Könnyűipari ismeretek | Textilipar » A ruhagyártás, a kötés eredete és jelentősége

A ruhagyártás, ezen belül a kötés eredete és jelentősége Az ősember kétféle okból szedett magára ruhafélét. Először védeni akarta testét az időjárás viszontagságai ellen, másodszor, ha erre nem volt szüksége, ékességnek borította testére az elejtett vad bőrét, és virágindát, madártollat, kagylót stb. hordott díszül Ahogy fejlődött az ember, úgy fejlődött vele a ruházkodása is. Bizonyíték maradt fönn, hogy az V. évezredben már lenvászon ruhákat készítettek (ami egyben a len háziasításáról is árulkodik). Nem egészen biztos, hogy gyapjúruhát a III évezred közepe előtt is készítettek, de mivel a juhot és a kecskét igen korán háziasították, s gyapjúból könnyebb fonalat készíteni, mint lenből, valószínű, hogy a gyapjú volt az, ami először „váltóruhát” szolgáltatott a paleolitikum állatbőrbe és – prémbe öltözött emberének. A divat – azzal együtt, hogy részleteiben folyton változik –

egy-egy korban bizonyos állandóságot is mutat: hosszabb időre érvényes irányzatokat figyelhetünk meg benne. Például, a 70-es és 80-as évek öltözködését jellemző, hosszabb ideig élő stílusirányzatok a következők voltak: - a „városi” klasszikus stílus - sportos irányzat, ésszerű, kényelmes alapelemekkel - romantikus, nosztalgikus, nőies stílus - a folklórból kiinduló, fiatalos avantgarde stílus. Ezek a stílusirányzatos időnként jellegzetes formákat termelhetnek ki, de nem hoznak olyan alapvető változást, mint pl. a 20-as vagy a 70-es évek rövid divatjai a megelőző korszak divatjához képest. Az öltözködésről általában A szabás-varrás, a kézimunkázás nemcsak hasznos, de fejleszti szépérzékünket is. Az igazán szép ruha sajátossága a megfelelő anyag, az egyszerű vonal, az alak előnyeit érvényre juttató jó szabás és a gondos kidolgozás. Ízléses az a ruha, amely szépérzékünket kielégíti. Ehhez

szükséges, hogy a ruha színe, formája, anyaga, szabása megfeleljen viselője korának, alakjának, az alkalomnak, az évszaknak stb. 1 Emellett a divat is szabályozza az öltözködést. Nem foghatjuk rá, hogy mindig szem előtt tartaná a fenti szempontokat. Nem is követhetjük tehát vakon a divatot, annál kevésbé, mert a divat senkire sem kötelező. El kell ismernünk, hogy a mai kor okosabb a réginél. Kialakított egy középáramlatot, a dolgozó ember divatját. Ez is változik, kiegészül, de úgy, hogy azért a tavalyi ruha is hordható, átalakítható. Változása nem rohamos, és mindig alkalmazkodik a dolgozó ember életmódjához. Megvan benne a divat jellegzetessége, de letompítva, a túlzások elhagyásával Ne tekintsük tehát divatnak és ne kövessük azt, ami kirívó és sérti jó ízlésünket. A divat az emberi élet természetes kísérő jelensége. Az ízlés öltözködés kifejezője az ember egyéniségének. Természetesen a

divatnak is vannak olyan szabályai, amelyeket a jó ízlés miatt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Többféle különleges testalkatot különböztetünk meg: - magas, sovány; - alacsony, kövér; - erős csípős, karcsú felsőtest; - rövid derék, hosszú alsótest; - erős mell, keskeny csípő; - hosszú nyak; - rövid nyak. Magas növésű, sovány nőknél az alakot megosztó, szélességi irányban fekvő varrások és vonalak célszerűek, nagykockás, keresztcsíkos, de nem túlságosan élénk színű textilminták. A középárnyalatok és a pasztellszínek nem hangsúlyozzák a nagy testalkatot. Az alacsony, kövér nőknél széltében elhelyezett vonalakat ne alkalmazzunk. Legalkalmasabb az egyeses szabásvonal, amely egybeszabott kabátot jelent, öv nélkül. A hosszú kivágás, az egyenletesen bő (a kar vastagságát ellensúlyozó) bevarrott újjak a helyes megoldások. Aprómintás anyagok, sötét színárnyalatok, egymáshoz közel álló

