Tartalmi kivonat
Az 1984, George Orwell negatív utópiája A keletkezés háttere: A világ, amely Orwellt a század közepén körülvette, kevés bizakodásra adott okot. Az emberiség épphogy csak túljutott a II világháború okozta sokkon, máris szembetalálta magát az atombomba fenyegető rémével, s a kibontakozó hidegháború teremtette új feszültségekkel. Orwell mélységes kiábrándultságát csak fokozta, hogy baloldali beállítottsága miatt sokáig szimpátiával figyelte az általa igazságosabbnak vélt társadalom megteremtésével kísérletező Szovjetuniót, de a sztálini módszerek miatt keservesen csalódnia kellett. És nem csak a háború leselkedett az emberre. Veszélybe került a szabadsága is. A rend nevében nemcsak a náci Németországban és a sztálini Szovjetunióban nyomult előre az állam, hanem a keynes-i elvek térnyerésével az egész nyugati világban. Orwell az emberi és polgári szabadságjogok végleges elvesztésétől tartott.
Az 1984 központi gondolata ezért a jól szervezett állam diadala a szabadság felett. Orwell regénye bemutatja, milyen lesz az élet 1984ben, amikor már csak három szuperállam létezik a földön. Ahhoz, hogy megértsük, miért írta meg Orwell az 1984-et, csupán meg kell néznünk néhány kevésbé híres írását: leginkább a Hódolat Katalóniának című műve magyaráz meg sokat az író bizalmatlanságáról a totalitarizmussal és a forradalmak elárulásával szemben. A Légszomj című alkotása a személyes szabadságot ünnepli, amely elveszik az 1984-ben. Miért írok? című esszéje világosan megmagyarázza, hogy az 1936-os spanyol polgárháború óta írt „komoly munkái” „a szocializmusért, demokratikus formájáért és a totalitarizmus ellen lettek írva”. A szerző másik híres regénye, Az 1943-as keltezésű Állatfarm ugyancsak a totalitárius rendszer, konkrétabban a sztálini diktatúra maró gúnnyal megfogalmazott,
szellemes szatírája. Mindenki ismeri a „Négy láb jó, két láb rossz” jelszót, s ennél már csak a „Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek” idézetet szoktuk sűrűbben emlegetni. Az 1949-ben megjelentett 1984 negatív a csalódás és hiány érzetéből fakadt. A középkori utópisták már évszázadokkal Marx előtt olyan társadalomról álmodtak, amelynek tagjai csak a szükségleteik kielégítésére elegendő javakkal rendelkeznek, nem folytatnak árucserét, mindenki mindenen osztozik, falansztereikben a tökéletes munkamegosztás mellett a társadalom tökéletes összhangjának eszményképe is megvalósul - és természetesen a világbéke is. /Utópia, Candide, Az utópia. Mint minden utópia - ez is állam, Napállam/ A negatív utópia először az újkorban jelentkezik, az angol és a francia polgári forradalom után. Már egyáltalán nem az ígéretes jövő bemutatásával foglalkozik. A jelen elkeseredettsége magával vonja azt a
képet, hogy a jövő csak rosszabb lehet. /G A úr Xben; Szép új világ/ Az 1984 világképe feltűnő és szándékos párhuzamokat mutat a totalitárius államokkal. elsősorban pedig (de nem kizárólag) a sztálinista Szovjetunióval. Orwell olyan korban élt, mikor a zsarnokság, a diktatúra valóságosan is jelen volt Szovjetunióban, Németországban és más országokban, ahol a kormány vasmarokkal uralkodott saját polgárain, ahol az éhezés, a kényszermunka és a tömeges kivégzések mindennaposak voltak. De a könyv azt is leírja, amit a szerző az Egyesült Királyság akkori állapotában látott. /A kormány struktúrája pl a britét láttatta/ A tökéletes összhang helyett az egyén fölötti tökéletes ellenőrzést mutatja be, ahol mindenki mindenkit megfigyelés alatt tart, ahol a gyerekek adják fel saját szüleiket, és ahol falra szerelt képernyőkön keresztül Nagy Testvér - azaz a hatóság - tartja szemmel a derék Párttagokat. A
