Politics | Security and foreign policy » Buczkó Gergő - Kelet-Közép-Európa biztonságpolitikája a NATO 1999-es bővítését követően

Datasheet

Year, pagecount:2004, 61 page(s)

Language:Hungarian

Downloads:44

Uploaded:December 10, 2011

Size:218 KB

Institution:
[BGE] Budapest Business School

Comments:

Attachment:-

Download in PDF:Please log in!



Comments

No comments yet. You can be the first!

Content extract

http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Nappali tagozat Európai üzleti tanulmányok szakirány KELET-KÖZÉP-EURÓPA BIZTONSÁGPOLITIKÁJA A NATO 1999-ES BŐVÍTÉSÉT KÖVETŐEN Készítette: Buczkó Gergő Budapest, 2004 http://www.doksihu Tartalom I. Bevezetés 4 II. A biztonsággal, a biztonságpolitikával összefüggő alapelvek, fogalmak 5 A biztonság fogalma és tartalma . 5 A biztonságpolitika fogalma és tartalma . 7 A létfontosságú (alapvető) értékek és

érdekek. 9 A biztonságpolitika dimenziói (területei). 12 III. A biztonságot veszélyeztető tényezők 16 Biztonságpolitikai kockázatok csoportosítása. 18 IV. Az európai változások jellemzői és következményei 22 V. A kelet-közép-európai országok biztonságpolitikai helyzete 27 Magyarország biztonságpolitikai helyzete . 35 VI. Nemzetközi szervezetek hatása Kelet-Közép-Európa biztonságára 42 Az Észak-atlani Szerződés Szervezete . 42 A NATO mint biztonságpolitikai szervezet . 42 A NATO átalakulása a kilencvenes években . 45 A NATO bővítésének biztonságpolitikai vonzatai. 49 Az Európai Unió. 51 Az EU közös kül- és biztonságpolitikája. 51 Az EU és a NATO együttműködése. 54 A Nyugat-európai Unió . 55 Az Európai Biztonság és Együttműködés Szervezete. 57 VII. Befejezés 60 VIII. Bibliográfia 62 I. Bevezetés 3 http://www.doksihu A megváltozott biztonsági környezetet semmi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy az

Észak-atlanti Szerződés Szervezete a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat ért terroristatámadások után alkalmazta az 5. cikkelyt Az Európára leselkedő hidegháborús fenyegetés meggyökeresedett bizonyosságait teljesen különböző és újszerű, de a korábbiaknál semmivel sem kevésbé fenyegető kihívások váltották fel. A más természetű biztonságpolitikai veszélyek egy új európai biztonsági architektúra kiépítését tették szükségszerűvé. A szakdolgozatomban azt vizsgálom, hogy képesek lesznek-e a kelet-közép-európai államok ezen újonnan létrejövő biztonsági rendszer keretein belül megadni a megfelelő választ a felmerülő kihívásokra illetve azt, hogy a régió biztonsága hogyan alakult a különböző biztonságpolitikai szervezetekbe történő integrálódással. Az európai változások hatására szükségszerűen erősödtek a kelet-közép-európai országok integrációs törekvései, azonban az összefogás

szándéka mögött eltérő nemzeti érdekek húzódtak meg. Az így kialakult, átmenetinek értékelhető helyzet kérdések sorát veti fel Melyek a kontinens biztonságát fenyegető lehetséges kihívások? Az ezekre adandó válaszokban milyen szerepet kaphatnak az európai biztonsági architektúra egyes elemei? Sikerül-e közös platformot létrehozni a különböző biztonsági szervezetek között Európában? Véleményem szerint az új európai biztonsági rendszer kiépítésében csak akkor érhető el komoly eredmény, ha minden vonatkozásban teljesülnek a demokrácia, a jog, a piacgazdaság és az emberi szabadság normái. Ha valamennyi állam azonosan értelmezi az önállóság, a függetlenség, a stabilitás fogalmát. Ugyanakkor a hatékonyság érdekében szükség van valamennyi európai ország együttműködésére a válságok kezelése, a konfliktusok megelőzése érdekében, amelyek az európai békét és stabilitást veszélyeztetik. A NATO

alapítása után ötven évvel később elhatározta, hogy kiterjeszti a béke és a stabilitás zónáját Nyugat- Európából Közép- és Kelet-Európába azt követően, hogy a kommunizmus összeomlott és véget ért a hidegháború. Megnyitotta kapuit Csehország, Magyarország és Lengyelország előtt annak a stratégiának az első lépéseként, amelynek fő célja Európa egyesítése volt. Ez a történelmi tett soha nem látott biztonságpolitikai stabilitást jelentett a térség államai számára. II. A biztonsággal, a biztonságpolitikával összefüggő alapelvek, fogalmak 4 http://www.doksihu A biztonság fogalma és tartalma A biztonság egyéni és társadalmi igénye mindig valamiféle fenyegetettségre vagy veszélyhelyzetre való reagálásként jelenik meg. Mivel a biztonság a legalapvetőbb emberi és társadalmi szükségletek közé tartozik, a róla való gondoskodás és a vele kapcsolatos erőfeszítések végigkísérik az emberiség

történetét. A fenyegetéseket és veszélyeket kezdetben a természet erői és viszontagságai, később főleg a háborúk, illetve következményeik képviselték. Ezért hosszú évszázadokon keresztül a háború megvívására való képesség, az ellenség távoltartása vagy legyőzése volt a biztonság fő garanciája. A tömeghadseregek megjelenésével a biztonság dimenziója a gazdasággal bővült, mert a fegyveres küzdelem sikeres megvívásának képességét a világháborúk tapasztalatai alapján már a nemzetek gazdasági potenciálja határozta meg. A világ országainak egyenlőtlen gazdasági fejlődése, illetve a nagy ipari létesítmények működése a biztonságot fenyegető újabb veszélyek – a migráció és az ökológiai veszélyek – kialakulását eredményezte. A biztonságot, mint fogalmat a lexikonok általában a veszélyektől vagy a fenyegetésektől mentes állapotként határozzák meg, vagyis a biztonság a veszély és fenyegetés

ellentét párjaként jelenik meg. Az UNESCO meghatározása szerint a biztonság a fizikai veszély hiányát, vagy a veszéllyel szembeni védelmet jelenti. Az 1985-ben az NSZK-ban kiadott Biztonságpolitikai Szótár az alábbi három meghatározást tartalmazza: 1. A biztonság nem más, mint a veszély hiánya; 2. A biztonság az egyes emberek vagy azok csoportjainak, az államoknak és az államcsoportoknak a bizonyossága arról, hogy a lehetséges veszélyektől védve vannak; 3. A biztonság olyan állapot, amelyben az egyéneket, csoportokat és az államokat komoly veszélyek nem fenyegetik, illetve azoktól védettnek érzik magukat, vagy – pozitívan kifejezve – amelyben biztosak abban, hogy jövőjüket saját elképzeléseik szerint alakíthatják. A biztonság és a fenyegetettség foka jelentős mértékben függ tehát a szubjektív érzettől, a történelmi tapasztalatoktól, az önmegértéstől és a környezethez való viszonytól.1 1 Wörterbuch zur

Sicherheitspolitik, Mitter Kiadó, 1985. 113 o 5 http://www.doksihu A magyar Hadtudományi Lexikon a biztonságot úgy határozza meg mint: „egyének, csoportoknak, országoknak, régióknak (szövetségi rendszereknek) a maguk reális képességein és más hatalmak, nemzetközi szervezetek hatékony garanciáin nyugvó olyan állapota, helyzete (és annak tudati tükröződése), amelyben kizárható vagy megbízhatóan kezelhető az esetlegesen bekövetkezhető veszély, illetve adottak az ellene való eredményes védekezés feltételei”2 Az idézett biztonsági fogalmak közös jellemzője a veszély hiánya és a vele szembeni védettség. A hivatkozott német meghatározás (2 pont) utal a biztonság különböző hatókörére, amelyet a szakirodalom az állam lokális, az egyes államcsoportok regionális, illetve az emberi civilizáció globális biztonságként határoz meg. Érdekes a harmadik német meghatározás, amely a szubjektív érzet és a tudat szerepét

hangsúlyozza. A biztonság e pszichológiai megközelítése a nyugati demokráciákban külön irányzatot képvisel. A biztonság elemeivel (tartalmával), vagyis azzal kapcsolatban, hogy a társadalmi élet mely területeire terjedjen ki, a nemzetközi irodalomban egységesen elfogadott megoldás nincs, ugyanakkor a főbb tartalmi elemekben bizonyos egybeesés van. Ez a következő meghatározásokból is érzékelhető. M.D Taylor amerikai tábornok a „Bizonytalan harsonaszó” című könyvében ezt írta: „a nemzeti biztonsági programnak magába kell foglalnia olyan állami programokat magába kell foglalnia olyan állami programokat a politika, a diplomácia, a fegyveres erők, a gazdaság, a pszichológia és a kultúra terén, amelyek hozzájárulnak az USA megjelenéséhez, presztízséhez és segítséget nyújtanak ahhoz, hogy országunk nemzeti céljait elérjük”3. A NATO 1991. novemberi római csúcstalálkozóján elfogadott új stratégiai koncepcióban

megfogalmazták, hogy: a biztonság és a stabilitás mind a politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti elemeket, mind az elengedhetetlen védelmi dimenziót is magába foglalja. E néhány meghatározásból érzékelhető, hogy napjainkban a biztonságot az államok komplex jellegűnek értékelik, amelynek legfontosabb elemeit fontossági sorrendben a politikai, a 2 3 Szabó József (főszerk.): Hadtudományi Lexikon, Magyar Hadtudományi Társaság, 1995 144 o M.D Taylor: Bizonytalan harsonaszó, 1959 67 o 6 http://www.doksihu gazdasági, a szociális, az ökológiai és a katonai területek képezik. Természetes, hogy ez a sorrend a béke idejére vonatkozik, reális háborús veszély esetén a katonai elem, míg egy ökológiai katasztrófa közeledtével a környezetvédelmi terület élvez elsődlegességet. A biztonságpolitika fogalma és tartalma A biztonságpolitikát, mint az államok összpolitikájának önálló ágazatát a XX. század második

felében azon felismerések alakították ki, amelyek szerint a biztonság összetett jellege komplex kezelési mechanizmust igényel, a nukleáris korban a fegyveres erő nem lehet az államok biztonsága garantálásának kizárólagos eszköze, ahogy a háború sem lehet az államok közti konfliktusok rendezésének módja. Az emberiséget fenyegető globális veszélyek kezelése nemzetközi rendszert igényel, mivel kizárólag a saját lehetőségekre támaszkodva meg a gazdaságilag és katonailag legerősebb államok sem képesek gondoskodni a biztonságukról. E felismeréseket Harmel belga külügyminiszternek a NATO Tanács 1967. decemberi ülésére beterjesztett jelentése összegezte. A jelentés alapján elfogadott határozat rögzítette, hogy a NATO-országok a biztonságot a továbbiakban az alábbi, egymást kiegészítő és kölcsönösen erősítő tényezőkre alapozzák: a megfelelő katonai erőre, a tagállamok politikai szolidaritására, illetve a

szocialista országokkal folytatandó párbeszédre, továbbá a fegyverzetkorlátozási és a diplomáciai együttműködésre. Célként egy igazságos és tartós békés rend Európában történő megteremtését határozták meg, a cél elérésére irányuló tevékenységet pedig biztonságpolitikának nevezték. A rendszerváltás előtt a közép- és kelet-európai országokban - a szovjet dominanciából következően - a biztonság garanciájaként a katonai erőt tekintették és a biztonságról való gondoskodás a védelem- vagy katonapolitika hatáskörébe tartozott. Mivel a Szovjetunió, mint nukleáris szuperhatalom csak katonai területen volt képes az USA-val viszonylagos egyensúlyt kialakítani, a biztonság más területeit is a katonainak rendelte alá. E felfogásban bizonyos változás az 1980-as évek közepétől, M. Gorbacsov fellepésével következett be, a rendszer militáns jellegét azonban ő sem volt képes megváltoztatni. A birodalom egyetlen

puskalövés nélküli szétesése meggyőzően demonstrálta a biztonság politikai, gazdasági és humanitárius területei háttérbe szorításának elkerülhetetlen következményét. 7 http://www.doksihu A biztonsághoz hasonlóan a biztonságpolitikának sem alakult ki nemzetközileg elfogadott egységes meghatározása. FN Trager és FL Simonie amerikai szerzők a Bevezetés a nemzetbiztonság tanulmányozásába című tanulmányukban a következő fogalmat rögzítik: "A nemzetbiztonsági politika a kormánypolitika azon része, amelynek célja olyan külső és belső feltételek létrehozása, amelyek kedvezőek a létfontosságú nemzeti értékek védelmére a létező vagy potenciális ellenfelekkel szemben."4 Az USA Fegyveres Erők Hadi Kollégiumának 1991ben kiadott jegyzete a biztonságpolitika céljaként az USA nemzeti érdekeinek biztosítását és védelmét határozza meg. A jegyzet a létfontosságú nemzeti érdekek csoportjába a

függetlenséget, a nemzeti és a területi integritást, a tengerek szabadságát, a gazdasági jólétet, a természeti kincsekhez és a piacokhoz való hozzáférést, a nemzetközi stabilitást, a külföldön levő amerikai állampolgárok biztonságát, a szovjet terjeszkedés féken tartását, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását és az emberi jogok biztosítását sorolja. E meghatározások alapján a biztonságpolitika a kormánypolitika részének tekinthető, így szigorúan centralizált, legfelső szinten koordinált állami funkciót jelent, amelyben a kormány végrehajtó, a törvényhozás pedig ellenőrző szerepet gyakorol. A felsorolt nemzeti értékek és érdekek a társadalom értékítéletét tükrözik, biztosítva ezzel a politika ezen ágazatának széles körű társadalmi támogatását. Példaként említjük, hogy az osztrák kormány 1983-ban elfogadott honvédelmi terve szerint "Ausztria biztonságpolitikája azon

rendszabályok összessége, amelyek főképpen a külpolitika, a belső stabilitás megtartására irányuló politika, a védelmi politika területein a lakosság és az ország alapértékeinek mindennemű fenyegetéssel szembeni megóvására, valamint az örökös semlegesség fenntartására és védelmezésére irányulnak."5 A terv az alapértékeket az alábbi sorrendben tartalmazza: - a külfölddel szembeni függetlenség, az államterület integritása és egysége; - a belső önkormányzat, azaz önrendelkezés az állam belső életében és annak alakításában; - a pluralista állam- és társadalmi rendszer, a demokratikus szabadságjogok fenntartása; - 4 5 a béke erősítése regionális és globális keretekben; F.N Trager, FL Simonie: Bevezetés a nemzetbiztonság tanulmányozásába, 1990 52 o Landesverteidigungsplan (Honvédelmi Terv), Bundeskanzleramt, 1985. 19 o 8 http://www.doksihu - az élet minőségének maximuma minden területen,

összekötve azt az egész osztrák lakosság lehető legmagasabb életszínvonalával. A már idézett német Biztonságpolitikai Szótár a biztonságpolitika fogalmát a következőkben definiálja: ".azon politikai célok, stratégiák és eszközök összessége, amelyek a háború megakadályozását szolgálják a politikai önmeghatározás képességének megőrzésével. A biztonságpolitika a következő tevékenységek összessége: 1. Az állam politikai és társadalmi érdekeinek biztosítása bármely kívülről jövő fenyegetéssel szemben és a potenciális támadó kockázatának olyan megnövelése, hogy az elrettentés következtében legalább a nem háború állapota (negatív béke) megőrződjön. 2. A folyamatos tárgyalás a lehetséges ellenféllel, hogy a különböző politikai rendszerek között elkerülhetetlenül fellépő ellentétek kiegyenlített kompromisszumok útján oldódjanak meg, az ellentétek, erőszak alkalmazása nélkül

korlátozást, a konfliktusok pedig szabályozást nyerjenek. 3. Stabil gazdasági és társadalmi viszonyok kialakítása és fenntartása a Föld minden régiójában azzal a céllal, hogy az önmeghatározás és a beleszólás joga, azaz az önmegvalósítás lehetősége minél több ember számára magas fokon biztosítva legyen."6 A magyar Hadtudományi Lexikon meghatározása szerint a ".biztonságpolitika: az általános politika része, az ország törvényhozása által a biztonság szavatolására meghatározott célok és elvek, az állami végrehajtó intézmények és szervek részéről foganatosított rendszabályok, tevékenységek, s a lakosság cselekvő hozzájárulásának összessége."7 A létfontosságú (alapvető) értékek és érdekek A fejlett demokráciák biztonságpolitikájában fontos helyet foglalnak el azok az alapvető értékek és érdekek, amelyek létfontosságúak az adott állam és lakossága életében és

fennmaradásában. Ezen értékek és érdekek meghatározása nem azonos a fejlett NATO államokban sem, hanem az adott állam konkrét helyzetét, geostratégiai szerepét, gazdasági lehetőségeit stb. figyelembe vevő bizonyos eltérésekkel került megfogalmazásra. Így Németországban a nemzeti 6 7 Wörterbuch zur Sicherheitspolitik, Mitter Kiadó, 1985. 125 o Szabó József (főszerk.): Hadtudományi Lexikon, Magyar Hadtudományi Társaság, 1995 146 o 9 http://www.doksihu érték(érdek-)hez tartozónak tekintik azon fontos mutatókat, amelyek elvesztése a társadalom összeomlásához vezethet. Ezek közé sorolják: a függetlenséget, az ország területi egységét, a belső önkormányzati egységet, az önrendelkezést a belső állami élet alakításában, a demokratikus szabadságjogok fenntartását, a nemzeti kincset és vagyont, a társadalom tagjainak szociális helyzetét, minden állampolgár számára a társadalmi jólét lehető legmagasabb

szintjének biztosítását. Az Egyesült Államokban elfogadott elvek szerint a létfontosságú nemzeti érdekek közé sorolják a politikai, a biztonsági, a gazdasági, a társadalmi és a kulturális értékek védelmét és garantálását mind az USA határain belül, mind globális (nemzetközi) színtéren. A definíciókban szereplő nemzeti (alap-) értékek (érdekek) között a nemzet létének fenntartása és identitásának megőrzése kiemelt helyet foglal el. Ez nyilvánvaló, mivel a nemzeti lét és az azonosságtudat az összes többi érték alapját és megőrzésének feltételét képezi. Az értékek sorrendjében a legtöbb esetben a politikai függetlenség következik Ennek megőrzése a hidegháború éveiben a világ országainak nagy részében sérelmet szenvedett, mivel az államok különböző formában és mértékben a két világrendszer vezető hatalmai valamelyikéhez kötődtek és ez a helyzet elkerülhetetlenül politikai függéssel