színekkel mintázott tweed szövetek vagy egyszínű anyagok előnyösek számukra. Az erős csípőjű, karcsú felsőtestű nőkre a csípőt hangsúlyozó, derékban húzott és lefelé elszűkülő szoknyavonal nem illik. Ellenben a lefelé bővülő szoknya ellensúlyozza az erős csípővonalat. Helyes, ha a szoknya és kabát alsó része élénk vagy világos színből készül A világos szín szélesít, míg a sötét szín hatása mérsékli a szélességi arányokat. 2 A rövid derekú, magas csípővonalú nők számára az enyhén karcsúsított kosztüm a legmegfelelőbb. Széles övet él lefelé bővülő szoknyát semmi esetre se viseljenek Közepes árnyalatú anyagokon az egyszínű vagy középnagyságú minták alkalmasak. Az erős mellű, keskeny csípőjű nőknél el kell hagyni az övet. A derékvonalat nem hangsúlyozni, hanem hosszabbítani kell. Előnyös forma a kétrészes ruha, az enyhén karcsúsított felső rész egyesen vonalú szoknyával. A

felső rész sötét színeket, apró mintákat kíván, míg a szoknya lehet világosabb, esetleg hosszanti csíkos vagy kockás mintázatú. Hosszabb nyakú nők magas gallért, széles kivágást, hosszú gyöngysort vagy láncot ne viseljenek, helyette inkább a nyak körül többsorosan fűzött gyöngyöt. Rövid és vastag nyakú nőknél kerek, négyszegletes kivágást vagy szélességi irányban fekvő vonalakat ne alkalmazzunk. A kis formájú, hosszanti, a nyakkörtől kissé elállított gallér, valamint a hosszúkás kivágás és gyöngysor előnyös. A ruha színének és formájának kiválasztásánál vegyük tekintetbe ar arc és a haj színét is. Szőke, fehér bőrű nőknek jól áll a fehér, fekete, kék, zöld, sötétbarna, halvány rózsaszín; kevésbé áll jól a drapp, a sárga, az erős rózsaszín és a sötétvörös. A barnáknak jól áll a fehér, mustársárga, piros, erős rózsaszín, sötétvörös, rozsdabarna, halványkék, mély

sötétkék, zöld, drapp és szürke. Nem előnyös a sötétbarna, a búzakék, a sárgászöld. Fekete hajú nőknek, ha az arcbőrük nem kreol, jól áll a fehér, a fekete a sötét szín - a sötétbarna kivételével. A kreol bőrű, fekete hajú nőknek rosszul áll a fekete, palackzöld, a sötétkék, a barna és a hamuszürke. A többi szín előnyös Ősz hajú nőknek jól áll a fekete, a fehér, a barna, a szürke minden változata, a szalmaszín, a levendulakék és a sötétlila. A kötés története Az a kötött kelme sem új, melynek eredetét a történelem útvesztőjében ma már csak nehezen tudjuk fellelni. Az Óvilág területén talált legrégebbi kötött hatalmi a IV – V századból származik. Az Újvilág (Peru) területén napvilágra került kötésleletek kb a III századból valók. De vajon mi volt még korábban? Miután az említett leletek már magas fokú kötéstechnikáról, mintaismeretről és színskáláról tanúskodnak, egyúttal azt

