Középiskola > Műelemzések > Tatjana és Olga (Puskin: Anyegin)

A Jevgenyij Anyegin Puskin fő műve, amellyel sikerült bekerülnie a világirodalomba. A déli száműzetése alatt írta, 7 éven át. A későbbi korok az orosz enciklopédiának nevezték, mivel az orosz szokásokat jellemzi és a városi és falusi életmódot állítja szembe egymással. Az Anyagin műfaja verses regény, mely műfajt az európai irodalomban főleg Byron művei tettek közkedvelté.

A műben több ellentétpár is szerepel, mint például Tatjana és Olga nőalakja. Puskin főleg irodalommal jellemzi őket is, mint a címadó hőst, Anyegint és az ő ellentétpárját, Lenszkijt.

Úgy véli Puskin, hogy Olga férjjelöltje, Lenszkij „írt volna ódát is, de Olga ódákat el sem olvasott”. Ebből kiderül, hogy nem volt egy műkedvelő leány Olga. Igaz, hogy Tatjana „hugával szépségben nem mérkőzhetett”, de annál jobban kiismerte magát a könyvek és az irodalom világában. Ő az a nőalak, aki „az érzelmes regényt imádja, mindent pótolt a könyv neki, Richardson képzeletvilága és Rousseau gyönyörködteti”. Ugyanúgy, mint édesanyját, aki „szintén hevült Richardsonért”.

Megjelenésüket tekintve is teljesen különbözik a két Larin leány. Olga „szófogadó leány volt”, aki nyílt és „vidám, mint hajnaltájt az égbolt”. Puskin sok jelzővel illeti – „mosoly, hang, termet, égikék szem, lenfürt”, „vonzó leányarckép nagyon” –, de a valóságot, a felszín alatt rejlő Olga képét Anyegin írja körül: „Az arca üres, lélektelen, mint egy Van Dick madonna képe”.

Tatjanáról Puskin azt mondja, hogy „ő frissességgel, rózsabájjal nem fogta meg figyelmedet”. Ő az, aki „vadóc, bús, félénk, zajra rebben” és akit a rémtörténet érdekelt. Tatjanát „untatta lárma és zsivaj, szilaj játék, csengő kacaj”. Már gyermekkorában kiderült, hogy a „családi körből is kiüt”. Neki „nincs nyájaskodó mosolya” és „mint kislány sem vegyült soha ugráló, víg gyermekseregbe”. Inkább „ablaksarokba elvonul s elül egész nap szótlanul”. Olgával és velük egykorú társaikkal szemben ő „babát kezébe nem fogott, divatról, városról fecsegve babával nem társalkodott”.

Mindketten eladósorban vannak már. Olga udvarlóját, Lenszkijt vonzza a lány csintalansága, bohósága, kedvessége és sugárzó szemei. De mikor azt látja, hogy Olga „felhevül, s hiú leányarcát láng borítja” miközben Anyeginnel táncol, felteszi magának a kérdést: „Kacér kis fruska volna?” Lenszkijt halála után „nem sokáig siratta Olga”. Férjhez ment ifjan és korán.

Mikor Tatjana találkozott Anyeginnel „a vágytól rég búra vált kedve, már rég hevült s ábrándozott”, „várt, várt a lelke… valakit”. Ez a valaki Anyegin lett. Tatjana „lélek-tüzén életre kelnek regényhősök, regény szerelmek” „s mind egy alakká egyesül, s mind Anyeginná testesül”. Tehát Tatjana nem magába Anyeginba szeret bele, hanem az ábrándba és a képzeletvilágban alkotott képbe. Tatjana „magát hősnőnek képzeli”.

Az Anyeginnek címzett levélben Tatjana annak ellenére, hogy tudja: nem jól és nem helyesen cselekszik, kimondja: „Tied szívem, téged szeret”. Miután ellenállásba ütközött és visszautasították szerelmét, egyedül maradt. Puskin szerint „hervadoz már teste-lelke”.

