Pszichológia | Tanulmányok, esszék » Dr. Buda Béla - A spiritualitás szerepe a pszichoterápiában

A spiritualitás szerepe a pszichoterápiában Trendek és perspektívák (absztrakt) (A spiritualitás helye a pszichoterápiában. A CG Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület tudományos konferenciája, 2009. január 17) Buda Béla dr. A pszichoterápia fő irányzatai racionális és empirikus megalapozottságú lélektani technikák, a lelki befolyásolás és szabályozás szekuláris praxisai. Az alaphangot Freud ütötte meg, aki terápiás rendszerében hangsúlyozta, hogy a vallás a neurózis társadalmi kivetülése. A vallásosságot valamiféle infantilis rögzülésnek, elhárítási konstellációnak fogta fel. Jung, majd Szondi ugyan számolt a numinosummal, a transzcendentális dimenzióval a személyiségben, de sem pszichopatológiában, sem terápiás módszertanában nem dolgozta ki ennek konzekvenciáit. A 20. század második felében azonban spirituális mozgalmak jöttek létre, amelyek a lelki működések transzperszonális, transzcendens, holisztikus

sajátosságait is igyekeztek megragadni és kifejezni. Ez a törekvés érintette a befolyásos pszichoterápiás irányzatok egy részének elméleti alapjait is. Ezek vezettek el egy újfajta lélektani antropológiához, amelyet leginkább a pozitív pszichológia fogalma képvisel, és alternatívát kínáltak az olyan emberi problémák megoldására, amelyek eddig a pszichoterápiák illetékességi körébe tartoztak. A spirituális „pszichológia” a modern ember autonómia-törekvését tükrözi, előnyösen „deprofesszionalizálja” a gyógyítás, a segítés és a fejlődés kérdéseit. Az elidegenedett és individualizált létet szellemi közösségekbe reintegrálja, de talán éppen spontán és „mozgalmi” kialakulása miatt is sok zavaros eszmét és módszert hozott felszínre. Legalábbis így tűnik a hagyományos pszichoterápiás iskolák és az akadémikus lélektan művelői számára. Széles skálán és a tisztázás jegyében nem indult még

meg a dialógus a pszichoterápia és a spiritualitás között. Ennek konceptuális okai is vannak Eleven forrásban és átalakulásban van maga a pszichoterápia elmélete és gyakorlata is. A spiritualitás mintegy a hagyományos vallások tagadása és radikális „újratermelése”, tág teret nyitott a legkülönfélébb történelmi és transzkulturális eszméknek, rítusoknak, amelyek idegenek a nyugati világkép számára, s amelyek igen kritikusak és elutasítóak azzal szemben. Természetgyógyászat, kínai orvoslás, buddhizmus és más keleti vallások, sámánizmus, tudattágítás és tudatmódosítás, igény a megélt egzisztencia előtti és utáni létre, s annak működő kontinuitására, new age lelkület, a lelki élet autenticitása, extrém inger- és élménykeresés, önfeloldó zenei, testmodifikációs és drog-használó kultuszok, szekták, szcientológia és még sok egyéb áramlat jeleníti meg a spiritualitást és áll szemben a

pszichoterápiával. A jelen helyzetben néhány trend értéke világos és perspektívát nyitó. Az előadás ezekre igyekszik rámutatni: 1. A pszichoterápia és a spiritualitás dialógusa előnyös lenne, melynek mediatív, konszenzus-kereső és kölcsönösen kritikusan „dekonstruktívnak” kellene lennie. 2. A pszichoterápiának értelmeznie kell tudni az autonómia és az autenticitás igényeit a modern emberben, mégpedig nem patologizáló módon, és képesnek kell lenni párbeszédre lépni velük. 3. A holisztikus (a testtől a transzcendesig egységet érintő, „para”- és „metaracionális”) érzelmi megértésnek és élménynek helye kell, hogy legyen a pszichoterápiás gyakorlatban. 4. Az egyéni lét „mélységi” és „magassági” távlatain kívül az új, „spirituális” kapcsolódás közösségekhez rítusokon és szertartásokon át, ill. a közelség és a feloldódás az emberi relációkban része lehet a pszichoterápiának. 5.

A vallások segítő és fejlesztő hagyománya és gyakorlata reintegrációra szorul a pszichoterápiában. Ez mindkét terület újraéledését és kibontakozását segítheti elő