Fizika | Középiskola » Bartos-Elekes István - Néhány stroboszkópos fénykép a nagyváradi Ady Endre Líceum Fizikumában

Néhány stroboszkópos fénykép nagyváradi Ady Endre Líceum Fizikumában dr. Bartos-Elekes István ADY Endre Líceum, Nagyvárad A ’70-es évek közepén Marokkóban voltam vendégtanár. Hazafelé jövet, az Altamira sok ezer éves barlangfestményeit csodálva egy nyolclábú vaddisznóra lettem figyelmes. Kiderült, hogy valójában az állat mozgását akarták ábrázolni. Rögtön beugrott a stroboszkópos képek alkalmazásának lehetősége a fizikatanításban. Itthon megterveztem, és el is készítettem a kalibrált elektronikus stroboszkópot A szokásos konstrukciókhoz képest az egyedüli plusz szolgáltatása az első villantással szinkronizálható, a kísérlet indítására is alkalmas elektromágnes volt A stroboszkóp a 80-as évek legvégére – a frissen elfogadott szabadalmam (párhuzamos interfész, PIO) alapján – számítógépes kapcsolatot is kapott. A villantásvezérlőt egy kvarcalapú, rezidens program működtette, de ugyanaz a PC indította

el és állította meg a kísérletvezérlőt és a fényképezőkocsit is, kezelte a teremvilágítást, figyelte a fényképezőgép zárszerkezetét és elindította–kezelte–megállította a kísérletet, majd kinyomtatta a mérési-fényképezési jegyzőkönyvet. Precíziós fénysorompók választották ki a mozgás „kifényképezendő” részét Az addig elterjedt állandó időközű stroboszkópos fényképezés mellé bevezettem az állandó térközű stroboszkópos fényképezést és a villantási időköztáblázatot. A fényképezőkocsi mozgását (Master-Slave módban) egy másik PC vezérelte, így sikerült a különböző módokon elmozduló (egyenletes vagy gyorsuló) megfigyelő szemével láttatnom a mozgó test helyzeteit, a pálya viszonylagosságát Érdekes egybeesés két fénykép kapcsán: először a golyó szabadesését állandó térközzel fényképezzük, és egy gyorsuló fényképezőkocsiból figyeljük A második esetben állandó

időközzel fényképezünk, a golyó egyenletesen ereszkedik, és az egyenletesen elmozduló fényképezőkocsiból figyeljük a pályát Mindkét esetben egy ferdén, egyenletesen elmozduló golyó pályaképét láthatjuk A kezdeti nehézségek után az igen komplex számítógép-vezérelt stroboszkópos berendezéssel lefényképeztem az elemi mozgásokat, a tehetetlenséggel kapcsolatos alapvető kísérleteket, az ütközéseket, a rezgéseket, a hullámokat, a hullámjelenségeket. Különleges figyelmet fordítottam a pálya viszonylagosságának bemutatására. Igazi stroboszkópos csemege a mozgásfüggvény inverz-függvénye szerinti villantási időközzel való fényképezés, amelynek szigorúan egyenletes mozgást kellene mutatnia, de az indító elektromágnes remanenciája miatti késés pályatorzulást okoz. A torzulás mértékéből visszaszámíthatjuk a torzulás okát Olyan képet is láthattok, amelyben egy jóindulatú csalás van. A pálya

viszonylagosságát demonstráló, szabadon eső golyónak nincs tartó-elektromágnese Ha lenne, az állandó térközűre fényképezett pálya eltorzulna. Ezt kikerülendő, az első időközt meghosszabbítottam a visszatartási idővel, és kitöröltem a megfogó elektromágnest (ez a jóindulatú csalás). A plafonba szerelt lineáris oszcillátor rezgéseinek a fékezés miatti csillapodását két hónapig fényképeztem, mert a 250 felvételen a krétadarabot tartó zsinór nem maradt párhuzamos önmagával, szeizmográfként reagált minden környezeti mozgásra. Amikor ez sikerült, akkor kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj, mert a lecsengés nem exponenciális! A kísérlet körülményeinek elemzése kiderítette, hogy így a jó, de miért? A képek bemutatásakor közösen derítjük ki a vélt anomália okát. Az egykori Fizikumban az aktuális tananyaggal kapcsolatos, tíz-húsz, az A3-nál nagyobb (450x320 mm) képet akasztottam fel a szabványos távolságú

