Strategics | Studies, Essays, Thesises » Az 1941-es délvidéki magyar hadműveletek

AZ 1941-ES DÉLVIDÉKI MAGYAR HADMŰVELETEK Magyar revíziós törekvések a II. világháború előtt: A Délvidék - mint minden Trianon előtti terület - visszaszerzése a két világháború közötti magyar vezetés fő célkitűzései között szerepelt. Mindez kezdetben csupán vágyálomnak tűnt, mert nem voltak meg hozzá sem a bel-, sem a külpolitikai feltételek. Az I világháborúban és az azt követő forradalmi időkben a magyar gazdaság teljesen kimerült, ráadásul közvetlen szomszédai mind nyílt ellenségességgel viseltettek a magyar nemzet iránt. Az első reménysugarat az 1927-ben aláírt olasz-magyar szerződés adta. Ezzel az ország kilépett teljes külpolitikai elszigeteltségéből, és partnerre talált a Honvédség felfegyverzéséhez és a Kisantant egységének megbontásához. A Bethlen vezette magyar kormány tisztában volt a fasizmus útját járó partnerkapcsolat veszélyével, de erősebben működtek a revíziós reflexek, mint a

jövőbe mutató realitások. Végül is hamar kiderült, hogy Olaszország gazdasági- és katonai potenciálja szintén elég korlátozott, de - többek között - ennek a kapcsolatnak köszönhetően jelentek meg a Magyar Királyi Honvédség haderejében az első páncélosok, repülőgépek és szintén sokat jelentett Olaszország diplomáciai támogatása, amely később lehetővé tette a számunka kedvező bécsi döntések meghozatalát. Az 1930-as évek közepétől a korábbi vesztes államok, illetve az elszigeteltségből kitörni akaró országok felett a Hitler által vezetett fasiszta Németország vette át az irányító szerepet. Magyar vonatkozásban a német orientáció a Gömbös-kormány idején következett be. Bár a régi konzervatív elit ezt a folyamatot kormányváltásokkal igyekezett megfékezni, de ezen erőfeszítések csupán késleltetésre és nem elkerülésre voltak elegendők. Látva a németek politikai sikereit, gazdasági eredményeit,

térségünk kiszolgáltatottságát, talán ez nem is volt véletlen. A magyar gazdaságban 1935-től, 1937 őszéig bizonyos fellendülés volt érezhető. Mégis 1937 végétől ismét depressziós jelek mutatkoztak egy kiemelten fontos stratégiai ágban, a könnyűiparban. A termelés 15-20%-kal esett vissza Ettől függetlenül az 1936-37-es évet a pénzügyi egyensúly éveként lehetett értékelni, hiszen a nemzeti jövedelem 10,7 %-al nőtt. Ezzel lehetőség kínálkozott egy régóta húzódó és tervezett katonai program elindítására. Ennek egyik legfőbb szorgalmazója Rátz Jenő altábornagy, a vezérkar akkori főnöke volt, aki már 1936-ban vizsgálva az európai fegyverkezés ütemét, arra a magállapításra jutott, hogy 1940 körül háború lesz, és ebből Magyarország - területi elhelyezkedése miatt - eleve nem tud kimaradni. A revíziós célokat figyelembe véve pedig, Magyarországnak Németország mellett kell részt vennie ebben a lehetséges

konfliktusban, hiszen csak tőle várhat érdemi segítséget a vitatott területek visszaszerzésével kapcsolatban. Az úgynevezett HUBA-hadrend, végcélként egy 107.000 fős békelétszámú, 3 hadseregre és 7 hadtestre tagozódó, 21 hadosztályból, 2 gyors- és 2 lovas dandárból, 1 repülő hadosztályból és 3 hadosztály erejű határbiztosító erő szerepelt. Mindezt három ütemben tervezték megvalósítani: A kormány végülis elfogadta a katonai vezetés által benyújtott tervet azzal a megszorítással, hogy a kért 1.700 millió pengő helyett 1000 milliót biztosít, amit 5 év alatt használhat fel a hadsereg Darányi Kálmán miniszterelnök 1936. március 5-én Győrben tartott beszédében hozta nyilvánosságra az 1 milliárdos haderő-fejlesztési programot. Ennek értelmében 600 milliót a haderő fejlesztésére, míg 400 milliót az ország véd-képességének (hadiipar-, infrastruktúra, légoltalom stb.) növelésére kellett fordítani. Ezek a

döntések katonai szempontból szükségesek voltak. A honvédség létszámában, felszereltségében és kiképzettségében - mindenekelőtt a trianoni békediktátumnak köszönhetően még az önvédelemre sem volt képes, miközben Európa a háború felé sodródott. Darányi Kálmán miniszterelnök, a "győri program" kihírdetője Németország befolyása egyre nőtt, amelyet a nyugati demokráciák nem tudtak visszatartani. Ausztria bekebelezése (Anschluss - 1938. március 13) és a müncheni egyezmény (1938 szeptember 29.) után a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió közötti térségben elhelyezkedő államok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Nem volt véletlen tehát, hogy ezen országok többsége a német "igényekhez" próbált alkalmazkodni pozíciójuk megőrzése, vagy éppen az új lehetőségek kiaknázása érdekében. Ebben Magyarország sem volt kivétel A politikai vezetés célkitűzése az volt, hogy az országot távol tartsa a

háborútól, a területi revíziót békés úton valósítsa meg, mégpedig úgy, hogy Magyarország nemzetközi megítélése és presztízse nem szenved csorbát. Ezen gondolatok gyakorlati megvalósítására azonban ilyen formán semmi esély nem volt. Ennek tudható be, hogy a mindenkori kormány mindvégig kétarcú politikát folytatott. A tartózkodási törekvést jól példázzák az alábbi események: 1938. augusztus 20-29 között Hitler meghívására Horthy, Imrédyvel Kielbe utazott, ahol Hitler bizalmasan közölte a kormányzóval Csehszlovákia katonai lerohanásának tervét, és ehhez magyar segítséget kért. Tervei szerint Magyarország egy fegyveres konfliktus erejéig provokálná a cseheket, azonban azok támadása esetén Németország azonnal beavatkozna a magyarok oldalán, így a magyarok is megkaphatnák az óhajtott felvidéki területeket. "Más színben tűnne fel Németország a világ előtt, ha nem mindig ő játszaná a támadó és

kezdeményező szerepet" - mondta Hitler. Nagy meglepetésére azonban Horthy kitért a kívánság elől, bár tudta, ez visszaüthet a felvidéki területi igényekre is. A kormányzó a következőkkel indokolta döntését: 1920 óta a magyar álláspont, a területi revízió békés megoldása és Magyarország tart a nemzetközi közvélemény esetleges megbélyegzésétől. Ezen túlmenően a magyar haderő egyáltalán nem ütőképes, valamint kiszámíthatatlan a másik két Kisantant állam; Jugoszlávia és Románia reagálása. Amíg Horthyék Kielben tárgyaltak, egy másik nagyon fontos esemény is történt. A Kisantanttal 1936 óta folyó tárgyalások eredményeként 1938. augusztus 23-án Bakach-Bessenyey György belgrádi követ Bledben egy kommünikét írt alá. Ennek tartalma szerint: Magyarország és a Kisantant országok erősítik a jószomszédi viszonyt, az említett országok elismerik Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, és a két

fél kölcsönösen lemond az egymás elleni fegyveres erőszak alkalmazásáról, valamint az említett országok vállalják a nemzetiségek jogainak biztosítását. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója Alig telt el egy hónap, amikor a magyar diplomáciai tevékenység új fordulatot vett. A müncheni egyezmény Németországnak ítélte Csehszlovákia szudéta-németek lakta területeit, és záradékában lehetőséget kínált a magyar, illetve a lengyel területi igények kielégítésére is. A magyar kormány szinte azonnal lépett: jegyzékben követelte a magyarlakta területek visszaadását és a magyar származású politikai foglyok szabadon bocsátását. Követelte továbbá a csehszlovák hadseregben szolgáló magyarok leszerelését és vegyes parancsnokság alatt álló rendfenntartó erők felállítását. A csehszlovákok elismerték a német és a lengyel követeléseket, de teljesen szembehelyezkedtek a magyar igényekkel.

Nyomatékul még jelentős haderőt is felvonultattak a közös határon Horthyék nem merték felvállalni a nyílt fegyveres fellépést (nem is lett volna esélyük a sikerre), ezért nagy titokban felállították a "Rongyos Gárdát". A zömében megbízható, tényleges szolgálatot ellátó állományból válogatott és civilbe (spanyol polgárháborús mintára overálba) öltöztetett szabadcsapat feladata a Csehszlovák közigazgatás fellazítása, megbénítása, szabotázscselekmények végrehajtása volt. Így kívánták bizonyítani, hogy a csehek önállóan nem képesek rendet tartani és nem tudják biztosítani a nemzetiségeket megillető jogokat. Ezt hidak, vasutak, katonai objektumok elleni támadásokkal, a magyar nemzetiségű lakosság felkelésre történő buzdításával kívánták elérni, összhangban a lengyel szabadcsapatokkal. A félkatonai szervezet hivatásos katonák vezetésével működött. Homlok Sándor vk (vezérkari) ezredes a

vezérkar 5 osztályának vezetője és Kozma Miklós irányította tevékenységüket. A csapat kb 900 főből állt, amelyet 19 zászlóaljba, ezen belül 57 akciócsoportba szerveztek. Október 6-án, még a komáromi tárgyalások megkezdése előtt, Tarpánál átdobták a határon az első járőröket. Összességében balul sikerült akciók jellemezték tevékenységüket, és a cseh katonaság határozott fellépésének eredményeként sokan kerültek fogságba. Stefán Valér százados végül december 31-én vette át Gányon a csehektől a hadifoglyok egy nagy csoportját, majd 1939. január 15-ig Komáromba települt "Műszaki irodájával", ahol a további hazatért foglyok ellátását felügyelte. Közben Csehszlovákia belső szerkezete is átalakult. Szlovákia és Kárpátalja széles körű autonómiát kapott, és kormányaik németbarát politikát folytattak. Így nem véletlen, hogy az október 9-én Komáromban (pontosabban egy hajó fedélzetén)

megkezdődő szlovák-magyar tárgyalások nem jártak sikerrel a területi hovatartozást illetően. A revíziós politika kudarca és a tehetetlenség eredménye az lett, hogy a magyar vezetés olyan ígéretet tett a német vezetés felé, amin még Hitler is meglepődött. Felvállalta, hogy Magyarország kilép a Népszövetségből, csatlakozik az antikomintern paktumhoz, kész a gazdasági kapcsolatokat kiszélesíteni, és szorosabbra fűzi tevékenységét a tengellyel. Hitler ezzel elérte célját 1938. november 2-án a bécsi Belvedere palota Aranytermében kihirdették az ún "első bécsi döntést". A Kánya Kálmán külügyminiszter által vezetett küldöttség a következő szerződést írhatta alá: "A magyar királyi kormánynak és a csehszlovák kormánynak a német és királyi olasz kormányhoz intézett felkérése alapján, hogy a Magyarországnak átengedő területeknek a két állam között függőben lévő kérdését döntőbírói

határozattal rendezzék, továbbá az ezt követően az érdekelt kormányok között 1938. október 30-án váltott jegyzékek alapján Ribbentrop Joachim úr német birodalmi külügyminiszter és őfelsége az olasz király és Etiópia császára külügyminisztere gróf Galeazzo Ciano, ma Bécsben összejöttek, és kormányaik nevében Kánya Kálmán úr magyar királyi külügyminiszterrel folytatott utólagos megbeszélés után a következő döntőbírói határozatot hozták: A Csehszlovákia részéről Magyarországnak átengedendő területeket a csatolt térképen megjelölték. A határok helyszíni megvonása a magyar - csehszlovák bizottság feladata. A Csehszlovákia által átengedendő területek kiürítése és Magyarország részéről való megszállása 1938. november 5-én kezdődik és azt november 10-éig végre kell hajtani A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, úgyszintén annak egyéb módozatait magyar-csehszlovák bizottságnak kell

haladéktalanul megállapítania. A csehszlovák kormány gondoskodni fog arról, hogy az átengedendő területek a kiürítéskor maradjanak rendes állapotukban. A területátengedésből adódó részletkérdéseket, különösen az állampolgársági és opciós kérdéseket a magyar-csehszlovák bizottságnak kell rendeznie. Hasonlóképpen magyar-csehszlovák bizottságnak kell megállapodnia a Csehszlovákia területén megmaradó magyar nemzetiségű egyének és az átengedett területeken megmaradó, nem magyar nemzetiségű egyének védelmére vonatkozó közelebbi rendelkezésekben. Ez a bizottság fog különösen arról gondoskodni, hogy a pozsonyi magyar népcsoport ugyanolyan helyzetbe jusson, mint a többi ottani népcsoport. Amennyiben a területek Magyarországnak való átengedéséből a Csehszlovákiának megmaradó terület számára gazdasági vagy forgalomtechnikai természetű hátrányuk és nehézségek jelentkeznének, a magyar királyi kormány

megtesz minden tőle telhetőt, hogy az ilyen hátrányokat és nehézségeket a csehszlovák kormánnyal egyetértésben kiküszöbölje. Amennyiben ennek a döntőbírói ítéletnekkeresztülvitele során nehézségek vagy kétségek támadnának, a magyar királyi kormány s a csehszlovák kormány ezek tekintetében közvetlenül egyezik meg. Ha ilyen módon valamilyen kérdésben nem tudnának megállapodni, ezt a kérdést végérvényes döntés céljából a német és olasz királyi kormány elé terjesztik. Aláírás: Joachim Ribbentrop és Galeazzo Ciano" Magyarország 11.925 km2-rel és közel 1 millió lakossal gyarapodott, ennek 86,5%-a volt magyar nemzetiségű. Visszakerült az országhoz Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc, mint fontosabb városok. A Kárpátalját azonban kettévágták, Pozsony és Nyitra sem került vissza az országhoz, ami nagy felháborodást váltott ki, különösen

Pozsony kérdése. Magyar gyalogság Kassa felé menetel Az első bécsi döntés nem elégítette ki a revíziós igényeket, mivel Kárpátalja sorsa nem dőlt el, és nem alakulhatott ki a közös magyar-lengyel határ sem. A magyar vezetés, a németeket kihagyva, újabb önálló akciót tervezett. Az újonnan felállított VIII hadtestből(1) és a gyorsalakulatokból létrehozták a "Kárpát-csoportot" azzal a céllal, hogy elfoglalják Kárpátalját. Hamar kiderült azonban, hogy a németek hozzájárulása nélkül már semmi sem történhet a térségben. Hitler 1939 január 21-én jegyzékben határozottan utasította a magyar kormányt, hogy tartózkodjon mindenféle önálló akciótól. Ezzel egy időben; 1939. március 11-én új honvédelmi törvényt fogadtak el, ami aztán bizonyos módosításokkal 1960-ig érvényben is maradt. Az 1939 évi IItc 7 részből és 235 szakaszból állt, lényege a következő volt: - általános honvédkötelezettség,

ezen belül: levente hadkötelezettség, honvédelmi szolgáltatások és légvédelmi kötelezettség - a Legfelső Honvédelmi Tanács létrehozása (az L.HT 1928 júliusától már működött, de tevékenysége itt jelent meg először magasabb jogszabályban foglalva, továbbá ettől kezdve már minden miniszter tagja lett a tanácsnak), rögzítette, hogy a honvédség szárazföldi-, légi-és folyami erőkből áll - a hadkötelezettséget 18 és 60 év között állapította meg, elrendelte, hogy a tényleges szolgálati kötelezettség 3 év, továbbá, hogy a póttartalékos szolgálati idő békében 10-16 heti képzésben valósuljon meg. A 14. kerékpáros zászlóalj pihenőn, Técsőn A magyar területi követelések időközben új lehetőséghez jutottak. 1939 márciusára a cseh és szlovák viszony erősen megromlott. A németek biztatására a szlovák függetlenséget követelő nacionalisták március 9-én teljesen szakítottak a központi kormánnyal. Miután

a Tiso-féle Szlovákia hivatalosan is bejelentette önállósulási szándékát, Hitler azonnal lépett. Március 13-án megindította csapatait, és 24 órát biztosított a magyar kormány számára, hogy hasonló módon járjon el a Kárpátalján, vagyis megindulásra való felszólítást küldött a magyar vezetésnek. A magyarok azonban gondban voltak. A január 21-ei jegyzék alapján leállították a katonai előkészületeket, és minden alakulatot visszavontak a határról, így szinte nem volt hadra fogható erő a bevonulásra. Félve azonban a késedelem hátrányaitól 14-én az "összeszedett", javarészt 5 hetes újoncokból álló csapatok megindultak. Lényegében a VI, VII hadtest határ menti részeiről, illetve a gyorsdandárok egyes lovas, kerékpáros és gépkocsizó alakulatairól volt szó. A bevonulás során csupán kisebb összecsapásokra került sor az ukrán milíciával (Szics-gárda), így a csapatok 18-án az Uzsoki-szorosnál elérték

a lengyel határt. Románia mozgósított ugyan az események hatására és további csapatokat küldött Erdélybe, de tartva a németektől nem avatkozott be. A magyar vezérkar azonban úgy döntött, hogy a zavaros helyzetet kihasználva, az újonnan visszacsatolt területeket még Szlovákia felé kitolja, így a területi nyerésen túl, megfelelően előnyös határszakaszt is kialakítson. Konkrétan az Ung völgyéről volt szó és nem utolsósorban az ott található út- és vasútvonalról. Március 23-án aztán délelőtt 10 óra tájban az Ung-folyó völgye felé induló menetoszlop elsőként lépte át a határt. Ezt az oszlopot a falu elérése előtt már szlovák repülők támadták, majd később az elővéd puskatüzet kapott, de rövid idő múlva a szlovákok visszavonultak. Közben az Iglóról felszálló szlovák gépek bombázták Ungvárt és Nagybereznát, de a magyar légierő rövid időn belül válaszcsapást mért az iglói repülőtérre.

