Tartalmi kivonat
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16 Név: . osztály: Földrajz FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM középszint írásbeli vizsga 1012 I. összetevő Földrajz középszint Név: . osztály: Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. Az I. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 20 perc, ebben a részben a középiskolai atlasz, illetve egyéb segédeszköz nem használható Az idő letelte után a megoldott feladatlapot adja át a felügyelő tanárnak! A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás
esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga, I. összetevő 1012 2/8 2012. május 16 Földrajz középszint Név: . osztály: 1. rész A feladatlap-rész megoldásához atlasz nem használható! 1. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlatban 1–5. számmal jelölt városokat! 1. . 2. . 3. . 4. . 5. . 5 pont b) Mi a neve a 6. számmal jelölt folyónak? 1 pont c) Mi a neve a 7. számmal jelölt szigetnek? 1 pont 7 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 1012 3/8 2012. május 16 Földrajz középszint Név: . osztály: 2. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) A Balaton környékéről légifelvételeket készítettek. A
repülőgép az A betűvel jelölt megyeszékhely közeléből szállt fel, és a B betűvel jelölt megyeszékhely közelében ért földet. Mely megyék felett repült át az útja során? Nevezze meg a megyéket abban a sorrendben, ahogy érintette azokat! 1. . 2. . 3. . 4. . 4 pont b) Nevezze meg a térképvázlaton 1-es számmal jelölt megyeszékhelyet! 1 pont c) Útja során felvételt készített a térképvázlatban kisbetűkkel jelölt vízfolyásokról is. Nevezze meg ezeket! a) . b) . 2 pont d) A leszállóhely közelében a pilóta egy másik tavat is megpillanthatott. Mi a neve ennek a tónak? . 1 pont 8 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 1012 4/8 2012. május 16 Földrajz középszint Név: . osztály: 3. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlatban 1–4. számmal jelölt városokat! 1. . 2. . 3. . 4. . 4 pont b) Mit jelölnek a térképvázlat nagybetűi? A. - tenger B. -
hegység C. (csatorna) D. (ország) 4 pont c) Nevezze meg az A és B betűvel jelölt helyek legfontosabb ásványkincsét! A. B. 2 pont 10 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: írásbeli vizsga, I. összetevő 1012 5/8 25 pont 2012. május 16 Földrajz középszint írásbeli vizsga, I. összetevő 1012 Név: . osztály: 6/8 2012. május 16 Földrajz középszint írásbeli vizsga, I. összetevő 1012 Név: . osztály: 7/8 2012. május 16 Földrajz középszint Név: . osztály: I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor feladat sorszáma 1. 2. 3. ÖSSZESEN maximális elért pontszám pontszám 7 8 10 25 javító tanár Dátum: . elért pontszám programba beírt egész egész számra pontszám kerekítve I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor javító tanár jegyző Dátum: . Dátum: . Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II
írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő! írásbeli vizsga, I. összetevő 1012 8/8 2012. május 16 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16 Név: . osztály: Földrajz FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16 14:00 II. Időtartam: 100 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM középszint írásbeli vizsga 1012 II. összetevő Földrajz középszint Név: . osztály: Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. A II. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 100 perc Ebben a részben a megoldáshoz használhatja a középiskolai atlaszt Amennyiben indokolt, használjon zsebszámológépet, de a feladatlapban minden esetben
