Economic subjects | World economics » Miért tartották sikeresnek a 90-es évek végén a Balti államokat?

Datasheet

Year, pagecount:2003, 25 page(s)

Language:Hungarian

Downloads:34

Uploaded:February 10, 2007

Size:248 KB

Institution:
-

Comments:

Attachment:-

Download in PDF:Please log in!



Comments

No comments yet. You can be the first!

Content extract

1 Miért tartották sikeresnek a 90-es évek végén a Balti államkat? 1.Bevezetés 1.1 Gazdasági előzetes Mivel a k elet-európai gazdaságok többsége nyitott reál és pénzügyi értelemben is, négy tényező határozza meg elsődlegesen a makrogazdasági teljesítményeket: a fejlett gazdaságok (különösen az Európai Unió) gazdasági növekedése, a cserearányok alakulása, a monetáris kondíciókban és a globális tőkeáramlásokban bekövetkező változások. A Baltikumot kicsi és eltérő gazdaságok alkotják, amelyekben jelentős különbségek vannak a szerkezeti és az intézményi reformok tekintetében, makrogazdasági teljesítményükben, viszont jelentős a hasonlóság a reál- és pénzügyi nyitottságot és a fejlettséget illetően. A Baltikum gazdasági sikeressége mellett ott van az a tény is, hogy a munkanélküliségi ráta 15 % feletti. Ez elsősorban a monetáris rendszer reálgazdasági hatásai, a gazdaságok erőteljes függősége a

külső konjunktúrától és az őket az elmúlt években ért megrázkódtatások felelősek a tartósan magas munkanélküliségért. Mielőtt rátérnénk fő témánkra tekintsük végig a vizsgált országok történelmét ,ez szoros összegfüggésben van a gazdaság alakulásával. 1.2 A Balti államok történelme A térség három kis állama, Észtország, Lettország és Litvánia együttműködése a középkorra nyúlik vissza, amikor a Hanza-szövetség tagjaiként prosperáló kereskedelmet folytattak. Jellegzetessége a szövetségnek, hogy újfajta kereskedelmével átrendezte a v ilág gazdasági erőviszonyait. Az új típusú kereskedelem kommersz, tömegigényeket kielégítő áruk kereskedelmével foglalkozott. Elsősorban nyersanyagokat szállított nagy tömegben A forgalmazott áruk egyedi értéke kicsi volt, de ezt ellensúlyozta hatalmas tömegük. A kereskedők arra építettek, hogy termékeiknek igen széles és a gazdasági fejlődéssel együtt

tovább növekvő piaca lesz. Nem csalódtak Piacuk az iparosodás megindulásával gyorsan tágult, sőt az iparosodás katalizátorává vált. A Hanza nem csak kereskedelmi, hanem katonai szövetség is volt Saját hajóhaddal rendelkezett, háborúzott, hódított, szerződéseket kötött. Ahol nem tudott hódítani, ott kereskedelmi képviseletet létesített 2 Minden hasonlóságuk ellenére, az államok nyelvi hovatartozásuk, vallásfelekezeti dominanciájuk tekintetében eltérő vonásokat mutatnak. Legészakibb állam, Észtország története behódolások sorozata: a dánoktól (X–XIV. század), a teuton lovagrenden át (Reformáció kora), IV Iván orosz cár betöréséig A felmentő svédek uralmát követően (1629–1721) ismét orosz cári hűbérbirtokká lettek egészen az I. világháború végéig. A “középső” helyet elfoglaló Lettország identitása a leghatározottabb. Talán annak köszönhetően, hogy kisszámú idegen hatalom akarta leigázni

A német befolyás a XII századtól kezdődött, s noha a helyi lakosság részéről erős ellenállás mutatkozott a kereszténységgel szemben, az végül is győzedelmeskedett Csak a XVII században került a terület az orosz cárok fennhatósága alá. Egyedül Litvánia létezett tényleges államként is a XX. századot megelőző időszakban A kora-középkori dán hódításokat visszaverték. Litvánia szoros szövetségben állt évszázadokon keresztül a lengyelekkel; 1386-ban Jagelló nagyherceg és Hedvig királynő házassága megpecsételte a két ország unióját. Ám mindkét fél megőrizte saját kormányát, adminisztrációját, vámrendszerét, igazságszolgáltatását és hadseregét Lengyelország hanyatlásával azonban Litvániából is orosz provincia lett, 1795-től. A három kis ország sorsa ettől az időponttól kezdve nagyon hasonló: erős oroszosító politika elszenvedői lettek a XIX. század során Nemzeti identitásukat saját kultúrájuk

ápolásával konzerválták, s az I világháború végén azonnal bejelentették igényüket a függetlenségre Ezt a Szovjetunió csak 1920-ban ismerte el A szuverenitást nem sokáig élvezhették A Molotov–Ribbentrop-paktum (1939 augusztus 23) titkos záradéka következtében tizenöt különösen nehéz év következett. 1940 és 1953 között a balti lakosság egyharmadát deportálták. 150 ezret a náci németek Moszkva ugyanezen időszakban erőteljes orosz betelepítést hajtott végre, s az etnikumok aránya ezzel végképp eltorzult Az ellenzéki, vagyis autochton törekvések 1985-től, a peresztrojka megindulásával erősödtek meg 1988 novemberében Észtország kimondta saját függetlenségét; két szomszédja 1989-ben követte a példát. A világ azonban csak a Szovjetunió összeomlását követően, 1991-ben, Oroszország beleegyezése után ismerte el a Balti-államokat Ez utóbbiak rögtön gazdasági-katonai szövetségeseket próbáltak találni a n

agyhatalmú szomszéd ellen. Oroszország hosszas tárgyalások után, 1994-ben vonta ki csapatait e kis államok területéről. A nemzetközi szervezetek közül az Európa Tanács emelt kifogást leg- 3 tovább Lettország felvétele ellen, mert a Tanács Chartájával ellentétesnek ítélte meg a russzofón lakosság honosítását szinte lehetetlenné tévő nyelvtörvényt. Az Európai Közösségekhez történő csatlakozásra legjobb feltételekkel Észtország indul; azonban már mindhárom ország várakozó listára került, s a szabadkereskedelmi egyezményt mindnyájukkal megkötötték. A NATO több ok miatt is elzárkózott a balti államok adoptálásától. Túlságosan gyengének és kicsinek találják a három ország haderejét, akik ráadásul folytonos határvitában állnak orosz szomszédjukkal. Márpedig a NATO-belépési feltételek között szerepel a határviták teljes hiánya. Biztatásképpen mégis megkötötték a " Partnerség a b

ékéért" egyezményt a balti államokkal. Svéd-, illetve Finnország (melyek nem NATO-tagok) katonai egyezményt kötöttek a baltiakkal kizárólag arra az esetre, ha megtámadnák ezeket A katonai együttműködés – mint láttuk – 1940-ben eredménytelennek bizonyult a szovjet invázió idején. A 90-es években a három ország új stratégia kialakítására törekedett tehát Fölállították a Balti Tanácsot, mely a térség biztonsági együttműködését hivatott megszervezni, valójában azonban semmilyen intézkedést nem foganatosítottak eddig. Katonai együttműködés kezdődött viszont egyes országokkal, így Franciaországgal is. A Balti-államok részéről komoly anyagi erőfeszítést követel határaik biztonságának megteremtése. Mindhárom ország egyre nagyobb százalékot szavaz meg költségvetéséből a honvédelemre (az észtek pl. 2001-ben 1,8%-ot) Franciaország – tudatában annak, hogy egész Európa stabilitása szempontjából

