Religion | Church history » Spirituális teológia tételek

Spirituális Teológia tételek I. félév A tételek: 1. A spirituális Teológia mibenléte 2. A keresztény lelkiség rövid történeti áttekintése 3. Az aszketika és a misztika 4. A lelkivezetés 5. A találkozás 6. A találkozás akadálya: az önközpontúság (I) 7. A találkozás akadálya: az önközpontúság (II) 8. Irányultságunk megváltoztatása: az önközpontúságból az Isten központúságba 9. Az imádság, mint jelenség 10. Néhány gyakorlati megjegyzés az imádsághoz 1 Az egyes tételek részletesen 1. A Spirituális Teológia mibenléte Keresztény lelkiség in.: A keresztény szellemiség lexikona, Szerk: SCHÜTZ, Christian, Szent István Társulat, Budapest, 1988. 196-199 2. A keresztény lelkiség rövid történeti áttekintése Keresztény lelkiség története in.: A keresztény szellemiség lexikona, Szerk: SCHÜTZ, Christian, Szent István Társulat, Budapest, 1988. 199-201 2 3. Az aszketika és a misztika RAHNER, Karl –VORGRIMLER,

Herbert, Teológiai kisszótár, SZIT, Budapest, 1980. 48, 497-499. Amikor az aszketika felől közelítjük meg az Isten és az ember a találkozását, az emberrel kell kezdenünk, aki találkozni szeretne Istennel, hiszen minden vágya erre irányul, még ha nem is mondja ki. Ha a misztika felől indulunk, akkor Istennel kell kezdenünk, hiszen ő az, aki megkeresi az embert, hogy találkozzék vele, és titokzatos módon cselekszik az ember szívében. Bárhonnét indulunk ki, tantárgyunk arra tesz kísérletet, hogy összefoglalja, mit tehet az ember, hogy Istennel találkozzék, és leírja, Isten hogyan jelenik meg és cselekszik az emberben. Isten és ember találkozása, egymás keresése (vagy az ember menekülése ettől a találkozástól) egy életen át zajlik, s ennek iránya is változhat. Ráadásul egymással kölcsönhatásban is van a két tényező. Mi most csak a legalapvetőbb dolgokat vesszük sorra Először is tisztázzuk az aszketika valamint az aszkézis ,

továbbá a misztika fogalmát. Az aszketika „Így nevezik azt a teológiai diszciplínát, amely a konkrét keresztény létezés mibenlétével és feladataival foglalkozik az egyéni keresztény életvezetés szempontjából, és ennyiben különbözik mind a misztikától, mind az erkölcsteológiától (az aszketikát eddig gyakran a tökéletesedés tanával is összetévesztették). A legrégebbi dokumentum, amelyben az aszketika elnevezés előfordul 1655-ből származik, maga a diszciplína a 17. század óta létezik” 1 Érdemes megnéznünk Rahner milyen szempontokat ad az aszkézis mibenlétéhez. A szó eredete: gr.: gyakorlás, lemondás Mi nem a keresztény aszkézis? Ez a kérdés feltételezi, hogy létezik nem keresztény aszkézis is, mint ahogyan létezik is. A nem keresztény aszkézis külső megnyilvánulásai nagyon széles skálán mozoghatnak, de egyben nagyon hasonlóak is lehetnek a keresztény aszkézis külső megnyilvánulásaihoz. A keresztény és

a nem keresztény aszkézis közötti döntő különbségek alapvetően indíttatásaik különbözőségében rejlik. A keresztény aszkézis tehát, • Nem a sztoicizmus világtól való elszakadása, amellyel a sztoikus bölcs szabadságra és megingathatatlan nyugalomra tesz szert. • Nem az ószövetségi kultikus tisztasággal kapcsolatos, aminek kedvéért az ember lemondott valamiről, de nem is olyan jó cselekedet, amiért jutalmat várhatunk Istentől. • Nem világmegvetés, rezignált visszavonultság, az élhetetlen ember gyávasága, földi feladataink megtagadása. (Nem a talentum elásása) • Nem elsősorban morális aszkézis, vagyis nem az összes bűnös hajlamnak, adottságnak a legyőzése; nem pusztán önnevelés, melynek célja az ember harmóniájának megteremtése; nem pusztán az erény megszerzésének eszköze, és nem is fogyasztásról való lemondás, bármennyire fontos és értelmes is az. 1 RAHNER, Karl –VORGRIMLER, Herbert, Teológiai

kisszótár, SZIT, Budapest, 1980. 48 3 • • Nem kultikus aszkézis, melyben az ember áldozatot kínál fel az Istennek, mert úgy érzi, a profán, ellentéte a szentnek, és kisebb nagyobb áldozatokkal közelebb kerülhet Istenhez. Nem misztikus aszkézis, „melyben a szubjektum arra készül fel, hogy titokzatos módon átélje az istenit (miközben meghal a világ, az Én, a saját akarata számára stb.)” Mi a keresztény aszkézis? „A keresztény aszkézis inkább az emberi létezésnek mint egésznek kizárólag keresztény értelmezésében kell, hogy megnyilvánuljon. Az embernek egzisztenciálisan és meghamisítás nélkül magára kell vennie azt az eseményt, mely az emberi létnek mint egésznek e világon belüli értelmességét kérdésessé teszi, és ez az esemény a halál. Ha az ember a halál tényét elfogadja és szembe néz vele, ha személyesen igent mond erre a halálra-szántságra (vagy azért mert tudatosan-kifejezetten együtt halt meg

Jézus Krisztussal, vagy azért, mert implicit módon hisz benne), és azt az igent egzisztenciálisan realizálja azzal, hogy önként elébe megy ennek az apránként az egész élet folyamán realizálódó elmúlásnak, ha ezenfelül nemcsak készen áll a halálra, hanem ennek egzisztenciális komolyságát és benső igazságát is biztosítja azzal, hogy a szenvedésből mint a halál mozzanatából többet vesz magára, amint amit a sors rákényszerít: akkor gyakorol igazi, keresztény értelemben vett aszkézist. 2 Ez derül ki, ha rendszeres formában összefoglaljuk az Újszövetségnek az aszkézissel kapcsolatos kijelentéseit, amelyek szerint az embernek titokzatos, paradox azonosságuk miatt személyesen akarnia és vállalnia kell a kényszerűséget, Jézus követését, a szenvedést, a keresztet, a halált, anélkül, hogy valaha is egészen meg lehetne szűntetni ezt a kényszerűséget (és ennek fájdalmát); és amely kijelentések szerint a keresztény

aszkézis sohasem lehet százszázalékos, sohasem lehet az Istenhez vezető kizárólagos út, (lásd azokat a vádakat, hogy Jézus „falánk és iszákos ember” Mt 11,18 és köv.), hanem elhivatottság kell, hogy legyen (mint ahogy az aszkézis meghatározott formáihoz, pl. a szerzetességhez is elhivatottság kell). Az aszkézis előtérbe helyezése Pálnál és a korai kereszténység köreiben a közeli pazúziával magyarázható.” 3 Bizonyos aszketikus gyakorlatok, az aszkézis motívumai, jellemzőek egy-egy keresztény lelkiségi irányzatra, de korszakra is. A misztika A szó etimológiája: A görög mysztikósz melléknévből származik, jelentése ’titokzatos, a misztériummal kapcsolatos’. Etimológiailag a müo, ’bezárni, eltitkolni’ igéből eredeztetik, ami elsősorban a szem behunyását és a száj bezárását jelenti. A pogány ókorban – a kívülállók elől gondosan titkolt – ún. misztériumvallásokkal kapcsolatban használták

Rokonságban van a müeo, ’misztériumba beavatni’ igével is, aminek kifejezetten vallási jelentése volt. Az ősegyház három területen használta a misztika szót: a Szentírással kapcsolatban (misztikus 2 vö.: a latin mortificatio ’önmegtagadás’ jelentlését RAHNER 49-50. pp Talán azt is mondhatjuk, hogy az Istennel való találkozás már életformává vált számukra Azt mindenestre láthatjuk, hogy egy folyamattal van dolgunk. 3 4 értelem) a liturgiával kapcsolatban (misztikus Pászka, és misztikus kehely) és a spiritualitással kapcsolatban (Órigenész: a szentírásba való mély beletekintést „misztikusnak” mondja). A szóhasználat és története. Pszeudo Dionysius (Kr. u 500 k): az isteni dolgok megismerésének kimondhatatlansága kapcsán használja, és a felhő motívummal kapcsolja össze. (Mózes hagyomány; „A nemtudás felhőjének misztikus sötétsége”). Egyházatyák: nem a szubjektív pszichológiai tapasztalat, hanem a

láthatatlan világ ismerete, mely Jézusban érkezett el. A liturgia vezet ebbe a világba Dionysios kis könyve (Misztikus teológia a misztikus megismerés) a középkorban is ismert volt, de negatív szempontból, a „misztikus sötétség” szempontjából olvasták. A misztikus megismerés általánosan használt nevei a középkorban (a XIV. században is): „contemplatio” „eksztaszisz” „excessus mentis” (Clairvaux-i Szent Bernát) és a „dilatatio mentis” (Szentviktori Richárd). A XVII: szd-tól ezek helyett a misztikus és a misztika jött használatba, és önállósították: elszakadt a teológiától. „A misztika minden mástól elkülönülő, önálló tudomány” (Surin) Ekkor válik szubjektívvé, és a lélek útját jelöli Istenhez. A szd végén misztika ellenes irányzat alakult ki és harcot indítottak az új misztika, (azaz a pietizmus ellen). A misztika szó gyanússá vált. Különbséget tettek az aszketikus és a misztikus teológia,

az aszketikus és a misztikus életszentség között. A misztikát ettől kezdve gyakran azonosították a rendkívüli jelenségekkel, látomásokkal, lebegésekkel, eksztázissal, stb, és a szigorúan természetfeletti, a csodálatos világába száműzték, így kikerült a normális hitélet kereteiből. Mindez a racionalizmus és a felvilágosodás szemléletének kedvezett, mely a misztikát az okkult, a mágikus, a teljesen irracionális világába helyezte. Ez az oka a misztika szó mindmáig tartó pontatlan használatának. 4 Ez a helyzet a mi korunkra már tovább „fejlődött,” amennyiben a nyugati fogyasztói társadalom az Istennel való találkozás lehetőséget tagadja, vagy elutasítja, legalább is saját kulturális formái között, vallási igényének kielégítésére azonban misztikus, vagy misztikus jellegű tapasztalatokra vágyik, de úgy, hogy az semmiféle követelményt ne támasszon életével, életvitelével szemben. Egyszerre van tehát jelen

társadalmunkban a misztikus tagadása és elutasítása, és annak keresése, ami így irracionális formák, módok kereséséhez és elfogadásához vezet. „A misztika egyrészt bizonyos tapasztalást jelent: az egyes ember 5 belső találkozását 6 az őt magát és minden létezőt megalapozó isteni végtelenséggel, amely találkozás az embert 4 Ld: STEGGINK, Otger, misztika, in: SCHÜTZ, Christian, A keresztény szellemiség lexikona, SZIT, Budapest, 1988.267 5 Nagyon fontos, hogy az egyes emberről van szó, nem pedig több emberről. Az egyes ember említése a biztosítéka annak, hogy nem valamiféle tömegpszichózisról van szó, ami mesterségesen is előidézhető, misztikus jellegű tapasztalatokat eredményez, valamilyen hatás következtében: pl. pszichodelikus zene, stb Ez a tapasztalat mindig szigorúan egyéni, és nincs benne arról szó, hogy valakinek vagy valaminek a hatásaként jön létre, mint egyes szekták esetében tapasztalható. 6 Az egyháznak

azonban mindig is az volt a gyakorlata, hogy ezt az egyéni tapasztalatot arra rendelt személyek által hitelesítse. Így, pl amikor az emmauszi tanítványok a Jézussal való találkozás után „visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük lévőket. Azok elmondták ’Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!’ Erre ők is elbeszélték ami az úton történt, és azt hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.” (Lk 24,33-35) Azt látjuk tehát, hogy noha a két tanítvány a nagy élmény hatására még abban az órában útra kelt és visszatért az apostolokhoz, mégsem ők beszélték el először, mi történt velük, hanem először az apostolok mondták el tapasztalatukat, akik számára Jézus feltámadását az hitelesítette, hogy a 5 egyesíti a végtelenséggel; a keresztény misztikában, a zsidóságnál és az iszlámban ez a találkozás a személyes Istennel való találkozás. 7 Másrészt a

misztika jelenti e tapasztalás tudományos értelmezésének kísérletét, a rá irányuló reflexiót is (tehát tudományágat is).” 8 Rahner a következő megjegyzéseket teszi. 1.Misztikus jelenségek minden magasabb vallásban előfordulnak Ez nem a kultikus cselekmény következménye, hanem az egyes személynek a maga alapjaiban való elmerülése. (Persze nem kizárt a kultusz közvetítése sem.) A misztikus üzenet leírása mindig csak „dadogás” marad. („Uram, új szavakat adj nekem!” – Avilai Szent Teréz.) Feltámadott Úr megjelent Simonnak. A két tanítvány élményét aztán az apostolok hite és tapasztalata hitelesítette. Az apostolok, tehát az „arra kijelölt tanúk” (Ap Csel 10,41) tapasztalata szolgált a későbbiekben zsinórmértékül a többi tanítványnak és hívőnek tapasztalatuk értelmezésében, hitélményük feldolgozásában. Ugyanígy van ez a szentségekkel kapcsolatban is. Senki sem szolgáltathat ki magának a szentséget

