Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Vértes Róbert - A kínai nyitás politika

Adatlap

Év, oldalszám:2002, 70 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:42
Feltöltve:2011. június 22
Méret:357 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Közgazdasági szak Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány A kínai „nyitás politika” különös tekintettel annak politikai hátterére és a bankrendszer reformjár Készítette: VértesRóbert Budapest, 2002. 1 I. Bevezetés 3. II. Történelmi áttekintés 4. II. 1 Az időszámításunk előtti időktől 1839-ig 4. II. 2 1839 – 1976 6. III. Kína a reformok előestéjén, a nyitás politikájának a kezdetei 8. III. 1 Az ország gazdasági, társadalmi állapota Mao halála után 8. III. 2 A politikai nyitás első lépései 9. III. 3 A gazdasági reformok kezdete 10. III. 4 A Kínai Típusú Szocializmus avagy Teng Xiao-ping új politikája 13. III. 5 A reformok politikai és társadalmi háttere 14. III. 6 Végleges paradigmaváltás a politikai és gazdaságpolitikai szemléletben 17. III. 7 A reformok társadalmi hatásai 21. IV. A Kínai bank rendszer reformja 22. IV.

1 A bankrendszer problémái 23. IV.11 A kínai bankrendszer struktúrája 23. IV. 1 2 A banküzemtan alapelvei 24. IV. 1 2 1 Eszköz management 24. IV. 1 2 2 Kötelezettség management 28. IV. 1 2 3 Likviditás management 29. IV. 1 2 4 Tőkemegfelelés management 30. IV. 2 A közelmúlt reformjai 30. IV. 2 1 Nemzetközi gyakorlat átvétele a hitelminősítésben 30. IV. 2 2 Prudenciális szabályok 30. IV. 2 3 Adminisztratív szabályozás lazítása, a kereskedelmi banki jelleg erősítése IV. 2 4 Állami bankok feltőkésitése 31. 33. V. Kína ma 35. V. 1 Kína fejlődésének külső tényezői 35. V. 11 A régió kínai közösségeinek integrációs törekvései – a “Nagyobb Kínai Térség” 38. V. 1 2 Kína WTO tagsága 40. V. 2 Kína fejlődésének belső tényezői és a reformok eredményei 2 46. VI. V. 2 1 Mezőgazdaság V. 2 2 Ipar 49. 49. V. 2 3 Szolgáltatás 50. V. 2 4 Turizmus 50. V. 2 5 A vállalati szféra

átalakulása – állami vállalatok 52. V. 2 6Tulajdonviszonyok, a “magánosítás” 53. V. 2 7 A legfontosabb gazdasági és szociális célkitűzések 2002-ben 53. V. 2 7 1 Külkereskedelem 54. V. 2 7 2 A nemzetközi tőke-együttműködés 56. V. 2 7 3 A nemzetközi munkaügyi együttműködés 60. Kihívások és problémák az ezredfordulón 60. VI. 1 A társadalmi struktúrák átrendeződése 60. VI. 2 A politikai ideológia „kiigazítása” 62. VI. 3 A területbeli különbségek és a munkanélküliség 62. VI. 4 A legújabb fejlemények (2002 december) 65. VII. Befejezés 66. Irodalomjegyzék 68. 3 I. Bevezetés1 Minden dolgozat bevezetőjében a szerző igyekszi átfogó, általános képet adni az értekezés tárgyáról, felkészítve az olvasót mire számítson műve olvasása során. Jelen dolgozat témája Kína, pontosabban azok a gazdasági és politikai változások, amelyek az elmúlt 20 évben következtek be. Az én dolgom

egy kicsivel talán nehezebb, mert nehéz Kínáról egy halom közhely nélkül beszélni, már csak azért is, mert Kína valóban a „leg”-ek országa. Területét tekintve Földünkön a harmadik helyen áll, míg lélekszámát tekintve az első. Bolygónk minden negyedik embere kínai nemzetiségű, amin belül minden ötödik kínai állampolgár. Ezt a tényt azonban már olyan sokszor hallottuk, hogy legtöbbünk bele sem gondol mit is jelent rendet, fegyelmet, létbiztonságot, politikai stabilitást, folyamatos gazdasági növekedést, stb., biztosítani egy olyan országban, ahol egy Budapestnyi lakossággal rendelkező város csak egy átlagos kis településnek számít. Kína jelen gazdaságával kapcsolatos adatok is gyakran késztetik ámulatra az európai léptékhez és arányokhoz szokott füleket, ezért soha nem szabad elvonatkoztatni azoktól a kínai sajátosságoktól, amiket egyébként mindig igyekezni fogok kihangsúlyozni jelen dolgozat írásakor. Fő

célom, hogy ne csak egy általános képet adjak a világviszonylatban is páratlan fejlődésről, ami Kínában az utóbbi 20 évben lezajlott, hanem magyarázatokkal is szolgálni, a változások mind politikai, mind gazdasági, sőt szociológiai vonatkozásait illetően. Nem tagadom, hogy ezek a magyarázatok - ott ahol ez megengedett – nem nélkülözik a személyes, olykor érezhetően szubjektív véleményemet; vigasztalja azonban az Olvasót, hogy ezt mindig jelezni fogom, igyekszem vigyázni, és ezeket a részeket olyan stílusban megfogalmazni, hogy egyértelmű legyen: nem szeretném álláspontomat senkire sem ráerőszakolni. Úgy gondolom azonban, hogy ezek a részek nagyban hozzájárulnak dolgozatom személyesebbé tételéhez, és bízom abban, hogy, ha sok mindennel nem is értenek egyet, véleményem azért olykor további vitára ösztönözi az Olvasót. Iskolánk profiljából kifolyólag dolgozatomban elsősorban a gazdasági változásokat veszem górcső

alá, amik természetesen nem nélkülözhetik az adott jelenség politikai magyarázatát esetenként velejáróját sem. A másik nélkülözhetetlen adalék, nem csak Kína, de bármely ország, bármely eseményének megértéséhez az az adott földdarab történelmének néhol felszínes, néhol szükségszerűen részletesebb ismerete. (Nem kell megijedni, nem kezdek bele Kína 5000 éves történelmének - amivel egyébként Földünk leghosszabb 1 A dolgozatban szereplő összes kínai személy és helyiségnév a hivatalos kínai átírás (pinjin) alapján szerepel. 4 folyamatos történelmével rendelkező országa – taglalását, de kétségtelenül vannak olyan, néha több ezer évre visszanyúló momentumok, amelyek ismerete sokkal érthetőbbé, sőt olykor triviálissá tesz néhány mai jelenséget.) Mindezért a dolgozat egy rövid történelmi áttekintéssel kezdődik, amely során igyekszem kiragadni a számunkra releváns momentumokat,

érdekességeket egy kicsit bővebben elidőzve a XX. sz eseményein, amelyek már közvetlenül hatottak dolgozatom témájára, az 1978 utáni időszakra. A változás minden aspektusára kitérni természetesen, még egy ennél kétszer nagyobb terjedelmű munka keretén belül is szinte lehetetlen, ezért már a dolgozat megírásának elején el kellett döntenem, melyek lesznek azok a területek, amelyek nagyobb hangsúlyt fognak kapni. Ennek az eldöntésekor figyelembe vettem, hogy a tárgyalt jelenség mennyire volt fontos Kína fejlődése szempontjából, de személyes érdeklődésem is szerepet játszott a „szortírozás” során. Így esett tehát a választásom a Kína bankrendszer reformjának és a változások hatására felmerülő új problémák részletesebb taglalására. Szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy jelen dolgozatban nem állt szándékomban táblázatok és számok tömkelegét felsorakoztatni, és megmagyarázni azok tartalmát, hanem

fordítva, szeretném, ha a számok szolgálnának bizonyítékként a politikai és gazdaságpolitikai döntések helyességéről. II. Történelmi áttekintés II. 1 Az időszámításunk előtti időktől 1839-ig A kínai ember gondolkodásmódját, a világról, az államról alkotott elképzelését nagyon sok minden alakította a történelem folyamán. Külön érdemes megvizsgálni a kínai emberek felfogását az államban, illetve a világban elfoglalt helyükről és szerepükről. Időrendi és logikai sorrendben haladva az első ilyen tényező a földművelés volt. Mint a Föld összes népének esetében, kezdetben a Kínai Birodalom, illetve annak elődje is földműves közösség volt. Ami megkülönböztette a nyugati földműves társadalmaktól az egyrészt a sajátos ázsiai teraszos földművelés, valamint maga a termesztett növény a rizs. A földeket teraszossá alakítani ugyanis hatalmas munka volt. Nem hogy egy család, de olykor még egy kisebb

közösségnek is óriási erőfeszítésébe került egy-egy hegyoldal, művelésre alkalmassá tétele. A másik különlegesség az maga a rizs, amelynek termesztése szintén embert próbáló feladat. Bár tápértéke meghaladja a búzáét, ezért a többletért keményen meg is kell dolgozni (mind a mai napig, de erről egy pár sorral később). A rizs gumókat kézzel kell a 20-30 cm-es 5 vízzel elárasított földbe dugni, ráadásul a földeket gyakran nem lehetett állati erő segítségével művelni. Maga az öntözés is nagyon jól szervezett vízvezetékes rendszert és szintén nagyon sok ember munkáját követelte. A szubtrópusi környezetnek köszönhetően a földeket évente kétszer is be lehet vetni, ezért a munka évente megduplázódott. (Zárójelben jegyzem meg, hogy mint azt az előbb is említettem, mind a mai napig nem sikerült kifejleszteni olyan gépeket, amelyek hatékonyabban és gazdaságosabban végeznék el az emberi munkát, így

űrkorszak ide, számítógépek oda a rizst mindmáig kézzel ültetik és művelik meg). Ez volt tehát az egyik első és legfontosabb tényező annak a gondolkodásmódnak a kialakulásban, hogy az egyén maga nem sokat ér, csak, ha a közösség tagjaként, a közösség érdekében és javára cselekszik és természetszerűen a közösség érdekeit a magáé elé helyezi, minden áron. Ez értelemszerűen nem igazán kedvezett az individualizmus kialakulásának, ami egyébként abban a korban még teljesen ismeretlen fogalom volt a Föld bármely alakuló vagy már meglévő birodalmában, így ez Kína esetében sem lett volna baj. Idővel a kommunában (vagy közösségben) való lét, mint egyetlen alternatíva mélyen gyökeret vert nem csak a kínai, de általában az ázsiai ember tudatában, amit csak erősített annak az embernek a megjelenése, akinek tanai és életfilozófiája oly nagy hatással lettek a népre, hogy később vallássá, államvallássá vált és

maradt mind a mai napig. Ő volt Konfúciusz (i.e551-479) Tanainak egyik alappillére volt az a tétel, miszerint minden fiú engedelmességgel tartozik apjának, minden jobbágy engedelmességgel tartozik urának és végső soron mindenki engedelmességgel tartozik a császárnak, akinek viszont kötelessége igazságot szolgáltatni és békét biztosítani népének. A tanok természetesen magukban foglaltak az ősök feltétlen tiszteletét, ami kiterjedt nem csak magukra a személyekre, hanem azok tanításaira, életművükre és cselekedeteikre is. Ezek az elvek államvallássá alakulásuk után befolyásolták, sőt meghatározták híres (hírhedt?) kínai vizsgarendszert is, amelynek alapgondolata a konfucuszi tanok bemagolása és tökéletes visszamondása volt. Mivel Kínát ekkor már centralizált, hatékony és rendkívül fejlett hivatalnok rendszer irányította, világosan következik, hogy abból lett a jó hivatalnok, aki minél tökéletesebben vissza tudta

mondani az olykor már több száz éves tanokat és bölcseleteke. Az olyan kínai közmondások is, mint a vadász is azt a madarat lövi le, aki a fán ülve a többiek között felemeli fejét azt sugallták, hogy veszélyes dolog különbözni a többségtől és kitűni a tömeg közül. Nagyon nagy veszteség ez egy olyan ország számára, amely olyan találmányokkal ajándékozta meg az emberiséget, mint a papírpénz, az iránytű, a nyomtatás, a puskapor (amit a jóindulatú vélekedéssel ellentétben nem csak tűzijáték céljára hasznosítottak) vagy például a fogkefe. Az újító szellem, az individuum következetes elnyomása, a félelemből eredő ragaszkodás a 6 régihez megállította Kínát a folyamatos fejlődés útján, amin haladva egészen az 1600-as évekig a világ mind technikai szempontból, mind közigazgatásilag a legfejlettebb állama volt. A változást az Angol Polgári, majd a szintén Angliából kiinduló technikai forradalom hozta, de

mert viszonylag kevés, ritka és felszínes volt a két világ közötti kapcsolat az Európa és Kína között megfordult erőviszonyok sokáig nem voltak nyilvánvalóak. Egy valóban rövid kitérőig érdemes elgondolkodni azon is mi lehette az oka annak, hogy bár a kínai felfedezők már akkor eljutottak egészen a mai Etiópia partjaira, amikor az európaiak még csak a Földközi Tengeren mertek bolyongani, mégsem szerezetek gyarmatokat, igáztak le a hazájuktól több ezer kilométerre élő népeket, vetettek ki adókat, hanem elismertetve velük a Kínai Császár egyeduralmát egyszerűen visszatértek hazájukba. Ez is hozzá járult ahhoz, hogy a kínaiak valóban elhitték, hogy fejlettségükből kifolyólag valóban az ő birodalmuk a világ közepe (kínaiul Kína Középső Birodalmat jelent). II. 3 1839 – 1976 A szomorú felismerés, hogy ez mennyire nem így van 1849-52-ben következett be az első Ópium Háború során, amikor az Brit flotta megalázó

vereséget mért egy olyan Kínára, amelynek technikai fejletsége akkor már 100-150 évvel elmaradt az akkori nyugattól. Ez példátlanul megalázó volt egy olyan nép számára, amely nem csak több ezer évig hitte magáról, hogy nála hatalmasabb erő nincs a Földön, de amely egyedülállóan olyanra is képes volt, hogy majdnem teljesen magába integrálta, magába olvasztott egy olyan népet is, amely pedig elfoglalta és leigázta őt (a mongolok egy részét). Kínát az Ópium Háború után félgyarmati sorba taszították az európai hatalmak, lázadások és az országra egyébként történelme során mindvégig jellemzően, belső hatalmi harcok tették még kilátástalanabbá a helyzetet, mígnem 1911-ben a Szun Jat-szen vezette Kuomingtang kikiáltja a köztársaságot. Ez volt az az időszak, amikor a kínai vezetők és az értelmiség még őszintén hittek abban, hogy eljött a pillanat, amikor Kína végre ráléphet az önálló fejlődés útjára. Ám

hamarosan szembesülniük kellett azzal, hogy a világ vezető hatalma nem érdekeltek az ország teljes függetlenségének megteremtésében. Elkeseredett harc indult ekkor az országot (pontosabban annak egyes kulcsfontosságú részeit) megszállva tartó idegenek, illetve az őket támogató helyi hadurak ellen. A harc során 1922-töl egyesült a Kumingtang az egy évvel ez előtt megalakult Kínai Kommunista Párttal (KKP) (melynek, ironikus módón megalakulásakor egyetlen munkás tagja sem volt). A harci koalíció, azonban nem tartott 7 sokáig és 1927-ben a két párt már egymás ellen is harcot folytatott, aminek csak 1931 vetett véget, amikor is Kínaiak számára kitört a második világháború. Ekkor történt ugyanis, hogy a Japánok, egy megrendezett provokáció ürügyén, megszállták Mandzsúriát (Kínai középészak-keleti részét), majd fokozatosan terjeszkedve eljutottak egészen a Dél-Kínai tengerig, megkaparintva az ország jelentős, de

gazdaságilag mindenképpen a legfontosabb részét. A Japánok, kínaiakkal való bánásmódjának taglalása nem tartozik dolgozatom témájához, így szemléltetésének elég, ha a nácik zsidókkal való bánásmódját említem párhuzamként, avval a különbséggel, hogy a japánoknak nem volt céljuk a kínai nép elpusztítása. Gazdasági szempontból azonban az egyetlen cél a kínai munkaerő és nyersanyagkészlet minél hatékonyabb kiaknázása, Japán háborús céljaira. Az ekkora már hatalmas számú követőre talált Kínai Kommunista Párt és a vele szemben álló Kuomingtang a háború idejére felfüggesztették az egymással való harcokat a Japánok elleni összefogás ürügyén, a valóságban azonban inkább mindketten igyekeztek spórolni az erejükkel, mert tudták, hogy a háború végeztével újra egymással kell megküzdeniük. A jóslat be is vált, és Japán kapitulációja után nem sokkal a két párt és népes táboruk egymás ellen

fordították fegyvereiket. A Kumingtang-ot Amerika is támogatta, de a Kommunista Párt harcosainak a falusi emberrel szembeni magatartása (a Kumingtang katonái egyszerűen elraboltak a parasztok élelmét, míg a Kommunisták többnyire fizettek érte) hamar az ő oldalukra állította a népet, ami Kína lakosságát ismerve döntőnek bizonyult. A Kumingtang vezetése és a hozzá hű katonák Tajvan szigetére menekültek ahol „megalapították” saját országukat, és amit a Népi Kína mindmáig nem ismert el (olyannyira, hogy nem zárják ki a sziget fegyveres megszállást sem, ha az nyíltan kikiáltja függetlenségét). (Csak mint érdekes adalék említeném meg, hogy Tajvan, nem utolsó sorban az amerikai tőkének köszönhetően azóta a virágzó gazdaságú ország lett, ahol ráadásul Ázsiára nem oly jellemzően demokrácia van. Sokan mondják, hogy, ha a Kumingtang úgy bánt volna annak idején a néppel, mint ezt teszi azóta a szigeten, megnyerhették

volna a polgárháborút.) A valóságban azonban úgy alakult, hogy, bár folytak még kisebb harcok délen 1949 október 1.-én Mao Ze-dong kikiáltotta a Kínai Népköztársaság megalakulását Azt ezt követő 29 évbe Kína hatalmas fejlődésen ment keresztül, igaz, csak úgy mint a Szovjetunióban itt is több millió ember az életével fizettet ezért. A Nagy Ugrás, illetve a Kulturális Forradalom nevezetű mozgalmak beláthatatlan károkat okoztak az országnak; míg az első a gazdaság terén, addig a második a kultúra, az emberi szenvedés, de szint úgy a gazdaság terén vezetett tragédiához. E mellett azonban Kína kitermelte és felnevelte munkás osztályát, ami korábban gyakorlatilag nem létezett, korházakat, iskolákat, infrastruktúrát 8 épített, kifejlesztette saját atombombáját – és többek között ennek is köszönhetően - az ENSZ BT állandó tagja lett és nem utolsó sorban, ami Kínában az egyik legfontosabb a parasztok földet

kaptak. Ez létkérdés minden olyan párt esetében, amelyik Kínát szeretné igazgatni, hiszen az ország lakosságának közel 75-80%-a falun élt és ez a szám mára is csupán 65-70%ra csökkent le. 1976-ban meghalt Mao és kétévi politikai belharc után Teng Xiao-ping került hatalomra, aki megteremtett a mai modern Kína alapjait. A következőkben szeretném részletsebben is bemutatni a kezdeti politikai változásokat, amik közvetlen előzményeként szolgáltak a gazdasági változásokhoz, sőt megkockáztatom: figyelembe véve Kína akkori helyzetét a politikai változások nélkül a gazdasági átalakulás is csak jóval később (talán túl későn) kezdődhetett volna csak el. III. Kína a reformok előestéjén; a nyitás politikájának a kezdetei III. 1 Az ország gazdasági, társadalmi állapota Mao halála után Kínának az utóbbi 53 évben, különös tekintettel az utolsó 23 évre, elért eredményei, azért annyira ámulatbaejtőek, mert Kína,

gyakorlatilag150 évet (szinte az egész Újkort) átugorva egy feudális államból vált Földünk egyik legtöbb reménnyel kecsegtető országává, amely mára olyan szintet ért el, hogy – bár falun sok helyen még ökörrel szántanak – a világon harmadikként lesz képes saját technológiával embert küldeni az űrbe (erre a hatalmas belső ellentétre dolgozatom végén még visszatérek). 1978-ban azonban az ország még nagyon messze járt az űrtől és egyértelműen földi problémákkal küszködött. Teng Xiao-ping egy olyan ország irányításába fogott bele, amelynek - túl azon, hogy több millió lakójának életét és lelkét nyomorította meg a totalitárius diktatúra, különös tekintettel a Kulturális Forradalom kb.10 évére - gazdasága is tragikus állapotban volt, de még politikai téren is éppen, hogy megkezdte kapcsolatai normalizálását a két nagy ellenséggel a Szovjetunióval és az Egyesült Államokkal (Szovjetunióval a

kapcsolatok olyan szinten megromlottak a ’60-as évekre, hogy még határ menti fegyveres konfliktusokra is sok került). A gazdaság állapotához hozzájárult a Mao által meghirdetett önerőre támaszkodás politikája, valamint a már említett Nagy Ugrás néven elhíresült mozgalma, mely utóbbi nem csak gazdaságilag vallott teljes kudarcot, de amelynek köszönhetően 30 millió ember halt éhen, illetve halt bele az alultápláltság okozta 9 betegségekbe [Tálas]. Ez után következett 1966-ban a Kulturális Forradalom néven elhíresült hisztéria, melynek során felbecsülhetetlen értékű történelmi emlék, kincs semmisült meg, amelynek során további milliókat kínoztak meg és kergettek a halálba, föleg az értelmiségiek és a jómódúak közül, és amelynek során politikailag Kína teljesen elszigetelődött a világtól. A változás szele azonban még az akkorra már teljesen fanatikussá váló, a hatalmat mindenáron megtartani kívánó Mao

halála előtt (1976), vagyis meglepő módon már az ő ideje alatt, 1970-ben elkezdett fújni, bár akkor még igen csak enyhe szellő formájában. III. 2 A politikai nyitás első lépései A Kulturális Forradalom 1966-1969-ig tartó első hullámának elvonulása után, csak az 1970-es évek elején kezdett fújdogálni ez a bizonyos szellő, méghozzá maga a miniszterelnök Zhou En-laj és a köré tömörült pragmatikusabb vezetők és káderek csoportja felöl. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Zhou En-laj népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 1976-ban bekövetkezett halálakor Mao tiltása ellenére többszázezres tömeg kísérte őt a végső útján. Úgy gondolom ez a tisztelet nem csak a személyének szólt, de egyfajta hitvallását is jelentette a kínai embereknek a változás szükségessége mellett.) Nekik sikerült tehát meggyőzniük Maot, vagy ahogy akkor hívták a nagy kormányost, hogy ha nem vezeti ki az ország

hajóját az általa meghirdetett „önerőre való támaszkodás” és az elszigeteltség zátonyokkal teli öbléből a nemzetközi együttműködés nyílt vizeire, akkor a hajó könnyen elsüllyedhet és Kína modernizációjának az ügye ismét évtizedekre elakadhat. Így született meg 1970 végén az a döntés, hogy Kína megkísérli a fejlett tőkés világ vezető hatalma: az Egyesült Államok felé való nyílást, kijátszva a Szovjetunió ellen az amerikai kártyát. Ezt követően került sor előbb Nixon amerikai elnök, majd egy amerikai ping-pong csapat és amerikai újságírók Kínába történt meghívására (az utobbi esemény később a ping-pong diplomácia néven hiresült el és Kissinger nevéhez fűződik). Az elnöki látogatás előkészítése kapcsán Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó többször is járt Pekingben, ahol Mao elnök személyesen is fogadta. Az Egyesült Államokkal való hivatalos kapcsolatfelvétel ténye lavinaszerű

folyamatot indított el az USA szövetségesei körében Kína diplomáciai elismerése és az Egyesült Nemzetek Szervezetébe bebocsátása tekintetében. 1971 október 25-én az ENSz közgyűlése megszavazta a tajvani rezsim mandátumának a megvonását és a Kínai Népköztársaság (KNK) képviseleti jogának a helyreállítását. 1972 februárjában került sor Nixon amerikai elnök 10 emlékezetes - és sokak által akkor történelminek nevezett - hivatalos látogatására, amelynek végén aláírták és kiadtak egy közös közleményt, amely a Sanghaji Kommüniké néven került be a XX.sz diplomáciai történetébe E közlemény értelmében „az Egyesült Államok tudatában van annak, hogy a Tajvani-szoros mindkét oldalán minden kínai úgy tartja, hogy csak egy Kína van, és Tajvan Kína része. Az Egyesült Államok kormánya nem vitatja ezt az álláspontot”, s „érdeke, hogy Tajvan kérdését maguk a kínaiak békésen oldják meg”[Tálas, 8.