is bizonyítják, hogy a kötés fejlődési időszakát a leletekénél sokkal régebbi korszakra vezethetjük vissza. Az ember kutatási vágya igyekszik bebizonyítani, hogy őseink már jóval időszámításunk előtt ismerték, és alkalmazták a kötést. 3 Egyes keleti országokban állítólag vannak olyan bizonyítékok, amelyek szerint az ott lakók már a legrégebbi időben is viseltek kötött ruhaneműt. Amenemhata, Ben Hassanban feltárt kriptájában talált, az időszámításunk előtti XIX. századból származó falfestményen ábrázolt szemiták közül négy női alakon érdekes kötött kabátka van. Ninivében, Senacheriba király palotájának romjai között egy harcost ábrázoló domborművön a katona térdharisnyája és harisnyakötője nagyon hasonlít a maihoz. William Felkin 1867-ből származó, a harisnyák eredetét tárgyaló művében többé-kevésbé helytálló lokigai fejtegetéssel azt igyekszik bizonyítani, hogy már a trójai

háború idején, Homérosz: Iliász és Odysszea műve keletkezésekor is ismerték a kötést. Szerinte csupán fordítási és átírási tévedések miatt, vagy azonos kifejezések használata következtében történhetett meg a kötés és szövés szó fogalmának felcserélése. Így állítólag Penelopé, férjét, Odysszesuszt visszavárva azzal a kifogással hárította el türelmetlen kérői ostromát, hogy csak akkor megy férjhez, ha elkészíti köntösét. Csakhogy éjjel felfejtette azt, amit nappal készített; márpedig csak a kötést lehet gyorsan, megrongálás és felismerhető jel nélkül felfejteni; a szövést semmiképpen sem. A trójai háború után időszakban készült régi görög vázákon a foglyul ejtett trójai nemeseket trikóhoz hasonló, testhez simuló nadrágban ábrázolták. ez az öltözék feltűnően hasonlít a velencei dózsék 2500 évvel későbbi, ünnepi díszruhájának kötött nadrágjához. Ezeket a fejtegetéseket és

feltevéseket azonban a jelenkori archelológiai kutatások gyakran kétségbe vonják vagy meg is döntik. Ha azonban fontolóra vesszük, hogy a fennmaradt legrégebbi – technikailag aránylag igényes – kötött holmik a III. – V századból, több egymástól nagyon távol eső vidékről származnak, feltételezhetjük, hogy a kötés eredete ennél korábbra tehető, még ha pontos időpontját nem is tudjuk megállapítani. Figyelembe véve azt a tényt is, hogy abban a korban minden munkamódszer csak nagyon lassan fejlődött, nincs kizárva, hogy a kötést már időszámításunk előtt néhány évszázaddal korábban is alkalmazták. A szövést és a hímzést az egyiptomiak is ismerték. Erről tanúskodnak az egyiptomi fáraók piramisaiban fellelt gyönyörű, művészien hímzett kelmék és díszítések. Ezért feltételezhetjük, hogy ebben az időben az alapjában véve egyszerű kivitelezésű kötés sem volt ismeretlen. Tulajdonképpen nem igényelt

semmiféle műszaki segítséget; eredetileg ugyanis minden felszerelés nélkül, csak az ujjakon, később kötőtűk, esetleg keretek segítségével kötöttek. Az is érthető, hogy ebből az időszakból nem maradt fel semmiféle kötéslelet, elvégre a kötés aránylag kevéssé áll ellen az idő fogának. Az sincs kizárva, hogy a kötött holmi eredetileg az alsóbb néprétegek közszükségleti cikkének számított (a szemita nők kabátja, a harcos domborműve, a kopt sírokban fellelt térdharisnyák), s az sem másodrendű körülmény, hogy a kötött holmit aránylag könnyen fel lehetett fejteni s újabb ruhadarab készítésére felhasználni. 4 De így csökkent az anyag tartóssága és ellenálló képessége. Néhány kutató ugyan kötött holmi maradványának véli az időszámításunk előtti XIII. századbeli sírokban talált pontosan nem elemezhető textilfoszlányokat is. Ezek a leletek azonban olyan állapotban vannak, hogy ezt az állítást