járt. A jelenlegi állapot e tendencia erősödését jelzi, mivel az integrációs folyamatok - amelyek Európában különösen érzékelhetőek - az államok egymástól való kölcsönös függését feltételezik. Ugyanakkor az integrációkban való részvétel a kor realitásaihoz való alkalmazkodás fokmérője és hosszabb távon az egyedül ésszerű politikai stratégia. Ez a részvétel a régihez képest más minőséget jelent, a szuverenitás korlátozása itt önkéntes, nem külső erők kényszerítik ki, hanem az államok szabad döntésük alapján vállalják, hogy részesedjenek az integráció előnyeiből. Az ország területi épsége szintén a létfontosságú nemzeti értékek egyike. A nemzetállamok kialakulásával a területhez való kötődés egyre erősebbé vált és a területvesztésre utaló fenyegetés majdnem mindig háborúhoz vezetett. A háborúkat követő békeszerződések a veszteseket területek elvételével büntették, illetve a

győzteseket területekkel jutalmazták. Az államok területi sérthetetlenségének elve azért vált a nemzetközi biztonsági rendszer egyik alapelvévé, hogy megakadályozzák a területi viták miatti konfliktusok eszkalációját. 10 http://www.doksihu A népek és nemzetek önrendelkezése az a létfontosságú érték, amely a XX. században térségünkben a legsúlyosabb sérelmeket szenvedte. A világháborúkat követő rendezések fő motiváló elve a már vázolt, a területtel való jutalmazás, illetve elvonásával való büntetés volt, miközben az önrendelkezés biztosítása puszta ígéret maradt. Ennek következtében a közép- és kelet-európai térségben, valamint a Balkánon ma több mint tíz százalék a nemzeti kisebbségek aránya. Az önrendelkezés elvének erősödését a területi integritás rovására Jugoszlávia, a Szovjetunió és Csehszlovákia felbomlása jelzi. Ez a folyamat, különösen ott, ahol erőszakos eszközökkel megy

végbe, jelentősen növeli a térség instabilitását (pl. a délszláv térségben) E jelenségek kezelését rendkívül megnehezíti, hogy az egymással ellentmondásba került két létfontosságú értéket a nemzetközi jog egyaránt kiemelten védeni rendeli. A jogi megközelítésben talán az államok területi integritása tekinthető elsődlegesnek, mivel alapvető jogi alanyként a nemzetközi jogban a szuverén állam szerepel, amely a területén és fennhatósága alatt élő népek és nemzeti kisebbségek önrendelkezési törekvéseit (kiválás, államalapítás) nemcsak az állam területi integritása, hanem a politikai függetlensége és léte elleni fenyegetésként is értékelheti. A vázolt létfontosságú nemzeti értékek mellett az államok megjelölnek olyan további értékeket, amelyeket a társadalom számára az adott helyzetben alapvető fontosságúnak tekintenek. Ezek az értékek a nyersanyagokhoz és az energiahordozókhoz való

hozzájutástól a nemzeti kultúra megőrzésén és ápolásán át a lakosság szociális biztonságának fenntartásáig terjednek. Az adott állam funkcionálásának változó külső és belső feltételei ezen értékek sorrendjét módosítják, egyesek jelentőségét csökkentik, másokét felértékelik. A biztonságpolitikának e változásokhoz rugalmasan alkalmazkodni kell. Az alkalmazkodás különösen a kis országok számára fontos, mivel az értékeik garantálására és alapvető érdekeik érvényesítésére a nemzetközi életben a nagyhatalmaknál sokkal korlátozottabb eszközökkel rendelkeznek. Az irreális érdekérvényesítési törekvések, különösen, ha más államok érdekeivel ütköznek, káros következménnyel járnak. A biztonságpolitika dimenziói (területei) 11 http://www.doksihu A biztonságpolitika - mint komplex tevékenységrendszer - elsősorban a politikai, a gazdasági, a katonai, az emberi jogi (humanitárius) és a

környezetvédelmi területeken védi a létfontosságúnak ítélt nemzeti értékeket, illetve érvényesíti a nemzeti érdekeket. A szakirodalom a bel- és külpolitika területén a biztonságpolitika politikai dimenziójába azon tevékenységeket sorolja, amelyek a társadalom stabilitásának és az állami vezetés politikai cselekvőképességének megőrzésére; az országon belül a törvényes rend, a békés alkotó légkör, az önmegvalósítás lehetősége és a nemzeti értékek fejlődésének biztosítására; a nemzetközi kapcsolatokban a kölcsönös érdekeken alapuló két- és többoldalú kapcsolatok, valamint a nemzetközi jogi megállapodásokban rögzített és kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésére; a béke megőrzésére és a nemzetközi stabilitás erősítésére; az országot érintő konfliktusok békés alapon, tárgyalások útján történő visszaállítására irányulnak. E tevékenységek a bel- és külügyi tárcák,

illetve a diplomácia hatáskörébe tartoznak, a szükséges információk szolgáltatása a külpolitikai hírszerzés feladata. A gazdasági biztonság érdekében folytatott tevékenység célja, hogy lehetővé tegye a nyersanyagok és energiahordozók akadálytalan beszerzését és azokból a szükséges tartalékok képzését; a sokoldalú gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi, termelési-technológiai és információs kapcsolatok zavartalan működését; az állam pénzügyi politikájának érvényesülését; a gazdasági eszközökkel folytatott nyomásgyakorlás vagy fenyegetés elkerülését; a külső piacokhoz való szabad hozzájutást; a közlekedési és szállítási útvonalak szabályozott használatát; a védelmi (katonai) kiadások megfelelő szintjének fenntartását. Jellegükből adódóan e tevékenységek állami szintű operatív irányítása a gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi és a közlekedési tárcák közös feladata. A katonai

dimenzió, vagyis a védelem- (katona-) politika célja békében, hogy a megfelelő katonai erő kiépítésével és fenntartásával elrettentsen (visszatartson) az ország elleni katonai támadástól és kellő súllyal támassza alá az ország külpolitikáját. A szűkebb és a tágabb biztonsági környezet stabilitásának növeléséhez az adott ország - ha ez a nemzeti érdekei közt szerepel - a nemzetközi katonai kapcsolatok erősítésével, a bizalom- és biztonságnövelő intézkedésekkel, valamint az ENSZ béketeremtő és -fenntartó misszióban való részvétellel járulhat hozzá. Az elrettentés (visszatartás) fegyveres erőszak nélkül, a nukleáris vagy hagyományos katonai erő létével, a félelemkeltésre építve akadályozhatja meg az ellenfél katonai akcióit. Működésének feltétele, hogy valós és kiszámítható katonai képességekre 12 http://www.doksihu épüljön, az ellenfél racionálisan gondoskodjon, és reálisan mérje fel

agressziójának következményeit. Az ország külpolitikájának alátámasztására, az érdekek érvényesítésére alkalmas katonai erő fenntartására korunkban csak a nagyhatalmak képesek, a kis országok ezen kísérletei, így hazánké az 1940-es és az 1950-es évek elején, csak a gazdasági és politikai biztonság megrendülését eredményezték. Válsághelyzetben, amely a reális katonai fenyegetés esetén következik be, a védelem- (katona-) politika a védelmi képességek, közte a fegyveres erők harckészültségének fokozásával felkészül az agresszió elhárítására, ugyanakkor e demonstratív lépésekkel fokozva az elrettentő (visszatartó) hatást, elősegíti a kialakult válság békés, tárgyalások útján történő rendezését. Fegyveres konfliktus vagy háború esetén a védelem- (katona-) politika erőkifejtése a fenyegetett létfontosságú nemzeti értékek védelmére, a háború politikai és hadászati céljának elérésére

összpontosul. E helyzetben a biztonságpolitika területei közül a katonai dimenzió élvez prioritást. A védelem- (katona-) politika operatív irányítása a védelmi minisztériumok feladata, akik e tevékenységeket az érintett más tárcákkal együttműködve és a katonai hírszerzés információit felhasználva végzik. Az emberi jogi (humanitárius) területen folytatott politika az adott országban az alkotmányban és a töményekben, valamint az érvényes nemzetközi szerződésekben (ENSZ Alapokmány, Helsinki Záróokmány, Párizsi Charta stb.) rögzített alapvető emberi és szabadságjogok érvényesülési feltételeinek biztosítására irányul. E területen, a közép- és kelet-európai térségben a nemzeti-etnikai kisebbségek: számaránya miatt, e kisebbségek jogainak biztosítása a térségünk biztonságát jelentősen befolyásoló problémaként jelentkezik. Napjainkban e dimenzió jelentőségét tovább növeli a fegyveres konfliktusokból

és a gazdasági egyenlőtlenségek fokozódásából eredő tömeges menekülthullám, a migráció, amelynek kezelése a menekülők és a célországok állampolgárai emberi jogainak egyeztetését igényli. E problémát a nyugat-európai demokráciák nagyobb része a saját állampolgárok emberi jogainak elsődlegességét szem előtt tartva, a menekültek jogainak korlátozásával (vízumkényszer, letelepedés- és munkavállalás tilalma) kívánja megoldani. 13 http://www.doksihu E terület jellege és vázolt problémái a bel- és külpolitikai, a jogi, a gazdasági, a védelmi tárcák, valamint a menekültügyi és a humanitárius szervezetek összehangolt tevékenységét igényli. A környezeti biztonság garantálását szolgáló politika az ember és a körülötte lévő élővilág létezésének biológiai feltételei - a talaj, a víz és a levegő szennyezésének csökkentésére, a káros következmények megelőzésére és felszámolására irányul.

A globális környezeti problémák megoldása csak nemzetközi együttműködéssel képzelhető el. A megoldást nehezíti, hogy a környezet állapotának javítása rendkívül tőkeigényes művelet és azon országok esetében lenne a legfontosabb, amelyek a legrosszabb gazdasági helyzetben vannak. Az eddigi lépések, így az ENSZ-nek a hatékony gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem egyensúlyának kialakítására tett ajánlásai, az Európai Közösség környezetvédelmi normái és a Közép-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ létrehozása a probléma jelentőségének felismerését jelzik. Egy adott államban e problémák kezelése a környezetvédelmi, a gazdasági, az egészségügyi, az oktatási és a külügyi tárcák együttműködését feltételezi. A felsorolt területek (dimenziók) értékeléséből megállapítható, hogy a biztonságpolitika komplex tevékenységrendszer, melynek hatékony működtetéséhez elengedhetetlen egy

politikai, szervezeti mechanizmus, amely az állam biztonságpolitikai koncepcióját és a felső szintű döntéseket meghatározó, illetve meghozó vezető testületet, a döntésekhez szükséges információkat biztosító szervezetet és a végrehajtást közvetlenül irányító kormányszerveket foglalja magába. Ez a felismerés először az Amerikai Egyesült Államokban fogalmazódott meg az 1947-ben elfogadott Nemzetbiztonsági Törvényben, amely elrendelte a Nemzetbiztonsági Tanács, a Központi Hírszerző Ügynökség és a Védelmi Minisztérium létrehozását, valamint meghatározta azok és más kormányzati szervek feladatait, továbbá a nemzetbiztonsággal kapcsolatos tevékenységek összehangolásának rendjét. Az 1950-es évektől a nyugat-európai államokban hasonló rendszereket alakítottak ki. A biztonságpolitikai funkciókat ellátó szervek és szervezetek irányítására kétféle megoldást alkalmaznak. Az egyik megoldás szerint a végrehajtó

hatalom első embere (elnök, miniszterelnök, kancellár) az e célra létrehozott apparátus segítségével személyesen koordinálja a végrehajtó szervek munkáját, vagy a másik változatban az érintett kormányszervek vezetőiből az állam- vagy kormányfő elnökletével létrehozott és rendszeresen ülésező testület hozza meg a legfontosabb döntéseket. Ebben az 14 http://www.doksihu esetben a napi biztonságpolitikai ügyek koordinálása és a testület döntéseinek szakmai előkészítése egy folyamatosan működő hivatal (iroda) feladata. A fejlett demokratikus államokban a parlamentek ellenőrző szerepének a biztonságpolitika területén is nagy jelentőséget tulajdonítanak. A törvényhozás határozza meg a külügyekre, a védelemre, a szociális kiadásokra, a környezetvédelemre és a hírszerző szolgálatokra fordítható költségvetési tételeket, beszabályozva a kormány működését ezeken a területeken. A parlamentek döntenek a

fegyveres erők alkalmazásáról és ratifikálják a kormány által kötött nemzetközi egyezményeket. A biztonságpolitikai és a védelmi koncepciók, továbbá a biztonság különböző területeivel kapcsolatos problémák vizsgálata az illetékes parlamenti bizottságokban történik. A képviselők véleményének (javaslatainak) kialakításához független szakértők segítségét veszik igénybe. Az USA Képviselőházában és a Szenátusban külön tudományos kutató hálózat áll a törvényhozók rendelkezésére. A parlamenti ellenőrzés hatékony eleme a döntési mechanizmusnak és jelentősen csökkenti a kormány esetleges helytelen biztonságpolitikai döntéseinek valószínűségét. A biztonságpolitikai koncepció (alapelvek) a parlamenti jóváhagyást követően hosszabb távra megszabja az állam biztonságpolitikájának jellegét és fő irányait, biztosítva e politika folyamatosságát a kormányváltozások esetén is. A koncepció

lényegét és esetleges változásait az USA-ban az elnök rendszeres évi üzenetében hozza nyilvánosságra, Ausztriában a kormány honvédelmi terve tartalmazza, Svájcban az elnök e kérdésekről a parlament két házát tájékoztatja. A biztonságpolitikai koncepció a nemzetközi és a hazai biztonsági helyzet elemzéséből kiindulva meghatározza a nemzet biztonságát fenyegető veszélyeket, a biztonságpolitika célját, a védeni és érvényesíteni kívánt alapvető vagy létfontosságú nemzeti értékeket és érdekeket, illetve azok fontossági sorrendjét, az egyes területeken végrehajtandó főbb feladatokat, azok végrehajtásának módját és feltételeit. 15 http://www.doksihu III. A biztonságot veszélyeztető tényezők Az egyén és a társadalom biztonságát fenyegető tényezők megítélése az emberiség történelme során értelemszerűen változott. Az ókorban és a középkorban a legnagyobb veszélyt az élet elvétele, illetve az

emberi létfeltételek erőszakos megváltoztatása jelentette, amellyel szemben csak valamilyen kollektív válaszadásnak volt esélye. Tehát a biztonságot a közösségek, az állam (a dinasztia) tulajdonának elsődlegesen a földterület fegyveres védelme, a relatív szűkös létfeltételek – ingó és ingatlan értékek – más közösségek rovására történő bővítése jelentette. A természeti katasztrófákkal, az éhínségekkel és a járványokkal szemben a korai társadalmak nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel, ezért az ún. isteni gondviselés kategóriájába helyezték azokat, amelyek ellen nem rendelkeztek a társadalom védelme szempontjából kielégítő biztonsági struktúrákkal. Az újkorban, valamint az első ipari forradalom korszakában kialakultak azon feltételek, amelyek lehetővé tették az állam által megteremtett, finanszírozott nagy létszámú haderő létét. Mindez erősítette azt a korábbi felfogást, amely az állam

biztonságának legfőbb garanciáját a minél jelentősebb méretű katonai erő fenntartásában, annak sajátos alkalmazásában látta. A formálódó nemzetállamok alkotta kapcsolatrendszerben növekvő szerepet kaptak a politikai, gazdasági természetű konfliktusok diplomáciai úton történő megoldásai (is). Mindezek hátterében meghatározó végső eszközként maradt a felhalmozott katonai potenciál, a fegyveres érdekérvényesítés eszköze, amely az adott hatalmak számára meghatározó, ugyanakkor kiszámítható biztonsági kockázatot jelentett. A világban lezajlott számos fegyveres konfliktus, a két világháború bizonyítékul szolgált arra, hogy csupán katonai erővel a biztonság megteremtése és tartós fenntartása nem lehetséges. Az új kihívások jellegéből fakadóan a konfliktusok nem oldhatók meg, nem kezelhetők az egyes államok rendelkezésére álló katonai potenciál felhasználásával. Az ipari forradalmak által indukált

gazdasági fejődés melléktermékeként új veszélyforrások jelentek meg. Az emberiség felismerte, hogy a természeti környezet globális egyensúlyi helyzete megváltozott, és hosszú távon nem tartható fenn az energiahordozók, a nyersanyagtartalékok eddigi nagy volumenű kitermelésű, valamint felhasználási színvonala. A fejlődés a modern tudomány számára lehetővé tette a természeti jelenségek, katasztrófák 16 http://www.doksihu felismerését és bizonyos fokú előrejelzését, illetve a korábban oly pusztító járványokkal szemben a hatékonyabb védekezést. A modern, tömegtermelésre berendezkedett ipari létesítmények, szolgáltatási infrastruktúrák térben egyenlőtlen eloszlása, a világgazdaság fejlődéséből származó sajátos ellentmondások hatása napjainkban számos problémát okoz. A modern világgazdaság térszerkezetéből (centrum és periféria) adódóan felszínre kerültek olyan jelenségek, mint az Észak-Dél, és

a Nyugat-Kelet dichotómia, amely tömeges méretű gazdasági migrációt okozhat. A II. világháborút követő időszakban, a bipoláris világ korszakában megkezdődött a nukleáris és más tömegpusztító eszközök tömeges előállítása, és ezzel párhuzamosan gyors ütemben modernizálódtak a szemben álló hagyományos katonai erők. Mindez azon logikára épült, amely a katonai jellegű kihívások, a nemzetközi konfliktusok, válságok megoldása leghatékonyabb eszközének a felhalmozott katonai potenciállal történő fenyegetést tekintette. Ennek következtében a hidegháború időszakában többször realitásnak tűnt a nukleáris háború és a garantált globális megsemmisülés. A globális méretű szuperhatalmi szembenállás elősegítette a nemzetközi terrorizmus és bűnözés – elsődlegesen a fegyver- és a kábítószer csempészet – terjedését. Az új globális kihívások kezelése nem kapott kellő hangsúlyt, éppen a fennálló

merev hatalmi struktúrának köszönhetően. Az 1970-es évekre a különböző események, a tudományos kutatások igazolták, hogy a globális természeti környezet átalakulása egyre gyorsabbá vált és mindez az emberiség számára számos negatív következménnyel fenyeget. Az ipari és más eredetű szennyező anyagok, a nukleáris balesetek, a természetes, meg nem újuló erőforrások kimerülése, a centrum és periféria közötti mind szélesebb gazdasági-jóléti szakadék olyan kihívások, amelyek kezelésére nemzetközi összefogás szükséges. A bipoláris világrend összeomlását követően számos biztonsági kockázati tényezők jelent meg: mint például a politikai és gazdasági instabilitás Kelet-Közép és Kelet-Európában, a világ számos részén kiújult etnikai, nemzeti konfliktusok, amelyeket a terriotoriális ellentétek is terheltek, és a nukleáris eszközök proliferációja (ellenőrzés nélküli elterjedése). Az államok

biztonságát egy sor tényező befolyásolja, ennek megfelelően a biztonságukat veszélyeztető kockázatok, kihívások és az azokra adandó adekvát válaszok is igen sokrétűek lehetnek. Az egyes államok biztonságpolitikai alapelveik megfogalmazásakor mindenkor a számukra veszélyeztetést jelentő tényezőkből kell, hogy kiinduljanak, és az ezekre adott 17 http://www.doksihu válasz realizálódik biztonságpolitikájukban. Az EBESZ Biztonsági Együttműködési Fóruma keretében folytatott tárgyalások egyik értékes termékének kell tekinteni az EBESZ 1995. évi soros elnöke képviseletének szerepkörét betöltő Magyar EBESZ Misszió által összeállított listát, amely mintegy szintézisét adja az EBESZ-térségben jelentkező, a biztonságot veszélyeztető kockázatoknak és kihívásoknak. A lista objektív okokra visszavezethetően nem lehet teljes, mivel a napi aktuálpolitikai események sok esetben képesek bármilyen, a korábbiakban

