Középiskola > Műelemzések > Érték- és időszembesítés Berzsenyi Dániel A közelítő tél című versében

Berzsenyi elégiáiban olyan összetett, összegző élmények jutnak kifejezésre, ahol az illúziókból való kiábrándulás a valóság felismeréséig jut. Az ifjúság elmúlásának fájdalmát a költő az elmúlás egyetemes élményévé teszi. Elégikus versei tele vannak olyan hangulati jelzőkkel, amelyek elvezetnek az érzelmesség felszínétől a vallomások telítettségéig, így a romantikus elvágyódás bánattá és lemondássá érik. A Berzsenyi-féle elégiai táj talán a legszebben az érték- és időszembesítő illetve létösszegző költeményében, A közelítő tél-ben ölt testet.

A verset dús források táplálják: a költő magánya, az élethez fűződő drága kapcsolatnak megszakadása, kiábrándulás, sorsára való rádöbbenés. A költő életének őszéhez ért, utolsó szerelmi vágyakkal szívében. Maga a cím is hordozza ezt lopva közeledő elmúlás riadalmát, és ez predesztinálja az egész vers hangvételét. Mégis elsősorban nem a halálfélelem rettegése szólal meg költeményében, sokkal inkább a lélek kiégettsége, elsivárosodása, az ifjúság elmúltával az öröm és a szépség nélküli élet kifosztottsága, egyhangú monotóniája és az egyre elviselhetetlenebbé váló elmagányosodás. Életéből lassan eltűnnek a magasra röpítő szenvedélyek, érzelmek, köztük a szerelem is. A vers témájából fakadóan Berzsenyi a múlt és jelen értékeit vizsgálja, így a nosztalgikus életérzések feltárása illetve a költő által vágyott eszmények és a tapasztalati valóság feloldhatatlan ellentéte adja a mélyen elégikus hangnemet.

A mű felépítése könnyen követhető, a költő gondolatmenetete logikus: az első szerkezeti egységben az őszi természetet festi le, majd egy általánosító rész következik, zárásként pedig saját életére alkalmazza a tanulságot. (Érdemes megfigyelni, hogy Babits Mihály az Ősz és tavasz között-ben a Közelítő tél több motívumát is átvette, így a szerkezeti felépítést is.) Az első három strófában a költő nem csak az őszt festi, hanem a nyár és a tavasz hiányát is. Így átminősül a cím ígérte leírás, s ez kettős hatást vált ki: nemcsak a jelen sivárságára döbbent rá, hanem a múlt értékeinek visszahozhatatlan elvesztésére is. Annál is inkább, mert a múltat idillé próbálja varázsolni a visszafelé néző emlékezet, a megszépítő időbeli távolság. Ezt nyomatékosítják a múlthoz kötődő pozitív értékű, antik hangulatú szavak, utalások: a kertet “ligetté”, “rózsás labirinth”-tá eszményíti Berzsenyi, melyben “Zephyr” lengedezett és “symphonia szólt”. Az első három versszakban összesen hét tagadószó fordul elő és ezt fokozzák a negatív tartalmú szavak: “hervad”, “hullnak”, “homály”, “borong”, “szomorú”, “kiholt”, melyek egy ellen-idillt vázolnak fel. A pompa tagadása teszi még élesebbé, fájdalmasabbá a verszene sugallta melankóliát. A képi ellentétek konkrétságukon túl az öröm és a gyász, az élet és a halál komor szembenállását képviselik. Fontos megjegyezni, hogy a természet - mint a Levéltöredékben - lelki tájat is jelent, s e kettő harmóniája jelenti a költő számára az idilli nyugalmat.

Ezért érdekes, hogy az elmúlás egységes drámája játszódik le előttünk a természetben, az egyetemes létben és az egyén életében egyszerre. A tartalom és a forma ilyen művészi egysége a világirodalomban is ritka, talán csak Goethe tudta megvalósítani: “Immár minden bércet / Csend ül, / Halk lomb, alig érzed, / Lendül: / Sóhajt az éj. / Már búvik a berki madárka, / Te is nemsokára / Nyugszol, ne félj...” (Vándor éji dala).

Berzsenyi az első három szakaszban a természetet festésével érzékelteti az idő kérlelhetetlen múlását, majd a táj korlátait romantikus merészséggel töri át, és a “szárnyas” idővel a végtelenségbe ér, ahonnan nézve minden csak átmeneti jelenség: “Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, / S minden míve tünő szárnya körül lebeg! / Minden csak jelenés; minden az ég alatt, / Mint a kis nefelejcs, enyész.” Míg Kemény Zsigmond mindent úgy élt át, hogy észrevette a bennük rejlő tragikumot, Berzsenyi minden dolognak - így a törékeny kis nefelejcsnek is - a mulandóságát érezte rögtön: “Még eddig a mulandóságnak magvát sem éreztem ereimben; de most érzem egész semmiségemet és csüggedek” - írja a harminchárom éves, fiatal költő. Az erő mint formateremtő energia jelenik meg, s nála alakult át a statikus világkép dinamikussá (minden erő egyfelé rohan, az elmúlás felé).