Szobránc fölött légiharc is kialakult a két fél gépei között Végül a tárgyalások eredményeként a magyar csapatok maradtak a közben elért Kelen - Végaszó vonalon. Magyar Ansaldo "kisharckocsi" század Huszton. Összességében Magyarországhoz a Kárpátalja visszatértével, 12.171 km2 területet csatoltak vissza 436.000 lakossal Ennek azonban csak 12,7%-a volt magyar nemzetiségű Közben erőltetett ütemben folyt a HUBA-hadrend kialakítása, amely már jóval túlmutatott az eredeti terveken és kereteken. Az események felgyorsulása és a területi nyereségek arra késztették a felső vezetést, hogy a HUBA I. programot felgyorsítsák és kiegészítsék 1939 végére felállították a három hadsereg-parancsnokságot, a VIII. gyalog- és I gyorshadtest parancsnokságot, valamint a Kárpátok védelmére az 1. hegyi dandárt Ünneplő tömeg fogadja a bevonuló magyar katonákat Kassán. Csehszlovákia feldarabolása után hirtelen megromlott

a kapcsolat Németország és Lengyelország között, amelynek kiváltó oka Danzig hovatartozásának kérdése volt. Európa, ezen belül a magyar vezetés is, tisztán látta, hogy Hitler következő áldozata felé fordul, és rövid időn belül háború kezdődhet Európában. A közös lengyel-magyar határ felett örvendező és a Romániával szembeni revíziót követelő kormány szorongva figyelte az eseményeket. Az álláspontjukat azonban igyekeztek gyorsan kialakítani, amely a következő fő gondolatokat tartalmazta: - távol kell maradni a konfliktustól, mert a közvéleménnyel nem lehet elfogadtatni semmiféle Lengyelország-ellenes lépést, és a részvétel a nyugattal való szakítást és a háborúba való sodródást jelentené - alapelv a kérdésben a "fegyveres semlegesség", de azért készülni kell. A magyar revíziós politikában egyébként is egyre jobban érezhetővé vált, hogy komoly ellentét van a civil és a katonai vezetés

között. Teleki biztos volt abban, hogy a még tervezett revíziós lépéseket békés úton is meg lehet oldani, így nem tartotta szükségesnek a német támogatást sem. Ebben a hangnemben Teleki levelet intézett Hitlerhez, melyben közölte, hogy a magyar kormány nem kíván beleszólni a német - lengyel konfliktusba, és különösen nem kíván csapatokat küldeni a német fél oldalán. Hitler felháborodása határtalan volt a levél elolvasása után. Ennek eredményeként augusztus 9-én közölte Csáky külügyminiszterrel, hogy nem is tart igényt a magyar részvételre, viszont elvárja, hogy Magyarország semleges maradjon. Ugyanakkor súlyos szemrehányásokkal illette a magyarokat. Ezek után a kormány meghátrálása nem volt meglepetés, és kérték Hitlert, hogy Teleki előbbi levelét is tekintse semmisnek. Lengyel-magyar találkozás a közös-, új határon. További revíziós törekvések; mozgósítás Románia ellen: A német-lengyel háború

kitörése után (amely nem sokkal később a II. világháború nyitányává vált) a német-magyar viszonyban egy hűvös időszak állt be. Magyarország ugyanis azonnal kinyilvánította semlegességét, nem engedte meg, hogy a német csapatok igénybe vegyék a KassaNagyszalánci vasútvonalat, és több mint 100.000 lengyel menekültet fogadott be Hitler szemében mindez csupán taktikai problémákat jelentett. Őt sokkal jobban foglalkoztatta a románok helyzete, akiket szövetségesként kívánt kezelni. Nyugtalanította, hogy míg csapatai le vannak kötve, elmérgesedhet a román-magyar viszony, amit a Szovjetunió, illetve Sztálin ki fog használni, mint ahogy az meg is történt. A románok már 1939 augusztusában mozgósították fegyveres erőiket. Lezárták a szovjet határt, és több mint 250.000 katonát vonultattak fel Észak-Erdélyben A magyar vezetés ennek ellensúlyozására részleges mozgósítást rendelt el, és a IV. hadtestet előrevonta a román

határra A magyar-román ellentétek eldurvulásának a német diplomácia határozott fellépése és a Lengyelország elleni háború gyors befejezése szabott gátat. Ez a viszonylagos nyugalom azonban nem tartott sokáig. A németek nyugat-európai hadjáratának kezdetekor (1940. május) Románia hadilétszámra emelte az Erdélyben állomásozó csapatait. Ennek ellenlépéseként Magyarország májusban mozgósította a II. és VIII, hadtestet, valamint a Gyorshadtestet Rövid idő múlva a III és IV hadtest is mozgósításra került, igaz, a Gyorshadtest kivételével a csapatok egyelőre a helyőrségeikben maradtak. A tisztikar német elkötelezettségét a gyors francia kapituláció tovább erősítette, és biztosak voltak abban, hogy német támogatásra számíthatnak Románia ellen. Az addigi revíziós sikerek után a vezérkar folyamatosan és erőteljesen sürgette a gyors fellépést Románia ellen. Az értékelések ugyanis egyértelműen bizonyították, hogy a

román haderő folyamatosan erősödik, így minden nap elvesztegetése csak a románok esélyeit növeli. Júniusban aztán kitűnő alkalom kínálkozott az erdélyi területek visszaszerzésére. A Szovjetunió június 26-án jegyzékben szólította fel Romániát, hogy az Októberi Forradalom után Romániához csatolt bukovinai és besszarábiai ukránlakta területeket adja vissza. Egyben jelezték a magyar kormánynak, hogy egy esetleges együttes fellépés a románokkal szemben biztosíthatná a magyar területi igények realizálását is. Az együttműködési készség bizonyítására a szovjetek ünnepélyes keretek között visszaszolgáltatták az 1848-49-es forradalom és szabadságharc lobogóit is. A magyar kormány azonban mereven elzárkózott az együttes fellépés lehetőségétől. Úgy ítélte meg, hogy Románia mindenképpen elfogadja a szovjet követeléseket, hiszen senkitől sem számíthat segítségre. Sőt teljesen biztosra vették azt is, hogy a

szovjet lépések Németország tudtával és beleegyezésével történtek. Felmerült az a gondolat is, hogy a Romániában esetleg bekövetkező zűrzavarra, baloldali megmozdulásokra, valamint a magyar lakosság védelmére hivatkozva talán preventív katonai akcióra is lehetőség nyílik. Ilyen megfontolások vezették Werth Henrik vezérkar főnököt, amikor június 27-én kérte a Legfelső Honvédelmi Tanács összehívását. A késő esti órákban összeülő tanácskozáson azonban - mivel a Berlinbe eljuttatott magyar állásponttal kapcsolatos német reagálás még nem érkezett meg - Werth javaslatával szemben nem az összes mozgósított alakulat, hanem csak a határvadászok, valamint az V. és VI hadtest egyes csapatainak határra vonását határozták el. A többi korábban mozgósított alakulat (II, Ill, IV és VIII hadtest) békeállomáshelyén olyan parancsot kapott, hogy július 2-től kezdve készüljön fel vasúti szállításra. Közben a szovjet

csapatok június 28-án megkezdték Besszarábia, Észak-Bukovina elfoglalását. A románok nem fejtettek ki ellenállást, csapataikat a szovjetek elől mindenütt visszavonták. Werth Henrik, a Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnöke Károly román király június 28-án este mégis általános mozgósítást rendelt el. Nem kétséges állapította meg a magyar vezérkar helyzetértékelése -, hogy a király, feladva az ellenállást a legerősebb ellenséggel szemben, a továbbiakban fegyverrel akar szembenézni minden más irányból várható erőszakos fellépéssel, valamint minden bizonnyal figyelembe vette a felbomlással fenyegető belső helyzetét is. A román katonai lépésekkel párhuzamosan Erdélyben is újabb alakulatok jelentek meg. Csáky István magyar külügyminiszter magához kérette Ermannsdorfot, a német követet, és közölte vele, hogy a román mozgósítás egyértelműen Magyarország ellen irányul. Elképzelhetőnek tartotta, hogy

Károly megkísérli egy meglepetésszerű támadással a Tiszáig kitolni a román határt, így próbálva visszaszerezni elveszett népszerűségét. Közölte a követtel, hogy utasította a bukaresti magyar diplomáciai képviselet vezetőjét, hogy kérjen magyarázatot a román mozgósításra, hiszen a szovjet követelésnek békés úton eleget tettek. Kérte továbbá, hogy a német kormány jelezze Bukarest felé, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdene a magyar területi követelésekkel kapcsolatban. A magyar kormány ettől függetlenül július 2-án teljes mozgósítást rendelt el, és utasítást adott a román határra való felvonulásra. Németország nem nézte jó szemmel a magyar készülődést. Igaz, Románia tengelyhatalmakhoz való csatlakozása megszüntette az esetleges angol beavatkozás veszélyét a térségben, a két szövetséges háborúját azonban el kellett kerülni. Ribbentrop német külügyminiszter ezért Csáky-n keresztül

figyelmeztette a magyar kormányt, hogy egy katonai akció következtében esetlegesen kialakuló Balkán-háború a német elgondolásokkal teljesen ellentétes, így Magyarország semmilyen katonai támogatásra nem számíthat. Amennyiben viszont Magyarország nem nyúl erőszakos eszközökhöz, egy későbbi időpontban támogatják területi igényüket. Július 2-án összeült a Legfelső Honvédelmi Tanács, hogy megtárgyalja a németek által átnyújtott demarsot és az arra adandó választ. Hangsúlyozták, hogy első helyen a román kormánnyal történő kapcsolatfelvétel és a tárgyalások megkezdése áll. A jelenlévők véleménye egyöntetű volt abban is, hogy a foganatosított katonai intézkedések leállítása szükségtelen, de nem is lehetséges. Sőt úgy vélték, hogy megnyugtatóan hatna, ha Románia, jó szándékának bizonyításaként, tárgyalókészségének bejelentése után azonnal kiürítene néhány, Magyarországnak átengedendő határ

menti várost. A Legfelső Honvédelmi Tanács ülését követően, a késő esti órákban Csáky közölte a német követtel a magyar választ. Ebben kifejtette, hogy a magyar kormány a tengellyel egyetértésben kívánja rendezni kapcsolatát Romániával. Ezért fogadták nagy örömmel a német külügyminiszter azon megnyilvánulását, hogy a revízió egy későbbi időpontban békés úton is végrehajtható lesz a német birodalmi kormány támogatásával. Ugyanakkor a kormány választ vár arra, hogy a Székelyföld, valamint Marosvásárhely, Bánffyhunyad, a Kárpátok és Nagybánya alkotta háromszög által határolt területben meghatározott magyar követelések beleilleszthetők-e a birodalmi kormány által kilátásba helyezett támogatás keretébe. Továbbá tisztázni kívánták azokat a kormány által már 1939 decemberében meghatározott feltételeket, melyek a magyar kormány azonnali cselekvését válthatták ki. Ezek pedig a következők voltak: -

a (magyar) kisebbség üldözése - forradalom kitörése Erdélyben - orosz előrenyomulás a Kárpátokig - kényszer-románosítás Erdélyben besszarábiai és bukovinai román menekültekkel. Mivel a kormány nem tért ki a németek által megemlített katonai intézkedések magyarázatára, így a német viszonválasz ismét felhívta a figyelmet egy esetleges katasztrofális következményre, ha Magyarország a fegyveres utat választja. A katonai előkészületek azonban a vezérkar tervei szerint tovább folytatódtak. A csapatok felvonulása és összpontosítása a Tiszántúlon július 10-ig befejeződött és a hadsereg-parancsnokságok is kitelepültek a hadműveleti területre. Ezzel párhuzamosan a román erősítések is folyamatosan és tervszerűen érkeztek Erdélybe. A polgári vasúti forgalmat a Kolozsvár-Nagybánya-Szatmárnémeti vonalon beszüntették, csak katonai célokra vették igénybe. Csapatok érkeztek a Maros völgyébe, továbbá Arad és Temesvár

környékére, ahol az információk szerint 3-4 új hadosztályt helyeztek el. Hitler elérkezettnek látta az időt, hogy szót váltson a két ország államfőivel. A magyar küldöttség (Teleki Pál vezetésével) július 10-én, míg Gigurta román miniszterelnök július 26-án járt Münchenben. Mint az várható volt, a birodalmi kancellár a feleket tárgyalóasztalhoz A tárgyalások 1940. augusztus 6-án Turnuseverininben (Szörényvár) kezdődtek meg Mindkét fél tudta, hogy a tárgyalásoknak semmi értelme, ezért közben folytatták a háborús előkészületeket. Augusztus közepére a két haderő felkészült az összecsapásra. A magyar vezetésnek különösen a Maros völgyében létrehozott csoportosítás okozott gondot. Az értékelések egyértelműen bizonyították, hogy ez egy ellentámadó csoportosítás, amelynek egy a Szamos völgyében indított magyar támadás elhárítása, majd Szeged, Békéscsaba irányú ellentámadás lenne a feladata.

Ennek a csoportosításnak a veszélyességét az sem csökkentette, hogy az ide vezényelt csapatok nagy része feltehetően erkölcsileg letörve érkezett Moldvából, s felszerelésük is hiányos volt. Magyarország a teljes mozgósított haderejét (kb. 550000 főt) felvonultatott a határra, ami azt jelentette, hogy a hátországban szinte semmilyen katonai erő nem maradt. A csapatok a vezérkar irányelveit augusztus 23-án kapták meg. Ennek alapján az 1 hadsereg feladata az volt, hogy Nagykároly és a Szamos között előretörve, Szinérváraljánál törje át a román erődvonalat és a kialakított résbe alkalmazza a gyorshadtestet a siker kifejlesztésére. Továbbá, együttműködve a 3 hadsereggel, verje szét a Szilágyságban felvonult román erőket, és érje el Kolozsvár, Dés területét. A 3. hadsereg feladatának azt szabták meg, hogy Máramarossziget térségéből támadjon főerőivel Dés, illetve részeivel Nagybánya irányába, majd a

Szilágyságban működjön együtt az 1. hadsereggel. A 2. hadsereg részben fedező, részben támadó feladatot kapott Az V hadtestnek védelembe kellett átmenni a Maros partján, míg a VII, hadtestnek meg kellett kerülnie az erődöket és elfoglalni Nagyváradot. A román hadsereg is folyamatosan növelte Erdélyben csapatainak számát. Augusztus 25-én, a felderítési adatok alapján:16 gyalog hadosztály, 2,5 lovas hadosztály, 3 hegyi-, 1 gépkocsizó és 1 erőd dandár tartózkodott a körzetben, ami kb. 400-500 ezer főt, 270 harckocsit és 350 repülőgépet jelentett. Az értékelések alapján a román haderő jelentős erőt képviselt. 1939 óta nagy mennyiségű német (cseh), olasz, francia és angol hadianyagot kapott, így a hadsereg fegyverzetének 70-75%-át korszerű eszközök alkották. A vezérkar külön felhívta a figyelmet a román páncélelhárítás gyors fejlődésére. Páncéltörő lövegekből már majdnem a teljes szükségletet

kielégítették Hasonló volt a helyzet a tüzérségnél is, ahol a német szállítások hatására nagy mennyiségi és minőségi előrelépés történt. Nem kis gondot jelentett az is, hogy a románok az erdélyi csoportosításon túl jelentős tartalékokkal rendelkeztek. Ez kb 15-17 gyaloghadosztályt, 80-100 harckocsit és 150-200 repülőgépet jelentett. Az erdélyi román haderőt az 1. hadseregben vonták össze Tzerescu tábornok, volt vezérkari főnök parancsnoksága alatt. A hadsereg a védelmi hadműveleti terveknek megfelelően északi és déli csoportosításból, valamint tartalékból állt. Az északi csoportosítást a IV és a VI hadtest (8 gyaloghadosztály, 3 hegyi-dandár és 1 lovasdandár) alkotta. Feladata volt, hogy balszárnyával az Érmihályfalva és Nagyvárad között húzódó és jól kiépített Károly-vonalra támaszkodva lelassítsa, majd a Szilágyságban lévő erődök segítségével megállítsa a Szamos völgyében 1. és a

Máramarossziget felől támadó 3 magyar hadsereget A felderítés adatai alapján a csoportosítás 126 könnyű- és kis harckocsival rendelkezett. E csoportosítás mögött Dés, Kolozsvár körzetében helyezkedett el a 3 hadosztályból és 1 gépesített dandárból álló hadseregtartalék. Feladatának azt határozták meg, hogy ellentámadást indítson a megállított és komoly veszteségeket szenvedett magyar erők ellen. A déli csoportosítás, 5 gyalogos- és 2 lovashadosztállyal közel 150 harckocsival Arad környékére gyülekezett be, azzal a céllal, hogy a 2. magyar hadsereg két hadteste ellen indítson támadást, és törjön be a Tiszántúlra, veszélyeztesse Gyulát és Békéscsabát, továbbá tehermentesítse az északi csoportosítást. Az elgondolás szerint ezzel a lépéssel visszavonulásra és átcsoportosításra kényszerítették volna a Szamos völgyében megállított magyar erőket. Figyelembe kellett venni továbbá a magyar határral

párhuzamosan húzódó román erődvonalat is. Ezt az erődvonalat 1937-ben francia és angol támogatással és tanácsadók segítségével kezdték el építeni, amely a trianoni határral párhuzamosan kb. 300 km hosszan, a Tiszától a Marosig, majd az Erdélyi-Kárpátok, a Bükk hegység, az Érmelléki dombok, a Bihar- és Solymosi-hegység nyugati lábánál húzódott. Az volt a rendeltetése, hogy akár északon a Szamos völgyében, akár délen a Maros völgyében felvonuló román erők belső szárnyát védje, mert a külső szárnyak északon Csehszlovákiára, délen Jugoszláviára támaszkodhattak. Az erődvonal építése egyre gyorsabb ütemben folytatódott a megkezdett munkálatok után. 1940 nyarára az erődvonal több mint 300 jól kiépített elemmel rendelkezett, amelyek jól összehangolt rendszert képeztek. A betonerődöket általában egymás mellé telepítették, csak néhány helyen alkalmaztak mélységi tagozódást, főleg fontosabb

csomópontokban. Az egyes elemek a várható támadási irányokba "vakok" voltak, és csak oldalazó tüzet tudtak lőni. Minden erőd lőrése és bejárata elé egy, a megközelítést akadályozó vizes (ún. "Diamant") árkot terveztek. Ennek az volt a feladata, hogy megnehezítse az ellenség dolgát, amikor az robbanótöltetet akar elhelyezni a résekbe. A lőréseket védő árkot - a nagyobb erődöknél - egy külön lőrésbe elhelyezett géppisztoly (géppisztolyos katona) biztosította. Az árkokat csöveken keresztül az erődökből lehetett vízzel feltölteni, mivel minden erőd rendelkezett saját kúttal. A tervek szerint a figyelést az ellenség irányába periszkópokkal oldották volna meg, de ezek a műszerek nem kerültek beépítésre, így a felderítés és a pontos tűzvezetés feltételei nem voltak meg. A világítást kőolaj lámpákkal oldották meg, de például latrináról nem gondoskodtak. A friss levegő biztosítását

szellőzőcsövek segítségével oldották meg, amelyekre szükség esetén szűrő berendezést is csatlakoztatni tudtak. Az erődök egymástól általában 200-300 méterre voltak, de a fontosabb helyeken (vasút, útcsomópont, lakott terület stb.) erődcsomópontokat alakítottak ki Itt az erődök 25-50 méterre voltak egymástól, és mélységbe is tagolták őket. Az erődök közötti összeköttetést föld alatti vezetékek segítségével biztosították. Érdekessége még az erődvonalnak, hogy az erődökbe beosztott legénység csak veszély esetén foglalta el őrhelyét a kiépített helyeken, addig az erődök mellé felépített téglaépületben tartózkodtak, ami egyértelműen laktanyai elhelyezést biztosított a katonák számára. Az elkerülhetetlennek látszó magyar-román háborút végül a 27-én benyújtott román jegyzék akadályozta meg, amelyben a románok jelezték (valószínűleg német nyomásra), hogy elfogadnak egy

