Egészségügy | Tanulmányok, esszék » Magyar László András - Különleges gyógymódok lexikona

| G Y Ó G Y Í T Á S - J O G - E T I KA - G A Z DA S Á G - KU LT Ú RA - I R O DA L O M - KO M M U N I K Á C I Ó . Különleges gyógymódok lexikona Az érvágás Magyar László András E urópában a VI–XIX. század közepéig uralkodó orvosi elmélet, a nedvkórtan szerint a betegségeket a négy testalkotó nedv, a vér (haima), a nyirok (phlegma), az epe (kholé), illetve a fekete epe (melaina kholé) egyensúlyának felborulása okozza. A terápia célja ezért a nedvegyensúly helyreállítása volt. Bár az orvostudomány legfejlettebb ága egészen a XIX. század közepéig az életmód, táplálkozás stb szabályozásával gyógyító dietétika maradt, a nedvegyensúly helyreállítására a sebészeti beavatkozásnak tekinthetô érvágást is sûrûn, sôt, a kelleténél is jóval sûrûbben használták. Az érvágás alapvetô célja a vér mennyiségének csökkentése. Tudnunk kell azonban, hogy érvágást nem csak a vér „túltengése” miatt

alkalmaztak, hiszen a nedvkórtani elmélet tanítása szerint a vérben mind a négy alapnedv jelen van. Így például a fekete epe túlsúlyra kerülése esetén is segíthetett a vércsapolás – a klasszikus medicina szerint –, ha olyan testtájon alkalmazták, ahol a vérrel együtt a fekete epe is kiürülhetett, de a vérbe került mérgezô anyagoktól is alkalmasint megszabadíthatta a beteget. A vércsapolásnak négy alaptípusa ismert. A valóságos érvágás (latinul venaesectio, görögül phlebotomia), amelyet késsel, szikével (lancetta, scalpellum) vagy éppen a mai kanülökre emlékeztetô csövecskék (tubulusok) segítségével végeztek. A bôr bemetszése, megkarcolása (scarificatio, enkharaxisz), amelyet szintén szikével vagy érvágó készülékkel (scarificator, phlebotomosz) vittek végbe: ebben az esetben azonban általában nem egyetlen, hanem több metszést is végeztek. A köpölyözés (cucurbitula), illetve a piócázás, vagy szebb nevén a

nadályterápia A köpölyözésnek további két alaptípusát ismerték, az úgynevezett nedves eljárást, amelynek során a bôrt enyhén bemetszették, majd egy felmelegített üveg vagy fémpoharat szájával lefelé a sebre helyeztek, ilyenkor a pohárban keletkezô vákuum szívta ki a vért, illetve a száraz vagy szeles köpölyt, amelynek során a bôr bemetszése nélkül alkalmazták az eljárást. (A köpöly latin neve, a cucurbitula egyébként ’tököcskét’ jelent, mert az üvegpohárkáknak határozottan tökalakjuk volt. Ám az is lehetséges, hogy a kezdeti köpölyök valóban tökhéjból készültek.) A nadályozásról nemrégen éppen e lap hasábjain írtunk részletesen: ebben az esetben piócával szívatták ki a kellô ASZKLEPION HISTÓRIA mennyiségû vért a beteg testébôl. Léteztek ezenkívül az érvágásnak sajátos formái is, például a pestis idején is gyakran alkalmazott fontanella (tartós véreztetés vágott, szúrt vagy égetett

seben keresztül), vagy orrvérzés szándékos elôidézése, esetleg a fülcimpa bemetszése (1). A fül mögötti erek bemetszésére – téves anatómiai elképzeléseknek köszönhetôen – az ókorban kasztrációs célból is sor kerülhetett. Az érvágást egyébként a római hadseregben büntetésképpen is alkalmazták. Az érvágás terápiás alkalmazásának ôsi eredetét bizonyítja az elôször Plinius által elmesélt egyiptomi hagyomány, amely szerint az érvágást a vízilovak találták föl: ha ugyanis a víziló úgy érzi, vértolulása van, állítólag a nádasba vonul, és ott éles sással végez magán venaesectiót. A hagyomány azért is érdekes, mert Egyiptomban a vízilovakat istennôkként tisztelték, Érvágás (XVI. századi német metszet) akik a fôistennô, Opet vezetésével az év 12 hónapját személyesítették meg: lehetséges tehát, hogy a történet a – késôbb említendô – érvágó naptárak hagyományával is