ártalmatlannak tűnő jelenséget egy konfliktushelyzet meghatározó tényezőjének előléptetni. A lista összeállításakor a következő általános megfontolásokat lehet kiindulási alapnak venni: 1. A biztonság az EBESZ térségben oszthatatlan Jellegét tekintve átfogó, mely magában foglalja a biztonság politikai, katonai, gazdasági és környezeti aspektusait, valamint az emberi dimenziót. Az ezeken a területeken jelentkező negatív fejlemények összességükben, de egyenként is veszélyt jelenthetnek a biztonságra. 2. Meghatározó jellemzőjük az, hogy egy sor elemük kölcsönösen kapcsolódik egymáshoz, ami azt jelenti, hogy az egyik biztonsági dimenzióban jelentkező veszélyforrás a többi területen is érzékelteti hatását. 3. Az EBESZ-térség különböző régióiban az egyes kockázati tényezők nem egyenlő mértékben vannak jelen. A különböző régiók és alrégiók egymástól eltérő, gyakran igen speciális

problémákkal küzdenek. Ezzel együtt a biztonság oszthatatlanság, mint olyan, megköveteli azt, hogy minden a biztonságot veszélyeztető kockázati tényező teljes figyelmet kapjon mind az érintett államok részéről, mind pedig az EBESZ egészétől. Biztonságpolitikai kockázatok csoportosítása A biztonságot különböző irányokból veszélyeztető kockázatokat és kihívásokat öt csoportba soroltuk: 1. Politikai-katonai téren - Az államok, valamint a meglévő európai biztonsági szervezetek és intézmények politikájának, konzultációs mechanizmusainak, lépéseik összehangoltságának és egymást kiegészítő jellegének fogyatékosságai és az új körülményekhez való nem megfelelő igazodása. - A szükséges erőforrások hiánya, ami döntő mértékben akadályozza a regionális konfliktusok rendezését. 18 http://www.doksihu - A politikai akarat hiánya a válságok megoldásához rendelkezésre álló eszközök alkalmazására.

- A nemzeti érdekek túlhangsúlyozása, ami veszélyezteti az új együttműködésen alapuló biztonsági rendszer létrehozására irányuló erőfeszítések sikerét. - A hidegháborús mentalitás maradványai: a bizalmatlanság és a szembenállás szelleme. - Az államok által tett, az elfogadott elvek és normák betartására vonatkozó nyilatkozatok, valamint politikájuk és mindennapi gyakorlatuk közötti szakadék. - A nemzetközi közösség határozatlansága és politikai akaratának hiánya a közös elvek megvédésére. - Befolyási zónák, regionális dominancia kialakítására irányuló törekvések. - Új megosztottságok, választó vonalak keletkezése a régiek helyén. - Olyan kísérletek, amelyek az államok szabad akaratának befolyásolására irányulnak arra vonatkozóan, hogy csatlakozzanak a regionális biztonsági szerveződésekhez, avagy távol maradjanak azoktól. - A biztonságot szavatolni képes szervezetek kiterjesztése

elleni lassítási törekvések, amelyek alááshatják azok stabilizáló hatását. - Egy túlzottan elhúzódó átmeneti időszak, valamint a hosszabb időre szóló konszolidációnak és az átmenet eredményeként várható stabilizációnak késedelmes létrejötte. - Az erőegyensúly koncepciójának uralkodóvá válása a biztonságpolitikában. - Növekvő hajlandóság erő alkalmazására a külső és belső problémák rendezésében. - A területi integritás és az önrendelkezéshez való jog elvei közötti ellentmondás, az ezen elvek közötti egyensúly és a politikai kultúra hiánya következtében megnyilvánuló szélsőségek. - Az államok közötti megoldatlan területi viták. - Instabil demokratikus politikai struktúrák, melyek veszélyeztetik annak lehetőségét, hogy a problémákat békés eszközökkel oldják meg. Ide sorolható a jogrendszer törékenysége, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok elégtelen mértékű

garanciája, a fegyveres erők feletti demokratikus kontroll nem kielégítő mértéke, a rendőri erők nagyságának limitálása terén tapasztalható fogyatékosságok. - Az országon belüli feszültségek és a belpolitikának ezáltal a külpolitikára gyakorolt negatív hatásai. 19 http://www.doksihu - Az alapvető nemzetközi normák nyílt és durva megsértése, a nemzetközi egyezmények be nem tartása. - A fegyverzetellenőrzési kötelezettségek, a Magatartási Kódex előírásainak kijátszása vagy be nem tartása, és nemzetközi közösség részéről az ilyen precedensekre adott erélytelen válasz. - A tömegpusztító fegyverek elterjedése, a fegyverzetek nem ellenőrzött exportja, a nukleáris anyagokkal folytatott tiltott kereskedelem, a fegyverek és fegyvergyártási technológiák, valamint „know-how”-k illegális el- és átadása. - A kiterjedt fegyverkezés, különösen a feszültségektől terhes régiókban. - A fegyveres erők

aránytalanul nagymérvű összpontosítása egyes régiókban, valamint az erőviszonyok megváltoztatása az adott irányokban. - Idegen csapatoknak az érintett ország kormányának hozzájárulása nélküli állomásoztatása. - A védelmi rendszerek adaptációja (a fegyvergyártó ipar átalakítása, fegyverzeti készletek megsemmisítése vagy a leszerelt személyi állomány újólag történő beillesztése) által okozott politikai, gazdasági és szociális problémák. - A terrorizmus terjedése. - A helyi válságok megoldására és az egyes államok vagy államcsoportok érdekeit sértő helyzetekben a biztonság megőrzésére alkalmas, jogilag kötelező normák hiánya. 2. Az emberi dimenzió terén - Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok megsértése, a szélsőségesek térnyerése. - Az agresszív nacionalizmust, fajgyűlöletet, idegengyűlöletet, sovinizmust, antiszemitizmust, vallási fanatizmust, idegenekkel szembeni megalázó

bánásmódot és az intolerancia más formáit hirdető politikai mozgalmak erősödése. - Az etnikai, kulturális, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben nem tartása. - Az államok szuverenitásának és területi integritásának aláásására irányuló szeparatista mozgalmak külső támogatása. 3. Gazdasági téren - Annak veszélye, hogy a korábbi biztonsági és gazdasági tömbök helyére újabb zárt, egymástól mereven elkülönülő gazdasági tömbök lépnek, és a pozitívan induló 20 http://www.doksihu kereskedelmi fejlődés az EBESZ-régióban egymástól elszigetelt irányokban, a lehetségesnél sokkal kedvezőtlenebb hatásfokkal mehet végbe. - Az országok és az egyes régiók közötti gazdasági aránytalanságok, amelyek növelik a gazdasági elszakadás kockázatát az EBESZ régióban, destabilizáló társadalmi feszültségekhez vezetnek és tömeges migrációt indíthatnak el. - A gazdasági

különbségekből származó társadalmi feszültségek, amelyek nacionalista populista, fundamentalista mozgalmakat, idegengyűlöletet, agresszív nacionalizmust, vallási és etnikai szélsőségességeket szülhetnek és ezáltal veszélyeztethetik a demokratikus berendezkedést. - Az elhúzódó gazdasági átmenet és a hosszantartó reformok által okozott nehézségek. - Az államoknak a specifikus ellátási forrásoktól, így az energiaforrásoktól való függősége. Az egyik állam részéről a másikra gyakorolt gazdasági nyomás, mely negatívan hat az érintett állam demokratikus és társadalmi stabilitására. 4. Szociális téren - A társadalmi dezintegráció különböző megjelenési formái, a társadalmak polarizációja és szétesése, a kaotikus urbanizáció, valamint egyének és bizonyos közösségek marginalizálódása. - Az ellenőrzés alól elszabadult migrációs áradat következtében kialakuló idegengyűlölet és fajgyűlölő

irányzatok. - A menekültek és az elüldözöttek által elszenvedett nehézségek miatt jelentkező súlyos humanitárius problémák. - A kábítószer-kereskedelem, a pénzmosás és szervezett bűnözés különböző, egyéb formái. 5. A környezetvédelem terén - Polgári vagy katonai tevékenységek következményeként jelentkező kedvezőtlen ökológiai helyzet és a megoldatlan környezeti problémák. - A természeti erőforrások felélése, valamint a környezetkárosító iparfejlesztés. - A nem kielégítő biztonsági követelményekkel működő, és ebből következően nukleáris balesetek veszélyét magukban hordozó atomerőművek üzemeltetése. - Az ipari vagy katonai létesítmények a biztonsági előírásokat figyelmen kívül hagyó koncentrációja. - A veszélyes és a nem biztonságos technológiák, valamint termelési hulladékok exportja. 21 http://www.doksihu IV. Az európai változások jellemzői és következményei A

’80-as évek végén, ’90-es évek elején végbement európai átalakulások következtében megszűnt az a biztonsági rend, amely a második világháborúból kiindulva, a katonai nagyhatalmak dominanciájára épült. Helyette új biztonsági rendszer kiépítése vált szükségszerűvé. Ebből olyan következmények adódnak, amelyek évtizedekre meghatározzák Európa biztonságpolitikai helyzetét, de globális kihatásukkal is hosszú ideig számolni kell. Az európai változások főbb jellemzőit és azok biztonsági, biztonságpolitikai következményeit a következők érzékeltetik: Az az uralkodó hatalmi rendszer, amely a második világháború után Európában kialakult, az elmúlt évek folyamán gyökeresen megváltozott, sőt mondhatni összeomlott. Ez természetesen kihat az euró-atlanti országok biztonságpolitikájának és stratégiájának minden területére. A politika mindeddig érvényben levő vezérelvei - amelyek azon logikára épültek,

hogy a katonai jellegű kihívások, a nemzetközi konfliktusok, válságok megoldása leghatékonyabb eszközének a felhalmozott katonai potenciállal történő fenyegetést tekintette - elvesztették elsődlegességüket és főként a párbeszéd, az együttműködés, a humanitárius segítségnyújtás és az emberi jogok védelme került előtérbe. Az előbbiekben említettek mellett élesen kirajzolódnak a korábbi konfliktusok vonalai, valamint az Európa középső térsége és peremvidékek közötti ellentét lehetőségei. Általában növekszik és mélyül a szegény és gazdag országok közötti szakadék. A nemzetközi kapcsolatokat olyan körülmények befolyásolják, mint például a szegénység, a polgárháborúk, az ellenőrizhetetlen pénzpiac, a nemzetközi bűnözés, továbbá a környezet és a nyersanyagok pusztulásának, fogyásának ördögi köre. Mindez rendkívül káros jelenség. A második világháborút követő időszakban az európai

biztonságot a Varsói Szerződés nagyarányú expanziós tervei veszélyeztették. A hidegháború következtében a NATO és a Szovjetunió vezetésével általános kelet-nyugati konfliktus alakult ki. Az Atlanti Szövetség vezető állama – az egyetlen globális tengeri hatalomként létező – Egyesült Államok volt. A keleti tömböt globális szárazföldi hatalomként a Szovjetunió és az általa irányított európai csatlós államok képezték. 22 http://www.doksihu A ’80-as évek végére azonban bekövetkezett a Szovjetunió hadászati „visszaszorítása”, ami azért sikerülhetett, mert a nyugati ipari államok gazdasági teljesítőképessége 1950 és 1980 között közel az ötszörösére emelkedett. A Szovjetunió viszont azáltal, hogy gazdaságilag szinte teljesen kimerült – nem utolsósorban a rákényszerített, vagy az öngerjesztő fegyverkezési verseny miatt – a szakadék szélére került. Így a Szovjetunió irányából megszűnt a

fenyegetés, a szovjetek igyekeztek eltávolodni a katonai jellegű politikától és mindinkább a széleskörű biztonságpolitika felé fordultak. Az Európában újonnan kialakult helyzet eléggé sokrétű. Átalakulását lényegében katonai, gazdasági, pénzügyi, társadalmi, ökológiai és nyersanyag lehetőségek egyaránt befolyásolják. Természetesen a biztonságpolitikát is ezen tényezőkhöz kell igazítani, továbbá a hadászat területén is a kialakulóban lévő helyzetnek megfelelő elveket és eljárásokat kell kifejleszteni. Az európai térség államainak – belpolitikai helyzetüktől függetlenül – átfogó rendszabályokat kell kidolgozniuk, amelyekkel az államok berendezkedését nagy valószínűséggel évtizedekre előre meghatározhatják. Feltétlenül tisztázni kell, hogy az államok milyen célok elérésére törekszenek és melyek az adott célok elérése érdekében kifejlesztendő különböző politikai és katonai stratégiai

tényezők. Mindezek alapján kell kialakítani a fegyveres erők reformját, hogy azok a nemzetközi biztonságpolitika eszközeiként alkalmazhatók legyenek. A Szovjetunió szétesésével a világ számára elveszett az a bipoláris nemzetközi rendszer, amely egyúttal a nemzetközi kapcsolatokat is szabályozta, sőt diktálta. Mindez azonban anélkül történt, hogy valamiféle nemzetközi szervezet olyan univerzális biztonságpolitikai rendszert szorgalmazott volna, amelynek létrejötte a fegyveres erők alkalmazását fölöslegessé tenné. Az új európai biztonsági rendszer szükségességének legfőbb indokai a következőkben rejlenek: - A volt Szovjetunió európai és ázsiai töredékeiben kialakuló és fokozódó szabadság következtében mindinkább terjed a nemzeti önállóságra való törekvés. Az ilyen irányú igyekezet a napi politikában előmozdította a történelmi konfliktusokat, illetve nézeteltérési irányzatokat, beleértve a politikai

irányzatokat is, és olyan bonyolult eurázsiai helyzethez vezetett, amely nagy vonalakban inkább összevisszaságként 23 http://www.doksihu jellemezhető. Korunk egyik fontos kérdése, hogy Oroszország – mint a Föld legnagyobb kontinentális hatalma, minden valószínűség szerint hadászati nagyhatalomként – az európai, sőt globális méretben vezető erőként térhet vissza a nemzetközi küzdőtér színpadára. - A másik körülmény, amelyet figyelembe kell venni az az, hogy Európa mint a nemzetállamok együttese létezik. A Szovjetunió megszűntével Európában több új állam alakult ki, amelyek a nemzetközi kapcsolatok erős elemeivé váltak. Ezt a fejlődést nem kell feltétlenül negatív jelenségként kezelni. A nemzetállam mint eddig, továbbra is polgárság államalakító törekvéseinek a magját képezi. Az Egyesült Európa csakis a nemzetállamok összefogása révén jöhet létre. A nemzetállamiságot és az

együttműködési törekvéseket egyelőre azonban ellentétes áramlatok, irányzatok akadályozzák. A fenyegetettség megszűntével egyidejűleg gyengült a nyugati szövetségesek összetartási rendje is, ami természetesen máris fékezőleg hat az európai egyesülési törekvések, illetve folyamatok lendületére. - Az európai biztonsági rendszer megteremtését indokoló harmadik tényező, hogy „Ázsia túltesz Európán”. Ázsia vezető államai – a Kínai Népköztársaság, India és Japán – már ma is közvetlen geostratégiai befolyásra tettek szert. Demográfiai, katonai és gazdasági szempontból Ázsiában máris vezető szerepet játszanak. India és a Kínai Népköztársaság lakosságának drasztikus növekedése a XXI. században tovább folytatódhat. Mindkét államnak már vannak atomfegyverei és magukat a térség vezető államainak tekintik. A Kínai Népköztársaság várhatóan, a következő két, vagy három évtizeden belül

egyébként is a világ gazdaságilag legerősebb országa lesz. Japán a Föld világgazdaságilag második nagyhatalma, amely évek óta élen jár a csúcstechnika és a technológia terén. Gondoljunk csak a mikroelektronikában, a telekommunikációban, a robottechnikában, valamint a szerszámgépek területén elért eredményeire. Ugyanakkor az úgynevezett „kis tigrisek” államainak gazdasági sikerei nemcsak ezen térség államainak szolgálnak példaképül az eredményes gazdaság terén. Mindehhez hozzájárul még a japán ipari kapacitás és az ázsiai piac – beleértve Oroszországot is – közötti kapcsolat. A fentiek alapján számításba kell venni, hogy mindez Európa gazdasági kiszorítását eredményezheti a térségből, ugyanakkor Amerika számára is csökkenőben vannak a csendes-óceáni térségre gyakorolt befolyás lehetőségei. 24 http://www.doksihu - Sürgetik az új európai biztonsági rendszer megteremtését a nemzetközi

rendet veszélyeztető globális kockázatok. A túlnépesedés, a szegénység, a fegyverkezés és a háborúk, a fokozódó környezetszennyezés és az egyre csökkenő nyersanyagok – jelenleg a harmadik világ területein mindenütt lehetséges kockázati tényezőkként – veszélyeztetik a biztonságot és a stabilitást. Miközben a Föld bruttó társadalmi össztermelése 1950 és 1980 között négyszeresére nőtt, addig a szegények részesedése ebből tovább csökkent. A fejenkénti átlag jövedelem Svájcban több mint kétszázszor nagyobb, mint például Afrika egyes államaiban.8 A piaci körülmények, a pénz-, az államkincstári-gazdaságpolitika olyan viszonyokat teremtenek, amelyek a szegény államokat még szegényebbekké teszik. Még a bőséges nyersanyaggal rendelkező és gyarapodó országok is elveszítették a piacokat befolyásoló hatásukat. A kirívó szegény-gazdag ellentét országonként fokozódott, és külön-külön is önállóvá

