Oktatás | Andragógia » Dr. Szép Zsófia - A felnőttképzésről

Dr. Szép Zsófia – A felnőttképzésről A tanulás ténylegesen élethosszig tartó folyamat, amely biztosítja a környezethez való alkalmazkodás feltételét mind a fizikai, mind a tudati, a szellemi fejlődés tekintetében. A társadalmi környezet változása, a gazdaság felgyorsult változása, a globalizáció a tanulási folyamat teljes vertikumának áttekintését és tudatos fejlesztését teszi szükségessé. Ennek felismerése már évtizedekre nyúlik vissza, s ma már világszerte új szemlélettel foglalkoznak a tanulás, az oktatás kérdéseivel. A fejlett országokban jelentősen megnövekedett a foglalkoztatási, munkaerő-piaci szempontok súlya, és alapvetően kétpólusúvá vált a fejlesztés és a tervezés szemlélete. A kiemelt cél egyrészt a gazdaság, a tudás versenyképességének fejlesztése, másrészt a társadalmi kohézió, valamint a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatása, az esélyegyenlőség biztosítása. A

felnőttképzés az érdekek rendszerében A felnőttképzés folyamatában három érdekrendszer céljait, hatását kell figyelembe venni, amelyek számos ellentmondást hordoznak magukban. A társadalmi érdek legfontosabb összetevője a tanultság, a képzettség minél magasabb szintjének elérése. A gazdaság érdeke a munkaerő-piaci kínálat megfelelése a legkisebb befektetés árán. Az egyéni érdek az előzőektől nem független, de az egyéni karrier-szándékok a fentiektől jelentősen eltérhetnek. Állami szempontból a cél az érdekrendszerek harmonizációja, a szinergia minél magasabb szintű megteremtése. Az élethosszig tartó tanulás elve a tanulást, mint rendszert kezeli. Figyelembe veszi a tanulás iránti igényeket és a tanulási lehetőségeket és ezeket olyan egységes rendszernek tekinti, amely az egész emberi életet átszövi és tartalmaz formális, non-formális és informális tanulási módokat is. A felnőttképzés stratégiájának

jelentősége – a rendszer működésén, a fejlesztés feladatain túl – abban rejlik, hogy a tartalom és a feltételrendszer állami szabályozása, a támogatási rendszer és az információ-közvetítés által jelentős társadalmi tudatformáló, közvetítő, gazdaságalakító funkciót tölt be. Mindezek figyelembevételével a stratégia fő célkitűzései: • • • • • • versenyképes munkaerő biztosítása; alapkészségek fejlesztése; új és meglévő képességek fejlesztése; munkavállalók piacképes tudásának fejlesztése és a vállalkozások alkalmazkodóképességének javítása; a foglalkoztatottság növelése, a potenciális munkavállalók bevonása a munkaerőpiacra; a humán tőkébe történő beruházás növelése és eredményesebbé tétele. A Lisszaboni Memorandum azt a célt tűzte ki, hogy Európa 2010-re a világ legversenyképesebb, legdinamikusabb, tudásalapú gazdaságává váljon, amely biztosítja a fenntartható

fejlődést, a több és jobb munkahelyet, nagyobb társadalmi kohéziót. A Memorandum tartalmazza, hogy a tudásalapú társadalomban a hagyományos alapkészségek – az írás, olvasás, számolás – mellett új alapkészségek szükségesek, amelyek nélkülözhetetlenek a gazdaságban való tevékeny részvétel szempontjából. Ezeket mindenkinek el kell sajátítania, a fiatal nemzedéknek az iskolában, az idősebbeknek a felnőttoktatás keretei között. Az új készségek közül a legfontosabbak az informatikai jártasság, az idegennyelv-ismeret, a műszaki kultúra, a vállalkozási és társadalmi ismeretek, illetve készségek (kompetenciák). Az oktatás és képzés területére konkrét munkaprogram készült. Három nagy célkitűzése a minőség javítása, a hozzáférhetőség biztosítása és a nyitottság megteremtése. Az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtése Az egyén számára az egész életen át tartó tanulás

feltételeit úgy kell biztosítani, hogy figyelembe kell venni az ország makroszintű körülményeit, a demográfiai előrejelzéseket, a gazdaság , a nonprofit szféra, a társadalom és az egyén jelenlegi és jövőbeli igényeit. Az igényekhez kell igazítani a feltételrendszer tényezőit, a jogi szabályozást, az irányítási rendszert, az oktatás, a képzés tartalmát, a módszertant, az intézményrendszert, az oktatási, képzési hálózatot, az oktatókat, képzőket és a tanárképzést, továbbképzést, és az egész finanszírozási és fejlesztéstámogatási rendszert. Az egész életen át tartó tanulás célrendszere összefügg a gazdaságélénkítés, a versenyképesség növelésének kérdésével, s ezzel párhuzamosan társadalmi, szociális célokkal, az egyéni érdekrendszerekkel. Mindehhez kapcsolódik az egész életen át tartó tanulás egyes elemeinek finanszírozási rendszere, melyben integrálódik a célrendszer, a feladatrendszer és

az egész újraelosztási rendszer összehangolásának feladata. A feladatrendszer célja megjelölni azokat a célokat, amelyek az állami eszközökkel történő beavatkozási pontokat célozzák, direkt vagy indirekt módon. Az eszközök alapvetően a fejlesztési célok, elvek, a szabályozás, a finanszírozás és az információáramlás területéhez kapcsolhatók. Az elkövetkező évek fentiekkel összefüggő további sajátossága, hogy a fejlesztési feladatok, illetve a hozzájuk kapcsolt feltételrendszer komplex fejlesztése magában foglalja az EU integrációs dokumentumaiban megfogalmazott célokat, prioritásokat, feladatokat, eszközöket. Az egész életen át tartó tanulás olyan sajátos társadalmi rendszer, amely magában foglalja az oktatáspolitika területét, ezen kívül szoros összefüggésben van a gazdaság, a foglalkoztatáspolitika, a szociális és egyéb más nagy rendszerekkel, de egyiknek sem alárendelt. Az élethosszig tartó tanulás

gyakorlata, az ismeret, a tudás, a készségek elsajátítása az élet feltétele, s mint ilyen, az emberiség fennállása óta kielégítendő szükséglet. Ez kezdetben csak informális módon történt, majd a szabályozott rendszerek, az iskolák létrehozásával már több ezer éve gyakorlat. Ami ebben az összefüggésben változott, az a szabályozott és a nem szabályozott rendszerek súlya, az állami szerepvállalás növekedése. A jelenkorban a központban a tudatos, szándékos, szervezett, állami támogatással megvalósuló egész életen át tartó tanulás van, amelynek hozzáférése állampolgári jogokon alapul. Az egész életen át tartó tanulásról elsősorban az egyén (ember, állampolgár, tanuló, hallgató, emberi erőforrás, munkaerő, munkavállaló, munkanélküli, pályakezdő, idős, szociális alany stb.) szempontjából beszélünk, de szorosan összefüggő érdekeltségi csoportot jelentenek a nemzetgazdaság többi szereplői,

kiemelten a gazdaság. Az egész életen át való tanuláshoz a jogot az Alkotmány biztosítja Az egész életen át tartó tanulás feltételrendszerét meghatározó koncepcionális keretek abból fakadnak, hogy az oktatásnak és képzésnek az egyéni és közösségi kulturális, gazdasági és társadalmi jólétet kell szolgálnia, javítva az élet minőségét. A felnőttképzés célja az egyén képességeinek fejlesztése és foglalkoztatási esélyeinek növelése az emberi erőforrások leghatékonyabb felhasználása révén. A felnőttképzésnek hozzá kell járulnia az esélyegyenlőség megteremtéséhez, a társadalmi kirekesztés megszüntetéséhez és a demokratikus társadalomban való aktív és felelős részvétel ösztönzéséhez. Az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos intézkedéseknek összhangban kell lenniük a kulturális, társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási célokkal. Fejlesztési irányok A stratégiai célok elérése, a

