Cikkek » Mario és a varázsló

Mario és a varázsló Dátum: 2007. november 20.11:31:27.
Forrás : doksi.net/hu



1. Az olasz ifjú köszönti a varázslót, amit az sértésnek vesz, megsuhintja felé lovagló ostorát, s a fiú nyelvet ölt a publikumra.

2. Számtani mutatványok: számokat írt fel a táblára, letakarja egy papírlappal, s a közönségből akar kihívni két embert (elsőre két írni nem tudót), végül egy fiatalember áll ki szülőfaluja mellett - hascsikarás. Kimegy egy fiú, vállalva az írnok szerepét, s a közönség által diktált számokat felírja a táblára, majd Cipolla összeadatja vele. A papiros alatt ugyanez a szám áll.

3. Kártyatrükkök: 2 pakli kártya, Cipolla kihúz az egyikből 3-at, s a néző a másikból ugyanazt a hármat. Egy büszke olasz saját akaratából akar választani, ám a kihúzott lapok újra megegyeznek.

4. Tárgyakat ad körbe a teremben, háttal ül a színpadon a publikumnak, s megkéri őket, rejtsék el azokat. Egy angol nő cipőjéből húzza elő az ékköves tűt, amit átad Angiolieri asszonynak, majd elmondja, hogy a nő Eleonora Duse művésznő társalkodója.

5. Szünet. A gyermekek már aludszak, a Mann család mégis marad.

6. Cipolla megmerevít egy fiút, két szék támlájára fekteti, és ráül a deszkamerev testre.

7. Egy idősebb, szalmaszéken alvó nővel elhiteti, hogy úton van Indiába, a nő pedig elmeséli kalandjait.

8. Egy daliás katona többet nem tudja felemelni karját, miután Cipolla kijelentei, hogy karja lebénult.

9. Angiolieri asszonyt férje keresztnevén - Sofronia - szólítja. A nő teljesen hatalmába keríti Cipolla, akit bárhová követne, miközben férje teljesen tehetetlen.

10. Az imént megmerevített férfi most steppelni kezd a színpadon, majd két másik is csatlakozik hozzá, s hiába tiltakozik a római úr, ő is táncolni kezd. Egy német nő eközben tarantellát kezd járni.

11. Éjfél után járunk. Mindenki "mámoros". Cipolla felhívja Mariót a színpadra. Mario nem lelkesedik a felkérésért, de felmegy. Cipolla faggatja bánatáról, múltjáról, s végül egy bekiabálás útján megtudta, hogy Mario szerelme Silvestra. - Csúfos csók - Cipolla halála.

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!


Kapcsolódó olvasnivalók

Kárpátalja bemutatkozik

Kárpátalja vagy Kárpát-Ukrajna (ukránul Закарпатська область, vagyis „Kárpátontúli terület”) Ukrajna nyugati, Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és egy kis szakaszon Lengyelországgal szomszédos régiója. A térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Ez leginkább annak a következménye, hogy bár lakosságának nagy részét a ruszin nemzetiségűek (kárpát-ukrán) teszik ki, a II. világháborúig Kárpátalja Ukrajnától függetlenül fejlődött.

A szerencsejáték története

A szerencsejáték olyan játékforma, amelynek során pénzben vagy más értéktárgyban kifejezett téteket tesznek egy olyan játék végeredményére, amelynek kimenetele bizonytalan. A játék célja tehát az esemény kimenetelének eltalálása és a kockáztatott érték, jellemzően pénzösszeg növelése. A játékelmélet alapján a szerencsejáték egy zéró összegű játék, hiszen a résztvevők kizárólag egymástól nyerhetnek el értéket, azaz egymás kárára lehetnek sikeresek. [1] [7]

Az acélról átlagembereknek

Az acél a vas legfontosabb ötvözete, fő ötvözője a szén. Emellett olyan vasalapú ötvözet is, amelyet képlékeny alakítással lehet megmunkálni (pl. kovácsolni). Ötvözőként nemcsak a szén jelenhet meg, hanem más elemek is, például szilárdság növelése (egyben a képlékenység csökkentése) érdekében.

Kapcsolódó doksik

Középiskolai anyagok

A Mester és Margarita

Mihail Bulgakov (1891-1940) írásművészetének legjellegzetesebb vonása az álomképek, a szatíra, a realitás és a fantasztikum sajátos ötvözése. Tragikummal fenyegető jeleneteiben is gyakran ragyog fel líraiság vagy komikum. Alaptémája kezdettől a felelősségvállalás, az értelmiség helyzete és szerepköre, idővel műveinek középpontjába kerül az ember és a totális hatalom konfliktusa...

Kosztolányi Dezső élete és novelláinak elemzései

1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke. A gimnáziumot Szabadkán kezdi, majd kicsapják, Szegeden tesz érettségit.1903-ban Budapestre utazik; a bölcsészkar magyar-német szakát végzi; megismerkedik és barátságot köt Négyesy professzor stílusgyakorlatain Babitscsal, Juhász Gyulával. Hatással vannak rá a...

Jókai Mór regények eszköztára

A romantika a XVIII. század végétől kezdve jelenik meg, először az irodalomban, aztán a többi művészeti ágban, s a teret majd csak a XIX. század közepe táján engedi át a realizmusnak. Megszületését az az illúzióvesztés, az a kiábrándultság idézte elő, amelyet az emberek a polgári társadalom ígéreteinek megvalósulatlansága miatt éreztek. A szabadság-egyenlőség-testvériség szép...

Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!