"döntőbírói" eljárást a kritikus területekkel kapcsolatban. 1940. augusztus 30-án a Belvedere-kastély Arany-termében aztán aláírták a "második bécsi döntést", amely visszajuttatta Magyarországnak Észak-Erdélyt, a Székelyföldet és a Partium Nagyváradtól északra elterülő részeit (Bihart, Szilágyságot, Szatmári és Máramarost). Ezt a dokumentumot Ribbentrop német, Ciano olasz, Manoilescu román és Csáky István magyar külügyminiszter látta el kézjegyével. "A román királyi kormány és a magyar királyi kormány azzal a felkéréssel fordultak a birodalmi kormányhoz és az olasz királyi kormányhoz, hogy a Magyarország részére átengedendő területnek Románia és Magyarország között függőben levő kérdését döntőhírei határozattal rendezzék. Ennek a felkérésnek, valamint a román királyi és a magyar királyi kormány felkéréssel kapcsolatban tett annak a kijelentésnek az alapján, hogy ily

döntőbírói határozatot minden további nélkül magukra kötelezőnek ismernek el, Ribbentrop Joachim német birodalmi külügyminiszter és gróf Cianó Galeazzo, Őfelsége Olaszország és Albánia királyának, Etiópa császárának külügyminisztere, Manoilescu Mihail román királyi külügyminiszterrel folytatott ismételt megbeszélés után a mai napon Bécsben a következő döntőbírói határozatot hozták: 1. Románia és Magyarország között végleges határként az ide mellékelt térképbe berajzolt határ állapíttatik meg. A határnak a helyszínen való pontosabb kijelölése román-magyar bizottság .feladata lesz 2. Az ekként Magyarországnak jutó, eddig mán területet a román csapatok 14 napi határidő alatt ki fogják üríteni, és rendes állapotukban Magyarországnak át fogják adni. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, valamint egyéb módozatait román-magyar bizottság azonnal megállapítja. A román királyi és a magyar

királyi kormány gondoskodni tartozik arról, hogy a kiürítés és megszállás teljes nyugalomban és rendben történjék. 3. Mindazok a román állampolgárok, akik a mai napon Románia által átengedendő területen állandó lakóhellyel bírnak, a magyar állampolgárságot minden további nélkül megszerzik. Jogukban áll hat hónapi határidőn belül a román állampolgárság javára optálni. Azok a személyek, akik ezzel az optálási joggal élnek, a magyar állam területét további egy évi határidőn belül elhagyni tartoznak, és Románia he fogja őket ,fogadni. Ingó vagyonukat szabadon magukkal vihetik Ingatlan vagyonukat elköltözésükig értékesíthetik, és a befolyt ellenértéket szintén szabadon magukkal vihetik. Ha az értékesítés nem lehetséges, Magyarország tartozik őket kártalanítani. Magyarország az optálók elköltözésével kapcsolatos összes kérdéseket nagylelkűen és előzékenyen fogja kezelni. 4. Azoknak a magyar

nemzetiségű román állampolgároknak, akik az 1919-ben Magyarország által Romániának átengedett és most Romániánál megmaradó területen bírnak állandó lakóhellyel, jogukban áll hat hónapi határidőn belül a magyar állampolgárság javára optálni. Azokra a személyekre, akik ezzel az optálási joggal élnek, a megelőző, 3. pontban lefektetett elvek alkalmazandók. 5. A magyar királyi kormány ünnepélyesen kötelezettséget vállal aziránt, hogy azokat a személyeket, akik a jelen döntőbírói határozat alapján a magyar állampolgárságot megszerzik, de román nemzetiségűek, az egyéb magyar állampolgárokkal minden tekintetben egyenlőknek veszi. A román királyi kormány ünnepélyesen ennek megfelelően kötelezettséget vállal az állam területén maradó magyar nemzetiségű román állampolgárok tekintetében. 6. Az állami fennhatóság változásából adódó egyéb kérdések rendezése a román királyi és a magyar királyi kormány

között közvetlen tárgyalások útján fog történni. 7. Amennyiben a jelen döntőbírói határozat végrehajtása során nehézségek vagy kételyek merülnének fel, a román királyi és a magyar kormány tekintetében közvetlenül fognak megállapodni. Amennyiben valamely kérdésben nem tudnának megegyezni, Úgy a kérdést végérvényes eldöntés végett a birodalmi kormány és az olasz királyi kormány elé terjesztik. Aláírás: Ribbentrop Joachim s.k és Ciano sk" Ennek értelmében 43.104 km2 területet csatoltak vissza Magyarországhoz, 2633000 lakossal A lakosságnak 51,4%-a volt magyar, 42%-román, 3,7%-a pedig német. Magyar lovasság az erdélyi bevonuláskor. Romániának 14 nap alatt kellett kiüríteni a területet, ami a két fél megállapodása alapján szakaszosan lett végrehajtva. A magyar csapatok szeptember 5-én indultak meg, és Máramarosszigetnél reggel 7 órakor lépték át a trianoni határt. A bevonulásban a teljes haderő

részt vett Komolyabb összetűzésre nem került sor, de a "Vasgárda" néhány civil ruhás osztaga igyekezett zavart kelteni. A 11 gyalogezred élét 9-én Zilah és Ördögkút között, míg a 34. ezred I zászlóalját Felsőegregy környékén érte tűzrajtaütés A csapatok ettől függetlenül meghatározott időre bevonultak a visszacsatolt területekre. A Honvéd Vezérkar főnöke szeptember 13-i rendelkezése értelmében az I. hadsereg és a gyorshadtest-parancsnokság, a VI., VII hadtest, illetve az I és 2 gépkocsizó dandár kivételével a bevonulásban részt vevő csapatok visszatérhettek helyőrségeikbe. A visszamaradó alakulatok a kolozsvári IX. hadtest felállításának befejezéséig maradtak Erdélyben A hadrendfejlesztés súlyát, a területek átvétele után, a IX. hadtest Kolozsvár székhellyel történő felállítása, a határvadász alakulatok átszervezése, a tüzérség és a páncélos alakulatok továbbfejlesztése és ezzel

kapcsolatban a hadtestek tűzerejének, valamint páncélelhárításának megerősítése képezte. Csaba páncélgépkocsik Kolozsváron. Ezzel befejeződött a békés területgyarapítások időszaka. A német-olasz bécsi döntőbírósági határozatokkal "visszatért" a Felvidék, Kárpátalja és Észak-Erdély. 1940 végére Magyarország tehát jelentősen gyarapodott, ami 47.092 km2-es területet és 4333304 fő lakost jelentett Ezért azonban nagy árat kellett fizetni. Többek között engedményeket a szélsőjobb erőknek; csatlakozást a háromhatalmi egyezményhez; zsidótörvényeket és számunkra kedvezőtlen gazdasági kapcsolatokat kell megemlíteni. Az 1940-es év utolsó meghatározó eseménye a december 12-én megkötött magyar-jugoszláv szerződés ("Örök barátsági szerződés a Magyar Királyság és a Jugoszláv Királyság között") aláírása volt, amely a német politika szerint is kitűnően szolgálta a nyugodt,

németbarát Balkáni stabilitást. A semleges balkáni országok háborúba sodródása: A Molotov-Ribbentrop paktumnak köszönhetően Európa jelentős része német, illetve szovjet befolyás alá került. A stratégiai és taktikai okokból megkötött szerződést a szuperhatalomnak számító felek egyike sem vette hosszú távon komolyan, azt csupán pozíciószerzésre, erőgyűjtésre és a végső összecsapáshoz szükséges feltételek megteremtésére igyekeztek felhasználni. Az 1940/41es év fordulóján már nyilvánvalóvá vált, hogy a két ország közötti nagyhatalmi és ideológiai ellentétek miatt a fegyveres összecsapás elkerülhetetlen. A kérdés csupán az volt, hogy mikor és közülük melyik lesz taktikusabb és gyorsabb. Ebben a versenyfutásban az egyik szűk keresztmetszetet a Balkán jelentette, mivel sem a németeknek, sem a szovjeteknek nem volt jelentősebb befolyásuk ebben a régióban. A "nyitott szárny" megléte a

kezdeményezést felvállaló Németország számára jelentett nagyobb veszélyt. Ezt még növelte az a tény is, hogy az olaszok 1940. október 2-án indított támadása Görögország ellen teljes kudarccal végződött. A görög kérdés megoldására a német vezérkar kidolgozta a "Marita" fedőnevű támadó tervet. Hitler, hogy megelőzze a konfliktus kiszélesedését és biztosítsa a Wehrmacht zavartalan felvonulását a szovjet határra, Jugoszláviát diplomáciai úton kívánta a tengelyhez csatolni. A német elképzelésekbe azonban hiba csúszott, annak ellenére, hogy kezdetben minden jól alakult számukra. 1941 március 4-5-én Pál herceg, Jugoszlávia régense a Berghofban megígérte Hitlernek, hogy a kormány képviselői alá fogják írni a háromhatalmi szerződéshez való csatlakozást. Erre 25én került sor Bécsben, miután Dragarisa Cvetkoviw miniszterelnök és Alekszander CincarMarkovics külügyminiszter kézjegyével látta el a

németek által megfogalmazott és előterjesztett okmányt. Hiábavaló volt azonban a nagy óvatosság és a titoktartás, a kormány magánakciójára hamar fényderült. Március 27-ére virradó éjszaka a légierő néhány tisztje által vezetett népfelkelés amelyhez a hadsereg is csatlakozott - megdöntötte a kormányt Az új vezetés, Péter trónörökös és Dusan Simovics tábornok katonai rezsimje elhatárolódott a csatlakozástól, csupán megnemtámadási szerződés aláírására lettek volna hajlandók. Hitler dührohamot kapott és felindultságában elrendelte, hogy a vezérkar a már meglévő Maritatervet dolgozza át és terjessze ki Jugoszláviára is. A március 27-én összehívott vezetői értekezleten arra utasította a diplomáciai és a katonai vezetőket, hogy a Jugoszlávia feldarabolásában érdekelt országokat, mindenekelőtt Olaszországot, Bulgáriát, Romániát és Magyarországot területi ígéretekkel nyerjék meg az ügynek.

Kijelentette, hogy ennek a háborúnak nagyon népszerűnek kell lennie az említett országokban. Ribbentropot utasította, győzze meg őket arról, hogy egy kisebb horvát bábállam kivételével minden területet felosztanak közöttük. Az 1941. március 27-én Hitler által kiadott 25 számú hadműveleti utasítás részletes tervét az OKW (Oberkommando der Wehrmacht = Véderő Főparancsnokság) öntötte formába, amely a lényeget tekintve a következőket tartalmazta: - a légierő megelőző csapással (lehetőleg még a földön) semmisítse meg a jugoszláv repülőgépeket és rombolja le Belgrádot. A Luftwaffe vegye igénybe a társult országok repülőtereit, nyújtson segítséget a szárazföldi erők támadó hadműveleteihez; - a főcsapást a Bulgáriában elhelyezkedő 12., és Dél-Németországból (a mai Ausztria területéről) részben közvetlenül, részben Nyugat-Magyarországon felvonulva a 2. hadsereggel kell mérni Az erők északi és déli

szárnyra osztandók. Az északi szárnyat a 2 hadsereg zöme és a 12 hadsereg fele képezi. Fő feladatuk, hogy Nyugatról és Délkeletről támadva összetartó irányú csapást mérjenek Jugoszlávia fővárosára. Belgrád elfoglalása után a felszabaduló erőkkel el kell foglalni a déli területeket és támogatást nyújtani a déli szárnyon harcolóknak. Az északi szárnyhoz csatlakozik a 2. olasz és a Duna-Tisza közén egy magyar hadsereg is; Görögország lerohanására a 12 hadsereg második fele, a 2. német hadsereg kijelölt erői, valamint az Albániában állomásozó olasz erők jelölendők ki. Feladatuk, hogy az északi szárnyon tevékenykedő csapatokkal együtt két irányból lépjék át a görög határt, és foglalják el az egész országot. A kibővített Marita-terv Hitler csak azért, hogy bosszúját kitölthesse egy kis balkáni államon (amely dacolni mert vele), kockáztatta a Szovjetunió elleni támadást. Ugyanis a Fall-Barbarossa

megindításának kezdetét, amelyet eredetileg május 15-ére tűztek ki, négy héttel elhalasztotta. Azt viszont el kell ismerni, hogy a Führer igen ügyes diplomáciai fogásokkal hozta helyzetbe a konkrét katonai fellépéstől még mindig vonakodó térségbeli országokat, így mindenekelőtt Magyarországot, Bulgáriát, valamint Romániát. Határozott fellépésével pedig jelezte Mussolini felé, hogy neki csak a másodhegedűs szerepe jut, a karmesteri pálca az ő kezében van. A jugoszláv hadsereg: A jugoszláv hadsereg a harmincas évek végére a térség egyik meghatározó haderejévé vált. Élén békében és háborúban egyaránt a legfelsőbb hadúr, a király állt. Az egyes konkrét ügyek előkészítésében és a döntések meghozatalában segítségére volt két politikai és katonai szervezet is. A legjelentősebb szerepet a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács töltötte be, amelyben a király elnökölt és ő mondta ki a végső szót. A Jugoszláv

Királyi Hadsereg a két világháború között az általános védkötelezettségen alapult. A katonai kötelezettség 21 éves kortól az 50. életév betöltéséig tartott A tényleges szolgálati idő a szárazföldi erőknél 18, a haditengerészetnél 24, míg a légierőnél 36 hónap volt. A három haderőnem (szárazföldi, légi és haditengerészeti) békelétszáma 130.000 fő volt, de ezt teljes mozgósítással közel kétmillió főre is fel tudták duzzasztani. A szárazföldi haderő hét hadseregből, ezen belül összesen 72 gyalog-, 12 lovashadosztályból, továbbá 36 tüzérezredből és egyéb fegyvernemi közvetlen alakulatokból és szakcsapatokból állt. A legnagyobb szervezeti egység a hadsereg volt, amely három-négy hadosztályból állt. A hadosztályok 3-4 gyalog-, 1-2 tüzérezredből és a közvetlen csapatokból szerveződtek. A gyalogezredek 3-4 zászlóaljat foglaltak magukba. A hagyományos lovasságot a testőr- és a sorlovasezredek

képezték, amelyekhez egy-egy kerékpáros zászlóaljat is szerveztek. Az értékelések szerint a lovasság volt a hadsereg egyik leggyengébb fegyverneme. Ezt azzal magyarázták, hogy az ország túlnyomó része sziklás hegyvidék, ahol a lovakat egyáltalán nem tudták használni, az utak száma pedig minimális. Így nem véletlen, hogy a csapattestek vonatát sok helyen ökrökkel, illetve öszvérekkel vontatták. Ugyanezen okok miatt kevés számú páncélost rendszeresítettek, de azok is már elavult francia, illetve csehszlovák típusok voltak. A szárazföldi erők legkorszerűbb fegyvernemét a tüzérség jelentette, amelyet 30 könnyű, 6 nehéz tábori és 1 vártüzér ezredbe osztották. A légierő, amely három dandárból állt, közel 700 különböző típusú és feladatú repülőgéppel rendelkezett. Ebből 580 darabot a szárazföldi erők, míg 120-at a haditengerészet állományába rendszeresítettek. A korszerű típusok száma alig érte el a

300-at, ezeket Olaszországból, NagyBritanniából és Németországból szerezték be A fennmaradó 400 gépet licenc- és saját fejlesztés alapján a hazai ipar állította elő Saját fejlesztésűek voltak az IK-2-es és IK-3-as vadász, valamint a SIM-XIV-11. Do(Dornier)-17K és a Bristol Blenheim típusok A vadászrepülőket két ezredbe (2. és 6), ezredenként két osztályba szervezték Állományukba 1941. április elején 43 darab Messerschmitt Bf - 109E-3-as, 18 darab Hurricane I és több mint 40 IK-2 és Ik-3-as repülőgép tartozott. A négy bombázó repülő ezredbe (1, 3, 7 és 8), valamivel több, mint 200 darab Bristol Blenheim, Do-17K, Sparviero see Savoia-Marchetti (SM)79 és Breguet-19 típusú repülőgép tartozott. A haditengerészet a tengeri hajóhadból és a folyami erőkből állt. A hajóhadban egy 1870 tonna vízkiszorítású repülőgép-anyahajó, 1 cirkáló (a volt német "Niobe"), 1 torpedóromboló, 11 torpedónaszád, 4

búvárnaszád, 6 aknarakó, 6 aknakereső, valamint 5 egyéb úszóegység teljesített szolgálatot. A dunai folyamerőknél zömmel a volt osztrák-magyar monitorok, a "Bodrog", a "Körös", a "Bosna" és az "Enns" szolgáltak. Az állományt még két saját őrnaszád egészítette ki Magyarországnak is színt kell vallania Az 1939 szeptemberében megalakuló Teleki-kormánynak eltökélt szándéka volt, hogy a revíziós célkitűzésnek mind teljesebb, de békés úton történő megvalósítása mellett nem enged teret a német befolyás erősödésének, megőrzi a Magyar Királyi Honvédség erejét, ütőképességét a háború végéig és jó kapcsolatokat tart fenn a nyugattal, mindenekelőtt az angolokkal. Mindezek nyilvánvalóan a háborúból való kimaradást és a konfliktusok lezárása utáni kedvező tárgyalási pozíciókat jelentettek volna. Mint ismert, ezekből semmi sem valósult meg Bartha Károly vezérezredes,

honvédelmi miniszter Az igazi trauma 1941. március 28-án érte a magyar felső vezetést, miután Sztójay Döme nagykövet Berlinből meghozta Hitler üzenetét, amely nagy vonalakban a következőket tartalmazta: a Balkánon új helyzet állt elő, és a fegyveres megoldás már eldöntött, amelyben a Magyar Királyi Honvédségnek is szerepet kell vállalni. Ezt követően a német vezetőség Magyarország revíziós igényeit teljes mértékben elismeri, éspedig addig a határig, amelyet Ő Főméltósága szab meg. Szóba jöhető területek közé sorolta Bácskát, Bánátot, sőt Hitler támogatást ígért a Horthynak oly kedves fiumei kikötő visszacsatolásának ügyében is. Továbbá egyetértést kért abban, hogy a horvátok kapjanak autonómiát és a német, illetve a magyar katonai vezetők egyeztessék a hadműveleti terveket. Mivel Hitler azonnali választ kért, Horthy magához rendelte Teleki Pál miniszterelnököt. Bárdossy László külügyminisztert,

Bartha Károly honvédelmi minisztert és Werth Henrik vezérkari főnököt. Többórás vita után Sztójay nagykövet a következő tartalmú válasszal utazott vissza Berlinbe: A magyar fél a háromhatalmi szerződésnek megfelelően engedélyezi a német csapatok átvonulását, a repülőterek használatát, de a magyar katonai beavatkozás mértékéről és idejéről a minisztertanács később fog dönteni. A minisztertanács még azon a napon összeült Tudomásul vették a Hitlernek küldött üzenetet, de Teleki véleményét támogatva a fegyveres fellépést csak akkor tartották célszerűnek, amikor a német támadás következtében a jugoszláv hadsereg ellenállása már megtört, a horvátok pedig kiléptek a szövetségből és kinyilvánították önállóságukat. Úgy gondolták, hogy így feloldható az 1940. december 12-én megkötött magyar-jugoszláv örök barátsági szerződés és a Duna-Tisza közén indítandó magyar támadás közötti

ellentmondás. E határozatról és a készülő német támadásról Teleki levélben értesítette a jugoszláv és az angol kormányt. Igyekezett meggyőzni őket arról, hogy a súlyos döntéseket kényszerűségből hozták meg, és a Honvédség csupán a magyar kisebbség védelme érdekében fog fellépni. Londonban azonban nem tolerálták Teleki igyekezetét és álláspontját. Egyértelműen leszögezték: amennyiben Magyarország átengedi területét a német csapatoknak, úgy megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat. Ha pedig bármilyen indokkal csatlakoznak a támadáshoz, úgy Magyarország számíthat Nagy-Britannia és szövetségesei hadüzenetére. Teleki Pál miniszterelnök ezt saját politikája kudarcának értékelte, ebből pedig már nem látott kiutat, ezért aznap éjjel önkezével vetett véget életének. Teleki Pál miniszterelnök búcsúlevele Horthy Miklóshoz: Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden

alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk , mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok. Teleki halála megrázta az egész nemzetet, és nem utolsósorban a politikai vezetés legfelső karát. Nyugalmasabb időkben talán sikerült is volna Telekinek önfeláldozásával elérni Magyarország semlegességének megőrzését, de a katonai helyzet igen feszült volt, a revizionisták pedig már túlontúl beleélték magukat a szerbek elleni területi térnyerés tényébe. Teleki Pál (balra) a tragikus sorsú miniszterelnök és utódja; Bárdossy László, (jobbra) aki ekkor még külügyminiszter volt Teleki utódja időközben Bárdossy László lett, de ez szinte a színfalak mögött történt, a katonai gépezet már beindult. Még javában

tartottak a csatlakozásról, illetve annak mikéntjéről folyó politikai csatározások, katonai téren már megtörténtek azok a konkrét intézkedések és lépések, amelyek szinte visszafordíthatatlanná tették az eseményeket, és természetesen visszahatottak a politikai döntésekre is. A német és a magyar vezérkar között március 28-án megkezdődött a tervek egyeztetése és a tennivalók pontosítása, amely 30-án, a Paulus tábornokkal (az OKW főszállásmestere azaz logisztikai főnöke) folytatott tárgyalásokkal zárult. A magyar vezérkar vállalta, hogy: - repülőtereket bocsát a német légierő rendelkezésére - biztosítja a XLI. és a XLVI hadtestek vasúti, illetve közúti felvonulását Romániába és a Dunántúlon - aktivizálja a légvédelmi körzeteket, a hozzájuk tartozó figyelő és jelzőőrsökkel együtt - lezárja a jugoszláv határt, csapatokkal biztosítja a német erők felvonulását és ütközetbe lépését - mozgósítja a

hadműveletbe bevonandó erőket, támadást indít a Duna-Tisza közén, és ezzel fedezi a Belgrád felé előretörő német csapatok szárnyait. - egyeztetik a hadseregek lépéseit a Kurt Himer vezérőrnagy vezetésével hazánkba érkezett Wehrmacht összekötő törzzsel A magyar csapatok támadásának időpontja azonban továbbra is nyitott maradt. Werth Henrik április 15-ében határozta meg azt a legkorábbi időpontot, amikorra a magyar csapatok elérhetik készenlétüket a jugoszláv határ mentén. Paulus ezt túl késői időpontnak tartotta, és ragaszkodott 12éhez, mint legkésőbbi meginduláshoz A magyar vezérkar főnöke Horthytól a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács április 1-jei összehívását kérte a mozgósítás azonnali elrendelése céljából. Mivel erre az engedélyt csak április 3-án kapta meg, nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar csapatok feltöltéséhez és felvonulásához már nem lesz elegendő idő. A Magyar Királyi Honvédség ereje:

A Magyar Királyi Honvédség békeidőbeli állománya a következő volt: 27 gyalogezred (azaz 81 gyalog-zászlóalj) 16 határvadász-zászlóalj 238 határvadász portyázó őrs 6 gépkocsizó zászlóalj 4 hegyizászlóalj 9 kerékpáros-zászlóalj 97 tábori tüzérüteg. 6 lovas tüzérüteg 28 gépvontatású tüzérüteg 43 légvédelmi tüzérüteg 2 harckocsi-zászlóalj 2 felderítő-zászlóalj 2 páncéloszászlóalj 33 lovasszázad 9 utászzászlóalj 3 műszaki század 1 vasútépítő ezred 1 vegyiharc-zászlóalj 1 hidászzászlóalj 9 híradóezred 3 távbeszélőszázad 10 közelfelderítő repülőszázad 5 repülőezred 1 távolfelderítő repülőosztály 1 ejtőernyős zászlóalj folyamerők A felsorolt egységek a békében meglévőket tüntetik fel. A harcoló alakulatok békében csak részben voltak feltöltve, mozgósításkor egészítették ki őket. A gyalogdandárok második ezredét a békében meglévő ezredek állították fel, ikreződés

útján. Vagyis minden kötelék (ezred, zászlóalj, tüzérosztály) önmagából felállított még egyet. Ezen új ezredek számozása harminccal nőtt Pl a 10 gyalogdandár 6. gyalogezredének ikerezrede a 36-os számot kapta A gyalogdandárok tüzérségi osztályai is ikreződtek. Az 1 gyorshadtestnek minden alárendeltje megvolt a békében is egy bő kerettel, amit mozgósításkor egészítettek ki. A hadsereg-parancsnokságok csak szűk kerettel rendelkeztek, őket a hadtestektől átirányított tisztekkel töltötték fel. A Magyar Királyi Honvédség igen nagy létszámú volt. A meglévő három hadsereg és a Fővezérség alárendeltségébe tartozó alakulatok mennyiségileg elegendőnek tűntek a magyar felső vezetés számára, a politikai célkitűzések katonai alátámasztására. A gondot mindenekelőtt a minőségi mutatók alacsony szintje jelentette. A tíz hadtestből csupán egy volt gépesítve, az is csak részben A gyaloghadtestekben igen kevés

gépjármű volt, a szállításokat szekerekkel kellett megoldani. Ez igen nehézkessé, lassúvá tette őket. A fegyverzetük sem volt a legkorszerűbb Nagyon kevés sorozatlövő (géppisztoly, golyószóró, géppuska) fegyverrel rendelkeztek. Az állomány döntő többsége felújított és korszerűsített első világháborús ismétlőpuskákkal volt felszerelve. A viszonylagos mozgékonyságot csupán a hadtest közvetlenek állományába szervezett lovasszázadok, illetve kerékpáros zászlóaljak jelentették. A tüzérségnél a szükségesnél jóval kevesebb löveg állt rendelkezésre. Ugyanez mondható el a légvédelmi tüzérségről is Pozitívumként talán csak a közelfelderítő repülőszázadokat lehet megemlíteni, amelyek a beszerzett felderítési adatokkal lehetővé tették, hogy a parancsnokok kellő időben reagáljanak a kialakult hadműveleti illetve harcászati helyzetre. Magyar viszonylatban a szárazföldi erők legkorszerűbb részét az I.

gyorshadtest jelentette Állományába tartozott a kisharckocsik (jórészt olasz Ansaldo kisharckocsik) 100%-a, a gépjárművek közel 70%-a, a lovas- és kerékpáros alakulatok több mint 80%-a. A problémát a gépkocsizó, a harckocsi (páncélos), lovas és kerékpáros alegységek igen eltérő menettulajdonságai, sebezhetősége és nem utolsósorban tűzereje jelentette. A több mint 60 kg-os kerékpárok az utakról letérve inkább hátrányt, mint előnyt jelentettek. A lovasegységek előtt ugyan nem volt leküzdhetetlen terepakadály, de sebezhetőségük és gyenge tűzerejük már eleve kizárta hatékony alkalmazhatóságukat. Ezen vegyes típusú seregtesteket vezetni, alkalmazni és anyaggal ellátni igen bonyolult, esetenként lehetetlen volt. A modern eszközök - a repülők és a harckocsik - tekintetében sem jártunk az élen, sőt még a középmezőnyben sem. Az Ansaldo kisharckocsik egészét, míg a repülők döntő többségét Olaszországból

szereztük be. Ezen eszközök már a vásárlás idején sem voltak korszerűek Vitéz dálnoki Miklós Béla altábornagy, a gyorshadtest parancsnoka A trianoni tiltások miatt a Honvédség kiképzettsége is sok kívánnivalót hagyott maga után. Ez leginkább a tartalékos (tiszti-, tiszthelyettesi- és sor-) állomány vonatkozásában mutatkozott meg. A felkészítésekre és a kiképzésre igen rövid idő jutott, és nem volt meg a kellő anyagi és technikai háttere. Így az elméleti felkészítés és a stílus (drill) gyakorlatok játszották a főszerepet Ez sajnos jellemző volt a tisztikar felkészültségére is. A kiváló elméleti ismeretekkel rendelkező katonai vezetőknek szinte alig jutott lehetősége arra, hogy meglévő tudásukat - különösen nagyobb kötelékek vezetésében - a gyakorlatban is kiműveljék. Az 1920-as és az 1930-as évek első feleiben a gyakorlatokat kis kötelékekben hajtották végre, ahol a tűzhatásokat kereplőkkel (!)

és egyéb hangjelzésekkel imitálták. További hiányosságként róható fel, hogy a revízió érdekében a különböző harctevékenységi fajták közül a támadást helyezték előtérbe, annak is a manőverező, gyors előnyomulást biztosító változatát. Szinte csak érintőlegesen szerepelt a kiképzési programokban az erődök, illetve a városok elleni harc. A védelmi harcra különösen az állás jellegűre - még ennyi figyelmet sem fordítottak Így nem lehetett véletlen, hogy a katonai vezetők és tisztek egy jelentős része az úgynevezett "faji harcmód" jelentőségét hangsúlyozta. Az ősi magyar virtussal, bátorsággal és leleményességgel akarták leplezni a technikai eszközökben és a kiképzésben meglévő hiányosságokat. A Honvédség mozgósítása: A vezérkar április 3-án és 4-én részleges mozgósítási parancsot adott ki. Ez vonatkozott a magyar királyi 3. hadsereg parancsnokságára, az I, a IV és az V

gyaloghadtestekre, a Gyorshadtestre, a jugoszláv határon szolgálatot teljesítő határvadász alakulatokra, illetve a fővezérség közvetlenek közül a folyamerő dandárra, a repülődandárra, a nehéztüzérosztályokra, a légvédelmi tüzérekre, valamint egyéb híradó, műszaki csapatokra és intézetekre. Mozgósításra került a 19 miskolci gyalogdandár is azzal a céllal, hogy a Tiszától keletre fedezze és támogassa a főcsoportosítás balszárnyát (egy esetleges román rajtaütés miatt). A terv szerint a csapatoknak 24 óra állt rendelkezésükre a behívók kiküldésére, így az első tartalékosok beérkezésével április 5-étől, illetve 6-ától lehetett számolni. Április 6-án megérkezett Magyarországra a német összekötő törzs, mely igen kellemetlen híreket hozott. Parancsnokuk ugyanis azt közölte a magyar vezérkar illetékeseivel, hogy a 2. német hadsereg már április 8-án megindítja támadását a Dunántúlon. Mindez magában

hordozta azt a lehetőséget, hogy a mmagyar 3. hadsereg lekési a támadást, és esetleg nem lesz rá szükség Ebben az esetben pedig elmaradhat az oly hőn várt területek visszacsatolása. Ezért a katonai felső vezetés az amúgy is feszes (8-10 nap) mozgósítási normákat jelentősen lecsökkentette 5, illetve 7 napra, holott a csapatok még az eredeti ütemet sem tudták tartani. A vezérkari tisztek a délvidéki hadművelet után megírt tapasztalati jelentései a nem kellő ütemű mozgósítás okaként a következőket jelölték meg: - a mozgósítás a feladat megkezdéséhez viszonyítva túl későn lett elrendelve - a posta nem volt felkészülve a hétvégén és az ünnepnapokon végrehajtandó kikézbesítésekre. Ezért sok helyen a tartalékosok 24-28 órával később kapták meg a behívókat - a vasúti forgalmat korán csökkentették le, és a nyári időszámítás miatt megváltozott menetrendet nem propagálták kellő mértékben - sok földművest a

halaszthatatlan tavaszi munka, valamint a bevonulás idejére járó alacsony családi pótlék késleltetett, illetve tartott vissza. Számtalan családban megélhetési gondok lépnek fel, ha a családfő hosszabb ideig távol van - az "M" törzseknek (mozgósítási törzs, az a hely, ahol a behívottaknak meg kell jelenniük) békében csak kerete volt, amit szintén behívások útján kellett feltölteni. Ezért az a furcsa helyzet állt elő több helyen, hogy a behívottak már megjelentek, de az M-törzsek állománya még nem, így késett a megjelentek ellátása, megindítása is. - a mozgósítás egyik legnagyobb gondjaként említették meg a gépjárművek, az országos járművek (szekerek) állapotát és bevonultatási nehézségeit. (Ugyanis ezen járművek többsége magántulajdonban volt, amit mozgósítás esetén a hadsereg használt.) Ezek általában már használhatatlanok, vagy igen komoly javításokra szorulnak. A tulajdonosok akként

vélekednek, hogy amennyiben a hadsereg igényt tart a járművekre, akkor javíttassa meg őket. - a nyilvántartások pontatlanok voltak, a változásokat nem vezették. Hiába lett 200%-ban behívó kiküldve, a hadsereg feltöltöttsége alig érte el a 70%-ot. Ez az arány a járművek vonatkozásában még rosszabb volt. - a mozgósítási normákat szinte mindenki túl szűknek tartotta. Ez különösen a gyorshadtestet érintette hátrányosan, mivel esetében nem lehetett alkalmazni a területi elvet. A kevés jármű azt követelte, hogy feltöltéséhez az ország egész területét igénybe vegye - a területi elv sok előnye mellett hibaként rótták fel, hogy a mozgósított területek túlterheltekké váltak, ezekben szinte megállt az élet, míg a többieket alig érintették a mozgósítás következményei. A korabeli magyar mozgósítási rendszer valóban túl bonyolult és decentralizált volt. Ráadásul a hadsereg vezetése, illetve a körzetparancsnokok nem

rendelkeztek olyan hatáskörökkel, amelyek lehetőséget adtak volna a helyzet lényeges javítására. A vezérkari tisztek által megírt tapasztalati jelentések zömükben valósak voltak, amit később a csapatok állapota és tevékenysége egyértelműen bizonyított. A másik kedvezőtlen - bár súlyában kisebb, de mégsem jelentéktelen - hír alapját a román diplomáciai lépések adták. Ugyanis április 5-én Antonescu közölte a bukaresti német nagykövettel, hogy amennyiben a magyarok csapatokat vonultatnak fel a Tiszától keletre, úgy meg fogják támadni őket. A magyar vezérkarnak így le kellett tennie arról a szándékáról, hogy a 3 hadsereg balszárnyát a 19. dandárral a Tisza túloldaláról fedezze Gróf Teleki örökségébe lépő Bárdossy miniszterelnök üdvözlő táviratot küldött a Führernek és a Ducénak. Ebben hitet tett a háromhatalmi egyezmény mellett, és bejelentette, hogy a minisztertanács elhatározta a 3. hadsereg

mozgósítását A 19. dandárt visszavonják a Tisza jobb partjára, és a folyó vonalát a magyar csapatok nem fogják átlépni. A háború első jelei: A katonai megállapodásnak megfelelően a magyar vezérkar március 28-ától kezdődően számos intézkedést adott ki a német csapatok felvonulásának, az ország biztonságának és a készülő hadművelet előkészületeinek szavatolása érdekében. A háború jelei április 6-ától már a magyar-jugoszláv viszonylatban is megmutatkoztak. A jugoszlávok megerősítették a határőr őrsöket, és megszállták az erődövet (a 20-as 30-as években a határ mentén kiépített, megerősített jugoszláv határrendszer). Nagy ütemben mozgósították erőiket, és megkezdődött a "Potiska" hadosztály ikreződése. Mindenütt lezárták a határt, megszakították a két ország közötti forgalmat és aknamezőket, akadályokat telepítettek le a közös határ teljes szélességében. A murakeresztúri és

a letenyei hidakat felrobbantották, míg a többi fontos műtárgyat aláaknázták. A magyar vezérkar mindezek ellensúlyozására életbe léptette a saját védelmi tervét. A határt Csikériától a Dunáig a 15. gyalogdandár és a 16 határvadász-zászlóalj, míg Csikériától keletre a Tiszáig a 14. gyalogdandár és a 66 határvadászezred védte A Dunától nyugatra Somogyudvarhelyig a 11. gyalogdandár biztosított A határvédelem vezetésére a 3 hadseregparancsnokság beérkezéséig az V hadtestparancsnokot jelölték ki A folyamerők 6-án és 7-én a Dunán kapuval, a Tiszán kapu nélküli zárakat létesítettek. A Tiszán az 1 folyamzárzászlóalj Szeged alatt, a Dunát Dunaszekcsőnél az őrnaszád ezred első osztálya biztosította. A zártelepítés mind a két folyón április 8-ára befejeződött. A csapatok felvonulásának biztosítása érdekében az előrevonási útvonalakra és átkelőhelyekre műszaki és légvédelmi egységeket rendeltek ki.

A Graz felé repülő jugoszláv bombázók miatt Budapesten április 6-án 18 órakor szólaltak meg először a szirénák. Légiharcra nem került sor, mivel a Mátyásföldről felemelt 1/3-as vadászszázad nem találkozott ellenséges gépekkel. Április 7-én már hazánkat is több légitámadás érte Szegedet hat alkalommal támadták meg a jugoszláv királyi légierő gépei. A célpont a vasútállomás és a repülőtér volt. A károk a magyar légvédelemnek és a német vadászrepülőknek köszönhetően nem voltak jelentősek. A jugoszláv kötelékek közel 70%-os veszteséget szenvedtek Az utolsó három támadásnál a bombázógépek már meg sem tudták közelíteni célpontjaikat. Az utolsó kísérletben már csak két gép vett részt. A magyar légvédelem mindkettőt lelőtte Kisebb kötelékek támadták meg Pécset, Szegedet, Siklóst, Kelebiát, Körmendet, Zalaegerszeget és több vasúti szerelvényt, közöttük személyvonatokat is. Az anyagi

kár nem volt jelentős, de egy gyermek meghalt, és többen súlyosan megsérültek. Április 8-ától érezhetően csökkent az ellenség légitevékenysége, csak szórványos berepüléseket hajtottak végre valószínűleg felderítési feladattal. A légitámadásokkal párhuzamosan kisebb összetűzésekre került sor a szárazföldön is. A jugoszláv granicsárok (határőrök) több esetben átlépték a magyar határt, és támadást intéztek biztosító erőink ellen. A magyar határvadászok a támadásokat minden esetben visszaverték, és több foglyot ejtettek A vezérkar a folyamatban lévő felvonuláshoz igen pontos és részletes terveket adott ki. Minden alakulat számára meghatározta a felvonulás módját, rendjét és idejét. Alegységekre lebontva előírták, hogy melyek menetelnek, melyek kerülnek vasúti szállításra, illetve melyek mozognak saját járműveikkel. A gyalogos és a gépjárműves alakulatok számára felvonulási útvonalakat, míg a

vasúton szállítottak számára kirakó- és gyülekezési körleteket jelöltek ki. Ezt az amúgy is túlszervezett felvonulási tervet a vezérkar maga borította fel kapkodó intézkedéseinek kiadásával, amit a mozgósításból adódó nehézségek még tovább bonyolítottak. A támadás kitűzött napjára a 3. hadseregnek csupán alig több mint a fele érkezett be tevékenységi körzetébe. Az egységek összekeveredtek, a katonák kimerültek a nagy távolságú erőltetett menetektől, a gépjárművek pedig, nem rendelkeztek elegendő üzemanyaggal. A szemben álló magyar-jugoszláv erők: A magyar vezérkar által beszerzett információk alapján április 10-ére a következő kép alakult ki a jugoszláv haderőről és védelmi képességeiről: A fordulat óta egyre nagyobb ütemben zajlott az alakulatok mozgósítása és felállítása. A behívást kiterjesztették egészen 55 éves korig, de ez vonatkozott még a népfelkelésre, továbbá az országos

gépjárműpark teljes bevonultatására is. A mozgósítás után a haderő létszáma megközelíti a 2 millió főt. A Duna-Tisza közén és a Drávaközben az 1 Jugoszláv hadsereg erői gyülekeztek be Parancsnokságuk Újvidéken települt. A hadsereg állományába 3 gyalog-és 1 lovashadosztály tartozik, az erődöket pedig 6 erőd-zászlóalj szállta meg. A vezérkar adatai alapján a "Potiska" hadosztály Őrszállás, ikerhadosztálya pedig Szabadka körzetében rendezkedett be védelemre. A 3 lovashadosztály, - mint a hadsereg második lépcsője - Topolya, Szenttamás térségében gyülekezett. Megállapítást nyert továbbá, hogy a Tiszától keletre két hadosztály, míg a Drávaközben egy hadosztály vonult föl. Feltételezték továbbá, hogy Újvidék és Palánka térségéből újabb erők átdobása lehetséges. A magyar katonai vezetés a jugoszláv katonáról igen elismerően szólt, akit önmagával szemben igényesnek, a harcokban

keménynek, a nehézségek és a fájdalom iránt érzéketlennek és feltétlenül engedelmesnek tartott. Kiemelték továbbá, hogy jellembeli tulajdonságai miatt, - amit a történelem során számtalanszor bizonyított - igen erős ellenfél. Az ország terepviszonyai és a hagyományok miatt saját területét, települését a végsőkig védi. A jugoszláv határt Magyarország felé több megerődített vonal is biztosította. Az első ilyen megerődített vonal maga a határ volt, ahol a karaulák (megerődített határőrállások) jelentették az első nehézséget. Ez a határ teljes hosszában kiépített rendszer kőépületekből, magasfigyelőkből, beton- és föld-fa fedezékekből, tüzelőállásokból állt. Az épületeket, figyelőket, tüzelőállásokat és pihenőházakat 3-4 soros tüskésdrót akadályokkal vették körül. Jellemző volt a határ- és útzárak alkalmazása. Több helyen gépkocsi- és harckocsiakasztókat (földbe süllyesztett

síneket) is elhelyeztek. A jugoszláv védelem valódi alapját azonban az erődítési rendszer képezte. Ezeket a védelmi építményeket már a 20-as évek közepén elkezdték építeni, majd folyamatosan fejlesztették és erősítették a rendszert. A teljes magyar határszakaszon folytak a munkák, és 1940 végére már elkészültek a védelmi vonalak. A Duna-Tisza közén két erődövet építettek ki Az első, egyben az erősebb, a határtól 3-5 kilométerre Bezdán, Gádor, Őrszállás, Bajmok, Szabadak, Palicsfürdő, Horgas, míg a második Pacsér, Csantavér és Zenta magasságában húzódott. Az erődöveket különböző mélységekben építették ki. Nagy gondot fordítottak a jól járható irányok, utak, vasutak lezárására. Egy-egy erődövben két erődsort építettek ki, amely a következő elemekből állt: harckocsiárok, beépített egyes és kettes oldalazó művekkel, süllyesztett drótakadály öv (harckocsiakadály), helyenként beton

baksorral, erődsor, kiserődökkel és betonkupolás erődökkel. Az erődöv mélysége 600-700 méter között volt. Vasúti őrháznak álcázott közepes vasbeton erőd Az erődövben elhelyezett, már kész, vagy építés alatt álló vasbeton erődök különböző típusúak voltak. A kiserődök általában 5 méter hosszúak és 2 méter szélesek voltak Magasságuk több mint 3 méter volt, de ebből csak 1,8 méter emelkedett ki a földfelszín fölé. Bejárata nem a szokványos vasajtós megoldás volt, hanem úgynevezett bejárati aknán jutottak be a kezelők az erődbe. Falvastagsága 0,6 és 0,8 méter között változott. Fegyverzetét 2 darab géppuska vagy golyószóró jelentette. Az iker kiserődök adatai megegyeztek a kiserőd paramétereivel annyi különbséggel, hogy két kiserődöt építettek össze különböző variációkban. Építettek kiserődöket aknavető és páncéltörő ágyú számára is, igaz, kisebb számban. A betonkupolás

