Földrajz | Természetföldrajz » Clement Adrienne - Magyarország víznagyhatalmi szerepének értékelése nemzetközi, európai összehasonlításban

MAGYARORSZÁG „VÍZNAGYHATALMI” SZEREPÉNEK ÉRTÉKELÉSE NEMZETKÖZI/EURÓPAI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN Vízkészleteink minősége Összeállította: Clement Adrienne (BME Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék) 1. Bevezetés A rendszerváltást követő két évtized számottevő változásokat hozott a hazai felszíni vizek állapotában. A gazdasági átmenet a szennyezőanyag kibocsátások csökkenéséhez és a vízminőség általános javulásához vezetett. A javuló tendenciák ellenére vizeink állapota még korántsem mondható kielégítőnek. Összefoglalónkban értékelést adunk a hazai vízkészletek minőségéről, a minőséget meghatározó szennyező hatásokról, a változás irányáról a vízhasználatok és az Európai Unió egységes víz politikáját meghatározó Víz Keretirányelv (VKI) tükrében. A helyzetértékelést követően felvázoljuk az elkövetkező évtizedek legfontosabb vízminőség szabályozási feladatait, figyelembe

véve a súlyponti problémákat, a megoldási lehetőségeket és azok kockázatait. 2. Felszíni vizek állapota 2.1 Monitoring és állapot értékelés Az állapot értékelés alapját a vizek rendszeres vizsgálata képezi. Felszíni vizeink minőségének hosszú távú változását - az ötvenes évek első felmérését követően – négy évtizede követjük nyomon. A minősítés egészen az elmúlt évekig a felszíni vizek állapotértékelésére hivatott nemzeti szabvány (2004-től az MSZ 12749) szerint történt. A szabvány a vizeket nem a vízhasználatok szerint, hanem mint környezeti elemet minősíti. Öt osztályos rendszert definiál (I.: kiváló víz, II: jó víz, III: tűrhető víz, IV: szennyezett víz és V: erősen szennyezett víz), amely a vizeket valamennyi mért komponensre, öt tulajdonság csoportban (oxigén háztartás, tápanyag ellátottság, mikrobiológiai jellemzők, szervetlen és szerves mikroszennyezők és egyéb fizikai-kémiai

jellemzők), a 90%-os tartósságú koncentráció (12-nél kisebb mérésszám esetén a legrosszabb érték) alapján sorolja be. Az osztályhatárok többnyire hasonlóak, vagy szigorúbbak a környező országok határértékeinél. A Víz Keretirányelv (VKI) – mely integrálva a meglévő egyedi irányelveket, a vizek „jó állapotának” biztosítása érdekében a vízminőségvédelem és a fenntartható vízhasználatok alapelveit, illetve a gyakorlati megvalósítás feladatait foglalja jogi keretekbe – egységes szemléletű, ökológiai alapokon nyugvó, a vízi ökoszisztémák védelmét előtérbe helyező minősítési rendszert vezetett be. A korábbi, országonként is nagymértékben különböző vízminősítés hagyományával szakít a VKI új koncepciója. A vizek állapotának jellemzéséhez a monitoring adatokon alapuló, részletes (fajlistákon alapuló) felmérést igénylő biológiai mutatók, továbbá a víztér és környezetének

kvantitatív jellemzői és a víz fizikai-kémiai jellemzői szolgálnak (a minősítés korábbi gyakorlat általában csak ez utóbbira támaszkodott). Az osztályozás az úgynevezett „környezet minőségi arány” (EQR) alapján történik, melynek sarokpontja a zavartalan állapotra jellemző, víztípus specifikus referenciaérték. Ennek meghatározása nélkül az egész minősítő rendszer, és az arra épülő intézkedési program ingatag alapokon áll. Az EQR értékek meghatározása méréssel, modellezéssel, vagy szakértői becsléssel történhet A sorrend egyben a bizonytalansági sorrend is. A részletes felmérés volna a legfontosabb elem azoknak a víztípusoknak az esetében, amelyekre van referenciahely. Ilyen jellegű mérési program Magyarországon (az EU tagállamokhoz hasonlóan) még csak most van folyamatban. A nemzeti szabvány szerinti állapotértékelés fontos ismérve, hogy valamely osztály el nem érését nem követi semmiféle szankció,

mely intézkedést igényelne. A minősítés egyszerű tényközlés, ennélfogva gazdasági és társadalmi kihatása sincs. Ezzel szemben a VKI nem csak a vizek állapotának értékelését, hanem annak javítását is megköveteli. A minősítés teremti meg a kiindulási alapot a vizek „jó ökológiai állapotának” eléréséhez 1 szükséges intézkedési programok meghatározásához, ezért az osztályhatárok meghúzásának (mely az intézkedések szükségességét eldönti) már komoly gazdasági következményei lehetnek. A VKI szerinti állapotértékeléshez szükséges, EQR alapú biológiai minősítő rendszerek (több-kevesebb hiányossággal) elkészültek, az értékelést lehetővé tevő biológiai monitoring azonban – a VKI-ban rögzített szigorú ütemtervnek megfelelően – 2007. januártól üzemel, az adatok feldolgozása jelenleg is folyamatban van Bizonyos feladatok (pl. a VKI monitoring megtervezése és nem utósorban a 2009-re

elkészítendő intézkedési programok előkészítése) már 2004-től megkövetelték a vizek előzetes állapotértékelését, ráadásul olyan vízfolyásokra és tavakra is, melyekre semmiféle adat nem állt rendelkezésre. Így az értékelés egyelőre főként szakértői becslésen alapuló környezet minőségi határértékek és mért, vagy számított vízkémiai koncentrációk alapján történt, melyek véglegesítésére 2008. októberében kerül sor A feltárt országos helyzetkép – a bizonytalanságok ellenére – már elegendő ahhoz, hogy a vízminőségi célok eléréséhez szükséges feladatok volumene megítélhető legyen. 2.2 A vízfolyások állapota és trendek A vízminőségi állapot jellemzésének „klasszikus” módja a monitoring szelvények által meghatározott szakaszonkénti értékelés (lásd az 1 (a-d) ábrát). A térképeken a részvízgyűjtők területi vízminőségének átlagát is bemutatjuk, melyet a régió összes

mérőállomására, a vízhozamtól függetlenül azonos súllyal számítottunk. Az újfajta megközelítésmód azt a VKIban is megjelenő szemléletet tükrözi, amely a kisebb vízfolyások állapotát a nagyokkal azonos fontosságúnak tekinti. Általánosságban a nagyobb vízfolyások vízminősége kedvezőbb, mint a kisebbeké. Ennek oka a hígulás eltérő mértéke Különösen érvényes ez a megállapítás a Dunára és a Tiszára: mutatóik a mikrobiológiai állapot kivéve lényegesen előnyösebbek, mint a saját vízgyűjtőjük átlaga. (a) Oxigén háztartás (b) Bakteriológia (c) Tápanyagok (d) Mikroszennyezők 1. ábra: Vízminőség szelvényenkénti és területi alakulása az MSZ 12749 szerint (a színek jelentése: I o- kék, II o. – zöld, III o – sárga, IV o – piros, V o – fekete) A Duna vízminősége a Budapest feletti szakaszon az oxigén háztartás szempontjából a legjobb (II.o), míg bakteriológiailag a legrosszabb (IV.o) Mindkét

mutató egy osztállyal rosszabb a főváros alatt A Dunánál légyegesen gyengébb minőségű hazai mellékvízfolyásainak csekély vízmennyisége a nagy hígulás következtében nem eredményez kimutatható szennyező hatást (kivételt képez a szlovák oldalról érkező Vág és a Garam). Ellentétben a Dunával a Tisza vízminőségének hossz menti változását a hazai szennyező források 2 mellett a nagyobb vízhozamú mellékfolyói is befolyásolják. A Tiszához közel azonos vízmennyiségű, de nagyobb szennyezettségű (Szamos és Maros), valamint kisebb vízhozamú, de lényegesebben szennyezettebb mellékvízfolyások (Kraszna, Lónyai-csatorna és Zagyva) hatására a vízminőség romlik. A Szamos és a Kraszna torkolata alatt csökken az oldott oxigén koncentráció és nő a szerves, szervetlen és bakteriológiai szennyezettség. A Hernád hatására főleg a nitrogénformák mennyisége nő. A Tiszafüred-Szolnok közötti szakaszon a vízfolyás

