Történelem | Középiskola » Hatalmi viszonyok és nemzeti egységmozgalmak a XIX. század második felében

Hatalmi viszonyok és nemzeti egységmozgalmak a XIX. század második felében – Mutassa be az olasz és a német egység kialakulásának folyamatát! – Elemezze a nagyhatalmak erőviszonyait a XIX. század végén! Mutassa be a szövetségi rendszerek kialakulását! – Mutassa be a nagyhatalmak gyarmatosító politikáját! Milyen konfliktusok „készítik elő” az első világháborút? Az olasz és német egység kialakulása Olaszország Itália az egységes nyelv ellenére a XIX. században három nagy régióra volt osztható: az észak-itáliai kis fejedelemségekre, melyek Habsburg fennhatóság alatt állottak, a köz épitáliai pápai államra és a Bourbonok dél-itáliai nápolyi királyságára. Az 1848-as forradalmak kézzelfogható közelségbe hozták az egységes állam létrehozását, azonban a szent szövetségi beavatkozás meghiúsította létrejöttét Az egységesítési törekvések gátjaként jelent meg Itália belső tagoltsága is: az európai

fejlettségű északi tartományokkal szemben, délen a maffia által uralt, elmaradott tartományok találhatók. Az egységre két koncepció mutatkozott. Az egyik alapja a népfelség elvének érvényre juttatása lett volna, amely a feudális dinasztiák elűzését jelentette volna Ezt hirdette Giuseppe Mazzini (1805-72), illetve Giuseppe Garibaldi (1807-82) a 48-as forradalmak legendás hőse. Másként látta a helyzetet Camillo Cavour (1810-61), az alkotmányos Piemont „zseniális miniszterelnöke”. 1847-ben beindította II Risorgimento című lapját, amely nevet adott a korszaknak Úgy gondolta külső szövetségesre van szükség és a legitimitás látszatára Célja ezért a piemonti dinasztia vezetésével való egység megteremtése volt. Az 1853-56 között zajló krími háborúba 15.000 kat onát küldött Piemont, ezzel Cavour megnyeri ügyének a nyugati hatalmakat, és az itáliai kérdést bekapcsolta az európai politikába. 1858-ban Cavour és III

Napóleon francia császár találkozott Plombieres-ben, ahol megállapodtak, hogy Franciaország Nizza és Savoya átengedése fejében egy esetleges olaszosztrák háború során az olaszokat támogatja. 1859-ben piemonti seregek vonultak be Velencébe, minek hatására Ausztria hadat üzen Piemontnak 1859 jún 4-én Gyulay Ferenc táborszernagy Magentánál visszavonulásra kényszerült, a döntő ütközetben 1859 jún 24-én a Solferinónál a francia és olasz seregek fölénye sikert hozott. A véres ütközet hatására Henri Dunant megalakította a Nemzetközi Vöröskeresztet. III. Napóleon azonban a f rancia csapatok kimerültségére hivatkozva fegyverszünetet kért, ezzel elárulván a francia-olasz szövetséget. 1859 júlában megköttetett a Villafrancai fegyverszünet Ferenc József és III Napóleon között Így az 1859 novemberi Zürichi béke értelmében Velence az un várnégyszöggel Ausztriáé maradt, Lombardiát pedig megkapta Franciaország. (Az 1860-as

Torinói szerződésben Lombardiát elcserélte III Napóleon Nizzáért és Savoyáért) A közép-itáliai államokban a f egyverszünet hírére forradalmak robbantak ki, elűzték az idegen uralkodókat és 1860 tavaszán népszavazással Piemonthoz csatlakoztak. 1860 áprilisában a szicíliai Palermóban és Messinában forradalom tört ki 1860 május 11-én: Garibaldi partraszáll a s zicíliai Marsalában 1067 vörösingessel (pl: Achille Majocchi, Dunyov István, Éber Nándor, Éberhardt Károly, Mogyoródy Adolf, Türr István). Észak felé indulva felszabadította az idegen kézen lévő területeket, ezzel a nápolyi Bourbon-ház uralma összeomlott. Garibaldi teljhatalmát Viktor Emánuell kezébe adta, így lehetőség nyílott 1861. március 17én Torinóban az Olasz Királyság kikiáltására, amelynek főváros lett Firenze, vezetője a piemonti király II. Viktor Emánuel (1861-78)lett, államformája pedig alkotmányos monarchia lett 1866-ban a prágai