bizonyítani nem lehet. A legvalószínűbb támpontot kép leletcsoport: a III. század kezdetén Peruban, a IV – V században pedig európai területeken talált kötésmaradványok szolgáltatják. A Prato-Nasca kultúra időszakából Reruban értékes, kolibrikkel díszített kötött öv maradt fenn. A bonyolult minta, a kivitelezés és színezés finom árnyalatai az akkori kötéstechnika magas színvonaláról tanúskodnak. A lelet eredetije a detroiti textilgyűjteményben, az Institute of Arts-ban látható. Az egyiptomi kopt sírokban talált kötött dolgok a IV-V századból származnak. A színes gyapjúból kötött gyermekzokni aránylag igényes technikával készült A hüvelykujjal a többi ujjrésztől egy nyílás választja el, ebbe fűzték a saruszíjat. Ezeket a leleteket a berlini Kaiser – Friedrich – Múzeumban és a londoni Victoria and Albert Múzeumban őrzik. Eberhard Frowein szerint megközelítőleg ugyanebből az időszakból származnak a

germán sírokban talált kötőtűk is. A Dél-Parupa menti dán mocsárvidéken a IV századból germán sírban talált, harisnyával egybevarrott hosszú gyapjúnadrág a régi germánok öltözködési kultúrájának magas színvonaláról és kötésismeretéről tanúskodik. A Födlközi-tenger vidéken uralkodó rendezetlen viszonyok miatt a XIII. századig alig akadtak hasonló leletre. Ebben az időszakban a kötés főleg a keleti és az akkori arab kultúra országaiban fejlődött. A VII-IX századból fennmaradt gyönyörű arab kötést az egyiptomi Fostatban lelték fel. Ez a munka színpompás, hatásos és bonyolult geometriai mintázatú Hasonló mintával készült mintával készült az a kötött sálmaradvány is, amely Egyiptom iszlám korából, kb. a XII századból származik Fennmaradt értesülések szerint 1181-ben egy ismeretlen szaracén kötőmester értékes kötött harisnyát készített Normandiai II. Vilmosnak A kötés nyomait követve eljutunk

Angliába és Skóciába is, ahol a normann kultúra elterjedése idején kötött sapkák jelentek meg. A normannok valószínűleg a szaracénektől tanulták meg a kötést. A XIII. századi Olaszországban a kötés eléggé elterjedt kézimunkának számított Ehhez bizonyára nagyban hozzájárultak a keresztes hadjáratok is. Ez a művészet később Spanyolországba, majd innen ismét tovább, Franciaországba, Angliába, Skóciába, Németországba, stb. is eljutott A XVI században már egész Európában ismerik a kötést, és a kötött holmit – különösen a kötött harisnya – nagyon népszerű főként a királyi udvarokban és nemesi körökben. Európát ebben az időszakban hódította meg a kötés Minden bizonnyal IV. Henrik angol király viselt elsőként kötött harisnyát Hans Holbein 1537-ből származó híres festményén VIII. Henrik angol királyt kötött selyemharisnyában 5 ábrázolja. A francia királyok közül IX Károly viselt még ilyen

harisnyát A házi harisnyakötés abban az időben magasan túlszárnyalta a többi iparágat és művelői csakhamar céhekbe tömörültek. A prágai kötőcéhet 1612-ben alapították, ezt megelőzően már Franciaországban, Angliában és Németországban is alakultak hasonló céhek. Az akkori férfidivat, amely a hosszú cipőig érő harisnyanadrágot kedvelte, bizonyára szívesen fogadta a kötött harisnyát, amely testhezálló volt, és jobban kiemelte a láb formáját, mint a varrott harisnya. Érdekes, hogy a kötés mesterségét eredetileg férfiak űzték, és a férfiak a nők konkurenciája ellen külön egyezményekkel védekeztek. A polgári harisnyakötők például 1612-ben megegyeztek, hogy egy véka arany büntetésének terhe alatt nem alkalmaznak női munkaerőt. Csak később, amikor a kötés egyre jobban elterjedt, láttak hozzá a nők is a kötéshez és úgy mint azelőtt együtt dolgoztak a fonóban, most közösen kötöttek. Mint minden