Még pl. keresztelni pogány is keresztelhet, de saját magát senki sem keresztelheti meg Szépen ír erről az evangélikus Dietrich Bonhoeffer. „Az önmagamnak adott megbocsátás sohasem vezethet a bűnnel való szakításra; ezt csakis Isten ítéletes és irgalmazó Igéje adhatja meg. Ámde ki biztosíthat arról, hogy a bűnvallásban és a bűnbocsánatban csakugyan az élő Istennel van találkozásom, s nem önmagammal? Nos, Isten a testvérem által ad erre bizonyosságot. Testvérem szakít ki az önáltatás köréből, Ha bűneimet előtte vallom meg, tudom, hogy nem vagyok egyedül, s az ő jelenlétének valóságában Isten jelenlétét tapasztalom meg. Amíg csak magányomban vallom meg bűneimet, minden homályban marad; de ha testvérem is jelen van, a bűnt napvilágra kell hoznom. Ám így is, úgy is napvilágra kerülne valamikor, s jobb, ha ez már most megtörténik köztem és testvérem között, mintsem hogy az utolsó ítéletkor kellejen

megtörténnie. Isten kegyelme, hogy testvérem előtt bűnvallomást tehetek: az utolsó ítélet borzalmától megkímélő kegyelem. Testvéremet azért kaptam ajándékba, hogy általa már itt meggyőződhessem Isten ítéletes és irgalmazó valóságáról. Ha bűneimről testvérem előtt teszek vallást, nem magamat ámítom; megbocsátásuk felől is úgy lehetek egészen bizonyos, ha Isten fölhatalmazásából és az ő nevében testvérem ad rájuk bocsánatot. A testvéri gyónás ajándékát Isten azért adta, hogy bocsánata felől bizonyosságunk legyen.” (Idézi: BARSI Balázs, Hitünk foglalata, Bp 1998 53-53) S végül a hivatás dolgában is ezt a gyakorlatot követi egyházunk. Van egy egyéni, belső tapasztalás, amit aztán kívülről meg lehet ítélni. Ha valóban Istentől jövő egy hivatás, akkor annak általában meg vannak a maga kifelé is megnyilvánuló jelei. Ezek alapján, egy ezzel megbízott személy meg tudja ítélni, hogy amit az illető

belső élményében hivatásként átél, valóban Istentől van-e. Vagyis, hogy az illető elinduljon-e a papság vagy a szerzetesség útján. (Ezt úgy is lehet mondani, hogy alkalmas, vagy nem alkalmas az illető) Ez a mérlegelés nagyon fontos, hiszen attól kíméli meg az embert, hogy a későbbiekben élete összeomoljék a terhek alatt, amit egyébként arra rendelve, vagy egészségesen el tudna viselni. Fontos, hogy ezt időben felismerjék 7 Így a misztikus tapasztalás is a keresztény hit alapstruktúráját követi, mely a vallási jelenségek esetleges hasonlósága ellenére is alapvetően különbözik a nem keresztény hit és vallás szemlélettől, annak struktúrájától, imamódtól. A nem keresztény vallások esetében a kezdeményező az ember, aki azért igyekszik minden módon elérni Istent, hogy az nyilatkozzék meg neki, teljesítse kívánságát stb. Ezzel szemben a keresztény hit, imádság és misztika alapszerkezete az, hogy Isten a

kezdeményező. Ő szólítja meg az embert, aki válaszol neki Lehet, hogy az így adott „válasz” megjelenésében hasonló lesz a pogányok vallásgyakorlatához, de kiinduló pontja döntően más, és ez rendkívül jelentős. Minthogy Isten a kezdeményező, és Jézusban Isten tökéletesen kinyilatkoztatta magát, ezért mondhatjuk, hogy Jézusban minden korok, minden vallásos emberének vágyakozása beteljesedett. Ő a válasz, minden nem keresztény vallás istenkeresésére, és minden Isten megtapasztalására irányuló emberi erőfeszítésre. Vö: KEK 422-429 Továbbá: II János Pál pápa más tanításait is: „Isten Fia megtestesülését az egész emberi nem üdvösségének misztériumát fogjuk ünnepelni. Sok bíboros és püspök javaslatára ennek az évnek az általános témája: Jézus Krisztus, a világ egyetlen üdvözítője tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Vö Zsid 13,8 (Tertio Millenio Advenienete 40) „A Krisztussal való

találkozásban fedezi föl minden ember saját életének misztériumát. Jézus az igazi újdonság, aki az emberiség minden várakozását felülmúlja. Újdonsága örökre megmarad a történelem egymást követő korszakain át” (Incarnationis Mysterium 1.) 8 RAHNER, 497. 6 „A mágia különleges eszközök alkalmazásával azt akarja elérni, hogy tőle függjön az isteni hatalommal való találkozás, a misztikus látást pedig mindig ajándékként éli át az ember.” Az aszkézis előkészület lehet a misztikus találkozáshoz. (Főleg nem keresztény vallásokban) Fennáll annak veszélye, hogy a misztikus tapasztalást monizmus és panteizmus értelmében magyarázzák (mivel a lélek miközben tudatában van, az idő és tárgyiasságának megszűnését éli át.) E tévtanokhoz a misztikus tapasztalatnak semmi köze nincs 2. A természetes misztika révén az isteni végtelennel való találkozást bárki átélhet, a keresztények is, (sőt ez már benne

is van a transzcendencia tapasztalásában.) Ebből az a kísértés fakadhat, hogy az ember elutasítsa Isten Igéjének, Jézusnak az Istennel való egyesülésben betöltött közvetítői szerepét. 9 A keresztény misztika is a végtelen misztikája, „de az ember felemelését Istennek az ember által tapasztalt önközlése végzi el.” Ily módon a misztikus egyesülést, akárcsak a boldog színelátást az a tény közvetíti, hogy Isten történelmi módon leszállt Fiában az emberekhez. Ez rendkívül fontos megállapítás, mert ez azt is jelenti, hogy keresztény szempontból nézve Isten a kezdeményező: „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért”. (1Jn 4,910) A keresztény misztika tehát krisztus-misztika 3. Jézus az emberiséggel az egész

teremtett világot megváltotta, tehát a keresztény misztikus tapasztalat nem a világ elutasítása, nem is a végtelen mindenséggel való találkozás, hanem „a világ bevonása a személyes Istennel való találkozásba, szeretetközösségbe.” (A nem 9 Itt kell megjegyezni, hogy a keresztény aszkézis és misztika tehát nem azonos holmi önmegvalósítással, önmegváltó technikákkal. Avilai Szent Teréz így ír erről: „Nézetem szerint, ha a lélek a maga erejéből igyekszik valamelyest előbbre jutni ebben az egyesülő imában, ha egy pillanatra tud is látszólag eredményt fölmutatni, az hamarjában ismét össze fog omlani, mert nincs szilárd alapja. Nem mondom én, hogy ne fejtsenek ki igyekezetet, s ne őrizzék gondosan Isten jelenlétének tudatát: de ha tényleg képtelenek volnának még csak egy jó gondolattal is foglalkozni, – ami, mint mondottam, olykor megtörténik – azért ne essenek mindjárt kétségbe. Haszontalan szolgák vagyunk,

mit csodálkoznánk azon, ha semmire sem vagyunk képesek? Ismerjük be inkább saját tehetetlenségünket: ezt akarja az Úr, és azután tegyünk úgy, mint azok a kis szamarak, amelyek a vízemelő kerekeket hajtják; bár be van kötve a szemük, s nem is tudják mit tesznek, több vizet merítenek, mint a kertész, ha még annyira megerőlteti is magát.” (Jézusról nevezett Szent Terézia összes művei, Önéletrajz, ford: Szent Teréziáról nevezett Ernő atya, Bp. 1927 XXII Fejezet, 225-226) – A fejezet címe is sokatmondó: „Ha a szemlélődő lelkek biztos úton akarnak haladni, akkor ne igyekezzenek fölkapaszkodni a szemlélődés magasabb fokára, hanem várják meg, amíg az Úr maga emeli fel őket oda. Krisztus Urunknak emberi természete az a közvetítő eszköz, amelynek segélyével az ember feljuthat a legmagasabb szemlélődés színvonalára. Elmondja, hogy e tekintetben ő maga egyszer mekkora tévedésben volt. Ez a fejezet igen tanulságos” „Az

is világos előttem, s azóta teljesen beláttam, hogy ha az Úristennek kedvében akarunk járni, s azt óhajtjuk, hogy nagy kegyelmekben részesítsen bennünket, úgy illik és úgy akarja Ő, hogy minden ennek a szentséges emberi természetnek [ti. Jézus Isten-emberi természetének] közvetítésével történjék, amelyben Ő Szent Felségének saját szavai szerint gyönyörűsége telik. Számtalan esetben tapasztaltam ezt s az Úr maga is megmondta nekem. Világosan megértettem, hogy ezen a kapun kell belépnünk, ha azt akarjuk, hogy Ő Szent Felsége, az ég uralkodója nagy titkokat közöljön velünk. Azért is, Uram, Kegyelmed [ezt gyóntatójának írja] ne keressen más utat, még ha föl is ért volna már a szemlélődés csúcsára; mert ez az út teljesen megbízható. Ez a mi Urunk reánk nézve minden jónak forrása; Ő majd személyesen fogja önt oktatni. Elmélkedjék az Ő életéről: ez a mi legjobb mintaképünk” (XXII fejezet, 221-222.) 7

keresztény misztikában is csak Jézus Krisztuson keresztül élhetik át a személyes Istennel való találkozást.) Minthogy Jézus a Szentlélekben a Szentháromságot közvetíti, a keresztény misztika szentháromság-misztika, ezért nagy jelentőségűek a Szentlélek kegyelmi adományai. Ezek segítségével magyarázhatók a misztikus felemelkedés lépcsőfokai. A hármas út keresztény tapasztalatáról majd később lesz szó, de annyit érdemes megjegyeznünk, hogy az aszkézis lehet az első fok, melynek segítségével a lélek alkalmassá válik arra, hogy világosabban tudja tapasztalni a kegyelmet, Istent. Azután a lélek már nem aktív, hanem passzív, vagyis befogadja Isten adományait. Érdemes megjegyeznünk, hogy a misztikus tapasztalást különös pszichológiai jelenségek kísérhetik, de ezek a voltaképpeni misztikának nem lényeges mozzanatai. 8 4. A lelkivezetés A lelkivezetésről Szt. Ferencnek a Leó testvérnek írott levele alapján

beszélünk, de érdemes hozzá még elolvasni: Thomas Merton: Lelkivezetés és elmélkedés c. könyvét 10 Kiinduló pontunk: Levél Leó testvérhez 11 1Leó testvér, Ferenc testvéred üdvöt és békét kíván. 2Úgy beszélek hozzád, fiam, mint az édesanya; mert mindazt, amit az úton beszéltünk, röviden egy szóba és tanácsba foglalhatom össze, és ha újból hozzám kellene fordulnod tanácsért, akkor is csak ezt tanácsolhatnám: 3Ha az Úristen tetszésének keresésében s az ő nyomdokának és szegénységének követésében bármilyen út célravezetőbbnek látszik előtted, az Úristen áldásával és az én engedelmemmel válaszd azt. 4És ha lelked békéjéért, vagy más vigasztalásért szükségét éreznéd, hogy megint hozzám jöjj, csak jöjj, Leóm. Néhány szó a levélről A Leó testvérnek írott levél, Szt. Ferenc azon írásai közé tartozik, melyek autográfban maradtak meg. A hártyára írott levelet ma a spoletói dóm

kincstárában őrzik Már önmagában ez a tény is nagyon érdekessé teszi. Ezen felül azonban a személyes levelek közül való (Három ilye maradt fenn: egy miniszternek, a Szent Antalnak és a Leónak írott levél.) Ferenc ezekben a levelekben sokkal személyesebb, feltárul mély embersége, lelki érzékenysége, emberi kapcsolatainak milyensége, mély érzelem világa, ereje, és nagyon szeretetre méltó személyisége. A többi levélben Ferenc mindig minoritását, kicsinységét hangoztatja. Érthető, hogy miért. Itt azonban csak azt olvashatjuk: Ferenc testvéred („Frater Leo, frater Francisco tuo salutem et pacem.”) Ki ez a Leó testvér? Elég sokat tudunk róla. Assisi szülötte, akinek háza a mai via Giottón állt Assisiben Ferenc nevére és ezzel ellentétes szelíd természetére utalva csak így szólította: „Leó testvér, isten juhocskája.” Leó testvér azonban pap volt, és Ferenc titkára,bizalmasa, gyóntatója is, ami még izgalmasabbá

teszi kettőjük viszonyát illetve ezt a levelet. Az is sokat mond kettejük kapcsolatáról, hogy a másik fennmaradt Ferenctől származó autográf szintén Leó testvérnek íródott. Keletkezését Celanói Tamás a következőképpen mondja el: „Egy testvér kísértéséről, aki mindenáron valami írást akart a szent kezéből Amikor a szent Alverna hegyén cellájába zárkózva imádkozott, egyik kísérőjének olthatatlan vágya támadt, hogy Szent Ferenc keze írásával valami szentírási helyet kapjon. 10 MERTON, Thomas Lelkivezetés és elmélkedés, Prugg Verlag, Eisenstadt 1974. Assisi Szent Ferenc művei, BALANYI György fordításának (Az egyszerűség útja Budapest) a latin kritikai szöveg és modern fordítások alapján elvégzett javítása. Ferences források - 1 A sorozatot szerkesztik: Hidász Ferenc OFM és Várnai Jakab OFM. Kiadja: Agapé Újvidék - Szeged - Csíksomlyó, 1993 89 11 9 Ugyanis nagyon erős kísértést szenvedett, de nem a

test, hanem a lélek részéről, és azt hitte, ily módon könnyebben kilábol a kísértésből, vagy legalábbis könnyebben viseli el. S bár égett a vágytól, mégsem merte a szent atya elé tárni a dolgot. Csakhogy amit az ember elhallgatott, azt kinyilvánította a Szentlélek. Egy napon ugyanis boldogságos Ferenc magához szólította a testvért, és ezt mondta neki: "Hozz nekem azonnal papírt és tintát, mert le akarom írni az Úr szavait és az Ő dicséretét, melyekről az imént szívemben elmélkedtem." A testvér rögtön elhozta a kért dolgokat, a szent pedig saját kezűleg leírta az Úr dicséretét és szavait úgy, ahogyan magában elgondolta, és befejezésül a testvérnek szánt áldást. Utána ezt mondta: "Fogadd el ezt a lapot, és őrizd gondosan egészen halálod napjáig!" És abban a pillanatban elmúlt minden kísértése. Az írást továbbra is megőrizte, és később is csodák történtek általa.” (2Cel 49) Ugyancsak

Leónak mondta el, vagy együtt élték át a tökéletes boldogságról szóló történetet, látta a stigmatizációt is, és még nagyon sok mindenben társa volt Szt. Ferencnek, tehát olyan valaki, akivel együtt kereste az evangéliumi utat. Neki tehát elég egy birtokos jelző, és ez egyben utal viszonyukra, bemutatja annak örömteli és bizalmas volát, és egyben meg is adja a Ferenctől kapott tanácsot őrző levélke tartalmát, hangnemét. A levél alkalmazása Nem akarok olyasmit belemagyarázni, ami nincs benne, és nem akarok ráhúzni meglévő ismereteket erre az írásra, de véleményem szerint ez a levél Ferenc lelkivezetési stílusát mutatja, ill. alkalmas arra, hogy a lelkivezetés alapelemeit e levélen keresztül bemutassuk. A lelkivezetés és gyónás gyakorlata ma sok keresztény számára sok kérdést vet fel, ugyanakkor úgy vélem, nagy érdeklődésre is számot tart. Ferenc és Leó egymáshoz való viszonya Ferenc lehetett Leó

lelkivezetője, hiszen Leó azt az életformát akarta követni, amit Ferenc talált meg. Ebből a szempontból különösen izgalmas, hogy Leó Ferenc gyóntatója volt, mégis Ferenc volt mester, az egyszerűség útját kitaposó vezető. A bizalom légköre és a szerepek kijelölése Így, ilyen minőségben érthető az első mondat: „Úgy beszélek hozzád, fiam, mint az édesanya.” Meglepő hasonlat, de az anya Ferenc életszabályaiban mindenkor a gondoskodó és teljesen elfogadó szeretet képe. Említi a remeteségeknek adott regulában és a meg nem erősítet regulában is, amikor arról beszél, hogy a testvérek bizalommal tárják fel egymásnak bajaikat és szükségleteiket, és egymástól kérjék, amire szükségük van, mint szegény kis gyermekek. Celanói Tamás szerint azonban Leó testvér eléggé félénk volt, és volt olyan helyzet, amikor kívánságát nem merte Ferenc előtt feltárni. Leónak ezt a természetét ismerve még inkább