döntések megalapozása érdekében az elmúlt években nagyszámú elemzés, kutatás készült a felnőttképzés témakörét érintően. A kutatások, felmérések jelentős része a képzési kínálat és a munkaerőpiac igényeinek közelítését célozza, mint például: • • • • • • A középfokú oktatásból, és a felsőfokú oktatásból kikerülő fiatalok pályakövetése, illetve a pályakövetés rendszerré fejlesztése; A munkaerő-piaci előrejelzések makro- és területi szinten; A nagyvállalatok, valamint a közép- és kisvállalkozások elvárásai a munkaerővel szemben; A felnőttképzés hatékonyságára vonatkozó felmérések területi szinten; A felnőttképzés módszertani kutatásai; A felnőttképzés forrásainak felhasználása, hatékonyságának elemzése. E tanulmányok közérdeklődésre számot tartó írásai a közeljövőben publikálásra kerülnek. Új feladatok az andragógiai kutatásban Dr. Maróti Andor A

kutatás új feladatait a felnőttképzés gyakorlatával összefüggésben határozhatjuk meg. Olyan feladatok alapján, amelyek már megtalálhatók a gyakorlatban, de nem eléggé hatékonyak, vagy olyan feladatoknak megfelelően, amelyeket várhatóan a közeli jövőben kell megoldani, s az időszerűségük már érzékelhető. Hangsúlyváltás a felnőttképzés gyakorlatában A nemzetközi szakirodalomban fogalomváltásra figyelhetünk fel. Míg korábban általánosan elterjedt a felnőttoktatás, felnőttképzés fogalma, újabban ezt a felnőttek tanulása váltja fel. Ehhez a szemléletváltáshoz – amit az UNESCO egyik szakértője „kopernikuszi forradalomnak” nevezett – olyan új képzési formák is hozzájárultak, mint a távoktatás, amelyben a tanulók rendszeres feladatmegoldásán van a hangsúly, ellentétben a hagyományos oktatással, ahol mindig az iskolai tanár vagy a tanfolyam előadója a főszereplő. Amíg azonban egyes országokban az

andragógiai kutatás évtizedek óta elemzi már a résztvevőközpontúság, az irányított önképzés, az önirányítású felnőttkori tanulás sajátosságait és tapasztalatait, addig nálunk minderről nagyon kevés szó esik. Meg kellene vizsgálni tehát, hogy mi akadályozza hazai gyakorlatunkban a hangsúly áthelyezését a tanításról a tanulásra, továbbá azt is, hogy milyen sajátosságok (szokások, módszerek, nehézségek, újszerű megoldások) jellemzik a felnőttek tanulását, mennyire érvényesül benne a tapasztalatok felhasználása, a bennük észlelt problémák elemző feldolgozása, önálló következtetésekkel történő kiegészítése. Erről keveset tudunk, mert a felnőttek tanulásának folyamatát eddig nem vizsgáltuk. Csak a folyamat végén jelentkező eredményre voltunk kíváncsiak – a beszámolókon, vizsgákon mutatott tudásra. Új tudásszükséglet igénye az információs társadalomban Sokan úgy gondolják, hogy ez az igény

a számítógép-használat általánossá válásának igényével azonosítható. Ennek kétségkívül van szerepe az új tudásszükségletben, de önmagában nem meríti ki annak teljességét. A tudásszükséglet fogalma tágabb értelmezésben tartalmazza a rendelkezésre álló információk kiválasztásának képességét az adott célnak és feladatnak megfelelően, a lényeges és lényegtelenebb információk megkülönböztetését, az értékelés és az ítéletalkotás képességét, a meglevő összefüggések felismerését, a szerkezetlátást, a problémamegoldást, a döntésképességet, a kreatív gondolkodást és cselekvést. A szakirodalom ezeket összefoglaló néven kulcsképességeknek nevezi, mert a tanulás sok területén egyaránt alkalmazhatóak, tehát nem korlátozódnak egyetlen szakterületre. A hagyományos oktatás mindezzel nem sokat törődik, elveket hangoztat, ismereteket ad, s esetleg még a gyakorlati alkalmazásukat is tanítja. A

készségek, képességek szisztematikus fejlesztésére nem törekszik, az legfeljebb olyan szervezeti keretekben kap helyet, mint a vezetőképzés, amely rá van utalva arra, hogy sokoldalúan hasznosítsa a külföldi tapasztalatokat. A változások gyorsuló üteme és az egyre összetettebb helyzetekben megjelenő problémák miatt azonban ma már ez a felkészültség jóval szélesebb körben válik szükségessé, ezért a felnőttképzés egészében jelentős szerepet kell kapnia. A kutatás itt is megvizsgálhatná, hogy mi akadályozza oktatási gyakorlatunkban a képességfejlesztést, annak ellenére, hogy a „teljesítményképes tudás”, a „kompetencia fejlesztése” mind gyakrabban elhangzó követelmény nálunk is. Emellett empirikus alapon esettanulmányokat kellene készíteni arról, hogy milyen tapasztalatok tárhatók fel ott, ahol már kialakult ilyen képzés. Érdemes lenne projekteket indítani az erre irányuló, külföldön jól bevált

eljárások alkalmazására. A műveltség-szükséglet igénye a Európai Unióhoz való csatlakozásunk kapcsán E téren leggyakrabban az idegen nyelvek tudását említik. A csatlakozás azonban jóval szélesebb körű tudást, és egyúttal szemléletváltást is szükségessé tesz. Meg kell fordítani a saját országunk és Európa viszonyáról kialakított eddigi képünket. Eddig úgy gondolkoztunk, hogy vagyunk mi és vannak rajtunk kívül más országok, amelyekkel szorosabb kapcsolatba kerülhetünk, de az számunkra továbbra is idegen világ. Ha a jövőben Európáról akarunk gondolkodni, akkor ezt olyan területi egységnek kell felfognunk, amelynek része vagyunk, mégpedig a többi résszel szerves egységben. Az elzárkózás vagy a saját érdek szembeállítása mások érdekeivel lehetetlenné teszi a kölcsönös segítségnyújtást és a közös gyarapodást. Ebből következik, hogy műveltségünk ne határa, hanem folytatása legyen más népekének. Az

Európai Unión belüli kapcsolatok az élet minden területére kiterjednek, ezért egyre több embert érintenek a vele összefüggő új műveltség-szükségletek. Európában gondolkodni azonban csak az tud, aki képes megismerni és megérteni más országok történelmét, mai állapotát, az ott élők életmódját, szokásait, gondolkodását. És nyitottság is kell hozzá e tájékozottság rendszeres fejlesztésére. A művelődés vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a magyar kultúrát nemzetközi összefüggésekben kell elhelyezni, s így kiderülhet, hogy saját történelmünket és kultúránkat is alaposabban érthetjük meg ennek a segítségével. Emellett új követelmény az európai integráció folyamatának a megértése, a többnemzetiségű, multikulturális társadalmak problémáinak a megoldása. A tolerancia, az empátia, az együttműködési készség kifejlesztése halaszthatatlan, a felnőttképzés nem vonhatja ki magát ez alól a feladat alól.

