Irodalom | Tanulmányok, esszék » Szincsák Napsugár - William Shakespeare, Minden jó ha vége jó

William Shakespeare: Minden jó, ha a vége jó Szincsák Napsugár 9.a 2000. március Bevezető William Shakespeare (1. kép) Világhírű, drámaíró, költő, színész A 1617 század, sőt az egész angol irodalom legkiemelkedőbb személyisége Ő lesz e házi dolgozat, „főszereplője”. Megpróbálok átfogó képet mutatni életéről, műveiről. Művei közül kiemelném a Minden jó, ha a vége jó című ún. keserű komédiát, mert ezt a művet fogom elemezni A könnyebb áttekinthetőség kedvéért fejezetekre tagolom ezt a dolgozatot. Egy kis jegyzék az elkövetkező oldalak témáiról: • Az angol reneszánsz; Erzsébet-kori világkép • Shakespeare élete • Az Erzsébet-kori színház • Shakespeare drámáinak időbeli sorrendje • Minden jó, ha a vége jó • Melléklet • Bibliográfia Az angol reneszánsz; Erzsébet-kori világkép Erzsébet uralkodása idejét (1558-1603), ami körülbelül a 16. sz második felére tehető, az angol

kultúra reneszánszaként tartják számon. E korszakban a művészetek erőteljes gazdagodása volt megfigyelhető. Az angliai reneszánsz két szempontból különbözik az Itáliaitól: Kétszáz évvel később következett be, valamint Angliában a reformációval együtt jelentkezett. A 15. sz második felében volt „Rózsák háborúja” a Lancaster és a York család között. (Shakespeare, királydrámáiban ezt a korszakot dolgozza fel) A viszálykodás a két család között 1485-ben a bosworth-i csatával végződik, melyből egy harmadik, a Tudor család kerül ki győztesen. Az első Tudor uralkodó, VII. Henrik uralkodása alatt megindul a gazdasági fejlődés, és Anglia erős monarchiává válik Európában. Németországban kialakuló reformáció Angliában is bekövetkezik: Anglia ezentúl nem katolikus, hanem protestáns, és a pápa helyett a király kerül az egyház élére. A királyi hatalom nagyon megerősödik. Megkezdődik a művészetek

kibontakozása, viszont megjelennek a puritánok is, akik erősen ellenzik, főleg a színházművészetet. „Véres Mária” megpróbálja újjáéleszteni a katolikus egyházat, de néhány év múlva meghal, ezért ez a próbálkozás abbamarad. Itt egy fordulóponthoz ér Anglia történelme. 1558-ban megkoronázzák I Erzsébetet (2. kép), VIII Henrik és Boleyn Anna lányát A protestáns egyház működik tovább, de egy olyan ága, melyben a katolicizmusból átvett dolgok is élnek. Erzsébet lesz az udvar szimbóluma, valamint az egyház feje Uralkodása alatt beáll egy olyan egyensúly, ami sem, előtte sem utána nem tapasztalható. 1587-ben még a spanyol Armadát is legyőzik, amit eddig verhetetlennek hittek. Minden - még a költők dala is-, róla szól, körülötte forog. Az irodalom is fejlődik: tökéletesítik a szonett műfaját és megszületik az első irodalomkritikai mű. E korszak kifinomultságát a zeneművészet is mutatja A színházművészetről

később részletesen írok, de előjáróban annyit, hogy a világon egyedülálló változás történt. Az előbb említett egyensúlyt, csak keménykezű politikával lehetett fenntartani, hisz a külső ellenségeken kívül, belső lázadásokkal is szembe kellett néznie az uralkodónak. Egyik ilyen lázadás alkalmával, Essex grófja puccsot készített elő a királynő leváltása végett. A puccs meghiúsult, mivel Essex emberei rávették Shakespeare-t, hogy társulatával adjon elő egy hasonló témájú darabot. Így fedték fel Erzsébet előtt az ellene tervelt kis mesterkedést Erzsébet 1603-ban meghal, és a trónon I. Stuart Jakab követi A „Jakabkor” már jóval unalmasabb és szerényebb (Shakespeare tragédiáinak többsége e korszak elején keletkezett.) Az Erzsébet-kori emberek gondolkodásmódja eltért a mai emberekétől. Jelen voltak a középkorra és az újkorra egyaránt jellemző gondolatok. A középkorból vették át a létezők nagy