mennyire fontos e térség biztonsága – tanácsadói, illetve képzési segítséget nyújt, és támogatja a műszerellátottságot. Az iparosítással együtt járt az oroszosítás. Ez legkevésbé a korábban alig iparosított Litvániát érintette, amelynek (1989 évi adatok szerinti) 3,67 millió lakosából 80% litván volt, míg 9,4% orosz (fehéroroszokat és ukránokat is ideértve), s 7% lengyel. Sokkal rosszabb helyzetben volt Észtország, ahol az 1,57 millió lakosból mindössze 61,5% volt észt, 30,3% orosz és 4,9% ukrán és fehérorosz. A városokban az arány még riasztóbb: Tallinn lakosainak több mint a fele, az északkeleti határváros, Narva lakóinak 94%-a volt orosz nyelvű. A legtragikusabb, valóságos nemzethalállal fenyegető helyzetbe az iparilag legfejlettebb Lettország került, amelynek 2,66 millió lakosából 52% volt lett, s 44% orosz nyelvű (34% orosz, a többi ukrán és fehérorosz). A köztársaság mind a hét

nagyobb városában masszív orosz nyelvű többség élt, magában a fővárosban, a 916 ezer lakosú Rigában mindössze 36,5%-ban voltak lettek, s több mint 60%-ban oroszok. (Ez természetesen nem 4 kizárólag a szovjetizáció eredménye, hiszen Riga már a századfordulón is az Orosz Birodalom második legjobban iparosodott városa volt.) A rendszerváltás végpontja az 1991. augusztusi moszkvai puccs, amelynek nyomán a három új államot a világ minden országa (köztük szeptember 6-án Oroszország) diplomáciailag is elismerte, s amely végső soron eldöntötte, hogy Szovjetunió-Oroszország a középkelet-európai megszállt államok után őket is kiengedi karmai közül. A balti államok függetlenségéhez vezető út, amelyet tehát főleg a moszkvai politika reakciói jelöltek ki és tettek hasonlóvá, három szakaszra tagolódik: 1986-1988 ősze. Jellemzői a gorbacsovi glasznoszty és peresztrojka támogatása, a környezetvédelmi mozgalmak és

az állampolgári kezdeményezések megjelenése, a politikai élet megélénkülése, a nemzeti különállóság és múlt nyilvános vitatása, a börtönbe és munkatáborokba zárt "másként gondolkodók" kiszabadulása. A viták nem lépték túl a gorbacsovi reformpolitika kereteit. 1988 ősze-1990 tavasza E népfrontok választási győzelmeket arattak, s lassan "elfoglalták" a hivatalos intézményeket: az addig formális minisztériumok szerephez jutottak, a szovjet legfelsőbb tanácsok parlamentté alakultak (amelyek "erős" elnöke lett később a miniszterelnököt is kinevező legfőbb hatalom), s magán a kommunista párton belül is egyre élesebben szembekerült egymással a nemzeti és a (helyi és külső oroszok, illetve Litvániában a lengyelek által támogatott) "internacionalista" irányvonal. 1990 tavasza-1991. augusztus 20- 21 A moszkvai központ összecsapott a balti köztársaságok új vezetőivel, akik

meghirdették a teljes elszakadást és a függetlenség visszaállítását A legradikálisabb Litvániát, amely már 1990 márciusában kikiáltotta függetlenségét, a Kreml először gazdasági blokáddal, majd 1991 januárjában az OMON (Otrjad Milicii Oszobogo Naznacsenija), a különleges belügyi alakulatok által végrehajtott fegyveres akcióval próbálta visszakozásra bírni, de hasztalan. Litvánia 1988. júniusban a Litván Tudományos Akadémián összegyűlt vagy ötszáz, különféle foglalkozású ember, hogy a köztársaság gazdasági önelszámolásáról beszélgessen Itt merült fel az ötlet, hogy alakítsanak a döcögő peresztrojka támogatására kezdeményező csoportot. A mozgalommal együtt mozdult a társadalom litván része, míg ellene a még 1988 végén alakult, oroszokat és részben lengyeleket tömörítő Egység nevű társaság. 1989 májusban a Litván Legfelsőbb Tanács függetlenségi nyilatkozatot tett, decemberben pedig a Brazauskas

vezette kommunista párt kimondta kiválását a Szovjetunió Kommunista Pártjából (egy év múlva a nevét is Litván Demokratikus Munkapártra változtatta). 5 Ugyanakkor egyre jobban kiéleződött az új politikai erők, elsősorban Landsbergis és Brazauskas között a hatalmi harc, különösen azután, hogy 1990 márciusában a Legfelsőbb Tanács Landsbergist választotta elnökévé, s a tanács másnap kikiáltotta Litvánia 1939-es függetlenségének a visszaállítását. Moszkva fenyegetésekkel, majd gazdasági blokáddal válaszolt. A moszkvai puccs utáni nemzetközi elismerés lezárta Litvánia másodszori újjászületését, s új, főként belső kérdésekkel terhes időszakot nyitott meg Észtországban a szovjet rendszerrel való nyílt szembefordulás 1987-ben kezdődött, először tavasszal, a környezeti katasztrófával fenyegető foszfátbányák megnyitása elleni tiltakozással, majd augusztusban a Molotov-Ribbentrop paktum évfordulóján

tartott köztéri tiltakozó gyűléssel. Az események irányítása azonban fokozatosan átcsúszott az Észt Legfelsőbb Tanács kezébe, amely a volt pártelit reformszárnyának a kezében volt, és a közvélemény támogatását tudta maga mögött. A Legfelsőbb Tanács novemberben szuverenitási nyilatkozatot tett közzé. Az 1991 márciusában tartott népszavazáson arra a kérdésre, hogy "akarja-e a függetlenség helyreállítását?", nemcsak az észt nemzetiségű szavazók 77%-a, hanem a n em észtek 30%-a is igennel válaszolt. Lettországban a nyilvános tiltakozások 1987 júniusában, az 1941. évi sztálini deportálások évfordulóján kezdődtek. 1988 októberében alakult meg a Népfront, ez a nem pártszerű, laza szervezet, amelynek egy év alatt sikerült majdnem az összes lett támogatását megszereznie, s amely 1989 m ájusában eljutott a teljes függetlenség követeléséig. A Népfront képviselői jelentős többséget szereztek az 1990.

márciusi legfelsőtanács-választásokon Ezt a folyamatot szakította meg Gorbacsov 1990. őszi hátraarca, amelynek betetőzése volt, hogy 1991 j anuárjában az OMON megtámadta a rigai belügyminisztérium épületét, s megölt 6 embert. A további erőszaktól Moszkva valószínűleg a Nyugat heves reakciója miatt riadt vissza. A kettős hatalom egészen a moszkvai puccsig, illetve a Lettországi Legfelsőbb Tanács augusztus 20-i függetlenségi nyilatkozatáig fennmaradt. Evvel lezárult a 19. század végi elsőt, majd az 1918 utáni másodikat követő "harmadik nemzeti újjászületés". 2. Tárgyalás 2.1 A Baltikum szociálpolitikai gondjai a Szovjet birodalom széthullása után A hajdani Szovjetunió több utódállamában jelentett komoly politikai-társadalmi konfliktust a korábban elnyomott nemzeti-etnikai azonosság megerősödése, valamint az emancipációs folyamat, amely alkalmanként akár a demokratizálódás akadályává is válhat. A

