Filozófia | Tanulmányok, esszék » John Locke

GÁBOR DÉNES FŐISKOLA Készítette: Születési dátum: - Filozófia házi dolgozat - John Locke élete, értkezéseinek rövid elemzése, különös tekintettel a természet jogi elméletére VEZETŐ TANÁR: DR. BIRÓ GÁBOR Budapet, 2001. augusztus 12 2 A klasszikus természetjogi iskola második korszakát a természetjog kormányzat által történő megsértése elleni hatékony biztosítékok kidolgozására való törekvés jellemzi. E korszakban a jogot elsődlegesen a autokrácia és a zsarnokság elleni védelmi eszköznek tekintették. Az abszolút hatalmak egész Európában való létrejötte nyílvánvalóvá tette az egyéni szabadság kormányzati túlkapásokkal szembeni védelmének határozott szükségletét. A hangsúly így e jog azon elemeire helyeződött át, amelyek ezen intézményt képessé tették arra, hogy az egyéni jogok őreként működjék. Amíg az első korszakban a biztonságot előbbre valónak tartották a szabadságnál, addig ebben a

korszakban a jogelmélet a fő hangsúlyt a szabadságra helyezte. Ez az új tendencia nyílvánvalóvá. John Locke (1632-1704) politikaelméletében lett John Locke angol felvilágosító, filozófus, a materialista szenzualizmus megalapítója, az első olyan újkori filozófus, aki rendszeresen, a filozófia külön ágaként dolgozta ki az ismeretelméletet. Locke Somersetben született egy ügyvéd fiaként, aki a polgárháborúban a parlament ügyét támogatta. Apja politikai kapcsolatai révén helyet szerezhetett neki a Westminster Schoolban, amely akkoriban az ország első iskolája volt. Az ifjú Locke ott tanult görögöt, latint és hébert. Innen az oxfordi Christ Church-be ment. Hobbeshoz hasonlóan az egyetemen kínált skolasztikus oktatást haszontalannak találta. Az egyetem elvégzése után más irányba fordította figyelmét: a politikára, a természettudományra és az orvostudományra. E választás meghatározta élete további alakulását. Ennek

folyományaképpen kötött barátságot korának néhány jelentős tudósával, Robert Boyle-lal és Thomas Syderi-hammel, és találkozott a leendő Lord Shaftesburyvel, akinek személyi titkára és orvosa lett. Shaftesbury bevezette Locke-ot a korszak pezsgő politikai életébe, és ez az élmény motiválta politikai írásait. Az 1668-i, ún. „dicsőséges forradalom” ideológusaként a nagyburzsoáziának a földbírtokos arisztokrácia egy részével kötött osztálykompromiszumát fejezte ki, s az új burzsoáziát képviselte minden formában”! A Stuart restauráció alkalmával két ízben is emigrációba kényszerült. Beutazta Franciaországot és Itáliát. Amior végül Hollandiába menekült (1683), közel került Orániai Vilmoshoz és a whingek ideológusa lett. Itt fejezte be az „Értekezés az emberi értelemről” (1690) címet viselő fő művét. Az 1688-i fordulat után visszatért Angliába. 3 "Mások - mondotta Voltaire - a lélek

románcát írták meg, ám Locke, a metafizika Herkulese - megírta a történetét." Ez a magas elismerés jól jelzi Locke befolyását saját korára, meg az utána következőre, amelyben e mű olvasása minden művelt ember számára kötelező volt. Őt és Newtont általában együtt említették a korszak szellemi óriásaiként, és kétségkívül - a maguk módján mindketten irányt szabtak a gondolkodás történetének. Locke céljai Locke és barátainak csoportja rendszeres összejövereleket rendezett, amelyeken megvitatták a tudomány és politika kérdéseit. E viták alkalmával a csoport tagjai állandóan nehézségekbe ütköztek az emberi megismerés természetét és határait illetően. Locke magára vállalta, hogy átgondolja e kérdést, hogy egy rövid tanulmányt írjon róla. E vállalkozásból született meg fő műve, az Értekezés az emberi értelemről. Húsz évig tartott, míg befejezte, főleg azért, mert élete tele volt mindenféle

