Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Dr. Matisz Natália - A nagy Kína gazdasági ereje

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Összehasonlító gazdaságtan A „nagy Kína” gazdasági ereje A kínai reformok és gazdasági fejődés tükrében, 1978-tól napjainkig Nyíregyháza, 2003. december Készítette: Dr. Matisz Natália 2003/2004 tanév I. félév II. évfolyam Gazdálkodási szak Levelező tagozat C. csoport Tartalomjegyzék Előszó 3. Bevezetés 4. I. A piacgazdaság és versenypolitika 6. II. Kína 11. II.1 A fejlődés „külső kulcsa” : Regionális integráció 11. II.2 A fejlődés „belső kulcsa” : A gazdasági reform 12. II.21 A reform 4 fő szakasza 13. II.3 A reform szerepe a gazdasági fejlődésben 17. II.4 Mi a kínai reform sikerének a magyarázata? 20. III. A külföldi működő-tőke általános jellemzői 21. IV. Technológia transzfer 24. Összegzés 26. Melléklet 27. Irodalomjegyzék 2 Előszó Dolgozatomban a kínai gazdasági övezet, ezen

belül is Kína gazdasági fejlődését elemeztem, mert a szűk értelemben vett, országon belüli gazdasági fejlődés jelen esetben együtt jár a kínai népet átfogó fejlődéssel, egy integrációs folyamattal, ami egyben a sajátosságát is adja az itt végbemenő változásoknak. Az utóbbi években egyre többet olvashatunk az ún. "nagy kínai gazdasági közösség", vagy "kínai közös piac" kialakításának szándékáról. Az integráció két síkon folyik: regionális és globális dimenzióban. A regionális integráció szintjén a KNK, Hongkong, Makaó és Tajvan gazdasági összefonódása a meghatározó folyamat. Globális szinten a világ különböző országaiban élő kínaiak gazdasági erőforrásai képezik azt az erőt, amely hozzájárul az etnikai alapú együttműködéshez. Az anyaországnak Hongkonggal, Makaóval, Tajvannal és a tengerentúli kínai közösségekkel folytatott gazdasági együttműködése indította el a

Nagy-Kína gondolatát. A többségében kínaiak által lakott területek integrációs folyamata tulajdonképpen több évtizede tart. A Kínai Népköztársaság külkapcsolati stratégiájának kiemelt részét képezi a tengerentúli kínaiak tőkeerejének bevonása a gazdaság fejlesztésébe. A követett politika sikere nemcsak a szárazföldi Kína gazdasági erejét növelte meg, de hozzájárult a távol-keleti kínai gazdasági összefonódás erősödéséhez is. 3 Bevezetés A nyitott kapuk politikájával vette kezdetét annak a p olitikai, gazdasági és lélektani feltételrendszernek kiépülése, amelynek következtében az anyaországtól távol élő kínaiak is aktív részt vállalhatnak a K NK gazdaságfejlesztési és modernizációs tevékenységben. Így a világban szétszórtan élő kínai közösségek gazdasági erejének döntő szerepe van a "nyitás" politikája sikerében. A "nagy(obb) kínai gazdasági területen" belül

három olyan entitást lehet megkülönböztetni, amely forrásául szolgál a kínai gazdasági erőnek: 1./ A Kínai Népköztársaság, Hongkong, Makaó és Tajvan alkotta, kínaiak lakta területek, 2./ az ún pá n-ázsiai kínai gazdasági blokk, amelyhez Thaiföld, Malajzia, Indonézia, Fülöpszigetek, Szingapúr és más, a kínai gazdasági befolyás alatt álló ázsiai országok sorolhatók, valamint 3./ a külföldön élő huarenek (huazsen) és huaqiaok (huacsiao) virtuális együttműködési hálózata. A gyorsan fejlődő "kistigrisek" első négyes-fogatából három - Hongkong, Tajvan és Szingapúr - lakossága többségében kínai. A közöttük szövődő sokszálú kapcsolat szorosabbra fűzi az összetartozás érzetét nemcsak a délkelet-ázsiai országok, hanem ma már a v ilág valamennyi részén fellelhető kínaiak közösségeivel is. A kultúra folytonossága alapján ez az összetartozás a kínai identitás újraformálásával egyre

inkább gazdaságilag és politikailag konvertálható tőkévé válik. A gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok szorosabbá válása a m últ században indult meg Hongkong és Makaó viszonylatában. A geopolitikai realitások - a történelmi előzmények különbözőségei ellenére - az összefonódások szilárd kötelékeit alakították ki a térségben. A Kínához fűződő kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok létfontosságúak Hongkong és Makaó számára. Kezdetben ezek elsősorban az élelmiszer-, ivóvíz- és energiaellátás, a bővülő árucsere, a későbbiekben pedig a munkaerő-intenzív iparágak kitelepítése, s az ezzel társuló tőkekihelyezések, illetve beruházások voltak. A kölcsönös érdekeltség és egymásrautaltság végül is oly mérvű függőséghez vezetett Kína, Hongkong és Makaó kapcsolatában, amely önmagában sem lebecsülendő integráló erő. Nagy-Kína szellemi 4 részeként Szingapúr az egyetlen, amelynek

önálló államiságát a KNK nem kérdőjelezi meg, holott lakosságának háromnegyedét a kínai etnikum adja. A kialakulóban lévő kínai közös piac - amely inkább etnikai, mint regionális alapon szerveződik - illeszkedik a jelenlegi világgazdasági integrációs folyamatokba. A világgazdaságon belül új formáció azon hálózatok kiépülése, amelyekben az országok közötti közvetlen kapcsolattartással szemben a cégek és a személyek közötti kapcsolatok dominálnak. A multinacionális cégek világot behálózó képződményei, eredendően ágazati vagy etnikai alapon szerveződő gazdasági láncolatai alkotják a rendszert. Kína a reform és nyitás politikájának köszönhetően az utóbbi évtizedekben a v ilág egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált és hatalmas belső piaca vonzó befektetési lehetőségeket kínál a külföldi tőke számára. 5 I. A piacgazdaság és versenypolitika, mint ’a gazdasági fejlődés

kerete’ Egy átalakuló gazdaság szereplői különösen jól emlékezhetnek arra, hogy a piac és a verseny értelmezése sokáig – kivált a nyolcvanas évek elejéig – erősen kétpólusú, illetve két oldalon sarkított volt. A hivatalos értelmezés hosszú időn át kifejezetten a kedvezőtlen irányba hajlott, az ezzel szemben álló interpretáció viszont – hosszú időn át általában nem is írott formában – mintegy idealizálta a piac és a verseny fogalmát. Azt is felidézhetjük, hogy a piac és a verseny hiánya, illetve csak korlátozott jelenléte miatt Magyarországon nagyon sokak figyelmét elkerülte, hogy ezeket a fogalmakat az érett piacgazdaságokban sem mindenütt egyformán értelmezik. A fentiekre tekintettel érdemes kicsit elidőzni annál, hogy mit is értenek verseny, versenypolitika fogalmakon, illetve hogyan alkalmazzák azokat a Távol-Keleten. Az átalakuló országok nagyobb része már kiválasztotta a piac szabályozásának követni