tüntesse fel a megoldás menetét is Ha szükséges, használhat körzőt és vonalzót is A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Mindig a feltett kérdéseknek megfelelően válaszoljon! Az elvártnál több válasz (pl. kettő helyett három példa megnevezése) nem jár többletponttal Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 2 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint 1. Név: . osztály: Hasonlítsa
össze az alábbi csillagászati adatokat! Írja a feladat sorszáma elé a megfelelő betűt az alábbiak szerint! A) ha a) > b) B) ha b) > a) C) ha a) és b) közel egyenlő . 1 a) A Hold Föld körüli keringésének ideje. b) A Hold tengely körüli forgásának ideje. . 2 a) A Föld tengely körüli forgásának ideje. b) A Hold Föld körüli keringésének ideje. . 3 a) A Hold tengely körüli forgásának ideje. b) A Föld tengely körüli forgásának ideje. 3 pont 2. Milyen távol van légvonalban egymástól a valóságban az a két város, amelynek távolsága az 1:8 000 000 méretarányú térképen 1,5 cm? A számítást itt végezze! A két város távolsága: . km 2 pont 3. Hasonlítsa össze a két hegységrendszert! Írja a számokat a halmazábra megfelelő helyére! Eurázsiai-hegységrendszer 1. 2. 3. 4. 5. Pacifikus-hegységrendszer Döntően üledékes kőzetek építik fel a vonulatokat. Két szárazföldi kőzetlemez összeütközésével
keletkezett. Kialakulása a középidőben kezdődött. Vonulatai É-D-i irányban húzódnak. Jellemző felépítő kőzete az andezit. 5 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 3 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint 4. Név: . osztály: Tanulmányozza az ábrát, majd válaszoljon a kérdésekre! a) Mely légköri képződményre ismer az ábra alapján? . 1 pont b) Az óramutató járásához képest milyen irányban áramlik benne a levegő az északi félgömbön? . 1 pont c) Milyen irányú a levegő függőleges mozgása a képződmény központjában? . 1 pont d) Hogyan változik a légnyomás a képződmény középpontja felé haladva? . 1 pont e) Hogyan befolyásolja a légköri képződmény az időjárás alakulását? Húzza alá a két jellemző időjárási helyzetet! ⎯ derült idő, sok napsütés ⎯ változékony, szeles idő ⎯ tartós szélcsend ⎯ csapadékos időjárás 2 pont f) Írjon C betűt a melegfront jelére az
ábrába! 1 pont 7 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 4 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint 5. Név: . osztály: Tanulmányozza a képeket, és oldja meg a feladatokat! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Forrás: www.swisseducch//icons/push-morainejpg; http://galleryphotonet/photo/5428343-mdjpg; http://static.howstuffworkscom/gif/sand-dune-1jpg; http://wwwgeographichu/; http://farm1.staticflickrcom/53/125026944 93159d035ejpg; http://imagestravelpodcom/users/theboy picot/31149265860580x-nice-v-shaped-valleyjpg írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 5 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint Név: . osztály: a) Mely külső erő játszott meghatározó szerepet a fenti (előző oldali) felszínformák kialakulásában? Írja a képek sorszámát a táblázatba, a megfelelő külső erő utáni négyzetbe! Nem tud minden négyzetbe számot írni. Sorszám Külső erő Szél Víz Jég 7 pont b) Mely képek ábrázolják az alábbi felszínformákat?
