Politika, Politológia | Konzervativizmus » Mi történhetett volna 2002-ben és történhetne még 2004-ben Magyarországon, ha meg nem történik, ami történt 2002 tavaszán

www.csepelihu Csepeli György Mi történhetett volna 2002-ben és történhetne még 2004-ben Magyarországon ha meg nem történik, ami történt 2002 tavaszán? 2001 tavaszán a Yale Egyetem kenyerét ettem éppen, amikor a Mozgó Világ szerkesztője azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy válaszoljak a kérdésre, mely így hangzott: „Amerikából nézve van-e, lehet-e jelentősége a 2002-ben esedékes magyarországi általános választásoknak?” Az Internet adta közeli távolság perspektívájából nézve hazámat, azt a választ adtam, hogy Amerika számára közömbös a választás, kivéve azt a lehetőséget, hogy az akkor kormányzó pártok nagyobbikja beereszti a hatalomba azt a pártot, melynek szellemisége elfogadhatatlan az 1945-ös világháború 1989 után porondon maradt győztesei, az USA és Nagy-Britannia számára. Tavasz után visszatérve, a politikai hosszútávfutás magányában hetente írogattam cikkeimet a Népszavában, melyeket hasonló

meggyőződés éltetett. Az akkor uralkodó politikai erők nyilván nem cikkeimen szocializálódtak, s a választások időpontjának közeledtével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a közép feletti uralom megszerzésének utóbb tévesnek bizonyult bizonyosságában, győzelmük biztosítékát a szélsőjobb támogatásának megszerzésével kívánják bebiztosítani. Ez a taktika végzetesnek bizonyult számukra. A végzet azonban álarcot öltött, melyet csak az első választási forduló után vett le magáról, s amikor az uralkodó erők szemtől-szembe találták magukat a vereség bizonyságával, észbe kaptak ugyan, de a stílusváltás már késő volt. Eljátszhatunk persze a gondolattal, hogy mi történt volna, ha a magabiztos kormányerők kevésbé bíznak a diadalmat ígérő közvéleménykutatási eredményeknek, s az eredmények mögé nézve, rátalálnak a választások igazi főszereplőjére, a közvéleménykutatások ismeretlen válaszadójára, aki

„nem tudom” választ adott a kérdésre, hogy milyen politikai erők győzelmét tippeli, ha a jövő het vasárnapján kerülne sor a választásokra, miközben nagyon is tudta, hogy kikre fog szavazni, csak éppen a végzet öntudatlan eszközeként, igazi véleményét eltitkolta a kérdezőbiztosok elöl. Utóbb nyilvánvaló, hogy a kormányzó pártok választási stratégái rátalálhattak volna az ismeretlenekre, akiket célzott „Hajrá Magyarok” kampánnyal a maguk oldalára állítván, a 2002-es magyarországi választások eredménye nem úgy alakult volna, ahogyan végül is alakult. Ez esetben a 2002-es év második fele sok ember személyes sorsának alakulását befolyásolhatta volna. A választási győzelem a jobboldal erőit a tényleges arányokhoz képest is jelentősen megnövelte volna, míg a baloldal és liberális fél erőit marginalizálta volna. A magam életére gondolva, e sorokat nyilván nem itthon, hanem önként választott külhoni otthon

homályában írnám, szorgosan igyekezvén felkészülni az emigráns szerepére, melynek vonzása elöl korábban már nem egyszer volt alkalmam kitérni. A kérdés jelentősége persze messze túlmutat a személyes sorsok alakulásán. Ha 2002tavaszán győz a Fidesz, távolról sem múlt volna el a dilemma, melynek örvényei a valóságban 1 www.csepelihu a vereséget hordozták. Az ország politikai térképe történeti okok folytán olyan, hogy csak középről lehet kormányozni. Hiába győzött volna a Fidesz, mit sem tudott volna kezdeni a középpel, ha közben folyamatosan emlékeztetik jobbszélről, hogy voltaképpen kinek is köszönheti a győzelmet. Bár az elgondolás az volt, hogy a szélsőjobb nem kap semmit a támogatásért, nem valószínű, hogy Schlüssel taktikája bevált volna. Az osztrák szélsőjobb felmorzsolható volt, mivel korántsem volt olyan erős, mit amilyen erőssé válhatott volna a magyar szélsőjobb egy Fidesz győzelmet követően.

Haider pártja a proteszt szavazóknak köszönhette pünkösdi királyságát. Ezzel szemben a magyar szélsőjobb kőkemény zárvány, mely a hatalomba beengedve konszolidálhatatlan lett volna, még akkor is, ha közvetlen parlamenti képviselethez nem jut. A magyar szélsőjobb nem tanul és nem felejt Az erő az egyetlen nyelv, melyet megért, s a Fideszben nem lett volna meg ez az erő. Folytatódott volna a média megszállása, a közpénzek kiprivatizálása, erősödött volna a nemzetet skanzenné változtató retorika. A szélsőjobbnak tett egyik engedmény szülte volna a másikat Elindult volna az ország az Európán kívüli élet felé. Haladt is volna szépen előre a folyamat, mely 1998-ban vette kezdetét. Egyetlen, habár a Fidesz számára leküzdhetetlen, akadály lett volna csak képes a fejlemények kibontakozását meghiúsítani. Az Európán kívüli élet programja természetesen nem tetszett volna a középnek, mely akarva akaratlan felfedezte volna,

hogy nemtetszésében hathatósan támogatja a baloldal és a liberális fél. Az újraválasztott kormány talán még kibírta volna ezt a belső meghasonlást, s folytatta volna az ámokfutást visszafelé a hadak útján, ha az Európai Unió nem gyorsította volna fel a tagjelölt országok csatlakoztatásának programját. Nem használt volna a kormánynak a NATO 2002 novemberében megtartott prágai csúcstalálkozója sem, melynek elhatározása folytán a védelmi szövetség tagjává lett minden nyomorult kis közép-és keleteurópai ország, melyekkel korábban a magyarok a Varsói Szövetség kötelékében már egyszer „barátságban és testvériségben” kényszerültek együtt élni. E két külső kötelék színvallásra kényszerítette volna a Fideszt, mely belülre költözött szélsőjobb ellenzékével nem tudott volna megküzdeni. Kormányválság következett volna be, mely vagy nagykoalíciót, vagy új választásokat eredményezett volna, ha nem is

2002-ben, de 2003-ban vagy 2004-ben mindenképpen. Az új választások eredménye már kevés kétséget hagyhatott volna aziránt, hogy a kőkemény szélsőjobb zárvánnyal szemben az ország többsége az Akropoliszon keresztül vezető európai utat választja. Látszólag a szerencse döntötte el a 2002-es választásokat. A körülményeket közelebbről vizsgálva azonban megkockáztathatjuk az állítást, hogy a választásokon nem egyszerűen az MSZP és az SZDSZ nyert, hanem általuk a kor lelke, az európaiság győzött. Nincs ok persze diadalünnepre, hiszen az európai út nem lesz sima, és problémátlan. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy Magyarország talán a nyugati kereszténység felvétele óta nem került olyan hármas útra, ahol nem a rossz és a még rosszabb utak között kellett választania. Amint Szent István nem habozott, amikor Bizánc és Róma között kellett választania (nem is beszélve a pogányság teljes pusztulásba vezető útjáról),

2004-ben nem maradhatott volna olyan felelős magyar kormány hatalmon, amely nemet mond a csatlakozásra, s kívül tartja az országot Európán. A nép választása 2002-ben megtörtént, de ha akkor nem történik meg, a választásnak mindenképpen meg kellett volna történnie később. Szerencse, hogy aminek később mindenképpen meg kellett volna történnie, előbb történt. 2