újdonság, eleinte a kötés is különböző előítéletekbe ütközött. Nem csak pártfogói, - ellenzői is akadtak. A városi tanács például 1583-ban olyan rendeletet adott ki, amely megtiltotta az ártalmas és felesleges luxusnak minősített selyemharisnya viselését. A kötött árura – parlamenti határozatok alapján is – aránylag magas hivatalos árakat szabtak. Annak ellenére, hogy a kötés aránylag gyorsan terjedt, a kötött holmi, különösen a harisnyák ára nagyon magas volt. Sír Thomas L’Estrang 1533-ból származó kiadási listáján a következő tétel is szerepel: „4 pár kötött harisnyáért kifizetve 8 shilling”. A jó minőségű áru azonban mindig értékes volt. Angliai Erzsébet uralkodásának harmadik esztendejében udvarhölgyétől, Mrs. Montagutól egy pár fekete selyemharisnyát kapott ajándékba, amelyet ennek komornája kötött. Ettől kezdve a királynő állítólag csak olyan harisnyát volt hajlandó viselni, melyet

az említett komorna készített. Lord Salisbury gyűjteményében fennmaradt belőlük egy pár, s a valóban kiváló minőségű harisnyáról volt szó. Angliai Erzsébet egyébként is fényűzően öltözködött. Azon az öltözéken például, melyben Biron francia marsallt fogadt, három hétig száz munkásnő dolgozott. Halála után háromezer ruha maradt utána Abban az időben a harisnyakötés olyan rohamosan terjedt, hogy amikor Erzsébet királynő 1579-ben meglátogatta a norwichi iskolákat, meggyőződött arról, hogy a tanulók legtöbbje már az iskolában elsajátította a harisnyakötést. Németországban a kötésről szóló első hír 1417-ből származik. A David der Strickermannak nevezett, első kötőmesterről szóló feljegyzést az 1593-ból eredő Apoldi Krónika tartalmazza. A harisnyakötésen kívül egyéb közszükségleti kötött ruhadarabokról is találunk feljegyzéseket. Bertram mester kb 1390-ből származó ismert oltárképe,

„A Kötő Madonna” Szűz Máriát ábrázolja, amint négy kötőtűvel ruhácskát készít a kis Jézusnak. A körülálló angyalok elismeréssel csodálják művészetét. 6 Csehszlovákiában is fennmaradta középkori kötésművészet maga módján egyedülálló emléke: egy kötött kesztyű, melyet Szent Béla kesztyűjeként a Szent Vítus székesegyház kincstárában őriznek. Ha valóban Szent Béla tulajdona volt, mint a püspöki ranghoz tartozó jelkép, akkor egyedülálló, a X. század végéről származó különlegességről van szó A régi kutatók többsége eredetinek , vagyis Szent Béla idejéből származónak tartotta ezt a kesztyűt. Az újabb kutatások már szigorúbban és kritikusabban főleg arra mutatnak rá, hogy a XIII. századig mindenütt varrott kesztyűt készítettek, s hogy az előző időszakból sem az irodalomban, sem a régi festményeken nem leltek kötött kesztyű nyomára. Tény azonban az, hogy így is a legrégibb