kívánt modelljét. Ezeket a politikai döntéseket részben igen megalapozott jogi érvekkel támasztották alá, hiszen a n emzeti jogrendszerek jellege sokszor meg is kötötte a törvényalkotók és a gazdaságpolitikusok kezét. Az átalakuló országok gazdaságában és a gazdaság állami szabályozásában azonban még most is van számottevő mozgástér abban, ahogy a játékszabályokat alakítják. A piacgazdaság egységes elvi receptjét a különböző gazdasági-üzleti kultúrák másféleképpen valósítják meg, és a világgazdaság igazán nyitott és sokoldalú szereplőinek ezekhez együtt kell alkalmazkodniuk A távol-keleti piacgazdaságok ugyanazon az elvi alapon műkődnek, mint az észak-amerikaiak vagy a ny ugat-európaiak. Mégis a jelentős különbségeket figyelhetünk meg a p iac- és a versenyfelfogásban, illetve az állam versenypolitikai szerepében. A távol-keleti piac- és versenyfelfogás nagyobb szerepet szán az etikai szempontoknak,

mint az „európai”, és a formális szabályozásban ott kevésbé hisznek, mint a piaci szereplők informális befolyásolásában. Ugyancsak távol-keleti sajátosság, hogy a vállalatok informális együttműködését a kormányzat általában sokkal jobban eltűri, mint Európában vagy Észak-Amerikában. 6 Sőt, főleg korábban Japánban és Dél-Koreában kifejezetten támogatta is. 1 A dél-koreai piacelméleti és versenypolitikai irodalom egyik legújabb, Európába is eljutott összefoglaló munkája (Lee [1998]) pl. a szabadkereskedelem, ezzel – a nemzetközi piacon – a szabad és korlátozásmentes verseny mellett teszi le a garast. Ezt azonban a „tisztességes verseny” (fair competition) követelménye mögé helyezi. Érdekes látni azt a logikát, ahogy a tisztességes versenyt – valószínűleg a japánokéhoz hasonló felfogásban – nem jogi, hanem inkább erkölcsi követelményként fogalmazza meg. Eszerint a t isztességes verseny nemcsak

erkölcsi parancs, amelynek a nemzeti gazdaság minden szereplője konszenzus alapján és a kormány vezetésével engedelmeskedik, hanem egyfajta önmegvalósító követelmény is. Ez a felfogás nemcsak megnehezíti a verseny jogi alapú szabályozását, hanem az erkölcsi normákra hivatkozó kormányzat jogilag esetleg kevéssé megalapozott beavatkozását is elfogadhatóvá teszi. 2 A távol-keleti közgazdasági gondolkodás egyes befolyásos irányzataitól nem idegen a verseny erkölcsi alapú elutasítása úgy, hogy közben általában elfogadják a piacgazdaságot. Ennek a felfogásnak a megértése az európai formális logika alapján meglehetősen nehéz lenne. A magyarázatára vállalkozó távol-keleti szerzők ezért európai vagy amerikai szakirodalomra hivatkozva próbálják megvilágítani a koncepciót. Az európai/amerikai „főárami” piacgazdasági gondolkodás abból indul ki, hogy különleges körülményeket kivéve az állami beavatkozás megsérti

a p iac allokációs funkcióját, és ezért általában káros – itt a piaci egyensúly a vezérelv. A távol-keleti gondolkodás akkor tekinti megfelelőnek a piac működését, ha ott nemcsak közgazdasági értelemben vett egyensúly, hanem harmónia is uralkodik. A harmónia akkor borul fel, ha egyes piaci szereplők veszteségessé válnak, esetleg csőd fenyegeti őket, ami pedig társadalmi veszteségeket okozhat 1 TÖRÖK ÁDÁM Piacgazdasági érettség többféleképpen? Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 szeptember (707–725. o) 2 TÖRÖK ÁDÁM Piacgazdasági érettség többféleképpen? Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 szeptember (707–725. o) 7 A verseny pedig a harmónia gyakori – ámbár többnyire csekély – megbomlásával jár, ezért a genkyoku érdeke a verseny folyamatos korlátozása. Jogi lehetőségei azonban kevéssé vannak erre, így informális módon próbálja érvényesíteni versenykorlátozó befolyását. A

kormányzat informális eszközeinek hatóköre a következő jelentős különbség az európai/amerikai és a távol-keleti piacgazdasági gondolkodás között. Pl. A dél-koreai versenypolitika alapköve az 1975-ös törvény az árstabilizációról és a tisztességes kereskedelemről, amelynek már az elnevezéséből is jól látszik a törekvés az erős kormányzati szerepre a k onszolidált piaci viszonyok megteremtésében. Ez az elnevezés a „szabad” és a „t isztességes” kereskedelem közötti, már említett fontos különbségtételre is utal. Ennek a megkülönböztetésnek az egyik aspektusa, hogy a szabad verseny elsősorban jogi norma, a tisztességes verseny viszont jórészt erkölcsi fogalom is, ezért a kormány nagyban növelheti versenypolitikai mozgásterét, ha a másodikra helyezi a hangsúlyt. 3 S miközben a „gazdasági hatalom túlzott koncentrációjának” megakadályozását tekintik az egyik fő céljuknak, a nagyvállalati

koncentrációt csak akkor tekintik károsnak, ha az „lényeges mértékben sérti az üzleti versenyt”, de e s érelem mértékét már nem határozzák meg. Föltehetjük tehát a kérdést, hogy ezek a sajátosságok valójában egy másfajta piacgazdasági modell jellemzői-e, vagy csak afféle „távol-keleti útról” van-e szó, amely végső soron ugyanoda, a fejlett „szolgáltató gazdaság” állapotába vezet. 3 TÖRÖK ÁDÁM Piacgazdasági érettség többféleképpen? Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 szeptember (707–725. o) 8 Az érett piacgazdaságoktól (legyenek azok a Távol-Keleten vagy másutt) csak három dolog különbözteti meg az átmeneti gazdaságok piacműködési rendszerét 4: 1. az érett piacgazdaságokban a piaci tranzakciók általában bonyolult és hosszas alkudozási és kölcsönös információszerzési folyamatot követőn jönnek létre, és a piacműködésnek ez a módja jelentős információs hasznokat is hoz a