értékelnünk kell, hogy Ferenc ilyen bátorító, biztonságot nyújtó atmoszférát teremt. Az első mondatról már beszéltünk, mellyel Ferenc belehelyezte ezt a levelet kettejük bizalmas és bensőséges kapcsolatába, amikor egyszerűen csak „Ferenc testvérednek” titulálja magát a levél elején. Ezzel kifejezéssel („Úgy beszélek hozzád, fiam, mint az édesanya”) pedig a már megteremtett bizalom légkörében teljesen világosan érzékelteti, ki az anya és ki a 10 fiú, vagyis a lelkivezetési kapcsolatban pontosan kijelöli mindkettőjük helyét. Ez a hely az adott esetben nem felcserélhető, és tisztázása alapvető. Az Úristen tetszésének keresése és nyomdokainak követése, mint a lelkivezetés célja Hogy egész pontosan miről is beszélgettek az úton, nem tudjuk, de azért Ferenc összefoglalja, amikor a tanácsot „az Úristen tetszésének keresésében s az ő nyomdokának és szegénységének követésében” adja. Nyilván

erről beszélgettek az úton Úgy gondolom ez már magában is foglalja a lelkivezetés célját. Mindebből világos, hogy mire irányul a lelkivezetés Egyértelmű, hogy nem egyszerű tanácsadás, probléma megoldás, supervisio, pszichoterápia. A lelkivezetés az üdvösségre irányul. Ferenc számára azonban „az Úristen tetszésének keresése s az ő nyomdokának és szegénységének követése” a szerzetesi élet szinonímája is. Ez a lelkivezetés tehát a szerzetesi élet keretein belül zajlik, ill. ez teszi szükségessé Ez a speciális életállapot és élethelyzet, ez a speciális út igényli az útmutatást, a lelkivezetést. Persze maga az út, amikor beszélgettek Ferenccel szintén sokkal több, szimbolikus valóság is egyben. Ha pedig még visszaemlékezünk az emmauszi útra is, melynek sémájára Izidor Baumgartner egész pasztorál pszichológiáját felépíti, nekünk is többet mond az hogy Ferenc „mindazt, amit az úton beszéltünk”

foglalja össze egy szóba. Tehát egy folyamatról van itt szó. A lelkivezetés, mint felszabadító igazság és mint Istentől jövő válasz A levélből az is világos, hogy Leó testvér el volt akadva. Nem látta pontosan, hogy „az Úristen tetszésének keresésében s az ő nyomdokának és szegénységének követésében” mit is kell tennie, mi lesz a következő lépése az úton. Erről az útról beszélgettek az úton Leó számára ennek beismerése és Ferenc előtti feltárása volt az a valóság, az az igazság, mely szabaddá tette. Már maga az is figyelemre méltó, hogy Ferenc levelet írt Leónak. Tudjuk, más alakalommal az történt, hogy „bár égett a vágytól, – hogy ti. Ferenctől legyen valami írott emléke –, mégsem merte a szent atya elé tárni a dolgot. Csakhogy amit az ember elhallgatott, azt kinyilvánította a Szentlélek.” 12 Vagyis itt az életrajzíró Istentől jövő feleletnek tartja Ferenc válaszát. Úgy gondolom, a

lelkivezetés valóban az is A lelkivezetés válasz, Isten felelete arra az igényre, melyet a lélekben a próbatétel teremt. 13 – írja Thomas Merton Ferenc, mint lelkivezető gyakorlata A továbblépéshez nem árt felidéznünk a teljes levelet, egészen idáig. „Úgy beszélek hozzád, fiam, mint az édesanya; mert mindazt, amit az úton beszéltünk, röviden egy szóba és tanácsba foglalhatom össze, és ha újból hozzám kellene fordulnod tanácsért, akkor is csak ezt tanácsolhatnám: Ha az Úristen tetszésének keresésében s az ő nyomdokának és szegénységének követésében bármilyen út célravezetőbbnek látszik előtted, az Úristen áldásával és az én engedelmemmel válaszd azt.” A levélnek ez a legváratlanabb, de legzseniálisabb fordulata is, mely a lelkivezetés alapkérdéseit érinti. Először is Ferenc semmi olyant nem mond Leónak, amit korábban nem beszéltek volna, vagy ami Leó számára újdonság lett volna. Úgy tűnik, ezzel

megerősíti Leót az istenszolgálatban. 12 13 2Cel 49 MERTON 8. 11 Másodszor Ferenc mintegy visszadobja a labdát. Az a tanácsa, hogy nem ad neki tanácsot, hanem arra ösztönzi: ismerje fel, és kövesse belső inspirációit, intuícióit. Keresse „az Úristen tetszésének keresésében s az ő nyomdokának és szegénységének követésében” a legcélravezetőbb utat. Ez a mondat rendkívül fontos Ferenc arra vezeti rá Leót, hogy neki magának kell megélnie életét, magának kell harcait megvívni, megtalálni útját: Ő nem lehet Szt. Ferenc, ő csak Szent Leó lehet (Boldogként is tiszteljük a rendben) Léphet ugyan Ferenc nyomába, de akármennyire fontos is neki annak az útnak az ismerete, amit Ferenc járt be, akkor is csak ferences, és nem Ferenc lesz. Ferenc tehát nem hogy nem erőlteti rá a saját útját, hanem az engedelmesség erejénél fogva egyenesen megkívánja tőle, hogy rátaláljon saját útjára. S amikor Ferenc még hozzáfűzi,

hogy ezt a legcélravezetőbb utat „az Úristen áldásával és az én engedelmemmel válaszd,” teljesen egyértelművé teszi, hogy nem veszi el tőle az engedelmesség nevében a saját életéért érzett felelősség súlyát. Sőt rámutat arra is, hogy az engedelmesség a lelkivezetésben sem a másik ember megnyomorítására, vagy a rajta való uralkodásra való, hanem arra, hogy Isten szerinti mivoltának kiteljesedését segítse elő, éppen Isten akaratát közvetítve feléje. De Ferenc még az engedelmesség nevében sem hajlandó az egyéni felelősséget elvenni, és ez által lelki infantilizmusba taszítani a vezetettet. (Nagyon tanulságos ez annak megvilágítására, mire is való a lelkivezető, mit várhatok egy lelkivezetőtől. Pl A lelkivezetés révén majd megoldódik minden kérdésem, és problémám. Nem Majd a lelkivezető megoldja azokat Nem Vagy amit szeretnék, és amit jónak gondolok, mindazt azonnal már birtoklom is, és annak megfelelően

cselekszem is. Nem. A lelkivezető nem csodadoktor stb Sokkal inkább társ De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hatékony lelkivezetéshez az engedelmesség is szükséges.) Jövőbe mutató lelkivezetés A levélnek erre a remek tanácsára némi rosszindulattal azt mondhatnánk, hogy egyszerűen egy elegáns mondattal áthárítja a felelősséget, távol akarja magától tartani a vezetettel való találkozás terheit. A levél befejezése azonban világossá teszi, hogy Ferenc nem egyszerűen lerázta Leót. Ezt írja ugyanis: „És ha lelked békéjéért, vagy más vigasztalásért szükségét éreznéd, hogy megint hozzám jöjj, csak jöjj, Leóm.” Ez a monda megvilágítja, hogy mik legyenek a továbbiakban a Ferenccel való találkozásának kritériumai: a lélek békéje, vagy más vigasztalás. Vagyis ebben is nagyon-nagy szabadságot ad neki De azzal, hogy bíztatja, jöjjön csak, amikor szükségét érzi, nem lerázza, sokkal inkább bátorítja,

hogy ne kételkedjen: Ferenc rendelkezésére fog állni. Ezzel a mondattal ismét a bizalom légkörébe helyezi a beszélgetést, illetve a levelet. Leó testvérnek ez az újbóli hívása azt is jelzi, hogy az úton, a szerzetesi életben továbbra is szükséges a lelkivezetés, és ennek nem szab határt sem kor, sem elért „pozíció.” (Leó igazán Ferenc közeli társának számított.) Jelzi azt is, hogy újra meg újra meg kell találnunk azt, hogy hogyan éljük meg szerzetesi életünket az adott körülmények között. Ehhez pedig külső segítségre is szükségünk van. Éppen azért nem gondolhatjuk azt, hogy a lelkivezetés csupán a képzési idő velejárója, és annak egyik nyűge. Kérdés: nem ennek a bátorításnak a hiánya okozza-e, hogy sok fiatal testvér úgy érzi, „nincs embere,” akihez megint csak oda mehetne, aki levinné a fürdőbe, mikor a víz mozgásba jön? S nem ez-e az oka annak, hogy ha egy szerzetesi közösségen belül nem talál

ilyen testvért, akkor keres azon kívül, – nem lelkivezetőt, hanem pótlékot –, és oda megy, mert az is hívogató hatással van rá? Nem ez-e az oka annak, hogy olyan sok fiatal elbátortalanodik a képzést követő igencsak törékeny időszakban? 12 A lelkivezetés mozzanatai a levélben Összegezzük, mit tanít a lelkivezetésről ez a rövidke levél, és a lelkivezetés milyen mozzanatait találjuk benne! Általánosságban: • A lelkivezetés történetét tekintve monasztikus fogalom, és a speciális körülmények közötti keresztény élet szükségletéből fejlődött ki. • A lelkivezetés válasz, Isten felelete arra az igényre, melyet a lélekben a próbatétel teremt. 14 • A lelkivezetés az üdvösségre irányul, nem pusztán tanácsadás, vagy pszichoterápia. • A lelkivezetés érinti a teljes embert, az egész személyiséget, mint ahogy „Úristen tetszésének keresése s az ő nyomdokának és szegénységének követése” is. •

Segít felismerni és követni Isten sugallatait A vezetett részéről: • Az üdvösségre, és Isten akaratára keresésére („az Úristen tetszésének keresésére”) irányul. • Saját énjének, hivatásának és útjának megtalálására, és az abban való kibontakozásra irányul. • Hogy az úton előre jusson, szükséges egy másik ember és fel kell előtte tárulkoznia. • A vezetettnek magának kell rátalálnia saját útjára. (Amit én megtudok oldani, azt nekem kell, és nem kell a megoldásért máshoz fordulnom.) • Szembesít saját pillanatnyi helyzetemmel, a realitással. Segít a nehéz helyzetek áthidalásában. • Nem kap kész válaszokat és megoldásokat problémáira, kérdéseire. • (Ferenc semmi olyant nem mond Leónak, amit korábban ne beszéltek volna, amit Leó nem tudott volna már úgy is.) Tanácsának összefoglalása azonban megerősít az Úr szolgálatában. A vezető részéről: • Tudja ki a vezető és ki a vezetett. •

Nem a saját útját kényszeríti rá a vezetettre, hanem abban segíti, hogy az megtalálja a magáét. • Meghagyja a vezetett szabadságát. • Kapcsolata a vezetettel mélyen emberi. • Megteremti a bizalom légkörét. • Segíti, hogy a vezetett fel tudjon tárulkozni. A találkozás motívuma a levélben 1. Találkozás a másik emberrel a lelkivezetővel, aki újabb találkozásokra sarkallja. Ferenc másik már említett autográfja is ezzel kapcsolatos A lelkivezető mintegy katalizálja a vezetett találkozását Istennel. De csak 14 MERTON 8. 13 katalizálja, mert ő nem tud helyette találkozni, és így megmarad a vezetett szabadsága és egyben felelőssége is. 2. Ferenc szavai arra ösztönzik Leót, hogy tekintsen magába, találja meg azt, ami a legcélravezetőbbnek látszik előtte. Találja meg saját útját, azaz találkozzék saját magával. 3. S ha ezt megtette, akkor egyben rátalál az Úristennel való találkozásának saját útjára is. 14

5. A találkozás,(mint a lelkiélet kulcs szava) Sokat gondolkodtam, mi lehet az, ami a legátfogóbban kifejezi mindazt, amit át kell adnunk, és amibe bele lehet sűríteni az Isten és ember kapcsolatának útját. Jálics Ferenc nyomán ez a szó a találkozás lett, ami – nagyképűen szólva – egyfajta perszonalista megközelítést is eredményez. Ezért volt nagy öröm Benedek pápa Enciklikájában olvasni: „A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad." 15 E találkozás során találkozunk Istennel, és rátalálunk saját hivatásunkra is. 16 De ugyancsak ez kerül elő jelenlegi generálisunk, José Rodrígues Carballo beszámolójában is, melyet a 2006-os Nagykáptalan számára készített. „Múlt, jelen és jövő elválaszthatatlan. Rendünk számára szorosan összekapcsolja ezeket egy

dinamizmus: kilépni mások felé, találkozni a másikkal, építeni, tanúságot tenni. Általában ilyen időrendben, egymást kiegészítve, és ez visz előre most is. Kilépni mások felé: fizikai és lelki útonjárás, amely azokra jellemző, akik megfogadták, hogy sine proprio fognak élni. A találkozás ennek következménye, magatartás és életprogram, készség a párbeszédre, a megosztásra. Az építés a kreatív hozzáállás, amely jövőt ad találkozásainknak. A tanúságtétel összesíti a hármat: igazolja, erőt ad nekik” 17 Ezek után talán érdemes Kapisztrán Szt. János egyik leveléből is idéznünk, mert egészen meglepőnek találhatjuk. „Ugyancsak [kívánom], hogy a novíciusoknak állapíttassék meg egy óra az elmélkedés számára (una hora pro oratione mentali), hogy megtanulják megismerni magukat, [azért,] hogy meg tudják ismerni Istent.” 18 (A helyes megértés szempontjából fontos kiemelnünk, hogy a mondat szerkezetéből

egyértelmű: azért kell megtanulniuk magukat megismerni, hogy Istent is meg tudják ismerni.) De ferences szempontból is óriási jelentőségű a találkozás. Szt Ferenc Végrendeletben egy találkozás történetbe – a leprással való találkozásba és annak megcsókolásába – sűríti megtérésének lényegét. „Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére. Utána egy kévés ideig még vártam, azután elhagytam a világot” 19 Említhetnénk és elemezhetnénk san damianói tapasztalatát is. 15 Deus caritas est XVI. Benedek pápa Az Isten Szeretet kezdetű enciklikája Szent István Társulat, Budapest, 2006. 1 16 JÁLICS Ferenc,

Bevezetés a szemlélődő életmódba és a Jézus imába, Manréza – Korda, 2001. 30: Az Istennel való találkozás és önmagunk megtapasztalása. 17 CARBALLO, José Rodrígues miniszter generális beszámolója a 2006-os rendkívüli Nagykáptalannak. Egyértelműen és merészen Ford.: Várnai Jakab (Kézirat) 11 18 „Item, quod instruatur novitiis una hora pro oratione mentali, ut discant se ipsos cognoscere, ut possint cognoscere Deum.” Ld: GLASSBERGER, Chronica, AF, II, 342 p és WADDING Annales Minorum, ad ann 1452, suppl., N3 (ed cit XII 183-184 pp) idézi: Ignatius BRADY, OFM Mental prayer and the Friars Minor in: Franciscan Studies, 11 (1951), 333-334. 19 Végrendelet 1-3. in: Assisi Szent Ferenc művei, BALANYI György fordításának (Az egyszerűség útja Budapest) a latin kritikai szöveg és modern fordítások alapján elvégzett javítása. Ferences források - 1 A sorozatot szerkesztik: Hidász Ferenc OFM és Várnai Jakab OFM. Kiadja: Agapé Újvidék -