szegekre, így a magyarázataim alatt bármikor hivatkozhattam rájuk. A pálya viszonylagossága képsorozat azonban mindig maradt, mert a meghökkentő aláírást nehezen hitték el a diákok Az egykori jelzővel még tartozom: azért egykori, mert 2011-ben a „nem jó semmire” jelszó alatt megszűntették. 1 Alább néhány jellegzetes stroboszkópos kép valamint a létrehozásukkal kapcsolatos különleges elvek és eljárások rövid bemutatása következik. Öt módon fényképezett szabadesés. Ez a képsor ugyanazt a szabadesést mutatja az álló (1, 3) és a jobbra elmozduló (2, 4, 5) megfigyelő szemével. A „szem” egy professzionális fényképezőgép, amely egy számítógép-vezérelt fényképezőkocsiban van, és szinkronban mozog a szabadeséssel A mozgása a 2 képen egyenletes, a 4 és az 5 képen gyorsuló (nem tévedés!) Rögtön érthető lesz, ha a 3 képet összevetem az 1 képpel Az 1 képen a legklasszikusabb állandó időközű módon

készített fénykép van, a 3. képen a mozgásfüggvény inverz függvénye szerint kiszámított olyan időközökkel villantottam, hogy a megtett út állandó legyen. Ezt 1992-ben vezettem be, és állandó térközű fényképezésnek neveztem el az addig elterjedt állandó időközű fényképezéshez képest. Az 5 képen a szabadesést egy egyenletesen gyorsuló kocsiból állandó térközű módon fényképeztem, így mindkét mozgás egyenletesnek látszik, pedig mindkettő gyorsuló. Nem én lennek a rövidke bemutató írója, ha a szakállas magyarázat után nem jelentenem ki, hogy a fenti képekben egy jóindulatú csalás is van, a valódi fénykép nem pontosan így néz ki. Ez már számítógép-vezérelt rendszerrel készült, és a CNC időközvezérlővel kijavítottam az elektromágnes visszatartási ideje miatti pályatorzulást. Ez igazándiból csak az állandó térközű fényképezésnél lenne zavaró, de ott éppen a lényeg torzul el Kihasználtam a

számítógép lehetőségeit, és csak a második képtől kezdve ábrázoltam a mozgásfüggvényt, majd ábrázoltam a ráillesztett másodfokú illesztőgörbe deriváltját, vagyis a sebességet. Ez nem a krétafizika szerint működött, mert a meghosszabbítása nem ment át az origón! Az abszcisszatengellyel való metszéspontja a mozgás kezdetét jelölte, vagyis megkaptam az EM visszatartási idejét. Egy saját fejlesztésű matematikai-fizikai bravúrral egymástól függetlenül meg tudtam határozni a viszszatartás idejét (néhány ms) és a nehézségi gyorsulást is A fenti képsor úgy készült, hogy az első időközhöz hozzáadtam az EM visszatartási idejét, így krétafizika-szerű kép jött létre. „Szégyelltem” az elektromágnest, és letakartam, így lett becsületes kép a csalásból. Nem érdekelt, hogy honnan és miként indul ki a golyó, én a mozgás kezdetétől ábrázolom. Egy másik, előző megoldásban egy szuper-érzékeny