erődök voltak az erődöv legmasszívabb részei. Alapterületük elérte a 30 négyzetmétert, falvastagságuk 1,2 és 1,8 méter között változott. Szellőztető rendszerrel és jelzőrakéta-kilövő nyílással is rendelkeztek. Fegyverzetük 2 db páncéltörő ágyúból és 3 darab géppuskából, esetleg golyószóróból állt. Az erődövekben óvóhelyek, futóárkok (lövészárkok), különböző típusú figyelők, járműterelők, útszorítók voltak nagy számban kiépítve. Az erődöket föld- vagy kőhányással, illetve burkoló hálóval álcázták, sőt legtöbb helyen gyeptéglával fedték az erődöket, így nehezítve azok felderítését. A legjellemzőbb a kiserődök földburkolattal való ellátása volt, hiszen azok így szinte teljesen a terephez simultak. Az erődök tűzrendszerét úgy szervezték meg, hogy azok teljesen lefedjék az előttük lévő területet. Figyeltek arra is, hogy az építmények egymást is biztosítani, támogatni

tudják. Az erődöveket az erőd-zászlóaljak szállhatták meg, kiegészítve különböző más erőkkel. Határmenti többsoros harckocsiakadály A Duna-Tisza közén elhelyezkedő 1. jugoszláv hadsereggel szemben a 3 magyar hadsereg, valamint a Fővezérség közvetlen alakulatai vonultak fel. A magyar erők döntő többségét a három hadtest, valamint a 19. dandár gyalogsága tette ki Állományukba összesen 20 gyalogezred, három közelfelderítő repülőszázad, két kerékpáros zászlóalj és egy önálló huszárszázad tartozott. A magyar szárazföldi haderő legkorszerűbb kötelékét jelentő Gyorshadtest két gépkocsizó dandárral, két lovasdandárral és egy közelfelderítő repülőszázaddal rendelkezett. A tüzérség a dandárok vegyes tüzérezredeiből, a hadtestek és a fővezérségi közvetlenek tüzérosztályaiból tevődött össze. A magyar légierő harcos állománya az 1. repülődandárba, valamint a magasabb-egységek közelfelderítő

repülőszázadaiba szerveződött. A repülődandár állományába az 1 és a 2 vadászrepülő-ezred, a 3. és 4 bombázóezred, az 5 közelfelderítő repülőezred, az 1 önálló távolfelderítő repülőosztály és az 1. ejtőernyős zászlóalj tartozott, amelyek 84 vadász, 68 bombázó, 24 távolfelderítő és 6 szállító repülőgéppel rendelkeztek. Egyedül a bombázóezredeknél volt 42 repülőhiány. A repülőezredek századaiba egységesen 12 gép tartozott A gyaloghadtestek 1-1, a Gyorshadtest 2 közelfelderítő repülőszázadot kaptak, egyenként 10 repülővel. így a hadtesteknek összesen 80 közelfelderítő repülőgépük volt. Ezen kötelékek I-tőt VIII-ig a gyaloghadtestek számát kapták, míg az 1. gyorshadtesthez a IX és a X század tartozott A vadász- és bombázógépek egy része elavult olasz típusú volt. Alkalmazhatóságukban gondot jelentett az is, hogy a jugoszláv határ mentén alig volt használható repülőtér. A meglévő

hiányosságokat szinte teljesen megszüntette a hazánkba áttelepült német vadász- és bombázóosztályok jelenléte. A 3. hadsereg még számíthatott a folyamerő-dandár támogatására is A két folyó lezárására a folyamzár-ezred I. és III zászlóalja készült fel, míg az őrnaszád-ezred zöme a Dunán álltak készenlétben, hogy a támadás megindulásával egy időben fedezzék a támadó 3. hadsereg jobbszárnyát. Erőviszonyok 1941. április 10-én a Duna-Tisza közén (az előzetes tervek szerint!): Megnevezés gyalogezred lovasezred gépkocsizó, ill. felderítő zászlóalj páncéloszászlóalj harckocsizászlóalj kerékpáros zászlóalj erődzászlóalj tüzérüteg vadászrepülő-század bombázórepülő-század közelfelderítő repülőszázad magyar 20 4 8 2 2 7(+2 század) 129 8 10 5 jugoszláv 6 3 kb. 16 kb. 80 arány 3,3 : 1 1,33 : 1 8 : 00 2 : 00 2 : 00 8 : 00 0 : 16 1,6 : 1 8 : 00 10 : 00 5 : 00 Hangsúlyozom: a fenti táblázatban

szereplő adatok csupán előzetes számításokat és nem a valós helyzetet tükröző erőviszonyokat mutatják be! Ugyanis a német támadás következtében a jugoszlávoknak már nem volt esélyük tartalékokat felvonultatni a térségbe, sőt a Duna-Tisza közének védelme stratégiai szempontból már nem is bírt döntő jelentőséggel. Ezen kívül a légierejük megsemmisült, míg ütőképes páncélos kötelékeiket a németek ellen fordították inkább. Magyar részről pedig a már ismertetett okok miatt a tervezett erőknek csupán alig 70%-ára lehetett számítani. Ugyanakkor a kialakult hadászati helyzetből adódóan a Magyar Királyi Honvédség jelentős tartalékokkal rendelkezett. Mindezt összevetve a magyar túlerő így biztosított volt, elsősorban a légierő és a páncélosok vonatkozásában. A magyar támadási terv lényege: A magyar csapatok tevékenységének alapját a 25. sz német direktíva képezte A 3. hadseregparancsnok szűk

törzsével április 9-én 2300-kor érkezett meg Kiskunhalasra Ekkor már ott tartózkodott a vezérkar futára, aki átadta a VKF (Vezérkari Főnökség) 28/Főv.hdm 41.IV10 sz hadműveleti intézkedését: "A német XLVI. páncéloshadtest Barcsról Vinkovci, a XII páncéloshadtest Temesvártól Belgrád irányába támad. Benyomás, hogy az ellenség megrendült Helyzete a barcsi és a temesvári csoportok bekerítése folytán kritikus. Így a Fővezérség a Duna-Tisza közén szívós ellenállással nem számol. A 3 hadsereg Szabadkától nyugatra jól összefogott súllyal törje át az erődvonalakat, nyugatról kerítse be és semmisítse meg a jugoszláv erőket. A gyorsan mozgó csapatokkal lehetőleg a Ferenc-csatornától délre előretörni, mielőbb elérni a Duna vonalát és birtokba venni az átjárókat. A 11. dandár a hadsereg jobb szárnyán támad azzal a feladattal, hogy a baranyai háromszöget birtokba vegye. A bezdáni csatornatorkolat zsilipje

gyorsan elfoglalandó; a vállalkozás esetleg még a hadsereg megindulása előtt végrehajtandó." Ekkorra már a németek (április 10-én) Belgrádot támadták, s fennállt annak a veszélye, hogy a magyar 3. hadsereg nem kerül alkalmazásra és elmarad az olyannyira várt délvidéki terület visszacsatolása. A felső vezetés ezért a támadás időpontját 11-ére hozta előre Az új hadműveleti intézkedés 10-én késő este érkezett meg, amikor a parancsok már a dandároknál is ki voltak hirdetve. Azonban a csapatok jelentős része még menetben volt, a beérkezettek pedig fáradtak voltak, állományukat rendezték, illetve a feltöltésekre vártak. Már az eredeti terv szerint is igen szoros volt a határidő. A támadás 24 órával történő előrehozása még kellemetlenebb helyzetbe hozta a csapatokat. A hadsereg-parancsnokság ennek megfelelően módosította a hadműveleti tervet, amely az alábbiakat tartalmazta: Az V. hadtest biztosítása mellett a

IV és az I hadtestekkel 4534 és 4544 számú erődök között (Őrszállás térségében) áttöri a jugoszláv erődövet, birtokba veszi a Ferenc-csatorna hídjait, majd a gyorshadtest ütközetbe vetésével kifejleszti a sikert. Az elöl támadó gyorshadtest csapataival Újvidéknél kijut a Dunához és befejezi a jugoszláv erők bekerítését. A továbbiakban valamennyi erő bevonásával megkezdi az ellenség megsemmisítését, és az elfoglalt terület katonai megszállását. Támadás kezdete az őrházakra április 11-én délután, az erődövre 12-én 10 órakor. Az erődöv elleni tüzérségi előkészítés 12-én 8 órakor kezdődik, amit a német zuhanóbombázók is támogatnak. A 3. hadsereg támadási terve A hadsereg-parancsnokság ezen elhatározásáról összességében megállapítható, hogy az célszerűnek tűnt és megfelelt a korabeli magyar elvárásoknak. Az áttörési szakasz, illetve a főerők alkalmazásának irányát helyesen

választották ki. A szárnyon támadó csapatokat jobbról fedezte a Duna, és lehetőséget adott a jugoszláv erők nyugatról történő bekerítésére. Az áttörés irányában a terep kissé kiemelkedett a lápos, vizenyős környezetéből, és ott viszonylag jól járható volt, míg attól jobbra és balra a gyalogos közlekedés is nehézségekbe ütközött. A gyorshadtest ütközetbe vetését a siker kifejlesztése érdekében a Ferenc-csatornán túl tervezték, ami teljesen megfelelt a korszerű követelményeknek. A Zombor környéki hidak, átjárók birtokbavételére légideszantokat kívántak alkalmazni, így az áttörés a gyorsan mozgó kötelékek ütközetbe vetésének biztosítása és a siker kifejlesztése teljes mértékig összhangba került. A főcsapás irányába az egy (inkább másfél) jugoszláv hadosztállyal szemben - az eredeti tervek szerint - három teljesen feltöltött magyar hadtestnek kellett volna felvonulni. Figyelembe véve a német

csapatok erejét és tevékenységét ez az erő elegendőnek tűnt. A 2 km-es áttörési szakaszra öt gyalogdandárt (tíz gyalogezred), valamint negyven-ötven tüzérüteget vontak össze. Ez azt jelentette, hogy itt az arcvonal 1 km-ére tizenöt gyalogzászlóalj és száz-százhúsz löveg jutott. Támadás! - A karaulák (karaolák) elfoglalása, felzárkózás az erődövre: A támadás időpontjának előrehozása jelentősen felborította az eredeti terveket. Mivel nem maradt idő a még felvonulóban lévő részek bevárására, a határátlépést a már beérkezett csekély számú erőkkel kellett megkezdeni. A csapatok így eltérő időben és készenlétben léptek harcba Események a IV hadtest sávjában: 1941 április 11-én délelőtt még csupán a 12. gyalogdandár 18 ezrede, a 26 határvadász-zászlóalj és három tüzérüteg volt hadra fogható. A hadtestparancsnok a tüzéreket azonnal tüzelőállásba rendelte, és azt a feladatot szabta számukra,

hogy 14 órai tűzmegnyitással semmisítsék meg a 158.-162 számú őrházakat. A súlyt a 18 gyalogezred képezte, míg a 16 határvadász-zászlóaljnak szárnybiztosítás volt a feladata. A magyar határőrök, hogy eltereljék az ellenség figyelmét, már a tüzérségi előkészítés előtt megkezdték támadásukat. Páncéltörő lövegeik 1345-kor egy-egy lövéssel megsemmisítették a sávjukba eső két karaulát, majd rohamra lendültek. A határozott és gyors támadás meglepte a granicsárokat, és többségük megadta magát. A sötétedés beállta után három felderítő járőr az erődökig nyomult előre, ahol állófigyelésbe ment át. A 18. gyalogezred a zászlóaljait egymás mögött sorakoztatta fel Támadása 1530-kor, a tüzérségi előkészítés után indult meg. A jugoszláv határőrök többnyire már az ütegek első lövései hatására szétfutottak, és csak kisebb részük fejtett ki ellenállást. A zászlóaljak egymást váltva gyorsan

nyomultak előre, és 16 órára 2 km-re megközelítették az erődök vonalát. Kiküldött felderítő járőrei az akadályok előtt igen erős ágyú-és géppuskatüzet kaptak. Az ezredparancsnok gyorsan előrevonta zászlóaljait, amelyek egész éjszaka tűzharcot vívtak az ellenséggel. Események az I. hadtest sávjában: A hadtestparancsnok igen nehéz helyzetben volt, hiszen a hat gyalogezredéből csupán egy - a 15. gyalogdandár 50. ezrede - állt rendelkezésére Gondot okozott az is, hogy az ezredtől balra eső sávban nem volt támadó erő. A hadtestparancsnok, hogy a teljes sávjában fel tudja számolni a jugoszláv határőrsöket és fedezze a főirányban támadó erőinek balszárnyát, kénytelen volt igénybe venni az eredetileg határvédelmi feladatokra kirendelt alegységeket. A hadtest ezen kötelékeket kivonásuk után gépjárművekkel Madarasra szállította, ahol hat rohamcsoportot képeztek belőlük. A rohamcsoportok állománya 1

gyalogszakaszból, 3-4 határőrből, 2 árkászrajból, 1-1 golyószórós rajból és 1-2 páncéltörő lövegből tevődött össze. Feladatuk az volt, hogy az 50. gyalogezreddel együttműködve 15 órakor vegyék romboló tűz alá a 169.-174 számú karaulákat, és foglalják el azokat A továbbiakban fedezzék a gyalogezred szárnyát, és zárkózzanak fel az erődövre. A rohamcsoportok harcának támogatására a 13/11 tüzérosztályt jelölte ki a hadtest tüzérfőnöke. A hadtest sávjában a támadás 15 órakor indult meg. Az 50 gyalogezred 3 zászlóalja lépte át elsőnek a határt. A roham lendületesen indult, aminek eredményeként sikerült gyorsan elfoglalni a granicsárok állásait. A támadás azonban megtorpant, mivel a balszárnyon támadó század igen erős oldalazó tüzet kapott. Ez azért fordulhatott elő, mert a rohamcsoportok nem indították meg időben a támadásukat. Az ezredparancsnok így kénytelen volt a másik két zászlóalját is

harcba vetni Az erődhöz a 2. zászlóalj érkezett ki elsőnek Az előnyomulás során a magyar csapatokon igen erős tüzérségi és géppuskatűz feküdt. Mivel az erős oldalazó tűz sem gyengült, a zászlóalj 800 m-re az erődök előtt beásta magát. A zászlóalj vesztesége egy halott és három sebesült volt A lakosság és a foglyok későbbi elmondása szerint a védők ebből a térségből 24 halottat és kb. 70 sebesültet szállítottak hátra. A 3 zászlóaljból kiküldött oldalt biztosító század az éjszaka folyamán 8 fő szerb fogollyal érkezett vissza. A szomszédos sávban 3 órás késéssel indult meg a támadás, mert a rohamcsoportok nem rendelkeztek elegendő lőszerrel. A hadtestparancsnok végül az éppen Madarason átvonuló 20 gyalogezredet utasította a szükséges mennyiségű lőszer átadására. A páncéltörő lövegek repeszgránátokkal pillanatok alatt szétlőtték az őrházakat, amelyeket a rohamcsoportok gyorsan el is foglaltak.

Egyedül a 3 számú rohamcsoport nem teljesítette feladatát Az történt ugyanis, hogy a rohamcsoport támadásba lendült az általuk már szétlőtt 171. számú karaula ellen, amikor a 13/11 tüzérosztálynak egyik ütege tüzet zúdított rájuk. A rohamcsoport így kénytelen volt visszavonulni A sajnálatos eset következtében egy honvéd meghalt, kettő pedig súlyosan megsebesült. Rádiós Toldi 38M könnyű harckocsi átkelése egy rohambürün Események az V. hadtest sávjában: A hadtest alárendeltségébe a 15. és 13 dandár kivonása után a 14 és 19 dandár tartozott Ezekből csupán a 14. dandárra lehetett építeni, mert a 19 dandár főerői még felvonulóban voltak Így az 1 hadtest balszárnya és Szeged közötti közel 70 km-es határszakaszt csupán két gyalog- és egy határvadász-ezred védte. A hadtestparancsnok tisztában volt azzal, hogy ez az erő nem elegendő egy jelentősebb ellenséges támadás elhárítására. Úgy vélte, hogy a

fontosabb irányokban indított tüntető-, illetve korlátozott célú támadásokkal meg tudja téveszteni az ellenséget. Ennek érdekében három támadó harccsoportot alakított ki. Egy megerősített gyalogzászlóaljat Csikéria, Tompa, Kunbaja területére irányított azzal a feladattal, hogy fedezze az I. hadtest balszárnyát, majd nyugatról intézzen tüntető támadást Szabadka ellen, ahol vegye fel a kapcsolatot a 14. dandár főerőivel. Az összeköttetés ezzel a zászlóaljjal kiküldése után megszakadt A hadtestnél április 14ig semmit sem tudtak róla A másik csoportot a 14. dandár főerői képezték és Kelebia körzetében gyülekeztek azzal a céllal, hogy felszámolják a jugoszláv határőrsöket és kedvező terepszakaszon védelembe menjenek át. A zászlóaljak nem összefogottan, hanem beérkezésük sorrendjében léptek harcba. Így a 14/39/3 zászlóalj 14 órakor, a 14/9/3. zászlóalj 1430-kor, míg a 14/39/2 zászlóalj 1620-kor indította

meg támadását. A zászlóaljak tüzérségi támogatás és nehézfegyverek nélkül, csupán pár golyószóró fedezete alatt rohamozták meg a granicsár állásokat. A jugoszláv határőrök azonban nem tudtak ellenállni így sem a heves rohamoknak, mindenütt visszavonultak. A harccsoportok elfoglalták az őrházakat, és azok mögött védelembe mentek át. Felderítő járőreik egészen az erődvonalig nyomultak előre. A harmadik támadó harccsoport a 19/13/1. zászlóaljból, az V/2 utászszázadból, a 16/2 portyázó századból és két tüzérütegből alakult meg, a 19. dandárparancsnok vezénylete alatt Feladata az volt, hogy a Horgostól nyugatra számolja fel a jugoszláv őrsöket, majd Szabadkától északkeletre menjen át védelembe. A támadás csak késő este indulhatott meg, mert a 13/1. zászlóalj 35 km-es gyalogmenet után 1630kor teljesen kimerülve érkezett meg a sávjába Az ütegek 5 perc alatt szétlőttek hat őrházat, amelyekből a

granicsárok visszavonultak a pár száz méterrel hátrább kiépített védőállásokba. Újabb tüzérségi tűzcsapások és heves rohamok után a 13/1. zászlóalj szétszórta a védőket, és 23 órára elérte a számára kijelölt terepszakaszt. A 66. határvadász-ezred a Tisza és a Maros között, míg a 14/9/1 zászlóalj Horgossal szemben biztosította a határt. Ezeken a részeken nem került sor harcokra A 14/9/1 zászlóalj 11-én 1400-tól a 19. dandár alárendeltségébe került A hadtestparancsnok tartalékába a 14/9/2, a 14/39/1 gyalogzászlóalj, a 20. határvadász-zászlóalj, a 14 tüzérezred másik fele és a 19 dandár beérkező részei kerültek, amelyek Alsóközpont területén gyülekeztek. A Dunán lévő folyami erők "Sopron" őrnaszádja 17 óra 30 perckor lépte át a trianoni határt azzal a feladattal, hogy erőszakos felderítést végezzen Bezdánig, állapítsa meg az aknazárak helyét és a partvédelem rendszerét.