Az andragógiai kutatásnak ezért vizsgálnia kellene, hogy milyen jellegzetes gondolkodásmódok élnek nálunk a kultúra nemzeti és nemzetközi vonatkozásainak a kapcsolatáról, az Európai Unióhoz történt csatlakozás után az érdekelt országok együttműködéséről, az integráció előnyeiről és hátrányairól. Emellett kezdeményezni kellene egy összehasonlító andragógiai vizsgálatot, amely azt vizsgálná, hogy másutt mi történik – ebben a vonatkozásban – a felnőttképzés gyakorlatában, s e tapasztalatokból milyen tanulságok szűrhetők le számunkra. A felnőttképzés a közéleti demokrácia fejlesztéséért Közéletünk és politikai életünk bizonyítja, hogy e téren igen sok a tudatlanság, tájékozatlanság. Az állampolgári jogokról és kötelezettségekről sok embernek fogalma sincs, a politikai vitákban rengeteg zavaros nézet hangzik el, tele egyoldalú elfogultsággal, előítéletekkel, az empátia és a tolerancia

hiányával, az önmagukat mindig tévedhetetlennek hívők magabiztosságával. A politikai viták gyakran inkább a kulturálatlan viselkedés színterei, érvelés és meggyőzés helyett az ellenfél lejáratása, szándékos megsértése uralkodik bennük. Sürgető szükséglet tehát elmaradottságunk felszámolása Ez egyszerre jelent alaposabb társadalomismeretet, a közélet tagozódásának, az intézmények és szervezetek működésének megértését, a helyi és az országos hatalmi szervek illetékességi körének az érzékeltetését, valamint az állampolgárok részvételi lehetőségének a feltárását a közügyekhez tartozó problémák megoldásában. Ezzel együtt ki kell alakítani az egymásrautaltság és felelősségvállalás érzetét, az együttműködés képességét, a társadalmi kezdeményezések megszervezésére vonatkozó tudást. Tudatosítani kell, hogy a demokrácia aktív részvétel is a megoldhatatlannak látszó társadalmi

problémák csökkentésében, felszámolásában. Az andragógiai kutatásnak helyzetfeltáró vizsgálatokat kellene végeznie, hogy felderítse, milyen az állampolgári műveltség helyzete, színvonala ma Magyarországon, mely jelenségek megváltoztatására kellene a felnőttképzésnek vállalkoznia. Szükséges lenne esettanulmányokban elemezni a már működő képzéseket, és projektet lehetne indítani a vitakultúra fejlesztésére. Meg lehetne vizsgálni azt is, hogy egyes civil szervezetek élete mennyire felel meg a demokratizmus követelményeinek, milyen a tagság részvétele a vállalt feladatok megoldásában. Az Európai Unió Tanácsa 2005-öt a közéleti demokráciára nevelés évének nyilvánította, elsődleges jelentőséget tulajdonítva az ilyen irányú képzésnek. Ez aligha korlátozható a fiatalok iskolai oktatására, a felnőttképzésnek is ki kell vennie a részét belőle. A felnőttképzés az egyéni életminőség javításáért A

felnőttképzés feladatainak meghatározásában ritkán kap helyet az egyén belső szükséglete, hogy a képzésben a résztvevő kellő önismerethez jusson, erősítse önbizalmát, képes legyen önmaga tárgyilagos értékelésére. Ez többnyire azzal magyarázható, hogy a közfelfogásban a dolgok olykor fontosabbaknak látszanak, mint az emberek. Az életcélok kialakításában pedig érvényesül a rövidtávú gondolkodás, a jelenhez tapadás, a távlatokkal nem törődő életfelfogás. A felnőttképzés az életút tudatosításával változtathatja meg ezt a szemléletet. Az emberek élettörténetének sorsfordulóit, válsághelyzeteit vizsgálva indíthat el olyan gondolkodási folyamatot, amelyben az egyén számot vet korábbi döntéseivel, életének kihasználatlanul maradt lehetőségeivel. Ennek eredményeként jobban megértheti ezek okait, következményeit, és kialakulhat önmagában jövője tudatosabb, megfontoltabb alakításának igénye,

tervezése a körülmények alaposabb figyelembevételével. Az egyéni életút alakításában ma már döntő szerepe van annak, hogy ki mennyire törekszik az életen át tartó folyamatos tanulásra, művelődésre, vagy mennyire mellőzi azt, mert nem lát kapcsolatot az önérvényesítés és a rendszeres önképzés között. Az andragógiai kutatás vizsgálhatja, hogyan alakítható ki vagy hogyan fejleszthető tovább a különböző helyzetű, korú, képzettségű emberekben a rendszeres önképzés igénye és képessége. Nem feledkezve meg arról, hogy az erre egyáltalán nem motivált embereknél csak sajátos módszerekkel érhető el eredmény. Egyes esetekben látszólag csak az életkörülmények, és az anyagi helyzet teljes átalakulása tenné lehetővé az erre irányuló változást. Ám a felnőttképzés elindíthatja az egyénben azt az elhatározást és megteremtheti hozzá a kellő képességet is, hogy ne másoktól várja körülményei javulását,

hanem önmaga legyen annak előidézője. Másrészről esettanulmányokkal kellene megvizsgálni, hogy milyen tanulságok szűrhetők le azok példájából, akik már azonosultak az élethosszig tartó tanulás, művelődés szükségletével, és azt képesek voltak életükben meg is valósítani. Feltehető, hogy ebben igen nagy szerepe van annak, ki mennyire nyitott vagy zárt gondolkodású. Éppen ezért az andragógiai kutatás projekteket indíthatna a gondolkodásmód fejlesztésére, figyelembe véve, hogy a már működő személyiségfejlesztő tréningek hogyan is tudtak eredményt elérni ebben a vonatkozásban. Kutatásszervezés a felnőttképzésért A javaslatok sorát bővítendő, meg kell állapítanunk, hogy a kutatások eredményessége ma egyre inkább azon múlik, hogy kialakulnak-e egy-egy probléma vizsgálatára kutatócsoportok, és az egyénileg végzett kutatások között létrejön-e valamilyen koordináció és tapasztalatcsere. A kutatások

esetlegességét tehát fel kellene váltani a kutatások szervezettségével. A hazai vizsgálatoknak egyre inkább az Európai Unión belül a nemzetközi együttműködés részévé kell válniuk, s minél gyakrabban kellene részt vennünk más országokkal közös projektekben, a gyakorlat tapasztalatait elemző vizsgálatokban. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban érdemes lenne arra is gondolnunk, hogy kellő színvonalú képzéssel biztosítanunk kell a kutatói utánpótlást is. A stratégiai elemként kezelt vállalati felnőttképzés és az andragógia Dr. Kovács Ilma A továbbképzés, vagy ahogyan a franciák mondják, a folyamatos szakmai képzés (la formation permanente, la formation professionnelle continue) a foglalkoztatási politika egyik legfontosabb eszköze Franciaországban már az 1970-es évek eleje óta1. A francia gazdasági szaknyelv gyakorló oktatója – és a távoktatás rendszertani és módszertani problémái kutatójaként, már

jó ideje figyelem és szükségképpen követem a vállalati képzések magyartól eltérő jelenlétét a francia felnőttképzésben. Tapasztalataim alapján az alábbiakban néhány franciaországi sajátosságot szeretnék elemezni. A francia modell Idézet a mai Francia Alkotmány szövegéből: „A nemzet biztosítja a gyermeknek és a felnőttnek az oktatáshoz, a szakképzéshez és a kultúrához való egyenlő hozzájutást.” Franciaországban a Nemzeti Foglalkoztatási Alapról szóló törvényt 1963-ban hozták meg. Ezzel elkezdődött egy olyan folyamat, amely először az 1966-os (fizetett tanulmányi szabadság lehetősége), majd pedig – az 1968-as események okán – az 1971-es törvények megalkotásához vezetett. Két fontos törvényről volt szó: Az egyik, a szakképzési törvény (1971. július 16-i törvény N° 71-575), amely a permanens oktatás keretében folyó szakmai továbbképzésről szól. A másik a távoktatási törvény, amelyet 1971.

