Cikkek » Kosztolányi Dezső - A Hajnali részegség című vers bemutatása

Kosztolányi Dezső - A Hajnali részegség című vers bemutatása Dátum: 2010. július 01. | 15:45:37.
Forrás : doksi.net/hu



A magyar líra egyik legcsodálatosabb darabjában, Kosztolányi a gyógyíthatatlan beteg ember számvetését készíti el. Ez a prózai mű, A költő saját létét próbálja belevetíteni alteregójába.

A mű azzal a motívummal kezdődik, hogy egy feltehetőleg hozzá közelálló emberrel beszélget, mindenféle hétköznapi dologról. Elindul a hétköznapi lét sivárságából, s eljut a hajnali ég csodájáig. A baráttal történő beszélgetés indítja el az intim gondolatsort. A teret, párhuzamosan tágítja az ágytól az ablakig, majd eljut felemelkedve az égboltig. Mindeközben a sanyarú emberi sorsot mutatja be hasonlatokkal élve. „fekszenek mint a halottak”, „házuk, mint a skatulya” A beszélő maga is azonosul a többiekkel. Ezt, a többes szám első személyű birtokos esettel fejezi ki.

A költemény első nagy egysége, a szürke környezetet, és a lehangoló, elgépiesedett világ képét tárja elénk, és ebből a környezetből szeretne megszabadulni a költő. A kiábrándító léttel szembekerül, a létezés misztikus szépsége. Az égboltot egy hatalmas bálhoz hasonlítja, és ahogy a nap felkel folyamatosan, mennek haza a vendégek, majd a csoda véget ér.

A művet lezáró vallomásban jelen van az önfeledt, gyermeki boldogság, és a közeli elmúlástól való félelem. A költemény egésze tehát annak a gondolatnak a jegyében fogant, hogy a mindennapokban is meg lehet találni a szépet és a jót.

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!


Kapcsolódó olvasnivalók

Amit Koszovóról tudni illik

Koszovó vagy Kosovo (albánul Kosovë / Kosova; szerbül Косово и Метохија, Kosovo i Metohija, azaz Koszovó és Metohija) független állam Délkelet-Európa középső részén. Függetlenségét egyoldalúan, 2008. február 17-én kiáltotta ki a koszovói parlament, de az új állam elismerésének kérdése még viták kereszttüzében áll. 2008-ig Szerbia egyik tartománya, de az 1999-es koszovói háború óta az ENSZ felügyeli.

A bűnüldözés mesterei: Török János

Thaisz Elek főkapitány távozása után Török János, volt temesvári polgármester lett az új budapesti főkapitány (1885). Török Jánost közigazgatási szakemberként tartották számon, de a rendőrség irányítása sem volt ismeretlen a számára.

A grúz - dél-oszétiai háború

A dél-oszétiai háború 2008 augusztusában kezdődött fegyveres konfliktus az egyik oldalon Grúzia, a másik oldalon Dél-Oszétia, Abházia és Oroszország között. Oroszország szerint Grúzia népirtást hajtott végre az oszétok ellen, ezért megtámadta a Dél-Oszétiát elfoglalni készülő grúz erőket, majd a támadást Oszétián kívül is folytatta. Grúzia szerint Dél-Oszétia megtámadására a már korábban megindult orosz csapatmozgások miatt volt szükség.

Kapcsolódó doksik

Középiskolai anyagok

Balassi Bálint szerelmi lírája

Balassi Bálintot a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának, világirodalmi szintű képviselőjének tekinthetjük. Arisztokrata, erőszakos földesúr volt, és ugyanazt a fékezhetetlen, tomboló, a földi örömöket végig élvező életet élte, mint kora főnemesei általában. 1578-ban szerelemre gyúlt a horvát bán felesége Losonczy Anna iránt. 1584 karácsonyán érdekházasságot...

Jancsi és Juliska

Napjaink magyar irodalmát tekintjük kortárs magyar irodalomnak. Az 1980 után megjelent műveket (max. 30 évvel ezelőtt megjelent), a jelen és a jelen körüli időben megjelent alkotásokat nevezhetjük a kortárs irodalom részének. A mai irodalom rendkívül gazdag és sokszínű, egyedül a történelmi távlat hiányzik belőle, hiszen nem tudjuk megmondani, hogy melyik mai alkotó ill. melyik mai...

Reneszánsz vonások Balassi Bálint költészetében

Balassi Bálint (1554-1594) a XVI. század legnagyobb magyar költője. Ő volt az első magyar, aki nemzeti nyelven, tehát magyarul írja a műveit, Ellentétben Janus Pannoniusszal aki szintén ennek a kornak a legnagyobbjai köze tartozik, de ő még nem magyarul írja meg verseit. Nemesi családból származott, erre utal a nevében az y ami csak a nemesi családok nevében lehetett használni, Gyarmathy...

Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!