Történelem | Középiskola » Géza fejedelemsége és Szent István államszervező tevékenysége

Géza fejedelemsége és Szent István államszervező tevékenysége Vázlat: I. 1 Kalandozások 2. Belső fejlődés II. 1 Géza fejedelemsége a) béke a császárral b) a hatalom központosításának kezdete c) külpolitikája ~ dinasztikus házasságok 2. I Szent István uralkodása a) a fejedelmi szék megszerzése b) koronázás c) a központosított királyi hatalom megteremtése d) államszervezés ~ vármegye ~ katonai szervezet ~ udvari szervezet ~ királyi tanács e) egyházszervezés ~ érsekség ~ püspökség ~ kolostorok f) az önálló államiság megnyilvánulásai ~ pénzverés ~ oklevélkiadás ~ törvényhozás: I-II. Törvénykönyv g) külpolitika ~ németek ~ lengyelek ~ Bizánc h) trónutódlás III. 1 István király halála és szentté avatása A kalandozásokban főleg a határ mentén megtelepült törzsek vettek részt, bár több hadjáratot a fejedelemség várományosa vezetett. Portyázásaik nyugati és déli irányban a Pireneus-félszigetig,

illetve Bizáncig óriási területeket érintettek. Elsődleges célja a zsákmányszerzés, ugyanakkor a h adjáratok a harckészség fenntartását is szolgálták. A kalandozások első évtizedei komoly sikereket hoztak, melynek okai: a könnyűlovas harcmodor, szomszédos államok belső gyengeségei (Ny-Eu-ban feudális anarchia volt), kevés nehéz fegyverzetű lovagi ellenállás. A X század első felében döntő változások történtek: számos várat építettek, növelték a s eregek létszámát, fokozták a p áncélzat erejét, de legfontosabb a politikai összefogás megteremtése volt Európában, mert lehetővé tette a védekezők erejének koncentrációját. Így következett be a magyar seregek első veresége 933- ban Merseburgnál (Madarász Henriktől), majd 955-ben döntő vereséget szenvedtek őseink Augsburgnál (I. Ottótól) A kalandozó-zsákmányszerző hadjáratok elodázták a magyarság társadalmi átalakulását és az európai rendbe való

beilleszkedését, sőt a vereségekben a törzsek meggyengültek, a törzsszövetség felbomlott. A fejedelmi család a X. században fokozatosan növelte pozícióit az országban, mellyel szemben egyes törzsfők szintén igyekeztek befolyásukat növelni. (Erdélyben a gyula, Dunántúlon pedig a horka tisztség viselője vált egyre függetlenebb hatalommá.) A politikai átrendeződéssel egyidejűleg megkezdődött egy gazdasági átalakulás: a termelőmunka mind eredményesebb, ami az uralkodó rétegek vagyonának és hatalmának növekedését is előidézte. A magyar társadalom tehát eljutott arra a fokra, hogy az európai feudális fejlődés eredményeit átvehesse. Amikor Géza, Taksony (955-972) utódjaként lett fejedelem, hazánk elég súlyos helyzetben volt: megnőttek a belső ellentétek. Mindeközben I Ottó vezetésével megalakult a NémetRómai Császárság (962-1806), amely minden korábbinál ütőképesebb nehézfegyverzetű lovas hadsereggel folytatta a

kelet felé terjeszkedést. Géza felismerte, hogy a magyarság fennmaradásának feltétele az európai rendbe való beilleszkedés, 972-ben követeket küldött I. Ottó német császárhoz, és jelezte megtérése szándékát: I. Ottó ezután Magyarországra küldött térítő papokat (Szent galleni Brúnó). Maga Géza fejedelem is megkeresztelkedett 973-ban 12 főemberéből álló küldöttséget menesztett a quedlinburgi birodalmi gyűlésre, ahol megállapodtak a n émet-magyar kapcsolatok rendezéséről, és hittérítők érkezéséről. Géza a béke érdekében lemondott a Lajtán-túli területekről. Géza Esztergomot tette meg fejedelmi székhelynek (addig Kalocsa volt). Megtörte a törzsfők-nemzetségfők hatalmát, átszervezte a hadsereget, amelyben nagy szerepet kaptak a nyugati nehézfegyverzetű lovagok. Hatalmának megerősítését az is szolgálta, hogy feleségül vette az erdélyi Gyula lányát, Saroltot. Géza igyekezett a környező államokkal,