old]. Az Egyesült Államok beleegyezett abba, hogy fokozatosan csökkentse haderőit és leszerelje katonai létesítményeit a szigeten. Ezt követően a két ország kormánya összekötő irodákat létesített egymás fővárosaiban. Nagykövetségek felállítására és nagykövetek kinevezésére azért nem kerülhetett sor, mert az Egyesült Államok ekkor még nem volt hajlandó korábbi hűséges szövetségesével - a tajvani kormányával - a diplomáciai kapcsolatot megszüntetni és a korábban megkötött kölcsönös biztonsági szerződést érvényteleníteni. Ez azonban az Egyesült Államok szövetségeseit egyáltalán nem befolyásolta a tekintetben, hogy - néhány afrikai és latin-amerikai ország kivételével - a KNK kormányát már 1972-ben Kína egyetlen törvényes kormányának ismerjék el és diplomáciai kapcsolatba lépjenek vele. Bár a diplomáciai kapcsolatok kiszélesedése után a KNK nemzetközi gazdasági kapcsolataiban is bekövetkezett

némi megélénkülés és fejlődés, ez az időszak azonban még messze nem nevezhető a gazdasági reform kezdetének, annak a tudatában, ami 1978 után történt. Ezek voltak tehát a politikai reformok kezdetei. A következőkben tekintsük át mik voltak a gazdasági reformfolyamat első lépései. III. 3 A gazdasági reformok kezdete Teng első dolga természetesen a párton belüli kemény mag vagy más néven szélső balos csoportok meggyőzése, illetve izolálása volt, ami nem sikerült rögtön és teljes mértékben, viszont ami a gazdaságot illeti, Teng munkáját segítette az a tény, hogy e téren a változások már rögtön Mao halála után, de még Teng teljes, harmadszori rehabilitálása előtt megkezdődtek. Mao Ze-dong halála és az ún „négyek bandája”2 letartóztatása után, 1977 telén, Sichuan és Anhui tartományokban a falusi gazdaság területén indultak be az első reformkísérletek. A kommunák földjeit felparcellázták és

szétosztották a parasztcsaládok között, akik kötelezettséget vállaltak arra, hogy meghatározott mennyiségű gabonát és egyéb terméket - ha szükséges, a kollektíva tulajdonában levő gépek és felszerelések bérbevételével 11 - előállítanak az állam és a kollektíva számára. A többlet termékmennyiséggel szabadon rendelkezhettek, elfogyaszthatták, takarmányként hasznosíthatták, vagy éppen eladhatták a szabadpiacon. Ez forradalmi intézkedés volt egy olyan országban, ahol, mint arról már szó volt a népesség több mint 70%-át teszi ki a parasztság. Az intézkedés elsőként szecsuani tartományi pártbizottság akkori első titkára: Chao Ze-yang - a későbbi miniszterelnök és pártfőtitkár - vezetett be saját hatáskörében és mivel rendkívül népszerű lett a parasztok körében, rövidesen az ország más tartományaiban is követői akadtak. Mivel ebben az időben Pekingben még továbbra is a Mao halála utáni utódlási

harccal és a különböző vezető tisztségek elosztásával voltak elfoglalva, nem nagyon figyeltek oda ezekre a helyi kezdeményezésekre. Pedig a „termeléshez kapcsolt családi szerződéses felelősségi rendszer” (ahogyan ezt a módszert később országszerte nevezték) egy olyan reformmozgalomnak az elindítójává vált, amely néhány éven belül a falusi népi kommunák maoista rendszerének a teljes felbomlásához és megszűnéséhez vezetett. A kínai falvakban kibontakozó spontán reformmozgalom számára kedvező feltételeket teremtett a Kínai Kommunista Párt 1978 decemberében megtartott 3. plenáris ülése, amely a párt alapvető feladatát a termelőerők, illetve általában a gazdaság fejlesztésében és korszerűsítésében jelölte meg, különös hangsúly helyezve a mezőgazdaság és általában a falusi gazdaság fejlesztésére és a parasztság jogos igényeinek a kielégítésére (amely ironikus módon a kommunisták tömegbázisát

jelentették). A plénum határozatában - a további reformok szempontjából - nem kis jelentősége volt annak az állásfoglalásnak, mely szerint Kínában szükség van “a gondolkodás felszabadítására”, s “a tényekből kiindulva kell keresni az igazságot”, illetve “az igazság egyedüli kritériuma a gyakorlat”. (Ezek az idézőjelbe tett mondások Mao Ze-dong-tól származnak – akit egyébként mind a mai napig nem illik nyíltan kritizálni – de ennek ellenére jó szolgálatot tettek a szélsőbalos, dogmatikus maoisták elleni harcban, mivel szabad utat engedtek a kísérletezésnek és az új megoldásokkal való próbálkozásoknak.) A plénum után az igazi vita valójában a gazdaságfejlesztés és a korszerűsítés üteméről és ehhez igénybe vehető külső támogatás mértékéről alakult ki a kínai vezetés különböző irányzatai között. A Mao Ze-dong halála után csaknem hat éven át a KKP elnöke funkcióját betöltő Hua

Kuo-feng vezette “kultúrforradalmi káderek” csoportja a gazdaságfejlesztést és a korszerűsítést továbbra is a Mao által kijelölt úton termelési tömegmozgalmakkal és “önerőre támaszkodva” kívánta végrehajtani. Véleményem szerint ezeket az embereket nyugodtan a nép ellenségének nevezhetjük, azok után, hogy láttuk, 2 Ez volt a neve Mao utolsó felesége köré tömörülő ultrabalos vezetőknek (az elnevezést állítólag, maga Mao találta ki. 12 milyen áldozatokkal járt e politika következetes alkalmazása. Az akkorra már újra a párt aktív tagjaként tevékenykedő Teng Xiao-ping és a köré tömörülő radikális reformerek elsősorban a fejlett tőkés országok (az Egyesült Államok, Japán, és az EGK-országok) masszív technológiai és tőketranszfer támogatásával szerették volna Kína gazdasági fejlődését és korszerűsítését felgyorsítani, s ennek érdekében a belpolitikában, de különösen a külpolitikában

hajlandónak mutatkoztak ezen országok elvárásainak megfelelő lépéseket tenni. (pl Vietnam „megleckéztetése” a Kambodzsába történt bevonulása kapcsán, a Szovjetunió afganisztáni beavatkozásának éles elitélése, (amik igen érdekes lépesek ismerve a kínai politikát), valamint az olyan döntések meghozatala, amik inkább történelmi mintsem politikai okokból számítottak kényes kérdéseknek: pl. a külföldi tőkebefektetések szamara különleges kedvezményeket biztosító “különleges gazdasági övezetek” létesítése négy délkínai tengerparti kikötővárosban). A Teng Xiao-pingnél csupán egy évvel fiatalabb és akkor ugyancsak pártalelnöki tisztséget betöltő Chen Jun körül csoportosuló mérsékeltebb reformerek akkori állapotában nem találták Kínát alkalmasnak egy masszívabb külső tőke- és technológiai támogatás azonnali fogadására, és kételyeiket fejezték ki ennek esetlegesen túl magas „politikai ára”

tekintetében is. Ezért 1979 tavaszán egy újabb hároméves ”kiigazítási politika” időszaknak a bevezetését javasolták, amelyben a megbomlott alapvető nemzetgazdasági arányok “kiigazítása”, a túlcentralizált gazdaságirányítási rendszer “megreformálása”, a szervezetileg és gazdaságilag egyaránt szétzilálódott gazdálkodó egységek “konszolidálása” és a műszaki-gazdasági mutatóknak a már korábban elért szintekre történő “emelése” a négy alapvető feladat. (A “kiigazítás, megreformálás, konszolidálás és színvonalemelés” komplex feladatát magában foglaló, ún. “négyszavas irányvonalat” kínaiul “nyolc írásjegyes irányvonalnak” hívták, mivel a fenti négy - idézőjelbe tett - szót kínaiul csak nyolc írásjeggyel lehet leírni.) Ebben a vitában végül is az utóbbi - a Chen Jun által képviselt álláspont bizonyult a legmeggyőzőbbnek, s így sajnos ez került elfogadásra A párt

ultrabalos szárnya számára az Egyesül Államokhoz való közeledés, illetve a gazdaság terén bevezetett reformok egyszerűen botrányosak voltak, hiszen elhajlást jelentettek a maoista dogmákhoz képest. Elvárták még a párt erősen reform szárnyától is a feltétlen lojalitást az alapeszmékhez, így Teng kénytelen volt terveit és elképzeléseit valahogy „eladni” a kemény magnak. Az ilyen ideológiai zsákutcákból ismét Teng pragmatizmusa jelentette a kiutat, akinek elhíresült mondását még ma is sokan az egész reform „szlogenjeként” emlegetik: „mindegy, hogy a macska fehér-e vagy fekete, a fontos az, hogy megfogja az egeret”. 13 Bármennyire is nagy volt azonban a Kínának a falusi népessége, a gazdasági reform természetesen nem támaszkodhatott kizárólag erre a szintre és erre az aspektusra. A fejlődés másik nélkülözhetetlen feltétele a külföldi tőke becsábítása volt az volt az országba, valamint az őt kísérő

fejlett technológia és menedzsment módszerek. Erre voltak hivatottak az úgynevezett különleges gazdasági övezetek (SEZ)3. Ezek a területek különleges státusszal, speciális igazgatási szervezetekkel rendelkeztek és az országétól eltérő politikát folytathattak. A külföldi tőkét olyan eszközökkel próbálták becsalogatni, mint csökkentett vámok és adóterhek, az ügyintézések egyszerűsítése, alacsony ingatlan árak, jobb infrastruktúra, stb. Az első ilyen SEZ Shenzhen, Zhuhai, Shantou, Xiamen volt, de később, a sikereken felbuzdulva, Kína más nagyvárosai is bekerültek ebbe a körbe. Természetesen ezek a területek szinte kivétel nélkül az ország keleti, tengerparti sávjában voltak, nagyvonalakban követve a még az ópium háború során megszállt területeket és városokat, ahol már lapból jobbak voltak az infrastrukturális feltételek. Ezek a zónák, később a tőkebeáramlás okozta fejlődés szimbólumai és példái lettek,

de nem összetévesztendők a Special Administrative Region-kel (SAR), amelyek Hong Kong-ot, Makaót és Kína reményei szerint egykor Tajvant fogja jelenteni. III. 4 A Kínai Típusú Szocializmus avagy Teng Xiao-ping új politikája Teng tehát nem csekély feladatra vállalkozott, amikor belefogott hazája mind politikai, de elsősorban gazdasági és társadalmi megreformálásához. Munkáját mindenképpen segítette, hogy jóval türelmesebb, bölcsebb, de mindenekelőtt pragmatikusabban volt, mint elődei. A kompromisszum kedvéért célul tűzte ki egy olyan gyakorlati eszmerendszer kialakítását és megvalósítását, ami megfelelt a hivatalos ideológiának, és a gazdasági-politikai elvárásoknak egyaránt. Ezt a bizonyos elvrendszert nevezi a mai hivatalos kínai történelemírás Kínai Típusú Szocializmusnak, ami mind a mai napig az alfáját és omegáját jelenti az úgynevezett szocialista piacgazdaságnak. Ennek a lényegét nehéz lenne megfogni, mert ha

rákérdezünk, általában Teng Xiao-ping válogatott műveit szokták ajánlani, mint olyan olvasmányt, aminek áttanulmányozása után képet kaphatunk e „jelenségről”. A Kínai Típusú Szocializmus lényegét, hivatalosan nehéz is lenne pár mondatban, vagy pontokba szedve összefoglalni. A következő 9 pont is inkább olyan irányvonalak 3 A gyakrabban használt angol rövidítés - SEZ = Special Economic Zone 14 gyűjteménye, amely egy igen tág keretet képez a Teng által elképzelt politika megvalósításához (lehetőséget adva számos kiskapu kialakítására és különféle értelmezésekre): ! Kína a szocializmus építése során végig a maga útját járja, ami az jelenti, hogy a marxi elvek mellett figyelembe veszik az ország sajátosságait; ! A szocializmust Kínában több szakaszra lebontva kell megépíteni, nem kihagyva egyetlen állomást sem; ! Fejleszteni kell a termelékenységet, a termékek minőségét, célként tartva

szemünk előtt az egész nép életszínvonalának a javulását; ! A szocialista szellem és gondolkodásmód megteremtése; ! Független külpolitikát kell folytatni és törekedni kell békés fejlődésre (ez 180 fokok jelentett Mao osztályharcos ideológiájával szemben, ami csak harcok árán tudta elképzelni a fejlődést); ! A szocializmus építése során soha nem szabad szem elől tévesztenünk a marxizmus-leninizmus-maoizmus eszméit és meg kell őrizni a szocialista népi demokráciát; ! Be kell látni, hogy az ország valamennyi lakosa nem válhat egyszerre gazdaggá, ezért a fejlődésnek fokozatosan, lépésről lépésre kell végbe mennie, míg nem elérjük az általános jólétet; ! Meg kell őrizni a munkásság vezető szerepét és támogatni kell hadsereget, a parasztságot és az értelmiségi réteget. ! Meg kell teremteni a feltételeket az „egy ország két rendszer” nevű program kivitelezéséhez, amelynek segítségével megoldható Hong

Kong, Makaó és Tajvan újraegyesítése az anyaországgal.[Teng] A történelemből számunkra is ismert hangzatos lózungok és eszmék helyett azonban, Kína szerencséjére egy jóval gyakorlatiasabb és pragmatikusabb elvet követett, amely (engedjenek meg egy kis sarkítást) annyiból áll, hogy a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt megteremtjük és igyekszünk kordában tartani a nagybetűs piacgazdaságot (megjegyzem, hasonlóan vélekedik erről a kérdésről Kínában az „utca embere” is). 15 III. 5 A reformok politikai és társadalmi háttere Véglegesen elérkeztünk tehát az 1978-as évhez. A rövid történelmi áttekintésből, úgy érzem megérthetjük azokat a Kínai sajátosságokat (népesség, történelem, világszemlélet), amik megkülönböztetik az országot a többi, akár csak ázsiai országtól. Azt hiszem érthető és a dolgozatom olvasása során is többé-kevésbé követhető folyamat volt az is, miért választott a Kína a

szocialista utat. Itt azonban mindenképpen meg kell állnunk egy gondolat erejéig, aminek a figyelembevétele mindvégig szükségeltetik e munka olvasása során és minden olyan esetben, amikor Kína XX. sz-i történelmével foglalkozunk Nagyon fontos, hogy világosan lássuk a különbséget a mi (magyarok és kelet-európaiak) általunk ismert szocializmus (kommunizmus) és a Kínában megismert kommunista út között. Semmiképpen sem szeretnék politológiai eszmefuttatásokba bocsátkozni arról, hogy alapvetően hiba akár a Szovjetunióban, akár a nálunk Kelet-Európában, akár a Kínában létrejött rendszert kommunizmusnak nevezni (csúfolni?). (Elég, ha figyelembe vesszük Marxnak azt az alapgondoltát, hogy a kommunizmusnak Földünk legfejlettebb államaiban kell megvalósulnia) Mindazonáltal soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az általunk szocializmusnak nevezett rendszer, a gyakori jó szándéktól is vezérelve és számos pozitív oldala mellett,

alapvetően romba döntötte országaink gazdaságát, korlátozta szabadságunkat és gyakran megakadályozta alapvető emberi igényeink kielégítését, kiélését. Ehhez persze hozzátartozik, az egyéni szabadságról, jogainkról, az állammal szembeni elvárásaikról és kötelezettségeinkről, valamint az individuumról alkotott nézeteink, elképzeléseink, amik a mi, de minden más nép esetében is, évszázadok folyamán alakultak ki, formálódtak olyanná, mint amilyenek ma. Ezzel szemben Kínában az utóbbi 53 és azon belül is az utolsó 24-25 évben, szintén kommunizmus néven működő rendszer, sok hátulütőjével és megannyi negatív, gyakran brutális oldalával együtt, alapvetően stabilitást és a történelemben eleddig példátlan fejlődést és gazdagságot hozott az országnak. Bár az országban ma is hihetetlen fejlettség és életszínvonalbeli különbségek vannak, azt hiszem nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy nincs szinte nincs olyan

társadalmi csoport, amely ne élne ma lényegesen jobban és nagyobb létbiztonságban, mint a Kínai Népköztársaság megalakulása előtt. Evvel a megállapítással pedig elérkeztünk az egyik legfontosabb gondolathoz annak kérdésnek a magyarázatában, hogy egy Tiananmen téri vérengzés (1989) ellenére is mi adja a KKP-nek ezt a még mindig páratlanul stabil legitimitást. 16 Kínában még az utca embere is másképpen értelmezi az emberi jogokat és más elképzelései vannak a pár sorral fentebb említett dolgokról (az állam kötelessége és az állampolgár kötelessége országával szemben, stb.), mint nekünk „nyugatiaknak” Kínában azért lehet még mindig uralmon egy mind a mai napig igen kemény eszközökkel kormányzó párt, mert legitimizálja uralmát az a stabilitás és folyamatos fejlődés, aminek a hatalmas ország, óriási népességének szinte minden tagja a tanúja lehet nap mint nap. Ne feledjük a még a történelmi