öntisztuló képességének következtében számottevően javul a víz minősége. Az alsó szakaszon a Maros és a szegedi szennyvízbevezetések hatására az oxigén- és tápanyagháztartás mutatói, valamint a mikrobiológiai állapot is egy osztályt romlik. A mikroszennyezők szempontjából két nagy vízfolyásunk általában III-IV osztályú. A Tisza mellékvízfolyásai a Dunához képest kedvezőtlenebb képet mutatnak Az osztályba sorolásnál a legtöbb esetben az olajszármazékok és a nehézfémek a mértékadóak, azonban ennél a komponens csoportnál a nagyszámú paraméter miatt az integrált osztályozás jelentős információ veszteséggel jár. Összességében a legsúlyosabb vízminőségi problémák a mikrobiológiai (bakteriológiai) állapothoz és a tápanyagterheléshez kötődnek. Ezek legfőbb oka a nem megfelelő hatásfokkal tisztított lakossági szennyvizek bevezetése. A Duna vízgyűjtőterületén a rendszeresen vizsgált vízfolyások

közül kritikus vízminőségűek a Gőnyű és Szob közötti vízgyűjtő jobb parti vízfolyásai (Concó, Általér és Kenyérmezei patak) és a Sió vízgyűjtője (Nádor-csatorna, Sárvizi-malomcsatorna, Veszprémi-Séd és Kapos). Utóbbi térség magas szervesanyag szennyezettsége miatt is figyelmet érdemel. A Tisza vízgyűjtőjén erősen szennyezett kis vízhozamú, de jelentős mennyiségű, különböző hatásfokkal tisztított szennyvizeket elvezető vízfolyások: a Lónyai-csatorna, a Hangony-patak, a Szinva-patak, az Eger-patak, a Tarna-patak, a Zagyva, a Kösely, a Hortobágy-főcsatorna és az Élővíz-csatorna. Az 1. táblázatban a 90%-os tartósságú koncentrációk átlagértékeit vízgyűjtő méret szerinti bontásban adtuk meg. Az értékek egyértelműen mutatják, hogy a kisebb vízfolyások jóval érzékenyebbek az antropogén hatásokra. Szinte minden komponensre a legkedvezőtlenebb vízminőség a 100-1000 km2 közötti tartományt jellemzi.

Ezek főként azok a hazai kis és közepes vízfolyások, melyek már elegendően nagy vízgyűjtővel rendelkeznek ahhoz, hogy az emberi hatások érvényesüljenek. Az oldott oxigén tartalom mutatói a 100 km2-nél kisebb vízgyűjtők esetében a legrosszabbak: a kis hígulás miatt ez a mérettartomány a szervesanyag terhelésnek rendkívül kitett. 1. táblázat: 90%-os tartósságú koncentrációk átlaga és szórása a mintavételi szelvényhez mérete szerinti csoportosításban (2000. évi adatok alapján) O2tel. BOI5 KOIcr NH4-N NO3-N ÖP Old.O2 Vízgyűjtőterület mg/l % mg/l mg/l mg/l mg/l µg/l 6.1 62 5.0 37.4 0.7 5.1 526 2 <100 km 2.7 26 2.8 30.3 2.3 4.8 795 6.9 68 6.4 32.5 1.9 7.0 1045 100-500 km2 2.1 19 2.7 13.3 3.6 7.4 1206 6.9 69 7.9 38.3 2.4 7.1 1060 2 500-1000 km 2.2 19 3.6 24.6 6.4 12.6 937 6.8 69 6.2 32.8 0.7 3.8 617 2 1000-10000 km 1.8 18 3.1 17.1 1.0 3.7 589 7.9 78 4.4 21.3 0.3 2.5 266 >10000 km2 1.2 8 1.7 11.2 0.1 1.1 145 tartozó vízgyűjtő

Colif. i/ml 291 420 1288 2859 2302 7082 290 324 391 978 Chl-a µg/l 36 66 48 75 57 83 66 88 59 67 VKI szerinti állapotértékelés A 2. ábra a VKI előzetes állapotértékelésének eredményeit mutatja Figyelemre méltó a bal oldali, a vízben lévő tápanyagok okozta vízminőségi kockázatot jelző térkép: a probléma a vízfolyások 50%-át érinti (a „kockázatosság” itt a 2015-ig elérendő vízminőségi célállapot nem teljesülésére utal). Az értékelésből levezetett országos kép a már említett vízhozam függőséget tükrözi: a kis vizek állapota a nagyobb vízfolyásokénál lényegesen rosszabb. A 2 táblázatban a kockázatosság értékelését a legfontosabb vízkémiai alap komponensekre víztípusonként összesítve, a régi nemzeti szabvány és a VKI minősítés szerint is elvégeztük. Látható, hogy a komponensek szerinti „megfelelés” aránya eltérő mértékű, kisebb vízfolyásoknál az oxigén háztartás paraméterei a

kritikusak, és az összes típusnál a leggyakoribb probléma a magas foszfor szennyezettség. 3 2. ábra: Vízfolyások jellemzése a VKI-ban meghatározott vízminőségi célállapotnak („jó ökológiai és kémiai állapot) való megfelelés szerint 2. táblázat: 2004-2006 években rendszeresen monitorozott vízfolyások minősítése: a VKI szerinti jó állapotot teljesítő és az MSZ 12749 szerint legalább II. osztályt elérő helyek aránya az összes vizsgált szelvény százalékában Hegy/ Hegy/ Síkvidéki kis- Síkvidéki Síkvidéki, dombvidéki dombvidéki vízfolyások közepes és szerves Komponens kisvízfolyások közepes és nagy nagy folyók mederanyagú folyók vízfolyások VKI MSZ VKI MSZ VKI MSZ VKI MSZ VKI MSZ Vezetőképesség 67% 23% 88% 88% 59% 36% 54% 49% 50% 13% Oxigén telítettség 25% 50% 63% 63% 42% 28% 44% 44% 100% 13% BOI5 50% 58% 100% 38% 89% 73% 75% 62% 88% 88% KOIcr 33% 21% 100% 25% 47% 23% 57% 32% 75% 0% NH4-N 53% 61% 63% 38% 79%

64% 86% 77% 88% 75% NO2-N 58% 20% 88% 25% 65% 23% 79% 43% 100% 38% NO3-N 58% 66% 100% 100% 88% 88% 82% 82% 88% 88% Összes N 83% 100% 100% 100% 90% 100% 93% 100% 100% 100% PO4-P 44% 32% 38% 13% 37% 22% 57% 34% 88% 38% Összes P 42% 19% 50% 13% 69% 23% 64% 23% 88% 13% Értékelt adatok száma 113 8 81 122 8 Kisvízfolyások helyzete Az Alföldön nagyszámban található síkvidéki, gyakran majdnem állóvíz jellegű vízfolyások és csatornák a bevezetett szennyvizekkel, továbbá a csapadékkal bemosódó, diffúz szennyezésekkel (beleértve a bakteriálisan is szennyezett városi lefolyást és a tápanyagokban gazdag belvizeket) szemben védtelenek. A duzzasztott, pangó vizes szakaszokon a víz sötét színű, oxigénhiányos. Ezt alapvetően a mocsári jellegű növények bomlástermékei okozzák, az állapot a holtág jelleg természetes velejárója. A magas tápanyag (elsősorban foszfor) tartalom azonban fokozza szervesanyag képződést és a feliszapolódást és a

növekvő belső terhelést, ami ellen csak rendszeres kotrással lehet védekezni. Dombvidéki kisvízfolyásaink legfőbb szennyezési forrása (a lakossági szennyvizek mellett) a szántóterületekről bemosódó talaj, mely főként növényi tápanyagokat, de növényvédőszer maradványokat is szállít a vizekbe. Sok helyütt a meder közvetlen közelében szántóföldek találhatók, ahonnan a magas foszfortartalmú lefolyás a mederbe jut. A legtöbb vízfolyás mellett nincsenek védőzónák, amelyek a tápanyagot a medren kívül hatékonyan visszatartanák. A szántóföldek közelsége és a védőzóna hiánya a gyomok terjedése szempontjából is kedvezőtlen. Az erózió nem csak a tápanyagok, hanem a fokozott hordalékterhelés miatt is problémát okoz. A hazai, dombvidéki vízfolyások többségén találunk tározókat, melyek folyamatos feliszapolódása gondot jelent. A vízfolyásokban utazva, különösen a duzzasztott szakaszokon (tározókban) a

lebegőanyaghoz kötött foszfor deszorbeálódik és bekerül a tápanyag forgalomba. Emiatt a tározók vize nyaranta bealgásodik, és ennek hatása érezhető az alvizi szakaszokon is. A túlzott mértékű algásodás két okból kedvezőtlen: korlátozza a tározó vízhasználatát (pl. rekreáció vagy ivóvíz kivétel céljára), és a tározóból leeresztett algás víz a vízfolyás ökológiai állapota szempontjából kedvezőtlen (a típusra nem jellemző fajok megjelenése). 4 Határon túli terhelések és vízminőségi hatásuk Hazánk alvizi helyzetéből adódóan vizeink minősége nagymértékben függ az országhatáron túli hatásoktól. A további teendők meghatározása érdekében fontos tudni, hogy mekkora a mozgásterünk a vizek állapotának megváltoztatásában? A válasz nem egyszerű, hiszen a vízminőség hosszirányú változását komponenstől függően számos lebomlási, átalakulási és visszatartási folyamat befolyásolja,