összefügg. A közép- és kora újkori vércsapolás technikája és javallatai elsôsorban Galénosz (Kr. u II század) érvágástanán (2, 3), illetve egy Hippokratésznek tulajdonított, ám valószínûleg középkori eredetû érvágásta- Magyar: Különleges gyógymódok lexikona LAM Extra 2010;1:43–45. 43 Ezt a dokumentumot magáncélra töltötték le az eLitMed.hu webportálról A dokumentum felhasználása a szerzôi jog szabályozása alá esik ASZKLEPION H I S T Ó R I A | G Y Ó G Y Í T Á S - J O G - E T I KA - G A Z DA S Á G - KU LT Ú RA - I R O DA L O M - KO M M U N I K Á C I Ó -T Ö RT É N E L E M - K É P Z Õ M Û V É S Érvágó eszközök (P. Dionis: Cours dopérations de chirurgie Párizs, 1708) non (Phlebotomia Hippocratis) alapultak. Az érvágásnak azonban szinte áttekinthetetlenül gazdag az irodalma. Számtalan úgynevezett érvágó traktátus született a XI–XVIII. század között, amelyek nagy részét nemzeti nyelvekre is

lefordították. Az érvágás mint terápia a bizánci és az arab orvostudományban is elsôrendû szerepet játszott (4). Érvágótanácsokat egyébként hazánkban már a XII. századi Pray-kódex szövege, sôt, az elsô magyar vonatkozású orvosi nyomtatvány, Johannes Müntz 1495-ös, a budai délkörre összeállított érvágási tanácsadója is tartalmazott. Hogy láthassuk, miként festett egy efféle érvágótanácsadó, álljon itt Ryff, XVI. századi német orvos praktikájából egy részlet: „Az embernek mind egészsége megôrzése érdekében, mind pedig betegségében szüksége van az érvágásra. Az, ha a vér besûrûsödik, megposhad és elzáródásokat okoz az erekben, súlyos betegségekhez vezet. Mikor lehet eret vágni? Azokon az embereken elônyös eret vágni, akik nagyon forrók, sok és erôs bort isznak, 44 akik gyakran lázasak, akiknek a vizelete vörös színû, a pulzusuk erôs és gyors, illetve akiket megvertek, fellöktek. Mikor nem lehet

eret vágni? Azon, akinek hideg a gyomra vagy a mája, aki kedvtelen, aki hosszú ideje beteg, továbbá a részegeken és a 14 év alatti gyermekeken nem szabad eret vágni. Meddig tartson az érvágás? Ne tartson sokáig, mert a szervezet legyengül, vízkór léphet fel, szív-, gyomor- és májbetegséget okozhat, a tagok remegôssé válhatnak. Ha a vér sûrû és fekete, hagyd folyni, amíg kivilágosodik. Ha azonban fehér színû és híg, ne engedj ki belôle sokat. Jobb, ha többször veszel vért, mintha egyszer sokat Aki étvágytalan, ne vágasson eret Az ember mindig legyen józan, ha eret vágat, kivéve, ha nagyon szükséges. Az érvágás ideje: Ha nagy a szükség, ilyen például a pestis esete, senki ne késlekedjék az érvágással. Egyébként világos nappal kell eret vágatni, amikor a beteg az emésztésen már túljutott, vizeletétôl és székletétôl már megszabadult, és fôleg tavasszal és ôsszel. Nem szabad eret vágatni, ha nagyon hideg vagy