fénysorompót használtam, és az első villantást a fénysorompó metszése vezérelte, a többit az onnan számított időközvezérlő. Oszcilloszkóppal kimértem az EM-et kikapcsoló vezérlőjel és a fénysorompó jele közötti időt, ezzel hoztam létre a korrekciót. Sajnos, a fénysorompót képtelenség közvetlenül a golyó alá tenni, mert a kimaradt század mm-nyi távolságon a golyó ms nagyságrendű időket tölt el, így a „precíz mérés” sokkal pontatlanabb az egész mozgást figyelembevevő mérésből származó késleltetésnél. Büszkén mondom, hogy a saját fejlesztésű fénysorompóm a 10 m/s-mal haladó hajszálat is detektálja, pedig előtte még a szabadon eső 40 mm-es golyót is ki-kihagyta 2 Van olyan képsor, ahol nem kompenzáltam az elektromágnes visszatartási idejét, ez durván látszik az állandó térközű felvételeken (41.-44 képek) Az állandó térközű felvétel nagyon nem állandó, az elektromágnes visszatartja, itt

nem történt meg a kiigazítás A villantási időköztáblázat egy különleges esete a számítógép-vezérelt stroboszkópos fényképezésnek. Olyankor alkalmazható, amikor a kísérlet közben a következő villantási időköz különbözik az előbbitől, de a továbbiakban megtartjuk ezt az értéket. Mindkét időközérték egy előre megadott villantásszám-korlátozást is tartalmazhat. A paksi Ankéton mutattam be a lehetőséget, majd két év múlva a debreceni Ankétra az alábbi képet készítettem a megakasztott ingáról. A felvétel különlegessége, hogy meg kellett oldanom a két negyedperiódus teljes lengési szimmetriáját a nyugalmi ponthoz képest Három fénysorompóval kimértem a repülési értékeket, majd mindegyiket hét részbe osztottam, és az időintervallumokat tároltam az időköztáblázatban. Marx György professzornak megtetszett a komplex kísérlet, elkérte a 30x40-es 3 képet, és a júliusi Fizikai Szemle címlapjára került

(más neve alatt, de a szeptemberi számban helyreigazítást közöltek). A jobboldali eredeti kép a számítógépes feldolgozás, feliratozás és tisztítás után került az albumba. Egyes képek (73.-75 képek) hetekig készültek, mert nem feleltek meg az elvárásaimnak Ilyen kép a lineáris oszcillátor, más néven a rugalmas inga felvételsora. A plafonba rögzített másfél méteres rugóra egy selyemzsineget kötöttem, majd egy csigára tekertem, melynek mozgását filccel finoman fékezhettem. A továbbiakban átvezettem egy gömbölyű krétadarabon, melybe előtte egy 0,8 mm-es lyukat fúrtam (természetesen, ez nem elsőre sikerült) A zsineg végére egy nehezéket helyeztem, melyet egy elektromágnes fogott meg Egy számítógép- vezérelt fényképezőkocsiba szerelt fényképezőgép volt a megfigyelő. A kocsi állandó sebességgel mozgott, a képkivágást fénykapuk oldották meg (a kocsinak fel kellett gyorsulnia, csak azután fényképezhetett) Amikor a

kocsi a fénysorompóhoz érkezett, a számítógép elengedtette a nehezéket, és a kréta mozgását 250 villantással rögzítettem a 6x6-os filmen. Az eredmény szörnyű volt, a szinuszos mozgás időrendjét felborította a nehezék összevissza-mozgása A jó felvételekhez a nehezék szigorúan függőleges mozgása kellett volna A rendszer fél- és háromnegyedóra között nyugodott meg, nekem nem volt szabad megmozdulnom, ha valaki benyitott a Fizikumba, akkor a légmozgás újra vízszintes mozgásokat idézett elő. Michelson a híres kísérlete alatt leállíttatta Chicago forgalmát, én ezt Váradon nem tehettem meg, ezért éjjel dolgoztam. A két hónapig tartó beállítások után a 250 felvétel selyemzsinórjai párhuzamosak, és pótlólagosan bemutatják a (műszaki) zsíros kezem által hagyott nyomok szinuszos mozgását is. Külön problémát jelentett a fényképezőkocsi rezgés- és remegésmentes mozgása, amit egy komplex berendezéssel oldottam meg.