szöveg lépésről lépésre tárja fel az ellenőrzés újabb és újabb eszközeit: ezek közül a telekép (a falra szerelt TV-adóvevő) a legártalmatlanabb. Igaz, ennek kijátszásához is az arcizmok, a beszédhangsúly tökéletes uralmára van szükség: a Gondolatrendőrség egy izomrándulást is gyanúsnak vélhet. A Gondolatrendőrség itt a béke őrizője: ha valaki nem gondolkodik helyesen, Pártszerűen, azt elviszik, „elgőzösítik”, és mintha nem is létezett volna. A gondolatok uralma azonban nem lehet teljes, amíg elgondolható az „emberi egyenlőség”, a „szellemi szabadság”, a „függetlenség”, és társaik. A gondolatokat csak úgy lehet uralni, ha uralni lehet a beszédet is. Óceánia hivatalos nyelve, az újbeszél célja a lehető legkevesebb szó használata, a fölösleges (bűnös) szavak eltörlése, módszeres elfelejtetése az emberekkel, hogy nem Pártszerű gondolat el se legyen képzelhető. Orwell egy
mesterséges nyelvet alkotott az 1984-ben, ez az újbeszél. Ez alapvetően az angolon alapul, de nagyban csökkentett szókinccsel és egyszerűsített nyelvtannal rendelkezik; ez a Párt totalitárius rendszeréhez illeszkedik, melynek célja az ellentétes gondolatok (gondolatbűn) és beszéd használatát lehetetlenné tenni. Az „igazi” angol nyelvet a regényben óbeszélnek hívják. Célja, hogy eltávolítsák a nyelv jelentésének minden árnyalatát. Szókincse évről évre csökken; nem látnak értelmet az összetett nyelvben, így az újbeszél a „szópusztítás” nyelve. Az újbeszél mögötti elképzelés az, hogy ha valamit nem lehet kimondani, akkor azt gondolni is lehetetlen, az állam így is befolyásolja, korlátozza a gondolkodását. Ezzel elveszik annak lehetőségét is, hogy megfelelően meg lehessen érteni a forradalom vagy a véleményeltérés fogalmát, mégpedig úgy, hogy eltávolítja azokat a szavakat, amelyek arra használhatóak.
(Példák az újbeszélre a regényből: bűngondol, bűnstop, duplagondol, duplapluszjó, duplaplusznemjó, kacsabeszél, angszoc, óbeszél, gondolatbűn és Angszoc. Jelentésük: „gondolatbűn”, „szélsőségesen rossz” és „angol szocializmus” (a Párt politikai filozófiája). Az újbeszél szó is magából a nyelvből jön.) Az 1984 világának térképe A világot három funkcionális megegyező tekintélyelvű nagyállam vezérli: Óceánia (ideológiája: Angszoc [angol szocializmus]), a Brit Birodalom és Nemzetközösség, az Amerikai Egyesült Államok és Latin-Amerika területeit fedi le; Eurázsia (ideológiája: neo-bolsevizmus; Szovjetunió és a kontinentális Európa területeire mutat; Keletázsia (ideológiája: halálimádat vagy magunk eltörlése) Kínának és Japánnak felel meg. A három ideológia alapvetően megegyezik, de nagyon fontos, hogy a nagyközönség erről ne tudjon. A népességet arra a hitre vezették, hogy az a
világnézet, amely az éppen ellenséges másik szuperhatalom sajátja, utálatos. A regény központja London, amely Óceánia egyik, Egyes Leszállópályának (en:Airstrip One) nevezett tartományának fővárosa - az átnevezett NagyBritanniáé és Írországé. Az ország egyetlen pártjának vezetője Nagy Testvér, akit hatalmas személyiségkultusz vesz körül. Személyesen ugyan még senki nem látta, az sem biztos, hogy létezik. A kormány titokzatos vezetője a mindentudó, teljhatalmú, imádott Nagy Testvér, röviden „NT”. Nagy Testvér „egy negyvenöt év körüli, sűrű fekete bajuszos durva vonású férfi arcá”-val rendelkezik. Általában plakátokon ábrázolják, a „NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART” jelmondat kíséretében. A Párt három jelmondata, amely mindenhol látható: „A HÁBORÚ: BÉKE A SZABADSÁG: SZOLGASÁG A TUDATLANSÁG: ERŐ” Ezeknek a szavaknak a meghatározása ellentétes értelmű, így a kifejezések értelmetlenné
