Politics | European Union » Antalné Oláh Mónika - Személyek szabad áramlása az Európai Unióban

Datasheet

Year, pagecount:2003, 29 page(s)

Language:Hungarian

Downloads:147

Uploaded:October 11, 2006

Size:268 KB

Institution:
-

Comments:

Attachment:-

Download in PDF:Please log in!



Comments

No comments yet. You can be the first!

Content extract

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Tantárgy: Összehasonlító gazdaságtan „Személyek szabad áramlása az Európai Unióban.” Készítette: Antalné Oláh Mónika Gazdálkodási szak Levelező tagozat 2003/2004. Ifélév „C” csoport TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Személyek szabad áramlása az EU-ban 2.1 „ A személyek szabad áramlása” jog fejlődése 2.11 A jog tartalma 2.2 Belső migráció 2.21 Ösztönzés vagy mobilitás hiánya 2.22 Az EU-n belüli mobilitás visszaesésének okai 2.3 Az EU külső migrációs politikája 2.31 Úton a közös bevándorlásügyi politika felé 2.32 A közös bevándorlás politika körvonalai 2.33 Alkalmazottak és egyéni munkavállalók 2.34 Családegyesítés 2.35 Illegális bevándorlás és hazaküldés 2.36 Tartós idejű tartózkodás 2.4 Nemzetközi megállapodások 2.41 A déli kibővítés tapasztalatai 2.42 Speciális megállapodások - Európai Gazdasági Térség - Svájc -

Törökország 2.43 Társulási és együttműködési megállapodások - Európai megállapodások - Partnerségi és együttműködési megállapodások 3. Tagjelölt országok jelenlegi helyzete 3.1 Kormányközi egyezmények 3.2 Személyek szabad áramlása 3.3 Munkaerő mozgásának szabadsága 3. 4. 5. 7. 7. 7. 8. 9. 10. 12. 13. 14. 14. 15. 15. 16. 17. 17. 17. 17. 19. 19. 20. 20. 21. 22. 23. 4. Migrációs potenciál felmérése - A potenciális migránsok nagyságrandje - Cél országok - A vándorlást befolyásoló tényezők - Migránsok jellemzői 25. 26. 26. 26. 27. 5. Befejezés 28. Felhasznált irodalom 29. 2 1. Bevezetés Az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlással és az Unió felé irányuló migrációs mozgásokkal kapcsolatos jelenségek, valamint ezen területek szabályozására vonatkozó uniós álláspont bemutatása a dolgozatom célja. A téma különösen aktuális ebben, az EU újabb kibővítését megelőző feszült

időszakban. Az összes tagállamban a keleti kibővítés állandó politikai vita tárgya volt az elmúlt néhány év során. Kezdetben a kibővítés költségei adták a vita alapját, később egyre inkább a munkerő áramlása került előtérbe. A jelenlegi tagországok a csatlakozó országok felől jelentős mértékű munkaerő-beáramlásra számítanak. Ezzel kapcsolatban a vélemények megoszlanak A tudósok, kutatók szerint mérsékelt lesz a beáramlás, ahogy az volt a déli kibővítés után is, míg a politikusok és a közvélemény ennek épp az ellenkezőjét gondolják, különösen a keleti áramlások legfőbb fogadó országaiban, Ausztriában és Németországban. A dolgozat első részében a ”személyek szabad áramlása” jogának a fejlődését és lényegét mutatom be, ezt követi az Unión belüli munkaerőmozgások jellemzése, az utolsó rész pedig a harmadik országokkal szemben alkalmazott bevándorláspolitikát taglalja. 2.„SZEMÉLYEK

SZABAD ÁRAMLÁSA” AZ EU-BAN Az Európai Unió nem más, mint a 20. század nagy integrációs kísérlete a fejlettségi szintjükben és kultúrájukban különböző európai államok közös –szociális, kulturális, gazdasági és politikai- értékek alapján történő összefogására, ezáltal a konfrontációs lehetőségek csökkentésére. Ez pedig a gazdasági integráción keresztül valósul meg közös szervek és szabályok irányításával. A személyek szabad mozgására vonatkozó szabályok eredeti jelentését is ezen integrációs törekvés részeként kell értelmezni. Egyrészt a személyek munkaerőt, mozgó gazdasági tényezőt jelentenek, így szabad áramlásukon keresztül megvalósul a munkaerő optimális elosztása. Másrészt a személyek szabad áramlása megteremtésének másik indoka a szociális és emberi jogokon alapuló értelmezés, amelynek megfelelően minden állampolgár szabadon mozoghat a Közösségen belül gazdasági

szerepétől függetlenül. Nyilván ez a fajta liberális szemlélet csak az Unió állampolgáraira vonatkozik, majdhogynem kizárólagosan. Kifelé, harmadik szabályozottabb magatartásjellemző (Lukács [1999]) 3 ország állampolgárai felé, sokkal 2.1 „A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA” JOG FEJLŐDÉSE A munkaerő szabad mozgása a Római Szerződésben lefektetett négy alapszabadság egyike. Az egységes áru- és tőkepiac hamar kialakult, és a szolgáltatások hatékony piacának kialakítására is folyamatosak voltak a törekvések. A személyek szabad mozgása azonban mindig is a „fekete bárány” volt az integrációs folyamatban, hiszen tényleges szabad mozgásról csak a Maastrichti Szerződés óta beszélhetünk. A Maastrichti Szerződés 1993 január 1-vel lép életbe és létrehozza a három pilléren nyugvó Európai Uniót. A személyek szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezések a III. pillér, azaz a Bel-és Igazságügyi

együttműködés alá tartoznak. – Blahó (2002) Az Európai Gazdasági Közösség alapító okiratában (Római Szerződés), 1957-ben az szerepel, hogy a munkaerő szabad áramlását legkésőbb 1968-ig biztosítani kell. A Szerződésben csak a személyek három kategóriája tartozik ide: a munkavállalók, a szabadfoglalkozásúak és a szolgáltatást nyújtók, illetve családtagjaik. A mozgásszabadság a munkavállaláshoz, illetve a szolgáltatásnyújtáshoz, valamilyen gazdasági tevékenység kifejtéséhez kapcsolódott. A kör folyamatosan kibővült. 1974-ben életbe léptek a vállalkozók és családtagjaik szabad mozgását biztosító rendelkezések. A szabad mozgás joga 1990-ben terjedt ki a szolgáltatások igénybevevőire, az önmagukat eltartó személyek a nyugdíjasokra, a diákokra, illetve a családtagjaikra, végül a Maastrichti Szerződés az Unió valamennyi állampolgárára kiterjesztette a szabad mozgás jogát. (Nagy K, [2002]) Csupán a rossz

anyagi helyzetben lévő, gazdaságilag inaktív személyek nem élhetnek ezzel a joggal, az ő kivételükkel szinte minden uniós állampolgár és családtagja élvezheti a szabad mozgásból származó előnyöket. (Lukács, [1999]) 1995-től 7 tagországban életbe lépett az ún. schengeni egyezmény, a személyek szabad mozgásának biztosításához kapcsolódóan. A legtöbb tagország az évtized végére bevezette az egyezmény szabályait. Ennek keretében az EU külső határain kell ellenőrizni, aki ugyanis az Unió bármelyik „szélén” bejutott, az akadálytalanul mozoghat az egész közösségben. Az 1999. május 1-jén életbe lépett Amszterdami Szerződéssel a schengeni joganyag a közösségi joganyag részévé vált (Blahó, [2002]) Az Amszterdami rendelkezéseknek a Szerződés meghozatalát, már külön amelyek a célkitűzésként személyek említi szabad azoknak belépésével a és tartózkodásával kapcsolatban szükségesek. A

Szerződés új címet vezet be „A személyek szabad mozgása, menekültügy és bevándorlás” főcímmel, és az új IV. cím az Unió első 4 pillérébe tartozik, tehát az Európai Közösség rendes döntéshozatali eljárása érvényes rá kormányközi együttműködés helyett (Borbély –Lukács, [2001]). 5 éven belül egy határok nélküli övezet létrehozásáról rendelkezik. Az egységes belső piacot úgy jellemzi, mint egy olyan rétség, amelyen belül az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása a Szerződésben foglaltaknak megfelelően megvalósul. Fel kell számolni a belső határokon a személyellenőrzést, és egységes külső határellenőrzési rendszert kell kialakítani (Schengen). (Várnay – Papp, [2001]) 2.11 A JOG TARTALMA A szabad mozgás magában foglalja azt a jogot, hogy munkavállaló: • tényleges állásajánlatokra jelentkezzen, • ebből a célból a tagállamok területén szabadon mozogjon,

