Vallás | Keresztény » Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról

Adatlap

Év, oldalszám:1995, 10 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:33
Feltöltve:2012. október 13
Méret:154 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról Pál püspök, Isten szolgáinak szolgája, a zsinati atyákkal együtt örök emlékezetül Bevezetés 1. Isten igéjét vallásos tisztelettel hallgatva és bizalommal hirdetve a Szentséges Zsinat Szent János szavait követi: „. hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,2-3) Éppen ezért – követve a trentói és az I vatikáni zsinat nyomdokait – ki akarja fejteni a helyes tanítást eredeti tisztaságában az isteni kinyilatkoztatásról és átszármaztatásáról, hogy az üdvösség üzenetét az egész világ hallván higgye, a hitben remélje, és remélvén szeresse. 1 I. fejezet: A kinyilatkoztatás A kinyilatkoztatás természete 2.

Istennek a maga jóságában és bölcsességében úgy tetszett, hogy kinyilatkoztatja önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát (vö. Ef 1,9), mely szerint az embereknek Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentlélekben útjuk nyílik az Atyához, és az isteni természet részesei lesznek (vö. Ef 2,18; 2Pt 1,4) E kinyilatkoztatással a láthatatlan Isten (vö. Kol 1,15; 1Tim 1,17) szeretetének bőségéből mint barátaihoz szól az emberekhez (vö. Kiv 33,11; Jn 15,14-15), és társalog velünk (vö Bár 3,38), hogy meghívja őket és befogadja a saját közösségébe. E kinyilatkoztatás rendje egymással bensőleg összefüggő tettekből és szavakból áll: Isten üdvtörténeti tettei kinyilvánítják és megerősítik a tanítást és a szavakkal jelzett valóságokat; a szavak pedig hirdetik a tetteket, és megvilágítják a bennük rejlő misztériumot. Az Istenről és az ember üdvösségéről így kinyilatkoztatott mélységes igazság

Krisztusban ragyog föl, aki az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége. 2 Az evangélium előkészítése 3. Isten, aki az Ige által teremt (vö Jn 1,3) és tart fönn mindent, a teremtett dolgokban állandóan tanúskodik az embereknek önmagáról (vö. Róm 1,19-20), s mert meg akarta nyitni a természetfölötti üdvösség útját, mindezeken túl ősszüleinknek kezdettől fogva kinyilvánította önmagát. Bűnbeesésük után pedig a megváltás ígéretével az üdvösség reményét öntötte beléjük (Ter 3,15), és szüntelenül gondját viselte az emberiségnek, hogy mindazoknak örök életet adjon, akik állhatatosan kitartanak a jóban és keresik az üdvösséget (vö. Róm 2,6-7) A maga idejében meghívta Ábrahámot, hogy nagy nemzetté tegye (vö. Ter 12,2-3), melyet a pátriárkák után Mózesen és a próféták által arra tanított, hogy egyedül őt ismerjék el élő és igaz Istennek, gondviselő Atyának és igazságos bírónak, s hogy

várják a megígért Megváltót; és így készítette el a századok folyamán az evangélium útját. 2 Krisztus teljessé tette a kinyilatkoztatást 4. Miután sokszor és sokféleképpen szólt Isten a prófétákban, „ezekben az utolsó napokban a Fiúban szólt hozzánk” (Zsid 1,1-2). Elküldte ugyanis Fiát, tudniillik az örök Igét, aki megvilágosít minden embert, hogy az emberek között lakozzék és elmondja nekik Isten titkait (vö. Jn 1,1-18) Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, az „emberekhez küldött ember” 3 tehát „Isten igéit mondja” (Jn 3,34), és véghez viszi az üdvözítő művet, melyet az Atya bízott rá, hogy megtegye (vö. Jn 5,36; 17,4) Ezért Ő – akit, ha valaki lát, az Atyát is látja (vö. Jn 14,9) – egész jelenlétével és minden megnyilvánulásával, szavaival és tetteivel, jeleivel és csodáival, főként pedig halálával és a halálból való dicsőséges föltámadásával, végül az igazság Lelkének

