Szociológia | Családszociológia » Bagdy-Mirnics - A pár és családrendszer vizsgálatának dimenziói

A pár- és családrendszer vizsgálatának dimenziói Bagdy Emőke, Mirnics Zsuzsanna Bevezetés Áttekintő közelítésünk célja a pár- és családdiagnosztikai családvizsgáló módszerek rendszerbe foglalása, elméleti keretekbe helyezése és értékelése. Olyan perspektíva nyitására vállalkozunk, melyen át a rendszerszemlélet bázisán, de irányzatok és iskolák feletti, releváns, átfogó, távlatos dimenziók mentén helyezhetjük el a vizsgálóeljárásokat. A pár- és családdiagnosztika módszertana - akár a kutatást, akár a gyakorlatot szolgálja - egyidős a rendszerelméleti paradigma által generált forradalmi nézőpontváltozással, melyből a 20. század hatvanas éveiben a pár- és családterápiás rendszerek kibontakoztak és gyors fejlődésnek indultak. Olyannyira, hogy a természetes életközösségek és kapcsolatok kutatása a nyolcvanas évekre a kutatók jelentős részét is kicsalogatta a laboratóriumok világából, a

mesterségesen létrehozott kapcsolatok és viselkedés kutatása felől a való élet természetes színterére (Urbán R., 1998) Az egymás számára érzelmi jelentéssel bíró személyek (párok, családok, testvérek, barátok) vizsgálati lehetőségeit és "diagnosztikai" eszköztárát túlnyomóan mégis a klinikai elméletalkotásnak, gyakorlatnak és az esetmunkákból származó tapasztalatoknak köszönhetjük, melyek viszont irányzatok, elméleti koncepciók és terápiás iskolák szerint jelentős különbségeket mutatnak. A kapcsolatok szociális szerveződésének összetettsége, a jelenségkör bonyolultsága, a mérendő változók sokfélesége is magyarázza, hogy a kutatások és gyakorlati megközelítések különféle értelmezési keretben folyhatnak. Ezeket a kutató vagy terapeuta szakember elméleti irányultsága, érdeklődése, "iskolázottsága" határozza meg. Az "iskola" a módszertani preferenciákat is

bejósolhatóvá, érthetővé teszi A rendszerszemléletnek a családra vonatkoztatható téziseiben létezik mégis olyan szakmai konszenzus, amelyből kiindulhatunk, noha a családintervenciós (terápiás) területen nem született mindezidáig átfogó, integratív (iskolák feletti) elmélet. Walsh (1982) hét tézisben foglalta össze a család (terápia) rendszerszemléletét: • Nem összegezhetőség (nonszummativitás): a pár/családrendszer mindig több és más, mint tagjainak összessége. • Cirkuláris okság : a lineáris kauzalitással szemben kölcsönhatások (interdependens) hálózata határozza meg a viszonyokat és eseményeket. • Kimenetel azonosság (ekvifinalitás): ugyanazon viselkedésmódot különböző folyamatok hozhatják létre, illetve azonos folyamatok különböző kifejletűek lehetnek. Egy bizonyos kríziseseményből pozitív fejlődés, megerősödés avagy dezorganizálódás egyaránt létrejöhet. Ezért a megismerés fókuszának az

interakciós mintákon kell lennie, nem egyes feltételeken vagy történéseken. • Kommunikáció: minden megnyilvánulás, viselkedésmód jelentéshordozó, üzenetértékű. A tényszerű közlést (tartalom) kapcsolat ill viszonymeghatározó funkció kíséri (command, relationship), az üzenetet (jelentést) az átadás módja határozza meg. (Ebből keletkeznek a családi szabályok). • Családi szabályok: minden családrendszerben explicit és implicit szabályok léteznek, ezek irányítják a családi interakciót. Elvárásokat és parancsokat hordoznak Legtöbb család meghatározott, kiszámítható, ismétlődő szabályok kis készlete (minta) alapján működik, ezt nevezzük redundancia elvnek. • Homeosztázis: a családrendszer állandóságát, struktúráját a családtagok reciprocitás (viszonosság) ill. komplementer (kiegyenlítő) funkció útján biztosítják Ha a normáktól eltérés adódik, a helyreigazítás, egyensúlyba hozás negatív

feedback útján történik. A homeosztatikus funkció stabilizáló, így hasznos lehet életciklus célok kibontakoztatásában, a következő fejlődési szakaszba átlépésnek azonban akadálya lehet. • Morfogenézis: a családnak az a képessége, hogy működésmódját a külső-belső tényezők hatására változtatni tudja. A változás lehet "elsőrendű", ez a korábban bevált normák szerinti viselkedésmódok ismétlése a rendszeren belül. A "másodrendű" változás (rendszerint krízis nyomán) merőben új, eddig nem próbált normákat, szabályokat és viselkedést hoz létre (Watzlawick, Weakland, Fisch, 1974). A fundamentális, szerkezeti változást a morfogenézis szolgálja. Ezek a tézisek az interperszonális valóságot magas absztrakciós szintű fogalmakba sűrítik, a megközelítésmód eszmerendszerét (paradigma) képviselik (Buda, 2002). Ehhez képest az intervenciós elméletek sokféleségével találkozhatunk. Gurman és

Kniskern (1981) pl. 1) pszichoanalitikus és tárgykapcsolat-elméleti; 2) intergenerációs; 3.) rendszerelméleti; 4) viselkedésterápiás és 5) speciális területi (kapcsolatfejlesztés, válási tanácsadás stb) megközelítésmódokat különít el, melyekbe többféle "iskola" tartozik. A sokféle, érvényesnek elfogadott osztályozás ismertetése nem célunk, elméletek és iskolák szintjén pedig még nem született integratív, átfogó nézetrendszer. Az intervenciós elméletek rendszereiről bőséggel tájékoztat a magyar nyelven Kurimay Tamás szerkesztésében készült távoktatási tankönyv (Kurimay, 2004). A tápláló szellemi gyökerek szempontjából azonban egyes pszichológiai irányzatok, társaslélektani és kommunikációpszichológiai modellek is jelentős szerepet töltöttek be a családterápiás elméletképzésben. Ilyen pl a szociálpszichológia szimbolikus interakcionalista irányzata (különös tekintettel az interperszonális

szituációk közmegegyezéses és szimbolikus meghatározásának elméletére), továbbá ilyen a családszociológia "családi ciklusmodellje" (a normatív fejlődés folyamata és szakaszai a párkapcsolat kezdeti szakaszától a végfázisig). Sőt, a családi adaptáció és problémamegoldás klinikai lélektani elmélete is beépült a családterápiás elméletek rendszerébe (Buda, 2002). A párra és családra - mint rendszerre - valamint az interakcionalitásra vonatkozó, alapvetően azonos felfogás ellenére a jellegzetes irányzati és megközelítésbeli eltérések csak a 21. századfordulóra tudtak olyan teoretikus konszenzusra találni, melyben iskolák felett átívelő egyetértéssel - releváns dimenziókban ragadható meg a párok/családok bonyolult életvalósága (Davidson et all, 2003). A dimenziók - mint egymást kiegészítő távlatok 1/ strukturális , 2/ történeti , 3/ fejlődéslélektani , és 4/ folyamatvonatkozású

megközelítési irányokat nyitnak meg. Bennük minden elméleti modell (noha eltérő hangsúlyokkal) részesedik, együttesen pedig több szempontú és átfogó megközelítést tesznek lehetővé. Korszellem, értékváltozás, emberkép és diagnosztika viszonya Tárgyalásunk során jelenünk hatásaitól, a "digitális kapitalizmus" által előidézett korszellem- és mentalitás változásoktól sem tekinthetünk el. Ezek az emberkép és normalitáskritériumok módosítását idézték elő. Az idő felgyorsulása, a centralizáció, globalizáció és "értékrobbanás" a személyiségre, az együttélési módokra és életvitelre is kifejti hatását (Sparrer, 2001). Az életvezetés mintáját multiverzális értékek határozzák meg, nem pedig egyetlen, esetleg néhány vonatkoztatási csoport vagy réteg szokásai, tevékenységbeli beidegződései. A telekommunikáció érték- és mértékadó szerepe is megnövekedett (Kelemen, 2003). A

megkövetelt új emberkép normája a "rugalmas ember" öt, alábbi tulajdonságát véli egészség-mércének: gyors, változásokhoz rugalmasan igazodó, kötődésmentes, saját múltjáról is könnyedén leválni tudó, "patent alkalmazkodású" (Glatz, 2001). Ez az ideál egyre messzebb kerül az egészségpszichológiai és terápiás szemlélet(ek)ben egységesen optimálisnak tekintett emberképtől. Az össztársadalmi "kikényszerített" emberideálhoz képest a személyközpontú megközelítések és a pszichoterápiák "egészséges embere" a kötődni-elköteleződni tudó, kapcsolataihoz ragaszkodó, múltját értékelő, azt megőrző, öntudatos, megküzdésre képes, integrált személyiség. Ennek elérésére törekszünk A korszellem normaemberképe és a lelkileg optimális közt tehát egyre növekvő szakadék tátong. A klinikai diagnosztika sem lehet független a korszellemtől, sem pedig az uralkodó tudományos

szemlélettől. Értékmentes sem lehet Ezt tükrözi pl a pszichiátriai nozológiai rendszerek változása. A DSM első 1952-es kiadása még Adolf Meyer mentálhigiénés mozgalmi szellemiségét hordozta. Betegség-kategóriáinak kialakításában a pszichoanalízis és a szociálpszichiátria is jelentős szerepet játszott. A hatvanas években viszont a pszichiátriában Karl Menninger a diagnosztikai osztályozást nem is tekintette elsődleges fontosságúnak. Azzal érvelt, hogy a klinikai területek és etiológiai faktorok közt nem állapítható meg speciális kapcsolat és a pszichiátriában diagnosztikai érvényű biológiai tesztek sincsenek (Kelemen, 2003). A DSM 1994-ben kiadott IV. változata ezzel szemben viszont már a biológiai pszichiátria gondolkodásmódját tükrözi, erőteljes esszencialista szemlélettel és a medicinális gondolkodásmódhoz, beavatkozási technikákhoz, "kezelésekhez" hasonulási törekvésekkel. Az esszencializmus, mely