Elkészült a „mű”, másnap boldogan vittem a diákoknak a három 30x40-es képet. Az egyik diák nemsokára megjegyezte, hogy „tanár úr, kár volt annyit kínlódnunk a lecsengő rezgőmozgás differenciálegyenletének megoldásával, ha az eredmény nem egy exponenciális jellegű burkológörbe”. Megdicsértem, és másnapra kértem a magyarázatot, hiszen a kísérlet alatt én megdöbbenve láttam valamit, amit elhallgattam. Beígértem neki egy 10-est Nem várt másnapig, délután felkeresett, de addig nem mondta el az ötletét, ameddig nem látta a kísérletet Vaksötétet hoztam létre, beindítottam a rendszert. Alig telt el tíz másodperc, felkiáltott: megvan a 10-esem! Megmagyarázta, igazat adtam neki A diák rá is mutatott a Fizikum falán levő, ehhez hasonló, 30x40-es fényképre, ahol szép exponenciális a lecsengés. A diák fizikus lett, egyéves próbára Los Alamosba került, ma már – a marslakók virtuális leszármazottjaként – tíz

évnél is régebben van ott. Kedves kolléga, én pedig tőled kérdem, hogy miért nem exponenciális a lecsengés, mit láthatott a diák, aminek a következménye egyértelműen látszik a képen is. 4 Miért mondjuk egy inga lengéseire, hogy az egy harmonikus rezgőmozgás? Miért kell nagyon kis szögamplitúdóval mérni az inga periódusát, pedig úgy tanítjuk, hogy a periódus független a szögamplitúdótól? A csupán hasonlósági alapon levezetett képleteink létrehozásánál a pálya síkjából megfigyelt körmozgást vesszük figyelembe, az pedig bármekkora sugarú kör esetében ugyanolyannak látszik. Diákkoromban a mindennapok „harmonikus” fogalma engemet még jobban öszszezavart Hogyan lehet egy meghatározás alapja egy látszólag „értelmetlen” kijelentés, amelyben a visszaállító erő arányos és ellentétes irányítású a kilengéssel. Tanárként így szoktam kezdeni a rezgések és hullámok fejezetet, de megígérem, hogy egy köri

tevékenységen a zavaros kérdéseimre választ adok. Egy egyszerű, számítógép-vezérelt mérési kísérlettel igen könnyen be is bizonyítom, hogy a tankönyvvel és az állításommal ellentétben, a szögamplitúdó mégis befolyásolja a fonálinga periódusát, de a bizonyítás kiinduló- és végpontja a számítások bonyolultsága miatt csak a körön kerül bemutatásra. A romániai középiskolákban tanulnak differenciál- és integrálszámítást, én pedig megelőlegezem a rezgőmozgás differenciálegyenletének a felépítését és a megoldást is Minden matematikai műveletnél bemutatom a fizikai hátteret és így kerül bizonyításra az az értelmetlen jelölés, amiből az következik, hogy két négyzetes tag összege nulla lesz Ha így jelöljük, a differenciálegyenlet megoldása egy szinuszos vagy koszinuszos függvény, amely szépen hullámzik (sokat látták oszcilloszkópon), ezért a matematikában harmonikus függvényeknek nevezzük.

Visszatérve az értelmetlen jelölésre már rögtön érthetővé válik a meghatározás Egy komplexebb mérési és adatfeldolgozási versenyfeladat kapcsán erről bővebben olvashatunk a Fizikai Szemle 2016 júliusi-augusztusi számában Sajnos, egy kis hiba csúszott a nyomtatásba, ugyanis helyenként a differenciált a differenciával keverték össze. Az ütközések fényképezése igen nehéz, mert a háttér a golyónál sokszorosan több fényt kap, így igencsak gyengül a fénykép kontrasztja. Ráadásul az elkerülhetetlen (különböző) súrlódás és a golyók nem centrális ütközése miatti forgás erősen torzítják az egyszerűsített krétafizikában bemutatott jelenségeket. Alább két kép van, balra a két acélgolyó szinte tökéletes (centrális) rugalmas ütközése, a jobb oldalon pedig látszanak az említett elkerülhetetlen jelenségek (különböző súrlódás és nem centrális ütközés). Az ingák szinte tökéletesen rugalmas ütkö- 5