nagyon meleg van.” Az érvágás, vércsapolás, a „minuitio” javallott idejét és módjait a középkortól asztrológiai szempontok is befolyásolták, az érvágás helyét ugyanis az egyes bolygók, csillagképek és a testrészek kapcsolata alapján határozták meg. Ez az oka annak is, hogy a nyomtatás megjelenésétôl rendkívül nagy számban kiadott kalendáriumokban is fontos szerepet játszottak az érvágó naptárak, ám a XVI-XVII. századi európai könyvpiacon külön érvágó-tanácsadók (németül Aderlassbüchleinek) is sûrûn megjelentek. Az efféle könyvekben gyakran látható egy sajátos ábra, amelyet a szakirodalom „érvágó emberkének” nevez: az érvágás helyét és idejét ugyanis stilizált emberalakra rajzolt bolygók, csillagképek és egyéb szimbólumok segítségével jelölték (5). A tudnivalókat gyakran versikékbe is foglalták, hogy jobban meg lehessen jegyezni ôket. Az 1630-as csepregi kalendáriumban például a következô

remek disztichonok olvashatók: „Itt az vér újul, megtöbbül, vágj eret ottan, purgáltasd magadat, józanon élj is azért, Válts eget és sétálj, lábaidon vért de bocsátass, használní fognak, hidgyed, e hóban ezek.” A vércsapolás módját és indikációját a csillaghatáson túl még számos tényezô befolyásolhatta, így a beteg nedvalkata (komplexiója), életkora, testi állapota, neme, a betegség fajtája, stádiuma, vagy éppen az adott évszak egyaránt. A vércsapolást általában speciális dietetikai, életmódbeli, a táplálkozásra, a nemi életre vagy épp a pihenés tartamára vonatkozó elôírásokkal egészítették ki. A vércsapolást vagy a „beteg” testrészen végezték, derivatív céllal, vagy az ellenkezô testtájon avégett, hogy a beteg testrészbôl a túltengô nedv a kiürült testtájba áramoljék: ezt ne- LAM Extra 2010;1:43–45. Magyar: Különleges gyógymódok lexikona Ezt a dokumentumot magáncélra töltötték le

az eLitMed.hu webportálról A dokumentum felhasználása a szerzôi jog szabályozása alá esik vezték „revulsiv minuitiónak”. A beavatkozást elméletben alapos vér- és vizeletvizsgálatnak, illetve fizikális vizsgálatnak kellett volna megelôzni, erre azonban a seborvosok, borbélyok esetében hiába is számított a beteg. Az érvágásra nem csupán betegségek esetén került sor, hanem az egészség megtartása végett is: a korabeli fürdôkben a masszôrök, tyúkszemvágók, kenôemberek és prostituáltak mellett hivatásos érvágók is sok helyütt szorgoskodtak. Különösen elhízott, vértolulásos, fejfájós és hipochonder páciensek vették igénybe szívesen szolgálataikat. 1633-ban például Sopronban a városi tanács a következôképpen szabályozta a fürdôbeli érvágás díjazását: „Kádfürdô borotválással és érvágással: 12 magyar forint, gôzfürdô érvágással 4 magyar forint, érvágás fürdô nélkül 1 magyar forint,

borravaló tetszés szerint”. A klasszikus érvágás módja a következô volt: a kart vagy a lábat elkötötték, hogy a vér megrekedjen a végtagban, majd az eret haránt irányú vágással (a vágásvagy szúrástípusoknak is külön szakirodalma van ám!) megnyitották, és a kellô mennyiségû vért úgynevezett vértálakba gyûjtötték. Az érvágást a XVIII századig nemcsak orvosok, hanem borbélyok, felcserek, érvágásra szakosodott, ám iskolázatlan flebotómusok is gyakran végezték. A mûtét indikációja igen sokféle lehetett, a magas vérnyomástól a vizenyôn (hydropson), a buja álmokon, búskomorságon vagy migrénen át a különféle lázas és fertôzô betegségekig. Az orvosok az ókor óta heves vitát folytattak arról, hogy mikor, hogyan és milyen mértékben szabad vagy kell vért csapolni. Eraszisztratosz (Kr e. III század) iskolája csupán mérsékelt érvágást javasolt, míg Galénoszé a bôséges és sûrû érvágás mellett tört

