Politics | Higher education » Döntéshozatal a parlamentáris rendszerekben

Döntéshozatal a parlamentáris rendszerekben A POLITIKA érdekeken nyugvó akarati tevékenység, amely hatalomra, vagy annak befolyásolására törekszik. A politikai rendszer fogalma (és elemei): 1., társadalmi alrendszer, a társadalmon belüli szervezetek és funkciók egysége A politikai rendszer a hatalom gyakorlásának eszköztára, a politikai hatalom a hatalomra választott komplett rendszer. 2., Önállósult funkciója a politikai irányítás, ennek eszközei a politikai döntés A hatalom jog és felhatalmazás, képesség és lehetőség az érdekek közötti mérlegelésre. A konfliktusok megoldásának eszköze a döntés. A döntések célrendszerek, célra irányulnak A célok lehetnek távlati ill. stratégiai célok - a hatalom távlati megtartását, az ország érdekeinek figyelembevételét szolgálják és részcélok - napi igények, szükségletek kapcsán jelentkeznek, ellentmondhatnak a távlati céloknak (de azokat mindig szem előtt kell tartani).

Mind a célnak, mind az eszköznek reálisnak kell lennie. Minden államhatalomnak meg kell állapítania a döntési szabályok készletét - olyan alapvető normák, amelyek a döntéshozatal módját, ezen belül a döntéshozók szerepét, területenként és funkcionálisan meghatározzák és elkülönítik - meghatározzák a politikai versengés feltételeit - meghatározzák, hogy milyen eszközöket kell keresni a célok megvalósításához ill. hogyan lehet megszerezni és felhasználni ezeket A döntések tartalmi összetevői: - szakmai elem: minden a gazdaságban működő szakágazat érvényesíteni akarja érdekeit, azokat be akarja vonni a politikába (mindenki pénz akar a maga igaza alapján közgazdászok, környezetvédők, kultúrnyomoroncok) - politikai elem: itt jelennek meg a hatalom hosszú távú céljai, törekvései, (a nem politikai érvek csak másodlagosak) cél: hatalmon maradni, a következő választást megnyerni, így a hatalom döntéseiben,

konfliktuskezelésében, érdekképviseletében - természetesen megjelenik a saját érdeke. Hosszú távon érvényesül azonban a szakmai vélemény is - mivel tartósan nem lehet elnyomni a közvéleményt. A döntési folyamat a politikai intézményrendszerben: Politikai akaratképzés: - mozgalom, párt, érdekképviselet, parlament Tagoltak a hatalmi viszonyok - tagoltak a döntési fórumok is. A döntések legfelsőbb fóruma a Parlament. A törvény előkészítő és végrehajtó szerve a kormány. A Parlament alkotmányos prioritást élvez a kormánnyal szemben, de mivel a demokratikus parlament laikus parlamentként jött létre, törvényei ellentétbe kerülhetnek a kormány és a miniszteri szervek rendeleteivel (ezek kikerülhetik a törvényhozást). Az akaratképzés folyamata decentralizált - a döntéseket leosztják helyhatóságokra, kisebb közösségekre, szervezetekre. Ennek viszont csak akkor van értelme, ha a helyi hatóságok a döntéseket tudják

miből finanszírozni. 3., Objektivációs rendszerként működik a politikai alrendszer: leválik az alkotóról ( a társadalomról), tőle függetlenül, tárgyiasult formában jelenik meg, más törvényszerűségek hatnak rá. 4., Dinamizmus: a legmozgékonyabb alrendszernek kell lenni A politikának tanácsot kell adni a kultúrának, a gazdaságnak, stb (na ne, ez így egy kicsit durva) Érzékenyen reagál a külvilágból érkező valamennyi kihívásra, állandóan változtatja Forrás: Hervainé lemeze, és a kék könyv Csak ráadás(olvassátok el, ha az előző nem elég) A törvényhozások politikai jelentősége, a jogalkotás mellett, az ellátott funkciók összessége. A törvényhozások nemcsak hatalmukban és funkcióikban térhetnek el egymástól, hanem szervezeti felépítésükben is. A parlamentek vagy kongresszusok kb. fele két kamarából áll, amelyek különböző jogosítványokkal vannak felruházva és eltérő módon választják meg tagjaikat.

