Legal knowledge | International law » Burián László - Európai kollíziós jog

Datasheet

Year, pagecount:2014, 14 page(s)

Language:Hungarian

Downloads:23

Uploaded:February 08, 2014

Size:550 KB

Institution:
-

Comments:

Attachment:-

Download in PDF:Please log in!



Comments

No comments yet. You can be the first!

Content extract

Burián László: Európai kollíziós jog: Korszak- és paradigmaváltás a nemzetközi magánjogban?1 1. Bevezető gondolatok A nemzetközi magánjog és az azt a legutóbbi időkig alapvetően meghatározó nemzetközi magánjogi elmélet csaknem évezredes története során több eltérő hosszúságú és intenzitású fejlődési szakaszon ment keresztül. Az elmélet hagyományosan - némi leegyszerűsítéssel - két nagy markánsan elkülöníthető korszakot különböztet meg: Az 1100-as évektől a 19. század közepéig terjedő időszakot, amelyet röviden a statútumelmélet korszakának nevezünk2 és azt követő mintegy másfél évszázados szakaszt, amelyet általában a modern nemzetközi magánjog elnevezéssel szokás illetni. Ez utóbbi – legalábbis elméleti alapjait tekintve - a Friedrich Karl von Savigny által a 19. század közepén kidolgozott, az anyagi jogi norma helyett a magánjogi jogviszonyt a gondolkodás középpontjába helyező szemléletre

épül.3 A 20 században többször és több szempontból érte bírálat a Savigny által megalkotott elméleti rendszerre épülő, klasszikusnak tekinthető nemzetközi magánjogot,4 de alapvető érvényét a nemzetközi kollíziós jog kontinentális rendszereiben eddig legalábbis nem sikerült megkérdőjelezni. Az utóbbi időben más irányból és más szándékkal közelítenek a kérdéshez azok az elemzések, amelyek az uniós nemzetközi magánjog alakulóban lévő és egyre „izmosodó” normarendszerének vizsgálata alapján jutnak arra a következtetésre, hogy a nemzetközi magánjogban, az Európai Unióban és ezzel összefüggésben a tagállamok nemzetközi magánjogában is 21. században „lopakodó paradigmaváltás” megy végbe5 Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy mennyiben változtatja meg az uniós jogegységesítés a nemzetközi magánjog céljáról, funkciójáról, jogforrási rendszeréről, kapcsoló elveiről és egyes általános részi

intézményeiről alkotott, az elmúlt évtizedekben kialakított képet.6 1 A tanulmány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem TÁMOP-4.21B-11/2/KMR-2011-0002 sz projektje (A tudományos kutatások kibontakoztatása a PPKE-n) keretében jelent meg. A szerző köszönettel tartozik Császár Mátyásnak a nemzetközi magánjogot oktatók országos találkozóján a témában tartott gondolatébresztő előadásáért. 2 A korszakolás azért is viszonylagos, mert a kollíziós gondolkodás gyökerei nyomokban az antik jogokban is fellelhetők, és perszonális jogösszeütközések már a korai középkorban is előfordultak. 3 Megjegyzendő, hogy ez a distinkció figyelmen kívül hagyja az Európán kívüli, mindenekelőtt az USA nemzetközi magánjogi elméletében megjelenő, a Savigny féle elméleti kiindulóponttól eltávolodó megközelítéseket, amelyek alapvetően meghatározták az USA nemzetközi magánjogának fejlődését a 20. században. 4 A különböző kritikák

átfogó áttekintését lásd: Vékás: A nemzetközi magánjog elméleti alapjai. Budapest 1986 9-24.o 5 Weller: Anknüpfungsprinzipien im Europäischen Kollisionsrecht: Abschied von der „klassischen” IPR.; IPRax 2011. 429 sk o 6 A magyar jogirodalombanVékás a Bánrévy Gábor 80. születésnapja tiszteletére készült kötetben megjelent tanulmányának (Budapest, PPKE JÁK, 2011, 129-146. o) már a címében:„A tagállami kollíziós nemzetközi magánjog alkonya Európában” is korszakváltásra utal. Ebben az európai kollíziós jog általános része megalkotásának szükségességéről is szól: „[.]nem marad máshátra, mint az uniós kollíziós nemzetközi magánjog általános kérdéseinek (közrend,imperatív szabályok, vissza- és továbbutalás, többes jogrendszerű államok, „szokásos tartózkodási hely” stb.) rendezése Ezekről az általános részi problémákról jelenleg az egyes rendeletek külön-külön rendelkeznek, nem is mindig

egyformán, hanem – adott esetben indokolatlanul – eltérően. Bizonyára az „általános rész” megalkotása felvet majd komoly elméleti problémákat, de ezek sem állhatják útját a tíz évvel ezelőtt megkezdődött és rövid idő alatt látványos eredményeket elért harmonizációs folyamat sikeres befejezésének.” 1 2. A statútumelmélet korszaka A statútumelmélet évszázadai során kollíziók sokáig csak, mint egyes partikuláris jogterületek szabályai közötti összeütközések jelentek meg, a jogtudósok a felmerült kérdésekre igyekeztek egyetemes megoldásokat találni.7 Különösen jellemző ez a 14 századi nagy kommentátorok (Bartolus és Baldus) munkásságára. Nem változott meg ez az attitűd a 16 századi francia iskola tanításaiban sem, mert a D’Argentré által hangsúlyozott, a helyi szokásjogokat előtérbe helyező territorialitás is politikai rendszerektől független értékekre helyezte a hangsúlyt. A németalföldi

iskola tanításaiban megjelenő szuverenitási gondolat következtében ugyan némileg változott a kérdésfeltevés és a Huber által kidolgozott elvek8 már felvetették a hazai jog elsődlegességének gondolatát a külföldi jog alkalmazásával szemben, de ebben az időszakban is az univerzális szemlélet, egyfajta országok,- és nemzetek felettiség jellemezte a kollíziós gondolkodást. A németalföldi iskola által kifejlesztett comitas tan éppen a kollíziós jognak ezt a nemzetekfelettiségét emelte ki azzal, hogy a külföldi jog alkalmazását nemzetközi jogi alapokra helyezte.9 Ez a nemzetek feletti, univerzális és elvont megközelítési mód nem csak a tudományra volt jellemző, hanem érezhetően hatott a törvényalkotásra, a korai nemzetközi magánjogi kodifikációkra is. Így például Az 1756-os bajor Polgári Törvénykönyv, a Codex Maximilianeus Bavaricus kollíziós rendelkezései még mindenekelőtt a statútumelmélet által kidolgozott

tudományos tételek jogszabályba foglalásának tekinthetők.10 A statútumelméleti gondolkodás még a 19. század folyamán megalkotott nagy polgári jogi kódexekben így a Code civilben, az ABGB-ben és a BGB-ben is erőteljesen éreztette hatását, bár a BGB kollíziós szabályainak megalkotói a külföldi jog alkalmazásának indokát már nem a jog természetében, nem nemzetközi jogi kötelezettségben, hanem a belföldi jog erre vonatkozó parancsában látták.11 A Savigny - féle klasszikus nemzetközi magánjog főbb pillérei12 A 20. századi kutatások fényében a Savigny által megalkotott nemzetközi magánjogi rendszer és az azt megelőző korszak közötti határok már nem tűnnek olyan élesnek és átmenet nélkülinek, mint ahogy arról korábban a nemzetközi magánjogi fejlődés- és elmélettörtének kutatói vélekedtek. 7 A statútumelméletről a magyar irodalomban lásd: Mádl-Vékás: Nemzetközi Magánjog és Nemzetközi Gazdasági

Kapcsolatok Joga Budapest 2004. 51 sko, továbbá Burián-Czigler-Kecskés-Vörös: Európai és magyar nemzetközi kollíziós magánjog Budapest 2010. 63-70o 8 Ezek az alapelvek a következők voltak: - az állam törvényei csak saját határain belül érvényesülnek és az alattvalókat csak a határokon belül kötelezik - alattvaló mindenki, aki az állam határain belül tartózkodik, függetlenül attól, hogy ez a tartózkodás ideiglenese, vagy állandó - a comitas tanából következik, hogy más államok törvényeinek hatását belföldön is érvényesíteni lehet, feltéve, hogy ez nem érinti hátrányosan az állam felségjogait 9 A nemzetközi magánjog történetéről a kezdetektől a kodifikációkig lásd részletesen: Gutzwiller: Geschichte des Internationalprivatrechts. Von den Anfängen bis zu den grossen Kodifikationen Berlin 1977 A holland iskoláról és a comitas tanáról 101.sko 10 Bővebben: Burián: Nemzetközi magánjogi szabályok a korai

kodifikációkban In:Tattay-Pogácsás-Molnár (szerk.) Pro vita et scientia Jobbágyi Gábor Ünnepi Kötet Budapest: Szent István Társulat, 2012 41 sko 11 Hartwieg-Korkisch: Die geheimen Materialien zur Kodifikation des deutschen IPR Tübingen 1973. 15o A nemzetközi magánjog elméletét tárgyaló átfogó művében (3. lábjegyzet) Vékás bevett és megszokott dolognak nevezi, hogy a nemzetközi magánjogi tényállások 20. századi megoldásának módszerét „hagyományos”, „klasszikus” vagy „Savigny féle” jelzőkkel illetik. Ezt a megközelítést elnagyoltnak tekintve, rámutat arra, hogy érdemes közelebbről szemügyre venni, hogy mi a „hagyományos” a „klasszikus” és a „Savigny-tól eredeztethető” a mai nemzetközi magánjogban. Fejtegetéseink során a továbbiakban a 20 századi nemzetközi magánjog Vékás féle elemzését vesszük alapul. 12 2 Savigny elmélete, amely a statútumelmélethez hasonlóan szintén egyetemes érvénnyel

és igénnyel formálódott, természetesen nem volt előzmények nélküli, annak kialakulását még az elnagyolt korszakolás szerint a korábbi időszakhoz sorolt vagy a két korszak határán alkotó tudós gondolkodók, többek között Huber és Story, valamint Wächter nézetei is befolyásolták. Amikor a 19. század közepétől a 20 század végéig terjedő modern nemzetközi magánjog jellemző vonásait kívánjuk felvázolni, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ez a folyamatosan alakuló és fejlődő matéria – mint ahogy azt Vékás negyedszázaddal ezelőtt megfogalmazta - „mai alakjában legfeljebb csak [.]alapjaiban hasonlít a Savigny által megalkotott rendszerhez; csak ennyiben „hagyományos” kizárólag ebben „klasszikus” a nemzetközi magánjog mai képe.”13Ha alapokról beszélünk, akkor egy hasonlattal élve, a modern nemzetközi magánjogot olyan épületnek tekinthetjük, melynek alapjait még Savigny rakta le, és az alapokhoz az

épület későbbi átépítői és bővítői14 lényegében a legutóbbi időkig nem nyúltak hozzá. Nézzük meg, hogy melyek ezek az alapok, alapvető tételek, amelyekhez a modern nemzetközi magánjog a legutóbbi időkig ragaszkodott, amelyek meghatározták annak struktúráját, szabályrendszerének jellegzetességeit. Savigny a nemzetközi magánjogi gondolkodást megújító korszakos művében15 három sarkalatos tételt fogalmazott meg: Az első általában a legfontosabbnak16 nevezett tétel, hogy a statútumelméleti megközelítéssel ellentétben Savigny a nemzetközi magánjogi gondolkodás fókuszába nem az anyagi jogi normát, hanem a több jogterülettel érintkező nemzetközi életviszonyt helyezte. Nem a jogszabály természetéből kívánta elvont elméleti módszerekkel levezetni annak alkalmazási határait, nem osztályozta azokat, különbséget téve személyes, dologi, vagy egyéb kategóriába sorolható normák között, hanem azt vizsgálta, hogy

az adott jogviszonyt melyik jogterület vagy állam jogának alkalmazásával kell elbírálni. A második az az első tételhez szorosan kapcsolódó elképzelés, hogy a jogviszonyok súlypontja – Savigny kifejezésével élve „székhelye” a jogviszony természetéből következően egyértelműen meghatározható, kifejezi és kijelöli a kapcsolatot ahhoz a joghoz, amelyet a konkuráló, kollízióba kerülő jogok közül az összeütközés feloldása érdekében alkalmazni kell. Vékás joggal fedezte fel ebben a mozzanatban azt a klasszikus nemzetközi magánjogra jellemző igényt, hogy a nemzetközi magánjogi normák kapcsoló szabályai egy racionálisan megformulázott és differenciált rendszert alkossanak.17 Hangsúlyozni kívánjuk, hogy ennek a differenciált rendszernek az érvényesülése független attól, hogy az egyes jogviszonyokat egy adott nemzetközi magánjogi normarendszer milyen mélységig és milyen részletességgel kívánja szabályozni. 13

Vékás 4. lábjegyzetben id mű 8o Csak jelzésszerűen utalunk rá, hogy a mai nemzetközi magánjog általános részi intézményeinek többségét (többek között a minősítést, a vissza-és továbbutalást és lényegét tekintve a közrendet is, amit Kahn a 20. század elején még a nemzetközi magánjog sötét, ismeretlen területének nevezett) csak a 19. -20 század fordulóján „fedezték fel” a nemzetközi magánjog kutatói. 15 Savigny: System des heutigen Römischen Rechts Band VIII. Berlin 1949 16 A német szakirodalomban ennek a paradigmaváltásnak állandó jelzőjeként használják a „kopernikuszi fordulat” megjelölést. Lásd például Rauscher: Internationales Privatrecht Heidelberg 1999 9 o Vékás a „legnagyobb horderejű” tételnek nevezi Savigny korszakalkotó felismerését. Vékás id mű 6 o 17 Vékás id. mű 7 o 14 3 A harmadik, Savignytól eredeztethető felismerés a nemzetközi döntési harmónia megvalósításának igénye.

Ez az igény az általa elméletileg felépített univerzális, nemzetek feletti nemzetközi magánjogi rendszerből szinte természetszerűleg következett. A nemzetközi döntési harmónia olyan összetett fogalom, melynek lényege nem fejezhető ki egyetlen rövid definícióval. A fogalom pontos tartalmát illetően eltérő álláspontok alakultak ki. A magyar jogirodalomban képviselt egyik álláspont szerint téves az - az elsősorban a nemzetközi magánjog bírálói körében elterjedt - felfogás, amely szerint a nemzetközi döntési harmónia a nemzetközi magánjogi igazságossággal volna azonosítható. E nézet szerint a nemzetközi döntési harmónia a kollíziós nemzetközi magánjog sajátos, önálló értéktételezéseinek egyike, amely a nemzetközi magánjog úgynevezett formális maximái közé sorolható. Lényege annak a követelménynek az érvényre jutatása, hogy a nemzetközi magánjogi tényállások kollíziós jogi elbírálása a különböző

fórumok előtt lehetőleg azonos legyen. 3. A nemzetközi magánjog autonóm (nemzetállami) korszaka A 20, század második felében közhellyé vált megállapítás szerint a nemzetközi magánjog egyik paradoxona, hogy, amellett hogy nem magánjog, nem is nemzetközi. A Savigny által elméleti igénnyel megfogalmazott univerzalitás - soha nem vált valósággá, ellene hatottak a 19. században felerősödő, a nemzeti jogok eltérő fejlődését meghatározó tendenciák. Aligha lehetne ezt jobban megfogalmazni annál, mint ahogy azt Vékás tette negyedszázaddal ezelőtt:18 „A 19. században egyértelműen a kollíziós normák nacionalizálódásának tendenciája erősödött. Savigny világosan látta ezt a folyamatot. Felismerését – egyebek között a nemzeti jogok imperatív jellegű szabályaival kapcsolatban kifejtett nézetei is jól mutatják. Az univerzalizmus eszméjét, mint célkitűzést mégsem adta föl, hanem - mint vágyat, elsősorban „az

egymással kapcsolatot tartó népek nemzetközi jogi közösségére” alapított reményt tovább hagyományozta azt az utókor nemzetközi magánjogának.” Vékás 1986-ban utópikusnak nevezte ezt a reményt, mert „a nemzetek jogközösségére alapított, a külföldi jog alkalmazásának kedvező és ezáltal a nemzetközi magánjogi tényállások – elbírálás helyétől függetlenül - egyöntetű megítélését támogató gondolat újból és újból elbukik a nemzetközi politika materiálisabb megfontolásokból kiinduló küzdőterén.”19 4. A posztmodern nemzetközi magánjog az Európai Unióban20 Ahhoz, hogy valóban reális képet kapjunk arról, hogy magunk mögött hagytuk-e a 19. század harmadik harmadától a közelmúltig terjedő klasszikusnak is nevezhető nemzetközi magánjogi korszakot, mit őrzünk meg belőle és mit áldozunk fel az európai kollíziós jogegységesítés oltárán, megkíséreljük összefoglalni, hogy mi jellemzi a

nemzetközi magánjogot a 21. századi Európában Az uniós kollíziós jog mai fejlődési szakaszában még kérdéses, hogy a nemzetközi magánjog nemzetállami fejlődési szakaszán túlmutató, a „szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” létrehozatalának érdekében megalkotott kollíziós szabályrendszerek egy olyan koherens rendszerré alakíthatók-e, amelyek teljes egészében a tagállami kollíziós jogok helyébe léphetnek. Ebben a - feltehetőleg átmeneti - szakaszban ellentmondásos a kép Rohamléptekkel 18 Vékás 4. lábjegyzetben id mű 7 o U. o 8 o 20 A „posztmodern” jelzővel Jayme a 20. század végének nemzetközi magánjogát illette A magyar irodalomban Jayme-re hivatkozással először Csehi használta ezt a kifejezést. Csehi: Nemzetközi magánjog és igazságosság a 21. század elején Liber Amicorum Studia L Vékás Dedicata Budapest 2009 93o 19 4 folyik a több évtizedes múltra visszatekintő,

elméletileg megalapozott és a gyakorlat által is verifikált nemzeti nemzetközi magánjogi szabályrendszerek, kódexek szétforgácsolása. Helyette alakul a különböző politikai érdekek által gyakran ellentétes irányokból befolyásolt21 uniós egységes kollíziós jog, amelynek építőköveit csak lazán tartják össze általános, a jogalkotás irányát és módszerét meghatározó elvek. Az elméleti tisztánlátás érdekében kísérletet teszünk arra, hogy megvizsgáljuk, hogyan hat ez a folyamat az uniós jogalkotás által közvetlenül nem érintett, de közvetetten mégis befolyásolt egyes, a nemzetközi magánjog általános részében tárgyalt intézményekre. Ezt az aspektust az utóbbi évtizedben, a nemzetközi magánjogban egyre hangsúlyosabban megjelenő, az uniós jogegységesítés hatásait elemző tanulmányok általában csak marginálisan érintették. Bővebb elemzésre csak egyes jogintézmények tekintetében került sor.22 Azt a tényt,

hogy az Európai Unió tagállamaiban – sőt közvetetten a nem uniós országokban is - a 21. századi kollíziós jog fejlődését az uniós kollíziós jog egységesítése alapvetően meg fogja határozni, a nemzetközi magánjog kutatói már akkor előrevetítették, amikor a Közösség megkapta a felhatalmazást a kollíziós jogalkotásra. Ez a cezúra majdnem pontosan az ezredfordulóra esett A magyar szerzők közül Vékás – mintegy számvetést készítve - a két korszak határán, 2001-ben összegezte, hogy mit kapott a nemzetközi magánjog a 20. századtól, hogyan fejlődött elmélete, hogyan változtak meg a kollíziós jog funkciójáról vallott felfogások és mindez hogyan csapódott le a kodifikációkban és a kollíziós nemzetközi egyezményekben.23 Tanulmányának befejező részében feltette azt a korántsem költőinek szánt kérdést, hogy mit ígér az új évezred, közelebbről a 21. század a nemzetközi magánjognak. Arra a

következtetésre jutott, hogy „[] az értékrendbeli megújulás és az ennek megvalósításához szükséges dogmatikai leleményesség valószínűleg a nemzetközi kollíziós jogban is megközelítette a lehetőségek felső határát.” Egyetlen fejleményt jelzett előre teljes bizonyossággal, mégpedig azt, hogy a nemzetállamok integrációja az Európai Unióban a kollíziós jog további egységesítéséhez vezet. Ekkor már hatályban volt az Amszterdami Szerződés, amely megteremtette a Közösség kollíziós jogalkotási hatáskörét. Kirajzolódott az új irány: a kollíziós jog rendeletekkel történő egységesítése. Ennek újabb fejleményei közismertek Nem elhanyagolható tény, hogy a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jei hatályba lépése előtt a kollíziós jog egységesítésének az EKSZ 65 Cikke értelmében (még) előfeltételét képezte, hogy az szükséges legyen a belső piac zavartalan működésének biztosításához. A Lisszaboni

Szerződés hatályba lépése óta az EU kollíziós jogalkotási kompetenciái az EUMSZ 81. cikke (2) bekezdésén alapulnak Ez a szabályozás – 21 Csak példaképp utalunk a Róma I. és Róma II rendeletek bizottsági és parlamenti tervezeteiben szereplő egymásnak ellentmondó változatokra a szabályozásból végül – átmenetileg – kihagyott kérdéskörökre. 22 Az európai kollíziós jog alapjainak és fejlődési irányainak áttekintését nyújtja Schaub: Grundlagen und Entwicklungsendenzen des europäischen Kollisionsrechts Juristenzeitung 2005. 328-337o Magyar szempontból, kitekintéssel több európai ország nemzetközi magánjogára Burián: Nemzeti tradíció, modernizáció és európai jogegységesítés: A magyar nemzetközi magánjog dilemmái a XXI. század elején Jogtudományi Közlöny 2011 321-330.o Globális megközelítésben, de ugyanezt a problémakört érinti Csehi 14 lábjegyzet alatt id. mű 92 s k o Különösen sokat foglalkozott a

szakirodalom a közrend európai jogi dimenzióival Lásd például: Raffai: A nemzetközi magánjogi közrend rétegei – különös tekintettel a közösségi és a magyar jogra Kézirat Budapest 2008. , Raffai:az európai közrend körvonalai – néhány gondolat az EK bírósága két döntése kapcsán Kontroll 2006/1 58-65.o; Kecskés-Nemessányi: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi közrend Európai Jog 2007/3 21-38.o Császár: A nemzetközi magánjogi közrend megjelenési formái és értelmezése. Miskolci Jogi Szemle 2012/170-89o 23 Vékás: Nemzetközi kollíziós jog az ezredfordulón In: Ius Privatum Ius Commune Europae Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék Budapest 2001. 249-264 o 5 a korábbitól eltérően - már nem köti a nemzetközi magánjogi szabályok megalkotását szorosan a belső piac megfelelő működéséhez. Jayme ezt találóan úgy fejezte ki, hogy az európai nemzetközi

magánjog eloldozta magát a belső piactól”.24 Az eddigieknél is kevesebb kötöttséggel folytatódik tovább a kollíziós jog egyes különös részi területeinek rendeletekkel történő egységesítése. A folyamat eredményeképp „az Európai Közösségek és az európai jog új koordinátarendszert valósítanak meg az európai államok nemzetközi magánjogának és eljárásjogának fejlődésében.”25 4.1 A döntési harmónia érvényesülése: nemzetközi döntési harmónia – uniós döntési harmónia A nemzetközi döntési harmóniára való törekvés – mint fent utaltunk rá – egyike volt Savigny azon tételeinek, amelyek a modern nemzetközi magánjogot jellemezték. A döntési harmónia a posztmodern európai nemzetközi magánjognak is deklarált célja, érvényesülése azonban az uniós fórumok döntéseire korlátozódik. A célkitűzés érvényessége pusztán logikailag is következik abból, hogy a kollíziós jog egységesítése a

nemzetközi döntési harmónia elérésének leghatékonyabb eszköze.26 Az uniós kollíziós jogegységesítés a döntési harmóniát azonban csak azok között a tagállamok között képes biztosítani, amelyekben az egységesített kollíziós szabályok érvényesülnek.27 Ezek között a fórumok között is csak abban a körben, amelyre az egységesített kollíziós jog tárgyi hatálya kiterjed. Az eddig hatályba lépett rendeletek többsége már a preambulum-bekezdésekben kifejezésre juttatja, hogy az egységes kollíziós szabályok megalkotásával és hatályba léptetésével az európai jogalkotó célja a döntések előreláthatóságának fokozása és ez által a jogbiztonság növelése, de mindezt természetszerűleg a tagállamokra vonatkoztatja.28 A rendeletek preambulumai ugyan nem használják a forum shopping kifejezést, annak kiküszöbölését mégis megemlítik a célok között, utalva arra, hogy attól függetlenül, hogy az igényt melyik

állam bírósága előtt érvényesítik, azonos kapcsoló szabályok szerint kell meghatározni az alkalmazandó jogot.29 Nyilvánvaló, hogy a kollíziós szabályok egységesítése önmagában a forum shopping ellen hat és ezzel is a döntési harmóniát segíti elő. Az uniós döntési harmónia –nemzetközi döntési harmónia – fogalompár használatánál – a félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy az uniós döntési harmónia érvényesítése nem korlátozódik az uniós tényállásokra, mert a fokozatosan kiépülő egységes uniós kollíziós jog univerzális igénnyel került megalkotásra. Ez azt jelenti, hogy a rendeletekben körülírt, azok hatálya alá tartozó nemzetközi magánjogi tényállások megvalósulása esetén attól függetlenül kell a rendeletek egységes kollíziós szabályait alkalmazni, hogy a tényállás csak tagállamokat érint-e, azaz tisztán uniós tényállásról van-e szó, avagy harmadik állam is

érintett.30 Ezt az alapvető szempontot nem befolyásolják, csak árnyalják azok a szabályok, amelyek a tisztán uniós tényállások tekintetében bizonyos tartalmi értékszempontokat is érvényre kívánnak juttatni akkor, ha a felek jogválasztása folytán nem uniós tagállam joga kerül alkalmazásra.31 24 Jayme: Das Europäische IPR löst sich vom Binnenmarkt IPRax 2008/1. 5-34 o Csehi id. mű 94o 26 Ezt a véleményt fejti ki Csehi id. mű 95o is, utalva Vékás korábbi megállapításaira 27 A szakirodalomban megjelent az EU-nbelüli és a (klasszikus) nemzetközi döntési harmónia közötti különbségtétel. Az előbbi nagyobb hangsúlyosabb, mint akár a nemzetközi, akár a belső döntési harmónia Lásd pl. Gössl: Die Vorfrage im Internationalen Privatrecht der EU Zeitschrift für Rechtsvergleichung, IPR und Europarecht 2011. 65-71 o (70o) 28 Lásd pl .a Róma I rendelet és a Róma II rendelet 6 preambulum bekezdését 29 U.o 30 Ezt fejezik ki a

rendeletek az egyetemes alkalmazás követelményének előírásával : Róma I. rendelet 2 cikk, Róma II. rendelet 3 cikk, Róma IV rendelet 20 cikk 31 Lásd a Róma I. rendelet 3 Cikk 4 bekezdését illetve a Róma II rendelet 14 Cikk 3 bekezdését 25 6 Ha az uniós döntési harmónia jellegzetességeinek elemzése során tartalmi szempontokat is vizsgálunk, azt is mérlegre tesszük, hogy ez a döntési harmónia milyen kapcsoló tényezők közvetítésével, melyik anyagi jog alkalmazásával valósul meg, akkor érzékelhetővé válik, hogy az értékrend, amely a kollíziós kapcsolást meghatározza, változott. A tényállással tipikusan a legszorosabban kapcsolatot mutató jogrendszerhez vezető klasszikus kapcsoló tényezők részben háttérbe szorulnak és előtérbe kerülnek az uniós jog szempontjából olyan meghatározónak tekintett értékek érvényesülését elősegítő kapcsoló szabályok, mint amilyen a belső piac zavartalan működésének

biztosítása, a jogbiztonság és a gazdaságilag vagy szociálisan gyengébbnek tekintett fél védelme.32 4.2 A jogforrások rendszere Az európai kollíziós jogegységesítés hatására - a tartalmi változások mellett - a legnagyobb átalakulás a nemzetközi kollíziós magánjog jogforrási rendszerében, a jogforrások hierarchiájában, azok hatályában következett be, nem kis feladatot róva az uniós fórumok jogalkalmazóira az alkalmazandó jogot meghatározó jogforrás kiválasztása, hatályának megállapítása során. Az egyszerűség a korábbi időszakban sem jellemezte a nemzetközi magánjogi jogforrási rendszerét. A 20 században a nemzetközi magánjogi jogviszonyokat szabályozó normák csoportosítása során a belső (autonóm vagy nemzeti) kollíziós jogot és a nemzetközi egyezményes kollíziós jog közötti különbségtétel volt az általános, ez utóbbi kategórián belül pedig külön tárgyalták a multi- és a bilaterális egyezményes

kollíziós jogforrásokat.33 Az európai kollíziós jogalkotás ezt a korábban sem könnyen átlátható jogforrási hálót még sűrűbbre és átláthatatlanabbra szőtte. Ebben az áttekintésben ennek az összetett problematikának csak néhány aspektusát érintjük.34 A nemzetközi egyezmények és a belső jog viszonya a hagyományos nemzetközi magánjog jogforrási rendszerében nem okozott problémát. Az európai uniós jogforrásoknak a nemzetközi magánjogi szabályok rendszerében való megjelenése szükségessé tette a rendeletek és az azokkal azonos tárgykörben elfogadott olyan több- és kétoldalú nemzetközi szerződések hierarchiájának rendezését, amelyeknek tagállamok vagy tagállamok is részesei. A regionális jogegységesítés célját szem előtt tartva egyértelmű kellett volna, hogy legyen a rendeletek alkalmazási elsőbbségének kimondása. Gyakorlati megfontolásokból azonban ez nem volt kivitelezhető. Az alkalmazás során ezért

mindig az adott rendeletnek a nemzetközi egyezményekhez való viszonyt szabályozó rendelkezéseit kell figyelembe venni. Példaként hivatkozunk a Róma I rendelet 24 és 25 cikkeire A 24 cikk a Római Egyezményhez való viszonyról rendelkezik, és kimondja, hogy a rendelet a Római Egyezmény helyébe lép a tagállamokban, kivéve azon tagállamok területét, amelyek az Egyezmény területi hatálya alá tartoznak, és amelyekre a Szerződés 299. cikke értelmében a rendelet nem vonatkozik A 25 cikk értelmében a rendelet nem érinti az olyan nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelynek a rendelet elfogadásának időpontjában egy vagy több tagállam részese, és amelyek a szerződéses 32 Az uniós jogalkotó az egységes kollíziós szabályok alkalmazását a belső piac zavartalan működése biztosítékának tekinti. Lásd a Róma I és Róma II rendelet 6 preambulum bekezdését A gyengébb fél védelme, a kollíziós normák egyik fontos attribútumaként

jelenik meg a Róma I. rendelet 23-25 preambulumbekezdéseiben 33 Nem soroljuk a nemzetközi kollíziós jogforrások körébe a nemzetközi magánjogi viszonyokat közvetlenül szabályozó anyagi magánjogi normákat. 34 Nem térünk ki egyebek között a rendeletek és az irányelvi kollíziós jog bonyolult viszonyára. 7 kötelezettségek tekintetében kollíziós szabályokat állapítanak meg. A kizárólag két vagy több tagállam között megkötött egyezményekkel szemben azonban a rendelet elsőbbséget élvez. Külön szabályozzák a rendeletek az azonos tárgyú más közösségi, illetőleg uniós aktusokhoz való viszonyt is. Problematikussá teszi és megkérdőjelezi a cél, az uniós kollíziós jogforrási rendszer egységének maradéktalan megvalósíthatóságát, hogy Dánia nem vesz részt az igazságügyi együttműködésben, míg az Egyesült Királyság, és Írország esetenként dönt a rendeletek alkalmazásáról.35 Speciális problémát vet fel

a Tanács 1259/2010/EU rendelete (Róma III.) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról, mert csak az úgynevezett megerősített együttműködésben részt vevő 14 tagállamban alkalmazandó.36 4.3 A kollíziós normák felépítése, kapcsoló tényezők A modern, nemzetállami kollíziós szabályozásra a teljes, kétoldalú kollíziós normák jellemzőek. Azokban az országokban, ahol a nemzetközi magánjog kodifikációjára még a 19. században került sor, az akkor még túlsúlyban lévő egyoldalú kollíziós szabályokat a bírói gyakorlat teljes kollíziós normákká alakította. Az egyoldalú kollíziós normák alkalmazása kivételnek tekinthető A közösségi nemzetközi magánjog fejlődésének első fázisában, a 20. század nyolcvanas éveitől a kilencvenes évek végéig a kollíziós normák túlnyomórészt irányelvekben jelentek meg, és

funkciójuk nem az alkalmazandó jog meghatározása, hanem az irányelvi szabályoknak a választott és kivételesen a jogválasztás hiányában alkalmazandó joggal szembeni érvényre juttatása volt. Az irányelveknek a kétoldalú kollíziós szabályozó nemzeti kódexekbe történt átültetése során e módszerbeli különbség esetenként átmeneti zavarokhoz is vezetett.37 Kétoldalú, tejles kollíziós normákkal, a modern nemzetközi magánjog szinte valamennyi eszközének, kollíziós szabályozási technikájának felhasználásával került sor – nemzetközi egyezmény keretei között – a nemzetközi szerződési jog egységesítésére az 1980. évi Római Egyezményben Az azt felváltó rendeleti szabályozás, a Róma I. rendelet – és az azt megelőzően hatályba lépett, de előzmény nélküli Róma II. rendelet a kollíziós technikát tekintve ugyanezt a módszert követte Ez mondható el a többi, azóta hatályba lépett nemzetközi magánjogi

tárgyú rendeletről és a készülő javaslatokról is. A kapcsoló tényezők tekintetében a következő jellegzetességek emelhetők ki: A felek jogválasztása – ami a nemzetközi szerződési jogban eddig is az alkalmazandó jog meghatározásának elsődleges szabálya volt, szinte általános érvényű - ha nem is korlátozásoktól mentes - eszköze lett az alkalmazandó jog meghatározásának az uniós kollíziós jog által szabályozott jogterületeken. Az akarati autonómiát – amelyre az uniós jogban az alapvető szabadságok és ezen keresztül a gazdasági hatékonyság megvalósítása egyik fontos eszközeként tekintenek38 – a Róma I. rendelet 35 A 2012. július 4-én kihirdetett 650/2012/EU rendelet (Róma IV; öröklési rendelet) esetében a csatlakozás kérdése még nyitott. Lásd a rendelet 82 preambulum bekezdését 36 Lásd a Róma III. rendelet 8 preambulum bekezdését Mindazonáltal ez a rendelet is univerzálisan alkalmazandó, tehát

rendelkezései uniós és harmadik államokkal kapcsolatos tényállásokra egyaránt vonatkoznak. 37 Ez a zavar jelentkezett a Kódex esetében a fogyasztói szerződésekre és a munkaszerződésekre vonatkozó kollíziós szabályozásban. 38 Weller 4. lábjegyzetben id mű 433o 8 preambulumában a szerződéses kollíziós normák rendszere sarokkövének nevezik.39 Ugyancsak jelentős, ha nem is meghatározó szerephez jut az akarati autonómia a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog, továbbá – korlátozottan – a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog, valamint az öröklésre alkalmazandó jog meghatározása körében.40 A rendeleteknek a jogválasztás hiányában érvényesülő kollíziós szabályai differenciált rendszert alkotnak. Az alkalmazott kapcsoló szabályok egy része a hagyományos kollíziós értékrendet követi, de vannak új, eddig még nem alkalmazott megoldások is, melyek helyességét

nyilvánvalóan csak a gyakorlat igazolhatja. A személyes jog körében egyértelmű tendencia, hogy az uniós jogban a korábban a tagállamok többségében elsődlegesen követett állampolgárság helyett az alkalmazandó jogot a szokásos tartózkodási hely határozza meg. A szokásos tartózkodási hely fogalmának mindemellett nincs egységes definíciója. A Róma I és Róma II rendeletek meghatározzák ugyan a szokásos tartózkodási hely fogalmát, ezek a definíciók azonban a természetes személyek személyes viszonyaiban nem értelmezhetők. A szokásos tartózkodási hely – valamennyi nemzetközi magánjogi jogviszonyra alkalmazható, egységes definícióját nyilvánvalóan nem lehet megadni. Azok a félelmek, melyek a fogalomalkotással kapcsolatosak, elsősorban azon alapulnak, hogy egy egységes fogalom – ha megalkotása egyáltalán lehetséges - kérdés kezelésének bizonyos fokú megmerevedéséhez vezetne. A szokásos tartózkodási hely, mint

kapcsoló szabály nyilvánvalóan akkor tudja betölteni feladatát, ha az adott jogterület szempontjából legmegfelelőbb, az adott személy szabályozni kívánt életviszonyainak súlypontját kifejező joghoz teremt kapcsolatot.41 A szerződési jog a korábbinál merevebb, a jogbiztonság szempontjait a rugalmasság elé helyező, de mindemellett általában a jellemző szolgáltatás elvét kifejezésre juttató szabályainak alkalmazását nem könnyíti meg, hogy a kapcsolás csak részben kötődik szerződéstípusokhoz, egyes kategóriák nem hagyományos jogi, hanem inkább gazdasági szempontok alapján kerültek kialakításra (szolgáltatási szerződések). A típushoz kötődő kapcsoló szabályok között olyanok is vannak, melyeknél nem a jellemző szolgáltatás elve, hanem a gyengébb fél védelme a meghatározó (franchise- és forgalmazási szerződések). A biztosítási szerződésekre alkalmazandó jog meghatározása továbbra is rendkívül bonyolult

annak ellenére, hogy a szabályozást – legalábbis részben – beemelték a rendelet különös rendelkezései közé. A deliktuális felelősség körében egy régi dilemma végére tett pontot a jogalkotó, azzal, hogy a lex loci delictit a közvetlen kár bekövetkezése helyével azonosította. Nem tekinthető újdonságnak a felek közös szokásos tartózkodási helye szerinti jog elsődleges kapcsoló tényezőként való bevezetése és a rugalmasságot biztosító kitérítő klauzula alkalmazása sem. A korábbi tagállami szabályozásokhoz képest lényeges újdonság - bár korántsem előzmények nélküli42 - az öt különös deliktuális tényállás, és az azokra vonatkozó differenciált kollíziós szabályozás bevezetése. Hasonlóan újdonságot jelent a 39 Lásd a Róma I. rendelet 11 preambulum bekezdését Megjegyzendő, hogy a kollíziós értelemben vett jogválasztás szabadsága a nem állami jogokra nem terjed ki, azok csak anyagi jogi értelemben

választhatók. 40 Lásd a Róma II. rendelet 31 preambulum bekezdését és 14 cikkét; a Róma III rendelet 14 és 15 preambulum bekezdését és 5. cikkét; a Róma IV rendelet 38 39 és 40 preambulum bekezdését 41 A szokásos tartózkodási hely differenciált megközelítésének elméleti kérdéseihez lásd: Baetge: Der Gewöhnliche Aufenthalt im internationalen Privatrecht Tübingen 1994. Meghatározásának szempontjait az öröklési viszonyokban a Róma IV. rendelet 23 és 24 preambulum bekezdései tartalmazzák 42 Lásd az 1987. évi svájci nemzetközi magánjogi törvény (Bundesgesetz über das Intenationale Privatrecht vom 18. Dezember 1987) 129-142 Cikkeinek differenciált szabályrendszerét 9 jogalap nélküli gazdagodás, a megbízás nélküli ügyvitel és a culpa in contrahendo differenciált, lépcsőzetes kapcsolást megvalósító szabályozása is. 4.4 A minősítés A minősítés tekintetében az uniós jogegységesítés nem követeli meg a nemzeti

fórumok jogalkalmazóitól alapvetően új, eddig ismeretlen módszerek alkalmazását. Nyilvánvaló, hogy a 20 században a nemzeti jogrendszerek részét képező nemzetközi magánjogban követett lex fori, illetőleg az inkább elsősorban az elmélet által preferált lex causae szerinti minősítés nem a szolgálná az elérendő célt, a kollíziós jogalkalmazás egységét. Nem jelent újdonságot azonban a nemzetközileg egységesített nemzetközi magánjogban régóta alkalmazott autonóm minősítés, melyet az egységes uniós kollíziós jog alkalmazása során is követni kell.43 Az autonóm minősítés során a nemzeti jogban is ismert vagy korábban ismeretlen jogintézményeket az uniós jogban szabályozott, illetve az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában kialakított tartalommal és kritériumok szerint kell minősíteni. A nemzeti jogban követett minősítésre csak uniós minősítés hiányában vagy a nemzeti jog szerinti értelmezésre vonatkozó

kifejezett utalás esetében van lehetőség. Az uniós kollíziós jog a minősítési problémák kezeléséhez nem minden esetben nyújt kellő támpontokat. Egyes, korábban a minősítés szempontjából vitatott, a tagállamok egy részének jogában ismeretlen vagy eltérő tartalommal ismert és különbözőképpen minősített jogintézmények esetében a rendeletek egyértelmű szabályozása a fogalom, és a jogintézmény különös részben elfoglalt helye tekintetében megnyugtató megoldást hozott.44Más esetekben a minősítés szempontjából kifejezetten érzékeny jogintézmények esetében ugyanakkor hiányzik az egyértelmű jogalkotói állásfoglalás. Egyelőre legalábbis bizonytalan például, hogy a túlélő házastárs vagy a túlélő bejegyzett élettárs vagyonjogi igényei öröklési vagy házassági (élettársi) vagyonjogi igénynek minősülnek-e.45Az irodalomban többséginek tekinthető álláspont szerint az ilyen igényeket házassági illetve

élettársi vagyonjogi igénynek kellene minősíteni.46 4.5 Az előkérdés Az előkérdések elbírálása során követendő módszerek tekintetében egységes álláspont a klasszikus nemzetközi magánjogi elméletben nem alakult ki. Nyomós érveket lehet felhozni az előkérdéseknek a 43 Magnus (J von Staudinger Kommentar zu BGB 2011. Rn 57-58) felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós jog autonóm minősítésénél tekintettel kell lenni hatályos közösségi elsődleges és másodlagos jogforrásokra, továbbá támpontul szolgálhat a DCFR és a majdani CFR is. 44 Egységesen és autonóm módon határozta meg például a Róma II. rendelet a culpa in contrahendo fogalmát A rendelet 30. preambulum bekezdése felhívja a jogalkalmazó figyelmét arra, hogy a rendelet alkalmazása szempontjából a fogalom autonóm, ezért a nemzeti jog szerinti értelmezését kerülni kell. Nyilvánvalóan a német jogban ismert tágabb felfogásra tekintettel utal arra is, hogy ez a

fogalom nem terjed ki a szerződéskötési tárgyalások során elszenvedett személyi sérülésekre, azokra a rendelet általános szabályát kell alkalmazni. A culpa in contrahendo Róma II.-beli szabályozása ugyanakkor azt is jelenti, hogy az uniós jog a jogintézményt egyértelműen a szerződésen kívüli kötelmi viszonynak minősíti. 45 A minősítésről sem a Róma IV. rendelet sem pedig a házastársak illetve a bejegyzett élettársak vagyonjogi viszonyainak szabályozására vonatkozóan közzétett rendeletervezetek [KOM (2011) 126 végleges és KOM (2011) 127 végleges] nem tartalmaz rendelkezést. 46 Simon-Buschbaum: Die neue EU-Erbrechtsverordnung NJW 2012. 2393o A német jogban a túlélő házastárs vagyoni helyzetének kiegyenlítésére vonatkozó, a házzassági vagyonjogban elhelyezett szabály [BGB 1371.§ (1) bekezdés] - az ún. Zugewinnausgleich - minősítése okoz problémát, mely szerint a házastársaknak a házasság fennállása alatti

különböző mértékű vagyongyarapodását a Zugewinngemeinschaft megszűnésekor kiegyenlítik. Az egyik házastárs halála esetén (Zugewinnausgleich im Todesfall) a kiegyenlítés úgy valósul meg, hogy a házastárs törvényes örökrésze egy negyedrésszel emelkedik. 10 belső döntési harmóniát szolgáló, önálló elbírálása mellett, nem kevésbé meggyőző szempontok szólnak a nemzetközi döntési harmóniát előnyben részesítő, önállótlan elbírálás mellett is.47 Minkét felfogás ismer azonban kivételeket, amiből az a következtetés vonható le, hogy esetről esetre kell a megfelelő megoldást megtalálni.48 A fentiekkel ellentétben az egységesített (uniós) kollíziós jogban követendő módszert illetően viszont nyomósabb érvek szólnak az előkérdések önálló, tehát a lex fori kollíziós szabályai szerinti elbírálása mellett.49 Az előkérdések megítélésére vonatkozólag általános szabályokat az uniós kollíziós

jog nem állít fel. Ha az egyes rendeletek meghatározott előkérdéseknek kifejezetten a fórum kollíziós szabályai értelmében az adott kérdésre alkalmazandó jog szerinti megítélését írják elő, tehát kiveszik a főkérdésre alkalmazandó lex causae hatálya alól akkor, a jogalkalmazónak önállóan kell az adott előkérdést megítélnie.50 Ennek a megoldásnak az ellenkezője, amikor meghatározott előkérdésekre a rendleletek a főkérdésre alkalmazandó jog alkalmazását írják elő.51 4.6 A vissza és továbbutalás Az európai unió kollíziós jogában érdekesen alakult a vissza- és továbbutalás szabályozása. Általános szabályról természetesen a renvoi esetében sem beszélhetünk. Bárhogy viszonyulnak is a tagállami nemzetközi magánjogok a vissza- és továbbutalás jogintézményéhez, a rendeletek alkalmazása során különböző módon és mértékben ugyan, de el kell térniük a korábbi gyakorlattól.52 Mivel az uniós kolíziós

jogegységesítés értelme és célja nyilvánvalóan egységes kollíziós jogi rezsim létrehozatala a tagállamokban, a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a vissza-és továbbutalással az uniós nemzetközi magánjognak egyáltalán nem kell foglalkoznia, hiszen a renvoi létrejöttének egyik feltétele – a kollíziós szabályok által alkalmazott kapcsoló tényezők különbözősége - hiányzik. Ez azonban csak akkor volna igaz, ha az uniós kollíziós jogot kizárólag uniós tényállások esetében kellene alkalmazni. Ez a megoldás viszont még a rendeletek tárgyi hatálya körébe tartozó tényállások tekintetében is megkettőzné a tagállami kollíziós jogot. Az uniós rendeletek – mint arra fent már utaltunk - univerzális hatályúak, harmadik államok viszonyában is alkalmazást nyernek. Ha az uniós kollíziós szabályok harmadik állam jogát rendelik alkalmazni, és ennek az államnak a kollíziós szabálya az uniós jogban

alkalmazottól eltérő kapcsoló elvet tartalmaz, akkor a tényállástól függően akár vissza-, vagy továbbutalásra is sor kerülhet. Ha az uniós jogalkotó 47 Az előkérdés önálló elbírálása azt jelenti, hogy a fórum jogalkalmazója a felmerült előkérdést – például a túlélő házastárs öröklése kérdésével, mint főkérdéssel összefüggésben a házasság érvényességének kérdését - a lex forinak az adott előkérdésre vonatkozó kollíziós szabálya értelmében alkalmazandó jog(ok) rendelkezései szerint ítéli meg. Önállótlan elbírálásról akkor beszélünk, ha az előkérdés eldöntése a főkérdésre – a példabeli esetben a túlélő házastárs öröklésének kérdésére – alkalmazandó jognak – a lex causae-nak - az adott előkérdésre irányadó kollíziós szabálya értelmében alkalmazandó jog szerint történik. 48 Gössl id. mű 67 o további hivatkozásokkal A német elméletben többséginek tekinthető

felfogás szerint a kiindulópont mégis az önálló, tehát a fórum kollíziós szabályai szerinti alkalmazandó jog alapján történő elbírálás. 49 Az indokok részletes kifejtését lásd Gössl id. mű 68-71o 50 A Róma III. rendelet preambulumának 10 pontja szerint a házasság felbontásával és a különválással kapcsolatosan felmerülő előkérdések közül a jogképességet és a házasság érvényességét az érintett részt vevő tagállamban alkalmazandó kollíziós jogi szabályok szerint alkalmazandó jog szerint kell megítélni. A rendelet 1 cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja kifejezetten kizárja ezeket a kérdéseket hatálya köréből. 51 Lásd pl. a Róma II rendeletnek az irányadó jog alkalmazási körét meghatározó 15 cikkét 52 A magyar Kódex általános szabálya értelmében például el kell fogadni a visszautalást, amit a deliktuális felelősség körében a különös részi szabályok nem zárnak ki. Attól függően, hogy a

megítélendő deliktuális jogviszonyra a Róma II. rendelet hatálya kiterjed-e, vagy sem, a jogalkalmazónak el kell utasítania vagy el kell fogadnia a visszautalást. 11 elsődleges szempontja a tagállamok közötti döntési harmónia megvalósítása, és harmadik államok viszonylatában ezt a szempontot nem kívánja érvényesíteni, akkor a renvoi teljes kizárása mellett dönt. Ebben az esetben viszont kizárja a tagállami anyagi jogok alkalmazásának lehetőségét azokban az esetekben, amikor a harmadik állam kollíziós joga visszautal a fórum (anyagi) jogára vagy továbbutal egy másik tagállami jogra és ezzel egyben lemond a nemzetközi döntési harmónia megvalósításának lehetőségéről is. Az uniós jogalkotó a kollíziós jogegységesítés során – egészen a Róma IV. rendelet elfogadásig – kizárta a vissza- és továbbutalást, előnyben részesítve ez által az uniós fórumok közötti döntési harmóniát. A Róma IV rendelet

bizottsági javaslata annak ellenére, hogy a javaslat előkészítése során a tagállamok többsége a renvoi mellett foglalt állást - követve az addig hatályba lépett rendeletek logikáját – szintén a vissza- és továbbutalás teljes kizárására vonatkozó szabályt tartalmazta.53 A tervezetnek ezt a megoldását a szakirodalom kritikával fogadta.54A kritikák hatásosnak bizonyultak A rendelet 34. cikke a vissza-és továbbutalás elfogadását írja elő abban az esetben, ha az egy tagállam jogának alkalmazásához vagy egy olyan harmadik állam jogának alkalmazásához vezet, amelyik az utalást elfogadja. Ezzel a rendelet a nemzetközi döntési harmónia megvalósulását segíti elő, ami a rendelet 57. preambulum bekezdése is a rendelkezés céljaként jelöl meg55 4.7 Közrend Formailag nem fedezhető fel eltérés a nemzeti kollíziós jogok által alkalmazott közrendi klauzula és a rendeletekben foglalt közrendi záradék között. Valamennyi

kollíziós rendelet és rendelettervezet lehetővé teszi az eljáró bíróság számára, hogy abban az esetben, ha az irányadó külföldi jog egyes rendelkezéseinek alkalmazása egy konkrét esetben a fórum közrendjével nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen volna, azok alkalmazását a közrendre hivatkozással megtagadja. Az eljáró bíróság jogával való összeegyeztethetetlenség kritériuma természetesen nem jelenti azt, hogy ennek a feltételnek a vizsgálata során ne kellene szem előtt tartani az európai jog értékrendjét. A kollíziós rendeletekben megjelenő közrendi záradék érvényesítése során a Brüsszel I. rendelet 34 cikke alkalmazásával kapcsolatos EUB gyakorlat megfelelően irányadó.56 Nem az EUB határozza meg ugyan a tagállami közrend tartalmát, de ő jelöli kii azokat a kereteket, amelyeket a nemzeti bíróságok nem léphetnek át akkor, amikor a közrendre hivatkozással megtagadják a külföldi jog alkalmazását.57 A közrendi

záradék normaszövegének megfogalmazása csak a bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi hatásait szabályozó rendelettervezetben tér el a többitől, amennyiben kimondja, hogy az 53 A tervezet és a rendelet egyik lényeges alapelve a hagyaték egységének garantálása Erre az alapelvre utal a rendelet 37.preambulum bekezdése A renvoi kizárása mellett szóló érvek egyike éppen a hagyaték feldarabolásának megakadályozása volt. 54 A renvoi mellett érvelt egyebek között a Max Planck Institut für Ausländisches und Internationales Privatrecht szakvéleménye is:Comments des Max-Planck-Instituts für Ausländisches und Internationales Privatrecht. RabelsZ 74 (2010) 656 s.ko 55 A rendeletben foglalt kollíziós szabály harmadik állam jogának alkalmazását eredményezheti. Ilyen esetben figyelembe kell venni ezen állam jogának nemzetközi magánjogi szabályait. Amennyiben e szabályok olyan tagállam vagy olyan harmadik állam jogára való vissza- vagy

továbbutalást (renvoi) tartalmaznak, mely saját jogát alkalmazná az öröklésre, a nemzetközi összhang biztosítása érdekében a renvoi-t el kell fogadni. A renvoi-t azonban ki kell zárni azokban az esetekben, amikor az örökhagyó jogválasztással harmadik állam jogát választotta. 56 Krombach v. Bamberski [EBHT2000I-1935o]; Renault v Maxicar [EBHT 2000 I-2973o] Lásd: Hausmann in: J von Satudinger Kommentar zum BGB 2011. Rom I VO Art 21 12 lapszélszám Arra vonatkozólag, hogy mennyiben tölti meg európai értéktartalommal a tagállami közrendet az európai jog és az EUB gyakorlata, lásd a 13. és 14 lapszélszámot 57 12 irányadó jog alkalmazása közrendre hivatkozással nem tagadható meg pusztán azért, mert a fórum joga a bejegyzett élettársi közösség jogintézményét nem ismeri.58 Nagyobb eltérések vannak a közrendi záradék indokolásában, ahol kifejezésre jutnak a szabályozott jogterület speciális közrendi vonatkozásai. A Róma

I rendelet 37 preambulum bekezdése a közérdek érvényesítésével indokolja a közrendi záradékkal együtt az – egyébként nem minden rendeletben definiált - imperatív szabályok alkalmazását is. Ez azt – az EUB gyakorlata által is alátámasztott szemléletet tükrözi, hogy az uniós nemzetközi magánjog az imperatív szabályok alkalmazását a közrend pozitív védelme eszközének tekinti.59 A Róma II rendelet 32 preambulum bekezdése - amelyben szintén utalás van az imperatív szabályokra – a közrendbe ütközés különös eseteként említi az olyan jogszabályi rendelkezéseket, amelyek túlzott mértékű, nem kiegyenlítő, hanem elrettentő vagy megtorló jellegű kártérítés megítélését eredményeznék. Ezeket, az eset körülményei és az eljáró bíróság tagállamának jogrendje fényében a fórum közrendjével ellentétesnek lehet tekinteni.60 A Róma III rendelet 25 preambulum bekezdése utal arra is, hogy a közrendre való

hivatkozás nem sértheti az Alapjogi Chartát, nem vezethet diszkriminációhoz. A 26 preambulum bekezdés szerint viszont – a rendelet hatályba lépéséig alkalmazandó magyar nemzetközi magánjogi különös közrendi szabállyal ellentétben – a rendelet nem tekinti közrendi jellegűnek a házassági kötelék felbonthatóságát.61 A Róma IV rendelet 58. premabulum bekezdése a közrend korlátjaként ugyancsak hivatkozik az Alapjogi Chartára62 5. Összegzés A fenti elemzés nyomán megkockáztatjuk, hogy megválaszolható a tanulmány címében feltett kérdés. Nem megalapozatlan az a következtetés, hogy korunk nemzetközi magánjogában - az igazságügyi együttműködésben részt vevő tagállamokban - korszak és paradigmaváltásnak lehetünk tanúi a 21. század elején Az Európai Unióban véget ért a nemzetközi magánjog nemzetállami korszaka. Az egységes uniós kollíziós jog egyre nagyobb szeleteket hasít ki a nemzeti kollíziós szabályozásból

és ezzel közvetve a nemzetközi magánjog általános részi jogintézményeit is átalakítja. Ez a jogegységesítés nem csupán formai, hanem tartalmában is újat hoz. Az uniós kollíziós szabályok eltávolodtak a klasszikus, a jogviszonyhoz legszorosabban kapcsolódó jogot kijelölő kapcsoló elvek rendszerétől, nagyrészt nem értéksemlegesek, hanem – amennyire ez kollíziós szabályozással lehetséges - az uniós jog által preferált értékeket juttatják érvényre. A döntési harmónia – akárcsak a nemzetállami kollíziós jogok korszakában - a posztmodern európai nemzetközi magánjogban sem valósul meg, csupán elméletileg, mint ideális cél létezik. Elérhetővé válhat viszont egy a tagállamokra korlátozott uniós döntési harmónia, bár jelenleg még számos tényező ennek megvalósulása ellen hat. Negatívumként értékelhető, hogy a jogforrási rendszer az uniós jogforrások mennyiségi növekedésével és a rendeleti és

irányelvi szabályozás kettősségének 58 KOM (2011) végleges 18. cikk A rendelkezés egyébként megfelel a tagállami jogokban a közrend természetéről vallott felfogásnak. 59 Lásd pl. a C-126/97sz Eco Swiss ügyben 1999 június 1-jén hozott ítéletet [EBHT 1997,I-3055o] 60 A Róma II. rendelet bizottsági javaslata még a normaszövegben, különös közrendi szabályként irányozta elő az ilyen szankciók közrendbe ütközésének kimondását. 61 Lásd az 1979. évi 13 tvr 2012 június 21-ig hatályban volt 41§ a pontját A házasság felbonthatóságának különös közrendi szabállyal való garantálását Vékás is indokolatlannak tartotta. Szerinte a rendelkezés „túlságosan szélesre nyitja a közrend védekező lehetőségének kapuját.” Mádl- Vékás:Nemzetközi Magánjog és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Joga Budapest 2004. 421o (kiemelés az eredetiben BL) 62 A bizottság tervezetében foglaltaktól eltérően a rendelet nem mondja ki, hogy

a köteles részre vonatkozó eltérő szabályozás miatt közrendre hivatkozásnak nincs helye. 13 fenntartása miatt egyre bonyolultabbá és áttekinthetetlenebbé válik. Ez az uniós polgárok körében a szabályozás egyik deklarált céljával, a jogbiztonság növelésével ellentétes hatást vált ki. Az uniós kollíziós jogban a korábbinál sokkal meghatározóbb szerepet tölt be az akarati autonómia, nagyobb tér nyílik a felek jogválasztása előtt. A jogválasztás, mint az alkalmazandó jog meghatározásának alapvető intézménye, többé már nem csupán a szerződési jog alappillére, „kinőtte” a különös részben eddig elfoglalt helyét és a nemzetközi magánjog általános részének meghatározó jogintézményévé vált. A jogválasztás szabadságának gyakorlati érvényesülését mindemellett korlátozza, és bonyolulttá teszi az alkalmazandó jog meghatározását a kollíziós jog materializálódása, az anyagi jogi

igazságosság szempontjainak előtérbe kerülése a gyengébb fél védelmében. Az objektív kapcsoló szabályok által alkalmazott kapcsoló tényezők körében – különösen a szerződési jog korábbi egyezményes szabályozásához képest – a bírói mérlegelés lehetősége háttérbe szorult, a kitérítő klauzula alkalmazását a szabályozás megnehezítette. Az Általános Rész klasszikus intézményeit uniós kollíziós jogban nem lehet többé a nemzeti kollíziós szabályozás keretei között megszokottá vált módon kezelni, azokat gyakran felülírják, módosítják, korlátok közé szorítják a különös részi jogforrások előírásai. 6. Zárszó A 20. századi nemzetközi magánjogot kritikusai nem minden alap nélkül gyakran labirintushoz hasonlították. Nem veszítette el érvényességét ez a hasonlat az uniós nemzetközi magánjogra vonatkoztatva sem, annak egységes, összefüggő, a nemzeti kódexekben megszokotthoz hasonló rendszere

még nem alakult ki. Tekintettel arra, hogy a kollíziós jogegységesítés alternatívája, az anyagi jogegységesítés - minden tiszteletre méltó kezdeményezés ellenére - belátható időn belül aligha fog kézzel fogható eredményeket produkálni, meg kell próbálkozni az uniós kollíziós jog általános részi intézményei koherens rendszerének kialakításával. Ez nélkülözhetetlen előfeltétele az egységes rendszerbe foglalt európai kollíziós jog, egy „európai nemzetközi magánjogi kódex” létrejöttének, amelynek szükségességéről – vagy legalábbis ehhez nélkülözhetetlen általános részi szabályozást tartalmazó rendelet megalkotásáról - egy idő óta élénk eszmecsere folyik a nemzetközi magánjog tudományának művelői között.63 63 Lásd Mansel, Thorn, Wagner: Europäisches Kollisionsrecht 2011: Gegenläufige Entwicklungen IPRax 2012. 1-31.o (2 o) hivatkozással a Paul Lagarde által készített szövegtervezetre is

Utóbbi közzétéve RabelsZ 2011 673. s k o Az uniós nemzetközi magánjog általános részének kérdéseivel foglalkozott a GEDIP 2011 szeptemberi ülése is. Ismerteti Jayme: IPRax 2012 103-104o A magyar nyelvű irodalomban lásd Czepelak: Szükségünk van egy európai nemzetközi magánjogi kódexre? Magyar Jog 2010. évi 1 szám 52-61 o 14