láncolatának fogalmát. A Világegyetem és az emberi lét kapcsolatára próbáltak ezzel választ találni. A láncolat Istennel kezdődött, az ember, mint Isten képmása állt a középpontban, az utolsó láncszem pedig az Alvilág volt. A mikro- és makrokozmosz felfogás szerint, ugyanazok az események játszódnak az emberi testben, mint a világegyetemben, és csak méretbeli különbségek figyelhetőek meg. Az emberek temperamentumát négy testnedv (epe, nyálka, vér és nyirok) keveredése határozhatta meg. A középkori emberek úgy gondolták, hogy a betegségeket a nedvek egyensúlyi zavara okozta. Az akkori életszemléletben fontos szerepet kaptak a tündérek, boszorkányok, koboldok, manók stb. A hiedelmeknek és babonáknak is döntő szerepük volt. A betegségekért a boszorkányokat is felelőssé tették A vallás is egy nagyon befolyásoló tényező volt. Szinte mindenki hitt Istenben, és abban, hogy haláluk után vagy a pokolba vagy a mennybe

jutnak. (Hamlet azért nem öli m eg imádkozó mostohaapját, mert nem akarja, hogy a mennyországba jusson.) Mivel a reneszánsz bekövetkeztével kezdtek kibontakozni a művészetek, ennek a korszaknak köszönhetjük azt is, hogy megszülettek Shakespeare remekművei. William Shakespeare élete Életéről három féle forrásból értesülhetünk. Az első: hivatalos okmányok, levelek, melyek biztosak, de nem tartalmaznak túl sok információt. A második, a régebbi életrajzok, a harmadik pedig, íróktól származó említések. Shakespeare első igazi életrajzírója Nikolaus Rowe (1709) volt, aki kisebbnagyobb terjedelmű írásokat használt fel korábban élt íróktól. Utána is íródtak még különféle életrajzok, de legtöbb esetben kiderült, hogy nagy részük csak koholmány volt. Ez azt bizonyítja, hogy az életrajzi forrásokban említett dolgok, nem biztos, hogy valóban megtörténtek. William Shakespeare 1564. április 23-án született

Stratford-uponAvonban (3 Kép: szülőháza), és 1616 Április 23-án -ötvenkettedik születésnapján- ugyanott hunyt el. (Csak kereszteléséről van pontos feljegyzés (1564. április 26), de valószínűnek tartják –hisz ez volt a megszokott-, hogy három nappal születése után keresztelték.) Apja, John Shakespeare, egy kesztyűcéh tagja volt, beválasztották a város tanácsába, majd polgármester lett. Anyja, Mary Arden, egy nemesi családból származott. Shakespeare-nek hét testvére volt, akik közül hárman, még gyerekkorukban meghaltak (4. Kép) Mivel a család elég jó módú volt, a kis Will-t egy bizonyos grammar school-ba íratták, ahol többek között latint is tanult. Sajnos azt nem lehet tudni, hogy végigjárta-e az iskolát, mert a család közben elszegényedett és eladósodott. Az ezután következő évekről nincsenek biztos adatok. William valószínűleg apja különböző vállalkozásainál inaskodott. Elképzelhető, hogy sokat járt a

természetben, és szerette azt, mivel műveiből ez is kiderül. Az viszont biztos, hogy 1582-ben, az akkor 18 éves fiú, feleségül vette a nála 8 évvel idősebb Anne Hathaway-t. A házasságot a lány szülei sürgették, mivel Anne ekkor már terhes volt. Öt hónappal később meg is született kislányuk, Susanna. 1585 elején a fiatal párnak ikrei születtek Egy fiú, Hamnet és egy leány, Judith. Nem sokkal az ikrek születése után, 1585-1586 körül, úgy dönt, hogy Londonba megy. Hogy miért? Pontosan nem lehet tudni, de valószínű, hogy húszas évei elején nem akart otthon ülni három gyerekkel, és a feleségével. Előfordulhat az is, hogy jobb megélhetés reményében indult útnak. Az viszont bizonyos, hogy Anne semmit nem tud majd férje alkotásairól. Londonban tehát színházakat keres. Akkoriban kettőt találhatott A Theatre-t és a Curtain-t. Aranyos mende-mondák szerint úgy jut a színházak közelébe, hogy lovat őriz előttük. A „színpad