az ontológiát kiküszöböli, a betegségért "felelős" tényezőt állapít meg. A lényegit, a kórokozót a biológiai (pl molekuláris, neurotranszmissziós, stb.) szférában felfedezve megnyugtató diagnosztikus konklúziót kínál, kizárva a minden emberben meglévő abnormalitás-potenciál elismerését. A betegség lényegileg (esszenciálisan) más (Young, 1999). Ez az elsőrendű kibernetika működésén alapuló elgondolás: a dolog (betegség) önmagában való, a szakember "kezeli" a betegséget, a változás kívülről vezérelt és előre megjósolható. A másodrendű kibernetika, mely a rendszerszemléletben gyökerezik, a dolgot (rendellenes viselkedést, betegséget) ezzel szemben egy "teljesség" adott kontextusra vonatkozó részének tekinti. A zavar-hordozó személlyel foglalkozik és annak a megértését kívánja elősegíteni, hogy a kívülről bejósolhatatlan változás kulcsa az egyénen belül van. A

pszichiátriai és pszichoterápiás szemléleti különbségek teszik érthetővé pl. a GARF skálának, a DSM IV. negyedik (Pszichoszociális problémák) tengelyébe integrálható kapcsolatbecslő eljárásnak a viszontagságait is. Az ötödik (a személy átfogó működésének becslésére szolgáló) tengelyen bevezetett GAF (Global Assessment Functioning) skála mintájára ugyanis egy szakértő testület (Committee on the Family of the Gray for Advancement of Psychiatry) az USA-ban már 1986-ban megkezdte a DSM rendszer hiányosságaként felrótt "kapcsolati tényezők diagnosztikus mérési módszerének" kidolgozását. A Wynne-féle "jól funkcionáló és diszfunkcionális kapcsolat" fogalom felhasználásával egy három dimenzióban (problémamegoldás, családrendszer-működés és érzelmi klíma) becslő 100 pontos skálát fejlesztettek ki azzal a kettős céllal, hogy 1) legyen a módszer elegendően objektív, egyaránt megbízható

mérőeszközt szolgáltatva a kutatók és családterapeuták számára, hogy egyetértő nyelven és módon becsüljék fel a páciens interperszonális kapcsolati relációit és 2) legyen beültethető a DSM IV. negyedik ("pszichoszociális problémák") tengelyére, ezáltal váljék a pszichiátriai diagnózisalkotás szerves részévé. Noha a GARF (Global Assessment of Relational Functioning) skálát az Amerikai Pszichiátriai Társaság elfogadta, a negyedik tengelybe integrálását általánosabb szakmai konszenzus híján sem sikerült elérni. Ennek ellenére az USA pszichiátriai diagnosztikai gyakorlatában 1994 (a DSM IV. rendszer bevezetése) óta egyre inkább terjed, mivel nem csupán a családi funkcionálás módját ill. a diszfunkcionalitás mikéntjét méri, hanem a rendellenességek mellett a pozitív családépítő tartalék-erőket, potenciálokat is felbecsüli. A skálát könnyű a klinikai rutinvizsgálatba beiktatni A skála lelkét alkotó

becslési szempontrendszert a Beavers-féle modell és az Epstein "McMaster család modell" teoretikus rendszerének kombinációja alkotja. Cierpka (2003) német családterapeuta szerint a skála azért nem érhette el a GAF-hoz hasonló népszerűséget, mert "dinamikai szemlélete" nem illeszkedik a DSM IV. által megkívánt "medikális" gondolkodásmódhoz. Mindazonáltal 1994-től a német nyelvterületen is bevezették és standardizálták (Cierpka és Stasch, 2003). Használata pedig gyorsan terjed A pszichodiagnosztika meglepő tényekkel állít szembe a korszellem normaemberének változásával összefüggésben is. Példaértékűen említhetjük erre, hogy a Beckman és Richter, valamint a Brähler házaspár, által 1993-ban kidolgozott, a párkapcsolatok vizsgálatát szolgáló, Európában gyorsan elterjedő Giessen-teszt tíz éves reteszt-kontrollja során az egykori "normáltípusok" jelentős eltéréseket mutattak. Egyes,

a teszttel mérhető, jellegzetes kapcsolattípusokat ma már nem lehet igazolni. Kubinger és munkatársai (2003) tíz év távlatában a két vizsgálat eltérő eredményeit az eltelt időszak jelentős társadalompolitikai, szociális és családszerkezeti változásaival magyarázzák, melyek leképződnek és kifejezésre jutnak a pár (és személyiség) profilok változásában is. Erre alapozva a tesztológia számára a 7-8 évenként szükséges újravizsgálást és normálást (standardizálást) javasolják. Player (2003), a vierseni német gyermek-, pár- és családterapeuta pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az utóbbi évtizedben jellegzetes arculatú családpatológia figyelhető meg: a szülői szerepek hiányosságai, a szülő tehetetlensége, segélytelenség-érzései, főként a kooperációveszteség és a felelősségvállalás képtelenség. Ezek gyakorta a gyermek tüneteiben képződnek le, olyan reflexív kapcsolatmintában, amely leginkább a

kommunikációban jut kifejezésre. A gyermek tünete mintegy kísérletnek tekinthető a szülői tehetetlenség leküzdésére. Az időhiány, a kapcsolathiány és a szülő külső (munkahelyi) felelősségvállalási nyomása tehát pszichopatogénné súlyosbodhat. A szakmai nézőpont sajátos változásaként érzékelhetjük azt a tényt is, hogy napjainkban az igényes tesztológia csak azokat az eljárásokat "jegyzi", amelyek a pár vagy család egészéről - mint rendszerről - tudnak érvényes információkkal szolgálni. Cierpka már 1998-ban megállapította: sok diagnosztikai eszköz létezik, amely a párt alkotó egyének felől vagy a család alrendszerei (esetleg egyedei) szempontjából képes láttatni a helyzetet, miközben magáról az egészleges rendszerről nem tud nyilatkozni. Csak azokat az eljárásokat tekinthetjük pár- és családdiagnosztikai értékűnek, amelyek a vizsgált magasabb rendszeregységekre irányulnak és erről a

rendszergondolkodás nyelvén adnak információkat. Nem meglepő ez az álláspont Schacht és Strupp 1984ben fogalmazták meg az un Problem-treatment-outcome kongruencia elvét, mely a klinikai problémák jellemzésének, mérésének, a terápiás folyamatbeli változásnak és kimenetelnek a konceptualizálására vonatkozó izomorfizmus, illetve kongruencia követelménye. A szakembernek következetesen maradnia kell a választott elméleti rendszer fogalomtárának, szakmai nyelvének használatában ahhoz, hogy szakmai konszenzust remélhessünk. A pár és család tekintetében az interakcionizmus és rendszerszemlélet kínálja a közös platformot. A változó szakmai optika és gondolkodásmód valamint kor(szak) specifikusan változó emberkép, családműködés és "norma-ember" tükrében még inkább fontosnak kell ítélnünk a konszenzus elérését a(z egyéni /pár/ család és közösségi) pszichodiagnosztikai lehetőségek (szükségességek) terén.

Ezt szolgálja a pár- és családrendszer elméletileg megalapozott, főbb vizsgálati irányaira vonatkozó áttekintésünk. Az interjú helye a pár/családdiagnosztikában A pár és/vagy család megismerésének szükségszerű alapeszköze az interjú. Az a rendeltetése, hogy releváns adatokat és megbízható válaszokat szolgáltasson a klinikus vagy kutató kérdésfeltevésére és lehetővé tegye a pár/család önbemutatását, valamint intervenciós cél esetén - a szövetségre lépő segítő kapcsolat kialakítását. A kérdésfeltevés lehet elsődlegesen diagnosztikai (szelekciós stratégia), de a klinikai gyakorlatban a megismerés útja egyszersmind a segítő, korrekciós ill. terápiás lehetőségek keresését, sőt a "beavatkozás" megkezdését is jelenti (modifikációs stratégia) (Cierpka, 1988). A kutatás kérdései kevésbé átfogóak, inkább célzottak, gyakorta terápiás folyamat- vagy hatáselemzésre irányulhatnak (evaluáció).

Az a hat fő módszertani lehetőség, mely a megismerést szolgálja, határozott elméleti keretekbe illeszkedik (a módszertan sem semleges!), eképp még a kérdezés módja is különbözhet. A rendszerszemléletű interjúzás nem a lineáris kérdezést, hanem a beavatkozó interjúzást preferálja. A cirkuláris, reflexív, stratégiás, jövőre irányuló kérdések egyszersmind intervencióként is szolgálnak. A megismerő utak hat fő csoportba sorolhatók: (1) interjúmódszerek, (2) megfigyelési és becslő eljárások, (3) a laboratóriumi vagy természetes helyzetekben történő információszerzés, (4) a közvetett, kérdőíves (önkitöltős) tájékozódás, (5) a félig vagy teljesen struktúrált (feladatadó vagy kérdésfeltevő) interjúk, (6) a (szituáció)-struktúráló projektív technikák (szobor, báb, rajz, színház, szceno-, dramatikus technikák, szociometria stb.) és projektív tesztek (pl Közös Rorschach Vizsgálat) megannyi megismerő

utat nyitnak a szakember számára. A feltáró diagnosztikai módszerek többsége - különösen a projektív technikák gyakran részeivé válnak a pár- és családterápiának. Eszközbeli lehetőségeikről Scherman és Fredman - magyar nyelven is érthető - könyve bőséges tájékoztatást kínál (1989). A pár, még inkább a család vonatkozásában az interjúnak az a rendeltetése, hogy • meghatározza az együttélők életciklus szakaszait, és az ebből adódó kihívásokat, • ismertté tegye az interakciók azon probléma-területeit, amelyek beavatkozást kívánnak, • feltárja a gyermeki fejlődés veszélyeztetett zónáit, melyeket olyan családi befolyások fenyegetnek, mint pl. a kommunikációs zavarok, a hiányos szerepminták, stb, • hipotéziseket állítson fel a pár ill. a szülők együttélési problémáira, esetleg pszichopatológiájára vonatkozóan, • kipuhatolja, vannak-e más veszélyeztetett családtagok is, és • megállapítsa

vajon a család hozzájárul-e a gyermek zavaraihoz, vagy képes-e azokat ellensúlyozni, végül • megtervezze a beavatkozás legígéretesebb módját. A pár/családvizsgálatok fő dimenziói A diagnosztika dimenzióiként távlatnyitó megközelítési irányokat mutatunk be. Noha azokat a jelentős elméleti modelleket is felvázoljuk, amelyek elősegítették e dimenzió(k) jelentőségének felismerését és feltárását, sőt kidolgozott (valid, megbízható) módszerekkel is szolgálják a megismerést, nem célunk a családterápiás irányzatok rendszerbe foglalt, teljes ismertetése. Ezt a magyar családterápiás kiadványokban fellelhetjük (ld. függelék: áttekintő irodalomjegyzék) Kiemelésünkben azok az "iskolák" szerepelnek, amelyekhez pár/családdiagnosztikai szempontból jelentős eredmények fűződnek. A pár/családdiagnosztika dimenziói, távlatnyitó megközelítési irányai a megismerés fő feladatainak feleltethetők meg.