július 12-én szavaztak meg (N°71-556), és amely „a távoktatást végző magánintézmények létrehozására és működésére, továbbá az általuk végzett reklám- és ügynöki tevékenységekre” vonatkozott.2 Jacques Delors szerint (a franciák őt tartják az 1971-es törvény „atyjának”) a szakképzési törvény igen lényeges célokat fogalmazott meg. Egy 2001-ben megjelent könyv3 előszavában ő maga pozitívan értékeli az azóta eltelt időt. Ezt a törvényt többször módosították és kiegészítették az elmúlt évtizedekben, de összegezésképpen elmondható, hogy a képzés és a továbbképzés a foglalkoztatási politika eszközévé vált. A gyakorlatban azonban csak pontszerűen és csak egyedi esetekben tudott hozzájárulni ahhoz, hogy a munkanélküliek visszatérhessenek a munkájukhoz, és nem volt képes arra, hogy megváltoztassa a rendelkezésre álló foglalkoztatottak teljes volumenét. A továbbképzések a kezdeti formák (pl.

népoktatási egyesületek, vagy állami képzési szolgáltatások) irányából alapvetően a szociálpolitika szolgálata irányába tolódtak el, azaz fokozatosan – és paradox módon – eltávolodtak a létrehozásukat igénylő gazdaságtól. A képzés és továbbképzés rendszere végül két blokk körül koncentrálódott: a munkát keresők (a munkanélküliek), és a legképzettebb szakemberek és a vezetők képzése köré. A globalizáció hatása a továbbképzések rendszerére A globalizáció Franciaország gazdaságát is kezdte átformálni a 80-as évek elejétől. Eredményeként ott is megszűnőben van a munka régi világa, hiszen megváltozott a munka természete. „A körülöttünk szerveződő újgazdaság a tudás társadalmának gazdasága lesz” – vallották a franciák is a 90-es években – amelyben fokozatosan bomlik le az a fajta munkamegosztás, amelyben egyik oldalon találhatók az ötletek, a tervek és a koncepciók kitalálói, a

másik oldalon a tervek kivitelezői. Ez az átalakulás, amely az új információs és kommunikációs technológiák felhasználása révén valósul meg, közelebb hozza egymáshoz – a munka tartalma szempontjából – a különböző szakmai kategóriákat. A globális gazdaság arra készteti a vállalatokat, hogy újra elemezzék kompetencia készletüket, és olyan képzési politikát dolgozzanak ki, amely megfelel a növekvő technikai fejlődésnek és a globalizációnak. Ebben a folyamatban a továbbképzés a fejlődés felgyorsítása eszközének, azaz a versenyképesség eszközének tekinthető, mivel fokozza a munkavállalók kompetencia szintjének emelkedését, és hozzájárul a szakmai és kulturális kategóriák szerinti különbségek csökkentéséhez. Előtérbe került tehát a vállalatokon belül a kompetenciákkal való gazdálkodás, ami arra kötelezte a vállalatokat, hogy külső konzulensek segítségét véve igénybe, gondolják újra

szervezeti és stratégiai döntéseiket. Az új képző szervezetek egy része nagyon jól megértette a helyzetet, és a képzéseket vállalkozási tanácsadással kombinálva kezdték szolgáltatásaikat nyújtani, nem pedig a vállalat valódi szükségleteihez kevésbé kapcsolódó standard képzéseket kínáltak eladásra. Ajánlataik között szerepelt pl. a munkaadók számára képzésszükségleti diagnosztikák elkészítése, amelyek a kompetencia- és szervezetfejlesztési tervekhez igazodtak és amelyek ún. „mérték utáni” jelleget öltöttek. Jellemző módszereik voltak a megbeszélés, a megfigyelés, a rendszerelemzés stb. E módszerek révén konkrét válaszokat tudtak adni bármely különleges vállalati szituációra. Ezek az elemzések lehetővé tették, hogy tisztán lehessen látni a munkavállalók fejlődési kapacitását, és csökkenteni lehessen – a néha csodaszernek minősített – régi képzéseket. Így kerülhetett sor új, hasznos

megoldások bevezetésére, akár olyanokéra is, amelyek a szervezeti szokásokat is megbolygatták időnként. Az információs és kommunikációs technológiák alkalmazása Franciaország sajátos fejlődést mutat ezen a téren. Abban az országban, ahol már 1980 óta kicsik és nagyok, gyerekek és nagyszülők játszi könnyedséggel kezelték a MINITEL-ként ismert terminált a legkülönbözőbb információk beszerzésére, nagyon nehezen fogadták el a személyi számítógépet. A számítógéppel támogatott képzések sokáig a felsőoktatás és a hagyományos oktatás kiegészítését szolgálták. A távoktatásban főleg oktatásszervezésre használták az informatikát, még a 90-es évek elején is. Az 1993-as franciaországi kutató körutam alkalmával4 még csak kísérleti szintű képzéseket találtam, főleg a másod- és harmaddiplomás mérnökképzés területén. Az internet befogadására szintén várni kellett Az e-learning előretörése a

francia képzési formák között (1998-2002) Megváltozott a képzéshez, és különösképpen az e-learning-hez való viszony. A gyorsan változó gyártási technológiák és a vállalati fúziók korában úgynevezett kompetencia-hiány lépett fel a vállalatoknál, s ez magyarázza azt, hogy a képzés a vállalati stratégiai eszközzé vált5. A rendelkezésre álló e-learning pedig éppen pedagógiai hatékonysága révén vált ismertté és elismertté. Kezdetben az úgynevezett jelenléti képzés alternatívájaként alkalmazták, míg kb. 2000-2001-től jelent meg, mint vállalati stratégiai elem 2002-ben a francia gazdasági szakemberek közül többen úgy értékelték, hogy az e-learning „teljesítette a maga tervét” a vállalatokon belül. Publikációkban olvasható, hogy az e-learning szereplői megelégedéssel számoltak be az elért eredményekről, legyen szó oktatókról, vagy a képzésekben részt vevő felnőtt tanulókról. A képzések

országos szervezésével foglalkozók számára ez utóbbiak véleménye a döntő, azoké, akik szívesen vesznek részt a tanulásukat megkönnyítő és stimuláló képzési formában. Különösen igaz ez a munka mellett tanuló felnőttekre – a jó kommunikáció és a könnyű hozzáférés segíti a felnőtt tanuló személyt abban, hogy szabadon kezdeményezzen. Az e-learning sikerének feltételei: hatékony kommunikáció, hatásosan működő irányítás, a tanulási munka optimális nyomon követése a tutor által, a tanulók különbözőségének számításba vétele, az észlelt változások (megfelelő) figyelemmel kísérése a képzés során, ismétlődő eljárások beiktatása az érintett személyek számára. A fenti megállapítások együtt jelentik a francia szakemberek számára azt, hogy a francia vállalatok sikere ma és a jövőben egyre inkább az e-learning-től függ. Ez a képzési forma garanciát nyújt egy úgynevezett „nyertes-nyertes”

szituációhoz, ahol nyertes a vállalat, de nyertes a munkavállaló is. Az elearning új tanulási lehetőségeket biztosít a munkát vállaló felnőtt tanuló számára, a vállalat számára pedig megnyitja és biztosítja a kompetenciákkal való gazdálkodás új útjait is. A tanulók bevonása, a tanulók száma, autonómiájuk, a rendelkezésükre álló idő, azon szituációk összetettsége, amelyekkel a tanuló felnőttek szembesülnek, mind olyan tényezők, amelyeket számításba kell venni a tartalom kiválasztásánál, a képzés individualizálási fokának meghatározásakor, a pedagógiai ismerethordozók elérhetőségénél és a személyes találkozások megtervezésénél stb. Három terület fejlődött a legerőteljesebben: a szakma, az informatika és a nyelvtanulás. Emellett tendenciózusnak tűnik a vállalati képzések tagoltságának megszűnése. Gyakran olyan kollektíváknak kell képzéseket szervezni, ahol munkások, technikusok és vezetők