lándzsát. Az úgynevezett „heroikus gyógymód” hívei – az ókor óta így nevezték az érvágást – például François Broussais (1772–1838) az orvosi romantika tipikus képviselôje olyan mennyiségben onttatta a betegek vérét, hogy a XIX. század elején a broussais-istákat némi joggal már „modern vámpíroknak” nevezték ellenfeleik (6). A vércsapolásos gyógymód divatjára bizonyíték, hogy 1827-ben Franciaországban 32 millió piócát használtak fel a szerencsétlen betegek kezelésére. A gyógymód virágkorának éppen a XIX. század elsô fele bizonyult (7). A pesti egyetemen is haladtak a kordivattal: Franciscus Blum 1837-ben éppen az érvágásról írta orvosdoktori disszertációját (8). Csak 1840-ben sikerült statisztikus módszerekkel bizonyítani, hogy – legalábbis a tüdôbaj esetében – a vércsapolás kifejezetten káros a betegnek (9). Noha az érvágás a XX. századra a mikrobiológia, a modern patológia és gyógyszertan

fejlôdése következtében lassanként kétségtelenül háttérbe szorult, valójában soha nem került a történelem süllyesz- ASZKLEPION M Û V É S Z E T- T Á R S A D A L O M - F I L O Z Ó F I A - Z E N E - S Z O C I O L Ó G I A - P S Z I C H O L Ó G I A - E G É S Z S É G - P O L I T I K A . Száraz köpöly isiász ellen (F. Dekker: Exercitationes practicae. Leyden, 1694) tôjébe (10). Bizonyos vércsapolási eljárásokat terápiaként mindmáig használnak (például haemochromatosis vagy hepatitis ellen), de a népi és alternatív gyógymódok közt is eleven életet él ez az ôsi és úgy látszik, kiirthatatlan terápia (11, 12). IRODALOM 1. Ducks G Agyvérzés megelôzése és gyógyítása mesterséges orrvérzéssel. Budapest: Pallas K, é n 2. Brain P Galen on bloodletting A study of the origins, development and validity of his opinions, with a translation of the three works. Cambridge: Cambridge Univ Press; 1986 3. Galénosz De venaesectione adversus

Erasistratum In: Claudii Galeni opera omnia. Ed CG Kühn Lipsiae Knoblochius, 1826 XI. 147-378 4. Lexikon des Mittelalters München-Zürich, Artemis Verlag 1974 Bd.1 150-151 5. Boroviczény KG, Schipperges H, Seidler E (Hrsg) Einführung in die Geschichte der Hämatologie. Stuttgart, Thieme, 1974 6. Simon AF Der Vampirismus im neunzehnten Jahrhundert Hamburg: Hoffmann und Campe; 1830. 7. Schneider PJ Die Haematomanie des ersten Viertels des neunzehnten Jahrhunderts, oder der Aderlass in historischer, therapuetischer und medizinisch-polizeilicher Hinsicht. Tübingen, Laupp, 1827. 8. Blum F Phlebotomia Dissertatio inauguralis medica Buda: Gyurián; 1837. 9. Codell Carter K On the decline of bloodletting in nineteenth century medicine. Journal of Psychoanalytic Anthropology 1982;5:219-34. 10. Strubell A Der Aderlass Berlin, Hirschwald, 1905 11. Bencze I A magyar paraszti köpölyözésrôl és érvágásról Orvostörténeti Közlemények 1960;18:56-67. 12. Papp Á Rossz vér: adalékok a

vérrel kapcsolatos népi gyógyászat történetéhez. Szabadka: Kiss Lajos Néprajzi Társaság; 2004 Magyar: Különleges gyógymódok lexikona LAM Extra 2010;1:43–45. 45 Ezt a dokumentumot magáncélra töltötték le az eLitMed.hu webportálról A dokumentum felhasználása a szerzôi jog szabályozása alá esik