Szeged Csíksomlyó, 1993 57 15 A találkozás, mint az emberi élet alapvető mozzanata 20: • • • • • Életünk mozgatórugója a másik emberrel való találkozás – akár megnyílunk, akár bezárulunk. Az ember magában nem tud élni, nem elég önmagának (Mauglik nincsenek. Vö Éva teremtése, és hogy a börtön büntetés, miért büntetés) A másik ember nélkül, a találkozás nélkül nem élet az élet. Az emberi élet alapfeltétele a kettős irányú mozgás: részt adni az életünkből a másik embernek, és befogadjuk azt, amit a másik ember ad nekünk magából. Ez egy folyamat, melyben kiemelkedő helye van a találkozásnak. Ahhoz, hogy emberek legyünk szükségünk van találkozásra: a másik segít ki zárt világunkból. Esetleg megállnak nálunk, és bennünket magunkat is megállásra késztetnek. A találkozás áthidalja az emberek közötti távolságot, de közben a személy önállósága is megmarad. Ha az önállóság

megszűnne, többé már nem beszélhetnénk találkozásról. Szükségem van a másikra, akit teljesen be nem fogadhatok, mert elősegíti, hogy önmagammá váljak. De a találkozás nem old fel, megmarad egyéni életem. Amik vagyunk, annak a sokféle találkozásnak köszönhetjük, melyben részünk volt életünkben. Ezeken belül is van 1-2, amit úgy is emlegetünk, hogy életre szóló találkozások. Ezek lehetnek „+” vagy „–„találkozások egyaránt: megnyitnak, vagy bezárnak, nem bontakoztatnak ki, nem ösztönöznek, inkább bénítanak, akadályoznak, ijesztőek, jelentéktelenek, semmitmondóak, amelyek kioltják bennünk az elmélyült találkozás reményét. visszahúzódás, a csalódást, sebet okozó találkozások után Minden találkozás kockázat is. „Mert amikor az ember bezárul, elveszíti bátorságát az újabb találkozáshoz, kihuny az élet. Hiszen »minden igazi élet: találkozás«” (M Buber) Annak tényezői, hogy milyen hatást

gyakorol ránk egy találkozás: 1. Mi milyen tapasztalatokkal rendelkezünk a „találkozásokról”? 2. Kivel találkozunk? 3 Mi történik velünk a találkozásban? • 1. A mi előzetes tapasztalataink Ez a legsúlyosabb: milyen elvárások töltenek be bennünket a találkozás pillanatában. Nagyon nehéz elfogulatlanul, vagy előítélet menetesen közeledni a másik emberhez. Hogy mi hogyan érkezünk, az erősen rá fogja nyomni a találkozásra a bélyegét. (elfogultan, elvárásokkal, félelmekkel, bizakodva stb.) Fontos hatást gyakorol rá még maradandó, mélyen rejlő tapasztalatunk is (Vö: annak tragikus volta, hogy a szülőknek arra kell tanítaniuk a gyerekeket: „Ne állj senkivel se szóba az utcán stb.” – Lehet, hogy ezt ide nem kellene, de kérdés: hogyan fog az ilyen ember e későbbiekben Istennel találkozni, hogyan fog ez észrevenni másik embert a környezetében?) Sok találkozás felszínes, meddő marad, nem érint bennünket. Nem éri el

azt, ami valóban mozgat, foglalkoztat bennünket Vannak azonban mélyen érintő találkozások is, mert életünk igazi gyökereit érintik és érik el. Ehhez pedig bizalomra van szükségünk, kifinomult érzékre Ezek persze magában a találkozásban is megszülethetnek. A résztvevők megérzik: mi mozgatja a másikat, mi az a mi a másikban visszhangra talál. • 2. Ki az, akivel találkozom? Vannak előítéleteink, vannak előre kialakított téves elképzeléseink a másik emberről. (Valaki mondta egy hosszabb rendszeres beszélgetés • 20 E rész alapja: TARJÁNYI Béla Evangéliummagyarázatok jegyzet, I. Találkozások Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia Levelező Tagozat Budapest, 1984. 16 után: milyen jó volt, mert így kiderült egymás számára, hogy a másik nem egy vadállat.” Vagy papként nagyon sok olyan helyzetbe kerülök, amikor egyházról, papságról, szerzetességről alkotott téves elképzelés miatt vagy valami

ellenszenvet, elutasítást tapasztalok, vagy túlzó tiszteletet. Mindkettő rossz Téves képek is élnek bennünk, de nagyon sok függ attól is, hogy akivel találkozunk, az az adott pillanatban hogyan is viszonyul hozzánk. Ez persze alapvetően befolyásolja a találkozásukat, más részről azonban, ha reflektálunk erre is, ebből tanulhatunk is, hogyan kell viselkednünk ahhoz, hogy a másik ember számára az igazi találkozás élményét megadjuk. Példák: Lekezelő, leereszkedő: már eleve úgy érezzük, elutasítottak, nem veszünk bátorságot ahhoz, hogy benne társat keressünk. Tartózkodó, visszahúzódó: nehéz utat találni egymáshoz. Figyelmes, jól hallgat: megoldódik a nyelvünk, segít megnyílni. Mindez döntően befolyásolja kapcsolatunkat, de még egy emberel is előfordulhat mind a kettő. Ez azonban azt is jelenti, hogy a találkozás sohasem rögzít valamilyen helyzetet, hanem megmozgat, és újat hoz. • 3. Mi történik velünk a

találkozásban? A találkozásban az a csodálatos, hogy utána nem olyanok vagyunk, mint előtte. (Jó vagy rossz értelemben is igaz) Pl egy vita után. Még ha ki is tartottunk a saját véleményünk mellett, akkor is úgy érezzük megváltozott valami. Jobban megértem, hogy gondolkodik a másik, vagy megerősödött a meggyőződésem, saját álláspontom. Az, hogy a másik ember megkérdőjelezte a véleményemet, az hat rám, dolgozik bennem, még ha nem is veszem tudomásul. Egyszóval valami történt velünk, ami nem csak rajtam múlott/múlik, akár csalódottak, akár felszabadultak, megkönnyebbültek, megrendültek, vagy vidámak lettünk. Történt velem valami, aminek következményei is lesznek. A találkozás az emberi élet alapvető mozzanata, mert általa történik velem/bennem valami. Maga az élet alakul itt, és az élet élet-szerűsége itt nagyon tetten érhető. Ugyanakkor az is kitűnik, mennyire rá vagyunk utalva az „életben” a másikra,

mennyire függünk egymástól, mennyire szükségünk van a találkozásokra. A Szentírás és az evangéliumok tele vannak találkozás leírásokkal. Isten, emberi sorsokon keresztül nyilatkoztatja ki magát, azt, hogy milyen is ő. Keresztény hitünk szerint, mi a személyes Istennel kerülünk kapcsolatba, és éppen ezért a Szentírás és az evangéliumok tanítása szerint Istennel is úgy találkozunk, mint személlyel, ill. úgy nem, mint a személyekkel. (Jákob küzdelme Istennel a Jabbok gázlójánál; Mózes találkozik Istennel az égő csipkebokorban, stb.) A Szentírás szerint ezek a találkozások sohasem maradnak felszínesek. Nagyon is mélyen érintik az embert. E találkozások során találnak rá hívatásukra a Biblia hősei/Szentjei, de látunk kudarccal végződő találkozásikat is. (pl Gazdag ifjú) Ezek az elmulasztott, elutasított találkozások is olyanok, melyek mélyen érintenek bennünket. Lelkiéletünket/szerzetesi életünket is úgy

lehet tekinteni, int egy olyan életet, amit egy találkozás megváltoztatott. A találkozás, bizonyos értelemben fényt vet a Szentháromság misztériumára is, mely szintén az állandó folyamatos találkozásban, az isteni személyek önközlésében áll fenn. „Ferenc megértette, hogy ez az adás-kapás a Szentháromság műhelye.” (Krisztus a mi boldogságunk. Megnézni a pontos helyet!) Mintha a szentháromság személyei közötti találkozás lenne minden találkozás ősképe és mintája. 17 A „találkozás” kulcsszavára építve, milyen kérdések kerülhetnek elő? Bevezetésként arról beszéltünk, mi az Aszketika és a misztika. Ezt szempontjaimnak legmegfelelőbben Karl Rahner misztika definíciója fogalmazza meg. 21 Ezek után megalapozásul két témát tárgyalunk részletesen, a kelkivezetést és imádságot. Az imádság pedig, mint a találkozás útja, amit attól függetlenül gyakorlunk, hogy mit tudunk magáról a találkozásról. „A

kötelességből végzett imádságtól a találkozásért végzett imádságig.” – Ez generálisunk, Carballo beszámolójának egyik címe is 22 Ezek után következik a találkozással kapcsolatos három ill. négy fő kérdés, melyek segítségével számos fontos témát érintünk: • Ki találkozik? • Kivel találkozik? • Hogyan találkozik? Mik a találkozás feltételei? • Mi lehet ennek a találkozásnak a következménye? 21 RAHNER, Karl –VORGRIMLER, Herbert, Teológiai kisszótár, SZIT, Budapest, 1980. 48 49-50 Egyértelműen és merészen José Rodrígues CARBALLO miniszter generális beszámolója a 2006-os rendkívüli Nagykáptalannak. Ford: Várnai Jakab (Kézirat) 32 22 18 6. A találkozás akadálya az önközpontúság (I) Amint az előbbiekben láttuk, az aszkézis feltételezi az Istennel való találkozást, a misztika pedig a személyes Istennel való találkozást ill. az arra történő reflektálást jelenti Minthogy Isten is személy,

a következőkben nézzük meg mik a személyek találkozásának feltételei, lehet-e csak Istennel találkoznunk (anélkül, hogy magunkkal, vagy embertársainkkal nem találkozunk), s ha nem, akkor nézzük meg saját világunkat, mik akadályozhatják ott az igazi személyek közötti találkozást. Lehet-e csak Istennel találkoznunk, anélkül, hogy magunkkal, vagy embertársainkkal nem találkozunk? 23 Ez egy nagyon fontos kérdés, mert életünkben általában szétválasztjuk az Isten és az embertársaink számára szánt időt, és a kérdésben rejlő összefüggést az esetek többségében nem látjuk kellő mélységében, Vagy ha látjuk is, nem visszük végig a gondolatmenetet, így nem jutunk el azokra a felismerésekre, melyekre kellene. Jézus beszél az Isten- és emberkapcsolat közötti párhuzamról. A Mt 25,31-44 szerint aki az irgalmasság cselekedeteit gyakorolja, az magával Istennel kerül kapcsolatba, sőt azt éljük meg Istennel kapcsolatban is, amit

embertársainkkal. Pedig ha tudni akarjuk milyen a kapcsolatunk Istennel/Jézussal, csak meg kell nézni emberi kapcsolatainkat. Ezek ugyanis pontosan egyformák Istennel való kapcsolatunk gyakran nem olyan, mint ahogy azt mi értékeljük. Illúziókban élünk. Azt hisszük Istennel való kapcsolatunk csupán rajtunk múlik Istent szeretni akarjuk, és úgy gondoljuk, hogy már szeretjük is. Így gondolkodunk először emberi kapcsolatainkról is. Pl türelmetlenek, ingerlékenyek voltunk Úgy véljük ez csak véletlen volt, ezért el is határozzuk, többé nem fog megismétlődni. De aztán mégiscsak megtörténik egyszer, még egyszer, sokszor Ennek nyomán esetleg elfogadjuk, hogy emberi kapcsolatainkban benne van egész emberi mivoltunk, emberségünknek nemcsak az a része, amit tudatosan kontrollálni tudunk, hanem a tudat alatti is. Mégis azt hisszük, Istennel való kapcsolatunkra ez nem vonatkozik, ezért inkább átadjuk magunkat annak az illúziónak, hogy Istennel

való kapcsolatunk egyedül rajtunk múlik. „A szándék, hogy Istent szeressük, átmenetileg elhiteti velünk azt, hogy valóban szeretjük is. De ha hisszük az evangélium fenti állításait, be kell látnunk, hogy ez nem így van.” 24 Tudatalattink befolyásolja Istennel való kapcsolatunkat is. Ha tehát látni szeretnénk, milyen az Istennel való kapcsolatunk vizsgáljuk meg összes emberi kapcsolatunkat. Ami ezekben jelen van, ugyanaz megvan az Istennel való kapcsolatunkban is. Egész konkréten Ha pl 100 emberrel vagyok napi szinten kapcsolatban, és közülük húszat igazán szeretek, húszat elutasítok, és hatvannal nagyjából „normális” de egyben felületes kapcsolatot tartok fenn, akkor Istennel is így állok. 20%-ban szeretem, 20 %ban elutasítom, 60 %-ban pedig szokványos, de egyben felületes kapcsolatban vagyok vele 23 A fejezet alapjául szolgáló írások: JÁLICS Ferenc, Bevezetés a szemlélődő életmódba és a Jézus imába, Manréza

–Korda, 2001. 58-66: A háromféle kapcsolat, és BARSI Balázs Vade Mecum Franciscanum 1991 4 24 JÁLICS, 58-59. 19 Vagyis Isten léte nem kérdés, de az olyan távoli számomra, hogy ténylegesen nincs jelen az életemben. Azonban nem csak az igaz, hogy ha valakinek valami jót teszek, azt Jézusnak teszem, hanem igaz ez a rosszra is. Amíg valakire dühös vagyok, Istenre is haragszom, ha valakit elutasítok, Istent is elutasítom, mégpedig olyan mértékben, amennyire fontos szerepet játszik életemben az adott személy. (Pl egy kis gyermek esetében az anyjával való kapcsolata, kapcsolatainak 40 vagy 50 %-át is kiteszi.) Ha valakit irigylek, Istent is irigylem, s amíg valakitől félek Istentől is félek; Ha valakire féltékeny vagyok, úgy Istenre is. Ez az azonosság a biztosítéka annak, hogy hitünk az életben gyökeredzik, és hogy nem ámítjuk magunkat. Sokan ugyanis magasabbra értékelik Istenszeretetüket, mint emberszeretetüket. Ez azonban

önámítás. Gyakori kérdés: „Hogyan tudnám a hitemet az életbe átültetni?” E mögött az a meggyőződés áll, hogy az illetőnek nagy hite van, de azt nem tudja tettekre váltani mindennapjaiban. Ezért a válasz: „Nincs szükséged arra, hogy a hitedet a hétköznapokba átültesd. Egyszerűen nézd meg a hétköznapjaidat, és meglátod, mekkora a hited” Nem hitünket kell aprópénzre váltani, hanem meg kellene vizsgálni embertársainkhoz való viszonyunkat, hogy tényleg akkora-e a hitünk. Csak ezután fáradozhatunk azon, hogy kettős kapcsolatunkat, mely valójában egy, egymáshoz közelítsük. Az út nem lesz könnyebb, de legalább megszabadulunk attól az önámítástól, hogy hitünket már éljük, felebaráti szeretetünket azonban még nem. Szent Ferenc ezt úgy mondta: „Annyit tudsz, amennyit teszel.” Könyvében Jálics Ferenc beszámol egy hitbeli válságáról, ami éppen ennek a felismerésnek a nyomán oldódott meg. Érdemes azt is

elolvasni 25 Ezek után azt talán már elfogadjuk, hogy Istennel ugyanúgy viselkedünk, mint embertársainkkal, és innét származik egy csomó hitbeli problémánk. Azonban van ennek még egy vonatkozása. Embertársainkkal való kapcsolatunk, mely tükrözi Istennel való kapcsolatunkat is, saját magunkhoz való viszonyunkat is jól mutatja. Amilyen mértékben elutasítjuk embertársunkat, olyan mértékben utasítjuk el Istent és saját magunkat is. Aki saját magát nem szereti, az nem képes szeretni Istent sem, aki az életet ajándékozta. S aki saját magát nem szereti, az honnan vegyen szeretetet embertársa számára? Jézus azt mondta: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Mt, 19,19; Lk, 10,27) „Nem tudjuk egyidejűleg önmagunkat gyűlölni és teljes szívvel Istent és embertársainkat szeretni. Csak egy szívünk van, amellyel Istent, az embereket és saját magunkat szerethetjük. Ezek a kapcsolatok elválaszthatatlanul összefonódnak egymással.”