Előnyomulása közben 18 óra 50 perckor a jugoszláv folyami zárvédelem tüzérségi tüzébe került. Gyors manőverrel és hatásos ellentűzzel áttörte az ellenség tűzövét, és eljutott Bezdánig. Ott felderítette az aknazárat és a zsilipet, majd sikeresen visszatért az ezredéhez A Tiszán lévő zárvédelmi erők a parton támadó alakulatokkal együttműködve részt vettek a jugoszláv határvédelem felszámolásában. Az egyik folyammegfigyelő őrs nehézgéppuskák tüzével lefogta a Tisza jobb partján kiépített erődállást, majd lendületes rohammal közelharcban elfoglalta azt. A tiszai csoportosítás ezt követően zárvédelmi feladatokat látott el Az előrehozott támadás a Gyorshadtestet is érintette. A hadseregparancsnok utasításának megfelelően meg kellett gyorsítani a dandárok előrevonását és az ütközetbe vetés gyakorlati előkészítését. Az 1. gépkocsizó dandár április 11-én délben Baja, Csátalja, Gara, Bácsbokod

területén tartózkodott. 1700-kor érkezett a parancs, hogy azonnal vezesse be a felderítést, főerőit pedig haladéktalanul vonja előre az erődvonal mögé. Felderítő zászlóalja - megerősítve 1 puskás századdal, 1 géppisztolyos szakasszal, 1 árkászszakasszal és a 9. kerékpáros üteggel - három felderítő osztagot hozott létre az előrevonási útvonalak és az erődöv felderítésére. Az osztagok 20.00-i indulás után megállapították, hogy a Bezdánra, Regőcére, Nemesmiliticsre vezető utak járhatatlanok, az erődöv még meg van szállva, abból szórványos tüzet kaptak. A dandár az éjszaka folyamán átcsoportosítást hajtott végre. Az 1 zászlóalj Vaskútra, a 2 zászlóalj Garára, a 3 zászlóalj főerőivel Csátaljára, részeivel pedig Hercegszántóra menetelt. A 10 kerékpáros zászlóalj 50 km-es menet után 12-én reggelre Bácsbokodot érte el. A 2. gépkocsizó dandár 12-én reggelre érkezett be új körletébe, mégpedig a

4 zászlóalj Mélykútra, az 5. zászlóalj Kisszállásra, a 6 zászlóalj Jánoshalmára, a felderítő zászlóalj Mélykútra A 12 kerékpáros zászlóalj még szállítás alatt volt, s csak 12-én délután érte el Mélykutat. A 2. lovasdandár Tompa környékére tolódott el, hogy támogassa az V hadtestet esetleges védőharcában, illetve szükség esetén délkeleti irányú támadást hajtson végre. Ezzel egyidőben az 1 lovasdandár még felvonulóban volt. A jugoszláv erődvonal áttörése: A 3. hadsereg csapatai április 11-én mindenütt felszámolták a jugoszláv határőrsöket, és felzárkóztak az erődvonalra. 12-én reggelre ismertté vált, hogy az ellenség az éjszaka folyamán megkezdte az erődök kiürítését. A hadseregparancsnok ennek ellenére nem engedte, hogy a hadtestek azonnal meginduljanak. Ragaszkodott az eredeti tervekben rögzített tüzérségi és légi előkészítés végrehajtásához. A hadsereg tüzérfőnöke az áttörési

szakaszon négy tüzérezredet, két közepes tüzérosztályt és hat nehézüteget vonultatott fel. A légitámadásra egy német zuhanóbombázó-ezred és egy magyar bombázóosztály készült fel. A tüzérség az eredeti terveknek megfelelően 12-én 08.00-kor megkezdte a célok belövését, majd a tüzérségi előkészítés végrehajtását. Körülbelül 300 lövés leadása után az előkészítést leállították, mert az 1. gépkocsizó dandár felderítő zászlóalja, valamint a többi járőr egybehangzó jelentése alapján beigazolódott, hogy az ellenség az erődövet kiürítette, és csak kisebb fedező erőket hagyott hátra. Az I hadtestparancsnok kérte ugyan a légi előkészítés mellőzését is, de azt már nem lehetett leállítani. Ezért a csapatok a repülőtámadások befejezéséig állva maradtak A naplójelentések a német és a magyar repülők támadását igen eltérően írják le. Annyi bizonyos, hogy a német "stukák" (Ju-87

zuhanóbombázók) röviddel 9 óra után nyugati irányból érkeztek. A 27 gép közül csak pár dobott le bombát, a többi kioldás nélkül továbbrepült. Őket a magyar Ju-86os bombázóosztály követte 7 géppel A kötelékből két gép az erődökre, a többi tévedésből a saját csapataira - zömében a 15. dandárra - dobta le bombáit Csodával határos módon senki sem sérült meg, ami annak tudható be, hogy a betonromboló bombák gyújtószerkezetei a mély sárban nem léptek működésbe. Az eredeti tervek egyik változata szerint a légitámadás után került volna sor egy légideszant század ledobására Zombor térségébe azzal a feladattal, hogy vegye birtokba a Ferenc-csatornán lévő hidat. Erre azért nem került sor, mert a szállítógépek a pápai repülőtérről a terheléssel nem tudtak felszállni, így azokat a jobb minőségű veszprémi repülőtérre kellett átirányítani. A repülők támadása után az arcvonal egész szélességében

megindult a támadás. Események a IV hadtest sávjában: Az első lépcsőben támadó 12. gyalogdandár 48 ezrede 1200-kor érte el az erődvonalat A műszakiak által készített átjárókon áthaladva komolyabb ellenállás és veszteség nélkül teljesítette napi feladatát. Az ezred Nemesmiliticsen hosszú pihenőt tartott 1730-kor a hadseregparancsnok utasította a hadtestet, hogy ne álljon meg napi feladatának terepszakaszán, hanem főerőivel nyomuljon be Zomborba. A hadtest a parancsot csak részben tudta teljesíteni, mert az alárendeltekkel megszakadt az összeköttetés. Zomborig csak a 48 gyalogezred részei jutottak el, azonban az erős ellenállás miatt a városba vezető utak mentén éjszakáztak. A 10. dandár reggel 8 órától két lépcsőben Katymár körzetében készenlétben várakozott A hadtestparancsnok utasítására délután Gádor, Körtés területére tolódott el. Események az I. hadtest sávjában: A 15. dandár két ezrede egymás

mellett bontakozott szét az erődvonalak leküzdésére Az élzászlóaljak 12.00 és 1300 között küzdötték le az erődvonalat, majd ezt követően Kerény, Csonoplya területéig nyomultak előre. A 13 dandár mint a hadtest második lépcsője a 15 dandár mögött és attól kissé keletre nyomult előre. A nap folyamán az 1 dandár is befejezte felvonulását, erői Bajmókon és Bácsalmáson gyülekeztek. Események az V. hadtest sávjában: A hadtest fő feladata a karaulák elfoglalása után a több mint 60 km-es határszakasz biztosítása volt. A hadseregparancsnok 12-én hajnalban a következő intézkedést juttatta le a hadtesthez. "Elsősorban a parancsnokhoz fordulok, amidőn megparancsolom, hogy teljes akaratát és minden erejét vesse latba, hogy az előttünk álló ellenséget visszavessük a Ferenc-csatornán, majd a Dunát délen a lehető legrövidebb idő alatt elérjük. Fenti cél érdekében a következő kiegészítő intézkedéseket rendelem

el: a) V hadtest 19. gyalog dandár Horgos észak területéről reggelig beérkező erőivel (4 zászlóalj és 5 üteg) Horgoson át Ludas-tótól délre eső irányban tölje át az erődvonalat." A parancsot vevő vezérkari tiszt azonban önhatalmúlag úgy döntött, hogy ez a parancs végrehajthatatlan, ezért azt nem is továbbította a hadtest vezérkari főnökének. Későbbi jelentésében döntését azzal indokolta, hogy a hadtesttől elvont erők, a 19. dandár felvonulásának csúszása és az igen széles sáv miatt teljesen irreálisnak tűnt számára a parancs. A hadtestparancsnoknak tehát nem volt tudomása a hadseregparancsnok intézkedéséről, amikor úgy rendelkezett, hogy a 11-én létrehozott harccsoportok menjenek át támadásba. Azonban a véletlenek folytán a hadseregparancsnok utasításának mégis eleget tett. Ugyanis a 19 dandárparancsnok azzal a kéréssel fordult a hadtestparancsnokhoz, hogy a Horgos térségében védekező erőivel

támadást indíthasson az erődök leküzdésére. A hadtestparancsnok az engedélyt megadta, mivel a felderítői jelentések egybehangzóan állították, hogy az ellenség visszavonult állásaiból, továbbá mert a támadás megindításával szükségessé vált a hadtest szárnyának fedezése, illetve a Tisza vonalának felderítése. A 19. dandárparancsnok 3 gyalogzászlóaljból, 4 tüzérütegből és a 20 határvadászezredből három harccsoportot hozott létre a zászlóaljparancsnokok vezetése alatt. A 14/9/1. zászlóalj-harccsoport délben lépte át a határt, s mivel ellenségbe nem ütközött, 17 órakor már Magyarkanizsán volt, ahol elszállásolt és felderítő járőröket küldött ki a folyó nyugati partjára. A 19/43/1. zászlóalj-harccsoport Horgostól nyugatra helyezkedett el Támadását 10 órakor indította meg. Az őrházakat, valamint az erődöv első vonalát üresen találta A másik vonal előtt azonban két (kb. 20-20 fős) szerb csoportba

ütközött, amelyeket rövid tűzharc után szétszórt A zászlóalj Paphalom területén éjszakázott, zárt előőrsök biztosítása mellett. A 19/13/1. zászlóalj-harccsoport szintén ellenállás nélkül jutott át az első erődövön és 11 órakor elérte Palicsfürdőt. Itt azonban megállni kényszerült, mert a területen igen sok csetnik csoport működött. Közülük többet felszámolt, majd kellő biztosítás mellett elszállásolt A 14. dandárparancsnok alárendeltségébe a kelebiai és az 1 hadtest fedezésére (Csikéria, Tompa, Kunbaja területére) kiküldött harccsoportok tartoztak. A vezetést nagymértékben nehezítette, hogy az összeköttetés több alárendelttel megszakadt. A dandárparancsnok semmit sem tudott az I hadtesttel együttműködő alegységeiről, és nem volt összeköttetése a kelebiai csoportosításból a 14/39/2. zászlóaljjal sem A 39/2. zászlóalj már eleve úgy érkezett ki április 11- én harcterületére, hogy nem

volt kapcsolata sem a dandárparancsnoksággal, sem a szomszédokkal. Az éjszakát és a 12-i napot az erődöv előtt töltötte teljes bizonytalanságban. Végül a zászlóaljparancsnok - tekintettel a "nagy harci zajra" - 18 órakor megindította a támadást. Az erődövben rengeteg hátrahagyott fegyvert és lőszert találtak Ezek begyűjtése után Szabadkáig nyomultak előre. Lezárták a városból Bajmókra vezető műutat, majd annak két oldalán harcszerű körülmények között éjszakáztak. A 39/3. zászlóalj támadása már a kora reggeli órákban megindult Az erődövön történő sikeres áthaladás után elsőnek vonult be Szabadkára. A pályaudvar környékén azonban igen szervezett és erős tűzbe került. A váratlan rajtaütés nagy zavart okozott a zászlóalj soraiban Több órába telt, mire a vad lövöldözésnek véget vetettek és a rendet helyreállították. A harccsoport a nap hátralévő részét és az éjszakát a környék

átvizsgálásával és az ellenálló csoportok felszámolásával töltötte el. A 14/9/3. zászlóalj valamennyi lövegének bevonásával 8 órakor rövid tüzérségi előkészítést hajtott végre. Mivel az ellenség nem viszonozta a tüzet és mozgást sem észleltek, a századok felderítő járőrök fedezete mögött megkezdték előnyomulásukat. Kora délután Szabadka és Palics-tó között birtokba vették a Szeged felé vezető vasútvonalat, ahol heves tűzharcba keveredtek a Szabadkáról kiözönlő szerbekkel. A zászlóalj az éjszakát a vasút mentén töltötte, megújuló harcok közepette Az 1. felderítő-zálszlóalj oszlopa pihenőben A 14. dandárparancsnok - tekintettel a Szabadkán kialakult helyzetre - a Kelebián tartózkodó két zászlóaljat és a 14. önálló huszárszázadot is előrevonta A 9/2 zászlóalj és a 14 huszárszázad mint dandártartalék Szabadka északnyugati kijáratait zárta le. A 39/1 zászlóalj bevonult a városba, majd

többször megismétlődő tűzharcok után a Bajmók felé vezető műutat vette birtokba, a már ott tartózkodó harccsoporttal együttműködve. A szabadkai harcok során is beigazolódott, hogy a legjobb tulajdonságokkal rendelkező katona is pánikba tud esni, ha olyan helyzetbe kerül, amire nem képezték ki. Sok felesleges véráldozatba került, mire megtanulták a városi - különösen a szerbek elleni - harc eredményes módszerét. A Gyorshadtest parancsnoka az 1. gépkocsizó dandár felderítőinek jelentése alapján Úgy döntött, hogy nem várja meg, amíg az I. és IV gyaloghadtestek átvergődnek az erődökön és kijutnak Zombor, Kerény vonalára. Már a reggeli órákban a következő tartalmú parancsot adta ki: "Az 1 gépkocsizó dandár késedelem nélkül kezdje meg előrevonását a Duna és a 3. hadsereg főerői között Derítse fel a járható irányokat, mielőbb érje el Zombort, és foglaljon hídfőt a Ferenc-csatornán." Ezt követően

került sor a parancsnoki értekezletre, ahol éles vita bontakozott ki Gorondi-Novák Elemér és dálnoki Miklós Béla tábornokok között a gyorshadtest alkalmazását illetően. Ugyanis a hadseregparancsnok ragaszkodott az eredeti tervhez, és nem akarta engedélyezni a gépkocsizó dandárok korábbi alkalmazását. A gyorshadtest parancsnoka arra hivatkozott, hogy az 1 gépkocsizó dandárt már nem tudja sem visszarendelni, sem leállítani, mert vele az összeköttetés megszakadt. A 3. hadsereg parancsnoka ezt kénytelen volt tudomásul venni Döntés született arról, hogy a 2 lovasdandár Bajmók, Pacsér, míg a 2. gépkocsizó dandár Szabadka, Szenttamás, illetve Kúla irányába kerül bevetésre. Feladatuk a Ferenc-csatornán átkelőhelyeket birtokba venni, és hídfőket foglalni. Az 1. gépkocsizó dandár felderítő járőrei jelentették, hogy ellenállás nélkül átjutottak az erődökön A dandárparancsnok úgy döntött, hogy az 1. és a 2

zászlóalja Gara, Regőce, Őrszállás menetvonalon gépjárművekkel, míg a 3. zászlóalj Hercegszántón át gyalog nyomul előre Mivel összeköttetése nem volt, elhatározását lovas hírvivővel juttatta el a hadtestparancsnokságra. A dandár be sem várta a hírvivő visszaérkezését, 11 órakor megindult. A felderítő zászlóalj 1230-kor, a gépjárműves csoport 16 és 18 óra között érkezett meg Zomborba. A Ferenc-csatorna hídjai azonban fel voltak robbantva, azokon átkelni nem lehetett. A 2 gépkocsizó-zászlóalj elővéd századának sikerült pár csónakot felkutatni és azon átkelni. Az északi partot a dandár többi része biztosította. A felderítő zászlóalj a csatorna északi partján nyomult előre. Élszázada Topolyától délre beleütközött egy több száz főből álló - éppen visszavonuló - szerb csoportosításba. Heves harc bontakozott ki közöttük, s az ellenség egyre szervezettebben állt ellen. Ekkor jelent meg a

harcterületen Sándor Mihály hadapród két páncélgépkocsijával, akit parancsnoka az útvonalak felderítésére küldött ki. A hadapród észlelve a heves harcot, egyik páncélgépkocsiját visszaküldte jelentéstételre, a másikkal pedig oldalba támadta az ellenséges gyalogságot. Meglepő felbukkanása és a hatásos géppuskatűz igen nagy zavart keltett a szerbek soraiban. Egy részük megfutott, több százan pedig megadták magukat. Sándor Mihály hadapródot ezért a bátor tettéért a Kormányzó a Magyar Nagyezüst Vitézségi Éremmel tüntette ki. (Április 15-én hasonló tettet hajtott végre, amikor is Bácsszőregnél a harcban álló huszároknak nyújtott bátor, öntevékeny segítséget.) A 3. gépkocsizó-zászlóalj, amely gyalog kezdte meg menetét, Bereg térségében lépte át az erődövet. Küllődnél rajtaütött egy ellenálló csoporton, aminek során 42 katonát - köztük két tisztet ejtett foglyul, és nagy mennyiségű lőszert,

gyalogsági fegyvert, robbanóanyagot és öt löveget zsákmányolt. 15 órakor érte el Bezdánt, ahol újabb ellenséges csoportot számolt fel Ezt követően kísérletet tett a további előnyomulásra Zombor felé, de az utak járhatatlanok voltak. A 2. lovasdandár 12-én reggel Madaras, Bácsalmás, Kunbaja, Csikéria területére tolódott el Végre sikerült a kapcsolatot felvenni a IV. gépvontatású tüzérosztály-parancsnokkal, akit harccsoportjával együtt visszarendeltek csapattesteikhez. A 2. gépkocsizó dandár 12-ére virradó éjjel érkezett be Mélykút, Jánoshalma, Kisszállás területére A dandárparancsnok délelőttre pihenőt rendelt el. Miklós Béla vezérőrnagy április 12-én 13 órára magához rendelte a dandár-parancsnokokat, majd kihirdette a 13-ára vonatkozó 76. számú intézkedését: "Szándékom 13-án gépkocsizó seregtestekkel a Dunát súllyal Újvidéknél, részekkel Titel, Palánka területén, a lovas dandárokkal pedig a

Ferenccsatornát Topolya, Új-Verbász, Szent-Tamás, Óbecse körzetében elérni. Ehhez feladatok: Az 1. gépkocsizó dandár zömmel Petrőcz, Szépliget, Dunagálos, részekkel Palánka és Vukovárral szembeni Duna-szakaszt érje el. A 2. gépkocsizó dandár Szabadka, Verbászon át Temerin, Katy, és az Újvidéktől északra eső területet, részeivel Újvidéket és Titelt vegye kézbe. 2. lovas dandár: Szenttamás, Kis-Hegyes, ÚjVerbász területére nyomuljon elő, részeivel szállja meg Óbecsét. 1. lovas dandár: Topolya, Bajsa, Vojnits-szállás és Jakab major területére nyomuljon elő" A gyorshadtest dandárai 12-én délutántól már ezen utasítás szellemében tevékenykedtek. Az 1 gépkocsizó dandár parancsnoka azonnali műszaki megerősítést kért, hogy Kúla térségében hidat tudjon építeni a Ferenc-csatornán a 13-i átkeléshez. A hídverés ideje alatt a lemaradt zászlóaljak felzárkóztak Zombor, Kerény, Ószivác, Cservenka, Kúla

vonalára, és ott éjszakáztak. A 2. lovasdandár parancsnoka visszaérkezése után azonnal riadóztatta csapatait az előrevonáshoz A dandár menetét Kunbaja, Bajmók, Pacsér, Bácskossuthfalva útvonalon kezdte meg. Az írásos parancsot (52/2. lov dd I a IV: 12) 19 órakor hirdette ki, amely a következőkre intézkedett: "a) a páncélzászlóalj még a mai nap folyamán törjön előre Szenttamásra. Ott keljen át a Ferenc csatornán és a településsel szemben foglaljon el hídfőállást. E célból megerősítem fél utászszázaddal, egy gépvontatású tüzérosztállyal, fél kerékpáros századdal. A harccsoport IV 12-én 23.00-kor Topolyán alakul meg; b) a 15. és a 16 kerékpáros zászlóaljak, valamint az utászszázad fennmaradó része az V gépvontatású tüzérosztály alárendeltségében Topolyára törjön előre és ott éjjelezik, c) az I. huszárezred Fenbach-major, Deutsszállások, Plage-szállások (Kossuthfalva kelet 6 km központtal)

területére meneteljen és ott éjjelezik, d) a 2. huszárezred Bajmókon, Vojnits-szálláson át Csantavért érje el és ott éjjelezik" Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a dandár a parancsot csak késve tudja végrehajtani. Ez elsősorban a menet nem kellő megszervezésének volt köszönhető. Az utakat nem derítették fel, és nem szervezték meg a forgalomszabályzást. Ráadásul a menetoszlopok között nem tartották be a kellő távolságokat. Mindezeknek az lett a következménye, hogy Bajmók és Bácskossuthfalva között torlódások keletkeztek. A nagy kavarodást a csetnikek természetesen kihasználták, és módszeres rajtaütéseket hajtottak végre. A 2. gépkocsizó dandár parancsnoka az új feladatnak megfelelően, két menetlépcsőt hozott létre Sándor alezredes (4. gépkocsizó-zászlóalj parancsnok) parancsnoksága alá tartozó erők (a 4 gépkocsizó-zászlóalj, a 2. felderítő-zászlóalj, a 12kerékpáros üteg, két légvédelmi