egyaránt résztvevők, ahol integrálják a meglévő kompetenciákat és a munkaelemző technológiákat. (Mindez persze komoly kérdéseket vet fel a mérnökök és más vezetők oldaláról: Partnerként együttműködni az egyébként beosztott státuszban lévőkkel? Franciaországban ez nem egy egyszerűen megoldható problémakör.) A rendelkezésre álló adatbázisok és a tudásalapú menedzsment (knowledge management) lehetővé teszik, hogy a tanulás a munkahelyen történhessen, ahol munka és tanulás összefonódva valósulhat meg, többnyire intranet és élő tutor segítségével. Andragógia a mai Franciaországban Franciaországban ma már a felnőttképzésnek – különös tekintettel a vállalati képzésre – kiváló szakemberei és kutatóhelyei vannak (pl. CEGOS6) Jelentős szerepet töltenek be a képzések tervezésében és szervezésében, azok elemzésében és publikálásában. A gyakorlati alkalmazások leírásától kezdve a javaslatokig

mindent visszajeleznek a vállalatoknak. Emellett egy sajátos kezdeményezésre is érdemes felfigyelnünk: internetes kampuszokat7 hoznak létre Franciaországban. A felsőoktatás, a távoktatás és a vállalati képzések sajátos integrálása állami pénzügyi támogatással valósult meg 2000 és 2002 között. (Érdekességként említem meg, hogy a könyvesboltok polcain sokáig csak a „vállalat” címszó alatt találtam ide vonatkozó irodalmat. A neveléstudomány sokáig nem foglalkozott sem a távoktatás, sem a felnőttképzés kérdéseivel. 2001-2002 tájékán kezdtek megjelenni a neveléstudományi szakemberek, köztük professzorok írásai a könyvesboltokban az elektronikus tanulás, -képzés, a felnőttképzés modern problematikáit feltáró témakörökben.) A vállalati felnőttképzés tudományos elemzései ma már kitérnek a törvénykezés, a piac, a pedagógia kapcsolatainak kialakítására. Foglalkoznak azzal, hogy mit kell számításba venni

a hálózaton keresztül történő oktatás sikerének a megteremtéséhez, és egyáltalán, hogyan kell fejleszteni a képzési rendszer egészét. Korszerű elvek érvényesülése a felnőttképzés módszertanában Zachár László A mostani, első szakképzési és felnőttképzési kutatási konferencia egyik fő témaköre azt vizsgálja, hogy milyen feltételei vannak az egész életen át tartó tanulás kiteljesedésének, melyek azok a személyi, tárgyi, anyagi, módszertani, „hozzáférési”, és egyéb prioritások, amelyeknek a felnőttképzés, mint társadalmi célú szolgáltatás „oldalán” fenn kell állniuk ahhoz, hogy a népesség minden rétege folyamatosan növekvő arányban vegyen részt a képzésben. A feltételrendszer kiemelkedően fontos tényezői a módszerek, mégpedig széles értelemben, azaz nemcsak a tanári eljárásokat, hanem azokat az elveket is ide kell sorolnunk, amelyek alapvetően befolyásolják a tanulás megkezdését,

folytatását és eredményességét. Rövid írásomban ezeket a tényezőket kísérlem meg számba venni; először röviden a felnőttképzés feladatrendszerét, majd a módszertani elveket, illetve azok érvényesülését tekintem át. A felnőttképzés feladatrendszere A felnőttképzés fejlesztési prioritásait alapvetően a társadalom- és gazdaságpolitika hosszabb távú céljaiból szükséges levezetni. Nyilvánvaló, hogy az általános műveltség szélesítéséhez, vagy a foglalkoztatottak arányának tartós növeléséhez szükséges magasabb szintű szakmai képzettség elérése hosszú távú feladat. Ugyanakkor az aktuális foglalkoztatás kívánt eléréséhez szükséges munkaerő-piaci képzések rövid távon valósíthatók meg, többek között a felnőttképzés intenzívebbé tételével. Ma már köztudott, hogy a hazai tervezés és fejlesztés szempontjaként az Európai Unió vonatkozó irányelveit is figyelembe kell venni. Mindezek szem

előtt tartásával a fenntartható gazdasági növekedéshez szükséges humánerőforrásfejlesztési feladatrendszer az alábbiakban foglalható össze: • • • • • • A tudástársadalom kiterjesztésének konkrét segítése, elsősorban a felnőttek magasabb szintű képzettsége és szakképzettsége megszerzésének differenciált, célcsoportok szerinti támogatásával; Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges képesség célirányos fejlesztése, a tanulási képességeket differenciáltan, célcsoportokra szabottan fejlesztő, felzárkóztató programokkal; A gazdaság változó igényeinek megfelelő, szakképzett munkaerő képzése, elsősorban célcsoportra szabott és minőségi (akkreditált) programok támogatásával; A munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű – alacsony iskolai végzettségű, szakképzetlen – rétegek foglalkoztathatóságának javítása, elsősorban az első-, majd a második szakképzettség

megszerzésének célcsoport-centrikus támogatásával; A számítástechnikai, illetve a nyelvi műveltség fejlesztése, valamint a távtanulás (elearning) elterjesztése, ilyen célú programok támogatásával; Mindenki által hozzáférhető oktatási–képzési infrastruktúra fejlesztése, kiterjesztése, részben az adókedvezmények biztosításával, részben az akkreditált felnőttképzési intézmények pályázati támogatásával. A felnőttképzés feladatrendszerének megvalósulása, kiteljesedése a képzés különböző szektoraiban nagymértékben függ attól, hogy milyen mértékben érvényesülnek azok az elvek, amelyek alapvetően meghatározzák a felnőttek különböző rétegeinek és csoportjainak a részvételi lehetőségét a képzésben. További jelentős befolyással bír, hogy mennyire széleskörűen alkalmazzák a felnőttképzés korszerű modelljeit, különösen azokat, amelyek az átlagosnál jobban támogatják a képzés

kiterjesztését és eredményességét. A képzés alapelvei közül vázolni kívánom az átláthatóság, az esélyegyenlőség, a megelőző tudás figyelembevétele, a tanulási képességhez való alkalmazkodás, valamint a tanulhatóság biztosításának elveit, a korszerű módszerek modelltípusai közül pedig a nyitott képzés, a távoktatás, és az e-learning programok alkalmazási kritériumainak összefoglalására vállalkozom. A felnőttképzés korszerű elvei 1. Az átláthatóság elve A felnőttképzési rendszer kulcselemeinek ismerete, az ilyen tartalmú tájékozottság biztosítása a felnőtt számára alapvető feltétel ahhoz, hogy jól választhassa meg a tanulás célját, programját, és intézményét, igénybe vehesse a szolgáltatásokat, illetve sikeresen végezhesse tanulmányait. Ennek az igénynek a kielégítését az alapvető állampolgári jog teljesüléseként is felfoghatjuk, ezért a tanulni akaró felnőttek számára megfelelő

részletességű információkat kell folyamatosan biztosítani, többek között a felnőttképzés jogi szabályozásáról, intézményrendszeréről, a képzési programok rendszeréről, a felnőttképzési szolgáltatásokról, a képzés módszereiről, valamint a felnőttképzés finanszírozási lehetőségeiről. Az átláthatóság elérését segíteniük kell a felnőttképzés ágazati irányítóinak (minisztériumok, főhatóságok, önkormányzatok), melyek feladata e vonatkozásban az átfogó tájékoztatás a felnőttképzés rendszeréről, és az abban rejlő lehetőségekről. A képzési intézményektől viszont konkrét – és korrekt – tájékoztatást várnak az „ügyfelek” egy adott (szak)képzésről, és az annak megszerzését lehetővé tevő képzési formáról. A gyakorlati jogbiztonság is alapvető követelmény, hogy tudniillik a felnőtteket „kiszolgáló” intézmények, és a külön szolgáltatást nyújtó szakemberek (pl. pálya-