áttekintésben említett Konfúciuszt sem, akinek az államvezetők és a haza iránti lojálitásról szóló tanai mind a mai napig az alapját képezik a kínai gondolkodásnak. Pragmatikusabban fogalmazva pedig, egyszerűen arról van szó (és ez igaz a legtöbb ember esetében, függetlenül attól a Föld mely országának lakója), hogy ameddig jólétben él, ameddig lát maga előtt perspektívát a fejlődésre és meggazdagodásra, ameddig kiszámítható életutat lát maga előtt, addig nem igen foglalkozik politikával és a számára gyakran homályos, nem is kézzel fogható emberi jogaival (ennek az egyik legtipikusabb példása Szingapúr, ahol az ellenzéki politikusok nemtetszése ellenére a nép nem érzi szükségességét a politikai változásnak, hiszen még világviszonylatban is jómódban élnek). Észre kell azonban vennünk, hogy ez ugyanakkor egyben csapda is. A nép ugyanis nem vak. Tisztában van vele Kínában is, főleg az értelmiségi réteg,

hogy hazájuk politikai berendezkedése, emberi jogaik érvényesítésével és az életükkel sok minden nincsen egészen rendben. Elfogadták azonban azt a hallgatólagos megállapodást, amit szép csendben és hosszú évek során kötetett köztük (a nép) és a kormány (párt) között (és, ami véleményem szerint nyomokban nálunk is észrevehető volt a hetvenes évektől kezdődően), miszerint mi tartjuk a szánkat, nem kritizáljuk a pártot és a rendszert, cserébe viszont elvárjuk a fentiekben már említett stabilitást, a folyamatos fejlődést és a lehetőséget arra, hogy még az én életemben egy minőségileg magasabb szintre emelhessem az életszínvonalamat. Evvel ugyan a rendszer, és ezen keresztül maga a KKP jelentős haladékot kapott, ugyanakkor hatalmas nyomás is nehezedik rá, mert ennek a megállapodásnak betartása ma már létkérdés egy olyan ország esetében, ahol az embereknek már szabad hozzáférésük van a világ bármely

médiumához beleértve az Internetet is, ahonnét pedig világos képet kaphatnak arról hol is tart a világ és ők a világhoz képest. Úgy éreztem a fent említett gondolatnak a tisztázása alapvető fontossággal bír a téma megértése során és most már belekezdhetünk azoknak a konkrét lépéseknek a szemrevételezésére, amelyek Kínát a világ egyik legnagyobb reményekkel kecsegtető országává tették és amelyeknek köszönhetően Kína méltán tarthat igényt a világ országainak a figyelmére. 17 Egy ekkora terjedelmű munka során természetesen nem lehet kitérni az elmúlt 20-ben lezajlott változások valamennyi aspektusára, ezért bár igyekszem az összeset érinteni, mégis hangsúlyos részt kapott a gazdasági változások politikai háttere valamint a bank szektor reformja, amelynek fejletlensége sokáig volt kerékkötője a külföldi tőke beáramlásának, ami viszont mint látni fogjuk, egészen a mai napig az alapját jelentette Kína

fejlődésének. III. 6 Végleges paradigmaváltás a politikai és gazdaságpolitikai szemléletben Folytassuk tehát 1982-nél, amikor az ország már kilábalt a Kulturális Forradalom okozta sokkból, amikor már szakítottak avval a Mao idejében közkedvelt felfogással, miszerint csak az örökös harc árán lehet továbbjutni a fejlődés útján, és amikor már hivatalosan is leszögezték, hogy az ország fejlődése szempontjából békés nemzetközi környezetre van szükség. (Itt kell megjegyezni, hogy az ötvenes évektől kezdve Kína konfliktusban állt szinte valamennyi szomszéd országgal, amely konfliktusok – legkomolyabban mint tudjuk a Szovjetunió esetében – egészen a fegyveres konfliktusokig fajultak.) Ez, mint látjuk alapvető paradigma váltás volt a maoi eszmékkel szemben, aki az örökös harci készültség és fenyegetettség érzésének a fenntartásával (amelyek egyébként tipikus eszközei minden diktatúrának), próbálta elterelni a

figyelmet országa valós problémairól, és konzerválni hatalmát. A hazai és a nemzetközi tapasztalatokra támaszkodva (amelyben hazánk jelentős szerepet vállalt, lévén az akkori kínai vezetés élénk érdeklődést mutatott Magyarország gazdaságirányítási reformjai iránt) 1983-84 között az Állami Reformbizottság szakértői megalkották a kínai gazdasági reformról szóló párthatározat téziseit, amelyet még abban az évben 1984-ben el is fogadtak a KKP KB plenáris ülésén. E tézis legfontosabb pontja, mondhatnánk kulcsmondata volt a következő gondolat: „a piac szabályozza a vállalatot, az állam pedig orientálja a piacot” [Tálas, 15. old] Ez hatalmas előrelépés volt a korábbi gondolathoz képest, amely a tervgazdaság elsődlegességét hangsúlyozta a piaci szabályozással szemben. Tudnunk kell azonban hogy az egész gazdasági nyitás és reform folyamatnak mindvégig akadtak ellenzői, akik kivétel nélkül mind a párt

konzervatív szárnyának a tagjai közül kerültek ki. Ez az ellenállás olykor odáig fajult, hogy például 1987-ben a „burzsoá liberalizálással szemben tanúsított túlzott engedékenysége miatt” [Tálas, 15. old] sikerült 18 nekik még Teng bizalmi emberének számító és korában éppen általa kinevezett Hu Yao-pang főtitkárt is leváltaniuk és ez az eset nem volt példanélküli, amikor Teng kénytelen volt feláldozni egy „futót” a további haladás és ultrabalosok lecsillapítása érdekében. Az igazi “elméleti áttörés” valójában csak 1992 és 1993 őszén következett be a már egyszer említett un. szocialista piacgazdaság létrehozásának stratégiai célként való kitűzése és az ezzel kapcsolatok feladatok meghatározása alkalmával, egyrészt a KKP 1992 szeptemberében megtartott XIV. országos kongresszusán, másrészt a KKP XIV KB 1993 novemberében összehívott 3. plenáris ülésén Ez ugyanis lehetővé tette a kínai

nemzetgazdaság számára a piacgazdasági módszerekkel történő alkalmazkodást a világgazdaságban végbemenő változásokhoz, s magát a kínai nemzetgazdaságot is egyre alkalmasabbá és kompatíbilisabbá teszi a külföldi piacgazdaságokkal való együttműködés elmélyítése és a külföldi cégek közvetlen tőkebefektetéseinek nagyobb volumenben történő befogadása és hasznosítása számára. Ezt megelőzően, 1992 elején, Teng Xiao-ping dél-kínai ellenőrző körútja alkalmával tett kijelentései nyomán, a reformok elmélyítésé és a nyitási politika kiszélesítése oly mértékben felgyorsult, hogy az szükségképpen maga után vonta a gazdasági növekedés ütemének a felgyorsulását is. A minden tisztségéről és funkciójáról lemondott idős vezető ekkor - a többek közt kijelentette: „csak a gyors fejlődés állja ki a józan ész próbáját”, illetve „a lassú fejlődés nem szocializmus”. Nem kevésbé fontosnak bizonyult

az az okfejtése is, miszerint „a szocializmust nem az különbözteti meg a kapitalizmustól, hogy az előbbiben tervgazdaság van, az utóbbiban pedig piacgazdaság, hanem az, hogy a gazdálkodás milyen célokat szolgál, kedvező-e vagy sem a szocialista termelőerők fejlesztése, a szocialista állam összerejének a növelése és a nép életszínvonalának az emelése szempontjából” [Tálas 17. old] A KKP legnagyobb tekintélyű reformere ezzel végleg zöld utat nyitott a szocialista piacgazdasági rendszer kiépítésének hosszú távú stratégiai célként való kijelöléséhez és megvalósításához. Az ezt megelőzően már a nyolcvanas évek közepétől meginduló hatalmas változások, amiknek csak folyamatos lökést adtak az ehhez hasonló kijelentések (mivel Kínában a mindenkori vezérnek (esetünkben pártfőtitkár) mindig hatalmas tisztelete van ezért különös jelentőséget fordítanak az általuk elmondottakhoz és az már csak hab a tortán,

hogy a kínai retorikában nagyon népszerűek a – kínaiul egyébként sokkal rövidebben hangzó – tömör esszenciák). A legszembetűnőbb változások a tulajdonszerkezetben, a tulajdonviszonyokban és, igaz sokkal később, a bank rendszerben (amit külön részben tárgyalok) mentek végbe. Ennek köszönhetően a régi, szinte kizárólag állami vagy kollektív tulajdonformát, felváltotta az un. sokszektorú gazdasági rendszer, ami már lehetővé tette az egyéni, a hazai és külföldi 19 vegyes tulajdont, valamint ezek és a már meglévő tulajdonformák kombinációját. Nagyon fontos megjegyezni, hogy bizonyos törvényi módosítások után lehetővé tették e tulajdonformák a törvény előtti egyenlőségét is, amit viszont jóval megelőzött azok társadalmi elfogadása. A GDP volumenének ma már közel 70 %-át az állami szektoron kívüli gazdasági szektorok állítják elő. A mezőgazdasági termelés csaknem teljes egészében a kollektív

földtulajdon és a termeléshez kötött szerződéses családi termelői felelősségi rendszer keretében folyik, ami közelebb áll az egyéni gazdálkodáshoz, mint a nálunk is jól ismert termelőszövetkezeti és háztáji gazdálkodás kombinációjához. 1993-ban az ipari termelés összértékéből az állami szektor már csak 57,6 %-kal részesedett, miközben a kollektív4 szektor részesedése 32,2 %-ra, az egyéni, a magán és külföldi tőkeérdekeltségű vállalatok részesedése pedig 10,2 %-ra emelkedett. A kollektív és az egyéb tulajdonformákhoz tartozó iparvállalatok zömét ma már a falusi és vidéki iparvállalatok teszik ki, amelyek száma már 1993-ban is meghaladta az egy milliót, termelési értékük pedig megközelítette a 1700 mrd yuant, azaz az adott év több mint 4000 mrd yuanra rúgó ipari termelési összértékének a 42 %át. Ez az összeg abban az évben már 600 mrd yuannal múlta felül a növénytermesztés, az állattenyésztés,

az erdészet és a halászat együttesen is csupán 1100 mrd yuant kitevő termelési összértékét, holott az említett négy ágazatban a 443 milliós falusi és vidéki munkaerőből 333 millió fő, a falusi és vidéki iparban pedig mindössze 36,6 millió fő dolgozott. A kiskereskedelmi áruforgalomnak az állami kereskedelem 41, a kollektív tulajdonban levő kereskedelmi hálózat 28, az egyéni, a magán és a vegyes tulajdonú kereskedelmi szektor pedig 31 százalékát bonyolította 1993-ban. A nem állami szektorok forgalmának a növekedési üteme szintén számottevően felülmúlja az állami kereskedelem forgalmának a növekedési ütemét. A tulajdonviszonyok átalakítása terén eddig elért eredmények azt mutatják, hogy az erős és dinamikusan fejlődő magánszektor létrehozása Kínában nemcsak és nem is elsősorban a meglevő állami vállalatok különböző módszerekkel történő privatizálása (bérbeadása, eladása) útján érhető el, hanem

oly módon is, hogy mindenekelőtt a magánvállalatok létesítését és gazdaságos működtetését akadályozó adminisztratív és pénzügyi korlátokat távolítják el, s a magánkezdeményezést hagyják viszonylag szabadon érvényesülni. Jelenleg a még nagyobbrészt alacsony hatékonysággal vagy éppen veszteségesen működő állami vállalatokat - részben vállalat-összevonásokkal, részben szanálással - részvénytársaságokká igyekeznek átalakítani, s ha már ekként működve többé-kevésbé hozzászoktak a 4 Az itt használt „kollektíva” leginkább a magyar szövetkezeteknek felel meg, de mert ez utóbbi sokkal intézményesültebb formája, mint az, ami Kínában létrejött, dolgozatomban szándékosan leírt formát használtam. 20 piacgazdasági környezethez és gazdálkodási módszerekhez, fokozatosan bevezetik részvényeiket az értékpapírtőzsdei forgalomba, s ezek megvásárlását lehetővé teszik valamennyi hazai és

külföldi befektető számára. A reménytelenül eladósodott és feljavíthatatlan állami vállalatokkal szemben most már egyre gyakrabban alkalmazzák a csődtörvényben előírt felszámolási eljárást, illetve esetenként megengedik a vállalatok dolgozóinak, hogy “kollektív tulajdonba” vegyék a csődbe jutott vállalatot, vagy annak helyén több kis magánvállalatot létesítsenek. Az egyéb irányú szerkezeti változások az elmúlt 10-15 évben nem voltak annyira szembetűnőek, értelemszerűen azért, mert a lényegi változások mint láttuk már megtörténtek. A fő termelőágazatok közül a mezőgazdaság súlya és szerepe tovább csökkent, s ma már a GDP előállításából alig több mint 15 %-kal részesedik. Kínai viszonyok között ez a csökkenés már túlzottnak mondható, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a foglalkoztatott munkaerő még mindig közel 65-70 %-a dolgozik ebben az ágazatban. Az iparon belüli szerkezeti arányok a

két fő alágazat - a könnyű- és nehézipar - tekintetében az utóbbi 12 évben alig változtak, a modern iparágak (gépipar, műszeripar, finomvegyszer-ipar, elektronikai ipar, stb.) részesedési aránya viszont jelentősen emelkedett, külön kiemelve az IT szektort, ami Kínában, nem utolsó sorban a hatalmas know-how exportnak köszönhetően hatalmas fejlődésen ment keresztül. Pozitív szerkezeti változás az építőipar és az infrastrukturális ágazatok gyors ütemű modernizálódása és nemzetgazdasági súlyának és szerepének a növekedése. A fogyasztás szerkezetében is számottevő változások következtek be, a minőségi termékek és szolgáltatások javára. Negatív irányú azonban az a szűnni nem akaró tendencia, hogy az ország tengerparti régiói és a belső területei közötti fejlettségbeli szintkülönbségek további növekednek, valamint a központi és a területi költségvetés bevételei közötti túlzott mértékű az

arányeltolódás az utóbbi javára, ami alapvetően a döntési jogkörök decentralizálásának és a külföldi tőkebefektetések ösztönzésére hozott különböző intézkedéseknek a következménye, de amiknek a taglalásához még visszatérek. Előtte azonban, ígéretemhez híven szeretném egy valóban rövid kitérő erejéig bemutatni mit is jelentettek és jelentenek ezek a számok a mindennapi ember számára, akit köztudottan elsősorban az érdekel, hogy a hangzatos szólamokon túl milyen változás következik be az ő életében. 21 III. 7 A reformok társadalmi hatásai Mint már említettem, Kínában szinte nincs olyan társadalmi csoport, amelynek az életszínvonal ne emelkedett volna jelentősen a szocializmus és annak is különösen az utóbbi 20 évében. (Itt most nem térek ki azokra a borzalmakra amiket a kínaiak a tibetiekkel végeztek az 1951-53 közötti megszálláskor, mert bár ezért hatalmas árat fizettek és fizetnek mind a mai

napig mégis el kell ismerni, hogy még az ott élők is jelentősen magasabb életszínvonalon élnek mint Tibet „békés felszabadítása” előtt, ahogy ezt a hivatalos kínai retorika állítja, és ez igaz akkor is, ha ezen sokszor szigorúan csak az élet materiális oldalát értjük.) A legszembeszökőbb - a gazdasági növekedés szédítő üteme, a termelés és az építkezések méretei, továbbá a gazdaság szerkezeti változása mellett - kétségkívül a kínai lakosság életszínvonalának az emelkedése és életkörülményeinek a javulása. Ennek a táplálkozásban, az öltözködésben, az életvitelben, a lakás- és munkakörülményekben, valamint a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságban megnyilvánuló jeleivel Kínában ma már lépten-nyomon találkozhatunk. Ma már Kínára is igaz, hogy akinek pénze van az mindent megvehet magának és ez valóban így is van hiszen Kínában ma már jelen van a világ összes vezető cége,

márkája vagy terméke. Az átlag európaiban – és ezt tapasztalatból tudom – egy hihetetlenül elmaradott kép él Kínáról és el sem tudja képzelni azt a hihetetlen mennyiségű árubőséget, luxust és azt a lélegzetelállítóan modern városképet, ami az ország mind több településére igaz. Ez azonban nem egyformán jellemző e hatalmas ország valamennyi régiójára és vidékére. A három tartományi jogú nagyvárosban (Peking, Sanghaj és Tianjin) és a tengerparti tartományok székhelyein és kikötővárosaiban az élet minősége lényegesen megjavult az elmúlt 15 év folyamán. Sőt, még ezeknek a modern városoknak a fejlődése sem egyenletes, hiszen pl. délen Hong Kong közelében található Shenzhen fejlettsége és az ezzel együtt járó városkép még az etalonnak számító Pekinget és Shanghait is messze meghaladja. Az ország középső és belső területein - még a viszonylag nagyobb városokban is - jóval szerényebb volt az e

téren bekövetkezett fejlődés, bár ez is csak viszonyítás kérdése. Azokban a falusi körzetekben, amelyek viszonylag jól kiépült infrastruktúrával rendelkeznek, vagy közel esnek a nagyobb városokhoz és kereskedelmi központokhoz, a lakosság életszínvonala viszonylag gyorsan emelkedett, ami leginkább a parasztcsaládok lakáskörülményeinek a javulásán, az emeletes családi házak sokaságán mérhető le. Az ország egyéb falusi körzeteiben a parasztok életszínvonalában jobbára csak az 1980-as évek első felében következett be számottevő javulás, a falusi népi kommunák 22 egyenlősdi rendszerének a felszámolása és a családokra bontott szerződéses termeltetés bevezetése következtében, amiről már esett szó a reformok kezdeti lépéseit taglaló részben. A falusi lakosság életkörülményeinek a további javulását eleve behatárolja a megművelhető földterület rendkívül csekély mérete, ami a falusi népesség

szaporodásával egyre inkább szűkül. Az elmúlt 15 évben a falusi ipari és szolgáltató vállalatok mintegy 120 millió parasztnak biztosítottak új munkaalkalmat és megélhetést, az „elhagyva a földet, de nem elhagyva a falut” elv alapján. Ennek ellenére - a hivatalos statisztika adatai szerint [Kína országjelentés, 2001] - az ország szegényebb vidékein mintegy 80 millió paraszt él a fizikai létminimum szintjén, akiknek létfenntartásához a központi kormányzatnak évről évre jelentős anyagi és pénzügyi támogatással kell hozzájárulnia. Ez a megdöbbentő mértékű különbség komoly veszélyeket rejteget, de ennek a problémának a taglalását dolgozatom végére hagytam. Most azonban kénytelen vagyok visszatérni a számok és tények valamivel szárazabb világába és egy külön fejezetet szentelve a témának részletesebben szemügyre venni dolgozatom másik kiemelt témáját, a bank szektor változását, ami a megannyi külföldről

érkező kritika, az akadó tőkebeáramlás, valamint a kínai igény hatására, hogy az ország a WTO tagja legyen elengedhetetlenné vált, ami természetesen fájdalmas, de mindenképpen elengedhetetlen lépés volt az kormányzat számára és amely folyamat mind a mai napig nem ért véget teljese. IV. A Kínai bank rendszer reformja5 A bankrendszer átalakítása csak egyike az 1978-ban a KKP XIII. Országos Kongresszusán kitűzött stratégiai céloknak. Valójában a több, mint 20 éve kezdődött reformfolyamatot, amelynek legfőbb célkitűzése a szocialista piacgazdasági rendszer létrehozása, mint láttuk több lépcsőben hajtották végre. Így a makropénzügyek és a bankrendszer nyugati típusú átalakítása csak a reformok második, ún. „városi” szakaszában került napirendre, és máig tartó folyamat. A kínai bankrendszer legnagyobb problémája, hogy nem képes hatékonyan elosztani a tőkét és ezzel lassítja a gazdaság fejlődését. Éppen

ezért a reformok arra irányulnak, hogy a tőkeallokáció a mainál jóval hatékonyabb legyen, és valóban azok jussanak a bankoktól hitelekhez, akik azt a jövőben a legjövedelmezőbb formában tudják felhasználni, miközben 23 képesek és hajlandóak a hitelt visszafizetni. (Ma már nem igazán dívik az a gyakorlat, amikor a hitelekről elsősorban politikai alapon döntöttek.) A bankrendszerbe áramló megtakarításokat produktív beruházásokká kell alakítani, és nem állami vállalatok dolgozóinak bérét kell belőle kifizetni, vagy a korábban felvett hiteleket refinanszírozni, mint a mai gyakorlatban. Ha a fenti célok megvalósulnak, a jövőben Kína gazdasági dinamizmusa a mostani magas, évi átlagban 10 %-ot is megközelítő növekedési ütemet is meghaladhatja. A bankreformmal foglalkozó rész első felében röviden felvázolom a bankrendszer szerkezetét, majd igyekszem viszonylag részletesen bemutatom a bankok működésében meglévő

problémákat és a lehetséges okokat. A második felében pedig a már megvalósult reformokkal foglalkozom, ugyanakkor kitérek néhány helyen a jövőben várható fejleményekre is. IV. 1 A bankrendszer problémái IV.11 A kínai bankrendszer struktúrája Jelenleg Kínában háromszintű bankrendszer van (Ifj. Simon [2001]) és (Banking Reform): 1. a bankrendszer csúcsán a Kínai Népi Bank áll, amely az 1995-ben született kínai jegybanktörvény értelmében több-kevesebb függetlenséggel a Kínai Népköztársaság központi bankja. Feladatai közé tartozik a monetáris politika, a bankok, nem banki pénzügyi intézmények és a biztosító társaságok működésének felügyelése, valamint döntés ez utóbbiak alapításáról, fúziójáról vagy felbomlásáról. 2. Politikai jellegű bankok, amelyek a szelektív kormányzati iparpolitika eszközei, rajtuk keresztül támogatja az állam a fejlesztésre szánt területeket: ! Kínai Import-Export Bank !