gyakorlati teendővel, ám persze azért is, mert a feladat a vártnál sokkal nehezebbnekbizonyult. A feladat az volt, hogy "megvizsgáljam képességeinket, s megállapítsam, hogy értelmünk mely tárgyakkal képes és melyekkel képtelen foglalkozni". Ez arra vezetett, hogy részletesen elemezze "az emberi tudás eredetét, bizonyosságait és terjedelmét, egyszersmind a hit, a vélemény és a helyeslés alapjait és fokozatait" Az Értekezés negyedik és utolsó könyve bemutatja a vizsgálódás eredményeit: tudással akkor rendelkezünk, amikor igazolhatóan bizonyosak vagyunk abban, amit tudni vélünk: ‚Amit egyszer tudtunk, arról bizonyosak vagyunk, hogy úgy is van, valamint arról is, hogy nincsenek felfedezetlen, rejtett bizonyítékok, amelyek megdöntenék vagy kétségessé tennék tudásunkat" Ami ennél kevesebb, az nem valódi tudás, hanem ítélet, hiedelem, vélemény vagy hit. A legtöbb, amit általában tudásnak vélünk, ebben

a szigorú értelemben nem tudás. És ez nem baj, mert "a bennünk meggyújtott gyertya eléggé rávilágít minden szándékunkra"; amin azt érti, hogy elménk, amennyiben megfelelően használjuk, képes ellátni bennünket szükségleteinknek megfelelő hitekkel. Az Értekezés legfőbb gyakorlati célja, hogy megmutassa nekünk, mit várhatunk és mit nem várhatunk megismerőképességeinktől, hogy 4 figyelmünket jól megalapozott. hitek megszerzésére irányítsuk, Olyan tárgyakról, melyek vizsgálatára képesek vagyunk. Locke vállalkozásának lényegét jól megvilágítja a mögötte rejlő szándék. Abban évszázadban élt, amely elsőként volt tanúja a modern természettudomány fölvirágzásának - Galilei, Newton, Boyle évszázadában. A tudományos eredményekről ösztönözve, meg akarta védeni e tudományok empirista módszereit a racionalista filozófiai hagyománnyal szemben. Az Értekezés Locke hozzájárulása e feladathoz. A könyv

"Levél az olvasóhoz" című részében a tudomány "mesteremberének" nevezi magát, aki azzal kívánja szolgálni a tudományt, hogy "a talaj valamelyes megtisztítására törekszik, és eltakarítani próbál valamit a tudásnak útjában álló törmelékből"; a szóban forgó törmelék a skolasztikus és racionalista elméletek elavult és zsargonnal terhelt absztrakcióit jelenti. A racionalizmus, amint már megjegyeztük, azt tanítja, hogy a tudás valódi tárgyai egyedül a változatlan igazságok, és mivel az empirikus vizsgálódás csak esetleges tényekről tájékoztathat, csakis az értelem eredményezhet tudást. E nézet néhány fontos változata a velünk született eszmék mellett kötelezi el magát. A racionalisták azért vallották ezt a nézetet, hogy kitérjenek a nehézség elől, mely abban áll, hogy ha a tapasztalat nem tanít meg bennünket végső igazságokra, melyekre mégis szükségünk van, sőt melyek közül

jó néhányat mintha el is érnénk, akkor léteznie kell valamilyen magyarázatnak arra, hogy miképpen teszünk szert rájuk. Ez a nézet szöges ellentétben áll az empiristák alapvető elkötelezettségével, miszerint a tapasztalaté az elsőbbség a tudás megszerzésében. Locke ennek megfelelően az Értekezést e nézet támadásával kezdi. Ám ez a negatív feladat az első lépés csupán. Azt igazolandó, hogy a tudás elsősorban a tapasztalatból származik, jellemezni kell a tapasztalat természetét, valamint meg kelt mutatni, hogy ennek révén mit tudhatunk meg, és mekkora bizonyossággal. Locke legfőbb célja e kérdések megválaszolása volt. A velünk született eszmék Locke érvelése a velünk született eszmék ellen az Értekezés első könyvének legnagyobb részét elfoglalja. Először azt támadja meg, hogy velünk született módon tudnánk olyan elveket, hogy ami van, az van, hogy semmi sem mond ellent önmagának. és az egész nagyobb a

részeknél. Ezen elvek velünkszületettsége mellett a "nagy érv" az, hogy mindenki egyetért velük. Locke válasza, hogy még az egyetemes egyetértés sem igazolná, hogy az elvek tudása velünk született; ám nincs is ilyen egyetemes egyetértés, hiszen gyermekek, sőt nagyon sok felnőtt elméjében sincsenek jelen. 5 Locke-nak nincs kifogása az ellen, hogy az ilyen elvek felismerésére való képesség velünk születik. Azt sem kifogásolja, hogy valamilyen értelemben maguktól értetődően igazak bárki számára, aki csak képes őket megérteni. Mindkét nézet igaz ugyan, de egyikből sem következik az innátizmus, a velünk született eszmék tana. A logikai elvek velünk született volta ellen szóló érvek alkalmazhatók a gyakorlati és erkölcsi elvekre is, jóllehet itt Locke még egy további ellenérvet is felhoz, nevezetesen azt, hogy ha az elvek velünk születettek, akkor nyilván az őket alkotó ideák is azok, amiről nyilvánvalóan