6 nagy etnikai heterogenitás akár tartós és komoly ellentétek forrásává is válhat, a balti országokban ambivalens szerepet tölt be: a társadalmi átalakulás motorjaként is szerepelhet, ugyanakkor a demokratizálódást nehezítő tényező is lehet. Az elmúlt évtizedben a nemzetállam mint szuverén politikai egység, a globalizálódás, illetve a regionalizálódás következtében veszített jelentőségéből. Ehhez kapcsolódó szociológiai jelenség, hogy a nemzeti azonosulás ereje is csökken A megerősödő etnikainemzeti identitás azonban nem jelent föltétlenül az integráció ellenében ható politikai véleményt A Szovjetunióban a nemzeti identitás a központi, moszkvai irányítás ellensúlyozását is ébren tartotta, az újonnan függetlenné vált balti államokban a nemzeti emancipációs folyamat a demokratikus átalakulás igényével párosult A nemzeti identitás szerepe azonban más a rendszerváltozás és az államalakulás idején,

illetve más a megszilárdult és működő államban. De különbözik egymástól a XVIII–XIX századi, nyugat-európai nemzetfejlődési folyamat és ennek megkésett, XX. századi, keleteurópai változata is Az utóbbi esetben a kelet-európai ország nyugati demokráciamintákat vesz át, és a többi állam nemzetközi támogatását élvezi. Több kelet-közép-európai államtól eltérően, a balti országok rendelkeznek “a nemzeti önállóság gyakorlatával”, a két háború közötti időből Ez a hagyomány élt tovább a kommunizmus évtizedeiben, és ez segített a legújabb kori demokratikus átalakulások idején is Litvánia mint a legnagyobb és etnikailag legkevésbé heterogén állam a másik két köztársaságtól lényegesen eltérő helyzetben van. A litvánok aránya mintegy 81 %, az oroszoké 8, a lengyeleké 7 %-ot tesz ki. A két igazán jelentős kisebbség tehát együttesen is csupán 15 %-át képviseli az összlakosságnak. Talán éppen

ebből adódik, hogy az orosz kisebbség munka-erőpiaci helyzete nem tér el lényegesen a litvánokétól, emellett itt a többségi nemzet – valószínűleg éppen azért, mert itt igazán jelentős többséget képvisel – lényegesen "nagyvonalúbban" viselkedett az állampolgárság megadásának kérdésében az oroszokkal szemben, mint Észtország vagy főként Lettország. Litvánia helyzete annyiban is eltér a másik két országétól, hogy – a lengyel kulturhatás miatt – katolikus többségű ország. Az evangélikus többségű Észtország és Lettország viszont a többségi nemzet tagjain kívül nem rendelkezik a nyugati kultúrkörhöz tartozó jelentős kisebbséggel, sőt a fehéroroszok és ukránok jelenléte ezekben az államokban még fokozza is a bizánci-ortodox kultúra befolyását, melynek fő megtestesítője az utóbbi két államban természetesen a “masszív” orosz kisebbség. 7 Lettország bizonyos szempontból a másik

végletet képviseli: a lettek aránya itt mindössze 55 %, az oroszoké viszont 28 % . Rigában és más nagyvárosokban különösen sok orosz él, akiknek helyzete talán ebben az országban a legkedvezőtlenebb a három közül. A gazdasági válság és szerkezet-átalakítás, valamint a nagyarányú piacvesztés miatt az orosz férfiakból álló ipari munkaerő jóval nagyobb arányban került az utcára, mint lett társaik. A nők helyzete ebben az államban még rosszabb, mint a férfiaké: Lettország az egyetlen a három közül, ahol az orosz kisebbségen belül nemek szerint is vannak különbségek: az orosz nők igen jelentékeny arányban munkanélküliek. A nők hagyományosan igen nagy arányban dolgoznak az államigazgatásban és a közigazgatás alsóbb szintjein, ezek viszont “bizalmi állásnak” minősülnek, emellett a lett nyelv nem kellő ismerete itt jelentős hátrányt okoz. Ráadásul Lettország bizonyult a leginkább “szűkkeblűnek” az

állampolgárság megadása tekintetében: gyakorlatilag csak azok az oroszok kaptak könnyen lett állampolgárságot, akiknek családja már a két világháború között is lett földön élt Észtországban a legújabb adatok szerint az észtek számaránya 65 %, míg az oroszoké 20 %. Tallinnban és a nagyobb észt városokban az orosz munkanélküliek aránya alig haladja meg a t öbbségi nemzet tagjaiét, ez az egyes foglalkozásokon belül vizsgálva is igaz. Itt ugyanakkor éppen a vidéken élő oroszok azok, akik rosszul jártak, a zárt és csaknem homogén falusi észt közösségek nem-igen engedik, hogy “mások is labdába rúgjanak”. A probléma nagyságát azonban jelentős mértékben csökkenti, hogy vidéken csekély az orosz népesség, így a hátrányok is viszonylag kevés embert érintenek. A balti államok (különösen Észtország és Lettország) az etnikai heterogenitás gondjával küzdenek. Az elmúlt évtizedekben betelepített és a hatalomba

segített orosz kisebbség a szovjet politikai viszonyok konzerválására törekszik, míg az anyanemzet lakossága az oroszok kiszorítását igyekszik elérni. A két lakosságrész különböző politikai-kulturális háttérrel rendelkezik, ami további konfliktusok forrása Az oroszok “nyugati individualizmust” vetnek a baltiak szemére, ők pedig “keleti kollektivizmussal” vádolják az oroszokat. ÉSZTORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK ETNIKAI MEGOSZLÁSA (%-BAN) Év Észtek 1881 89,8 Németek Oroszok Svédek 5,3 3,3 0,6 Lettek Zsidók 0,4 8 1959 74,6 0,1 20,1 0,5 1997 65,0 0,09 28,2 0,17 2000 65,3 28,0 0,2 0,16 A balti országok politikai rendszerének vizsgálatához az "észt modellt" vették alapul, amelyet még 1965-ben állítottak fel, kifejlesztéséhez nemcsak a nyugati államok tapasztalatait, hanem a kelet-európai sajátosságokat is felhasználták. Figyelembe vették a politikai hatalomgyakorlás sajátos eszközeit, a vonzódást

a demokratikus rendszertípusokhoz, az azonosulást és a rokonszenvet a különböző politikai csoportosulások iránt Észtországban 1990-ben, a függetlenségi törekvéseket az országban élő nagyszámú orosz lakosság is támogatta, bár nekik nem volt szavazati joguk, ezt csak 1992-ben, az első parlamenti választások alkalmával kapták meg. 1993-ban – súlyos politikai viták után – visszaállították az 1938-ban, a szovjethatalom által megszüntetett államfolytonossági törvényt, ebben az állampolgársághoz legalább kétéves helyben lakás és észt nyelvismeret volt szükséges. Feltétele volt továbbá a hűségeskü letétele az észt alkotmányra, valamint annak kizárása, hogy valaki a szovjet biztonsági vagy fegyveres erők tagja volt. 1995-ben új állampolgári törvényt hoztak, amely a helyben lakás idejét öt évben szabta meg, ez az orosz kisebbség heves tiltakozását váltotta ki, de nagy volt az ellenállás a nyelvtörvény

megkövetelésével szemben is. Lettországban is komoly ellenállás követte az 1990. évi függetlenségi intézkedéseket, bár ekkor ezek még nem vezettek konfliktushoz, a függetlenséget végül is a képviselők 73%-a szavazta meg. A lett állampolgársághoz 16 év helyben lakás volt szükséges, a többi feltétel az észt minta elemeit tartalmazta. Így az első szavazásból a lakosság 30%-át zárták ki, 1994-ben, az új állampolgári törvény itt is öt évre mérsékelte a helyben lakást. Litvániában viszonylag könnyebben ment az állampolgárság megszerzése, a törvény előírása szerint legalább az egyik nagyszülőnek kellett litvánnak lennie. A rendszerváltozástól a lakosság általában az ország politikai és gazdasági fellendülését várja, ez többnyire azonban inkább bizonytalansággal jár. A politika megújuló intézményrendszerének és a hatalmi szerepek új hordozóinak a működőképességüket és megbízhatóságukat kell