elküldésével beteljesítvén tökéletessé teszi a kinyilatkoztatást, és isteni tanúsággal erősíti meg azt, hogy velünk az Isten, hogy kiszabadítson minket a halál és a bűn sötétségéből s föltámasszon az örök életre. A krisztusi üdvrend tehát mint új és végleges szövetség sohasem múlik el, és már semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást nem kell várnunk a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig (vö. 1Tim 6,14; Tit 2,13) A hit 5. A kinyilatkoztató Istennek „a hit engedelmességével” tartozunk (Róm 16,26; vö Róm 1,5; 2Kor 10,5-6), mellyel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, „értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt” 4 és önként elfogadja a kapott kinyilatkoztatást. Ehhez a hithez szükség van Isten megelőző, segítő kegyelmére és a Szentlélek benső segítségére, aki az ember szívét megindítja és Istenhez téríti, az értelem szemét megnyitja, és

mindenkinek megadja az „igazság elfogadásának és hitének édességét”. 5 A Szentlélek folyton tökéletesíti hitünket adományai által, hogy egyre mélyebben megértsük a kinyilatkoztatást. A kinyilatkoztatás tárgya és szükségessége 6. Az isteni kinyilatkoztatásban Isten önmagát és akaratának az emberek üdvösségére vonatkozó örök döntéseit akarta kinyilvánítani és közölni, „mégpedig avégett, hogy részt adjon azokból az isteni javakból, melyek az emberi értelem fölfogóképességét teljesen meghaladják”. 6 A Szent Zsinat vallja, hogy „Istent, mindenek létalapját és célját, az emberi ész természetes világosságával a teremtett dolgokból biztosan meg lehet ismerni” (vö. Róm 1,20); tanítja, hogy az isteni kinyilatkoztatásnak kell tulajdonítani „hogy mindaz, ami az isteni dolgokban az emberi értelem számára önmagában nem elérhetetlen, az emberi nem jelen állapotában is mindenki számára akadálytalanul,

bizonyossággal és minden tévedés nélkül megismerhető.” 7 II. fejezet: Az isteni kinyilatkoztatás továbbadása Az evangélium örökösei 7. Amiket Isten az összes nemzetek üdvösségére kinyilatkoztatott, azokról jóságosan úgy rendelkezett, hogy minden időkre csorbítatlanul megmaradjanak, és minden nemzedéknek tovább adassanak. Ezért a Úr Krisztus, akiben a fölséges Isten egész kinyilatkoztatása beteljesedik (vö. 2Kor 1,20; 3,16-4,6), parancsot adott az apostoloknak, hogy az evangéliumot – melyet a próféták előre hirdettek, 8 ő maga 3 pedig beteljesített és a saját szájával hirdetett – mint az üdvös igazság és erkölcsi tanítás forrását mindenkinek hirdessék, közölvén velük az isteni ajándékokat. Ezt a parancsot hűségesen teljesítették azok az apostolok is, akik szóbeli prédikációban, példával és intézmények létrehozásával átadták, amit Krisztustól szóban, magatartásban és cselekedetekben kaptak,

illetve a Szentlélek ihletéséből megtanultak; és azok az apostolok vagy apostoltanítványok is, akik ugyanennek a Szentléleknek a sugalmazására az üdvösség üzenetét írásba foglalták. 9 Annak érdekében pedig, hogy az evangélium az Egyházban mindig épen és elevenen megmaradjon, az apostolok püspököket hagytak hátra utódként, azáltal, hogy „átadták saját Tanítóhivatalukat”. 10 Ez a Szent Hagyomány, valamint az ó- és újszövetségi Szentírás olyan, mint egy tükör, melyben a földön vándorló Egyház szemléli Istent, akitől mindent kap, míg el nem jut oda, hogy úgy lássa őt színről színre, amint van (vö. 1Jn 3,2) A Szent Hagyomány 8. Így tehát a sugalmazott könyvekben különleges módon kifejeződő apostoli igehirdetést az idők végezetéig szakadatlanul meg kellett őrizni. Az apostolok ezért, miközben átadták, amit maguk is kaptak, intették a híveket, hogy ragaszkodjanak azokhoz a hagyományokhoz, melyeket akár