piaci szereplőknek. Az átmeneti gazdaságokban csökkenő mértékben ugyan, de még mindig a piaci tranzakciók közvetlen anyagi haszna a legfontosabb, illetve a piaci szereplők erre vonatkozó várakozásai dominálnak; 2. az érett piacgazdaságokban a piaci tranzakciók és kapcsolatok sokkal inkább informális módon jönnek létre és működnek, mint az átmeneti gazdaságokban, ahol a piaci szereplők kölcsönös biztonságát még jelentős formális garanciákkal kell védeni; 3. az érett piacgazdaságokban a versenypolitika is biztosítja azt, hogy a piaci szereplők lehetőleg minél inkább egymástól függetlenül tevékenykedjenek. Ezzel szemben az átmeneti gazdaságok piacműködésében még mindig erős a hálózati elemek szerepe. A piaci szereplők ott még nem eléggé bíznak a tőlük teljesen független partnerekkel kötött szerződések érvényességében és hatékonyságában, és ezért szívesebben vesznek részt valamilyen hálózat(ok)

tagjaként a piaci folyamatokban. A piaci kapcsolatok formális jellege a t ávol-keleti vállalatok között valószínűleg elsősorban kulturális és lélektani okokra vezethető vissza, nem pedig a szerződéses partnerekkel szembeni erős biztonság igényére. Igaz, az utóbbi szempontnak ugyancsak komoly szerepe van a távol-keleti gondolkodásban. Az átmeneti rendszerekben a gazdaság szereplői közötti tervgazdasági koordináció rendszerét nem váltotta, mert nem is válthatta fel egyik napról a másikra a piaci koordináció. Átmeneti megoldásként a tervgazdaság idején már – igaz, többnyire illegálisan – létezett, nagyrészt személyes ismeretségeken alapuló hálózati rendszerek vették át a gazdaság szereplői közötti koordináció feladatát. 4 Rosenbaum [2000] 225–228. o in: TÖRÖK ÁDÁM Piacgazdasági érettség többféleképpen? Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 szeptember (707–725 o) 9 A hálózati rendszerek

gazdaságszervező szerepét elhamarkodott volna a feketegazdasággal együtt vagy arra utalva említeni. A személyes kapcsolatok, sőt hálózatok egy érett piacgazdaságban is a s iker fontos feltételei lehetnek. Egyfajta „társadalmi tõkét” (social capital) jelentenek azoknak a piaci szereplőknek, akik hasznot tudnak húzni ezekből a kapcsolatokból. 5 5 Tanzi [2000] 92–93. o in: TÖRÖK ÁDÁM Piacgazdasági érettség többféleképpen? Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 szeptember (707–725 o) 10 II. Kína Rendkívül nagy az ázsiai csendes-óceáni régió nyelvi, kulturális, politikai, vallásifilozófiai, feltétel-rendszerbeli megosztottsága. A térségben azonban számos, a megosztottság ellenébe ható folyamat is zajlik, mint amilyen például a gazdasági integráció, a technológiai és kommunikációs fejlődés, valamint a népesség mobilitásának növekedése. A regionális identitástudat megélése inkább erősíti, mint

gyengíti a nemzeti hovatartozás érzését. Ennek jeleként a gazdasági tevékenység olyan formái alakulnak ki, amelyek etnikai alapon szerveződnek. Ezek körében legnagyobb gazdasági erővel az anyaországon belül és kívül élő kínaiak együttműködése bír, amelynek alapján realitást kap az ún. nagy kínai gazdasági térség formálódása II. 1 A fejlődés „ külső kulcsa” : Regionális integráció A döntően gazdasági jellegű nyitás "előretolt helyőrségei" azok a különleges gazdasági övezetek, amelyeket a délkeleti tengerparti sávban még 1979-ben jelöltek ki. A Különleges Gazdasági Övezetek meghatározó szerepet játszottak a gazdasági kapcsolatok Hongkong (Shenzhen), Makaó (Zhuhai), Tajvan (Xiamen) és a tengerentúli kínai közösségek (Shantou) irányában, az újraegyesítés zökkenőmentes lebonyolításában, ugyanakkor ablakként szolgáltak a f ejlett technika beáramlásához, a menedzsmenttapasztalatok

megszerzéséhez és a közvetlen külföldi befektetésekhez úgy, hogy egyben a gazdasági reform, a szocialista és kapitalista viszonyok egymásra hatásának laboratoriumát is képezték. Hongkong és Tajvan munka-intenzív iparának áttelepítése Guangdong (Kuangtung) és Fujian (Fucsien) tartományokba a 80-as évek végétől gyorsult fel. Részben ez az oka annak, hogy a külföldi befektetések, amelyek túlnyomó többsége - a 80-as években mintegy 80%-a - a befogadó tengerparti övezetekbe áramlott, ott sem oszlottak el arányosan. Az övezetek közül a legsikeresebbnek a Hongkong szomszédságában található Shenzhen (Sencsen) bizonyult. 6 6 Mészáros Klára A "Nagyobb Kína" mint a XXI. század meghatározó gazdasági és politikai ereje, Magyar Tudomány 2001/2. 11 A "Nagy-Kínán" belüli szubrégiók között kialakult a munka- és tudásalapú munkamegosztás. Hongkong és Tajvan az ipari techika-technológiai fejlődésével

elérte azt a szintet, amikor már érdekeltté vált munkaintenzív iparának az alacsonyabb költségű DélKínába történő áttelepítésében. Hongkong feldolgozóiparának mára már 80%-át költöztette át. Az alacsony ipari-technológiai tudást hordozó munkaintenzív ágazatok transzfere felgyorsult. Tajvan hagyományos iparágainak nagy részét (pl a táskakészítésnek 80%-át, a cipőgyártásnak 90%-át, az esernyőgyártásnak majdnem egészét) tette át Dél-Kínába. Ehhez azonban közvetítőkre volt szüksége, akiket többnyire Hongkongban talált meg. A kínai közösségek gazdasági integrációja már jelenlegi szintjén is meglehetősen előrehaladott. Az elmúlt 20 évben 320 milliárd US dollár körüli működő tőke érkezett a kínai gazdaságba, amelynek több mint fele hongkongi és makaói vállalkozóktól származott. Speciális helyzete miatt Tajvan csak később jelenhetett meg befektetőként a kínai piacon, részesedése a külföldi

működő tőke beruházásokban 6-8%. Amennyiben a szingapúri, és az ennél lényegesen kisebb volumenű malajziai, thaiföldi, indonéziai, fülöpszigeteki tőkebefektetéseket is figyelembe vesszük, a KNK-ba irányuló működő tőkének több mint 60%-a származott külföldön élő kínaiaktól. 7 A Különleges Gazdasági Övezetek sikertörténetének árnyoldalát képezi az országon belüli regionális szintkülönbségek további mélyülése. II.2 A fejlődés „ belső kulcsa „ : A gazdasági reform Kínát a gazdasági reform és nyitás politikájának köszönhetően rendkívül dinamikus növekedés jellemezte az utóbbi két évtizedben. E növekedés alapjai már a reform előtt létrejöttek, bár ezt az időszakot súlyos gazdaságpolitikai hibák és politikai megrázkódtatások („nagy ugrás”, „kulturális forradalom”), valamint a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban végbement éles fordulatok is terhelték. 1978 decemberében Teng