Írja a fogalmak előtti négyzetbe a megfelelő kép sorszámát! Dűne Kőgomba Egykori gleccservölgy 3 pont 10 pont 6. Az alábbi grafikonok négy különböző megfigyelőállomásról származnak és sokéves méréseken alapuló éghajlati adatokat ábrázolnak. A megfigyelőállomások az északi félgömbön helyezkednek el. Tanulmányozza a diagramokat, majd oldja meg a hozzájuk kapcsolódó feladatokat! Az azonos betűk ugyanazokat az állomásokat jelölik. A négy különböző állomás adatai: Középhőmérséklet a négy megfigyelőállomáson Évi csapadékmennyiség a négy megfigyelőállomáson 30 25 700 600 15 10 csapadék (mm) középhőmérséklet 20 5 0 -5 A B C D -10 -15 -20 500 400 300 200 100 -25 0 -30 januári középhőmérséklet A júliusi középhőmérséklet B C D a) Állítsa az évi közepes hőingás (hőingadozás) alapján csökkenő sorrendbe a megfigyelőhelyek éghajlatait! Használja a diagramon szereplő
nagybetűket! > > > 1 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 6 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint Név: . osztály: b) Az A és D megfigyelőállomás azonos földrajzi szélességen fekszik. Melyik van közelebb az óceánhoz? Írja le ennek a betűjelét! . Indokolja válaszát a diagram adatai alapján! . . 2 pont c) Melyik megfigyelőállomás éghajlatára jellemzőek az alábbi állítások? Írja az állítás elé a megfelelő állomás betűjelet! Egy állítás mellé csak egy betű írható. 1. Magas az évi középhőmérséklet, kicsi az évi közepes hőingás, ezért a 200–300 mm közötti csapadék kevés, jellemző a szárazság. 2. Az alacsony évi középhőmérséklet miatt kicsi a párolgás, ezért a 200–300 mm közötti csapadék mellett is pozitív a terület vízháztartása. 2 pont d) Mely éghajlatú tájakon lehettek a nagybetűvel jelölt mérőállomások? Írja a grafikonokon szereplő betűket a megfelelő
éghajlat neve mellé! Írjon X-et annak az éghajlatnak a neve mellé, amelyikhez nem tartozik mérőállomás! . 1 Egyenlítői éghajlat . 2 Nedves kontinentális éghajlat . 3 Mérsékelt övezeti sivatagi éghajlat . 4 Tundra éghajlat . 5 Szavanna éghajlat 5 pont 10 pont 7. Oldja meg a világnépesség alakulásával kapcsolatos feladatokat! a) Tegye időrendi sorrendbe az alábbi folyamatokat! Írja az 1. számot a legkorábbi esemény elé! Egyre nagyobb térségekre (Észak-Amerika, Közép- és Dél-Európa) terjed ki az ipari forradalom hatása. A helyhez kötött, árutermelő gazdálkodás kialakulásával gyorsabb ütemű népességnövekedés kezdődik meg. Az ipari forradalom hatására fokozódik a népességszám növekedése. Az ipari forradalom vívmányai elterjednek a fejlődő világban, ennek következményeként népességrobbanás kezdődik el. 1 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 7 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint Név: .
osztály: b) Az alábbi diagram külön-külön ábrázolja a fejlődő és a fejlett világ népességszámának változását. Tanulmányozza a diagramot, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! népességszám y . fő Az ábra forrása: http://aylluinitiative.fileswordpresscom/2009/07/world-population-growth-to-20501jpg 1. A függőleges (y) tengelyekről lemaradt az adatleolvasást lehetővé tevő pontos mértékegység. Az alábbiak közül válassza ki, és írja a megfelelő mértékegységet a diagram melletti pontozott vonalra! millió, milliárd, százmillió 2. Melyik betű jelöli a fejlett világ népességszámának változását? . 3. Hány fő élt a fejlett világban 1950-ben? . fő 4. Húzzon a diagramon egy függőleges vonalat oda, ahol a diagram igazolja az a) feladatban szereplő alábbi megállapítást! „Az ipari forradalom vívmányai elterjednek a fejlődő világban, ennek következményeként népességrobbanás kezdődik el.” 4