Vizsgáló eszközeinkkel meg kell ismernünk (1) a családstruktúrát, (2) fel kell tárnunk a családtörténetet, (3) meg kell határoznunk a családi életciklusból (is) következő fejlődési feladatokat és (4) a család életfolyamatának, működésmódjának jellegzetességeit. E négy dimenzió vonatkoztatási keretet is jelent, jelenségértelmezési támpontokat nyújt a (minél átfogóbb és elmélyültebb) megismeréshez. A strukturális dimenzió E dimenzió kulcsfogalmai : a családszerkezet, határok, alrendszerek, autonómia, távolság-közelség, szerepek, funkció-hierarchiák, kohézió és alkalmazkodóképesség. Azok a teóriák, amelyek fogalmi rendszerkeretül szolgálnak, az egyes szerkezeti összetevőket elméletspecifikusan hangsúlyozzák. A strukturális irányzat (Minuchin és mtsai, 1967, Minuchin 1974) mindenekelőtt a családszerkezetet, a generációs határokat és a hierarchikus szerep-elrendeződéseket állítja a középpontba. A

"kapcsolati zűrzavar" versus az elszigeteltség foka illetve az alkalmazkodási potenciál mértéke ad támpontokat a családi működés megértéséhez. A jól funkcionáló családokban világos tekintélyi vonalak és határozott határok vannak a szülők és gyermekek közt, így a szülők képesek elősegíteni a gyermekek tágabb szociális környezetben való alkalmazkodását. A kihelyezett antennákkal és folytonos egymást ellenőrzéssel élő család a szimatoló/kontrolláló viszonyulással a kuszaság diszfunkcionalis állapotában él. Az interakció-szegény és kapcsolathiányos családban "a hajók az éjszakában némán mennek el egymás mellett", ez az elszigeteltség állapota. E szélsőséges strukturában élő gyermek pszichoszomatikus problémákkal reagálhat, a felnőttek pedig magatartászavarokra esélyesek. A családi rendszer alrendszerei (házaspár, szülők, és gyermek(ek), testvérek, nagyszülők, együttélő rokonság)

egységeket alkotnak. Ezen egységek különböző síkjainak szabályozását, ellenőrzését, valamint a funkcionális differenciáció fenntartásához szükséges határokat hierarchikus struktúra jellemzi. A túl merev vagy túl diffúz határok funkciózavarokat eredményeznek az alrendszerek között, de a család és külső környezete viszonylatában is. A "kusza" család belső határai pl diffúzak, ezáltal az alrendszerek közti mozgások kaotikusak, külső határai viszont merevek és ez akadályozza a kölcsönös kommunikációt a külső környezettel. A Minuchin (1974) által konceptualizált (strukturális) családmodell operacionalizált, alapvető diagnosztikai eszköze a Perosa által 1981-ben kidolgozott "Structural Family Interaction Scale" (SFIS) kérdőív, mely a családi határokat diffúz versus merev kontinuum mentén helyezi el, valamint dolgozik a család stresszhez és konfliktusokhoz való alkalmazkodás dimenziójával is. A 85

tételből álló kérdőív 13 alskáláját is a strukturális terápia elméleti hátterén alakították ki, de a kritikák szerint (Cierpka, 1988) a skálák közül hiányzik az affektusok, affektív kapcsolatfelvétel és az értékek-normák dimenziója. A családtagok egészséges individuációja, az autonóm személyiség kibontakozása szempontjából, a távolság és közelség szabályozásának viszonylatában vizsgálja a családi szerkezetet és működést Bowen (1978) modellje. Kérdéses, mennyire segíti elő a család az egyes családtagok ill. az együttélők - esetleg több nemzedék - egészséges autonóm fejlődését vagy éppen akadályát képezi-e a szelf differenciálódás folyamatának. Egy szülőpár "életfélelme" pl elegendő ahhoz, hogy ennek elhárítására gyermeküket bevonják saját interakcióikba. Ez a " háromszögesítés " pl arra kényszerítheti a gyermeket, hogy a szülők házasságának fenntartása

érdekében feláldozza saját fejlődési igényeit. A család strukturális dimenziója szempontjából, a kohézióra és alkalmazkodóképességre vonatkozóan Beavers (1977) valamint Olson (1993) "circumplex " modellje jelentős. Beavers rendszermodellje egy pszichiátriai elméletet kapcsol össze az általános, rendszerszemléletű irányulással (Beavers és Hampson, 1996). Modellje három előfeltevésen nyugszik: 1) a családi funkciószintet egyféle folytonossággal lehet leginkább kifejezni, 2.) a családok feladatteljesítésének mérése a működésminőség fontos tényezője 3.) a családokra különböző működési stíluspreferencia jellemző: a centripetális (befelé irányuló) a családból erőt merítő felől a kiegyensúlyozotton át a centrifugális (kifelé irányuló), az érzelmeket és kielégülést a családon kívül kereső stílusig terjedő kontinuumon. Az alkalmazkodóképesség a centrifugális és centripetális erőaránnyal

áll összefüggésben. Ez a modell szervesen illeszkedik a családterápia legfontosabb klinikai irányzataihoz, pl. a struktúrát és határokat hangsúlyozó Minuchin-féle, a Szelf differenciálódásra koncentráló boweni vagy az olsoni circumplex modellhez is. David Olson családterapeuta-kutató szakember a családi kohézió főfogalmát emeli ki (Olson, 1996). A kohéziót folytonosságként jelöli meg, mely az elszigetelttől az elkülönültön és a kapcsolatban állón keresztül a szélsőségesen kuszáig terjed. Az alkalmazkodóképesség folytonossági íve a merev, a struktúrált, a rugalmas és a kaotikus tengelyen fejezhető ki. A két fő dimenzió, kohézió és alkalmazkodóképesség összekapcsolásával a családokat 16 típus szerint lehet osztályozni. A szélsőségek diszfunkcionalitással, a középső(bb) értékek jól funkcionáló, azaz megfelelőbb alkalmazkodóképességgel jellemezhetők. A struktúracentrikus módszerek köréből kiemelkedik

Olson (1993) fenti modellje és az arra épülő FACES (Family Adaptability and Cohesion Evaluation Scale) kérdőívcsoport. Olson a kohézió és az adaptibilitás 16 családtípusára vonatkozóan megfogalmazza az ezekre jellemző működési és strukturális sajátosságokat, továbbá kitér a családi életciklus (Carter és McGoldrich, 1989) hatására is. A FACES a pár vagy család valamennyi tagjával felvehető, eredményként szemlélteti a reálisnak tartott, illetve ideálisnak vélt közös "önképet", a családtagok egymásról való megítélésében megmutatkozó különbségeket. Az Olson-modellt az amerikai kultúrában széles körben alkalmazzák, klinikai csoportok esetén támpontot ad a terápia tervezéséhez, sine morbo pároknál pedig önismereti alap. A FACES eredetileg 204 itemből állt. 103 a kohézióra, 101 az alkalmazkodásra irányult. A módosítások során a II-es rendszert már 30 itemre, a III-ast pedig 20 tételre redukálták. A

II-essel történt a legtöbb vizsgálat és azt találták, hogy a kérdőív híven tükrözi a családi fejlődési fázisok jellegzetes vonásait. A családi rendszerekben a tagok más és más életciklusban eltérőn észlelik feladataikat, szerepeiket és ez a kérdőív alapján tipizálható is. A fiatal párok kohezívebbek, az adoleszcens gyermeket nevelő szülők kisebb kohézióval és nagyobb függetlenséggel jellemezhető családi életdinamikát tükröznek. A FACES II, III, és IV valószínűleg a világszerte a leginkább elterjedt család-vizsgálati kérdőív. A FACES IV pszichometrikus szempontból a legdifferenciáltabb. Tiesel (1994) az egészséges családi funkcionalitás mérésére kialakított két skálához (kiegyensúlyozott kohézió és kiegyensúlyozott rugalmasság) további négy "kiegyensúlyozatlanságot" mérő skálát dolgozott ki, a problémás családi funkcionalitás mérésére (széteső, egybefonódó, merev, kaotikus

szerkezetek). A FACES IV néven ismertté vált módszer részletes bemutatása jegyzetünk második részében található (9 és 10. fejezet) Saját munkánkban az elméleti háttér és a mérésmód leírása után rövid részben ismertetjük a FACES teszttel kapcsolatos saját kutatási adatainkat. Az itneterkulturális családkutatásnak ez a nemzetközi gyakorlatban elfogadott módszere lehetőséget ad a hazai vizsgálati minták már meglévő külföldi eredményekkel történő összevetésére. A nemzetközi együttműködésre maga a szerző tett javaslatot, amikor tesztjét rendelkezésünkre bocsátotta. A strukturális irányzatokhoz rendelhető hozzá a Gering által kidolgozott "Családstruktúra-teszt" is (Familienstruktur-Test, Gering 2004), mely közvetlenül a klinikai gyakorlatból formálódott ki. A család hierarchikus struktúrájának és kiegyensúlyozott kohéziójának rendszerszemléletű alapelvére épül. A jól funkcionáló család

