Középiskola > Műelemzések > Karinthy Frigyes - A cirkusz

Karinthy Frigyes kispolgári család fia volt. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, akit az olvasók kezdettől fogva, mint irodalmi parodizálót veszik tudomásul Karinthyt, holott ő maga ezt a műfajt mellékesnek tartotta munkásságában. A valószerűségnek, a hihetőségnek az-az igénye, mely Kosztolányi írását áthatotta, nem jellemző kivétel nélkül minden írásműre. Shakespeare-nél „színház az egész világ”, Karinthynál cirkusz.

A cirkusz egy furcsa lidércnyomásos álomról, egy fantasztikus történetről számol be. Hétköznapi logikával követhetetlenek az események, s az író nem is akarja, hogy valóban megtörténtként fogadjuk el azt, amit leírt. A valóság elemeit használja ugyan, de ezeket úgy csoportosítja, hogy a történet egyáltalán nem valószerű. Ezt az irreális világot az álomkerettel teszi elfogadhatóvá, hiszen az álomban minden megtörténhet, összekuszálódhat a hétköznapi valóság. A fantasztikumnak valóságfeltáró szerepe van. Ennek a novellának a valót és a valótlant keverő fantasztikus jellege figyelmeztet, hogy a mű egésze s benne minden egyes részlet, csupán átvitt, jelképes értelemben fogható fel. A történet hőse, aki nem a cirkusz nézőterére akar bejutni, nem szórakozni akar, hanem a szívében megszületett dalt szeretné eljátszani a hegedűjén a közönség előtt: a művészi jelképe: a cirkusz a nagyközönség alantasabb izgaloméhségét kielégítő nem művészi szórakoztatás színtere. A cirkusz egész világa az emberi művészet tagadása. Mi kell az igazgatónak és a közönségnek? Gyilkos, embertelen szenvedélyek, önkínzó véres bohóckodás, zenegépből hangzavar, látványos akrobatika. Ha valaki ezekhez, a mutatványokhoz nem ért azt a hullakamra süllyesztője várja.

Az igazi művész nem létezhet ebben a világban. S ha mégis évek múlva, kimondhatatlan szenvedések után, és szörnyű veszedelmek közepette egyszer alkalma nyílik, hogy eljátszhassa azt a melódiát, amit régen, régen, régen hallott egyszer zengni és zokogni a szívében”. A közönség akkor sem a dalra figyel, hanem az akrobatikát csodálja. Mire a hegedűművész előadhatja a gyerekkori dallamot, eltelt az élet. Győz de csak kompromisszumok árán.

Cirkusz az egész világ. Ez a művész tragédiája.