Hsziao-ping kezdeményezésére a p ekingi vezetés politikájában olyan fordulat következett be, amely megnyitotta az utat az ország adottságaival és lehetőségeivel reálisabban számoló gazdaság- és társadalomfejlesztési stratégia 7 Mészáros Klára A "Nagyobb Kína" mint a XXI. század meghatározó gazdasági és politikai ereje, Magyar Tudomány 2001/2. 12 megvalósítása előtt. A reform és nyitás politikájának keretében 1979-ben nagyjából egy időben megkezdődött a centralizált tervgazdasági rendszer fokozatos lebontása és az exportorientált gazdaságfejlesztés, amelyben ugyanakkor az importhelyettesítő stratégia elemei is jelen voltak. A gazdaságpolitika súlypontját az önerőre való támaszkodásról az aktív kereskedelmi politikára, a külföldi technológia és tőke behozatalára helyezték át. Ennek eredményeként Kínában olyan sokszektorú gazdasági rendszer alakult ki, amelyen belül elvileg egyenlő

esélyekkel rendelkező állami, szövetkezeti, magán-, egyéni, vegyes és külföldi tulajdonú vállalatok működnek. A társadalmi-gazdasági átalakulás főbb irányvonalait az állam határozza meg, amely a kulcsfontosságú stratégiai ágazatokat (energiagazdálkodás, közlekedés, távközlés, katonaiipari komplexum stb.) továbbra is ellenőrzése alatt tartja 8 II.21 A reform 4 fő szakaszai 1. A fokozatosan kibontakozó kínai reform úgynevezett vidéki szakaszában (1978. december–1984. szeptember) a népi kommunákat a falvakban a termeléshez kapcsolt családi felelősségi rendszer váltotta fel. A kommunák rendelkezésére álló földeket felparcellázták, és parasztcsaládoknak, egyéb amelyek fontos termelőeszközökkel szerződésben vállaltak együtt bérbe kötelezettséget adták arra, a hogy meghatározott mennyiségű gabonát és néhány egyéb terméket (például gyapot, olajos magvak, tea stb.) az állam által

megállapított árakon adnak el a felvásárló szerveknek Az ezen felüli termékmennyiséggel szabadon rendelkezhettek: elfogyaszthatták, takarmányként hasznosíthatták, vagy eladhatták az ismét engedélyezett szabadpiacokon. Így a mezőgazdasági termékek centralizált felvásárlása helyébe a termelőknek kedvező szerződések, megrendelések léptek, ami az ipari és mezőgazdasági termékek közötti árdifferencia megváltozásához vezetett az agrárszféra javára. 9 8 Csaba [1995], Jordán [1996], [2000], Tálas [1994] in.: IFJ SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 július–augusztus (673–692 o) 9 Oppers [1997], Sachs–Woo [1997], Woo [1999] in.: IFJ SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 július–augusztus (673–692 o) 13 A családi felelősségi rendszer bevezetése a túlnyomórészt agrárjellegű kínai gazdaságban akár egy újabb

földreformnak is tekinthető, s a gyakorlatban a mezőgazdaság dekollektivizálását jelentette. Eközben Kína 1980-ban a Világbank és a N emzetközi Valutaalap (IMF) tagja lett. A pekingi vezetés 1982-ben meghirdette a „minden irányban való nyitás” politikáját, amely a Szovjetunióval és más szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok fejlesztését is előirányozta. Ezekkel az országokkal Kína 1984-ben és 1985-ben egyezményeket kötött az ötvenes években épült ipari létesítmények fejújításáról. 2. A reform városi szakaszában (1984. október–1991 december) az ipari vállalatoknak a nagyobb döntéshozatali autonómiával együtt megadták a nyereséggel való rendelkezés jogát, s az eszközök hatékonyabb elosztására törekedtek. Az átfogó piacépítés, az árreform és a makroszintű irányítás, tervezés reformja, a kormányzati és vállalati funkciók szétválasztása következtében olyan átmeneti gazdasági

rendszer alakult ki, amelyben lényegesen csökkent a kötelező tervmutatók száma, és egyre nagyobb szerephez jutottak a piaci szabályozás módszerei. 10 A tervezési rendszer kétszintűvé (kötelező és eligazító tervek), az árrendszer pedig háromszintűvé (kötelező tervárak, úgynevezett eligazító tervárak vagy megállapodásos árak, továbbá szabad árak) vált. A nyolcvanas évek közepén kísérleti jelleggel alkalmazni kezdték a részvénytársasági rendszert. A mezőgazdaságban engedélyezték a bérlet átadásának jogát, és a bérleti viszony sokféle formája mellett foglaltak állást a térítés elve és a földhasználat árujellegének joga alapján A külgazdasági nyitás folytatásaként létrejött az egész Hajnan-szigetre kiterjedő ötödik különleges gazdasági övezet. A külföldi befektetések számára megnyitották a Gyöngy- és a Jangce-folyam deltavidékét, valamint a Csöcsiang tartomány déli és Fucsien tartomány

északi megyéinek egy részét felölelő tengerparti háromszöget. Dél-koreai és tajvani 10 Csaba [1995], Tálas [1995], Van Ness [1989] in.: FJ SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 július–augusztus (673–692 o) 14 mintára high-tech parkokat, gazdasági és műszaki fejlesztési övezeteket, exportra termelő offshore feldolgozó övezeteket és vámszabad területeket hoztak létre. 11 Megjegyzendő, hogy a pekingi vezetés 1979–1981 és 1989–1991 között a megbomlott alapvető makrogazdasági arányok helyreállítása, a vállalatok pénzügyi konszolidálása érdekében kiigazítási politikát folytatott, melynek keretében visszafogták a gazdasági növekedés ütemét, mivel a dinamikát az egyensúlyi szempontoknak rendelték alá. Az 1989-es Tienanmen téri események nyomán kialakult helyzetben a konzervatív erõk a gazdasági liberalizáció lefékezésével próbálkoztak. A kilencvenes évek

elején azonban az új vezetésnek Csiang Cö-minnel az élen sikerült megszilárdítani és bizonyos területeken továbbvinni a reform- és nyitási politika korábban elért eredményeit. 3. 12 A piaci és tervszabályozás hatékony összekapcsolása érdekében a kínai gazdaságpolitika súlypontja 1992-tõl a régi intézmények lebontásáról az új rendszer kiépítésére, az egyedi, részleges intézkedésekről a komplex és összehangolt reformokra helyezõdött át. A piacgazdasági rendszerre való áttérés során az állami vállalatok esetében a gyors ütemű privatizáció helyett a piaci viszonyokhoz és a hatékonyabb gazdálkodás követelményeihez való fokozatos hozzászoktatás politikáját folytatták. Japán és dél-koreai mintára nemzetközileg is viszonylag versenyképes nagyvállalatokat és vállalatcsoportokat hoztak létre. 1993 ót a már csak a nagyobb állami vállalatokban törekednek a többségi tulajdon fenntartatására, de még