vált. Ide tartozik az is, hogy egyre nő azoknak az államoknak a száma, amelyek a védelmi szükségleteknél sokkal nagyobb mértékben fegyverkeznek és mindinkább fokozódik az emberi jogok semmibevevése. Új biztonsági rendszer kiépítése nélkül Európa aggodalommal tekinthet a XXI. század elé A nemzetállamok szaporodása, Európában a történelmi nézeteltérések, összetűzések fellángolása, az ázsiai vezető államok súlya, valamint a szegénység és a pusztulás ördögi köre következtében az eddigi biztonságpolitikai elméleteket fokozatosan az új körülményekhez kell igazítani, illetve alkalmazni, sőt alapvetően át kell értékelni. A veszélyforrások egyenként és összességükben a legkülönbözőbb veszélyek lehetőségét hordják magukban. Ezek a lehetséges veszélyek meghatározott feltételek esetén valóságos veszélyekké válhatnak. Ennek bekövetkezése azonban egyáltalán nem bizonyosság, ennek ellenére mint

veszélyforrást „nyilván kell tartanunk”, mert a biztonságpolitikának figyelmét nem kerülhetik el ezek a lehetőségek. A legnehezebben minősíthető és számszerűsíthető fenyegetést a Közép-Kelet-, Kelet- és Délkelet-Európa államaiban bekövetkező további destabilizálódás sokféle lehetséges következménye jelenti. Ez olyan hatással járna, mint például felvevőpiacok elvesztése, 8 Nemzetközi statisztikai évkönyv 2001, Központi Statisztikai Hivatal, 137-138.o 25 http://www.doksihu energia-kiesés, ökológiai károk, tömeges migráció, a hagyományos vagy nem-hagyományos fegyverrendszerek vagy ezek alkotóelemeinek szaporodása, a szervezett bűnözés vagy terrorista cselekmények fokozódása. Ennek a kiindulópontnak megfelelően az európai országok biztonságpolitikájának azt kell központi célkitűzéssé tenni, hogy a veszélyforrásokat és a belőlük eredő veszélyeket hatástalanítsák, illetve megszüntessék, valamint

a stabilitást elősegítő struktúrákat és eszköztárat kiépítsék. Európa államai azonban még nincsenek eléggé ráhangolva új biztonságpolitikai környezetükre. A „Jugoszlávia-konfliktusban” világossá vált, hogy a biztonsági problémák sürgető voltának és jelentőségének pillanatnyi tudatosodása a különböző országokban mennyire eltérően fejeződik ki. Nem egy esetben túlságosan is ragaszkodnak az eddigi „nemzeti érdekekhez”, nem ismerik fel, hogy azok a teljesen megváltozott európai helyzet miatt részben régen elavultak, ennélfogva újra kell fogalmazni őket. Különösen fennáll annak a veszélye, hogy egyes nyugat-európai országokban a konkrét össznemzeti fenyegetettség elmúltával a veszélyeztetettség iránti fogékonyság alábbhagy. Fontos tehát, hogy Európa stabil és demokratikus államaiban emelkedjék a konfliktusérzékenység. Ezért tudatosítani kell, hogy: - Európa nyugati része valamennyi államának

stabilitása és prosperitása, a növekvő kölcsönhatás alapján, fokozottabban függ a demokratikus és piacgazdaságra orientált államok stabilitásától és prosperitásától; - a nyitott és minden irányban átjárható, viszonylag szűk térségben elhelyezkedő jóléti európai államok politikai, gazdasági és társadalmi színvonalukat közép- és hosszútávon csak akkor tarthatják fenn, ha sikerül keleti, délkeleti, valamint déli szomszédságukat stabilizálni. A nyugati államok ezirányú ösztönzése terén különleges jelentőségük van azoknak az országoknak, amelyek a válságzóna közelében találhatók. 26 http://www.doksihu V. A kelet-közép-európai országok biztonságpolitikai helyzete9 1991-et követően a térség külső, birodalmi meghatározottságának korszaka véget ért, lassan megszűnik a szovjethatalom szétesését követő hatalmi vákuum és Kelet-Közép-Európa kettős geopolitikai funkcióval rendelkező régióvá

szerveződik (a törésvonalak másik oldalán az iszlám, valamint Oroszország áll). Az átmenetiség és instabilitás megszüntetésével ezen államok fontos biztonságpolitikai funkciókat töltenek be Európában. A térség és biztonságpolitikai környezetére ható lehetséges politikai jellegű kihívások és kockázatok elsősorban magából a rendszerváltásból, a nemzetközi kapcsolatok korábbi regionális rendszerét meghatározó Varsói Szerződés és a KGST felbomlásából, illetve a korábban lefojtott nemzetiségi, etnikai, vallási ellentétek újbóli megjelenéséből fakadnak. Három folyamat határozta meg a kelet-közép-európai államok fejlődését a kilencvenes években. Az első a globalizáció, amely természetesen az egész világban létező jelenség A régió államainak konkrét ellenségképe megszűnt és új típusú fenyegetések jelentkeztek. A védelem territorialitás jellege marginalizálódott és az integrációs

csoportérdekek kerültek előtérbe. Ezek a változások a globalizáció következményei A második folyamat az europaizálódás, amely a térség államainak a modernizáció lehetőségét és az európai biztonsági architektúrához való csatlakozást jelentette. A harmadik folyamat a renacionalizáció, amely abból a szükségszerűségből fakadt, hogy a szovjet érdekszférából történő kiszakadás után újra kellett fogalmazni a nemzeti érdekeket. Egyfajta megkésett nemzetfejlődés volt ez. A bipoláris világrend megszűnésével Közép- és Kelet- Európa országai előtt a biztonságukat illetően a következő elvi lehetőségek álltak: - módosított szövetség Oroszországgal; - semlegesség vagy el nem kötelezettség; - regionális biztonsági együttműködés Közép-Európában; - integráció a Nyugattal; - összeurópai kollektív biztonság az EBEÉ keretében; 9 A fejezetben felhasználtam Tálas Péter a Stratégiai és

Védelmi Kutató Intézet igazgatójának Közép-Európa és Magyarország biztonságpolitikája c. előadásán elhangzottakat (2004 november 18) 27 http://www.doksihu - hatalmi egyensúlypolitika; - nemzetvédelemre (önerőre) hagyatkozás. Az opciók fokozatosan szűkültek le, s vált a biztonság keresése azonos a nyugati biztonsági integráció követésével. Kelet-Közép-Európában létrejött új, független országok a megkésett államiság, a nemzeti önmeghatározás problémáival (is) küzdenek. A korábbi időszakban a kelet-közép-európai térség a nyugati és keleti erőközpontok közötti szembenállás következtében viszonylag stabil biztonsági övezetet alkotott. A szovjet imperializmus bukását követően a modernizáció során instabil biztonsági környezetté változott, amelyet döntően a társadalmi, politikai, gazdasági átalakulás sikere befolyásol. A térség államai között felszínre került történelmi ellentétek, a

modernizációs változások keltette belső instabilitás kedvez a szélsőséges politikai erők tevékenységének, amelyek azzal fenyegetnek, hogy a regionális szintű bizonytalanság tartóssá válik. Bizonyos ésszerű kompromisszumok kötésével megvalósítható a regionális erőegyensúly, amely a térség államainak közös érdeke. A biztonsági környezet 1991-et követő alapvető módosulása – a német egyesítés, a Szovjetunió széthullása, új államok kialakulása – nem erősítette a regionális biztonságot, amelyet a NATO, és az Európai Unió előszobáztatási politikája is erősített. A NATO-, és EU-csatlakozás a stabilitás térbeli kiterjedését jelenti Kelet-Közép-Európa számára. A térség biztonságát jelentős mértékben befolyásolja Oroszország, illetve annak belső bizonytalansága. A lassan rendeződő politikai és gazdasági viszonyok, a fegyveres erők helyzete, a civil kontroll hiánya, a nukleáris arzenál állapota és

ellenőrzése kihívást jelent e régió számára. A nemzeti önmeghatározás kora után az új orosz állam ismét igényli legalább a regionális hatalmi státuszt. Mindez természetesen együtt jár a „közel-külföld” feletti részleges befolyás visszaszerzésével. Ezért fontos a térség államai számára a nyugati biztonsági rendszerbe történő minél gyorsabb és hatékonyabb integrálódás, hogy a volt szovjet birodalmi térben esetlegesen kialakuló szélsőséges hatalom se veszélyeztethesse Kelet-Közép-Európa politikai szuverenitását. A régió államainak a rendszerváltás társadalmi-gazdasági nehézségein túl problémát okoz a védelmi szektor jelentős átalakítása. A Varsói Szerződés előírásainak megfelelően létrehozott haderőstruktúrát, a diszlokációt még nem mindenütt számolták fel, a technológia jórészt elavult és a korábbi offenzív hadműveletek követelményeinek már nem felel meg. Gazdasági 28

http://www.doksihu kényszerekre hivatkozva a honvédelem feltételrendszerét radikálisan és hátrányosan módosították. Ennek következtében a térség országainak hagyományos védelmi képessége erősen csökkent. A haderő modernizációja csak hosszabb folyamat lehet, annak ellenére, hogy a társadalmi, politikai és technikai elvárások növekedtek. Ezzel párhuzamosan szinte általános jelenség a katonai értékek devalvációja a kelet-közép-európai államokban. Ezzel egyszerre jelentkező kihívás a hadseregek technikai modernizációja. A régió nemzetgazdaságai az ehhez szükséges erőforrásokat csak abban az esetben lennének képesek előteremteni, ha a bizonytalansági tényezőket legalább részben sikerülne megszüntetni. A térség országaiban a védelmi szféra érdekérvényesítő képességei tartósan alávetett helyzetben vannak. A rendszerváltást kísérő szociális feszültségek az állam belső stabilitását veszélyeztethetik.

A tömeges munkanélküliség, a régiók közötti gazdasági egyenlőtlenségek és az ehhez kapcsolódó redisztribúciós kormányzati törekvések komoly kihívásokat jelentenek napjainkban is. Növekszik a kisebbségekkel szembeni szociális szembenállás és ellenszenv, miközben a társadalom nagyobb részének létbizonytalansága nem, vagy alig csökkent. Az infláció elsősorban az alacsony jövedelemmel rendelkező csoportokat sújtotta, miközben a szociális támogatások rendszere beszűkült és ellentmondásossá vált. Egy szétcsúszó társadalmi modell lecsúszó rétegei esetleg szélsőséges politikai nézetekkel szemben befogadókká válhatnak, amely veszélyezteti a társadalom és a politikai struktúra demokratikus átalakulásának sikerét. A kisebbségi probléma és a nacionalizmus jelensége korábban csak érintőlegesen hatott a térségre, napjainkban azonban az egyik legfontosabb kockázati tényezővé vált. Ennek oka az, hogy az

állam- és etnikai határok nem esnek egybe. A nemzeti identitásukat kereső államok nacionalista erői igyekeznek korlátozni a kisebbségek jogait, a lakossági arányok erőszakos módosítására, asszimilációra törekednek. A térség államai közötti érintkezést nehezíti az az állandó konfliktus potenciál, amely a nemzeti szuverenitás és a területi integritás eltérő értelmezése miatt létezik. A dezintegráció, az etnikai konfliktusok létezése történelmi tény Kelet-Közép-Európában, és jelzi, hogy a szuverenitás és nemzeti önrendelkezés elve a hatalmi politika realitásai rendkívül nehezen egyeztethetők össze. 29 http://www.doksihu A rendszerváltást követően az illegális bevándorlás és migráció problémája szinte azonnal jelentkezett. Az illegális határsértések száma folyamatosan növekszik, miközben a határátkelőkön feltartóztatott migránsoké csökkent. A feltartóztatott határsértők döntően az ún.

"éhségövezetekből" érkeztek, elhelyezésül és ellátásuk növekvő idegenrendészeti és gazdasági kihívást jelent és a térség országainak. A migrációs probléma abban az esetben válna kezelhetetlenné, ha az egykori szovjet hatalmi térben kirobbanó államközi konfliktusok, a birodalom helyreállításának erőszakos kísérlete, az orosz gazdasági nagy tér totális összeomlása következtében milliós tömegek keresnének menedéket és megélhetést KeletKözép-Európában és Nyugaton. Kelet-Közép-Európa gazdasági biztonságát előnytelenül befolyásolja az energiaellátás terén létező függés, amelynek struktúrája a korábbi történelmi időszakban alakult ki. Súlyos terhet jelentett a keleti piacok elvesztése, a szükségesnél kisebb mértékű külföldi működő tőke, az adósságteher és a gazdasági kapcsolatok orientációjának átalakítása is. Tényleges gazdasági növekedés csak az 1990-es évek közepétől

érzékelhető, de a globális kihívásokból eredő problémák kezelésére változatlanul nincs elegendő forrás, miközben a rendszerváltáskor megfogalmazott cél, a szociális piacgazdaság kialakítása és működtetése a vártnál jóval lassabb ütemben folyik, amely erősíti a társadalmi polarizációt, gazdasági instabilitást. A társadalmi ellátó- és szolgáltató-rendszerek nem kielégítő működése, esetenként a hibás gazdaságpolitikai lépések súlyos gondokat eredményeztek, megoldásuk pénz- és időigényes, amelynek a térség országai szűkében vannak. A nemzetgazdaságok működésének alapja, azok ellátása megfelelő mennyiségű és minőségű energiahordozóval és nyersanyagokkal. A Szovjetunió szétesését követő időszakban mindez kritikus területté vált, mert az utódállamok sajátos politikai és gazdasági struktúrái miatt ezen szállítások bizonytalanná váltak. Ezen kockázatokat a térség államai az exportőrök

körének szélesítésével igyekeztek csökkenteni, emellett arra törekedtek, hogy a hazai stratégiai tartalékok mennyiségét folyamatosan növeljék. Ennek ismeretében érthetővé válik az Adriakőolajvezeték ismételt üzembe helyezése, valamint a csatlakozás nyugat-európai nagy ellátórendszerekhez, illetve az ahhoz szükséges beruházások megindítása. Stratégiai készletek kialakítása tartalékképzés céljából különösen energiahordozóknál tűnik fontosnak - nyugati szakvélemények szerint kívánatos 60-90 napi szükségletnek megfelelő földgáz- és kőolajkészletet felhalmozni. A készletek térben megosztott és biztonságos tárolása rendkívül jelentős anyagi ráfordítást igényel, de egy esetleges válsághelyzetben ezen energiahordozók, 30 http://www.doksihu nyersanyagok hiánya feltehetően súlyos és csak hatalmas költségekkel megoldható problémát eredményezne. A térség gazdasági kapcsolatrendszerének átformálása, a

piaci versenymechanizmusok a KGST rendszerének széthullása után elsődleges fontosságúvá váltak. Ebben az jelentette (és jelenti) a legnagyobb problémát, hogy a Kelet-Közép-Európa államai között a külföldi működő tőke megszerzéséért sajátos rivalizálás alakult ki, háttérbe szorítva a regionális munkamegosztás rendszerére épített kooperációt. A globális világgazdaságban jelentkező esetleges (és relatív) tőkehiány erősítheti ezt a jelenséget, mert ezen országok a NyugatEurópához történő felzárkózás - belső tőkeakkumuláció - elsődleges eszközének a külföldi tőke bevonását tekintik. A hazai tőke koncentrációja és centralizációja csak másodlagos, ami a honi vállalkozások gyengeségével magyarázható. A gazdasági modernizáció és felzárkózás ezen módja kockázatosnak tűnik, különösen ha a világgazdaság más térségeivel hasonlítjuk össze Kelet-Közép-Európát. Ráadásul a

szabályozórendszer bizonytalanságai lehetőséget adnak a gazdasági jellegű bűncselekmények terjedésének. A térségben az átlagpolgár - nyugdíjas, bérből és fizetésből élő - gyanakvással kezeli az új elit tagjait, éppen a tőke származása miatt, amelyet nem ismer, annak forrásait gyakran a fekete gazdaságban, a bűnözésben keresi. A legnagyobb veszély abban van, hogy a szervezett bűnözés gazdasági pozíciókat szerzett, ezáltal lehetővé vált a tőke legitimálása, amely eredményeként sajátos moralitású társadalmi elit alakulhat ki. Kelet-Közép-Európa fejlődési sajátosságai, a globális ökológiai problémák alakítják természeti környezetünket és az arra fenyegetést jelentő tényezőket egyaránt. A szocialista iparosítás a térség minden államában regionális koncentrációt mutató, környezetromboló gazdasági struktúrákat hozott létre. A környezetvédelem jelentőségét elhanyagoló iparpolitika torz

szerkezetű, anyag- és energiaigényes - és pazarló - ágazatokat alakított ki, amelyeknek technológiai színvonala közepes volt, és részben ebből adódóan a természetes környezetre pusztító hatású. A mezőgazdaságban a zárt ciklusú gazdálkodást felváltotta egy átmenetileg hatékonyabb, de a természeti adottságoknak nem mindig és mindenben megfelelő rendszer. A nagyüzemi gazdálkodás és a műtrágyák, vegyszerek tömeges alkalmazása káros folyamatokat indukált. Nyersanyaglelőhelyeik kedvezőtlen adottságúak, kitermelésük csak jelentős tőkeráfordítással és a természetes környezet további terhelésével lehetséges. Települések - a népesség koncentrációjának térbeli pontjai - az elégtelen infrastrukturális beruházások 31 http://www.doksihu következtében kommunális szennyeződések forrásai, ennek felszámolása csak hosszabb távon képzelhető el. Az elmúlt időszakban a világ biztonságpolitikai helyzetét egyre

inkább befolyásoló tényezővé vált a globalizálódó terrorizmus. Az eredetileg szűk, aránylag zárt, mindenesetre kiszámítható határokon belül tevékenykedő terrorszervezetek, részben egyes államok hathatós támogatásával, jelentős anyagi bázisra tettek szert, széles körű, hatékony infrastruktúrát építettek ki és egyre fokozódó aktivitást fejtenek ki, a kilátástalan körülmények között élő, a vallási vagy politikai fanatizmus által felnevelt népesség soraiban pedig szinte kimeríthetetlen utánpótlási forrással rendelkeznek, illetve a korábban végrehajtott akciók során jelentős "harci” tapasztalatokra tettek szert. A terrorizmus célja valamely szélsőséges politikai, vallási, esetleg etnikai erő vagy irányzat akaratának erőszakos úton történő érvényesítése a fennálló társadalmi renddel szemben. A terrorizmus alapvető tulajdonsága, mely megkülönbözteti minden más veszélytől és