melyekhez hozzáadódnak a hazai emissziókból és a határon túlról érkező mellékfolyókból származó terhelések. Duna Tisza 6 8 5 7 4 BOI (mg/l) B OI (mg/l) 6 3 2 5 4 3 2 1 1 0 1999 2000 1998 1999 2000 1998 1999 2000 1998 1997 1997 1997 1996 1996 1996 1995 1995 1995 1994 3.5 3 Ásványi N (mg/l) 3 2.5 2 1.5 1 2.5 2 1.5 1 2000 1999 1998 0 1997 0 1996 0.5 1995 0.5 1994 Ásványi N (mg/l) 1994 1994 2000 1999 1998 1997 1996 1995 1994 0 3.5 300 400 250 350 ÖP (mg/m3) ÖP (mg/m 3) 200 150 100 300 250 200 150 100 50 50 0 2000 1999 1998 1997 1996 1995 0 1994 A 3. ábra három komponensre, a Duna és a Tisza vízgyűjtőjére mutatja a hazai (pontszerű) és a külföldi eredetű terhelések vízminőségi hatásának „szétválasztását”: a kifolyó koncentrációhoz hozzáadtuk a hígulás alapján számítható, az országhatárokon belépő mellékfolyók terheléséből és a becsült pontszerű

kibocsátásokból származó koncentráció növekményt. Ezekhez járul még hozzá a diffúz terhelések okozta növekmény, illetve levonandó a visszatartásból (öntisztulás, lebomlás stb.) származó javulás Összehasonlításként megadtuk a mért kifolyó koncentrációkat, melyek a komponensenként eltérő mértékű visszatartás miatt a diffúz terhelések figyelmen kívül hagyása ellenére is kisebbek a hígulásból számított értéknél. Jelen koncepció szempontjából fontos megállapítás, hogy a Duna esetében a hazai szennyvíz kibocsátások és a külföldi eredetű mellékfolyók terhelése közel hasonló mértékű vízminőség romlást okoznak. A Tisza vízgyűjtőjén a hazai emissziók hatása ennél lényegesen kisebb, az országot elhagyó minőséget elsősorban a mellékfolyók terhelése határozza meg. A belépő szelvényben mért koncentráció Az országhatárokon belépő mellékfolyókból származó növekmény A hazai szennyvíz

kibocsátásokból számított növekmény A kilépő szelvényben mért koncentráció 3. ábra: A hazai szennyvízkibocsátások és a határon túli terhelések vízminőségi hatása a Duna és a Tisza kilépő szelvényének konventrációjára Mindez aláhúzza a külföldi eredetű terhelések kezelésének fontosságát: csupán a hazai kibocsátások csökkentése nagy folyóink esetében alig vezet javuláshoz, mozgásterünk szűk. Ez a megállapítás természetesen nem igaz az előzőekben felvázolt kisvizekre: a problémák (szennyezés forrásai) és a megoldások is hazai téren keresendők. A feladatok nagyságát tekintve pedig hangsúlyozandó, hogy a VKI teljesítéséhez szükséges intézkedések 80%-ban ezeket a kisvizeket érintik! Veszélyes anyagok (fémek és szerves mikroszennyezők) A hazai vízminőségi problémákat alapvetően az országhatáron túlról (jellemzően Ukrajnából és Romániából) belépő víz nehézfém-szennyezettsége jellemzi.

Érvényes ez a Tisza 5 és jelentősebb mellékfolyóin keresztül érkező szennyezőanyagokra is: a Szamos, a Kraszna, a Túr és a Körösök vízminőségében ugyancsak meghatározóak a romániai hatások. Ennek kezelésével kapcsolatban kiemelkedő jelentőségűek a határvízi kapcsolatok, amelynek Románia esetében a VKI közös, egyeztetett végrehajtása az alapja, míg Ukrajnával az eddigi kétoldalú együttműködés erősítésére van szükség. A tájékoztatás szempontjából alapvető fontosságú a vízminőségi megfigyelő hálózat (monitoring). A rendszerváltás és az ezzel együtt bekövetkezett szerkezetváltás az ipari szennyezések alakulásában kedvező változást hozott. Az EU csatlakozással együtt járó, szigorodó szabályozás mára azt eredményezte, hogy a mérésekkel ellenőrzött, ismert szennyezőanyag kibocsátások esetében vízminőségi kockázatot okozó hatással egy-két kivételtől eltekintve, gyakorlatilag nem kell

számolni. A kibocsátási határértékek nem jelentenek korlátozó tényezőt a nehézfémek és a vizsgált egyéb anyagok emissziójára. Az ágazati előrejelzések azt mutatják, hogy jelentősebb ipari fejlesztés esetén sem tűnik jelentős veszélynek az ipari szennyezés. A hangsúly ma már sokkal inkább az ellenőrzésen, az előírások szigorú betartatásán van. A szennyezések forrása azonban nem csak a külföldi eredet, a felszíni lefolyás a városi területekről (közlekedés) és a szántóföldekről (trágyázás és mezőgazdasági kemikáliák) elsősorban a kisebb vízfolyásokban okoz határérték feletti koncentrációt. Mivel a kisvízfolyások többségére rendszeres vízminőség mérés nem áll rendelkezésre, a problémát kevésbé érzékeljük. EU tagságunk által a szabályozás a mezőgazdaságban használatos növényvédő szerek használata terén is megszigorodott, és a jövőben további jelentős változások, bizonyos anyagok

forgalmazásának tiltása várható. Ebből adódóan, az egyébként növekvő növényvédőszer használat mellett sem kell számolnunk jelentős veszélyforrással. A régebben használt, mára már kivont peszticidek maradványai (pl. atrazin) azonban még haza vizeinkben (főként a mezőgazdasági területek alatti talajvizekben) kimutatható. A veszélyes anyagok vonatkozásában a kockázati tényezőt sokkal inkább az ismeretlen anyagok okozzák. Az intézkedéseknek – a szigorú hatósági ellenőrzés mellett – a monitorozásra kell koncentrálnia. Haváriák A felszíni vizek kisvízi körülményekre vonatkozó mértékadó állapotát átmenti jelleggel, de „drasztikus” mértékben változtathatják meg a rendkívüli szennyezések. A rendkívüli szennyezések száma 1981-1992 között mintegy felére csökkent. Az elmúlt három év regisztrált havária eseményeinek számát mutatja a 3. táblázat A szennyezések zöme hazai eredetű volt. Kőolaj és

annak származékai az esetek 30%-ában voltak a rendkívüli szennyezések okozói. 3. táblázat: Rendkívüli szennyezések oka és az előfordulások regisztrált száma OK 2006 2007 2008 TÚLZOTT VEGETÁCIÓ 2 0 1 SZILÁRD ANYAG SZENNYEZÉS 4 13 22 SZENNYVÍZ BEVEZETÉS 11 17 18 OLAJSZENNYEZÉS 38 51 41 HALPUSZULÁS 24 27 9 EGYÉB VEGYIANYAG SZENNYEZÉS 4 11 7 NÖVÉNYVÉDŐSZER BEMOSÓDÁS 2 0 0 PAKURA SZENNYEZÉS 1 1 0 OXIGÉNHIÁNY IDŐJÁRÁSI OKBÓL 8 3 0 EGYÉB ÁLLATI TETEMEK 9 12 2 EGYÉB 21 48 37 6 A gazdasági recesszió jellegzetes velejárója lehet a technológiai meghibásodásból, a hulladékok nem megfelelő tárolásából és kezeléséből, gondatlanságból stb. származó rendkívüli szennyezések gyarapodása és súlyosabbá válása. Ezek az okok vezettek a 2000 évi romániai eredetű rendkívüli cianid, majd egyéb szennyezésekhez, amelyek nagyságrendileg lényegesen nagyobbak voltak a Magyarországon eddig észleltektől és európai

viszonylatban talán csak a rajnai Sandoz szennyezéssel mérhetők össze. Az osztrák bőrgyárak szennyezése okozta Rába habzás évek óta terítéken lévő probléma, és bár a helyzet javult és a kétoldalú, közös akciócsoport 2007. őszi zárójelentése a cselekvési programot is meghatározta, a megoldásra még várni kell Ezek a példák rámutatnak alvízi kiszolgáltatottságunkra, a védekezés korlátaira, és a különböző nemzetközi egyezmények és a jogszabályok „puha” jellegére. A rendkívüli szennyezések elleni védekezés alapvető eszköze a kárelhárítási tervek elkészítése üzemi és területi szinten egyaránt. Hazai viszonylatban létezik a szükséges jogszabályi háttér, de az elkészült tervek karbantartása (termék- és technológiaváltás következtében) kívánnivalókat hagy maga után. Trendek A 80-as évek végén elkezdődött gazdasági recesszió hatására csökkent a kibocsátott szennyezőanyag mennyisége és

javult a felszíni vizek minősége. A trendelemzések szerint az 19881997 időszak első és második ötéves periódusában országos átlagban a kémiai oxigénigény 17 %-kal csökkent Az átlagosnál lényegesen nagyobb volt a javulás a Sajó (35 %) és a Duna Gönyű és Esztergom közötti (33 %) vízgyűjtőjén, míg romlás mutatkozott a Marcal (20 %) és a Maros (5 %) vízgyűjtőjén. A tendenciákra vonatkozó részletesebb elemzés kimutatta, hogy a javulás mértéke a tápanyagháztartást jellemző komponensek esetében nagyobb volt, mint az oxigénháztartás paramétereinél. A legnagyobb vízminőség javulás a Duna vízrendszernél ammónium-N, míg a Tisza vízrendszernél ammónium-N, anionaktív detergens és ortofoszfát-P esetén volt tapasztalható. Napjainkra a gazdasági recesszióval magyarázott vízminőség javulás időszaka már elmúlóban van és a gazdasági fellendülés eredményeképpen a jövőben akár vízminőség romlás is várható.