félágyús szakasz és egy utászszakasz) képezték az első menetlépcsőt, és az volt a feladatuk, hogy Szenttamásnál jussanak ki a csatornához, majd azon átkelve vegyék birtokba a délre eső területeket, és Újvidék, Titel között jussanak ki a Dunához. A második menetlépcsőt Benda alezredes (12. kerékpáros zászlóalj- parancsnok) csoportja (az 5, 6 gépkocsizó és a 12. kerékpáros zászlóaljak, valamint a 2 gépvontatású tüzérosztály és két utászszakasz) alkotta. Menetüket az első lépcső mögött kellett folytatniuk Kishegyes, Emőd, Bajsa, Topolya, Szenttamás irányába. Az volt a fő feladatuk, hogy a Sándor-csoport és a Ferenc-csatorna közötti területet foglalják el és szállják meg. A Sándor-csoport 15.30-kor kezdte meg menetét, de már Szabadka előtt kénytelen volt megállni A városba csupán egy taligaút vezetett, ami a gépjárművek számára járhatatlan volt. Az oszlop az utászok segítségével öt óra alatt jutott át

ezen a 4 km-es útszakaszon. A dandárparancsnok, hogy elkerülje a torlódást és időt nyerjen, a főerőket képező Benda-csoportot visszafordította, és a szegedi kerülőútra irányította. A második menetoszlop igen hamar áthaladt Szegeden, és már Szabadka előtt járt, amikor kiderült, hogy a műút kb. 15 km-es szakaszon teljesen rombolva van Az útjavítás egész éjszaka tartott, de az oszlop alig jutott előre. Ezalatt a Sándor-csoport bevonult Szabadkára, és felvette a kapcsolatot az ott tartózkodó erőkkel. Itt találtak rá az ejtőernyős századra, amelyet a dandárparancsnok alárendeltségébe vont. (Az ejtőernyős század miután áttelepült Veszprémbe, felkészült, hogy ledobása után elfoglalja Szenttamásnál lévő Ferenc-csatorna hídját és a földi erők beérkezéséig megtartsa azt. A bevetés négy Savoia-Marchetti SM-75 szállítógéppel 17 órakor kezdődött volna. A gépeken egyenként 31 fő és a szükséges fegyverzet volt

elhelyezve. A vezérgép túlterhelés miatt a felszállás közben lezuhant és kigyulladt. Mentésre szinte semmi esély sem volt, a 31 főből csupán nyolcan élték túl a szerencsétlenséget. Életét vesztette Bertalan Árpád őrnagy a zászlóaljparancsnok, Kelemen László repülőszázados, gépparancsnok és további 18 fő ejtőernyős és repülő személyzet. A repülőtér parancsnoka leállította a bevetést, de a vezérkar döntése alapján a 3. hadsereg parancsnoka 18 óra 45 perckor újból elrendelte a felszállást. A megmaradt három gép 19 órakor indult el feladata végrehajtására. Szenttamásig azonban nem jutottak el, mert navigációs hiba miatt Szabadka délen (Napfény területén) ugrottak ki.) A század személyzetét végül Sándor alezredes gépkocsira ültette, és a következő napokban mint gépkocsizó gyalogság vettek részt a harcokban. Az őrnaszádezred aknakereső osztaga 12.30 órakor lépte át a határt, és a szárazföldi erőkkel

együttműködve elfoglalta a robbantáshoz már előkészített zsilipet. Ezzel megakadályozta, hogy a Ferenc-csatornán való átjárást az ellenség lehetetlenné tegye és elárasszák a csatorna környékét. Ezt követően felszedték a bezdáni és a kis-kőszegi aknazárakat, így biztosítva az őrnaszádezred főerőinek előnyomulását Kis-Kőszegig. A siker kifejlesztése és a Duna-vonalának elérése: Az április 13-i események annak a fővezérségi igénynek a jegyében történtek, amelyek a Duna déli szakaszának mielőbbi elérését és a Ferenc-csatornától északra lévő jelentősebb települések elfoglalását tűzte ki célul. Ennek értelmében a hadművelet súlya a gyorshadtestre tevődött át A gyorshadtest parancsnokságának egész éjjel nem volt összeköttetése a 2. lovas- és a 2 gépkocsizó dandárral. Reggel 7 órakor jött ugyan egy rádióüzenet a 2 gépkocsizó dandártól, de az előző napi keltezésű volt. A 2 lovas dandárról

még délelőtt sem tudtak semmit A kiküldött lovas- és gépkocsis összekötők eredmény nélkül tértek vissza. Mivel a hadtestparancsnok veszélyeztetve látta Újvidék és Titel időbeni elfoglalását, valamint a Duna délkeleti szakaszának birtokbavételét, megváltoztatta elhatározását, és az I . gépkocsizó dandárt bízta meg ezen feladatok megoldásával Az I. gépkocsizó dandár délelőtt még a korábbi parancs értelmében tevékenykedett Felderítő zászlóalja Ószivácon és Kúlán biztosított. A hidászok éjszaka a kúlai hidat kiválóan megerősítették, így az minden jármű számára használhatóvá vált. A felderítő zászlóalj a déli órákban indult meg Újvidék felé. Járőrei Petrőc térségében egy ellenséges gyalogezredet észleltek, amely Újvidék irányába menetelt. A zászlóalj zöme a páncélgépkocsi-századdal és a megerősítő tüzérséggel Petrőc és Dunagálos között oldalba támadta a szerbeket. A

meglepetésszerű és gyors rajtaütés teljes sikerrel járt. Az ellenség zöme rövid ellenállás után szétfutott, illetve megadta magát 30 szerb tiszt és 1.000 katona esett fogságba A dandár zöme Zombor, Kerény, Keresztúr, Liliomos, Petrőcz, Dunagálos, Újfutakon át menetelt. Előrevonása során említésre méltó esemény nem történt. Újvidéket 1930-kor érte el, ahol azonnal hozzákezdett a város átfésüléséhez, majd elszállásolták magukat. A gyalogrészek (a 2. gépkocsizó-zászlóalj) Zombornál keltek át a Ferenc-csatornán, és Bácsszentivánon, Doroszlón át Militicsre érkeztek. Itt 1900-kor gépjárművekre szálltak, és Paripás, Pincéd területéig jutottak el. A 10. kerékpáros zászlóalj Kúla, Új-Verbász, Újkér, Újvidék menetvonalon tört előre Késő este Ószernél igen erős szerb, csetnik csoportba ütközött. A zászlóalj hosszú harcok után 14-én reggel ért Újvidékre. A 2. lovas dandár a torlódások és az

éjszakai harcok miatt csak 13-án reggelre érkezett meg körletébe. Késésben voltak a Szenttamási híd elfoglalására kijelölt erők is A kerülő útra kényszerült kerékpárosok és műszakiak elakadtak a mélyen felázott terepen. 13-án 0200-ra csak Kozocsa alezredes páncélos-zászlóalja és egy gépvontatású tüzérüteg érkezett meg Topolyára, ahol már ott tartózkodott a Sándor-csoport elővéd százada. Mivel Kozocsa alezredes nem számolhatott a lemaradt részek beérkezésével, az elővéd századot alárendeltségébe vonta és megszervezte a napi harcot. Pirkadatkor a harccsoport készen állt a feladat végrehajtására A harccsoport alighogy megindult, szerb elővédek ellenállásába ütközött. Rövid tűzharc után az ellenség visszavonult. A felderítő járőrök több 10-15 főből álló csoportot figyeltek meg, amelyek Szenttamás irányába haladtak. A páncéloszászlóalj szorosan követte a visszavonulókat, majd gyorsan behatolt a

községbe. A szerbeknek így nem maradt idejük arra, hogy az akadályövön nyitott átjárókat újra lezárják. Ugyanis az ellenség a Ferenc-csatorna hídjának biztosítása érdekében igen erős, műszaki zárakkal is ellátott védelmi rendszert épített ki Szenttamás körül. A zászlóalj a községben miden oldalról heves puska- és géppuskatüzet kapott. Ezalatt Szenttamáshoz érkezett Sándor alezredes csoportja is, amely szintén kora reggel indult el Napfényről. A parancsnok főerőit (a 4 gépkocsizó zászlóalj) a műút mentén bontakoztatta szét A támadó csoportosítás szárnyainak fedezése és a község kétoldalú átkarolása érdekében jobbról az ejtőernyős századot, balról pedig a közben beérkezett fél kerékpáros századot (Kozocsa-csoporthoz tartozó, de elkéső részt) vetette harcba. Hátának biztosítására egy géppuskás szakaszt rendelt ki A lassú, de módszeres és jól összefogott tűzzel vezetett támadás

eredményeként sikerült az ellenséget kivetni állásaiból és a községbe visszaszorítani. Ekkor érkezett be a 2 lovas dandár felderítő zászlóaljának kisharckocsi százada, amely felett Sándor alezredes átvette a parancsnokságot, és a településtől északra tartalékba vonta őket. A községben csak 9 óra körül kezdtek csitulni a harcok, amelyet a település módszeres átvizsgálása követett. Még tartottak az utcai harcok, amikor Szabó Gyula százados, a 4112. tüzérüteg parancsnoka saját elhatározásából úgy döntött, hogy megakadályozza a híd felrobbantását, és birtokba veszi azt. Szemrevételezés után egy tűzérszakaszt előrevont a hídhoz, és réslövéssel szétrombolta a túlparton lévő betonbunkert, amely figyelőpont, tüzelőállás is volt egyben, illetve ide futottak össze a robbantáshoz előkészített töltetek gyújtózsinórjai. A bunker szétlövése után az ütegparancsnok a neki alárendelt utászrajjal és a

közben felszerelt 30 fős polgárőr csapattal megrohamozta a túlparti hídfőt, és birtokba vette a hidat. A tartószerkezetekről nagy mennyiségű robbanóanyagot szereltek le, miközben 20 egyenruhás és 15 felfegyverzett polgári egyént fogtak el. A harcok a településben délre teljesen elcsitultak Ezt követően a harccsoport átkelt a csatornán, és hídfőt foglalt el a túlparton. A 2. lovas dandárból Szenttamásra érkezett az V gépvontatású tüzérosztály, a 16 kerékpáros zászlóalj és a dandárparancsnokság. Az 1 huszárezred 1700-kor Bácsfeketehegyre, a 2 huszárezred éjfél körül Óbecsére vonult be. A 2. gépkocsizó dandár a szenttamási híd elfoglalása után kapta meg az új feladatát, miután helyreállt az összeköttetés a parancsnoksággal. A dandárparancsnok ekkor értesült arról, hogy eredeti feladatát az I. gépkocsizó dandár vette át, neki pedig Kúlán át Bácskeresztúr, Torzsa, Úrszentiván, Pincéd körzetébe kell

csapatait bevonultatni. A Sándor-csoport - mint a dandár elővédje - a szenttamási hídfőből indulva késő este érte el Újvidék északi kijáratát, ahol harcszerű körülmények között éjszakázott. A dandárparancsnokság és az 5. gépkocsizó-zászlóalj a torlódások miatt csak Kúláig jutott A Benda-csoport (5. gépkocsizó-zászlóalj) egész nap Szabadka környékén - súllyal Palicsfürdőn harcban állt az ellenséggel Csatlakozott hozzá a 12 kerékpáros zászlóalj, akikkel együtt késő este érkezett meg a városba. A 2 gépkocsizó dandár így 13-án Szabadka és Újvidék között teljesen szétszóródott. Így az újonnan kapott feladat végrehajtása 14-ére tolódott el Az őrnaszádezred a szárazföldi csapatokkal párhuzamosan nyomult előre. Fedezték a gyorshadtest szárnyát, és Gombosig megtisztították a folyami aknáktól a Dunát. Gombosnál felszámolták a torlaszzárat, és eltávolították a folyóból a felrobbant vasúti

híd roncsait. Előretolt részei 19 óra 30 perckor elérték Vukovárt, ahol erős biztosítás mellett megálltak. A gyaloghadtestek április 13-án folytatták lemaradt részeik felzárkóztatását és a még el nem foglalt területek megszállását. A IV. hadtest 13-án 0330-kor kapta meg a hadsereg 169/3 sz intézkedését, amely a következőket tartalmazta: "A IV hadtest a 12. gyalog dandárával induljon Bácsordas, Sztapár Szend, Gombos területére. A hadtest ettől a területtől felderít Palánkára és Bácsújlakra A 10 gyalog dandár Apatin, Bácsszentiván, Zombor területére. A 2 gyalog dandár éllel Gádoron gyülekeztesse erőit" A hadtestparancsnok a megindulást 10 órára tűzte ki azzal a kikötéssel, hogy a feladatokat még 13án teljesíteni kell. Ez a parancs csak részben lett végrehajtva A 10. gyalogdandár be sem várva a 13-ára vonatkozó utasítások beérkezését, már a kora reggeli órákban megindult Zombor irányába, ahová

délután meg is érkezett. Itt meg kellett állnia, mert a Ferenc-csatornán még mindig nem lehetett átmenni. A műszakiak csak késő délután kezdték meg a két hadihíd felállítását. A 13. gyalogdandár - amelynek elsőként kellett volna menetét megkezdeni - csak késő délután indult meg Zombor irányába. Ez azért történt így, mert a dandárparancsnok 14 óráig ismeretlen helyen tartózkodott, és a parancsról más nem tudott. A dandár estére bevonult a városba, és "ráfutott" a 10. dandárra, aminek következtében a csapatok összekeveredtek Ráadásul a városban tartózkodott a gyorshadtest vonatának és közvetlenjeinek egy része is. Az itt lévő erőkből este két gyalogzászlóaljat küldtek ki Apatin térségébe, hogy a Duna vonalát fedezzék. A városban egész éjszaka harcok folytak Az összecsapások akkor kezdődtek, amikor a 48. gyalogezred két zászlóalja megkezdte kivonulását a városból, hogy átvegye a Ferenc-csatorna

biztosítását. A szerbek elvágták a villanyvezetékeket, és a városra teljes sötétség borult A rakéta jelére indított tűzrajtaütés vad lövöldözésbe csapott át. Az egész éjszaka tartó lövöldözést nem lehetett megfékezni. A 2. gyalogdandár főerői (1 zászlóalj és 2 üteg kivételével) befejezték a felvonulásukat, de Gádort nem érték el, így Garán maradtak. Az I. hadtest április 13-ára Ószivác, Cservenka, Kúla vonalának elérését, a Ferenc-csatorna északi ágának birtokbavételét és a gyorshadtest szárnyainak biztosítását kapta feladatul. A hadtestparancsnok ennek megfelelően a dandárok elhelyezkedési sorrendjében a következő utasításokat adta ki. A 15 gyalogdandár Csonoplya és Kerény körzetéből nyomuljon előre a Ferenc-csatorna mentén és vegye birtokba Ószivác, Cservenka, Kúla településeket. A 13 gyalogdandár Pacsér, Bácskossuthfalva területéről indulva vegye kéz alá Bajsa, Kishegyes,

Bácsfeketehegy területeket. Az I gyalogdandár pedig vegye át Pacsér, Bácskossuthfalva megszállását, részei maradjanak Bajmókon. A 15. gyalogdandár késő estére minden különösebb nehézség nélkül beérkezett a kijelölt körletébe Birtokba vette a három települést, lezárta a kivezető utakat, és felderítő járőröket küldött ki a csatorna túlpartjára. A 13. gyalogdandár délelőtt folyamán felzárkóztatta a lemaradt csapatrészeit, de főerői a kiújuló harcok miatt Pacsért csak éjfél körül tudták elhagyni. Az 1. gyalogdandár viszonylag gyorsan eljutott Pacsérig, de a település előtti torlódások és a megmegújuló harcok miatt kénytelen volt megállni A parancsnok erőinek egy részét kerülővel Bácskossuthfalvára irányította, míg a főerőkkel arra várt, hogy az előttük lévő csapatok elhagyják a települést. Mivel ez több órán át nem következett be, az 1 gyalogezred is bekapcsolódott a küzdelmekbe. A támadáshoz

elsőként a 4 század bontakozott szét A század támadása az igen erős puska- és géppuskatűzben elakadt. Ekkor Forgó István őrmester előrekúszva kézigránátokkal megsemmisített egy közelben lévő tűzfészket. A csetnikek azonban egy szemben lévő házból tüzet nyitottak rá, aminek következtében a bal combján megsérült. Mit sem törődve vérző sebével, vakmerő bátorsággal rávetette magát támadóira, s közben a segítségére siető társaival pillanatok alatt elfoglalták a géppuskákkal is megerősített tűzfészket. Ekkor újabb és még komolyabb sebesülést szenvedett a szeménél, és eszméletét is elvesztette. Bátor tette utat nyitott a század számára. A Kormányzó Forgó őrmestert példaadó és önfeláldozó cselekedetéért a Magyar Nagyezüst Vitézségi Érdemrenddel tüntette ki. A város északi részén végrehajtott tisztogatások során a szerbek 66 halottat és 200 foglyot vesztettek, míg az I. ezrednek 12 sebesültje

és 3 eltűnt katonája volt Az V hadtestnél a hadtestparancsnok a napi parancsát 03.45-kor adta ki a dandárok számára, amely minél mélyebb déli irányú előretörést írt elő. A 14. gyalogdandár napi célja Csantavér és Napfény körzetének birtokbavétele volt A dandárból két csoportot hoztak létre az ezredparancsnokságok bázisán. A 9 gyalogezred csoportja (a parancsnokság, a 14. önálló huszárszázad, a 39/2 és a 9/3 gyalogzászlóaljak, valamint három tüzérüteg) Csantavérre, míg a 39. gyalogezred csoportja (a parancsnokság közvetlenekkel, a 39/1 és 3. gyalogzászlóaljak és két tüzérüteg) pedig Napfényre indult A dandártartalék (a 9/2 gyalogzászlóalj két tüzér üteggel) Szabadkán maradt. A két csoport zöme viszonylag gyorsan - még sötétedés előtt - elérte menetcélját, de Napfényre, illetve Csantavérre történő bevonulásukat az igen aktív szerb ellenállás késleltette. Végül is feladatát csak a

Sebesics-pusztáról induló 39/2. gyalogzászlóalj nem tudta teljesíteni Menetvonalán egy igen mély és széles kiterjedésű akadályzárba ütközött, amit csak nehezen tudott leküzdeni. A műszakiak egész éjszaka dolgoztak és keresték az átjárókat A legnagyobb gondot a 34 méter mély és 5-6 méter széles harckocsiárok leküzdése jelentette Végül is az akadályrendszert leküzdő alegység 14-én reggel érte el Csantavért. A 19. gyalogdandár - amelynek alárendeltjei Szabadka, Horgos és Magyarkanizsa területén voltak szétszóródva - azt a feladatot kapta, hogy összpontosított erőivel Zentáig nyomuljon előre, és derítse fel a Tisza vonalát a Ferenc-csatornáig. A felderítést a hadtest kerékpáros zászlóalja hajtotta végre, és minden nehézség nélkül Adán, Moholon, Péterréven át egészen Óbecséig jutott. Zentára elsőnek a magyarkanizsai csoportosítás vonult be. A 9/1 gyalogzászlóalj és a 20 határvadász-zászlóalj a

település előtt igen erős tüzet kapott. A gyalogzászlóalj harchoz fejlődött, de az ellenség ellenállását csak a jól összefogott tüzérségi tűzzel tudta megtörni. A település elfoglalása után egy biztosító csoportot küldött ki a Tiszához. Délután folyamán egymás után érkeztek meg a dandár csapatai Zentára. Minden egyes oszlopot tűzzel fogadtak a szerbek Hiába volt erős biztosítás és a település tüzetes átfésülése, a tűzrajtaütéseket csak részben tudták megakadályozni. A csetnik harcmodor igen hatásosnak bizonyult, különösen nagyobb településeken. A felderítőkkel általában nem bocsátkoztak harcba, hogy a főerők gyanútlanul sétáljanak be az előre megszervezett és jól összehangolt tűzcsapdájukba. Kíméletlenül kihasználták, ha nem volt kellő a magyarok harcbiztosítása, vagy a menetoszlopok összetorlódtak. Pánikkeltés és megfélemlítés céljából minden be- és kivonuló csoportra tüzet nyitottak.