fenyegetéstől, hogy kíméletlen agresszivitásuk a társadalom legsebezhetőbb pontjai, mindenekelőtt legkevésbé védett szférája, az egyébként semmilyen formában célpontot nem képező, önmagát a hétköznapi körülmények között megvédeni nem képes polgári lakosság ellen irányul. Jellemző rájuk még a demonstratív jelleg, a jogrend és a demokratikus normákba vetett bizalom megrendítésére, a társadalom destabilizálására, megfélemlítésére irányuló szándék. Eszköztárukban minden megtalálható, amivel kárt lehet okozni: a közönséges használati tárgyak átfunkcionálásától kezdve a hagyományos katonai eszközökön keresztül a tömegpusztító fegyverek megszerzésére, használatára irányuló szándékig. Akcióik során éppúgy végrehajtanak merényleteket, robbantásokat, mint ahogy képesek egyedi, "kemény” célok elleni műveletekre, valamint természeti katasztrófa jellegű balesetek kiváltásra is. Tekintettel

céljaikra, módszereikre, felkészültségükre, infrastruktúrájukra, napjainkban már a terrorizmus valós, az egész világra kiterjedő biztonsági kockázatot és kihívást jelent. A terrorizmus elleni küzdelem hosszú távon rendkívül összetett politikai szintű feladat, az azonos értéket valló nemzetközi közösség feladata, rövidtávon azonban a katonai tevékenység változásának egyik megnyilvánulása, harcfeladat, katonailag kiképzett, szervezett erők feladata. A harc színhelyét a terroristák határozzák meg, ezért a terrorizmus elleni harc sokoldalúságot követel a katonai szervezetektől. A terrorizmus esetében olyan ellenfelekkel állunk szemben, akiknek nincs velünk azonos értékrendből eredő korlátjuk, akik számára az emberi életnek nincs elsődleges értéke, akikre ennek következtében nem hat a klasszikus értelemben vett elrettentés. Kelet-Közép-Európa - a célkiválasztás hagyományos módszereit tekintve - nem közvetlen

célpontja jelenleg nemzetközi terrorista 32 http://www.doksihu akciónak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy terroristák nem használhatják fel országunkat előkészületi bázis, menekülőhely, támogató feladatok végrehajtása vagy akár pénzmosás céljából is. Ebben az értelemben tehát a nemzetközi terrorizmus hazánk területét is bevonhatja tevékenységébe, veszélyeztetheti biztonságát, amennyiben sebezhető pontokat, vagy akciói végrehajtásához megfelelő biztonsági, jogi, pénzügyi, gazdasági feltételeket talál. Az ilyen jellegű fenyegetésekkel szemben a régió államai csak mint a terrorizmus ellen együttesen fellépő nemzetközi közösség tagja képes hatékonyan védekezni. A globális terrorizmushoz hasonló, azzal sok esetben összefonódó, de ideológiai alapjaiban eltérő fenyegetés a nemzetközi szervezett bűnözés és annak megjelenése Kelet-KözépEurópában. A nemzetközi szervezett bűnözés bizonyos értelemben a

globalizáció egyik mellékterméke, melynek célja a társadalom által megtermelt értékek hasznának, extraprofitjának törvényellenes, esetleg joghézagok, vagy akár erőszak útján történő megszerzése, a társadalmi felhasználásból való kivonása, majd ezáltal újabb pénzforrások létrehozása, és az így létrejövő haszon elosztásának uralása. A nemzetközi szervezett bűnözés által elkövetett bűncselekmények közül meghatározó jelentőségűek a kábítószerrel való visszaélés különböző formái, az embercsempészés, az illegális robbanóanyag-, lőszer- és fegyverkereskedelem, illetve a különböző okokból törvényileg tiltott vagy korlátozott áruk forgalmazása, továbbá a tiltott pénzügyi műveletek, valamint ezen tevékenységek elősegítése, támogatása. A nemzetközi szervezett bűnözés nem törekszik az államformák, hatalmi rendszerek politikai vagy vallási jellegű megdöntésére, de céljai elérése

érdekében mindent megtesz azért, hogy képes legyen befolyásolni a politikai szférát. Napjainkban a szervezett bűnözés globális hálózati rendszerrel rendelkezik, az általuk befolyásolt szervezeti és pénzügyi erőforrások elérték azt a nagyságrendet, amikor már a biztonságpolitika önálló kockázati tényezőjeként kell számolni velük. A kétpólusú világrendszer és a hidegháború megszűnése után az újonnan kialakult veszélyeknek és fenyegetéseknek összességében három alapvető tulajdonsága van. Az egyik, hogy egymással összefonódva jelennek meg, egymás hatását kölcsönösen felerősítik, a másik az, hogy a tömegkommunikáció útján az emberek közvetlenül is érzik, látják a borzalmakat és a hatásuk alá kerülnek, a harmadik a kiszámíthatatlanság, a váratlanság. Ezekkel a jelenségekkel szemben egy ország egyedül hatékonyan nem képes fellépni. Az egyes országok egyre kevésbé képesek önállóan gondoskodni

saját közvetlen biztonságukról. Ez még azokra a közepes és nagyhatalmakra nézve is igaz, melyek korábban jelentős katonai 33 http://www.doksihu erővel rendelkeztek, de napjainkban már ők is rá vannak utalva a regionális és globális biztonságpolitikai együttműködésre. A kisebb országok katonai értelemben már nem képesek önállóan saját védelmükről a korábbi átfogó értelemben gondoskodni, mert műszaki-technikai és ennek következtében költségvetési-pénzügyi téren nem tudnak lépést tartani a "hadügyi forradalom” feltételeivel, követelményeivel, színvonalával. Ezen felismerések is hozzájárultak ahhoz, hogy az európai térségben a hidegháború és a kétpólusú világrendszer megszűnése után egyre jobban megerősödik a politikai gazdasági és biztonsági alapokon működő szövetségek rendszere. Csak az azonos érdekeket és értékeket képviselő országok együttes fellépése lehet eredményes. Ez

nemcsak az adekvát megelőző, védekező intézkedések és eszközök létrehozását igényli és feltételezi, hanem az együttes, koordinált felderítő-információszerző és a váratlan, korábban ismeretlen eseményekre is reagáló feldolgozó - elemző, értékelő - tevékenységet is, mely a kiszámíthatatlanság és a váratlanság elleni védekezés és megelőzés elengedhetetlen része. Kiemelt jelentősége van tehát a felderítő-információszerző és feldolgozó feladatok ellátásához szükséges korszerű technológiai és a szövetségi rendszeren belül alkalmazott rendszerek kifejlesztésének és működtetésének. A különböző dokumentumokban, tanulmányokban megfogalmazott, térséget érintő katonai jellegű kockázatok potenciális jellegűek, mert Kelet-Közép-Európa biztonsági környezetében egyetlen állam sem rendelkezik a megvalósításhoz szükségesnek tartott feltételrendszer teljes spektrumával. A védelmi szféra

átalakítása, a gazdasági-társadalmi modernizáció nehézségei éppúgy korlátozzák ezeket, mint az agresszióhoz kedvezőtlen nemzetközi légkör. Ezért állíthatjuk, hogy a régió bármely államával szembeni totális - vagy akár korlátozott területszerző háború lehetősége minimális. Mindez nem jelenti azt, hogy a regionális államközi kapcsolatokat esetenként ne jellemeznék feszültségek, ezek azonban konfrontálódás nélkül rendezhetők. A stratégiai környezetünkben elhelyezkedő államok biztonságpolitikai alapelvei és védelmi doktrínái hangsúlyozzák a jó szomszédság elvét, a nyugati integrációs és demokráciamodellhez való igazodás szándékát. A kelet-közép-európai térség államainak nincs hivatalos ellenségképük, a problémák békés rendezésének szándékát hangsúlyozzák. Ezért a különböző típusú - totális, regionális, destabilizáló vagy megtorló - agressziók csak akkor válnak reális fenyegetéssé,

ha valamely országban szélsőséges politikai erők kerülnek hatalomra. 34 http://www.doksihu Magyarország biztonságpolitikai helyzete A hazánk biztonsági biztonságpolitikai környezetét alapelvei rögzítik: befolyásoló „A tényezőket legtöbb a veszélyforrás Magyar régiónk Köztársaság gazdasági elmaradottságából, a piacgazdaságra történő áttérés nehézségeiből, évszázados megoldatlan problémákból, a diktatúrák pszichikai örökségéből, az újonnan létrejött demokratikus társadalmak fejlődési problémáiból, a térség országai közti kapcsolatok kezdetleges állapotából, a nemzetek közötti konfliktusokból, a nemzeti-etnikai és vallási kisebbségek rendezetlen helyzetéből és mindezekkel szoros összefüggésben lévő politikai, társadalmi instabilitásból ered.”10 Magyarországot jelenleg és a belátható jövőben semmilyen katonai veszély nem fenyegeti. Ennek legfőbb oka: katonaföldrajzi

helyzetéből eredően semmilyen, bármely más ország érdekeit érintő, stratégiai szempontból vonzó, fontos értéke nincs, továbbá nincs olyan ország sem a közvetlen szomszédaink között, sem a távolabbi környezetben, melynek hazánkkal szemben háborús konfliktussal fenyegető ellentétei lennének. Materiális vonatkozásban ezt alátámasztja, hogy az enyhülési és leszerelési folyamat eredményeképpen létrejött strukturális támadóképtelenség, valamint a váratlan támadások elhárítását lehetővé tevő információcsere gyakorlatilag kizárta és kizárja egy esetleges - váratlan - katonai támadás veszélyét. Ilyen körülmények között egy katonai támadási szándék megvalósítása nemcsak eltitkolhatatlan, hanem a korábbiakkal szemben igen hosszú felkészülési időt és rendkívül - az elviselhetetlenségig - megnövekedett anyagi ráfordítást igényel. A háború, illetve a siker reményével kecsegtető háborús előkészület

olyan hatalmas összegeket igényel, amit - egyedül - ma egyetlen ország sem bír el. Jelenleg nincs olyan ország, mely hazánkkal szembeni esetleges igényeit az ilyen jellegű anyagi ráfordítások árán akarná megvalósítani. Túl azon, hogy a leszerelési folyamat eredményeképpen egyik ország sem rendelkezik a sikeres támadó akcióhoz szükséges kapacitással, szövetségesek nélkül senki nem fog ilyen kalandba belemenni. Ilyen háborút egyedül nem lehet megvívni Ehhez nemcsak politikai szövetségesek, de katonai, haditechnikai, gazdasági, nyersanyag-utánpótlást biztosító, pénzügyi és egyéb területeken támogatást nyújtó együttműködők kellenek, hiszen ma egyetlen ország sem képes egyedül mindent biztosítani saját magának. Még ha lenne is tehát olyan ország, amelyik ilyesmire vállalkozik, nem fog találni olyan szövetségest vagy 10 94/1998. (XII 29) OGY határozat a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának

alapelveiről 35 http://www.doksihu szövetségeseket, akik egyrészt hajlandók az érvényben levő nemzetközi szerződéseket megszegni, másrészt elegendő garanciával szolgálnak az esetleges vereséggel szemben, illetve a fenti vonatkozásokban támogatást tudnak vagy akarnak nyújtani. Azzal párhuzamosan, hogy országunk az elmúlt másfél évtizedben egyre nyitottabbá, a nemzetközi politikai, gazdasági, pénzügyi élet mind aktívabb résztvevőjévé vált, megjelent és egyre agresszívabb formában tevékenykedik a szervezett bűnözés Magyarországon is. Az itt megtelepedett bűnözői csoportok, szervezetek többségükben fővárosi vagy országrész szintű áru- és embercsempészésből, szervezett adócsalásból, orgazdaságból, zsarolásból, kerítésből, vagyon elleni bűncselekményekből szerzik törvényellenes jövedelmüket. Magyarország csak nemzetközileg koordinált együttműködés keretein belül képes hatékonyan közreműködni a

szervezett bűnözés, mint határokon átnyúló, a nemzetközi együttműködést és biztonságot befolyásoló tényező, káros hatásai felismerésében, megelőzésében és leküzdésben. Természetüknél és hatásuknál fogva a környezeti és civilizációs fenyegetések korunk egyik legkritikusabb biztonsági tényezőjévé váltak. A tudományos és technikai fejlődéssel párhuzamosan egyre fokozódó mértékben folyik a természeti erőforrások felélése, a természetes környezet rombolása, valamint a katasztrofális következményekkel fenyegető technológiák alkalmazása. Ezekkel a globális jellegű fenyegetésekkel szemben Magyarország széles körű nemzetközi együttműködés keretein belül az azonos érdekű partnerekkel együtt képes védekezni. Magyarország területének több mint fele nem alkalmas hulladék elhelyezésére, de a korábbi gazdaságpolitika ezt figyelmen kívül hagyta. Emellett a korábban itt állomásozó szovjet csapatok

szennyező-, valamint az 1990 utáni első évek joghézagait kihasználva NyugatEurópából legálisan, vagy illegálisan beszállított veszélyes hulladékok súlyos problémát jelentenek. Az 1994-es és 1998-as kormányprogram a legkritikusabb hazai környezeti kockázatok közé sorolta a hulladékok kezelését, a zajok elleni védelmet és a levegőszennyezést. Kitért az urbánus (települési), egészségügyi hulladékok kérdésére, a közlekedési és ipari eredetű kéndioxid és nehézfémszennyezés csökkentésének problémájára, a zajvédelemmel kapcsolatban a minősítési rendszer kialakításának, zajszigetelési eljárások bevezetésének kérdésére, illetve a természeti környezet radioaktivitásának ellenőrzésére. 36 http://www.doksihu Megállapítást nyert, hogy Magyarországon a mezőgazdasági művelésre felhasználható terület az utóbbi évtizedekben 350 000 hektárral csökkent.11 Az infrastruktúra-rendszer és a települések

területigénye mellett a jogi szabályozatlanságok és a tőkehiány miatt tovább nőtt a művelés alól kivont területek aránya, amely csökkenti a mezőgazdasági termelést. A talajerózió valamilyen formában a megművelt területek 40%-át érinti - csaknem 1,5 millió hektár a gyenge és közepes eróziónak kitett terület -, amely jelentősen befolyásolja a hozamokat. A mintegy 6,6 millió hektár mezőgazdasági művelésbe bevont terület több mint 50%-át érinti valamilyen kedvezőtlen természeti hatás, például ár- és belvíz, illetve a kedvezőtlen talajadottság, savanyú és szikes területek, jelentős homoktartalom, amelyek ugyancsak kedvezőtlenül hatnak a művelés folyamatára.12 Hazánk vízkészlete stratégiai jelentőséggel bír, ennek ellenére az utóbbi évtizedekben jelentős minőségromlás következett be. A talajvizek nagyfokú szennyeződése tapasztalható a csatornázatlan települések, az intenzív mezőgazdasági tevékenységet

folytató térségekben a nitráttartalom magas értékeket mutat. Falvaink csaknem 20%-ában az ivóvíz minősége ezért nem felel meg az előírásoknak.13 Előtérbe került felszíni vízkészleteink minőségének megfelelő szinten tartása, illetve felszín alatti vizeink minőségének megóvása és javítása. A vízminőségi problémák mellett a növekvő mennyiségi igények is egyre komolyabb kihívást támasztanak a hazai édesvíz-készletekkel szemben. Felszíni vízkészletünk túlnyomó hányada napjainkban kissé vagy közepesen szennyezettnek mondható, minőségük a jövőben feltehetően tovább romlik majd. A kedvezőtlen tendencia egyrészt Magyarország medencehelyzetével magyarázható, azaz felszíni vízfolyásaink szennyeződése jelentős részben a környező országból származik, a nem megfelelő gazdálkodási és környezetvédelmi előírásoknak köszönhetően. Ezért az ottani felszíni vízfolyásokba bocsátott szennyezőanyagok

természetesen területenként változó mértékben a magyarországi folyószakaszokat terhelik. A minőség romlását előidéző másik fontos ok az ipari eredetű hulladék anyagok nem megfelelő elhelyezése, amelyek a vizekbe jutva súlyos károkat okoznak. 11 Magyar statisztikai évkönyv 2002, Központi Statisztikai Hivatal 2003. 412 o Perczel György (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, 1996 40-43o 13 Magyar statisztikai zsebkönyv 2001, Központ Statisztikai Hivatal 2002. 56 o 12 37 http://www.doksihu Az 1960-as években mérték hazánk településein a legmagasabb légszennyezettségi értékeket. Ezt követően a rendkívül szennyező ipari komplexumok kibocsátása csökkent és ezzel párhuzamosan végbement az energiahordozók struktúraváltása Magyarországon. A szén jelentősége folyamatosan csökkent, ezzel szemben a kőolaj és a földgáz felhasználása emelkedett. Az urbánus közlekedési emisszió értéke

napjainkban is emelkedő tendenciát mutat, miközben a fűtési szennyezők aránya és mennyisége csökken. A levegőben kimutatható kéndioxid koncentráció elsősorban a hő- és energiatermelés, a nitrogén-dioxid pedig a közlekedés károsító hatását jelzi. Egyes településeken a lakosság krónikus légúti betegségeinek aránya háromszor magasabb az átlagnál, emellett településeinken igen magas a porszennyeződés aránya is. A városi légszennyezettség döntően (80-90%-ban) urbánus eredetű. Magyarország területének csaknem 10%-át (9,1 %) jelentősen szennyezett levegőréteg borítja, ahol 3,9 millió lakos él ebből 3,1 millió városias településen -, vagyis az ország népességének 37%-a.14 Légszennyezés szempontjából különösen kritikusnak mondhatók a következő gazdasági ágazatok és tevékenységek: vaskohászat - szén-monoxid és szilárd szennyezőanyagok; energiaipar - kén-dioxid; vegyipar - gázok és gőzök

kibocsátásával; illetve a mezőgazdaság és a kommunális fűtés. A közlekedésre jellemző, hogy a légkörbe kibocsátott összes káros szennyezőanyag körülbelül 30-40%-át a különböző típusú közlekedési eszközök üzemben tartása adja. A közúti közlekedési csomópontok közelében ez az arány meghaladja a 60-70%-ot15, amelyből a legnagyobb problémát a szén-monoxid jelenti, de emellett jelentős az ólom és a nitrogéndioxid kibocsátás is. Hazánk felszín közeli légtömegeit az is terheli, hogy a magyarországi járműállomány életkora viszonylag magas, az elavult típusok környezetszennyező hatása pedig éppen alacsonyabb technológiai színvonaluk következtében nagyobb. Magyarország nem tartozik a veszélyeztetett geológiai zónák közé, ezért az ilyen jellegű természeti katasztrófák valószínűsége kicsi. Ezzel szemben árvízi veszélyeztetés szempontjából első az európai kontinensen az árterek magas arányát