A vers zárlatában szomorú lemondással veszi tudomásul, hogy észrevétlenül, kihasználatlanul örökre elmúlt fiatalsága. Most már a költő egész eddigi fiatalsága szétfoszlottságában lepleződik le, egyszerre sugalmazva önnön teltségét, s e teltség mögött tünékeny pillanatnyiságát: “Még alig ízleli nektárját ajakam, még alig illetem egy-két zsenge virágait.” A közeledő téllel megszakad a természet és az emberi lét párhuzama, harmóniája: a lírai én számára nincs több kikelet, ugyanakkor lelkében egyaránt igenli magát az élet és a halál. Ezt az érzést erősíti valamelyest az “Itt hágy” kétszeri ismétlése, mondatpárhuzama. (A már említett Babits műben mindez így hangzik: “Csak az én telem nem ily mulandó. / Csak az én halálom nem halandó. /... Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki... / Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!”)

Berzsenyi számára az élet immár a vágyat fájdalommá, a gyönyört bánattá érleli. A halálsejtelem a pillanatot az érzelem és értelem teljességével tölti meg s egyszerre kell átélnie az elmúlást mint természeti jelenséget, egyéni élményt és egyetemes törvényszerűséget: “Itt hágy s vissza se tér majd gyönyörű korom. / Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!” Az illatok, színek, fények és kedves hangok az idő egyetlen szárnycsapására elhalványulnak, s a “mégeket” és a “majdot” véglegesen érvényteleníti a “soha” szigorúsága. Ez az ősz: az élet és a halál, a születés és az elmúlás, a gyönyör és a fájdalom egysége. A költő nem a kezdetet és a véget, hanem a lét teljességét ismeri fel a lírai hős életelemeként.

A vers talán legmeghatóbb része, mikor a fájdalom és szerelem, gyönyör és halál még egyszer egyesülnek a mulandóság hangulatában, s ezt a költő érett bölcsességgel, rezignációval éli át: “Sem béhúnyt szememet fel nem igézheti / Lollim barna szemöldöke!” – “A szerelmes szembenézésébe húzza össze az élet szemhatárát, e legmélyebb, legvalóbb pillanat mögé állítva a halál bizonyosságát” (Barta János).

Valóban egyszerre: éli, szemléli, szenvedi meg és megméri sorsát, s Berzsenyi e nosztalgikus fájdalmát talán a legszebben Alphonse de Lamartine A tó című műve fejezi ki: “Állj meg, szárnyas idő! órák, gyönyörű percek, / ne óh ne fussatok!”, “Öröklét, pusztulás, múlt, sötét szakadékok, / mi lesz a lét, amit elnyel örvényetek?”

Kapcsolódó olvasnivalók

Az acélról átlagembereknek

Az acél a vas legfontosabb ötvözete, fő ötvözője a szén. Emellett olyan vasalapú ötvözet is, amelyet képlékeny alakítással lehet megmunkálni (pl. kovácsolni). Ötvözőként nemcsak a szén jelenhet meg, hanem más elemek is, például szilárdság növelése (egyben a képlékenység csökkentése) érdekében.

A Harakiri (Seppuku) története

A szeppuku (jelentése ’hasmetszés’), vagy nyugaton elterjedt, az írásjegyek felcserélésével kapott másik nevén harakiri a japán szamurájok rituális öngyilkossága, amely a szégyentől való megtisztulást szolgálja. A szeppuku elkövetője dicsőséges halált hal, családjának nem kell szégyenkezni. Szeppukut csak szamuráj követhet el az ura (a daimjó) engedélyével.

A bostoni teadélután

A Bostoni teadélutánnak nevezett 1773. december 16-i bostoni eseménysorozat (angolul Boston Tea Party) az amerikai függetlenségi háború kitörésének közvetlen előzménye volt: indiánnak öltözött telepesek megrohantak három angol hajót a bostoni kikötőben, és teaszállítmányukat a tengerbe szórták.

Kapcsolódó doksik

Középiskolai anyagok

Csokonai Vitéz Mihály - A magánossághoz című versének elemzése

Csokonai ezt a művét Lilla- korszakában írta. Szentimentalista művei közé sorolhatnánk. Tulajdonképpen a magányosságban keres vigaszt, menedéket a viszonzatlan szerelem gyötrelmei elől. Hiszen pont ennek az évnek elején adták férjhez Lillát egy gazdag kereskedőhöz, és így Csokonai minden reményét elvesztette, hogy szerelme valaha is övé legyen. A költő lelkében örvénylő érzések...

Kosztolányi Dezső élete és novelláinak elemzései

1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke. A gimnáziumot Szabadkán kezdi, majd kicsapják, Szegeden tesz érettségit.1903-ban Budapestre utazik; a bölcsészkar magyar-német szakát végzi; megismerkedik és barátságot köt Négyesy professzor stílusgyakorlatain Babitscsal, Juhász Gyulával. Hatással vannak rá a...

Illyés Gyula élete és munkássága

Jelentősége Költő, dráma, regény és esszéíró, műfordító. József Attila generációjához tartozik. Életművében a népi, nemzeti és egyetemes értékek ötvöződnek. Egyfajta morális igényesség jellemzi művészetét. Szerepe a ’45 utáni magyar kultúra arculatának kialakításában meghatározó. Élete 1902-ben született Rácegrespusztán. Ősei cselédek...

Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!