határozott generációs határokkal is rendelkezik. Ha a családtagok manuálisan bábúk térbeli elrendezésével családjukat megjelenítik (családábrázolás), majd ezt a felépítést módosítják a vizsgálatot végző személy instrukciói szerint, akkor a "háromdimenziós családrajzon" közvetlenül tükröződik az érzelmi közelség-távolság, a kapcsolat szorossága és hierarchia. Ezt a módszert tesztrepertoárunk harmadik részében közelebbről is bemutatjuk (3.1) A "struktúra-dimenzió" keretében kiemelhető főfogalmak, mint diagnosztikailag tisztázandó összetevők-sajátos kérdéskörökben ragadhatók meg, ezek a szakmai tájékozódás szellemi vezérfonalai lehetnek (Davidson et all, 2003). A határokra és alrendszerekre vonatkozó legfontosabb kérdések • Milyen stabilak az alrendszerek és milyen összetételűek? Normálisak (pl. szülők) vagy patológikusak (pl. apa-gyermek koalíció)? • Vannak-e utalások

határsértésre (pl. szexuális visszaélés, parentifikált (szülőszerepbe bevont) gyermek, nemzedékeken áthúzódó koalíciók? Bevonják-e a gyermeket a szülői konfliktusokba? • Vannak-e utalások hierarchikus szerveződésre? Kié a tekintély? Ki veti alá magát? Ki hozza meg a döntéseket, és hogyan érvényesítik azokat? • Komplementerek, önmagukban konzisztensek és átfogóak-e a családbeli szerepek, különösen a szülőké és a házaspáré? • Milyenek a tágabb családdal és a közösséggel kapcsolatos határok? • Milyenek a jelenlegi család és a korábbi családok tagjai közti határok? A kohézióra irányuló főbb kérdések • Hogyan fejezik ki a családtagok az autonómiájukat? • Illojálisnak tekintik-e a saját igények kifejezésre juttatását a családdal szemben? • Lehetséges-e az önkifejezés anélkül, hogy ez megterhelné a családtagokat? • Mekkora és milyen jellegű a gondoskodás a családtagokról?

Alkalmazkodóképességre irányuló kérdéskör • Hogyan alkalmazkodnak a családi szerepek az előre látható és az előre nem látható fejlődési feladatokhoz? • Létezik-e a családban kölcsönös támogatás? Megtalálták-e a kreatív módját annak, hogy szembenézzenek a kihívásokkal? • Úgy látszik-e, hogy egyéni tünetek tartják fenn a család előnyben részesített interakciós mintáját? • Milyen mechanizmusok gondoskodnak arról, hogy a tünetek fennmaradjanak? A történetiség dimenziója Ez a dimenzió az előtörténetre, a származási családra helyezi a hangsúlyt. Milyen pszichogenetikai, szocializációs átörökítő hatásokat hordoznak és visznek tovább a párok, és mit vesznek át tőlük a gyermekeik? A nemzedékeken is gyakorta átívelő patológiáknak nem csupán a biológiai determináció oldaláról van és lehet jelentőségük, hanem a pszichológiai, érzelmi, viselkedési és tüneti magatartás átvétele,

"eltanulása" és továbbadása szempontjából is. A mintakövetés nem tudatos interakciós jellegzetességeit éppúgy hordozza az anyai magatartás ("Nem fogok kiabálni a gyermekemmel- amint anyám tette"- mondja a kismama, majd pedig később "akarata ellenére" mégis önfeledten hangoskodik), mint a gyermek reakciója (modellkövető tanulását már óvodai kiabálásaiban tetten lehet érni). Később, felnőttként is az a viselkedés válhat számára a szülői szerepben "természetesnek", amelyet önmaga megtapasztalt, eltanult. A modellkövetés azonban az elhárító és feszültségfeldolgozó lelki mechanizmusok átvételére is kiterjed. A családtörténet legbeszédesebb diagnosztikai nyomozó eljárása a genogram (Tóth, 2005). Nemzedékeken át követhetővé teszi a házassági vagy együttélési kapcsolatokban lévő felek "hozott" pszichopatológiáját, továbbadásának jellegzetes nyomvonalát. A

pszichikai zavarok genetikai diszpozíciója és interakciós, a családi narratívumokból feltáruló "hozománya" jól követhető a genogram szemléletes, megjelenítő módszerével, melyben a csatlakozó családtörténetek a tünetek megjelenése szempontjából releváns, a fejlődésre leginkább ható tapasztalati viselkedésmintákat is magukba foglalják. Nyilvánvaló, hogy a klinikai kép, vagy a magatartászavar jellege dönti el, milyen súlya lehet a zavar létrejöttében a pszichogenetikai tényezőknek. Az otthonról gyakorta elszökdöső gyermek, vagy az iskolai teljesítménye, esetleg aktuális kudarca miatt túlaggódó eminens álmatlansága és iskolafóbiája a családrendszer működésére, szülőszerepekre és az interakciós jellegzetességekre fókuszálja a diagnosztikai munkát, és szükségessé teszi a szülői viszonyulás alaposabb elemzését. A szülők származási családjának története, az együttélés módja, a szülők

jellegzetes reagálása nyomravezetője lehet pl. a maximalista követelmények eredetének Rátalálhatunk azokra a problematikus készségekre, hajlamokra, melyeket a szülők saját házassági és családi életükben önkéntelenül is tovább örökítenek. A párkapcsolatok zavarai esetében a kollúziók (rejtett, tudattalan összejátszások) labirintusában mindig a származási családból hozott minták felderítése képezi az Ariadné fonalat (Willi, 1982). A gyermeket is bevonhatják a szülők a párkapcsolati játszmákba és a megoldatlan konfliktusokba, különféle koalícióképző, parentifikáló, bűnbak, stb. szerepekben A családtagok előtörténeti idővonala a nemzedékeken átívelő családi mítosz-és titokképzésére, családműködési jellegzetességekre világíthat rá. Az utóbbi két évtized kutatásai és terápiás megfigyelései bebizonyították, hogy a történelmi traumatizáció az egyes családok, családtagok, gyermekek, túlélők

lelkében hagyott tudattalan - mély nyomokkal továbbörökítheti a szélsőséges rettegést, a veszteségtől való félelmeket, a pszichoszomatikus reakciómintákat, (ön) destruktív- autoagresszív pszichológiai hajlamokat (László, 1995, Virág, 1996). Az előtörténetre a családból hozható minták jelentőségére világít rá saját vizsgálatunk is a depressziós anya és párja, (diád) valamint (testvér pár esetén a legkisebb) gyermekük triadikus interakciós jellegzetességeit illetően. Az anyát a párkapcsolati diádban "szelf-diszkvalifikációs" ön-alulértékelő, és párját felértékelő vagy erősítő kommunikációs lépések jellemzik. A gyermek belépésével azonban átmenetileg feladja a szubordinált helyzetét, miközben a gyermek veszi át és kezdi el az önalávető anyai mintához hasonló interaktivitást (Bagdy, 2002). A vizsgált depressziós anyák hasonló magatartással jellemezték származási családjuk nő tagjait,

gyakran az édesanyjukat. Az előtörténeti szál felfejtésének szükségességével csaknem minden pár- és családterápiás irányzat egyetért. A feltárandó tényezőkre vonatkozó kérdéseket Davidson és munkatársai (2003) nyomán az alábbiakban vázoljuk: A pár (szülők) fejlődési jellegzetességei • Előfordulhatnak-e valamelyik házasfél (szülő) származási családjában olyan különleges események, amelyek nyilvánvalóan erősen hatnak (pl. szexuális abúzus)? • Léteznek-e olyan előtörténeti tapasztalatok, amelyek valamelyik szülőt befolyásolták (pl. erősen büntető viselkedés a származási családban)? • Vannak-e utalások arra, hogy korábbi tapasztalatok maradandóan kihatnak valamelyik szülő szülői viselkedésére? Szülői funkciószint • • • Diagnosztizáltak-e valamelyik szülőnél olyan pszichikai zavart vagy testi betegséget, amely befolyásolja szülői viselkedését? Van e bármilyen jele annak, hogy az effajta

zavarokra való különleges hajlamot átvitték a gyermekekre? Milyen a szülő alapvető személyiségi stílusa, beállítódása (pl. introverzió), magatartási jellegzetessége (pl. erőszakosság, kritikusság Nemzedékek közötti funkciószint • Van-e jele valamilyen személyiségzavarnak? • Hogyan jellemezhető a szülők, gyermekek és nagyszülők jelenlegi interakciója? • Támogatják-e a nagyszülők a szülők nevelési stílusát, vagy beleavatkoznak abba? • A szülők gyermekükkel szemben jelenleg támasztott követelményeinek van-e összefüggése a nagyszülők (felderíthető) igényeivel? A házasság előtörténete • Mi vonzotta egymáshoz a házasfeleket/együttélőket, az apát és az anyát? • Hogyan találkoztak, hogyan alakult a kapcsolatuk az idők során? • Milyen elvárásaik voltak a kapcsolatuk kezdeti időszakában? Megváltoztak-e azok? • Volt-e korábbi házasságuk vagy hosszabb párkapcsolatuk? • Születtek-e ezekből

gyermekek? • Milyen események vezettek a kapcsolatok befejezéséhez? • Befolyásolják-e hasonló tényezők a jelenlegi viszonyt? • Miképpen befolyásolják a korábbi házastársak a jelenlegi házasságot? • Melyek most az elégedettség, illetve a frusztráció területei a foglalkozást, a pénzügyeket, a szexualitást és a szülői funkciót illetően? A fejlődéslélektani dimenzió Az egyéni érés/fejlődés a párkapcsolati és családi rendszer időbeli-folyamati változásával szoros, elválaszthatatlan összefüggésben a legfontosabb dinamikai generátor szerepét tölti be. Erikson (1991) az individuum érési folyamatának pszichoszociális modelljét "a bölcsőtől a sírig" nyomon követhető, epigenetikus (belsőleg programozott, törvényszerűen előrehaladó) ciklusokban láttatja. A pár- és családfejlődés szakaszoló "ciklusmodelljei" ehhez képest az egyének belső fejlődését is szolgáló családrendszer fázis