Kínai Mezőgazdasági Fejlesztési Bank ! Országos Fejlesztési Bank 3. Szakosított állami és vegyes tulajdonú kereskedelmi bankok: ! Kínai Mezőgazdasági Bank ! Kínai Bank (korábbi jegybank) ! Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank 5 Szeretném kifejezni hálámat Molnár Adrienn a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem hallgatójának, az e részhez nyújtott segítségéért. 24 ! Kínai Népi Építő Bank stb., A kereskedelmi bankok működését szabályozó törvény az új jegybanktörvénnyel egyidőben, 1995-ben jelent meg. A felsorolásban szereplő bankok közös jellemzője, hogy amint a nevükből is kitűnik, tevékenységük a gazdaság egy-egy meghatározott szegmense felé irányul. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a bankrendszer decentralizálása ellenére a jelenlegi bankok nem versenytársai egymásnak, így továbbra sincsenek különösebben kitéve a hatékonyabb működés kényszerének. A decentralizálás emellett

nem vezetett a szabályozás megerősítésére, amire különösen az 1992-93-as kínai pénzügyi káosz hívta fel a figyelmet. A többi ázsiai országhoz hasonlóan, a szabályozási vákumot kihasználva a legtöbb kínai bank kockázatos ingatlan és tőzsdei spekulációs vállalkozásnak üzletekbe bizonyult, fektetett, megrengetve amelyek ezzel az nagy egész része később veszteséges bankrendszer stabilitását. IV. 1 2 A banküzemtan alapelvei A bankok működésük során igyekeznek eszközeiket és forrásaikat úgy alakítani, hogy a betétekre fizetett kamat és egyéb kiadások valamint a hitelek után kapott kamatok és egyéb banki szolgáltatásokért járó jutalékok különbsége a lehető legnagyobb legyen. A minél nagyobb profit realizálása érdekében a bankoknak alapvetően 4 funkciót kell ellátniuk (Mishkin [1998] 235. Old): IV. 1 2 1 Eszköz management Amelynek célja minél magasabb hozamú, ugyanakkor még vállalható kockázatú

kölcsönök nyújtása, értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök vásárlása. Ez elméletileg azt jelenti, hogy a bankok ! Megpróbálnak olyanokat keresni, akik hajlandóak magas kamatért hitelt felvenni és kicsi a valószínűsége, hogy nem fognak fizetni, ! Megpróbálnak magas hozamú és lehetőleg alacsony kockázatú értékpapírokat vásárolni, ! A fentieket a kockázatok csökkentése érdekében diverzifikálják, és ! Ügyelnek, hogy kellően likvid eszközökkel rendelkezzenek, még ha ez alacsonyabb hozammal is jár. 25 A fenti felsorolás tehát az elmélet, amitől a gyakorlat Kínában meglehetősen eltérő. A bankrendszer legnagyobb problémája a rossz hitelek kiugróan magas aránya a teljes hitelállományon belül. A Kínai Népi Bank becslése szerint a teljes banki kintlevőségek 20-25 %-a „nem teljesítő” (non-performing), ami kb. a GDP alig kevesebb, mint 20%-val egyenértékű. Dai Xian-long, a jegybank elnöke szerint a nem

törlesztések aránya 1994 végén 20%, 1995 végén 22%, és 1997-ben 25% körül mozgott (Lardy [1999] 26. Old), egy 2001-es adat pedig 26,6%-ról szól (State-owned Commercial Banks), ami felhívja a figyelmet a vészesen romló tendenciára. Ennél is rosszabb a helyzet a nem banki pénzügyi intézmények esetén, amelyek a pénzügyi rendszer eszközeinek mintegy 1/5-ével rendelkeznek. 1996 végén kínai becslések szerint a nem teljesítő eszközök aránya elérte az 50%-ot, köszönhetően részben a már említett kétes ingatlan és fedezetlen tőzsdei spekulációs ügyleteknek (idézi Lardy [1999] 28. Old) Ugyanakkor nem elhanyagolható a kínai és a nyugati szakértők becslése közötti óriási eltérés, amire gyakran fel is hívják a figyelmet a Kínáról szóló irodalomban. Az utóbbiak véleménye szerint ha a Nyugaton bevett szokások szerint osztályoznák a hiteleket, a nem teljesítések aránya 40-50%-ot is elérne, és sok, a mérlegében profitot

kimutató vállalatról derülne ki, hogy valójában veszteséges. Itt érdemes néhány lényegi különbséget említeni a kínai és a nyugati gyakorlat között: 1. Amennyiben egy ügyfélnek több hitelszerződése van, az ügyfél tartozásait csak akkor ítélik kétesnek vagy nem teljesítőnek, ha valamennyi fizetési feltételét megszegi. A nyugati rendszerben elég egy szerződés megszegése, hogy az ügyfél minden más tartozását kockázatosabbnak ítéljék, azaz rosszabb hitelbesorolást kapjon. 2. A kínai bankok a fizetés alatt alapvetően a tőke törlesztését értik, ezért ha a kamatfizetés késlekedik, az még nem kongatja meg a vészharangot. Ez különösen az olyan szerződések esetében érdekes, amelyek a tőke törlesztését lejáratkor egy összegben kérik. 3. Az előző ponthoz kapacsolódik, hogy a kamatot a felmerüléskor könyvelik el a bankok, és nem akkor, amikor ténylegesen be is folyik az összeg. Ennek az adófizetésnél látják a

hátrányos következményeit, ugyanis kénytelenek olyan bevételek után is adózni, amelyek a valóságban meg sem jelentek (Lardy [1999] 38. Old.) 26 4. Végül a legszembeszökőbb eltérés, hogy a bankok általában még évekig halogatják a biztosan nem fizető („dead”) hitelek leírását miután a fizetésre kötelezett már csődeljáráson ment keresztül. A fentiek fényében már érthető, hogy miért kell a rossz hitelek arányáról szóló hivatalos kínai adatokat gyanakvással kezelni A nemzetközi összehasonlításban, ill. ázsiai mércével mérve is rendkívül rossz mutatók mögött alapvetően 3 ok áll: 1. A bankok kétes kihelyezéseinek zöme az állami vállalatok rossz teljesítményével függ össze. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben a bankokat kötelezik a veszteséges és nem hatékonyan termelő állami vállalatok finanszírozására, annyiban nem is tehetők felelősség az esetlegesen nem befolyó törlesztésekért. Jelenleg

Kínában több mint 400 000 állami vállalat van, amelyeknek kb. 1/3-a – IMF becslés szerint 37 %-a – veszteségesen működik (YK Mo [1999] 91. Old) Ráadásul ezek a vállalatok egyre inkább függenek a bankoktól: míg 1987-ben az állami vállalatok beruházásaik 6/10ét maguk finanszírozták, egy évtizeddel később, 1996-ban ugyanez a szám már csak 1/10. A közelmúltban ugyanis a tőke hozadéka és vele együtt a cégek adózás utáni nyeresége, amiből a beruházásaikat finanszírozhatnák, folyamatosan csökkent (Lardy [1999] 18. Old) A bankoktól való függés mértékét jelzi, hogy egyre többen kénytelenek hitelt felvenni, hogy egyáltalán a dolgozók bérét és egyéb működési költségeiket ki tudják fizetni. Ez egyúttal azzal is jár, hogy növekvő mértékű tőke áramlik a már amúgy is nyakig eladósodott állami vállalatokhoz (egyesek szerint ha a bankhitelektől eltekintenénk az állami vállalatok mérlegében, 2/3-uk veszteséget

mutatna). (Banking Reform) és (China’s Banking Reform and WTO) ) A veszteséges állami vállalatok fennmaradásához és működéséhez szükséges növekvő hiteligény miatt a bankok egyre kevésbé képesek kihelyezéseiket diverzifikálni és a privát szektor beruházásait finanszírozni. Mindeközben az előbbiek részesedése az összes ipari termelésben folyamatosan visszaszorult az utóbbiak javára, hogy 1995 végén például az összes banki hitelnyújtás 83%-a mégis az állami vállalatok javára történt (Lardy [1999] 19. Old) az mutatja az óriási aránytalanságot és hatékonytalanságot a bankok hitelpolitikájában. Az új, 1995-ös kereskedelmi banki törvény ugyan kimondja, hogy egy ügyfélnek a bank tőkéjének maximum 10%-ig lehet hitelt nyújtani (ami meglehetősen szigorú 27 korlátozásnak számit, hiszen másutt ez az arány 15-25% között mozog), a rendelkezés mégsem igazán tölti be a neki szánt funkciót. A bankok ugyanis

kénytelenek a maradék 90% nagy részét is hasonló (állami) vállalatnak nyújtani, amivel a legkevésbé sem csökken a diverzifikálás után sem a kockázatuk A helyzet tovább bonyolódik, ha megvalósítják az adósság-részvény csere javaslatot, azaz a bankok tulajdonrészt szereznének az adós vállalatokból. Ekkor ugyanis felmerül az „insider” probléma, vagyis hogy nyújthatnak-e, és ha igen, milyen mértékű hitelt a bankok a hozzájuk tartozó nem-pénzügyi vállalatoknak (jelenleg ez tilos Kínában). Azok, akik ellenzik a bankok és vállalkozások ilyetén pénzügyi és tulajdonosi összefonódását a túlzott erőkoncentrációtól és a versenytársak pénzügyi ellehetetlenítésétől tartanak, és ezért szigorú prudenciális előírások mellett szállnak síkra (amelyek szétválasztanák a bankok hitelezési és befektetési tevékenységét → megtiltanák a bankoknak, hogy a tulajdonukban lévő vállalatoknak hitelezzenek). Mások viszont

Japán és Németország példájára hivatkozva azzal érvelnek, hogy a pénzügyi és nem-pénzügyi intézetek közötti szoros kapcsolatok nagyban hozzájárultak a termelőszektor fejlődéséhez a közvetlenebb információáramláson és a könnyebb finanszírozáson keresztül. Az állami vállalatok más oldalról is fejtörést okoznak a bankoknak: mivel a kormányzat nem engedheti ezen vállalatokat csődbe jutni az emberek millióinak tömeges munkanélkülivé válásának fenyegetése nélkül, az állami vállalatok általában számíthatnak rá, hogy nem fizetés esetén a kormány a hitelezőkkel szemben őket támogatja. A „bölcsőtől a sírig” való gondoskodás a vállalatok dolgozóiról - noha másutt már rég idejétmúlt -, Kínában még mindig a gyakorlatban is működő koncepció. A meglévő hiányos és rosszul funkcionáló „szociális háló” (nyugati értelemben vett szociális hálóról Kína esetében nem is helyes beszélni, pl. a

munkanélküliség elleni biztosítás nem létezik) következtében az állami vállalatokra jóval nagyobb felelősség hárul a foglalkoztatás terén. Ez a tény viszont meglehetősen felelőtlenné teszi őket a pénzügyek terén, és arra ösztönöz, hogy ne is nagyon törekedjenek a hitelek visszafizetésére (gyakorlatilag „ajándék” pénznek fogják fel a bankhitelt), hiszen nem sok negatív következménye lehet rájuk nézve. A helyzet tarthatatlanságát már a kormány is belátta és számos reformot foganosítottak az állami vállalatok átalakítására, ami – a fentiekből adódóan – egyik elengedhetetlen feltétele a sikeres bankreformnak. Ezzel egy időben ugyanakkor 28 szükség van a társadalombiztosítás egyes alrendszereinek fejlesztésére és átfogó szociális politika megalkotására, hogy a további liberalizáció társadalomra nézve hátrányos következményei kezelhetőek legyenek. 2. A bankok vidéki fiókjainak vezetőit a

központi bank nevezi ki a tartományi / regionális hatóságok beleegyezésével .A valóságban a helyi önkormányzatoknak széles beleszólási lehetőségük van a bank ügyeibe az ily módon megválasztott fiókvezetőn keresztül, aki már csak a későbbi karrierlehetőségek miatt is igyekszik az önkormányzatok kedvében járni. Így a bankok gyakran az egyes városok, régiók közötti verseny eszközeivé válnak és a valós kereslettől függetlenül és egyéb ésszerű megfontolások hiányában újabb és újabb pl. felhőkarcolók és luxuslakások építkezéséhez nyújtanak támogatást. Ezek egy része azonban idáig is veszteséges vállalkozásnak bizonyult és tovább rontotta a bankok eszközeinek minőségét (YK Mo [1999] 92. Old) 3. Mind a bankokról, mind a nem banki pénzügyi intézetekről elmondható, hogy a ’90-es években drasztikusan romlott az eszközeik minősége, köszönhetően az eltolódásnak a „hagyományos” hitelezési és

befektetési tevékenységtől az ingatlan és tőzsdei spekuláció felé. Közben fokozatosan növekedett a külföldi pénznemben lévő kintlevőségeik aránya, ami a hitelt felvevők elégtelen devizabevételei / tartalékai és a valutaárfolyam esetleges leértékelésének együttes hatására további instabilitást visz a rendszerbe. IV. 1 2 2 Kötelezettség management Ami a bankok azon törekvését fejezi ki ,hogy minél olcsóbban jussanak forrásokhoz. A bankok ezen tevékenysége jóval később fejlődött ki, mint az eszköz management, és az overnight piacok és egyéb forrásszerzési lehetőségek terjedésével párhuzamosan került csak előtérbe. A kötelezettség managementnek fontos szerepe lehet a bankok terjeszkedésében ill Profitabilitásában, mert ha sikerül a kedvező kihelyezési lehetőségekhez megfelelő(en olcsó) forrást találni, akkor a bankoknak nem kell a betéteseik pénze és egyéb meglévő forrásaik korlátaihoz igazodni. A kínai

pénz-és tőkepiacok viszonylagos fejletlensége két dolgot implikál a bankok számára: 29 1. Mivel a bankközi piacok fejlettségi szintje elmarad a nyugati országokéhoz képest, az egymás közötti hitelezés sem játszik akkora szerepet, 2. Mivel a tőkemérleg sem liberalizált, a megtakarításokat nem lehet külföldön befektetni, igaz a legtöbben jobb híján a bankokban helyezik el a pénzüket (Lardy [1999] 30. Old) A reformidőszak alatt ráadásul a GDP 30%-ról 40%-ra növekedett a megtakarítások aránya a ’90-es évek közepére, ami együttesen azt jelenti, hogy nem okoz különösebb gondot a kínai bankrendszer számára forráshoz jutni. IV. 1 2 3 Likviditás management Ami azt hivatott elősegíteni, hogy a bankok mindig elegendő (likvid) tartalékkal rendelkezzenek a betéteseik készpénz igényének kielégítésére. Ha a bankok a kötelező tartalékráta által megszabott összegen felül is rendelkeznek fölös tartalékokkal, általában

nincsenek fennakadások a készpénz kifizetésekben. Ha a tartalékok nem elégségesek, a bankok több dolgot tehetnek: ! Kölcsönkérnek egymástól vagy más vállalkozásoktól, ! Értékpapírokat adnak el, ! Megpróbálnak tartalékhoz jutni a központi banktól, ! Csökkentik a kihelyezéseiket. Kínában a bankoknak a háztartások egyre magasabb megtakarítási hajlandósága miatt fokozottabb figyelmet kell fordítaniuk a likviditásuk biztosítására. Míg a reformidőszak elején az összes megtakarításnak csak elhanyagolható része (1978: 8.2%) származott a háztartási szektorból, részesedésük a ’90-es évekre kb. 50%-ra nőtt (1993: 48%) (Banking Reform) Korábban a bankok kötelezettségei között főleg vállalati betétek és a kormányzat által elhelyezett összegek szerepeltek, amelyekkel a bankok sokkal nagyobb biztonsággal számolhattak, mert kiszámíthatóbbak voltak. A háztartások megtakarításainak gyors bővülése miatt viszont ma a bankok

sokkal inkább ki vannak téve a likviditási kockázatnak. 30 IV. 1 2 4 Tőkemegfelelés management Aminek során a bankoknak ! Eleget kell tenniük a törvény által előirt minimum kötelezettségnek, ! Figyelembe kell venniük a tulajdonosok érdekeit, ugyanis a bank tőkéjének nagysága befolyásolja a hozamot (ROA, ROE), ! Megfelelő mennyiségű tőkével kell biztosítaniuk a bankcsőd elkerülését. A 4 legnagyobb kínai bank eszközeinek értéke 1985 és 1997 között több mint ötször olyan gyorsan emelkedett, mint a befizetett tőke mennyisége, minek következtében a befizetett tőke aránya az eszközök %-ában kifejezve 12,1-ről vészesen alacsony szintre: 2,2%-ra esett ezen időszak végére (Lardy [1999] 23. Old) Mint már volt szó róla, a bankok kétes kintlevőségeinek aránya jelentősen megugrott, és mára a bankok mérlegének bal oldalán található, rossz hitelek összege messze felülmúlja a leírásukra félretett tartalékokat, így az a

bank saját tőkéjét csökkenti a továbbiakban. Lássuk ezután a közelmúlt reformjait, amelyek a legrelevánsabbak dolgozatom (és ne utolsósorban Kína) szempontjából. IV. 2 A közelmúlt reformjai IV. 2 1 Nemzetközi gyakorlat átvétele a hitelminősítésben A nem-teljesítő hiteleket (non-performing loans) a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a kockázat szempontja szerint 4 kategóriába sorolják a korábbi, a csak az esedékesség óta eltelt idő függvényében történő osztályozás helyett. Megszüntették azt a lehetetlen helyzetet, amelyben olyan cégek hiteltartozásai is még szerepeltek a bank könyveiben, amelyek már rég tönkrementek (YK Mo [1999] 96-99. Old) IV. 2 2 Prudenciális szabályok A ’92-93-as pénzügyi káosz, az egész ’90-es évtizedet jellemező felelőtlen banki kihelyezési politika és az ebből eredő veszteségek és instabilitás, de legfőképp az ázsiai pénzügyi válság világossá tette a bankok és az egész

pénzügyi közvetítő rendszer szabályozásának szükségességét. A decentralizáció és liberalizáció ellenére kezdetben a 31 központi kormányzatra / hatóságokra igenis nagy felelősség hárul, hogy az időben meghozott és kellő mennyiségű szabályozással elkerüljék az átmeneti időszakot jellemző káoszt. E tekintetben az 1995 július 1. óta hatályos kereskedelmi banki törvény mérföldkőnek számit Jelenleg részletes szabályok vonatkoznak a bankok piacra lépéséhez szükséges alaptőke mennyiségére, az eszközök és a saját tőke viszonyára (a tőkemegfelelési mutató 8%), az eszközök megengedett maximális növekedési ütemére a saját tőke növekedéséhez viszonyítva, az egy ügyfélnek maximálisan nyújtható hitel nagyságára. A törvény megtiltja a kínai bankoknak, hogy a kereskedelmi bankok befektessenek és tulajdonosi részesedést szerezzenek termelővállalatokban ill. nem banki pénzügyi vállalkozásokban,

továbbá tilos az értékpapírokkal való kereskedés. Bár a fentiek nagy előrelépést jelentenek a bankrendszer reformja terén, a felsorolás mégsem teljes: számos, a nyugati bankoknál megszokott szabályozás hiányzik. (pl bank managementjére vonatkozóan, a bank üzleti terv készítési kötelezettsége, külső auditor stb.) (Banking Reform) Ugyanez a tanulmány felhívja a figyelmet egy sajátos kínai szokásra: nevezetesen szabályok rendszeres figyelmen kívül hagyására, ami főként a rendelkezések be nem tartásából adódó enyhe következmények eredménye. Az eddigi gyakorlatot nem annyira az elrettentő hatású pénzbüntetések, mint inkább az ad hoc módon alkalmazott adminisztratív szankciók jellemezték. Ez nem egyszer olyan szituáció elé állítja a bankokat, amelyben ha betartják a szabályokat, nagyon nagy valószínűséggel veszítenek a többi, a szabályokat figyelmen kívül hagyó és így nagy nyereségre szert tevő bankkal szemben.

Ez elég erőteljes negatív ösztönzőként hatott a szabálykövetés ellen, amivel szemben csak egy hatékony és szigorú, minden bankra egységesen vonatkozó szankcionálási rendszer bevezetésével lehet védekezni. IV. 2 3 Adminisztratív szabályozás lazítása, a kereskedelmi banki jelleg erősítése A legnagyobb jelentőséggel bíró adminisztratív beavatkozás a bankok működésébe a hitel „adagolási” rendszer, amelyben a központi bank minimum előírásokkal élhet a szelektív támogatásra ítélt szektorok megfelelő finanszírozása érdekében, vagy hitelplafonokat állapíthat meg és ily módon szabályozhatja a pénzkínálat mennyiségét. 1997 végéig a Kínai Népi Bank kötelező kvótákat irt elő a bankok számára és meghatározta a kvóták kedvezményezettjeit – akik persze jórészt veszteségesen termelő állami vállalatok voltak 32 1998 január 1-én azonban eltörölték a kötelező hitel-terv rendszert, aminek a helyét

indikatív tervek vették át, amelyek inkább jelzésértékűek a bankok számára. Azóta a kereskedelmi bankokat arra ösztönzik, hogy üzleti megfontolások alapján nyújtsanak hitelt, aminek a pozitív hatása – óvatosabb hitelpolitika – máris látszik (YK Mo [1999] 100. Old) Mivel megnőtt a bankok nyereségérdekeltsége, és érzékenységük a veszteségekkel szemben, a hitelelbírálás elsődleges szempontjává a kérelmező jövőbeni fizetési képessége emelkedett. Ez egyben rossz hír az állami vállalatok számára, amelyek egyre nehezebben képesek forráshoz jutni a bankrendszeren keresztül (bár eközben az állami vállalatok reformja is halad előre). A valós képhez azonban hozzátartozik, hogy a bankok diszkrecionális hitelezési politikája még 1998 után is elég behatárolt, ugyanis az állami tulajdonban lévő bankokat kérhetik a kormányzati gazdaságpolitikát végrehajtó politikai jellegű bankok, főképp az Országos Fejlesztési Bank

által kibocsátott kötvények megvásárlására, illetőleg a korábban az állami vállalatoknak nyújtott hitelek refinanszírozására. Az indikatív tervezés mellett a második jelentősebb adminisztratív kontroll a kamatlábakat érinti, ami megint csak összefüggésbe hozható az állami vállalatokkal (ui. A kamatláb emelkedése túlzottan megnövelhetné a költségeiket, csökkentené a profitjukat és nemkívánatos outputár változásokhoz vezetne.) A jegybank beleszólással bír mind a betéti, mind a hitelkamatlábak alakulásába, valamint a kedvezményes és "rendes” hitelek után fizetendő kamatláb közötti differenciába. A bankok tevékenységi köre erősen korlátozott, így valójában minden specializált bank 1-1 monopólium. A központi bank garantálja, hogy minden bank csak a neki rendelt területtel foglalkozhasson, a nem banki pénzügyi intézményeknek pedig megtiltja, hogy betétgyűjtési és hitelezési tevékenységet végezzenek. A

bankok tevékenyégi köre mellett a kiszolgálható ügyfelek típusa is meghatározott. Mára azonban fokozatos lazítás tapasztalható e téren is, amit jelez a nem állami vállalatok és a lakossági ügyfelek számának emelkedése. Hogy az állam biztosítsa magának a pénzügyi erőforrások feletti kontrollt és a tulajdonában lévő bankok nyereségességét, a magán és külföldi bankok csak jelentős megszorításokkal működhetnek. (pl nem köthetnek RMB6-ben üzletet) Mivel a legtöbb kínai bank ma is állami tulajdonban van, ezért nem kell tartaniuk a fizetésképtelenség veszélyétől, ami „moral hazard” típusú kockázatot rejt magában. 6 RMB – (ren min bi) Kína hivatalos valutája, más néven juan. 33 A külföldi bankok hátrányos megkülönböztetését mutatja, hogy 1999 végén összes eszközeik a kínai bankokénak csak 2,3%-át, összes hitelkövetelésük pedig mindössze 1,7%-át tették ki. Tevékenységük főleg külföldi

valutában kötött üzletekre korlátozódik – a Kínában befektető külföldi vállalkozásokkal. A lakossági üzletág (kínai természetes személyeknek banki szolgáltatásokat nyújtani) szigorúan tilos. A külföldiekkel kapcsolatos változások kísérleti terepei ez alkalommal is a különleges gazdasági övezetek, azon belül is Shanghai és Shenzhen voltak. Számos bank kapott engedélyt RMB ügyletek kötésére, és a jövőben további gyors liberalizálás várható Kína WTO tagságából származó kötelezettségi miatt. Pár éven belül feloldják a külföldi bankokat sújtó összes földrajzi korlátozást, a devizaügyletek mellett már kínai valutában is köthetnek üzleteket, és – ami talán a legnagyobb jelentőséggel bíró lépés – zöld utat kap a lakossági üzletág (China’s Banking Reform and WTO). Tekintve a kínai piac hatalmas méretét, a gazdaság dinamikáját és a lakossági fogyasztás ill. Megtakarítások alakulását, a

privát ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások gyors fejlődésére és bővülésére lehet számítani. A külföldi bankok szerepének erősítése Kínában már csak azért is kulcsfontosságú, mert a növekvő verseny hatékonyabb működésre kényszerítheti a kínai bankokat, továbbá – közvetett, tovagyűrűző hatásként – a nyugati szigorúbb normák, management kultúra, audit rendszer stb. megjelenése várható a hazai bankoknál is A legintenzívebb verseny a külföldi bankok által potenciálisan megcélozni kívánt prosperáló vállalatok és tehetősebb lakossági rétegek megnyerése terén lesz. IV. 2 4 Állami bankok feltőkésitése A rossz hitelek vészesen magas aránya és romló tendenciája, valamint a vele párhuzamosan növekvő kockázat és instabilitás miatt 1998 augusztusában a kormányzat az állami bankok rekapitalizációját határozta el. ! Első lépésben a kötelező tartalékráta szintjét 13%-ról 8%-ra csökkentették ! Majd