befolyásos uralkodó-családokkal dinasztikus kapcsolatokat kialakítani. Lányait feleségül ígérte, illetve adta Vitéz Boleszláv lengyel uralkodóhoz, Orseoló Ottó velencei dózséhoz, illetve a bolgár trónörököshöz. Géza halálát követően 997-ben István lett a m agyarok nagyfejedelme; a primogenitúra érvényesítésével került hatalomra. A szeniorátus ősi elve szerint azonban a család legidősebb férfi tagja, Koppány lett volna az örökös, aki azért fellázadt, és Sarolt veszprémi vára ellen vonult. István 996-ban vette feleségül Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát, akivel sok hittérítő és lovag jött Bajorországból. Istvánnak fegyverrel kellett kikényszerítenie hatalma elismerését. A Veszprém mellett vívott véres csatában a német lovagok segítette nagyfejedelmi sereg diadalmaskodott. (Hont, Pázmán, Vencelin vezették a német lovagokat). Elesett maga Koppány is,

akinek négyfelé vágott testét elrettentésül Esztergom, Veszprém, Győr kapujához, illetve Erdélybe (valószínűleg a gyula székvárosába) küldette István. 1001. január 1-jén koronázták királlyá Esztergomban, a feltehetően II Szilveszter pápa és III. Ottó által küldött koronával (Asztrik hozta el Rómából), ami azt jelentette, hogy a pápa őt független keresztény királynak ismerte el; személyén keresztül a n yugati kereszténység befogadta az országot a keresztény népek közösségébe, így létrejött a f üggetlen keresztény magyar királyság. (A mai koronázási ékszerek azonban nem azonosak a hatalmi jelvényekkel, kivéve a palást). A királyt szent olajkenettel felkenték, mellyel a papok kinyilvánították, hogy „megtöltik Isten erejével”, tehát a ceremónia az uralkodót az egyházi személyek körébe emelte, így jogot kapott az egyház ügyeibe való beleszólásra. I. István katonai erővel, térítők segítségével,

illetve házassági politikával szerezte meg a tényleges hatalmat a Kárpát-medence egésze felett. 1003-ban István és Doboka vezér hadjáratot indított az erdélyi Gyula ellen, aki végül harc nélkül megadta magát. A Mátravidéken élő kabar törzsek vezetője, Aba Sámuel feleségül vette István egyik húgát A Körös- vidéki Vata törzséhez a király térítőket küldött, ha csak színleg, de Vata maga is megtért, és elfogadta a király főségét. Az Al-Duna és a Maros-vidékét, Marosvár központtal uraló Ajtony ellen is hadjáratot indított István. Csanád nevű vezére legyőzte Ajtonyt (1008 vagy 1028: nagyőszi csata), aki maga is életét vesztette. István korában befejeződött a vérségi alapokon nyugvó törzsi szerveződések fölszámolása, és megkezdődött a területi közigazgatás kialakítása, a vármegyék szervezése. A vármegye egy egybefüggő terület, élén a megyésispánnal. A megyésispán képviselte a megye

területén a királyt: adót szedett (a begyűjtött adók kétharmada a királyt, egyharmada az ispánt illette), bíráskodott, szükség szerint hadba vezette a m egye csapatait. Az első vármegye Somogy lehetett, István halálakor a vármegyék száma 30-45 között mozoghatott. Végbement a királynak alárendelt katonai szervezet kialakítása is. A királyi haderő a királyi várakban összpontosult. A várak vezetői a várispánok voltak, a szolgálatot teljesítő tisztek pedig a X. századi harcos elemekből kialakult várjobbágyok A várakhoz tartozó szórt rendszerű várbirtokokon dolgoztak a várnépek, akik háború esetén „közlegényként” vonultak hadba. Létrejött a királyi udvari szervezet és udvartartás. A kor gazdálkodási viszonyaiból (naturális, önellátó gazdálkodás) adódóan a királyi udvar mozgott az országban, és az egyes udvarházakban felhalmozott, a királyi (udvari) birtokokon megtermelt, illetve a magán és egyházi

birtokokról adóként beszedett, élelmiszert elfogyasztotta. István nyugati minták szerint felállította az ország legfőbb vezető testületét, a királyi tanácsot. Ennek két legtekintélyesebb tagja az esztergomi érsek és a nádorispán (a királyi udvar ispánja) volt. Az egyházszervezés párhuzamosan haladt az államszervezéssel. 1001-ben megalapították a Szent Adalbertről elnevezett esztergomi érsekséget, amelynek első érseke Radla, majd Asztrik, később Gellért volt. Az esztergomin kívül I István korában megalapították a kalocsai érsekséget is, továbbá 8 püspökséget (veszprémi, győri, pécsi, egri, váci, csanádi, bihari, erdélyi). Létrejöttek az első kolostorok. Kiemelt szerepe volt a pannonhalmi bencés apátságnak (996), ahol térítő papokat és szerzeteseket neveltek. Az önálló államiság megnyilvánulásai: Pénzverés: a koronázás után alkalmi jelleggel dénárt veretett I. István, majd 1015 ut án, a rendszeres, bajor