pont c) A fejlődő világban ma átlagosan 2%-os a népesség évi növekedési üteme. A világ népességének (6 790 millió fő) 85%-a él ma a fejlődő országokban. Számítsa ki, hogy hány fővel gyarapodik évente a fejlődő országok népessége! A számítást itt végezze! Gyarapodás: . fő 2 pont 7 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 8 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint 8. Név: . osztály: Az alábbi táblázat a megadott időpontokban a Magyar Nemzeti Bank euró árfolyamait tartalmazza. Tanulmányozza a táblázatot, és válaszoljon kérdésekre! időpont 2010. március 1 2010. március 2 2010. március 3 2010. március 4 2010. március 5 1 euró árfolyama (Ft) 269 268 266 267 267 a) Március 1–5. között egy Franciaországban tartózkodó magyar állampolgár minden nap bankkártyával vásárolt. Melyik nap vásárolt a számára legkedvezőtlenebb árfolyamon? Dátum: . b) Mi történt a forinttal az euróhoz képest március
1. és 3 között? Húzza alá a megfelelőt! gyengült, erősödött 2 pont 9. Az alábbi táblázat első oszlopában állításokat talál, amelyek az USA egy meghatározott körzetére vonatkoznak és egy fontos, az adott körzetre jellemző fogalmat írnak le. Döntse el, hogy melyik körzetre jellemzőek az állítások, majd írja a meghatározásban szereplő fogalmat a megfelelő körzet oszlopába! Egy fogalom csak egy körzethez írható! NYUGATI KÖRZET KÖZÉPNYUGAT DÉLI KÖRZET 1. A XX század elején a körzet partvidékén feltárt bányakincs, amely a petrolkémiai ipar alapja lett: 2. A körzetben a gyér városhálózat mellett leggyakoribb amerikai falusi jellegű, szórvány településtípus: 3. A főként a szubtrópusi (meleg-mérsékelt) övben fekvő körzet hagyományos textilipari növénye: 4. A körzet több millió fős nagyvárosa, amelynek közelében, a Szilícium-völgyben tömörülnek a mikroelektronika világszerte ismert központjai: 5.
Szinte az egész körzetre jellemző külterjes állattartás (legelőgazdálkodás) meghatározó haszonállata: 6. Az ország éléstárának is nevezett körzet városaiban általánosan jellemző ipari ágazat: 12 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 9 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint 10. Név: . osztály: Párosítsa az országokat a rájuk jellemző meghatározásokkal! Írja a megállapítás sorszámát a megfelelő ország betűjele elé a vonalra! Nem tud minden megállapításhoz országot kapcsolni. . A) Ausztria . B) Szlovákia . C) Románia . D) Horvátország 1. Hazánkkal együtt csatlakozott az Európai Unióhoz 2. Az országban jelentős É-D-i területi fejlettségi különbség alakult ki 3. Idegenforgalmának legfontosabb területe Dalmácia 4. Az ország feketekőszén-készlete európai jelentőségű 5. Száraz kontinentális éghajlatú alföldje a kukorica- és a napraforgótermesztés fő területe 6. Az ország
energiaellátásában kiemelkedő szerepe van a vízenergiának 4 pont 11. A térképvázlatba írt számok a hazánkban élő nagyobb lélekszámú nemzetiségek jellemző területi elhelyezkedését jelölik. Írja a térképvázlaton található számokat a megfelelő nemzetiség utáni négyzetbe! horvát: német: román: szlovák: 4 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 10 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint 12. Név: . osztály: Mely országokban találhatók ma az alábbi történelmi tájak? Írja a megfelelő ország nevét a táj neve után a vonalra! Felvidék: . Kárpátalja: . Vajdaság: . 3 pont 13. Olvassa el az alábbi cikkrészletet, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! „A szélturbinák kifejlesztése, felszerelése és üzemeltetése, a napelemek telepítése képzett szakembereknek nyújt jól fizetett állásokat. [] Ezekre a területekre pedig azokat lehet átképezni, [] akik a válság miatt a „hagyományos”