kötött kesztyűk egyikéről van szó, és érétkes bizonyítéka népeink iparművészete magas színvonalának. A másik hasonló jellegű emlék ugyancsak kesztyű: és ismét Szent Bélának tulajdonítják. A jelenkori kutatás a XIV.-XV századba sorolja ennek a kesztyűnek az eredetét, s állítja, hogy egy régebbi időből származó bizánci hímzéssel díszített kézelőhöz utólag hozzákötötték a kesztyűrészt. Ezt az emléket a Stará Boleslav-i Kollégium Szent Vencel székesegyházában őrzik. A kézi kötésben 1589-ben, a galvertoni plébános, William Lee találmánya, a kötőszék, illetve a kézi terhelésű szövőszék jelentett határkövet. a találmány aránylag rövid időn belül ismertté vált Franciaországban és a XVII. század végén a a hogenották Németországba is eljuttatták Később ennek alapján szerkesztették az összes kötőgépet. Ez a fejlődés azonban igen lassú ütemű volt, és a kötés tulajdonképpeni gépesítése

csak a XIX. században valósult meg A kézi kötés ma is nagyon népszerű. A kézzel kötött művészi divatáru közkedvelt Népszerű volt és népszerű marad, mert lehetőséget nyújt a legújabb divatmodellek és minták készítésére. Az ipari technológia megjelenése és fejlődése a ruhakészítésben A legnagyobb és legelterjedtebb iparág kétségkívül a textilgyártás volt. Vásznat és posztót Európa minden országában, minden tartományában, s szinte minden háztartásban készítettek, de a XI. században egyes régiók már határozottan erre kezdtek szakosodni Ezek közül Flandria és a körülötte lévő észak-francia vidék, valamint a mai Belgium területe volt a legfontosabb. Jelentős központ volt még Észak-Itália és Toscana, továbbá Dél- és KeletAnglia és Dél-Franciaország A gyapjú volt messze a legfontosabb nyersanyag, és a gyapjúszövet a legfontosabb termék. A különböző vidékeken elállított szövetek típusában is

minőségében mutatkozó különbségek miatt alakult ki Európában a kiterjedt kereskedelem. Gyapjún kívül lenvásznat is gyártottak sok helyütt, különösen Franciaországban és Kelet- 7 Európában. A selyem- és pamutipar csak Itáliában és az arab megszállás alatt Spanyolországban alakult ki. A legtöbb szakmunkás, például kelmesfestők, a birkanyírók és sokan mások is céhekbe tömörültek, és az egész iparágat a kereskedők irányították, akik megvették a nyersanyagot, és eladták a készterméket. A kevésbé képzett munkásoknak, például a fonóknak és kézifonónőknek nem voltak szervezeteik, és általában közvetlenül a kereskedőknek dolgoztak. A munka termelékenysége az ókorhoz képest a többszörösére nőtt három, egymással összefüggő találmánya, az egyszerű szövőkeretet felváltó pedálos szövőszéknek, a guzsalyt felváltó rokkának, és a vízikerék-meghajtású kallómalomnak köszönhetően. Ezek

feltalálóit nem ismerjük, de maguk a szerkezetek meglepő gyorsasággal terjedtek el egész Európában a XII. század elején A csökkenő termelési költség valóban elég ok az elterjedésükre, de ezek a szerkezetek enyhítették a munka egyhangúságát is. A textilipar Angliában már a „preindusztriális” időkben, a beldolgozásos rendszer révén igen magas fejlettségi szintet ért el. A manufaktúrák közül az egyik legfontosabb a gyapjúcikkeket gyártó volt, bár Sküciában és Írországban a vászonipar nagyobb jelentőségű volt, mint Angliában és Walesben. A XVIII század első évtizedeiben meghonosodott selyemipar az olasz példát követve gyárakkal és vízenergiával hajtott gépekkel dolgozott, de a selyem keresletet korlátoztat a magas ár és a kontinentális konkurencia. A pamutszövet gyártása, akárcsak a selyemé, viszonylag új iparág volt Nagy-Britanniában. Valószínűleg a kontinensről érkező emigránsok honosították meg

