Történelem | Felsőoktatás » Magyar történelem (1526-1790)

Alapadatok

Év, oldalszám:2008, 40 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:581

Feltöltve:2008. október 13.

Méret:397 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

Magyar történelem (1526-1790) 1. Az ország három részre szakadásának története a. Mohács után: a kettős királyválasztás Mohács nem az elesettek száma, hanem az önálló magyar államiság megszünése miatt tragédia. Az életben maradt magyar nagyurak között nem volt akkora összefogás, amely egyértelműen lehetővé tette volna egy nemzeti király megválasztását. Híre kel annak is, hogy a király meghalt a csatamezőn, de halála körül - máig - sok a bizonytalanság. Mária királyné a vereség hírére Pozsony felé menekül, Báthori István nádor a csatát követően - miután kifosztotta a pécsi káptalan kincseit szállító szekérkaravánt - Babócsa várába zárkózik. A törökök szeptember 11-ére Buda alá érnek, s gond nélkül megszállják a várost, de mindössze két hétig maradnak. Szeptember 26-án kiürítik a várost, s október 9-10-én a teljes török sereg kivonul Magyarországról. Mária október elején kelt rendeletében

november 25-ére Komáromba hív össze országgyűlést; Szapolyai János viszont még október közepe táján Tokajban (rész)országgyűlést tart. Az október 16-án összeülő tokaji országgyűlésen Werbőczy szónokként lép fel Szapolyai oldalán, s az 1505ös rákosi végzés a nemzeti király választása mellet érvel. A nemesek Szapolyai Jánost (15261540) kiáltják ki királlyá, s rendelkeznek a király holttestének felkutatásáról is A király holttestének megtalálásáról több, egymásnak ellentmondó beszámoló ismeretes. Tatay Miklós káplán - aki egyébként úgy vélekedik, hogy Szapolyait rossz szellemként veszik körül tanácsadói - beszámolója szerint II. Lajost a csatából menekülve átvitték a mocsáron, majd pihenő közben Szepesi (Szapolyai) György háromélű cseh karddal, három szúrással megöli. Szepesit erre Tomori Pál öli meg, akivel viszont Szepesi hadnagya és emberei végeznek. A király holttestét a nyakában,

aranyláncon függő kereszt és jeggyűrűje segítségével azonosítják. Egy másik beszámoló szerint a király Szekcső faluban száll meg, s - az előbbi beszámolóhoz hasonló módon - ekkor öli meg Szepesi György, majd ezt követően temetik el Csele falu közelében, ahol Keresztelő Szent János napjától Márton hitvalló napjáig fekszik. Azonosítása ugyancsak a nyakában viselt lánc és gyűrűje alapján törénik meg. A harmadik - királypárti - leírás (Sárffy Ferenc győri várparancsnok jelentése Brodarics Istvánnak) szerint a királyné a király holtestének megtalálásával őt és Czettrich Ulrikot bízza meg, s valóban rá is akadnak a dunai gázlóba fulladt - és eltemetett - II. Lajos tetemére Utóbbi leírás már semmilyen ékszerről nem tesz említést, az azonosítás a király lábán levő jegyek, ill. két foga alapján történik meg; a testen nem találnak sebeket. Szapolyai ragaszkodik ahhoz, hogy Székesfehérváron - miután az

uralkodó holttestét eltemették hivatatalosan is királlyá koronázzák, ehhez azonban új koronát kell készíttetni. A koronázást 1526. november 11-én tartják meg, Szapolyai a koronázás után újabb országgyűlést tart, melyen a várható török támadásra hivatkozva - határoznak a mohácsi csata előtt lefoglalt egyházi tuzed megtartásáról, ill. egyéni - és egyszeri - vagyondézsmát rendelnek el a nemesek vagyonára Szapolyai végül - súlyos hibát elkövetve - nem ratifikálja a határozatot. 1526 végére két politikai csoport van az országban, a - főleg Werbőczy vezette - nemzeti párt, ill. a Habsburgokat támogató csoport, akik Ferdinándot szerették volna a trónra ültetni. Lassan főleg Mária királyné tevékenységének köszönhetően - növekedni kezd a Habsbrgokat támogatók tábora. Szapolyai jól tudja, hogy az országot a kettészakadás veszélye fenyegeti, ha Ferdinándot királlyá választják, ezért kétszer is megkéri az

özvegy királyné kezét (elsőként még a tokaji országgyűlés alatt), aki azonban mindkétszer visszautasítja. Ferdinánd adományokkal igyekszik híveinek táborát gyarapítani, Báthori István nádort pl. Kőszeg várának ígéretével nyeri meg A királyné újabb országgyűlést hív össze Pozsonyba, s 1526. december 16-án - a személyesen jelen sem lévő, előzőleg október végén már cseh királlyá választott - Ferdinándot (1541-1564) a Habsburg-párt elismeri választott királyként. b. Szapolyai és Ferdinánd harca Szapolyai 1527. március 17-ére újabb országgyűlést hív össze Budára, amelyen adókivetést próbálnak elérni a török elleni harc finanszírozására, amelyre a várt támadás elmaradása miatt nem kerül sor. Ezidőtájt jut fontos szerephez a délvidéki "Fekete Ember", azaz Cserni Jován, Szapolyai egykori lovásza, aki magát a szerb despota fiának mondva azt hangoztatja, hogy képes megtörni a mohamedánok

hatalmát és visszaszerezni Szerbia függetlenségét. Hatalmas sereget gyűjt össze, s ütőképes haddá is szervezi azt. Szapolyai eleinte nem fordít különösebb figyelmet Jovánra; Bács megyében telepíti le, hogy ütközőzónát alkosson közte és a török között. Jován Szegeden rendezi be udvarát, s újab területekre vágyva zaklatja a szomszédos magyar birtokosokat. Ferdinád követei útján - és ismeretlen módon - megnyeri Jován támogatását, Szapolyai így tkp. harapófogóba kerül Úgy véli, hogy Ferdinánd és Jován közül az utóbbi a veszélyesebb ellenfél, s előbb Perényi Pétert, majd - Perényi kudarca után - Czibak Imre váradi püspököt küldi ellene, végül utóbbinak sikerül legyőznie a Fekete Ember seregeit, s a súlyosan sérült Jovánt is megölik (állítólag maga Török Bálint végez vele). Szapolyai követeket küld a Birodalmi Tanácsba, de követeit Ferdinánd elfogja, így nem tudnak tényleges támogatást szerezni

Ferdiánd ellen. 1527. július 31-én Ferdinánd betör Magyarország területére Szapolyai külföldi támogatást keres, de csak elvi segítséget kap. Nem vállalja a nyílt csatát Ferdinánddal szemben, visszavonul, majd végül Tokaj mellett ütköztik meg Ferdinánd csapataival és súlyos vereséget szenved. Előbb Erdélybe menkül, ahonnan követe, Lasky Jeromos útján megpróbálja felvenni a kapcsolatot a törökkel. Ferdiánd 1527 november 3-án Székesfehérvárott megkoronáztatja magát Szapolyai 1528. januárjában előbb Debrecenbe, majd Kassára megy, ahol újabb vereséget szenved Ferdinánd csapaitól, s ezután kénytelen Lengyelországba menekülni. 1528. tavaszán a lengyelországi Tarnow-ban csatlakozik hozzá korábbi harcostársa Martinuzzi Fráter György (apai nevén Utyeszenics) pálos szerzetes, segítségével Szapolyai kisebb sereget gyűjthet, s csapatai élén visszatérhet Magyarországra (ez annak is köszönhető, hogy a magyarok időközben

csalódnak Ferdinándban, aki nem gyűjt sereget a török ellen). Szapolyai válaszút elé kerül: tudja, hogy önmagában nem tud szembeszállni Ferdinánddal, ezért szövetségesként próbálja megnyerni a törököket, ezzel jókora megdöbbenést váltva ki a magyarokból (viszont egyáltalán nem lepve meg az európai uralkodókat). A szultán örömmel fogadja a békekötés gondolatát, s 1529. augusztus 29-én Mohácson találkozik Szapolyaival (a Szapolyai-párti visszaemlékezések szerint nem csókol kezet a szultának, csak nagyon mélyen hajol meg, ellenfelei szerint viszont kézcsókkal járul a szultán elé). A szultáni sereg Budára vonul, elfoglalja a csekély haderővl védett várost, majd Bécs alá vonulnak, de mire a várost elérik, már nem alkalmasak az ostromra - talán Ibrahim nagyvezír mesterkedéseinek is köszönhetően -, ezért kénytelenek visszavonulni. Szapolyai kormányzóvá nevezi ki Lodovico (Luigi) Grittit (Andrea Gritti velencei doge

törvénytelen fia; a szultán udvari ékszerszállítója, segítségével jutott be Szapolyai követe a szultánhoz), aki később Ferdinánddal alkudozik, Erdélyt akarja megszerezni magának, ezért megöleti Czibak Imre váradi püspököt. A felháborodott erdélyiek Medgyesen elfogják, és kivégzik Grittit (1534. szeptember 29); erdélyi vajdának Majláth Istvánt nevezik ki 1532. tavaszán II Szulejmán vezetésével hatalmas török sereg indul - a Jurisics Miklós által védett Kőszeg érintésével - Graz és Bécs felé, de a Bécsnél összegyűlt jelentős császári sereg miatt nem próbálkoznak a város ostromával. A visszavonuló török hadatt a magyar határig üldözik, de ott megállnak (!). 1538. február 24-én Szapolyai és Ferdinánd követei megkötik a váradi békét, melynek értelmében két részre osztják az országot, s Szapolyai halála után Ferdinándé lesz a teljes ország, Szapolyai fia pedig örökli a családi birtokokat. Szapolyai

1539-ben feleségül veszi Izabellát (I Zsigmond lengyel király és Bona Sforza lengyel királyné lányát), s 1540-ben megszületik fia, János Zsigmond is, akit azonban az apa már nem láthat, mivel Erdélybe kell vonulnia a BalassaMayláth-féle összeesküvés szétoszlatására, s hamarosan, 1540. július 21-én meghal Halála előtt még megesketi Fráter Györgyöt, hogy fiát fogják Magyarország választott királyává tenni. János Zsigmond királlyá választását - mivel fenntartaná az ország széttagoltságát - a törökök is támogatják. Ferdinánd csapatai előbb Leonhard Fels, majd 1541-ben Roggendorf generális vezetésével is megostromolják Budát. 1541 június végére Buda alá érezik az eredetileg a váradi béke megtorlására útnak indult szultáni sereg, s miután elkergették Roggendorf csapatait, 1541. augusztus 29-én - csellel - elfoglalják Budát. Török Bálintot fogolyként elhurcolják (azt kívánta elérni a szultánnál, hogy János

Zsigmond gyámja és Erdély kormányzója legyen, de a Szultán Fráter Györgyöt támogatta). Ezzel tkp már három részre szakad az ország 2. Török hódítók Magyarországon a XVI században 1. Török hadjáratok a XVI században A törökök a megerősített végvárrendszert 1543-1566 között háromszor is megtámadták. Minden támadásra jellemző volt, hogy a törökök a német hódítási kísérletekre válaszoltak velük. - 1543-1547: a hadjárat előzményét Buda 1542-es, Joachim brandenburgi gróf vezette sikertelen német ostroma adta, ennek megtorlására 1543-ban a szultán személyes vezetésével indul támadás, elfoglalják Valkó, Siklós, Pécs, Sárvár, Győr, Tata, Esztergom és Székesfehérvár városát, ill. Visegrádot, Nógrádot, Hatvant és Simontornyát 1544-1545 folyamán a törökök tovább növelik a meghódított területeket, megindul a főúri kastélyok várakká alakítása a hódoltság mentén. Új végvárendszer épül ki,

melynek tagjai: Győr, Pápa, Kanizsa, Gyula, Várad, Eger, Sziszek, Temesvár és Kapronca várai. 1547-ben Ferdinánd és V Károly öt évre szóló békét köt a törökökkel. Fráter az ország újraegyesítésére törekszik, de a törökkel való jó kapcsolatot is szeretné megtartani (évi 10 ezer arany adót fizet a töröknek). 1549. szeptember 8-án kötik meg a nyírbátori egyezményt, melynek értelmében János Zsigmond Erdély átadása fejében megtarthatja szepesi birtokait, Izabella megkapja hozományát, Fráter György pedig püspöki címet kap. Ferdinánd pénzügyi támogatást kér és kap a speyeri birodalmi gyűléstől, s a pápa is támogatja pénzzel, ill. tengeri haddal Seregének fővezéréül Joachim brandenburgi őrgrófot választja, aki azonban tehetségtelen hadvezér, s a Buda felmentésére irányuló ostromot is esős időben kezdi meg, ezáltal nem sikerül visszafoglalni a várost. - 1552: a török az 1551-es Castaldo vezette, a királyi

Magyarország és Erdély egységesítésére irányuló kísérlet megtorlására indították, céljuk az, hogy a nógrádi várak és Temesvár elfoglalása után a két sereg egyesülve Szolnok és Eger elfoglalásával szabad utat nyerjen a bányavárosok felé. Két sereg indult, az elsőt Kara Ahmed másodvezír vezette, s elfoglalta Lippát, Jenőt és Temesvárt, amelyet Losonczy István védett. A segítség nélkül maradt kapitány több héten át védte a várat, ám a meglehetősen kevert etnikumú katonaság a vár feladására kényszerítette. A törökök az elvonuló sereget felkoncolták, és Ahmed Losonczyt le is fejeztette. Közben a másik sereg Hádim Ali budai pasa vezetésével elfoglalta Drégely várát, melyet Szondi György és 150 katonája haláláig véd. Ali és Ahmed seregei Szolnok alatt egyesültek A várat "ránézésre" bevették, mivel a szolnoki várvédők rögtön feladták, látva a hatalmas oszmán sereget. Ezután Eger ellen

indultak és szeptember 15-én megkezdték az ostromot. A Dobó István vezette katonák, és a környékről odamenekült lakosság több mint egy hónapig védte a várat, így a törökök kénytelenek voltak elvonulni, egyrészt mert seregük megcsappant, másrészt pedig az október végi hideg idő megviselte a mediterrán éghajlathoz szokott oszmán katonaságot. Temesvár központal kerül kialakításra a második török vilájet, - 1566: a törökök ismét Eger ellen akartak vonulni, ám a szultán változtatott tervén, és a Zrínyi Miklós 2500 katonája által védett Szigetvárat kezdte ostromolni. A segítség nélkül maradt szigetváriak utolsó csepp vérükig védték a várat, és számos kirohanásukkal megzavarták és meg is tépázták a török sereget. Szeptember 5-én éjjel meghalt II Szulejmán, de ezt a katonák elől eltitkolták. A magyar sereg ekkor már annyira beszorult a várba, hogy - a nem csak Magyarországot, hanem a birtokait is féltő

- Zrínyi végső kirohanásra szánta el magát, ahol bajtársaival hősi halált halt. Eközben az akkori császár II Miksa 100 ezer fős seregével Győrnél állomásozott, és tétlenül figyelte a szigetváriak elestét. - 1568: Szulejmán halála után a török birodalom élére II. Szelim (1566-1574) állt, aki nem volt annyira harcias, mint elhunyt elődje, így 1568. febuár 17-én megköthették a drinápolyi békét, amely a meglévő állapotokat szentesítette. Ez a megállapodés lezárta a török hódítás harmadik korszakát, s a fönnálló hatalmi viszonyok alapján a század végéig rögzítette hazánk területi megoszlását. A drinápolyi béke két nagyhatalom erőegyensúlya (status quo) alapján megkötött béke, bár ez az egyensúly sokkal inkább az erőtlenség egyensúlyának lenne nevezhető, hisz már mindkét hatalom feladta expanziós terveit, - 1593-1606: tizenötéves háború. 1593: Sziszek, 1595: Esztergom, 1596 szeptember: Petrinja, 1596.

október 26: Mezőkeresztes, 1603: Sárvíz 1594-ben Győr elfoglalása után alakítják ki a mindössze négy évig fennálló - harmadik vilájetet, majd 1596-ban az egrit, ill 1600-ban a kanizsait, - 1660-ban a váradi és 1663-ban az érsekújvári vilájet kerül megszervezésre. 2. A lopakodva hódítás taktikája Ináncsik Hálil történész elmélete alapján ("türelmes öt fázis") - 1. fázis: portyák, határvidék puszítása Kizil elma ~ aranyalma: kezdetben Konstaninápoly, majd 1453-as eleste után Buda, ill. 1529 uán Bécs a hódításoik végső célja, - 2. fázis: el kell foglalni egy határmenti területet a célország belsejének meghódítása érdekében (Nándorfehérvár, 1521), - 3. fázis: egy nagy, általános ütközetben fel kell morzsolni a megtámadot ország hadseregét, ezt követően lehet már politikai úton - törökpárt kialakíásával - biztosíani a katonai győzelmet, - 4. fázis: törökpárt; Szapolyai kapcsolatfelvétele a

törökkel, teljes behódolás, erkölcsi megroppanás, a Mátyástól ajándékba kapot, családi ereklyekén tisztelt gyűrű ajándékba adása, kézcsók a szultánnak, - 5. fázis: teljes bekebelezés; a birodalomba való betagozás, iszlám hit felvétele (történelmi kényszer, Magyarországon nem ölt tömeges méreteket, ugyanakkor Boszniában pl. teljes egészében végbemegy) az iszlám hitűek adómentességet élveznek. A lopakodva hódítás taktikájával szemben áll Perjés Géza törénész akciórádiusz-elmélete: a szultán mintegy 100 ezer fős hadserege szárazföldi hadművelet esetén csak a Konstantinápolyt övező kb. 130 km-es (?) körzetben vethető be hatékonyan A lopakodva hódítás taktikája igazolható pl. Bulgária és Havasalföld esetében, de Magyarország, Perzsia és Észak-Afrika esetében nem. A törökök tkp nem is akatrák teljes mérékben elfoglalni Magyarországot, mivel az itteni adóbehajtás meglehetősen deficites vállalkozásnak

bizonyult (az innen kieső bevételeket Egyiptomból fedezik), viszont stratégiai szempontból mégis fontos terület volt. 3. A török berendezkedése Magyarországon - végvárvonal tágítása, - 1568: drinápolyi béke, - 1570-1580-as évek: "békeévek" - az 1590-es évektől kezd leáldozni a szultán csillaga. Egyre több adót vetnek ki, vásárütés (a hetivásár utolsó napján csapnak le, elviszik a teljes bevételt (törökök és magyarok is)), kótyavetye (a vásáron rabolt javak egymás közötti felosztása, melyből az elesettek hozzátartozói is részesülnek). a. közigazgatás A meghódított területeket vilajetekre, azaz katonai célú közigazgatási egységekre osztották. Ezek közül a legelső a Budai vilajet volt, itt volt a hódoltsági terület központja, élén a budai pasa (beglerbég) állt. Később még öt másik vilajetet is szerveztek A vilajeteket (megyéket) szandzsákokra osztották, azokat pedig náhijékre. A szandzsákok

élén a bégek, a nahijék élén pedig az agák álltak. Ezeknek a területeknek jelentős katonaságot és hivatalnoki gárdát kellett ellátnia. Az egyes egységek vezetését a főhivatalnokokból álló tanácsadó testület (díván) látta el Ilyen főhivatalnok volt például a defterdár (adószedő), a kádi (bíró) és a mufti (törvénytudós, egyházjogász). b. földtulajdon-viszonyok A török birodalomban a meghódított területeken, minden föld és a rajta élők (ráják) a szultán tulajdonának számítottak. Ezeket a birtokokat két típusba lehet sorolni: a szultán magánkezelésű birtokaira ((k)hász-birtok), ill. az adomány- és szolgálati birtokokra Utóbbiakból kaptak a hivatalnokok és a hűbéres lovas katonák (szpáhik). A birtokokat csak használatra kapták, és azok nem voltak örökíthetőek. Két típusa volt: a ziámet, amely 20-100 ezer akcse jövedelmű birtok, ill a tímár, amely 20 ezer akcsénál kevesebb jövedelmű birtok. A

birtokokat a szultán meghatározatlan időre adta ki, ezért ott rablógazdálkodást folytattak, azaz olyan termelési módot, melynek célja, hogy a birtokos a földbirtokból a lehető legkevesebb idő alatt a legtöbbet sajtolka ki. Ez a termelési mód az ott szolgáló jobbágyokat sem kímélte Jóval kedvezőbb volt a helyzet a (k)hász-birtokokon, ahol a termelők nagyobb szabadságot kaptak. c. adóterhek és életkörülmények A törökök a zökkenőmentes átállás érdekében figyelembe vették a korábbi magyar adózási szokásokat, és azon nem sokat változtattak. Az adókat alapvetően két kategóriába sorolhatók Az állami adó legnagyobb eleme a harádzs (50 akcse), melyet a 300 akcse jövedelemnél nagyobbal rendelkező nem muzulmán lakosoknak (rájáknak) kellett fizetniük. Az állami adó másik eleme, a robot volt. A törökök létrehoztak egy másik adót is, a földesúri adót (50 akcse (1 Ft) és a tizedet) Ezt a települések adóköteles lakosai

pénzben és terményben fizették a földesuraknak. A megvesztegetés a török hivatali rendszer egyik jellemző vonása volt, ami alól még a szultán sem volt kivétel, ezért szinte a kötelezően elvárt ajándék (baksis) is adónak számított. A XVII század második felében egyre több rendkívüli adót is kivetettek a törökök. A hódoltság ideje alatt az ország nagy része pusztulásnak indult. Voltak azonban kivételek A kincstári fennhatóság alá tartozó mezővárosok (Kecskemét, Halas, Gyöngyös, Nagykőrös, Jászberény) ugyanis fejlődtek. Itt a külterjes állattenyésztés vált elterjedtté, s az itt termelt árúval Magyarország be tudott kapcsolódni a kontinentális munkamegosztásba. Az ország legnagyobb részén azonban nyomorúságos volt az élet. Különösen igaz volt ez a határmenti területekre, ahonnan, az állandó harcok miatt a lakosság nagy része elmenekült. Az elnéptelenedett pusztákra lassan beszivárogtak a környező