figyelembe véve. A Kárpát-medence folyói a peremhegységekből a medencejellegű magyar területekre érve 14 15 Perczel György (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, 1996 47-56o Magyar statisztikai zsebkönyv 2001, Központ Statisztikai Hivatal 2002. 81 o 38 http://www.doksihu szakaszváltásra kényszerülnek. Ezért a váratlan, nagy munkavégző képességű áradások viszonylag ritkák, viszont jelentős a hordalékképződés, amely növeli az árvíz veszélyét. A legkritikusabb térség elsősorban a Tisza magyarországi vízgyűjtő területe. Szeizmológiai értelemben hazánk stabil, a nagy erejű földrengések nem jellemzőek, miként az éghajlati-meteorológiai katasztrófák sem. A földmozgások csupán helyi károkat okoztak, az olyan havazások, szélviharok, amelyek egyes települések, esetenként körzetek életére jelentős hatással vannak, 3-5 éves gyakorisággal fordulnak elő. A fentiekből

következik, hogy Magyarország természeti katasztrófák tekintetében a közepesen veszélyeztetett államok csoportjába sorolandó. A legnagyobb kihívást az áradások okozzák, amelyek egész országrészek gazdasági életét befolyásolhatják. Az olyan méretű árvizek elleni hatékony fellépéshez, mint az 1970-es szegedi, vagy a 2000-2001-es tiszai áradás, már országos méretű együttműködés és központi irányítás szükséges. Térségünk és hazánk esetében (is) szükséges említést tennünk az ún. technikai katasztrófákról, amelyeknek kiemelendő forrásai a nukleáris erőművek. A paksi erőmű relatíve biztonságos, de a volt szocialista országok területén több, ún. Csernobil-típusú erőmű üzemel, amelyeknek biztonsági rendszere a nyugat-európai technikai minimumot sem éri el. Az átalakuló társadalmi, politikai és gazdasági viszonyok időszakában súlyos veszélyforrást és kihívást jelentenek a térség számára. A

vegyipari komplexumokban bekövetkező - emberi mulasztás, technikai okok miatt balesetek, illetve a veszélyes anyagok szállítása közben bekövetkező katasztrófák is igen súlyos következményekkel járhatnak. Összességében azt állíthatjuk, hogy Magyarország mesterséges katasztrófáknak leginkább kitett térségei a következők: az ipari üzemek nagy száma, a két kutatóreaktor miatt a főváros többszörösen veszélyeztetett, nukleáris baleset elsősorban Paks, és az ukrán határhoz közeli területeket fenyegeti. Fokozottan veszélyeztetett területeknek számítanak még a fő közlekedési útvonalak. Korunk egyik legjelentősebb társadalmi és ezen keresztül biztonságpolitikai problémája a tömeges méretű migráció, mely a világ bármely pontján történő háborús események, 39 http://www.doksihu előforduló konfliktushelyzetek következménye. A tömeges migrációt, mely az esetek túlnyomó többségében illegális, nem lehet

megakadályozni. Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy megelőzze a migráció által keletkező biztonsági kockázatokat. Meg kell teremteni a migrációs hullám kezelésének jogi és intézményi feltételeit, egyidejűleg pedig aktívan részt kell venni a migráció okainak megelőzésére, megszüntetésére irányuló nemzetközi együttműködésben. Magyarország szempontjából alapvető biztonságpolitikai tényező volt a térségünkben történő politikai, gazdasági és társadalmi átalakulások eltérő üteméből, eredményességéből következő ellentmondások, feszültségek, konfliktushelyzetek értékelése és a megfelelő reagáló intézkedések kialakítása. Bebizonyosodott, hogy az így keletkező feszültségeket békés politikai, diplomáciai - eszközökkel és módszerekkel kezelni lehet, és még a balkáni térségben lezajlott polgárháborús események sem okoztak háborús veszélyt hazánk számára. A rendszerváltás

térségünkben Ausztria kivételével minden országot érintett. Tekintettel arra, hogy Magyarországon nagyon hamar megszilárdult a demokratikus intézményrendszer, megerősödött a piacgazdaság, országunk a térség egyik stabilizációs tényezőjévé vált. Magyarország biztonsági helyzetét a továbbiakban jelentős mértékben az befolyásolja, hogyan érvényesül a szomszédos országokban az európai normáknak megfelelő demokratikus hatalmi rendszer. A szomszédos országokban élő kisebbség helyzetének kulcsa a demokratikus játékszabályok érvényesülése. A határokon túl élő magyarok helyzetét, viszonyait az adott ország politikai, hatalmi rendszerével szemben nem, csak azzal együtt lehet rendezni, melyhez napjainkban igen kedvezőek a feltételek. A szomszédos államokban élő magyar kisebbséget nem valószínű, hogy nyílt, etnikai agresszió fenyegetné. Ezzel csak abban az esetben kellene számolni, ha egy adott állam politikai

vezetésében olyan szélsőséges soviniszta-nacionalista elemek kerülnének túlsúlyra, amelyek a belső problémákat, az átalakulás okozta nehézségeket és bizonytalanságokat ellenségkép megteremtésére szeretnék felhasználni. Ezzel azonban a szóban forgó állam önként kivonulna az európai gazdasági-politikai és biztonsági kapcsolatok rendszeréből, amely feltehetően súlyos válságokat okozna az adott országban. Magyarország a történelem korábbi időszakaiban mindig elszenvedője, ki szolgáltatottja volt a világban és környezetünkben zajló hatalmi vetélkedéseknek, politikai folyamatoknak, legyen az béke, konfliktus előtti időszak, vagy háború. A XX század utolsó évtizedében 40 http://www.doksihu jutottunk el arra a szintre, hogy a demokratikus országok közösségének tagjaként adottságainknak, képességeinknek és teljesítményünknek megfelelő szinten részesei, alakítói, befolyásolói is lehetünk annak a nemzetközi

viszonyrendszernek, mely alapvetően meghatározza hazánk biztonsági helyzetét. Mindazok a veszélyek és fenyegetések, melyek hazánkat érhetik, egyidejűleg fenyegetést és veszélyt jelentenek a velünk azonos érdekekkel és értékekkel rendelkező országok részére is. Ugyanez érvényes fordítva is, tehát minden olyan veszély, mely a velünk azonos érdekeket és értékeket képviselő országok ellen irányul, veszélyt jelent számunkra is. Ez tehát azt jelenti, hogy nincs olyan veszély és fenyegetés, mely váratlanul, meglepetésszerűen és kizárólag csak Magyarország ellen irányul. 41 http://www.doksihu VI. Nemzetközi szervezetek hatása Kelet-Közép-Európa biztonságára A biztonsági környezet lényeges eleme a biztonságot garantáló szervezetek összessége. Európában ezen szervezetek bonyolult rendszere alakult ki a II. Világháborút követően Az európai biztonság szempontjából nem vonható kétségbe, hogy az atlanti kötődést

is megtestesítő NATO továbbra is meghatározó szerepet fog játszani. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete az egyetlen, amely aktualizált stratégiával, hatékony politikai döntéshozatali rendszerrel és alkalmazásra kész katonai erővel rendelkezik. Az új kihívásokra adandó aszimmetrikus válaszokra azonban ez a szervezet sincs minden vonatkozásban felkészülve. Az Európai Unió tagországainak figyelmét az intézményi reformok kötik le, nehezen fogadják el a szupranacionalizmus gondolatát, ezért az Unió döntéshozatali mechanizmusa is nehézkes, jóllehet számos nem-katonai fenyegetés megelőzésére alkalmas eszközökkel rendelkezik. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a tagokat tekintve a legnagyobb veszített ugyan jelentőségéből a Varsói Szerződés megszűnésével, azonban konfliktusmegelőző szerepe és polgári gyors reagáló képessége továbbra is fontos elsősorban a volt szovjet tagköztársaságok

vonatkozásában. A Nyugat-Európai Unió aktív szerepet az önálló európai védelmi képességek kialakításában kaphat, azonban ez együtt jár beolvadásával az Európai Unióba. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete A NATO mint biztonságpolitikai szervezet A hidegháború éveitől eltérően a 90-es évek elejétől a nyilvánosság előtt zajlott a NATO biztonsági és katonai stratégiájának átalakulása. Ezzel egyidőben az egyes tagállamok a saját stratégiájuk átalakulásáról szintén nyílt dokumentumokban számoltak be. Jelezni kívánták, hogy a közép és kelet európai változások lényeges módosulásokat idéztek elő biztonságérzetükben és a biztonság fenntartását szolgáló eszközök működtetésében. A NATO stratégiai koncepciójának változása, valamint a tagállamok biztonságpolitikájának átalakulása számos tanulsággal szolgálhat. Mindenekelőtt jelez egyfajta gondolkodást a katonai erő szerepéről a biztonságban.

42 http://www.doksihu A NATO-ban és az egyes tagállamokban a biztonságra és ezen belül a védelemre vonatkozó elképzeléseket egy háromszintű koncepciórendszer foglalja össze. Legfelül helyezkedik el a nemzeti biztonsági stratégia ( a NATO-ban ez a stratégiai koncepció), amely a biztonságra vonatkozó legáltalánosabb megállapításokat tartalmazza. A nemzeti biztonsági stratégia fontos megállapításokat tartalmaz a katonai erőről, mint az államok rendelkezésére álló egyik legfontosabb biztonsági eszközről. Ezek a megállapítások szolgálnak iránymutatásként a nemzeti katonai stratégiához, amely a nemzeti biztonsági stratégiának alárendelt koncepció. Végül a legalsó szintű koncepció a fegyveres erők felhasználására vonatkozó szabályok és alapelvek gyűjteménye, a katonai doktrínák. A koncepciók ezen struktúrájának ismerete és egyforma értelmezése elengedhetetlen feltétele a szövetségi rendszer mindennapi

tevékenységébe való bekapcsolódásnak, a megfelelő közösségi magatartás kialakításának és a nemzeti érdekek hatékony képviseletének. A nemzeti biztonsági stratégiák mindenekelőtt tartalmazzák azokat az alapvető értékek, amelyeket az állam minden polgára vagy a polgárok túlnyomó többsége fontosnak tart a túlélés szempontjából és hajlandó áldozatokat hozni védelmük érdekében. Az értékekből való kiindulás azért fontos, mert ez alkalmas a széleskörű egyetértés megteremtésére, amely alapvető feltétele a hatékony biztonsági stratégia kidolgozásának. A biztonságpolitika legfontosabb feladatai közé sorolják az ország területének, határainak, légterének, a lakosság életének és vagyonbiztonságának védelmét. A nemzeti szuverenitás, politikai függetlenség és a cselekvési szabadság szintén a fontos alapértékek közé tartozik. A saját politikai rendszerükkel elégedett polgárok fontos nemzeti értéknek

tekinthetik a rendszer stabilitását és működőképességének fenntartását. Hogy az értékek milyen fontos központi szerepet játszanak a biztonságban maga a NATO-t létrehozó Washingtoni Szerződés is bizonyítja, amely bevezetőjében hangsúlyozza, hogy a szerződő államok célja a közös civilizációs örökség, a szabadság, a demokrácia, az egyéni szabadságjogok és a jog uralmának fenntartása. A nemzetbiztonsági stratégiák meghatározzák az alapvető nemzeti érdekeket és a hosszú távú nemzeti célokat. A jól meghatározott célok éveken, sőt évtizedeken keresztül iránymutatóként szolgálnak a különböző programokhoz. Hosszú távú célok nélkül az erőfeszítések szétforgácsolódhatnak és jelentősen veszíthetnek hatékonyságukból. A célok meghatározásában támaszkodnak a nemzeti érdekekre, amelyek szoros összefüggésben vannak a nemzeti értékekkel. Megkülönböztetnek létfontosságú, fontos és perifériális

érdekeket. Az érdekek osztályozásának az a jelentősége, hogy jelzi az államok elszántságának 43 http://www.doksihu mértékét megvédésükre. A létfontosságú érdekek védelmére készek katonai erőt alkalmazni, míg a perifériális érdekek veszélyeztetése esetén ez általában nem várható. A nemzetközi környezetből származó veszélyek és fenyegetések elemzése szintén szerves része a nemzeti biztonsági stratégiának. Megkülönböztetnek katonai és nem katonai fenyegetéseket. A kétféle fenyegetés aránya és egymáshoz való viszonya megváltozik, amikor az államok közötti kapcsolatokban lényeges változások következnek be. A jelenlegi időszakban csökken a katonai jellegű fenyegetések száma és növekszik a nem katonai fenyegetések aránya. Az államok a biztonsági stratégiákban feltétlenül számításba veszik azokat az eszközöket, amelyeket felhasználhatnak a veszélyek elhárítására. A három hagyományos eszköz a

gazdaság, a diplomácia és a katonai erő. Az adott nemzetközi helyzettől függően változhat az egyes eszközök fontossága és alkalmazhatósága. A legtöbb esetben mindhárom eszköz szerepet játszik akár aktívan, akár potenciális lehetőség formájában. A politikai nyomásgyakorlás eszközével élő diplomácia hátterében mindig ott van a katonai erő vagy a gazdasági eszközök politikai hatásában rejlő lehetőség. Az elmúlt évtizedekben a hagyományos eszközök mellet fontos szerepre tett szert a nemzetközi tájékoztatás, mint a befolyásolás eszköze. Ugyancsak a modern eszközök között kell említeni a technológiai fejlettség színvonalát illetve az erre épülő technikai segítségnyújtást, mint a pozitív befolyásolás eszközét. Ismeretes a modern technika negatív értelemben történő befolyásolásra való felhasználása a modern eszközök hozzáférhetőségének korlátozásával. A nemzeti katonai stratégia a nemzeti

biztonsági stratégiában meghatározott feladatokból indul ki, és a katonai erő létrehozására, irányítására, kiképzésére és alkalmazására vonatkozó elképzeléseket és terveket foglalja össze. Kiindulópontja a nemzetközi környezet azon feszültségforrásainak elemzése, amelyek az erőszak alkalmazásához vezethetnek. A katonai stratégia nagyobb figyelmet fordít az államok belső problémáiból erdő konfliktusokra és válságokra, hiszen az elmúlt évtizedben csökkent az államok közötti erőszak alkalmazásának valószínűsége. A katonai doktrínák a NATO-ban elfogadott értelmezés szerint a fegyveres erők alkalmazásának alapelvei és szabályai. A nemzeti katonai doktrínákban lényeges változás 44 http://www.doksihu következik be akkor, amikor egy állam katonai szövetség tagjává válik. A legfontosabb teendők egyike a nemzeti katonai doktrínák összehangolása a szövetségi doktrínákkal. A nemzeti biztonsági

stratégia, a nemzeti katonai stratégia, a katonai doktrínák, illetve tartalmi elemeik jelentik azt a gondolati rendszert, intellektuális szervezettséget, amely alapját képezi a közösségi magatartásnak a NATO-ban. A tagállamok ezzel a gondolati rendszerrel viszik be nemzeti érdekeiket a szövetségbe és próbálják érvényesíteni azokat. Azért fontos ezen gondolati struktúrának és mechanizmusnak az ismerete, mert így lesznek képesek a tagállamok bekapcsolódni a konszenzusteremtés és döntés folyamataiba. A NATO átalakulása a kilencvenes években A NATO történetének egyik legfontosabb szakasza a közép- és kelet-európai változásokkal vette kezdetét. A NATO átalakulása szempontjából a legdöntőbb lépés 1990 júliusában Londonban történt, ahol a tagállamok állam- és kormányfői kinyilvánították, nem tekintik többé ellenségnek az akkor még létezett Varsói Szerződés tagállamait. Partneri viszonyt ajánlottak fel a volt

szocialista országoknak és felkérték őket, küldjenek megbízottakat a brüsszeli központba az intenzívebb információcsere és dialógus elősegítése céljából. A Londoni Deklaráció szélesre tárta a NATO, valamint a közép- és kelet-európai országok közötti érintkezés kapuit. Először az állam- és kormányfők, valamint a külügyminiszterek látogattak el Brüsszelbe a NATO politikai központjába. Ezt követően közép- és kelet-európai szakértők, kutatók és újságírók kapcsolódtak be a NATO által szervezett nemzetközi konferenciák és szemináriumok munkájába. 1991-től megindult a NATO Információs és Sajtó Hivatala által szervezett és támogatott csoportok látogatása a NATO politikai és katonai szerveinek központjába. 1990 második felétől a NATO vezető tisztségviselői látogatást tettek a volt szocialista országokban. 1990 novemberében Manfréd Wörner NATO főtitkár, aki személyesen igen aktív szerepet játszott a

kapcsolatok alapjainak megteremtésében, felkereste Budapestet, ahol a legmagasabb politikai szinteken fogadták. A politikusok kapcsolatfelvétele után 1991 első felében a fegyveres erők képviselői között is létrejöttek az első találkozók. Azok a katonák, akik az elmúlt négy évtizedben a legnagyobb 45 http://www.doksihu elszigeteltségben éltek, és a fő feladatuk az volt, hogy hadműveleteket tervezzenek a másik fél ellen, különös élményeket éltek meg a korábbi „ellenséggel” történt találkozásokat. A kapcsolatfelvétel nem csak a politikusok és katonák számára volt tanulságos, hanem a közvélemény is új ismereteket szerzett a NATO-ról, amely a korábbi évtizedek propagandájának eredményeként egy „agresszív katonai tömbként” élt az emberek tudatában. A tárgyszerű és reális tájékoztatásból a közvélemény számára nyilvánvalóvá vált, hogy a NATO elsősorban politikai szervezet, amely jelentős katonai

képességekkel rendelkezik és fő rendeltetése tagállamai területének és lakosságának védelme. A NATO és a volt szocialista országok megváltozott viszonyából és a kiszélesedett kapcsolatokból szinte elkerülhetetlenül adódott az igény, hogy a NATO járuljon hozzá aktívabban az új demokratikus rendszerek megerősítéséhez, mindenekelőtt azzal, hogy védelmezi biztonságukat. Így merült fel a NATO kibővítésének gondolata Az azonban egyértelművé vált, hogy új tagok felvétele csak a szövetség valamennyi tagállamának egyetértése esetén lehetséges. A közép- és kelet-európai országok kezelésével kapcsolatban NATO-n belüli kezdeti megosztottság csak egy nagyon óvatos előrelépést tett lehetővé a következő konferencián, amelyre 1991 júniusában került sor Koppenhágában. A kiadott záróközlemény úgy fogalmazott, hogy a NATO közvetlenül és materiálisan érdekelt a közép-európai új demokráciák biztonságában. Ez a

megfogalmazás azt jelenti, hogy tagsági viszonyra egyenlőre nem számíthatnak a kívülálló érdeklődők, azonban ha biztonságukat külső veszély fenyegetné, a NATO nem maradna közömbös. Röviden ez volt a lényege azoknak a magyarázatoknak, amelyeket a NATO tisztségviselők fűztek a Koppenhágai Deklarációhoz. Az 1991. novemberi római csúcstalálkozón két lényeges dolog történt Egyrészt a tagállamok elfogadták az új stratégiai koncepciót, másrészt döntöttek egy új szervezet, az Észak-atlanti Együttműködési Tanács létrehozásáról. Az új stratégiai koncepció értékelve az új helyzetet, és számba véve az új kockázatokat, a válságkezelésben és a konfliktusok megelőzésében jelölte meg a szövetséges új feladatait. Az új feladatokkal összhangban döntött a haderő struktúrájának átalakításáról. A tervek szerint a NATO új haderői kisebb létszámúak, de rugalmasabbak és mozgékonyabbak lesznek. Az új