szó sincs; megjegyzi: "Lehetetlen, hagy ugyanaz a dolog legyen is. meg ne is - ez bizonyára velünk született elv, ha egyáltalán vannak ilyenek. De gondolhatja-e, vagy fogja-e mondani valaki, hogy a lehetetlenség és az azonosság két velünk született idea?" Jóllehet Locke fő oka az innátizmus bírálatára empirista elkötelezettsége, de vannak más okai is. Az egyik, hogy a velünk született eszmék tanát olyan politikai nézetek alátámasztására is használták, melyeket elutasított. Néhányan úgy érveltek, hogy azért nem szállhatunk szembe a királyi hatalommal, mert vetünk születetten tudjuk, hogy a király isteni jogon uralkodik. Locke elvetette az efféle nézeteket, valamint általánosabb formájukat, mely szerint bizonyos eszmék nem bírálhatók. „A tapasztalaton nyugszik egész tudásunk!”- mondta Locke. Az újszülött tudata „üres helyiség” (empty cabinet), „tiszta tábla” (tabula rasa), s csak a – mindenekelőtt

érzetekből (sensus) álló – tapasztalat tölti meg tartalommal. Ideán Locke a benyomásokat, a képzeteket, a fogalmakat, a képzelet alkotásait, a lélek intellektuális, emocionális és akarati aktisait – néha pedig a magukban a tárgyakban lévő minőségek érzetét is – értette. Különleges belső tapasztalatnak tekintette az, ún. reflexiót A reflexió az elmének önmagára irányuló figyelme, az elme működéséről, állapotairól ad ismeretet. A reflexió locke szerint másodlagos és ez az érzékelés talaján keletkezik. A reflexiónak ez a felfogása elősegítette Descartes dualizmusának leküzdését, az impirikus pszichológia kifejlődését, a megismerő szubjektum tevékenységének tanulmámyozását, és a racionális megismerési formák specifkumának tisztázását. Locke azt állította, hogy a természeti állapot a tökéletes szabadság állapota volt -, melyben az embereknek módjában állt cselekedeteik irányát megszabni, s

személyükkel és vagyonukkal úgy rendelkeztek, ahogy azt jónak látták -, s az egyenlőség állapota is, abban a értelemben, hogy senki sem volt alávetve a másik akartának, hatalmának. 6 E természeti állapotot a természeti jog kormányozta, amely az emberiség békéjére és fennmaradására figyelve megtaította az embereket arra, hogy – mindenki egyenlő és független lévén – senkinek semszabad másonak sérelmet okozni életében, egészségében, szabadságában és vagyonában. Amíg a természeti állapot létezett, addig mindenkinek módjában állt az, hogy a termésetjogot végrehajtsa és annak megsértőit sajátkezűleg bűntesse meg. Az az álapot azonban hátrányokkal, kényelmetlenségekkel és veszélyekkel járt. Először is, az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz való természetes jog élvezete bizonytalan volt és állandóan mások támadásainak volt kitéve. Másodszor, a természetjog megsértésnek bűntetése során

mindenkia saját bírája volt, s a vétkek megbosszulása kapcsán hajlott arra, hogy túllépje az ész szabályát. A természeti állapottal együtt járó zavar és össze-visszaság megszüntetése végett az emberek szerződésre léptek egymással, melyben kölcsönösen elhatározták, hogy közösséget alkotnak és államot hoznak létre. Hobbes-szal ellentétben azonban, ai atársadalmi szerződést egy abszolút szuverrénnek való teljes alárendelődésben történő megegyezésként értelmezte, locke azt állította, hogy az emberek a politikai hatalom létrehozása során fenntartották az őket a prepolitikai stádiumban is megillető – az élethez, a szabadsághoz, és atulajdonhoz való (ezeket Locke gyakran egyedül a tulajdon fogalmában foglalta össze) – természetes jogaikat. „A természeti törvény - mondja Locke – örök szabály, mely mindenkire, törvényhozókra és másokra egyaránt kötelező.” Az emberek csak a természetjog