államokban élő népek (rácok, vlach pásztorok, szlovákok, románok, stb.) A helyben maradt parasztok nyakába hatalmas terheket akasztottak, ugyanis a nemesek még mindig sajátjuknak érezték az elvett földjeiket, és ezért adót szedtek. A parasztnak ezen kívül az államnak, és nem ritkán az egyháznak is kellett adóznia. Az elköltözött parasztok vagy a városokban éltek tovább, vagy az általuk létrehozott parasztvármegyékben. A lakosság itt önvédelemre rendezkedett be. Ezek a parasztvármegyék a megszünt nemesi vármegyék helyén jöttek létre a XVI-XVII. században Ezeket parasztkapitányok és paraszthadnagyok vezették, ők erősítették meg a közbiztonságot, de nem volt biráskodási joguk. Igazságszolgáltatásta helyi szinten a válaszott bírók végezték. Ezek felett állt a kádi, a hódoltságban összesen két ilyen volt 3. A végvári rendszer kiépülése és jelentősége A XVI. század derekára a középkori magyar királyság

végérvényesen három részre szakadt A hajdani országterület északi egyharmad része a Habsburg-házból választott magyar királyok, a középső egyharmad rész pedig a török szultán alá tartozott, Szapolyai keleti királyságából pedig az erdélyi fejedelemség jött létre. Mivel a török hódítás fő iránya az 1660-as évekig Erdélyt közvetlenül nem fenyegette, a hódító iszlám fő csapásait a királyi Magyarországnak kellett felfognia. A török elleni védelem azon a mintegy 100 végvárból álló várláncolaton nyugodott, amelyet a XVI. század közepétől a század végéig a Habsburg uralkodó és a magyarok közös erőfeszítéssel építettek ki. A végvárvonal gerincét néhány fővár alkotta Ilyen volt, például, Kanizsa, Győr, Komárom, Érsekújvár, Eger vagy Várad. A középkori várakat itáliai hadmérnökök vezetésével építették át. A török ágyuk ellen védtelen magas, gótikus tornyokat lebontották, a falakat

megerősítették. A falból kiugró, ún fülesbástyákat emeltek, amelyekből a bástyákat összekötő falakat is lehetett védeni. [Körbástya, olaszbástya, füles bástya: a szomszédos bástyáról védett körbástya csúcsán olyan holt tér van, ahova nem hatnak a tűzfegyverek, tehát itt a legkönnyebb megmászni a falat. A holttér kiküszöbölésére találták ki a XVI században a szögletes, vagy óolasz bástyákat. Hogy a bástyákban elhelyezett ágyúkat, és a tüzérek épségét jobban megvédjék, a bástyákra füleket illesztettek (újolasz bástyák). A füllel védet tüzelőállások biztosabbak, mert kevesebb ágyú tudja tűz alá venni.] A fontosabb várakban többezres őrség szolgált A fő várak mögött több másod-, és harmadrendű várat, palánkot építettek. A palánkok falait cölöpök és vesszőfonások közé döngölt, több méter vastag földből készítették, majd kívülről betapasztották. A végvárakkal kapcsolatos

ügyeket a Károlyvárosban, Varasdon, Kanizsán, Győrött, Érsekújvárott és Kassán tartózkodó főkapitányok intézték. A főkapitányok elvben a nádor alá tartoztak, de gyakorlatban a bécsi haditanács alá voltak rendelve. A magyar végvárak őrsége a XVI. században 15-20 ezer fő között ingadozott, de mindig kevesebben voltak, mint a török végvárak katonái. A végvári tisztek zöme birtokát vesztett nemes volt, a legénység pedig a menekült kisnemesekből és a jobbágyokból került ki. A legtöbb katona magyar volt, de szolgáltak horvátok, rácok, osztrákok, németek, csehek, itáliaiak, lengyelek és vallonok is. A lovasság zöme könnyű fegyvezetű magyar huszár volt. A magyar gyalogosokat darabontnak nevezték. A gyalogosok közé tartoztak a hajdúk és a vízihajdúk vagy naszádosok Ők szállították az élelmet, a fegyvereket és a hadianyagot a folyó menti magyar várakba, de ha kellett, mint gyalogosok harcoltak. A XVI század elején

még sok volt közöttük a rác, amikor azonban központjukat áttették Komáromba, a legtöbb naszádost a komáromiak és a Csallóköz magyarjai adták. A várak élén a kapitány vagy főkapitány állott, ő felelt a reá bízott várért. A várak birtokait az udvarbíró igazgatta és ő szedte be a várhoz tartozó falvak adóit. Fontos személy volt a vár papja, orvosa és deákja, hisz néha még a kapitány sem tudott olvasni. A legtöbb várban tartottak kémeket, futárokat és kalauzokat. Ez a végvárrendszer védte meg másfél évszázadon át a keresztény Európát a törökök újabb és újabb támadásaitól. Ezért nevezték hazánkat akkoriban a kereszténység védőbástyájának. A XVI. században a magyar végvárakban szolgáló 15-20 ezer főnyi katonaság évi zsoldja több mint egymillió forint volt. Megközelítőleg ugyanennyibe került a várak jókarban tartása és ellátása. Mivel a kincstár magyarországi bevételei alig haladták meg a

félmillió forintot, Magyarország külföldi segítségre szorult. Ilyen segítség volt a német birodalmi török segély, az osztrák és a cseh rendek támogatása. Persze ezek a tartományok és országok nem a magyarság iránt érzett felebaráti szeretetből járultak hozzá a magyarországi végvárak fenntartásához. Nagyon is jól tudták, hogy jobb a szomszéd égő házának oltásában segíteni, semmint hagyni, hogy a tűz a saját házukra is átterjedjen. Az volt az érdekük, hogy a török támadásokat még Magyarországon sikerüljön visszaverni. A magyarok is belátták, hogy a Habsburgok segítsége nélkül nem tudják megvédeni magukat. Ezt még a Habsburgok ellen küzdő magyar urak is elismerték. E támogatásért a magyaroknak azonban nagy árat kellett fizetniük. Le kellett mondaniuk arról, hogy a hadügyeket és a pénzügyeket továbbra is ők intézzék. Ezekről a bécsi udvarban döntöttek A király azonban csak a század közepétől vette

át a fontosabb várakat a magyar nemesektől. Előtte a magyar nagybirtokosok, a Batthyányiak, Nádasdyak, Rákócziak, Thurzók és mások várai védték az országot a töröktől. A katonákat később is sok helyütt a nemesi nagybirtok fizette és látta el élelemmel. A magyar nemesek gyakran adtak kölcsönöket is az uralkodónak. Mivel a király a kölcsönöket nem tudta visszafizetni, birtokokat adott az uraknak. Pálffy Miklós, a XVI század legnagyobb magyar hadvezére, Győr visszafoglalója ilyen birtokadományoknak köszönhetően emelkedett köznemesi sorból az ország legelső urai közé. 1536 és 1600 között 35 vár és 716 község került a magyar nagyurak kezére. A királyi birtokkal együtt tűnt tova a királyi hatalom is, ill vette át helyét az új nagybirtok és az új magyar arisztokrácia. A XVII század elején a Habsburg-ellenes rendi harcok ezekre az új birtokokra és várakra támaszkodnak majd. A nagybirtok nemcsak a királyi hatalommal

szemben erősödött meg, az arisztokrata családok fokozatosan kiterjesztették befolyásukat a szomszédos kis-, és középnemesekre. A háborús időkben a kis-, és középnemesek a nagyurak szolgálatába állottak. Szolgálatukért cserébe védelmet, ellátást és fizetést kaptak. Az Európát védő magyar végvárak fenntartásának és ellátásának terheit tehát a Habsburg uralkodók és a magyarok közösen viselték. A magyar nemesek és jobbágyok áldozatvállalása nélkül aligha sikerült volna másfél századon át feltartóztatni a törököket. 4. "Az Erdélyi Fejedelemség születése" a. Erdély 1541 után Fráter György szeretné elérni, hogy János Zsigmond legyen a király, amit - mivel fenntartaná az ország széttagoltságát - a törökök is támogatnak. 1541 augusztus 29-én a törökök elfoglalják Budát, ezzel tkp. már három részre szakad az ország 1541-ben országgűyűlést tartanak Miskolcon, melyen mindkét király hívei

megjelennek. Fráter 1541 decemberében hűségnyilatkozatot tesz Ferdinándnak, s még ugyanebben a hónapban, 1541. december 29-én megkötik a gyalui egyezményt, amelyben - tkp. a váradi békére épülve - megígéri Izabella és gyermeke távozását, ill. Erdély Habsburg-kézre adását, s cserébe Szepes várát és a hozzá tartozó birtokokat kéri. 1542-ben a vásárhelyi országgyűlés János Zsigmond gyámjának, ill Erdély főkapitányának és kincstartójának nevezi ki. A tordai gyűlés 1542 december 20-án megújította a három nemzet unióját (a magyar-székely-szász nemzt 1437-es kápolnai unióját) és érvénytelenítette a gyalui egyezményt. Elhatározták, hogy János Zsigmondot ismerik el fejedelmül, évi 10 ezer forint adót küldenek a szultánnak, Ferdinándot pedig megkérik, hogy ne vigye őket veszélybe, ha nem birja őket megvédeni, és engedje őket magukról gondoskodni. 1543-ban a szultán személyes vezetésével indul támadás,

elfoglalják Valkó, Siklós, Pécs, Sárvár, Győr, Tata, Esztergom és Székesfehérvár városát, ill. Visegrádot, Nógrádot, Hatvant A gyalui egyezményről a szultán is tudomást szerez, de Fráter sikeresen megakadályozza a támadását. 1544-1545 folyamán a törökök tovább növelik a meghódított területeket, megindul a főúri kastélyok várakká alakítása a hódoltság mentén. Új végvárendszer épül ki, melynek tagjai: Győr, Pápa, Kanizsa, Gyula, Várad, Eger, Sziszek és Kapronca várai. 1547-ben Ferdinánd és V Károly öt évre szóló békét köt a törökökkel. A magyar rendek nehezen nyugodtak bele a török-Habsburg békébe. 1547 tavaszán meghalt I Ferenc, a Habsburgok esküdt ellensége. Egy évvel később Szulejmán elindult Perzsia elleni hadjáratára. Többen is alkalmasnak találták az időt a két magyar haza egyesítésére 1549 szeptemberében Nyírbátorban Fráter György megállapodott Ferdinánd megbízottaival Erdély

átadásáról. Szapolyai fiának, II Jánosnak Erdély átadása fejében kárpótlásul két sziléziai hercegséget, Fráter Györgynek pedig püspöki címet ígértek. A titkos egyezséget azonban maga Izabella árulta be Szulejmánnak. A padisah haragosan szólította fel az erdélyieket, hogy ne tűrjék meg maguk között a barátot: "annak avagy fejét vegyétek vagy elevenen a király fia, II. János kezébe adjátok, hogy ilyen latorért az ország el ne vesszen". Ferdinánd pénzügyi támogatást kér és kap a speyeri birodalmi gyűléstől, s a pápa is támogatja pénzzel, ill. tengeri haddal Seregének fővezéréül Joachim brandenburgi őrgrófot választja, aki azonban tehetségtelen hadvezér, s a Buda felmentésére irányuló ostromot is esős időben kezdi meg, ezáltal nem sikerül visszafoglalni a várost. Fráter Györgynek 1551. nyarára mégis sikerült elérnie, hogy II János és Izabella lemondott Erdélyről. Izabella a Szent koronát átadta

Ferdinánd Erdélybe küldött parancsnokának, Giovanni Battista Castaldonak - aki kezdettől fogva gyűlöli Frátert, mivel a barát Lippa novemberi ostromakor szabad elvonulást enged Ulmen pasa csapatainak -, s elhagyta Erdélyt. De ekkorra már Szokolu Mehmed pasa is Nándorfehérvár alá ért az európai török seregekkel. György barát kettős játékba kezdett: sorra küldte üzeneteit Ferdinándnak, amelyben hűségéről biztosította a Habsburg uralkodót, ugyanakkor a törökök félrevezetésére úgy tett, mintha az ő oldalukon állna. Ferdinánd, aki egyre kevésbé értette a barátot, már 1551. nyarán felhatalmazta zsoldosvezérét, hogy tegyen belátása szerint. Mire a tél beköszöntött, a barát kámzsás alakja már mindenütt rettegést keltett a Habsburg-zsoldosok táborában. 1551 december 16-ról 17-re virradó éjjel az alvinci kastélyában tartózkodó Frátert személyi titkára, Marcantonio Ferrari tőrszúrással megsebzi, majd Castaldo emberei

lemészárolják; teste 70 napig emetetlenül hever (a pápa ezt köveően gyilkossággal vádolja Ferdinándot, s csak 1555-ben menti fel). A szultán büntetőhadjárata ez alkalommal sem maradt el. A török seregek 1552-ben bevették Veszprémet, a Szondi György által hősiesen védett Drégelyt és egy sor Nógrád megyei várat. A másodvezír egy hónapos ostrom után elfoglalta Temesvárt, majd bevonult Lippára, amelyet a spanyol zsoldosok pánikszerűen hagytak védtelenül. Szeptemberben elesett Szolnok is, Egert Dobó István és katonáinak hősies helytállása és a korán jött tél mentette meg. A történtekből az erdélyiek is levonták a tanulságot. "Kedves volt minékünk keresztény fejedelem alá menni, a római császárral összeköttetésben lenni, de Isten nem akarta, hogy állandó legyen" - írták az erdélyiek Ferdinándnak, majd megüzenték: "vagy akkora erővel segít meg minket felséged, ami Szulejmánnak ellenállhat, vagy eskünk

alól feloldozni kegyeskedik". Valójában már nem vártak válaszra. Az 1556 március 12-ei szászsebesi országgyűlés meghozta a végső határozatot "A mai napon a mi urunk gyermekét, a János király fiát tettük magunknak fejedelmül és királyul egyenlő akarattal, kinek az ő méltósága szerint minden hívséggel, mint urunknak leszünk és vagyunk is." Innét számítja történetírásunk a külügyeiben ugyan a Fényes Portától függő, de belügyeiben önálló erdélyi fejedelemség történetét. b. Erdély államszervezetének kialakításának kezdetei Az Erdélyi Fejedelemség területén Erdélyt, a Tiszántúlt, Kassa vidékét, ill. Észak-Magyarország egy részét értjük. Lakossága székely, szász, magyar és román etnikumú A székelyek zárt rendben élnek, katonai szervezet, sajátos harcmodor. Hét szék (közigazgatás és bíráskodás, néhol önálló fiúszékek), a székely ispán feladatát a XV. századtól a vajda

látja el A szászok önálló jog alapján éltek, székekre oszlottak, szász gróf (a XV. századtól a szebeni polgármester, a vezető szászok választották). A románok szétszórtan, kis hegyi településeken éltek, vezetőik a kenézek és a vajdák, akik letelepítik és földesúri függésbe kényszerítik őket. A hátszegi területen a románok kiváltságoltak, máshol nincsenek szabadságjogaik, nemességük. c. az erdélyi államszervezet - helytartói (fejedelmi) tanács: 22 tagú testület, tagjait az országgyűlés választotta, 1542-1571 között több mint 50 tanácsosról tudunk. A tanácsban 7-7 tanácsos képviselte Erdély rendjeit (a székelyeket a királyi bíró és a generális, a szászokat a szász székek vezetői, a bíró és a polgármeser), ill. tagja volt még a gyulafehérvári káptalant képviselő kanonok is A fejedelmi tanácsnak tkp. mindenhez joga volt, tagjai állandóan az uralkodó mellet voltak A rendeletek végrehajtása a

kancellária feladata volt, - nagykancellária: az 1550-es, magyar nyelven tartott országgyűlésen az ország szokásait, ill. a rendeket ismerő kancellár kinevezését kérték. Az első kancellár az 1556-ban kinevezet Csáky Mihály lett, ettől kezdve rendesen működik a nagykancellária is. A tisztviselők között székelyek és szászok is vannak, a vezető posztokon erdélyiek állnak. A kancellária tagjai csak megfelelő tudással rendelkező személyek lehettek; a kancellár rendeleteit a főpostamester által irányított posta továbbította, - kiskancellária: írásbeli teendők ellátása, több mint 100 íródeákot alkalmaztak, akik többnyire az alsóbb néprétegekből kerültek ki, s jogász alapképzettséggel rendelkeztek, - kincstartó: a gazdaság vezetője, posztját gyakran nem tölötték be, de ez nem okozott fennakadást. Az adók behajtására külön tisztviselőket jelöltek ki, mint ahogy külön tiszt volt a tizedfőárendáter is (termények

beszolgáltatása, egyházi tized beszedése). A kincstári birtokok igazgatását a prefektus látta el, megemlítendő még a (jelképes) főlovászmesteri tisztség is, - a felső bíráskodást az 1554-ben alakult Tábla tartota kezében, melynek élén az uralkodó által kinevezett - s egyben az országyűlést is vezető - elnök állt. Két ítélőmester (erdély és Magyarország), akár 10 ülnök, - országgyűlés: egykamarás; évente két vagy akár három alkalommal is összehívták; 40-50 napos törvénykezési szakaszokban működött. Külön törvénynapok Magyarországnak, a hét vármegyének és a székelyeknek. Fellebbezni a fejedelemnél lehetett Az országgyűlés ítélte el a felségsértőket, árulókat és a súlyosabb bűncselekmények elkövetőit, az országgyűléssel együtt a Tábla is működött. A döntéseknél figyelembe vették a Hármaskönyvet is Az országgyűlésen részt vettek a székelyek és szászok képviselői is. Csak az uralkodó

hívhatta össze, részgyűléseket és táblai gyűléseket is tartottak, - Lugosi bánság, Karánsebesi bánság, Fogaras vidéke, Kővár vidéke, - a birtokok kevés család kezében összpontosultak, kevés az egyházi birtok, erős a központi hatalom (a külső veszélyek miatt a fejedelem iránti hűség feltétlen), - kincstári jövedelmek: nemesércmonopólium, só, huszad (határvám), ötvened (románok), szászok (5800 Ft), ökörsütés és portánként 1-1 Ft a székelyektől, három nemzet adója (24-24 ezer Ft). Teljes egyesítésről a közigazgatásban, pénzügyben és sereg dolgában szó sem lehet; az egyes részek történeti különállása ép oly ridegen fentartatott, mint magában Erdélyben, az unió ellenére, a három nemzet sajátos állása. Így pl a telekadó (dica) Erdélyben 99 dénárt tett ki egy portáról (telek), a magyar részekben (Partium), egy egész forintot, 100 dénárt, - hadsereg: állandó hadsereg, a várak őrsége kb. 6000 fő

Közvetlen veszély esetén hadbahívták a székely főnépet (3-5 lovas), ill. a lófőket (1 lovas) is, a haderőt a jobbágyok arányában állították ki, a kiállítás szabályait a vármegye írta elő. Továbbá egyéb segítség, - diplomácia: a porta védnöksége érvényesül, Lengyelországgal, Moldvával, Havasalfölddel és Magyarországgal tartanak fenn diplomáciai kapcsolatokat; "Tündérország" (szemfényvesztő hintapolitika), d. János Zsigmond (1541-1571) Még születési évében 1540-ben, a rákosi országgyűlés magyar királlyá választja, de nem koronázzák meg. Hatalma a keleti országrészre terjed ki 1541 május 25-én a török szultán Erdélyt a "fiának fogadott" János Zsigmondnak adta. 1541-1551 közöt a gyermek János Zsigmond helyett Fráter György kormányoz, majd ötéves Habsburg-uralom kövekezik (anyja 1551 tavaszán a még gyermek János Zsigmondot az Erdély megszálló Ferdinánd hadai elől Lengyelországba

menekíti, ahonnan 1556. szeptemberében térnek vissza) Az 1556-os országgyűlés János Zsigmond nagykorúságáig, Izabellát bízza meg a királyi teendőkkel (az okleveleket mindketten aláírják,), amit 1559-ben bekövetkezett haláláig lát el. Deklarálják, hogy Izabella és János Zsigmond szabadon rendelkezhet a kincstári várakkal, birtokot megkötés nélkül adományozhatnak, kincstartói állás betöltéséről viszont nem rendelkezhetnek. A lengyelek miatt általános az elégedetlenség, az ellenállás vezetője Bebek Ferenc lesz, aki a vajdaság megszerzésére törekszik - mivel János Zsigmond még nincs felkészülve az uralkodásra -, de a törökök ellenszegülése miatt végül meghódol Izabella előtt. A tanácsosok számát 12-re akarták kiegészíeni, de ez nem valósul meg. Izabella hozzájárult, hogy kincstarót nevezzenek ki Az országgyűlés kérte, hogy küldjenek követeket Franciaországba, ill. a keresztény országokba A követeket

kedvezően fogadták, de segítséget nem kaptak. Az 1558-as gyulafehérvári gyűlésre meghívják Bebeket, ill. az ellenállás másik vezetőjét, Kendit is, majd - mivel Izabella szerint az életére törtek - Balassa Mihály katonáival - nagy felháborodást keltve - lekaszabolja őket. Izabella 1559. szepemberében maghal, ettől kezdve János Zsigmond - "választott királyként" egyedül uralkodik Dávid Ferenc hatására vallászabadságot hírdetett és megszüntette a törvényes államvallást. Az 1568-ban összeült tordai országgyűlés kimondja a vallásszabadságot, a templomok közös használatát, ezzl tkp. kiteljesedik az erdélyi reformáció és kialakul a négy elfogadott vallás rendszere. A törvényhozás nyelve a magyar lett! János Zsigmond igen művelt ember, nyolc nyelven olvas és beszél, szenvedélyes könyvbarát volt, támogatta Bakfark Bálint erdélyi tartózkodását. Katolikusnak született, a reformáció hatására áttért

lutheránusnak, később reformátusnak, s végül unitáriusként halt meg. 1566-ban Szulejmán szultántól szövetséglevelet szerzett, amely tartalmazta Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát. Az 1570. augusztus 16-án megkötött speyeri egyezmény kijelöli az Erdélyi Fejedelemség területét, amely nem terjed ki az Erdély felé eső hódoltsági sávra (ami azonban halgatólagosan Erdélyhez tartozik): Zaránd, Arad egy része, lugosi és karánsebesi kerület és a Partium (magasrendű állattenyésztés, bortermelés, só és nemesfémek). A Partium több mint tízezer adózó portával növeli az Erdélyi Fejedelemség területét. János Zsigmond 1570-ben lemond választott királyi címéről, és először használja az erdélyi fejedelem cimet. A speyeri egyezmény ratifikálása után négy nappal János Zsigmond 1571. március 14-én 31 évesen, utód nélkül elhunyt, sírjánál Dávid Ferenc búcsúztatta a dévai várban. Jelentősége, hogy