zését jól igazolja a kilengések szinte teljes szimmetriája, a meglökött inga csökkenő sebességét pedig nem a légellenállás, hanem a gravitációs térben való mozgás okozza. Az inga negyedperiódusa T/4 = 781 ms Érdekesnek tűnik az ingás ütközés kisbetűs kommentje: A baloldali inga golyója centrálisan ütközik a nyugalomban levő ingával, majd megáll. A másik kis impulzusveszteséggel megy tovább (12 villantás; Δt = 481 ms + 10x60 ms) A Δt = 481 ms első intervallumra azért volt szükség, hogy előkészülhessünk a következő „tiszta” kétszer öt, egyenként 60 ms-os időközű villantásra. Nincs valami hiba a számlálásban? A tehetetlenség az anyag egyik legfontosabb tulajdonsága. Az elmozdulással szembeni ellenszegülés sokszor előfordul a hétköznapi életben, ezt megértik, de a forgómozgás során fellépő tehetetlenséget nehezen fogadják el a diákok. Amikor először jönnek a Fizikumba, könynyedén eladom nekik az

energiamegmaradás törvényének az érvénytelenségét, ugyanis egy forgózsámolyos kísérletben a vállalkozó diák forgása belső erőből gyorsul fel, pedig ez ellentmond sok alapvető fizikai törvénynek. Az alábbi képpár és az azonos tömeggel, de megváltozott tehetetlenségi nyomatékkal összeszerelt párja (3. oldal) jól bizonyítja, hogy csalás történt: nem az energiája nőtt meg, hanem a forgó rúd tehetetlensége csökkent. Mindkét esetben azonos volt a nehézségi erő munkája. Állóhullámok a rezgő húrokban. A következő két kép a rezgő húrban létrejött állóhullámokat ábrázolja A felvételek még a klasszikus stroboszkóppal készültek 1978-ban A feszítőerőt 5 és 10 g-os nehezékekkel (ezen belül 0,35 g-os M3-as csavaranyákkal) változtattam, a gerjesztést pedig folytonosan szabályoztam, de függetlenül a villantásszabályozó elektronikától. Ha végre „megfagyott” a húr, akkor az egy-másodperces záridővel

lefényképeztem az állóhullá- 6 mot. Arra már nem volt lehetőség, hogy a teljes tengelyszimmetriát egy külső számlálóval biztosítsam Az igazi megoldást a számítógép jelentené, ahol könnyen elérhető a kvarcalapú 100 μs-os felbontású villantásvezérlő és a vele szinkronban levő gerjesztőjel. Fizikai Szemle 2019. decemberi számában bemutattam a számítógép belső, nagyjából 55 ms -os időzítőjének átállítási módját a körülbelüli 100 μs-ra. A látszólagos bizonytalanság a kerekített értékek miatt van, de valójában 6-7 számjegyes pontosságúak, a stabilitásuk 1-2 ppm/°C. A jobboldali képet az állóhullámok törésének neveztem el, ugyanis a csomótól balra a húr egy cérnából áll, míg jobbra négyből. A húrokban a hullám terjedési sebessége fordítottan arányos μ-vel, a húr egységnyi hosszúságra eső tömegével (μ = m/l), így a hullámhosszak aránya √ 4 = 2, ez jól látszik a képen. Felületi