meghódítói” címet ekkor Thomas Kyd és Christoper Marlowe viselik. Shakespeare ekkor még csak kisebb jellemszerepeket kapott. Idővel megismerkedett az Oxfordon és Cambridgen tanult színészekkel, mint például Robert Greene. Hamarosan nem csak egyszerű színész, hanem szerző és társszerző lett. A „műveltek” féltékenyek lettek a „tanulatlanra”. Az előbb említett Robert Greene 1592-ben, halálos ágyán elég rosszindulatú sorokat írt Shakespeare-ről, igaz, névtelenül. Más tollával ékeskedő, felkapaszkodott varjúnak titulálja. Greene kiadója, a Chettle még abban az évben nyilvánosan bocsánatot kért, szintén névtelenül. 1593-ban kiadja Venus and Adonis című elbeszélő költeményét, amit Southampton grófjának ajánlott. (Ekkor már elkezdi írni szonettjeit, amit majd később, 1609-ben adnak ki (5. Kép) Ezek közül néhány Southampton grófnak szól, és nagy részét egy bizonyos „dark lady”-hez írta.) 1594-ben alakul a

„Lordkamarás Emberei” nevű színészi társulat. Shakespeare hozzájuk szegődik, mint alapítótag, vezetőszínész és elsőszámú háziszerző. A szezononkénti egy-két Shakespeare bemutatón is csak mellékszerepeket játszik. A társulat a Theatre-ben játszott, majd az új Rózsában Miután 1599-ben lebontják a Theatre-t, a helyette épült Globe-ban játszanak tovább. Mint házi szerző, eleinte csak régi darabokat dolgoz át Nem az volt a követelmény, hogy teljesen új témát vonultassanak fel, csak, hogy gyorsan, igényesen és szórakoztatóan állítsák színpadra a művet. Shakespeare sokat olvasta a klasszikusokat, ezért korai művei között találunk olyanokat, melyek régebbi darabok átdolgozásai. Valószínűleg ilyenek az alábbi művek: Két veronai ifjú; Tévedések vígjátéka; Titus Adronicus; A makrancos hölgy. A ’90-es évek közepén már akkora tekintélye van, hogy magának Erzsébetnek játszhat. A királynővel mellesleg jó

viszonya van Első nyomtatott elismerést Francis Meres (1598-ban) adja Pallas kincsesládája című könyvében. Ez a mű biztos alapul szolgált a Shakespeare művek kronológiájánál. Pályája sebesen ível felfelé, de családjáról még így sem feledkezik meg. 1596-ban hazalátogat, és rendezi apja adósságait, és nemesi levelet vásárol neki. Legnagyobb szomorúságára még ebben az évben meghal fia, Hamnet. 1597-ben megvette családjának a város legnagyobb házát, a New Place-t. 1599-ben résztulajdonosa lett a Globe-nak. (A Globe a Theatre helyett épült a Temze túloldalán. 1613-ban a VIII Henrik bemutatója közben leégett Újjáépítették, és 1644-ig működött, amikor a puritánok egy polgárháború során lerombolták. 1970-ben egy amerikai színész indítványozására másodszor is újjáépítették (6., 7, 8 Kép)) Ettől a dátumtól kezdődik Shakespeare karrierjének fénykora. Megszületnek legnagyobb drámái Komédiák: Ahogy tetszik;

Vízkereszt, vagy amit akartok. Keserű komédiák: Minden jó; Szeget szeggel. Tragédiák: Hamlet; Othello; Lear király; Coriolanus; Machbet; Antonius és Kleopátra; Vihar. Igazi remekművek! Erzsébet halála után (1603), Jakab idején a „Lordkamarás Emberei” elnyerik a Királyi Társulat címet, majd a Blackfair-negyedben lévő magánszínházban játszanak. 1610 körül végleg hazaköltözik Stratfordba, és csak néha megy Londonba, meglátogatni barátait. Eközben férjhez adja két lányát (Mindössze egy unokája született.) 1613-ban vett magának egy kisebb házat, hogy hátralévő éveit ott tölthesse. 1613 júniusában porig ég a Globe. Valószínűleg itt néhány Shakespeare kézirat is a lángok martalékává lett. A Globe-ot újjáépítették, de ezzel már „leégett” életműve. Többet nem írt Végrendeletét 1616 márciusában érvényesítette. Feleségének a „másod legjobb ágyon” kívül mást nem hagyott. Lányai között pedig