békében Velence Olaszországhoz került, de kénytelenek voltak lemondani Dél-Tirolról. 1870 s zeptemberében Egyházi Állam olasz megszállás alá került (az azt védő francia csapatokat hazrendelték), Róma Olaszország fővárosa lett, a pápa pedig Vatikánállam feje maradt. (az olasz álla és a katolikus egyházfő viszonyát részletesen az 1929-es lateráni egyezmény, Mussolini és XI. Pius megállapodása rendezte Németország 1815-ben Napóleon bukásával a n émet területek széttagoltsága megmaradt, a l étrejött Német Szövetség is csak 35 állam és négy szabad város laza szövetsége volt. Az 1848-as forradalmak idején a német egység kérdése előtérbe került Két lehetőség kínálkozott: a nagy német egység a katolikus Ausztria vezetésével, vagy a kis német egység a protestáns Poroszország vezetésével. Poroszország gazdasági erejét mutatja, hogy növekedési mutatóik a legmagasabbak voltak a kontinensen. A mezőgazdaság

poroszutas fejlődést járt be, melyben a nagybirtok a mezőgazdaság modernizálásának élére állt A tönkrement kisbirtokos parasztság, mint munkaerő a gyorsan fejlődő ipar rendelkezésére állt. rohamosan bővült a vasúthálózat, Hamburg lett a kontinens legnagyobb kikötője. Németország gazdasági egysége a 60-as évekre megvalósult, a politikai széttagoltság azonban a további fejlődés gátjaként jelent meg. Az alkotmányosan kormányzott Poroszországban I. Vilmos, 1862-ben Ottó von Bismarcot (vaskancellár) nevezte ki porosz kancellárrá, aki a porosz junkerek (földbirtokosok) képviselője volt. Végrehajtotta Poroszország katonai modernizációját, katonaállammá fejlesztette Poroszországot. Bevezették az általános hadkötelezettséget és a l egmodernebb haditechnikát (hátultöltő puska) alkalmaztak. Bismarc céljai közt első helyen a német egység megteremtése állt, melyben a legfőbb gát Ausztria jelenléte volt. Fontosnak

mutatkozott tehát Ausztria félreállítása, melyre kedvező alkalmat adott az 1863-as dán konfliktus, ahol a megindult nemzeti mozgalom függetlenséget követelt a két északi hercegségnek. 1864-ben német-dán háborút követően a két északnémet állam (Schlessvig, Holsten) közös porosz-osztrák igazgatás alá került. A két hercegség 1865-ben diplomáciai úton megosztásra került, Schlessvig a poroszoké, Holsten az osztrákoké lett. 1866-ban porosz csapatok vonultak be Holsteinbe, ezzel egyidejűleg Poroszország kilépett. a Német Szövetségből 1866. júnában beállt a hadiállapot a két állam között Poroszország szövetségesének tudhatta Franciaországot (területi engedmények fejében), Oroszországot (a lengyel felkelők leverésében való segítség folytán), az olaszokat és a m agyar emigrációt is 1866 júl 3-án Königgratz-Sadowa térségében a Benedek Lajos táborszernagy vezette osztrák főerők a porosz ismétlőpuskák tüzében