élő szóval, akár levél útján tanultak (vö. 2Tesz 2,15), és harcoljanak az egyszer már megkapott hitért (vö Júd 3). 11 Amit pedig az apostolok áthagyományoztak, tartalmazza mindazt, ami Isten népének szent életét és hitének gyarapodását szolgálja, s így az Egyház a maga tanításában, életében és istentiszteletében megörökíti és az összes nemzedéknek továbbadja mindazt, ami ő maga, és mindazt, amit hisz. Ez az apostoloktól származó hagyomány a Szentlélek segítségével az Egyházban kibontakozik: 12 egyre teljesebb lesz az áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és keresései folytán, akik a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk (vö. Lk 2,1951); részben a tapasztalt lelki dolgok benső megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is. Az Egyház ugyanis a századok folyamán állandóan az isteni igazság

teljessége felé tart, míg csak be nem teljesednek benne Isten igéi. Az egyházatyák mondásai tanúskodnak e hagyomány éltető jelenlétéről, melynek gazdagsága átárad a hívő és imádkozó Egyház gyakorlati életébe. E Hagyomány által ismeri meg az Egyház a szent könyvek teljes kánonját, benne érti meg mélyebben és hatékonyabban a Szentírást; s így Isten, aki egykor szólt, szünet nélkül beszélget szeretett Fiának menyasszonyával, és a Szentlélek, aki által az Egyházban és az Egyház által a világban fölhangzik az evangélium élő szava, elvezeti a hívőket a teljes igazságra, és az Ő műve, hogy Krisztus igéje elevenen él bennük (vö. Kol 3,16) A Szentírás és a Szent Hagyomány viszonya 9. A Szent Hagyomány és a Szentírás tehát szorosan összefonódik és átjárja egymást. Ugyanabból az isteni forrásból fakadván mindkettő, egyesülnek és azonos cél felé tartanak. A Szentírás ugyanis Istennek a Szentlélek

sugalmazására írásba foglalt szava; a Szent Hagyomány pedig Isten szavát, melyet Krisztus Urunk és a Szentlélek bízott az apostolokra, sértetlenül származtatja át ezek utódaira, hogy igehirdetésükkel az igazság Lelkének fényénél hűségesen őrizzék, kifejtsék és terjesszék; ennek következtében az Egyház a kinyilatkoztatottakra vonatkozó bizonyosságát nem egyedül a Szentírásból meríti. Mindkettőt egyforma áhítattal és megbecsüléssel kell tehát elfogadni és tisztelni. 13 4 A Szent Hagyomány, a Szentírás és a Tanítóhivatal 10. A Szent Hagyomány és a Szentírás Isten szavának az Egyházra bízott egyetlen szent letéteménye. Hozzá ragaszkodik Isten egész szent népe, amikor pásztorai köré összegyűlve állhatatosan kitart az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban (vö. ApCsel 2,42 a görögben) Innét van a pásztorok és a hívek páratlan egyetértése a hagyományos hit

megtartásában, gyakorlásában és megvallásában. 14 A feladat pedig, hogy hitelesen magyarázza Isten írott vagy áthagyományozott 15 igéjét, kizárólag az Egyház eleven Tanítóhivatalára van bízva, 16 mely tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja. Ez a Tanítóhivatal nem Isten szava fölött, hanem annak szolgálatában áll, csak az áthagyományozottat tanítja, amennyiben ezt a Hagyományt isteni parancs alapján, a Szentlélek vezetésével áhítatosan hallgatja, szentül őrzi, hűségesen kifejti, és a hitnek ebből az egyetlen letéteményéből meríti azt, amit isteni kinyilatkoztatásként, hogy higgyük, elénk ad. Világos tehát, hogy Isten bölcs rendelkezése szerint annyira összetartozik és egymásra van utalva a Szent Hagyomány, a Szentírás és az egyházi Tanítóhivatal, hogy egyikük sem lehet meg a másik kettő nélkül. Mind a három együttesen, de mindegyikük a saját módján, az egy Szentlélek tevékenységének hatására