szétosztotta vagyonát. Viszont írásairól, műveiről nem esik szó a végrendeletben 1616 Április 23.-án halt meg, és 25-én temették el a templomban A sírkövön egy sírvers állt, amit állítólag maga Shakespeare költött. 1623-ban a mellszobrát is fölállították sírköve fölé. Kor- és pályatársa, Ben Jonson (9. Kép) egy egész költeményt szentelt neki, melyben elmondta, milyen kimagaslónak tartja William-et, és előre megjósolta hallhatatlanságát. Shakespeare korában a drámaírást inkább mesterségnek, mint művészetnek tekintették. A színházak megvették a kéziratokat, és még csak nem is gondoltak arra, hogy esetleg könyv alakjában kiadják. Pedig a nézők részéről megvolt az igény. A nyomdászok felfigyeltek erre, és bármi áron megpróbálták megszerezni a kéziratokat, piszkozatokat, esetleg súgópéldányokat. Ezeket kvartó (negyedrét hajtott) alakú kis kötetekben árulták. 19 Shakespeare-darab került így kiadásra

1623-ig. Akkor J Heming és H Condell (akik szintén alapító tagjai voltak a „Lordkamarás Embereinek”) fólióban (félrét alakú) megjelentették az első összkiadást. E könyvben 18 olyan darab van, ami addig nem került kiadásra. Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy sokan azt vallják, nem is Shakespeare írta a műveket. Sokan Lord Bacon kancellárra próbálják rábizonyítani az íróságot, de újabb kutatások után Edward de Vere is szóba került. Az indokok, nem túl meggyőzőek Csak egy-kettőt említenék Például azt tartják fölöttébb furcsának, hogy honnan ismerhette annyira Shakespeare az udvari életet és sportokat, mint amennyire műveiben megírta. Fontosnak tartják azt a tényt is, hogy William S. végrendeletében nincs semmiféle utalás az írásaira. Szóval vannak érdekes találgatások, de senki nem tulajdonít ezeknek nagyobb jelentőséget. Az Erzsébet-kori színház Az Erzsébet-korban legerősebb kulturális fejlődés a

színházművészetben volt megfigyelhető. Az akkori színház és a színpad lényegesen eltért a maitól Fénykora egybeesett Shakespeare alkotói fénykorával. Elődje a középkori színház volt. A középkori dráma a katolikus egyház liturgiájából alakult ki, de később elvilágiasodott. Noha tárgya és témája vallási maradt. A középkorban eleinte a szentek életét mirákulumjátékként adták elő, majd később nagy sikerük volt a világ teremtéséről szóló misztériumjátékok. Nem hivatásos színészek, hanem lelkes amatőrök játszottak ezekben. A „színpad” egy gördülő kocsi vagy egy piactéri emelvény volt. A 15 sz-ban elterjedt a moralitásjáték, mely a Jó és a Gonosz harcát ábrázolta. A kis William valószínűleg látott ilyen játékokat Stratfordban és Coventry-ben. A 16. sz-ban a protestánsok elkezdték szabályozni a katolikus misztériumjátékokat. Főleg a puritánok ellenezték az egész színjátszást A kétszázezer

lakosú világváros, London, pedig igenis igényelte a színjátszást. Egész Angliából ide jöttek szerencsét próbálni a fiatalok, és szükségük volt a szórakozásra. Az első színitársulatok kiskocsmákban szórakoztatták a népet. Itt volt egy emelvény, és e körül álltak a nézők A városi hatóság nem szerette az ilyen kis előadásokat, és be is tiltotta őket. Persze nem kellett sokat várni, mert 1576-ban, London külvárosában, J. Burbage kezdeményezésére felépült az első deszkaszínház, a Theatre. Ezután sorra nyíltak a színházak: a Curtain, a Rose, a Swan, ’99-ben a Globe a lebontott Theatre helyett, végül pedig a Fortune. Ezek csak azok a színházak, ahová mindenki bemehetett. A század utolsó éveiben elkezdtek megnyílni az ún magánszínházak. Ilyen volt a Blackfrairs is, ahol Shakespeare is játszott A nyilvános színházak valószínűleg nagy, kör alakú, csak félig fedett épületek voltak. Egy embermagasságú széles

emelvény volt a színpad, melynek középrésze belógott a közönség részére. A színpad hátulján volt egy függöny, ami egy külön kis szobát választott le. Valamint volt egy erkély is A szegényebb nézők egy pennyért nézhették az előadásokat a földszintről, állva. A tehetősebbek már két pennyt fizettek, és az erkélyen ülve élvezhették a darabot. Nem volt világítás, mivel mindig délután kezdődtek az előadások, és sötétedés előtt be is fejeződtek. A színpad igen kopár volt, mert egy-egy széken, asztalon, vagy ágyon kívül semmi nem volt rajta. A műből derült ki a helyszín, az időpont és minden más fontos dolog. Nem voltak felvonásokra, jelenetekre tagolva, és szünet sem volt az előadások közben. A nézők fantáziája szerint alakulhatott szinte az egész díszlet. Egyedül az volt a fontos, hogy a férfi és női jelmezek is egyaránt fényesek és csillogóak legyenek. Ám, hiába voltak női jelmezek, nők nem lehettek