az így felszabadult likvid eszközöket a Pénzügyminisztérium által kibocsátott kötvények megvásárlására fordították, ! Végül a PM az így megszerzett pénzt teljes egészében a bankok feltőkésítésére használta. A tőkeinjekció után a bankok saját tőkéje több mint duplájára nőtt (208 Mrd RMB-ről 478 Mrd RMB-re), ami azonban egyes szerzők véleménye szerint csak arra elég, hogy további 34 „mentési csomagokról” szóló várakozásokat keltsen a bankokban, ugyanakkor az eredeti problémát távolról sem tudja megoldani (Lardy [1999] 32-36. Old Hogy a rekapitalizációra fordított összeg mennyire volt adekvát vagy sem, az attól is függ, hogy milyen adatokat használtak (=mennyire becsülték alá) a rossz hitelek állományának felmérésekor. A bankok pénzügyi helyzetének megerősítése után 4 eszköz-managementtel foglalkozó vállalatot is létrehoztak, a kétes kintlevőségek kezelésére. Az e mögötti elképzelés az volt,

hogy a „jó” és „rossz” eszközök szétválasztása, és az utóbbi kiemelése a bankok mérlegéből segíti a tisztánlátást és egy pénzügyileg egészséges bankrendszer létrehozását (YK Mo [1999] 96. Old) A bankreformról szóló rész második felében felvázolt, a bankok jelenlegi/közelmúltbeli helyzetét ábrázoló kissé lehangoló kép után jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy mégis mitől tudott működni ez a rendszer és hogyhogy nem omlott össze már évekkel ezelőtt. Az okok között szerepelnek: 1. A megtakarítások dinamikus növekedése, aminek köszönhetően Kína pénzügyi rendszere – elsősorban a nagy állami bankok – (nyugati mércével mérve) bár fizetésképtelenek, de mégis kellően likvidek tudtak maradni. A pénz- és tőkepiacok fejletlensége – egy kínai szerző szerint „a kínai értéktőzsde embrionális állapotban van” – és a devizakontroll, RMB nem konvertibilis volta nagyban segítette a bankrendszer

fennmaradását. 2. Kína hatalmas külföldi valutatartalékokkal rendelkezik, amelyek 1998 végén például több mint kétszeresen meghaladták a bankok összes kötelezettségét (YK Mo [1999] 102. Old) és amely mára – megelőzve az Egyesült Államokat – a világ legnagyobbja lett a maga 212 mrd USD-val. 3. A lakosság és a vállalatok egyaránt bíznak a kínai bankrendszer egészében, hiszen a nagy állami bankok megsegítésére a Kínai Népi Bank eddig is mindig késznek mutatkozott. Ezen kívül az állami bankoknál fekszik a betétek mintegy 70%-a, ami a „too big to fail” benyomást csak tovább fokozza. 4. „Hála” a tőkemérleg liberalizálatlanságának, a bankrendszer gyengesége alapvetően kínai probléma, és kevésbé kell tartani a pénzügyi fertőzés és egyéb külső sokkok negatív begyűrűzésétől a gazdaságba. A nem-teljesítő hiteltartozások esetében állományi oldalról úgy tűnik, a már említett a bankoktól külön

működő eszköz-managementtel foglalkozó vállalatok segítenek megoldani a problémát. Azonban nem kis gondot jelent, hogy a még mindig jelentős adminisztratív 35 irányítás alatt lévő állami bankok a (közel)jövőben is kénytelenek lesznek finanszírozni állami vállalatokat, így csak lassabb ütemben tudják csökkenteni a rossz ügyfeleik számát. A hatékonytalanul, és az esetek nagy részében veszteséggel működő állami vállalatok további finanszírozása lassítja a gazdaság fejlődését, mert az erőforrásokat nem oda osztják el, ahol azokat a leghatékonyabban lehetne felhasználni. A növekedést azonban egy másik tényező is hátráltatja: a bankok nagyobb diszkrecionális szabadságuk ellenére – vagy éppen azért – eleinte rendkívül megfontolt kihelyezési politikát folytatnak, így nem egyszer előfordult, hogy jóval az indikatív tervekben előirányzott hitelkereten belül maradtak. Ez az átmeneti visszafogottság azonban

minden bizonnyal pár éven belül megint átadja helyét egy hitelexpanziónak, feltéve, hogy a kormányzat ígéretei szerinti ütemben halad majd előre az állami vállalatok reformja és a külföldi bankok is egyre több területen – főként a lakossági üzletágban – versenyezhetnek majd a kínai bankokkal. A bankrendszer reformját tehát egy sor más terület reformja kíséri, amelyek közül a legfontosabbak az állami vállalatok és a szociális háló / társadalombiztosítás reformja. Ez utóbbiak sebessége nagyban befolyásolja a bankok átalakításának ütemét is, hiszen nem lehet például nagy arányú létszám leépítésébe kezdeni (ami már rég óta tervbe van véve), amíg nincs megfelelő munkanélküli ellátás vagy átképzési programok. Végül fontos kiemelni a tanulási folyamat és a szabályalkotás időigényességét, amelyekben a külföldi bankok élenjáró példát mutathatnak. V. Kína ma V. 1 Kína fejlődésének külső

tényezői Elérkeztünk ahhoz a részhez, amikortól már hiba lenne, ha elmulasztanánk megemlíteni, hogy Kína fejlődéséhez azért nem csak nyitási politikája és sikeres reformjai (mely utóbbiak a múltban már bebizonyították helyességüket), de bizonyos külső, az országtól független tényezők is nagyban hozzájárultak. Kínának nagy szerencséje volt az olyan események kapcsán is, amik pedig a világ más országa számára olykor a katasztrófát jelentették (gondolok itt elsősorban az Ázsiai pénzügy válság, vagy a New Yorkot ért terrortámadás, amik Kínára gyakorolt hatására később még visszatérek). A következőkben tehát a dolgozat terjedelme adta kereteken belül szeretnék néhány oldal erejéig kitérni azokra a külső tényezőkre, amelyek oly pozitívan egyengették Kína előtt az utat fejlődése során. 36 Kína modernizációjának külső meghatározói elsősorban tehát azok a kelet-ázsiai térséget alakító

folyamatok, amelyeknek a KNK helyzeténél fogva aktív szereplője. Az ázsiai csendesóceáni régióban nagy átalakulási folyamatok mennek végbe A nemzetállamok szerepének erősödése, a belső felvevőpiac felértékelődése, a saját fejlesztési modellek előtérbe állítása, a piac-vezéreltségre történő áttérés, a migráció növekedése, a tudás alapú ágazatok fejlesztése, a női szerepvállalás térhódítása, s a befolyás globális tengelyének keletre helyeződése azok a globális trendek, amelyekkel még Kínának is számolnia kell, mert az ő relatív nagysága és regionális befolyása sem védi meg az országot azoktól a hatásoktól, amelyeket részben a világméretű, részben pedig a regionális átalakulások közvetítenek. A világba való integrálódással egyre meghatározóbb módon befolyásolják a kínai fejlődés irányait az olyan nagy átrendeződési folyamatok, mint a globalizáció, a liberalizáció, az urbanizáció, a

modernizáció, s a felsorolt megatrendek, amelyek - Kínát is beleértve - fellazítják a hagyományos társadalmi kötelékeket és termelési viszonyokat. Kína számára meghatározó jelentőségű a távol-keleti régió gazdasági életének közös háttere, ezen belül is kiemelt jelentőséggel bírt az 1997-1998. évi valutaválság, illetve annak kezelése. A világgazdasági válságjelenségek, az ázsiai térséget sújtó pénzügyi krízis Kína számára nemcsak kihívást jelentett, de annak a lehetőségét is, hogy nemzeti valutája, a yuan (RMB) értékének őrzésével, a térség stabilizáló nagyhatalmaként játsszon meghatározó szerepet a régió és közvetetten a nemzetközi pénzügyek váláságának mélyülése és továbbterjedése megállításban. Ez nagymértékben erősítette Kína politikai tőkéjét a világban Ez egy nagyon fontos eredmény volt az ország számára, mert tisztában van vele, hogy a világ más országainak szemében,

Kína még mindig a kiszámíthatatlan óriás, ugyanakkor vezetői is tisztában vannak avval, hogy hosszútávon nem vett jó fényt az országra és elriaszthat bizonyos befektetéseket, ha továbbra is ebben a szerepben tetszeleg. Egy világos politikai és gazdasági irányvonal kialakítása már csak azért is elengedhetetlen, mert Kína abszolút számokban mért nagysága mellett ma már gazdasági és katonai erejét tekintve is “nagynak” számít. Továbbá közel van ahhoz, hogy a tudományos-műszaki modernizáció terén is a világelsők közé kerüljön. Regionális és globális nagyhatalommá válásában azonban olyan számára kedvező külső körülmények egybeesése is szerepet játszott, mint amilyeneket a 90es évek első felének világpolitikai változásai jelentettek. Globális szerepvállalásával egyre határozottabban képviseli nemzeti érdekeit a nemzetközi fórumokon. Ezáltal az átformálódás meghatározó belső jellemzői mellett a

külső hatásokkal is számolni kell abban a folyamatban, amelynek eredményeként a Kínai Népköztársaság a multipoláris világ egyik erőközpontjává válhat. Ebből a szempontból mindenek előtt az alábbi tényezőket kell figyelembe venni: 37 ! az országnak és népességének átlagon felüli méreteit, mint kiindulási alapot a KNK nagyhatalommá válásához, valamint ! a nemzetközi körülmények változásait, amelyek megteremtették annak a feltételeit, hogy Kína a 90-es évek első felében regionális szinten elfogadtassa nagyhatalmi pozícióit, továbbá - a regionális nagyhatalmi szerepből előrébb lépjen, és a - multipolárissá váló világ meghatározó erőcentrumainak sorába emelkedjen, amelyben maga is növelte befolyását a világgazdaságban és a nemzetközi közösségen belül is; ! végül pedig a változásokkal kapcsolatban még azt a szerepet is figyelembe kell venni, amelyet a tengerentúli kínaiak közösségei játszanak a

KNK világgazdaságba történő integrálásában azáltal, hogy a népi kormányzat elnyerte és aktivizálni tudta ezen közösségek gazdasági támogatását. A külföldön élő kínaiak közvetlen működőtőke-befektetései hozzájárultak annak a hídnak kiépítéséhez, amely összeköttetést teremtett a Kínán belüli és kívüli világ között. Ez egyben megteremtette a lehetőségét annak, hogy erősödjön a többségében kínaiak által lakott területek közötti közeledés. A felsorolt tényezők alapján jó esélye van Kínának arra, hogy regionális nagyhatalmi státuszát globális szerepvállalássá bővítse és legalizálja. Úgy tűnik, hogy ebben Bush elnök is partnernek mutatkozik. A 2001 szeptember 11-i terrortámadást követően indult meg az a Kína és az Egyesült Államok közötti közeledés, amelynek látványos eredményeként Bush elnök októberben a Sanghajban megrendezett APEC-csúcson vett részt, majd 2002. február 21-22-én

Pekingbe látogatott el. Miközben Kína támogató hozzáállása a terrorizmussal szemben stratégiai fontosságú az USA számra, a kínai érdekek kiaknázására is számos lehetőség adódott bel- és külpolitikai téren egyaránt. A terrorizmussal szembeni egységfront volt az az alap, amelynek keretében a két ország közötti konstruktív párbeszéd megindulhatott, mert az USA számára - nem utolsó sorban Észak-Korea miatt – fontos, hogy politikailag, földrajzilag és kulturális téren is minél diverzifikáltabb legyen a terrorizmus elleni koalíció, különösen, ha ezt a „változatosságot” éppen egy olyan méretű és befolyású ország gazdagítja, mint Kína. Így kerülhetett sor azokra a megnyilvánulásokra, amelyekben az amerikai elnök a “két ország jelentős befolyásáról”, valamint arról beszélt, hogy “együttesen részesedünk a közös felelősségben és abban az érdekeltségben, hogy az Ázsiai-Csendes- 38 óceáni térség

biztonságát és békéjét biztosítjuk.” Kína “biztonságpolitikai tőkéje” az elmúlt időszakban nagymértékben felértékelődött, amelyet természetesen világvezető ambíciói erősítésére használ fel. V. 1 1 A régió kínai közösségeinek integrációs törekvései – a “Nagyobb Kínai Térség” A modernizáció külső tényezi között számba kell venni a régió kínai közösségeinek integrációs törekvéseit, egy lehetséges kínai közös piac kialakításának gazdasági és politikai mozgatórugóit. Ezeknek a szándékoknak a megvalósításában fontos szerepet játszik a kínai migráció, továbbá Hongkong, Makaó, Tajvan és Szingapúr széleskörű kapcsolatrendszere az anyaországgal. A “nyitás” politikája sikerében döntő szerepe van a világban szétszórtan élő kínai közösségek gazdasági erejének. (Érdekes megemlíteni egy olyan adatot is, hogy Indonézia lakosságának kb. 5%-a kínai, akik az ország

gazdaságának közel 70%-át tartják a kezükben.) A külföldi befektetéseknek 1997-ben 64 %-a, a válságoktól terhes 1998-as esztendőben 54 %, 2001-ben pedig 62,9 %-a érkezett 10 ázsiai országból. Ez döntően – Japánt és Dél-Koreát kivéve – a térségben élő kínaiak beruházásait jelenti. A többségében kínaiak által lakott területek integrációs folyamata évtizedek óta tart. A Kínai Népköztársaság külkapcsolati stratégiájának részét képezi a tengerentúli kínaiak bevonása gazdasága fejlesztésébe. A gyorsan fejlődő kistigrisek első négyes fogata közül három – Hongkong, Tajvan és Szingapúr – kínai entitás. A közöttük szövődő sokszálú kapcsolat szorosabbra fűzi az összetartozás érzetét nemcsak a délkelet-ázsiai országok, hanem ma már a világ valamennyi részén fellelhető kínai közösségeivel is. A kultúra folytatólagosságának alapján ez az összetartozás a kínai identitás újraformálásával

egyre inkább gazdaságilag és politikailag konvertálható tőkévé válik. A gazdaság strukturális átalakulásának folyamata szorosan kapcsolódik a hidegháború befejeződéséhez, amely nem hagyta érintetlenül a Kínán belüli gazdaságpolitikai viszonyokat sem. Ennek következtében a népi Kína is bekerült annak a kettősségnek a szorításába, amit az integráció – regionalizáció és a globalizáció egyidejű jelenlétének feszültsége jelent. Az integráció folyamatának mérlegelésénél a politikai, gazdasági és lélektani tényezőket egyaránt célszerű figyelembe venni. Mindezek mellett tekintettel kell lenni azokra a külső körülményekre is, amelyek a nemzetközi tényezők és feltételek, s különösen az adott térség hatalmi viszonyai oldaláról befolyásolhatják – erősíthetik vagy gyengíthetik, gyorsíthatják 39 vagy visszafoghatják – a kínai integrációs törekvéseket. A politikai erőviszonyok ugyan fontosak a

Kínai Közös Piac megvalósulása szempontjából, létrejöttét végső soron a gazdasági tényezők és feltételek, illetve az ezekből származó előnyök és hátrányok fogják eldönteni. A kialakulóban lévő kínai közös piac – amely inkább etnikai, mint regionális alapon szerveződik – illeszkedik a jelenlegi világgazdasági integrációs folyamatokba. A világgazdaságon belül új formációként jelentkezik azon hálózatoknak a kiépülése, amelyekben az országok közötti gazdasági kapcsolattartással szemben a cégek és személyek közötti közvetlen kapcsolatok dominálnak. A multinacionális cégek világot behálózó képződményei, eredendően ágazati vagy etnikai alapon szerveződő gazdasági láncolatai alkotják a rendszert. Ezek közül gazdaságilag az ún tengerentúli kínaiak képezik az egyik legerősebb hálózatot. Egy szingapúri bankár becslése szerint a tengerentúli kínaiak likvid tőkéje meghaladja a 2 billió USD-nek

megfelelő értéket. A hálózat főszereplői személyesen ismerik egymást, az üzletet önállóan vezetik, csak szükség esetén dolgoznak együtt. A kívülállókat nem engedik be maguk közé. A hálózat valamennyi egysége úgy funkcionál, mintha a hálózat középpontja lenne. A KNK esetenként részt vállal, de nem illeszkedik automatikusan ebbe a hálózatba. Végső soron azonban szövevényes kölcsönhatás erős szálakkal fűzi össze az anyaországi és a külvilágban élő kínaiak etnikai alapú kapcsolatát. Az azonosságok és különbségek összehangolása egy integrációs folyamatban rendkívül összetett feladat. Az egymástól elkülönült területek méret- és fejlettségbeli szintkülönbségei olyan feszültségek forrásait képezik, amelyek a Nagy-Kína kialakulása ellenébe hatnak. Különösen a munkaerő szabad áramlása az, ami fenyegetettséget jelenthet a kisebb entitásoknak. Hongkong, Makaó és Tajvan együtt sem teszik ki Kína

területének 4 ezrelékét, és lakosságuk is csak 2,3 %-a a KNK népességének. A kérdés – a fejlettségbeli szintkülönbség és szabad migrációs mozgás – magában Kínában is a legnehezebben kezelhető problémák egyikét képezi. Az integrációs és dezintegrációs folyamatok így párhuzamosan léteznek és hatnak a térségben. A Kínai Népköztársaság gazdasági érdekei érvényesítéséhez a nacionalizmus és a hazaszeretet szításának eszközét alkalmazza. Külgazdasági stratégiájának szerves részét képezi a tengerentúli kínaiak fokozott mértékű bevonása gazdasága fejlesztésébe. Ennek érdekében bíztatja beruházásokra és a határokon átnyúló kapcsolatok építésére a patrióta „huaqiaokat” és „huareneket”. Miután Kínában az üzleti tevékenység alapját sokkal inkább a bizalom és személyes kapcsolat, mint a szerződés vagy a törvény képezi, a kínai származású 40 kereskedők és befektetők

kedvezőbb üzletet tudnak kötni, mint külföldi társaik. Az összefonódásnak ezt a formáját leginkább “pragmatikus nacionalizmusnak” lehet nevezni. A gazdasági érdekek elsődleges dominanciájára alapozva tudatosan építenek a dél-kínai területek – beleértve Tajvant, Makaót és Hongkongot, valamint Guangdong és Fujian tartomány – nyelvi és kulturális hasonlóságára. A kapcsolatrendszer szorosabbra húzásának eredményeként formálódik ki a helyi kínai szerveket és “közösségi tulajdonú” ügynökségeket is magába foglaló hálózat, amely aktivitását a “guanxi”, azaz a “kapcsolatok” tradicionális gyakorlatán keresztül fejti ki. Ennek hiányában az új kapcsolatok kiépítése nehézségekbe ütközhet. Persze ma még korai lenne ilyen mértékű összefonódásokról beszélni. Azt világosan kell látni, hogy bár Kína szempontjából reálisak azok a hosszú távú tervek, amiket az imént felvázoltam, mégis ma még a

KNK-n belül is olyan ellentétek feszülnek, amelyek még az országon belüli szabad mozgást is korlátozzák, nem hogy az országok közötti szabad munkaerő vándorlást. Az azonban már korántsem a távoli jövő része, amikorra Kína már elég erős lesz ahhoz, hogy egy amerikai típusú függőséget teremtsen, amikor is a környező országokat nem erő utján, hanem gazdasági dominanciája, ereje és lehetőségein keresztül teszi magától függővé. V. 1 2 Kína WTO tagsága Ezen az útón Kína éppen a közelmúltban tett egy hatalmas lépést előre, amikor sok évi munkájának és nem utolsó sorban a nagyhatalmak érdekének köszönhetően tagja lett a WTOnak, ami túl a gazdasági előnyökön, hatalmas presztízs növekedést jelentett az országnak. A WTO 15 éves vajúdás után – ami legtöbbször politikai okokat takart - vette fel 143. tagállamként Kínát Doha-i miniszteri értekezletén tagjai sorába 2001. november 10-én7 Az ázsiai nagyhatalom