Erdély számára kijelölte az utódai által is járható külpolitikai irányt: Erdély akkor élhet békességben, ha egyrészt a német, másrészt a török barátságát is bírja. Fejedelmsége idején alakult ki a fejedelmi hatáskör, s a fejedelemség sajátos intézményei is ezalatt születtek meg. 5. A nemzetközi törökellenes harcok nyitánya, a tizenötéves háború a. a háború kitörése Szulejmán szultán 1566. évi utolsó hadjáratában Gyula és Szigetvár elfoglalásával tovább növelte a török hódoltság területét. Halála után utóda, a jóval békésebb természetű II Szelim azonban már 1568-ban békét kötött a Habsburgokkal. A drinápolyi békében Miksa elismerte az 1552 és 1566. évi török foglalásokat A század végéig Magyarországon a két birodalom között már nem voltak nagyobb katonai összecsapások. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a törökök 15781590 között pusztító háborút vívtak a perzsákkal, s ezt

követően súlyos janicsárlázadás tört ki Bár a birodalom igen kimerült a háborúban, de - mivel a törököknek tkp. a fennmaradáshoz volt szükséges a hódítás és a zsákmányszerzés - 1593-ban az új nagyvezír, Kodzsa Szinán pasa újabb háborúra készült. A török seregek ezúttal ismét Magyarország ellen indultak A háború a török és magyar végvári katonák horvátországi és délvidéki, kezzdetben kisebb, de egyre súlyosabbá váló csatározásaiból nőtt ki. Hasszán (Rabló Hasszán) boszniai pasa 1591-ben és 1592-ben is megostromolja Sziszek várát. 22 ezer fős serege 1593 június 22-én súlyos vereséget szenved Sziszek alatt Erdődy Tamás horvát bán csapataitól, a vereség hírére Szinán pasa kb. 150 ezeres sereggel támadást indít, ezzel tkp kezdetét veszi a 15 éves háború Szinán elfoglalja Veszprémet és Palotát, majd téli szállásra vezeti hadait. Az I Rudolfot (1576-1608) támogató pápa segítségével Szent Liga

alakult, amely a német fejedelemségeket tömörítette. Rudolfot támogatta továbbá Vitéz Mihály (Mihai) havasalföldi vajda is. Báthory Zsigmond nagybátya, Bocskai István ösztönzésére - szintén bekapcsolódott a harcokba A háború első esztendeje magyar sikereket hozott: a Komáromban összegyűlt Habsburg-sereg viszzafoglalta Székesfehérvárat, a pákozdi csatában pedig legyőzte a vár felmentésére siető budai pasa csapatait. 1593-1594 telén a keresztények Pálffy Miklós vezetésével több várat is (Fülek, Kékkő, Divény, Hajnácskő, Buják, Hollókő) visszafoglaltak. 1594-ben a császáriak Mátyás főherceg (alkalmatlan) vezetésével sikertelenül kísérleteznek Esztergom visszafoglalásával - itt esik el Balassi Bálint is -, ráadásul Ferdinand Haggerd parancsnok feladja a Szinán pasa 100 ezres serege által megostromolt Győrt, Németország kapuját. 1595-ben komoly sikereket értek el: a Karl Mansfeld vezette csapatoknak sikerült

bevenniük Esztergomot és a budai pasa felmentő serege felett is gyzelmet arat (a táborban kitörő vérhasba az ostrom alatt Mansfeld is belehal). Pálffy Miklós Vörösvárnál legyőzi a pasa újabb felmentő seregét, majd Visegrádot és Vácot is sikerül visszafoglalni. 1595 október 29-én Gyurgyevónál Báthory Zsigmond és Vitéz Mihály seregei - Bocskai István vezetésével - óriási győzelmet aratnak, amelyet azonban nem sikerül kiaknázni, és a következő évben fordulat következik be. 1596-ban maga III. Mehmed szultán vezette seregeit (30 év óta először fordult elő, hogy a szultán személyesen állt a hadak élére) és októberben elfoglalta Egert, Felső-Magyarország kulcsát és Nagykanizsa várát is. 1596 október 26-án a mezőkeresztesi csatában, amely Mohács óta a legvéresebb összecsapás volt, ismét a törökök győztek. A csata után 12 ezer keresztény és 20 ezer török holtteste borította a mezőkeresztesi síkot. Ezzel tkp.

lezárult a háború első szakasza A későbbiekben nagy mezei ütközetekre már nem került sor, jelentős eredmény volt viszont, hogy a szövetségesek Pálfy Miklós és Schwarzenberg tábornok vezetésével 1598-ban visszafoglalták Győr várát, majd Tata, Veszprém és Palota is Pálffy kezére kerül (Tata és Győr ostrománál is alkalmazták a Catarabat Peccata nevű fegyvert: szekérre kötött robbanószerkezet, melyet a várkapunak vezetnek, hogy berobbantsák). 1598 októberében sikertelenül próbálkoznak Buda visszafoglalásával. A kezdeményezés átcsúszott az oszmánok kezébe és 1600-ban a délnyugati területekkel együtt elfoglalták Kanizsa várát. A Habsburgok ekkor keményebb politikába kezdenek: a lemondott Báthory Zsigmond helyére Giorgio Bastát küldte, aki átvette Erdély irányítását. Báthory Zsigmond híveit elűzték, s Basta később a kezdetben vele együttműködő Mihály vajdát is megölette. Erdélyben felemelték az

adókat, a parasztság és nemesség jelentős része elszegényedett. Nem választottak nádort, ezzel korlátozták az országgyűlés működését. Ellenreformációs törekvésekkel is találkozunk: Kassa templomát elvették az evangélikusoktól, illetve az 1604-es országgyűlésen törvénybe iktatták, hogy az országgyűlés nem foglalkozhat vallási ügyekkel (ld. hamis artikulus) Az osztrákok külföldieknek adták a főhivatalokat, ekkor került poszjára pl. Belgiojoso (Giacomo Barbiano) (Felsőmagyarország főkapitánya) és Kolonich Siegfrid (Alsómagyarország főkapitánya) is. Az ország bevételeit a leggazdagabb földesurak nyakába varrt fiskális perekkel (koholt vádak alapján indított eljárások, amelyek általában fő-, és jószágvesztéssel végződtek) egészítették ki. Országos főméltóságokat is perbe fogtak, mint például Rákóczi Zsigmondot és Illésházy Istvánt. Az elégedetlenség országos méreteket öltött. Mivel 1603-ban

kiújult a török-perzsa háború és Kis-Ázsiában felkelések törtek ki, 1604-ben pedig kitört a Bocskai-szabadságharc, a törökök és a Habsburgok is hajlottak a békére. 1606 november 11-én Bocskai közvetítésével a Duna és Zsitva folyók között lévő táborban megkötötték a 20 évre szóló török-Habsburg békét. A zsitvatoroki béke elismerte a háború foglalásait (15. pont): a nógrádi várak magyar, Eger és Kanizsa pedig török kézen maradtak A szultán először ismerte el a császárt vele egyenrangú uralkodónak. A megegyezés véget vetett az ország 13 esztendeje tartó szenvedésének s hosszú évtizedekre megteremtette a békésebb élet feltételeit. b. Báthory Zsigmond (1588-1602) 1581. májusában a kolozsvári országgyűlés kiskorúként (kilenc évesen) erdélyi vajda címmel választotta fejedelemmé, de hatalmát csak 1588-tól gyakorolta, mikor a medgyesi országgyűlés a 16 éves fejedelmet nagykorúsította. Ugyanezen az

országgyűlésen kitiltja a jezsuitákat Erdélyből (akiket később ismét támogat). 1593-ban, III Murád szultán, felrugva a drinápolyi békét hadat üzen a Habsburgoknak, és ezzel elkezdődik a 15 éves háború. Báthory Zsigmondot a szultán felszólítja a török sereghez való csatlakozásra, Zsigmond azonban - titkos tanácsadója a spanyol jezsuita Carillo tanácsára - a Szent Ligához való csatalkozás mellett dönt. Döntését a rendek nem fogadják el, emiatt lemond a fejedelemségről unokatestvére, Báthory Boldizsár javára. Amikor nagybátyja, Bocskai István váradi kapitány támogatásáról biztosítja, visszaveszi a fejedelemséget, kivégezteti a törökpárti vezetőket (Kendi Sándor, Kovasóczi Farkas, Báthory Boldizsár). 1595ben szövetséget kötött Rudolf császárral és birodalmi hercegi címet kapott Feleségül veszi Habsburg Károly főherceg leányát, Mária Krisztiernát. Hatalmát kiterjeszti a két román fejedelemségre, 25 ezer

székely segítségével (akiknek oklevélben igért szabadságot) legyőzi Gyurgyevónál a török seregeket. Sajnos az erdélyi országgyűlés viszavonja a közszékelyeknek megígért szabadságot, akiknek lázadását ("véres farsang") Bocskai Isvtán veri le. 1596-ban a háború menete megfordul, a közös hadak Mezőkeresztesnél vereséget szenvednek a töröktől. Báthory Zsigmond katonai és magánéleti kudarcai miatt másodszor is lemond és Oppeln és Ratibor hercegségek ellenében Prágába távozva Erdélyt átadja feleségének. 1598-ban váratlanul visszatér és ismét elfoglalja Erdély fejedelmi trónját, majd 1599-ben Medgyesen Báthory András biboros, unokabátyja javára lemond. A pap-fejedelem nem nyerte el sem a Porta, sem a császár kegyeit, sőt a székelyek is - Székely Mózes udvarhelyi kapitány kivételével - ellene voltak. Héthónapos fejedelmsége a szebeni vesztes csatával ért véget, ahol Báthory és Kornis Gáspár vereséget

szenvedett Mihály vajda seregeitől. A biboros Székelyföld felé menekül, ahol Csíkszentdomokos határában a székelyek meggyilkolják. Mihály vajda bevonult Gyulafehérvárra, és fejedelemmé kiáltotta ki magát. Az erdélyi nemesség a császári seregeket hívja segítségül. A Basta vezette egyesült sereg 1600 szeptember 18-án Miriszlónál legyőzi Mihai vajdát. Báthory András halála után Báthory Zsigmond 1601-ben ismét fejedelemmé választatja magát Kolozsváron. Miután Goroszlónál a Basta és Mihai vezette császári csapatoktól vereséget szenved Moldvába menekül, hadvezére Székely Mózes pedig a törökökhöz. Basta megöleti Mihály vajdát. 1602-ben, miután hívei Tövisnél ismételten vereséget szenvednek Basta hadaitól, negyedszer és végleg lemond a fejedelmi címről és Csehországba távozik. Prágában hunyt el 1613-ban. 6. Bocskai István és a hajdúk A 15 éves háború sikereit a Habsburgok két országrész egyesítésére

akarták felhasználni. Giorgio Basta császári generális vezetésével Erdélybe császári csapatok vonultak s 1603. nyarán átvették a hatalmat. Basta azonban vasvesszővel kormányozta az erdélyieket A protestánsokat üldözte, a népre pedig megfizethetetlen hadisarcot vetett ki. "Erdély népe olyan szegénységre jutott, hogy kapával törte fel a földet a gabonamagvak számára. Ezt innét Basta ekéjének mondották" - írta egy szemtanú. Hamarosan a királyi Magyarország nemességének is elege lett a Habsburgok uralmából. A háborúban kiürült királyi kincstárat Rudolf a magyar uraktól elvett birtokok bevételeiből akarta feltölteni. A kiszemelt főurakat hűtlenséggel vádolta és elkobozta birtokaikat (különösen nagy felháborodást keltett az 1603-as, Illésházy István ellen indított per). Csak olaj volt a tűzre, hogy Rudolf katonái erőszakkal elvették a protestánsok templomait és átadták azokat a katolikusoknak. Kassán

Belgiojoso gróf kassai főkapitány ágyúkat hozatott a főtérre, s így kényszerítette a városi tanácsot, hogy a lutheránusok kezén lévő Szent Erzsébet székesegyházat adják át a katolikusoknak. De Rudolfnak ez sem volt elég 1604 tavaszán a pozsonyi országgyűlés végzéseihez utólagosan egy 22. pontot (hamis artikulus) is hozzáíratott, amely megerősítette a korábbi protestánsellenes törvényeket és megtiltotta, hogy az országgyűléseken ezentúl vallási kérdéseket tárgyaljanak. Mivel a király csak a magyar rendekkel közösen hozhatott törvényt, a 22. törvénycikk hamisításnak számított A pohár betelt Az elégedetlenek élére Bocskai István állt. Bocskai néhány évvel korábban még a Habsburgok pártján állt, de a császári politika tehetetlenségét látva a törököknél kezd tapogatózni, mire a Habsburgok fiskális pert indítanak ellene (melyre az szolgált ürügyül, hogy szeptember 19-én Belgiojoso kezére jutott Bocskai

levelezése az erdélyi emigránsokkal). Giacomo Barbiano Belgiojoso kassai főkapitány és Cyprian Conti váradi alparancsnok vezetésével támadást indítanak Bocskai ellen. 1604 október 15-én Bocskai a császári seregből átállt - Lippay Balázs, Németi Balázs és Szilassy János kapitányok által vezetett - hajdúkkal Álmosd és Diószeg határánál legyőzte Belgiojoso csapatait. Belgiojoso Kassa felé vonul vissza, de a város egyszerűen bezárja előtte kapuit. Néhány hét alatt Váradtól Kassáig Bocskai lett az úr 1604 november 12-én Kassán részországgyűlést tartanak, melyen a rendek pénzt és katonát szavaznak meg a hacra. Basta november 17-én Osgyán, november 28-án pedig Edelény mellett mér vereséget a hajdúkra, de a meginduló ellentámadás egészen Rimaszombatig jut előre. A gyors sikerek láttán az erdélyiek 1605. február 21-én Marosszeredán fejedelmüknek ismerték el Bocskait. Április 20-án a szerencsi országgyűlésen a

magyarországi rendek is fejedelmükké választották. 1605 december 12-én Bocskai 9254 hajdújának kollektív nemesi jogokat és adómentességet kap a fegyveres szolgálat fejében és Szabolcs vármegye déli részén (Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadháza, Vámospércs, Sima, Vid) telepíti le őket. A Dunántúlon a Némethy Gergely vezette hajdúk érnek el sikereket (Sümeg, Körmend, Sziszek, Kőszeg, Veszprém, Palota, Tata). Némethy meghódolásra szólítja fel Krajnát, Karintát és Stájerországot, amit azonban Bocskai helytelenít. 1605. novemberében Lalla Mehmed nagyvezír a szultán nevében díszes koronát küldött Bocskainak, ő azonban - bár a koronát nem küldte vissza - nem koronáztatta meg magát, mert nem akart végleg szakítani a Habsburgokkal. A török szövetséget csak kényszerűségből vállalta, mert belátta, hogy nem harcolhat egyszerre két császár ellen. Bocskai azt is hamar felismerte, hogy győzelmeit a törökök

kihasználják, ezért mielőbb igyekezett megegyezni Rudolf királlyal. Hónapokig tartó tárgyalások után, 1606. június 23-án kötötték meg a bécsi békét A béke rendezte a vallási sérelmeket, érvénytelenítette a 22. törvénycikket, s megengedte, hogy a főurak, a nemesek, a városok és a végváriak szabadon gyakorolják vallásukat (tkp. - a mezővárosi parasztság kivételével - vallásszabadságot adtak a protestánsoknak). A Habsburgok elismerték Erdély függetlenségét és számos területet - köztük Tokajt, Ung-, Szatmár-, és Bereg-megyét is - a Fejedelemséghez csatoltak. Előírták a törökkel kötendő békét Bocskai közvetítésével a bécsi udvar és a porta 1606. november 11-én megkötötte a 15 éves háborút lezáró zsitvatoroki békét Ebben az egyezményben a fennálló helyzetet szentesítették. Bocskai István 1606. december 29-én meghalt Végrendeletében megfogalmazta, hogy szükség van egy magyar fejedelmet Erdélyben

fenntartani mindaddig, amíg a magyar korona idegen kézen van. Ha azonban újra magyar királyt választanak, akkor Erdélyt és a Királyi Magyarországot egyesíteni kell. Művelt fejedelem volt, maga mellé vette a kor legkiválóbb történészeit, köztük Szamosközi Istvánt. Iskolákat alapított és támogatott, legfőképpen a marosvásárhelyi kollégiumot. 7. "Erdély aranykora", 1613-1648 1. Erdély Bocskai után Bocskai halála után a rendek Rákóczi Zsigmondot (1607-1608) választották fejedelmükké, aki ellen - a Bocskai által erdetileg kijelölt Homonnai Bálintot támogatva - hajdúfelkelés robbant ki. 1608-ban Bocskai István unokaöccse, a 18 éves Báthory Gábor (1608-1613), az utolsó Báthory kerül a fejedelmi székbe, aki erőszakos politikájával és botrányos életével kivívta a nemesség haragját, és hadjárataival a törököt is maga ellen fordította. Végül 1613 október 27-én a vele szövetséges hajdúk ölték meg. 2. Bethlen

Gábor (1613-1629) Bethlen Gábor 33 évesen, 1613. október 23-án, török támogatással lett Erdély fejedelme Üres kincstár, ellenséges magyar rendek, gyanakvó székelység, haragvó szászság fogadta. Ügyes és türelmes politikával Bethlennek hónapok alatt sikerült megszilárdítania hatalmát. Hozzáfoghatott a gazdaság megerősítéséhez. Legelső feladata az volt, hogy visszaszerezze a zavaros időkben eladományozott fejedelmi birtokokat. Ezért 1588-ig visszamenően felülvizsgáltatta a birtokadományokat és számos birtokot visszavett. Ezeken a korábbinál ésszerűbb és hatékonyabb gazdálkodást vezetett be. Nagy gondot fordított az erdélyi só- és nemesércbányák művelésére Körmöcbánya vidékéről bányászokat telepített Erdélybe. A külföldi mesterembereket kedvezményekkel ösztönözte arra, hogy a fejedelemségbe költözzenek. Támogatta a kereskedelmet, de a legfontosabb cikkekkel, a szarvasmarhával, a fémekkel, higannyal, sóval

maga a kincstár kereskedett, ami busás jövedelmet hozott. Az erdélyi áruk eljutottak Velencébe, Bécsbe és Konstantinápolyba is. Bethlennek sikerült megdupláznia elődei jövedelmeit A fejedelemség évi bevétele a nikolsburgi béke után Erdélyhez csatolt hét vármegye jövedelmeivel együtt elérhette a 350-400 ezer forintot is. A meggazdagodott Erdély biztos támaszt jelentett a fejedelemnek, hogy megvalósítsa nagyratörő külpolitikai terveit. Bethlen 1619-ben csatlakozott a Habsburgok uralma ellen fellázadt csehekhez. Seregei elfoglalták Érsekújvárt, majd a koronázó várost, Pozsonyt is 1620 augusztus 25-én a besztercebányai országgyűlés Magyarország királyává választotta. Bethlen azonban nem koronáztatta meg magát, mert tudta, hogy a török nem engedné a két haza egyesülését. "Erdélyt mi Magyarországhoz soha nem engedjük, hogy bírja, mert Erdély Szulimán találmánya és sajátja az hatalmas császárnak" - mondották

a törökök. Bethlen így 1621 december 31-én Nikolsburgban békét kötött a császárral (a békét Bethlen 1622. január 6-án, Ferdinánd január 7én erősítette meg) A békében Bethlen lemondott a magyar királyi címről, cserébe német birodalmi fejedelmi rangot kapott. Ennél is jelentősebb volt, hogy az egyezség a fejedelemséghez csatolta Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj megyét, valamint Kassát, Munkácsot, Tokajt, Tarcalt és Ecsedet. 1623-1624-es második hadjáratát az 1624 május 8-án megkötött második bécsi béke zárta le, melyben lemond a sziléziai birtokokról. Első felesége Károlyi Zsuzsanna 1622-ben történt halála után 1626-ban a brandenburgi választófejedelem leányát, Brandenburgi Katalint választja hitveséül. Ebben az évben vezeti harmadik, egyben utolsó hadjáratát a császár ellen, melyet a hamarosan megkötött - az 1620-as nikolsburgi békét megerősítő - pozsonyi béke zár 1626. december

20-án Bethlen a kis fejedelemséget az európai nagypolitikába is beemelte. Az 1626-os westminsteri szerződésben Erdélyt is felvették, így a fejedelemség Anglia, Hollandia és Dánia mellett tagja lett az európai protestáns hatalmak szövetségének. Bethlen Erdélyben abszolútikus hatalmat alakított ki, háttérbe szorítva a rendeket, s kezében futott össze a közigazgatás minden szála. Erre hatalmas birtokteste, és magánhadserege miatt volt lehetősége. Ugyanakkor támogatta, és védelmezte a középréteget, és a jobbágyságot Létrehozta a Fejedelmi Tanácsot, aminek a tagjai a familiáriusaiból váltotta ki. Kancelláriát, Kincstartóságot hozott létre, emellett jellemző volt a rendek szinte jelentéktelen szerepe. Bethlen uralkodása alatt ellenség nem lépett a fejedelemség területére. Uralma anyagi és kulturális gyarapodást hozott s bebizonyította, hogy Erdély kedvező nemzetközi helyzetben még a Habsburgokkal szemben is képes eredményt

elérni. Uralkodása idején a kulturális élet jelentősen fellendült. Külföldi mesteremberek bevonásával egy pompás, későreneszánsz uralkodói központot hozott létre Gyulafehérváron, ahol, ennek hatására, a szellemi élet jelentősen megerősödött. Támogatta az erdélyi fiatalok külföldi taníttatását, akik tanulmányaik befejezése után természetesen Bethlen szolgálatába kerültek. Ezenkívül Gyulafehérváron protestáns akadémiát (főiskolát) alapított, melynek könyvtáráról is gondoskodott (hódításai során nem feledkezett meg a könyvekről sem: Felső-Magyarországról például két szekérnyi könyvet vitt magával). Jelentős mecénási magatartást folytatott az uralkodó. Többek között ő támogatta a híres prédikátort, Molnár Albertet, aki szótárával és nyelvtankönyvével európai hírnevet szerzett a magyar nyelvnek. Bethlen Gábor uralkodása alatt élte Erdély, aranykorát A fejedelemnek sikerült, hatékony

kormányzati rendszerrel, az országot megvédeni a pusztulástól, és gazdaságilag illetve kulturálisan fejleszteni. 2. I Rákóczi György (1630-1648) Bethlen Gábor halála után néhány hónapig Brandenburgi Katalin mellett az elhuny fejedelem öccse, Bethlen István kormányozza Erdélyt, akit 1630. szeptember 28-án fejedelemmé választanak. Bethlen István azonban a segesvári országgyűlésen lemond a trónról I Rákóczi György javára, akit az országyűlés 1630. december 1-én el is fogad fejedelemként I Rákóczi György (akit bibliás, őrálló fejedelemnek is neveztek) nem volt olyan nagy politikus, mint Bethlen Gábor, nem szövögetett nagyszabású terveket és nem vágyott királyi koronára sem; Erdély megfontolt és szorgos uralkodója volt. Uralma hatalmas családi birtokain nyugodott Gazdaságpolitikájában nem követte Bethlent, a kereskedelemre és iparra kevesebb gondot fordított. A Habsburgokkal is egyezségre törekedett A harmincéves háború