színészek. A női szerepeket lányos arcú, fiatal fiúk játszották. A magánszínházak már más jellegűek voltak. Kisebb, négyszög alakú épületek, teljesen zárt tetővel. Ide már csak műveltebbek, magasabb társadalmi szinten állók járhattak. A belépő 6 penny volt A 17 században a magánszínházak egyre inkább elterjedtek, és kezdték kiszorítani a „nagy” színházakat. Ezen a két színházfajtán kívül persze még máshol is voltak előadások. Például a királyi udvarban, kollégiumokban, magánpalotákban és néha más városokba is elmentek előadni legnagyobb sikereket. A színházakban általában minden délután más-más darab ment. (Shakespeare-nek szezononként két bemutatója volt.) A 10-12 vezető színész nagyon keményen dolgozott. Ők mindig osztoztak a befektetésen és a hasznon is. A kemény munka annak reményében folyt, hogy egyszer majd ők is játszhatnak kőszínházakban, kevesebb néző előtt, több pénzért. Ez

persze nem mindenkinek sikerülhetett, de Shakespeare ezt is elérte. Pedig általában a színpadi szerzők a süllyesztőben végezték. Hiszen egy-egy szövegkönyvért mindössze öt-hat fontot kaptak. Egy-egy író egyszerre több művön is dolgozhatott, mint társszerző. A cselekményt mindig innen-onnan összedarálták A színház is megtoldotta egy-két gondolattal, és vett is el belőle. Így jöttek létre az angol reneszánsz dráma remekei. Shakespeare drámáinak időbeli sorrendje Shakespeare életénél már említettem Francis Meres nevét. Az ő följegyzése, biztos alapja a drámák kronológiájának. 1. 1590 előtt: Titus Adronicus (tragédia) 2. 1590: Lóvátett lovagok (vígjáték) 3.–5 1590-93: VI Henrik 1, 2, 3 (királydráma) 6. 1590-91: Tévedések vígjátéka (vígjáték) 7. 1591: Rómeó és Júlia (tragédia) 8. 1592: A két veronai nemes (vígjáték) 9. 1593: III Richárd (királydráma) 10. 1593: II Richárd (királydráma) 11. 1594:

Szentivánéji Álom (vígjáték) 12. 1594-95: Makrancos hölgy (vígjáték) 13. 1595: Minden jó, ha a vége jó (keserű komédia) 14. 1595: János király (királydráma) 15. 1596: Velencei kalmár (vígjáték) 16. 1597: IV Henrik 1 (királydráma) 17. 1798: IV Henrik 2 (királydráma) 18. 1598: Windsori Víg Nők (vígjáték) 19. 1598: Sok hűhó semmiért (vígjáték) 20. 1599: Ahogy tetszik (vígjáték) 21. 1599: V Henrik (királydráma) 22. 1600: Vízkereszt, vagy amit akartok (vígjáték) 23. 1601: Julius Caesar (tragédia) 24. 1601-02: Hamlet (tragédia) 25. 1603: Szeget szeggel (keserű komédia) 26. 1603: Troilus és Cressida (keserű komédia) 27. 1604: Othello (tragédia) 28. 1605: Lear király (tragédia) 29. 1606: Machbet (tragédia) 30. 1607: Antonius és Cleopatra (tragédia) 31. 1608: Coriolanus (tragédia) 32. 1608: Perikles (regényes színmű) 33. 1608: Cymbeline (regényes színmű) 34. 1608: Athéni Timon (tragédia) 35. 1610: Téli rege (regényes