haderőstruktúra alapvetően háromféle erőből áll: gyorsreagálású erőkből, fő védelmi erőkből és tartalék erőkből. 46 http://www.doksihu Az Észak-atlanti Együttműködési Tanács közös tanácskozási fórumként szolgál a NATO és a volt Varsói Szerződés tagjai számára, beleértve a Szovjetunió utódállamait is, amelyek egyenként tagjaivá váltak az új szervezetnek. Az Észak-atlanti Együttműködési Tanács intézményesítette a két katonai tömb tagjainak együttműködését, amely évenként összevont miniszteri szintű tanácskozások formájában realizálódott. Azonban csakhamar világossá vált, hogy az új szervezet differenciálatlanul kezeli a volt szocialista országokat. Gyakorlatilag nem tesz különbséget az olyan konfliktus sújtotta régiók mint a Kaukázus, és stabilabb belpolitikai helyzettel rendelkező országok mint a közép-európai országok között. Az egységes kezelés melletti fő érv a NATO részéről az

volt, hogy egyetlen országot sem akar kihagyni az együttműködésből, egyetlen volt szocialista országot sem kíván elszigetelni. Első helyen emelték ki Oroszország részvételének fontosságát mindenfajta biztonsági együttműködésben. A NATO mint védelmi szervezet, és a tagállamai külön-külön is a jelenlegi helyzetben különleges történelmi lehetőségeket látnak arra, hogy segítség Oroszország demokratikus átalakulását azon az úton, hogy bevonják az együttműködésbe. Ugyanakkor nem szűntek meg a félelmek attól a veszélytől, hogy Oroszország belső fejlődése nem a demokratikus irányba történik. Oroszország kezelésének különösen érzékeny pontjává vált a NATO jövőbeni kibővítése kelet felé. A NATO átalakulásának következő lépése az 1994. januári brüsszeli csúcstalálkozón történt, ahol meghirdették a Békepartnerség programját. Az új program megnyitotta a NATO tagállamok és valamennyi európai állam

katonai együttműködésének lehetőségét. Az új együttműködési forma kétoldalú együttműködést kínált a NATO tagjai és a kívülálló államok között mindenekelőtt olyan kérdésekben, mint a katonai költségvetések tervezése és nyilvánossága, részvétel nemzetközi békefenntartó akciókban, valamint humanitárius és mentési műveletekben. Valamennyi kívülálló érdeklődő állam saját maga tett javaslatot az általa igényelt programra. Fontos eleme a békepartnerségnek, hogy konzultációs lehetőséget kínált a partnereknek arra az esetre, ha biztonságukat komoly veszély fenyegeti. A Békepartnerség meghirdetését számos kétely megfogalmazása követte. A szakértők egy része a NATO kibővítésének elodázását látta benne Oroszország nyomására. Mások úgy vélték, hogy a program semmiféle új garanciát nem nyújt a közép-európai országoknak. Kezdetben a közép-európai országok vezetői is elégedetlenségüket

hangoztatták a 47 http://www.doksihu programmal kapcsolatban. Később azonban hozzáláttak azoknak a konkrét katonai együttműködési lehetőségeknek a kialakításához, amelyeket a Békepartnerség felkínált. Az 1994 őszétől kibontakozott nemzetközi viták azonban jelezték, hogy lassan érlelődnek a feltételek a Békepartnerségen túlmutató döntésekre. Az a tény, hogy az1994 november elejei amerikai időközi törvényhozási választásokon a Republikánus Párt megszerezte a többséget a Kongresszus mindkét házában, egyben azt is jelezte, hogy a NATO kibővítése a közeli jövőben napirendre kerül az Egyesült Államokban. A republikánus képviselők új generációja, amely nagy számban került a törvényhozásba, azt vallotta, hogy az Egyesült Államokban a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítania a szövetségi rendszerekre. Az 1994 decemberi NATO külügyminiszteri értekezleten a 16 tagállam egyetértésre jutott a szövetség

kibővítéséről, csak az a kérdés maradt nyitott, hogy mely államokkal, mikor és milyen módon következik ez be. Ugyanakkor döntés született egy, a NATO kibővítésével foglalkozó tanulmány elkészítéséről, amely 1995. szeptember végén látott napvilágot A tanulmány összegzi azokat a szempontokat, amelyeket a szövetség figyelembe kíván venni az új tagok felvételénél. Az 1996. decemberi külügyminiszteri értekezlet már pontosan meghatározta a kibővítés menetrendjét. A tanácskozás legfontosabb érdemi döntése az volt, hogy elfogadta az állam- és kormányfők 1997. július 8-9-re tervezett csúcstalálkozójának napirendjét A júliusi csúcstalálkozó központi témájaként a NATO kibővítését és az új tagállamok meghívását határozta meg. A kibővítéssel kapcsolatos határozat tartalmazott bizonytalan elemeket, mindenekelőtt a lehetséges új tagok számát illetően. A vonatkozó paragrafus az alábbiakat állapította meg:

Megfogalmazásra került, hogy számos ország készen áll arra, hogy a Szövetség tagjává váljék, ennek érdekében alapvető reformokat hajtott végre. Most már abban a helyzetben voltak a tagállamok, hogy javasolhatták az állam- és kormányfőiknek, hogy a következő csúcstalálkozón hívjanak meg egy vagy több államot, amelyek részt vettek az intenzív dialógusban, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat. A fő céluk az volt, hogy 1999ben, a NATO fennállásának ötvenedik évfordulóján, üdvözölhessék az új tagállamo(ka)t Leszögezték, hogy a Szövetség nyitott marad további tagok felvétele előtt is a Washingtoni Szerződés tizedik cikkelye értelmében. Készek lesznek a konzultációk folytatására azokkal az államokkal, amelyek a NATO tagjai kívánnak lenni. 48 http://www.doksihu Elégedettségüknek is hangot adtak az egyéni párbeszéd eredményeivel, amelyet az érdekelt felekkel folytattak. Ez a párbeszéd hozzájárult a

Szövetség működésének jobb megértéséhez Másrészt hozzásegítette a Szövetséget az érintett országok belső fejlődésének és szomszédaival való kapcsolatainak megismeréséhez. Feladatul adták a Nagyköveti Tanácsnak, készítsen javaslatot a csúcstalálkozóra, mely államot vagy államokat kérjenek fel a felvételi tárgyalások megkezdésére. A felvételek előkészítésének folyamata az alábbiak szerint zajlott: - Intenzív párbeszéd az érdekelt partner államokkal 16+1-es formátumban. - A potenciális új tagok felvételével kapcsolatos tények elemzése a Nagyköveti Tanács politikai irányelvei alapján. - A Szövetség struktúrájának átalakításával kapcsolatos ajánlások elkészítése, amely szükséges az új tagok integrálásához. - A felvételi tárgyalások tervének kidolgozása egy vagy több új tagállammal. A madridi csúcstalálkozót megelőzően a NATO tagállamok intenzív konzultációkat folytattak a

meghívandó országokról. Végül Lengyelország, Magyarország és a Csehország tagságával kapcsolatban alakult ki egyetértés. A jelöltek között szerepelt még Románia és Szlovénia is, azonban az utóbbi két ország felvételével nem minden NATO tagállam értett egyet. Így az 1997. Júliusi madridi NATO csúcsértekezlet Lengyelországot, Magyarországot és a Csehországot hívta meg tagjai sorába. A NATO bővítésének biztonságpolitikai vonzatai A 90-években páratlan alkalom kínálkozott egy tökéletesített biztonsági rendszer kiépítésének megkezdésére. A tökéletesített biztonsági rendszer célja fokozott stabilitás és biztonság az euroatlanti térség valamennyi ország számára, új törésvonalak létrehozása nélkül. A NATO a biztonságot – politikai, gazdasági és védelmi alkotóelemeket egyaránt felölelő – tág fogalomként értelmezi. Az ilyen átfogó biztonsági koncepciónak kell alapot szolgáltatnia az új biztonsági

rendszerhez, amelynek a meglévő európai multilaterális intézmények (EU, NYEU, EBESZ) kölcsönhatása során kialakuló, fokozatos integrációs folyamat és együttműködés útján kell felépülnie. A tágan értelmezett biztonsági koncepció végrehajtása során valamennyi intézménynek meglesz a saját céljaival és felelősségi körével összhangban álló szerepe. A NATO tisztán védelmi célokat szolgáló szövetség marad, melynek alapvető 49 http://www.doksihu célja, hogy megőrizze a békét az euroatlanti térségben, és hogy a tagjai számára biztonságot nyújtson. Amikor a NATO, a Washingtoni Szerződés 10. cikkelyének előrelátható rendelkezése értelmében és az 1994. januári brüsszeli csúcstalálkozó megerősítése szerint meghívott más európai országokat, hogy legyenek szövetségesei, csupán további lépést tett a szövetség alapvető célja – az egész euroatlanti térség biztonságának és stabilitásának az átfogó

európai biztonsági rendszerben történő növelése felé. A NATO kibővítése a közös védelem és az európai, illetve euroatlanti intézményekbe történő integráció előnyeit kiterjesztette az új tagokra. A közös védelem és az integráció előnyeinek érvényesülése azért volt fontos, mert védte az új tagok további demokratikus fejlődését. Újabb országoknak a meglévő értékek és intézmények összességébe történő integrálásával a NATO-bővítés megvédte valamennyi tagállamban a szabadságot és a biztonságot a Washingtoni Szerződéssel és a Londoni Deklarációval összhangban, az ENSZ alapokmányának megfelelően. Így a NATO alapvető biztonsági céljainak teljesítése és új tagoknak az európai és euroatlanti intézményekbe történő integrálása összhangban volt a bővítési folyamat egymást kiegészítő céljaival, a szövetség stratégiai koncepciójával. A bővítés hozzájárult a kelet-közép-európai térség

valamennyi államának növekvő stabilitásához és biztonságához, azáltal hogy: - bátorította és támogatta a demokratikus folyamatokat, beleértve a haderő feletti polgári ellenőrzést; - a régi szövetségesek közötti kapcsolatokra jellemző együttműködési, konzultációs és általános megegyezési minták és szokások meghonosítását a szövetség új tagállamaiban; - előmozdította a jószomszédi kapcsolatokat, amelyek az egész euroatlanti térségnek egyaránt javára váltak; - hangsúlyozta és kiterjesztette a közös védelem előnyeit, növelte a védelmi tervezés és a katonai költségvetés átláthatóságát, ezáltal csökkentette az instabilitás valószínűségét, amelyet a védelmi politikai kizárólagos nemzeti megközelítése eredményezhet; - erősítette az integráció és kooperáció irányába tartó, közös demokratikus értékeken alapuló tendenciát. Erősítette és ezáltal megfékezte az etnikai és területi

vonalak mentén a dezintegráció irányába ható, ellentétes tendenciákat Európában; 50 http://www.doksihu - erősítette a szövetségnek az európai és nemzetközi biztonsághoz történő hozzájárulását, beleértve az EBESZ felelősségi körébe tartozó békefenntartó tevékenységet és az ENSZ biztonsági tanácsa fennhatósága alá tartozó békefenntartó akciókat és más új missziókat is; - erősítette és szélesítette a transzatlanti partnerséget. Az európai stabilitás és biztonság olyan evolúciós folyamat, amely figyelembe veszi a kontinensen zajló politikai és biztonsági fejleményeket. A NATO-bővítés e folyamat része, nem jelentett fenyegetést senki számára, sőt hozzájárult egy olyan átfogó európai biztonsági rendszer kialakulásához, amely az egész kontinenst átfogó együttműködésre alapul, erősítve valamennyi ország stabilitását. Az Európai Unió Az EU közös kül- és biztonságpolitikája Az európai

integráció középpontjában a béke és a megbékélés áll. A második világháború óta Európa egyszer sem próbálta más eszközzel elfogadtatni elképzeléseit, mint példamutatással, és ez megmutatta, hogyan is lehet a problémákat tárgyalással megoldani. Amióta az Európai Unió fontos gazdasági és kereskedelmi partnerként megjelent, egyre többször kérik fel, hogy közvetítőként és stabilizáló erőként lépjen fel a világ ügyeiben. Az Európát 1989 óta megbolydító geopolitikai változások - a Varsói Szerződés felbomlása, Németország egyesítése, Szovjetunió széthullása, nacionalista feszültségek kiújulása, a jugoszláv polgárháború és az ország szétszakadása - következtében a tagállamok jelentós lépés megtételéről döntöttek a politikai együttműködés terén. Azt követően, hogy 1954-ben az Európai Védelmi Közösség (EDC) terve kudarcot vallott, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország

csatlakozott a Belgium, Franciaország, Luxemburg, Hollandia és az Egyesült Királyság által 1948-ban alapított Nyugat-európai Unióhoz (NyEU). Több mint negyven éven keresztül azonban Nyugat-Európa saját biztonságát csakis a NATO-n keresztül, az Egyesült Államokkal és Kanadával szoros szövetségben biztosította. 51 http://www.doksihu Az EK tagállamok között meglévő Európai Politikai Együttműködés (EPC) gyakorlatát egészen az Egységes Európai Okmány 1986-os aláírásáig hivatalosan nem ismerték el. Ezt az együttműködést alapvetően kormányközi, kölcsönös konzultációs és koordinációs fórumnak tekintették, ennek következtében az Európai Tanács és a külügyminiszterek feladatkörébe tartozott, a Közösség intézményeit, mint például a Bizottságot és a Parlamentet csak közvetve vonták be. Ennek ellenére ez az együttműködés tette lehetővé a tagállamok számára a nemzetközi szervezetekben, mint például az

ENSZ-en belül, a közös európai álláspontok érvényre juttatását, és hasznosnak bizonyult továbbá az Unió külpolitikai egységének a fenntartására is. Az 1992-es Maastrichti Szerződés V. fejezete tette az Unió második pillérévé a közös kül- és biztonságpolitikát. Főbb célkitűzéseket az alábbiak jelentik: - az Unió közös értékeinek, alapvető érdekeinek és függetlenségének megóvása; - az Unió és tagállamai biztonságának megerősítése; - a béke megőrzése és a nemzetközi biztonság erősítése; - a nemzetközi együttműködés elősegítése; - a demokrácia és a jogállamiság fejlesztése és megszilárdítása, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása. Ezeket a célkitűzéseket kétféleképpen lehet sikeresen elérni: a tagállamok politikai együttműködésével, közös álláspontok meghatározásával és közös intézkedések fokozatos megvalósításával azokon a

területeken, ahol a tagállamoknak közösek az érdekeik. A tagállamok rendszeres együttműködés keretében tájékoztatják egymást, valamint konzultációt folytatnak minden, a Common Foreign and Security Policy-t érintő és általános érdeklődésre számot tartó kérdéskörben. Amennyiben a Tanács szükségesnek véli, közös álláspontot alakítanak ki, mely összeköti a tagállamok nemzeti politikáit és álláspontjaikat a nemzetközi színtéren. Az Európai Tanács, mint legfelsőbb döntéshozó szerv, konszenzusos alapon határozza meg a külpolitika általános irányait. A közös fellépésre vonatkozó rendelkezéseket azonban a huszonöt tagállam hozza és ez kötelező érvényű. A Tanács minősített többséggel dönthet (amennyiben olyan témákat érint, melyet ugyanaz a Tanács előzetesen már egyhangúan elfogadott), olyan közösségi fellépésekről, melyek célja az álláspontok kialakításakor a 52 http://www.doksihu tagállamok

fellépéseinek egymáshoz igazítása. Az Európai Unió a nemzetközi eseményekre vonatkozóan közös közleményben fogalmazza meg véleményét. Ezek a nyilatkozatok elsősorban az emberi jogok megsértése ellen lépnek fel. Ezért van szükség a közösségi és kormányközi eljárásokra ugyanazon intézményben, egymással párhuzamosan. A CFSP-t meghatározó rendelkezések semmilyen formában sem befolyásolják az egyes tagállamok védelmi és biztonságpolitikájának konkrét jellemzőit. A semleges államoknak ennek következtében továbbra is megmarad különleges státuszuk, Franciaország és az Egyesült Királyság, mint nukleáris hatalmak pedig saját meghatározott védelmi politikájukat folytathatják. Az 1997-es Amszterdami Szerződés új intézményi és működési eszközökkel ruházta fel az Európai Uniót. Ezen túl az Európai Tanács feladata az ösztönzés és az iránymutatás közös fellépések és közös állásfoglalások

segítségével végrehajtott közös stratégiák elfogadásával. A Tanács által az Európai Tanács közös határozatainak végrehajtására elfogadott fellépésekre vagy állásfoglalásokra vonatkozó minősített többségi szavazást is csak Amszterdamban vezették be, cserében azért, hogy megállapodtak a konstruktív tartózkodás elvéről is, mely lehetővé teszi egy-egy tagállam kimaradását bizonyos fellépésekből, anélkül, hogy másokat ebben megakadályozna. A Tanács főtitkára tölti be a CFSP Főképviselőjének szerepét, és segíti a Tanács munkáját a politikai döntések kialakításában, kidolgozásában és megvalósításában. A Tanács, ha szükségesnek tartja, különleges képviselőt nevezhet ki konkrét politikai kérdések kezelésére. Az Amszterdami Szerződés igazi újdonsága azonban a Tanácson belüli politikai tervező és korai figyelmeztető egység létrehozása. Az egység feladata a CFSP fejlődésének felügyelete és

elemzése, valamint időben felhívni a figyelmet a CFSP-t nagy valószínűséggel befolyásoló eseményekre. Az 1998-as Saint Maló-i nyilatkozat mindenekelőtt kimondja, hogy az Európai Uniónak teljes mértékben végre kell hajtania az Amszterdami Szerződésnek a CFSP-re vonatkozó előírásait, hogy az EU képes legyen szerepét eljátszani a nemzetközi szintéren. Létre kell hozni az adott esetben autonóm akciókra is alkalmas uniós képességeket, amelyeket hiteles katonai erő támogat. 53 http://www.doksihu Az 1999 decemberében Helsinkiben megtartott csúcstalálkozó minden jel szerint mérföldkőnek tekinthető a CFSP történetében. Létrehozták ugyanis – a CFSP védelmi dimenziójának megjelölésére – a Közös Európai Biztonság- és Védelempolitikát, amely feladatát olyan autonóm képességek megteremtésében jelölték meg, amelyek lehetővé teszik, hogy az Unió katonai műveleteket indítson és hajtson végre válsághelyzetek