Habsburg-ellenes táborához is csak 1643-ban csatlakozott, akkor, amikor meggyőződött róla, hogy francia és svéd szövetségesei elég erősek. Túlzott óvatossága azonban majdnem vesztét okozta: amikor 1644-ben hadaival a királyi Magyarországra támadt, a svéd csapatok már elhagyták a Magyarországgal határos Morvaországot. Rákóczi magára maradt Áprilisban vereséget szenvedett Esterházy Miklós nádor csapataitól, amikor pedig feltűntek a császári csapatok, a fejedelem Erdély felé hátrált s elkerülte a döntő ütközetet. 1644 telén a csácszári csapatok a svédek támadása miatt visszavonultak. A következő év tavaszán az erdélyiek ellentámadásba lendültek és május végén bevették Nagyszombatot, júliusban pedig egészen Brnoig nyomulva egyesültek Torstenson svéd csapataival. Rákóczi, akit a török porta is eltiltott a hadjárattól, 1645 december 16-án megkötötte a császárral a linzi békét. A béke visszaadta Rákóczi

életére Erdélynek azt a hét magyarországi vármegyét, amelyek már Bethlen idejében is a fejedelemséghez tartoztak. A Rákóczi-család megkapta Tokajt, Tarcalt, Regécet és Ecsedet, a fejedelem fiai pedig Szabolcs és Szatmár megyét. A béke biztosította a protestánsok vallásszabadságát Jelentős változás azonban, hogy a linzi béke elsőízben mondta ki: a jobbágyokat sem szabad korlátozni vallásuk gyakorlásában. Az 1647. évi országggyűlés a béke pontjait megerősítette és visszaadta a protestánsoktól elvett templomokat is. Rákóczit méltán nevezte egyik kortársa bibliás, őrálló fejedelemnek A bibliát, mindennapi kedvenc olvasmányát, több tucatszor végigolvasta. Megfontoltan őrködött Erdélyország felett, s amikor 1648 októberében meghalt, Erdély nagyobb és szilárdabb volt, mint bármikor előtte. 8. Az önálló külpolitizálás lehetőségei Erdélyben (az Erdélyi Fejedelemség és a lengyel trón) 1. Báthory István

(1571-1586) János Zsigmond halála után az erdélyi rendek, megszegve a speyeri szerződést, somlyói Báthory Istvánt válasszák fejedelemükké 1571. május 25-én Báthory István uralkodása viharosan kezdődött. Békés Gáspár, Fogaras várának nagyhatalmú ura nem nyugodott bele Báthory megválasztásába és fegyverrel akarta megszerezni a fejedelmi trónt. Báthory azonban 1575-ben a kerelőszentpáli csatában legyőzte a trónkövetelőt. A padovai egyetemen tanult bölcs és művelt fejedelem felismerte, hogy az oszmán birodalom árnyékában csak óvatosan politizálhat. Arra törekedett, hogy Erdélyt megóvja a török támadásoktól. Közben a Habsburgokkal sem szakította meg a kapcsolatot mert remélte, hogy a két magyar hazát sikerül majd egyesíteni. Bekapcsolódik az 1558-óta tartó livóniai háborúba; s a lengyel rendek már az 1575-ös kerelőszentpáli csata után királyukká választják. 1576 május 1-én megkoronázzák, május 2-án pedig

házasságot köt Jagelló Annával. Lengyel királysága idején Erdély kormányzását a kancellárián keresztül gyakorolja. 1577-ben bátyját, Báthory Kristófot erdélyi vajdának nevezi ki 1581 májusában a kolozsvári országgyűlésen Báthory Zsigmondot választják fejedelemé, aki mellett a Báthory István által irányított 12 tagú fejedelmi tanács áll. 1583 februárjában három tagú (Kendi Sándor, Kovasóczi Farkas, Sombori László), önálló jogkörrel rendelkező tanács áll Zsigmond mellé, akik 1583 végén a rendek növekedő ellenállására, ill. a pénzügyi nehézségekre hivatkozva felmentésüket kérik. Lemondásukat 1585 májusában elfogadják, s Giczy János váradi kapitányt nevezik ki kormányzónak, aki helyett azonban tkp. Báthory István uralkodik Krakkóból 1586 december 13-án váratlanul és utód nélkül hal meg. Lengyelországban a katolikus III Wasa Zsigmond (1587-1632) követi, aki sikerrel veri szét Habsburg Miksa betörő

hadait. Az egyesítés esélye közelebb került 1576-ban, amikor a lengyelek Báthoryt választották királyuknak. Lengyel királyként többször is próbálkozott nemzetközi törökellenes hadjárat szervezésével. Erőfeszítései azonban sikertelenek maradtak. 2. II Rákóczi György (1648-1660) I. Rákóczi Györgyöt fia, II Rákóczi György követte Erdély trónján Bár gyermekkorától fejedelemnek nevelték, apja megfontoltságát nem örökölte. Meggondolatlan politikájával elherdálta mindazt a gazdagságot és nyugalmat, amit apja és Bethlen gondos munkával fölépített. Csakúgy mint elődei, ő is igyekezett bekapcsolódni a nemzetközi politikába. Követei megfordultak Angliában, Dániában és Hollandiában, ahol egy esetleges Habsburg-ellenes nemzetközi szövetség lehetőségét tudakolták. Rákóczi arra is törekedett, hogy a szomszédos román vajdaságok élén hozzá hű vajdák üljenek. Szerette volna megszerezni a lengyel királyi koronát

is, ezért 1657. januárjában svéd, román és kozák szövetségben Lengyelországra támadt Rákóczi azonban nem kérte ki a török porta engedélyét, s ezzel Erdélyt végső veszedelembe sodorta. A hadjárat eleinte sikereket hozott 15 ezer fős hada áprilisban bevette Krakkót, majd egyesült a svédekkel. X Károly svéd király azonban a dánok támadása miatt kénytelen volt hazatérni. Bár II Rákóczi György júniusban már Varsóba is bevonult, a lengyelek hamarosan ellentámadásba mentek át. Egyes egységeik Észak-Erdélybe is betörtek Júliusban a román és a kozák csapatok is magára hagyták a fejedelmet, aki több mint egymillió forintos hadi kárpótlás fejében kénytelen volt békét kérni. Rákóczi ezután a Kemény János vezette fősereget magára hagyta, s kíséretével visszatért Erdélybe. Az erdélyi fősereget a porta által küldött krími tatárok megtámadták, s az egész sereget fogságba ejtették majd a Krímbe vitték. Mivel a

fejedelem nem váltotta ki a foglyokat, sokan ott pusztultak. Csak azok menekültek meg, akikért családjuk meg tudta fizetni a váltságdíjat. Mivel Rákóczi nem volt hajlandó átadni a fejedelemséget a porta által kiszemelt Barcsay Ákosnak (1658-1660), török és tatár csapatok támadtak Erdélyre. A törökök elfoglalták Lippát, a tatárok pedig felégették Gyulafehérvárt, Nagyenyedet, Tordát, Kolozsvárt és Marosvásárhelyt. 1658-ban az erdélyi országgyűlés a törökök jelöltjét, Barcsay Ákost választotta fejedelmévé, aki kénytelen volt átadni a törököknek Lugost és Karánsebest. Abba is belement, hogy Erdély török adóját 40 ezer aranyra emeljék. Rákóczi 1660 májusában Szászfenesnél vereséget szenvedett a Barcsayt támogató budai pasától. Néhány héttel később belehalt a csatában kapott sebeibe 3. Erdély II Rákóczi György halála után A szászfenesi csatát követően a budai pasa 45 napos ostrom után elfoglalta

Váradot, Erdély kapuját, Szent László városát. Várad elestével az Erdélyhez tartozó Részek is török uralom alá kerültek, s a fejedelemség védtelenné vált a törökökkel szemben. Erdélyország megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget. 1661-ben a Habsburg csapatok segítségével a tatár fogságból visszatért Kemény János (1661-1662) ragadta magához a hatalmat. Hamarosan megölette Barcsay Ákost is. A porta azonban hallani sem akart a Habsburg-párti Kemény János fejedelemségéről. 1661 őszén a porta parancsára az erdélyiek Apafi Mihályt választották meg Erdély fejedelmévé. 1662 januárjában a nagyszöllősi csatában Apafi és a török segédcsapatok vereséget mértek Kemény seregére. A csatában Kemény is elesett Erdély trónján Apafi Mihály (1661-1690) személyében ismét egyetlen fejedelem maradt. Rá várt a feladat, hogy a négy és fél esztendős háborúskodásban többször feldúlt és megcsonkított Erdélyt

újjáépítse. 9. A zweite Leibeigenschaft kérdése Magyarországon A Kárpát-medence az Európát megosztó egyik nagy regionális határ mentén feküdt, ezért a Kelet-Európát a kora újkorban sújtó hátrányok, a jobbágyok röghözkötése és a majorságok kiépítése nem károsították annyira, mint a térség más országait. Ennek ellenére a röghözkötésre irányuló tendenciák már 1514-től megfigyelhetők. Az ország három részre szakadása az egyes részeken a parasztság helyzetét tekintve is jelentős változásokhoz, különbségek kialakulásához vezetett. A hódoltság területén megszakadt az alávetési tendencia, s helyette a török birtokrendszer kiszámíthatatlansága rakott komoly terheket a túlélő parasztságra. Erdélyben a három nemzet szembenállása némileg még javított is a jobbágyság helyzetén: a székelyeknek sikerült elkerülniük a jobbágysorba kerülést, s a magyar megyék, ill. szász székek jobbágyainak terhei

sem váltottak ki különösebb ellenállást. A jobbágyi alávetés tendnciája leginkább a királyi Magyarországon érvényesült. A robotszolgáltatás a XVI században az 1514 évi törvényekben megengedett heti egy nap fölé (2-3, olykor több napra) emelkedett, viszont - törvényes háttér nélkül - kiformálódott egy szabadköltözésű jobbágyi réteg is. Az 1608-as országgyűlésen hozott rendelet a megye hatásköreként jelöli meg - tehát szinte ellehetetleníti - a költözésről való döntést. A XVII században újra előtérbe került a terményadó, nőtt a kilenced és az ajándék értéke. A jobbágyok egyre nehezebben tudták teljesíteni a követeléseket, emiatt tört ki pl 1631ben Heves megyében a Császár Péter vezette felkelés is Kiutat kínálhatott a szökés (Erdélybe, török földre, ill. a mezővárosokba), be lehetett állni katonának, hajdúnak A tehetős jobbágyok ki tudták váltani magukat. A török kiűzése és az ország

újraegyesítése a közép-európai tendenciával ellentétes fordulatot hozott: a felszabadítást követő népmozgás a jobbágyság széles tömegeit segítette jogi és társadalmi helyzetének kedvezőbbre fordításában. A szabadmenetelű jobbágyok létéről azonban még sem a XVII. századi, sem a XVIII század eleji törvények nem vettek tudomást, bár arányuk az 1760-as évekre már - Varga János becslése szerint - elérte a 35-40%-ot. Mária Terézia úrbérrendezése idejére gyakorlattá vált, hogy a 32 éve helyben lakó parasztot tekintették örökös jobbágynak. Az örökös jobbágyok robotkötelezettsége a törvénnyel előírttal ellentétben gyakran heti 3-4 napra emelkedett. Az 1766. július 10-én kiadott és az egész országban kihírdetett úrbéri szabályzat lényegesen javított a jobbágy helyzetén, amennyiben közte és földesura közti viszonyt, melynek megváltozása addig gyakran függött a földesúr önkényétől, állandósította,

és a legkiáltóbb visszaéléseknek véget vetett. Addig az országgyűlés által megszabott teher a minimum volt, most a maximum lett belőle, melynek nagyobbítása alól törvényesen kivonhatta magát a jobbágy. Az eddigi úrbéri szerződésen pedig csak azon esetben lehetett változtatni, ha a későbbi szerződés kedvezőbb volt a parasztra nézve az előbbinél. Legfontosabb változásnak tekinthető a paraszt szabad költözködési joga, ha kötelességének eleget tett, és erre vonatkozó szándékát fél évvel előre bejelentette. Még mindig az úriszék itél fölötte, de földesurával szemben a megyei fiskális kötelessége őt védelmébe fogadni. Gyermekei szabadon léphetnek bármilyen pályára Meghatározták még a jobbágytelek nagyságát, és az ahhoz fűzött jogokat és kötelességeket is. 10. A reformáció térhódítása és az ellenreformáció Magyarországon 1. A reformáció terjedése Magyarországon A török uralom idején terjedtek el

Magyarországon azok az eszmék, amelyek a katolikus hit megújítását, megreformálását tűzték ki célul. Magyarországon elsőbb Luther Márton, majd pedig Kálvin János tanai terjedtek el. Az új tanok először II Lajos király környezetében - Habsburg Mária udvarában- jelentkeztek, ahol többen is hívei voltak Luther nézeteinek. Ezt követően az erdélyi szászok, majd az alföldi mezővárosok parasztpolgárai között talált lelkes hívekre az új hit. A magyar országgyűlések 1523-tól kezdve többször is felléptek az új tanok ellen. Az országgyűlés fej-, és jószágvesztéssel, 1525-ben pedig már máglyahalállal fenyegette terjesztőit. Az új tanok terjedését azonban nem lehetett törvényekkel és fenyegetésekkel megállítani. A reformáció az ország bukását Isten büntetéseként értelmezi. A katolikus püspöki kar meggyengül, kolduló obszerváns ferencesek térnek át és válnak prédikátorrá. A XVI század utolsó évtizedében a

lakosságnak már 80-90 %-a protestáns volt. A lakosság több mint fele Kálvin, jó egynegyede pedig Luther tanait követte, a maradék unitárius, katolikus és ortodox hitű volt. A reformáció terjesztését nagyban megkönnyítette, hogy reformátoraink nem latinul, hanem a nép anyanyelvén prédikáltak. Mert "akár a kűfalnak szóljanak deákul, akár a parasztnak" mondották prédikátoraink arra utalva, hogy a parasztok nem értettek deákul, azaz latinul Segítette az új tan terjedését az is, hogy reformátoraink közül többen, így Dévai Bíró Mátyás, Kálmáncsehi Sánta Márton, Sztárai Mihály vagy Szegedi Kis István maguk is papok vagy szerzetesek voltak. Céljuk nem az egyházszakadás, csupán az egyház megújítása volt Reformátoraink prédikációikat magyarul tartották. Syilvester János, Heltai Gáspár és Károli Gáspár a Bibliát is lefordította, Szenci Molnár Albert pedig zsoltárokat magyarított. Ezek a munkák a

születőben lévő magyar irodalmi nyelv számára is mintát teremtettek és meggyorsították annak kialakulását. A prédikátorok között szép számmal akadtak olyanok is, akik drámákat, meséket, széphistóriákat írtak vagy magyarítottak külföldi minták után. Megszületett az első magyar nyelvű krónika is. Szerzője Heltai Gáspár, egy erdélyi szász ember, aki csak felnőtt korában tanult meg magyarul. E művek közül egyre több jelenhetett meg a hazai nyomdákban is, hisz főúri udvarainkban és városainkban majd kéttucat könyvsajtó működött. Az erdélyi fejedelmek és a protestáns magyar főurak számos főiskolát alapítottak. A gyulafehérvári, sárospataki, debreceni, pápai, soproni vagy eperjesi főiskola a hazai oktatás és művelődés központja volt. A reformációnak volt még egy elévülhetetlen érdeme: szüntelenül figyelmeztetett arra, hogy a három részre szakított ország lakói egy közös kultúrának, egy közös hazának

a gyermekei. 1546-ban Leonhard Stöckel Wittenbergben tanult bártfai rektor megalkotja a magyarországi reformáció első hitvallását, a Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kisszeben által elfogadott Confessio Pentapolitanát. 1553 február 6-án az erdélyi szászok evangélikus szuperintendenst (püspököt) választanak Paul Wiener személyében, s ezt követően megalakul a szász egyházkerület. 1557 februárjában Paul Wittgen után Dávid Ferenc lesz az erdélyi lutheránus egyház szuperintendense. 1559-ben hét Garam-menti bányavárosa megalkotja saját hitvallását, a Confessio Heptapolitanat. A radikálisabb kálvini tanokat Kálmáncsehi Sánta Márton kezdi el hírdetni 1551-ben Debrecenben, s Melius Juhász Péter szilárdítja meg 1558 folyamán. A kálvini tanokat leginkább a mezővárosok lakosai és a végvári vitézek követik; az ő kérésükre készíti el Debrecen, a “Kálvinista Róma” püspöke, Melius Juhász Péter 1562-ben a

Debrecen-Egervölgyi Hitvallást (Confessio catholica). Az 1567 áprilisában kezdődő debreceni zsinattal megindul a magyarországi reformátusság önálló egyházzá szervezősdése. Erdélyben ekkor négy vallást (religio) ismernek el hivatalosan: a katolikust, a lutheránust, a kálvinistát, és az Európában mindenhol üldözött unitáriust, melyre még János Zsigmond is áttért. 1568-ban a tordai országgyűlésen vallási türelmet mondanak ki: vallása miatt senki nem üldözhető, a gyülekezet szabadon választhat prédikátort, akit hite miatt nem üldözhetnek. A reformáció népi irányzatát az anabaptista eszmék képviselik. Szerintük nincs szükség külön papi rendre, és a harmincadvámot és a vám fizetését meg szabad tagadni. 1569-1570-ben parasztfelkelés bontakozott ki a Tiszántúlon, vezetője Karácsony György, a "fekete ember". Ők 1570-re várják az utolsó ítéletet, amikor elpusztul a Török Birodalom. Fegyver nélkül indulnak

a török ellen, így természetesen vereséget szenvednek Babszentmiklóson (Törökszentmiklós). A reformáció új szakaszt nyitott kulturális fejlődésünkben. A XVI században iskola alakul Patakon, Pápán, Debrecenben, Sopronban, Eperjesen. Fejlődik a nyomdászat is Az Újtestamentum lefordítása Sylvester János nevéhez fűződik, akinek több alkotása (Magyar nyelvtan és tankönyv, Pesti szótár és egy mesegyűjtemény) is becses darabja a magyar nyelvű irodalomnak. Teljes Bibliafordítást Károli Gáspár készít 1591-ben (Vizsolyi Bibllia) Pesti Gábor a négy evangéliumot fordította magyarra. Megjelenik a templomokban az anyanyelvi éneklés. A vallásban nagyobb szerepet kapott az elmélkedés, ami a műveltség emelkedését eredményezte. Az iskolai könyveket a reformáció idején kiemelkedő fejlődést mutató nyomdák adták. A reformátusok szerint csak anyanyelven lehet tanítani Ebben az időben nagyon sok magyar diák végzett külföldi

egyetemeken (Krakkó, Wittenberg, Padova). Az itt nevelődött nemzedék (pl.: Sztáray Mihály, Szkhárosi András, Heltai Gáspár, stb) kemény szavakkal ostorozta a magyar főurak pazarló életmódját. Bornemissza Péter (költő) pedig pontos politikai helyzetképet adott hazánkról. A reformátusok felismerték, és a gyakorlatban alkalmazták a nagy lutheri újítást: az anyanyelvi éneklést és a gyülekezési énekszó kultuszát. 2. A katolikus ellenreformáció A reformáció gyors terjedését az oszmán hódítás következtében meggyöngyült katolikus egyház és az Oláh Miklós esztergomi érsek által először 1561-ben behívott jezsuiták nem tudták megakadályozni. Az Oláh örökébe lépő Verancsics Antal után az esztergomi érseki szék is évtizedekig üresen állott. Nem járt sikerrel a jezsuiták működése sem, s a rendház hatéves működés után feloszlott. Erdélyben a jezsuiták 1579-ben jelentek meg először, de az erdélyi

országgyűlések már 1588-ban kiutasították őket. Báthory Zsigmond fejedelem alatt ismét visszatértek, de 1602-ben el kellett hagyniuk Erdélyországot. Nem járt eredménnyel a Habsburgudvar erőszakos térítése a XVII század elején sem Bocskai, majd Bethlen és Rákóczi György elérte, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa saját vallását. A katolikus egyház Pázmány Péter (1570-1637) esztergomi érsek és Esterházy Miklós nádor segítségével erősödött meg ismét a XVII. század első felében Pázmány protestáns családban született, később áttért a katolikus hitre és belépett a jezsuita rendbe. Mint esztergomi érsek, a jezsuiták módszerét követve előbb a főurakat térítette vissza a katolikus vallásra, hisz tudta, hogy a jobbágyok kénytelenek követni uruk vallását. Szívós munkával elérte, hogy a XVII század derekára a királyi Magyarországon már csak négy főúri család maradt meg a protestánsok hitén. Pázmány az

oktatást és a nevelést is felhasználta. A bécsi egyetemen papnevelő intézetet hozott létre 1635-ben székhelyén, Nagyszombatban pedig egyetemet alapított. Rövid életű középkori egyetemeink után ez volt az első folyamatosan működő egyetem Magyarországon. Ennek jogutóda a mai budapesti egyetem Pázmány nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a hívekhez minél több magyarul beszélő katolikus pap vagy szerzetes jusson el. Magyar nyelvű prédikációival, hitvitázó irataival maga mutatott példát. Ösztönzésére rendtársa, Káldi György elkészítette a Biblia első teljes katolikus fordítását A törökök azonban nem nagyon tűrték meg területükön a jezsuitákat, a hódoltságba ezért Boszniából jöttek ferences szerzetesek. Azokon a helyeken pedig, ahová a papok és szerzetesek nem jutottak el, fel nem szentelt világi férfiak kereszteltek, eskettek és temettek. Igaza volt Pázmánynak akkor, amikor azt mondta, hogy ő még egy protestáns