egyetlen nap alatt szétolvadtak. 1866 augusztusában Bismarc és Ferenc József megkötötte a pr ágai békét, melynek értelmében Ausztria hozzájárul Németország egységesítéséhez (beleegyezik, hogy Poroszo. bekebelezze szövetségeseit), illetve Olaszország megkapta Velencét. 1866-ban létrejött az Északnémet Szövetség Poroszország és 20 másik német állam részvételével. 1867-ben megalkották az Északnémet Szövetség alkotmányát, amely Poroszország hegemóniáját rögzítette, vezetője a porosz király, a szövetség kancellárja pedig Bismarc volt. Franciaország semlegességet fogadott az osztrák-porosz háborúban, ezért területeket kapott volna a Rajna bal partján. III Napóleon területi követeléseit Bismarc azonban visszautasította A franciák ekkor már Luxemburg megszerzésével is elégedettek lettek volna, de ez reménytelen volt, mivel az az 1867-es londoni szerződés óta semleges volt 1870 nyarán Franciaország hadat üzent.

Nem számolhattak azonban azzal, hogy váratlanul a délnémet államok is Poroszország segítségére sietnek A döntő ütközet 1870 szeptember 2-án zajlott Sedannál, ahol III Napóleon is fogságba esett 1870 szeptember 4-én Párizsban kikiáltották a harmadik köztársaságot Az egyesült német hadak célja innentől kezdve az volt, hogy minél nagyobb területet szakítsanak ki a francia köztársaságból 1871. január 18-án Versailles-ban kikiáltották az egységes Német Császárság létrejöttét, melynek császára Hohenzoller I. Vilmos lett 1871 május 10-én megkötötték a franciákkal a frankfurti békét, melynek értelmében Elzász-Lotaringia Németországhoz került, illetve a franciák 5 milliárd frank hadisarcot kötelesek fizetni. A nagyhatalmak erőviszonyai Anglia: A XIX. századba a legfejlettebb gazdasággal rendelkezik Emellett a legnagyobb flotta és legnagyobb gyarmatbirodalom birtokosának tudhatta magát. (emiatt ellentétbe került az

Egyesült államokkal, Németországgal, Japánnal, Oroszországgal, Franciaországgal és Olaszországgal is.) Politikájának jellemzője az izolációs politika (splendid isolation), melynek lényege, hogy igyekeztek távol maradni az európai eseményektől. Természetesen Anglia célja leginkább a fennálló viszonyok (status quo és balance of power) fenntartása. A viszonylag kis létszámú szárazföldi hadsereget a s zázad második harmadában fejleszteni kezdték. Mégis biztos hátteret jelenthetett a világon legnagyobb flotta birtoklása. A német flotattépítés és a „drang nacht osten” (törökországi behatolás és közel-keleti előrenyomulás) politikájának hatására felgyorsította a flottaépítést, ezzel a flották aránya 1914-ben 7:3 Anglia javára. Fő szövetségeseivé 1904-ben és 1907-ben Franciaország és Oroszország vált Franciaország: A század második felében visszaesés mutatkozik, amiben nem elhanyagolható szerep jutott Elzász

elvesztésének és a m agas hadisarc fizetésének. Még mindig hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkezik, főleg Afrikában, ahol 1898-ban Fashodai incidens kapcsán majdnem fegyveres konfliktus robbant ki Angliával. Ennek oka, hogy Franciaország és Anglia is egy egybefüggő gyarmatbirodalmat kívánt megteremteni Afrikában. A két gyarmatosító hadsereg Fashodánál (ma Szudán) konfliktusba került egymással Jelentős momentum volt a nagy arányú francia tőke Oroszországban, ami a k ét ország szoros gazdaságipolitikai kapcsolatait előlegezte meg A francia politika legfőbb célja a kontinentális vezető szerep visszaszerzése és a visszavágás (revanspolitika) Németországnak (ennek legfőbb eleme Elzász visszaszerzése volt). A francia politika a századforduló után egyre inkább felkarolta a lengyel, cseh, román és délszláv igényeket és törekvéseket, amelyek tendenciájukban Németország és szövetségese az OMM gyengítésére irányultak.