2001 december 11-én vált – a ratifikációt követően - teljes jogú tagjává a szervezetnek. Kína aktív szerepet kíván játszani a WTO-ban Egyre inkább formálódó nagyhatalomként minden bizonnyal meghatározója és alakítója próbál lenni a nemzetközi kereskedelmi rendszernek. Kína WTO tagságát nagy várakozás előzte meg a kínai piac iránt érdeklődök körében. A világ 500 legnagyobb multinacionális vállalata közül már több mint 300-nak van érdekeltsége Kínában, de a WTO-tagság legnagyobb nyertesei a kínai magánszektor és a külföldi cégek. 41 Kína gazdasági rendszerének megnyitásának érdekében egy sor fontos kötelezettséget vállalt, amik sokszor fájdalmas, de elkerülhetetlen döntések meghozatalát jelentették. A liberalizáció tagsággal járó felgyorsulásával a kínai nagy piac eddig zárt szegmensei is megnyíltak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyszerűbb lesz a kínai piacra betörni. Nagyhatalmi súlyának

tudatában, Kína minden lehetséges módon próbálja piaci érdekeit védeni és érvényesíteni, amelynek eszköztárából a protekcionizmus sem fog hiányozni (és nem hiányzik ma sem). A jogharmonizáció, az egységesített és egyszerűsített eljárási procedúrák ugyan átláthatóbbá teszik a kínai piacon való mozgást, de a helyismeretet nem helyettesítik. A WTO tagság elnyerésével elvileg létjogosultságát vesztette az 1979-től érvényesülő szelektív kereskedelmi liberalizációs stratégia. A kínai kereskedelempolitika lényegét az exporttámogatással egybekötött hazai protekcionizmus jellemezte. A rendszert a nemzetközi gyakorlathoz képest jóval magasabb vámok és az import mennyiségi korlátozása határozta meg. A külföldi tőkét döntően az exportra termelő ágazatokba terelték, korlátozva a helyi piacra jutás lehetőségeit. Kivételt ez alól azok a szektorok képeztek, amelyekben a külföldi tulajdonú vállalatok termékei

importhelyettesítő volt. A gyakorlat kétségtelenül sikeresnek bizonyult, hiszen a külföldi tőkebeáramlás és az exportoffenzíva révén a kínai gazdaság növekedése töretlen maradt. A kereskedelempolitikai gyakorlat számos eleme változott a WTO tagságra való felkészülés idején, de a stratégia célok alapjaiban továbbra sem változtak. A tagság elnyerésével járó negatívumok hangoztatása helyett inkább a – kínai megítélés szerint - túlsúlyban lévő pozitív hatásokra koncentrálnak. A WTO-szabályok bevezetése azonban elhúzódó és fájdalmas folyamat lesz, hiszen valamennyi szektorban végre kell hajtani azokat a változtatásokat, amelyeket a megállapodás tartalmaz. A csatlakozás pozitív és negatív hatásainak mérlegelésekor, a tagság révén több előnnyel, mint hátránnyal számolnak. A WTO tagság előnyei: ! automatikusan biztosított MFN státusz; ! a kínai termékeket sújtó diszkriminatív kereskedelmi akadályok

felszámolása; ! a tisztességes kereskedelem lehetősége; ! a kínai vállalatok külföldi piacra való bejutásának megkönnyítése; 7 Csak érdekességét jegyzem meg, hogy Taiwan szintén felvételt nyert a világszervezetben, de csak a következő év januárjától, mindenki számára érthető okokból. 42 ! az export növelhetősége; ! a kínai piac megnyitása előnyt jelent a külföldi versenytársak számára, ugyanakkor a kínai vállalatok is könnyebben juthatnak hozzá a fejlettebb technológiához; ! a struktúra korszerűsítés elősegíti az export versenyképességét; ! a külföldi verseny további gazdasági reformokat indukál; ! hosszabb távon jelentkező indirekt előnyök. A WTO tagság hátrányai: ! szűkíti a hazai gazdasági és szociálpolitika játékterét; ! a munkahelyek megszűntetésének üteme felgyorsul – a textiliparban ez 1 millió, az autóiparban 6 millió munkást érint; ! a privatizációval további milliók kerülnek

utcára az átszervezett állami vállalatokból; ! a mezőgazdaság kiszolgáltatottsága nő. A támogatások fokozatosan csökkenek A kereskedelmi liberalizáció következtében a kínai parasztok védtelenül és felkészületlenül szembesülnek a globális agrártársaságok versenyével; ! a mezőgazdasági szabályozás további módosulása, elsősorban a kereskedelmi gyakorlat és elosztási rendszer terén; ! a munkanélküliségtől való félelem miatt, a kínai munkások szociális jóléti programjainak még meglévő elemei is erodálódnak. ! Az importvámokból befolyó összegek jelentős részét költötték eddig szociális célokra. A WTO tagsággal ezek a bevételek csökkennek Mivel e dolgozat egyik kiemelt területe a bankszektorban történt változások és nyitás ezért a WTO tagsággal együttjáró változásokat más szektorokban, most csak érintőlegesen, a legfontosabb adatokat és tényeket kiemelve érintem. A WTO-tagsággal járó

liberalizáció hatása a versenyképességre különböző szektorokban: ! Az ipari termékeknél az átlagos vámszínt a jelenlegi 17 %-ról 2005-re 9.4 %-ra csökken. Ezzel együtt felszámolják a különböző kvótákat, engedélyeket, erősítik a szellemi tulajdon jogvédelmet. A WTO taggá válás után, Kína kisebb mértékben élhet az állat és növény egészségügyi 43 hátterű (SPS) kereskedelmi akadályok alkalmazásával. (Ez előnyös pl a magyar export, különösen a gabonafélék, olajos magvak, hús, hústermékek szállítói számára.) ! Autóipari és gépipari: termékek nagyobb mértékben lesznek kitéve a világpiaci versenynek. Az importált autók vámját a korábbi 80-100 %-ról 25 %-ra kell csökkenteni 2006 közepéig. A megállapodás értelmében - az EU-kínai vegyes vállalatokkal szemben - a WTO-tagságot követő két éven belül megszüntetnek minden korlátozást az általuk gyártott gépkocsik kategóriájára és

típusára vonatkozóan. Az új szabályozás olcsó gépjármű importja nehéz helyzetbe hozza a már működő vegyes vállalatokat, ami leépítésekhez vezet az autóiparban (tovább élezve a már amúgy is kényes munkanélküliség kérdését). ! Textiliparban: a kínai vállalatok pozíciója erős. A kvóták feloldásától várt haszon némileg elmarad a várakozásoktól, mivel a textilipari termékeknek mindössze 23 %-a ment korábban kvótát alkalmazó országok (USA Kanada, EU, Törökország) piacaira. 2005-re várható a vámok teljesen leépítése. Számolni kell azonban azzal, hogy a nemtarifális korlátozások továbbra is fennmaradnak ! Mezőgazdasági: feltételrendszer változása az a terület, amelyen a szociális következmények leginkább érezhetőek. A mezőgazdasági termékek vonatkozásában a 100 % körüli átlagos vámszintet 5 év alatt 3-20 %-ra csökkentik. Az állami szubvenció megengedett mértéke a mezőgazdasági termelésnek maximum

8.5 %-a lehet A mezőgazdasági termékeknél pedig az importvám átlagát 22 %-ról 17.5 %-ra, az élelmiszer-ipari agrártermékeknél 31-ről 14 %-ra kell csökkenteni 2004 januárjáig. A korlátozások leépítésével 10 millió körüli mezőgazdasági munkahely megszűnésével számolnak, miközben a mezőgazdasági bérszintek is rohamosan csökkennek. ! A szolgáltatási szektor • Bank A bankszektor sem hagyhatja figyelmen kívül a WTO-megállapodást. Két évvel a csatlakozás után a külföldi bankok helyi valutában (RMB-ben) köthetnek a kínai vállalatokkal üzleteket. További 3 év után ez a lehetőség a magánszemélyek előtt is megnyílik (bővebben a bankokkal foglakozó részben). 44 • Biztosítás A külföldi biztosítótársaságok tevékenységét jelenleg 3 módon korlátozzák: földrajzilag (Sanghai, Guangzhou), üzletágilag (beleértve az egészségügyi, nyugdíj és csoportos biztosítást), valamint az alapítás formájában

(joint venture). A külföldi tulajdonrész maximálisan 50 %-os lehet, amelynek következtében a külföldiek is irányíthatják a vegyes vállalatok menedzsmentjét. A biztosítási tevékenységre szóló 14 új engedélyből hetet az EU, ötöt az Egyesült Államok kap meg. Külföldiek előtt Kína 5 év elteltével nyitja meg piacát az olyan ágazatokban, mint a csoportos, az egészségügyi és a nyugdíjbiztosítások. • Az értékpapír piac Kezdetben Kína csak olyan alapkezelőket enged be, amelyekben a külföldi cégek csak kisebbségi tulajdonnal rendelkeznek. Három éven belül a külföldi tulajdon azonban elérheti a 49 %-ot. A következő évtizedben tehát a külföldi bankok mind a kereskedelem finanszírozásában, mind a hitelpiacokon, illetve a pénzforgalmi ügyletekben meghatározó szerephez juthatnak. A WTO megállapodás értelmében, a külföldi pénzintézetek 10 éven belül a helyi deviza megtakarítások 15 %-át, a yuan megtakarítások 10

%-át, a devizahitelek 20-30 %-át, a yuan (azaz RMB) hiteleknek pedig 15 %-át kezelhetik. • Telekommunikáció Azt az egyezmény, amelynek keretében kiépült az országos hálózat, 1997-ben írtak alá. Az alapvető telekommunikációs szolgáltatási egyezmény türelmi időszaka 2004-ig tart, amelyet követően a külföldi vállalatok számára is engedélyezik a telekkommunikációs szolgáltatások nyújtását és a felszerelések ellenőrzését. A külföldi szolgáltatók előtt megnyílt a vegyesvállalatok alapítása, és a városokon belüli távközlési szolgáltatás lehetősége. Egyévi várakozás után hálózatukat országossá bővíthetik, amelyen belül 25, majd 35 %-os lehet tulajdonrészük. 3 év múlva ez a részesedési arány elérheti a 49 %-ot. 45 • A kereskedelmi-elosztási csatornák kiépítésének gátjait 3 éven belül ígérik megszünteti. Ezáltal a kínai közvetítőkre már nem lesz szükség, ami lényegesen

lerövidíti az importtermékek útját a fogyasztóhoz. • Távközlési szektor: a külföldi vállalatok 25 %-os részesedést kaphatnak a mobilszolgáltatóknál, amit 3 éven belül 49 %-ra emelnek. • Internettel kapcsolatos szolgáltatások, illetve személyhívók terén: a pekingi, sanghaji és kantoni székhelyű kínai vállalatokban 30 %-ot szerezhetnek, majd 2 év után nemcsak a földrajzi korlátozást oldják fel, de tulajdonrészük is 50 %-ra emelkedhet. • A csúcstechnológiai termékek: kezelésében változást az ITA-hoz (Information Technology Agreement) való csatlakozás hozott. Az IT termékekre kivetett importvámot 2005-ig kell fokozatosan megszüntetni: amely döntően a számítógépekre, félvezetőkre és hasonló cikkekre vonatkozik. A magyar export legjelentősebb tételei (adatfeldolgozó berendezés, számítástechnikai berendezés, alkatrész) ebben a szegmensben találhatók. A liberalizációs folyamat felgyorsulása ellenére,

számos olyan területe van a kínai piacnak, amelyet még nem, vagy csak korlátozott mértékben nyitottak meg a külföldiek előtt. Az ágazati mellett nem egyszer területi, azon belül eltérő piacnyitási korlátozó szegmensekkel is lehet találkozni. A helyzetet bonyolítja az is, hogy a változásokat nehéz, esetenként képtelenség nyomon követni. Mindenek előtt a bank és biztosítás, a turizmus, telekommunikációs szolgáltatás, a számvitel, valamint a tanácsadói irodák illetve tevékenységek terén lehet még sok bizonytalansági tényezővel szembesülni. Az EU-kínai bilaterális megállapodás értelmében folytat Kína tárgyalásokat 2003-ig a WTO közbeszerzési egyezményéhez (GPA – Government Procurement Agreement) való csatlakozásról. Az erre vonatkozó szabályozás révén a kínai kormányzati beszerzések piaca is megnyílhat a WTO tagállamok, így a magyar vállalatok előtt is. Az importvámok mellett Kína kis számú termék esetében

exportvámot is fenntart. Ezek többnyire ritka ércek, ásványkincsek. A kínai gazdaság perspektivikus és potenciális fontosságának tudatában a világgazdaság 46 szereplői kemény harcot vívnak a kínai piacon való megjelenés, beépülés érdekében, a kínálkozó lehetőségek kihasználására. Vonatkozik ez a Magyarországgal azonos nagyságrendű országokra is, amelyek körében fokozódik a kínai piacok meghódításáért folyó verseny. A tőkeszegény magyar vállalatoknak és vállalkozóknak ebben a versenyközegben kell kiépíteni gazdasági pozícióit Kínában. A korábbi államközi megállapodások szabályozta gazdasági kapcsolatok tapasztalatai mára már teljesen elévültek. A gyorsan változó környezet kiismerése nehezíti a kapcsolatteremtést, de a változások irányultsága már középtávon is a befektetői biztonságot erősíti. A józan önérdek, valamint a piaci szabályozók WTO-konform alakítása közös nevezője

lehet a különböző kulturális hátterű partnereknek. Nagyon fontos pozitívum a törvény rendjére építő politikai és üzleti gyakorlat. A kiszámíthatóság, átláthatóság, a számon kérhetőség erősödni fog a WTO-tagsággal, ami finoman szólva sem ártana Kína esetében. A kínai vállalatok is növekvő súllyal szállnak be az erősödő versenybe. Ráadásul Kína, nagysága tudatában, minden lehetséges módon próbálja piaci érdekeit védeni és érvényesíteni. Nemzetközi összehasonlításban a kínai vámvédelem szintje még mindig magas. Jelentősen meghaladja a fejlett ipari országok 3-4 százalék körüli vámszintjét. A külföldi és hazai vállalatok elvileg azonos feltételei mellett, a közepes vagy kevésbé fejlett technológiát hordozó termékek, valamint a kis- és közepes méretû külföldi beruházások hátrányos helyzetbe kerülnek. A korlátoknak egy része a WTO-kötelezettségek miatt le fog épülni, de helyében a nem

tarifális korlátozások különböző formái sokasodnak meg. V. 2 Kína fejlődésének belső tényezői és a reformok eredményei Dolgozatom utolsó harmadában többek között szeretnék átfogó képet adni arról, hogy az előzőekben tárgyalt erőfeszítések politika és gazdaságpolitika hogyan mutatkozik meg ma, a számok tükrében. Úgy gondolom valóban érdekesek és olykor talán hihetetlenek lesznek az adatok, melyek segítségével képet kaphatunk arról, milyen lenyűgöző eredményeket ért el Kína, különösen - akár csak XX. sz-i – történelmének a tudatában Szeretném tehát egy-két szárazabb, de remélhetőleg igen meggyőző szám segítségével bemutatni hol tart Kína ma, de ugyan akkor nem elfeledkezve a problémákról sem, igyekszem nem csak bemutatni azokat, de röviden felvázolni a megoldásukra tett hivatalos kísérleteket, illetve a véleményem szerint szükséges lépéseket. 47 Kína történelmében egyedülálló a

társadalmi és gazdasági erővonalaknak az a gyors átrendeződése, amelynek megoldása során a vezetés nem támaszkodhatott külföldi tapasztalatokra. Ezt a kínaiak a „kövek kitapogatásával kelni át a folyón” stratégiájának nevezik. Az ezredforduló 4 gazdaságpolitikai prioritásaként a reform pilléreit: 1. a kis- és közepes méretű magánvállalatok és vállalkozások alapítása; 2. a nagy állami vállalatok átalakítása; 3. az új pénzügyi rendszer kiépítése; 4. a piacgazdaságnak megfelelő jogi és törvénykezési gyakorlat általánossá tétele képezi (E négy rész közül jelen dolgozatomban részletesen a 3. pontban foglaltakra tértem ki részletesen. A reform és nyitás politikájának eredményei mára igazolták a két évtizeddel korábbi elképzeléseknek és céloknak a megalapozottságát, azt a bizonyos “kínai színezetű szocialista piacgazdaságnak” nevezett elvet. A “három-lépcsős fejlesztési stratégia” mely

szintén Teng Xiao-ping nevéhez fűződik, és amelynek első lépcsőfokát a kínai gazdaság 1981-1990 közötti időszaka képezi, amelynek során az egy főre jutó GNP megkétszereződésével elérte az 500 USD-t és sikerült a lakosság alapvető élelmezését önerőből biztosítani. Az 1991-2000 közötti második lépcsőfok időszakában a teljesítendő feladat az egy főre jutó GNP 800-1000 USA dollárra való emelése volt. A Világbank 1995-ben készített, 94 országot felmérő statisztikája szerint az egy főre eső nemzeti termék vonatkozásában Kína 490 dollár/fő értékkel a 73. helyet foglalta el. Vásárlóerő-paritáson számolva ez 2330 USD/fő, amellyel 63 a nemzetállamok sorában. 2000-re ez az érték majdnem kétszerese, 840 USD-re emelkedett A 2000. évvel kezdődő harmadik lépcsőfok tervezésekor, az ezredfordulót követő 30-50 évben, az egy főre jutó GNP-t 4000 USD-ben határozták meg. Amennyiben sikerül ezt a tervet teljesíteni,

akkor Kína – saját meghatározása szerint is – fejlődő országból közepesen fejlett gazdaságú országgá válik. A szerénységet indokoltá teszik azok a hatalmas ellentétek, amelykehez a problémák boncolgatása során még visszatérek. Az első és második fejlesztési szakasz célkitűzései fő vonalakban reálisnak bizonyultak. Gazdasági teljesítményét tekintve az 1997-2001 közötti évek is illeszkednek a sikersorozathoz, amely a gazdasági reformfolyamatok két évtizedét jellemezi. Az 1996-2000 közötti 5 éves periódusban az átlagos éves gazdasági növekedés 8.3 %-ot ért el. Az alkalmazott gazdaságpolitikai eszközök gyakorlatilag 1996-tól éreztetik pozitív hatásukat a gazdaság túlfűtöttségének mérséklésén, sikerült a korábbi évek 9 %-ot is meghaladó GDP növekedési ütemét 2000-ben 8, 2001-ben 7.3 %-ra csökkenteni A következő 48 2-3 évben ez a - világviszonylatban magas - növekedési ráta még tartható lesz, a

későbbiekben azonban mindenképpen mérséklődni fog, mert ilyen ütemű növekedéshez Kína ereje önmagában nem lesz elég, a világgazdaság hirtelen megélénkülése pedig nem túl valószínű az elkövetkező év(ek)ben. Kína nemzeti össztermelése 2001-ben 1195 billió USD volt. Az inflációs ráta 1996 évi 83 százalékos tetőzését a fogyasztói árindex látványos csökkenése követte, amelynek mértéke 2000-ben sem haladja meg az 1,4 százalékot. A kiskereskedelmi eladások 9.9 %-kal, a fogyasztói árindex 07 %-kal nőtt 2001-ben A múlt év őszén végrehajtott kormányzati áremelések hatása a közműszektorban, illetve az ingatlan piaci árak magas növekedési üteme, a nullához közeli árindex jelzi, hogy a gazdaságban továbbra is jelen van a deflációs hatás. A reformfolyamat első 20 évében a felhalmozás, beruházás és exportorientált termelés adta döntően a növekedés forrását (legfőképpen az utóbbi). 1998-tól azonban olyan

pótlólagos erőforrások után kellett nézni, amelyeket még nem aknáztak ki. A belső piaci fogyasztás, az exportnövelés, valamint az infrastruktúrába eszközölt beruházás így kapott gazdaságstratégiai jelentőséget. A belső kereslet növelése a kínaiak - világviszonylatban is kiemelkedő megtakarítási hajlandóságára épül A belső kereslet azonban továbbra is lanyha, a keresletnövelésére irányuló politika nem eredményes. A rendszer és kínálati oldal reformja nélkül jelentős változás nem várható. 2001-ben a lakossági betétállomány 147 %-kal nőtt, amely mutatja, hogy a lakossághoz áramló pluszforrások nem a fogyasztást növelték. A lakossági megtakarítások összege 2000 márciusában 756 mrd USD-nak megfelelő RMB volt, ami nagyjából a GDP háromnegyedének megfelelő összeg. Az ország valutatartalékai szintén jelentősek, nagysága 2000-ben 158 mrd, 2001-ben 212 mrd USD, amelynek volumene az évezred első éveiben

átlagosan további 2-3 milliárd USD-ral nő. A nemzetgazdasági ágazatok szerkezete a fejlesztési prioritások alapján rendeződnek át. A mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatások súlyának változásai a gazdaságban bár lemaradással ugyan, de követik a világgazdasági trendeket (ne feledjük, hogy Kína lakosságának közel 60%-a még mindig a földből él). Az első szektor részaránya 176 százalék, a másodiké 491, a harmadik szektoré pedig 33.3 százalékot tesz ki A szolgáltatási szektor térnyerése, összhangban a világ más országaiban zajló folyamatokkal, egyre gyorsuló ütemben folytatódik, sőt, véleményem szerint a nagyvárosokban már majdnem elérte a világ fejlett országainak a szintjét. 49 V. 2 1 Mezőgazdaság A gazdasági reformok kezdetének húzóágazatát képező mezőgazdaság súlyaránya a gazdaságon belül csökken. Teljesítő képessége az extenzív tartalékok kimerülésével romlik A lakosság élelmezésében

meghatározó szerepet játszik a gabonaellátás. A 80-as években megvalósuló önellátás mellett az éves átlagban 10 millió tonnás gabonaimport a választék bővítést szolgálta, amelyet rizs- és kukoricaexporttal egyenlítettek ki. A gabonaimport 10 millió tonnája mellől 1995-tól elmarad az export, amikor szigorú gabona kiviteli tilalmat rendeltek el. Amerikai becslések szerint a 21 század első évtizedeiben 30-50 millió, 2050-re akár 90 millió tonnát is elérhet az a gabonamennyiség, amelynek vásárlására a kínai kormány - lakossága élelmezéséhez - rákényszerül. Ez a világ gabonaforgalmának csaknem a felét jelenti, amelynek világpiaci következményei kiszámíthatatlanok, de értelemszerűen élénk érdeklődést váltanak ki minden, jelentősebb mennyiségű gabonát exportáló országból. Gabonatermés eredmények (Millió tonna) 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 435 442 456 445 466 504 494 512 508 462