Magyarországon született, de katolikusban fog meghalni. Halálakor a nyugati országrészen már alig akadt protestáns főnemes A reformáció hajdani támogatói, a Nádasdyak, Thurzók, Forgáchok, Batthyányiak a XVII. században a katolikus vallás legfőbb támaszaivá váltak. A XVIII század végére már az orrszág lakosságának 49%-a latin szertartású. A katolicizmus és ellenreformáció az udvarhű nemesség és az abszolutizmus ideológiája, míg a protestantizmus rendi tartalmú, a rendi szabályjogok ideológiája. 11. Zrínyi Miklós elméleti munkássága és hadvezéri tevékenysége Amikor 1648-ban véget ért a harmincéves háború, a magyar főurak azt remélték, hogy a Habsburgok végre a török ellen fordulnak. Reményeikben azonban csalatkozniuk kellett A császár és a szultán 1649-ben 22 esztendőre meghosszabbította a zsitvatoroki békét. A békét azonban rendre megzavarták Zrínyi Miklós horvát bán és a magyarországi török bégek

összecsapásai. Várad eleste azt is mindenki számára világossá tette, hogy a hanyatló oszmán birodalom vezetése ismét erős kezekbe került. A 81 éves korában, 1656-ban nagyvezírré kinevezett Köprülü Mehmed véres kézzel hozta rendbe a birodalom belső ügyeit. Az ő politikáját követte 1661-től fia, a 26 éves Köprülü Ahmed nagyvezír is. Köprülü Ahmed 1663-ban személyesen vezette a török csapatokat, hogy megtorolja a Habsburgok 1660-1661 évi erdélyi beavatkozását. A török csapatok 39 napos ostrom után elfoglalták Érsekújvárat, a Felvidék legerősebb várát. Három esztendővel a váradi vilajet megszervezése után a törökök Érsekújvár központtal újabb török tartományt hoztak létre. Az újabb török sikerek cselekvésre ösztönözték a magyar főurakat. Vezetőjük, Zrínyi Miklós horvát bán, a szigetvári hős dédunokája korának legnagyobb magyar hadvezére volt. Zrínyi éveken át tanulmányozta a régi

hadtudományi írókat és a törökök hadi szokásait. A század derekától sorra jelentette meg hadtudományi munkáit és törökellenes röpiratait. Már hat évvel korábban megírta, hogy "télen a török öszve nem gyülekezik". Azt tartotta: "jó azért olyan időt választani a vitézkedésre, azkit az ellenség meg sem gondol". 1664 januárjában és februárjában 250 kilométernyire behatolt a török területekre és felégette a hat kilométer hosszú eszéki hidat. Ezzel a magyarországi török várakat elvágta utánpótlásuktól. A téli hadjárat sikerein felbuzdulva Zrínyi a császári csapatok segítségével Kanizsa ostromához kezdett. Köprülü Ahmed nagyvezír azonban a sebtében újjáépített eszéki hídon átkelve szétkergette az ostromlókat. A nagyvezír mintegy 40 ezres serege élén Bécs ellen indult. 1664 augusztus 1-én azonban a Rábán átkelő török csapatok Szentgotthárdnál súlyos vereséget szenvedtek a Raimundo

Montecuccoli tábornagy által vezetett császári erőktől. Mindenki azt remélte, hogy a bécsi udvar végre rászánja magát egy nagy törökellenes hadjáratra, amellyel kiűzhetik a törököt az országból. Bécs azonban megint másképp döntött. A nagyvezír táborában lévő császári követ kilenc nappal a győztes szentgotthárdi csata után, 1664. augusztus 10-én Vasvárott békét kötött a törökökkel A béke a törökök kezén hagyta az utóbbi évek foglalásait, így Váradot és Érsekújvárt is. A magyarok úgy érezték, hogy Bécs megint elárulta őket. A pohár betelt és egyre többen voltak azok a magyar főurak, akik a Habsburgok elleni nyílt felkelést tervezgették. 1664 november 18-án Zrínyi vadkanvadászaton vesz részt, ahol egy megsebesített vadkan üldözése közben halálos sebet kap (állítólag). Irodalmi alkotásai: - Szigeti veszedelem: 1646-1647 telén írt eposz Szigetvár 1566-os védelméről, - Tábori kis tracta: a

hadseregvezetés, finanszírozás és infrastruktúra kérdéseit vizsgálja, - Adriai tengernek Syrenaja: 1651-ben a magyar rendeknek dedikálva megjelent eposz, - Vitéz hadnagy: 1653-ban fejezte be; a kielemelkedő hadvezérről alkotott véleményét foglalja össze, - Mátyás király életéről való elmélkedések: 1655-ben írt munkája tkp. királytükör, melyben egyben világosan lefekteti saját elveit is, - Az török áfium ellen való orvosság: 1663, a behódolás minden formájának kerülésére szólít fel. 12. A Thököly-felkelés sikerei, az ország négy részre szakadása 1. A rendi mozgalom kibontakozása Az 1664-ben aláírt vasvári béke elégedetlenséget keltett a nemességben. A vasvári béke a török kezén hagyta Váradot és Érsekújvárt (ezzel a Felvidék teljesen leszakadt), emellett volt egy melléklet, amiben a török-Habsburg kereskedelemről szólottak (ez is azt sejtette, hogy a törökök hosszabb magyarországi jelenlétére

számítanak). A békével tkp a török berendezkedést állandósították, és nem vették figyelembe a nemesség politikai, gazdasági érdekeit. Ezért a rendek erőteljesebben kezdtek szervezkedni. A szervezés élén Wesselényi Ferenc nádor, Zrínyi Péter horvát bán, Lippanyi György esztergomi érsek és Nádasdi Ferenc országbíró állt. Céljuk az volt, hogy nemesi felkeléssel lerázzák magukról a Habsburgokat, majd behódolnak a töröknek, 10000 arany adót fizetnek, cserébe pedig szabad kezet kapnak, sőt még a hódoltsági területeket is visszakapják. De a portáról egyszer sem jött megerősítés erre a tervre 1667-ben meghalt Wesselényi és Lippanyi is, a helyükre Frangepán Ferenc (a Délvidék ura) és I. Rákóczi Ferenc (a Rákóczi-birtokok ura) kerülnek. Emellett másik probléma is akad: hatalmi harc bontakozott ki a felkelés vezetésének megszerzésére Zrínyi Péter és a Nádasdi szimpatizánsokkal. A két párt tagjai egymást

jelentették fel az udvarnál, amely így mindent tud a szervezkedésről, de hagyja azt, hisz ez jó indok lenne arra, hogy leszámoljanak velük. 1670-ben kezdődik a harc: a Dunántúlon csak néhány száz nemes gyűlt össze, így őket elengedték Zrínyiék, és Bécsbe mentek kegyelemért. A felvidéken nagyobb csapat gyűlt össze I Rákóczi Ferenc vezérlete alatt, néhány kisebb csatát nyertek is, de a bécsi zsoldosoktól már kikaptak. Ezzel tkp vége lett a felkelésnek 2. Lipót abszolutizmusa (1671-1681) Az udvar meghírdette a jogeljátszás teóriáját: a törvényes uralkodó elleni felkeléssel a rendek elveszítik a jogukat az ország kormányzásában való részvételre. Az országot e jog miatt katonai csapatok szállták meg, a katonákat elküldik a végvárakból. 1671-ben Bécsújhelyen lefejezték Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet, Nádasdi Ferencet; vagyonukat (Zrínyiét kivéve) az udvar elkobozta. Rákóczit anyja, Báthory Zsófia pénzzel

váltotta ki (az udvar a pénzhiány miatt tkp pénzen megválthatóvá teszi a megtorlást). Pozsonyban 200 nemest állítottak elő, és birtokaik felajánlására kényszerítették őket. Az abszolutizmus ellenreformáció formában is megjelent (prédikátorüldözés, a protestáns prédikátorokat áttérésre szólították föl, aki nem tért át azt gályarabnak adták el). Megemelték az adókat: előbb 4-ről 100 forintra (irreális), majd ezt a 1/4ére csökkentették A rendi méltóságokat betöltetlenül hagyták, a nádor helyett helytartót neveztek ki Ampringen János személyében. Az udvar nem a rendekre, hanem a társadalomra mért csapást, s ezáltal az az egész társadalommal került szembe. 3. A rendek válasza, a kuruc mozgalom Kuruc ~ kruksz-kereszt, Dózsa, vagy: Kruciates: az erdélyi fejedelem apródjának és az apród mellvértjének a neve. A mozgalom bölcsője Északkelet-Magyarország, Erdély, a Hódoltság és a Királyi Magyarország (Ung,

Bereg, Észak-Tiszántúl) területén volt. Két csoport jött létre: protestáns kisnemesek és elbocsátott végvári katonák. Összesen is csak néhány százan voltak Nagy problémát jelentett, hogy nem volt vezetőjük, bár Erdélyben Teleki Mihály (Erdély kancellárja) próbálta vezetni a csapatokat. 4. Thököly mozgalma 1678. tavaszán a Teleki Mihály vezette bujdosók, akiket ekkoriban már egyre gyakrabban neveztek kurucoknak, újabb hadjáratot kezdtek a királyi Magyarország ellen. Az összegyűlt hadak létszámát a források 11-22 ezerre teszik. Bár a kelet-magyarországi császári seregek létszáma aligha volt több mint 5-7 ezer, a Teleki vezette támadás a kezdeti sikerek után, akárcsak 1672-ben, most is megtorpant. Amikor az Eperjest ostromló Teleki hírét vette, hogy császári sereg közeledik, visszahátrált kővári kastélyába. A Szatmár környékén táborozó kurucok azonban hamar új vezetőre leltek Thököly Imre személyében. Az alig

húszesztendős gróf dédapja még marhakereskedő volt, apja már a Felvidék egyik leggazdagabb főura. Mivel a apja részt vett a Wesselényi-összeesküvésben, a család elvesztette birtokait. Thököly Imre Erdélyben talált menedéket, s hamarosan az itteni bujdosók egyik vezére lett. Teleki visszavonulása után 1678 őszén maga állt a kurucok élére. Lovasaival október végére elfoglalta a bányavárosokat és csapatai egészen Morvaországig portyáztak. Bár a modern gyalogság híján Thököly nem tudta megtartani foglalásait, bravúros támadásával egycsapásra hírneves vezérré vált. A bécsi udvar is fölismerte, hogy Thökölyben erős védelmezőre talált a magyar szabadság. I Lipót ezért 1681-ben 19 évi szünet után ismét összehívta az országgyűlést. Az országgyűlés megszüntette a gyűlölt kormányzóságot, eltörölte az 1670 után hozott adórendeletet, s engedélyezte a protestánsok szabad vallásgyakorlatát. Az ország

ismét nádort választott Az új nádor Thököly Imre sógora, Esterházy Pál lett. Ezzel a magyar rendek és a bécsi kormány között helyreállt az 1608 után kialakult egyensúlyi helyzet. Thökölyt azonban hiába várták a pozsonyi országgyűlésre A kurucok ifjú vezére más utat választott. 1682 szeptemberében Füleken Apafi Mihály jelenlétében átvette Ibrahim budai pasától a török szultán kinevező iratát, amely Thökölyt Magyarország fejedelmévé tette. Thököly felső-magyarországi fejedelemségével, amely Erdély határától a Garam folyóig terjedt, a királyi magyarország keleti részén létrejött egy újabb török hűbéres állam. A hajdan egységes Magyarország immár négy részre darabolódott Thököly fejedelemsége 1685-ig állt fenn. Legfőbb pénzforrását saját birtokai, a Zrínyi Ilonával kötött házasság után pedig a Rákóczi uradalmak jelentették. Elbocsátott végvári katonákból, kurucokból álló hadserege

húszezer fő körül mozgott. Hatalma azonban sem belföldön, sem külföldön nem talált megfelelő támogatókra. A külföldi hatalmak közül csak a porta segítette Ezzel azonban további sorsát is összekötötte azzal a török hatalommal, amely ekkoriban már végóráit élte Magyarországon. A magyarság szerencsétlenségére az országot épp akkor osztották meg kibékíthetetlen ellentétek, amikor az európai politikában megteremtődtek egy törökellenes összefogás feltételei s hosszú idő után először volt lehetőség a török kiűzésére. 13. "Hungaria eliberata" A török kiűzése Kara Musztafa török nagyvezír 1683-as Bécs elleni támadása után kezdődik meg. 1683 szeptember 12-én Bécs alatt a Bécset felmentő sereg, Savoyai Jenő vezetésével, ill Lotharingiai Károly és Sobieski János segítségével legyőzte a Kara Musztafa által vezetett - és Thököly Imre által is támogatott - törököket. Mivel Béccsel együtt

Nyugat-Európa is komoly veszélybe került, ezért a pápa, XI. Ince vezetésével 1684-ben létrejön egy nemzetközi törökellenes szövetség, a Szent Liga. Az alapító tagokhoz, Velencéhez, Lengyelországhoz, a Habsburg-birodalomhoz és néhány német fejedelemhez 1686-ban Oroszország is csatlakozik. A liga feladatául tűzi ki a török kiűzését Magyarországról, hogy a nyugat-európai területeket biztonságban tudhassa. Az, hogy a Habsburgok érdemlegesen részt vesznek a hadműveletekben, XI. Ince XIV Lajosra kifejtett nyomásával indokolható, a francia király végül 20 évre szóló békét köt a Habsburgokkal. A császári sereg 1684-ben Buda visszavételével kísérletezik 50 ezer katonával, de többhónapos ostrom után a helyzet változatlan. 1685-re felszabadul a Dunántúl északi része és a Felvidék túlnyomó része, csak a török végvárak tartják magukat, mert ezeket nem ostrommal veszik be, hanem körülzáratják magyar vitézekkel, és

várják, hogy a védők megadják magukat. A Felvidék felszabadulásával 1685-ben megszűnik a török támadással 1682-ben létrejött Felvidéki Fejedelemség, amelynek élén Thököly Imre állt. Ugyancsak ebben az évben kezdődik meg Munkács várának ostroma, amelyet Thököly felesége, Zrínyi Ilona véd egészen 1688-ig, amikor a német csapatoknak Caraffa vezetésével végül sikerül elfoglalniuk. 1684-1685-ben Lotharingiai Károly seregei többször megverik a szultáni csapatokat, és ostromgyűrűt húznak Buda köré. A következő évben, 1686-ban újabb támadás indul Buda felszabadítására. A támadás fővezére Lotharingiai Károly, aki a vár északi oldalán állomásozik 40 ezer fővel. A déli oldalon pedig a “Kék Herceg” néven ismert Miksa Emánuel sorakoztatja fel 21 ezer főnyi seregét. A seregben körülbelül 15 ezer magyar is harcol, akiknek túlnyomó részét Thököly katonái teszik ki. A magyaroknak nem engedélyezik önálló hadtest

felállítását, ezért szétosztva harcolnak különböző parancsnokok alatt. Az ostrom irányításában részt vesz Lajos Vilmos bádeni őrgróf és Savojai Jenő is. Buda ostroma - Pestet felszabadítotása és hosszas huzavona után - június 22-én kezdődik meg. Június végén a sereghez csatlakozik még 14 ezer brandenburgi katona. A vár lövetése július elsején kezdődik meg. Kétheti előkészítés után július 13-án indul meg egy roham az északi oldalon, de kudarccal végződik. Július 22-én felrobban egy török lőszerraktár, ezáltal megsemmisül egy palotaépület és ledől a nyugati fal egy része. Az ostromlók szerencsétlenségére azonban nem tudnak hozzájutni a réshez. Július 24-én Fiáth János 600 győri hajdúval áttöri a török védelmet és bejut a várba, sőt még egy magyar lobogót is kitűznek. Eközben Esterházy János és 2000 hajdú álrohammal tereli el a török védők figyelmét. A támadás sikerrel jár, bár 5500

ostromló meghal, de 2500 török is, ami a védők 25-30%-át jelenti. Július 27-én újabb támadás indul - jelentős sikerekkel. A felszabadító csapatok átjutnak az első török vonalon, és a várfalakról támadják a törököket. Augusztus 3-án az újabb roham sikertelenül végződik, majd a sereg a váron kívül elsáncolja magát a délről közeledő török felmentő sereg elől. Augusztus 12én százezer főnyi török felmentő sereg érkezik Buda alá, de a súlyos harcok ellenére is csak 300 török jut be a várba. Két nappal később, augusztus 14-én a török nagyvezér csatába bocsátkozik a felmentőkkel, de ezek megfutamítják a törököket, akik ezután végképp elállnak a csatáktól. Augusztus 20-án és 29-én a törökök újabb kísérletet tesznek a vár védőinek megsegítésére, de nem járnak sikerrel. Szeptember 2-ára újabb általános rohamot terveznek, ezért már reggeltől lövik a várat, és a lovasság is igyekszik a

törökök figyelmét megosztani. Délután 3 órakor indul meg a roham, amely végül is sikeres, beveszik Budát 6-7 ezer főnyi veszteség árán. Ebben az ütközetben esett el az utolsó budai pasa, Abdurrahman is. Az ostromlók a vár bevétele után vérfürdőt rendeznek, amelyben senkit sem kímélnek. Buda visszafoglalása után a Szent Liga csapatai a közben visszavonuló nagyvezér seregét veszik üldözőbe, majd kétfelé válva október 22-én Pécset, a rákövetkező napon, 23-én pedig Szegedet foglalják vissza. 1687-ben folytatódnak a felszabadító hadműveletek Miután Miksa Emánuel nem tudja visszavenni Eszéket, cselből meghátrál, és a kitámadó törököket augusztus 12-én a nagyharsányi csatában megsemmisíti. Ugyanezen a napon veri meg Lotharingiai Károly Szulejmánt a II. mohácsi csatában 1687-re felszabadul a Dunántúl és az Alföld nagy része, Erdélynek pedig egy kis része, ugyanis Apafi Mihály erdélyi fejedelem semleges álláspontra

helyezkedik a török és a Szent Liga ellentétében. A liga sikereinek hatására összehívott 1687-es pozsonyi országgyűlésen a magyar rendek a "Habsburgok iránti hálájukból" önként lemondanak a szabad királyválasztó jogukról és elfogadják a Habsburgok fiúági öröklődését. Eltörlik továbbá az Aranybulla 31, ún ellenállási záradékát, azaz a nemesség már nem szegülhet szembe az uralkodóval, ez közvetve azt jelenti, hogy politikai befolyása jelentősen csökken. Szintén elfogadják, hogy az uralkodó egyenlőre nem növeli a szabad királyi városok számát. Végezetül a legsúlyosabb pontot is elfogadják a rendek, miszerint - mivel Magyarországot a Habsburgok szabadították fel, s mivel hazánk nem tagja a Szent Ligának - a háborús költségek 70%-át a magyarok viselik. Ez eléggé igazságtalan, ha meggondoljuk, hogy bár a hadseregnek 75-80%-a külföldi, s csak a fennmaradó része magyar, viszont az egész sereg élelmezése

leginkább a magyarokra hárult, valamint, hogy néhány város jelentős összeggel támogatta a felszabadító csapatokat. Így Eperjes 80 ezer, a szelepcsényi érsek 160 ezer, Debrecen pedig 960 ezer forinttal gazdagította a hadikincstárat, vagyis többel, mint a német birodalom három legfejlettebb területe együttvéve. 1690-ben kiadták a Diploma Leopoldinumot (Erddély rendjei 1691-ben fogadták el), melynek értelmében a hódoltsági területek visszafoglalása után sem állították helyre Magyarország területi egységét. Erdélyt továbbra is Magyarországtól elválasztva, közvetlenül az udvarnak alárendelve kormányozták. Felállították az Újszerzeményi Bizottságot (Neoaquistica Comissio), amely a földesuraktól tulajdonjogot igazoló oklevelet, s ha ez megvolt, a birtok értékének kb. 10%-át kitevő, fegyverváltságot követelt birtokaik visszaadása ellenében. Ugyanakkor az udvar az idegen tábornokoknak, hadiszállítóknak, udvari

tisztviselőknek egész megyéket adomáyozott. Elűzték a vitézlő rend katonáit, harcban szerzett kiváltságaikat semmibe véve feudális uraknak rendelték alá őket, akik különféle jobbágyi szolgáltatásokat vártak tőlük. Vallási sérelmek is érték az országot. A protestáns többségű városok (pl Debrecen, Eperjes) vagyonát elkobozták (Debrecent pl. Caraffa fosztotta ki) A felszabadító háború még tíz évig tartott. 1697-ben a török újabb ellentámadással kísérletezett Savoyai Jenő birodalmi fővezér Zentánál nagy győzelmet aratott felettük. 1699-ben megkötötték a karlócai békét, melynek értelmében - a Temesköz kivételével - az egész ország felszabadult a másfél százados török elnyomás alól, s lehetővé vált az ország területi, politikai és közigazgatási egységének helyreállítása. 14. A társadalmi összefogás és együttműködés problémái a Rákóczi-szabadságharcban 1. A szabadságharc előzményei a) a

törökök utolsó nagy támadása Bécs ellen (1683) a magyarországi török uralom összeomlásának kezdetét jelentette (1686; 1699). b) a törökök kiűzését fontos társadalmi és politikai változások követik - a Habsburgok hajtották végre, - a XVI. században elkezdett központosítás a Habsburgok javára dől el, megkezdődik Magyarország beépítése a Habsburg birodalomba. c) a társadalom általános elégedetlenségét váltja ki a Habsburg-politika - jobbágyság: a törökellenes küzdelem enyhítette a jobbágyok terheit, kialakult egy szabad költözésű réteg, melynek a török kiűzése után romlik a helyzete, a hadsereget a jobbágyság tartja el, nőnek az állami adóterhek, - nemesség: a jobbágy állami terhelésének növekedése csökkenti a földesúrnak nyújtott szolgáltatások lehetőségét, politikai probléma a külföldi birtokosok beáramlása miatt, - végvári katonaság: a jobbágy és nemes között helyezkednek el, függetlenek

voltak, jobbágysorba süllyedés fenyegeti őket. d) az általános elégedetlenség felkelésekben bontakozik ki - kibontakozik a kurucmozgalom - 1697: a hegyajlai felkelés. I Lipót abszolutizmusa már 1697-ben felkelést robbantott ki Hegyalján. A felkelést Thököly egykori tisztjei (Kis Albert, Tokaji Ferenc, Szalontai György) vezették. Tokaj és Sárospatak várát elfoglalják, de a nemesség a császárt támogatta, így a felkelést néhány hét alatt vérbe fojtották. Az abszolutizmus elviselhetetlen módon terhelte a lakosságot. Az egyre súlyosbodó adókivetés fő oka a spanyol örökösödési háborúra való készülődés volt, - az abszolút hatalomra törekvő bécsi udvar adói, a német, vallon, morva katonák erőszakoskodásai országszerte növelték a feszültséget. Az elkeseredés a nemességen belül is egyre nőtt. Szervezkedésük 1700 végén kezdődött, amikor II Rákóczi Ferenc és néhány ésszakkelet-magyarországi nemes Lipót uralmának

a lerázására fogott össze. A nemesi szervezkedéshez kedvező alkalmat kínált az 1701-ben meginduló ún. spanyol örökösödési háború XIV. Lajos és I Lipót között Rákóczi célja: szövetségre lépni Froanciaországgal; levelezése azonban osztrák kézre jut, a bécsújhelyi börtönbe zárják, ahonnan megszökik, majd Brezán várában rejtőzik el. 1702-ben Magyarországon is megkezdődött a készülődés az örökösödési küzdelemre. Lipót az országtól nyolc huszár-, és négy gyalogezred kiállítását követelte, melyeket erőszakos sorozással igyekeznek összegyűjteni, - ebben a helyzetben robbant ki 1703 május 21-én az Esze Tamás által vezetett tiszaháti felkelés. Esze Tamás és Kis Albert az önkéntestoborzó munkát szervezkedésre használták fel. A mozgalom a hegyaljai felkelés bukásán okulva a nemesség támogatását kereste. Így került sor II Rákóczi Ferenc és a felkelők követeinek találkozására. 1703 áprilisában