válnak, a jelmondatok pedig axiomatikussá. „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a múltat, az uralja a jelent is.” - ez a gondolat teszi jogossá és elfogadhatóvá, hogy mindennap újraírják a történelmet. Ha Nagy Testvér valamelyik beszédében tévedett, az adott újságcikket „kijavítják”; ha egy nemkívánatos személyt, gondolatbűnözőt eltűntetnek, létezésének nyomait is eltörlik. A Párt tévedhetetlen - a jelen igazsága abszolút A félelmetes ellenség a gyűlölt Emmanuel Goldstein, a Párt egy tagja, akit korán eltávolítottak onnan. Goldstein állítólag a Testvériség nevű Pártellenes szövetség fontos eleme. Az olvasó sosem jön rá, hogy a Testvériség valójában létezik-e vagy sem, de a célzások alapján úgy látszik, lehetséges, hogy Goldstein fiktív alak, akit épp a Párt hozott létre. Egyébként az sem derül ki, hogy a Nagy Testvér valóban élő személy-e, vagy csak a Belső Párt fiktív
kreatúrája, esetleg egykori vezére, aki már rég halott (ez utóbbira utal OBrien válasza, amikor Smith ezt kérdezi tőle). Az állam ügyeit négy minisztérium igazgatja. Az egyik Igazság-minisztérium, amelyhez a hírszolgálat, a szórakoztatás, az oktatás és a szépművészetek tartoznak. A másik a Béke-minisztérium, amely a háborút intézi. A harmadik a Szeretet-minisztérium, amely a törvényeket hozza, és a rendet tartja fenn. A negyedik a Bőség-minisztérium, amely a gazdasági ügyekért felelős. A hivatalos ideológia bővelkedik ellentmondásokban: Így például a Párt elutasítja és lenézi valamennyi elvet, amelyen eredetileg a szocialista mozgalom alapult, s azzal tetszeleg, hogy a szocializmus nevében teszi ezt. Olyan megvetést tanúsít a munkásosztály iránt, amilyenre az elmúlt századokban nem volt példa, ugyanakkor a párttagokat olyan egyenruhába öltözteti, amely valamikor a munkások jellegzetes ruhája volt.
Tervszerűen aláaknázza a családi összetartást, s ugyanakkor vezérét olyan néven nevezi, amely a családiasság érzelmeire apellál. Még annak a négy minisztériumnak a neve is, amely a kormányzást végzi, arcátlan módon tüntet a tények szándékos elferdítésével. A Békeminisztérium háborúval foglalkozik, az Igazság-minisztérium hazugságokkal, a Szeretet-minisztérium kínzással, s a Bőség-minisztérium éheztetéssel.” Winston Smith, a külső-párt egyik átlagos tagja, aki önmaga számára is megmagyarázhatatlan módon, a regény totalitárius diktatúrájának viszonyaihoz képest nyíltan lázad a nép vezére, a Nagy Testvér ellen (pontosabb fordításban „Bátyuska”).A regény az ő lázadását mutatja be három, többé-kevésbé szimmetrikusan szerkesztett részben. Szerkezet: Az első rész a társadalom és Smith jellemének részletes bemutatása. A második az egyetlen nem szocializálható emberi megnyilvánulás, a
szerelem általi lázadás, a szöveg szinte sorról sorra hiteti el az olvasás során, hogy az uralom legyőzhető, majd alig néhány sorban ennek az ellenkezőjét rajzolja fel. Az utolsó szakaszban Winston vallatását, megtöretésés újjáalakítását követhetjük végig Smith tragédiája abban rejlik, hogy a hatalom érdekében mindent és mindenkit maga alá gyűrő, a szó legszorosabb értelmében elembertelenedett zsarnokság az élet minden momentumát, még a szerelmet is teljesen átpolitizálja, Smith és szeretője, Julia pedig nem a boldogság elérésének útját, hanem a Párt elleni összeesküvés egyik lehetséges módját látják kettejük kapcsolatában, és ezzel mindent, önmagukat és a szerelmüket is kiszolgáltatják a pártállamnak