453 Forrás: China Statistical Yearbook. Beijing és Statistical Communiquee of the PRC on the 2001. V. 2 2 Ipar Az ország ipari teljesítményének dinamizmusa az utóbbi két évében csökkent, 2001-ben a növekedés 9.9 %-os volt Ez részben annak volt köszönhető, hogy a korábbi évek ütemét nem is lehette fenntartani (azok inkább csodálatra méltó kivételek voltak), másrészt Kína, nagysága és viszonylag stabil gazdasága ellenére sem tudja kivonni magát a világgazdaságot általánosan befolyásoló eseményektől, gazdasága pedig még mindig erősen függ a külföldi befektetésektől, így a világpiacon történt lassulás az országra is hatott. A korábbiakhoz hasonlóan az ipari szektor motorja az állami stimulációs program által segített nehézipar (11.1 %) volt A könnyűipar termelésének bővülése – a korábbiakhoz hasonlóan – elmarad ettől (8.6%) Szerkezeti arányait tekintve 531 százalékos súllyal a nehézipar dominál. A

meghatározó iparágak az energetika, elektromos gépek gyártása, vegyipar, kohászat, elektronika és telekommunikációs felszerelések. Szerkezetét tekintve a kínai ipart a kisvállalatok dominanciája jellemzi, amely közel 90 %-át teszi ki a vállalati 50 rendszernek. Jelentősebb változás a tulajdon viszonyokban, a kínai magángazdaság szerepének növekedése. A magánszféra növekedésének üteme ma már meghaladja az állami szektorét. Az ipari bevételeknek 36 százaléka a kis- és közepes méretű magánvállalatoktól származik, részesedési arányuk a következő években 50 százalékra nőhet. Kormányzati adatok szerint az állami, szövetkezeti és magánszektor egyaránt 1/3-1/3 arányban járul hozzá a GDP-hez. Ez hatalmas jelentőseggel bír egy olyan országban, ahol 20 évvel ez előtt a magántulajdon szinte „bűnnek” számított és ahol még sok politikai vezető sem tudta elképzelni, hogy a szocialista úttól, ilyen „durva”

elhajlás nem csak, hogy megengedet lesz, de az ország fejlődéséhez is ilyen mértékben járul hozzá. V. 2 3 Szolgáltatás A gazdasági szerkezet átalakulás középpontjában jelenleg a szolgáltatási ágazatok állnak. A külföldiek előtt korábban zárt szolgáltatási piacok egyre több területét nyitják meg a befektetők előtt. A WTO-konformítás jegyében Kína gyors ütemben integrálódik a szolgáltatási világpiacokba. Az ágazat olyan speciális területei válnak hozzáférhetővé külföldiek számára, mint a reklám, geológiai feltárás és kutatás, olajfeldolgozás, az épületgépészet, az ingatlanpiac, a várostervezés, a bank és biztosítás piac, a turizmus, komputer-szerviz, óceánhajózás, a légi és szárazföldi szállítás, az ügyvédi tanácsadás (a „hozzáférhetővé külföldiek számára” kifejezést természetesen fenntartásokkal kell kezelnünk hiszen a szolgáltatások területén, főleg, ami a biztosítást, ez

idáig a bankokat, valamint az ügyvédi tanácsadást illeti még számtalan korlátozással és megszorításokkal kell szembenéznie az úttörő külföldinek). A gyors átalakulás ellenére Kína a szolgáltatások világpiacán szolgáltatás export volumenével a 16. helyet foglalja el, és mint említettem a fejlett országokéhoz képest a szolgáltatási szektor protekcionista elemei még erősen korlátozók. Legnagyobb felfutás a szolgáltatások piacán a munkahely teremtés vonatkozásában várható, mert ez Kínában, ha lehet még kényesebb kérdés, mint a világ más országaiban, hiszen itt óriási embertömegekről van szó (mellesleg jegyzem meg, hogy bár a világ szinte soha sem szerez tudomást ezekről, már történtek apróbb lázadások az ország egyes falvaiban, ami ismerve a kínai módszereket, a résztvevők nem kis elkeseredettségéről tesznek tanúbizonyságot). V. 2 4 Turizmus A turizmus az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a

szolgáltatásoknak. Kínában mind a belső, mind a külvilágba irányuló turizmus gyakorlatilag új ágazatát jelenti a 51 lehetőségeknek, amely egyre fontosabb szerepet játszik. A külföldi turizmus a valutaszerzés fontos forrásává nőtte ki magát. Az idegenforgalom gyors felfutását mutatja az a tény is, amely szerint 1985-ben 17 633 külföldi turista látogatott el Kínába, 1.25 milliárd USD-t költve el az országban. 15 évvel később, 2000-ben az idegenforgalomból származó bevételek elérték a 16.2 Mrd USD-t, amelyet 10,2 millió külföldi és 733 millió tajvani, hongkongi, makaói látogató hagyott Kínában. 2001-ben mind a látogatók száma, mind az elköltött összegek nagysága tovább emelkedett, az összesen 11.2 millió külföldi és a 777 millió hongkongi, makaói és tajvani turista látogatott el az országba. Az általuk elköltött összeg nagysága pedig meghaladta a 17.8 Mrd USD-t Az országon belüli hazai turizmus növekedése

jelzi azt a társadalmi átalakulási folyamatot, amelynek révén új szokások honosodnak meg abban az országban, amely meghatározó konfuciánus kultúrkörétől távol állt a klasszikus értelemben vett turizmus elfogadása. 2001ben Kínán belül 78366 millió kínai járta az ország különböző tájait Ennek során mintegy 42 milliárd USD-t (352.2 milliárd yuant) költöttek el A Kínába látogatók és belföldi turisták számának sokasodásánál nagyobb a jelentősége – Magyarország szempontjából – annak, hogy a kínaiak között is egyre többen látogatnak el külföldre. A reformok sikerével Kínában is kialakulóban van egy olyan középréteg, amely már nemcsak megengedheti, de igényli is – akár presztízs (ma még ezek vannak többségben), akár kulturális érdeklődés okán - a külföldi kirándulások luxusát. Kína bizonyos rétegeinek új keletű gazdagsága és a népesség mobilitásának növekedése hozzájárul a hagyományos

gondolkodásmód átformálódásához. Az átalakulás szereplői egyéni, társadalmi, valamint kormányzati szinten találkoznak a választás lehetőségével. Új modellek, struktúrák és kapcsolatszerveződések teremtődnek meg. A korábban döntően munka vagy üzleti látogatásokra korlátozódó külföldi utak ugyan nem szűntek meg, de ezzel párhuzamosan növekszik az igény a turizmus klasszikus formái iránt. 2002-ben eddig, összesen 12,13 millió kínai látogatott el a határokon túlra. Ebből 69 millió fő volt az, aki nem szervezett utazás, hanem egyéni látogatás formájában járt külföldön. Az előző évihez képest ez 15,9 %-os növekedés. Ezen belül 695 millió volt az egyéni látogatók száma, ami 234 %-os növekedést jelentett. (Magyarország számára ez lehet az az ígéretes területe a külkapcsolatoknak, amelynek révén csökkenteni lehetne – a kínai turizmusból származó bevételek révén – a kereskedelmi mérleg mutatóinak

aránytalanságát. A szerződéses keretek adottak Gondot az idegenrendészeti szempontok érvényesítése okoz, amelynek legérzékenyebb pontja a vízumkiadási gyakorlat.) 52 A kínaiaktól megszokott óvatosság és fokozatosság jellemzi az idegenforgalmi ágazat külföld előtti megnyitását. Az utóbbi években azonban ezen a területen is felgyorsult az a nyitási folyamat, amelynek eredményeként engedélyezték a külföldi befektetőknek szálódák és éttermek építése mellett, a tatarozás és üzemeltetést közös befektetés vagy kooperáció formájában. A külföldi befektetések már ezen a területen is meghaladhatják a bejegyzett tőke 25 %-át. Első lépésben 12 állami tulajdonú turista és szabadidőközpontban engedélyezték külföldieknek a felszerelés modernizálását és a kínai partnerekkel közösen működtetett turista busztársaságok szervezését. Ezen kívül külföldiek nemzetközi utazási ügynökségeket is alapíthatnak

Kínában. Az Állam Tanács jóváhagyásával 2002 januárjától lépett életbe a Külföldi Tőkéjű Utaztatási Ügynökségek Szabályzata, amely szabályozza és engedélyezi a külföldi utazási ügynökségeknek mind a külföldről vagy külföldre irányuló, mind az országon belüli turisztikai szolgáltatásokat. V. 2 5 A vállalati szféra átalakulása – állami vállalatok A kínai gazdaság egyik érzékeny szegmensét továbbra is az állami tulajdonú - többnyire veszteséges - vállalatok átalakítása képezi. A végleges megoldás kivitelezésére 1997-től a következő, meg az azt követő 3 évet szánják. Az állami vállalatoknak ma már csak egynegyede dolgozik az iparban, a fennmaradó hányadot a szolgáltatások - nagykereskedelem, szállítás, pénzügyi intézmények stb - területén működtetik. Az állami vállalatokkal kapcsolatos elgondolások evolúciójával ma már az állam a nagyvállalatoknak csak egy szűk, a gazdaság

gerincét adó körét kívánja megtartani 100 %-os állami tulajdonban. 1999 szeptemberétől, a KKP politikai döntése alapján az állam négy területen tartja fent monopóliumát: ! a nemzetbiztonsági szempontból fontos ágazatokban; ! a természeti erőforrásoknál; ! a közfogyasztási és szolgáltatás szempontjából fontos iparágakban; ! a higt-tech és új technológiát hordozó iparágakban, amelyek kijelölése inkább politikai, mint szakmai kompromisszum kérdése. (Ez rendkívül okos kiskapu a vezetőség számára, mert gyakorlatilag valamennyi tevékenység besorolható ide, és így, ezen a kiskapun keresztül szabályozható a privatizáció üteme.) Mint azt a WTO-ról szóló részben említettem a tagság egyik kemény feltétele az állami tulajdonú vállalatok központi támogatásának megszüntetése. A kínai alkalmazottaknak közel felét az állami vállalatok foglalkoztatják. A külföldi beruházók megjelenésével élesedik a 53 piaci

verseny, amelyben a kínai vállalatok állami támogatás hiányában nehezen, illetve kevesen állják a versenyt. Ezzel a munkahelyek újabb tízmilliója szűnhet meg A vállalatok többsége tehát, külső befektetők bevonásával, ún. testületi vállalati irányítás alá kerül Kínai szándékok szerint ezeknek a vállalatoknak 33 %-a kerülhet külföldi kézbe. A WTO-tagság első 3 évben ez az arány elérheti a 49 %-ot is. Az állami vállalatok átalakítása terén érdemi változást 2001 folyamán sem sikerült elérni. A központi kormány még nem talált elfogadható megoldást sem a veszteséges vállalatok átalakítására, sem a tulajdonos váltásra. A tőzsdén keresztül tervezett részbeni értékesítés, gyakorlatilag – az erőfeszítések ellenére – kudarcba fulladt. V. 2 6 Tulajdonviszonyok, a “magánosítás” A 80-as évek folyamán épült ki gyakorlatilag az a keret- és feltételrendszer, amelyen belül a tulajdonviszonyok – korábban

elképzelhetetlen – diverzifikálása megindulhatott. A közvagyon korábbi, egyenlőségen alapuló struktúrája egyre kevésbé felelt meg a nyitás politikájának. A világpiaci megmérettetés felvállalása nyilvánvalóvá tette a tulajdonviszonyok és termelési tényezők jelenlegi szerkezetének a tarthatatlanságát. Az ideológiai gátak – legalább is részleges – átlépésével vált lehetővé a városi kollektív gazdaság, a vidéki városi vállalatok, a magán-, valamint más nem köztulajdoni vállalatok alapításának gyakorlata. Ezzel együtt a közepes és a nagy állami vállalatok prioritása mellett a legutóbbi időkig kitartottak úgy, hogy közben ösztönözték a kis- és magánvállalatok alapítását. Az irracionális vállalatszerkezet, a párhuzamos fejlesztések, a menedzsment gyengesége, a termelés technológiai színvonalának elmaradottsága miatt került a tulajdonformák kérdése az utóbbi évek belpolitikai és gazdasági

vitáinak középpontjába. Az állami és közösségi tulajdon összefonódása a rejtett privatizáción keresztül, a gazdaság szereplői között rendkívül bonyolult viszonyrendszert alakított ki. A századvég egyik legnagyobb horderejű változása a tulajdonviszonyok dogmájának felülvizsgálata volt. A hosszú évek vajúdását követő áttörés 1999-ben következett be, amikor az alkotmány módosításával, a magántulajdont, mint „a szocialista piacgazdaság fontos összetevőjét” legalizálták. Az új piacorientált intézményrendszer kiépítetése ezzel egyidőben indult meg. V. 2 7 A legfontosabb gazdasági és szociális célkitűzések 2002-ben 1. A mezőgazdaság és vidék infrastruktúrájának fejlesztése; 2. A hosszú lejáratú kincstári kötvények kiadásának folytatása – ebből fínanszírozzák a Yangze-erőmű és a városi infrastruktúra projektetjeit; 54 3. A fogyasztói kereskedelem növelésének ösztönzése;

4. Az informatikai technológia integrálása a nemzetgazdaságba. A hight-tech alapú termelés felgyorsítása. A tradicionális ipari szektor átformálása; 5. Az állami vállalatok részvénytársaságokká való alakítása; 6. A külkereskedelem és beruházások további ösztönzése; 7. A Nyugati-területek fejlesztése. Az infrastruktúra terén cél az, hogy - minden járásnak legyen aszfaltozott útja a tartomány fővárosáig (Ez hozzávetőlegesen 25 000 km-nyi út kiépítését igényli, és hazánkkal ellentétben az ilyen tervek Kínában éveken belül meg is valósulnak); - minden városban legyen elektromos hálózat (ami 783 helységben még hiányzik) – a helyi adottságok alapján kis vízierőművek, napenergia, szélenergia felhasználásával; 8. A költségvetési kiadások szerkezetének átalakítása; 9. A tudományos-technikai, valamint oktatás fejlesztésének felgyorsítása. V. 2 7 1 Külkereskedelem: A nyitott kapuk

politikájának sikerét mutatja az a növekedési pálya, amit Kína bejárt 1991 és 2001 között. A dinamikus növekedés eredményeként az ország a világkereskedelemben 1978-ban elfoglalt 27. helyről 1995-re a 10 helyre lépett elő, amelyet mind a mai napig megőrzött. Az import vonatkozásában ez a 27 helyről a 11-re, exportnál a 28-ról a 7 helyre való előrelépéshez volt elég. A világgazdaságban megtermelt javak 3,1 %-a származik jelenleg Kínából, teljesítményével a világ 7. legnagyobb gazdasága 55 A kínai külkereskedelmi forgalom volumene (Millió USD) Év Összes Export Import 1990 115437 62091 53345 1991 135702 71910 63791 1992 165525 84940 80585 1993 195703 91744 103959 1994 236621 121006 115615 1995 280863 148780 132084 1996 289881 151048 138838 1997 325162 182792 142370 1998 323949 183712 140237 1999 360630 194931 165699 2000 474308 249211 225098 2001 509770 266160 243610 Forrás: Almanach

of China’s Foreign Economic Relations and Trade.2001; China Economic News (No.8) 4th March, 2002 (Láthatjuk, hogy az 1993-as évet leszámítva a mérleg mindvégig pozitív volt.) A külkereskedelmi forgalom 509.77 Mrd USD-os teljesítménye 2001-ben jelentős, 2000hez képest 7,5 %-os bővülést realizált Az export 266,16 Mrd USD (+6,8 %) bevételével meghaladta az importot, amelynek összege 243,61 Mrd USD (+8,2 %) volt. A feldolgozott termékek aránya a kiviteli áruszerkezeten belül magas, szintje 2000-ben és 2001-ben 89.8 % volt Az ipari export versenyképességének növekedése az export hagyományos áruszerkezetének átrendeződésétől függ. Az összes kínai export importtartalma mintegy kétharmados, a hazai hozzáadott érték mindössze 25 % körüli. Az export-offenzíva hordozói a külföldi működőtőkével előállított élvonalbeli termékek. Az export áruszerkezetében a gépipari termékek súlyának növekedése determinálja a

feldolgozóipari kivitel relációs szerkezetét. Az import növekedési ütemét az exportdinamika szabja meg. Az importdinamika hordozói az élvonalbeli és fejlesztési prioritást élvező ágazatok számára fontos félkésztermékek, részegységek, kész gyártmányok, a műszaki szempontból korszerűbb ágazatok fejlesztését 56 segítő beruházási rendeltetésű gépek és berendezések. 2000-ben az importon belül 792 %-ot tett ki a feldolgozott termékek aránya. Relációs szerkezetben a fejlett ipari országok technológiája iránti igény megmarad. Kína 10 legjelentősebb külkereskedelmi partnere: Japán, USA, EU, Hongkong, ASEAN, Dél-Korea, Tajvan, Ausztrália, Oroszország és Kanada. 2000-hez képest a sorrend 2001-ben annyiban változott, hogy Oroszország megelőzte Ausztráliát. V. 2 7 2 A nemzetközi tőke-együttműködés A kínai társadalmi és gazdasági stabilitásnak zálogát jelenleg a vállalati reform és annak szociális vetülete

képezi. Az ipar érdekeltsége a beruházásokhoz kapcsolódó külföldi technológiák bevonásában, a gyártási ismeretek, menedzselési és marketing tapasztalatok megszerzésében rendkívül nagy. Ezért vált a külföldi működőtőke-beruházások ösztönzése a kínai gazdaságpolitika tartós elemévé. A tőkebefektetés két legfontosabb formája: ! a külföldi vállalatok, vállalkozások és magánszemélyek közvetlen befektetése: vegyes vállalat, kiegészítő kereskedelem, feldolgozói vagy összeszerelési tevékenység formájában ! közvetett tőkebehozatal: hitel (nemzetközi szervezetek és kormányzatok részérôl), valamint a külföldön történő kötvénykibocsátás formájában 57 A KNK által évenként ténylegesen felhasznált külföldi tőke értéke (Az igénybevétel formája szerint) Millió USD Év Összesen Hitel Közvetlen Egyéb befektetés befektetés 1984 2 705 1 286 1 258 161 1985 4 674 2 688 1 661 298 1986

7 258 5 014 1 874 370 1987 8 452 5 805 2 314 333 1988 10 226 6 487 3 194 545 1989 10 059 6 286 3 392 381 1990 10 289 6 534 3 487 268 1991 11 554 6 888 4 366 300 1992 19 202 7 911 11 007 284 1993 38 960 11 189 27 515 256 1994 42 213 9 267 33 767 179 1995 48 133 10 327 37 521 285 1996 54 804 12 669 41 725 410 1997 64 408 12 021 45 257 7 130 1998 58 557 11 000 45 463 2 094 1999 52 659 10 212 40 319 2 128 2000 59 356 10 000 40 715 8 642 1979-2000 518 920 147 339 346 637 24 944 2001 46 800 Forrás: a Chinese Statistical Yearbook c. kiadvány fenti évekre vonatkozó kötetei Kína - az Egyesült Államokat követően - 1993-tól a világ második legjelentősebb működőtőke-befogadó országa. A fejlődő országokba irányuló befektetések harmadát hasznosítják Kínában. Jelenleg Kínában mintegy 354,000 külföldi-beruházású vállalat működik, amelyeknek egyharmada csak mostanában kezdett

profitot termelni. Ezek a vállalatok adják ma már az ipari termelés 17.7, a központi kormányzat adóbevételeinek 295 százalékát. Külföldi hitelből és kölcsönből 1528 projektet finanszíroztak Az országban eddig 565.720 milliárd dollár külföldi működőtőkét fektettek be Az 1979-ben beinduló reformok 58 kezdetétől, a 20 év alatt beérkezett külföldi tőke kumulált összege 346,637 milliárd dollár. A külföldi befektetéssel működő vállalkozások közvetlenül 17.5 millió embernek biztosítanak munkát. A külföldi beruházásokkal kapcsolatban alapvető problémát jelentett az, hogy a beruházások többnyire az inproduktív szféra felé fordultak: inkább a szállodaiparba vagy lakásépítésbe fektettek be, mint a modern technológiát hordozó ágazatokba. 1996 áprilisában léptek hatályba azok az intézkedések, amelyek a beváltatlan remények korrekciójára irányultak. A vámtarifa átlagos szintjének 23 százalékra való

csökkentése a külföldi vállalatok kedvezményeinek megszüntetésével párosult a különleges övezetekben. A vámcsökkentés mértéke a versenyképes kínai termékek - bizonyos gyógyszerek, vegyszerek, teherautók stb. esetében jelentősebb, a kevésbé versenyképes ágazatok termékekeinél elenyésző A külföldi befektetések szerkezetében jelentős átalakulás ment végbe. Az általános tendencia az, hogy a mezőgazdaság aránya stabil, az ipar súlya valamelyest csökken, a szolgáltatások aránya pedig növekszik. A külföldi befektetések az iparban az alapvető iparágak és a magas tőkekoncentrációjú iparágak körében, a szolgáltatások területén pedig az alap infrastruktúrában és a közszolgálatot ellátó intézményekben növekedtek 40.8 milliárd USD külföldi tőkebefektetés realizálódott 2000-ben Ez az előbbi évihez képest 1 %-os bővülést jelent. Nem meglepő, hogy közvetlenül a WTO tagság küszöbén ugrott meg a

befektetési kedv, ami a figyelemre méltó 30 %-os növekedéssel járt. 2001-ben a megvalósuló befektetések összege 46.8 Mrd USD-t tett ki, ami 15 %-kal haladta meg az előző évit. Évente átlagosan 20 ezer új külföldi finanszírozású vállalatot alapítanak A WTOtagságot megelőző évben, 2000-ben érték el a befektetések azt a csúcspontot, amely után a befektetési lendület némileg lelassult. 59 A felhasználásra került külföldi tőke 2000-ben (100 Millió USD) Projektek 2000/ Szerződéses 2000/ Külföldi 2000/ száma 1999 Beruházás 1999 beruházás 1999 összesen változás Összesen változás összesen változás % % % Összes 22.532 31,7 641,88 47,1 420,9 0,9 FDI 22.532 31,7 626,57 50,8 420,9 0,9 1.755 6,1 80,51 18,5 65,0 20,8 12.199 45,7 340,11 62,4 191,39 22,5 9 200,0 2,12 105,8 1,08 -63,0 9 80,0 3,52 496,61 4,36 13,5 Kínai és külföldi együttműködés 100%-os külföldi vállalat