színmű) 36. 1610: A vihar (regényes színmű) 37. 1611: VIII Henrik (királydráma) (Ez az időrendi sorrend volt Alexander Bernát, Shakespeare című könyvében. Két másik könyvben két különböző kronológiát találtam, de mivel ebben a könyvben elég részletesen le voltak írva a keletkezés körülményei, ezt választottam.) Körülbelül 20 éves munkássága alatt, összességében majdnem minden évre esik két drámája. Bár az első tíz éve termékenyebb volt, mert 1600-ig 22 darabot írt. Szintén ebben az első szakaszában írta elbeszélő költeményeit és szonettjeit. Igaz, hogy pályafutásának elején többet írt, de a második szakaszban több a nagyobb jelentőségű mű. Minden jó, ha a vége jó Eredeti címe: All’s Well That Ends Well. Keletkezését nem tudják pontosan. Ahány életrajzkutató, annyi féle dátum Az biztos, hogy 1595 és 1603 között keletkezett. Először a Fólióban, 1623-ban jelent meg Műfaját tekintve ez

egy dráma műnemébe tartozó, keserű komédia. Most röviden bemutatom a dráma sajátosságait: A dráma színpadra íródott darab. A cselekményt és a legtöbb információt a szereplőktől tudjuk meg. Nincs benne leírás, hiszen ezt a díszletek és a jelmezek helyettesítik. (Persze tudjuk, hogy Shakespeare-nél nincsenek díszletek.) A szereplők megnyilvánulásának két fajtája van. Az első a monológ, melyben egy szereplő kiáll, és úgymond hangosan gondolkodik. A második pedig a párbeszéd, ahol két vagy több ember beszélget. Ilyenkor kibontakozik a szituáció A szereplők igen gyakran konfliktusba kerülnek egymással, amit a mű végéig meg- ill. fel kell oldani A szereplők jellemábrázolását beszéltetéssel és cselekedtetéssel oldja meg a szerző. (A cselekedtetéshez kapcsolnám a szerzői utasításokat, mint például a balra el és hasonlók.) Az egész darab kulcsfigurája a rendező, hisz’ az ő értelmezésétől, fantáziájától függ

a darab megjelenítése. Persze vannak segítői, mint például a kellékes, súgó, díszlettervező és a fővilágosító. Mégegyszer megemlíteném, hogy ezek a dráma általános jellemzői, és nem minden hozható összefüggésbe a Shakespeare korában lévő drámákkal. A mű keletkezéséről sajnos nem találtam túl sokat. Az viszont biztos, hogy nem eredeti ötlet alapján írta Shakespeare. Forrása Giletta di Nerbona története Boccaccio Dekameronjában. (3 nap 9 novella) A színmű rövid tartalma: Rousillon grófja nemrégiben meghalt. A francia király -egyik barátja-, hívatja a fiát, Bertramot az udvarába, hogy apja helyett, apja lehessen, és érte küld egy idős nemest, Lafeu-t. Az özvegy grófné, nem mer ellenkezni a királlyal, és elküldi fiát, Parolles kíséretével. Az udvarban lakik egy igen szép és okos lány, Heléna. Az ő apja egy fölöttébb híres orvos volt, de nemrégiben ő is meghalt. Halálos ágyán a grófnő megígérte neki,

hogy fel fogja nevelni a lányát. A lány szerelmes Bertram-ba, és ezt elárulja egy udvari ember a grófnőnek, mivel ő halotta, amint Heléna magában gyötrődik. A grófnő bevallatja vele érzéseit, és egyáltalán nem haragszik rá. Heléna meghallja Lafeu-től, hogy a francia király nagyon beteg, és már lemondtak róla az orvosok. Eszébe jut, hogy apja ráhagyott egy igen hatásos gyógyszert. Mivel Bertram elutazott, és nem akar távol lenni tőle, engedélyt kér a grófnőtől, hogy szerencsét próbálhasson Párizsban. A grófnő nem tartja vissza Heléna Párizsban nagy nehezen a király színe elé kerül, és elmeséli, hogy birtokában van annak a gyógyszernek, amitől meggyógyulhatna. A király el akarja küldeni, de miután Heléna elmondja ki volt az ő apja, végighallgatja. A lány felajánlja életét, ha esetleg nem gyógyulna meg két napon belül. Cserébe viszont, ha meggyógyul, azt kéri, hogy választhasson magának egy férjet. A király

meggyógyul, és Heléna Bertramot választja. A fiú nem akarja elvenni, mert Heléna csak egy egyszerű családból származik és nincs nemesi rangja. De a király parancsának nem ellenkezhet Az esküvő után egy sürgős ügy miatt elutazik, és visszaküldi Rousillonba a feleségét. A leány elmeséli az egészet újdonsült anyósának, aki közben kapott egy levelet Bertramtól; amiben az állt, hogy amíg Heléna ott él, addig Rousillon nem az ő hazája. Helénát is várja egy levél, miszerint Bertram csak akkor ismeri el feleségének, ha felmutatja azt a gyűrűt, amit sosem vesz le az ujjáról és egy gyereket, akinek ő az apja. Heléna vezekelni akar azért, mert férje miatta nem tér haza. Ezért úgy dönt, hogy elzarándokol a Szent Jakab oltárhoz. A grófnőnek hagy egy levelet, és éjszaka megszökik. Éppen Firenzében jár, amikor hírét hallja egy rendes asszonynak, aki befogadja a zarándokokat. Hozzá fordul szállásért Az asszony szívesen fogadja