2. II Rákóczi Ferenc (1676-1735) 1676-ban született Borsiban. I Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fia, s így a két leghatalmasabb magyarországi család sarja. Apját néhány hónapos korában elvesztette, majd mostohaapja, Thököly Imre 6 éves korától kezdte megismertetni vele a tábori életet. Édesanyjától elszakították, és iskolába adták, ahol császárhű szellemben nevelték Kolonics Lipót esztergomi érsek felügyelete alatt. Tanult Prágában, Itáliában és a Rajna melléken is Sokáig élt Bécsben, és sok nyelven beszélt. Később nővére, Julianna kezdte nyitogatni a szemét Ennek hatása érzékelhető házasságában is, hiszen a császár engedélye nélkül vette el Amália-Saroltát. Nagykorúságát elérve hazament Magyarországra, ám a hegyaljai felkelés kirobbanásakor elmenekült, nehogy rá gyanakodjanak. A felkelés kegyetlen leverése, és az ország helyzetének megismerése (melyben a fő tájékoztatást Bercsényi Miklós és a

felvidéki nemesség adta) késztette arra, hogy kövesse ősei példáját. Ehhez kedvező alkalmat adott a spanyol örökösödési háború 1700 körül többször fordult levélben XIV. Lajoshoz, ám egyik a levele a császár kezébe kerültek, ezért 1701-ben letartóztatták és a bécsújhelyi börtönbe zárták. Innen sikerült megszöknie, és a galíciai Brezán várába menekült, ahol francia építőmesternek adta ki magát. Távollétében a császári bíróság fejés jószágvesztésre ítélte 3. A szabadságharc kitörése Az örökösödési háborúhoz szükséges katonaság toborzásában részt vett Esze Tamás és Kis Albert is, akik ezt szervezkedésre használták fel. 1703 áprilisában a még mindig Brezán várában rejtőzködő Rákóczit Esze Tamás, Kis Albert és Szalontai György felkéri, hogy álljon az elkeseredett tiszaháti parasztság élére. Rákóczi vállalta ezt, s május 6-án Brezánban kelt kiáltványában harcba szólította a

Habsburgok ellen Magyarország minden lakosát, ill. zászlókat küldött, ami alatt a felkelő seregek gyülekezhettek. A piros selyemzászlókon ez állt: “Cum Deo pro patria et libertate” (Istennel a hazáért és szabadságért). A bujdosók Esze Tamás vezetésével tehát 1703. május 21-én kirobbantották a tiszaháti felkelést, melyben főleg parasztok vettek részt, és igen sok kétes alak is volt a felkelők között. A lázadás tkp csak fosztogatásban és egy-két nemes meggyilkolásában merült ki. A felkelőket végül Károlyi Sándor szatmári főispán, június 7-én, Dolhánál szétverte. Az életben maradottak Esze Tamás vezetésével a hegyekbe menekültek A bujdosók június 14-én találkoztak a magyar határra ért Rákóczival, de a találkozás mindkét fél számára csalódást okozott, hiszen Rákóczi legalább ötezer jól fölfegyverzett emberre számított, a bujdosók pedig azt remélték, hogy vezetőjük majd egy zsoldos sereg élén

érkezik. Rákóczi azonban mégis elvállalta a szedett-vetett népség vezetését, és június 16-án Vereckénél Magyarország területére léptek. Rákóczinak ekkor a legfontosabb feladata az volt, hogy a nemzeti érdekeket egyesítse, s így a nemzetet összefogásra bírja. Az összefogás nemcsak a parasztokra, hanem a nemességre is kiterjedt. A július 18-án kiadott naményi pátens, ami lényegében a brezáni kiáltványt ismételte meg, szigorúan megtiltotta a fosztogatást. ennek hatására a köznemesség is csatlakozik a felkeléshez, ám kis létszámuk miatt nem ők alkotják a hadsereg magvát. 1703 augusztus 28-án adja ki a vetési pátenst, melyben megígéri, hogy minden paraszt, aki a szabadságharcban részt vesz, közvetlen családtagjaival együtt mentséget kap a földesúri és közterhek alól. Ennek hatására tömegesen érkeztek a parasztok Rákóczi szeptemberben katonai szabályzatot ad ki, Hadi Edictum Regulamentum címmel, ebben ismét

megtiltotta rablást és a fosztogatást, aminek keményen érvényt is szerzett (Kis Albertet például emiatt végezték ki). Ezen kívül hadszervezeti rendelkezéseket is hozott Ilyen rendelkezés volt, hogy az egy falubelieket egy csapatba sorolták, valamint lehetőség nyílt a katonai ranglétrán történő gyors előrejutásra is. 1704-ben kiáltványt intéz Európához (“Recrudescunt vulnera”), melyben a harc okait magyarázza. Rákóczinak sikerült szerencsésen megvalósítania ideológiáját, és a nemzeti egységből kiszűrt minden antifeudális-, és rendi elemet. 4. Katonai események A felkelő sereg létszáma gyorsan gyarapodott, az 1705-1707-es években elérte a 60-70 ezer főt is. A sereg főleg a parasztság soraiból került ki, tisztjeiket a nemesség tagjai adták Esze Tamás az egyik kivétel, aki paraszti származása ellenére tiszt lett. Bercsényi Miklós már az 1700-ban kapcsolatba került Rákóczival, és egyik leghűségesebb embere

lett. Károlyi Sándor 1703 második felében csatlakozott a felkelőkhöz. Bár csekély katonai tudással rendelkezett, diplomáciai téren viszont hatalmas sikereket ért el. Forgách Sándor Károlyihoz hasonlóan szintén a császári katonaságtól állt át Rákóczihoz. Vak Bottyán János azon kivételes emberek közé tartozott, akik paraszti származásuk ellenére elérték a legmagasabb katonai rangot. Béri Balog Ádám a portyázások nagymestere volt. Ocskay László is kiváló katona volt, de árulása miatt a kurucok kivégezték. 4. A hadszíntér Az országot három lépcsőben foglalták el felkelők: először a Tisza-vidéket, majd a Dunántúlt, és végül a Felvidéket. Ezek közül az első kettő került tartósan a kurucok kezébe, ám a Felvidéken voltak kisebb ellenállások. Erdélyt csak átmenetileg sikerült elfoglalni, ugyanis az 1705-ös zsibói csatában a királyi csapatok Herbeville vezetésével megverték a jelentős túlerőben lévő

kurucokat. Előtte azonban az 1704-es marosvásárhelyi országgyűlésen Rákóczit Erdély fejedelmévé választották, de csak 1707-ben sikerült beiktatni a királyi ellenállások miatt. A Dunántúl jórészt Habsburg fennhatóság alatt állt, mivel mind gazdaságilag, mind rokonilag, mind kulturálisan erős kötődött Bécshez. Kezdetben Károlyi próbálta elfoglalni, 1704-ben eljutott egészen Bécs alá Ott a tervek szerit francia és bajor csapatokkal kellett volna egyesülniük, ám azok Höchstädtnél vereséget szenvedtek Savoyai Jenő angol-osztrák seregétől, s így Nagyszombatnál a királyi haderő szétverte a segítség nélkül maradt kurucokat. Ezután majd csak 1705-1707 között sikerült kuruc ellenőrzés alá vonni a Dunántúlt, ez köszönhető volt Vak Bottyánnak. A Délvidéken komoly harcok nem voltak, ez a terület végig Habsburg fennhatóság alatt állt. Az ott élő rácok azonban gyakran betörtek az Alföldre. 5. Rákóczi Kuruc Állama

1703-1705 között Rákóczi, mint erdélyi fejedelem (1704, Marosvásárhely) vezényelte a szabadságharcot, ekkor a rendek nem korlátozhatták irányító szerepét, főleg a hozzá csatlakozó középbirtokosokra támaszkodott, közülük került ki az udvara; a fő döntést a fejedelmi udvari tanács hozta. Az 1705-ös szécsényi országgyűlésen húsz vármegye követe jelent meg (de a hadsereg tisztje nem), Rákóczi már itt ki akarta mondania trónfosztást. Ekkor már I József (17051711) a császár, aki trónra lépésekor nem hívott össze országgyűlést emiatt nincs törvényesen megválasztva. A nemesség azonban egyelőre hallani sem akart erről, ennek az oka a török közelségében keresendő. Annyi volt a céljuk, hogy elismertessék a jogaikat, tehát nem is lett trónfosztás. A rendek átvették a szabadságharc irányítását Rákóczi Ferencet megválasztották vezérlő fejedelemmé, majd lengyel és holland példa alapján a szabadságharcot rendi

konföderációvá alakítják. Ebben öt rend vett részt: főpapság, főnemesség, köznemesség, vitézlő rend, városok. Az Udvari Tanács helyett Rákóczi mellé 24 tagú szenátust választottak, melynek elnöke Bercsényi Miklós lett. Létrehozták a Gazdasági Tanácsot (Consilium), melynek élén báró Klobzesitzky Ferenc állt. Rákóczi a szenátus megkerülésével tartott kapcsolatot a megyékkel, a jövedelmet többfelé osztotta: a hadsereg ellátását Sréter Györgyre bízta, saját birtokát külön vezette és ennek irányítását külön bizottságra bízta (Udvari Gazdasági Tanács). 6. A hadsereg A kuruc hadsereg katonai tapasztalatokkal rendelkező magvát Thököly egykori katonái, a törökverő végvári vitézek és a császári seregből átállt katonák alkották. Az idegen zsoldosok (franciák, lengyelek, svédek) katonai jelentősége jóval nagyobb volt a létszámuknál. A hadsereg két fegyvernemre:nagyszámú lovasságra és jóval

kevesebb gyalogságra (talpasok) tagolódott. Kiegészítette a lovasság tizedét kitevő tüzérség. Az ezredek irreguláris (mezei) és reguáláris (hivatásos) hadakra oszlottak. A portyázó, könnyulovas harcforma maradt túlsúlyban E módszer az győzelemre kevésbé volt alkalmas. Ez az egyik oka annak, hogy nagy ütközetekben a kuruc sereg többnyire vereséget szenvedett. A kuruc hadsereg legénységét főleg a nem nemesi rétegekből származó katonák alkották. A tisztikar viszont kevés kivétellel a nemesek közül került ki. Rákóczi megszervezte és biztosította a sereg ellátását hadianyaggal és ruházattal Rákóczi fegyelmet akart, emiatt hadirendeleteket hozott, katonai rendtartásokat, de ezek nem voltak elég hatékonyak. Két dolog hiányzott a pénz, és a képzett tiszti kar: 26 tábornoka volt, akik mind nemesek voltak, csak a brigadérosoknál találhatunk nem nemeseket (Celde Orbán, Esze Tamás). Hiányzott az altiszti kar, akik a

kiképzéseket végezték volna. 7. Gazdaság-, és belpolitika Rákóczi gazdaságpolitikája a szabadságharc szolgálatában állt. Az élelmezés megkönnyítésére Rákóczi tárházakat állíttatott fel. A textilipar fejlesztését manufaktúrák alapításával kellett megerősíteni. A fejedelem ösztönzte a vashámor-tulajdonos polgárokat, támogatta a kézmuveseket, a mestereket fölmentette a katonáskodás alól. Modern tisztviselő szervezetet alakított ki. Terveket dolgoztatott ki az ipar és a kereskedelem átfogó fejlesztésére A legnagyobb gondot mégis a pénzügyi fedezet hiánya okozta. A bányák, vámok, fejedelmi birtokok jövedelme kevésnek bizonyult. A francia segélypénz pedig külföldi fegyvervásárlásra kellett A fejedelem a hiány pótlására rézpénzt (libertás) veretett. Az általános adórendszer bevezetése mindenkit terhelt. 8. Az ónodi országgyulés Az 1707. májusában összeült az ónodi országgyűlés, melyen már megjelent a

békepárt is (Turóc megye két követet küldött, és követelték, hogy Rákóczi mondjon le, mert magános érdeket figyel, és nem akar békét, erre megölték őket). Június 13-án kimondták a Habsburg-ház trónfosztását (Bercsényi Miklós: "Eb ura fakó, József császár nem királyunk".) Itt került sor az általános adózás törvénybe iktatására (jobbágyra, nemesre egyaránt, kétmillió forint összegyűjtésére). XIV Lajos 1708-ig 10000 livre összeggel támogatta, ez 2-3 ezer katona fenntartására volt elég. Rákóczi három nagy Hadiszertárat hozott létre: Munkács, Kassa, Érsekújvár. Itt manufaktúrrákban dolgoztak a munkások, főleg hadfelszerelést és ruhát termeltek, de nem igazán volt nyersanyag, emiatt a felszerelés nagyon elmaradott volt. Rákóczi a hatalmas erőfeszítések ellenére nem tudta gazdaságilag alátámasztania a szabadságharcot. 9. Hanyatló szakasz A vetési pátens pontjait nem sikerült maradéktalanul

megvalósítani. A földesúri terhek továbbra is megmaradtak, így a parasztok harci kedve egyre csökkent. A jó katonasághoz szilárd gazdasági háttérre lett volna szükség, a kurucok viszont állandó pénzhiánnyal küszködtek, hisz a 10 ezer tallérnyi havipénz legfeljebb egy 4 ezer fős sereg ellátására volt elegendő. A hadsereg ellátására azért volt ilyen kevés pénz, mert Ferenc nem vetett ki paraszti adókat a hadsereg ellátására, hiszen az hatalmas terheket vont volna magával; a birtokaiból, a vámokból és segélyekből befolyó pénz pedig kevés volt. Ennek orvoslására Rákóczi rézpénzt vezetett be Ezt kezdetben el is fogadták, ám később elértéktelenedett. Eközben a labancok (a Rákóczi ellen küzdő Habsburgpárti magyarok) jó minőségű pénzben kapták zsoldjukat, és felszerelésük is sokkal jobb volt A magyar ipar is jelentősen lemaradt az osztrák mögött, ugyanis a magyar iparosok még mindig céhes keretek között

dolgoztak. Bár Rákóczi fejlesztette a textilipart és támogatta a vashámortulajdonos polgárokat, intézkedései mégsem hoztak jelentős eredményeket, és a gazdasági ügyekért felelős gazdasági tanács nem mutatott fel jelenetős sikereket. Megszűnt a katonaságon belüli mobilitás. A főtisztek tehát néhány kivételtől eltekintve (Esze Tamás, Gelder Orbán, Vak Bottyán) a nemesség körébe tartoztak, sőt a szenátusban is csak nemesi származású tisztviselők voltak. Kiéleződött a jobbágy-földesúr ellentét A földesurak nem akarták engedni a harcba a parasztokat. Ezt oldaná fel az 1708-as Sárospataki országgyűlésen hozott rendelet mely szerint a végig harcoló jobbágyok szbadságjogokat kapnak. A kurucok főleg könnyűlovas portyázó harcmodort folytattak, vagyis véletlenszerű rajtaütésekkel gyengítették meg az ellenfelet. Ezzel a technikával azonban nem lehetett háborút nyerni, s így a bujdosók sorra veszítették el a nagy mezei

ütközeteket (1704. Nagyszombat, 1705 Zsibó) Ezzel szemben az ellenséges labancok gyakorlott hadvezérek irányítása alatt álltak. Mindez egy összehangolt sereget alkotott, melynek fő erősségét a tüzérség adta. Külpolitikai kudarcok: a szabadságharcot nem lehetett külső segítség nélkül megnyerni. Az elsődleges segítséget a franciák jelentették A harcok elején még lett is volna lehetőség a két sereget egyesíteni, ám a franciák höchstädti 1704-es veresége után elszállt a remény. A katonai együttműködést tehát nem lehetett megvalósítani, ezért a kapcsolatot pénzügyi támogatásra, és szakemberek küldésére korlátozták (1708-ig). Rákóczi próbált a svédekkel és a lengyelekkel is kapcsolatot teremteni, hogy segítségükkel egy porosz trónörököst hívjon Magyarországra, ám az 1708-as trencsényi csatavesztés után elszállt minden remény. Ezután Ferencék az oroszokkal próbáltak szövetkezni. 1707-ben megkötötték a

varsói szerződést, melyben I. Nagy Péter katonai és politikai támogatást ígért a magyaroknak, ám ezt az ígéretét nem valósította meg, mivel a svédek és az oroszok között ekkor (1700-1721) dúlt az északi háború. Az utolsó esetleges szövetséges a török lehetett volna, ám ők nem akartak, és nem is tudtak segíteni. A szabadságharc megnyerése tehát teljesen reménytelenné vált, és már csak egy elfogadható béke kötése menthette meg a teljes katonai megsemmisítéstől. 10. A szabadságharc bukása 1708-ban pestisjárvány tört ki, amely egészen 1712-ig tombolt, s közel 400 ezer emberéletet követelt. A visszaeső termelés veszélyeztette a hadsereg ellátását Kiütköztek a kuruc hadsereg gyengéi. A császári csapatok egyre inkább fölénybe kerültek Az ország mind nagyobb területei kerültek az ellenség kezére. A kuruc hadsereg tisztikara képzetlen, legénysége tapasztalatlan, fegyelmezetlen volt. A trencsényi csatában (1708) a

szabadságharc legerősebb, 15000 fős, jól felszerelt hadserege szenvedett vereséget egy 8000 fős császári seregtől. 1710 január 22-én vívták Romhánynál az utolsó jelentős csatát, de a kurucok nem tudták kihasználni a harc katonai előnyeit. A szabadságharc külpolitikailag elszigetelődött A franciák vesztésre álltak a spanyol örökösödési háborúban, a segélypénzek folyósítása 1710 után megszakadt. A háború folytatásának feltételei 1711-re gyakorlatilag megszüntek. Egyetlen kiút, ha a katonai eszközöket politikai módszerekre váltva megegyeznek Béccsel. Rákóczi 1711 elején tejhatalmat adott Károlyi Sándornak, és a béketárgyalások vezetését is rábízta. Ezután Lengyelországba ment, hogy személyesen tárgyaljon az orosz cárral. Közben Károlyi titokban hűséget esküdött I Józsefnek. 11. Béketárgyalások 1711-re az udvarban is felülkerekedtek a megegyezést sürgető körök. Először a háború folyamán magyar

főparancsnokot neveztek ki a császári seregek élére gróf Pálffy János személyében, aki hamarosan tárgyalásokat kezdett Károlyi Sándorral. Rákóczi eközben Lengyelországba ment Péter cárhoz segítségért. Sem Károlyi, sem Pálffy nem akarta, hogy az abszolutizmus megsemmisítse a magyar rendek kiváltságait. Károlyi elérte, hogy a békekötés közkegyelmet adjon mindenkinek. A szabadságharcban résztvevő nemesek visszakapták birtokaikat A szabadságharc célja, a független magyar állam megteremtése meghiúsult. Nem válhattak szabaddá a kuruc hadsereg jobbágykatonái. 12. A szatmári béke A Szatmárra összehívott utolsó, immár csonka kuruc országgyulés a körülmények ismeretében elfogadta a békefeltételeket. Ezek szerint közkegyelemben részesülnek a felkelők, ha hűséget esküsznek a királynak. Birtokait is megtarthatják, s nem korlátozzák a protestánsok vallásszabadságát sem. A tiszti rangot elért jobbágyokat nem lehet