26 Nagyon érdekes, hogy Szt. Ferenc iratai közül egy fennmaradt eredeti formájában, Ferenc saját keze írásában. A Leó testvérnek adott céduláról van szó, amit ma a Szent Ferenc bazilikában őriznek Assisiben. A kartula érdekessége, hogy mindkét oldalán írás van, és mindkettő Szt. Ferenctől származik Keletkezésének ideje 1224 szeptembere, írásának körülményeit már idéztük Leó testvér kapcsán a lelkivezetésről szóló részben a 2Cel 49-ből. 27 25 JÁLICS, 60-62. JÁLICS, 62. Talán idézhetnénk Babits Mihályt is: „Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, csak az hallja mások énekét is szépnek.” 27 Csak emlékeztetőül a legfontosabb részeket idézzük itt: „Egy napon ugyanis boldogságos Ferenc magához szólította a testvért, és ezt mondta neki: »Hozz nekem azonnal papírt és tintát, mert le akarom írni az Úr szavait és az Ő dicséretét,

melyekről az imént szívemben elmélkedtem.« A testvér rögtön elhozta a kért dolgokat, a szent pedig saját kezűleg leírta az Úr dicséretét és szavait úgy, ahogyan magában elgondolta, és befejezésül a testvérnek szánt áldást. Utána ezt mondta: »Fogadd el ezt a lapot, és őrizd gondosan egészen halálod napjáig!«” 26 20 Az egyik oldalán a Fölséges Isten dicsérete, a másik oldalán a Leó testvérnek adott áldás található. 28 Külön érdekessége a cédulának, hogy Leó testvér saját maga rá is írta, milyen körülmények között kapta ezt az írást. „Halála előtt két évvel Boldogságos Ferenc negyvennapos böjtöt tartott Alverna hegyén, a Boldogságos Szűz és Isten anyja és Szent Mihály arkangyal tiszteletére, Nagyboldogasszony napjától Szent Mihály szeptemberi ünnepéig. És rajta volt az Úr keze Miután látomásában társalkodott a szeráfokkal, és részesült Krisztus sebhelyeiben, ő alkotta a túloldalon

olvasható dicséreteket, saját kezével írta hálából mindazért a jóért, amit Isten művelt vele." A cédula Leó testvér további szavait is tartalmazza: "Boldog Ferenc saját kezével írta ezt az áldást nekem, Leó testvérnek", és "Ugyanígy, saját kezével rajzolta a Tau jelet a fejjel". Íme, egy lap két oldala: az egyiken Isten dicséretének lángoló szavait olvassuk, a másikon az embertárs vigasztalására adott áldást. Szinte már banálisnak tűnő egyszerűségben találjuk itt az istenszeretet és a felebaráti szeretet összetartozását, melyek egy valóság más aspektusai. (A képeket ld Függelék 4-5) Mi áll igazán a felebaráti szeretet útjában? 29 Ezek után, ha Istent jobban akarom szeretni, és a novíciát lelkigyakorlatos évét úgy akarom eltölteni, hogy az valóban az Istennel való találkozás és hivatásom megtalálásának ideje legyen, felmerül a kérdés, mi áll igazán a felebaráti szeret

útjában? Fokozottan igaz ez, akkor, amikor egy évet csendben imádkozva kell eltölteni, úgy, hogy nem teszünk semmi látványosat az emberekért. Kísértésünk lehet: gyakoroljunk inkább valami jó tettet Mindez semmit tevés. Legtöbbször azonban az igazi felebaráti szeretet útjában az áll, hogy nem tudjuk egymást meghallgatni, és hogy az életünkben jelenlévő teljesítménykényszer miatt, nem tudunk egymásra kellő figyelmet fordítani. Az első akadály, hogy nem tudunk meghallgatni. Meghallgatni, nemcsak abból áll, hogy halljuk azt, amit a másik mond, hanem hogy bele is éljük magunkat abba, amit mond, minden érzékünkkel ráfigyelünk, hogy érezhesse, teljesen megértjük és el is fogadjuk. Nagyon nehezen tudunk figyelni, és igazán meghallgatni. Az iskolákban azt tapasztaltam, hogy a tanulók hibáinak nagy része abból ered, hogy nem értik meg a feltett kérdést, hanem a maguk elgondolta kérdésre válaszolnak, s utána csodálkoznak, hogy

miért nem helyes a válaszuk, megoldásuk. Beszélgetéseink során is csak addig figyelünk oda, amíg nagyjából megértjük, mit is akart beszélgető partnerünk tudtul adni, de ezután saját gondolataink és érdekeink nyomán haladunk. Beszélgető társunk mondhatja a magáét, de mi már régen nem vagyunk ott. Nézzünk két példát Valaki egy kirándulásról hazatérve elkezd beszélni arról, milyen jó volt a kirándulás. A testvér(ek) aki hallgatja, rögtön félbe is szakítja: „Igen, én is jártam ott.” Mi történt? A 28 29 Assisi Szent Ferenc művei 118-119. A fejezet alapja: JÁLICS, 62-66. 21 kirándulás hatása alatt álló testvért, aki szívesen mesélt volna akár egy órát is, nem hallgatták meg, hanem a „kirándulás” szóról hallgatójának saját kirándulása jutott eszébe, ami aztán figyelmét rögtön vissza is irányította saját magához. Látszólag tovább folyt a beszélgetés, de lélekben már messze volt a másiktól.

Már ismét saját magánál járt, nem figyelt a másikra Valaki valamilyen nehézségével, problémájával keres meg. Még végig sem mondta, mi van vele, amikor mi már úgy érezzük, pontosan tudjuk, mire van szüksége ebben a helyzetben. Rögtön adunk egy jó tanácsot Könnyen lehet azonban, hogy a másiknak egyáltalán nem volt szüksége jó tanácsra, csak ki akarta önteni valakinek a lelkét, és azt akarta, hogy valaki meghallgassa. Mi azonban úgy érezzük, azonnal segíteni kell Ez a kényszer megakadályoz abban, tovább hallgassuk a másikat, és arra sarkall, hogy azonnal tanácsokat osztogassunk. Pl egy beteg, akit arra biztatunk, bízzon Istenben, vagy elmondjuk neki, van egy új orvosság, ami biztosan segít. Mindez teljesen felesleges A kezelés az orvosok dolga. A betegnek viszont arra van szüksége, hogy valaki mellette legyen, meghallgassa és elfogadja. Csakhogy a meghallgatáshoz nagy belső nyugalom és bátorság kell. Ilyenkor ugyanis a másik

ember szenvedését hordozzuk 30 Mindebből teljesen egyértelmű, milyen fontos, hogy tudjunk odafigyelni, ami azáltal történik, hogy hallgatunk, meghallgatunk. Meg kell tanulnunk hallgatni Ezt a célt szolgálja életmódunkban a csend, a silentium. A csend a novíciát nagy próbatétele Ekkor derül ki, hogy képes-e valaki csendben imádkozni és dolgozni, azaz, hogy alkalmas-e erre az életformára. Ha valaki erre képtelen, az örökké nyugtalan és csalódott lesz Ez nem a sértődés, vagy a pöffeszkedés csöndje, hanem az a csend, amiben Isten megjelenhet, és amit megkíván tőlünk az egymás iránti szeretet. 31 A novíciát, az imádság, az elmélkedés, igazán pedig később a szemlélődés megtanít Istenre és emberre figyelni, hiszen a kettő ugyanaz. Fordítva is igaz: aki az embert meg tudja hallgatni, az Istent is meg tudja hallgatni. Erre szolgál a csend, melyben igazán lehet figyelni. Meg kell tanulnunk hallgatni, befogadni, hagyni, hogy hasson ránk

Isten és ember egyaránt. Egy példa: Ezek alapján vizsgáljuk meg Celanói Tamás (2Cel 5; 10.) vagy a Három Társ Legendájának (I,3; és V,13.) leírását arról, hogy Szent Ferenc hogyan ruházott fel egy szegény katonát, és hogyan szólt hozzá San Damiano templomában a megfeszítet Krisztus, vagyis, hogyan kezdte Ferenc észrevenni a magán kívüli világot, mind az embereket, mind Jézust. Talán még jobb ennél a kettőnél is Végrendeletben is említett nagy élmény a leprással való találkozás. A Három Társ legendájában e két mozzanat egymást követi, a IV. és V fejezetben Vizsgáljuk meg ezt is, megnézve, hogy a Végrendeletben hogyan is értékeli ezeket a történéseket. 32 30 „Ha arra kérlek, hogy hallgass meg, és te tanácsot adsz – nem teljesíted kérésemet. Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg asz érzéseim, és te elmagyarázod, hogy miért rossz, hogy úgy érzek, ahogy érzek, akkor rám tiportál. Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,

és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell, hogy a problémám megoldódjon, bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy. Nem kértem semmi mást, csak hogy figyelj és hallgass meg. Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél, nem kértem mást csak hogy figyelj és hallgass meg. Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett Amikor teszel valamit helyettem, amit nekem kellene megtennem, csak megerősíted a gyöngeségemet és a félelmemet. De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek, még ha ez az érzés számodra érthetetlen is, lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam, és értelmet adjak az értelmetlennek. S ha ez megtörténik, a válasz világossá válik, tanácsra nincs szükség. Talán ezért használ sok embernek az imádság. Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást Csak figyel és hallgat. A többit ránk bízza Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg És ha szólni akarsz, várj egy kicsit. Akkor majd én is tudok rád

figyelni” (szerző nélkül, Embertárs I évf 2003 1 szám, hátsó borító) 31 BARSI, 7. 32 Ajánlott olvasmány a kérdés megközelítéséhez: Walter NIGG, Assisi Szent Ferenc és világa Agapé, Novi Sad, 1982. 11 22 A klasszikus aszketika nemcsak a csendről, silentiumról, meghallgatásról beszél, hanem az önmegtagadás gyakorlataiban szól a test és a külső érzékek megtagadásáról, a belső érzékek megtagadásáról a szenvedélyek és magasabb képességeink megfékezéséről. Ezek szintén alapvetőek a figyelni tudás szempontjából. 33 A másik akadály, a teljesítménykényszer. Ma mindenkit teljesítménye alapján ítélnek meg, tisztelik, vagy lenézik, ezért a mai kor mindenkitől azt várja el, hogy mutassa meg, mit tud teljesíteni. Ez nem csak az anyagi világban uralkodó törvényszerűség, hanem az emberek közötti kapcsolatokban is. A teljesítménykényszer nyomását mi is érezzük, még a noviciátusban, vagy a szerzetesi életben

is. Úgy érezzük valamit teljesítenünk kell, valamit fel kell mutatnunk, hogy sikeres szerzetesek legyünk. Pl tanulni kell különböző tantárgyakat, azokból le kell vizsgázni, el kell sajátítani bizonyos viselkedési formákat, stb. Ráadásul tudjuk, hogy ki is fognak értékelni bennünket. Ez azonban – normális esetben – nagyon enyhe nyomás ahhoz képest, amit esetleg egy egyetemistának kell átélnie, vagy egy dolgozó embernek, akin nagy felelősség nyugszik. (Gondoljunk egy menedzserre, akinek cége folyamatosan veszteséges, és a csőd felé sodródik.) egyre fokozódik rajta a nyomás, kikezdi idegeit, és testi tüneteket is mutat Minden más háttérbe szorul számára, csak a célját látja, és mindent ebből a szempontból értékel. Mást már nem is lát. A másik embert is egyre inkább csak hasznossága szempontjából ítéli meg, és így akaratlanul is megszűnik benne a másik ember iránti tisztelet. Ettől persze legtöbben családja, és

szerettei szenvednek. Ha az irgalmas szamaritánus példáját nézzük ebből a szempontból (Lk 10,30-37), azt úgy is értelmezhetjük, hogy azok, akik nem álltak meg, hogy segítsenek, a teljesítmény kényszerből nem tudtak kiszállni. A szamaritánus azonban egy pillanatra képes volt kikapcsolni gondját, és „meghallani” a másik ember segítségkérését. Valószínű, hogy őt is nyomasztotta a teljesítménykényszer, de hármuk között az a különbség, hogy míg az első kettő nem tudta kikapcsolni ezt a kényszert, addig a szamaritánus ezt meg tudta tenni, és egy rövid időre teljesen a másiknak tudta magát szentelni. Ha azt kérdezzük, Szent Ferenc vajon ismerte-e ezt a jelenséget, azt kell mondanunk, hogy a 24. intelem éppen erről szól „Az igazi szeretetről Boldog a szolga, aki betegségében - amikor az nem tud szolgálatára lenni - éppúgy szereti testvérét, mint egészséges korában, mikor szolgálatára tud állni.” 34 (Az intelem

értelmezéséhez jó tudnunk azt is, hogy a rend korai időszakában, amikor még nem volt a rend letelepedve, hanem vándorló életformát folytattak a testvérek, egy testvér megbetegedése alapvetően megváltoztatta a testvérek tevékenységét, „boríthatta” az apostoli utak tervét stb. Éppen ezért nem kis dolog, amit a beteg testvérekről itt, ill ápolásukról a regulákban olvashatunk.) 35 A teljesítménykényszer nyomása miatt nincs igazán számunkra a másik ember, és mi sem tudunk jelen lenni számára. Ehhez a teljesítménykényszert el kell engednünk A gond 33 TANQUEREY, Ad. A tökéletes élet, Aszketika és Misztika Ford: Czumbel Lajos, Societe de S Jean L’Evangeliste Paris, Tournai (Belg.) Roma, 1932 501-530 34 Assisi Szent Ferenc művei, BALANYI György fordításának (Az egyszerűség útja Budapest) a latin kritikai szöveg és modern fordítások alapján elvégzett javítása. Ferences források - 1 A sorozatot szerkesztik: Hidász Ferenc OFM

és Várnai Jakab OFM. Kiadja: Agapé Újvidék - Szeged - Csíksomlyó, 1993 19 35 1Reg 10, 2Reg 6. 23 nem a teljesítmények elvárásából adódik. Ilyen elvárásokat mindig megfogalmaz velünk szemben a világ. Sokkal inkább az a kérdés, hogy tudunk-e ettől a kényszertől a megfelelő pillanatban távolságot tartani. Amikor imádkozunk, vagy főleg amikor szemlélődünk, akkor tanulunk meg igazán érdekek, célok, szándékok nélkül, aktivitástól mentesen Isten előtt egyszerűen csak ott lenni. Aki ezt meg tudja tenni Istennek, az meg tudja az embereknek is Aki viszont nem tud elszakadni gondjaitól, vágyaitól, cselekvési kényszerétől, az nem tud sem Istennel, sem embertársaival találkozni. Ezek után állíthatjuk azt, hogy sokkal fontosabb lennünk, élnünk (esse), mint valami teljesítményt felmutatnunk, valamit csinálnunk (facere). E tekintetben különösen is érdekes az, amit Szent Ferenc a beteg testvérekről ír a 2Reg 10,3-ban: „És

kérve kérem a beteg testvért, hogy mindenért adjon hálát a Teremtőnek; és olyan kívánjon lenni, amilyennek az Úr akarja: akár egészséges, akár beteg” Így érthető meg az, hogy a szerzetesek élete pontosan nem határozható meg a tevékenység oldaláról. Pl: A ferences regula sem beszél arról, hogy ezt vagy azt tegyék a testvérek kizárólagosan, hanem a kisebb testvérek életéről szól: „A testvérek regulája és élete röviden ez: éljenek engedelmességben, tisztaságban és tulajdon nélkül, és kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus tanításait” Regulánk, és a későbbi korok ferences vitáinak központi kérdése mindig ez volt, hogyan kell élnünk. Ahogyan azonban egy megkeresztelt ember keresztségének titkát (keresztény mivoltát) nem lehet meghatározni elégségesen abból, hogy mi a foglalkozása, úgy a szerzetest sem. A szerzetesi fogadalom a keresztségi fogadalom teljes kibontakozása, beteljesedése, tehát a létezés (esse)

tiszta világában létrejött valóság, nem pedig a birtoklás (habere) vagy a tevékenység (facere) világában vállalt feladat. A kisebb testvérnek, – és általában a szerzetesnek – nem az az igazi „haszna”, ami a tevékenységéből származik, hanem ami az örök Isten eljövendő országának jele a földön. 36 Végül érdemes megemlíteni azt is, hogy vannak dolgok, amelyek szóban alig mondhatók el, amiket csak megélni lehet, és ezek mindig az emberi élet leglényegesebb mozzanatai. Az eddigiekből láttuk, hogy Istennel és emberekkel való igazi találkozásunkat az hiúsítja meg, hogy nem a másik személyre, hanem saját magunkra, vagy a saját dolgainkra figyelünk. A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogyan zajlik le egy igazi személyes találkozás, hogyan akadályoz meg minden ilyesmit az ember énközpontúsága, hogyan jelentkezik ez az élet minden területén, még Istennel való kapcsolatunkban is, és hogyan fordulhatunk ebből Isten felé. 36

Majdnem szó szerint idézve: BARSI 4. 24 7. Az igazi találkozás akadálya az önközpontúság (II) Miért is tartunk itt? A Szentírás a bűnbeeséssel magyarázza az ember jelenlegi állapotát. A bűn előtt az ember, képes volt arra, hogy teljes mivoltával Isten felé forduljon, ebben békét és örömöt találjon, és következésképpen békében éljen embertársaival és sajátmagával is. A bűnbeesés ezt változtatta meg úgy, hogy az ember Isten felől saját maga felé fordult, maga lett önmaga mércéje, Isten helyett saját akaratára, kívánságaira, terveire figyel. Minthogy ez minden emberre érvényes, ez megmérgezi az emberi kapcsolatokat, hiszen mindenki saját magát helyezi előtérbe. 37 Nemcsak embertársaival és a természettel fennálló harmóniája bomlott fel, hanem olyan kettősségbe is került, 38 melyből azóta is igyekszik menekülni. Az embernek önmagára figyelése kiáltó ellentétben áll azzal az egyetemes szeretettel, amire

teremtetett. Életének egy részét el tudta fogadni, de egy csomó dolgot nem, és ezek ellen harcolt. Minthogy így meghasadt, nem tudta megtalálni saját identitását sem, így másütt keresve azt, menekülni kezdett maga elől. Messze igazi énjétől, és elterelő, pótcselekvésekbe kezdett. Ennek mi is részesei vagyunk Krisztus azonban visszavezetett bennünket abba a világba, melyben Isten áll a középen. Az énközpontúság jelei, és alaptípusai A negatív érzelmek. A negatív érzelmek könnyen felismerhetővé teszik egoizmusunkat. Ilynek a félelem, a harag, a megvetés. Aki félelemben él, az csak saját fenyegetett énjét látja Aki haragot érez, tehetetlenségét juttatja kifejezésre, hogy nem tudja érvényesíteni énjét. Aki valakit megvet, azt látja, hogy ő többet tud stb, mint a lenézett. A negatív érzések mindig visszavezetnek bennünket az egoizmusig. A fantáziálások Az álmodozó ember a saját maga alkotta világban él, amiben ő az

alkotó, mert ennek a világnak minden elemét ő alkotta. Ebben ő megváltó, mert mindent ki tud javítani, ami nincs a helyén ebben a világban. Mindentudó is, hiszen ebben a világban semmi sem létezhet a tudta nélkül. És ebben a légvárban az ember mindenható is, mert álomvilágában mindent megtehet, amit akar. Mi azt hisszük magunkról, nem vagyunk álmodozók. Elég azonban arra gondolnunk, imádságaink idején, hogyan áradnak gondolataink, legyen akár szóbeli, akár elmélkedő imádság, mennyire tudunk szenvedni a csöndtől stb. Ezek a gondolatok mindig adott helyzetünktől való menekülésünk jelei, mert mi akarunk a központba kerülni. A hétköznapi gondok, melyek az én problémáim, az én terheim. Ilyenkor a gondokból teremtünk magunknak „álomvilágot.” 37 „Volt a foglyok között többek közt egy büszke és öntelt lovag, akit a többiek ki akartak rekeszteni baráti körükből. Egyedül Ferenc béketűrése nem tört meg Tűrte a

tűrhetetlent, és lassankint a többieket is összebékítette vele.” 2Cel4 – Ferenc a perugiai fogságban tapasztalta meg ezt a magatartást De úgy tűnik nem csak ez az egyetlen lovag viselkedett így, hanem a többiek is, akik ki akarták rekeszteni. 38 Ennek a kettősségnek fő kérdése: Mire kapott meghívást az ember, és hol tart most? 25 A vágyak, kívánságok, melyekre a modern társadalom ösztönöz bennünket. E vágyak és kívánságok azonban nemhogy fogynának, hanem mindig újabbak és újabbak keletkeznek. Önfejűség. Természetesen az is egoista, aki mindent saját álláspontjából ítél csak meg, és aki gátlástalanul érvényesíteni akarja érdekeit. Ez zsarnokoskodásba is torkollhat, de vannak szelídebb változata is, melyek ugyanúgy önközpontúságról tanúskodnak. A teológia a Szentírás nyomán 3 alapvető csoportba osztja az önközpontúságot, melyek a következők: a bírvágy, a hatalomvágy és a becsvágy. A bírvágy, az

önközpontúság alapformája. Vö Szentírás: szegénység és gazdagság állandó ütköztetése. A tékozló fiú „birtokolni” akarta örökségét, a gazdag ifjú kudarca nagy vagyona miatt volt. Szent Ferenc gyakran beszél arról, hogy nem is kell, hogy valami vagyona legyen az embernek, elég, ha szívét bármihez hozzákötötte és ahhoz ragaszkodik. Kérdése: Mit adsz nekem? A hatalomvágy azt a kényszert jelenti, hogy akaratunkat másokra ráerőltetve, mi kerüljünk a középpontba. A tanítványok arról beszélgettek útközben, ki a nagyobb A farizeusok előjogaikra hivatkoztak. 39 Kérdése: Mit tennél meg nekem? A becsvágy, büszkeség, vagy dölyfösség, az elismerés, az igazolás, a presztizs, és a dicséret utáni vágyat jelenti. A Szentírás gyakran hoz erre mind negatív, mind pozitív példákat Pl A farizeusok vágya arra, hogy elismerjék őket, de a legszebb talán a szegény asszony két fillérjéről szóló jézusi tanítás. Akik sokat

dobtak a perselybe, azoknak az emberi elismerés volt a fontos. Ha Isten elismerését akarták kivívni, az is a becsvággyal áll összefüggésben Ebben állt önközpontúságuk. (Lk 21, 1-4) Kérdése: Hogyan ismersz el engem? Összességében ez az, amire Szent Ferenc azt mondja: testi/testies ember, ill. test szerinti élet Ez a kifejezés az intelmekben igen gyakran előkerül. Ld ott Érdemes még végiggondolni ezekhez az alábbi szentírási helyeket: Jézus megkísértést, Mt 4, 1-11, vagy Lk 4, 1-13, ami azért is tanulságos, mert ugyanezek a kísértések jönnek elő majd Jézus keresztre feszítésekor. 1Jn 2,16-ot: „Mert minden ami a világon van a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.” – Itt is ugyanazzal a hármassággal találkozunk, és jól azonosíthatóak is egymással. Ez a hely különösen fontos már csak azért is, mert a klasszikus lelki írók ebből vezetik le a fő bűnöket és a bűnöket. Ezt a hármast tekintik

minden bűn gyökerének Az emberi élet három nagy alap vágya, ezek rendezetlen élése okozza a mindennapi életben a legtöbb konfliktusunkat. Az emberi önzés ezekben ölt testet Ez a bűn világa Hogy a másik emberrel, mint személlyel és ne, mint tárggyal találkozzam, ahhoz az egyes vágyakra jellemző „kérdéseknek” át kell alakulniuk. A vallásos egoista A fogadalmaknak ebben az összefüggésben történő említése már önmagában is világossá teszi, hogy Istennel kapcsolatunkat is a találkozásnak e három mozzanata határozza 39 Vö.: pl Mt 18, 1-5; 20,20-28; 26 meg. Vallásos életünknek is ezek a legfőbb elemei: önátadás, istenszolgálat, istendicsőítés Azonban e téren, az Istennel való kapcsolatunkban is tetten érhető önközpontúságunk. Már csak azért is, mert lelkiéletünket, előrehaladásunkat gyakran úgy éljük, meg, mint egyhelyben állást, körbe-körbejárást, vagy egyik végletből a másikba történő

átlendülést. Szeretnénk, ha nyílegyenes lenne a haladás, de nem ezt történik. Mihez hasonlíthatnánk akkor a lelki fejlődésünket? Leginkább a spirál alakú mozgáshoz. Ez egy síkra vetítve úgy tűnik, mint egy ingamozgás, az egyik végpontból a másikba lendülünk. Egy másik sík metszet szerint körbe-körbejárás. Ez mutatja azt, hogy a már megoldottnak, túlhaladottnak hitt dolgok „magasabb” v. „mélyebb” szinteken még előkerülhetnek. Noha mér nem azon a szinten mozgunk, de ugyanazok felett helyek felett járunk. S végül a „felfelé haladás” nem nyílegyenes, de e „mozgás vektorainak eredője” felfelé mutat. Így érthető, hogy lelkiéletünkben is tetten érhetők önközpontúságunk megnyilvánulásai. A bírvágyó vallásos ember vallási megnyilvánulásai: Gyakran és sokat imádkozik, de mivel önközpontú, azért imádkozik, hogy Istennél elérjen valamit, ami által neki jobb lesz. Észre sem veszi, hogy ekkor már régen

nem Istenről van szó, hanem sajátmagáról, teljesen mindegy, hogy anyagi, szellemi, vagy lelki javakra vágyik-e. Minthogy Istennel való kapcsolata ilyen, ilyen az emberekkel is, annak ellenére, hogy vallásos. Azt akarja, hogy Isten foglalkozzék ővele, ahelyett, hogy átadná magát Istennek. Pedig az imádságban az önátadás a legfontosabb. Érdemes megvizsgálni imádságainak ebből a szempontból is Kérdés: ezek szerint akkor minden kérő ima eleve rossz és az önzés jele? Nem. A Miatyánk arra tanít, hogyan kérhetünk Istentől úgy, hogy közben nem vagyunk önközpontúak. A hatalomvágyó vallásos ember, többnyire harcol Istennel. Neki megvannak a maga világos elképzelései arról, hogy mi Isten akarata. Isten akarata a béke, harmónia, nyugalom, szeretet. Ennek tudatában áll Isten elé, és kéri: Isten hajtsa végre akaratát: szűnjék meg minden baj, legyen béke, egészség, szeretet stb. Közben azonban észre sem veszi, hogy ez az ő

(imádkozó) saját akarata. Amíg Isten ezeket teljesíti, addig hű szolgája marad, mihelyt azonban nem, csalódottság, elégedetlenség, sőt harag keríti hatalmába Istennel szemben: „Hogy engedheti meg Isten?” Minél inkább lázad Isten ellen, annál nyilvánvalóbb, miről is van szó: kinek az akaratát akarja érvényesíteni? Így a látszólag jámbor kérések mögött sokszor hatalmi törekvés húzódik meg. A becsvágyó vallásos ember tisztelettudó, buzgó és erényes. Ezért azonban cserébe Istentől tisztelettudásának, buzgóságának és erényességének elismerését várja el. Úgy érzi: állandóan igazolnia kell magát Isten előtt, bizonyítani kell, és végül helyes magatartásával kell kiérdemelni, hogy a mennybe jusson. Így e mögött sokszor ott lappang az, hogy maga akarja üdvözíteni magát. Szent Pál ezeket nevezi meg úgy, mint akik tetteik révén akarnak üdvözülni. (Vö Vicc, amelyben az üdvösséghez 100 pontra van

szükség, és az ember minden igyekezet ellenére csak 4-et tud felmutatni, és ekkor felkiált: Uram segíts, és nem tudok többet. És ez lesz a többi 96 pont) Az ilyen ember azonban nem Istent keresi, hanem Isten ajándékait. Vallásos életünk azonban nem Isten ajándékainak keresése, hanem az Istennel való találkozás és közösség kívánása. Míg csak Isten ajándékait keressük, önközpontúak vagyunk. 27 A vallásos egoizmus egyéb megnyilvánulásai a szentmisében, az elmélkedésben és a szerzetesi életben A szentmisén való részvételünket is megfertőzheti az önközpontúság, mert az olyankor sem szünetel. A szentmise „Eucharisztia” hálaadás, – többszörös értelemben is, – melyben Krisztus önátadását ünnepeljük és ebbe kapcsolódunk is be, Krisztus önátadásába, és az Atya dicséretébe. Ezért a szentmise imádságai nagyon nagy részben az önátadás és a dicséret imái Ha azonban önközpontú lelkülettel jövünk

a misére, belső távolságot fogunk érezni a liturgiával szemben, (sok vallásos ember ezért nem tud a misével mit kezdeni, és ezért unatkozik rajta.) Ha valamit „akarok”, pl egy jót énekelni, egy jó prédikációt hallani, érzelmeimet felélénkíteni, stb. nem a lényegessel vagyok kapcsolatban „A liturgiában Isten áll középpontban. Aki saját vágyait, problémáit, szükségleteit és ezzel saját magát állítja a középpontba, idegenül fogja magát érzeni.” 40 Az önközpontúság minden imádságunkban, vagy istentiszteletünkben ugyanúgy jelen lehet, mint a misével kapcsolatban láttuk. Ha valamit el akarok érni, – pl ha azt mondom: a rózsafűzért azért imádkozom, mert megnyugszom tőle, vagy hogy megnyugodjak tőle; vagy ha azért veszek részt lelkigyakorlaton, hogy „feltöltődjem” és hogy azután újult erővel tudjak munkához látni; vagy azért végzek aszketikus gyakorlatot (pl. böjtöt) hogy Isten mutassa meg mi az akarata,

vagy azért elmélkedem, mert az terápiás hatást vált ki bennem, – mindez arra utal, hogy Isten ajándékait, és nem magát Istent keresem, még imádságom, vagy vallási gyakorlataim során is. Istennel kapcsolatban még Isten keresése során is ott kell lennie bennünk a bizalomnak, hogy Isten megadja mindazt, amire szükségünk van. Ezekre a jelenségekre bőven tudunk példákat említeni a saját életünkből is. Egyáltalán nem nevezhetjük a vallásos egoizmus megnyilvánulásának Szt. Ferenc imádságát a San Damianói kereszt előtt. Ha azonban összehasonlítjuk az előbbiekben már említett Fölséges Isten dicséretével, nagy különbséget látunk a kettő között. Imádság a San Damianói kereszt előtt 41 A Fölséges Isten dicsérete 42 Fölséges és dicsőséges Isten, Szent vagy, egyetlen Úristen, ragyogd be szívem sötétségét, ki csodákat művelsz. és adj nekem 2 Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy, igaz hitet, te vagy a mindenható

király, biztos reményt és Szentséges Atya, ég és föld királya. tökéletes szeretetet, 3 Hármas és egy Úr vagy, istenek Istene, érzéket és értelmet, Uram, te vagy a jó, minden jó, a legfőbb jó, hogy megtegyem a te szent és igaz az Úr, az élő és igaz Isten. parancsodat. 4 Te vagy a szerelem, a szeretet; te vagy a bölcsesség, te vagy az alázat, te vagy a türelem. te vagy a szépség, te vagy a kedvesség, te vagy a biztonság, te vagy a megnyugvás, 40 JÁLICS, 99-100. Ezzel a jelenséggel érdemes foglalkoznunk, mert ez a disszonáns elem, vagy érzés jelzi, hogy van ott valamilyen akadály, amin felül kellene emelkedni. Igaz, hogy az ember odamegy, hogy imádkozzék, de van benne valami hiányosság, valami baja van. 41 Assisi Szent Ferenc Művei 117. Az esemény leírása: 2Cel 10 42 Assisi Szent Ferenc Művei 118-119. 28 te vagy az öröm, te vagy reményünk és vígasságunk, te vagy az igazságosság, te vagy a mértékletesség, te vagy a

minket egészen betöltő gazdagság. 5 Te vagy a szépség, te vagy a kedvesség, te vagy védelmezőnk, őrállónk és oltalmazónk; te vagy az erősség, te vagy az enyhülés. 6 Te vagy a reményünk, te vagy a hitünk, te vagy a szeretetünk, te vagy minden édességünk, te vagy a mi örök életünk: Nagy és csodálatos Úr, mindenható Isten, irgalmas Üdvözítő. A két imádság között elég nagy időbeli különbség van. A kereszt előtti imádság 1206ban, megtérésének kezdetén fogalmazódhatott meg Ferencben, még a Fölséges Isten dicsérete a stigmatizáció őszén, 1224 szeptemberében. A kettő között eltelt idő 18 év, és felöleli a rendalapítás egész korszakát. (1209-ben hagyja jóvá életformáját III Ince pápa, és 1201-ben mond le a rend vezetéséről.) Közben azonban nemcsak rendet alapított, hanem ő maga is nagy változásokon ment át. Jól tükröződik ez az imádságokban Csak néhány mozzanatot állítsunk párhuzamba, hogy

lássuk a kettő közötti különbséget. Imádság a kereszt előtt A Fölséges Isten dicsérete Imádság fajtája Kérő Dicsőítő Irányultsága Cselekvés (faciam) Lét (tu es) Célja? Akar-e elérni valamit? „hogy megtegyem” Nincs célja A használt igemódok Felszólító (imperativus és Kijelentő (Indicsativus) Coni.) Az igék személye E. 2, és E1 E.2 Alanya Isten és Ferenc Csak Isten névmások mei, mihi, tuum (egyszer) tu (31-szer) noster/ra (8-szor) Összefoglalva annyit mondhatunk, tehát, hogy bár a kereszt előtti imádság nem önközpontú, mégsem mondhatjuk, hogy a stiláris különbségeket csupán a műfajbeli különbözőségek okozzák. (Kérő és dicsőítő imádság) A különbség Ferenc szemléletében, imamódjában van, ami megtett útjának, fejlődésének köszönhető. Az imádságok tehát azt mutatják, hogy még az olyan imádságban is van fejlődési lehetőség, amiben nem igen találhatuk kivetnivalót, és ez az irány a

kilépés önmagunkból, és egyre inkább a „Tehez” való közeledés, annak előtérbe helyezése. Az önközpontúság szempontjából nem csak az élet kisebb-nagyobb eseményeit kell megvizsgálnunk, hanem egész szerzetesi életünket. Azt is vezetheti, vagy motiválhatja valamiféle vallási köntösbe öltözött egoizmus. 29 Jézus azonban azt mondta: „Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.” (Mt, 6, 33; Lk 12,31) A kérdés azonban az, hogy miért nem gondoljuk ezt így a mindennapokban? Miért nem tételezzük fel ezt Istenről? Vajon hol a hiba? Jézus is beszél erről az alapvető bizalomról: „Ha tehát ti, bár gonoszok vagytok, tudtok jót tenni, mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok” Vajon mi az oka annak, hogy ezt Istennek bizonygatnia kell, mi pedig bár értelmünkkel felfogjuk, és elfogadjuk, döntéseink során stb. mégis másként viselkedünk? Ha ezt a kérdést az

aszketika-misztika eddigi tárgyalásának megfelelően tesszük fel, az így hangzik: Miért nem találkozunk akkor mégis Istennel? Ennek két oka lehet: vagy nem rendelkezünk igaz és helyes képpel Istenről, vagy önmagunkról kialakított képünk torz. Ezekről később lesz szó. 30 8. Irányultságunk megváltoztatása: Az önközpontúságtól az Istenközpontúságig.43 Megváltozhat-e ez a szemléletmód és hogyan? Mik az igazi találkozás jellemzői? Igen. Megváltozhat Mint mondtuk, Jézus ebből szakította ki az emberiséget, és fordította Isten felé. Az önközpontúság legfőbb ismertető jele, hogy a másik embert nem mint személyt éli meg. Az ember csak magának tulajdonít emberi méltóságot, a többiek, legfeljebb a tárgyak szintjén vannak jelen életében, akiket tehát csak „használ”. A tárgyaknak pedig nem lehet sem tulajdonuk, sem hatalmuk, sem tekintélyük. Mihelyt valaki személyként tűnik fel előttünk, átalakulnak ezek a

törekvéseink. A bírvágy helyett ezt a kérdést tesszük fel: Mit adhatok neked? A hatalomvágy helyett: Mit kívánsz, mit tegyek? A becsvágy annak keresésévé: Hogyan tudnálak megtisztelni téged? Így a bírvágy ajándékozni, megosztani tudássá, a hatalomvágy szolgálatkészséggé, a becsvágy a másik tiszteletévé alakul. S ha ez megtörténik, többé nem az Én, hanem a Te lesz a fontos Ugyanígy Istennel is: A bírvágyból kialakuló adni tudás Istennel kapcsolatban önátadássá válik, a hatalomvágyból kialakuló szolgálatkészség Istennel kapcsolatban Isten szolgálatát jelenti, a tiszteletadássá változó becsvágy Istennel szemben pedig imádássá válik. A bűnös ember tulajdonsága Bírvágy Hatalomvágy Becsvágy A másik személy felé forduló Az Isten felé forduló ember ember tulajdonsága tulajdonsága Ajándékozni tudás önátadás szolgálatkészség Istenszolgálat tisztelet Imádás, istendicséret Jézus krisztus megnyitotta az

utat a bűnös világból az Isten szerintibe. Benne egy ember olyan életet élt, amilyent Isten az embernek kezdetben is szánt. Az emberi bírvággyal szemben: „ Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez, mint zsákmányhoz ragaszkodjék” Fil 2,6-8. Hatalomvágyával szemben azt mondta: „Az emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak.” Ő a szenvedő szolga Az emberi becsvággyal szemben pedig a legnagyobb gyalázatot és méltánytalanságot viselte el az emberek, a bűnösök részéről. Vö: Zsid Lev Amikor Szt. Pál jézusnak ezt a lelkületét állítja elénk a Filippeikhez írott levélben, ezt írja: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt.” (Fil 2,5) Ha az, amit ezek után ír Szt. Pál, a megváltás leglényegesebb mozzanata, ha ebben áll megváltásunk, akkor ez mutatja meg azt is, hogy hogyan lehet és kell megváltott élete élnünk. Ezért

kéri, hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, mint ami Krisztusban volt. A Szentírásban számos szemléltetése lehet még ennek a hármas csoportnak. Legvilágosabban azonban a Miatyánkban találjuk. A bírvággyal szemben ennek imádkozására tanít Jézus: „Jöjjön el a te országod.” 43 A fejezet alapja: JÁLICS, 93-100. 31 A hatalomvággyal szemben (minthogy akaratunkat hatalommal kényszerítjük másokra): „Legyen meg a te akaratod.” A becsvággyal szemben pedig, mely ha átalakul Isten imádásává válik: „Szenteltessék meg a te neved.” A végén pedig újra összefoglaljuk: Mert tiéd az ország (bírvágy), a hatalom (hatalomvágy), és a dicsőség (tisztelet). De a Lk evangélium elején is ugyanez áll. Igen szép kép ez Isten anyjáról Mária az angyal szavára saját akarata szerint Isten akaratának adja át magát: „Íme, az Úr szolgálóleánya vagyok, teljesedjenek hát be rajtam szavaid.” (Lk, 1,38) Ezután Erzsébethez

megy, hogy szolgálatára legyen, és közben a legszebb dicsőítő éneket énekli: A Magnificatot. Hogyan megy végbe egy ember életében egy ilyen változás? Egy példa: Szent Ferenc Ha kilépünk önközpontúságunkból, azt joggal nevezhetjük megtérésnek. A megtérés ezek szerint azt is jelenti, hogy észre tudjuk venni a másik szükségleteit, de ez egyben a kegyelem működését is jelenti, és ebből fakad az erényes élet. – Szent Bonaventura, Giotto freskó ciklusa az assisi Szent Ferenc bazilikában így mutatja be Ferenc életének ezt a szakaszát. (A kiemelt szavak vagy az eddigiekben, vagy ezután fontosak voltak/lesznek.) Szent Bonaventura Legenda Maiorjában nem egy emberi sors kronologikus rendjében mutatja be Szent Ferenc életét, hanem mint lelki életi modellt állítja elénk. 44 Azt mutatja be, miként működött Isten kegyelme Ferenc életében, és ezzel segíteni kívánja az olvasót, hogy rátaláljon arra, hogyan működik Isten ereje a

mindennapi életben. Csak néhány szövegrészletet idézünk most Bonaventurától, mert a Szt. Ferenc Bazilika ikonográfiai elemzése során úgyis részletesen tárgyaljuk ezeket az epizódokat: „Önmagát illetőleg Ferencnek nem volt tudomása Isten szándékairól. Egyrészt azért, mert atyja parancsára a világi dolgok foglalták le, másrészt azért, mert az eredeti bűn következtében nem vonzották az eszményiek és nem tudott még szemlélődni az égiek felett, s nem kóstolt bele az isteni dolgokba. Ámde a megpróbáltatás felfigyelteti a lelket Így esett, hogy lőn rajta az Úr keze, és megváltozott a Fölséges jobbja által.” (LM I,2,1-2) 45 „És mivel a lelki hallásnak értelmet ad a sebet okozó háborgatás, rajta lőn az Úr keze, és a Magasságbeli kezének változása.” 46 Csak ezután volt képes észrevenni a szegény lovagot és nekiadnia fegyverzetét. Az hogy nem tudott még szemlélődni, együtt járt azzal is, hogy nem vette még

észre a másik ember szükségét. 44 „A zavar elkerülése céljából a történteket nem mindig időrendben csoportosítottam, hanem inkább az összefüggésnek megfelelő elrendezésre törekedtem, így különböző időben történt eseményeket összekapcsoltam, egy időben történteket pedig más-más témához soroltam, ahogy alkalmasnak látszott.” (LM Prol 4) 45 („nondum dedicerat contemplari caelestia nec assueverat degustare divina”) amint erről Bonaventúra is beszámol. Csakhogy ezek a szavak contemplari és degustare Bonaventúránál a beteljesedés fogalmai Ide kell eljutni, ez a lelki élet csúcsa és beteljesedése: szemlélni és ízlelni. Itt tehát Ferenc még a kezdeteknél tartott Még nem tanulta meg (nondum dedicerat). Ezek szerint tehát lesz majd, amikor megtanulja, lesz egy út, amin megtanulja. 46 „Et quia spirituali auditui dat intellectum inflicta vexatio, facta est super eum nanus Domini et immutatio dexterae Excelsi” 32

"Hosszas betegség nehezedett testére, hogy lelkét alkalmassá tegye a Szentlélek kenetére. Mikor aztán helyreállott egészsége, s magának illedelmes ruhát készíttetett, mint annak előtte, egy nemes, de szegény és rosszul öltözött lovaggal találkozott össze. Jó lélekkel megszánta ennek szegénységét és ruháját legott levetve neki adta, hogy egyszerre kettős jócselekedetet vigyen végbe, a nemes lovag szégyenkezésének is, meg a szegény szorultságának is véget vetve.” (LM I2) Miután a szegény lovagot felruházta, éjjel álma volt, vagyis Isten jeleit is képes lett felfogni. A folyamat azután Bonaventura Legendája szerint tovább gyűrűzik, mert az álomlátás után visszatért Assisibe, de ekkor már „a gyakori imádságtól a mennyei vágyakozásnak tűzlángja olyan hevesen lobbant föl lelkében, hogy az égi haza szerelméért mindent semmibe vett.” 47 Ekkor következett életének az a nagy epizódja, amit Végrendeletében ő

maga is megtérése pillanatának mond: a leprás megcsókolása. 48 Mind a szegény lovag felruházása, mind a leprás megcsókolása kapcsán fontos megjegyeznünk, hogy Ferenc leszállott a lováról, vagyis kezdte saját magát, életét és a másik embert is másként nézni. Ferenc megtérésének mozzanatai életrajzok szerint mindig nagyon konkrétak voltak, és plasztikusan mutatják megtérését. Persze ezeket nem kellett okvetlenül megtennie annak, aki megért. Ez nem a mindennapos gyakorlat volt. Ez a másfajta látásmód, és Ferencnek ez a nem közönséges érzékenysége vezetett majd az apjával való heves összeütközéshez. Megtérése elsősorban értelmi jelegű volt, ezt követte az erkölcsi/etikai, a viselkedés/magatartásbeli szint, végül az affektív szint: teszi azt, ami nem szükséges, ami nem a könnyebb, de ami hite szerint megteendő. Ha Szent Bonaventura gondolatmenetét követjük, akkor a megtért életet az erények gyakorlása jelzi. A

hagyományos aszketika-misztika nagyon nagy súlyt helyeztt az erének ismeretére és gyakorlására. Mi most erről még nem beszélünk Alapvetően erényként értelmezzük azonban a szerzetesi fogadalmakat. A szerzetesi fogadalmak, mint az önközpontúság egyes területeire adott válaszok/gyógyszerek A bűn következtében meglévő emberi tulajdonságok, melyekből újabb bűnök sarjadnak, és ezek átalakulása, nemcsak általában véve, keresztény életünk szempontjából fontosak. Úgy is nagyon jelentős feladat, hogy ezek átalakuljanak, és minden keresztény embernek azon kell fáradoznia, hogy ez megtörténjék életében. Mi azonban szerzetesek is vagyunk, akik hármas fogadalommal kötelezzük el magunkat Krisztus követésére. Fogadalmainkat is úgy kell tekinteni, mint válaszokat, 49 gyógyszereket a bűntől megsebzett ember életére, és mint Krisztusnak, a Megváltónak követését, a „benne lakó lelkület ápolásával.” 47 LM I,4,2. 48 LM I,5.

A Végrendeletben pedig ezt írja: „Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére. Utána egy kevés ideig még vártam, azután elhagytam a világot.” Assisi Szent Ferenc Művei 57 49 Ld.: Remete Szent Antalt, aki be akarta fejezni a gazdag ifjú történetét Ekképpen kapott elsőséget az „élet” az életében. (Vö: fentebb: vivere és habere) 33 Ezalatt azt értjük, hogy az egyes fogadalmak nagyon jó ellenpontjai egy-egy területnek. A bírvággyal szemben ott van szegénységi fogadalmunk, 50 a hatalomvággyal szemben engedelmességi fogadalmunk, a becsvággyal szemben pedig tisztasági fogadalmunk. Azt hiszem, érdemes ebben a

személetmódban is áttekinteni most a szerzetesi fogadalmakat, mert értelmezésükhöz sokat ad ez a megközelítés. Az evangélium két fajta embert állít elénk: a hitetlent és a hívőt. Ennek határvonala nem ott húzódik, hogy valaki hiszi-e Isten létét, vagy nem, hanem abban nyilvánul meg egyik is és a másik is, hogy hogyan gondolkodik az életéről. A hitetlen gondolkodás jellemzői az evangélium szerint: Az emberi élet mulandó, ezért nagy igyekezettel mindenről nekem kell benne gondoskodnom (elismerés, megbecsülés, vagyongyűjtés, azzal a tudattal, hogy soha nem lehet az ember egészen biztos magában). A hívő gondolkodás: Isten teremtett, rá bízom hát egész életemet (görcs és ragaszkodásoktól mentes élet az Istenbe vetett bizalom miatt. Tudja: Isten nem azért oltotta bele ezeket a vágyakat, hogy utána magára hagyja vele őt, hanem hogy ezeket beteljesítse.) Az evangéliumi tanácsok így a keresztény hit belső alkotóelemei és

valóban az evangéliumi élet részei. A tisztaság (v szüzesség) annak a biztos tudását és élését jelenti, hogy legmélyebben Isten után sóvárog a lelkünk. Minden vágyunk (kiegészülés utáni vagyunk) alapvetően rá irányul, mert csak ő tudja maradéktalanul betölteni szívünket. 51 Az engedelmesség odafigyelés arra, mit akar Isten? Mit tehetünk mi neki? S mivel Embertársunkat látjuk, de Istent nem, ezért azoknak engedelmeskedünk. Így ennek a fogadalomnak a révén láthatóvá lehet tenni azt, mit is akar az emberrel az Isten. A szegénység abból a hitből él, hogy egy másik személyhez csak úgy közelíthetek, ha mindenemet felajánlom neki. De Istennek különösen is, mert ő Teremtő, és minden jó tőle származik Ha Őt választom, minden gazdagság és szépség forrását választottam. Ez az életforma a „nélküliségekkel” jellemezhető látszólag a legjobban. Tulajdon nélküliség, család- és hatalomnélküliség. Ez azonban nem

jelent negatív tartalmat Valaminek a tagadása, még nem jelent semmit. Pusztán tagadásra nem lehet egy életet alapozni, 52 kell egy pozitív állítás is. Ezekben a „nélküliségekben” azt próbáljuk meg kifejezni, hogy az ember mennyire ráhagyatkozhat az Istenre. Sőt tovább megyek Ez nem csak a hívők, vagy a szerzetesek privilégiuma. Minden ember szíve vágy Isten, akár tudja, akár nem Így a szerzetesi élet jel minden ember számára, mely arra hivatott, hogy emlékeztessen mindenkit: mi is életének a kiinduló pontja és a célja, mire is vagyunk hivatva, hogyan is kellene élnünk? Az emberi élet ezen legmélyebb vágyainak és céljainak tudatosítása nélkül nem beszélhetünk igazán teljes emberi életről. (Emlékezzünk csak arra, hogy azt láttuk, az emberi étet nagy hármas vágyából, annak hiányából, hogy azt nem tudják kezelni az emberek, származik konfliktusaink nagy része, mind a magán életben, mind a szűkebb-tágabb emberi

közösségekben.) 50 Szent Ferenc a Regula elején egész pontosan ezt mondja: „sine proprio,” azaz tulajdon nélkül. Ez a fosztóképző is jól mutatja azt a szemléletet, hogy a szerzetesi élet, ill. a fogadalmak is egyfajta ellenpontot, „orvosságot” jelentenek az önközpontú, ezért Istentől és felebarátjától elzárt embernek. 51 Egy beszélgetést említek meg ennek kapcsán, mely Egy olyan ferences kolostorban zajlott le Itáliában, ahol a „Mondo X” nevű szervezet tagjai élnek. Ezt a szervezetet egy milánói ferences alapította kábítószer függőségből szabadult, vagy szabadulni akaró fiatalok számára. Több mint 20 régi kolostorokban élnek, és a kolostori életrendet, mint terápiát használják. Egy magyarországi ifjúsági csoport is ellátogatott egy ilyen közösségbe, és a beszélgetés során szóba került, hogy ha a Mondo X-ben megismerkedik egy fiú és egy lány, nem engedik, hogy összeházasodjanak, mert előfordulhat, hogy

válsághelyzetben esetleg csak egykori drogos társát látja benne a másik. A magyarországi látogatók erősen tiltakoztak, és egyikük kifakadása végén mondta is az ismertetőt tartó olasz fiatalembernek: „Mert mi más lehet több, és nagyobb, int a szerelem?” – Mire az olasz csak ennyit válaszolt: „Az élet.” 52 pl. Én biztosan nem úgy csinálom, mint a szüleim! Nem? De akkor hogyan? 34 Így már rögtön egy újabb fontos kérdéshez értünk: Mit csinál egy szerzetes? Mire való? Mi a haszna? – Az tehát, hogy életével jel legyen minden ember számára, és azzal hogy emlékezteti, egy teljesebb emberi élethez segíti hozzá. Hogy aztán ezen felül még mást is csinálunk, az természetes. A „nélküliségek” nem tagadását jelentik az ember legmélyebb vágyainak, hanem épp ellenkezőleg: hozzásegítenek ahhoz, hogy azok ne csak felületesen, hanem a legmélyebben teljesedjenek be. 53 Így pl a családnélküliség (tisztaság) sohasem

emberi kapcsolat nélküliség. Ellenkezőleg: olyan emberi kapcsolatokat tesz lehetővé, melyekben az ember igazán „felnőhet” és kiteljesedhet. A hatalomnélküliség (engedelmesség) ahhoz segít, hogy aki hatalmamban van, saját magam, azt alakítsam és formáljam egy életen át, és ezzel másoknak is hasznára legyek, egy olyan emberi életutat bemutatva, amit mindenkinek meg kell tennie. De van szolidaritás jellege is) A tulajdonnélküliség (szegénység) pl. szolidaritást is jelent (Közülünk sokan úgy vállalják, vállaljuk ezt az életformát, hogy sokkal nagyobb lehetőségekről mondtak le. Ez az egyik „poén” a szerzetességben. 53 „A ’nem csináljuk, nem csináljuk, nem csináljuk,’ boldogsága helyett a ’míveljük, tesszük, ó de szép’ boldogságát választottuk Mert mindenki csak arról énekelhet, Amit megélni vissza nem riadt.” (Devecseri Gábor: Barát és apáca) 35 9. Az imádság, mint jelenség Ajánlott irodalom: KEK

2558-2751 (2856) GARADNAI Balázs, A keskeny út öröme és járhatósága, A lelkiélet teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2004. 88-112 A keresztény szellemiség lexikona, Szerk.: SCHÜTZ, Christian, Szent István Társulat, Budapest, 1988. 146-150 „Az imádság általános emberi és vallásos jelenség, alapvetően hozzátartozik az emberhez. Az ember beszédképességének része az imádkozás képessége. Az ember – a beszéd lehetőségét megkapván - az imádságban felülmúlja önmagát, a világot, az egész valóságot, és egyúttal elfogadja végességét és gyarlóságát. Amennyiben a teremtmény elfogadja, elismeri és megköszöni az ajándékba kapott létet, az imádságot jogosan lehet a „teremtmény alaptevékenységének” nevezni. A vallástörténet mutatja, hogy minden vallás ismeri és gyakorolja az Istenhez fordulást. A vallásos életben is istentiszteletben szilárd helye van, és azt jelenti, hogy az ember önmagáról és

övéiről beszél Istennek. Minden olyan próbálkozás ellenére, amely az imádságot másodrendű jelenségként próbálja értelmezni, a legértelmesebbnek az látszik, ha az imádságot az ember lényegéhez és létezéséhez tartozó párbeszédnek tekintjük: »Az imádság az ember szava a fölötte álló akarathoz, illetve ennek az akaratnak a válasza. Az imádság lényegében párbeszéd« (G van der Leeuw) Ezzel a háttérrel kell elbírálni az imádság magyarázatának különböző kísérleteit. Beszélnek egyrészt ’az imádság kényszeréről’ illetve az ember ’kiirthatatlan imádságösztönéről’ (F. Heiler), másrészt ezzel szemben a nagyon elterjedt ’imádságnélküliségről’ (G. Ebeling) és pótcselekvésről A mutatkozó imádságkrízis és az imádság hitelességét megkérdőjelező kritika az imádságot ’szükségmegoldásnak’, ’alibitevékenységnek’, ’önámításnak’, ’eszmélődésnek’, vagy ’gondolkodásnak’

stb. tekinti E vélemények elárulják, hogy nincs világos fogalmuk az imádságról és annak gyakorlatáról, s egyúttal jelzik azt is, hogy kötelességünk a hiteles források felmutatása.” „Az imádság spiritualitása A keresztény felfogásban az imádság és a hit egybetartozik. IMádásg nélkül a hit érthetetlen és nem gyakorolható. »A hit maga is imádság, minden imádság alapformája« (O H Pesch) Ebből vezethető le az imádság sajátos spirituális vonása. a) Az imádkozó Szentlélek. b) Az imádsá, mint a Szentháromság dicsőítése c) Imádság és antropológia A világtól való menekülés vádjával szembe kell állítani a keresztény imádság evilági és mélyen emberi jellegét. Az ismert jelszó: »imádkozzál és dolgozzál« nem alternatíva, hanem annak a feszültségnek az egysége, amit csupán spirituálisan lehet megvalósítani. A Szentlélek általi imádság nem pótcselekvés, és fordítva, a munka nem pótléka az

imádságnak, hanem a kettő kölcsönhatása és egysége a cél. Ugyanez érvényes a sajátosan keresztény és az általános emberi imádság – mint vallásos jelenség – közötti kapcsolatra is. Itt is a Szentlélek az összekötő híd a két világ között, amennyiben a vallások gazdagságát közvetíti a kereszténységnek, s a vallásoknak megmutatja központjukat és beteljesülésüket a kereszténységben. Hasonló állapítható meg az imádság és tevékenység, Isten országának reménye és a világért való felelősség kombinációjáról. Mindig a Szentlélek által 36 kezdeményezett és vezetett imádság mutatja meg az ember igazi nagyságát, küldetését, lehetőségeit és határait. Ennek figyelembevételével nevezik az imádságot keresztény antropológiának. Sehol sem jut annyira szóhoz az ember, mint szemtől szemben Istennel Az igazi humanitás minden imádság központi gondolata. Ezért az imádság emberből kiinduló

meghatározása, - »elindulás a végtelenbe«, »átlépés az immanecia határán«, »tájékozódás«, »az élet kifejezése« - mint kísérlet a meghatározásra elfogadható. Az imádság emberi vonásainak hangsúlyozása feljogosít arra, hogy anonim imádságról beszéljünk ott, ahol nem ismerik a személyes Istent, és a kifejezett imádság helyén hallgatás, vágyódás, keresés, kérdés vagy várakozás van mint kapcsolatteremtési próbálkozás. Jézus Atyjának házában sok lakás van: Isten »sok nyelvet« ismer és ért. Ez az univerzális –ember távlat a lélekben és igazságban mondott imádság gyümölcse és tapasztalata.” (A keresztény szellemiség lexikona, Szerk.: SCHÜTZ, Christian, Szent István Társulat, Budapest, 1988. 146-150 kihagyásokkal) 37 10. Néhány gyakorlati megjegyzés az imádsághoz Ajánlott irodalom: KEK 2558-2751 (2856) GARADNAI Balázs, A keskeny út öröme és járhatósága, A lelkiélet teológiája, Szent

István Társulat, Budapest, 2004. 88-112 A keresztény szellemiség lexikona, Szerk.: SCHÜTZ, Christian, Szent István Társulat, Budapest, 1988. 146-150 JÁLICS Ferenc Tanuljunk imádkozni, (negyedik kiadás.) Korda Kiadó, Kecskemét, 1999 Az imádság fajtái (a szokásos felosztás alapján): • Szóbeli, vagy gondolati (elmélkedő, szemlélődő) • Egyéni, vagy közösségi • Motívumai és tartalma alapján: kérő, hálaadó, dicsőítő és engesztelő. Mi most nem ezek alapján csoportosítjuk és beszélünk az imádságról, hanem annak alapján, hogy az imádságot, mint utat szemléljük, melyben valahonnét indulunk, és amely nem lezárt, hanem nyitott valóság, mely az örökkévaló Istenbe torkollik. Az imádság nem statikus valóság, abban is van fejlődés. Az imádságnak is van egy bizonyos fejlődése, és az embernek meg kell tennie benne egy bizonyos utat, fejlődnie kell, mint minden másban ez életében. Ha nem fejlődik, akkor megreked. Azt

tapasztalja, hogy neki már semmi újat nem jelent az imádáság, nem találja benne örömét, kényszer, felesleges idő stb. Amikor ilyen érzésekkel találkozunk magunkban meg kell vizsgálnunk, nem kell-e tovább lépnünk az imádság útján, nem kell-e valami más fajta imádságot választanunk. Az a baj, hogy az imádságban nagyon sokszor megrekedünk olyan fokon, ami az élet más területén elképzelhetetlen lenne. Kérdés: Milyen rossz és jó tapasztalatom van az imádságról? Amit és ahogy legtöbbször imádkozol, azt mikor, hány éves korodban tanultad meg? Vannak-e benned kérdések az imádsággal, annak gyakorlásával kapcsolatban kérdések? Hogyan imádkozol? Mikor imádkozol? Mit jelent számodra az imádság? Ha egy bizonyos időt így, imádkozva tölt az ember, akkor érzi, hogy az imádságnak van ereje, átalakító ereje, az ember másként látja az életet stb. Ezzel talán nem árt megismerkedni és kvázi felnőtt fejjel is végig gondolni.

(Tapasztalatok: zarándoklaton: „sohasem gondoltam volna, hogy én ezt vagy azt az imádságot imádkozom majd valaha.” Stb Vagy Láng Balázs, aki Püspökszentlászlón nem bírt 5 percig sem csendbe lenni, aztán Medzugoriében „tért meg.”) Az imádsághoz idő kell. Ahhoz, hogy valaki az imádság hatását is kezdje megtapasztalni az életében, ahhoz több időre lenne szükség. Egy lelkigyakorlaton is kb három nap után mondhatjuk azt, hogy valami elkezdődik, megmozdul bennünk. Addig csak legfeljebb kipihenjük magunkat. Az igazán mély és komoly imádságnak hónapok után tapasztalható meg az átalakító hatása. Pihentnek lenni: alapvetően fontos az imádsághoz. Enélkül nem megy Ez egyben azt is jelenti, hogy egyrészt az imádság nem tétlenség, aki imádkozik, az nem lustálkodik. Másrészt, ha nem megy az imádság ez is lehet az oka. Van azonban még egy másik dolog: mindig eszünkbe jut valami, amit fontosabbnak tartanánk, mint az imádságot,

és érdekes, hogy ezek 38 mindig csak az imádság alatt jönnek elő, a számítógépezés alatt nem. Ez azért is van, mert az imádság az ember lelkének legmélyét is képes megérinteni, és ha ott olyasmi van, amivel nem szívesen nézünk szembe, mondjuk magammal nem vagyok kibékülve, vagy rendezetlenek az emberi kapcsolataim, akkor mindig ezek törnek fel bennem, és így képtelen vagyok Istenre figyelni. Az imádáság megkívánja a rendezett emberi kapcsolatokat beleértve önmagunkkal való kapcsolatunkat is, önmagunk elfogadását is. Amikor az ember eléggé előre halad az imádságban, akkor egyébként maga az imádság, ill. az imádságban Istennel történő találkozásunk is gyógyítja sebeinket, azaz emberi kapcsolatainkat. (vö: öregasszonyok tapasztalatai az imádságról: „ott megnyugszom.”) Mindennek megvan a maga keresztény hagyománya, amit eléggé kevéssé ismerünk, pedig úgy tűnik nagyon nagy igény lenne rá. Mutatja ezt keleti

vallások és ima módok iránti nagy érdeklődés. Nem kell mindent magamnak kitalálnom, mint ahogy az iskolában is egyszerűen meg kell bizonyos dolgokat tanulni, egyszerűen azért, mert arra már rá jött az emberiség. Csak ha ezeket megismertem, akkor tudok majd én is valamit hozzátenni az emberiség nagy közös tudásához. Így van ez az imádsággal is Fontos az őszinteség is. Merjem bevallani, ha nem megy, de tudjam, hogy csak akkor fog menni, ha vágyom rá, ha akarom magam is. Istent ugyan nem lehet kényszeríteni, hogy nyilatkozzék meg az imádságomra válaszként. (Ő egyébként már megnyilatkozott A mi imádságunk „csak” válasz.) Arról van szó, hogy nekem készen kell lennem arra, hogy befogadjam, amit ad. Bekapcsolva kell tartanom az „antennáimat” Fontos még, hogy a realitás talaján álljunk, már csak azért is, mert akkor nem mindenféle pótszerekkel tömjük teli az életünket, azért, hogy kielégítsük legmélyebb vágyainkat, hanem

megengedjük, hogy az töltse be ezeket, aki igazán képes rá. Ábrándozás stb kizárása Ez azért is fontos, mert ez lesz a biztosíték arra nézve, hogy amit az imádságban megtapasztal az ember, az nem képzelődés, hanem valóság. A realitáshoz pedig, ami lehet, hogy nem kellemes a számunkra azonban csak úgy jutunk el, ha megteremtjük az imádság minimális külső feltételeit: csöndet, figyelmet el nem vonó körülményeket. 39