Oroszország: A hatalmas terület és lakosság mellé elmaradott, fejletlen gazdaság párosult. A társadalmi viszonyai feudálisak voltak. A századfordulón megindult a gyors ütemű gazdasági fejlődés, melyben különösen nagy jelentősége volt a transzszibériai és kelet-turkesztáni vasút kiépítésének és a francia tőke beáramlásnak. Az elsődleges cél területi expanzió volt, a Balkánon Törökország vezető szerepét átvenni A fő cél Konstantinápoly elfoglalásával a Boszporusz megszerzése, ezzel melegtengeri kikötőhöz való szabad kijutás volt A balkáni területi expanzió ideológiai alapját a pánszlávizmus eszméje jelentette, amely a szláv népek egyesülését hirdette egy nagy szláv birodalom keretein belül. Oroszország szívesen tetszelgett a balkáni szlávok védelmezőjeként A század végén bekapcsolódna a gyarmatosításba is, elsősorban Ázsiában. 1885-ben Afganisztán területére lép, ami majdnem háborúhoz vezet

Angliával 1904-ben szembekerült Japánnal (1904-05 orosz-japán háború), de 1905-ben súlyos vereséget szenvedett. Japán: Az 1868-as meidzsi restauráció után (Mucuhito császár lemondatta az utolsó Tokugava sógunt, saját kezébe vette a h atalmat, a k ormányt európai módra átszervezte és megszüntette a feudális előjogokat) két évtized alatt Japán vezető ipari hatalommá emelkedett. Alighogy modernizálódott, rögtön terjeszkedni kezdett, megtámadta Kínát és elfoglalta 1894ben Tajvan szigetét. 1902-ben katonai szerződést kötött Angliával, amely nemcsak kikapcsolta azt távol-keleti gyarmatosító ellenfelei közül, hanem szövetségesként is megnyerte azt. 1905-ben Oroszországtól megszerezte az ásványkincsekben gazdag Mandzsúriát Ezzel a világpolitikában Japán érdekeit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egyesült Államok: A legdinamikusabb gazdasági fejlődés eredményeként a század végére az Államok rendelkezik legnagyobb

ipari termeléssel, ugyanakkor külkereskedelme - és az ezzel járó kereskedelmi hajótere - messze elmaradt Angliától. A 90-es évektől megkezdte a még szabad Csendes-óceáni szigetek annektálását, 1898-ban elfoglalta a Hawaii-szigeteket és flottabázist épített ki Pearl Harbourban. A bevándorlások révén a századfordulón 100 millióra emelkedett a l akosság száma. Az 1898-as amerikai - spanyol háború keretében (előzménye volt, hogy Havanna kikötőjében felrobbant egy amerikai hadihajó) Kuba és Puerto Rico amerikai kézbe került. Ezzel imperialista nagyhatalommá vált, a gazdasági érdekeinek nem felet meg többé az izolacionalizmus politikája. Megszületett a dollár diplomácia, aminek lényege, hogy a kormányokat pénzügyi eszközökkel politikailag befolyásolták. 1914-ben megnyílt az amerikai pénzből épült Panama csatorna. Összességében megállapítható, hogy az Egyesült államok a világpolitika jelentős tényezőjévé vált.

Olaszország: Mint új állam, kimaradt a gyarmatok felosztásából. Területi igényei voltak azonban a f rancia érdekszférában tartozó Észak-Afrikában, illetve az osztrák célok szereplő Balkánon. Ezen érdekeivel ellentétbe került ezen államokkal A francia érdekek ellen kapcsolódott be 1882-ben az addigi kettős szövetségbe Osztrák-Magyar-Monarchia: Egyre súlyosabb belső válság jelei mutatkoznak gazdasági. politikai és főleg nemzetiségi téren. Igyekeztek jó kapcsolatokat kiépíteni Németországgal, abban bízván, hogy az támogatja őket fő céljuk megvalósításában: ez pedig a Balkán irányába történő terjeszkedés volt. A monarchia balkáni politikája a Balkánon 1903-tól azonban problematikussá vált: meggyilkolták ugyanis Szerbiában az OMM barát Obrenovics királyi házaspárt, helyükbe a nacionalista Karagyorgyevics dinasztia került, kiknek fő célja a délszlávok egy államba tömörítése volt. 1908-ban a szerb törekvésekre