specifikus feladataiban és történéseiben ragadják meg az időbeli- folyamati szükségszerűségeket. Haley (1963/1981) hét fázisú modellje (ld. Bagdy, 2002), és más, szakaszoló elméletek mellett olyan fejlődési koncepciókra hivatkozhatunk, amelyek pár/családdiagnosztikai hozama az idők során bebizonyosodott. Combrick-Graham (1985) például a családi életciklust soknemzedékes spirálmozgásként jeleníti meg. A centripetális (közelítő, összetartó) és centrifugális (távolodó, "kiröpítő") mozgáserők periódusai között oszcilláló fejlődés az egyének, a családi alrendszerek változásaiban képeződik le. A párkapcsolat kezdetének, a gyermek(ek) születésének, sőt a családot érő sokkhatásoknak vagy traumáknak az idején inkább a centripetális erők, míg az iskolakezdéskor, a fiatal felnőtt gyermek elköltözésekor vagy házasságkötéskor a centrifugális erők kerülnek átmenetileg túlsúlyba. Az

individualitás, az autonómia fázisspecifikus hangsúlyozása a centrifugális erők aktivizálódásával jár. A szituatív hatások (státuszvesztés, konfliktusok) is módosítják az erőarányokat. Az alrendszer(ek)ben kialakuló dinamikai viszonyoktól és kiegyensúlyozó törekvésektől függ a rendszeregyensúly. Léteznek olyan időszakok egy család életében, amikor együtt élő nemzedékekre (nagyszülők-szülők-gyermekek) kiterjedően összhangba kerül a két fő erő, pl. az idősek nyugdíjra, a szülők az életközépi feladataikra, a gyermekek már a fiatal felnőtti életre (pl. tanulmányaik felsőszintű folytatására) készülnek fel Máskor pedig a családrendszert alkotó egyének ill. alrendszerek, nemzedékek ellentétesnek, aszinkronnak élik meg az életeseményeket. Ilyenkor valószínűbb, hogy az egyensúly megrendülést különféle zavarjelenségek (esetleg tünetek, betegségek) megjelenése jelzi. Nem tervezett, gyors változások,

elhagyás, válás, státuszvesztés, stb. krízisállapotként tükrözik az erőrendszerek diszharmóniáját. Hogyan fejlődhet a párkapcsolatban a két fél és a "mi" együttesség szövetsége? Hogyan függhet ez össze az önértékeléssel, valamint a partnerről kialakított képpel? Hogyan viszonyulhat az ideális képhez a reális (noha szubjektív), melyet a felek kialakítanak egymásról? Erről ad bőséges információt a nagysikerű, (német nyelvterületen általánosan használt) Giessen teszt. Tételeit szociálpszichológiai és mélylélektani szempontok szerint állította össze Beckman, Brähler és Richter (1993). A teszt leginkább a párdiagnosztika és szociálpszichológiai kutatás számára ajánlott. Sokoldalú használhatóságával gyűjteményünkből is megismerkedhet a használatával próbálkozó pszichológus (3. rész, 15 fejezet). Anders (1989) a sikeres vagy eredménytelen "szabályozás" összefüggésében vizsgálja a

fejlődési folyamatot. Az egyéni fejlődés(eke)t elősegítő vagy gátló aktivitás(ok) a fejlődéssel együtt járó feladatok megoldási sikerének zálogai. A kiegyensúlyozott szabályozás egymás szükségleteinek felismerési érzékenységével és főként a gyermek igényeinek megfelelő szülői viszonyulással jellemezhető. Ha a szülők, avagy a mintaadó referenciaszemélyek hiányosan, ill. szélsőségesen reagálnak, akkor elégtelen vagy túlzott szabályozás állhat elő Ha viszont az igényfelmérés helyes, de ezt nem követi adekvát szülői reagálás, ill. a szülői kontrollfunkció inkonzisztens, akkor "szabálytalan, következetlen szabályozásról" beszélhetünk. Mindegyik "kilengésnek" ára van, a túlzott szabályozás pl. a függőségi viselkedés bölcsője A patopszichológiai jelenségek a szabályozás mikéntjével összefüggésben jól értelmezhetők. Epstein (1993) a családvizsgálati lehetőségeknek az un.

családi funkciószint McMaster modelljét kínálja fel. A rendszerszemléletű fejlődéskoncepció keretében e modell az egészséges (jól funkcionáló) család hat működési területét ragadja meg. Ezek: a problémamegoldás, kommunikáció, szerepek, érzelmi reakciókészség, érzelmi részvétel (bevonódás) és a viselkedés ellenőrzése. Ez a megközelítés a jól funkcionáló, "egészséges" rendszer felől méri fel a hiányok mentén megragadható zavarfaktorokat. Módszerük a Family Assessment Device = FAD, "családfelmérő kérdőív" melyet Keitner Gábor (1988) majd Kurimay Tamás (1994, 2004) magyar nyelvterületen is bevezetett. Alkalmazásával egy-egy család klinikai versus jól funkcionáló működésmódjának "sávszélességét" tudjuk megállapítani. Az 53 tételes önjellemző módszer tranzakcionális és rendszerelvű megközelítést képviselve, kevéssé koncentrál az egyénre, azaz mellőzi az intrapszichés

folyamatok feltárását. Hét alskálája közül a hetedik egy összesítő értékelő skála, mely minden alskálával magasan korrelál. A FAD népszerű kérdőívvé vált, mivel már 12 éves kortól alkalmazható, egyszerű, érthető, információgazdag és valid. Rendkívül hasznos a terápiás gondolkodás szempontjából. Arra szolgál, hogy megkülönböztesse a klinikai populációt az alkalmazkodóképes, nem "klinikai" családoktól, a szimptómahordozó közösséget az "egészségesen" funkcionálótól, sőt érzékeny a kultúrák közötti különbségek családi életben mutatkozó tükröződéseinek szemléltetésére is. Magyar "egészséges" családok (jól funkcionáló rendszerek) amerikai családokkal történt összehasonlítása pl. feltárta, hogy a családi szabályok és határok tartásában, a felelősségek teljesítésében az észak amerikaiak kedvezőbben láttatják magukat, mint a magyarok, a

problémamegoldásban és kommunikációban viszont a magyar családok értékelik önmagukat kedvezőbben (Keitner, 1990, idézi Kurimay, 2004). A párhelyzeti fejlődés folyamatának követésére, a változásorientált kutatások eszközéül illetve a tanácsadó valamint terápiás beavatkozások eredményességének vizsgálatára dolgozta ki Schneewind és Kruse (2002) az un. Párklíma Skálát A rövid (24 itemes) és hosszú (54 itemből álló) változatokat pszichometrikusan egyaránt "bevizsgálták" és alkalmasnak találták arra, hogy általa a családrendszeren belüli pár-stresszt, konfliktuskezelési stílust és a résztvevő személyek autoritás-fokát, dominanciáját megítélhessék. A rövid tesztet az összetartozás, függetlenség és javaslat-tevő, cselekvő aktivitás faktorai jellemzik. A hosszú változat pedig az összetartozás, nyitottság, konfliktustagadás önállóság, teljesítményorientáltság, kulturális irányulás, aktív

szabadidő-alakítás, szervezettség és kontroll tényezőiben teszi megítélhetővé a párhelyzetet. A párklíma-skálát is tartalmazza teszt-tárunk harmadik része (Harmadik rész, 16. fejezet) A kérdőíves rendszerű önkitöltős módszerből is következik, hogy az egymáshoz való illeszkedés tükrében láttatja a módszer a párt alkotó személyiségek és viszonyuk milyenségét. A családi kapcsolatok "fejlődési és kohéziós modell"-jére épül a "szubjektív családkép" eljárás ( Mattejat és Scholz, 1994), amely a szemantikus differenciál metodikáját alkalmazva minősítteti a családtagokkal: "Hogyan viselkedik X személy Y személlyel", egyrészt érzelmi, másrészt individuális önérvényesítő attitűd szempontjából. Ezt a "cirkuláris kérdezési stílust" hordozó kérdéslistát egymástól függetlenül válaszolják meg, majd pedig a kiértékelést a tagok válaszdiagramjainak szemléletes

megjelenítésével és összehasonlításával végzik el. Teszttárunk harmadik részében - ezzel a módszerrel is alaposabban megismerkedhetünk (14 fejezet). Az érvényben lévő pár és családfejlődési modelleknek (pl. Haley 1973, Solomon 1973, Carter 1980, Walsh 1982, Jenkins 1983, Wynne 1984, Combrinck-Graham 1985, Carter és McGoldrick 1989) beláthatóan közös vonásai, hogy a családot időben - folyamatban mozgásban lévő rendszerként szemlélik, melyre belső és külső erők hatnak. A befolyásoló erők a biológiai meghatározóktól, személyiségi tényezőktől, az alrendszerek, valamint a külső csoportok és a szociális hálózat hatásain át a kulturális és társadalmi befolyásokig terjednek. A családnak mint fejlődő rendszernek életciklusaihoz illeszkedően feladatok sorát kell megoldania, pl. családtagok normatív vagy akcidentális érkezését-távozását Normatív távozás lehet a fiatal felnőtt "kirepülése a fészekből"

saját családalapítás felé, vagy egy idős beteg családtag halála. Akcidentális távozás viszont egy halálos baleset Minden változás a határok módosítását és az érzelmi folyamatok átélését, feldolgozását követeli meg. Ha ezeket a család nem képes elviselni, megoldani vagy feldolgozni, akkor problémák, tünetek, zavar, vagy betegség lehetnek a nyomjelzői az elégtelen működésnek. A családfejlődési modellek sokféle elméleti bázisból indulnak ki. Éppen ezért érdemel említést Steinhauer és Skinner (1984) FAM (Family Assessment Measure) kérdőíve, melynek érdekessége, hogy különféle elméleti modelleket integrál, saját nézőpontjaik beépítésével (tanuláselmélet, fejlődéspszichológia, krizeológia, pszichoanalitikus nézőpont). Leginkább ezzel hozható összefüggésbe általános elterjedtsége. Megjegyezzük, hogy a tesztkritériumoknak leginkább hat családvizsgáló kérdőív tesz eleget. Az 1 sz táblázatban