2.3 Összehasonlítás az európai vizekkel A legtöbb elemzés vizeink állapotát jó-közepesnek minősíti. A nemzetközi összehasonlítást általában nehezíti az országonként eltérő értékelési rendszer (a nemzeti szabványok alapján készült térképeket összerakva a folyók minősége rendszerint az országhatárokon osztályt vált). Az EU Víz Keretirányelv egyik legfőbb törekvése, hogy az állapotértékelést is egységes alapokra helyezze, azaz a hasonló típusú vizek esetén a mérce azonos legyen. Az elvek kiválóak, a megvalósítás a gyakorlatban azonban már kevésbé működőképes. Az egységesítést hivatott megteremteni az interkalibrációs folyamat, mely az eredeti elképzelésekhez képest jelentős csúszásban van. A VKI szerinti első állapot értékelésre 2004ben került sor, melyben a terhelések és hatások elemzése alapján a tagállamok (és a csatlakozó államok) az összes kijelölt víztestet minősítették (4. ábra) 4.

ábra: A kockázatos vizek számának megoszlása a tagállamok 2004 évi, a VKI teljesítéséről szóló jelentései alapján (sötét: kockázatos, középkék: bizonytalan (pl. adathiány), világos: a jó állapotnak megfelel) 7 A víztesteknek átlagosan 40%-át deklarálták kockázatosnak a jó állapot elérése szempontjából, és közelítőleg 30-30% a bizonytalanul megítélhető és a nem kockázatos víztestek aránya. Az értékelés eredménye nemzetenként nagy különbségeket mutat. Ennek oka azonban csak kisebb részben keresendő a vizek tényleges minőségi állapotában, sokkal inkább a kritériumok eltérő értelmezésében. A legrosszabb vízminőséget (több mint 95% kockázatos víz) Hollandia jelentette. Hazánk az átlagos helyzetnél rosszabb képet mutat (felszíni vizek 67%-a kockázatos), melyben az is szerepet játszik, hogy a 2004-es beszámolónál alkalmazott nemzeti szabványra (MSZ 12749) támaszkodó vízkémiai értékelés az

ökológiai szempontból indokoltnál szigorúbb kritériumot teremtett. Az osztályhatárok („jó állapot” kritériumai) azóta módosultak, a biológiai validáció jelenleg folyamatban van. Az összehasonlíthatóság szempontjából valamelyest reálisabb képet kapunk az egyes országokban mért vízkémiai vizsgálatok eredményeinek értékelésével. Az 5 ábra az európai víz információs adatbázisba beérkezett monitoring adatok feldolgozását mutatja három jellemző vízkémiai komponensre. A bizonytalanságoktól ezesetben sem szabad eltekintenünk, az országonként eltérő adatszám és monitoring gyakorlat (pl. mintavételi gyakoriság) miatt óvatosan kezelendő KOI (mg/l) 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Átlag Maximum AL AT BA BE BG CY CZ DK EE ES FI FR GB GR HR HU IE IT LT LV MK NL PL PT RO RS SE SI SK 29 állam átlaga Nitrát (mg/l) 15 Átlag 12 Maximum 9 6 3 0 AL AT BA BE BG CH CZ DE EE ES FI FR GB GR HR HU IE Összes P (mg/l) 2 1.8 1.6 1.4 1.2

1 0.8 0.6 0.4 0.2 0 IT LT LU LV MK NL NO PL PT RO RS SI SK 30 állam átlaga Átlag Maximum AL AT BA BE BG CH CY CZ DE DK EE ES FI FR GB GR HR HU IE IS IT LI LT LU LV MK NL NO PL PT RS SE SI SK 34 állam átlaga 5. ábra: Az Euro Waterbase (WISE) adatbázisban szereplő vízfolyások 1996-2005 közötti időszakra vonatkozó éves átlagos és maximális koncentráció adataiból képzett országonkénti átlagértékek (a vízfolyásokat méretüktől függetlenül, azonos súllyal számítva) 8 A Duna vízgyűjtő emissziói A Duna vízgyűjtő országaként, nemzetközi megítélésünk szempontjából lényeges kérdés a Duna-delta és a Fekete-tenger terheléséhez való hozzájárulásunk. A 2005-ben lezárult EU-5 támogatású kutatási projekt eredményei szerint az összes emisszióból 65 % (P), illetve 80 % (N) diffúz eredetű. Az Duna-menti országok összes terheléshez való hozzájárulását és az emissziók források szerinti megoszlását (országonként)

a 6. ábra mutatja. Az elemzés fontos eredménye volt a fajlagos tápanyag emissziók területi megoszlását mutató térkép (7 ábra). A fajlagos P emissziók vízgyűjtő átlaga 844 g(ha·év), az értékek az eltérő sajátságú részvízgyűjtőknél nagyságrendnyit (100 és 1200 g/(ha·év) között) változnak. Az országok fajlagos kibocsátását tekintve Szlovénia, az egykori Jugoszlávia, Csehország és Horvátország juttatja a legtöbb tápanyagot a vízrendszerbe. Magyarország 70 kt P/év terhelésével a részesedése közelítőleg 10%-os, területi átlagban 750 g/(ha·év) (ez a Duna vízgyűjtő átlagánál (840 g/(ha·év)) alacsonyabb). A Duna vízgyűjtő átlagot tekintve a terhelések 43 %-a a mezőgazdaságból, 9 %-a pedig a háttérszennyezésből származik. A mezőgazdaság szerepe a N esetén is domináns (45 %), és jelentős a természetes háttérszennyezés is (24 %). A teljes Duna vízgyűjtőre vonatkozó fajlagos terhelés 8.6 kg/ha

évente, ez az érték az egyes részvízgyűjtőknél 3 és 20 kg/(ha·év) között ingadozik Magyarország 4.87 kg/(ha·év) fajlagos terhelésével a Duna menti országok összes N terhelésének csupán 7 %-át teszi ki. A legfontosabb N kibocsátó országok Németország, Szlovénia és Csehország Az eredmények számos fontos stratégiai következtetés levonásához biztosítanak fontos háttér információt. Pontforrások Városi területek Talajvíz Drénrendszerek Erózió Felszíni lefolyás Légköri kiülepedés Pontforrások Városi területek Talajvíz P emisszió (kt/év) N emisszió (kt/év) Drénrendszerek Erózió Felszíni lefolyás Légköri kiülepedés D A Cz Sk Hu Sl Hr Ba Yu Ro Bg Md D Ua Egyéb A Cz Sk Hu Sl Hr Ba Yu Ro Bg Md Ua Egyéb 6. ábra: Az emissziók források szerinti megoszlása országonként (Schreiber és mtsai, 2003) Duna Medence (802 888 km2) Duna Medence (802 888 km2) Jelmagyarázat: ia ge en r Folyók

Tavak Duna vízgyűjtő Részvízgyűjtők r ge en i-t i-t Fekete -tenger r Ad ia Folyók Tavak Duna vízgyűjtő Részvízgyűjtők g P / (ha,év) < 200 200-400 400-600 600-800 800-1000 > 1000 Fekete -tenge r Jelmagyarázat: r Ad Kg N / (ha,év) <5 5-10 10-15 15-20 20-25 > 25 7. ábra: A Duna-medence fajlagos diffúz N és P emissziói (Schreiber és mtsai, 2003) 2.4 Tavak minősége Állóvizeink közül nagy tavaink minőségét a főbb vízfolyásokhoz hasonlóan kellő mélységgel ismerjük. Különösen igaz ez a Balatonra, melynek algásodása a 70-es évek végétől országos problémát jelentett. Az átfogó vízminőségvédelmi stratégia eddig megvalósított elemei jelentős beruházások árán – közel 50 %-kal csökkentették a tó foszfor terhelését (8 ábra) A legnagyobb eredményt a szennyvizek kivezetése és a P eltávolítás bevezetése hozta: a szennyvíz eredetű foszforterhelés 80%-kal csökkent. A mezőgazdasági terhelés

közelítőleg 50%-os csökkenésével a második a sorban (ennek hátterében nem tudatos intézkedések, hanem gazdasági hatások állnak). A legkisebb csökkenés (alig 40%) a városi lefolyás által közvetített terhelésben tapasztalható: a belterületi vízrendezés terén kevés beruházás valósult meg. A szektorok arányait tekintve a települések részesedése az összes terhelésben (a szennyvizeket is beleértve) 40 %-ról 30 %-ra csökkent. A mezőgazdasági szektor lényegesen nem változott (52 %-ra nőtt a korábbi 48%-ról). Ha a pontszerű – diffúz jelleg szerinti felosztást nézzük, a beavatkozások előtt a pontszerű terhelések részaránya 21 % volt, jelenleg 7 %. 9 Mindezeknek is köszönhetően a fitoplankton biomasszája a korábbi hipertróf Keszthelyi-medencében 1994-et követően számottevően csökkent, a hosszirányú gradiens jelentősen kiegyenlítődött és a fitoplankton szerkezete is kedvező irányban kezdett el változni. A

Balaton vízminőségszabályozása azonban még messze nem lezárt kérdés: a tó jelenlegi foszfor terhelése még mindig közelítőleg 40%-kal magasabb a 2025-re kitűzött célállapotnál. A terhelés nagy részét kitevő diffúz eredetű terhelés (mezőgazdasági és települési lefolyás) csökkentése igen költséges és egyelőre nem rendelkezünk „kipróbált” megoldásokkal. 8. ábra: A Balaton medencéinek foszforterhelése További nagy tavaink, a Tisza-tó és a Velencei-tó sekély, szélvédett területeit sűrű makrofiton állományok borítják. A nyíltvizen mindkét tóban közepes fokú biomassza növekedés tapasztalható, melyet elsősorban nem a tápanyag utánpótlódás, hanem az üledék felkeveredéséből adódóan a fényhiány korlátoz. Országos léptékben kisebb jelentőségű, ám igen nagyszámú, főként üdülési hasznosítású kisebb állóvizek, holtágak, morotvák, mesterséges tározók és kavicsbánya tavak állapotát

illetően a kép jóval kedvezőtlenebb. Az EU VKI minden 50 ha-t meghaladó vízfelületű tavat önálló víztestként kezel, melyek száma meghaladja a 200-at. Vízminőségükről csak szórványos ismereteink vannak. Megújuló vízkészleteik a meglévő állapot fenntartásához még általában megfelelőek, de nagyobb igénybevétel esetén jelentős vízminőség romlás következhet be. Az üdülési célra hasznosított tavak esetében legnagyobb gond a magas trofitás és (különösen a nyári időszakban) a bakteriológiai szennyezettség. Mivel fajlagos vízgyűjtőterületük esetenként igen nagy (a Tatai Öregtó vizének 1 km2-re 250 km2 vízgyűjtő jut, ez a Keszthelyi medencéhez viszonyítva 3.7-szeres, a Balatonéhoz képest pedig mintegy harmincszoros értéket jelent), számottevő vízminőség javulás a magas természetes háttérterhelés miatt komoly erőfeszítések folytán is alig érhető el. 2.5 Fürdővizek minősége Az Európai Unió a

fürdővíz használatot 1976 óta egységesen szabályozza. A minőségi követelményeket, a minősítés módját, a tájékoztatást és a jelentési kötelezettségeket meghatározó 76/160 EGK irányelvet fokozatosan váltja fel. A minősítés alapvetően bakteriológiai követelmények szerint történik, új elem a 4 minőségi osztály (kifogásolt, tűrhető, jó, vagy kiváló) és a cianobaktérium kockázat bevonása a minősítésbe. Hazánkban a természetes fürdővizek minőségének rendszeres ellenőrzése az ÁNTSZ hatáskörébe tartozik. A minősítést a 78/2008. (IV 3) Korm rendelet szabályozza, összhangban a legújabb EU irányelvvel. Mintegy 240 fürdésre kijelölt vizünk 79%-ban megfelelt a kötelezően előírt határértékeknek, 54%-ban az ennél szigorúbb, ajánlott kritériumokat is teljesítettük (9. ábra és táblázat), és az éves statisztikák szerint a tendencia javuló. (2005-2007 között a megfelelt minősítést kapott fürdővizek

száma 39%-ról 79%-ra, a kiváló vizeké 26%ról 54%-ra emelkedett) A nagy tavak és a fontosabb fürdőhelyek minősége megfelelő, a problémák a már említett kisebb állóvizekkel vannak, általában időszakosan. 10 Tagállam Belgium Bulgaria Czech Rep. Denmark Germany Estonia Ireland Greece Spain France Italy Latvia Lithuania Luxembourg Hungary Netherlands Austria Poland Portugal Slovenia Slovakia Finland Sweden United K. EU átlag Összes Ajánlott Kötelező Határértéknek kijelölt határértéknek határértéknek nem felelt fürdővíz megfelelt megfelelt meg db. db. % db. % db. % 75 33 44 58 77.3 14 18.7 3 3 100 3 100 0 0 188 102 54.3 137 72.9 16 8.5 113 95 84.1 109 96.5 2 1.8 1588 1217 76.6 1462 921 67 4.2 38 26 68.4 37 97.4 1 2.6 9 6 66.7 9 100 0 0 6 3 50 4 66.7 2 33.3 174 66 37.9 152 87.4 12 6.9 1339 719 53.7 1237 924 100 7.5 777 430 55.3 510 65.6 2 0.3 232 182 78.4 220 94.8 5 2.2 70 33 47.1 69 98.6 0 0 20 9 45 17 85 0 0 238 128 53.8 188 79 12 5 555 324

58.4 540 97.3 10 1.8 268 195 72.8 262 97.8 6 2.2 257 109 42.4 204 79.4 36 14 92 40 43.5 86 93.5 1 1.1 18 6 33.3 16 88.9 2 11.1 38 29 76.3 33 86.8 3 7.9 266 209 78.6 259 97.4 4 1.5 441 301 68.3 421 95.5 7 1.6 11 5 45.5 11 100 0 0 6816 4270 62.6 644 88.7 302 4.4 Fürdővíz minőség a 76/160 EGK irányelv követelményei szerint a Fekete-tenger régióban 9. ábra: Fürdővizekre vonatkozó követelmények teljesítése 2.6 Összefoglaló értékelés A vízminőség jelenlegi állapotáról alkotott országos kép alapján a jövőben a súlyponti problémák kismértékű áthelyeződése várható. A vízminőség hosszú távú változása összességében pozitív tendenciát mutat a nagyobb vízfolyások és tavak esetében egyaránt. Míg korábban a legnagyobb kihívást a Balaton megmentése jelentette, ma – az EU VKI szellemének megfelelően - figyelmünk egyre inkább a kisebb, ám a helyi érdekeltek szempontjából sok esetben jelentős kisvízfolyások és

állóvizek irányába kell, hogy forduljon. 3. Felszín alatti vizek minősége 3.1 Monitoring kutak és minősítés Az állapotértékeléshez az üzemelő, zömében közüzemi vízmű kutak és források kötelező éves statisztikai adatszolgáltatásából (OSAP 1375. sz statlap) (1175 pont), valamint az állami finanszírozású kémiai monitoring pontokon (823 db) végzett mérések nyújtanak információt. A mérések (eltérő kútszámmal) kiterjednek az általános vízkémiai elemzésekre, nehézfémekre és szerves mikroszennyezőkre, valamin peszticidekre. A VITUKI által készített értékelésben a „10/2000.(VI2) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelete a felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről” c. szabályzat „B” szennyezettségi határértékeit tekintették irányadónak, ennek hiányában a 201/2001. (X25) Korm rendeletben "az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés

rendjéről" megadott határértékeket. 3.2 Értékelés a 2007 évi vizsgálatok alapján Az átlagos koncentrációk főleg a szennyező komponensek esetében (nitrát, klorid, szulfát, ammónium) magasak (változó jelleggel), főleg a sérülékeny víztest típusok esetében. 11 Általában a karszt, a sekély hegyvidéki, sekély porózus leáramlási és a hegyvidéki víztestek vízminősége rosszabb, de ez elsősorban annak tudható be, hogy az antropogén eredetű szennyezettség többnyire foltszerűen jelenik meg a felszínhez közeli 5-10-m-es mélységben és a nagy koncentrációt mutató szennyező anyagok a talajvizek esetében jelentősen megemelik az átlagot. A porózus feláramlási területek szennyezést jelző vizsgált komponensei alacsonyabb koncentrációban vannak jelen, mint a leáramlási területeké. A termálvizek esetében jelentősen magas sótartalom (Na, Cl, SO4, metabórsav) jellemző. A 8. ábra mutatja az országos állapotot