A törvényhozások ezen túl belső szervezeti felépítésükben is eltérnek egymástól, aminek alapvető hatása lesz a döntéshozatalra és a döntések végrehajtására. Kétfajta belső szervezeti formát ismerünk a parlamentekben: Pártokat és formális szervezeteket (elnökségi tisztségviselőket, bizottságokat) A parlamentáris rendszerekben a parlamenti pártokon belül (Nagy-Britannia) erős fegyelem érvényesül, s a képviselők csak nagyon ritkán szavaznak a pártvezetők instrukciói ellenében. Minthogy a kabinetek általában addig maradnak kormányon, ameddig többséget élveznek a törvényhozásban, a pártfegyelem a kabinet bukását és új választások kiírását eredményezheti. Minden törvényhozás ismeri a bizottsági struktúrát, ami lehetővé teszi, hogy a törvényhozók választott csoportjai a munkamegosztás elve alapján különböző kérdésekkel foglalkozzanak, vagy döntési javaslatokkal éljenek a plenáris ülés előtt.

Enélkül a törvényhozás előtti forma nélkül, tekintettel a törvényhozások elé kerülő ügyek szerteágazó és kiterjedt voltára, lehetetlen volna a parlamenti ügymenet. Láttuk azonban, hogy a parlamenti bizottságok rendszere sem egyformán fontos mindenütt. Az Egyesült Államokhoz hasonló elnöki rendszerekben a bizottságok nagyon befolyásosak lehetnek, és specializálódásuk miatt a végrehajtó hatalom hivatalaival is felvehetik a versenyt fontosságban, ezért elég egyértelműen uralják a törvényhozás folyamatát. A parlamentáris rendszerekben ugyanakkor a helyzet eltérően alakulhat. Németországban, Norvégiában, Svédországban, Belgiumban és Olaszországban a bizottságok magasan szakosítottak, akár a minisztériumok riválisainak is mondhatók, miközben bizonyos befolyással is vannak a parlamenti feladatokra. Az Egyesült Királyságra, Írországra és Franciaországra általában az a jellemző, hogy itt a bizottságok kevésbé

fejlettek és viszonylag csekély befolyást gyakorolnak a politikai folyamatokra. A németországi tartományok államszervezetükben a parlamentáris rendszert veszik alapul. Az egykamarás törvényhozó testület (Landtag) tagjait közvetlenül választják. Az a párt vagy koalíció adja a tartományi kormány élén álló tartományi miniszterelnököt, amelyik többséget szerez a törvényhozásban. A szövetségi kancellár után, a tartományi miniszterelnökök kezében van a legnagyobb politikai hatalom, a Szövetségi Köztársaságban. A tartományi miniszterelnök alakít kormányt, amely irányítja a tartományi hivatalokat és gyakorolja a tartomány végrehajtó hatalmát. A törvényhozásban a szövetségi kormányzat nagyobb hatalommal rendelkezik, a döntések végrehajtásának felelőssége azonban a tartományok kezébe van letéve. A tartományok a saját külön jogszabályaikat éppúgy alkalmazzák, mint a szövetségi törvényeket. A tartományi

kormányok ellenőrzik a helyi önkormányzatok működését is. A tartományi kormányzatok politikai hatalma túlnő azon, amit a törvényhozás és a közigazgatás tartományi szintjén élveznek. A szövetségi törvényhozás egyik házában, a Bundesratban, kizárólag a tartományi kormányok által kinevezett képviselők foglalnak helyet. A tartományi kormányzatok tisztségviselői részt vesznek az államelnök és a magasabb szövetségi bíróságok bíráinak kiválasztásában is. Ezeken az intézményi formákon kívül még sok informális csatorna létezik, amelyeken politikai egyeztetés folyhat a tartományi és a szövetségi tisztviselők között. Kormányközi bizottságok és tervező csoportok hangolják össze a tartományi kormányzatok és a szövetségi állam eltérő érdekeit. Ezek a szervezetek a „kooperatív föderalizmus” jegyében működnek, vagyis a tartományi kormányok ily módon koordinálni tudják tevékenységüket

tartományközi és szövetségi szinten. A parlament A szövetségi állam központi szerve a parlament, amely megválasztja a szövetségi kancellárt, megvitatja a kormány intézkedéseit, és ellenőrzi a szövetségi minisztériumok munkáját. A parlament kétkamarás: a közvetlenül választott Bundestag (Szövetségi Gyűlés) az elsődleges törvényhozó testület; a Bundesrat (Szövetségi Tanács) a tartományi kormányzatokat képviseli a szövetségi szinten