és képzési tanácsadók) a jogszabályoknak megfelelően, kellő részletességgel – a jogok és a kötelezettségek egyidejű hangsúlyozásával – tájékoztassák a felnőtt tanulókat. (A képzésből történő kimaradás sokszor a nem megfelelő tájékoztatás következménye.) A jogi szabályozás írja elő a megfelelő átláthatóság kritériumait a nyilvánosság számára. Így például a felnőttképzési törvény meghatározza a képzési program, illetve a felnőttképzési szerződés részletes tartalmát. A felnőttnek joga van kérni megelőző tudása megítélését, és beszámítását a képzési programba. Lényeges követelmény az akkreditált felnőttképzési intézmények szolgáltatásainak (pl. pályaorientációs és/vagy képzési tanácsadás), illetve a magasabb minőségi követelményeknek a bemutatása. Az átláthatóság követelménye tájékozottságot igényel. A felnőttek nagyobb része nem ismeri a hazai szakmai képzési

rendszert, jelentős részük nem tudja jól megválasztani a neki megfelelő szakképesítést. Ehhez kapcsolódóan kell megállapítanunk, hogy hiányos a felnőttkori pályaorientáció- és korrekció tartalma, amely nem mutatja be átfogóan a szakmai képzési lehetőségeket. Mindezek miatt szükséges a tájékoztatás fejlesztése 2. Az esélyegyenlőség elve Az esélyegyenlőség érvényesítése megkülönböztetett fontosságú, így – többek között – a képzési hely akadálymentes fizikai elérhetősége, a megfizethető képzési költség („anyagi elérhetőség”), a megfelelő képzési programválaszték, valamint a tanulást segítő szolgáltatások vonatkozásában. A képzéshez való hozzáférés biztosítása egyrészt a képzési hely megfelelő – időben és közlekedési lehetőséggel/eszközzel való – elérhetőségét jelenti, másrészt olyan képzési költséget, amelyet a tanuló felnőtt képes megfizetni saját maga, vagy a

megfelelő támogatás igénybevételével. A tervezés során fokozott figyelmet kell fordítani mindkét feltételre, mert amennyiben nincs elegendő, jól megközelíthető képző intézmény, úgy nem várható magas képzési aktivitás akkor sem, ha a képzési program tartalma megfelelő. Hasonlóan kedvezőtlen hatású az, ha a képző intézmény eléréséhez szükséges utazási időtartam túl hosszú. Amennyiben viszont az utazási költség meghaladja a felnőtt tanuló teherviselő képességét, akkor esetleg emiatt nem tudja a képzést megkezdeni. Nyilvánvaló tehát, hogy a tervezésnél a hátrányos hatásokat konkrétan, a különböző célcsoportok teherviselő képességétől függően differenciáltan kell figyelembe venni. A megfelelő képzési programválaszték két szempontból is lényeges tervezési szempont. Egyrészt a képzési programok – mint ismeretes a felnőttképzési törvény általános, szakmai és nyelvi képzést nevesít –

legnagyobb része az előzetes képzettséghez, alapvetően az iskolai végzettséghez kapcsolódik, ezért a programválaszték szélessége egyben meghatározza a képzésbe belépő rétegek iskolai végzettség szerinti megoszlását. Nyilvánvaló, hogy az esélyegyenlőség követelménye ebből a szempontból azt jelenti, hogy elegendő számú képzési programnak kell elérhetővé válnia mindenfajta iskolai végzettséggel rendelkező felnőtt számára. A szakemberek körében is köztudott az a tény, hogy az állam által elismert, úgynevezett OKJ (az Országos Képzési Jegyzékben szereplő) szakképesítések esetében az iskolai végzettség, mint megkövetelt előképzettség, egyértelműen meghatározott. A képzési programok teljes választéka azonban csak az iskolai képzésben elsajátítható szakképesítések esetében áll országosan egységesen rendelkezésre, a többi szakképesítés esetében a munkaadói igények befolyásolják a szakmai képzési

programok tartalmát. A másik fő szempont, amely hatással van a programok választékára, a megelőző tudás figyelembevétele. Ez a felhasználói („fogyasztói”) követelmény azt jelenti, hogy egy adott szakmai képzésbe többféle „bemeneti lehetősséggel” – azaz többféle megelőző tudástartalommal, illetve szinttel – lehet belépni, és ennek megfelelően differenciálják a képzési programokat. Mindkét szempont figyelembevétele és az annak megfelelő programtervezés erősíti az esélyegyenlőség érvényesítését a képzésben. Más oldalról: a korszerű és hatékony képzést kínáló képző intézmények egyik sajátossága a fentiek szerint bemutatott, differenciált programválaszték folyamatos kínálata. A tanulást segítő szolgáltatások kínálata és igénybevétele komoly segítséget jelenthet az esélyegyenlőtlenség felszámolásában, illetve mérséklésében. Ennek a problémakörnek két vetülete van, egyrészt a

tanulást segítő gyakorló és segédanyagok megfelelő választékának biztosítása, másrészt a felnőtt tanulását segítő tanári közreműködés igénybevételének lehetősége. A képzés bármely típusánál szükséges a kétféle szolgáltatás biztosítása, legyen szó akár a képző intézményben folytatott tanulásról, akár a távoktatás kereteiben folytatott – pl. e-learning rendszerű – tanulásról Ma még a képzés meghatározó rendszere a közvetlen tanári jelenléten alapul, ennek megfelelően a tanulást segítő gyakorló-, és segédanyagok alapvetően az ismeretátadásra és készségfejlesztésre (gyakoroltatásra, ellenőrzésre) koncentrálnak. A tanulás tényleges segítését a tanár látja el, személyes közreműködéssel. Az egyre jobban terjedő távoktatás, illetve annak elektronikus formája, az e-learning alapú tanulás azonban feltételezi a tanulási útmutatás rögzített – papír alapú, vagy elektronikus –

formáját, hiszen e tanulási formában a tanuló önállóan sajátítja el a „tananyagot”. A tanári munka a megoldott feladatok elbírálására, illetve ellenőrzésére, valamint egy korlátozott mértékű, időszakos személyes konzultációra (tutorálás) koncentrálódik. A közvetlen tanári többlet-segítség igénybevételének a lehetősége általában nem biztosított sem a hagyományos képzések esetében, sem a távoktatási formákban. Tekintve, hogy a képzés minősége – színvonala, hatékonysága, illetve eredményessége – nagymértékben függ a gyakorló, ellenőrző, kiegészítő, illetve tanulási útmutató anyagok mennyiségétől, kritikusan kell megállapítani, hogy éppen ez a tananyagrendszer – mint kiegészítő szolgáltatás – hiányos a legtöbb képző intézménynél. Ennek nyilvánvaló magyarázata, hogy a képzés alapköltségei általában az ún. „törzs-tananyag” fejlesztését fedezik, a fentiekben részletezett

„szolgáltató” anyagok fejlesztése pedig idő- és pénzigényes. A fentiekben vázolt megfontolásokon túl, a képzési szolgáltatások szükségessége erősen függ a tanulási képességtől is, hiszen a gyengébb tanulási képességű felnőtt tanuló több, és esetleg sajátos segítségnyújtást igényel, mind a gyakorló anyagok, mind az útmutatás, illetve a közvetlen, személyes tanári segítség vonatkozásában. Ezért a tanulás szempontjából hátrányos helyzetű felnőttek (alacsony iskolai végzettségűek, a tanulási folyamatokban régóta részt nem vevők, felzárkóztatási igénnyel, vagy gyenge tanulási képességgel rendelkezők stb.) részére a képzéstervezésnek kiemelt feladata a fejlesztő tananyagok kidolgozása, azok alkalmazása, és ennek megfelelően a fejlesztési- és többletmunka költségigényének beépítése a képzési programba. 3. A megelőző tudáshoz való alkalmazkodás elve Ahogy a megfelelő képzési