újra jobbágyként kezelni Az udvar megígérte, hogy tiszteletben tartja Magyarország és Erdély alkotmányát, s a rendek törvényes úton a király elé terjeszthetik sérelmeiket. Közben Rákóczi visszavonja Károlyitól a hatalmat és harcra szólít fel, de eredménytelenül. 1711 április 30-án aláírják a szatmári békét A szabadságharc záróakkordjára május 1-én került sor a majtényi síkon. Károlyi együvé vonta a kuruc lovasságot, hadijelvényeiktől megfosztották őket. Károlyi tisztességes békét kötött, ezt azonban nem érhette volna el a szabadságharc nyolcéves erőfeszítései nélkül. Rákóczi nem fogadta el a békét a neki felkínált kegyelem ellenére sem. Az újrakezdés reményében ment előbb Franciaországba, majd Törökországba. Itt érte a halál a rodostói számüzetésben 1735-ben 13. A harc és béke mérlege A szatmári békeegyezmény összbirodalmi elveket érvényesítő kompromisszum az udvari abszolutizmus és a

magyar rendi-nemzeti erők között. Függetlenségünket ugyan nem tudtuk kivívni, a birodalmon belüli rendi különállást azonban elnyertük. 15. A Rákóczi-szabadságharc helye a nemzetközi politikában A szabadságharc kedvező kölpolitikai helyzetben kezdődött. XIV Lajos támogatta a Habsburgok hátában kitört felkelést. A franciák és a velük szövetséges bajor csapatok nyugatról nyomultak előre, és nem látszott lehetetlennek, hogy Ausztriában egyesülnek a Dunántúlról támadó kuruc csapatokkal. 1704 nyarán azonban francia - bajor csapatok Höchstädtnél súlyos vereséget szenvedtek, és a háború menete megfordult. A magyar hadszíntérre átcsoportosított császári haderők Nagyszombatnál legyőzték a kurucokat. 1707 szeptembere: megállapodás Nagy Péterrel a támogatásról (nem lesz belőle semmi a svédorosz háború miatt). Rákóczi egy sziléziai-morva-magyar (esetleg hozzá csatlakozó lengyel) konföderáció létrehozását

fontolgatta, királyjelöltként a porosz trónörökössel. 1710-re a szabadságharc külpolitikailag elszigetelődött. A franciák vesztésre álltak a spanyol örökösödési háborúban. Segélypénzeik 1710 után megszüntek Rákóczi 1710-ben I Péter cárral kötött szövetséget, de 1711 után az oroszoknak fontosabb volt a jó viszony a Habsburgokkal, ezért a kuruc állam tőlük sem számíthatott segítségre. A háború folytatásának feltételei 1711-re gyakorlatilag megszüntek. 16. Bécs és a magyar nemesség viszonya 1711 uán Az osztrák Habsburgok birodalma a XVII-XVIII. sz fordulóján nagyhatalommá vált Ezzel együtt Magyarországról is eltűnt a félholdas, lófarkas zászló-Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi lobogóival együtt. Az 1687-es országgyűlés óta Magyarország örökös királyság A nemesség beérte annyival, hogy nádort választott, országgyűlésekre járt, kiváltságait megtarthatta. Eközben az udvar csaknem szabad kezet kapott

az ország újjászervezésére. A nemzetileg tarka, területileg szétszórt, vallási, gazdasági fejlettség szempontjából rendkívül sokféle birodalom azonban sohasem válhatott egységessé. A magyar király egyben német-római császár, cseh király, Ausztria főhercege volt és az egész birodalom érdekeit képviselte. 1711. április 30-án Pálffy János és Károlyi Sándor megkötötte a szatmári békét, amely meghatározta az ország és a rendek politikai jogait a Habsburg Birodalomban. Tartalma: a rendek és a szabadságharcban harcolók teljes amnesztiát kaptak, hűségeskü fejében mindenki megtarthatta birtokát, a tiszti rangot szerzett parasztok szabadságot kaptak, a rendi sérelmek orvoslását pedig a rendi országgyűléseken tették lehetővé. Időközben feloszlatták az Újszerzeményi Bizottságot. Cserében a rendeknek el kellett fogadniuk Erdély különállását, és meg kellett erősíteniük az 1687-es pozsonyi országgyűlés azon

határozatát, amelyben eltörölték az ellenállási záradékot, és elfogadták a Habsburgok fiúági örökösödési jogát a magyar trónra. A Rákóczi-szabadságharc utolsó évében III. Károly (1711-1740) lépett a trónra, aki VI Károly néven német-római császár is volt. Szabályozta Magyarország és a birodalom kapcsolatát, ill törvényen kívül helyezte a Rákóczi-emigrációt. 1712-ben országgyűlést hívott össze Pozsonyban, amely - kétszeri megszakítással - 1715-ig ülésezett. Ez az országgyűlés alkotta meg az uralkodó és a rendek egyezségének tekinthető 1715. évi törvényeket, melyek szerint az uralkodó rendelkezett a hadsereggel, de az adókat és az újoncokat az országgyűlés szavazta meg és a nádort is az országgyűlés választotta. A törvények - látszólag - biztosították az ország önállóságát a monarchián belül. Az országgyűlés feloszlatta az Újszerzeményi Bizottságot, becikkelyezte a szatmári békét,

megerősítette az alkotmányos jogokat, előírta az országgyűlés legalább háromévenkénti összehívását (a valóságban a diéta 1711-1715 között mindössze nyolcszor ült össze, leghosszabb szünetére 1765-1790 között került sor), ill. fenntartotta a Bécsben működő Magyar Udvari Kancellária (az uralkodó és a magyar kormányszervek kapcsolatát biztosító testület, amely ellenőrizte a magya igazgatási szervektől az uralkodóhoz kerülő ügyeket, ill. előkészítette az uralkodó magyarországi rendeleteit, ezáltal tkp. az uralkodó abszolutista törekvéseit szolgálta a rendekkel szemben) és a Magyar Kamara (feladatai közé tartozott a kiályi bitokok kezelése, a bányavárosok és szabad királyi váosok ügyeinek intézése, a sóhivatalok és harmincadhivatalok által beszedet illetékek begyűjtése) függetlenségét a hasonló udvari szervektől. a legfontosabb kormányszerv a Pozsonyban, ill II József uralkodásától Budán működő Magyar

Királyi Helytartótanács volt. Az országban állomásozó császári csapatok katonai-gazdasági ügyeivel a hadbiztosságok foglalkoztak, melyeket 1740-ben a Főhadparancsnokság (ill. a bécsi Udvari Haditanács) alá rendeltek Az igazságszolgáltatás felső szintjét jelentő Hétszemélyes Tábla 1723-ban 15 tagúvá bővült. III. Károlynak nem volt fiúörököse, ezért 1713-ban törvénybe iktatták a Habsburg-ház örökösödését szabályozó Pragmatica Sanctiot, amely a nőágra is kiterjesztette a trónöröklést. A törvényt a német birodalmi gyűlés és az európai hatalmak is elfogadták, s az 1722-1723-as magyar országgyűléssel is sikerült elfogadtatni. Tartalma: a magyar trónt is öröklik nőágon a Habsburgok, továbbá Magyarország a Habsburg Birodalom többi részével együtt "feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul" kormányzandó, és a külső ellenséggel szemben a birodalom országai közösen kötelesek védekezni. Továbbra is

az ország belső életét magyar törvények határozták meg, a közigazgatást magyar intézmények látták el, csakhogy a legfontosabb magyar ügyekről is a titkos konferencia, később az államtanács döntött. A bécsi udvar megértette, hogy a nyílt, brutális erőszak Magyarországon nem alkalmazható. A nemesség megelégedett előjogainak biztosításával és a rendi látszatönállósággal. Az ügyek intézésére még a XVI. században kormányszéket állítottak fel A Magyar Kancellária Bécsben, a pénzügyeket intéző Kamara Pozsonyban székelt, az 1723-ban újjászervezett kormányszék, a Helytartótanács, szintén Pozsonyban, élén a nádor vagy helytartó állt. Hatásköre a pénzügy és az igazságszolgáltatás kivételével a belső igazgatás valamennyi ágára kiterjedt (vallás, ipar, közlekedés, közoktatás). Nem került sor önálló magyar haditanács felállítására A hazánkban állomásozó katonaság és az újonnan szervezett

katonai határőrvidéken a polgári ügyek is a bécsi udvari haditanács körébe tartoztak. Az adók és az újoncok megszavazása a magyar és az erdélyi országgyulés jogköre volt. Az ország területi egységét a török kiuzése után nem állították helyre Erdélyt külön kormányszékkel, külön országgyuléssel látták el. A magyar és az erdélyi kormányszékek nem voltak önállóak, a hazánkat érintő pénzügyeket is a bécsi udvari kamara végezte. Magyarország sorsáról a titkos konferencián, később az államtanácsban döntöttek A Habsburgok a katolikus egyházat mindig hatalmuk egyik talpkövének tekintették. Az 1731 március 21-én kiadott Carolina Resolutio a protestánsok szabad vallásgyakorlatát továbbra is csak az 1681-ben kijelölt artikuláris helyeken (megyénként 2-2 település) engedélyezte. A protestáns lelkészeket katolikus esperesek és püspökök vizitációja (ellenőrzése) alá helyezték; protestáns és katolikus

között csak katolikus pap köthetett házasságot. Az igazságügy reformjával állandó bíróságokat hoztak létre. A legfelsőbb bíróság a hétszemélyes tábla lett, utána a királyi, majd a négy kerületi tábla (Kőszeg, Nagyszombat, Eperjes, Debrecen). A megyék megtartották igazságszolgáltató szerepüket, és a jobbágyok ügyei továbbra is az úriszék elé tartoztak. Az államszervezetben önálló hatalmat képeztek a nemesi vármegyék Rajtuk múlt, hogyan hajtják végre a törvényeket, királyi rendeleteket. Hatáskörükbe tartozott az újoncozás és valamennyi jobbágyügy. A rendi országgyűlésbe két-két követet választhattak 17. A megosztott Magyarország a Habsburg Birodalomban (Erdély, HorvátországDalmácia-Szlavónia, Határőrvidékek, Temesi Bánság) Az 1711-ben megkötött szatmári béke után Magyarország egy óriási európai birodalom részévé vált. A Habsburg birodalom tartományait az egykori spanyol Németalföldtől a

megosztott Itália különböző fejedelemségein át egészen a török birodalom határáig húzódtak. A birodalom a XVIII. század szinte valamennyi európai háborújában részt vett, s ezek során birtokállományában is jelentős változások következtek be. A század végére elveszett a németalföldi terület, a későbbi Belgium, az itáliai birtokok tekintélyes része, s a birodalom legértékesebb területei közé tartozó Szilézia. A birodalom e veszteségekért főleg keleten és északon kárpótolta magát Így kivette részét Lengyelország felosztásából s ekkor került Galícia a birtokába, megszerezte Bukovinát s a századot végigkísérő háborúkban a Mátyás-kori Magyarország nagy részét visszafoglalta a töröktől. Magyarország területe jelentősen gyarapodott ezekkel a háborúkkal, ám a visszafoglalt területek nem kerültek egységes kormányzás alá. A széttagolás oka tkp Bécs félelme volt az egszéges, rendi iányíás alá

kerülő Magyarországtól, hisz az oszág ekkor mind területileg, mind lakosságátt tekintve vetekedet volna az örökös tartományokkal. Az 1690-ben Habsburg uralom alá jutott Erdélyt ugyanúgy külön kormányozták, mint a XVII. század elején létrehozott, de egységes szervezetté csak a XVIII. században formált katonai határőrvidéket. Bár az 1690-1691-es Diploma Leopoldium még elismerte a fejedelemség önállóságát, de az új fejedelmet, a kiskoú II. Apafi Mihályt csak nagykorúsága elérésekor, 1696ban iktatták - volna - a fejedelmi székber Erdély élére gubernátor, ill 12 tagú gubenium került Az egymást követő uralkodók többször megígérték, de sohasem teljesítették az úgynevezett Részek, a Partium visszacsatolását sem. A közigazgatásilag 1723-ig Erdélyhez tatozó teületeket Arad, Zaránd, Közép-Szolnok, Kraszna, Máramaros megyék, ill Kővár-vidék - pénzügyileg a Magyarr Kamara alá rendelték. Az 1732-es rendezés

eredményeként Kraszna, Közép-Szolnok és Kővár-vidék (ill. Zaránd egy része) teljesen Erdély fennhaósága alá került, Arad, Zaránd és Máramaros viszont megszűnt a Parium része lenni. Az önálló Erdélyt Mária Terézia 1765-ben nagyfejedelemségi rangra emelte. Ügyeit a bécsi második erdélyi kancellária mellett a kormányzóság és a kincstartóság - ill. háborús időkben a főhadparancsnok - intézte Erdély semmiféle országgal nem áll alárendelt viszonyban. A Háromegy Királyságnak is nevezett Horvátország, Dalmácia és Szlavónia társországi viszonyban volt a szűkebb értelemben vett Erdély és a Partium nélküli Magyarországgal. Követei ott voltak a magyar országgyűléseken, ellentétben az erdélyiekkel, de hasonlóan Erdélyhez, saját országgyűléssel is bírtak. Horvátország kiváltságos, autonóm szervezettel rendelkezett Élén a horvát bán állt, belső ügyeivel a horvát tartománygyűlés (szábor) foglalkozott. Az

1715-1718-as török háborúban visszafoglalt területeken létrehozott Temesi Bánságot, pontosabban annak egy részét csak a század végén, 1778-ban csatolták vissza Magyarországhoz, addig katonailag az Udvari Haditanács, polgárilag az Udvai Kamarra alá tarozott. A Drávától délre fekvő területeken alakították ki a török elleni védelem céljárra létehozott határőrvidéke (pl. szentgyörgyi és körösi ezred), ill a Száva mellé is telepítettek ezredeket Határőrvidéket hoztak léte a Tisza-Maros mentén (1745-1750 között számolták fel), ill. a Temesköz visszafoglalása után a Duna mellett, sőt az 1760-as években Edélyben is. 18. Stagnálás vagy fejlődés (Gazdasági életünk a XVIII században) 1. Mezőgazdaság a. a XVIII század első fele - a volt hódoltsági területeken hatalmas szabad földterületek voltak, melyeknek betelepítése folyamatosan zajlott. Ezeken a területeken a rideg állattartás volt a jellemző, a földművelés

pedig csak lassan erősödött meg. A hatalmas szabad területek miatt a talajváltó gazdálkodás dominált, a nyomásgazdálkodás majd csak a század közepétől terjedt el. Újraalakultak a földközösségek, - nyugati területek: a szántóföldi földművelés volt a jellemző, melynek legfőbb terménye a gabona. Itt már a fejlettebb háromnyomásos földművelést alkalmazták A termelési szervezet itt a paraszti telekből és a földesúri majorságokból áll. Ezek a területek be tudtak kapcsolódni a keletnyugati árutermelésbe (a felvidéki területeken azonban nem léptek túl az önellátáson) b. a XVIII század második felétől Hosszú kiegyenlítődési folyamat indult be, melynek köszönhetően a volt hódoltsági területeken rögzült a szántóföldi termelés. A népességmozgásnak köszönhetően itt is kialakult a telekrendszer, felbomlottak a földközösségek, és jellemzővé vált a majorsági gazdálkodás (ám ezzel együtt járt a földesúri

terhek növekedése is). A mezőgazdaság fejlesztését az udvar is támogatta, hiszen szerette volna meghonosítani hazánkban a burgonya és kukoricatermesztést, mivel ezek a búza mellett alapélelemmé váltak. Más új növények termesztését is szorgalmazta, mint például a dohánytermesztést, a selyemhernyó tenyésztést és a méhészetet. A XVIII században mindenütt megindult az intenzív termelés, ami technikai és technológiai fejlődést eredményezett. Az állattartásra jellemző volt a kettőség, hisz a keleti területeken megmaradt a pusztákon folytatott rideg állattenyésztés (marha, ló, juh), a nyugati területeken megjelent az uradalmakon az istállózás is. A mezőgazdaságban megkülönböztetett szerepet élvezett a szőlőművelés. A művelt területeknek ugyan csak 3-4%-a volt szőlő, a borkivitel azonban 1733-1752 között második, 1767-1786 között negyedik helyen áll az agrárexpot egészét tekintve. 2. Ipar Magyarországon

hagyományosan gyenge volt az ipar. Már a XVI század óta jellemző volt az iparcikkek behozatala, s ezt csak erősítette az 1754-es vámrendelet. Magyarországon fennmaradtak a céhes keretek és csak elszórtan alakultak ki manufaktúrák (pl. cipőfelsőrész-, és harisnyakészítő üzemek). A legfontosabb, európai színvonalat elérő hazai iparág a bányászat, ezen belül is a vasérc-, és szénbányászat volt (a nemes- és rézérc bányászata háttérbe szorult). A magyar bányákban is jelentkezett az elvizesedés problémája, amit Hell András, és fia Hell József próbált megoldani bányaszivattyúkkal (vízoszlopos és sűrített levegős szivattyúk). 1770-ben Selmecbányán magas színvonalú bányatisztképző iskolát hoztak létre. A vasérc és a szén bányászatának fellendülése a vaskohászat fejlődéséhez vezetett: jobb minőségű és nagyobb mennyiségű vasat tudtak előállítani (a magyar vastermelés a XVIII. század eleji évi 3000

tonnáról az 1780-as évekre évi 9500 tonnára növekedett). A korlátozott – a hazai piacra termelő – ipart az udvar is támogatta, pl. Mária Terézia férje Lotharingia Ferenc Halicsban és Cegléden manufaktúrákat hozott létre. 3. Kereskedelem Nőtt az időszakos vásárok és a heti piacok száma, az infrastruktúra fejletlensége azonban jelentősen hátráltatta az áruforgalmat. A legtöbb kereskedő tehát csak a környező településekre vitte el árúját, s így az országrészek közötti árucsere alacsony színvonalú maradt. A kisebb jelentőségű házaló kereskedelem mellett nálunk még a mezőgazdasági nyerstermékek külső piacra történő szállítása volt jellemző. Az 1770-es évektől érvényesültek a bécsi kormányszerveknek az osztrák és cseh polgárságot védő, a magyarországi manufaktúrákat sújtó rendszabályai. A XVIII század folyamán nem vált számottevővé a pénztőke felhalmozása A megváltozott helyzet után a

gazdasági súlypont az egykori hódoltsági területek felé tolódott el. Az új központok: Pest-Buda, Debrecen, Pécs, Szeged, Nagyvárad. 4. A Habsburgok gazdaságpolitikája A Habsburgok gazdaságpolitikája iparunknak és kereskedelmünknek nem kedvezett. A század eleje a kézművesipar bontakozásának, a céhek létrejöttének az időszaka. Hazánk fő iparcikkszállítója Szilézia volt. Miután ezt Ausztria az örökösödési háborúban elvesztette, így az osztrák és a cseh tartományok iparát kezdte fejleszteni. A siker érdekében a vámrendelet (1754) kettős vámhatárt állított fel. A külső a magas vámtételekkel az összbirodalomból zárta ki a külföldi iparcikkeket. A belső leválasztotta Magyarországot, és az örökös tartományokat elkülönítette. Az intézkedés célja, hogy Magyarország mezőgazdasági árukkal lássa elaz összbirodalmat, ill. monopolizált piaca legyen az osztrák és a cseh iparcikkeknek Bécs a vámrendszerrel

adóztatta meg a magyar nemességet. A XVIII század derekán egy-két manufaktúra is létrejött Magyarországon (pl. a gácsi posztómanufaktúra, az óbudai selyemgombolyító) Számottevőbb lett a bányászatunk (arany ezüst réz só). 1770 után az udvar csak a céhes ipart és a háziipart tűrte meg. Akadályozta a fejlődést a szűk belső piac is A gyenge iparosodás következményei miatt a csekély hazai áruforgalom időszakos vásárokon bonyolódott, a vásáokon kívül pedig házalók próbáltak szerencsét. Az országon belüli forgalmat gátolták a silány közlekedési viszonyok is. Exportunk 87%-ban Ausztriába irányult, importunk 85%-ban Ausztriából került hozzánk. 19. Jobbágyhelyzet a XVIII századi Magyarországon 1. A jobbágyparasztság állami terhei A népesség feudális szerkezetet mutat (82% jobbágy, 5% nemes, 8 % polgár, 5% egyéb). A jobbágyparasztság nagy tömegei áramlottak a benépesítésre váró hódoltságbeli területekre, ahol

földesuraktól kedvezményeket kaptak. A század első felében inkább a jobbágyokra, mintsem a földesurakra nehezedett a Habsburg-kormányzat súlya. A hadiadó évente közepes jobbágygazdaságban 15-30 Ft-ra rúgott. De a nemesi megye költségeit is a parasztság ún háziadóa fedezte. A parasztságot leginkább mégis a katonaságnak természetben járó szolgáltatások nyomorították. A beszállásolt katonát etetni (porció), a tovább vonulót szállítani (forspont) kellett. Ráadásul katonáskodni is a paraszt fiának kellett A szolgálat idegen országban, rendszerint a megrokkanásig tartott. 2. A földesúri terhek és a parasztság differenciálódása A paraszt kilenceddel tartozott a föld minden terméséből és az állatok szaporulatából. Különféle ajándékokat vitt a füldesúri konyhára (culinaria). A parasztok azonban leginkább a robotot, a földesúri majorságban végzett ingyenmunkát végezték. A birtokosok a puszta földeket inkább a

majorsághoz csatolták, egyre kevésbé létesítettek új telkeket. Szaporodott a kicsiny földű vagy teljesen földnélküli, nincstelen zsellérek száma. Igaz, a robotot a telekhányad arányában kellett teljesíteni, de a zsellérek kénytelenek voltak a jobbágynál súlyosabb feltételek mellett a majorságból egy-egy parcellát fölvállalni. A zselléreknek két csoportja volt: a házas-, illetve a házatlan zsellérek. A telkes parasztok 16-40 holdig terjedő telekkel rendelkeztek Ezek egy része jómódú paraszt volt, akik napszámosokkal dolgoztattak, földet béreltek és bekapcsolódtak az árutermelésbe. Őket követték a résztelkes parasztok, akik minimum 1/8-ad telekkel rendelkeztek Legalul voltak a zsellérek. Közülük kerültek ki a cselédek és a bérlők, akik a földesúrtól bérelt területeken gazdálkodtak. Ők csökkentett adót fizettek 3. Az úrbérrendezés Az ország újjáépítése során a feudalizmus addigi rendszerén kisebb-nagyobb rések

keletkeztek. A nagy, néptelen területek vonzották a bevándorlókat, s az ország olyan területeiről is százával szöktek a jobbágyok a szabadabb életet, nagyobb földterületet, kisebb szolgáltatásokat ígérő néptelen területekre. Ezt a nagy belső népvándorlást kiegészítette a külföldről érkező, jobbára német parasztok betelepülése. Az eltérő gazdasági adottságok miatt óriási aránytalanságok voltak az egyes területek jobbágyi szolgáltatásai között. Míg az északi és nyugati megyékben az egyébként is rosszabb természeti adottságok mellett a jobbágyság terhei már-már az elviselhetetlenségig magasak voltak, a középső és déli területeken a jobbágyok évtizedekig kisebb szolgáltatásokkal tartoztak földesuruknak. A XVIII század közepén a nagy belső vándorlás mérséklődése után a felvilágosult, abszolutista állam szükségesnek érezte a jobbágyi szolgáltatások valamifajta egységesítését. Mária Terézia

királynő először a magyar rendekkel közösen akarta végrehajtani ezt a lépést, ám a rendek elzárkóztak ettől. Amikor pedig 1765-ben a Dunántúlon parasztfelkelések sora robbant ki, a királynő úgy döntött: egyedül, rendeleti fogja rendezni a paraszti szolgáltatásokat. Az 1767-ben közzétett úrbérrendelet figyelembe vette az eltérő természeti adottságokat és ezekhez képest határozta meg a szolgáltatások alapjául szolgáló jobbágytelek nagyságát. Egy egész telek nagysága 16 és 40 hold között változott. A jobbágy egy egész telek után 104 napi kézi vagy 52 napi igásrobottal tartozott s a rendelet meghatározta a földesúrnak beszolgáltatandó állat, és terménymennyiséget is. A rendelet igyekezett gátat vetni a földesúri hatalmaskodásoknak is A jobbágyok panaszai feljuthattak a helytartótanács jobbágyügyi osztályára is. Az urbárium eltiltotta a további irtásokat, tehát az elvadult területek művelés alá vételét. A

jobbágy ugyanis az ilyen földek után nem tartozott állami szolgáltatásokkal. A rendelet megtiltotta a parasztok vadászatát, gubacs- és makkszedését, korlátozta borkimérési jogukat. Összességében egyszerre szolgálta az állam, a földesúr és a jobbágy érdekeit, noha az előbbi kettő egyaránt elégedetlen lehetett vele. A jobbágyság szolgáltatásai az ország középső és déli területein jelentősen növekedtek. Ugyanakkor a rendelet gátat vetett az északi és a nyugati területeken élő parasztság kiszipolyozásának. Az állam védeni akarta az adó alanyául szolgáló jobbágyot és meg akarta akadályozni, hogy a feudális rendet parasztfelkelések sora bolygassa meg. "Etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk" - mondta állítólag Mária Terézia királynő. Az úrbérrendelet kedvező következményeit jelzi, hogy Magyarországon egészen 1831-ig nem következett be újabb jelentős parasztfelkelés. Ugyanakkor Erdélyben, ahol a

rendeletet nem vezették be, 1784-ben óriási parasztfelkelés söpört végig Horia, Cloşca és Crişan vezetésével. Az úrbérrendelet azt jelezte, hogy a török kiűzése után a immáron helyreállt a feudalizmus gazdasági rendje. 20. A felvilágosodás kifejeződése a theresianizmusban III. Károly (1711-1740) - bár még életében minden jelentősebb állammal elfogadtatta a Pragmatica Sanctiot, a leányági örökösödést (Magyarországon az 1722-1723-as országgyűlés cikkelyeztte be); leánya, Mária Terézia (1740-1780) trónralépésekor mégis szinte azonnal kitör az osztrák örökösödési háború (1740-1748). Mivel III Károlynak sokba került a Pragmatica Sanctio, leányára üres kincstárat hagyott, ezért Mária Terézia szorult helyzetében a magyar rendekhez fordult segítségért. 1741-ben a pozsonyi országgyűlésen 35000 fős sereget szavaznak meg a nemesi birtok adómentességének törvénybeiktatásáért. Miután ezeket Mária Terézia

megígéri, a rendek "életüket és vérüket" ajánlják fel. A királynő a magyarok megnyerésére még grófi, hercegi és bárói címeket adományoz a velük járó birtokokkal együtt, valamint Bécsben testőrséget alapít a magyar középnemesek számára. A Habsburg birtokokra sokaknak fájt a foga: a franciák és a spanyolok a birtokok felosztását szeretnék; a bajor választófejedelem az osztrák trónt akarja; II. Frigyes porosz király viszont 1742-ben hadüzenet nélkül lerohanja és csatolja Sziléziát. Ezekután Anglia és Hollandia Ausztria mellé áll, a többi állam eláll követelésitől. Az osztrák örökösödési háború egészen 1748-ig elhúzódik, azonban a határok lényegesen nem változnak 1742-óta, azaz a háború után Poroszország megtartja Sziléziát, s Mária Terézia még Pármát is elveszti. Mária Terézia nem nyugodott bele Szilézia elvesztésébe, és poroszellenes koalíciót hozva létre. 1756-ban háborút indít