tükröző átlagos ammónium koncentrációkat Az ammónium 99 víztest esetében legalább 1 esetben meghaladta a 0,5 mg/l NH4 határértéket, de az ammónium feltehetően csak a sérülékeny vízbázisok esetén jelent antropogén szennyezést, mert a porózus víztestek esetében természetes magas háttér koncentrációba van jelen, ami a mélységgel lefelé nő. Az átlagos ólom koncentráció (10 ábra) 10 víztesten legalább 1-1 kút meghaladta a 10 µg/l Pb határértéket, ezeknél a kutaknál ismételt vizsgálatot írtak elő (a hiba származhat mintavételből). A fém mikroelemek 11 víztesten fordultak elő határérték felett az arzénen és az ólmon kívül, a szerves szennyezők pedig 6 víztesten (ebből 2 peszticid) jeleztek határérték feletti problémát, a kötelezően jelentendő EU paramétereken kívül. Határérték feletti koncentrációk csak a sekély porózus víztesteken jelentek meg a Marcal völgy és a Nyírség déli részen. A szerves

szennyezők esetében termál víztesteken is határérték feletti koncentrációt mutatnak néhány esetben a Cr, Ni, Se elemek, fenolok, BTEX és PAH vegyületek, amelyek a természetes háttérkoncentrációt is jelezhetik. 10. ábra: Felszín alatti vizek kémiai jellemzői a VKI monitoring alapján: a kutakban mért átlagos ammónium és szerves mikroszennyezők Nitrát szennyezettség A felszín alatti vizek nitrát szennyezettsége európai szinten is a legjelentősebb gondok közé tartozik. Ennek mérséklését hivatott szabályozni a mezőgazdasági eredetű nitrát szennyezéssel szembeni vízvédelmi feladatok végrehajtásáról szóló a 91/676/EGK irányelv. A 49/2001. (IV 3) Korm Rendelet illeszti be a nitrát irányelvet a magyar jogrendbe, melyet az utóbbi években kétszer is módosított a 27/2006. (II7) Korm Rendelet és a 81/2007 (IV.25) Korm Rendelet A hazai vizek tekintetében a szennyezettségről nagyon megoszlanak a vélemények, az egyik véglet

szerint felszín alatti vizeink felső 50 métere már teljesen elszennyeződött, míg a másik véglet szerint a mezőgazdaság egyáltalán nem szennyezi még a talajvizeket sem. A VITUKI ebben az évben több mint 23 ezer pontról (kút, forrás, akna) rendelkezésre álló nitrát mérési adat alapján értékelte a felszín alatti vizeink jelenlegi nitrát szennyezettségi állapotát. Természetes állapotban felszín alatti vizeink gyakorlatilag nitrátmentesek. A településeken és koncentrált állattartással jellemezhető helyeken ugyan már az 1950-es éveket megelőzően is előfordulhattak nagyobb nitrátkoncentrációk, de ez jellemzővé a század második felében – elsősorban a közműolló nyílásával – vált. Jelenleg a sekély vízadók negyedére az 50 mg/l-es határértéket meghaladó értékek jellemzők, a településeken a csatornázatlanság, a közműolló nyílása, az állattartás, a szántóföldeken és gyümölcsösökben a trágyahasználat

miatt. A mezőgazdaság korábban is használt szerves trágyát, a mezőgazdasági eredetű nitrát-terhelés mégis a 12 múlt század második felében vált jelentős mértékűvé a nagymértékű műtrágya felhasználás következtében. Ez a nyolcvanas évek után gazdasági okokból jelentősen csökkent, de ezután ismét emelkedő tendenciát mutat (11. ábra) A hazai szerves trágya felhasználást ugyanakkor csökkenés jellemzi, amit a katasztrofálisan lecsökkent haszonállat szám okoz. Magyarországon az egy hektárra eső számosállat létszám Európában a legkisebb A szántóföldi nitrát-terhelés alapvetően függ a tápanyag-mérlegtől, ami a múlt század kilencvenes éveiben negatívvá vált, s csak az utóbbi években növekszik. Fajlagos nitrogén-műtrágya felhasználás Magyarország szántó, kert, szőlő és gyümölcsös területein Magyarország agronómiai N tápanyagmérlege 1985-2001 között 40 140 30 N tápanyagmérleg [kgN/ha/év]

100 80 60 40 20 20 10 0 -10 -20 -30 20 00 20 02 01 00 20 20 99 98 19 19 19 19 97 96 95 94 19 19 93 92 19 19 91 90 19 19 89 86 88 19 19 éves átlagok 19 19 5-10 éves átlagok 87 -40 85 19 94 19 97 19 91 19 88 19 85 19 82 19 79 75 19 76 70 19 71 - 19 66 - 19 61 - 19 51 - 65 60 0 19 műtrágya hatóanyag [kgN/ha/év] 120 11. ábra: Nitrogén műtrágya felhasználás és a szántóföldi N mérleg alakulása A 12. ábrán a maximális nitrát koncentrációkat láthatjuk A 2000-2003 és a 2004-2007 évi időszakok közötti változásra vonatkozó elemzés szerint a trendek kisebb százalékban vannak jelen a csökkenési, mint a növekedési irányban, a legtöbb kút azonban a stabil tartományba esik. Az eddigi vizsgálatok azt mutatták, hogy a határértéket meghaladó mértékű nitrátosodás csak a sekélymélységű vízadók kisebb részére terjed ki, és ezen belül a településeken és pontszerű mezőgazdasági

szennyezőforrások mellett nagyobb mértékű (13. ábra). Nagyobb mélységben is kimutatható a határértéket el nem érő antropogén eredetű nitrátosodás a leáramlással jellemzett területeken, a medenceperemeken és a domb- és hegyvidéki területeken, ahol a gyorsabb szennyezés-lejutást lehetővé tevő telítetlen zóna is vastagabb. A már lejutott szennyezés ezeken a területeken lassan tovább fog terjedni a mélység felé, de a koncentráció a hígulás és a denitrifikáció tovább csökkentheti. 12. ábra: Kutak maximális nitrát koncentrációi és a trendvizsgálat eredményei FELSZÍN ALATTI VIZEK NITRÁT MONITORINGJA, 2000-2007 Sík- és dombvidéki területeink felszín alatti vizeinek átlagos nitrát tartalma (16 551 adat) Hideg víztest típusonkénti nitrát koncentrációk megoszlása T (<20 m) víztípus R1 (20 - 50 m) R2 (50 - 100 m) R3 (100 - 200 m) R4 (>200 m) 0 nitrát átlag 10 20 30 40 50 60 R4 (>200 m) R3 (100 -

200 m) R2 (50 - 100 m) R1 (20 - 50 m) T (<20 m) 0,3 0,9 2,4 12,5 55,8 össze s v izsgált pont: 1896 db 80% 60% 40% 20% 0% ka rs he zt gy vi dé ki se ké ly he gy vi po dé ró ki zu m él s y se ké ly le po á ra ró m zu lá s si se ké ly fe lá ra po m ró lá zu si s m él y le ár po am ró zu lá si s m él y fe lá ra m lá si átlagos nitrát koncentráció (mg/l) a pontonkénti átlagértéke k alapján 100% <=1 átlagos nitrát tartalom [mg/l] 1-24,99 25-39,99 40-50 >50 13. ábra: Nitrát tartalom változása a mélység függvényében és a nitrát koncentrációk megoszlása víztípusonként 13 A jövőbeli feladatokat tekintve az eddigi szennyezések műszaki beavatkozásokkal való felszámolása irreális célkitűzés lenne. Fontos viszont a további terhelés csökkentése, melynek eszközei a csatornázás, a pontszerű mezőgazdasági források (pl. állattartó telepek, településeken belüli állattartás) kibocsátásának

erőteljes korlátozása, az ezekhez tartozó trágyakezelés, valamint a növénytermesztéshez kapcsolódó trágyázás EU irányelveknek megfelelő szabályozásával, illetve a szabályok betartatásával. Az intézkedések hatékonyságának ellenőrzésére alapvetően fontos az EU Víz Keretirányelv és az EU Nitrátirányelv szempontjainak megfelelően az utóbbi években a típusterületi elv figyelembevételével kialakított (bár a sekély rétegekből történő továbbterjedés megfigyelésére elegendő ponttal még nem rendelkező) felszín alatti vízminőségi monitoring megfelelő működtetése, az időbeli változások megbízható feltárása. 3.3 Ivóvízbázisok minősége Ivóvíz ellátásunk elsősorban a felszín alatti vízkészletekre támaszkodik, így ezek minőségének megőrzése stratégiai kérdés. A 98/83 sz EU Direktíva, és az ezen alapuló 2001 októbere óta hatályos 201/2001 kormányrendelet a Magyarországon addig érvényben lévő