gazdaságban elveszítették munkájukat. A munkaerő-piaci átáramlásról becslések is születtek A [] WWF franciaországi szervezetének tanulmánya szerint, ha az országban a szén-dioxidkibocsátást 2020-ig a vállalásoknak megfelelően csökkentik, akkor a megújuló erőforrások kiaknázása 316 ezer, az energiahatékonyság javítása 564 ezer új munkahelyet hoz létre. Eközben a hagyományos energiaszektorban 138 ezer, az autógyártásban 107 ezer állás veszhet oda.” HVG, 2009. szeptember 26 61 old a) Sorolja fel a cikkben előforduló megújuló energiaforrásokat! . . 2 pont b) Nevezzen meg két nyersanyagot, amelyeket a hagyományos energiaszektorban használnak fel! . . 2 pont c) Érveljen röviden a következő állítással szemben a szövegrészlet alapján: „A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében tett intézkedésekkel egyidejűleg olyan társadalmi hatásokkal is szembe kell nézniük az országoknak, mint a megnövekedő
munkanélküliség.” . . . 2 pont 6 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: 75 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 11 / 12 2012. május 16 Földrajz középszint Név: . osztály: maximális elért pontszám pontszám I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor 1. 2. 3. 4. 5. II. Földrajzi ismeretek, 6 képességek feladatsor 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. Az írásbeli vizsgarész pontszáma: 25 3 2 5 7 10 10 7 2 12 4 4 3 6 100 javító tanár Dátum: . elért pontszám programba beírt egész egész pontszám számra kerekítve (I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor II. Földrajzi ismeretek, képességek feladatsor) Az írásbeli vizsgarész pontszáma javító tanár jegyző Dátum: . Dátum: . írásbeli vizsga, II. összetevő 1012 12 / 12 2012. május 16 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16 Földrajz középszint
Javítási-értékelési útmutató 1012 FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Javítási-értékelési útmutató Földrajz középszint I. rész 1. FELADAT a) 1. Perth 2. Melbourne 3. Canberra 4. Sydney 5. Wellington Minden helyes válasz 1 pont. 5 pont b) Murray 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont c) Új-Guinea Összesen: 7 pont 2. FELADAT a) 1. Veszprém megye 2. Zala megye 3. Somogy megye 4. Fejér megye Minden helyes válasz 1 pont. 4 pont b) 1. Kaposvár 1 pont 1 pont c) a) Zala b) Sió 1 pont 1 pont 2 pont d) Velencei-tó 1 pont 1 pont Összesen: 8 pont 3. FELADAT a) 1. Glasgow 2. Dublin 3. Birmingham 4. London Minden helyes válasz 1 pont. 4 pont írásbeli vizsga 1012 2/7 2012. május 16 Javítási-értékelési útmutató Földrajz középszint b) A. Északi- tenger B. Pennine-hegység C. La Manche D. Írország Minden helyes válasz 1 pont. 4 pont c) A: Kőolaj /
földgáz / szénhidrogén B: Feketekőszén 1 pont 1 pont 2 pont Összesen: 10 pont II. rész 1. FELADAT 1. C 2. B 3. A Minden helyes válasz 1 pont. 3 pont Összesen 3 pont 2. FELADAT A számítás elve: 8 000 000 x 1,5 cm = 12 000 000 cm = 120 km A két város távolsága: 120 km 1 pont 1 pont 2 pont Összesen 2 pont 3. FELADAT Eurázsiai-hegységrendszer 1, 2, Pacifikus-hegységrendszer 3 4, 5, Minden helyesen beírt szám 1 pont. Összesen 5 pont írásbeli vizsga 1012 3/7 2012. május 16 Javítási-értékelési útmutató Földrajz középszint 4. FELADAT a) Ciklon 1 pont 1 pont b) Az óramutató járásával ellentétes irányba 1 pont 1 pont c) Felemelkedő / felszálló 1 pont 1 pont d) Csökken 1 pont 1 pont e) Aláhúzva: változékony, szeles idő csapadékos időjárás f) 1 pont 1 pont 2 pont C betű bejelölése a félkörrel jelölt frontvonalra 1 pont Megjegyzés: Bármelyik megfelelő frontvonalra írt C betű elfogadható.