Szilézia visszafoglalására (hétéves háború, 1756-1763), ami nem hozza meg számára a kívánt sikert: a háború végén Szilézia még mindig a poroszoké, de II. Frigyes megígéri, hogy Mária Terézia fiára, II. Józsefre szavaz a császárválasztáson A hagyományosan rossz osztrák-francia kapcsolatok rendeződnek Kaunitz Anton párizsi követnek köszönhetően. Tehetségét felismerve Mária Terézia 1753-ban visszahívja, és kinevezi államkancellárrá. Kaunitz a francia felvilágosodás szellemében irányítja a birodalmat, de a cél egy centralizált összbirodalom. Ennek érdekében Kaunitz létrehozza az államtanácsot a kancellárián belül, amelynek feladta az uralkodónak tanácsokkal való ellátása és a birodalom irányítása. 1754-ben meghozzák a kettős vámrendeletet, ami a Habsburg gazdaságpolitikát, az összbirodalmi merkantilizmust szolgálja. A külső vámhatár az összbirodalomból igen magas vámokkal minden árut kívül tart,

továbbá létrejön még egy belső vámhatár, ami Magyarországot szigeteli el a birodalom többi részétől. Mivel az örökös tartományoknak az ipara sokkal fejlettebb, mint Magyarországé, ezért a magyar iparcikkeket magas vámokkal illetik, viszont a magyar mezőgazdasági terményeknek alacsony a vámjuk, mert erre az örökös tartományoknak szükségük van. Ezzel Magyarország szerves része lesz a Habsburg-birodalomnak, mi leszünk az "éléskamra" egészen 1850-ig, amikor Alexander Bach megszünteti a kettős vámrendeletet. Ezzel erősödik Magyarország mezőgazdasági jellege, a mezőgazdaság mellet azonban fejlődik még a bányászat is, az ércekre az iparvidékeknek nagy szükségük van. 1767-ben saját beleegyezéséhez kötötte a pápai bullák kihirdetését, s ezzel jelentősen korlátozta a katolikus egyház önállóságát. Általánossá válik a majorsági gazdálkodás és ezzel együtt a heti 3-4 nap robot, továbbá az állam

állandóan növeli az adókat. Ezek a jobbágyok helyzetének romlását jelentik, parasztmegmozdulások törnek ki. Az 1750-es években a Délvidéken az állami adók növelése miatt, Horvátországban a földesúri terhek növekedése miatt. 1753-ban és 1755-ben a KörösMaros vidékén tör ki parasztfelkelés, szintén a megnövekedett földesúri szolgáltatások miatt 1764-ben a székelyeknek nem veszik figyelembe kiváltságaikat, és határőrszolgálatra akarják kényszeríteni őket. Amikor azonban ellenállnak, véresen megtorolják (madéfalvi veszedelem) Ezután a székelyek innen tömegesen települnek át Bukovinába. 1765-1766-ban Vas, Somogy és Zala megyékben törnek ki parasztmegmozdulások a nagy földesúri terhek miatt. A felkelők petíciót nyújtanak be Mária Teréziának, aki erre összehívja az országgyűlést, de elutasítják a földesúri terhek egységesítését, mondván az úrbéri viszony csak a földesúr és a jobbágy dolga; ezért

Mária Terézia feloszlatja az országgyűlést, és 1767-ben kiadja az úrbárium rendeletét, ami szabályozza a földesúri szolgáltatásokat. Ezeket pedig a jobbágy haszonvétele után állapítják meg. Az egésztelkes jobbágyok (1 hold belső telek, 16-40 hold szántó, 4-15 hold rét, valamint közös földek rendelkezésére állnak) birtokosát évi 1 forint cenzus, kilenced, heti 1 nap igás vagy 2 nap gyalogrobot és ajándék illeti "jelentősebb családi eseménykor". A rendelet célja az adóalany védelme, hogy az állam minél magasabb adókat szabhasson ki. Az urbáriumban megszabottak teljesítésére a rendelet 10 évet irányoz elő. A rendelet meghozatalát rendi tiltakozás követi, de evvel nem sokat törődnek, mert az 1760-as években egy még erőteljesebb centralizáció figyelhető meg. 21. A jozefinizmus eredményei és kudarca Mária Terézia fia, s 1765-től társuralkodója már csecsemő korában fontos szerephez jutott a magyar

történelemben. A legenda szerint édesanyja a csecsemő trónörökössel a karján jelent meg Pozsonyban a magyar rendek előtt, amikor segítségüket kérte a porosz támadás ellen. S őfelsége állítólag meg is csípkedte a trónörököst, hogy sírásával még nagyobb hatást gyakoroljon a magyar rendekre. II. József (1780-1790) 1761-ben papírra vetett, Álmodozások című programjában úgy vélte, hogy 10 évre lenne szüksége a birodalom, s benne Magyarország teljes átformálásához. József szakítani akart a kezét megkötő hagyományokkal: nem megegyezni akart a rendekkel, hanem megtörni hatalmukat. Ezért, amikor 1780-ban trónra lépett, nem koronáztatta meg magát, hogy ne kelljen koronázási esküt tennie a magyar törvények megtartására. Ezért is nevezték kalapos királynak. II József korlátlan hatalmú uralkodó akart lenni, de korlátlan hatalmával országait akarta szolgálni. A birodalom első számú hivatalnokának tartotta magát, s

mindent megtett annak érdekében, hogy íróasztal mellett megfogalmazott terveit a gyakorlati életbe is átültesse. Nem érdekelte a fényűzés. Kazinczy Ferenc szerint foltozott könyökű kabátban dolgozott Rengeteget utazott, hogy országait minél jobban megismerje. Trónralépése után felvilágosult szellemű reformok sorát vezette be. A sajtó ellenőrzését elvette az egyháztól, s a bécsi könyvvizsgáló bizottság kezébe adta. 1781 októberében kiadott türelmi rendeletében a hivatalnokok alkalmazásánál megtiltotta a felekezeti szempontok figyelembe vételét. Intézkedéseivel a katolikus egyházat az állam alá akarta rendelni. Hiába utazott a pápa Bécsbe (fordított Canossajárás), elhatározásában nem tudta megingatni Anyjához hasonlóan uralkodói engedélyhez kötötte a pápai bullák kihírdetését is. 1782-ben feloszlatta azokat a szerzetes- és apácarendeket, amelyek nem folytattak tanító vagy gyógyító tevékenységet. 1782-ben

rendeletben szüntette meg a jobbágyok röghöz kötését, a birodalom Magyarországon kívüli tartományaiban. Az 1784-es Horia, Cloşca és Crişan vezette erdélyi parasztfelkelés után kiadott 1785-ös magyarországi jobbágyrendeletében pedig megadta a szabad költözés, a házasodás és a mesterségtanulás jogát. 1784-ben a birodalom egységes hivatali nyelvévé nyilvánította a németet, majd a helyi önkormányzatok ellen intézett támadást. A birodalmat 13 egységre, ezen belül külön kerületekre osztotta. A magyar vármegyéket összesen tíz kerületbe tagolta Erendelte a nemesség összeírását, hogy így teremtse meg a nemesség megadóztatásának lehetőségét. A közigazgatás átszervezésével csökkentette a megyék jelentőségét, s ezzel ismét rendi érdekeket sértett. Megyei szinten elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól. Az úriszék pedig csak a jobbágyok egymás közti pereire szolgált. József túl sokat akart elérni

abban a tíz évben, amit a sorstól megkapott tervei megvalósítására. A kiváltságok és a történeti jogok elleni egyidejű támadásával nemcsak a rendiség, hanem a nemzeti eszme képviselőit is maga ellen ingerelte. A belső bajokhoz külpolitikai bonyodalmak járultak. 1788-ban Oroszországgal szövetségben hadat indított Törökország ellen a Balkán birtoklásáért. A háború nagy emberveszteséget, kudarcot, a parasztság számára pedig nélkülözést hozott. A francia forradalom megfosztotta szövetségesétől, XVI Lajostól, aki húgának férje volt Belgiumban felkelés tört ki, a gazdag tartomány elszakadt a birodalomtól. A porosz hadsereg a határon állt, s a magyar rendek már a porosz királlyal tárgyaltak a Habsburg-ház trónfosztásáról. II. József 1789-ben a táborban vérhast kapott, s halálos ágyán, 1790 február 20-án Bécsben, a türelmi és jobbágyrendelet kivételével minden intézkedését visszavonta (nevezetes tollvonás). A

központi kormányhivatalok az uralkodó halála után megbénultak, a végrehajtó hatalom a köznemesség uralta megyék kezébe került. A megyék a rendeleteket válogatás nélkül hatályon kívül helyezték. Az ország a magyar nyelv, a magyar ruha, a zene, a tánc új kultuszának lázában égett. Megalakultak az első magyar színtársulatok Az országgyűlés törvénybe iktatta a magyar nyelv tanítását a középiskolákban. 22. Művelődés és kultúra a XVIII században A XVII-XVIII. század Magyaországon a (késő) barokk korszaka Az irodalom terén született kitűnő alkotásoknak számítanak Gyöngyösi Miklós költeményei (pl. a Márssal társalkodó Murányi Vénusz), ill. Zrínyi Miklós alkotásai A zenében ttkp csak Esterházy Pál nádor 1701-ben készült Harmonia Caelestise sorolható ide. Az építészetben - a templomépíttészetten kívül Savoyai Jenőráckevei (1702) és Grassalkovich Antal 1571-től épülő gödöllői kastélya, ill az

1761-ben megkezdett fertődi Esterházy-kastély emelkedik ki. A tudományos képzés terén a jezsuiták és piaristák szerepe emelendő ki. Mária Terézia az 1770-es években az oktatásügy nagyszabású reformját hajtotta végre, amelyhez pénzügyi háttérként szolgált az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend vagyona, melyből tanulmányi alapot hoztak létre. Ebben az évtizedben került Budára (majd Pestre) a nagyszombati egyetem 1777-benjelent meg a "Magyarország és a társországok átfogó nevelési-oktatási rendszere", vagyis az I. Ratio Educationis, melyet 1806-ban átdolgoztak Ez a dokumentum megteremtette a tanügyet irányító és ellenőrző tankerületeket, leírta az alapvető iskolatípusokat (alapfokon falusi, mezővárosi és városianyanyelvű iskolák, középszinten kis-, és nagygimnáziumi osztályok,felsőfokon az akadémiák és egyetem). Mária Terézia szándéka szerint a parasztság tömegeit is érintette volna azzal, hogy az állam

és az anyagi boldogulás érdekében előírta, hogy 6 és 12 éves kora között minden gyermek iskolába járjon. Tantervként is funkcionált, meghatározta a tartalmakat, kötelező, ajánlott és választható tantárgyakraosztva az ismereteket. Több paragrafusa szólt az iskolán kívüli, szabadidős tevékenységi formákról, valamint a tanítóképzés új intézményeiről, a "normaiskolákról". A gyakorlatban azonban számos helyen nem honosodott meg mindez, hiszen a protestáns iskolák többsége szembehelyezkedett a Ratiók tartalmával, saját autonómiájukra hivatkozva. Az 1790-1791-es országgyűlésen hangját hallató magyar nemesség tagjai az oktatásügy érdekében is több ízben felszólaltak. Létrehozták a Művelődési Bizottságot, melyhez több magyar politikus és tanító is eljuttatta javaslatait a századfordulón. Az értelmiség új, műveltség alapján szerveződött társadalmi csoport, amely a XVIII. század végére alakult ki.

Társadalmi forrása: köz- és kisnemesség, illetve a honoráciorok (nem nemesi származású értelmiség), akik paraszti vagy polgári származásúak. Ez a réteg Pest-Budán koncentrálódott, mivel ide került 1777-ben a Nagyszombati Egyetem. Főleg a liberális eszmékre voltak fogékonyak és a reformellenzék fontos bázisát alkották. A XVIII. század egész Európában, így Magyarországon is a felvilágosodás időszaka volt Az emberek igyekeztek racionális magyarázatot találni a világ dolgaira, s közben egyre többször ütköztek bele a dogmatikus vallásosság ellentmondásaiba. A felvilágosodás képviselői nagyobbrészt nem ateisták voltak, hanem olyan személyiségek, akik a katolikus egyház világi hatalmát kifogásolták. A felvilágosodás hazai közvetítői azok a magyar diákok voltak, akik holland, itáliai és német egyetemeket megjárva tértek haza. A felvilágosodás tudományának egyes elemei, így Newton fizikája a magyarországi

oktatásban, így a piarista rendi gimnáziumokban és a nagyszombati egyetemen is helyet kaptak. A felvilágosodás hatása azonban főleg arisztokrata és értelmiségi körökben érvényesült: Gróf Teleki József, pl. még Rousseau-val is megismerkedett. A magyar arisztokraták körében népszerűvé vált a francia kultúra, elterjedt a francia nyelv használata, divat és szokások. A kor magyar tudományosságára és kultúrájára még a latinnyelvűség a jellemző. A felvilágosodás jelének tekinthetjük azt, hogy egyre többen igényelték a tudomány és a kultúra magyarnyelvűségét. Kiemelkedett e szempontból a Bécsben működő testőrírók köre. Legnevesebbjük, Bessenyei György azt hirdette, hogy "minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá". A francia enciklopédisták hatása érvényesült a fejlődő országismereti irodalomban is. A racionális gazdálkodási szokások elterjesztésére törekedtek a gazdasági szakírók; közülük

külön is kiemelkedő Tessedik Sámuel evangélikus lelkélsz neve, aki gazdasági iskolát létesített, a gyakorlatba is át akarta ültetni a modern termelési módszereket. Az 1780-1806 között kisebb-nagyobb megszakításokkal működő szarvasi iskolában Tessedik svájci kortársához, Pestalozzihoz hasonlóan különböző munkákkal kapcsolta össze a parasztgyerekek értelmi-erkölcsi nevelését, s iskoláját valóban sikerre vitte. 23. Magyarország demográfiai helyzetének alakulása, 1526-1790 A XVI-XVII. században a hadakozás forradalmi átalakulása, a tűzfegyverek megjelenése nemcsak a hadviselést alakította át, de jócskán megnövelte a társadalom terheit is. A XVI-XVII századi háborúk sokkal tovább tartottak, sokkal több áldozatot szedtek, mint korábban. A háborúktól elsősorban nem az öldöklés miatt rettegett a kor embere. Sokkal nagyobb veszély volt, hogy a háborúk szétverték a gazdaság normális működését és éhínséget

okoztak. A rosszul táplált, legyengült szervezetet pedig könnyen megtámadták a járványok, amelyek legfőbb terjesztői az összezárt, egészségtelen körülmények között élő katonák voltak. Hazánkban a katonák maguk is szenvedtek a járványoktól, amelyek közül a legpusztítóbb a pestis és a kiütéses tífusz volt. Szinte minden évtizedben volt egy-két nagyobb, országos méretű pestisjárvány A magyar népesség pusztulásáért tehát ez a három nyavalya, a háború, az éhínség és a járvány volt a felelős. A XVI. század végén hazánk népessége nem fogyott Magyarországon ekkor ugyanannyian, 3,5 milliónyian lakhattak, mint Mátyás idején. A 15 éves háború előtt a 100-120 ezer négyzetkilométernyi kiterjedésű hódoltságban 900.000, a királyi Magyarország körülbelül ugyanekkora területén kétszer ennyi, 1.800000, a 60-70 ezer négyzetkilométernyi erdélyi fejedelemségben pedig 7-800 ezer lélek lakott. Az első nagy

pusztulást a 15 éves háború okozta A XVII. század derekára a lakosság és a gazdaság ezt még kiheverte, sőt egyes helyeken a gyarapodás jelei mutatkoztak. A visszafoglaló háború, majd az azt követő Rákóczi szabadságharc azonban három évtizedre csatatérré változtatta az országot. A háborúk újabb, minden eddiginél nagyobb pusztulást okoztak. A XVIII. század elején az ország lakossága aligha lehetett több, mint Mátyás idején A török háborúkban elpusztult területeket újra be kellett népesíteni. Az elhagyott szántókat, amelyeket derékig érő fű és gaz nőtt be, újra meg kellett művelni. A túlnépesedett nyugati és északi megyékből valóságos népvándorlás indult a gyéren lakott volt hódoltsági vidékekre. Nem is csoda, hisz a földesurak adómentességet, adókedvezményt ígértek a pusztán hagyott és elvadult területekre költöző jobbágyoknak. A magyar földesurak nagy számban hívtak be német telepeseket is. A

nagy munkába hamarosan a bécsi udvar is bekapcsolódott III Károly Magyarországot főként katolikus németekkel akarta betelepíteni. A tervezett telepítések 1720 táján kezdődtek. Mária Terézia 1766-ban külön telepítő bizottságot állított fel Mivel az első betelepülők között zömmel svábok voltak, később a magyarországi németeket is így nevezték. A betelepülők házakat, állatokat, szerszámokat és néhány évi adómentességet kaptak. Az évtizedeken át tartó állami és földesúri telepítések során mintegy 400 ezren leltek új hazára Magyarországon. Ekkor keletkeztek a Tolna és Baranya megyei, a Vértes, a Bakony és a Veszprém vidéki német települések. A Tolnában és Baranyában létrejött német településeket nevezték utóbb sváb Törökországnak. Folyamatos volt a szlovák és román népesség betelepedése is. Ekkor keletkeztek a Pest megyei és a békési szlovák falvak Tarkább képet mutatott az ország déli területe.

Az udvar több ezer román és szerb parasztot telepített az itt kialakított határőrvidékre. A betelepülők katonai szolgálat fejében 15 évi adómentességet és szabad vallásgyakorlatot kaptak. Később németek, franciák és olaszok is kerültek ide, újabb és újabb román és szerb telepesek kíséretében. A népesség növekedésének harmadik forrása a bevándorlás volt. Legnagyobb, többszázezres tömegben román parasztok és pásztorok jöttek A szerbek egy tömegben - kb. 40 ezer család - érkeztek a Bácskára Az udvar fegyveres határőrként is telepítette őket. A bevándorlás gyarapította a ruszinok és a szlovákok népi erejét A XVIII. század szerte Európában a nagy fellendülés korszaka Nagyot fejlődött a mezőgazdaság, több élelem került a jobbágyok asztalára, sokat javult az egészségügy is. Az eredmény nem maradt el: Európa népessége a korábbi évszázadok megtorpanásai és visszaesései után egyenletesen és számottevően

nőtt, s a fejlődéssel Magyarország is lépést tartott. A természetes szaporulat és a betelepítések eredményeként az ország lakossága megduplázódott, s az 1780-as években meghaladta a 9 milliót. Az ország lakói közül mintegy három és fél millió volt a magyar, a románok másfél, a szlovákok egy és egynegyed milliónyian, a szétszórtan élő németek pedig egymillió százezren lehettek. A horvátok számát 800 ezerre, a szerbekét 600 ezerre, az ukránokét és ruszinokét pedig 300 ezerre becsülhetjük. Körülbelül ugyanennyi volt az örmények, görögök és más népek összlétszáma is. A törökkori pusztulás és a bevándorlás, valamint a betelepítések hatására megnőtt a nemzetiségek száma, s bár még mindig a magyarság volt a legnépesebb, de már elveszítette túlsúlyát