Lancashire-ben, és kedvező körülményeket teremtettek számára a XVIII. század elején a Kalikó-Törvények(Ez a törvény a nyomott pamutszövet importját tiltotta meg. Ezért gyorsan kinőtt a földből egy új iparág, a pamutnyomóipar, amely importált színezetlen kartonnal dolgozott. A gyapjúipar erre megint megrémült, s a parlament 1721-ben szolgálatkészen meghozta a második Kalikó-Törvényt, megtiltva a nyomott pamutáruk bemutatását vagy feldolgozását. Ettől viszont fellendült az importált nyersgyapottal dolgozó házi pamuttextilipar, amely végül is úgynevezett ipari forradalom bölcsője lett. A század második végére a pamutipar kiszorította a gyapjúcikkek gyártását, és Anglia vezető iparága lett. ) Eleinte ugyanazokat a kézi műveleteket alkalmazták, mint a gyapjú- és a lenipar, és a fonal gyengesége miatt len láncfonal felhasználásával a panutbársonynak nevezett szövetfajtát gyártotta. Minthogy ez újdonság volt, a

pamut-manufaktúrát a többi iparágnál kevésbé érintették a korlátozó törvények és a cégszabályok, valamint a mesterségbeli hagyományok, amelyek akadályozták a technikai változást. A korai fonógépek nem váltak be, de 1733-ban 8 egy lancashire-i gépszerelő, John Kay föltalálta a repülő vetélőt, amely lehetővé tette a szövő számára, hogy egymaga két ember munkáját végezze el. Így nőtt a kereslet a fonal iránt Később díjat tűztek ki az első sikeres fonógép elkészítésére. Pár éven belül több égpi fonószerkezet is készült. Az első, James Hargreaves „fonó jenny”-je 1764-ben született, de csak 1770-ben szabadalmaztatták. A „jenny” viszonylag egyszerű masina volt, nem sokban különbözött a rokkától, csak éppen nem egy orsó volt rajta, hanem egy egész sorozat. Nem igényelt gépi meghajtást, és a fonó odahaza is dolgozhatott vele - csak éppen ő is több ember munkáját tudta elvégezni egymaga.

Később megjelent a vízierővel hajtott fonógép. Ez a gép súlyos volt és drága, közvetlenül hozta magával, a selyemiparól átvéve, a gyárrendszert. A legnagyobb jelentőségű fonóipari találmány Samuel Crompton „öszvére” volt. Ez a szakaszos működésű fonógép onnan kapta a becenevét, hogy a „jenny” és Water-fonógép elemeit kombinálta. Amikor a gőzzel való meghajtásra is alkalmassá tették, a pamutfonóipar felkapott gépe lett. Az új fonógépek megfordították a fonó- és szövőipar között a kereslet-kínálat viszonyát. Majd a technikai újítások kísérőjelenségeként gyorsan nőtt a gyapot iránti kereslet. Elkezdődött a gyapottermesztés az Angliához tartozó Karibi-szigeteken és Amerika déli részén, de igazán nem tudott fölvirágozni, mert még rabszolgamunkával is nagyon sokba került a rövid szálú amerikai gyapotból kiszedegetni a magokat. 1793-ban aztán a délre látogató, új-angliai Eli Whitney

megszerkesztette a gyapotmagtalanító gépet. A termelés minden szakaszán rengeteg kisebb fejlesztés született a rostoknak a fonásra való előkészítésétől a fehérítésen át a festésig és kelmenyomtatásig. A modern ipar tudományos megalapozottsága új termékek és új anyagok százait eredményezte. A vegyészek már a XIX században sokféle szintetikus festéket és gyógyszert tudtak előállítani. 1898, a műselyem feltalálása óta tucatszám születtek textilipari műszálak De a két fő elv, amely ruházkodását megszabta, ma is ugyanaz maradt: a célszerűség, mely az egészségi szempontokat is magában foglalja, és a díszítés. 9