érvényesítésének jogát adták át az állam szerveinek. A nézetből következett, hogy Locke -, Hobbes-szal megint ellentétben – elvetette az abszolút monarchiát, mint kormányformát, s a korlátozott hatalommal bíró kormányzatot részesítette előnybe. „Az a angy és ő cél amiért az emberek államokban egyesülnek, és kormányzatnak vetik alá magukat, a tulajdon megvédése, melyhez a természeti állapotban sok mnden hiányzik.” A tulajdon védelmét Locke abban az általános értelemben, amelyben ő használta ezt a kifejezést, a „közjóval” megegyezőnek tekintette, s arra mutatott rá, miszerint „a társadalom vagy az általa alkotott törvényhozótestület hatalmáról sohasem lehetett feltételezni, hogy többre is kiterjedhet, mint amit a közjó megkíván,” a legfőbb hatalom nem vehti el senkitől tulajdonának semmilyen részét saját beleegyezése nélkül. 7 Ha az önkényesen, vagy nem megfelelő módon bánik az emberek

életével és vagyonával, akkor megsérti a társadalmi szerződés lényegi kikötéseit és azt a bizalmi viszonyt, amelynek alapján a hatalmat bitokolja. A törvényhozó hatalamat -, mivel az nép által delegált hatalom – nemlehet senki ásnak tovább adni. Azt olyan törvények kihírdetése révén kell gyakorolni, melyeket „nem szabad az egyedi esetekben megváltoztatni, hanem ugyanazt a szabályt kell alkalmazni a gazdagra és a szegényre, a udvari kegyencekre és az eke szarvánál álló parasztra.” Locke véleménye szerint a törvények célja „nem az, hogy eltöröljék, hanem az, hogy megőrizzék és kitágítsák a szabadságot.” A törvényhozó testület által elfogadott törvények végrehajtását és kikényszerítését locke a kormányzat végrehajtó ágazatának kezébe helyezi. Egy helyesen megalkotott politikai rendben, mondja, a trövényhozó és a végrehajtó hatalomnak külön kezekben kell lennie. Rámutatott azonban arra is, hogy a

társadalom java érdekében bizonyos dolgokat a végrehajtó hatalom szerveinek belátására kell bízni. E szervek a köz érdekébe például, mindaddig, amíg a törvényhozó testületet kényelmesen össze nem lehet hívni, élhetnek prerogatív (kiváltságos) jogukkal olyan esetekben, amelyekben a municipális (rá vonatkozó) jog nem ad utmutatást, sőt végső szükségben, a végrehajtó prerogatívákat előnyben részesítve még magukat a törvényeket is háttérbe lehet szorítani. Ha a kormányzat törvényhozó és végrehajtó hatalmának elválasztása sokat is jelent a kormányzati zsarnokság és önkény megelőzése tekintetében, az önmagában nem nyújt az egyéni jogok megsértése elleni teljes és végleges garanciát. Locke tudatában volt ennek, és ezért hajlandó volt elismerni a természet jog egy további és végleges garanciáját: a népet. A nép elmozdíthatja és másikkal váthatja fel azt a törvényhozó testületet, amely megfeledkezett

a neki adott megbízásról. Ha a végrehajtó vagy törvényhozó testület abszolút hatalomra tör, és próbálja szlgaságba dönteni, vagy elpusztítani a népet, akkor a npé számára még nyitva áll az „éghez való folyamodás” utolsó lehetősége. Az ellenállás vagy a forradalom jogának gyakorlásával a természet jog – egy elnyomó, azt semmibe vevő és tagadó pozitív joggal szemben – újra érvényesíthető. John Locke tehát egy tiszta és konzisztens (erős, állandó) természet jogi elmélete dolgozott ki, de elmulasztotta részletesen kidolgozni azt a politikai rendszerre, mellyel a természet jog betartása hatékonyan biztosítható. 8 Az ideák eredete Locke a II. könyvet ama alapvető kérdés taglalásával kezdi, hogy hogyan teszünk szert ideáinkra, "ideán" értve bármit, "ami az elmét gondolkodás közben foglalkoztatja". Válasza, hogy az ideák a tapasztalatból származnak, amelynek kér formája van: az