szabvány előírásaihoz képest számos szigorítást tartalmaz. Az arzén és az ammónium határérték változása jelenti a legnagyobb feladatokat az üzemeltető vízmű vállalatoknak. Számos víztisztító telepen új technológia kiépítése, vagy a meglévő bővítése szükséges. A rétegvizek természetes eredetű arzéntartalma leginkább az alföldi megyékben, Dél-Baranyában, DélSomogyban fordul elő határértéket (10 µg/l) meghaladó mennyiségben, de a probléma érinti a Felső-Tisza vidékének (Nyírség, Takta-köz), Dél-Baranya és Nyugat Magyarország egyes településeit is (14. ábra) Az arzén probléma megoldására váró 475 település 1 548 ezer fő ellátását érinti. 2001 októberéig, a jelenleg érvényes ivóvíz határértékek megjelenéséig Magyarországon a különböző víznyerő helyekről származó ivóvízben az ammónium ion szint nem haladhatta meg a 0,5 mg/L-t, azonban mélységi vizekre 2,0 mg/L volt a határérték. Ezt

a megkülönböztetést az egészségügyi szakemberek azzal indokolták, hogy a védett rétegvizekben az ammónium ion természetes eredetű, és nem a friss szerves szennyezés indikátora. A 98/83 sz EU Direktívában azonban az ammónium ionra egységesen 0,5 mg/L a határérték, és ez jelenik meg a 201/2001 sz. Kormányrendeletben is Jelenleg 1 573 ezer ember él olyan településeken (ezek száma 569), ahol a szolgáltatott ivóvíz ammónium ion koncentrációja meghaladja a 0,5 mg/L határértéket. A két szennyező: az arzén és ammónium különböző módon fejti ki káros hatását. Az arzén bizonyítottan rákkeltő, míg az ammónium közvetlen egészségügyi kockázatot nem jelent, azonban közvetett módon hozzájárul a víz minőségének romlásához. Az ammónium ionok jelenléte rontja a klórral megvalósított fertőtlenítés hatásfokát, melynek oka a klóraminok képződése. A reakció következtében a fertőtlenítés nem éri el a kívánt szintet,

melynek hiányában az ivóvízelosztó hálózatban a mikroorganizmusok elszaporodására lehetőség nyílik. 14. ábra: Ivóvíz határértéket nem teljesítő vízművek a határértéket meghaladó komponensek szerint 14 A felsorolt komponensek mellett az ivóvízellátásra felhasznált mélységi vizeink természetes eredetű szerves anyagokat is tartalmaznak, melyek a fertőtlenítőszerként alkalmazott klórral rákkeltő, illetve mutagén tulajdonságokkal rendelkező anyagokat alkotnak. A szerves anyagok jelenlétével is indokolható, hogy a fejlett országokban kidolgozott arzén eltávolítási megoldások a hazai mélységi vizek kezelésekor nem tudják biztosítani a várt eredményt, bár az adott eljárásokat az EU több tagországában megfelelő hatékonysággal üzemeltetik. Ez a tény felhívja a figyelmet arra, hogy a már ismert, széles körben alkalmazott eljárások tekintetében is komoly kutatási igények léphetnek fel. Vízkészleteink

jelentős részénél okoz gondot a magas vastartalom: az ország területének mintegy a felén a vízkészlet vaskoncentrációja meghaladja a 0,5 mg/l-t, de az Alföld egyes részein az 1 mg/l-t is. A vas, mangán határérték feletti szennyezést tartalmazó ivóvizek minőségének javításában érdekelt települések száma 670, az érintett lakosok száma 1 778 ezer fő. 4. Vízminőség szabályozás legfontosabb feladatai 4.1 Az EU Víz Keretirányelve A Víz Keretirányelv teljesítése a vízgazdálkodás, vízminőségvédelem tekintetében elsődleges prioritású. A „jó állapot” eléréséhez szükséges teendőket intézkedési program foglalja össze, ami a vízgyűjtőgazdálkodási terv egyik legfontosabb eleme. A döntéseknek társadalmi konszenzuson kell alapulniuk. A vízgyűjtőgazdálkodási terv teljesítéséről 6 évenként kell beszámolni, amihez kapcsolódva a tervek felülvizsgálatára és szükség esetén módosítására is sor kerül. A

feladat nem kevés: a kívánt vízminőség javulás csak következetesen átgondolt szennyezőanyag csökkentési programmal valósítható meg, összhangban az egyéb, területi és hiromorfológiai jellegű beavatkozásokkal. Fontos szempont, hogy az intézkedések volumenét tekintve a hangsúlyok a nagy folyók és tavak felől sokkal inkább a kisvízfolyások és állóvizek felé tolódnak el (mindemellett természetesen a nemzetközi jelentőségű nagy folyóink és állóvizeink minőségének megőrzése, további javítása is szükséges). 4.2 Monitoring Európai viszonylatban is élenjáró vízminőségi észlelő rendszerünk az elmúlt években számottevő átalakításokat szenvedett. A VKI szerint az intézkedési program teljesítését és a víztestek állapotát egy többszintű monitoring programnak kell felügyelni, mely a korábbi hálózatunk jelentős térbeli bővítését és számos új komponens bevonását (biológiai elemek, veszélyes anyagok)

tette szükségessé, melyek vizsgálata igen költséges. A bővítés a mintavételi gyakoriság drasztikus csökkentésével járt, a monitoringra jelenleg rendelkezésre álló intézményi kapacitás nem elegendő, a mérések megbízhatósága alacsony. Pedig az intézkedési programok megbízható adatok nélkül nem tervezhetők, az állapot megfigyelésre fordítható erőforrások növelése nem csak hosszú távon, az információ eszmei – kutatási érétkét szem előtt tartva, hanem a közeljövő feladatai szempontjából is elkerülhetetlen. 3.2 Szennyvíztisztítás, szennyvíz elhelyezés Uniós kötelezettségeinkből adódóan (91/271/EGK irányelv) a hazai kormányrendeletben is előírt Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és tisztítási Program 2015-re a szennyvíz infrastruktúra európai követelményeket kielégítő szintre hozatalát irányozza elő. Felszíni vizeink szennyezőanyag terhelésének közelítőleg fele a településekről

származik. Így kézenfekvőnek tűnik, hogy a VKI célok elérésének egyik legfontosabb eszköze a szennyvíz program megvalósítása. Valójában ez korántsem egyértelmű, a hatás a felszíni vizekre nézve inkább negatív, mint pozitív. A vizek terhelése összességében ugyan csökken, de ez főként a 15 fővárosi központi szennyvíztelep és néhány nagyobb szennyvízkibocsátó megvalósítása, rekonstrukciója eredményezi majd. A szennyvíztelepek számának növekedése azonban új kibocsátókat jelent, a befogadók pedig többségükben szennyezésre érzékeny kis vizek. A befogadó – kibocsátó viszonylatában jelentős átrendeződés várható. A víztest terhelőképességéhez viszonyítva jelentős szennyezés növekedés elsősorban a szervesanyag és foszfor emissziókban várható. A vízminőség romlás elkerülése érdekében a szennyvíztelepek közelítőleg egyharmadánál szigorúbb határértékekre lesz szükség. A hazai

településszerkezet adottságai (3145 településből 2360-ban a lélekszám 2000 főnél kisebb) miatt a beruházások elsősorban a kistelepüléseket érintik, ahol a csatornázás-szennyvíztisztítás naturális mutatói jóval alacsonyabbak, mint a városokban. Jelenleg a városi lakosság 86%-a él közcsatornázott területen, vidéken ez az arány csupán 46% 1460 azoknak a településeknek a száma, ahol közcsatorna valamilyen arányban már kiépült, 1050 településen nagyobb az ellátottsági arány 60%-nál. A “szennyvíz program” megvalósítása 2015-ig még közel 1000 településen irányozza elő a csatornahálózat kiépítését, ennek 85% 2000 lakos alatti, 60%-a 1000 lélekszámnál is kisebb. A csatornázott települések szennyvizét részben a meglévő, részben pedig újonnan építendő, kis szennyvíztelepek fogják tisztítani. A szennyvíztisztító telepek száma a jelenlegi 580-ról várhatóan 850-ra növekszik 2015-ig. Az új telepek 80%-a 300

m3/nap, harmada 100 m3/nap alatti átlagos szennyvízterheléssel fog működni. Vízminőség javulás viszont csak a meglévő telepek rekonstrukciója (technológiai intenzifikálása, az üzemzavarok idején bekövetkező szennyvíz- és iszap elfolyások csökkentése), és az illegális bevezetések felszámolása esetén fog bekövetkezni. Ez utóbbit a csatornázás megoldása és ilyen módon a szennyvíz elhelyezési viszonyok rendezése kétségtelenül segíti. Itt hívjuk fel a figyelmet az iszap kezelési problémák megoldatlanságára is, melynek megoldása a vízminőség javító programok része kell, hogy legyen. Tudni kell, hogy a 91/271/EGK irányelv csak a 2000 lakosegyenérték feletti agglomerációkra javasolja a hagyományos, közműves szennyvízelvezetési és tisztítási gyakorlat alkalmazását. Azokon a településeken, településrészeken, ahol ez nem jelent környezetvédelmi szempontból előnyt, vagy pedig a beruházási és üzemeltetési