Mindkét front jelölése esetén is csak 1 pont adható. 1 pont Összesen 7 pont 5. FELADAT a) Sorszám Külső erő Szél 2 5 Víz 1 4 Jég 3 6 Minden helyesen beírt szám 1 pont. A sorokban a sorrend nem számít. 7 - 7 pont b) 5 Dűne 1 pont 2 Kőgomba 1 pont 6 Egykori gleccservölgy 1 pont 3 pont Összesen 10 pont 6. FELADAT a) D > B > A > C Csak a helyes csökkenő sor felírásáért jár az 1 pont. 1 pont 1 pont b) A 1 pont Itt több az évi csapadék mennyisége / kisebb az évi közepes hőingás / a nyár hűvösebb és a tél enyhébb. Egy indok említése elegendő 1 pont 2 pont írásbeli vizsga 1012 4/7 2012. május 16 Javítási-értékelési útmutató Földrajz középszint c) 1. C 2. B 1 pont 1 pont 2 pont d) X A D B C Minden helyes válasz 1 pont. 1. 2. 3. 4. 5. 5 pont 7. Összesen 10 pont FELADAT a) Egyre nagyobb térségekre (Észak-Amerika, Közép- és Dél-Európa) terjed ki 3. az ipari forradalom hatása. A helyhez
kötött, árutermelő gazdálkodás kialakulásával gyorsabb ütemű 1. népességnövekedés kezdődik meg. 2. Az ipari forradalom hatására fokozódik a népességszám növekedése. Az ipari forradalom vívmányai elterjednek a fejlődő világban, ennek következményeként népességrobbanás kezdődik el. A helyes sorrend 1 pont 1 pont 4. b) 1. 2. 3. 4. Milliárd B Elfogadható 0,8–1 millárd fő között. Az 1950–1975 (±10 év) közötti tartományba behúzott vonal elfogadható 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 4 pont c) A fejlődő országok népességnövekedésének kiszámítása: Számítási elv: 6 790 millió x 0,85 = 5 771,5 millió fő A 2%-os évi növekedés kiszámítása: 5 771,5 x 0,02 = 115,43 millió fő Gyarapodás: 115 430 000 fő 1 pont 1 pont 2 pont Összesen 7 pont 8. FELADAT a) b) 2010. március 1 Erősödött 1 pont 1 pont Összesen 2 pont írásbeli vizsga 1012 5/7 2012. május 16 Javítási-értékelési útmutató Földrajz
középszint 9. FELADAT NYUGATI KÖRZET KÖZÉP-NYUGAT DÉLI KÖRZET 1+1 pont kőolaj 1. 1+1 pont farm 2. 1+1 pont gyapot 3. 4. San Francisco 1+1 pont 5. szarvasmarha 1+1 pont élelmiszeripar/húsipar/malomipar (az egyik említése elegendő) 6. 1+1 pont A körzet felismerése soronként 1 pont, a fogalom helyes megnevezése soronként 1 pont. (1 pont soronként tehát akkor is adható, ha a fogalom jó, de a körzet hibás, illetve fordítva.) Összesen 12 pont 10. FELADAT A. 6 B. 1 C. 5 D. 3 Minden helyes válasz 1 pont. Összesen 4 pont 11. FELADAT horvát: 4 német: 3 román: 2 szlovák: 1 Minden helyes válasz 1 pont. Összesen 4 pont 12. FELADAT Felvidék: Szlovákia Kárpátalja: Ukrajna Vajdaság: Szerbia 1 pont 1 pont 1 pont Összesen 3 pont írásbeli vizsga 1012 6/7 2012. május 16 Javítási-értékelési útmutató Földrajz középszint 13. FELADAT a) szélenergia, napenergia b) kőolaj, földgáz, kőszén, uránérc (Kettő
említése elegendő). 1+1 pont 2 pont 1+1 pont 2 pont c) A hagyományos energiaszektorban (és iparágakban) kevesebb állás szűnik meg, 1 pont mint amennyit a megújuló energiaforrásokat alkalmazó (energiatermelési) eljárások miatt hoznak létre. 1 pont vagy A hagyományos energiaszektorból kikerülő állástalanokat 1 pont a megújuló energiaforrásokon alapuló energiaszektorban végzendő munkákra lehet átképezni. 1 pont Tartalmi szempontból megegyező, de más megfogalmazás is elfogadható. 2 pont Összesen 6 pont A feladatlappal elérhető összes pontszám: 100 pont írásbeli vizsga 1012 7/7 2012. május 16