Elviszi egy felvonulásra, ahol Bertram is felvonul. Elmeséli az egész házassági történetet Helénának, de a lány nem árulja el, hogy ő a szegény feleség. A kedves asszony még azt is elmondja, hogy Bertram most az ő lányának, Dianának udvarol. Eközben Parolles, Bertram nagyképű, hazug kísérője elveszít egy dobot a háborúban. Lafeu, aki mindvégig tudta milyen is valójában Parolles, megkéri Bertramot, hogy a nagyokos barátja hagy szerezhesse vissza a dobot. Lafeu tudja, hogy ezt Parolles nem tudja teljesíteni, ezért kitalálja, hogy álruhában foglyul ejtik Parollest. Parolles mit sem sejtve útnak indul, és már éppen azon van, hogy egy kitalált mesével, dob nélkül visszatérjen, amikor az álruhás Lafeu és csapata elkapják. Mivel halandzsa nyelven beszélnek, Parolles nem jön rá a turpisságra. Mindent elmond a francia csapatokról, és igen lekezelően beszél, főleg Bertramról. Aztán felfedik magukat, és Parolles már csak az

életéért könyörög, amit Bertram meg is hagy neki, de börtönbe küldi. Miután Heléna halotta Diána történetét, elmondja az asszonynak és a lányának, hogy ki is ő valójában. Arra kéri őket, egy kis pénzért cserében, hogy üzenjenek Bertramnak, aznap éjjel együtt hálhat Diánával. Bertram ekkor már úgy tudta Heléna halott, ezért nyugodt szívvel el is ment. Csak azt nem tudta, hogy Diana helyett, Heléna volt az ágyban. Odaadta az ál-Dianának a gyűrűjét és megígérte, hogy feleségül veszi. Heléna kidobott neki egy gyűrűt, miután kimászott az ablakon. Másnap Bertram elindult haza. Heléna pedig elindult a francia királyhoz, Dianával és az anyjával. A király viszont ekkor már elment Rousillonba, hogy a grófnőt vigasztalja, amiért Heléna meghalt. Ezért a három hölgy is útnak indult A grófnő éppen a királlyal beszélgetett, amikor Bertram betoppant. Az anyja és a király is megbocsátanak neki, amiért elmenekült az

esküvő után. Lafeu azon gondolkodik, hogy Bertramhoz adja a lányát. Ekkor a király észreveszi a gyűrűt, amit ő adott Helénának. És kérdőre vonja Bertramot. Arra gyanakszik, hogy ő ölte meg a feleségét (Lafeu rögtön lemond arról, hogy hozzá adja lányát.) Bertram elmesél egy elég valószínűtlen történetet. Ekkor toppan be Diána az anyjával, és elmondják, hogy Bertram megígérte Dianának, hogy elveszi. Diana meg is mutatja a Bertramtól kapott gyűrűt és ő is elmesél egy történetet. (A történet hitelességét bizonyítva még Parollest is hívatják, mert ő járt Bertram és Diána között. De Parolles nem mond semmi egyértelműt.) Mivel a két történet nem egyezik, a király mindkettőt le akarja tartóztatni. Heléna csak most jön be. Elmond mindent, felmutatja a gyűrűt, valamint azt, hogy várandós. Bertram azt feleli, hogy csak akkor hisz neki, ha az egész történetet hitelességét be tudja bizonyítani. Persze, hogy be tudja,