bizonyítaniuk, másképp a választók bizalma gyorsan elkopik A balti államokban sem volt ez másként, a bizalom igen csekély volt a megújult politikai intézmények iránt Kivételt talán a parlament jelentett, amelyben mind a többségi, mind a kisebbségi népcsoportok bíztak, benne látták a demokratizálódás és a nemzeti függetlenség zálo- 9 gát. A kisebbségek azonban kezdettől kevesebb bizalommal voltak a parlament iránt, mint az ország többi lakosa. Az 1990-ben végzett, majd 1996-ban megismételt vizsgálat azonban azt mutatja, hogy a várakozás és a bizalom a népesség minden csoportjánál és rétegénél csökkent a parlament iránt, de a pártok és más politikai intézmények iránt is A nemzetiségek viszont kezdetben jobban bíztak az erőszakszervezetekben, mivel ezek korábban nagyrészt szovjet irányítás alatt állottak, 1996-ra azonban az új rendszer reprezentánsaivá váltak, az oroszok így elfordultak tőlük, míg a balti

lakosság a rend és a biztonság őreit kezdte látni bennük. A demokratizálódás folyamatának a támogatottsága a balti államokban meglehetősen alacsony, különösen az olyan kisebbségi rétegek körében, akik nem szereztek választójogot, és az emberi jogok védelmét is hiányosnak érezték. Ilyen értelemben nyilatkozott Észtországban és Lettországban a kisebbségekhez tartozók 40%-a (Litvániában az arányuk 15% volt). Mindhárom balti országban egyértelmű többségben voltak azonban azok a népcsoportok, akik országuk politikai rendszerét jobbnak, a demokrácia mértékét pedig többnek érezték, mint a korábbi szovjetrendszer idején. Az elégedetlenség és bizonytalanság okai között többnyire fontos szerepet játszott a többségi nemzet és a kisebbségek ellentéte, érdekeik szembenállása. Amilyen mértékben volt egységes a balti államok lakossága a kommunista rendszer elveinek és gyakorlatának elutasításában, olyannyira

különböző nézeteket vegyítettek a demokrácia kívánt alkotóelemei közé. A demokrácia értelmének megfogalmazásában Észtország hangoztatott leginkább nyugati normákat, míg a litvánoknál sikerült legkevésbé tartalommal megtölteni a demokrácia fogalmát. A nemzetiségek érdekeinek és jogainak a törvényesítése is Észtországban ment a legtovább Az állam irányító szerepének a tisztelete egy "posztautoriter" országban a politikai kultúra tipikus elemének számít, a Baltikumban ezt a belpolitikai helyzetet a valóságos bizonytalanság egyenesen kikényszeríttette. Az etnikai és társadalmi intolerancia, valamint a gondolkodási merevség a kialakuló demokratikus intézményrendszer sajátossága a balti államokban. Mindhárom ország nemzetiségei (értsd: oroszok) toleránsabbak a nemzetiségi kérdésben, mint a többségi nemzethez tartozók. A balti országok önállóságuk és függetlenségük megszerzése után elsőrendű

feladatuknak tartották, hogy visszanyerjék az eredeti nemzeti jelleget. Ez nemcsak a cirill betűs feliratok eltüntetéséhez vezetett, hanem a nagyszámú orosz kisebbséget is másodrendű állampolgárokká fokozta le. 10 Kivételt csupán Litvánia képez, ahol az új állampolgárságot az oroszok is megkapták, ha hivatalosan kérték. Ennek következtében Moszkva kapcsolatai Vilniusszal kiegyensúlyozottabbak, mint Rigával vagy Tallinn-nal, ahol a lett vagy az észt nyelv ismeretéhez kötik az állampolgárság megadását. Az észtek és a lettek oroszellenessége sajnálatosan a nemzeti öntudat része lett, s ez nemcsak Oroszországnak, hanem az Európai Uniónak sem tetszik Riga és Tallinn azzal érvel, hogy a nemzetiségi összetételt az utóbbi fél évszázadban Moszkva mesterségesen változtatta meg, s ők nem tesznek mást, mint megpróbálják helyrebillenteni a mérleget. Észtországban 1940 előtt az észtek a lakosság 88 százalékát alkották A

nemzeti nyelv ismeretét azért hangsúlyozzák, mert nélküle az em berek állítólag nem érvényesülhetnek az ország egész területén. Az Európai Unió és az Európa Tanács bár érti a h elyzetet, nem hajlandó elfogadni ezeket az érveket, s az emberi és kisebbségi jogok európai normáinak megtartását követeli mindkét államtól. Észtország és Litvánia 1993, Lettország 1995 óta tagja az Európa Tanácsnak, s ez kihat az orosz-kérdés kezelésére is. A piacgazdaság kérdésében a többségi lakosok egységesek, és támogatják a gazdasági átalakulást és a bekapcsolódást a világgazdaságba, míg a kisebbségek ellenzik. A gazdasági kérdésekben tanúsított optimizmus azonban eléggé óvatos, és egyáltalán nem jelenti, hogy a megkérdezettek a személyes helyzetüket is derűlátóan ítélnék meg. Arra a kérdésre, hogy az ország jövőjét a Szovjetunió keretében vagy független államként képzelik-e el, a balti államok

lakosságának a 90%-a a függetlenségre szavazott. A nemzetiségek körében ez az arány kisebb volt, de itt is a többséget jelentette (Litvániában 68%, Észtországban 60%, Lettországban 66%), ez a tény a balti országok nagymértékű legitimációja mellett szól. Ugyanakkor igen nagy mértékű volt az igény a nemzeti azonosság kifejezésére, az ország katonai védelmének megszervezésére, – ez az arány a nemzetiségek között is kisebb volt. Sokan a Szovjetunió politikájával és gazdaságával értettek egyet, de a többségi ország nemzeti hovatartozását elfogadták. Az "interetnikai konfliktusok” a rendszerváltozás első periódusában, Lettországban voltak a legerősebbek, “a konszolidáció esélyei” pedig Litvániában a legrosszabbak. Mindhárom balti országra jellemző az erős, központosított hatalomgyakorlás igénylése. A piacgazdaság megteremtését igenlők között is viszonylag magas azoknak az aránya, akik szkeptikusan

szemlélik a demokrácia esélyeit Ez utóbbi jelenség oka mindhárom országban azonos: a többségi nemzet és a nagyszámú, politikailag a volt szovjetrendszer mellett elkötelezett, gazdasági hatalmában némiképp korlátozott orosz kisebbség ellentéte. 11 A nemzeti azonosság kinyilvánításának igénye “demokráciabarát és emancipációs magatartással” jár együtt, ugyanakkor világosan kirajzolódik az elzárkózás más nemzetektől és kisebbségektől. Az állampolgárság és a választójog megadása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kisebbségek is azonosuljanak a többségi nemzettel, és a demokratizálódás folyamatát erősítsék. A társadalmi-politikai közeledés azonban egyáltalán nem jelenti az etnikai különbségek (néhol szakadékok) eltűnését vagy csökkenését. Elemzők szerint az EU-val szembeni észt bizalmatlanság oka, hogy sokan a Szovjetunióhoz hasonló szuperhatalomnak tartják az Uniót. Sokak szerint az észtek

attól félnek, hogy az ország nehezen kivívott függetlensége kerül veszélybe a csatlakozással. Ez a kérdés mostanra már megoldódott. 2.2 A balti államok gazdasága az EU csatlakozásra való felkészülés alatt A balti államok, ami a termelési eredményeket illeti, nincs panaszra okuk. Litvánia például 100 ezer tonna gabona exportját tervezte 1998/99-ben. Ebből 30 ezer tonna a rozs, a többi takarmánybúza. A vásárlók között Oroszország és Fehéroroszország tart nagyobb tételekre igényt. Az ország mezőgazdasága túlnyomó részben magánosított A cukortermelés 96,3%, a szeszipar 87,4%, a tejgazdaság 80,8% erejéig magánkézbe került. Az agrárágazatok már 1997-ben a n emzeti össztermék 12%-át állították elő A balti államok közül Észtország és Lettország gazdasági teljesítménye dinamikusan, több mint 4 százalékkal, Litvániáé szerényebb mértékben, 2,5 százalékkal növekszik. Rövid és középtávon mindhárom ország