Külföldi tőzsdére bejegyzett vállalat Együttműködési fejlesztés Egyéb - -100 - -100 - -100 Egyéb külföldi befektetés - - 15,31 -27,1 13,18 -25,6 Külföldi tőzsdére - - - - - - Nemzetközi lízing - - 0,24 -87,4 0,34 -87,3 Kompenzációs - - 0,12 -72,1 0,11 -1,4 - 14,95 -19,9 12,73 -14,5 bejegyzett kereskedelem Feldolgozó és összeszerelő Forrás: MOFTEC8 Bővül a kínai vállalatok külföldi befektetésének tevékenysége. Egyre több megfelelő technológiával rendelkező kínai vállalat jelzi külföldi befektetési szándékát. A terjeszkedés célja a célországok piacain való kínai jelenlét növelése, valamint a kínai gazdaság számára szükséges stratégiai nyersanyagok - olaj, ércek, fa, stb. – forrásának biztosítása Ennek érdekében egyszerűsítették és könnyítették a kínai vállalatok külföldi befektetéseinek 6 MOFTEC – Ministry of Trade and Economy (a kínai gazdasági

minisztrérium) 60 feltételeit. A 160 országban működő kínai cégek számát 6000-re, az általuk eszközölt tőkebefektetések nagyságát pedig 11 Mrd USD-ra becsülték 2000 végén. V. 2 7 3 A nemzetközi munkaügyi együttműködés legfontosabb formái többnyire a szolgáltatások területén alakultak ki: külföldi tendereken keresztül megvalósított építési együttműködés, harmadik ország által tenderen elnyert építkezésben való részvétel, tenderek szervezésében megvalósított együttműködés valamint magasan képzett szakemberek meghívása kormányzati és egyéb szerveken keresztül. A dolgozat utolsó részében, egyrészt hogy valóban teljes képet kapjunk Kínáról, másrészt, hogy ne érhessen engem az elfogultság vádja, szeretném szemrevételezni azokat a problémákat, amelyek jó része éppen a munkám tárgyául szolgáló, páratlan fejlődési ütemnek a következménye. Megfelelő anyag hiányában, szeretnék saját

tapasztalatom és tudásom alapján (nem elzárkózva olykor a szubjektivitástól sem) megoldást, vagy ahol erre nem vagyok képes ott egy rövid elemzését adni az adott problémának, igyekezve megvilágítani annak okát és sajátosságait. 20 év alatt bepótolni több mint 100 éves technikai lemaradást önmagában véve is lélegzetelállító teljesítmény, de számomra még érdekesebb ennek a fejlődésnek az emberekre, a társadalomra és az értékrendekre gyakorolt hatásuk, ezért elsőként a szociális feszültségekkel szeretnék foglalkozni. VI. Kihívások és problémák az ezredfordulón VI. 1 A társadalmi struktúrák átrendeződése Már a történelmi bevezetőből tudjuk, hogy Kína egy feudális alapokon szerveződött, a konfuciuszi elveket magáénak valló ország volt. E tanok olyan alappillérekből álltak, mint az uralkodónak való engedelmesség, a közösség elsődlegessége az egyénnel szemben, az idősebbek tisztelete, a természettel

való harmonikus együttélés, és egy olyan a, miénktől különböző világszemlélet, amely nem próbálja része bontani a minket körülvevő dolgokat, hanem a kerek egészet szemléli, azt veszi alapul, azok vizsgálata során. Ugyanakkor a rendszer negatív eleme volt, a mindent átható korrupció, a „felfele nyalok, lefelé rúgok” mentalitás, és a megújulásra való képtelenség. Ilyen országban kezdték meg a szocializmus 61 építését, ami sok elemében egyezett a régi rendszerrel, így leszámítva a Nagy Ugrás és a Kulturális Forradalom nevű mozgalmakat (hisztériát) a KKP legtöbb lépése nem váltott ki komoly megütközést a néptömegekben. Ne feledjük azt sem, hogy Kínában mind a mai napig soha nem volt demokrácia, így elméletben csak a régi, császári rendszerrel tudták összehasonlítani a kommunizmusnak nevezett új rendszert. A nyitás politikájának köszönhetően azonban, a széttárt kapukon nem csak a fejlődést hozó

áramlatok és a nyugati tőke, de a nyugati kultúra és normák szele is felborzolta az addig megszokott levegőt. A változás túl gyorsan és túl nagy adagban jött, így nem csoda, ha sok embernek nem volt ideje, vagy lehetősége megbarátkozni, alkalmazkodni az új idők követelményeihez. A fogyasztói társadalom és annak értékrendjének megjelenése alapjaiban borította fel a mérsékletességhez és takarékossághoz szokott emberek életét. Mondani sem kell, hogy a fiatalabb korosztálynak könnyebben ment változás, hiszen ők nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy rettegniük kelljen a diktatúra szeszélyeitől, a nélkülözés sem tartozott már hozzá szervesen az életükhöz. Bár azt már valószínűleg soha nem tudják meg mi az a „vas tál” (az egész életre biztosított munkahely, vagy munkalehetőség neve a kínai köznyelvben), de ugyanakkor ők több és jobb lehetőséget kaptak az élettől (hazájuktól?, a rendszertől?), mind a tanulás, az

érvényesülés, mind a szabad választás terén. A városban élő fiataloknak, ma ugyanolyan igényeik, céljaik vannak, mint nyugaton élő társaiknak még akkor is olyakor azért vegyül bele némi helyi színezet. (Talán az új lehetőségek túlbecsülése vezethetett a Tienanmen téri eseményekhez is, amikor a fiatalok, véleményem szerint nem mérték fel pontosan meddig mehetnek el az akkori helyzetben, tévesen mérték fel a KKP tűrőképességét. Ezzel természetesen nem szeretném legitimizálni a hadsereg brutális fellépését, bár reálpolitikusi fejjel gondolkodva és ismerve a kínai vezetők véleményét a rend és stabilitás elsőbbségéről valamint hozzáállásukat az emberi élethez, általában Ázsiában, érthető, hogy a kemény fellépéssel példát kellett statuálni akár több 10 évre előre is, és az is elgondolkodtató, hogy mi lett volna, ha teljesül a diákok követelése.) Az új magatartásformákat az idősebbek gyakran nem nézik

jó szemmel, mert ők még a saját bőrükön tapasztalták milyen keményen meg kellett dolgozni azokért a javakért, amelyeket sok fiatal ma az mindennapok természetes velejárójaként kezel, ugyanakkor megkönnyebbülés is, hogy gyermekeiknek már nem kell annyit nélkülözni mint nekik kellett annak idején. Csak úgy mint hazánkban és minden olyan országban, ahol a rendszer olykor egyik hónapról a másikra változott meg Kínában is (ahol pedig a változás 10-15 évet vett igénybe) élesebben, koncentráltabban vagy felfokozottabban jelentkeznek a generációs 62 ellentétek. A régi már eltűnőben van, de még nincs használható új, ami akár veszélyes is lehet egy olyan érzékeny politikájú országban, mint Kína. VI. 2 A politikai ideológia „kiigazítása” Szorosan ide tartozik, szinte az előző problémafelvetésből adódik következő, az ideológiai változás, amin viszont főleg a hivatalos politikában okozhatott volna fennakadásokat.

És valóban: sok munkájába telt a KKP-nak, hogy elsősorban saját magának, tagjainak és embereinek egy elfogadható magyarázatot adjon, a változások okára, és magára a változások tényére és azok eredményeire. Mondani sem kell, hogy a nép elég pragmatikus ahhoz, hogy átsiklik az ideológiai buktatókon, de hivatalosan a pártnak ezt akkor is „eladhatóvá” kell tenni a közvélemény számára, arcvesztés nélkül. Ebben nagyon sokat segített a már oly gyakran emlegetett Teng Xiao-ping és az ő pragmatizmusa, amelynek segítségével magyarázattal tudtak szolgálni felsőbb szinteken olyan dolgok és lépések megtételére, amelyek az előtt csak mint kapitalista szenny voltak aposztrofálva. Ami ma van Kínában az hasonló ahhoz az összekacsintáshoz, ami nálunk is jelen volt a kádári korszakban és aminek a lényege úgy foglalható össze, hogy tartsa mindenki a száját, ne kritizáljátok a rendszert és akkor mi is békén hagyunk téged,

kivonulunk az életedből és hagyunk (többé-kevésbé) szabadon cselekedni. Van azonban olyan helyzet, amikor ennek a kívánságnak a betartása is nehézzé válik, mert megérthető annak az embernek az elkeseredettsége is, aki alól egyik napról a másikra kihúzzák a talajt és akinek a létbiztonsága kerül veszélyben, amikor szembesül egy addig ismeretlen jelenséggel a munkanélküliséggel. VI. 3 A területbeli különbségek és a munkanélküliség A növekvő munkanélküliség nagy társadalmi feszültséget okoz egyes régiókban. A változások eredményeként munkások milliói kerültek utcára. Ma már meghaladja a 10 milliót is az állami vállalatoktól elbocsátottak száma. A regisztrált munkanélküliek rátája a 2000 évi 3.1 %-ról a városokban 45 %-ra emelkedett 2001-ben Független elemzők 15 % körüli rátát emlegetnek. 120 millióra teszik a regisztrálásból kimaradók és a mezőgazdaságban alulfoglalkoztatottak számát. A vidéki

lakosság 150 millió fős feleslegével együtt azonban a munkanélküliség legalább 190-200 millió embert, azaz a munkaképes korúak 29 %-át érinti. 63 A társadalmon belüli robbanásveszélynek legnagyobb, de nem egyetlen forrása a munkanélküliség növekedése. Eddig még sikerült a kezelhetőség határain belül tartani a feszültségeket. Azt azonban, hogy a viszonylagos egyensúlyi állapot meddig vagy mennyire tartható, nehezen prognosztizálható. Ugyanakkor Kína középtávú fejlődésének irányát végső soron a társadalmon belüli történések határozzák meg és ez komoly veszélyforrás. A munkanélküliség és az életszínvonalbeli különbség ugyanis nem egyenletes az országban. Város és falu között olykor elképesztő különbségek vannak és ez önkéntelenül vezet ahhoz, hogy vidékiek milliói hagyják el falvaikat, akár illegálisan is és vándorolnak a városokba, ahol csak feketés tudnak dolgozni, így gyakran munka híján

csak a munkanélküliséget, a nyomort és a bűnözést növelik, amit a hatóságok nem néznek jó szemmel, de avval ők is tisztában vannak, hogy ez ellen már nem sokat tehetnek, a napi szinten. A változásnak a legfelsőbb szintről kell jönnie, átfogva az egész társadalmat és gazdasági struktúrát. A különbségnek ugyanis nem csak társadalmi és szociológiai, de nagyon komoly gazdasági vetületei is vannak. A legfejlettebb és az elmaradott tartományok közötti különbségek igen jelentősek, pl. az egy főre vetített exportmutató, vagy a körzetenként előállított GDP vonatkozásában vizsgáljuk. Amennyiben összehasonlítjuk a leggazdagabb és legszegényebb tartomány GDPhez való hozzájárulásának mértékét, az eltérés 36-szoros Összesített adatok szerint a keleti tengerpart 12 közigazgatási egysége 57,9 %-os arányban, az ország középső 9 körzete 28 %os, a 8 körzetből álló elmaradott nyugati területek pedig 14,1 %-os

megoszlásban járulnak hozzá a GDP előállításához. A fejlettségbeli szintkülönbségek problémája nem újkeletű. Már a VIII ötéves terv (19911995) is előirányozta az ország elmaradott részeinek felzárkóztatását, illetve a különbségek csökkentését. Miután az elmaradottság nemcsak a technológiai szintben, de a munkaerő költségében, a földbérlet, az ingatlan árában is lemérhető, ez lehetőséget adott arra, hogy országos szinten használják ki a termelési tényezők árának különbségéből eredő előnyöket. A termelés hatékonyabb és modernebb formáinak diffúzióját várták a keleti partvidék felől a belső területek irányába. A különleges gazdasági övezetek koncepciója tulajdonképpen erre az elképzelésre épült, ami nem vált be. A fejletlenebb térségek elmaradottsága nem csökkent, inkább a különbség mélyült tovább. Ezért került ismét napirendre a X. ötéves terv (2001-2005) keretében a regionális

különbségek csökkentését célzó un. nyugati területek fejlesztési programja, vagy ahogy a népszerűbb nevén nevezik a „Go West”. A felzárkóztatás érdekében négy területen kezdeményeznek fejlesztéseket: 64 1. infrastrukturális beruházások: autóút hálózat, vasútvonal, repülőtér, olaj- és gázvezeték, elektromos elosztóhálózat fejlesztés; 2. környezetvédelem: erdősítés, sivatagosodás elleni programok, talajerózió elleni védelem; 3. a gazdasági struktúra fejlesztése: új termények és technológiák meghonosítása a mezőgazdaságban, a helyi adottságoknak megfelelően; feldolgozó üzemek építése, ipari termelőüzemekben hatékonyabb gyártási eljárások bevezetése, turizmus infrastruktúrájának fejlesztése stb.; 4. az oktatás és a tudományos-technikai fejlesztése: külföldi szakértők alkalmazása, K+F központok kiemelt támogatása adó- és egyéb kedvezményekkel; Cél a külföldi tőkebefektetések

növekvő hányadának átirányítása a középső és nyugati körzetekbe, ahol a külföldi vállalkozások a helyi munkaerőre és erőforrásokra támaszkodhatnak. A kormányzati szervek választása alapján bizonyos iparágak és projektek ezekben a régiókban kedvezményes elbánásban, például a saját használatra behozott felszerelések utáni adómentességben, esetleg az importra kivetett ÁFA elengedésében, stb. részesülnek. A keleti országrészekben működő külföldi tulajdonú vállalatoknál az ösztönzés arra irányul, hogy tőkéjüket a középső és nyugati országrészekbe fektessék be, lehetőleg olyan projektekbe, amelyeknél a külföldi részesedés meghaladja a 25 %-ot. Az egyetlen megoldás tehát a fejlődés fenntartása, amivel viszont óriási teher nehezedik a vezetésre, mind állami, mind helyi szinten, hiszen létük függ attól, hogy folyamatosan, látható, kézzelfogható eredményeket produkáljanak. Előfordulhat ugyanis, hogy

amikor azt írtam a létük függ ettől, ezt szó szerint kell érteni. Vannak akik úgy gondolják Kína nem fog tudni elkerülni egy forradalmat, vagy polgárháborút. A munkanélküliek száma (lásd fent) még kínai viszonylatban is magas és ez a jövőben csak nőni fog. Mivel Kínában de facto egypártrendszer van, egy forradalom célja, választás híján, nem a párt, hanem magának a rendszernek a megdöntése lenne. Ilyen méretű embertömeg (még ha csak a munkanélkülieket nézzük is) elégedetlensége már komoly veszélyt jelenthet, mert – megkockáztatom - Kína stabilitásának a megbomlása már az egész világ számára fenyegetést jelenthet. 65 VI. 4 A legújabb fejlemények 2002 november elején zajlott le a KKP 16. kongresszusa, mely történelminek nevezhető abból a szempontból, hogy most először fordul elő a modern Kína történetében egy zökkenőmentes, belharcok nélküli vezető (és generáció) váltás. Jiang Ze-min érdemeit

ráadásul csak erősíti, hogy hatalma teljében adta át a hatalmat, egyébként már tíz éve, még Teng által kijelölt utódjának. Az új név, amit meg kell jegyeznünk Hu Jin-tao Hu most 59 éves (szinte „gyerek” az eddig megszokottakhoz képest) és elődjétől eltérően, korábban nem valamelyik csillogó nagyvárost hanem Tibetet irányította, ami fokozottan kifejlesztette benne a kompromisszum és konszenzus készséget. A kongresszus másik, véleményem szerint még ennél is fontosabb momentumát november 8.-án hallhatta a kíváncsi fül, amikor is először hangzott el hivatalosan is ’49 óta az a tétel miszerint a tőkés vállalkozók is párttagok és ezzel a hatalmi elit tagjai lehetnek. [HVG 2002/47]. Úgy vélem csupán ennek a munkának az olvasata is elegendő Ahhoz hogy megértsük mennyire nagy pálfordulat ez a korábbi ideológiához képest (más kérdés, hogy de facto ez már kb. 8-10 éve „nyilt titok”) A kongresszuson további

grandiózus tervek és célok születtek, olyanok mint nemzeti jövedelem tízévenkénti megduplázása, a nyugati térségek fejlesztése és a korrupció megfékezése, mert Jiang szavait idézve: „Ha nem törjük le a korrupciót akkor a párt és a nép között élő kapcsolatok hatalmas kárt szenvednek, és megjelenik a veszély, hogy a párt elveszti vezető pozícióját, vagy szétrombolja önmagát.”[HVG, 2002/47 20 old] (Ismerve Kína történelmét ez olyan mintha valaki a magyarokat szeretné leszoktatni az ivásról.) Persze, ha optimistán állunk hozzá elmondhatjuk, hogy az eddigi tapasztalatokból ítélve Kína bármire képes. Kína nagyvárosaiban csellengve, az ottani emberekkel beszélve, figyelve a politikai irányvonalat az embernek valóban az lehet a benyomása, hogy Kína gőzerővel halad egy jóléti társadalom kiépítése felé, maga a KKP pedig, egyre inkább egy szociáldemokrata párt színezetét kezdi ölteni. Legalábbis a XXX a HVG

munkatársa szerint, aki még azt is kinyilvánította, hogy egy Tiananmen téri megtorlás a mai Kínában elképzelhetetlen lenne. Én a magam részéről nagyon szeretnék evvel egyetérteni, de sajnos szkeptikus vagyok, mert úgy vélem könnyű megértőnek, demokratikusnak és toleránsnak maradni, (társadalmi) békeidőben. Kínában azonban a stabilitás és rend kulcsfogalmak (ez minden országgal így van, de Kínában ezt különösen sokat hangoztatják, és mint tudjuk mindenki arról beszél ami nincs, de legalábbis amivel baj van). Sokan úgy vélik, hogy Kína ma már olyannyira a világ figyelmének a középponjában van, hogy hasonló lépéseket nem 66 merne megteni, ugyanakkor és arra is felhívnám a figyelmet, hogy ugyanez a Kína már sokkal inkább tisztában van - megnövekedett - erejével, mint ’89-ben és bátrabban ki mer állni igazáért. Egyáltalán nem lehetünk biztosak tehát abban, hogy milyen lépésre ragadtatná magát a vezetés a

stabilitás megőrzésének címszava alatt. VII. Befejezés Mint láttuk tehát Kína nagyon szerencsés és szerencsétlen ország egyszerre. Szerencsés, mert előrelátó és sikeresnek bizonyult politikájának köszönhetően mágnesként vonzza a külföldi befektetőket, az életszínvonal folyamatosan emelkedik, szorgalmas és kreatív népének köszönhetően pedig nem sokára a világ élvonalába kerül a tudományos fejlődés és az innováció terén. Szerencsétlen ugyanakkor, mert bár Kína ma egy stabilan fejlődő ország mégis problémái nagy része olyan természetű, hogy egy konkrét kérdésre adott helytelen válasz veszélybe sodorhatja az egész eddig elért eredményeket és beláthatatlan következményei lehetnek az egész régióra, esetleg világra nézve. Láthattuk, hogy gazdasági a nyitás politikájának meghirdetése és a mellette való következetes kitartás tette lehetővé Kína szerves kapcsolódását a világhoz oly módon, hogy az

együttműködés előterébe a gazdasági érdekek kerültek. A modernizáció és nagyhatalmi szerep közötti összefüggésben a külső gazdasági kapcsolatrendszer volt az, amely elsődleges figyelmet érdemel. Nyitás nélkül sikeres reformokról sem lehetett volna beszélni A reform felgyorsulásában kiemelt szerepet játszottak a külföldi tőkebefektetések, amelynek elsődleges befogadó bázisai a különleges gazdasági övezetek jelentették és jelentik ma is. A külföld felé irányuló kapcsolatépítésnek alapelve az értelemszerűen mindig is az előnyszerzés. Ezt a célt az ún sok összetevős piac stratégiájának alkalmazásával próbálják elérni, amelynek eszköztárában olyan gazdaságpolitikai prioritások szerepelnek, mint a gazdasági nyitás fenntartása, az export növelése, az export szerkezeti összetételének javítása, az exporttermékek minőségének javítása, az import célszerű növelése, külföldi erőforrás és fejlett

technika bevonása, a már meglévő külföldi piacok megtartása és bővítése mellett új piacok szerzése stb. A „sok összetevős piac” stratégiájának másik vetületét a „több lábon való állás” képezi, amelynek alapja a diverzifikálás. Úgy gondolom ennek a politikának a helyességéről a tények magukért beszélnek. 67 Dolgozatom folyamán nem említettem egy, Kínával kapcsolatban gyakran felmerülő problémát az emberi jogok kérdését. Ez a kérdéskör a mellett, hogy egy külön dolgozatott tenne ki, azért olyan kényes, mert figyelembe kell venni a kulturális különbségektől kezdve, az egyetemes(nek vélt) emberi jogon keresztül, a reálpolitikai indokokig nagyon sok mindent, ami során nem hiszem, hogy többségünk meg tudna maradni az objektivitás talaján, de probléma lehet az is, hogy úgysem tudnánk megnyugtató válaszokat adni, hiszen véleményem szerint már az emberi jogok definiálásakor bajban lennénk. (Elég, ha

csak azt a példát említjük, hogy Kínában eleddig nem járt útlevél alanyi jogon. Ha ez megváltozna, akkor kíváncsi lennék, mit szólnának a nyugati országok, pl. az USA, amikor egy-két hónap alatt, 10 millió kínai jelenne meg partjainál; és a példa nem légből kapott, hiszen hasonló problémával Olaszország már szembesült). Másrészről ennek a dolgozatnak a célja elsősorban a gazdasági reformok okai és, ha csak érintőlegesen is, az azok generálta társadalmi változások összefoglalása volt a célja, remélve, hogy evvel sikerült megvilágítanom olyan aspektusokat is, amelyek hozzájárulnak ennek a nagyon sok kérdést és talányt tartogató ország politikájának a megértéséhez. 68 Irodalomjegyzék Dr. Mészáros Klára [2001] Tanulmány a középtávú Kína koncepcióhoz Prof. dr Tálas Barna A kínai kommunisták újabb „hosszú menetelése” a szocialista piacgazdaság felé Budapest Bank tanulmányok 1994; Kína az

ezredfordulón Külkereskedelmi Főiskola 1998; Kína alkalmazkodása a világgazdaság változásaihoz Budapest Bank tanulmányok 1995; Tanulmány Teng Xiao-ping művei A kínai típusú szocializmus építése alapján (kínai nyelven) Felső oktatási kiadó Peking1996 A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelemi Főiskolai karának szakmai folyóirata; EU Working Papers 1/2001 Jian Bozan, Hu Hua and Shao Xun A concise history of China, Foreign Languages Press, Beijing 1986; (Kinai szerző) [] Kina Forditotta: Lukács Éva Lardy, N. R [1999] The Challenge of Bank Restructuring in China http://www.bisorg/publ/plcy07apdf Mo, YK [1999] A Review of Recent Banking Reforms in China http://www.bisorg/publ/plcy07dpdf Mishkin, F. S [1998] The Economics of Money, Banking and Financial Markets 5th Edition, Addison Wesley Ifj. Simon Gy [2001] Reform és növekedés Kinában Közgazdasági Szemle, XLVIII. Évf 2001 júl-aug Banking Reform Banking Reform: From Administrative

Control to Regulatory Framework http://members.aolcom/junmanew/chap2htm China’s Banking Reform and WTO http://tdctrade.com/econforum/sc/991203htm State-owned Commercial Banks Asked to Cut Bad http://english.peopledailzcomcn/200111/01/eng20011101 83701html 69 HVG, 2002 november 23, XXIV. évfolyam 47 szám Kína országjelentés, ITD-H 2002. szeptember, október (wwwbusiness2hungaryhu) A Kínai Népköztársaság magyarországi Nagykövetségének munktársai; www.mofteccn 70