érzékelhető külső tárgyak megfigyelése és saját elménk műveleteinek introspektív megfigyelése. Az előbbit "érzékelés"-nek, az utóbbit "eszmélődés"-nek (rejlexion) nevezi. "Ez tudásunk két forrása; minden birtokunkban levő és minden természetszerűleg birtokunkba vehető idea ezekből fakad". E látszólag szűkös alapra, amin - mint látni fogjuk - az "idea" sző többértelműsége nem sokat segít, építi Locke ismeretelméletét. Az érzékelést, mondja, a külső tárgyak érzékszerveinkre gyakorolt hatása idézi elő, amelyek így "észrevevéseket szállítanak az elmének" a dolgok érzékelhető tulajdonságairól, amelyek az érzékelést okozzák, mint például alakjuk, állaguk, színük és illatuk. Az eszmélődés az elme tevékenységének introspektív tudatossága, amint az általa tartalmazott ideákkal foglalatoskodik vagyis összehasonlít, emlékezik, hisz stb. Locke-nak meg kell

magyaráznia, hogy sokféle és kimunkált tudásunk hogyan származhat csak e két forrásból. Ennek érdekében különbséget tesz "egyszerű" és "összetett" ideák között. Az előbbiek úgyszólván a tapasztalat atomjait képezik, azok az építőkövek, amelyekből az összetett ideák kombináció útján létrejönnek. Az egyszerű ideák tipikus példái a színek és az ízek, amelyeket a tudat passzívan befogad az érzékelés során. Az eszmélődésnek ugyancsak vannak egyszerű ideái, melyek az elme más ideákra irányuló műveleteinek ideái. Ez a kombinatorikus kép egyik része A másik az elme képességeire vonatkozik. Az elmének, mondja Locke, "megvan a képessége, hogy ismételje, összehasonlítsa és egyesítse őket [az egyszerű ideákat], szinte egészen a végtelen változatosságig, és így kedve szerint alkothat új összetett ideákat. De sem a legmagasabb rendű ész, sem a legszélesebb körű értelem nem képes a

gondolkodás bármily elevenségével és változatosságával sem arra, hogy az elmében olyan új egyszerű ideákat ébresszen vagy alakítson, amelyek nem imént említett úton kerültek oda". Első pillantásra az egyszerűösszetett különbségtétel tapasztalati jellegű. Az egyszerű idea "nem tartalmaz semmi egyebet, mint az elmében egy egynemű megjelenést vagy felvételt", és nem bontható szét összetevő ideákra (II. II 1) De Locke egy logikai vagy szemantikai kritériumot is alkalmaz, mikor úgy írja le az egyszerű ideákat, mint amelyeknek nevei nem határozhatók meg. Ezek nem egyenértékű meghatározások, de nem is összeférhetetlenek, és valóban feltehető, hogy természetes kapcsolat van közöttük. Az Értekezés első kiadásában Locke három csoportra osztotta az összetett ideákat, mégpedig szubsztanciákra, módozatokra és viszonyokra. A gondolkodás hagyományos nyelvén szólva ez a felosztás a dolgok ideáit,

tulajdonságaik ideáit és egymáshoz való viszonyaik ideáit jelöli. 9 Durván fogalmazva, Locke pontosan ezt akarta; ám nehézséget okoz, hogy a dolog egyaránt jelent konkrét egyedeket (individuális szubsztanciák), valamint más dolgokat, melyekre utalhatunk, beleértve az absztrakciókat is. Az elmélet előnye viszont, hogy az ideák olyan összetettek lehetnek, amilyennek csak lenniük kell, lehetővé téve a tapasztalatnak, hogy az egyszerű ideák formájában elégséges alapot nyújtson a sokféleséghez s a kimunkáltsághoz. Az Értekezés negyedik és végső kiadásában Locke az összetett ideák osztályozásának egy másik módját is bemutatta, mely pszichológiai természetű, s az elme három képességének felel meg: az összetételnek, az összehasonlításnak s az elvonatkoztatásnak. Az összetétel összetettséget hoz létre, az összehasonlítás viszonyt, az elvonatkoztatás pedig általános ideákat (mint például ember, kutya, fehérség).