programválaszték követelményeiről szólva már említésre került, a felnőttképzés mindegyik területén meghatározó szempont a felnőtt tanuló iskolázottságának, szakképzettségének, illetve szakma-specifikus ismereteinek figyelembevétele. (Ebbe természetesen beleértjük a tanulási képességek megítélésének a szükségességét is.) Ennek az az oka, hogy a felnőtt egyén tanulása döntően a megelőző elméleti/gyakorlati/tapasztalati tudására épül. Az előzetes tudás jelentőségét mutatja, hogy a 2001-ben elfogadott felnőttképzési törvény – a felnőtt tanuló kérésére – kötelező szolgáltatásként bevezette a megelőző tudás megállapítását, és annak figyelembevételét a képzésben. Az előzetes tudás megállapítása és beszámítása két okból is jelentős. A pontosabban definiált tudástartalmak mérése lehetővé teszi, hogy a felnőtt tanuló reálisan ítélhesse meg saját tudását, és ennek ismeretében

vállalja a képzést, illetve a tudásának megfelelő szintű képzési programot válasszon. A másik előny, hogy a képzés megkezdésekor meghatározott „induló” tudásszint ismeretében, illetve ahhoz igazodva egyéni tanulási tervek készíthetők, amelyek nyilvánvalóan hatékonyabban segítik a sikeres tanulást, mint a differenciálatlan képzés. Végül döntő előny az is, hogy a megelőző tudás figyelembevétele (Prior Learning Assessment – PLA) tényleges megtakarítást eredményez, mivel a hatékonyabb képzés egyúttal rövidebb időtartamú. Amennyiben viszont a képzési időt nem változtatják, úgy magasabb szintű, vagy más területre kiterjedő tudásra is szert lehet tenni. A megelőző tudás mérésének, illetve az eredmények figyelembevételének több kritériuma van. Egyfelől elegendő számú tudásmérő eszközre (pl teszt, gyakorló feladat stb) van szükség, másrészről a mérést be kell építeni a képzési folyamatba,

harmadrészt pedig megfelelő számú, differenciált program kialakítását kell megoldani. Mindennek személyi feltétele a megelőző tudásmérést alkalmazni tudó, elegendő számú tanár és fejlesztő szakember megléte. Ilyen fejlesztésre – éppen az említett előnyök miatt – a kormányzat több alkalommal adott már támogatást pályázati úton, és erre a jövőben is számítani lehet (lásd: a Humán-Erőforrás Operatív Program keretében megvalósuló módszertani és tananyagfejlesztések). 4. A tanulási képesség fejlesztésének szempontjai A kulcsképességek között meghatározó a tanulási képesség, amely gyakorlással fejleszthető, és így a konkrét szakmai tudás is hatékonyabban sajátítható el. Az időfaktor jelentős tényező, mivel fiatalabb korban a tanulási képesség eredményesebben fejleszthető. A korszerű felnőttképzési programok a tanulási képességet is fejlesztik, így például az alapvető kommunikációs

képességeket (az írást, az olvasást, a beszédet), a kulcskompetenciákat (az informatikai, a nyelvi, és a technikai készségeket), illetve a (komplex) gondolkodási képességet. A felnőttek tanulásánál kiemelten szükséges figyelembe venni, hogy a képességek hierarchikusan épülnek fel. Az írás, az olvasás és a beszédkészség alapvető fontosságú, gyengeségük gátolja a tanulást, ezért sokszor, különösen az idősebb tanulóknál a képzési (átképzési) programokba először az alapvető készségek elsajátítására irányuló felzárkóztatást kell beiktatni. Közismert, hogy a tudáselemek – az ismeretek, jártasságok, készségek stb. – struktúrája és tartalma az adott szakterületre jellemző. A munkaerő-piac oldaláról nézve ebből az következik, hogy a szakképesítésre vagy a munkakörre megszabott követelmények teljesítésében meghatározó, hogy a munkavállaló a szükséges tudáselemek közül melyekkel és milyen

szintűekkel rendelkezik. A munkaerőpiaci-központú képzésben legfontosabb annak a kérdésnek az eldöntése, hogy az egyén elmélet- vagy gyakorlat-centrikus pályán lesz-e sikeres. Ebben – az érdeklődés figyelembevételén kívül – döntő szempont a felnőtt tanulási képességeinek irányultsága, hiszen az ember azt tanulja könnyebben, ami megfelel az adottságainak és képességeinek. A megismerési képességek közül mind a gyakorlati, mind az elméleti típusú szakmákban fontos feladat a gondolkodási képesség fejlesztése. Ezt többek között úgy lehet jól segíteni, ha a tananyag logikus felépítésű, összefüggő, fokozatosan nehezedő, illetve a feladatok és a gyakorlatok egy része kifejezetten a gondolkodás fejlesztésére irányul. Döntő követelmény tehát, hogy a tanuló felnőtt a képzési program tartalmát önállóan sajátítsa el. Ennek segítésére egyre több úgynevezett konzultációs központ kerül kialakításra Ezek

igénybevételének alapfeltétele az önálló tanulási képesség megléte (fejlesztése), hiszen a konzultációs központokban nyújtott személyes, illetve tárgyi-technikai segítség csak erre épülhet. 5. A tanulhatóság elve A korszerű képzési programok tervezésekor, illetve a tananyagok kidolgozásakor a szakemberek tudatosan veszik figyelembe a jól tanulhatóság szempontjait. Ezek: a képzéstartalom egymásra építése, illetve a modularitás elvének érvényesítése; a képzés kompetencia- alapú és gyakorlatcentrikus tervezése; az egyéni tanulási út lehetőségének biztosítása, erős és megújuló motiváció fenntartása mellett stb. A hatékonyság egyik kritériuma az egymásra épülés. Ezt moduláris tartalom-felépítés biztosíthatja, amely több kritérium egyidejű érvényesítését jelenti, így például: • • • A tudástartalom olyan részekre bontását, amelyek már önmagukban is hasznosíthatók (alkalmazhatók); A

teljes tudásból (szakmai, nyelvi, vagy általános műveltségi) a modul tartalmára vetített bemeneti és kimeneti követelmények meghatározását, utóbbi alapján a modulzáró tudásszint-mérés (vizsgakövetelmények) kidolgozását; A definiált tartalomhoz olyan képzés szervezését, amelynek önálló feltételrendszere van (személyi-, tárgyi-, anyagi feltételek, képzési tartalom dokumentációi). Modulnak nevezzük tehát a képzés olyan egységét, amelynek sikeres elvégzése a teljes szakmai tudás önálló egységének birtoklását eredményezi, ugyanakkor illeszkedik a képzési rendszer többi eleméhez/moduljához. Az ebből következő jellemzők az alábbiak • • A moduláris rendszerű képzések algoritmikus tervezési rendszere az oktatócsomagok, a különböző célú tudásszintmérő eszközök rendszerszerű fejlesztését tette lehetővé. Ezek egy része távoktatásra is alkalmas (pl.: nyelvtanfolyamok oktató-csomagjai) A moduláris

felépítésű program a tanulás szempontjából azt jelenti, hogy a hallgató csak akkor térhet át a következő modulra, amikor a tanult modul tartalmát az előírt szinten már elsajátította. A moduláris képzés bontása lehetővé teszi a legális bekapcsolódást – egy adott modulnál, a megfelelő tudásszint igazolásával –, illetve a képzésből történő elismert kilépést, bármelyik modul befejezése után. A moduláris szerkezetű képzés egyik előnye az, hogy jelentősen növeli a tanulási folyamat hatékonyságát, mivel a moduláris követelményrendszer – éppen a szigorú egymásra épülés miatt – pontosabban határozza meg az elsajátítandó tudáselemeket és szinteket, mint a hagyományos, úgynevezett „tantárgy alapú” képzés. A másik előny a nagyobb gazdaságosság, tekintve, hogy a felnőtt tanulónak és képzést szervezőnek (vállalat, intézmény) csak annyi modulra szükséges pénzt, időt, szellemi ráfordítást