kilátásai biztatók, a GDP 4-6 százalékos emelkedése, az ipari termelés jelentős bővülése várható. A fogyasztói árindex mérsékelt ütemben kúszik felfelé, 2-3 százalék körül alakul, és csökkenhet a munkanélküliség jelenleg magas, 8-15 százalékos szintje A folyó fizetési mérleg hiányát folyamatosan apasztja a tranzitszolgáltatások és az idegenforgalom látványosan gyarapodó aktívuma. A fennmaradó mérleghiányt az infrastrukturális szektorban működő monopolvállalatok privatizációjához és a zöldmezős beruházásokhoz kapcsolódó működő tőke-beáramlás várhatóan a külső adósság számottevő emelkedése nélkül finanszírozhatja Lettország Népesség 2.4 millió GDP (bruttó hazai termék) $ 7.4 milliárd dollár Egy főre jutó GDP $ 3,092 (EU-átlag 19.058 dollár) 12 Munkanélküliség 14.5% (EU átlag 8,2%) Export az Unió országaiba a teljes nemzeti 69 %-a export Lettország csatlakozási felkészülése

lassúbb volt, mint a többi balti államé. A Világbank és az Unió elégedetlen a privatizációs folyamat tempójával. Az akadozás oka részben az országot irányító koalíció gyengesége. A korrupció és a szervezett bűnözés szintén megoldandó probléma Az ország egy időben a cigaretta- és a drogcsempészet egyik fő tranzitországává vált. A Lettországban élő orosz lakosság az ország népességének 40%-át teszi ki. A lakosság egyötöde nem rendelkezik lett állampolgársággal Észtország Népesség 1.4 millió GDP (bruttó hazai termék) $ 6 milliárd dollár Egy főre jutó GDP $ 4,259 (EU-átlag 19.058 dollár) Munkanélküliség 13.2% (EU átlag 8,2%) Export az Unió országaiba a teljes nemzeti ex- 73%-a port Észtország mérete – a közép-európai pályázók között a legkisebb ország – és liberális gazdasága miatt válhatott élversenyzővé a jelentkezők között. Az ország népességének egyharmadát alkotó orosz

lakosság jelenléte miatt a n yelvtörvény alkalmazása az EUnormákhoz nem ment zökkenőmentesen, bár az ország komoly erőfeszítéseket tett a siker érdekében. A közigazgatás reformja terén, illetve a rendőrség és a közszolgálat korrupciója elleni harcban további erőfeszítésekre van szükség Sejthető, hogy az oroszországi szervezett bűnözés befolyást gyakorol az ország politikai életére Litvánia Népesség 3.7 millió GDP (bruttó hazai termék) $ 12.2 milliárd dollár 13 Egy főre jutó GDP $ 3,312 (EU-átlag 19.058 dollár) Munkanélküliség 14.7% (EU átlag 8,2%) Export az Unió országaiba a teljes nemzeti 50 %-a export Litvánia a legnagyobb a balti államok között. Az ország az 1999-ben tárgyalásokat kezdők csoportjában az egyik legígéretesebb jelölt. A kormányzó koalíció gyengeségének következtében azonban a privatizáció, a pénzügyi fegyelem erősítése és a korrupció elleni harc nem halad a kívánt

tempóban. A – többi balti államénál nagyobb – mezőgazdasági szektor reformja is várat magára. A legkritikusabb azonban az energiaellátás reformja lenne Litvánia az egyetlen olyan ország egész Európában, amely energiaigényének több, mint 70%át egyetlen, szovjet tervezésű atomerőműből nyeri Az ignalinai atomerőmű bezárását 2009-re ígéri az ország. A másik két balti államhoz képest kisebb számú orosz lakossággal rendelkező Litvánia jó kapcsolatokat épített ki Moszkvával. Az EU-bővítés után továbbra is együttműködne a kalinyingrádi orosz enklávéval. 2.3 A Balti államok gazdaságának elemzése A legkisebb balti országban, Észtországban az 1991-ben visszanyert függetlenség után gyors gazdasági átalakulás indult, amelynek eredményeként jelentősen átrajzolódtak kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok. Az országban az észt lakosság aránya mintegy 64%, és az orosz ajkú kisebbség problémája a gazdasági

kapcsolatokat is jelentősen befolyásolja. A fejlett országok gazdaságától való lényegi eltérés a termelési, szolgáltatási és kereskedelmi infrastruktúra elmaradottsága volt. Az 1980-as évek befektetéseinek nagy része a szovjet külkereskedelemmel való összefüggésben a szállításba történt. A legismertebb beruházás a T allinn-közeli Muuga kikötője volt, amit eredetileg a Szovjetunió külkereskedelmének részét képező balti-tengeri gabona- és konténerszállítás kiszolgálására terveztek 14 Észtország függetlenségének visszanyerése óta a kikötő az észt gazdaság egyre növekvő jelentőségű láncszemévé válik. Észtország energetikai ipara is jelentős, ezt a 60-as, 70-es években épült két, Narvához közel fekvő olajpala fűtésű erőmű képviseli. A gazdaság abban az időben jellegzetesen nyitottnak volt mondható. Az 1990-es évek elején készült becslések szerint 1989-ben az export 50,8 %-kal, az

import 62%-kal részesedett a GDP-ből A szállítás főleg a Szovjetunió más területei felé irányult, melyek aránya az az észt exportban 1989-ben 94%, az importban 82% volt. A gazdaság és a külkereskedelem a különböző össz-szovjet minisztériumi tervek megvalósulásának eredménye volt A GDP 1992. végére mintegy 40%-kal csökkent a függetlenné válást megelőző utolsó teljes évhez, 1990-hez viszonyítva Ezt stabil növekedés követte, majd 1999-ben 1,4%-os csökkenés következett be. 2000-ben a GDP 5,5%-os növekedését könyvelhették el, az ipari termelés 12%-os növekedése és a mezőgazdaság teljesítményének 7%-os csökkenése mellett. A munkanélküliségi ráta 6,7%, az infláció pedig 5,4% volt A közvetlen külföldi beruházások 2000. évi mintegy 300 M USD összegű növekedésével, valamivel több, mint 2,4 Mrd USD összértéket elérő, egy lakosra vetítve (1.600 USD/fő) a második helyre teszi Észtországot a beruházók

célországai között a kelet-közép-európai régióban. A legnagyobb észtországi beruházók Svédország 39,2%, Finnország 31,1, USA 5, és Oroszország 4%. Sok jó pontot szerzett Észtország azzal, hogy versenyképessége és tőkevonzó ereje jelentősen javult az elmúlt években. Ezenkívül Észtország maga fedezi villamosenergiaszükségletét, sőt exportra is képes Északkelet-Észtországban bányásszák az elektromos energia előállításához szükséges olajpalát, amit a helyi erőművekben hasznosítanak. Az utóbbi években egyre nagyobb lendülettel keresik az alternatív, megújuló energiaforrások felhasználásának lehetőségét. Az egyik legfontosabb megújuló energiahordozó a tőzeg Mivel ásványkincsekben Észtország nem kifejezetten gazdag, az ország gazdasága elsősorban a feldolgozóiparon és a szolgáltatási szektoron (turizmus, tranzitkereskedelem, pénzügyi szolgáltatások) alapul. Észtország a Kelet és Nyugat közötti fontos

kereskedelmi útvonalon fekszik, évszázadok óta jó kikötők jellemzik. A külkereskedelemnek és a tranzitkereskedelemnek nagyon fontos és egyre növekvő jelentőségű szerepe van: ezek a területek alkotják a szolgáltatás-export közel felét. A függetlenség helyreállítását követően gyorsan fejlődött és stabilizálódott a pénzügyi szektor aránya a gazdaságban, különösen az 1998-as fejlődési folyamatnak köszönhetően, 15 aminek következtében az észt banki szektor 90%-a aktív külföldi bankok kezébe került. Az utóbbi évek az infotechnológia ugrásszerű fejlődését vonták maguk után. Az észt gazdasági reformra jellemző, hogy a gazdaság egyetlen ágazatát sem részesítették előnyben, az átalakulás gyakorlatilag egyetlen meghatározó tényezője a vállalatok gazdasági körülményekhez, különösen a nyugati piac igényeihez való alkalmazkodási képessége volt. Ezt a szituációt a bizonytalan gazdasági helyzet,

az árak mértékének gyors változása és a keleti piacok intenzív zsugorodása okozta. Az átalakuló gazdasági környezet hatása leginkább a gazdaság minden területén mutatkozó termeléscsökkenésben jelentkezett. A gazdasági változásokat főképpen az árak és a külgazdasági sokk befolyásolta. A GDP növekvő hanyatlása az 1990-94-es periódusban 36% volt. Az ipari termelés csökkenése 1991-ben kezdődött és azévben elérte a 10%-ot Ezt 1992-ben 35,6%-os, 1993-ban 18,7%-os, majd 1994-ben 3,0%-os hanyatlás követte. 1994. második felében a gazdaság stabilizálódni kezdett. Gazdasági növekedésről 1995-tol beszélhetünk. A GDP 1995-ben 4,3%-kal, 1996-ban 4,0%-kal, 1997-ben viszont már 11.4%-kal növekedett A növekedés az ipari termelést illetően 1,9% volt 1995-ben, 1,1% 1996-ban és 130% volt 1997-ben A leginkább jövedelmező terület jó néhány vállalatnak az 1998 augusztusi pénzügyi összeomlás előtt az orosz piac volt.

Ez a terület elsősorban az élelmiszeripar számára volt nagyon fontos Az orosz válság a közvetlenül érintett szektorokból szétterjedt a gazdaság más területeire, többek között a pénzügyi területre is. Az 1998-as és 1999-es év folyamán a gazdaság 4-5%-os, az ipari termelés esetében még ennél is kisebb növekedésével lehet számolni. A legnagyobb ipari tömörülések Tallinn és környéke, valamint Északkelet-Észtország. A legfontosabb ipari ágazatok a papír-, fa- és textilipar. Erdészetből, mezőgazdaságból és halászatból származik al akosság 10%-ának jövedelme. A tradicionális mezőgazdasági ágazatok - tejtermelés és gabona-termesztés - mellett egyre gyorsabb fejlődnek az alternatív tevékenységek: az olajkultúrák és a bogyósok termesztése, valamint a falusi turizmus Észtországban a legalacsonyabb az államháztartási hiány a tagjelöltek közül. Az egy főre jutó GDP 9800 euró, ami az uniós átlag 42

százaléka Ez a negyedik legalacsonyabb a tagjelöltek közül. Az infláció 5,8 s zázalék Az észt gazdaság két legnagyobb problémája a magas munkanélküliség (12,4 százalék) és a folyó fizetési mérleg hiánya, ami eléri a GDP 10 százalékát. Az észt gazdaság egyik húzóágazata az elmúlt években az információtechnológia lett „Észtország hatalmas technológiai fejlődésen 16 ment keresztül az elmúlt évtizedben: a kilencvenes évek elején még alig volt vezetékes telefon az országban, ma azonban már a lakosság fele az interneten intézi pénzügyeit”- írja a Wired. Az ország előnyét az új technológiák alkalmazásának köszönheti, szomszédaival ellentétben ugyanis egyes lépcsőfokokat átugrott a technológiai fejlődésben. A Szovjetunió összeomlása után Észtország legjelentősebb kereskedelmi partnereivé a skandináv országok - elsősorban Finnország és Svédország - váltak. A jó gazdasági kapcsolatnak

köszönhetően a balti államok uniós csatlakozását leginkább a skandináv országok támogatták Bár jelentősége csökkent, az észt gazdaságot továbbra is nagyban befolyásolja az orosz piac is Az 1998-as orosz pénzügyi válság után az észt gazdaság is viszszaesett Észtország a gazdasági válságból gyökeresen megváltozott gazdasági struktúrával került ki. A kereskedelem, szállítás és szolgáltatási szektor aránya gyorsan növekedett 1989-ben a GDP-ből az ipari termelés 35.1%-kal, a mezőgazdaság (a vadászattal és erdészettel együtt) 22,0%-kal részesedett. 1994-ben a mezőgazdaság aránya 72%, 1997-ban 44% volt. Ha ez utóbbi adathoz hozzáadjuk az erdészetet, ezen két ágazat részesedése a GDPből még mindig csak 58% Az ipari termelés részesedése 1994-re 166%-ra, 1997-re pedig 15.1%-ra csökkent Ugyanezen idő alatt a kereskedelem arány a GDP-ből az 1989-es 7.0%-ról 1994-ben 135%-ra, 1997-ben 157%- ra növekedett, a szállítás

aránya pedig 6.9%-ról 101%-ra, majd 104%-ra A pénzügyi szervezetek és biztosítók aránya 1994-ben 2.8%, 1997-ben 46% volt, az ingatlan, bérleti és üzleti szolgáltatások aránya a megfelelő időben 7,3% és 8,9% volt. A észt GDP szerkezete jóval közelebb került a fejlett országok GDP-ének szerkezetéhez.Függetlenségének visszaállítása óta a Lett Köztársaság hatalmas fejlődésen ment keresztül: megszilárdult a parlamenti demokrácia, a gazdaság szerkezete jelentősen átalakult, működőképes a piacgazdaság, megerősödött a magánszféra, rendezetté váltak a tulajdonviszonyok, befejezéséhez közeledik a privatizáció. Fontosabb ipari ágazatok az élelmiszeripar, az acélgyártás, a faipar, a papírgyártás, a gépgyártás, az elektromos gépek gyártása, a vegyipar valamint a halfeldolgozás. A földterület 12%-a szántó, 14%-a legelő, és csaknem 40%-a erdő. Legfontosabb termesztett növényei a zab, a rost, az árpa, a burgonya, a

rostlen, a cukorrépa és a dohány Legfontosabb tenyésztett állatai a baromfi, a sertés, a szarvasmarha, a juh és a kecske Fontos szerepet tölt be a tengeri halászat Főbb kiviteli cikkei a vaj, a sajt, a szalonna, a tej, a tojás, a hús, a halkonzerv, a híradástechnikai berendezések, a papír, a gyapot- és gumiáruk. 17 A behozatali cikkek közül kiemelkedik a kőolaj és a gépipari termékek. Fontosabb külkereskedelmi partnerei Németország, Finnország, Svédország, Anglia és Oroszország, Litvánia, Fehéroroszország és Észtország. Vasutak hossza 2406 kilométer, melyből 271 kilométer villamosított. A közutak hossza 66,718 kilométer Legfontosabb vízi kikötői Rigában, Leipjaban és Ventspilsben tálalhatóak. Ventspils a Balti-tenger legnagyobb kikötője Nemzetközi repülőtere Rigában van Az 1994-ig tartó folyamatos csökkenés után a GDP növekedésnek indult, és az orosz válság ellenére a tendencia 1999-ben is

folytatódott, 1%-kal bővült, míg 2000-ben 4,2%-ot ért el. Az ipari termelés 5%-kal nőtt (továbbra is meghatározó a fa- és élelmiszeripar), a GDP 62%-át kitevő szolgáltató szektorok outputja 6%-kal nőtt. Az infláció 3,3%-ról 3-ra, a munkanélküliségi ráta 7,8%-ra mérséklődött. Az export (1,9 Mrd USD) 12%-kal, az import (3,1 Mrd USD) 7%-kal bővült; az EU országok részesedése az exportból 65,9%, a FÁK-országoké 8,1%, az importból pedig 53,4, illetve 17% volt. A legfontosabb külkereskedelmi partnerek Németország, Finnország, Svédország, Anglia és Oroszország. A folyó fizetési mérleg hiánya mérséklődött, a GDP 8%-a. A külső adósságállomány értéke mintegy 600 M USD Az év során 350 M USD közvetlen külföldi tőkebefektetés történt, így a Lettországban működő külföldi tőke összértéke kb. 2,2 Mrd USD Az EU-bizottsági jelentés Lettországot Litvániával és Szlovákiával egy csoportba sorolta, kiemelte a