minta szerinti pénzverés is megkezdődött. Ekkortól jelent meg az obulus vagy féldénár, amely távoli vidékekre is eljutott, sőt, hamisították is. Oklevélkiadás: 9 István korabeli oklevelet ismerünk, de csak 3 va lódi – a pannonhalmi (1002), a pécsi és a veszprémi oklevelek. Törvényhozás: két törvénykönyv is ismeretes, amelyekben az államalapítással, az új társadalmi berendezkedéssel, illetve az egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket rögzítették. I. törvénykönyv 35 cikkelyből állt, büntető jellegű: egyházi ügyek szervezése, egyházi javak védelme, püspökök szerepe, magántulajdon feletti szabad rendelkezés, királyi javak védelme, keresztény vallás előírásai (pl.: vasárnaponkénti mise), hitszegők büntetése, földesúri jogok, családi élettel kapcsolatos intézkedései, özvegyek és árvák védelme, házasságkötések szabályozása, pogány hitet követők büntetése. II. törvénykönyvből 21 cikkely

maradt ránk kiegészítő jellegű: minden tíz falu építsen egy templomot, 18. törvénycikk elrendelte a 10-ed beszedését, az első törvénykönyv részletezése és kifejtése. Az 1. t örvénykönyv 1025-ben keletkezett és többnyire büntető törvénykönyv, míg a 2-dikat István uralkodása végén, vagy I. András uralkodása idején foglalták írásba, mely inkább csak kiegészítése az elsőnek. István törvényei alapvetően három csoportra oszthatóak. Ezek egy része az egyház működéséhez szükséges gazdasági javak megteremtését szolgálta (pl.: elrendelte a tized beszedését, minden tíz falu építsen egy templomot => állandó települések megerősödése, törvények a keresztény vallásgyakorlat biztosítására = > vasárnaponkénti mise). A latin írásbeliség meghonosodása is ezeknek köszönhető. Törvényeinek egy másik csoportja a bűntől való elrettentést tartotta legfőbb feladatának (pl. Valaki embert öl karddal,

azon kard által vesszen el” - Szent István törvényeiből); a határozatok másik része a királyi javak védelmét biztosította, ugyanakkor viszont megengedte az uralkodó, hogy mindenki szabadon rendelkezzék saját (örökölt) vagyona és királytól nyert adománya fölött. Külpolitikájában a németekkel kezdetben jó volt a kapcsolat, de azután II. Konrád (1024-39) megpróbálta hűbéri függésbe vonni az országot. 1030-ban támadást indított, de ezt I. István elhárította Amíg a lengyel-német háborúk zajlottak (1003-18), addig rossz volt a viszony a lengyelekkel, 1015-ben I. Istvánnak a Vág folyó völgyében kellett megállítania I Boleszláv lengyel király támadását. Később rendeződtek a kapcsolatok Bizánccal kezdetben ellenséges volt a viszony, mert a magyarok dinasztikus viszonyt létesítettek a bolgárokkal. Később azonban a velencei szövetség létrejötte, Imre herceg bizánci hercegnő felesége a kapcsolatok javulását

jelentette. Istvánnak két fiáról tudunk. Ottó, de ő korán meghalt, és Imre, akit trónörökösnek neveltek (István király intelmei Imre herceghez), de 1031-ben egy vadászaton meghalt. A király az öröklésnél ezután szóba jöhető unokaöccsét, Vazult nem tartotta alkalmasnak, mert pogányvolt. Ezért húgának fiát, Orseoló Pétert jelölte ki örökösnek Mivel Vazul állítólag merényletet tervezett a király ellen, I. István elfogatta, megvakítatta, és száműzte három fiával (Levente, András, Béla) együtt. István király 1038. a ugusztus 15-én halt meg Székesfehérváron, ott is temették el 1083 augusztus 19-én I. László király szentté avatta, majd augusztus 20-án emelték oltárra Budán szent ereklyéit; ezzel ő lett az első magyar szent és egyben szent király. Koronázása millenniumán a 2000. é vben Bartholomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka is szentté avatta, így a nagy egyházszakadás (1054) óta ő az első, akit

mind a katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek