Irodalom | Középiskola » Janus Pannoniusról

Janus Pannonius (1434-1472) 1434. augusztus 29-én született Kőrös megyében, Szlavóniában, horvát kisnemesi családból Pontos születési helye ismeretlen, eredeti neve csak latinul, Johannes de Chesmicze formában maradt ránk, ennek nemzeti nyelvű változatait - Csezmiczei János, Jan Česmički - az utókortól kapta. Atyját korán elvesztette, és tizenhárom éves koráig anyja, Vitéz Borbála nevelte, aki nővére volt Vitéz Jánosnak, Mátyás későbbi kancellárjának, esztergomi érseknek. Vitéz már a negyvenes években is befolyásos ember volt az udvarnál, és támogatásával unokaöccse 1447-ben az itáliai Ferrarába került, hogy elsajátítsa a humanista műveltséget. Négy évet töltött el itt Guarino da Verona konviktusában, és főleg a klasszikus poétika és verselés terén jeleskedett. 1450 vége előtt Jánosról Janusra változtatta nevét. A Janus név választása - mely Róma első, két fejével korszakhatárt, kezdést jelölő, békét

és új műveltséget hozó istenével azonos - jelképes értelmű, s a benne levő öntudat már Janus korai verseiben megnyilatkozik. 1454-ben „búcsút mond a múzsáknak” (Valedicit Musis); újabb négy éven át a padovai egyetemen kánon- és római jogot hallgatott. Gyakran megfordult a közeli Velencében, ahol mint a nagyhatalmú Vitéz János unokaöccse a gazdag, művelt patríciusok köreibe is bejutott. Nyolc éves itáliai tartózkodása után hazatért Magyarországra, ahol fényes karrier várta: 1459-től haláláig pécsi püspök, a királyné, Katalin főkancellárja (1460-1464), főkincstartó (14671469), szlavón bán (1469-11470). 1465-ben Mátyás követeként ismét Itáliába ment, és diplomáciai tárgyalásai mellett humanista kapcsolatait is gyarapította. Követjárása során mindenesetre valamilyen súlyos politikai hibát követhetett el, mert ettől fogva Mátyás kegye elfordult tőle. Mikor Mátyás a csehországi háborúi miatt nagy adót

vetett ki a főpapokra, nagybátyjával együtt Janus is részt vett a király ellen szőtt összeesküvésben. Mikor Mátyás leleplezte őket, Janusnak menekülnie kellett. Itáliába indult, de betegsége miatt csak a horvátországi Medvedgradig jutott, egyik rokona birtokáig. 1472. március 27-én, harmincnyolc éves korában itt érte utol a halál Janus Pannonius, humanista kortársaihoz hasonlóan, latin nyelven írt. Ám a régi magyar irodalom jeles alakjává teszi őt, hogy vele jelent meg a magyarországi kultúrában az öntudatos, művelt, eredeti költőegyéniség típusa. Fontos szerephez jutott költészetében a természet, a táj élménye, valamint a művészet, főleg a költészet reneszánsz kultusza. Hírneve csakhamar Európaszerte elterjedt, Janus koszorús költője lett a humanisták nemzetközi közösségének, és hatása évszázadokig élt. Ferrarában valóságos csodagyerekként indult, tizenöt éves korában már kiforrott epigrammákat írt.

Ferrarai éveinek uralkodó műfaja az epigramma is maradt mindvégig Egyaránt művelte szatirikus, erotikus és dicsőítő válfaját. Elégiaszerűen személyes viszont az 1466 márciusában Pécsett írt, Egy dunántúli mandulafáról című epigrammája, amelyet a pécsi püspöki kertben tél idején virágba borult mandulafa ihletett. Önmaga jelképét látta meg benne: korán nyílt ki, virágai a pannnon télben halálra vannak ítélve. Egész munkásságának mottószerű összefoglalása a Laus Pannoniae (Pannónia dicsérete) című négysoros epigramma, amelyben Janus pontosan meghatározza és büszkén hirdeti, hogy mint költőnek hol a helye és mi a jelentősége. Janus panegyricusai, nagyobb terjedelmű epikus dicsőítő énekei is megemlítendők. Janus Pannonius legszebb, legmaradandóbb művei az elégiái. A humanista poétikai gyakorlatban az elégiának is megvoltak a pontos műfaji szabályai, és Janus kezdetben csak ezeket alkalmazta ügyesen. De

életteliségével és líraiságával már kiemelkedik e korai gyakorlatok közül az 1451-ben, tehát tizenhét éves korában írt Búcsú Váradtól című verse, amely a magyarországi reneszánsz líra első remeke. A fiatal Janus hazalátogatott Itáliából Váradra, majd onnan télen Budára, nagybátyjához indult, és verse hét strófájában a személyes megszólalás alkalmává tette meg azt a helyzetet, amelyben maga mögött hagyva Szent László városát megnyílt előtte a téli táj. A versszakok végén ismétlődő refrén Martialistól való, de a finoman megformált zárt kompozíció, a beléje foglalt tájkép, a váradi emlékképek, a hozzájuk fűződő érzelmek mind Janus bensőjéről vallanak könnyedén, természetesen, egyszerűen. A búcsúvers tizenegy szótagos időmértékes versformában idézi meg a még és már nincs időtlenségét, melyben egyetlen biztos fogódzó van, a transzcendens világ, melynek képviselője a Váradon kultikusan

tisztelt Szent László, őhozzá szól a az utolsó búcsúszó, egyszersmind a jövőhöz segítséget kérő fohász. A Mikor a táborban megbetegedett, 1464 című versének fájdalmas hangneme már megragadóan személyes: a mindössze harminc éves költőt súlyos kór gyötri, és a halálra készül. A természet és a költészet szépségeinek szeretne továbbra is élni, de úgy érzi, végrendelkeznie kell. Sírfeliratot fogalmaz magának: „Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először / Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei. / Ezt a dicsőségét, ó, hagyd meg a holtnak, Irígység; / Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább.” (Kálnoky László fordítása) Siratóének anyjának, Borbálának halálára (1463) című versében anyjának állított emléket, a személyes tematika újabb változataként. Janus Pannonius, igazi művelt, sokoldalú humanista lévén, nemcsak verseket írt, s nemcsak közéleti szerepet játszott, hanem fordított is,

főleg görögből Plutarkhoszt. Episztolái közül kiemelkedik fontosságban a Galeotto Marzióhoz írt baráti levél, amely valóságos tűzijátéka a poentírozott, tréfás-ironikus fordulatoknak. Összegezve: Zaklatott élete és korai halála ellenére tekintélyes és változatos életművet hagyott hátra, amelyet nagy becsben tartott a humanista értelmiség és filológia: mércének számító műveit a 16. század elejétől kezdve egészen a 18 század végéig újra meg újra kiadták A kortársak közül Guarino Veronese 1453-ban így jellemezte: „.nemzetiségét tekintve pannóniai, szokásaiban itáliai, tudása csodálni való, sőt bámulatra méltó”. Olyan költőink tekintették szép feladatuknak, hogy formahűen átültessék Janus verseit a mai magyar nyelvre, mint Áprily Lajos, Weöres Sándor, Vas István. Memoriter: Pannónia dicsérete; Sírfelirat