makrogazdaság és a pénzügyi szektor stabilitását, az adórendszer fejlettségét, s felhívta a figyelmet a strukturális reformok folytatásának, a privatizáció befejezésének és az uniós versenyképesség középtávú elérésének szükségességére. Kereskedelempolitikája nagymértékben liberalizált, szabadkereskedelmi megállapodása van az Európai Unióval, az EFTA-val, a másik két balti állammal, valamint a CEFTA-országainak többségével. Miután Lettország visszanyerte vámkivetési jogát, újfent ki kellett építeni a megfelelő igazgatási szervezetet. Ez a legalapvetőbb területeken már meg is történt Ennek ellenére a jövőben még a teljes külgazdasági területen változtatásokkal és kiegészítésekkel kell számolni, amíg a nemzetközi standardhoz, különösen az EU-előírásokhoz való alkalmazkodás meg nem történik. A behozatalt és a kivitelt messzemenően liberalizálták, és csak nagyon ritkán szükséges

engedélyeztetési eljárás. A behozatal és a kivitel mennyiségi korlátozására is csak néhány érzékeny területen került sor. A gazdasági gondok megoldásában a lettek sokat várnak az Európai Unióhoz való csatlakozástól. Ma Lettország és Riga a legesélyesebb arra, hogy a 18 baltikumi térség szolgáltató és pénzügyi központjává váljon. A hatalmas orosz piac közelsége, a Riga-Moszkva szállítási útvonal viszonylagos kiépítettsége nyújtja a legkedvezőbb kínálatot a tengeri rakományok szárazföldi továbbszállítására Oroszország központi térségei felé. Tervek vannak arra, hogy a három balti tőzsde összevonásával a központi tőzsde Rigába kerüljön, ennek kedvező pénzügyi hatása Lettországra nézve nyilvánvaló. A korábban alig ismert kis Lettország számára szép jövő ígérkezik A három balti állam közül ma Litvánia a legelmaradottabb, noha a középkorban Európa egyik nagyhatalma volt. Sok évtizedes

szovjet uralom után, 1991-ben nyerte vissza függetlenségét Azóta jelentős lépéseket tett a piacgazdaság kiépítése területén, azonban a szükséges gazdasági reformok nagy része elmaradt Noha a statisztikák szerint az egy főre jutó nemzeti össztermék 9700 dollár és az üzletek tele vannak áruval, nincs igazi vásárlóerő. Litvániának fejletlen az ipara. Jobbára az orosz olaj 3 piacra történő fuvarozásával üzletel, rossz a gazdaság szerkezete, a litván pénz, a litász pedig nem sokat ér. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar, hasonlóan a másik két balti országhoz, súlyos válsággal küszködik. Ugyanis nagyrészt még mindig az orosz piacra termel. Ez azonban egyre kevésbé tekinthető fizetőképesnek Litvániába 1991. és 1993 között mind az ipar, mind a mezőgazdaság termelése meredeken zuhant, majd 1998 végéig folyamatosan növekedett. Elsősorban az orosz pénzügyi és gazdasági válság hatására 1999 első negyedévében a

litván GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,8%-kal csökkent, s a visszaesés éves szinten meghaladta a 3%-ot 2000-ben a GDP növekedése 2%-ot ért el. Az ipari termelés 1999 évi 10%-os csökkenését 2000-ben 2,5%-os növekedés követte. A recesszió, illetve a 2000 évi stabilizáció alacsony infláció mellett (1999-ben 0,3%, 2000-ben 1%) következett be. A 10-12%-os munkanélküliségi ráta a balti országok között a legmagasabb A GDP struktúrája gyakorlatilag 1996 ót a változatlan: mintegy 26-26% származik a kereskedelemből és szolgáltatásból, az iparból és az energia-ágazatból 24, a mezőgazdaságból 9, a szállításból és hírközlésből 8, az építőiparból 7%. A 2000 évi export 3,5 Mrd, import 4,6 Mrd USD volt, az előző évhez viszonyítva 17, illetve 15 százalékos növekedéssel Az EU részesedése mind az exportban, mind az importban 50% körüli arányt ért el. A FÁK részesedése továbbra is 25% körül van

A legfontosabb exportpiac Németország, Lettország, Oroszország, Dánia és Fehéroroszország, míg az importban Oroszország, Németország, Lengyelország és Dánia a rangsor. Az évről-évre magasabb külkereskedelmi passzívum elsősorban a beruházási javak növekvő importjával magyaráz- 19 ható. A 2000-es folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 4,5%-a volt, a bruttó adósságállomány 1,7 milliárdról 2,1 Mrd USD-re nőtt, a központi tartalék értéke 1,8 Mrd USD. A litván kereskedelmi rendszer liberális: lényegében nincsenek nem-tarifális korlátozások, az átlagos vámszint 4,5%, az ipari termékeké 2,4%, míg a mezőgazdasági termékeké 11,7%. Litvánia 2000 decembere óta a WTO tagja, az Európai Unióval, az EFTÁ-val, a két másik balti országgal, a Cseh Köztársasággal, Szlovákiával, Lengyelországgal, Szlovéniával, Törökországgal, Ukrajnával és Magyarországgal van érvényes szabadkereskedelmi megállapodása. A GDP

növekedése a Balti államokban: A külkereskedelmi mérleghiányt részben ellensúlyozzák a külföldi tőkebefektetések. Az 1994-es 74 millióról a külföldi közvetlen befektetések értéke 2000-ben elérte a 2,3 Mrd USD-t. A legnagyobb külföldi befektetők között találhatjuk a Motorolát, a TeleDenmarkot, a Philip Morrist a Shellt, a Siemenst, a finn Nestlét és az orosz Lukoilt. Ennek ellenére a három balti ország közül a legnagyobb gazdasági potenciállal bíró Litvánia vonzotta a legkevesebb külföldi működőtökét. A 2000 év legjelentősebb privatizációs ügyletei a Lietuvos Telekomas részvényei negyedének tőzsdei eladása, a LISCO hajózási vállalat 75,16%-os részvénycsomagjának értékesítése, az állami tulajdonú Vystymo (Fejlesztési) Bank eladása. Az állami tulajdon részaránya 35% körüli szintre csökkent, de még így is jelentős tartalékai vannak a további privatizációnak. Litvánia előrehaladást ért el a piac

reformjában, elsősorban a közbeszerzés területén, a tőke és a szolgáltatások szabad mozgásának megteremtésében és a trösztellenes törvénykezésben. További lépések szükségesek az ország vonzóvá tételére a külföldi tőke számára, a külkereskedelem EU felé történő további reorientálásában, a csődeljárások hatékonysága növelésében, a korrupció visszaszorításában és a nyugdíjreform kidolgozásában Néhány gazdaság szociológiai adat jól szemlélteti a Balti államok állapotát összehasonlítva a Visegrádi országok és az EU tagországok fejletségi szintjével. 20 egy főre országok eső egy főre eső valós BHT, BHT, milli- BHT milliárd árd ECU- %-ban, euróban, ban, 1993/94 infláció munkanélküliség 1988 mértéke aránya %-ban, %-ban, 1996 1996 1988 Észtország 6000 2300 38 2 23 Lettország 4000 1500 38 6 18 Litvánia 3600 1200 33 7 25 Lengyelország 4600 1700 37 15 20