Bosznia annektálásával kívántak csapást mérni. Ez azonban csak méginkább szembefordította a nagyhatalmakat az OMM balkáni politikájával A külpolitikát két egyéniség álláspontja közötti tétovázás jellemezte Conrad vezérkari főnök szerint minél előbb kell háborút indítani, mert most még erőfölényben vannak az ellenfelekkel (Szerbia, Olaszország) szemben. Ezzel ellentétes álláspontot képviselt Aerenthal külügyminiszter, aki szerint a monarchiának óvatos külpolitikát kell folytatnia, mivel a nagyhatalmak (főleg Anglia és Németország) támogatása nélkül minden próbálkozása kudarcba fulladhat Németország: A legmodernebb technika alkalmazásával robbanásszerű gazdasági fejlődést értek el. Ebben segítette Elzász vasérctelepeinek kiaknázása és a francia hadisarc befektetése a gazdaságba, illetve a munkabérek viszonylag alacsonyak szinten tartása is. A gazdasági fellendülés elsősorban a nehéziparban figyelhető

meg, ami a fegyvergyártás elengedhetetlen alapja volt. A fejlődő nehézipar nyersanyagbázist, munkaerőt, piacokat igényelt, ami hódító külpolitikát fogalmazott meg. A cél a német világbirodalom megteremtése volt, aminek határait Franciaország, Lengyelország, a Balkán és a Baltikum jelentette E mellett célul tűzték ki a gyarmatbirodalom növelését is. Ebben a törekvésben partner 1879-től az OMM, majd 1882től Olaszország Ezt egészítette ki Anglia távolmaradása mindegyik szövetségtől, noha a központi blokk kialakulása idején Anglia jóindulatát inkább ez a csoportosulás nyerte el, hiszen abban az időben ellentétek elsősorban Oroszországgal és Franciaországgal adódtak. E céloknak megfelelően új hadászati koncepciót dolgoztak ki (Schlieffen terv), amely egyetlen hatalmas, Belgiumon keresztül törő átkarolással végez a francia haderővel 1898-ban II Vilmos „Jeruzsálemi zarándokútja” alkalmával hangoztatta, hogy a poroszok

által megalkotott német birodalom határai nem érnek véget Európában, hanem más földrészekre is kiterjednek. Szintén ezévben megkezdődött a Berlin - Bagdad vasútvonal megépítése, amely a német utánpót- lás szállítását jelentősen megkönnyítette volna. Ennek következtében Anglia partraszállt Kuvaitban, hogy a németek ne tudjanak kijutni a Perzsa-öbölhöz 1905-ben II Vilmos a marokkói Tangerben kijelentette, hogy Németország egy nagyhatalommal sem törődik világuralmi céljainak megvalósításában (un. első marokkói válság) Ezen kijelentés hatására az angol francia egyezmény megszilárdult 1911-ben zajlott az un második marokkói válság, mikor a Panter nevű német naszád horgonyt vet Agadirban („párducugrás”), de angol - francia nyomásra még visszavonulásra kényszerültek. A szövetségi rendszerek kialakulása Bismarc kancellár félelme, hogy összefognak ellen az európai hatalmak, arra késztette, hogy szövetségest

találjon, illetve igyekezzen a nagy ellenséget, Franciaországot elszigetelni. 1873-ban tető alá hozza a három császár szövetségét az OMM (Ferenc József) Németország (I. Vilmos) és Oroszország (II Sándor) részvételével 1879-ben ezt kettős szövetségként erősítik meg az OMM és Németország részvételével Az orosz eltávolodás oka az osztrákokkal való balkáni politikáéban való ellentétek kiéleződése volt. 1882-ben létrejön a központi hatalmak hármas szövetsége, az OMM, Németország és Olaszország részvételével Ezzel Franciaország elszigetelődött, azonban ezzel nem jött létre egy stabil szövetség, mivel Olaszország nyilatkozatot tesz, hogy a szövetség érvénytelen, ha Anglia elleni háború kombinációjába kerülne. Olaszország hosszú partvonala és gyenge flottája miatt nem harcolhatott volna Anglia ellen, hiszen a hatalmas angol flottának szabad bejárása volt a Földközi-tengerre és kiépített bázisa az