Puskin leírja, hogy Olgával ellentétben – akit a nagyvárosi élet felé vitt a sors – „Tatjánk orosz volt ösztönében” és a „zord szépségét élvezve, mélyen szerette az orosz telet”. A falusi életmódhoz, az orosz télhez hozzátartozott a népszokás is, melyben Tatjana mélyen hitt.

Évek telnek el, közben Anyegin világot lát, Olga és férje valószínűleg élik nagyvárosi életüket, Tatjanát pedig felvitték Moszkvába és férjhez adták. Az ifjú asszony változik a házas és zajos élettől: „nem kapkodó hölgy s nem beszédes, nem hűvös, nem sikerre éhes”, „arcán nyugodtság van s derű, minden vonása egyszerű”, „bár márványszépség, hódító s mindenkit elkápráztató”, „higgadt és fesztelen”.

Mikor újra találkozik Anyeginnel „a leány, ki vágyott, most újra él, feltámadott”. Anyegin szerelemre lobban Tatjana iránt, s mint évekkel előtte a lány, ő is levélben vallja ezt meg akkor neki. De Tatjana hű urához, s ezt válaszolja a vallomásra: „Szeretem még (mit rejtegessem?) de másnak szánt a sors oda, hűtlenné nem leszek soha”. Ezzel zárul a verses regény. A főhős további élete elvarratlan szál maradt.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy Olga kedves, vidám, szőke és kék szemű, de elég üres a fejecskéje, érzelmeiben felszínes, könnyelmű. Tatjana viszont valódi hősnő, érzelmei jogáért áttöri a korlátokat, erkölcsileg pedig a nagyvilági Anyegin fölé emelkedik. Az orosz női eszmény egyik korai megtestesítőjét láthatjuk benne.

Amióta léteznek léghajók, a "repülő szivarok" minden időben lenyűgözték az embert. Valaha szinte egyedüli urai voltak a légtérnek, mígnem a "Hindenburg" tragédiája véget vetett a léghajók fénykorának. Talán kevesen tudják, hogy ha egy magyar fakereskedő, Schwarz Dávid nem veszi kezébe Arisztotelész műszaki kérdéseket taglaló könyvét, nem születnek, vagy nem az általunk ismert formában születnek meg a léghajók.

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Az eseményeket bemutató cikksorozatunk utolsó részében az október 24. és november 3. között lezajlott országos eseményeket, valamint ezek nemzetközi visszhangját mutatjuk be.

A karácsonyfa eredetét Bálint Sándor népmondájában így írja le: Amikor Jézus Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Az Úrnak ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, azért ágai rejtették el Jézust, aki így meg is menekült üldözőitől.

A költemény erőteljes felszólítással indul, melyben a költő a magyar nemzetet szólítja fel cselekvésre a magyarság megőrzése érdekében. Hazaszeretetre, a haza iránti hűségre és ennek vállalására szólít fel. Indokul a származást hozza fel: „Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar.” Ennek az indoklásnak nagy nyomatékot adnak az ellentétek: „Itt élned...

Petőfi Sándor a szabadság, szerelem és az életöröm költője. Költészetére a romantika jellemző, de annak szélsőségei nélkül. Közvetlenségével megteremtette a lírai realizmust. Az így létrehozott költészet teljesen megváltoztatta az irodalom arculatát, szemléletét, témáját, hangnemét és stílusát is. Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség, de ez tudatos művészi munka...

Főbb szereplők: - Dr. Mathilde von Zahnd – ideggyógyász - három ápolónő - három ápoló - Richard Voss – detektívfelügyelő - Herbert George Beutlet – NEWTON - Ernst Heinrich Ernesti – EINSTEIN - Johann-Wilhelm Möbius - Oscar Rose – misszionárius - Lina Rose – felesége - a három Möbius fiú (Adorf-Freidrich, Wilfred-Kaspar, Jörg-Lukas) -...