Economic subjects | Finances » Bányai Andrea - Az állami szerepvállalás csökkenése

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Az állami szerepvállalás csökkenése (Összehasonlító gazdaságtan dolgozat) 2004. január 08 Készítette: Bányai Andrea Évfolyam: 2003/2004 II. félév Szak: gazdálkodási Tagozat: Levelező Csoport: „C” Tartalomjegyzék Bevezetés 3 1. Az új jobboldal 4 2. A radikális jobboldal, a politika és a társadalom 5 3. A radikális jobboldal és a jóléti állam 7 4. A konzervatív szociálpolitika céljai: 8 Privatizáció és egyenlőtlenségek 5. Privatizációs politika 12 6. Kelet-Közép Európa gazdasági rendszerváltása 13 7. A regionalizmus és az Európai Unió 15 8. A szervezett magánhatalom és a közélet 17 2 Bevezetés Az egyes államoknak a gazdaságra gyakorolt befolyása napjainkban egyre csökken. Ez a folyamat tulajdonképpen már a XVII. században megkezdődött, kis túlzásokkal talán az ipari forradalommal egyidejűnek tekinthető.

Az állami befolyás csökkenése összefügg a nemzetközi vállalatok kialakulásával, azok hatalmának növekedésével. A multinacionális vállalatok első csirái az USAban keletkeztek a világ „újragyarmatosításával” összefüggésben A fejlett világ nyersanyag éhsége arra késztette az iparvállalatokat, hogy keressék azokat a helyeket a világon, ahol a gyártáshoz szükséges nyersanyagok a lehető legolcsóbb formában kitermelhetők (pl. szén, olaj, vasérc stb) Már a XIX században előfordult, hogy nagy autógyárak Dél- Amerikában kiirtották az őserdőt azért, hogy gumifa ültetvényeket hozhassanak létre, mások a nyersanyagban gazdag gyarmati országokban hoztak létre leányvállalatokat abból a célból, hogy az anyaországi gyáraik igényeit kielégíthessék. Gyakran alkalmazott kormányzati eszköz volt a monopóliumok bérbeadása. A XVII. században pl szinte minden nagykereskedelmi társaság monopóliumot nyert a kormánytól egy adott

területre vagy termékre. Így kiiktatván az egymás közti versenyt, és erőiket egyesítvén olyan tevékenységekbe foghattak, amelyek a szabad piac feltételei között nem lettek volna elég jövedelmezőek. 3 1. Az új jobboldal A jobboldal filozófiája nagyszámú gondolkodó munkájából áll össze, akik közül a legjelentősebbek Adam Smith, Tocqueville, Schumpeter, Hayek és Friedman. A gazdasági növekedés alapvető mozgatója a vállalkozói szellem. A vállalkozó kockázatot vállal, és ennek fejében profitra tesz szert. A profit aránya döntően a kockázat mértékétől függ. Friedmant idézve: „Minden országban egy elenyésző kisebbség diktálja az iramot, határozza meg az események menetét. A leggyorsabban és legsikeresebben fejlődő országokban vállalkozók és kockázatvállaló egyének kisebbsége vitte a prímet, így teremtve lehetőséget az utánzóknak arra, hogy kövessék őket, és a többségnek arra, hogy növelni

tudja termelékenységét.” A gazdaságnak meg vannak a maga vezető vállalkozói, akik a nagy profit reményében nagy kockázatot vállalnak, de a jól működő munkaerőpiac sokakat jutalmaz képzettségükért és emberi tőkéjükért. „A másik meglepő tény – Friedman szerint – az, hogy az általános vélekedéssel ellentétben a kapitalizmus fejlődése során nagymértékben csökkentette az egyenlőtlenségek mértékét. "„Mivel a túlzott mértékű egyenlőtlenségek veszélyeztethetik a társadalmi kohéziót, a kormányzat nem maradhat teljesen kívül a javak elosztásán, de a gazdasági változások természetes menete általában megoldja a problémákat. A növekedés és változás folyamatai hosszú távúak, bár erőteljesek. A demokrácia jelen formájára az a jellemző, hogy rövid távú, változékony döntések születnek a termelők szervezett csoportjainak, a szakszervezeteknek és értelmiségi agitásoknak a nyomására. Az új

jobboldal az emberek korlátozott szuverenitásának gondolatát támogatja. A társadalomban meglévő osztály konfliktusok légköre egyre komorabbá válik. Növekszik a termelő csoportok hatalma. A politika mindinkább a szavazatok megvásárlásával foglalkozik, s nem azzal, hogy a termékeny rombolás eljárásai során a segítség nyújtás általános szabályai szerint járjanak el. A politikai választás folyamatai szükségszerűen vezetnek a nézetkülönbségek növekedéséhez. A piaccal ellentétben a politika nem teszi lehetővé a kisebbségek arányos részvételét. Az átpolitizálódás a közkiadásokra és az adózásra is kihatással van. A költségvetési 4 kiadások és az adóztatás növekedése nyomán az az átpolitizálódásnak gazdasági hatásai is vannak, ezek a folyamatok ugyanis lelassítják a gazdasági növekedés ütemét. A gazdaságban bekövetkező ilyen változás azután újabb problémákat okoz a politikában és az állami

pénzügyekben. A kormányzat feladata az igazságosság a játékszabályok megállapítása, lefektetése és nem a következmények mérlegelése. Ezt a szabályfunkciót meg kell különböztetni attól, hogy mi az állam szerepe a források igazgatásában. A kormányzat Hayek számára egy üzem karbantartási részlegéhez hasonló. Feladata az, hogy ellenőrizze a termékek és javak előállítását szabályozó mechanizmusok rendben működnek- e. Friedman kormányzatról alkotott véleménye inkább a piac szerepével kapcsolatos megfontolásában gyökeredzik. Szerinte az Egyesült Államokban a legutóbbi kétszáz évben bekövetkezett fejlődés olyan „gazdasági csoda” eredménye volt, amit az ország a kormányzat nélkül ért el. A vállalkozó a kulcsfigura mindazon előnyök biztosításában, amelyek a gazdasági növekedésből származnak. 2. A radikális jobboldal, a politika és a társadalom Az 1980-as éveket nevezhetjük a radikális jobboldal

évtizednek. Ezekben az években szerzett a mozgalom széleskörű választói támogatást, jutott politikai hatalomhoz Nagy-Brittaniában és az Egyesült Államokban. Az olajválság, gazdasági stagnálás, infláció és más gazdasági problémák miatt a kormányok nem tudtak eleget tenni a növekvő várakozásoknak, nem tudták hatékonyan kezelni a légkörben vált komoly politikai erővé az intézményesült konzervatív mozgalmon belül. Sikeresen határozta meg az államot úgy, hogy az nem a megoldás kulcsa, hanem a társadalmi problémák okozója. Nem tudták állami intézkedésekkel hatékonyan kezelni a gazdasági és társadalmi bajokat. Az állami beavatkozást sokféle módon bírálták. Míg a gazdasági világválság tanulságai a 5 konzervatívok korábbi nemzedékét az állami gazdaságirányítás szükségességéről győzték meg, a radikális jobboldal a szabadpiac visszatérése mellett foglalt állást Azt állították, hogy az állami

szabályozástól mentes piac intézményesülése az egyedüli ország a gazdasági bajokra. A Kelet-Európai kommunizmus megmutatta, hogy a tervgazdaság alkalmatlan a szükségletek és igények kielégítésére, a kormányok a rossz hatékonyság és a pazarlás súlya alatt nyögnek. A radikális jobboldal következő eleme a dereguláció és az állami vállalatok magánkézbe adása. Mindkét javaslat nagy támogatottságra tett szert. Nagy-Brittaniában számos olyan vállalatot privatizáltak, melyek köztulajdonát a megelőző munkáspárti kormányzatok szocialista elkötelezettségük részének tekintették, s a korábbi konzervatív kormányok is megőrizték. Ellentmondásos volt pl. a közüzemi vállalatok, mint a British Gas vagy British Telecom magánkézbe adása. Mindkettő nyereséges volt és jelentős bevételhez juttatta a kincstárat Ezzel párhuzamosan folyt az Egyesült Államokban a légi közlekedés, a tömegtájékoztatás, az olaj- és gázipar és

vasút deregulációja, ami itt sem állította meg a monopóliumok kialakulását. A piaci erők felszabadítása helyett a vállalatok egyesülése és összeolvadása, a gazdasági hatalom további koncentrációja jellemezte az új jobboldal korszakát. Szorosan kapcsolódott a privatizációhoz és a deregulációhoz az az elszánt törekvés, hogy véget vessenek a szakszervezetek hatalmának. Bár például Hayek is elismeri a szakszervezet szerepét a piacgazdaságban, ugyanakkor ellenességüket azzal indokolják, hogy túlzó követeléseket támasztanak és akadályozzák a termelési folyamatot. Meg kell említenünk a szociális szolgálatok privatizációját is. Több nyugati országban a radikális jobboldal kormányzat csökkentette a szociális kiadásokat, és eközben politikailag ösztönözte azt, hogy magánszemélyek, kis és nagy üzleti vállalkozások profitorientált szociális szolgáltatást nyújtsanak. 6 3. A radikális jobboldal és a jóléti

állam A radikális jobboldal sokat foglalkozott a jóléti állammal. Ismert e mozgalom szembeállása a jóléti állammal, amit a radikális jobboldal fő politikai programjának tartják. A radikális jobboldal hevesen elemzi az állam részvételét az emberi szükségletek kielégítésében, azt hirdetve, hogy a jelenleg a kormányzat által gyakorolt jóléti funkciókat az egyénnek, a családnak, a piacnak és a civil szerveződéseknek kell átvenniük. A radikális jobboldal magát az állami jóléti szerepvállalást kérdőjelezi meg. Azzal érvelnek, hogy a jóléti állam nem a rászorulókat segíti, hanem a nyugati ipari társadalmakban a szocializmust próbálja intézményesíteni. A „jóléti állam” kifejezés köznyelvi elterjedése a jóléti ellátások nyújtásában, szabályozásában és finanszírozásában játszott átfogó kormányzati felelősségvállalást fejez ki. Amerikában Gilbert a jóléti államot a piacgazdaságban helyezte el.

„A jóléti állam olyan szociális piac révén működik, amely egyfajta közösségi szociális védőhálót nyújt a piacgazdaság áldozatainak. Ideális esetben a piacgazdaság áldozatainak olyan rendszere, amely a képességeket, a produktivitást és a profit iránti vágyat veszi figyelembe. Ezzel szemben a jóléti állam szociális piaca a szükségletekre, a függőségi igényre és a karitatív késztetésekre szolgál. A radikális jobboldal jóléti állam-ellenességének fő összetevői a felelősség, hatékonyság, szabadság és prosperitás. A mozgalom azt állítja, hogy a jóléti állam egy liberális v szocialista elit vezette kormányzati intézmény, amely meggyöngítette a kemény munka, a felelősség és a mértékletesség hagyományos értékét, nagy és kevéssé hatékony bürokratikus állami jóléti apparátust hozott létre, a választási lehetőségeket és az egyéni preferenciákat korlátozva betolakodott a polgárok magánéletébe,

valamint ártott a gazdasági termelékenységnek és növekedésnek. A radikális jobboldal azt is állítja, hogy a jóléti állam káros a piacgazdaságra. A kínálati közgazdaságtan alapelvei szerint az adókból, vagyis olyan pénzekből származnak, amelyekre a magánszektornak szüksége van a tőkeképzéshez. Ahogy 7 az egymást követő kormányzatok megpróbálták még tovább kiterjeszteni a jóléti államot az emberek igényeinek kielégítése érdekében egyre nyilvánvalóbbá vált úgy a kormányzati „túlterheltség.” A radikális jobboldal azt is állítja, hogy a jóléti állam annak példája, amikor az állam egyre inkább betolakszik a magánéletbe, s ez a totalitarizmus szálláscsinálója. Pénzügyileg a jóléti állam kötelező adókból működik. A demokratikus kapitalista jóléti államokban az utóbbi két évtizedben gyorsan terjedt a humán szolgáltatások üzleti alapokra helyezése. Magántulajdonú cégek uralják a szociális

piacot a gondozás, a kórházirányítása, a kórházfenntartás, a gyermekek napközbeni ellátása, sőt a büntetés-végrehajtás területén is. A radikális jobboldal egyre ügyesebben használja fel az államot céljai eléréséhez. Az állam politikai eszközeit használta a jóléti állam meggyengítésére. A nemzetközi folyamatok, különösen a világgazdaság gyors fejlődése, hozzájárultak a radikális jobboldal transznacionális jelenséggé válásához. Az életszínvonal fejlett tőkés gazdaságokban végbement romlása is hozzájárult a radikális jobboldal népszerűségéhez. Az államilag irányított gazdaságok összeromlása a kommunista második világbeli országokban tovább erősítette a jobboldali eszméit. Milton és Rose Friedman három, szerintük egész nemzeteken végigsöprő politikai-gazdasági „eseményhullámot” különített el: a laissez faire keletkezését (Adam Smith-hullám), a szabad piac feltámadását

(Hayek-hullám) és a jóléti állam kialakulását (fabiánus hullám). Amíg konzervatív kormányok uralják a tőkés nemzetállamokat, miközben az államilag vezérelt kommunista gazdaságok felbomlanak, addig a jóléti állam melletti kormányzati orientáció támadásoknak van kitéve. A radikális jobboldal érvel amellett, hogy történelmi szempontból is helyénvaló társadalomirányító törekvése. A programjuk egyértelmű, az 1980-as években több országban hatalomra kerültek. 4. A konzervatív szociálpolitika céljai: privatizáció és egyenlőtlenségek Privatizáció: alapjában véve az állam szerepének visszaszorítását jelenti, és azt, hogy egyes feladatait magánintézményekre hárítja át. Ezek közé tartoznak a kereskedelmi vállalkozások, a formális és informális önkéntes segítő szervezetek, 8 valamint családok, barátok és szomszédok informális kapcsolati hálózatai. A privatizáció nem magánvállalkozások egyszerűen

és a piaci a közvagyon verseny értékesítése, súlyának valamint növelése. Az a állam tevékenységének azon területeit is figyelemmel kell kísérni, amelyek privatizációra kerülhetnek. Az állami beavatkozásnak három nagy területét különböztethetjük meg: ellátás, anyagi támogatás, szabályozás. Privatizációnak tekinthető, ha az állam szerepe ezekben csökken. A kormány számos állami vállalatot adott magánkézbe Az eladásból befolyt összegekből több milliárd került be az államkasszába. Ezeknek értékesítéseknek a jelentősége abban rejlik, hogy a befolyt összegeket a kormány kiakadásainak kiegyenlítésére és a jövedelemadó csökkentésére használta fel, így járulva hozzá az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Az állami vagyon privatizációjának másik módja a kisszerződés. Ekkor a hatóságok szerződéseket ajánlanak kereskedelmi vállalkozásoknak v. nonprofit szervezeteknek, hogy vállalják

az adott szolgáltatás teljes vagy részleges ellátását egy megadott összegért. Az ellátások privatizációjának egyik legközvetlenebb útja az állami szolgáltatások visszaszorítása. Ez arra kényszeríti az embereket, hogy más forrásokat keressenek, ha segítségre szorulnak. Támogatáson azt értjük, hogy a kormány bizonyos szociális és egészségügyi szolgáltatások költségeihez anyagilag is hozzájárul. A támogatások csökkentése abból adódhat, hogy a kormány korlátozni vagy átcsoportosítani akarja az ellátások költségét. Átcsoportosításról van szó például a szerződésbe adott szolgáltatások esetében, ahol attól kezdve a profitorientált vagy nonprofit szervezetek kapják a támogatásokat. Az ellátások szűkítésének legfőbb célja az állami kiadások visszaszorítása is lehet. A privatizáció további formája az állami szabályozások megszüntetése, egyszerűsítése vagy kodifikációja. A szabályozás

vonatkozhat mind az állami, mind a magánszolgáltatást nyújtókra. A szabályozás szerepe számos területen megnövekedett, a központi kormányzat kezében egyre nagyobb hatalom összpontosult. A szabályozások visszaszorításával a szegényebb rétegek károsultak Ez különösen a lakbérszabályozás megszüntetésére igaz. Mindent egybevetve, a magánszolgáltatások, a magánfinanszírozás és a szabályozás megnövekedett 9 szerepét tapasztalhattuk. A privatizáció számos módon növeli az egyenlőtlenségeket. Az állami javak eladása például kissé növelheti a tulajdonosok számát azzal, hogy uj embereket juttat a részvénypiacra. A fő haszonélvezők a közép és felső jövedelmi kategóriába tartoznak. A részvények értékesítése egy szűk kört juttatott gyors profithoz. Az önkormányzati lakásokat szintén a jobb módúak tudták megvenni. Az oktatásban bevezetett támogató programok az egészségügy magánszolgáltatása

nagyrészt a középosztályt szolgálja. Az ellátások magánkézbe adása egyesíti a társadalmi szolidaritást. A piaci szektor a fizetőképesség szerint differenciál. A privatizáció legátfogóbb célja, mint már említettük a magántulajdon dominanciájának megteremtése. Ám ha tovább vizsgálódunk, a privatizáció közgazdasági és társadalmi céljait, hatásait egyaránt regisztrálhatjuk. Közgazdasági célok: 1. A társadalom veszteségeinek megszüntetése; az állam kivonul azokról a helyekről, ahol tevékenysége veszteséges és ahol a piac eredményesen funkcionál. 2. A hatékonyság növelése 3. Bevételi forrás Az átmenet bevételkieséssel és kiadásnövekedéssel jár együtt. Az államháztartásnak ennek finanszírozásához több bevételre van szükség. A privatizáció-gazdasági hatása mellett – a társadalom átalakításának egyik meghatározó eszköze a privatizációs stratégiától és eredményétől is függ, milyen

lesz a társadalom képe és szerkezete. Az állam a vagyontárgyait lényegében kétféleképpen privatizálhatja: az állami tulajdont vagy a valóságos piaci értéken, lehetőleg készpénzért értékesítik, vagy ingyenesen, illetőleg kedvezményes áron szétosztja. A privatizáció mint közösség 10 fejlesztés elmélete azzal érvel, hogy az egyének és az elidegenített állami bürokrációk között szükség van különböző közvetítő intézmények visszaállítására: ilyenek például az egyházak, a különböző öntevékeny csoportok stb. A privatizáció – mint a kormányzat (állam) túlterheltségének csökkentése – segít abban, hogy a fogyasztói igények, bérkövetelések átterelésével a magánszektorba csökkenjen az állami intézményekre nehezedő nyomás. Ezen érvelés szerint a privatizáció a tulajdonosi jogok egyenletesebb szétterítése révén nagyobb fokú azonosulást vált ki a gazdaság adott rendszerével.

Privatizációs technikák: Felszámolás. Az állam bizonyos tevékenységeket felszámol, vagy megvonja tőlük az anyagi forrásokat. Ilyenkor a magánszektor dönthet arról, hogy belép- e vagy sem az így szabaddá vált területekre. Halasztott privatizáció. A reorganizációs program keretében a céget feljavítják, s csak utána privatizálják. Szerződés. Szerződéssel a cég működtetését magánkézbe adják, bizonyos tevékenységgel magáncéget bíztak meg. Így – a profitérdekeltség révén – a hatékonyság javulhat Ingyenes juttatás. Az állam a vagyont elvi vagy etikai alapon – átmenetileg – ingyen adja át. Így jutott vagyonhoz pl. a társadalombiztosítás Bérleti jog értékesítése. A használatot bérleti díj ellenében átengedték a piac szereplőinek. Hazánkban licitálással értékesítették pl. számos üzlethelyiség bérleti jogát 11 Koncesszió. Előre kikötött díj ellenében kizárólagos értékesítési jog

bizonyos termékekre vagy szolgáltatásokra. Privatizációs lízing. Kedvezményes értékesítési forma, amely lehetővé teszi, hogy az új tulajdonos a vételárat folyamatosan, a megtermelt jövedelemből törlessze. MRP. A cég dolgozói a menedzsmenttel vásárolják meg a vállalat egészét vagy egy részét a kedvezménnyel. Hazánkban ez volt a legelterjedtebb privatizációs forma, sokan éltek vele. Piaci értékesítés. Erre mód van pályáztatás nélkül zárt körben pályáztatva, bizonyos szakmai kritériumok szerint kiválasztott befektetői csoportok meghívásával, illetőleg nyilvánosan, általában tőzsdei bevezetéssel kombinálva. 5.Privatizációs politika A privatizáció a nyolcvanas évek második felében a gazdaságpolitika kiemelt területévé vált, mind ami az európai gazdaságpolitika általános fejlődő vonulatát illeti, mind pedig amiatt az általános meggyőződés miatt, hogy az állami vállalatok teljesítménye a politika

beavatkozása és az állami stratégia kétértelműségei miatt nem optimális. A gyakorlatban nem tettek különbséget az állami vállalatok teljesítményének különböző szintjei között, és soha nem vonták komolyan kétségbe, hogy az állami vállalatok bizonyos körülmények között veszteséges állami vállalatoknál számos szerkezetátalakítási programot valósítottak meg, időnként jelentős támogatással, hitelgaranciával vagy az adóságoknak az állami költségvetés általi átvállalásával. 12 A privatizáció indoka egyik esetben sem a statikus értelemben felfogott növekvő piaci többlet, hiszen az állam is megfogalmazhat teljesítménykritériumokat. Ha a privatizáció értelmét a közérdek fogalmában akarják fellelni, a legmegfelelőbb magyarázat a piaci dinamikával kapcsolatos, és a magánvállalat által újrafektetett profitokkal, ami mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy a magánszektor társadalmi megtérülési

rátája magasabb, mint az államié. Más esetekben az tűnik világosnak, hogy a privatizáció a vállalat túlélésének szükséges feltétele. Az állami vállalatok menedzsereinek gyakran nincs meg a műszaki és marketing szakértelme. Van, amikor adott piaci szerkezet és magatartás mellett egy állami vállalat iránt azért érdeklődnek, mert jól beleillik egy vevő üzleti stratégiájába. 6. Kelet-Közép Európa gazdasági rendszerváltása A szocialista rendszerek összeomlására, s a rendszerváltásra Közép- és Kelet Európában a végbemenő hatalmas átalakulás szakaszában került sor, részben annak következményeként, hogy képtelenek voltak alkalmazkodni a világméretű tudományos és technikai átalakulás új követelményeihez. A világgazdaság nemzetköziesedésében nemcsak a világ-export fokozódó súlya jelent meg, hanem minőségileg két új elem is, a globalizálódás és a transznacionálódás. A rendszerváltást megelőzően a

nemzetköziesedés a Régió országainak gazdaságban elsősorban a KGST államokkal kiépült külkereskedelem volt a meghatározó. A rendszerváltást követően gyorsan jelentek meg az új folyamatok, a nyugat-európai országok, a transznacionális társaságok és bankok, a világgazdasági együttműködés multilaterális szervezetei, elsősorban az Európai Unió. A globalizálódás a gazdaságban mindenekelőtt a pénzpiacra és a nemzetközi információs rendszerek jellemző. A transznacionalizálódás a nemzetgazdaságokra közvetlenül ható folyamat, amelyik a nemzetközi vállalati döntési centrumokból indul ki, s globális vállalati érdekeknek rendeli alá a különböző nemzetgazdaságban folyó műveleteit. Az átmeneti időszak feladatainak megvalósítási sorrendjét a következö táblázatban foglaljuk össze. 13 Pénzügyi stabilizáció Mikroökonómiai stabilizáció Mikroszintü reformok Intézményi infrastruktúra - az infláció

letörése - valutareform és konvertibilitás - a költségvetési korlátok megkeményítése -költségvetési defficit csökkentése A reformok megindítása - vállalati autonómia megteremtése - az állami külkereskedelmi monopólium eltörlése - a tervezés piaci mechanizmussal való helyettesítése - a piacra való szabad belépés biztosítása A reformok megvalósítása - az árak felszabadítása - a termékpiacokon - a tényezőpiacokon (tőke, munka, föld) - kereskedelem és a szubvenciók megszüntetése a kompetitív szférában - Intézményi infrastruktúra - szerződési jog - társasági törvény A vállalatok és az iparágak alkalmazkodása demonopolizálás privatizáció új vállalatok létrehozása A központi bank autonómiája - tulajdonosi jogok - kétszintű bankrendszer Az adórendszer fejlesztése Forrás: H. Siebert, 1991 Kelet-Közép Európát a 90-es években négy, párhuzamosan ható transzformációs hatás érte. Az első a

tervgazdaságból a piacgazdaságba történő átmenet, amelyet a piaci átmenetnek hívhatunk. A második a nyugati világgal való közvetlen érintkezés a vállalakozások, egyének szintjén a mikrointegráció folyamatában. A harmadik meghatározó folyamat a globalizáció, amely a régió minden szereplőjét nyitottá teszi a világgazdaság felé. 14 A negyedik folyamat a tőke átcsoportosítás a többségtől a kisebbség felé, a belfölditől a külföldi felé és a Régió, valamint országainak terein belül jellemzően a fővárosok és egyes országrészek felé. 7. A regionalizmus és az Európai Unió Az Uniós tagsággal kisebb lesz a mindenkori magyar kormányok hatalma, befolyása, döntési képessége, illetve kisebb lesz a mindenkori kormányváltásokat kísérő jobb vagy baloldali kiingás. Ha úgy tetszik csökken a nemzeti szuverenitás Így kontinuitás lesz az egyes kormányok között. Egy jobboldali kormány egy baloldali után vagy

fordítva, teljesen mindegy, nem dönthet úgy, hogy nem fejez be beruházásokat, hogy alapvetően más fajta politikát követ a pénzpolitikában, a költségvetési politikában, az önkormányzati politikában, mert mindezt szabályozza az Unió. Igazából akkor leszünk az unió tagjai, ha elfogadjuk az uniós törvényeket és így a kormányok hatásköre csökken. Nem lehet majd a közbeszerzés alól kibújni, sem ilyen, sem olyan kormánynak. Az európai uniós kormányzat, a parlament, az európai döntéshozó testületek átveszik a nemzeti döntéshozó testületek feladatköreinek egy részét, ezt tudomásul kell venni. A régió erősödik és nem az állam És az önkormányzatok Utóbbiak szempontjából Magyarországon az adottságok kedvezőek. A régiók ellenben hiányoznak, van erről törvény. Ugyanis ez a törvény messze van attól, hogy lehetővé tegye az egyes önkormányzatok, az egyes települések megfelelő képviseletét a regionális

tanácsokban, nem biztosítja a demokratikus döntéshozatal, az optimális forrásallokáció és a hosszú távú tervezés lehetőségét. Magyarországon az elmúlt tizenegy évben egyetlen régió működött ténylegesen, amit nem régiónak hívjuk, hanem fővárosnak. A fővárosnak olyan hatáskörei vannak, amelyeket egyébként Európában egy régió szokott gyakorolni. Tervez, területet rendez, területet fejleszt, beruházásokat koordinál, eldönti, hogy abban a régióban mi történjen. Ezt nem mondhatjuk el egyetlen más régióról sem – sem pénz, sem hatáskör sem demokratizmus tekintetében. Mert nincs közvetlenül 15 választott régió, mert nincs pénze a régiónak, mert nincs tervezési hatásköre a régiónak, és emiatt nem is tudja megvalósítani azt, mit egy régióban, egy régiótól a polgárok és Európa elvár. Az inga 1990-ben kilengett a szélsőséges centralizmus irányából az önkormányzatiság irányában. A

tanácsrendszert elvetettük és mellette az önkormányzati rendszert teremtettük meg. De nem került a megye illetve régió megteremtve, vagyis a területfejlesztés feltételei. Nem lett létrehozva az a középszint – az állam és az önkormányzatok között – ahová a regionális feladatok telepíthetők lehetnek. Pedig szükség van régiókra, hiszen meglétük azt jelenti, hogy gyengébb az állam, mert kevesebb a hatásköre, kevesebb a pénze, és leoszt bizonyos feladatokat a régióknak. A régiók az önkormányzatoktól is átvesznek feladatokat. Ehhez persze forrásokat kell biztosítani A támogatást részben az Európai Uniótól várjuk. Magyarország viszonylag sikeres volt a külföldi beruházások becsalogatásában, bár úgy tűnik, hogy néha a külföldi cégek stratégiái elmaradnak a várakozástól. A folyamat hasonló ahhoz, ami Portugáliában történt az EFTA, illetve EK-tagság elnyerését követően: a külföldi ágakat vonzotta az

alacsony bérköltség, a KeletEurópában kiépített értékesítési hálózatok, a még mindig védett belső piac. A magyar gazdaság legjobb szektorainak esetleges külföldi tulajdona itt is problémákat vet fel. A rendszerváltást követően több nagyvállalat került külföldi kézbe illetve multinacionális cég került hatalomra. Pl IBM, OPEL, General Electric, AUDI, ING stb. Ezek a nemzeti cégek teremtik meg a nemzeti össztermék túlnyomó részét, ezáltal belefolynak az állam vezetésébe. Az EU-ban történő belépéssel véglegesnek tekinthető a szuverén magyar állam megszűnése. Az EU-t mai formájában létrehozó erőknek nincs szükségük szuverén magyar államra. 16 8. A szervezett magánhatalom és a közélet A közélet szereplőinek lojalitása egy titkos, vagy titkolódzó társasághoz konfliktusba kerülhet az alkotmány iránti és a választóikkal szemben vállalt kötelezettségeikkel. Ezért kellene szabályozni, hogy a

megválasztott párt és politikusa kormányzó erőként kötve legyen választási programjához, ha pedig azt nem tudja teljesíteni, akkor köteles legyen idő előtt lemondani. A népszuverenitásból származó legitimitás csak addig illetheti meg a kormányt és a választott politikust, amíg olyan programot hajt végre, amelyért megválasztották. Mihelyt eltér attól, már illegitim. Ilyenkor új választásokat kellene kötelezően tartani, illetve a választási ígéreteit megszegő politikusnak le kellene mondania. Magyarországon ma egy „demokratikus” választás sajnos nem egyéb, mint annak eldöntése, hogy a következő négy évben melyik pártot és politikust illesse meg a népszuverenitással való visszaélés lehetősége és előjoga. Ami az államelméletet illeti, elég sok következménye van annak, ha abból indulunk ki, hogy van egy gyengülő, sorvadozó közhatalom, amely formálisan még a népszuverenitás ellenőrzése alatt áll és létezik

a pénzvagyon tulajdonosainak öröklődésen működő szervezett magánhatalma, amely már teljesen kivonta magát a népszuverenitás kontrollja alól. Az államelméletben ma azt kell kidolgozni, hogy miként lehetne az ember, az állampolgár, a természetes személy jogait helyreállítani a közhatalom, az állam megerősítésével és a pénzvagyon diktatúrájának, a pénzpiac, a bankok és az óriás vállalatok monopolhatalmának a visszaszorításával. Ez a monopolrendszer lehetetlenné teszi a gazdasági demokráciát, e nélkül viszont nincs valóban demokratikus állam és társadalom. 17 Az egyik legfontosabb feladat annak kimunkálása, miként lehetne megerősíteni az államot, hogy az fokozottan a népszuverenitás valódi kifejezője legyen, és egyben képes legyen megfékezni a mindent maga alá gyűrni akaró szervezett, transznacionális, ma már globális magánhatalmat. Az egyik védekezési lehetőség a nemzetállamnak a jogaiba való

visszahelyezése, maradék gazdasági és pénzügyi szuverenitásának a megőrzése. A népszuverenitás elvén működő, önálló hatalmi-döntési központot képező nemzetállamok fokozott ütemben olvadnak be a már földrészeket átfogó integrációs alakulatokba és kezdik elveszíteni jelentőségüket. A társadalom meghatározó alapegységei többé nem a szuverén természetes személyek, hanem jogi személyek és azok társulásai. Ezekből az elvont társulásokból épülnek fel az új nemzetközi rendszer alanyai, a világtrösztök, a multinacionális vállalatbirodalmak, a nagy nemzetközi bankok, biztosítótársaságok és más transznacionális pénzügyi befektető szervezetek. Ez az értelme globális vállalatóriások, bankok, pénzintézetek megszületésének napjainkban. Ezek a különböző típusú korporációs-államok veszik át a hagyományos államok szerepkörét és ők válnak a tényleges döntési központokká, a szuverenitás igazi

hordozóivá. Ezek a korporációs államok azonban nem demokratikusak, mivel magántulajdonban vannak és tulajdonosaik szabadon rendelkezhetnek velük. Irányításuk ennek megfelelően nem demokratikus, hanem autokratikus, sőt diktatórikus. A korporációs állam rugalmas, képlékeny, dinamikus, folyamatosan változik, egyesül, szétválik, megszűnik, újra átalakul. Ma már ezek a dinamikus és funkcionális világtrösztök, bank- és pénzügyi óriások a tényleges döntési és hatalmi központok. Hatalmuk azonban a köz által nem ellenőrzött magánhatalom, amellyel igen könnyű visszaélni a társadalom többségének a rovására. Szinte bizonyos, hogy ők lesznek a Globális Uniónak a tényleges tagállamai. A szuverenitásukat fokozatosan elveszítő hagyományos államok és a valódi hatalommal rendelkező korporációs államok rendszere egymást kiegészítve fennmarad. 18 A most kialakulóban lévő korporációs nemzetközi rendszer a

népszuverenitásra támaszkodó demokratikus technikákkal már nem ellenőrizhető. Vagy sikerül megtörni a pénzvagyon szupermonopóliumát és kialakítani a gazdasági demokráciát is felölelő emberközpontú társadalmat, amelyben az értéktermelő polgároké a vezető szerep, vagy pedig a pénzvagyon birtokosai egy totális világállam létrehozásával intézményesítik uralmukat. Tehát a népszuverenitáson alapuló valódi demokrácia és a pénzmonopólium birtokosainak az oligarchikus „kvázi demokráciája” között kell választani. A most kibontakozó globális korszak éppúgy lehet egy emberközpontú, mint egy pénzközpontú civilizáció. Egyelőre még nem dőlt el véglegesen, hogy merre halad az emberiség. 19 Felhasznált irodalom Bujalos István – Nyilas Mihály: Az új jobboldal, és a jóléti állam Társadalompolitikai olvasókönyvek Bp. 2002 (1 2 3 4 fejezet) Csaba Iván – Tóth István György: A jóléti állam politikai

gazdaságtana Osiris Kiadó Budapest 1999. ( 3 fejezet) László Ervin: Kozmikus kapcsolatok, a harmadik világezred világképe Magyar Könyvklub Bp.1996 (8 fejezet) Közgazdasági szemle XLIII.évf19961sz ( 5 fejezet) Közgazdasági szemle XLIV.évf 1997jul-aug (6fejezet) Külgazdaság 1991.10sz (6fejezet) Leleplező 1999/1.sz (8fejezet) Társadalmi szemle 1998.1sz (6fejezet) Internetes források (4. 7 fejezet) Saját vélemény ( Bevezető, 7.fejezet) 20 21