Van némi feszültség az eredeti osztályozás és az iménti között, ezért érdemes megjegyeznünk, hogy az Értekezés inkább az előbbit használja. Reprezentáció és tulajdonságok Az ideák feladata, amint már megjegyeztük, az, hogy jelekként szolgáljanak. A jel feladata pedig az, hogy valami rajta kívül állót jelentsen vagy reprezentáljon. Locke olyan nézetet fejtett ki, mely a filozófiában sokáig népszerű volt, nevezetesen azt, hogy az érzékelés ideái közvetítők az elme és aközött, amivel az elme a tapasztalat során kapcsolatba kerül. E nézetet idővel az "érzékelés fátyla tanítás"-nak nevezték el. Látszólagos valószínűsége az olyan egyszerű érzékelési esetek megfontolásából származik, hogy amikor az ember egy tárgyat - mondjuk egy asztalt - különféle nézőpontokból, különféle távolságokból, különféle körülmények között néz, észreveszi, hogy a tárgy különféle méretűnek, alakúnak,

színűnek mutatkozik, jóllehet ugyanaz a tárgy marad (legalábbis annak tekintjük). Ekképp a tárgyról való ideák változhatnak, míg a tárgy ugyanolyan marad; ezért a tárgyak érzékelése közvetett, s a közvetítők a tárgy által az elmében keltett ideák. E nézet számos egyéb kérdés között fölveti a következőt is: milyen viszony van az ideák és azon dolgok között, amelyekre közvetetten vonatkoztatjuk őket? A korpuszkuláris elmélettel összhangban, Locke az oksági álláspontot képviselte: úgy vélte, hogy a tárgyakban megvan az erő arra, hogy ideákat keltsenek elménkben. "Mindazt, amit csak az elme magában észrevesz, vagy ami észrevevésének, gondolkodásának vagy értelmének közvetlen tárgya", ideának hívom; és azt az erőt, amely elménkben ideát ébreszt, azon tárgy tulajdonságának nevezem, amelyben az erő lakik". Locke itt vezeti be a tulajdonság roppant fontos fogalmát. Ennek három fajtája van.

Először is van az öt elsődleges tulajdonság, nevezetesen a kiterjedés, alak, mozgás vagy nyugalom, szám és tömörség. Ezek magukban a dolgokban vannak, "a testtől teljesen elválaszthatatlanok, akármilyen állapotban legyen is az a test". 10 Ezeket követi az öt másodlagos tulajdonság, nevezetesen szín, hang, íz, illat és sűrűség (rendre megfelelnek öt érzékszervünknek), amelyekről Locke azt állítja, hogy "a tárgyak-ban igazság szerint semmi egyebek, mint erők arra, hogy elsődleges tulajdonságaikkal bennünk különböző érzeteket ébresszenek". Végül pedig vannak azok az erők, amelyek révén a dolgok hatnak egymásra, például a tűz ereje, hogy megolvassza a viaszt. Locke szerint a fontos különbség az elsődleges és másodlagos tulajdonságok között az, hogy míg az előbbiek hasonlítanak a rajtuk kívüli tárgyakban rejlő okaikra, az utóbbiak nem: "a testek elsődleges tulajdonságainak ideái a

testekhez hasonlítanak és mintaképeik magukban a testekben valósággal megvannak; de azok az ideák, amelyeket bennünk ezek a másodlagos tulajdonságok keltenek, a testekhez semmiben sem hasonlítanak. Magukban testekben semmi sincsen, ami ideájukhoz hasonló volna" (II. VIII 15) Így foglalja össze: "Mert mivel ama dolgok közül, amelyeket az elme szemlél, magát az elmét kivéve egyik sincs jelen az értelemben, szükséges, hogy valami más, a vizsgált dolog jele vagy ábrázolata legyen ott, és ezek az ideák". Egy szinten úgy tűnik, hogy Locke elméletének szerkezete, legalábbis eddig, mélységesen egyszerű. A leírás számot ad az ideákról, osztályozásukról, eredetükről, és Locke erről az alapról kezdi meg a tudás természetének vizsgálatát. De, amint az alábbiakból kiderül, már itt is vannak problémák Francis Bacon (1561-1626) materialista empirizmusát és szenzualizmusát tovább mélyítve dolgozta ki a tudás

eredetéről szóló tanítását. Bírálta a karteziánusoknak, a cambridge-i platonikusoknak és Malebranche-nak a velünk született eszmékről szóló elméletét, és ismeretelméletének alapvető tétele, hogy gondolatainkban nincs semmi, ami ne volna meg az észleletben. Budapet, 2001. augusztus 12 főiskolai hallgató Irodalomjegyzék: − − − − − Filozófiai kislexikon Kossuth könyvkiadó * 1973 John Locke: Értekezés az emberi értelemről, I-II. Akad kiadó *1964 John Locke: Az értelem vezetése, Gyula * 1906 Szemelvények: Morus – Bacon – Hobbes – Locke, Bp. Művelt Nép * 1953 Filozófiai értekezések gyűjteménye – Jogfilozófiai egyetemi jegyzet