költségek túlzottan megnőnének, a hagyományos rendszerekkel egyenértékű, egyedi szennyvíz elhelyezés is alkalmazható. Az új beruházásoknál ezek az alternatív, egyedi – természet közeli megoldások az eddigieknél jóval nagyobb mértékben kell, hogy teret nyerjenek. A hazai szennyvíz csatornázásszennyvíztisztítás jövőbeli fejlesztési stratégiájának legfontosabb eleme annak mérlegelése, hogy hogyan lehet a beruházásokat a források leghatékonyabb felhasználásával, a környezet (felszíni és felszín alatti vizek) terhelésének minimalizálásával, okosan felhasználni. Komoly kockázatot jelent az alacsony fizetési hajlandóság (ma is közel egymillió ember nem köt rá a kiépült csatornarendszerre), és a szakemberhiány. „Szennyvíz kultúránk” általában véve alacsony, a szennyvíztechnológiák elavultak, az üzemeltetés színvonala (néhány kivételtől eltekintve) komoly kívánni valót hagy maga után. 3.4 Nem pontszerű

szennyezések csökkentése Mezőgazdasági eredetű szennyezés A felszíni vizek tápanyag kockázatát jelenleg közelítőleg fele-fele arányban okozzák a települési szennyvizek és a mezőgazdasági/belterületi diffúz szennyezés. Nitrát direktíva és az abban előírt jó mezőgazdasági gyakorlat betartása a felszíni vizek jó állapotának eléréséhez nem elegendő. Az intézkedési programok nem csak a tápanyag bevitel korlátozására, hanem a vizeket elérő P terhelés megakadályozása szempontjából leghatékonyabbnak minősülő erózió csökkentési módszerek (fizikai és agrotechnikai módszerek) alkalmazására is szükség van. 16 A jelenlegi szabályozás térbeli kiterjedése sem megfelelő. A nitrát érzékeny területek nem egyeznek a foszforterhelés szempontjából veszélyeztetett területekkel (15. ábra) Ebből adódóan a nitrát érzékeny területeken szorgalmazott előírások betartása a felszíni vizek szempontjából kedvező

lesz ugyan, de nem elegendő. A környezettudatos gazdálkodást ösztönző támogatási rendszer feltételeit és célzott térbeli kiterjesztésének lehetőségét felül kell vizsgálni. Az agrár környezetvédelmi programok önkéntes vállalásai nem terület korlátosak, azonban a felszíni vizek védelme szempontjából leglényegesebb feladat, az erózióvédelem tekintetében többnyire hatástalanok, vagy csak csekély mértékűek. 15. ábra: Nitrát érzékenynek kijelölt területek és a potenciális foszfor terhelés szempontjából érzékeny területek Belterületi lefolyás szabályozás, csapadékvíz gazdálkodás A szennyvíz kérdés megoldásával, a közmű olló zárásával és nem utósorban a klímaváltozás már tapasztalt hatásaival (rendkívüli időjárási események, pl. aszályos időszakok, nagy intenzitású záporok gyakoriságának növekedése) hazánkban is egyre nagyobb figyelem fordul a belterületi csapadékvíz problémák

rendezésére. A belterületi vízelvezetés (mely nem csupán elvezetés) szakszerű megoldása a vízminőség védelem feladatát is képezi. Világszerte megfigyelhető, hogy a pontszerű források visszaszorításával (szennyvíztisztítás) a belterületi nem pontszerű terhelések jelentősége megnövekszik. A megoldás műszaki értelemben a településekre hulló csapadékvíz minél nagyobb mértékű visszatartását (beszivárogtatás, újrahasznosítás), késleltetett levezetését (tározást) és a befogadók elé helyezett tisztító műveket (szűrőmezőt) jelenti. A lakosság szempontjából pedig elsősorban szemléletváltást igényel. 3.3 Vízigények biztosítása Lakossági vízellátás, ivóvíz minőség biztosítása A jelenleg érvényben lévő Ivóvíz minőség javító Programban összesen 870 település szerepel, melyeken a szolgáltatott víz valamely (arzén, nitrát, bór, fluorid, ammónium) határértékek szempontjából kifogásolt A

leginkább érintett régiók sorrendben a Dél-Alföldi (224 település), Észak-Alföldi (217 település) és a Dél-Dunántúli (203 település) régiók. Ez utóbbiban jellemzően kis településekben van probléma. A megoldás nem csak pénz kérdése. A szükséges technológiák működtetéséhez a kisebb vízműveknél egyáltalán nem áll rendelkezésre szakember, a törpe vízművek működtetése gazdasági és műszaki szempontból is mérlegelendő (másik lehetőség a meglévő, regionális rendszerek bővítése). A meglévő rendszerek működtetését (és azok bővítését is) nehezíti a 90es években hirtelen, majd azóta is fokozatosan csökkenő tendenciát mutató vízfogyasztás, és az ebből adódó hálózati vízminőségi problémák (a jelenlegi igényekhez képest túlméretezett rendszerekben egyre nehezebb biztosítani a hálózat végpontjain is a megfelelő vízminőséget). Rekreációs igények A vízpartok, az egészséges vízi környezet

iránti igény az életszínvonal emelkedésével növekszik. A fürdővíz speciális követelményeket igényel, melynek biztosítása nem 17 egyeztethető össze a hazánkban igen közkedvelt horgászati, halászati hasznosítással. A kis tavak, többcélú tározók, holtágak rehabilitálása során ebből a szempontból is fontos a társadalmi konszenzus megteremtése. Termálvizek hasznosítása Magyarország számára a termál turizmus fejlesztése jelentheti a turisztikai bevételek növelésének legjelentősebb irányát, bár egyéb termálvíz hasznosítási formák is jelentősek lehetnek. Különösen a dél-alföldön jelentkezik nagy igény a fejlesztésre, ahol a legsűrűbben találhatók hévíz kutak. Ezen a területen jelentkezik nagy igény a hévizek hő hasznosítására is, főként a mezőgazdasági termelés során. A termálvizek befogadója hasznosítás után többnyire valamilyen felszíni víz (vízfolyás vagy állóvíz). A termálvizek kémiai

összetétele és hőmérséklete jelentősen eltér a felszíni vizekétől (a sótartalom akár nagyságrenddel magasabb lehet). Külön gondot okoz egyes kutak esetében a termálvíz fenol és PAH tartalma A termálvizek felszíni vizekbe ereszthetőségének feltételei jelenleg nincsenek megfelelően szabályozva, ez a közeljövő feladatát képezi. Felhasznált források Clement, A., Kovács Á, Bácskai, Gy (2006): Felszíni vizek szennyezőanyag terhelése: jelenlegi állapot és előrejelzés 2015-re (Baseline elemzés). VKI Végrehajtásának elősegítése II fázis, kézirtat, BME VKKT Clement, A., Kovács, Á, Fonyó, Gy, Korponai, J (2007): A Balaton vízgyűjtő lefolyási és terhelési viszonyai Kutatási jelentés, NKFP 3B/022/2004 Deák, J., Liebe, P, Vargay, Z (2008): Felszín alatti vizeink nitrátosodása Kézirat, VITUKI, Budapest European Comission (2007): First stage in the implementation of the Water Framework Directive 2000/60/EC. COM(2007) 128 final,

SEC(2007) 363 European Comission (2008): Quality of bathing water. 2007 bathing season Summary report, 2008 European Comission (2008): Synthesis Report ont he Quality of Drinking Water in the Member States of the European Union in the period 1999-2001, Directive 80/778/EEC Kroiss, H. (2005) Nutrient Management in the Danube Basin and its Impact on the Black Sea Final Report of the daNUbs Project (EVK1-CT-2000-00051), Institute for Water Quality and Waste Management, Vienna University of Technology, Vienna, Austria KvVM (2005) Nemzeti Jelentés. Az Európai Parlament és Tanács 2000/60/EK sz„Az európai közösségi intézkedések kereteinek meghatározásáról a víz politika területén” c. irányelvben 2005 március 22-ei határidővel előírt jelentés a Duna vízgyűjtőkerület magyarországi területének jellemzőiről, az emberi tevékenységek környezeti hatásairól és a vízhasználatok gazdasági elemzéséről, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium,

Budapest. Somlyódy, L. és Hock, B (2000): Vízminőség és szabályozása In: Somlyódy L (szerk): A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései. MTA, Budapest, 2000 Somlyódy, L., Clement, A (2002): A felszíni vizek minőségének védelme Koncepció, BME, Budapest Somlyódy, L., K Buzás, A Clement, I Licskó (2002): Települési vízgazdálkodás In: szerkesztette Somlyódy L.: A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései Budapest, MTA, 2002 pp 277-317 VITUKI (2008): VKI felszín alatti vízminőségi monitoring és egyéb területi vízminőségi monitoring feladatok szakmai irányítása és az eredmények feldolgozása. Témabeszámoló, Budapest Water Information System for Europe (WISE): http://water.europaeu/ 18