Olaszországgal szomszédos Málta szigetén. (A későbbiekben az olasz politika mindinkább eltávolodott a hármas szövetségtől, ennek oka az OMM-mel való rivalizálás és Anglia szembefordulása a központi hatalmakkal volt) 1888-ban II. Vilmos lett a német császár, aki elődjénél is agresszívebb külpolitikai célokat fogalmazott meg 1890-ben Bismarc is megbukott, mert nem követte a radikális külpolitikai irányvonalat. A francia imperializmus legfontosabb célja Németország semlegesítése és az ország világhatalmi rangjának visszaszerzése volt. E politika első lépése az 1891-93-as orosz-francia szerződés volt A századforduló után a feltörekvő Németországtól való félelem arra késztett Angliát, hogy feladja hagyományos politikáját és rendezze gyarmati ellentéteit Franciaországgal (1904 entente cordiale: szivélyes megegyezés) és Oroszországgal (1907). Ezen szerződések feloldották a gyarmati ellentéteket és megteremtették a

Németország elleni együttműködés alapjait Megállapodtak, hogy egymás elleni konfliktusaikat békés úton oldják meg, és háború esetén közösen lépnek fel ellenségeik ellen. Nagyhatalmak gyarmatosító politikája A gyarmatosítás az új kor történelmében az a folyamat, amelynek során a nagyhatalmak területeket szereznek, az adott területet gazdasági és katonai függésbe vonják, félgyarmati sorba süllyesztik. A gyarmatosítás célpontjává a sűrűn lakott birodalmak (pl. Kína) vagy a nagyhatalmaktól leszakadó meggyöngült területek lettek Típusai, kialakításuk menete: • az adott teület politikai, katonai, gazdasági függés alá vonása • az adott teület anyaországának közigazgatási rendszerének meghonosítása • egyes területek fölött protektátus (a nemzeti piac védelmére szolgáló kiviteli és behozatali korlátozás) • helyi uralkodó belső hatalma megmarad • az adott területek kizárólag gazdasági, pénzügyi,

egyoldalú és igazságtalan szerződésekkel félgyarmati sorba süllyesztése (pl. koncessziókkal /engedélyek/ csatorna és vasútépítés) Célja: • a terület stratégiai biztosítása • a terület természeti kincseinek megszerzése • olcsó munkaerő • piacszerzés Lényege: az elmaradott népek civilizációja és felemelése (megvalósítás ellentmondásos Gyarmattartó országok: Anglia India Franciaország Afrika fölosztása: Afrika gyarmatosításában az angolok (északról-dél felé) és a franciák (nyugatról-keletre) jártak az élen. Összefüggő gyarmatbirodalamt kívántak létrehozni Az Angol – Búr háború (1899-1902) már a világ felosztásáért folyt. (Búr vereség) Elő- és Közép-Ázsia Közép-Ázsiában a cári Oroszo. olyan ütemben terjeszkedett, hogy már-már India kapujáig jutott. Amikor 1885-ben az orosz hadsereg Afganisztán területére lépett, majdnem háborút okozott Angliával, de Oroszo. nem kívánta kenyértörésre

vinni a dolgot Délkelet-Ázsia Oroszo. és Japán tartott igényt ezekre a területekre Japán 1894-ben hadüzenet nélkül megtámadta Kínát. Megerősítette helyzetét Koreában, annektálta (magához csatolta) Tajvant, és igényt tartott Mandzsúriára 1899-ben az USA meghirdette a nyitott kapuk elvét, s ezzel megvétózta az európai országok Kínával kapcsolatos kizárólagos jogait. Amerika Számára terhes Spanyolo. politikai jelenléte 1898-ban Havannában ferobbant egy Am hadihajó Madrid hadüzenetet kap Az amerikai–spanyol háború gyors amerikai sikert hozott