hisz’ ott van Diána és az anyja. Erre Bertram már tényleg elismeri feleségének (10 kép) A király pedig úgy dönt, hogy Dianát hozzáadja egy francia nemeshez. Szóval: MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ! A mű –szerintem direkt- szimmetrikusan lett felépítve. Ez alatt azt értem, ahogy a felvonások és a színek következnek. 5 f elvonásból áll Az elsőben és az utolsóban 3; a másodikban és a negyedikben 5; a harmadikban pedig 7 sz ín van. Bár ha jobban belegondolok, ezt nem találhatta ki Shakespeare, mert azt tudjuk, hogy nem tagolták se felvonásokra, se színekre a darabokat. Viszont számomra ez akkor is érdekes volt A cím sokat sejtet arról, hogy a darab nem végződhet tragédiával, habár az első jelenet gyászruhás embereket ábrázol. Az olvasó nem tud azonosulni az ott lévők fájdalmával, hiszen a grófot nem ismertük. De itt is megjelenik a halál, mint más Shakespeare művekben. Sok más műhöz hasonlóan, itt is hisz a király a

csodaszerekben, habár az orvosok már lemondtak róla. A király egy igen rendes embernek mutatkozik, amikor azt mondja, hogy csak az emberek értékei, és nem a rangjuk a fontos. Ezért is elég ellenszenvesnek tűnik Bertram, hogy azért nem akarja elvenni Helénát, mert semmilyen rangja sincs. De nem tagadhatja meg az esküvőt, mert fél a királytól. Nem csoda, hogy ez után ilyen feltételeket, szab a feleségének. Számomra egy elég ellentmondásos alaknak tűnt Bertram. A másik alak Parolles volt, aki nem nyerte el a tetszésemet. Elég szörnyű volt az a jelenet, amikor az egész francia hadat és Bertramot is szidja, gyalázza. Nagyon nyájasnak próbált mutatkozni, és közben iszonyatosan kétszínű volt. Lafeu, az öreg nemes úr szerintem egy nem túl fontos, de jó szereplő volt. Nagyon tetszett, hogy Helénát bejutatta a francia királyhoz, és hogy felismerte, milyen is valójában Parolles. A grófnő is rokonszenves volt nekem. Kifejezetten rendes

volt Helénával. És nagyon szép volt, amikor kitagadta a fiát, azért mert –ha csak levélben is- megszégyenítette Helénát. Diána és az anyja igen fontos mellékszereplők voltak. Nélkülük nem jöhetett volna létre a „happy end”. A jellemükkel nem volt semmi gond Végig rendesek és segítőkészek voltak. A darabban volt még egy szerintem igen jelentéktelen szereplő, a bohóc. A grófnővel folytatott lényegtelen beszélgetéseket. Heléna, a főszereplő, egy nagyon okos fiatal lány. Megőrül Bertramért, annyira, hogy az életét is kockáztatja érte, amikor a csodagyógyszert próbálja ki. A lány annyira okos, hogy az ágycselhez mindent pontoson kitervel, és még a saját gyűrűjét sem felejti el odaadni. Ez az ágycsel egy nagyon meglepő jelenet Talán sokkal nagyobbat csattant, mint a végén a valódi csattanó. Összességében nekem tetszett a darab. Habár a mű elég gyenge Shakespeare többi művéhez képest. De az egy nagy pozitívuma,

ahogy bemutatja egy „gyenge” nő, kitartó és erős harcát élete egyik fő célja érdekében. Ezt a darabot először Magyarországon 1940. V 20-án állította színpadra Németh Antal. A bemutató a Nemzeti Kamara Színházban volt A Katona József Színházban, 1961-ben volt egy előadás (11. Kép), Várkonyi Zoltán rendezésében. Helénát Törőcsik Mari, a grófnőt Sulyok Mária játszotta A Minden jó, ha a vége jó-t Vas István fordításában olvastam. De tudtommal még fordította Innocent Vince Ernő és Pap Gyula is. Bibliográfia • • • • • • • • • Alexander Bernát: Shakespeare Franklin Társulat kiadása, Budapest, 1920: Benedek Marcell: Shakespeare Bibliotheca Kiadó, Budapest, 1957 Charles és Mary Lamb: Shakespeare-mesék Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1955 Claybourne Anna és Treays Rebeka: Shakespeare világa Park Kiadó, Budapest, 1997 Kéry László: Shakespeare vígjátékai Gondolat Kiadó, Budapest, 1964 Szerdahelyi István:

Világirodalmi lexikon „Sf-Suzuki” Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 Székely Magda: William Shakespeare összes drámái Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972 Szörényi László: Matúra Klasszikusok: William Shakespeare Hamlet Ikon Kiadó, Budapest, 1993 Trencsényi Borbála: A Reneszánsz irodalmából Holnap Kiadó, Budapest, 1992 Melléklet: Az itt található képek sorszámai a szövegben is fel vannak tűntetve