rendezése érdekében. Fontos megemlíteni, hogy a megtörtént lépések mellett fennmaradtak az alapvető álláspontkülönbségek is: vannak államok, amelyek kölcsönös garanciákat tartalmazó európai védelmi rendszert szeretnének (Franciaország), vannak olyanok, amelyek ezt nem akarják, vagy azért mert katonailag el nem kötelezettek (Ausztria, Svédország), vagy azért mert a NATO-t tekintik biztonságuk tényleges garanciájának, nem pedig egy még nem létező európai struktúrát (Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Dánia). Az EU és a NATO együttműködése A katonailag is egyre inkább együttműködő európai uniós tagállamok számára tehát 1992-től adva volt a közös kül- és biztonságpolitika pillére, melynek részeként megindulhatott a közös biztonság- és védelempolitika kidolgozása. Az 1999. júniusi kölni európai tanácsi ülésen az európai katonai képességek fejlesztésére szólították fel az Unió tagjait, mely

után vita alakult ki, hogy Európa mennyire függetlenedjen a transzatlanti kapcsolatoktól. Ez a vita igen komoly volt: egyrészt az EU csak úgy válhat hiteles nemzetközi szereplővé, hogyha közös külpolitikája és önálló hadereje van; másrészt ez utóbbinak a létrehozása viszont felveti a NATO fenntartásának szükségességét. A vita végeredményeként kompromisszum született, a tagállamok megállapodtak, hogy az EU a közös európai biztonság- és védelempolitikát az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével együttműködésben és arra támaszkodva kívánják megvalósítani. Az együttműködés talán legjelentősebb állomása a NATO washingtoni csúcsértekezlete volt 1999 áprilisában, ahol – az új tagok csatlakozásáról szóló hírek mellett eltörpülve – a Szövetség kifejezte készségét arra, hogy a jövőben rendelkezésre bocsátja eszközeit és képességeit az EU-vezetésű válságkezelő műveletekhez. 54

http://www.doksihu Washington nyomán tehát a NATO vállalta, hogy ha az Európai Unió a már említett Petersberg-típusú műveletek végrehajtásába kezd, akkor a Szövetség ,úgymond: biztosítja eszközeit és képességeit (például tervezőképességét, felderítőkapacitásait, stb.) ezen műveletek sikeres végrehajtásához. Az talán ismert tény, hogy Macedóniában az Amber Fox-misszió, melynek alapvető célja a választásokra odaküldött nemzetközi megfigyelők védelme és tanácsadás volt, napjainkig, 2003 tavaszáig NATO-művelet maradt, holott az Európai Unió már több hónapja szerette volna átvenni ezt a tipikusan Petersberg-típusú feladatot a Szövetségtől. A problémát a NATO–EU-együttműködés gyakorlati megvalósításában az adódó politikai nézetkülönbségek és a katonai–technikai nehézségek jelentették. A problémák ellenére az EU és NATO szervezeteiben a tagállamok sok mindenben megállapodtak, a legfelső szintű

döntéshozói fórumok (tanácsok) jóváhagyásaira azonban sokáig várni kellett. Tisztázták az együttműködés intézményesítésével, a vezetés-irányítási elvekkel és a minősített információk cseréjével kapcsolatos kérdéseket, azonosították a szóba jöhető erők és eszközök körét, de ezek elfogadására csak a koppenhágai EU-csúcson (2002. december) került sor. A két szervezet között megszületett az évek óta várt megállapodás a NATO erőinek és eszközeinek EU részére történő átadásáról, illetve annak mikéntjétől. Az előbbiek figyelembevételével az új helyét és szerepét kereső NATO a 2001. szeptember 11-i terrortámadások következtében pedig ismét visszatérhet eredeti céljaihoz, vagyis a tagországok védelméhez, történjen az akár távol a transzatlanti régiótól. Ehhez újabb képességeket teremt, így például az új válaszadó erőt (Response Force), mely egy pár napon belül bevethető 21 ezer fős

összhaderőnemi kötelék lesz. Eközben fokozatosan átadhatja a Petersberg-típusú, békeműveleti feladatokat az Európai Unió számára, melynek jegyében e sorok írásával egy időben zajlik a macedóniai NATO-misszió (Allied Harmony) EU általi átvétele, és egyeztetések folynak az SFOR felvállalásáról is. A Nyugat-európai Unió Az 1954-es párizsi egyezmények keretében került sor az 1948-as brüsszeli öthatalmi szerződés megváltoztatására, s a Nyugat-európai Unió felállítására. A szervezetnek hét alapító tagja volt: Anglia, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, a Német Szövetségi 55 http://www.doksihu Köztársaság és Olaszország. A későbbiekben taggá vált még Görögország, Portugália és Spanyolország. Az 1948-as brüsszeli szerződésből három elemet emeltek át a WEU (Western European Union) alapokmányába: a regionális védelmi szövetség elvét, amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy minden

rendelkezésükre álló eszközzel siessenek az agressziónak áldozatul eső tagállam segítségére. Másodjára a kormányközi együttműködés gondolatát, amely a WEU-alapokmány szerint egyaránt kiterjed a politika, a gazdaság, a társadalompolitika, a kultúra és a védelem területére. Végül pedig közös elem maradt, hogy Nagy-Britannia részt vesz mindkét egyezményben. A Nyugat-európai Unió a NATO létrehozásával katonailag, az EGK megszületésével pedig gazdasági, szociális és kulturális értelemben is marginalizálódott szervezetté vált Európa színpadán. A Nyugat-európai Unió újraélesztése nevében és fennállása során talán egyik legfontosabb döntés 1992. június 19-én született a külügy- és védelmi miniszteri találkozón, amikor is kiadták a petersbergi nyilatkozatot. A dokumentumban a tagállamok vállalták a humanitárius segítségnyújtással, a békefenntartással és a válságkezelésben részt vevő harcoló

erőkkel kapcsolatos – beleértve a béketeremtési – feladatok végrehajtását. Az új kihívások a NATO-val szemben is újabb követelményeket támasztottak. Miután a NATO megtalálta helyét és szerepét az új biztonságpolitikai környezetben, hozzáfogott egyrészt saját haderőstruktúrájának átalakításához, másrészt az új feladatok (balkáni békemissziók) végrehajtásához. Tehette mindezt azért, mert a Nyugat-európai Unió erők és eszközök hiányában még nem volt képes ezek végrehajtására. Az 1997-es Amszterdami Szerződés rendelkezéseiben tovább folytatódott a WEU óvatos beintegrálása az Európai Unióba. Az amszterdami szerződés kinyilvánítja, hogy a Nyugateurópai Unió a fejlődő EU integráns része és a petersbergi feladatok keretében az EUműveletekhez erőket és eszközöket biztosít Vagyis az eddig marginalizálódott WEU fokozatosan integrálódik az Unióba és magával viszi vállalt feladatait is. Napjainkban a

WEU EU-ba integrálódási folyamata már a vége felé jár, internetes oldalán már csak a szervezet történelméről találhatunk információkat. 56 http://www.doksihu Az Európai Biztonság és Együttműködés Szervezete Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet 33 európai és két észak-amerikai (USA, Kanada) állam részvételével 1973. július 3-án jött létre Helsinkiben Az üléseket az előkészítő szakaszban felváltva tartották Genfben és a finn fővárosban. A Záróokmány aláírására 1975 augusztus 1-én került sor ugyancsak Helsinkiben. A második világháborút követően ez volt az első alkalom, hogy Európa valamennyi országának – kivéve Albániát – vezetői aláírásukkal láttak el egy okmányt. A dokumentum annak az enyhülési politikának a kifejeződése volt, amelyet a bipoláris világban kettészakítva élő, de közös ügyeit rendezni kívánó Európa termelt ki. Az EBEÉ lett az összeurópai

együttműködés fő előmozdítója, s a szervezet részben gazdasági, részben pedig az emberi jogi kérdések napirenden tartásával jelentősen hozzájárult a kommunista rendszerek felbomlásához és ezzel a kelet-közép-európai régió geostratégiai helyzetének teljes átalakulásához. A résztvevő államok leszögezték, hogy az európai biztonság oszthatatlan és meghatározták az egymás közötti kapcsolatokat vezérlő alapelveket. Ezek a következők: - Szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása. - Tartózkodás az erőszaktól vagy az erőszakkal való fenyegetéstől. - A határok sérthetetlensége. - Az államok területi épsége. - A viták békés rendezése. - A belügyekbe való be nem avatkozás. - Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságát. - A népek egyenjogúsága és önrendelkezési

joga. - Az államok közötti együttműködés. - A nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése. Az EBEÉ története 1975 és 1990 között lényegében az ún. utókonferenciák története, amelyeken a dokumentumban meghatározott feladatok végrehajtásáról és az együttműködés továbbfejlesztéséről adnak számot. Az 1980-as madridi találkozónak nagy eredménye, hogy mandátumot adott egy európai biztonság- és bizalomerősítő intézkedésekről és a leszerelésről összeülő konferencia 57 http://www.doksihu megtartására, amelynek első szakaszát 1984 januárja és 1986 novembere között Stockholmban tartották. Az 1986 és 1989 között tartott bécsi találkozón döntöttek arról, hogy az EBEÉ keretében a résztvevők egy sor speciális találkozót tartanak a bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről, a hagyományos fegyveres erőkről Európában, a környezetvédelemről, a földközi-tengeri térségről, a

viták békés rendezéséről, az európai kulturális örökségről és az emberi jogokról. A kelet-közép-európai rendszerváltások, a német egységgel kapcsolatos fejlemények, valamint a Varsói Szerződés bomlási folyamata indokolták, hogy az EBEÉ keretében a résztvevő államok vezetői Párizsban 1990. november végén csúcstalálkozóra ültek össze, ahol áttekintették az egész helsinki folyamatot, és megfogalmazták a hidegháború utáni európai kapcsolatok új szabályait. Még a megnyitó előtt (1990 november 19-én), a NATO tizenhat és a Varsói Szerződés hat tagállama aláírta az Európában található hagyományos fegyveres erőkről szóló megállapodást. November 21-én az állam- és kormányfők aláírásukkal látták el a Párizsi Charta az új Európáért című dokumentumot, amely rögzít egy fontos mozzanatot, miszerint Európában véget ért a megosztottság időszaka, s elérkezett az idő, hogy Európa államai kapcsolataikat

kölcsönös tiszteletre és együttműködésre alapozzák. Ezért az aláírók elkötelezték magukat az emberi jogok és szabadságjogok tiszteletben tartására, a demokrácia, a jogállamiság intézményeinek megszilárdítása mellett. Megerősítették, hogy a nemzeti kisebbségek identitásvédelme közös feladatuk, és hogy a nemzeti kisebbségekhez tarozó személyeknek joguk van szabadon kifejezni és fejleszteni ezen identitásukat, mégpedig megkülönböztetéstől mentesen és a törvény előtti egyenlőség alapján. Ugyanakkor a résztvevők kinyilvánították elkötelezettségüket a piacgazdaság, a politikai pluralizmus, a társadalmi igazságosság és a környezetért érzett felelősség iránt. Az 1994. decemberi budapesti csúcstalálkozón az EBEÉ nevét Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetre változtatták. A biztonságpolitika terén érintett szervezetek közti munkamegosztásban az EBESZ a preventív diplomácia letéteményese. A

90-es évek közepétől dolgoznak az EBESZ biztonsági modelljének kialakításán. 1996-ban a szervezet lisszaboni csúcstalálkozóján nyilatkozatot adtak ki a XXI. század Európájának közös és átfogó biztonsági koncepciójáról A nyilatkozat leszögezte, hogy Európa biztonsága megköveteli a résztvevő államok, valamint az európai és transzatlanti szervezetek közötti széles körű együttműködést és koordinációt. Az EBESZ 58 http://www.doksihu jelentős feladatokat vállalt a jugoszláv válság rendezési folyamatában, főként a békés állapotokra való visszatérés megszervezésében mind Boszniában mind Koszovóban. 59 http://www.doksihu VII. Befejezés A biztonságpolitika célja az adott állam politikai függetlenségének, területi egységének, gazdasági működőképességének védelme, polgárai biztonságos létének és személyiségük kibontakozásának biztosítása. A modern nemzetközi rendszerben – minden integrációs

és globalizációs tendencia mellett is – a biztonság elsődleges egysége változatlanul a szuverén állam maradt. A biztonság jelentősége egy társadalom számára csak a kihívások megjelenésekor válik nyilvánvalóvá. Fenyegetettség hiányában, különösen ha hosszú időszakon keresztül stabil, biztonsági kockázatoktól mentes korszakok követik egymást, a társadalom egészének veszélyérzete jelentősen csökken, a biztonságpoltika hagyományos katonai jellegű kihívásokkal szembeni érzékenysége elenyészik. Az egykor kettéosztott Európát ma az integráció és az erősödő együttműködés jellemzi. A múlt antagonizmusai helyébe az egyre intenzívebbé váló együttműködés lép. Ez a folyamat ismeri a kudarcokat, és fellép a biztonság és stabilitás ellen ható új fenyegetésekkel szemben. Szerencsére a katonai fenyegetettség elmúlt. Mégis léteznek új természetű veszélyek és kihívások, és tudni kell, hogy ezek a

veszélyek és kihívások áthatolnak a határokon. A biztonság oszthatatlan, most jobban, mint valaha. A biztonság elleni veszélyekből levonható konzekvenciák nem vonatkoztathatók csak egy országra, és egyetlen szervezet sincs abban a helyzetben, hogy egyedül vegye figyelembe a biztonság összes nézőpontját, vagy ugyanolyan szinten lépjen fel valamennyi állam biztonságpolitikai törekvéseivel szemben. Ezért elkerülhetetlen, hogy az együttműködés szellemében egységes frontot alkossanak az európai államoka felmerülő problémákat illetően. Más szavakkal: az átalakulóban lévő Európa megköveteli a fenntartás nélküli kötelezettségvállalást annak érdekében, hogy a változás ne érjen véget, hanem javulást eredményezzen, és azért, hogy ez békésen történjen, elkerülhetetlen, a több szinten történő együttműködés. A közös erőfeszítés alapvető eszközei az új Európa biztonsági gondjainak megoldásában a NATO

és az Európai Unió. Ennek a két szervezetnek és az együttműködési hálózat bővülő folyamatában helyet foglalóknak elsődleges céljuk, hogy egész Európában elősegítsék a biztonságot. 60 http://www.doksihu Kelet-Közép-Európa biztonsági helyzetének alakulását alapvetően pozitív változások jellemzik. Meg kell azonban említeni, hogy léteznek a térségben destabilizáció lehetőségét magában rejtő tényezők. Elég, hogyha a szomszédos Ukrajnában a választások után kialakult bizonytalan helyzetre tekintünk. Amennyiben új elnök kerül hatalomra, felgyorsulhat Ukrajna euroatlanti integrációja, míg egy kedvezőtlen kimenetelű választás ismét az orosz befolyási övezet részévé teheti az országot. Kelet-Közép-Európa érdekeit egy stabil, gazdaságilag gyorsan fejlődő Ukrajna kialakulása szolgálná a legjobban, mert a közel ötvenmilliós középhatalom nyugodt, kiegyensúlyozott helyzete a régió biztonságának

elsőrendű záloga. Magyarország szempontjából az Ukrajna területén lefektetett kőolaj- és földgázvezetékek épségének és működőképességének fenntartása jelentős fontossággal bír. Közvetlen földrajzi környezetünk államainak többsége a NATO, illetve az EU tagállama lett vagy belátható időn belül azzá válik -, és a bővítésből egyelőre kimaradók is elkötelezték magukat a közös euroatlanti értékek mellett, az integrációt választva felemelkedésük eszközeként. Az integrációs folyamat, a stabilitás zónájának kiszélesedése kedvező változásokat hozott a térség államainak belső viszonyaiban, egymás közötti kapcsolataiban. Az EU- és NATO-tagság perspektívája hatékony eszköznek bizonyult Európa átalakuló államai demokratizálódásának és szabad piacgazdaságának támogatására, szomszédsági és regionális politikájuk alakítására. Ma a kelet-közép-európai országok előtt álló legnagyobb

biztonságpolitikai dilemma, hogy melyik politikai entitás, az Európai Unió vagy az Egyesült Államok vezette NATO, legyen az amelyre alapozzák a biztonságukat. 61 http://www.doksihu VIII. Bibliográfia Asmus, Ronald D: A NATO kapunyitása; Zrínyi Kiadó, 2003. Bárdi Nándor (szerk.): Konfliktusok és kezelésük Közép-Európában: technikák és hagyományok; Teleki László Alapítvány, 2000. Dunay Pál – Gazdag Ferenc: Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, Tanulmányok – dokumentumok; Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, 1997 Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája; Osiris, 2000. Kennedy, Paul: A XXI. Század küszöbén; Napvilág Kiadó, 1997 Kőszegvári Tibor: A közép-európai térség és Magyarország biztonságát fenyegető veszélyek az 1990-es években; OKTK, 1996. Landesverteidigungsplan (Honvédelmi Terv) Bundeskanzleramt, 1985. 19 o Magyar statisztikai évkönyv 2002, Központi Statisztikai Hivatal 2003. 412

o Magyar statisztikai zsebkönyv 2001, Központ Statisztikai Hivatal 2002. 56 és 81 oldalak Dr. Matus János: Az európai biztonság problémái a múltban és a jelenben; ZMNE, 1999 Nemzetközi statisztikai évkönyv 2001, Központi Statisztikai Hivatal, 137-138.o Perczel György (szerk.): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza, ELTE Eötvös Kiadó, 1996. 40-43o és 47-56o Szabó József (főszerk.): Hadtudományi Lexikon, Magyar Hadtudományi Társaság, 1995 144-146. o Taylor, M.D: Bizonytalan harsonaszó 1959 67 o Trager, F.N, Simonie, FL: Bevezetés a nemzetbiztonság tanulmányozásába 1990 52 o 94/1998. (XII 29) OGY határozat a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelveiről Wörterbuch zur Sicherheitspolitik (Biztonságpolitikai Szótár) Mitter Kiadó, 1985. 113 és 125. oldalak Nagy László – Somogyi Gergely: Az európai biztonságpolitika védelmi dimenziója; Új Honvédségi Szemle 2003/6. szám 35-43 o Pirityi Sándor: NATO:

terjeszkedési bizonytalanság vagy bővítési taktika?; Új Honvédségi Szemle 2002/2. szám 34-47 o Szternák György: Az európai biztonság és a NATO; Új Honvédségi Szemle, 1998/6 füzet. Dr. Wolfgang Schäubele: Biztonsápolitika a XXI Évszázad küszöbén; Europäische Sichercheit 1999/3. szám 52-67 o 62