mutatjuk be a fent említett, szilárd elméleti alapokon álló, objektív, valid, megbízható és időtállónak igérkező családvizsgáló kérdőíveket. Táblázat: A tesztkritériumoknak eleget tevő családi kérdőívek Kérdőív Elmélet Szerző(k) Family Concept Q Sort "Family Concept Family Concept Inventory Assessment Method" Van der Veen (1971) Family Assessment Device (FAD) Miller, Epstein, Bishop, (1978) Mc Master modell (Modell of Family Functioning) Family Environment Scale A családi klíma (FES) szociálpszichológiai modellje Family Assessment Measure (FAM - III) Moos és Moos (1989) Családi életciklus fejlődési Steinhauer és Skinner (1984) folyamat-modell "komplexelmélet" Family Adaptability and Olson-féle circumplex Cohesion Evaluation Scale modell (FACES II., III, IV) Olson és munkatársai (1982, 1996, 2004) Az alábbiakban vázoljuk, milyen kérdéscsoportok mentén deríthetjük fel a fejlődési dimenzió

legfontosabb összetevőit: Egyéni fejlődés • Hogyan támogatja és segíti elő a család az egyéni fejlődést? • Hogyan szab határokat a család, és hogyan közvetíti az internalizálásokat, ill. az önkontrollt? • Hogyan segíti elő a család a korai szocializációs folyamatok zavartalan megvalósulását? • Hogyan segíti elő a család a teljesítményt és a sikert, beleértve az iskola sikereket is? • Hogyan segíti elő a család a függetlenséget, ill. az önállóságot és az individualizációt? • Kiegyensúlyozottan és empatikusan reagál-e a család a gyermek fejlődési szükségleteire? • Összehangolják-e a szülők a gyermekek fejlődésének szabályozását, vagy ellentmondásosan járnak el? • Megfelelő vagy nem megfelelő a fejlődési szükségletek szabályozása családban? Mutatkozik-e túlzott vagy elégtelen szabályozás, illetve következetlen inkonzisztens szabályozás? A család életciklusai • Hogyan készült fel a

család az aktuális életciklus eseményeire, és hogyan viszonyul ennek feladataihoz? • Milyen előre nem látható és sajátos kihívásokkal szembesült a család (pl. munkanélküliség, státuszvesztés, betegségek)? • Alkalmazkodóan vagy inadekvált módon reagált-e a család? • Összhangban vannak-e a nemzedékek, ami fejlődési szükségleteiket illeti a személyi tér és távolságszabályozás vonatkozásában (vagy pl. az egyik nemzedékben centrifugális erők uralkodnak, miközben a másikban centripetális erők)? Kontextus tényezők • Hogyan befolyásolta a család szocio-ökonómiai státusza a gyermekeket, magatartási vagy pszichikus zavarjelenségeiket? • Hogyan hatott a gyermekekre a család kulturális és vallási háttere? • Voltak-e korábbi időszakokban más jelentős események (pl. költözések, újraházasodás, iskolaváltás)? • Elszigetelődött-e a család a külső szociális környezettől, vagy pedig kapcsolatban áll más

csoportokkal? Ráirányul-e a család figyelme a meghatározott központi témára, vagy a létrejött kihívásra, krízishelyzetre? Folyamat (avagy kölcsönviszony) szerveződési dimenzió A folyamat diagnosztika a kommunikációt, az érzelmi viszonyulás kifejezésmódjait, a szabályokat és szabályozó mechanizmusokat teszi vizsgálatának tárgyává. Azokat a visszatérő diszfunkcionális interakciós mintákat deríti fel, melyek - jellegzetes kontextushoz, azaz fenntartó helyzetekhez kötötten - e mintákat szervítik. A kommunikációs minták megragadása magában foglalja a család nyílt és rejtett üzeneteit, a verbális és nem verbális kifejezésmód összefüggéseit, ellentmondásainak felderítését, a tünetekkel, viselkedészavarral való kapcsolatának és értelmének kifejezését (ld. családi titok leleplezése, kínos ügy, erőszak, drog, stb.) A vizsgálatvezető célja a kommunikációs devianciák, meg nem felelések, disztorziók azonosítása,

és annak megismerése, hogyan határozzák meg az egyes családtagok a problémát és a változtatási lehetőségeket. Az interakciókat meghatározó családi szabályok és titkos paktumok (pl. kollúziók) bizonyosan diszfunkciót eredményeznek a rendszer működésében. Ez a megjelölt (index) személy, mint páciens inadaptív viselkedésében a legszembetűnőbb. Jürg Willi saját kollúziómodelljének érvényességét vizsgálta az általa Európába áthozott, eredetileg Blanchard (1959) ötlete nyomán Loveland, Wyne és Singer által 1963-ban kipróbált Közös Rorschach vizsgálat (Willi, 1968). Utóbbi szerzők a NIMH -ben (National Institute of Mental Health) folytatták kutatásukat, eredetileg szkizofrén, pszichotikus betegekkel együttélő családokban. Az eredetileg "Családi Rorschach" néven ismert teszt Willi adaptációjában a Közös Rorschach Próba (Gemeinsamer Rorschach Versuch) elnevezést kapta és alapvető vizsgáló eszközévé

vált a rendszerszemléleti keretekben pszichodinamikai és interakcionalista gondolkodású kutatásnak, még inkább a párterápiás praxisnak. A "kollúzió-koevolúció" néven ismeretes Willi modell (Willi, 1985) a felek individuális pszichodinamikai folyamatainak sajátos összefonódásából vezette le a "tudattalan összejátszás" modelljét, melyben a kollúzív versus kollúziómentes (avagy "mentesített") szövetségek tükrében láttatta a párok kapcsolatfejlődési sajátosságait. A Közös Rorschach vizsgálat magyar adaptációja (Bagdy, 1988-2002) már felhasználta a teszt elméleti alapját képező pszichodinamikai elgondolások mellett a NIMH-ben is képviselt, Willi által is preferált rendszerszemléleti interakcionalista modellt. Saját kutatásainkban és a módszertani ismertetésben is hangsúlyt helyezünk a vizsgálat továbbfejlesztésének interaktometriai és processzometriai módszertanának bemutatására (2. rész

4, 5, 6 és 7 fejezetei) A pszichodinamikai folyamatokat is szem előtt tartó, az egyénre és a diádra egyaránt koncentráló pszichoanalitikus szellemiségű interakciókutatási eszközök közül kiemelkedik a Luborsky és munkatársai (1998) által kidolgozott CCRT (Core Conflictual Relationships Theme azaz Központi Kapcsolati Konfliktustémák módszere) is. A módszer azokra a narratívumokra épít, amelyeket a kliensek vagy páciensek az ülések során mesélnek önmagukról és környezetükről. A kapcsolati epizódok azonosítása után egységes jelölési rendszer szerint tipizálhatók a reakciók és az elvárt reakciók egy bizonyos objekttel vagy az énnel kapcsolatban, valamint azok a szükségletek, motívumok, amelyek a kapcsolatban részt vevő személy(ek)ben munkálnak. A CCRT - megfelelő gyakorlat esetén - elsődlegesen terápiás értelmezési keretekben hasznosítható, de jelentős a felhasználó kutatók száma is. A párok - egymástól

függetlenül elmondott a segítő szakemberrel folytatott dialógusából nyerhető feldolgozási anyag, valamint a Közös Rorschach textus ilyen szempontú elemzése módot ad a központi kapcsolati konfliktus feltárására és gyakorlati - esetleg terápiás szempontú - felhasználására. Rávilágít arra, hogyan működik a rejtett (de feltárható) konfliktus azokban az egyénekben, akik ennek kivetülésével együtt birkóznak meg. Illeszkedik-e a két konfliktusmező, vagy eltérő. Van-e esély páros (terápiás) megoldásra A módszer Luborsky és munkatársai által jóváhagyott és támogatott leírását, alkalmazási lehetőségeit és a kezdeti hazai tapasztalatokat a jegyzet harmadik részében mutatjuk be. A stratégiai és kommunikáció orientált családterápiás iskolák (Watzlawick, Weakland, Fisch, 1974), valamint a fentemlített rendszerszemléletű pszichodinamikai közelítések (Willi, 19.) egyaránt a fejlődési dimenziót tekintik a

legfontosabbnak. A "folyamat" írja le az interakciós dinamikát, mely szabályozza a viselkedést és a kapcsolatokat. A kommunikációs minták fogalma a folyamatelemzésben nélkülözhetetlen. A diszfunkcionalitás (Wynne fogalma) a családi kommunikációs stílus jellegzetességeiből, pl. ellentmondásos üzenetek cseréjéből fakadhat. A double bind pl a verbális és viszony-meghatározó nem verbális üzenetek közti ellentétesség iskolapéldája (Bateson, 1979). Az ilyen jellegű kettős megkötések érzelmi instabilitásra hajlamosítják az elszenvedő családtagot. Ezt példázza az az anya, aki szavakban fiát felnövekedésre buzdítja, de folyamatosan elárasztja ellenőrző, gyámolító viselkedésével, kontrollálja fia minden megmozdulását - eképp szóbeli üzenete szerint a fiú csak az általa előírt feltételek mellett nőhet fel, illetve maradnia kell kisfiúnak. Bármit tesz, az hibás A folyamat-központú megközelítés a kapcsolat

kontextusában elemzi és határozza meg a problémát, tünetet, nem az egyén valamely belső vagy eleve adott negatív potenciáljából (betegséghajlamából) származtatja le. A kölcsönösség, kölcsönviszony-szövődés (interdependencia) fogalma pontosabb e vonatkozásban, mint a "folyamat", mely nem asszociálja bennünk a cirkularitás törvényszerűségét. A családműködés "folyamat-dimenziójának" kérdésköreit a vizsgálandó területek szabják meg, öt alcsoportot képezve: Világosság, egyértelműség Tiszták-e a családi szabályok? Sikerül-e a családnak az interjúban világosan feltárnia a klinikai kérdéseket? • Közvetlenül kifejezik-e a családtagok az érzelmi üzeneteket? Elérik-e ezzel a kívánt hatást? Az érzelmek kifejezése • Milyen jellegű az érzelmek kifejezése a családban? Melegszívű, ellenséges, támogató, vagy kritikus? • Megfelelnek-e az érzelmek a szóban forgó témáknak (pl. bosszúság