Ezt követően nappal mint békés polgárok jártak-keltek az utcákon. Sötétedés után a megbeszélt jelre vagy időre elfoglalták rejtett tüzelőállásaikat, majd rövid, de igen hatásos tűzcsapások után igyekeztek gyorsan szétszéledni, a nyomokat eltüntetni és a fegyvereket elrejteni. A látszólag rendszertelen támadások mögött - amelyeket mindig eltérő időben és váltakozó helyeken hajtottak végre - igen tudatos szervezőmunka és tevékenység húzódott meg. A hatása elsősorban morális téren jelentkezett Egyetlen idegen katona sem érezhette magát biztonságban a zömében szerbek lakta helyiségekben. A 19. gyalogdandár állományából két csoport nem érkezett meg Zentára A 13 gyalogezred szabadkai része az elhúzódó harcok és az útpontosítások miatt Palicsfürdőn maradt. A 13/2 zászlóalj pedig, amely még 12-ére virradó éjjel minden parancs nélkül támadásba lendült, a 14. dandár sávjába tévedt, és Csantavéren kötött

ki. A hadműveletek befejezése: A 3. hadsereg április 14-i feladatát a Duna-Tisza közének teljes megszállása képezte Ez a gyakorlatban a még el nem foglalt területek birtokbavételét és a csapatok célirányos átcsoportosításának végrehajtását jelentette. A gyorshadtestnek jutott az a feladat, hogy befejezze az ellenség szétverését, teljes hosszában megszállja a Duna vonalát, és szükség esetén átkeljen azon. Az 1. gépkocsizó dandárnak súllyal Újvidéket, részeivel Titelt és Újfutakot a 2 gépkocsizó dandárnak a 13-ra meghatározott körletet, részeivel Palánkát és környékét kellett megszállni. Az 1 lovas dandárt Bajmókon és Topolyán gyülekeztették, míg a 2. lovas dandár állva maradt Az I. gépkocsizó dandár zöme már 13-án beérkezett Újvidékre, ahol egész este nyugalom volt Éjfél után azonban a csetnikek 20-30 perces időközökkel a város minden részében tűzrajtaütéseket hajtottak végre a magyar járőrökön

és a szabadban éjjelező csapatrészeken. A lövöldözés csak pirkadatkor kezdett elcsendesedni. A dandárparancsnok Titel kézbevételére a tüzérséggel és harckocsikkal megerősített 3. gépkocsizó zászlóaljat küldte ki. A titeli csoporthoz csatlakozott Sándor alezredes egy százada is A két kötelék Temerin és Sajkásgyörgye között rajtaütött egy szerb ezreden. A határozott és gyors akció következtében rengeteg hadianyagot zsákmányoltak, és közel 2.000 főt ejtettek fogságba A 2. gépkocsizó zászlóalj 13-án Hódság, Paripás területén maradt vissza 14-én 0600-kor indított menetét Úrszentivánon és Dunagáloson át folytatta. A zászlóalj miután a IV kerékpáros zászlóaljat Újfutakon hagyta, 16.00-kor Újvidékre érkezett, s megkezdte a repülőtér környékének átfésülését A 2. gépkocsizó dandár - a Titelre küldött század kivételével - a nap folyamán begyülekezett kijelölt körletébe. A délelőtt folyamán a

Palicsfürdőnél visszamaradt erők és az Újvidék északi részét megszálló Sándor-csoportnál voltak jelentősebb harcok. Április 14-én a reggeli órákban került kiadásra a hadsereg 243/3. sz intézkedése, amely kilátásba helyezte a gyorshadtest kivonásának és a németeknek történő alárendelésük valószínűségét. A hadtest 14-én lényegében már ennek az intézkedésnek a figyelembevételével alakította ki csoportosítását. Az őrnaszád ezred az elkövetkezendő napokban tovább folytatta az előnyomulást. A "Sopron" őrnaszád Újvidéknél bekapcsolódott a város környékén kibontakozott harcokba. Géppuskás rajaival hatásosan támogatta a gyorshadtest csapatainak harcát, és megakadályozta, hogy az ellenség partot tudjon váltani. Ezt követően kivált az ezred kötelékéből, és aknakereső osztagával mint elővéd folytatta tevékenységét. Estére elérte Slamkamenit, ahol aknazár állta útját A zár

felszámolása és a pihenő 15-én délig tartott. Ekkor az elővéd Újból megindult és délután befutott Belgrádba Ezáltal lehetővé vált, hogy a Belgrádban rekedt magyar nagykövetséggel helyreálljon az összeköttetés. A főerők 16-ig megtisztították a Dunát, így az hajózhatóvá vált, majd a "Győr", a "Szeged" és a "Debrecen" őrnaszád is megérkezett a jugoszláv fővárosba. A tiszai folyamzár-zászlóalj 16-án Zentáig ment előre. Eközben a IV. hadtest sávjában, különösen Zomborban újra és újra fellángoltak a harcok, szinte állandósultak a csetnikek rajtaütései. A hadtestparancsnok a rend helyreállítása érdekében elrendelte a zombori polgármester eligazítását, polgári őrség megszervezését, hirdetmények kifüggesztését, valamint elrettentő példaként több elfogott csetnik kivégzését. A hadtest 14-re a rend helyreállításán túl azt a feladatot kapta, hogy Almás és Újpalánka

között biztosítsa a Dunát, egy különítményt pedig küldjön ki Bácsra. A hadseregparancsnok közölte azt is, hogy a IV. gépvontatású tüzérosztály a gyorshadtesttel együtt kivonásra fog kerülni A 10. gyalogdandár a neki alárendelt 18 gyalogezreddel Zomboron maradt, és a rend helyreállításán fáradozott. A 12 gyalogdandár lett kijelölve a meghatározott Duna-szakasz biztosítására. Ehhez Sztrapár, Gombos, Szond, Bácsordas területére kellett átcsoportosítani főerőit A dandár ezt a körzetet az egyre fokozódó ellenállás miatt csak 15-én tudta elfoglalni. Április 14-én a zöm csupán Sztrapár, Szond területét érte el. A dandárparancsnok sötétedéskor leállította a zászlóaljak menetét, mert a csetnik rajtaütések a sötétedés beálltával mindig kiújultak. A Bácsra kirendelt különítmény (a IV. kerékpáros zászlóalj, egy gyalogszázad, egy lovasszázad és egy üteg) délután megérkezett, és megkezdte a Duna közvetlen

biztosítását. A 2. gyalogdandár a napot Bezdán, Hercegszántón, Dávodon és Garán töltötte A 16 határvadászzászlóaljat Gádorról Garára vonták vissza Harcok Zomborban Az I. hadtest zöme április 14-én állva maradt, csak a 13 dandárnál voltak kisebb eltolások A hadtestparancsnok a nap folyamán rendszabályokat foganatosított a menetekre és a csetnikekkel vívott harcokra vonatkozóan. Kifogásolta, hogy a csapatmozgások szervezetlenek és hiányzik a kellő forgalomszabályozás. "Az utakon a 3-as, 4-es oszlopok egymásra rohannak, szembe mennek egymással, végtelen torlódások keletkeznek, miközben a parancsnokok mindezt tehetetlenül nézik." Mindezekre tekintettel elrendelte a menetfegyelem szigorú betartását, a forgalomszabályozás feszes megszervezését, a városokba történő bemenetel előtti alapos felderítést, az utak szabadon hagyását, valamint a városokon és a településeken kívüli éjjelezést. Jelentősebb harcokra

csak a 15. dandárnál került sor Kúlán Reggel 0300-tól a templom tornyából, a magasabb épületek tetejéről igen erős tűz feküdt a településben tartózkodó magyar katonákon. A dandár a nap folyamán átkutatta Kúla, Cservenka, Új-Szivác környékét, és 150 foglyot ejtett. Kisebb harcok voltak még Pacséron, ahol az 1. dandár alakulatai tartózkodtak A nagyfokú ellenségeskedés megtörése érdekében - a hadseregparancsnok utasításának megfelelően - Pacséron 4 fő csetniket felakasztottak, 24-et agyonlőttek, 8 polgári egyént pedig felkoncoltak. A hadtesthez dél körül érkezett meg a parancs, amely szerint a 13. és 15 dandárt visszairányították az V. hadtesthez A 2, a 14 és a 19 dandár pedig 15-én 1400-tól az I hadtest állományába került Az V. hadtest alakulatainak zöme április 14-én pihent, míg egyes részei területátfésüléseket hajtottak végre. Minden erőfeszítés és kemény fellépés ellenére Szabadkán sem volt nyugodt

a helyzet. 1400-kor a városháza volt a csetnikek tűzrajtaütésének újabb célja, annak ellenére, hogy a főtéren már a halottak egész sora feküdt. Mivel a honvédség alakulatai képtelenek voltak rendet teremteni, a szerbek ellenállását megtörni, a városba vezényeltek 380 rendőrt és 650 csendőrt. A gyorshadtest kivonása a Duna-Tisza közéről: A gyorsan mozgó alakulatok német alárendeltségbe történő utalása már április 12-én felvetődött. Jodl tábornok arra kérte Kurt Himer vezérőrnagyot, hogy puhatolja ki a magyaroknál, hajlandóak-e egy rövid időre a gyorshadtestet az 1. német páncéloscsoport alárendeltségébe alkalmazni Szarajevó térségében. A német kérést a vezérkar hajlandó volt teljesíteni, de azt kérte, hogy az ügyet tereljék politikai útra. Himer megígérte, hogy ebben a kérdésben személyesen a Führer fog lépni Április 13-án meg is érkezett Hitler távírón leadott üzenete: "Főméltóságú Uram!

Sietve szeretném Főméltóságod hozzájárulását kérni az alábbiakhoz: 1. A magyar hadsereg zöme - mivel a Szerbia elleni további hadművelethez már nincs rá szükség megállítandó a Dráva-Duna általános vonalon 2. Az 1 és a 2 gépkocsizó dandárokból álló gyorshadtest vegyen továbbra is részt a német motorizált egységek hadműveleteiben, a német hadsereg kötelékében. A jugoszláv állam teljes összeomlása talán már a mai napon befejezett ténynek tekinthető. Úgy gondolom, ez mindannyiunk számára a legjobb húsvéti ajándék." A Minisztertanácsban azonban éles vita alakult ki az ügy kapcsán. A miniszterelnök a kéréssel kapcsolatban kifejtette aggodalmait. "Katonáim akciója nem a szerb nép ellen irányul, amellyel békében akarok élni." Horthy elismerte ugyan az aggályok jogosságát, mégsem merte Hitler kérését visszautasítani. Időhúzási célzattal megint közbülső megoldást kerestek Arra hivatkoztak, hogy a

Duna-hidak le vannak rombolva, így ott az átkelés lehetetlen. A kivonás csak kerülővel lehetséges Horthy nyilván arra számított, hogy ez a pár nap nyereség elegendő lesz Jugoszlávia teljes összeomlásához, így nem lesz szükség a gyorshadtest alkalmazására. Április 13-án a vezérkar végül is megkapta az engedélyt a kormányzótól a gyorshadtest kivonására. A hadseregparancsnok április 14-én 02.45-kor adta ki az erre vonatkozó intézkedést Miklós Béla tábornok azonban csak késő este szerzett tudomást a parancs létezéséről. Az történt ugyanis, hogy hiába keresték a hadtestparancsnokot, senki sem tudta, hol tartózkodik(!). A 243/3. hds I-a 1941 IV 13 sz intézkedés alapján német alárendeltségbe került a gyorshadtest parancsnoksága, az 1. és 2 gépkocsizó dandár (a kerékpáros zászlóaljak kivételével), a hadtest közvetlen tüzér, légvédelmi tüzér, műszaki, híradó, valamint a vonat gépkocsizó részei. A kivonást

Újvidék, Zombor, Baja menetvonalon kellett végrehajtani, Németbóly, Villány végcéllal. Mivel a menetlépcsők kialakítása már 14-én megkezdődött, átcsoportosításokat kellett végrehajtani. A Dunát Ópalánkig továbbra is az 1. hadtest zárta, míg a keleti rész biztosítását az 1 gépkocsizó dandártól az V. kerékpáros zászlóaljjal megerősített 2 lovasdandár vette át Az 1 lovasdandár 15én Új-Verbász, Kúla, Topolya területére összpontosult, és a IV hadtest alárendeltségébe került Feladatul kapta, hogy az I. hadtest biztosító erői mellett mozgó folyammegfigyelést végezzen a Dráva-torkolat és Ópalánka között. A hadsereg-parancsnokság a gyorshadtest kerékpáros részeit (hat kerékpáros zászlóalj) és a két lovasdandár páncélos alegységeit Bácsújlak, Szilbács, Ópalánka körzetében gyülekeztette, azzal a feladattal, hogy Ópalánkánál készítsenek átkelőhelyeket, és április 16-ától legyenek készen egy

esetleges partváltásra. A gyorshadtest kivonása három ütemben, illetve oszlopban történt. A 2 gépkocsizó dandár (4 gépkocsizó zászlóalj, 2. gépvontatású tüzérosztály, 2 felderítő zászlóalj, utászszázad, vonat, és végül az 5. és a 6 gépkocsizó zászlóalj A két gépkocsizó-zászlóalj azért került a menetoszlop végére, mert nem tudott időre feltölteni). Kúla, Zombor, Baja, Bátaszéken át Villány, Virágosd, Ivánbottyán, Pócsa területére menetelt, ahová éllel 15-én 17.30-kor, véggel 16-án 0330-kor érkezett meg. A 2. gépkocsizó dandárt félórai menettávolsággal a hadtestparancsnokság követte Célállomása Villány volt, ahová 16-án reggel be is vonult. Az 1. gépkocsizó dandár menetét a váltás és az a tény késleltette, hagy a Ferenc-csatornán csak egy szükséghíd állt rendelkezésre. A dandár menetét így csak 15-én 11 órakor tudta megkezdeni, és este lett, mire utolsó részei elhagyták Újvidéket. A

menetoszlop 24 órakor érte el Baját, és ott éjszakázott. Szederkény, Németboly területére csak 16-án délután érkezett meg Miklós Béla vezérőrnagy és vezérkari főnöke, Zsedényi Zoltán vezérkari ezredes 16-án este Belgrádba utaztak, és jelentkeztek Kleist vezérezredesnél, a páncéloscsoport parancsnokánál. Az ő parancsa értelmében a gyorshadtestnek a 8. német páncéloshadosztályt kellett leváltani Szabács, Valjevo térségében. A gépkocsizó dandárok 18-án reggel kezdték meg menetüket, de a Száván hidak hiányában csak 19-én reggel tudtak átkelni, illetve kijelölt körletükbe beérkezni. Ekkor érkezett meg Kleist vezérezredes parancsa, miszerint a jugoszláv hadsereg kapitulációja miatt az előnyomulást meg kell állítani. Ezen idő alatt a kerékpáros és a harckocsizó csoport Révhegyi Ferenc ezredes parancsnoksága alatt április 16-án Ópalánkánál átkelt a Dunán, és Vukováron keresztül felvette a kapcsolatot a

gyorshadtest gépkocsizó dandáraival. A támadás leállítása után a gyorshadtest csapatai május 6-ig Eszék, Vinkovci, Vukovár térségét és az eszéki hidat biztosították. Az eszéki híd védelmét ellátó (magyar) légvédelmi gépágyú tüzelőállásban A 3. magyar hadsereg már április 21-én megkezdte csapatai fokozatos kivonását a Duna-Tisza közéről. Április 21-én az I hadtest, 25-én pedig a IV hadtest csapatai indultak haza vasúti szállítással. Szeptember végéig Gorondi-Novák Elemér altábornagy parancsnoksága alatt a következő csapatok maradtak vissza a Délvidéken: V. hadtestparancsnokság: Silley Antal altábornagy, Újverbász 12. gyalogdandár: Török Kálmán vezérőrnagy, Zombor 13. gyalogdandár: Platthy Pál vezérőrnagy, Óbecse 14. gyalogdandár: gróf Stomm Marcell vezérőrnagy, Szabadka 15. gyalogdandár: Lemberkovits Alajos vezérőrnagy, Bács 2. lovasdandár: dálnoki Veress Lajos vezérőrnagy, Újvidék Ez idő

alatt az elfoglalt területen katonai közigazgatást vezettek be két központtal. Szabadkán Rittó Dezső vezérőrnagy, Újvidéken pedig Novákovics Béla vezérőrnagy látta el a vezetői teendőket. A fővezérség szeptember 15-én elrendelte a még Bácskában állomásozó csapatok hazaszállítását, ami a hónap végére meg is történt. Így ért véget a Magyar Királyi Honvédség jugoszláviai bevetése, és így sodródott bele az ország - visszavonhatatlanul - a II. világháborúba Végszó: A délvidéki területekért vérrel is fizetni kellett. A veszteségeket a hiányos hadműveleti jelentések miatt nem lehetett pontosan nyomon követni. A Honvédelmi Minisztérium 1941 április 28-án az újságok számára veszteségként 719 főt adott meg a következő megoszlásban: halott: 5 tiszt és 60 közkatona; súlyos sebesült: 16 tiszt és 648 katona. A vezérkar 1941. december 9-én a német katonai attasénak 467 főt említett, mégpedig: halott 226

(7+119); súlyos sebesült: 241 fő (2+239). A két adat közötti eltérés nem jelent feltétlenül pontatlanságot, mert a súlyos sebesültek közül nyilván többen meghaltak, illetve felépültek. A németek balkáni inváziója mindössze három hétig tartott. A jugoszláv hadsereg 28 hadosztálya április 17-én letette a fegyvert. A déli szárnyon támadó csapatok 23-án elfoglalták Görögország északi részét, 27-én a gépesített egységek bevonultak Athénba, és kitűzték a horogkeresztes zászlót az Akropoliszra. Ez az újabb látványos és gyors siker ismét elkápráztatta a világot, Hitlert és környezetét pedig még inkább önteltté tette. Ráadásul Mussolinit is sikerült megaláznia, az angolokat pedig újból evakuálásra kényszeríteni. A kialakult eufóriában még a legszkeptikusabb vezetők sem sejtették, hogy mindezért a későbbiekben igen nagy árat kell fizetni. Már Kréta szigetének elfoglalását (1941. május vége) is inkább

kudarcnak, mintsem sikeres akciónak lehetett tekinteni. Ugyanis a légideszant csapatok olyan veszteségeket szenvedtek, ami miatt fel kellett oszlatni őket. Egy részüket a különleges osztagok (kommandók) állományába, míg a többieket a szárazföldi csapatok elit egységeibe osztották be. A Szovjetunió elleni támadás időpontjának több mint öt héttel való eltolása (eredetileg május 15-e volt a megindulás időpontja) 1941 őszén és telén a villámháború kudarcát eredményezte. Ebben nagy szerepet játszott az átlagot meghaladó őszi esőzések mértéke, valamint a vártnál korábbi és orosz viszonylatban is keményebb tél beállta. Ezt követően pedig mindvégig érezhető volt annak az igen jelentős német erőnek a hiánya, amelyet a Balkánon kellett állomásoztatni a déli szárny védelme, de még inkább a jugoszláv partizánok egyre sikeresebb tevékenységének ellensúlyozására. Magyar területgyarapítások a II. világháborúban

A németek balkáni akcióját harcászati szempontból indokoltnak kell tekinteni. Nem lehetett kockáztatni, hogy a Szovjetunió területére mélyen behatoló csapataikat a görög, jugoszláv és brit erők egy dél-észak irányú támadással elvágják utánpótlási útvonalaiktól. Magyarország azonban nem volt ilyen kényszernek kitéve. Kétségkívül nagy volt a német nyomás, de talán elegendő lett volna a német csapatokat átengedni, a fegyveres fellépést (erre számos elfogadható indok volt) pedig elutasítani. Persze igen nehéz ennek következményeit megítélni, mind a német reakció, mind az egyre jobbra tolódó magyar külpolitikai élet szempontjából. Tény viszont, hogy a délvidéki, nem túl jelentős területi nyereséggel szemben feladásra került katonai semlegességünk, és ez mindinkább a szélsőséges erők malmára hajtotta a vizet. Ezt követően már nem lehetett visszalépni, és csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be

teljes és egyoldalú elkötelezettségünk a tengely oldalán. (1) - 1938 őszére nyugati mintára megtörtént a Honvédség hadtest szervezetre való áttérése (a vegyes dandárokat hadtestekké keresztelték át). Kassán létrehozhatták, illetve megalakíthatták a VIII. hadtestet, a fővezérség közvetlen alakulatai pedig 101-gyel kezdődő nyílt számozást kaptak