eredményesen szolgálja a lelkek üdvösségét. III.: A Szentírás isteni sugalmazottsága és magyarázata Sugalmazás: tévedés nélkül való tanítás 11. Az isteni kinyilatkoztatást, melyet a Szentírás szövege tartalmaz és elénk tár, a Szentlélek sugalmazására foglalták írásba. Az Ó- és Újszövetség könyveit egész terjedelmükben, minden részükkel együtt szentnek és kánoninak tartja az Anyaszentegyház az apostoli hit alapján, mivel a Szentlélek sugalmazására írták le azokat (vö. Jn 20,31; 2Tim 3,16; 2Pt 1,19-21; 3,15-16), Isten a szerzőjük, és mint Szentírást kapta az Egyház. 17 A Szent Könyvek megírására Isten embereket választott ki, akiket erejük és képességeik birtokában úgy használt föl, 18 hogy miközben bennük és általuk Ő maga cselekedett, 19 mint valódi szerzők mindazt, de csak azt foglalják írásba, amit Ő akar. 20 Mindazt tehát, amit a sugalmazott szerzők vagyis a szent írók állítanak, a Szentlélek

állításának kell tartani, ezért hinnünk kell, hogy amit Isten a mi üdvösségünkre le akart íratni a szent iratokban, azt a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják. 21 Ennek alapján „minden Írás, amit Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere tökéletes legyen és minden jóra hajoljon” (2Tim 3,16-17 a görögben). A Szentírás magyarázata 12. Mivel pedig Isten a Szentírásban emberek által emberi módon beszélt, 22 a Szentírás magyarázójának, hogy megláthassa, mit akart velünk közölni Isten, figyelmesen meg kell vizsgálnia, hogy a szent írók mit akartak mondani, és szavaik által mit akart kinyilatkoztatni Isten. A szent írók szándékának kiderítése végett egyebek közt ügyelni kell az irodalmi műfajokra is. 5 Az igazság ugyanis nem egyformán jelenik meg és fejeződik ki történeti, a prófétai, a költői

vagy más műfajú szövegekben. A magyarázónak tehát azt az értelmet kell keresnie, melyet a szent szerző az adott körülmények között a maga korának és kultúrájának megfelelően, az akkori irodalmi műfajok segítségével akart kifejezni és fejezett ki. 23 Mert annak helyes megértéséhez, hogy a szent szerző mit akart mondani írásával, figyelni kell egyrészt a szent író korában szokásos általános gondolkodás-, szólás- és elbeszélésmódokra, másrészt az akkori társadalmi érintkezési formákra. 24 Mivel pedig a Szentírást ugyanazon Szentlélek segítségével kell olvasni és magyarázni, mint akinek sugalmazására készült, 25 a szent szövegek helyes értelmezésénél ugyanilyen gonddal kell szemmel tartani a teljes Szentírás tartalmát és egységét, figyelembe véve az egész Egyház élő hagyományát és hit analógiáját. A szentírásmagyarázóknak tehát az a dolguk, hogy e szabályok szerint törekedjenek a Szentírás

értelmének mélyebb megértésére és kifejtésére. Így mintegy az ő előkészítő munkálkodásuk alapján fog kiérlelődni az Egyház döntése. Mindez ugyanis a szentírásmagyarázatot illetően végső fokon az Egyház ítéletének van alávetve, mert az Egyház Isten igéje megőrzésével és magyarázásával isteni parancsot teljesít és isteni szolgálatot lát el. 26 Isten leereszkedése 13. A Szentírásban tehát megnyilvánul Isten igazságának és szentségének sérelme nélkül az örök Bölcsesség csodálatos leereszkedése, „hogy megértsük, mily kimondhatatlanul jóságos az Isten, és mennyire igazodott hozzánk beszédmódjával, amikor gondosan törődött természetünkkel”. 27 Isten emberi nyelveken kifejezett igéi ugyanis hasonlóvá váltak az emberi beszédhez, amint egykor az örök Atya Igéje a gyönge emberi test fölvételével hasonlóvá vált az emberekhez. IV. fejezet: Az Ószövetség Az üdvösség rendje az ószövetségi

könyvekben 14. A végtelenül szerető Isten, aki az egész emberi nem üdvösségét gondosan elő akarta készíteni, egyedülálló határozatával kiválasztott magának egy népet, melynek ígéreteket adott. Szövetséget kötvén ugyanis Ábrahámmal (vö Ter 15,18) és Mózes által Izrael népével (vö. Kiv 24,8), a tulajdonául lefoglalt népnek mint egyedül igaz és élő Isten úgy nyilatkoztatta ki magát szavakkal és cselekedetekkel, hogy Izrael megtapasztalja, milyenek Isten útjai az emberekkel, s ezeket az utakat a próféták szája által beszélő Isten szavából napról napra mélyebben és világosabban megértve a nemzetek között egyre szélesebb körben terjessze (vö. Zsolt 21,28-29; 95,1-3; Iz 2,1-4; Jer 3,17). Az üdvösség rendje, amelyet a szent szerzők előre hirdettek, elmondtak és kifejtettek, mint Isten igaz igéje az Ószövetség könyveibe van foglalva; ezért ezek az isteni sugalmazású könyvek örök értékűek: „Mindazt, amit valaha

megírtak, okulásunkra írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére” (Róm 15,4). Az Ószövetség jelentősége keresztény szempontból 15. Az Ószövetség rendje leginkább arra irányult, hogy a mindenség megváltójának, Krisztusnak és a messiási országnak eljövetelét előkészítse, 6 megjövendölje (vö. Lk 24,44; Jn 5,39; 1Pt 1,10) és különböző előképekkel jelezze (1Kor 10,11). Az Ószövetség könyvei a Krisztus által helyreállított üdvösséget megelőző kor körülményei között mutatják meg mindenkinek: ki az Isten és ki az ember, s hogyan bánik az igazságos és irgalmas Isten az emberekkel. Bár ezek a könyvek kevésbé tökéletes és időhöz kötött mozzanatokat is tartalmaznak, igazi isteni pedagógiát mutatnak be. 28 Következésképp a keresztény hívőknek vallásos tisztelettel kell elfogadniok e könyveket, mert Isten iránti eleven érzékről tanúskodnak, bennük az

Istenről szóló fenséges tanításoknak, az üdvösségre vezető életbölcsességnek és az imádságnak csodálatos kincsei találhatók, s végül bennük rejlik üdvösségünk misztériuma. A két szövetség összhangja 16. Isten tehát, aki mindkét szövetség sugalmazója és szerzője, bölcsen úgy rendezte, hogy az új el legyen rejtve az óban, az ó viszont az új szövetségben táruljon föl. 29 Jóllehet Krisztus a vérével új szövetséget alapított (vö Lk 22,20; 1Kor 11,25), az Ószövetség könyvei teljes terjedelmükben fölvétettek az evangélium hirdetésébe, 30 s teljes értelmüket benne kapják és mutatják meg (vö. Mt 5,17; Lk 24,27; Róm 16,25-26; 2Kor 3,14-16); s viszont megvilágítják és magyarázzák az új szövetséget. V. fejezet: Az Újszövetség Az Újszövetség kiválósága 17. Isten igéje, mely Isten ereje minden hívő üdvösségére (vö Róm 1,16), az Újszövetség könyveiben csodálatos szépségben jut el hozzánk és

mutatja meg erejét. Amikor ugyanis eljött az idők teljessége (vö. Gal 4,4), az Ige testté lett, s telve kegyelemmel és igazsággal közöttünk lakozott (vö. Jn 1,14) Krisztus megalapította Isten országát a földön, cselekedeteivel és szavaival kinyilatkoztatta Atyját és önmagát, s halálával, föltámadásával, dicsőséges mennybemenetelével és a Szentlélek elküldésével beteljesítette művét. Miután fölmagasztaltatott a földről, mindenkit magához vonz Ő (vö. Jn 12,32 a görögben), hiszen csak őnála vannak az örök élet igéi (vö. Jn 6,68) Ez a misztérium korábban nem volt úgy nyilvánvaló, ahogyan most a Lélek az ő szent apostolainak és a prófétáinak kinyilatkoztatta (vö. Ef 3,4-6 a görögben), hogy hirdessék az evangéliumot, fölébresszék a Jézusban való hitet, aki a Krisztus és az Úr, és összegyűjtsék az Egyházat. Az Újszövetség könyvei mindezeknek örök, isteni tanúi A négy evangélium apostoli eredete 18.

Köztudomású, hogy az összes szent irat közül, még az újszövetségiek közül is méltán kimagaslanak az evangéliumok, mert elsősorban ezek tanúskodnak a megtestesült Igének, a mi Üdvözítőnknek életéről és tanításáról. Az Egyház mindig és mindenütt vallotta és vallja, hogy a négy evangélium apostoli eredetű. Amit u