állóhullámok. Az alábbi képek a higany felületén kialakult állóhullámokat és a Young-kísérletet mutatják be. A húrokhoz hasonlóan itt is megpróbáltam kisebb-nagyobb sikerrel stabilizálni a hullámokat, ez a tapasztalat alapján eléggé könnyen ment Viszont baj volt az edény faláról visszavert hullámokkal, amelyek a szögletes tálban változó késéssel érkeztek vi szsza, ebből óriási kavarodás lett. A higany eléggé rugalmas ahhoz, hogy az amplitúdó csökkenése kicsi legyen, ezért nagyobb tálakra volt szükségem. A fényképezéskor használt 24x30-as előhívótálakra váltottam, de ez nagymennyiségű higany beszerzését jelentette Bejártam a váradi líceumokat, kölcsönbe kértem a higanyukat, mindegyik iskolának egy-egy sorozat felületi hullámos képet ígértem, és adtam. Már volt szép körhullámom, de az egykori Immaculata-zárda (akkoriban egészségügyi líceum volt, de ide jártam óvodába is) belső udvarán levő laborban

is zavart a Teleki utcán járó villamosok dübörgése, amely mindig megbolygatta a szép körhullámokat. Mint később az Adyban, itt is éjjel kellett fényképeznem Mozgás a lejtőn. Öndicséret gyalázat – tartja régi szólás, de nem tudom kihagyni, mert 7 1981-ben, a Jászvásári Egyetemen tartott tudományos konferencián a zsűri elnöke a következő szavakkal illette a jobb oldalon levő képemet: „Numai acum îmi dau seama câte gogoaşe vindem noi studenţilor noştri!”, ami az értelme szerinti szabad fordításban így hangzik: Csak most jöttem rá, hogy mennyi valótlanságot tanítunk mi az egyetemistáinknak! A ferdesíkon lecsúszó fadarab a középiskolai fizika legelcsépeltebb feladata. Számtalan változata van, de csak papíron állják meg a helyüket. Én kísérletileg mutattam be, és az írásvetítőre (akkor az volt a divat) azonnal fel is tettem a 24x18-as fényképfóliát. Az ominózus mondat akkor hangzott el, amikor jobb oldali

fóliát tettem fel, amelyre már skálát is rajzoltam, és megjelöltem a fadarab krétafizika szerinti pozícióit. A krétafizikában két lényeges jelenség marad ki: az elektromágnes visszatartási ideje és a tapadási súrlódás, és mi csak a csúszási súrlódással számolunk A fenti képeket már számítógéppel dolgoztam fel, ugyanis a váradi XXVI. Schwartz Emlékverseny adatfeldolgozási próbájának kísérleti feladata volt A jászvárosi professzor szavai beigazolódtak, mert senki sem tudta megoldani a feladatot, mindenki egyenletesen gyorsuló mozgást képzelt el. A kísérletek hiánya miatt nem vették észre, hogy az első térköz jóval kisebb a parabolának megfelelőnél Valós ferde hajítás. A ferde hajítás szintén az egyik legelcsépeltebb feladata a középiskolai fizikának Az alábbi képeken az asztalra hajított pingponglabda visszapattanása látható, a jobb oldali képen a számítógéppel bejelöltem a vízszintes és a függőleges

pozíciókat is. Na gyságrendileg kiszámítható a nehézségi gyorsulás és a vízszintes fékezés is A pálya viszonylagossága a körmozgás esetében. A körmozgás pályája viszonylagosságának bemutatása a stroboszkópos fényképezés esetében igazi kihívást jelent Csakis számítógép-vezérelt Master-Slave rendszer jöhet szóba, mert sok a vezérlés-mérés A Slave-gép [S] kizárólag az optoelektronikai sebességszabályozású fényképezőkocsival foglalkozik, erre a megfelelő pillanatban vezérlést kap a Master-géptől [M], a többi a Master gép dolga:  [M] A fényképezés indítása a Space billentyűvel , ekkor a gép belső időzítését 55-ször gyorsabbra állítja, így létrejön az 1 ms felbontású rezidens óra , ez kezeli a villantásvezérlőt. Felgyorsul az DOS-idő  [M] A továbbiakban kikapcsolja a teremvilágítást, vár a fényképezőgép zárszerkezetének kinyitására, ezután 3000 ms-ig vár a fényképezőgép