áldoznia, amennyi a követelmények teljesítéséhez szükséges. Az iskolarendszeren kívüli képzések gyakran nem egy teljes – például az állam által elismert – szakképesítés elsajátítására irányulnak, hanem egy adott munkakör betöltésére. E képzések elsődleges követelménye a szakmai kompetenciák pontos elsajátítása, melyek a munkavégzéshez szükséges tudáselemek megfelelő szintjének megszerzését jelentik. Ebben a képzési szektorban rendszerint csak olyan irányú és mértékű képzést kíván a „megrendelő” (a felnőtt tanuló és/vagy a munkaadó, illetve a képzést támogató), amennyi feltétlenül szükséges a később elvégzendő munkatevékenység(ek)hez. Kompetenciának hívjuk azoknak a tudáselemeknek az összességét, amelyek további betanítás nélkül önálló és eredményes munkavégzést tesznek lehetővé. Egy adott munkakör, vagy munkafeladat ellátása konkrét kompetenciát igényel. Ennek

megállapítása, illetve leírása munkakörelemzéssel (job-analyzis) történik, amely a kiinduló alapját adja a kompetencia-elvű képzéstervezésnek. A kompetencia-elvű képzés – hasonlóan a moduláris képzéshez – hatékonyabb és gazdaságosabb, mint a „hagyományos”, ún. tantárgy alapú képzés, mert a képzést követően jobbak az elhelyezkedési esélyek. Ugyanakkor a módszer terjedése nem túl gyors, mert a meglévő, szerteágazó tananyagrendszer átalakításához sok idő, jelentős személyi és anyagi ráfordítások szükségesek. Az egyik korszerű szervezési követelmény a felnőttek (szak)képzésében, hogy biztosítva legyen az egyéni haladási ütem szerinti tanulás lehetősége, illetve az eredményes tanuláshoz szükséges segítségadás. Ezért a felnőttképzési programokban az átlagosnál több elágazó, „felzárkóztató” vagy „gyakorló” program szükséges, különösen az alacsonyabb belépő tudásszinttel

rendelkező, vagy lassabban haladó, illetve lemaradó tanulók részére. Előnyös szolgáltatás, ha a speciális tananyagok feldolgozásához, illetve a kiegészítő tanuláshoz tanári (konzulensi) segítséget is szolgáltatnak. Korszerű képzési modellek A felnőttképzési programokat és képzéseket – az eddig elmondottakon túl – akkor tekintjük korszerűnek, ha a tudástartalom egyenértékűen terjeszthető, függetlenül a földrajzi távolságoktól; korszerű információs technológiát alkalmaznak a programban, beleértve az internet-kultúrába való illeszkedést; variábilis képzési igényeket lehet kielégíteni, ugyanakkor biztosított a képzéshez való tömeges hozzáférés, beleértve a gyors képzés-indítást; végül a képzések minősége nyilvánosan megítélhető. A felsorolt követelményeknek a hagyományos képzési módszerek általában nem felelnek meg, ezért új képzési rendszereket, illetve módszereket fejlesztettek ki. A

felnőttek folyamatos, de változó körülmények között érvényesülő képzési igényének az úgynevezett nyitott tanulás (open learning) felelt meg. Ez a forma később keretet adott az új eljárásoknak, a távoktatás módszerének, illetve az elektronikus tanulás bevezetésének (internet alapú tanulás, e-learning). Társadalmi érdek, hogy a korszerű képzések – a jogszabályi előírások betartásával – elterjeszthetőek legyenek. Ennek személyi feltétele, hogy az alkalmazott módszerek ne igényeljenek különleges tanári felkészültséget, szükséges viszont a tanárok továbbképzése a korszerű módszerek alkalmazására. Nyitott tanulás, távoktatás A képzésben részt vevő felnőttek alapvető igénye, hogy a tanulás ütemét, helyét és módját maguk választhassák meg. Ennek a jogos igénynek teljes egészében az úgynevezett nyitott tanulás, illetve a távoktatás módszere képes leginkább megfelelni. A nyitott tanulás egyik

alapvető jellemzője az idő-függetlenség. Ennek megfelelően a felnőtt tanuló maga választhatja meg a haladási ütemet, maga határozhatja meg az időpontot, hogy mikor érjen el a tanulmányok egy-egy szakaszának a végére, és mikor készüljön fel a vizsgára. Hasonlóan biztosítani kell a lehetőséget arra is, hogy amennyiben a felnőtt nem kíván (nem tud) folyamatosan tanulni – például hosszabb képzési időt igénylő szakképesítés esetén – , úgy tanulmányait igény szerint megszakíthassa. Az egyénhez igazodó tanulási ütem indoka fakadhat a szakképzés tartalmi sajátosságaiból is. A szakmai tudás ugyanis alapvetően munkatevékenység végzésére való alkalmasságot jelent, amelyet jelentős mértékben meghatároz a felnőtt tanuló egyéni adottsága, képessége, illetve az előző munkakörökben szerzett gyakorlottsága. Ezért a szakképzettség megszerzéséhez szükséges gyakorlati képzés időigénye egyénenként nagyon

különböző lehet. A nyitott tanulás, illetve a távoktatás elterjedésének és hatékony funkcionálásának feltétele a megfelelő számú, jól megközelíthető konzultációs, illetve képző központ megléte. Amennyiben az ilyen központok rendszere nem épül tovább, a nyitott tanulás helyfüggetlensége erősen korlátos marad. (Jelenleg az országban kilenc regionális képző központ működik, amelyek alkalmasak távoktatási centrum feladatainak ellátására is.) E-learning programok A távoktatás kiterjesztését az otthoni tanulás támogatására az Európa Bizottság alapozta meg, amikor a „Memorandum az egész életen át tartó tanulásról” c. dokumentumában megfogalmazta az otthoni tanulás elterjesztésének követelményét (6. Irányelv) E követelmény megvalósítását jelentősen segítette egy új technikai-technológiai eszköz, az etanulás kifejlesztése és megvalósítása az internet-hálózatok segítségével. Az e-learning

programok fejlesztésében alkalmazásra kerülnek a korszerű képzési programok és tananyagok már említett tervezési-felépítési elvei: a moduláris szerkezet és a kompetenciacentrikus tartalom, és az ezeket támogató korszerű és hatékony eszközök (az induló tudásszint felmérése, a tudás-szintnek megfelelő alprogramok, vagy az egyéni képességhez igazodó módszerek és tanulási algoritmusok). Az e-learning programok a technikai adottságok és lehetőségek kihasználásával további korszerű, a tanulást megkönnyítő, ugyanakkor a tudás elmélyítését szolgáló előnyökkel rendelkeznek. Ilyen például a multimédiás, háromdimenziós tananyagok kifejlesztésének és alkalmazásának lehetősége, valamint a folyamatos tudásmérés, visszajelzés és korrekciós lehetőség biztosítása. Az e-learning programok további előnye az esélyegyenlőség erősítése, amely többek között a tananyagok nagyobb eljutási „sebességében”, a

földrajzi helytől független tartalom-egyenértékűségben, vagy a tanári, pedagógiai munka színvonalkülönbségéből adódó hátrány kiküszöbölésében jelentkezik. Annak ellenére, hogy az előnyök nyilvánvalóak, az e-learning programok nem terjednek túl gyorsan. Ennek két alapvető oka van, egyrészt a speciális szakmai felkészültségű szakemberek hiánya – a fejlesztéshez tudniillik együtt kell dolgoznia a tartalom-fejlesztő tanárnak, és a technikai kivitelezést megvalósító szakembereknek–, másrészt a programelőállítás költségei lényegesen nagyobbak, mint a hagyományos tananyagoknál. Ezért az elearning tananyagok fejlesztéséhez külső (pl: kormányzati) támogatás is szükséges Összefoglalás Összefoglalásként hangsúlyozzuk, hogy a fentiekben vázolt elvek és modellek már ma is funkcionálnak a felnőttképzési rendszer keretében. Következetesebb alkalmazásuk, szélesebb körű elterjesztésük hozzá fog járulni a

felnőttképzés minőségi fejlődéséhez, amelynek várható eredménye lesz a tanuló felnőttek számának és a képzést eredményesen befejezők arányának növekedése, és azzal párhuzamosan a szakmai tudás értékének és elismertségének erősödése