Szociológia | Településszociológia » Kovács Katalin - A szuburbanizációs folyamatok a fővárosban és a budapesti agglomerációban

Kovács Katalin - A szuburbanizációs folyamatok a fővárosban és a budapesti agglomerációban Bevezetés Bp.-en él az ország népességének ötöde Lakossága azonban folyamatosan fogy, elsősorban a ’90es években markánsan megjelenő lakóhelyi szuburbanizáció következtében. Pest az ellentmondások, a szélsőségek tulajdonképpeni megyeközpont nélküli megyéje, ahol az ország népességének egytizede él. A fővárossal való kapcsolattartását a vonzódás és a távolságtartás együtt jellemzi. Falvainak és városainak fejlődési pályáját ilyen vagy olyan módon Bp. határozza meg A szuburbanizációnak különböző típusai vannak:  gazdasági (vállalkozások városból való kihúzása)  intézményi (PPKE-BTK)  rekreációs (a városi lakosság időszakosan kimenekül a „zöldbe”)  lakóhelyi (végleges kimenekülés a „zöldbe”) Szuburbanizáció Budapesten A ’90es években sokan költöztek el Bp.-ről,

„kisegzisztenciák” és a szegény népréteghez tartozók, pl. nyugdíjasok, munkájukat elvesztő aktív korúak, elsősorban a könnyebb megélhetés miatt. Ők azok, akik Pest megye távolabbi, nem éppen felkapott településein vettek olcsó lakóházakat. A lakóhelyi szuburbanizáció az aktív korú, ingázásra berendezkedő, közép- és az igazán módos rétegekhez tartozó családok fővárosból való kiköltözését jelenti olyan agglomerációs övezetekbe, amelyek legalább két fontos értékkel rendelkeznek: szép természeti környezetben fekszenek és közel vannak Bp.-hez A ’60as/’70es évek Bp.-jén a lakóhelyi szuburbanizáció magán a fővároson belül jelentkezett, magas presztízsű, társadalmilag homogén lakóövezetek kialakulását eredményezve a budai oldalon, különösen a II. és a XII kerületben A városmagban (I és V kerület) a diplomások jelenléte a későbbi évtizedekben is jelentős mértékben csökkent. Az innen

elköltözők kisebb részben az előkelő budai kerületeket választották, nagyobb részben azonban, a lakótelepekre költözőkkel a külső kerületeket célozták meg, majd a ’80as évek során lakótelepi lakásuk értékesítésével a külvárosi kerületek családiház-építőinek táborát gyarapították, s ezzel mintegy kétlépcsős, még mindig „szabálytalan” (mert fővároson belüli) szuburbanizációs folyamatnak voltak részesei. A ’80as évtizedben a lakótelepről menekülő középosztálybeli családok más része nem a főváros külső kerületeit, hanem az agglomeráció kellemes természeti környezetben fekvő községeit választotta lakóhelyül. A ’90es évek mozgása lényegében az előző évtizedben kialakult irányokat követi. A külső és az elit budai kerületek gyarapodnak tovább nagyobb ütemben. A klasszikus szuburbanizáció terei A legnagyobb népességvonzó erővel bíró települések Telki (59%), Nagykovácsi (40%),

Csobánka (33%). Ezt követi bő 20%-kal Solymár, Veresegyháza, Erdőkertes, Leányfalu, Sződliget és Tököl, valamint 15%-ot meghaladó értékkel Kisoroszi, Piliscsaba, Páty, Tárnok, Budaörs, Diósd, Majosháza és Szigethalom. A megye nem agglomerációs kistérségei között kettő olyat találunk, ahol a vándorlási egyenleg negatív volt a vizsgált időszakban (Aszód és Szob térsége), s csak kevéssel haladta meg a nullát az Abony-Cegléd-Nagykőrös térségben is. Az agglomeráció és a perifériák között tehát szakadék van. A két part között vannak a viszonylag jelentős nyereséggel rendelkező, de nem szuburbanizálódó térségek. Ezek a volt ingázási tengely községei, különösen Monor és Nagykáta központú kistérségek, Vác és Szentendre térségének Bp.-től távolabb eső, és kisebb mértékben a Csepel sziget települései. Ezek azok az övezetek, ahová főként nyugdíjasok és a vidéki háttérben biztonságosabb

megélhetést remélő, aktív korú kisegzisztenciák költöznek ki. Az 1996os adatok alapján a kifelé terjeszkedés folytatódik, de továbbra is a nyugati, észak-nyugati, dél-nyugati, valamint a keleti zóna és a vele szomszédos területek felé. Zárszó A szuburbanizáció egy szerves, többlépcsős, térben egyre terjedő folyamat, amely a ’60as években még csak Bp. elit kerületeiben hatott, majd a következő évtizedekben előbb a külső bp.-i kerületekre és néhány fővároshoz közeli, valamint a Dunakanyarban lévő településekre, s a rendszerváltás után, a főirányokat megtartva, az addigi szuburb térségekkel szomszédos községekre, városokra is kiterjedt. Összességében elmondható, hogy a gazdaság szereplőit is vonzzák a módos középosztály célterületei, lakóhelyi és gazdasági szuburbanizáció a ’90es években tehát egymás mellett haladt. A kibocsátó, a főváros oldalán a lakásprivatizáció és a módos

vállalkozói/tőkés réteg megjelenése gyorsította fel az előző évtizedekben megindult folyamatot, míg a fogadó településekben a régi és új víkendtelepek, a földkárpótlás ill. a nyomában olcsón megszerezhető, gyorsan telekké alakítható építési területek, a meglóduló ingatlanpiac, egyes zónákban az úthálózat robbanásszerű fejlődése, s a módos középosztály megtelepülését szorgalmazó önkormányzati politikák jelentették az előzményeket ill. feltételeket