• valamely tagállam területén tartózkodhasson abból a célból, hogy ott munkát végezzen az adott tagállam állampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó törvényeknek, rendeleteknek és közigazgatási eljárásoknak megfelelően, • a foglalkoztatás megszűnését követően annak a tagállamnak a területén maradjon, ahol foglalkoztatták, a Bizottság végrehajtási rendeleteiben meghatározott feltételek szerint. (39 cikk, 3 bekezdés) A szabadság jelenti még a „tagállamok munkavállalói között nemzeti hovatartozás szerinti diszkrimináció tilalmát a foglalkoztatás, a bérezés és más alkalmazási feltételek tekintetében. „(39 cikk, 2 bekezdés) A tagállamok nem korlátozhatják a többi tagállam állampolgárainak alkalmazását sem számszerűen, sem arányok meghatározása révén. A tagállamok állampolgárait ugyanazon jogok illetik meg a bérezés, az elbocsátás, az új munkavállalás, a szakszervezetek vagy a lakáspolitikai

kedvezmények tekintetében. (Farkas – Várnay, [2000]) A szabad mozgás tehát –a munkavállaló és a vállalkozó esetén- jog a más tagállamban végzett munkára, diáknál jog a máshol tanulásra, nyugdíjasok és magukat önerőből eltartók esetén pedig jog a más tagállamban élésre. (Lukács, [1999]) A munkavállalók jogosultak magukkal hozni családtagjaikat is. A családtagoknak úgyszintén joguk van munkát vállalni. Gyermekeik egyenlő feltételek mellett jogosultak közoktatásra, szakoktatásra, szakképzésre. (1612/68/EGK tanácsi rendelet) 5 A tagállamok állampolgárainak tehát nincs szükségük kiutazási és beutazási vízumra a többi tagállam tekintetében. Léteznek persze bizonyos feltételek, de ezek teljesíthető: a munkavállalóknak a munkaszerződésüket kell bemutatniuk, a vállalkozóknak igazolniuk kell, hogy folytathatják az adott országban tevékenységüket, a diákoknak az oktatási intézmény fogadólevelét és

betegbiztosítást kell felmutatniuk, míg a többieknek pedig anyagi forrást és teljes betegbiztosítást kell igazolniuk. (Lukács, [1999]) A szabadfoglalkozásúakra más szabályok vonatkoznak, mint a munkavállalókra. Számukra is biztosított a ki- és beutazás, a tartózkodás joga, ugyancsak családtagjaikkal együtt. A szabadfoglalkozásúak tekintetében különös jelentőséget kaptak azok az alkalmazás feltételeire vonatkozó rendelkezések, amelyek gyakran lehetetlenné tették a tevékenységet egy másik tagállam területén. Épp ezért elindult azoknak az irányelveknek a kidolgozása, amelyek az egyes foglalkozások tekintetében egységes kritériumokat állapítanak meg valamennyi tagállamban. Így harmonizációs irányelveket bocsátottak ki az orvosokra, az ápolónőkre, a fogorvosokra, a szülésznőkre, gyógyszerészekre. Az előrehaladás lassú volt, hiszen valamennyi foglalkozás tekintetében összeegyeztetni a követelményeket nem egyszerű

feladat. Emiatt a Bizottság az egységes belső piaci programban már a kölcsönös elismerés elvének érvényesítését javasolta. Ennek megfelelően rendezi a 89/48/EGK tanácsi irányelv a három évet meghaladó képzési idejű diplomák kölcsönös elismerését a tagállamok között, majd a 92/51/EGK tanácsi irányelv a legkevesebb egy év tanulmányi időt követelő képzést tanúsító diplomákra, illetve bizonyítványokra is kiterjeszti az elvet. (Farkas – Várnay, [2000]) Ezen irányelvek kibocsátása óriási előrelépést jelentett, azonban a helyzet ma sem problémamentes. A Tagállamok nem szívesen ismerik el, hogy egy adott szakma az irányelv hatálya alá tartozik, ezért gyakran adaptációs periódust, illetve képességvizsgát írnak elő. (Várnay – Papp, [2001]) A személyek szabad mozgásának vannak bizonyos korlátozási lehetőségei: • Korlátozások fogadhatók el a közrend, a közbiztonság és a közegészség érdekében

foganatosított intézkedések esetén. (64/221/EGK tanácsi irányelv) • A közszolgálatban történő alkalmazásra nem vonatkozik a munkavállalás szabadsága, illetve közhatalom gyakorlására is ez a szabály vonatkozik. A társadalombiztosítási jogosultságok kulcsfontosságú rendezése terén két elv érvényesül: • az összesítés elve azt jelenti, hogy az egyik tagállamban megszerzett beszámítási időszak a másik tagállamban sem vész el, 6 • a költségek arányos elosztásának elve alapján az egyes tagállamok társadalombiztosításai a juttatás költségeit méltányosan osztják el egymás között. (Farkas – Várnay, [2001] 2.2 BELSŐ MIGRÁCIÓ A személyek szabad mozgása útjában álló akadályok folyamatos elmozdítása ellenére az EU-tagállamok között a munkaerő mobilitása nem annyira jelentős, mint harmadik országokból történő bevándorlás. A belső mozgás az EU közel 380 milliós összlakosságának

csupán a 0,1-0,2%-a évente. Az Unió egészében dolgozó 140 millió foglalkoztatottból 7 millió a nyilvántartott külföldiek száma, de ezeknek csak 40%-a (3-4 millió ember) EUtagállambeli. Az 1950-es és 60-as évek erőteljes mozgásai után, az 1970-es évek végétől visszaesés volt megfigyelhető, viszont a 80-as évek óta viszonylag stabil a más tagországokból érkező munkaerő létszáma, de arányuk mindenképp csökkenő az Unión kívüli országokból érkezőkkel szemben. A két nagy befogadó ország, Németország és Franciaország esetén erőteljesen csökkent a belső vándorok száma és aránya, míg Belgiumban és Luxemburgban továbbra is magas, amint az ott székelő EU-intézmények magyaráznak.( Adatok: Fóti 1999, Lukács 1999) Az Európai Közösség több lépésben is megpróbálta előmozdítani a munkaerő belső mobilitását, de nagy mozgásokat nem sikerült indukálnia. Az új tagállamok csatlakozásakor sem ugrottak meg jelentősen

ezek a számok, talán ezért is várják egyesek, hogy a kelet-középeurópai országok tagságával sem fog radikális változás történni. Több oka is van annak, hogy a belső áramlást ösztönözni szeretné: (1) csökkenti az életszínvonalbeli különbségeket; (2) javítja a munkaerőnek, mint termelési tényezőnek az elosztását, így (3) csökkentheti a strukturális munkanélküliséget. Ezekhez kapcsolódik az aszimmetrikus sokkok jelentése, amely egyébként is, de különösen a bővítés előtt, állandó téma az EU-ban. 2.21 ÖSZTÖNZÉS vagy MOBILITÁS HIÁNYA Több komoly kísérlet is történt a belső migráció élénkítése céljából: (1) jogi akadályok, engedélyeztetési eljárások megszüntetés; (2) szociális ellátok kiterjesztése az összes tagországbeli állampolgárral; (3) közösségi szintű munkaközvetítő rendszer létrehozása; (4) képzettséget igazoló okmányok kölcsönös elismerése rendeletek; (5) 7 bevándorlók

beillesztését segítő programok; (6) a Schengeni Egyezmény, amely megszüntette a belső határellenőrzést, de szigorította külsőt; stb. Ezek azonban csak leegyszerűsítették az áramlást, de az élénküléséhez nagymértékben hozzájárulni nem tudtak. A megfelelő mobilitás hiányának az EU-ban több oka is van, és ezeknek csak egy része kezelhető jogi eszközökkel, migrációbarát környezet kiépítésével, nagyobb részük, vagy inkább relevánsabb részük olyan természetes korlátokat jelente, amelyek nem építhetők le ösztönző-mechanizmusok révén. (Fóti, [1999]) 2.22 Az Európai Unión belüli mobilitás visszaesésének okai (EC, [2002]): • Tradíció. Az Eu állampolgárai a saját országukon belül sem mozgékonyak A mobilitás leggyakoribb formája az, amikor egy másik házba költöznek, de ugyanazon a városon vagy falun belül. Ahogy a távolság nő, egyre kevésbé mozdulnak meg Az elmúlt évtized során kevesebb, mint 5%-uk

költözött át másik tagországba, és körülbelül ugyanennyien mentek EU-n kívüli államba. • Kiegyenlítettebb életszínvonal az EU-tagországok között. A déli országok, illetve Írország csatlakozása után a migráció fellendülése átmeneti volt. Idővel csökkent a régiók közötti különbség, és annak ellenére, hogy még mindig vannak jelentős eltérések, nincs tömeges áramlás ezen országok felől. • A Közösségen belüli mozgást az is befolyásolta, hogy az 1970-es évektől kezdve már nincs akkora szükség a képzetlen munkaerőre. A tudás alapú gazdaság jóval kevesebb számú magasan képzett embert kíván meg, és jellemző is, hogy az EU-n belüli mozgásban ők vannak többségben. • Talán a legfontosabb hátráltató tényező a nyelvi, illetve kulturális akadályok. Az Unió állampolgárainak 47%-a csak a saját anyanyelvét beszéli, és a legújabb kutatások szerint csupán 29%-uk lenne hajlandó olyan országban élni,

ahol a sajátjától eltérő nyelvet beszélnek. • Eltérő szociális rendszerek és az adózási viszonyok. A bevándorlók a lakóhelyétől különböző országban nehéz lenne újraépíteni a szociális hálókat a családi kapcsolatok hiányában, illetve a szociális és kulturális különbségekből adódóan. • A nők részvétele a munkaerőpiacon is lehet akadályozó tényező, hiszen a mozgás gyakran azt jelenti, hogy két ember számára kell munkát találni, akik különböző szakmai képességekkel rendelkeznek. 8 • Új egzisztencia megteremtésének a bizonytalansága. A költözés nemcsak új munka keresésével jár együtt, hanem új, megfelelő és főleg anyagilag megengedhető életkörülményeket kell teremteni, kezdve a lakásvásárlással. • Korlátozó tényezők még: az eltérő oktatási, képzési rendszerek; szakmai ismeretek konvertálhatóságának korlátai és a diszkriminációtól való félelem is. (Nagy K.,[2002]) A jövő

trendjei kérdésesek, de vannak pozitív változásra utaló jelek. Egyrészt a fiatalok sokkal mozgékonyabbak az EU-n belül is. Az elmúlt évtizedben a 15 és 24 év közöttiek 45%a, a 25 és 39 év közöttiek 60%-a hagyta már el országát legalább egyszer családi okokból, vagy munkavállalási és tanulási céljából. Bár ez a terület sem egyértelmű, hiszen a csökkenő születésszám miatt egyre kevesebb lesz a mozgékony korosztály létszáma. Másrészről a magasabb képzettségű emberek is sokkal mozgékonyabbak. A magasabb képzettség és a növekvő gazdasági integráció, megfelelő politikai koordinációval, javíthatja a migrációs potenciált. Az Unió közelgő kibővítése is hozzájárulhat a mobilitás növekedéséhez, bár ez korántsem biztos, hiszen a déli bővítést sem követte jelentős migrációs áramlás a korábbi tagországok irányába. Az újonnan csatlakozó migrációs potenciáljára később még visszatérek (EC, [2002]) A

politikai oldalát tekintve, 2002 elején az Európai bizottság egy akciótervet hirdetett meg az EU-n belüli szakmai és földrajzi mobilitás fokozása érdekében. (Ezek egy részét már korábban említettem, hiszen nem teljesen újkeletű dologról van szó). A szakmai mozgás elősegítéséhez az oktatási és képzési rendszerek, intézmények reformja, illetve az egész életen át tartó tanulás politikájának érvényesítése szükséges. A földrajzi mobilitáshoz pedig a jogi és adminisztratív korlátok felszámolása (mely nagyobbrészt már megtörtént), a nyelvtudás fejlesztése, valamint tagállamok közötti együttműködés a képzettségek kölcsönös elismerése, valamint üres álláshelyek nyilvántartása és közzététele tekintetében. (Nagy K, [2002]) 2.3 AZ EU KÜLSŐ MIGRÁCIÓS POLITIKÁJA Harmadik országból érkező bevándorlók újabb formáját adják a mobilitásnak az EUban. Ellentétben viszont az EU állampolgáraival, a harmadik

országbeli állampolgárok nem élvezheti az Unión belüli szabad mozgás jogát. A Közösségen kívüli országokból érkező 9 migráns áramlatok kezelése növekvő kihívást jelent a tagországok, illetve az EU foglalkoztatási és szociális politikája számára. (EC, [2002]) A Közösség álláspontja a külső migrációval szemben változó volt annak megfelelően, hogy milyen volt a munkaerőpiaci helyzet. Az 1950-es, 1960-as évek gazdasági fellendülése idején munkaerőhiány lépett fel, és ezért külső országokból toboroztak munkaerőt. Ekkor a beáramlás ellenőrzött keretek között történt. Az 1970-es évek gazdasági recessziója óta erőteljes restriktív politikát alkalmaznak az EU tagországok. Ennek ellenére nőtt az idegen népesség száma és aránya az Unióban, ez azonban főként a családegyesítéseknek, illetve a menekültáradatnak köszönhető. A restriktív politikák az illegális utat. (Brücker, [2002]) Az Amszterdami

Szerződés óta a személyek szabad mozgása, a menekültügyi-, bevándorlási- és vízumpolitika, a külső határ átlépésének szabályai, harmadik országbeli állampolgárok jogai és az illegális bevándorlások elleni küzdelem az Európai Unió közös és átfogó menekültügyi és bevándorlási politikájának fontos része. (EC, [2002]) Tehát az EKnak jogalapja van ezeken a területeken döntést hozni, és a döntések értelmében egységes szabályozás lesz alkalmazandó a harmadik országbeli állampolgároknak is. Az első részben áttekintem azokat a változásokat, amelyeket az Amszterdami Szerződés és az azt követő Tamperei Európa Csúcs hozott magával, majd szót ejtek azokról a nem tagországokról, amelyekre ettől eltérő szabályozás érvényes, köszönhetően az EU-val kötött különböző megállapodásoknak. 2.31 ÚTON A KÖZÖS BEVÁNDORLÁSÜGYI POLITIKA FELÉ 1999-ben az Amszterdami Szerződés jogalapot adott arra, hogy a

bevándorlási politika többé ne kormányközi koordináció tárgya legyen, hanem az Európai Tanács által alkalmazott szabályozáson alapuljon (azaz a terület a III. pillér alól átkerült az I pillér hatásköre alá) Ez utóbbi tevékenység pedig az Európai Bizottság, és 2004-ig a tagállamok javaslatain alapul. Kialakítottak egy félévente frissítendő eredményjelző rendszer, amely mutatja, hogy hol állnak a tagországok, a Tanács és a Bizottság és mit kell még tenniük a célok eléréséhez. A cél pedig nem más, mint a „szabadság, biztonság és igazság” területének megteremtése az Európai Unióban. A Szerződés 63. cikke kimondja, hogy az érvénybe lépést követő 5 éven belül, azaz 2004. májusáig a Tanácsnak alkalmaznia kell a menekültügy, az illegális bevándorlás és a 10 visszaküldés politikája terén hozott intézkedéseket. A határidő nem vonatkozik a harmadik országból érkező állampolgárok belépési és

tartózkodási feltételeinek kidolgozására, de a Bizottság ezen a területen is jelentős előrelépéseket tett már a 2002-es év kezdetéig. A közös bevándorlási politika alkalmazása nem vonatkozik az EU teljes egészére. Az Egyesült Királyság és Írország opt-in joggal rendelkezik, azaz nem kell, hogy részt vegyen a folyamatokban, de esetről esetre megfontolhatja, hogy részt kíván-e mégis venni. Míg Dánia opt-out jogot kapott, tehát úgy döntött, hogy nem vesz részt a Szerződés IV. cikkelye által megfogalmazott politikákban. Az 1999 októberében a finnországi Tampere-ben tartott Európa Csúcson, az Amszterdami Szerződés által felruházott jog értelmében, a tagállamok egyetértettek abban, hogy közös EU-politikát kell kifejleszteni a menekültügy és migráció területén, és meghatározták azokat az összetevőket, amelyekre ennek a politikának épülnie kell. A tényezők pedig: • partnerkapcsolatok kialakítása a küldő

országokkal, • közös politika a menekültügy területén, amely teljes mértékben tiszteletben tartja az 1951-es genovai egyezményt és a tagországok nemzetközi egyezmények alatt született kötelezettségeit, • tisztességes bánásmód a harmadik országbeli állampolgárokkal, törekedve arra, hogy hasonló jogokban és kötelezettségekben részesüljenek, mint az uniós állampolgárok. • A migrációs áramlatok megfelelő kezelése, Azt azonban nem részletezték, hogy hogyan kellene ezt a politikát kifejleszteni és végrehajtani. A Tamperei Csúcs óta a Bizottság számos közleményt fogadott el a menekültügyi-, bevándorlási politika, a közös bevándorlási politika koordinációs módja, az illegális politika, valamint a visszaküldési politikai területén. Ezen kívül több javaslat született a kulcsterületen alkalmazandó direktívákra is: harmadik országbeli alkalmazottak és vállalkozók belépésének és tartózkodásának

feltételeire; család-újraegyesítés jogára; tartós idejű tartózkodás esetén adandó jogok területén. A tanulási és egyéb céllal érkező bevándorlókra vonatkozóan még folyamatban van a javaslatok elkészítése. 11 2.32 A közös bevándorlási politika körvonalai A Bizottság legelső lépése a közös politika kialakítása terén a 2000 novemberében közzétett közlemény volt abból a célból, hogy elindítson egy vitát a többi EU-intézmény, a tagországok és a civiltársadalom között. Ajánlása szerint a migráció kezelésének közös megközelítése figyelembe kell vennie a következőket: (1) az Unió gazdasági és demográfiai fejlődése; (2) a küldő országok helyzete, és a migrációs politika rájuk gyakorolt hatása; (3) minden egyes tag-ország befogadóképessége, illetve történelmi és kulturális kapcsolataik a származási országokkal; (4) integrációs politikák kialakításának a szükségessége a

harmadik országbeli állampolgárokkal való tisztességes bánásmód megvalósulása érdekében. Meghatározza azokat az elveket, amelyekre a közös jogi keretnek épülnie kell: • Transzparencia és racionalitás: Világosan meghatározni azokat a feltételeket, amelyek megadják, hogy mely harmadik országbeli állampolgárok léphetnek be az Unió területére, mint alkalmazottak vagy vállalkozók, mik a jogaik és kötelezettségeik. Biztosítani kell számukra az ezekhez az információkhoz való hozzájutást; • A tartózkodás hosszának megfelelően különböző jogokat biztosítani a bevándorlók számára; • Világos és egyszerű kérelmezési- és belépési procedúra; • A hazai munkaerőpiac tiszteletben tartása, azaz csak úgy tölthető be egy állás harmadik országbeli állampolgárral, ha helyileg nincs rá mód; • Információk biztosítása érdekében új kommunikációs technológiák alkalmazása a munkalehetőségek és

–feltételek feltérképezéséhez; • A helyi ipar támogatása: lehetővé tenni az európai ipar, különösen a kis- és középvállalkozások számára, hogy harmadik országokból is tudjanak munkaerőt szerezni szükséges esetekben. Komolyabb előrelépés a családegyesítés területén történt, ahol gyakorlatilag lezárultak a tanácskozások és elfogadták a direktívák. Fejlődést mutat az illegális bevándorlók elleni küzdelem is (Europol, Green Paper), a többi területen pedig inkább még csak puhatolózások folynak. 12 2.33 Alkalmazottak és egyéni vállalkozók A közösség területére harmadik országbeli alkalmazottak, illetve vállalkozók rendszerint csak munkaengedéllyel juthattak be, melyek feltételei országról országra különböztek. Mind a belépni szándékozó munkaerő, mind pedig az őket alkalmazni kívánó munkaadó is gyakran igen összetett adminisztrációs folyamatokkal találta szemben magát, és csak nagyon kis

számú közös szabály és elv volt érvényben a tagországokban. A bizottság 2001-ben tett javaslatokat a „munkavállalási és vállalkozási céllal érkező harmadik országbeli állampolgárok belépésének és tartózkodásának a feltételeire”. Az ajánlások teljesen összeegyeztethetők a „tartós idejű tartózkodás” direktíváival, sőt kiegészítik azt, valamint megfelelnek a WTO GATS keretében vállalt Uniós és tagállami kötelezettségeknek is. A javaslat kiindulási alapját több korábbi határozat adja, amelyek a mai környezetben már nem lehetnének alkalmazhatók. 1994 során születtek állásfoglalások a harmadik országbeli állampolgárok munkavállalás, illetve vállalkozói tevékenység folytatása céljából történő bebocsátásának korlátozásairól. 1997-ben történt egyfajta kodifikációs kísérlet, amikor a Bizottság előterjesztette a harmadik országok állampolgárai bebocsátásáról szóló egyezmény tervezetét.

(Jakubovich, [2001]) Az indítványozott direktívák csak kezdeti lépések a közös politika irányába, hiszen ez egy igen kényes terület minden tagországban, így eredményeket csak a közös szabályok fokozatos bevezetésével lehet elérni. Az ajánlásokat is a „legjobb tagállami gyakorlat” figyelembevételével tették meg, olyan jogi keretet biztosítva ezáltal, ami már egyes országokban sikeresen működik. A javaslatok követik az általános megfogalmazott elveket, különös tekintettel a belépési kritériumok egyértelmű megfogalmazására, az egyszerű, gyors és átlátható folyamatokra, a bevándorlók jogainak biztosítására. Mindazonáltal számos lehetőséget ad a tagországoknak arra, hogy saját döntési jogkörükben mérlegeljenek bizonyos tényezőket. 2.34 Családegyesítés A Tamperei Csúcs eredményeként az első javaslat már 1999-ben elkészült a családegyesítés témájában, majd ezt módosították 2000-ben és harmadjára

pedig 2002 májusában az Európai Tanács laekeni ülése hatására. A Tanács 2003 február 28-án 13 egyetértésre jutott a családegyesítés terén alkalmazott direktívákban, tehát ez az első bevándorlási területe, ahol lezárt eredményeket lehet felmutatni. Harmadik állam állampolgára akkor folyamodhat ilyen kérvényhez, ha legalább egy éves tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy ha menekültről van szó. Bevándorlásra engedélyt kaphat a házastárs, vagy élettárs, kiskorú gyermek (adoptált, közös vagy a házastárs gyermeke), illetve eltartott szülő és egészségügyi okokból rászorult nem kiskorú gyermek. A tagállamok különböző egyéb feltételeket is támaszthatnak (szállás, anyagi bázis, betegbiztosítás), illetve bizonyos esetekben megtagadhatják a belépést, különösen, ha az sérti a közrendet, közegészséget, közbiztonságot. Ha a családtag belépett, akkor tartózkodási engedélyt kap és megilleti a

tanuláshoz, munkavállaláshoz és szakmai képzéshez való jog. 4 év elteltével pedig folyamodhat saját jogon járó tartózkodási engedélyhez. 2.35 Illegális bevándorlás és hazaküldés Az illegális migráció területén már a Szerződést megelőzően is történtek intézkedések és léteztek eszközök. A Schengeni Egyezmény értelmében már számos uniós szintű szabályt lefektettek, különös tekintettel a vízumgyarkolatra és a külső vs. belső határellenőrzésre Ezen kívül már a Maastrichti Szerződés alatt is születtek javaslatok és határozatok az illegális bevándorlás kapcsán. A tamperei találkozó eredményeként az Unió a migrációs nyomás megfelelő kezelése érdekében az alábbiakat jelölte meg kiemelkedő fontosságú területként (Jakubovich, [2001]): • Vízumpolitika: hatékony információcsere a tagországok között a kibocsátott vízumokról, együttműködés a harmadik országok területén működő

konzulátusokkal; • Az információcsere, az együttműködés és a koordináció hatékonysága érdekében megfelelő infrastruktúra és technikai segítségnyújtás; • Határellenőrzés területén teljes egészében megvalósítani a schengeni egyezményben foglaltakat; • Együttműködés a rendőrséggel, az Europol-lal az embercsempészés és hasonló tevékenységekkel való hatékony fellépés érdekében. 2003 február 18-án a Bizottság és az Europol között egy együttműködési egyezmény jött létre. Ennek 14 keretében bizonyos szintű stratégiai információcsere történik, de a személyes adatokat nem szolgáltatják ki egymásnak; • Idegenrendészeti és büntetőjogi törvények alkalmazása, büntetések kiszabása az illegális migrációban résztvevőkkel szemben; • Elősegíteni a hazatérést, és visszafogadási egyezményeket kötni a harmadik országokkal. Erre vonatkozólag már elkészült egy külön közlemény,

az ún Green Paper 2002-ben. 2.36Tartós idejű tartózkodás Az integráció és az egyenlő elbánás nevében 2001-ben állította össze a Bizottság javaslatait azon harmadik ország állampolgáraira vonatkozóan, akik legalább 5 éve legálisan és folyamatosan tartózkodnak valamely tagállam területén. Az ilyen bevándorlók számára további 10 év tartózkodási engedélyt, az uniós állampolgárokéhoz hasonló jogokat biztosítanak, valamint annak a lehetőségét, hogy másik tagországban is megtelepedhessen munkavállalási vagy tanulmányi célból. 2.4 NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOK Harmadik országokra vonatkozó szabályozásoknál két kivételt lehet megemlíteni. Kivételt alkotnak az uniós polgárok családtagjai, hiszen ők nem feltétlenül állampolgárai valamelyik tagállamnak, ezért esetükben az adott tagállamnak el kell térnie a szokásosan alkalmazott beutazási és bevándorlási szabályaitól. A másik azokra az országokra vonatkozik,

amelyekkel az Unió közösségi vagy vegyes megállapodásokat, illetve két- vagy többoldalú egyezményeket kötött. Ezekre az országokra más szabályok érvényesek, melyeket igyekszem az alábbiakban röviden áttekinteni. (Jakubovich,[2001]) Az EK az elmúlt évtizedek során különféle megállapodásokat kötött, amelyeknek különösen a most csatlakozók számára- fontos tanulságai lehetnek. Ezek a nemzetközi szerződések a közösségi jog szerves részét képezik, és kötelező érvényűek a Közösségre és a tagállamokra nézve. Az egyezményeket három csoportba lehet sorolni: (1) az EK-hoz később csatlakozott államokkal kötött csatlakozási megállapodások, (2) nem EK-tag, de európai országokkal kötött nemzetközi szerződések és (3) a kelet-közép-európai országokkal kötött társulási és partnerségi megállapodások. (Lukács, [2001]) 15 2.41 A déli kibővítés tapasztalatai Ha azt nézzük, hogy a munkaerő szabad mozgása

csak 1968-ra valósult meg az EGKn belül, akkor azt is lehet mondani, hogy alapítók számára is bevezetésre került egy 10 éves átmeneti időszak. Az első kibővítés alkalmával, amikor is 1973-ban Dánia, Írország és az Egyesült Királyság vált taggá, nem került sor átmeneti rendelkezések alkalmazására. Ezen országok állampolgárai az első pillanattól kezdve ugyanazokat a szabadságjogokat élvezték, mint a többi tagország polgárai, bár azt hozzá kell tenni, hogy ebben az időszakban ez még nem volt teljes körű. Korábban már bemutattam, hogy csak az 1990-es évet követően, illetve a Maastrichti Szerződéssel valósult meg a személyek szabad mozgása a Közösség területén. Görögország 1981-es, majd Spanyolország és Portugália 1986-os csatlakozásakor viszont már bevezettek az új tagországok állampolgárainak mozgására vonatkozó korlátozásokat. Mindhárom ország esetében lényegében ugyanazokat az átmeneti

intézkedéseket alkalmazták, különbség csak néhány rendelkezésben figyelhető meg Spanyolország és Portugália javára, amely talán abból is ered, hogy a két utóbbi országgal kötött egyezmény részletesebb volt és kevésbé elhamarkodott. A Csatlakozási Megállapodásokat Görögországgal 1979-ben, Spanyolországgal és Portugáliával 1985-ben írták alá. A megállapodás hatálybalépésének pillanatától kezdve érvényesült azon gazdasági társaságok szabad mozgáshoz való joga, amelyek célja valamely tagállam területén önálló vállalkozói tevékenység folytatása, vagy szolgáltatás nyújtása volt. Spanyolország és Portugália esetén a jog vonatkozott az ilyen tevékenységet végző állampolgárokra is. A vállalkozókat vagy szolgáltatást nyújtókat ugyanazon jogok illették meg, mint a tagországbelieket. Az átmeneti megszorítások csak a munkavállalók szabad mozgását érintették, de nem vonatkoztak a már

tagállamok területén tartózkodó állampolgárok munkavállalására. Ők a megállapodás hatályba lépését követően szabadon mozoghattak, és ugyanazokat a jogokat kapták meg, mint az adott tagállam állampolgárai. A már valamelyik tagállamban dolgozó munkavállalóval együtt tartózkodó családtagokra vonatkozó szabályozás viszont eltérő Görögország és a másik két ország között. A görög munkavállalók esetén a családtagokat csak háromévi ott-tartózkodás után illette meg a munkavállalás joga, ez az időhatár 1984 után másfél évre csökkent, majd 1986-tól itt sem alkalmaztak korlátozást. Ezzel szemben a spanyol és portugál állampolgárok családtagjai azonnal munkát vállalhattak, ha a megállapodás pillanatában már a tagállamban laktak. Ha azonban csak azt követően léptek a tagország 16 területére, akkor rájuk is a háromévi ott-tartózkodás vonatkozott, ami 1989 után csökkent másfél évre, és 1990-ben

szűnt meg teljesen. Az EK attól tartva, hogy a csatlakozást követően tömegesen fog a munkaerő ezen országok területéről beözönleni, a munkavállalók szabad mozgásának korlátozását vezette be ideiglenesen. A Görögországból más tagállamokba irányuló szabad munkaerőmozgásra egy 1988. január 1-jéig tartó, 7 éves átmeneti időt írtak elő Spanyolország és Portugália esetében is eredetileg egy 7 éve 1993. január 1-jén véget érő átmenetet irányoztak elő, azonban ennek jogosságát felülvizsgálták 1991-ben, és így egy évvel hamarabb 1992. január 1-jétől lehetővé vált a spanyol és portugál munkaerő szabad mozgása. Ez alól kivételt képezett Luxemburg, ahol 1995. december 31-vel, 11 év után járt le az átmeneti szakasz Azonban az átmeneti időszak lejárta után sem indult meg nagymértékű kiáramlás az adott országok területéről, tehát alaptalan volt a tömeges bevándorlástól való félelem és az átmeneti

időszakok alkalmazása. A kivándorló görögök száma lecsökkent a csatlakozás előtti szintre, míg Portugália és Spanyolország nettó bevándorló országgá váltak. Ausztria, Svédország és Finnország esetében sem alkalmaztak derogációs időszakot, ami még inkább megvilágítja azt a tényt, hogy az EU különbséget tesz veszélytelen és veszélyes csatlakozó országok között. Görögországot, Spanyolországot és Portugáliát veszélyesnek ítélte, mivel ezek az országok fejletlenebbek voltak és migránsokat kibocsátóknak minősültek. A többi ország viszont fejlett volt és nettó befogadó Nyilvánvaló, hogy a most csatlakozásra váró országok köztük Magyarország is, inkább fog veszélyesnek minősülni és fognak velük szemben megszorító intézkedéseket alkalmazni. 2.42 Speciális megállapodások (EGT, Svájc, Törökország) Az itt bemutatott megállapodások annyiban speciálisak, hogy jelenleg is érvényben vannak, tehát a

bennük foglalt jogok és kötelezettségek a csatlakozásra váró országokra is érvényesek lesznek, de csak az átmeneti idő lejárta után lépnek hatályba, feltéve, ha alkalmaznak átmeneti időt. Európai Gazdasági Térség 1994-ben jött létre az EGT Megállapodás Ausztria, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország és az EU között. Ehhez csatlakozott Liechtenstein 1995-ben Célja a későbbi tagállamisághoz szükséges jogharmonizáció és intézményi fejlesztések elősegítése. 1995-ben 17 Ausztria, Finnország és Svédország felvételt nyertek az EU-ban, így ma a megállapodás csak a maradék három országra vonatkozik. A Megállapodás szó szerint idézi a Római Szerződés 39. cikkét, tehát Ausztria, Finnország és Svédország állampolgárai az uniós polgárokkal azonos feltételek mellett vállalhatnak munkát, folytathatnak vállalkozói tevékenységet és nyújthatnak szolgáltatást az EU tagállamaiban. Ezek a jogok kölcsönösen

megilletik az EU polgárait is Bizonyos esetekben lehetőség van ideiglenes korlátozó rendelkezésekre, amennyiben komoly gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi nehézségek lépnek fel egyes szektorokban vagy régiókban a mozgás szabadsága miatt. Erre azonban eddig még nem került sor Svájc Eredetileg Svájc is tagja lett volna az EGT-nek, de ezt a svájci népszavazás megakadályozta. Ennek ellenére folyamatos maradt a kommunikáció az ország és az EU között, hiszen igen meghatározó kereskedelmi kapcsolatok, munkaerő-áramlatok vannak a két térség között. 1999-ben került sor hét megállapodás aláírására az Európai Közösségek és Svájc között, melynek része volt a személyek szabad áramlására vonatkozó terület is. Ezúttal a népszavazás is elfogadta a megállapodást 2000. május 6-án, 2002 elejére pedig az összes tagállam ratifikálta, így az hatályba léphetett 2002. június 1-jével, fél évvel korábban, mint ahogy azt

eredetileg tervezeték. A megállapodás értelmében a személyek szabad áramlása lehetővé válik Svájc és az összes EU-tagország között. Fontos kiemelni, hogy ez a megállapodás az EK eddigi összes megállapodása közül a leghosszabb és legrészletesebb. Svájc különböző, a munkaerőpiacát védő ellenőrzési jogosítványokat és garanciákat tudott beépíteni, valamint egyoldalú korlátozási lehetőségek is adottak a számára. Ez valószínűsíti azt, hogy a közép-kelet-európai országokkal kötendő csatlakozási megállapodások során is lehetőség lesz arra, hogy valamely fél több korlátozást alkalmaz az egyik félre, mint a másikra. Nyilvánvaló, hogy az EU lesz a nagyobb korlátokat szabó fél, és ehhez nekünk kell alkalmazkodnunk. Törökország Törökország helyzete egészen különleges az EK harmadik országokkal való kapcsolatában. Már 1963-ban aláírták a társulási megállapodást (Ankara Egyezmény), 18 azonban

mind a mai napig nem történt meg az ország csatlakozása, sőt belátható időn belül nem is fog. A megállapodás előírta, hogy a felek törekszenek a munkaerőmozgás szabadságának a megvalósítására. A célkitűzés csak részlegesen valósult meg Ma ugyanis egy török állampolgár csak a megfelelő engedélyeztetési eljárás révén kerülhet bármely EU-tagország területére, viszont már ott van, és négy éven keresztül jogszerűen munkát vállal, akkor vonatkozni fog rá a szabad munkavállalás joga bármely tagország területén. A szabad mozgás jogán kívül széles körű szociális jogosultságokkal rendelkeznek. 2.43 Társulási és együttműködési megállapodások A közép-kelet-európai országokkal kötött egyezmények előtt is már jöttek létre társulási- és együttműködési megállapodások (Törökország, Ciprus, Málta,), de ezek alapvetően mind hasonlítanak egymásra, kivéve a már bemutatott Ankara Egyezményt. Az EK és

a közép-kelet-európai országok között létrejött egyezmények kétféle: (1) az Európai Megállapodások az egyik csoport, amelyet azokkal az országokkal kötnek, akik várhatóan csatlakozni fognak az Unióhoz; (2) a másik csoport az ún. Partnerségi és Együttműködési Megállapodások a csatlakozásra nem váró országokkal Az Európai Megállapodások Az 1990-es évek folyamán tíz egyezmény megkötésére került sor, elsőként Magyarország és Lengyelország esetében 1991-ben. A megállapodások jellemzője, hogy nemzetközi jogi egyezmények, valamint vegyes egyezmények, azaz nemcsak a Közösség, hanem a tagállamok is az aláíróik. A gazdaságilag inaktív csoportokról nem rendelkezik az Európai Megállapodás, csak a munkavállalókra, önálló vállalkozókra és a gazdasági társasági forma keretében gazdasági tevékenységet végzőkre nézve ad meg szabályokat. A munkavállalókra vonatkozóan a megállapodásokban nem jelenik meg sem a

szabad belépés joga, sem pedig a szabad munkavállalás jog, ennek szabályozása és ellenőrzése a tagállamok hatáskörében marad. Legálisan az egyes országokkal kötött bilaterális államközi egyezményekben meghatározott kvóta erejéig léphetnek be az adott tagállam területére, de nem az egész EU területére. Ha jogszerűen munkát vállal, akkor családtagjai is beléphetnek, 19 és jogszerűen munkaviszonyt létesíthetnek. A Megállapodás bizonyos uniós szociális ellátásokat is kiterjeszt a jogszerűen ott-tartózkodó munkavállalókra és családtagjaikra. Az Európai Megállapodás alapján az önálló vállalkozó természetes személyek jogosak belépni a másik szerződő fél területére, és ott létrehozni, működtetni önálló vállalkozásukat. Hasonlóan a felek területén regisztrált gazdasági társaságok is jogosultak letelepedni egy másik fél területén. Ez a jog leányvállalatok, fióktelepek és kirendeltségek

létesítésére és működtetésére terjed ki. Partnerségi és együttműködési megállapodások Az EU megállapodásokat kötött az összes szovjet utódállammal, Tadzsikisztán kivételével. Ezek a partnerségi egységek nem tartalmaznak olyan rendelkezéseket, mely szerint természetes személy önálló vállalkozók a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolhatnák. Tartalmazza viszont az állampolgárság szerinti diszkrimináció tilalmát a munkakörülmények, a bérezés és az elbocsátás területén, valamint rendelkezik a szociális biztonság koordinációjáról is. 3. A TAGJELÖLT ORSZÁGOK JELENLEGI HELYZETE Az uniós csatlakozásig érvényben lévő helyzetet jelenleg az országok közötti kétoldalú szerződések, valamint az Európai Megállapodások szabályozzák. Az utóbbi lényege, hogy szabad letelepedést alapvetően csak az önálló vállalkozóknak és a gazdasági társaságoknak, valamint azok kulcsszemélyzetének biztosít. A

munkavállalók csak az egyes országokkal megkötött kvóta erejéig léphetnek az adott tagország területére. Az EU munkaerőpiacának 0,2/-át, az összes Unióban tartózkodó külföldi munkaerőnek csupán a 6%-a adja a közép-kelet-európai tagjelölt országokból érkező munkaerő, ami háromnegyed részben Németország és Ausztria területére vándorol. Ezek a tények támasztják azt alá, hogy a közösségi munkaerőpiacra gyakorolt hatás gyakorlatilag jelentéktelen. Magyarországra ráadásul több uniós állampolgár érkezett munkavállalási célból, mint fordítva. (Becsey,[2001]) Az adatok azt is mutatják, hogy a térség egészét tekintve nem jelentős a migrációs potenciál. Ha ehhez hozzávesszük számos kutatás eredményét, amelyek szintén ezt támasztják alá, valamint azt a tényt, hogy a déli kibővítés során alkalmazott átmeneti intézkedéseknek nem volt jelentőségük, akkor megkérdőjeleződik az EU álláspontja az újabb

átmeneti időszak alkalmazásával kapcsolatban. Egyértelművé válik, hogy pusztán politikai döntésről van szó, a tagországok állampolgárainak megnyugtatásáról. 20 Ahogy említettem, a tagjelölt országok lakosai nagyobbrészt Németország és Ausztria területén, azaz a határmenti régiókban vállalnak munkát. Ez a migráció jellemzően határmenti ingázás, melynek sajátságos jellemzője, hogy nem a jövedelmek reálértéket hasonlítják össze a munkavállalók, hanem a nominális jövedelmeket, mivel keresetüket otthon fogják elkölteni és nem a befogadó ország területén, Így valószínű, hogy ez a jelenség hosszabb távon, a reáljövedelmek eltűnése után is fenn fog maradni. (Becsey, [2001]) Mielőtt rátérnék a csatlakozás utáni várható helyzet ismertetésére, röviden összefoglalnám Magyarország kormányközi egyezményeit. Ezek számbavétele egyrészt fontos azért, mert jelenleg is ezek alapján lehetséges a magyarok

külföldi munkavállalása, másrészt ezek a kétoldalú egyezmények fogják a csatlakozás után is szabályozni az egyes tagországokkal való kapcsolatainkat, legalábbis az első időszakban változás a feltételek enyhítésében és a kvóták emelésében várható. 3.1 KORMÁNYKÖZI EGYEZMÉNYEK Magyarország az 1980-as évek közepétől kezdődően törekedett kétoldalú foglalkoztatási egyezmények létrehozására. Az első ilyen egyezmény Németországgal jött létre 1989-ben. Az egyezmények elsődleges célja a magyarok külföldi munkavállalásának elősegítése, de az is fontos szempont, hogy ezáltal a fiatal szakemberek lehetőséget kapnak új, korszerű technikák megismerésére, nyelvtudásuk tökéletesítésére. (Ónadi, [2001]) Vendégmunkás, illetve gyakornoki szerződések kötik Magyarországot számos európai országhoz (Luxemburg, Svájc, Ausztria, Németország, Hollandia, Szlovákia). A szerződések szakmunkások számára

kínálnak lehetőséget, országonként eltérő feltételekkel. Rendszerint a fiatalok számára adott a lehetőség, amennyiben megfelelő szakképesítéssel, szakmai gyakorlattal, illetve nyelvtudással rendelkeznek. Gyakornoki programban csak egyszer lehet részt venni, korábbi munkavállalás kizáró feltétel. A meghatározott létszámkeret, belépési kvóta országonként igen különböző, az időtartam általában 1-1,5 év. Szezonális munkavállalási egyezményünk Németországgal, Svájccal és Ausztriával van. A munkavállalás időtartama 3- és 9 hónap között lehet, alapszintű nyelvtudás előírt, de egyéb követelményt nem támasztanak a munkavállalóval szemben. Konkrét számadatok azonban nehezen adható meg, mert bejelentési kötelezettség nincs. Ingázó munkavállalásra vonatkozó szerződést Ausztriával kötött Magyarország 1998-ban. Ennek értelmében három határmenti megye (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala) 21 lakói

vállalhatnak munkát Ausztria határközeli régiójában, Burgenlandban. A munkavállalás meghatározott szakmákban, hat hónap időtartamra történhet a megadott kvóta erejéig. (Hárs, [2001]) Az államközi szerződések keretében munkát vállalók jellemzői (Hárs,[2001]): • A munkavállalási keretek nincsenek feltöltve, köszönhetően a rossz informáltságnak, az esetleges szigorú kritériumoknak, de legfőképpen az alacsony magyar migrációs potenciálnak; • A legfontosabb célországok Ausztria és Németország; • A fiatal férfi munkavállalók vesznek részt jellemzően a külföldi munkavállalásban; • A meghatározó a szálloda- és vendéglátóiparban dolgozók száma, valamint az építőipari, gépipari szakmákban is nagy számban találhatók meg magyarok; • A külföldi munkára jelentkezők zöme jó gazdasági és munkaerőpiaci helyzetű megyékből származik. Láthattuk, hogy a magyarok jellemzően nem töltötték

be a számukra biztosított munkavállalási kereteket, ami mindenképp magyarázható az alacsony migrációs szándékkal is. Ez előrevetíti azt, hogy a korlátok teljes feloldásával sem fog a magyarok tömeges kivándorlására sor kerülni. Természetesen azzal az Unió tagjai is tisztában vannak, hogy nem Magyarország jelenti számukra a potenciális veszélyforrást, azonban a munkaerő-áramlás korlátozását kollektíven, minden új tagra vonatkozóan kell alkalmazniuk. 3.2 „SZEMÉLYEK SZABAD ÁRAMLÁSA” FEJEZET A tárgyalások folyamán elért megállapodások, fő szabályként, mindaddig ideiglenesen, amíg valamennyi kérdésben nincs átfogó megállapodás. Ez elméletben azt is jelenti, hogy valamely fél kérésére a végleges lezárásig, bármely fejezet újratárgyalható. A „Személyek szabad áramlása” fejezet ideiglenes lezárására Magyarország és az EU között 2001. június 12-én került sor 22 A fejezet rögzíti: • a

diplomák és szakképesítések kölcsönös elismerésére vonatkozó közösségi szabályokat, • a letelepedési jogra és a munkavállalásra vonatkozó szabályozást, • a választójogra, • a szociális biztonsági rendszerek koordinációjára vonatkozó közösségi vívmányokat. 3.3 MUNKAERŐ MOZGÁSÁNAK SZABADSÁGA Magyarország csatlakozása pillanatától kész és képes alkalmazni a személyek szabad áramlásához tartozó közösségi vívmányokat, menteségi kérelmet nem terjesztett elő. Az Európai Unió ugyanakkor, tekintettel egyes országok érzékenységére, a tagjelöltek csatlakozása után átmeneti időt kíván alkalmazni. Az Európai Bizottság 2001 áprilisában terjesztette elő javaslatát az átmeneti időszak alkalmazására. A javaslatokról ma már, a csatlakozási tárgyalások lezárása után, egyértelműen tudható, hogy be fog következni, bár az igaz, hogy nem minden tagországban. Ez is azt mutatja, hogy a döntés nem

gazdasági jellegű, hiszen akkor a legtöbb ország bevezetné a megszorító intézkedéseket, hanem egyes országok nyomására meghozott politikai határozat. A korlátozásokat alapvetően Ausztria és Németország kívánságára vezetik be, lévén ők ma is a legfőbb befogadói a keletről jövő áramlatoknak. Az EU a csatlakozást követően egy 2+3+2 modellre épülő korlátozást kíván vezetni. Az első két évben a tagországok saját nemzeti szabályozásukat alkalmazhatják. A harmadik év elejével az EB jelentést készít az uniós munkaerőpiacról és a migrációs helyzetről, és ennek alapján javaslatot tehet az átmeneti időszak lerövidítésére, vagy akár azonnal kötelezővé teheti az általános nyitást. A döntésről egyhangú határozatot kell hozni egyetlen ország vétója esetén is fennmarad az átmeneti periódus. Bármelyik EU-tag meghosszabbíthatja a korlátozást, de erről értesítenie kell a Bizottságot. Öt év elteltével

viszont a megszorításokat csak azok a tagállamok tarthatják fenn, amelyek bizonyítják, hogy a liberalizálás súlyos zavarokat okozna a munkaerőpiacukon. 23 A tagjelölt országok nem üdvözölték a kárukra hozott döntést, uniós politikai egyenjogúságuk szimbólumát látják sértve. Különösen Lengyelországot érintette kellemetlenül a hír, hiszen ott igen magas a munkanélküliségi szint, és magas a migrációra való hajlam. Az is igaz, hogy pontosan emiatt voltak a németországi félelmek és kérték a korlátozást. (Kocsis,[2001]) Magyarország bizonyos feltételekkel fogadta el a döntést: • Mind az EU, mind Magyarország számára ún. standstill kötelezettséget ír elő, mely szerint a csatlakozás utáni szabályozás nem lehet korlátozóbb, mint a csatlakozás napján hatályos rendelkezések, sőt az EU-tagállamok vállalják, hogy lényegesen javul majd a magyar munkavállalók bejutása az Unió munkaerőpiacára

(Pócs,[2002);] • Az EU biztosítja a Magyarországról érkező munkavállalók számára a közösségi preferenciát harmadik országok munkavállalóval szemben; • Ha valamelyik tagállam korlátozó intézkedéseket hoz Magyarországgal szemben, akkor a viszonosság alapján hazánk is ezzel egyenértékű nemzeti szabályozást alkalmazhat; • A tagállamok kötelesek tájékoztatni Magyarországot arról, hogy milyen rendszert kívánnak alkalmazni belépésünk után. (Pócs,[2002] A jelenlegi tagországok közül Írország a legliberálisabb és a csatlakozás első napjától teljes mértékben minden korlátozás nélkül megnyitják munkaerőpiacunkat. Dánia, Hollandia, Nagy-Britannia és Svédország az írországihoz hasonló rendszert fog alkalmazni, ugyanakkor fenntartja a jogot bizonyos védelmi intézkedések meghozatalára. Görögország, Olaszország és Spanyolország szintén nem kíván érdemi korlátozásokat bevezetni, legfeljebb két éves

átmeneti időszakot fognak alkalmazni jelentős korlátozásoktól mentesen, de erről még hivatalos értesítés nem érkezett. Belgium, Finnország és Franciaország kétéves átmeneti óhajt alkalmazni, a korlátozások mértékről még nem nyilatkoztak. Luxemburg és Portugália részéről hivatalos állásfoglalás még nem hangzott el, bár utóbbi valószínű megvárja a spanyol döntést, a munkaerőhiánnyal küzdő Luxemburgtól nyitást várhatunk. Ausztria és Németország alkalmazza a legszigorúbb korlátozásokat az új tagokkal szemben. Megmarad a jelenleg is érvényben lévő kvótarendszer, de a kvóták emelésével lehet számolni. (Pócs, [2002]) 24 A munkaerő-áramlással ellentétben, az Unió csatlakozásunk pillanatától biztosítja a diákok, a nyugdíjasok, a magukat önerőből eltartó és mindezek családtagjai uniós tagországba történő szabad mozgását. Bármely tagállamba szabadon be-és kiutazhatnak, ott tartózkodhatnak, valamint

-megfelelő anyagi forrás és teljes körű betegbiztosítás birtoklása esetén- ott lakhatnak és le is telepedhetnek. 4. MIGRÁCIÓS POTENCIÁL FELMÉRÉSE A migrációs potenciál egy ország népessége vagy annak egy kisebb egysége térbeli elmozdulási szándékainak mértékét fejezi ki. Az előző fejezetekben több esetben említettem, hogy alaptalan az Európai Unió azon félelme, hogy az újonnan csatlakozó nemzetek munkavállalói tömegesen fogják ellepni az Unió területét a csatlakozás után. Ez az alapvetően társadalmi és politikai félelem odáig vezetett, hogy az EU tagországai átmeneti megszorításokat vezethetnek be a munkaerő-vándorlás terén a csatlakozást követő időszakban. Így valóban nem lesz lehetőség a csatlakozók nagyszámú kivándorlására Számos kutatás, kérdőíves felmérés azonban arra mutat rá, hogy a szigorítások nélkül sem kerülne sor az új tagok állampolgárinak nagy számú külföldi

munkavállalására, mivel a migrációra való hajlam a legtöbb kelet-közép-európai országokban nem magas. A migráció ezekből az országokból jelenleg is alacsony, a nagy jövedelmi különbségek ellenére is. Az adatok azt is mutatják, hogy a munkaerő nem a nyugat-európai országokba tart, hanem a többi kelet-közép-európai országba, sőt néhányan már azt is érzékeli, hogy cél országokká váltak, és bevándorlási politikára van szükségük. Csehország például 2001-ben már egy olyan rendszert vezetett be, amely –a kanadai pontrendszeren alapulva- a képzett munkaerő becsábítására törekszik. (Laczko, [2002]) A következőkben több tanulmányt felhasználva kísérletet teszek a kelet-közép-európai migrációs potenciál jellemzőinek összefoglalására. Elemzésemben a következő négy kutatás eredményeit használom fel: (1) A bécsi Város- és Regionális Kutatóintézet tanulmánya, amely az osztrák Gallup intézet és annak

kelet-európai partnerei segítségével készült ; (2) A Magyar Háztartási Panel migrációs potenciálra vonatkozó eredményei; (3) A Nemzetközi Migrációs Szervezet, IOM számára készített felmérés ; (4) A Pricewaterhouse Coopers (PWC) kutatásai . Utóbbi 2001-ben, a többi három viszont 1998-ban készült Elemzési szempontjaim a következők: (1) a potenciális migránsok számának, népességen belüli arányának becslése; (2) célországok behatárolása; (3) a mozgást kiváltó okok összefoglalása; (4) a migránsok jellemzőinek számbavétele. 25 A potenciális migránsok nagyságrendje Az IOM felmérése szerint nagyon erős a kivándorlási szándék a lengyelek esetében, hosszabb időre szándékoznak menni és már konkrét előkészületeket is tettek. Vannak, akik már eladták házukat, sokuk információkat gyűjt, sőt még engedélyeket is kértek és lakóhelyet is kerestek. A magyarok, szlovénok, csehek esetében az érdeklődés inkább

csak látens, ők tényleges lépésekre ritkán szánják el magukat. A kutatások különböző arányokat hoznak ki a migrációs potenciál becslésével kapcsolatban, ezek részletezésétől azért tekintenék el, mert szempontjaik különböző, de a végkövetkeztetés ugyanaz: legerőteljesebb a migrációs hajlandóság Lengyelországban, míg Magyarországon az arány jellemzően alacsony a többiekhez viszonyítva. Cél országok Az összes kutatás megállapítása szerint az Unión belül egyértelműen Ausztria és Németország a fő állomások, de a fejlettebb államok nagyon jelentős hányadban jelölték meg az Egyesült Államokat. A PWC adatai szerint a lengyelek 53%-ánál az Unió a preferált célterület, azon belül is leginkább Németországban (25%) szeretnének munkát vállalni. A többi tagország közül Olaszország (12%), az Egyesült Királyság (10%), Franciaország (10%), Spanyolország (9%) és Hollandia (8%) a megjelölt célországok. A

megkérdezettek 20%-a Kanada és az Egyesült Államok területén vállalna munkát. A csehek 33%-a választaná az EU területét kivándorlás esetén, ott is inkább Németország (16%), Ausztria (11%), az Egyesült Királyság (8%) vagy Franciaország (7%) a legvonzóbbak számukra. 14%-uk az Egyesült Államokat választaná célországnak Magyarországon a megkérdezettek 75%-a nem akar külföldre költözni, ott élni és dolgozni. A vállalkozóbb szelleműek 23%-a választaná az EU-t, ebből 12% Németországot és 8% Ausztriát. Az Egyesült Államokat a magyarok is nagy számban jelölték meg A vándorlást befolyásoló tényezők Minden országban egyaránt szerepet játszanak a taszító és a vonzó tényezők, de jellemzően utóbbi a meghatározó. Legtöbb esetben szó nincs otthoni gazdasági 26 ellehetetlenülésről, egyszerűen a külföldi nyújtotta jobb élet után vágy vonzza őket a cél országba. Természetesen a mozgást kiváltó ok alapvetően

gazdasági: magasabb kereseti lehetőségek, életszínvonal, életkörülmények javítása. A PWC megmutatta, hogy ezek az indokok Lengyelországban kiemelkedően magasak, amit az alacsonyabb átlagjövedelem magyarázhat. Az okok között találhatunk politikai jellegűeket is: az IOM szerint sokan hivatkoznak etnikai konfliktusokra, vagy a nagyobb szabadságot jelölik meg vonzó faktorként. A magasabb jövedelem egy ponton túl már nem jelent elődleges tényezőt, különösen igaz ez Magyarországra nézve. A csehek például indokként hozzák fel azt, hogy szeretnék megtapasztalni, milyen egy másik országban élni. A magyarokra az érvényesülési kilátások, a nagyobb karrier esélye, a továbbképzési lehetőségek nagyobb hatást gyakorolnak, mint a jövedelem. A felmérések igyekeztek a vándorlást akadályozó egyéni vagy intézményes tényezőket is feltérképezni. Akadály a vándorláshoz szükséges anyagi bázis hiánya, épp ezért soha nem a

legszegényebb réteg indul útnak, hanem a közepes jövedelműek. A leglényegesebb visszatartó erőt a családi és baráti kapcsolatok jelentik. Ezen kívül a biztos munkahely is eltántoríthat a külföldi munkavállalástól, különösen az értelmiségiek esetében. A PWC kérdéseire a lengyelek azt a választ adták, hogy a munkavállalás legfőbb akadályát számukra az adja, hogy nem rendelkeznek megfelelő információkkal a munkalehetőségekről, nyelvtudásuk hiányos és a munkaengedélyekhez hozzájutni nehézkes. Magyarországon különösen jellemző, hogy a családi baráti kötelékek, a lokálpatriotizmus, a nyelvhez, a kultúrához való erős ragaszkodás a legerőteljesebb visszatartó vagy visszahúzó erő. Migránsok jellemzői A kivándorolni szándékozók kétharmada férfi, a nők aránya Magyarországon a magasabb (40,1%). Életkor tekintetében a migránsok 76%-a fiatalabb 40 évesnél, és ők a 24 év alattiak aránya 40,5%-ot tesz ki. A

migránsok fiatal korából is adódik, hogy a vándorlók nagyobbrészt egyedülállók. Jellemző a magas képzettségi szint a potenciális migránsok között. Ez hazánkban különösen magas, a migrálni szándékozók közül 50%-a érettségivel vagy annál magasabb végzettséggel rendelkezik, viszont a magasabb kereset reményében 77%-uk hajlandó lenne a végzettségénél alacsonyabb munkakörben dolgozni. 27 5. Befejezés Dolgozatom témája a munkaerő nemzetközi vándorlása az Európai Unión belül. A téma hazánk uniós csatlakozása előtt néhány hónappal igen aktuális kérdés. Személyes tapasztalataim arra utalnak, hogy a fiatalabb nemzedék növekvő hányada gondolkozik hosszabb-rövidebb idejű kivándorláson, és ez a szándék az EU csatlakozás időszerűsége miatt különösen erőteljes. Számos fiatal, frissen végzett diplomás gondolja úgy, hogy az uniós tagságunkkal a munkavállalás nehézségei megoldódnak. Jellemző azonban, hogy a

témával kapcsolatban számos tévhit létezik a köztudatban, mivel nem ismerjük eléggé lehetőségeinket és a ránk vonatkozó szabályokat. 28 Felhasznált irodalom: Becsey Zsolt (2001): Az Európai Unió keleti bővítésének előnyei az Európai Unió számára, PH.D Értekezés, BKAE, Budapest Blahó András (2002) Európai integrációs alapismeretek, Aula Kiadó,Budapest Borbély Andrea-Lukács Éva(2001): A munkavállalás és vállalkozás az Európai Unióban Szocuiális és Családügyi Minisztérium, Budapest 2001. Brücker (2002) (www.uneceorg/ead/sem/sem2002/papers/Bruckerpdf) European Commission, EC (2002) Falusné Szikra Katalin (1999): Globalizáció és munkapiac, különös tekintettel a magasan fejlett országokra Közgazdasági szemle 46.évf január (20-34 old) Farkas Beáta- Várnay Ernő (2000) Bevezetés az Európai Unió tanulmányozásába, JATEPress, Szeged Fóti Klára (1999): Munkaerő-áramlás az EU-n belül, problémák, tendenciák,

perspektívák Migráció tanulmánygyűjtemény II. KSH Budapest Hárs Ágnes (2001): A magyarok külföldi foglalkoztatásának legális lehetőségei, Európai Tükör Műhelytanulmányok 80.szám Hárs Ágnes (2002): A munkaerő migrációja és az uniós csatlakozás, Külgazdaság 46.évf április 44-75 old. Jakubovich Nóra (2001): A legális migráció belügyi vonatkozásai tekintettel az uniós csatlakozásra SZ.CSMBudapest, 2001 Kocsis Györgyi (2001): Munkavállalás az Európai Unióban HVG. 23évf 16szám Lukács Éva (1999): Morzsák a személyek szabad mozgása témaköréből, Esély Különszám (91-95 old) Lukács Éva (2001): Az EK-ek által kötött nemzetközi megállapopdások szrepe a munkavállalók és vállalkozók szabad mozgásában- az eddigi csatlakozások tapasztalatai, SZ.CSM Budapest 2001 Nagy Katalin (2002): Munkaerőpiaci tendenciák, foglalkoztatási struktúra, gazdasági migráció az EU-ban. Tempus Közalapítvány, Budapest (http://

www.tpfiifhu/esza/ktk/docs/foglTEMPUS06DOC) Ónodi Irén(2001): Magyarok munkavállalása az EU-ban nemzetköözi megállapodások alapján SZ.CSM, Budapest 2001 Pócs Balázs (2002): Mehetünk-e külföldre dolgozni? Nem minden tagállam korlátozza a magyar munkavállalók bejutását. NÉPSZABADSÁG 60évf 250szám október 28 Várnay Ernő-Papp Mónika(2001): Az Európao Unió joga, KJK, Budapest 29