remegésének (pentaprizma) a lecsillapodására.  [M] A kiskocsi motorjának indítása és feltételes jeladás a Slave-gépnek, a helyzetérzékelő fénysorompó figyelése. Mechanikailag megoldható a kiskocsi és a fényképezőkocsi egy motorral való szinkron mozgatása, ez pontosabb együttfutást tesz lehetővé. Ilyenkor nincs szükség a Slave-gépre  [S] Amennyiben elmozduló megfigyelővel láttatjuk a jelenséget, vagy nem a Master-gép vezérli a szinkron mozgást, elindítja a fényképezőkocsi mozgásának felügyeletét, optoelektronikai visszacsatolással beszabályozza a mozgási sebességet, ms pontossággal tárolja a fényképezőkocsi helyzeteit.  [M] Amint a kiskocsi az előre beállított jelhez érkezik (ekkor a fehér petty éppen a földi referencia felett van), engedélyezi az első villantást és a rezidens program által ms-onként növelt számláló értéke szerint villantat 8 egyet-egyet. Ez egy rezidens óra, amely összesen 65536 ms

-ig jár, de ez az idő sokszorosan több a szükségesnél Az előre megadott villantásszám után befejeződik a fényképezés  [M] feltételes jeladás a Slave-gépnek a fényképezőkocsi leállítására  [S] a Master-géptől kapott jelre kikapcsoltatja a motort, ez feltételes  [M] Kikapcsolja a kiskocsi motorját, illetve az együttfutást. A CMOS-ból beállítja a helyes DOS-időt  [M] A kísérletező összecsukatja a fényképezőgép redőnyeit, ekkor a Master -gép felgyújtatja a teremvilágítást és kinyomtatja a vezérlési és mérési adatok jegyzőkönyvét. Sok apró részlet maradt ki Szinte minden kép ilyen nehezen készült, mindig meg kellett oldanom valamit, ami a krétafizikából származó elképzeléseket igazolja. Magamnak megtartottam a „sikertelen” képsorokat is, hiszen én a valóságot fényképeztem Ha ezek a képek mesélni tudnának, a sok örömteli kínlódással eltöltött napról, hétvégéről szólnának. Itt a

küszködés értelmére, a hosszú filmelőhívás-laborálás után létrejött szép kép élményére, vagy a nagyon sok sikertelen kép újrafényképezésére gondolok. A mindig változó internethez szokott diák rápillant az album akármelyik képére, fel se fogja a lényeget, az énje már lépteti is tovább a képeket. Állj meg, nézegesd, kiderülhet, hogy ez is érdekes! Milyen jogon, milyen meggondolásból tartom én érdekesnek, és ajánlom másoknak is a képeimet? Még sok évvel ezelőtt román és angol kommenteket is szerkesztettem a képekhez, minden képet átbogarásztam. A mellékelt kép egy gyorsuló kocsi kereke peremén levő egyetlen fehér petty pályáját rögzíti, azt ilyennek látja a kocsival együtt jobbra, egyenletesen gyorsulva elmozduló megfigyelő. A földi referencia egy fehér rúd teteje, amely pontosan muta tja a megfigyelő gyorsuló mozgását A fordítás közben megakadtam, mert úgy rémlett, hogy hibás a komment. Napokig

vissza-visszatérve néztem, mert érdekesnek tartottam, hogy 25-30 éven át nem vettem észre a hibát. Vajon, tényleg hibás a képaláírás? Hát, ezért kell sokat nézni, mert csak így láthatjuk meg a dolgok lényegét! dr. Bartos-Elekes István, nyugalmazott fizika-, informatika- és elektronikatanár, ADY Endre Líceum, Nagyvárad e-mail: beistvan@yahoo.com 9