Cikkek » A Kokárda története

Dátum: 2022. március 15. 00:00:00
Forrás : doksi.net/hu

A trikolórt, a háromszínű zászlót Európában a francia forradalom tette "divatossá". A párizsi események ihlették meg Szendrey Júliát is, amikor március 15-én megvarrta és Petőfi mellére tűzte a ma ismert kokárdák első példányát. Petőfi naplójában olvasható, hogy miközben ő a Nemzeti dalt írta, felesége nemzetiszín főkötőt készített magának. Az események hatására a magyar színhármas (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi) vált a hivatalos lobogóvá.

A trikolór rózsába fűzése először Franciaországban, a Bastille ostromát követő napokban terjedt el. A legenda szerint XVI. Lajosnak nyújtotta át Párizs polgármestere, a La Fayette márki által megálmodott kompozícióban az első kokárdát. A fehér szín a monarchia, a kék és a piros pedig Párizs város színeit szimbolizálta. A mai formájában a csákórózsával áll rokonságban, mely a hadi viseletben a seregtestek megkülönböztető jelzése volt. Díszítése a lelógó szárnyakkal vált teljessé. A szív fölött kitűzve hordták, hagyományosan a mainál nagyobb méretben.

A magyar kokárda
A magyar kokárda


Hazánkban a trikolór először Mátyás korában tűnt fel egy pecsétnyomón, de ekkor még messze állt attól, hogy országszerte ismert legyen. A háromszínű szalagot viszont már a XIX. század elején is hordták, többek között József nádor felesége, Anna Pavlovna.

A tárgyi jelképek, illetve a szimbolikus cselekvések már a XIX. században is nagy jelentőséggel bírtak, ahogyan ma is. A politikai elit a sorsdöntő pillanatokban nagy gondot fordított arra, hogy a nemzeti, illetve állami szimbólumok mindenkor pontosan tükrözzék a tényleges államjogi helyzetet - vagy éppen az érvényesnek tekintett jogi fikciót. A reformkorban országszerte népszerű volt a nemzeti színek használata. Azok hivatalossá tételére az 1832-36. évi országgyűléstől kezdődően törekedtek. A magyar trikolór tömeges feltűnése az 1830-as évekre tehető, amikor az egyre gyakrabban jelent meg a városi polgárőrségek, céhszervezetek, a gomba módra szaporodó társadalmi szerveződések, nemzeti kaszinók eszköztárában, vagy éppenséggel az országgyűlési követválasztások alkalmával. Nem véletlen tehát, hogy a pesti március 15-i forradalommal kezdődő, országosan kibontakozó tüntetési hullám egyik fő követelése a császári jelképek és színek magyarral való felváltása volt.

Ez azután annál is könnyebben megtörténhetett, mivel a forradalom nyomán született áprilisi törvények XXI. cikkelye kimondta: "1. §. A nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik. 2. §. Ennél fogva a háromszínű rózsa polgári jelképen újra fölvétetvén egyszersmind megállapíttatik: hogy minden középületeknél s köz-intézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czímere használtassék." A törvényi felhatalmazás birtokában 1848. április-májusban "tavaszi nagytakarításra" került sor Magyarországon, majd a hamarosan visszacsatolt Erdélyben és a Katonai Határőrvidéken. A császári zászlókat és színeket felváltotta a magyar, s természetesen ezt vette használatba a Batthyány-kormány kiépülő intézményhálózata is. Ekkor már semmi sem állta útját, hogy a katonák s a tisztek velük tartó része a külsőségekben is jelét adják választásuknak. A katonák között tömegesen terjedt a nemzeti kokárda viselete - a zubbonyon vagy a csákón -, a tiszteknél ugyanez és a piros-fehér-zöld övszalag, majd öv használata. Már a márciusi eseményeket ábrázoló képeken láthatóak a nemzeti színű szövetből készített ruhadíszítések, ami többé-kevésbé azért anakronizmus. A kokárdának - bár rohamosan terjedt - azért még kellett egy-két nap az általánossá válásához. Mint tudjuk, Jókai is csak Laborfalvi Róza színésznőtől, későbbi első feleségétől kapott egyet 15-én este. Szendrei Júlia a hagyomány szerint maga varrta Petőfinek a gyöngyházas kokárdát.

Az 1848-49. évi szabadságharc bukását követően a Habsburg-hatalom betiltotta a magyar nemzeti szimbólumok használatát, és visszatért az 1848 előtti birodalmi címer használatához. A forradalmi emléknek számító nemzetiszín zászlók, lobogók vagy azok részei birtoklását, használatát üldözték és büntették, a 48-as forradalom leverésétől a kiegyezésig senki sem hordhatta, mint ahogy a Tanácsköztársaság is inkább a nemzetközi vörös színt részesítette előnyben. A Kádár-korszakban csupán a nem hivatalos ünnepeken viselt kokárdát nézték rossz szemmel, hiszen abban a függetlenség vagy épp a szovjetellenesség jelképét vélték felfedezni.

Viharok dúlnak most is a nemzeti szimbólumok fölött: már nem Petőfiékről vagy ötvenhatról, a hazáról vagy éppen az önrendelkezésről szólnak az ünnepi megemlékezéseink, hanem ki-ki sajátos értelmezésben tűzi zászlajára vagy tagadja meg eredeti jelentésüket. Pedig a trikolór, nemzeti jelképeink már önmagukban is üzenetet hordoznak az arra fogékonyak számára. A kokárda, a zászló, a címer és a turul hirdeti, hogy van múltunk és jövőnk itt a Kárpát-medencében, s ebben a közösségben egybeköt minket magyarságunk, történelmünk.

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!


Kapcsolódó olvasnivalók


Fidel Castro élete és Kuba története

Mai cikkünk Kuba fordulatos történetét mutatja be, melynek szerves részeként kitérünk Fidel Castro életútjára. Kuba egy karibi szigetország, területéhez Kuba szigetén túl – mely a Nagy-Antillák legnagyobb tagja – hozzátartozik még 1600 kisebb szárazulat is, amelyek közül méretével kiemelkedik a Pinos-sziget. Az egykori spanyol gyarmat ma a legnépesebb karibi ország, egyben a világ egyik utolsó szocialista berendezkedésű állama.


A grúz - dél-oszétiai háború

A dél-oszétiai háború 2008 augusztusában kezdődött fegyveres konfliktus az egyik oldalon Grúzia, a másik oldalon Dél-Oszétia, Abházia és Oroszország között. Oroszország szerint Grúzia népirtást hajtott végre az oszétok ellen, ezért megtámadta a Dél-Oszétiát elfoglalni készülő grúz erőket, majd a támadást Oszétián kívül is folytatta. Grúzia szerint Dél-Oszétia megtámadására a már korábban megindult orosz csapatmozgások miatt volt szükség.


Grúziáról bővebben

Grúzia köztársaság a Fekete-tenger keleti partján, a Kaukázus hegységben, Európa és Ázsia határán. Egyesek európai, mások ázsiai országnak tartják. Lakóinak túlnyomó többsége ortodox keresztény. Északi szomszédja Oroszország, délről Törökország és Örményország, keletről Azerbajdzsán határolja. Az ország földrajzi-éghajlati szempontból változatos, egyaránt vannak alpesi és szubtrópusi klímájú területei.