ezeket is társaságokká (esetenként részvénytársaságokká) kívánják alakítani, míg a kisebb cégek bérbe adhatók vagy eladhatók. 1994 januárjában megszüntették a j üan korábbi kettős árfolyamát, és a vállalatközi devizabörzéken kialakult szint alapján egységes hivatalos árfolyamot vezettek be. Megkezdődött ugyanakkor a pénzügyi, költségvetési és adórendszer átfogó reformja, amelynek alapvető célja a költségvetési bevételek növelése és áttekinthetőbbé tétele, 11 Démurger [1995], Hiemenz [1999], Jordán [2000], Oppers [1997] in.: IFJ SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 július–augusztus (673–692 o) 12 Tálas [1994], [1995], [1998] in.: IFJ SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 július–augusztus (673–692 o) 15 továbbá racionálisabb és méltányosabb arány kialakítása a k özponti és területi

költségvetéshez befolyó adóbevételek között. A költségvetési bevételek vonalán szigorúbb ellenőrzéssel ésszerű megtakarításokra és hatékonyabb felhasználásra törekednek. A reform eredményeként kialakult háromszintű bankrendszer keretében a központi jegybank szabályozza, ellenőrzi és felügyeli a pénzügyi szférát. A pénzügyi eszközök felhalmozása és termelésbe való befektetése céljából úgynevezett politikai jellegű bankokat (fejlesztési bankot, import-export bankot, mezőgazdaság-fejlesztési bankot) hoztak létre, ezek a pekingi kormány beruházási, külkereskedelmi és mezőgazdasági politikája végrehajtásában kapnak meghatározott szerepet. A pénzügyi tranzakciókat a szakosított állami és a vegyes tulajdonú kereskedelmi bankok végzik. Az agrárszektorban jelenleg az egyéni gazdálkodók önkéntes társulásainak létrehozása van napirenden a mezőgazdasági technika beszerzése, a földek közös megművelése

és az értékesítés céljából. A mezőgazdaság modernizálása a reformidőszakban kiélezte a foglalkoztatottság és a munkaerő hatékony alkalmazásának problémáját, amit azonban enyhített a falusi és mezővárosi vállalatok széles körű hálózatának kialakulása az ipar, építőipar, közlekedés és szállítás, kereskedelem és egyéb szolgáltatások területén. Ezek a vállalatok formálisan a szövetkezeti szektorba tartoznak, de valójában inkább magánvállalkozásokként gazdálkodnak, sőt egy részük külkereskedelmi tevékenységet is folytat. A több mint két évtizedes reformfolyamat eredményeként Kínában nagymértékben megnőtt a termelés volumene, bővült az előállított termékek választéka, minősége és versenyképessége. A külföldi befektetések ösztönzése, a vegyes és kizárólagos külföldi tulajdonban lévő vállalatok létrehozása a korszerű technológia és irányítási módszerek alkalmazását segítette

elő. Kiéleződött ugyanakkor az állami vállalatok – amelyek jelentős része veszteséges – rentabilitásának kérdése. Az egyes szektorokra és régiókra korlátozódó gazdasági reformot a liberalizáció és recentralizáció egymást követő hullámai jellemezték, míg politikai téren nem alakult ki a fejlett nyugati országokra jellemző demokratikus intézményrendszer. 4. A 2000 és 2010 közötti évtizedben a pekingi vezetés a kínai gazdaság nemzetközi versenyképességének növelése, az információs társadalom kialakulása érdekében a nemzetgazdaság és az ipar szerkezeti átalakítására, a vidéki ipar és az ország 16 elmaradottabb nyugati tartományainak fejlesztésére, az infrastruktúra modernizálására törekszik. Az állami szektorban számos reform végrehajtását tervezik a r észvénytulajdonjogok megosztása, a vagyonkezelés, a szabályozó-felülvizsgáló rendszer, valamint a belső ügyvitel területén. Feladatul

tűzték ki továbbá a vállalatok teljes önállóságának megvalósítását, az ország adottságainak megfelelő és a vállalkozásoktól független, de üzleti alapon működő társadalombiztosítási rendszer kiépítését, a hazai és nemzetközi piacok lehetőségeinek jobb kihasználását, a nyitási program gyorsabb kiterjesztését az energiagazdálkodás, a szállítás, a távközlés és az infrastruktúra más területeire, a külföldi befektetések feltételeinek javítását, valamint a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO) való belépést. 13 II.3 A reform szerepe a gazdasági fejlődésben A reform utáni időszakot a reform előttivel összehasonlítva azt látjuk, hogy a gazdasági növekedés Kínában a r eform során közel évi 4 százalékkal gyorsult, a termelékenység emelkedési üteme pedig több mint megkétszereződött. A foglalkoztatottak száma mindkét időszakban jelentősen nőtt, de a reform után valamivel lassabban, s ez különösen

vonatkozik a reform második évtizedére. Ily módon a gazdasági növekedés gyorsulását a reformidőszakban teljes egészében a termelékenység, a hatékonyság javulása eredményezte. A reform utáni időszakban – azt a reform előttivel összehasonlítva - a mezőgazdasági termelés növekedési üteme közel háromszorosára, évi 1,8 százalékról 4,9 százalékra nőtt, a több mint 3 százalékos javulás megközelítette a nemzetgazdasági szintű eredményt. A reform előtti időszakban a termelékenység a kínai mezőgazdaságban stagnált, a lakosság agrártermékekkel való ellátottsága pedig nem javult, hanem romlott (évi 0,1 százalékkal). A reform után viszont a termelékenység évi 4,1 százalékkal, a l akosság ellátottsága 3,6 százalékkal javult. A javulás a reform két évtizedében nagyjából azonos mérvű volt: a 13 Wu [2000] in.: IFJ SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII évf, 2001.

július–augusztus (673–692 o) 17 termelékenységet illetően évi 4,2 és 4 százalék, a lakosság ellátottsága tekintetében évi 4 és 3,1 százalék. 14 Kína gazdasági nagyhatalommá növekedéselmélettel foglalkozó válásának közgazdászok folyamata és más már hosszabb elemzők ideje a érdeklődésének homlokterében áll. A szakirodalomban több munka foglalkozott a növekedési tényezők szerepével a kínai gazdaság fejlődésében, melyek közül néhányat az alábbiakban ismertetek: Démurger [1995] a reformpolitika és az ipari fejlődés összefüggéseit vizsgálta az 1988 és 1991 közötti időszakban 434 kínai várost felölelő adatbázisra támaszkodva. Megállapította, hogy a növekedést két alapvetően fontos mechanizmus befolyásolja: a külföldi technológiához való hozzájutás és az exportnak a termelésre gyakorolt ösztönző hatásából eredő pozitív externalitások. Raiser [1995] arra a következtetésre

jutott, hogy a kínai iparban a reformintézkedések nemcsak az állami vállalatok termelésének bővülését, hanem a növekvő piaci verseny következtében rentabilitásuk csökkenését is maguk után vonták. Collins–Bosworth [1996] nemzetgazdasági szintű vizsgálatuk eredményeként azt állapították meg, hogy Kínában 1960 és 1994 között a tényezők együttes hatékonysága nagyobb mértékben járult hozzá a gazdasági növekedéshez, mint az egy foglalkoztatottra jutó állótõke. Timmer [1999] Kína, India, Indonézia, Dél-Korea és Tajvan 1963 és 1993 köz ötti feldolgozóipari termelékenységét hasonlította össze az Egyesült Államok színvonalával. Megállapította, hogy a kínai feldolgozóiparban az egy munkaórára jutó fizikai tőke még mindig jóval alatta van az Egyesült Államok szintjének, s így bőven van lehetőség a tőkefelszereltség növelésére. Rámutatott arra, hogy a később iparosodó országok nem húzhatnak

automatikusan hasznot a világ növekvő technológiai szintjéből, tőkefelszereltségüket is növelniük kell. 15 14 IFJ. SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII évf, 2001 július– augusztus (673–692. o) 15 IFJ. SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII évf, 2001 július– augusztus (673–692. o) 18 A növekedési tényezők és a reform szerepét illetően tulajdonképpen két alapvető kérdés merül fel: 1 Mely tényezők kaptak kiemelt szerepet a gazdasági fejlődésben? 2 Hogyan alakult a tényezők együttes hatékonysága?  A fizikai és humán tőke kombinált hatásának domináns kiemelendő a kínai feldolgozóipar termelékenységének alakulásában. Ugyanakkor az egész időszakot (1955–1998) tekintve növekedett az iskolai végzettséggel és K+F-fel összefüggő tényező súlya.  Mindez meghatározta a „fejlődés lendületét” is: –míg a reform

előtt a tényezők együttes hatékonysága a kínai feldolgozóiparban elmaradt a fejlett országok szintjétől; és az elmaradás nem csökkent, hanem növekedett; addig – kedvező irányú fordulat következett be a reform első évtizedében, s ez folytatódott a második évtizedben. Megállapítható, hogy a reform hiánya, a „ nagy ugrás” és a „kulturális forradalom” viharos időszakai 1956–1978-ban közel évi 2 százalék növekedéskiesést okoztak. Ezzel szemben a reformidőszak a kiesést bőven pótolta: 1979– 1998-ban közel évi 4 százalék növekedési többletet biztosított. Fontos megjegyeznünk, hogy a reformtényező pozitív hatása a második évtizedben több mint kétszerese volt az első évtizedbelinek: évi 2,5 százalék helyett több mint 5 százalék. Ez feltehetőleg főként a külföldi tőkeberuházások felgyorsulásával, valamint a r eform következetesebb kibontakozásával függ össze. 19 II.4 Mi a kínai reform

sikerének magyarázata? A Magyarországon 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmushoz hasonlóan az 1978as kínai reform a t ervutasításos rendszer piacorientált gazdasággá való átalakítására, a bürokratikus centralizáció piaci szabályozás általi felváltására, a gazdaságfejlődés intenzifikálására és a fogyasztói igények jobb kielégítésére irányult. A reform legfőbb célkitűzése a gazdasági hatékonyság emelése volt. A gazdasági növekedés folyamata Kínában a reform során 1989 ut án sem szenvedett törést, ami feltehetőleg azzal függ össze, hogy a kínai reform a sokkterápia helyett a fokozatosság elvét alkalmazta, s ebben a h elyzetben is sikerült megoldani a külföldi tőke nagyarányú bevonását a kínai gazdaságba. A kínai reformstratégia alapvetően növekedésés exportorientált gazdaságpolitikára épül az iparosítás folytatása és a lakosság életkörülményeinek javítása érdekében. Kínában a

kilencvenes évek második felében már több külföldi működő tőkét fektettek be, mint bármely más országban. Kína ma a Világbank legnagyobb hitelfelvevője Mivel a pekingi vezetés szigorú, megszorító jellegű pénzügyi és monetáris politikát folytatott, az ázsiai válság lényegében nem befolyásolta Kína pénzügyi stabilitását. A reform időszakában bővültek a technológiatranszfer lehetőségei, amelyek a szakemberek közötti információcserét, továbbá a fejlett technológiával előállított gépek és berendezések behozatalát jelentették. A technológiaimport mellett növekvő szerepet kapott a technológiaexport, amely főleg számítógépekből, távközlési felszerelésekből, elektronikai és háztartási cikkekből állt. A kínai ipar műszaki és szerkezeti szempontból azonban még mindig a kevésbé fejlettek közé tartozik. Ez abban is megnyilvánul, hogy az önálló tudományos-műszaki fejlesztéssel szemben az esetek

többségében a külföldről átvett eredményeket adaptálják. 20 III. A külföldi működõtőke általános jellemzői Ebben a fejezetben a siker egyik kulcsát, a külföldi tőke szerepét, mértékét külön is elemzem, annak kiemelt volta miatt. Kína különösen a kilencvenes évek elejétől szinte mágnesként vonzotta a külföldi tõkét, egyes években a fejlődő országokba irányuló közvetlen működő tőke-befektetés közel 40 százalékát egymaga fogadta, és 1992 óta csak az E gyesült Államok előzi meg az évente beáramló külföldi tőke volumenében. Ennek az időnként elképesztő méretű tőkebelépésnek az eredményeként 1998 végén az aggregált, szerződésekben lekötött tőke 572,5 milliárd dollár volt, amely összesen 324 712 kül földi befektetésekkel létrehozott/működtetett vállalatot (foreign invested enterprise – FIE) érintett, a ténylegesen felhasznált, befektetett tőke pedig 267,45 milliárd dollár volt.

Éves bontásban – kissé eltérő adatokkal – a működő tőke-beáramlás folyamatát az 1. táblázat mutatja 16 A tőkebeáramlással kapcsolatos elméleti és empirikus vizsgálatok leggyakrabban a következőkre hivatkoznak: a piac mérete, illetve növekedési üteme, a bőséges, olcsó munkaerő, az egy főre jutó jövedelem, a vámok, az átváltási ráták, a kulturális különbségek, az ország gazdasági, társadalmi, politikai stabilitása, a nagyon összetett, az előzők közül is több tényezőt magában foglaló befektetési környezet (adók, szállítási, kölcsönzési, munkabérköltségek, a külföldiek kezelése, az ügyintézés stb.), a földrajzi távolság stb vonzotta ide a befektetőket. Mivel Kínában nagyon sok országból, területről érkeznek befektetők, motivációik, magatartásuk és törekvéseik is különböznek. Külön figyelmet érdemelnek a tengerentúli kínaiak, akik – ha tág értelemben közéjük soroljuk a hongkongi,

makaói és tajvani 16 JORDÁN GYULA A külföldi működő tőke szerepe Kína gazdaságában Közgazdasági Szemle, XLVII. évf., 2000 július–augusztus (619–635 o) 21 „honfitársakat” – máig a befektetések nagyobb felét mondhatják magukénak. Ezzel kapcsolatban a kínaiaknak a szülőföldhöz való természetes ragaszkodásán túl elsősorban a nyelvi, kulturális közösségből fakadó előnyöket szokták kiemelni, amelyek költségkímélő szerepet is játszanak. Egy idegen kultúrában működve megnő az üzleti bizonytalanság, több váratlan tényezővel kell számolni. A társadalmi-kulturális különbségek alapján a Kínában befektető külföldi üzletembereket lényegében három csoportra oszthatjuk: 1. Hongkong, Makaó és Tajvan; 2 más kelet-ázsiai országok; 3 a „nyugatiak” A külföldi tőke országon belüli elhelyezkedését részben ugyanazok a tényezők befolyásolják, mint amelyek a befektetéseket Kínába csábítják,

ezek közül a legfontosabbak a következők. 1. A GNP-mutatók (amelyek jó közelítő becslését adják a piac méretének) szempontjából ugyanazokat a tartományokat találjuk az országos lista élén (Sanghaj, Kuangtung, Fucsien, Csiangszu, Csöcsiang stb.), amelyek a legtöbb külföldi befektetést is vonzották 2. Az infrastruktúra vitathatatlanul komoly szerepet játszik a befektetők helyválasztásában. Ebbe természetesen az utak és vasutak (szállítási kapacitás) mellett a telekommunikációs rendszerek, sőt az üzleti szolgáltatások is (számviteli, jogi szolgáltatás stb.) beletartoznak Ezek szintén sokkal inkább kiépítettek a tengerparti tartományokban 3. A bőségesen rendelkezésre álló olcsó munkaerő inkább a befektetési ország, Kína kiválasztásában játszik meghatározóbb szerepet 4. A tartomány földrajzi elhelyezkedése, tengerparti fekvése, az export-import piacokhoz való közelsége – együtt a már említett

infrastruktúrával – szintén a tengerparti területek javára billentette a mérleget. 5. Talán az előzőek összességével mérhető jelentőségő a kínai kormányzat „nyitási politikája”, amely kezdettől fogva a tengerparti terület eleinte igen szűk, majd fokozatosan egész sávjára terelte a külföldi befektetőket. Először itt hozták létre a különleges gazdasági övezeteket a külföldi befektetők számára, majd hozzáférhetővé tették a nagy folyók deltavidékét, a nyolcvanas évek végén pedig az általános stratégiai koncepció részévé vált a tengerparti területek fejlesztése. Az elképzelés az volt, hogy e t erületeknek a k ülföldi tőke hatására is felgyorsuló modernizációja majd maga után húzza a belső területeket is. 22 A tőke szektorális megoszlása A két évtized alatt a szektoriális összetételben bekövetkezett rendkívül nagy változások részben a kormányzati politika befolyásának, részben a

befektetői magatartás megváltozásának (amit az üzleti érdek motivált) a következménye. Az első időben a közvetlen keményvaluta-bevételt szem előtt tartva, Kína ösztönözte az ingatlan- (szálloda), a turista- és a kapcsolódó szolgáltatásokba történő befektetéseket. 1985-tõl azonban fokozatosan és 1987-tõl már határozottan igyekeztek az ilyen célú befektetéseket elriasztani, a high-tech és a feldolgozó tevékenység javára. 1992-tõl csökkentették a korlátozásokat a belső piachoz való hozzájutást illetően – ekkor Kína a r eform és nyitási politika új szakaszába lépett, és nemcsak a befektetések volumene nőtt meg ugrásszerűen, hanem többszöri hullámzást mutatott az ingatlan- és az ipari szektor befektetéseinek aránya, a kereslet változásának megfelelően. A külföldi tőke hatása A külföldi működő tőke hatása a hazai beruházásokra különböző irányú lehet: támogathatja azokat, komplementer jelleggel

ösztönözheti az új beruházásokat – lehetőségeket teremtve a hazai cégek számára modern, külföldi berendezések, gépek és technológia elérését. Ugyanakkor kiszorító hatás is felléphet, ha az esetleg szűkös erőforrásokért (szakképzett munkaerőért, hitelkedvezményekért, importlicencekért) a helyiekkel versengő külföldi cégek kirekesztik a helyi beruházásokat. Kínában az utóbbi évek infrastruktúrába történő jelentős mértékű külföldi tőke-befektetések (utak, vasutak, erőművek, kikötők, repülőterek stb.) egészében javították a befektetési környezetet Számítások szerint a külföldi működő tőke 1 százalékos emelkedése a hazai beruházások 0,12 százalékos növekedéséhez vezethet. 17 17 JORDÁN GYULA A külföldi működő tőke szerepe Kína gazdaságában Közgazdasági Szemle, XLVII. évf., 2000 július–augusztus (619–635 o) 23 IV. Technológiai transzfer A fejlődés másik fontos kulcsa – a

külföldi tőkén kívül – a technológiai fejlődés. A felzárkózó országokban a K+F globális és a lokális szerveződései szigorúan elválnak egymástól. Ezekben az országokban a globális impulzusok dominánsak – lokális impulzusok alig fedezhetőek fel. A külföldi működő tőke-befektetések létrehoznak ugyan informatikai feldolgozóipari körzeteket, amelyek növekedési pólusokká válhatnak, de ez a földrajzi szerveződési forma nem jelenti, hogy a hagyományos értelemben vett lokalizációs hatások is érvényesülnének. A dinamikusan fejlődő informatikai körzetek cégei és intézményei között ugyanis nem alakul ki intenzív és sokirányú kapcsolatrendszer, együttműködés. Nem beszélhetünk lokális technológiai diffúzióról, helyi hálózatok kialakulásáról, mivel az egymás mellé települt szereplők között nincs kapcsolat. Az egy-egy növekedési pólusban csoportosuló leányvállalatok jobbára egymástól elszigetelten

működnek, és főként a saját anyavállalatukkal állnak kapcsolatban. A növekedési pólusok dinamizmusát tehát nem az együttműködésből és a tudásáramlásból fakadó pozitív externáliák adják, hanem mennyiségi hatások: a külföldi működő tőke-befektetések koncentrálódása (egymás mellé települése) és az ilyen térségekre jellemző extenzív növekedés. A kínai cégek számos területen sikeresen túlélték a növekvő versenyt, ez nem független attól, hogy külföldi partnereiktől hozzájutottak fejlettebb technológiához és magasabb szakértelemhez. Feltétlenül meg kell említeni azonban, hogy a külföldi fejlett technológia diffúziójának komoly akadályait jelentik a törvényi rendszer hiányosságai, amelyek nem képesek kikényszeríteni a szabadalmi és a szellemi tulajdonjogok hatékony védelmét. A központi kormány – erőfeszítései ellenére – képtelen gátat vetni a kalózkodásnak, elsősorban azért, mert a

végrehajtásért felelős helyi hivatalnokok kevéssé érzik a nemzetközi nyomást, de gyakran a mindent elöntő korrupció is fontos szerepet játszik. A technológiai know-how, a menedzseri és nemzetközi piaci szakértelem átadása révén a működő tőke négy megkülönböztethető csatornán keresztül hathat a kínai vállalatokra: 24 1. A vállalatok megfigyelhetik és utánozhatják a külföldiek működési módját, amelyre azok magasabb technológiai szintje és magasabb termelékenysége ösztönöz. 2. A külföldi vállalatok belépése intenzívebb versenyhez vezet, a hazai cégeket nemcsak meglevő technológiájuk hatékonyabb működtetésére készteti, hanem újak beszerzésére is, 3. A multinacionális vállalatok – szállítási, kommunikációs költségeik csökkentésére – helyi termelőktől vásárolnak részegységeket, alkatrészeket. A megfelelő minőséghez a beszállítóknak technikai segítséget és képzést nyújthatnak, a

beszállítókat a minőség javítására, a munka jobb megszervezésére, a határidők betartására kényszerítik. 4. Végül, de nem utolsósorban a helyi munkások képzése, szakértelmük fokozása az egyik legértékesebb és legnagyobb hatású erőfeszítés. Az 2. táblázat tartalmazza Kína technológiaimportját 1995–1997 között 18 18 JORDÁN GYULA A külföldi működő tőke szerepe Kína gazdaságában Közgazdasági Szemle, XLVII. évf., 2000 július–augusztus (619–635 o) 25 Összegzés Nagy-Kína kapcsán nem beszélhetünk az Európai Unióhoz hasonló integrációs folyamatról. Az eltérések számbavételekor elsősorban azt kell megemlíteni, hogy a kínai gazdasági együttműködési folyamat alapegységét nem szuverén nemzetállamok képezik, s ennek következtében a klasszikus integrációs modellbe nem is illeszthető be. Maga az anyaország is csak részben alanya az integrációnak, mivel a kínai entitások közötti gazdasági

együttműködés helyszíne döntően az ország egy meghatározott, többnyire a keleti és délkeleti tartományokra korlátozódik. Az országon belüli erőforrások eloszlásának egyenlőtlensége a kínai nemzetgazdaság meglehetősen súlyos problémája, aminek csak egyik következménye az anyaországon belüli gazdasági kohéziós erő gyöngülése. Ennek következtében csak részintegrációs folyamatról beszélhetünk, amely ugyan politikai és etnikai értelemben része az ország egészének, gazdasági értelemben azonban ma már inkább kötődik azokhoz a kínai entitásokhoz, amelyek a Kínai Népköztársaságtól eltérő fejlődési pályát futottak be. Hongkong és Makaó a brit, illetve a portugál gyarmatbirodalom részeként tért vissza az anyaországhoz. Tajvan kérdése még egyelőre nyitott, az azonban egyértelmű, hogy gazdasági vonatkozásban szárazföldi befektetései, termelőkapacitása áthelyezésének mértéke meghaladta azt a szintet,

amelyen túl már függőségi viszonyról beszélhetünk. A kínai integrációs folyamat résztvevőinek sorából nem szabad kihagyni azokat a világban szétszórtan élő kínaiakat sem, akik identitásuk őrzése és gazdasági erejük révén "kovászai" a déli- és délkelet-kínai gazdasági közösség fejlődésének. Ez megint egy olyan speciális összetevőjét adja Nagy-Kínának, amely megkülönbözteti más integrációs kezdeményezésektől. A "tengerentúli kínaiak" beruházásai nélkül nem is alakulhatott volna ki az a bázisterület, amely alapjául szolgálhat a jövő kínai "közös piacának". A "külföldre szakadt" kínaiak működő tőke befektetéseinek hiányában Kína keleti, tengerparti régiója minden bizonnyal továbbra is a l egfejlettebb része lenne az országnak, de a f ejlettség jelenlegi szintjét meg sem közelítené. Márpedig a környező kínai "kistigrisek", mindenekelőtt A

kínai közösségek virtuális hálózata is integráns részét képezi annak a formálódó közös piacnak, amelynek gazdasági súlyát már napjainkban is a világ negyedik legnagyobb erejeként tartják számon. 26 Melléklet 1. táblázat A külföldi működő-tőke felhasználása (milliárd dollár) Befektetések Szerződés Tényleges száma értéke kifizetés 1979-83 1 392 7,74 1,80 1984 1 856 2,65 1,26 1985 3 073 5,93 1,66 1986 1 498 2,83 1,87 1987 2 233 3,71 2,31 1988 5 945 5,29 3,19 1989 5 779 5,60 3,39 1990 7 273 6,59 3,49 1991 12 978 11,97 4,37 1992 48 764 58,12 11,01 1993 83 437 111,44 27,52 1994 47 549 82,68 33,77 1995 37 011 91,28 37,52 1996 24 556 73,28 41,72 1997 21 001 51,00 45,26 1998 19 799 52,10 45,46 1979-1998 324 144 572,21 265,60 Forrás: China Statistical Yearbook, 1999. China Statistics Press, Peking, 594 o in: JORDÁN GYULA A külföldi működő tőke szerepe Kína

gazdaságában Közgazdasági Szemle, XLVII. évf, 2000 július–augusztus (619–635. o.) 27 2. táblázat Technológiaimport 1995–1997 között Szerződések száma Szerződési érték Százalékos (milliárd dollár) részesedés a teljes import volumenből 1995 3629 13,03 9,87 1996 6074 15,26 10,99 1997 5984 15,92 11,19 Forrás: Beijing Review, 1998. 42 sz 22 o in: JORDÁN GYULA A külföldi működő tőke szerepe Kína gazdaságában Közgazdasági Szemle, XLVII. évf, 2000 július–augusztus (619–635 o) Irodalomjegyzék IFJ. SIMON GYÖRGY Reform és növekedés Kínában Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 július–augusztus (673–692. o) JORDÁN GYULA A külföldi működő-tőke szerepe Kína gazdaságában Közgazdasági Szemle, XLVII. évf, 2000 július–augusztus (619–635. o) GARAI LÁSZLÓ Gazdasági növekedésünk emberi feltételeiről és a második modernizáció Közgazdasági Szemle, XLII. évf, 1995 6 sz. (606-618

o) KEITH GRIFFINAZIZUR RAHMAN KHAN Párhuzamos vagy szakaszos reformok a rendszerváltás időszakában Közgazdasági Szemle, XLII. évf, 1995 7 8 sz (754-760 o) MÉSZÁROS KLÁRA "Nagyobb Kína", mint a X XI. század meghatározó gazdasági és politikai ereje Magyar Tudomány 2001/2. NAGY ANDRÁS Az intézmények átalakulása és a fejlett gazdaságok utolérése Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 november (920–949. o) TÖRÖK ÁDÁM Piacgazdasági érettség többféleképpen? Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf, 2001 szeptember (707–725. o)