valaki elfogadhatatlan viselkedése nyomán, vagy pl. veszteség esetén szomorúság?) • Érzékenyen észreveszik-e a családtagok egymás érzelmeit? • Milyen érzést kelt a család kommunikációs stílusa az interjú készítőjében? Probléma-megoldás • Hogyan oldotta meg a problémáit eddig a család? • Egyes családtagok jobban részt vesznek-e a problémák megoldásában mint mások? • Vannak-e sajátosan nemi jellegű különbségek a problémamegoldási stratégiákban? • Ki hozza meg a döntéseket? Megkérdezi-e az érintett a családtagok véleményét? • Milyen szerepe van a gyermeknek a problémák megoldásában? • Túl sok, vagy túl kevés befolyása van-e a gyermeknek? • Többféle fegyelmezési módszert alkalmaznak-e? Megváltoztatják-e a fegyelmezési viselkedést, ha az sikertelen? Kommunikáció • Kongruens-e a verbális és nem verbális kommunikáció? • Más családtagok megerősítik vagy érvénytelenítik-e a verbális

megnyilatkozásokat? • Ismétlődően szélsőségekbe esik-e a család verbális konfliktus esetén? Magatartásminták • Késznek mutatkozik-e a család arra, hogy eltérjen a bevett magatartási mintáktól? • Kész-e a család arra, hogy megfontolás tárgyává tegyen változtatásokat? Úgy fest-e mintha a szükséges változtatásokat kerülnék a fennálló homeosztázis javára? A metaperspektivától a gyakorlatig: négydimenziós megközelítésünk haszna Változó világunk, érzelemszegény, sikerorientált emberképünk és a gyorsan változó család valósága arra késztet, hogy minden lehetséges megismerési utat felhasználjunk az emberi együttélés legintimebb szférájának életminőség-biztosítására, épségének, tagjai egészségének megóvására. A négy dimenzió integratív metaperspektívát kínál, sokoldalú megközelítést tesz lehetővé mind a (még) jól funkcionáló párok, családok erőforrásainak felderítéséhez

(egészségpszichológiai perspektíva), mind a "beteg-gondozó" családrendszer diszfunkcionális működésének megismeréséhez (klinikai optika). Szellemi utunk a megközelítés elvont szintjétől a praktikus és adekvát kérdésfeltevésekig haladva ezt a megismerési és segítő intervenciós szándékot követi. Irodalom Anders, T. (1989): Clinical syndromes, relationship distrubances, and their assessment In: Sameroff, A., Emde, R, (editors) Relationship distrubances in early childhood: a developmental approach, New York: Basic Books Arnold, S., Joraschky, P, Cierpka, A (1996): Die Skulpturverfahren In Cierpka A (Hrsg): Handbuch der Familiendiagnostik. Springer, Berlin Bagdy E. (szerk) 2002: Párkapcsolatok dinamikája, Animula Kiadó, Budapest Bateson, G. (1979): Mind and Nature Dutton, New York Beavers, W. R, Hampson, R B (1990) Successful families: assessment and intervention Norton, New York Beavers, W. R, Hampson, R B (1996) Measuring family therapy

outcome in a clinical setting: Families that do better or worse in therapy. Fam Process; 35: 347-361 Beavers ,W. R (1977): Psychoterapy and growth: A family systems perspective Norton, New York Beckman, D., Brahler, E, Eberhard, H (2003): Der Giessen-Test GT Verlag Hans Huber, Bern Bereczkei T., Gyuris P, Köves P, Bernáth L (2003): Homogámia, genetikai hasonlóság, imprinting. A szülői modellek szerepe a párválasztási preferenciák kialakulásában Magyar Pszichológiai Szemle. LVII 4: 473-494 Bíró E. (2003): Interakciós szinkronitás az interperszonális adaptációban Magyar Pszichológiai Szemle. LVII 3: 341-362 Bowen, M (1978): Family therapy in clinical practice. Jason Aronson San Francisco Bowman, M. L, Touliatos, J, Pelmutter, B F Strauss, M A (2001): Handbook of family measurement techniques (3 vols.) Thousand Oaks, Sage Publications Brunner, E. J, Brunner-Wörner, R, Dieterle, A O (1982): Interaktionsanalyse in der systemorientierten Familientherapie.

Familiendynamik, 5 Jhr 2: 129-138 Buda B. (2002): Emberi kapcsolatok Tipológiák, dinamika, vizsgálati lehetőségek In: Bagdy (szerk.) (2002) Párkapcsolatok dinamikája 23-33 Animula, Budapest Budzmann, E. (2003): Geschlechtspezifisches Verhalten aufgurd unterschiedlicher Denkstrukturen bei Männern und Frauen als zusätchiches Konfliktpotenzial in der Partnerschaft. Familiendynamik 28 Jhr 4: 513-523 Carter, McGoldrick, M. (1989): Overview: The changing family life cycle: A framework for family therapy. In: Carter, B, Mc Goldrick, M (Eds): The changing family life cycle Allyn and Bacon, Boston Cierpka, M. (Hrg) (1988): Familiendiagnostik Berlin Heidelberg, Springer Verlag Cierpka, M., Stasch (2003): Die GARF Skala Familiendynamik 28: 176-200 Combrinck-Graham, L. (1985): A developmental model for family systems Family Process 24: 139-150. Csányi Vilmos (2001): A humán viselkedéskomplexum evolúciója. In: Lélek és evolúció (Szerk. Pléh Cs, Csányi V, Bereczkei T), Osiris

Kiadó, Budapest 60-73 Davidson, B. W, Quinn, H, Josephson, A M, Georgia, A (2003): Diagnostik in der Familientherapie. Systemische und entwicklungspsychologische Perspektiven Familiendynamik 28 Jhr. 2: 159-175 De Shazer (2003): Sinn stiftende Verfahren. Familiendynamik 28 Jhr 1: 95-108 Duck, S., Gilmour, R (Eds)(1981-1984): Personal relationships Academic Press London Eepstein NB, Bishop D, Ryan C, és munkatársai: (1993) The Mc Master Model: view of healthy family functioning. In: Walsh F, editor Normal family process Guilford Press, New York. Erikson, E: (1990) Az életciklus: az identitás epigenezise. In: A fiatal Luther és más írások Gondolat Kiadó. 437-496 Budapest Fischer, H. R (2003): Metaphern, Sinnreservoire der Psychoterapie Familiendynamik 28 2: 9-46. Gehring, T. M Debry, M, Smith, P K (2001): The Family System Test (FAST): Theory and Application. Routledge, London Glatz, P. (2001): Die beschleunigte Gesellschaft Rowehlt, Frankfurt am Main Gurman, A. S, Kniskern, D

P (Eds)(1981): Handbook of familytherapy Brunner-Mazel, New York Haley, J. (1973): Uncommon Therapy, Norton, New York Haley, J. (Ed)(1967): Advanced techniques of hypnosis and therapy New York: Grune and Stratton. 1967 Haley, J. (1976) Conducting the first interview In: Haley J editor Problem solving therapy San Francisco. Jossey-Bass 1976 Hendrick, S. S (1988): A generic measure of relationship satisfaction Journal of Marriage and the Family, 50: 93-98. Hildebrand, B. (1991): Mikroanalyse von Sprache als Mittel der Hypothetisierens Familiendynamik, 16 jhr. 3: 244-256 Jenkins, H. (1983): A life cycle framework in the treatment of under garised families Journal of Family Therapy 5: 359-377. Jungmann, J. (2003): Interdiszciplinäre Kooperation Wie erreichbar ist das Ziel? Zeitschrift für Systemische Therapie. 21 Jhr 4: 224-233 Keitner G. (1988): Depresszió és család In: Arató M (szerk) Depresszió Animula, Budapest Kelemen G., Csákiné Király L (2003): Pszichiátriai és

szenvedélybetegek szociális ellátása NCSSZI. Oktatási segédanyag, Budapest, Salgótarján Kelley, H. H és munkatársai (1983): Close relationships, New York, San Francisco, Freeman Koltai M. (szerk)(2003): Család, pszichiátria, terápia, Medicina Kiadó, Budapest Kreise, R. (2004): Die phobische Kollusion Familiendynamik 29 Jhr 1: 4-21 Kubinger, D. K, Alexandovitz, R, Punter, J F, Brahler, E (2003): Paardiagnostik mit dem Giessen Test. Typische Paarprofile in der normal - Bevölkerung Familiendynamik 28 Jhr 2.: 219-235 Kurimay, T. (szerk) (2004): Családterápia és családkonzultáció Coincidencia, Budapest László K. (1985): Magyar emlékmécsesek Holocaust túlélők és leszármazottak terápiája Magatartástudományi füzetek 4. 107 Lubrosky, L., Crits-Christoph, P (1998): Understanding transference: The Core Conflictual Relationship Theme Method, Washington, APA Ludewig, K. (2000): Das Familienbrett - Theorie, Methode, Entwicklunfen In: Ludewig, K, Wiecken, V.

(Hrsg)(2000): Das Familienbrett Hogrefe, Göttingen Martenfel, A. (1992): Sachertschenko R (1992): Ein Verfahren zur Aufdeckung familiärer Beziehungsmuster. Familiendynamik, 17 Jhr 4: 290-302 Marton M. (2003): A viselkedés megértését és utánzását megalapozó idegrendszeri szimuláció. Pszichológia, (23): 3: 195-227 Mattejat, S. (1994): Das subjektive Familienbild (SFB) Hogrefe Verlag Göttingen Miller, I. W, Epstein, N B, Bishop, D S, és munkatársai (1978) The Mc Master Family Assessment Device: reliability and validity. J Marital Fam Ther 11: 345-356 Minuchin, S. (1974): Families and family therapy Harvard Univ Press, Cambridge Minuchin, S., Fishman H C (1981) Family therapy techniques Harvard Univ Press Cambridge. Minuchin, S., Montalvo, B, Guerney, B (1967): Families of the slums Basic Books, New York Moos, R. H, Moos, B S (1981) Family enviromental scale Manual Consulting Psychologist Press., Palo Alto Moos, R. H, Moos, B S (1983): Clinical applications of the

family enviromental scale In: Filsinger EE, ed. Marriage and family assessment Sage: 253-273 Beverly Hills Olson, D. H (1993): Circumplex Model of Marital and Family Systems In: F Wals (Ed), Normal Family Processes. (2nd Ed) New York, Guilford Press Olson, D. H, Porter, J, Bell, R (1992): Family Adaptability and Cohesion Scales 2nd revision (FACES II.) Life Innovations Olson, D. H, Sprenkle DH, Russel CS (1982): Circumplex work of marital and family systems. Fam Process; 22:3-28 Olson, D. H Clinical assessment and treatment interventions using the family circumplex model. In: Kaslow FW, (ed)(1996) Handbook of reational diagnosis and dysfunctional family patterns. New York,: Wiley Olson, D. H (1993): Circumplex modul of marital and family systems In: Walsh, F (Ed): Normal Family Process. 104-137 Gilford, New York Pisarsky, B. (1995): Nur wer sich wandelt, bleibt gleich (gut)-oder: 20 Jahre in der Familien therapie Familiendynamik 20. Jhr 3: 405-417 Player, K. H (2003): Parentale

Hilfosigkeit Familiendynamik 28 Jhr 4: 4767-491 Retzer, A. (1993): Zur Theorie und Praxis der Metapher Familiendynamik Jhr 18 1: 125145 Schacht, T. E, Strupp, H H (1984): Psychotherapy outcome Individualized nice, but intellegible is beautiful. SPR conf Lake Louis, Canada Schmitt, A. (2004): Magische festalten auf dem Familienbrett Familiendynamik, 29 1: 2253 Schneewind, K. A, KRAUSE, J (2002): Die Paarklimaskalen Manual Hans Huber Verlag, Bern. Sherman, R., Fredman, N (1989): Strukturális technikák a pár-és családterápiában Magyar Pszichiátriai Társaság. Budapest Skinner, H. A, Steinhauer, P D (1995): Brief Family Assesment Measure (BFAM-III) Multi-Health Systems. Solomon, M. A (1973): A developmental conceptual premise for family therapy Family Process 12. 179-188 Sparrer, I. (2001): Wunder, Lösung und System Auersysteme Heidelberg Steinhauer, P.D, Santa-Barbara J, Skinner, H: (1984): The Process Model of family functioning. Can J Psychiatry; 29: 77-88 Tóth B. (2005):

Családfánk, sorsunk rejtett mintázata Genogram Kairosz Kiadó, Budapest Urbán R. (1998): Az interakciós szinkronitás és rapport vizsgálata kétszemélyes helyzetekben. PhD értekezés ELTE, Budapest Van Der Veen, F., Novak A: (1971): Relationship between the parents concept Van Der Veen, F. (1960): Family concept Q sort Dane County Mental Health Center, Madison, Wisconsin Virág T. (1996): Emlékezés egy szederfára Animula Kiadó, Budapest Virág T. (1997): Elhúzódó társadalmi traumák hatásának felismerése és gyógyítása Animula Kiadó, Budapest Von Thun. S (1991): Miteinander Reden Störungen und Klärungen Allgemeine Psychologie der Kommunikation, Hamburg: Rowohlt. Walkerdine. V (2003): Psychologie, Postmodernität und Neo-liberalism Journal für Psychologie. Theorie, Forschung, Praxis Jhr 11 2: 126-158 Walsh, F. (1982): Conceptualisation of normal family functioning In: Walsh F- (Ed): Normal family process 3-42. p Guilford Press, New York Watzlawick, P.,

Weakland, J, Fish, R: (1974): Principles of problem formulation and problem resolution. Norton, New York Willi, J. (2001): Ecologycal psychotherapy Hogrefe und Huber Publishers Seattle, Toronto Bern, Göttingen. Willi, J. (1981): Az összejátszás, mint a házasságpszichológia, és párterápia alapjelensége In: Buda B. (szerk): Pszichoterápia Gondolat, Budapest 500-507 Willi, J. (1985): Koevolution Die Kunst der gemeinsamen Wachsens Reinbek bei Hamburg, Rowohlt. Wynne, L. C (1984): The epigensis of relational systems: a model for understanding family development. Family Process 23: 297-318 Wynne, L. C (1985): Die Epigenese von Beziehungssystemen Ein Modell Zur Verständniss familiärer Entwicklung. Familiendynamik, 4 112-146 Young, J. (1999): The Exclusive Society Sage, London Ellenőrző kérdések A pár- és családrendszer vizsgálatának dimenziói Melyek a család rendszerszemléletének alapelvei? Miben tér el az "egészséges ember" terápiás modellje a

jelen társadalom emberideáljától? Mit jelent a családpatológia? Társadalmi szinten, milyen körülmények járulnak hozzá a családpatológiák kockázatának fokozódásához? Hogyan határozzák meg a különböző kibernetikai modellek a betegséget? Milyen új alkalmazási lehetőségeket kínálnak az egyes családterápiás skálák a klinikai gyakorlat szempontjából? Miben áll az interjú, mint vizsgálóeljárás fontossága? Sorolja fel azokat a legfontosabb okokat, melyek alkalmazását nélkülözhetetlenné teszik a családok vizsgálatában. Melyek a strukturális irányzat által megkülönböztetett fő családjellemzők? Milyenek a "jó" családi határok, és mely határformák esetén beszélhetünk problémákról? Mi a "háromszögesítés" és kinek a modelljéhez kapcsolódik? Milyen esetekben vezet problémákhoz? Milyen dimenziók mentén mér a FACES (OCST)? Melyek az eljárás legfontosabb előnyei? Hozzon egy saját példát

arra, hogy a történetiség, illetve esetlegesen a transzgenerációs minták miként befolyásolhatják egy család aktuális problémáit. Milyen kritikus fejlődési pontokat azonosít a "családi életciklus" elmélet? Idézzen fel kérdést a családtörténetben fontos jelenségekkel kapcsolatban Davidson és mtsai (2003) nyomán. - A pár fejlődési jellegzetességei - Szülői funkciószint - Nemzedékek közötti funkciószint - A házasság előtörténete TARTALOMJEGYZÉK Előszó I. RÉSZ: ELMÉLETI ALAPOK, SZEMLÉLETMÓD 1. fejezet: Bagdy Emőke, Mirnics Zsuzsanna: Az interakció-kutatás kérdései 2. fejezet: Bagdy Emőke, Mirnics Zsuzsanna: A pár- és családrendszer vizsgálatának dimenziói 3. fejezet: Bagdy Emőke, Mirnics Zsuzsanna: Professzionális felkészülés a pár és család megismerésére 3.1 Család-rendszertan, interakcionális alapfogalmak 3.2 Személyes pszichológiai munka "tapasztalati tanulással" 3.3 A pár és család

megismerésének szakmai szempontjai Az első interjú 4. fejezet: Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke: A pár - és családvizsgálatok kutatásmódszertani szempontjai II. RÉSZ: A PÁR ÉS CSALÁDDINAMIKAI VIZSGÁLATOK ESZKÖZTÁRA 5. fejezet: A Közös Rorschach Vizsgálat (KRV) 5.1 Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke: A KRV elméleti megalapozása 5.2 Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke: A KRV története 5.3 Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke: A KRV hazai alkalmazása 5.4 Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke, Máth János: Interakcióelemzés A KRV jelölési rendszerének fejlődése 5.5 Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke, Tóth Andrea: Vizsgálatok a KRV integrált jelölési rendszerével 5.6 Bagdy Emőke, Vetier Anna, Csákvári Zsófia, Kiss Dalma Réka, Vargha András, Bánsági Péter: Processzometria: interakciós folyamelemző eljárás a Közös Rorschach próbában 5.7 Bagdy Emőke, Erdélyi Ildikó: A processzometria alkalmazása esetelemzések tükrében 6. fejezet: Kisgyörgyné

Pongrácz Dóra, Tóth Melinda, Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke: A Circumplex Modell és az OCST IV.: David Olson Családdinamikai strukturális modelljének és mérőeljárásának ismertetése 7. fejezet: Vargha András, Baktay Gizella, Tóth Melinda, Kisgyörgyné Pongrácz Dóra, Bagdy Emőke: A Circumplex Modellel és az Olson-teszttel kapcsolatos nemzetközi és hazai empirikus vizsgálatok III. RÉSZ: KORSZERŰ MÉRÉSEK A NEMZETKÖZI SZAKIRODALOMBAN MAGYARORSZÁGON MÉG NEM HASZNÁLT ELJÁRÁSOK Bevezetés 8. fejezet: Baktay Gizella: A Párklíma Skála (PKS, Paarklimaskalen) 9. fejezet: Baktay Gizella: A Giessen Párteszt (GT) 10. fejezet: Baktay Gizella: A Gehring-féle Család-Struktúra-Teszt (CS-S-T) 11. fejezet: Baktay Gizella: A Szubjektív Családkép Teszt (S-CST) 12. fejezet: Luborsky "Központi Kapcsolati konfliktus-témák" módszere 12.1 fejezet: Bagdy Emőke, Fekete Anna, Erdélyi Hajnalka, Mező-Mészáros Ildikó: A Központi Kapcsolati

Konfliktus-Témák módszere (KKKT) 12.2 fejezet: Bagdy Emőke, Erdélyi Hajnalka, Mező-Mészáros Ildikó, Szili Ilona: A KKKT alkalmazása esetelemzések tükrében. FÜGGELÉK 1. Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke, Máth János, Vargha András, Tóth Andrea: A KRV integrált jelölési rendszere 2. Baktay Gizella: A FACES-IV magyar változata Az eredeti amerikai FACES-IV változat fordítása (Microsoft Word dokumentum) 3. Bagdy Emőke, Deáki Márta: Magyar nyelvű szakirodalmi összeállítás a pár- és családkutatás valamint intervenció (konzultáció és terápia) témaköréből. (Ajánlott irodalom) 4. Mirnics Zsuzsanna: A Közös Rorschach Vizsgálat hazai bibliográfiája Impresszum