Szlovákia 5000 1600 32 13 5 Cseh Köztársaság 7000 1900 27 3 9 Magyarország 6000 2300 38 11 20 EU 15951 10,6 külföldi adós- a harmadik a mezõgazdaság %- az ipar százalé- ságterhek %- szektor %-os os részaránya a kos részaránya a ban, BHT-re részaránya a BHT-ben, 1989 és BHT-ben, 1989 vetítve, 1994 BHT-ben, 1994 1993 vagy 94 és 1993 vagy 94 Észtország 45 20 40 Lettország 45 12 26 Litvánia 50 27/28 35/25 országok Lengyelország 5,2 45 7,8/8,3 49,5/39,6 Szlovákia 2,3 45 6,3/6,7 59,6/37,3 10/6 30/25 Cseh Köztársaság 3 35 Magyarország 45 3,5 21 A gazdasági növekedés változása és az egy fõre jutó BHT Észtország 776 1498 3936 3719 2454 4294 Lettország 711 1020 2695 3546 1767 3332 Litvánia 762 727 2158 2697 1033 4011 Lengyelország 834 1749 1683 1803 5002 Szlovákia 873 3198 2512 6389 Cseh Köztárs. 882 3701 3013 9201 Magyarország 857 2059

2456 2282 742 6437 3. Befejezés Mi is okozhatta a rendszerváltás idején a nyugat optimizmusát, illetve melyek voltak azok a kedvező okok és körülmények melyek befolyásolták a Balti államok fejlődését a rendszerváltásokat követően? A Baltikum az utóbbi kétszáz év alatt politikailag Kelet Európa, kultúráját illetőleg Nyugat Európa, gazdaságilag pedig időtlen idők óta nyitott kapu, átjáró a kettő között. Ez a történelmi hagyaték nagyban befolyásolta gazdasági lehetőségeiket • Így Peter Stabelnek két fontos megállapítását érdemes megemlíteni: „ Hanza-szövetség nem csupán árukat szállított, hanem nyelvismeretet, kultúrát, társadalmi szokásokat is közvetített – s ezért történelmi példaként szolgálhat a mai egységesülő Európa számára; a Hanza-városokban tulajdonképpen a városias életszínvonal és gondolkodásmód találkozott és ütközött a közép-európai és balti népek vidéki, agrár

világával, a kozmopolita társadalom került érintkezésbe a zárt, befelé forduló társadalmakkal.” 22 Ez ma is természetes, hogy az észak-európai térség négy állama (Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország) történelmi vonatkozásban a legjobb példát mutatja határokon átnyúló tevékenységekben. Az északi/balti államok között nemcsak hagyományosan jó az együttműködés, de különleges kapcsolataik vannak egymással a gazdasági, pénzügyi és vámügyi területeken, amire Európában nincs máshol példa. Egyértelmű tehát, hogy a történelmi hátér sokat jelent ezen országok jelenbeli fejlődésében, ugyanakkor nagyon fontos a földrajzi helyzetük. • A Szovjetunió olyan fejlesztéseket hajtott végre a Baltikumban, amelyek nyomán létrejött kikötői infrastruktúra mára pótolhatatlanná vált Oroszország számára és nagyszerű lehetőséget biztosít a fejlődő Balti országok részére. A szovjet időkben mint minden, a

kikötők is specializálódtak. Így például Ventspils (Lettország) és Klaipeda (Litvánia) az olajtermékek kikötője lett (az utóbbi kapacitása viszont kisebb), míg Tallinn főként az élelmiszerek, Riga pedig az ércek átrakóhelye volt. Az orosz kézen maradt kikötők - Szentpétervár, illetve Kronstadt, valamint Königsberg (Kalinyingrád) és Baltyijszk a kalinyingrádi enklávéban - kis kapacitásuk miatt alkalmatlanok a fő orosz export-termék, a kőolaj és a földgáz továbbítására. Mindez azt eredményezi, hogy Oroszország még egy ideig - legalább 10-15 évig a balti kikötőkre lesz utalva. Az összes orosz kőolajexportnak becslések szerint 1015% - a lettországi Ventspils kikötőjén hagyja el Oroszországot, ez a kikötő az öszszes többinél nagyobb stratégiai jelentőséggel bír Moszkva számára A kikötő fontosságát bizonyítja, hogy Ventspils és a belarusz Novopolock között húzódó olajvezeték mellé - annak nyomvonalával

megegyezően - egy újabb vezetéket építenek Legkorábban Lettország ismerte fel az ebben rejlő lehetőségeket és mára nemzeti jövedelmének jelentős része származik e területről. Az üzletet látva Litvániában és Észtországban is intenzív infrastrukturális fejlesztésekbe kezdtek Klaipedát ma már csak úgy emlegetik Litvániában, mint a "Kelet Amszterdamja", míg Tallinnban a vasúti-tengeri kombinált tranzitban látnak fantáziát. Már készülnek a tervek Szentpétervár és Tallinn között felépítendő új, nagykapacitású vasútvonalról • A jó úthálózat az országos fő tranzitutak tekintetében, a szomszédos országokhoz képest szintén nagy helyzeti előnyt biztosít, a „Helsinki folyosók" a valamikori 23 "borostyán út" itt halad át. Mivel ezek a közlekedési folyosók az integrálódó euró- pai gazdasági tér fő "ütőerei" mi sem természetesebb, hogy a gazdaság rohamos fejlődését

biztosíthatják. • A változásokat követően gyakorlatilag állami adóságok nélkül tudták megkezdeni önálló állami létüket. Tehát a földrajzi helyzet nagyon fontos volt és lesz a balti államok életében. A kiváló helyzetben lévő kikötők magas jövedelmet biztosíthatnak ezeknek az államoknak. Miért is tartották sikeresnek a 90-es évek végén a Balti államokat ? Valószínűleg azért amiért ma is sikeresnek mondhatók. A szovjet megszállás alóli felszabadulás után fantasztikus fejlődésnek indultak ezek az államok. Végrehajtották a többi közép -Kelet Európai országhoz hasonlóan azokat a lényeges lépéseket amelyek feltétlenül szükségesek voltak a gazdaságuk átalakulásához: a külföldi befektetések, a működő tőke, a bankprivatizáció és a stabil pénzügyi szektor, a privatizáció, valamint az üzleti élet szilárd és áttekinthető jogi szabályozása, az alacsony munkabérre és magas képzettségi szintre

építő világpiaci stratégia, a hatékony árfolyam politika. Évi működő tőke -import (millió USA-dollár) és a privatizáltság foka 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 Privatizáltság 1996 Bulgária 4 56 55 55 105 82 125 50 Csehország 12 511 654 654 878 2568 1400 75 Észtország - - 162 162 214 202 139 70 Horvátország - 100 74 74 98 81 280 55 Lengyelország 89 291 1715 1715 1875 3659 5190 65 Lettország - - 45 45 214 180 236 60 Litvánia - 25 30 30 31 73 96 70 311 1462 2350 2350 1144 4519 1790 75 Oroszország - 300 682 682 637 2230 2090 70 Románia - 40 94 94 341 419 212 60 Szlovákia 18 82 199 199 203 183 178 75 Szlovénia 4 65 111 111 321 638 360 50 Magyarország 24 Mint látható a fenti táblázatból a Balti államokba később kezdett megjelenni a külföldi tőke, de ha egy főre vetítjük a beruházások értékét, bizony nincs szégyenkezni

valójuk. • A piacgazdaság meghonosításában a l egsikeresebb ex-szovjet köztársaságként Észtországot tartják számon. Sikerességének oka a valutatanácsnak köszönhetően szilárd a bankrendszer. A bankválság idején egyetlen bankot sem segítettek ki állami pénzből, bár a pénzintézetek száma 47-ről 15-re csökkent, de megtanulták csak magukra számíthatnak. Az állam a bankrendszer egészéből kivonult és a gazdaság többi területeiről is „lemondott” A keletnémet mintára megvalósult készpénzes privatizáció eredményeként ma már a hazai össztermék (GDP) 65-70 százalékát a magánszektor állítja elő Azért választották a Treuhandanstalt-módszert mert az kész volt, és csak át kellett ültetni a helyi viszonyokra. A cégeket adósságaikkal együtt árulták , ezért csak viszonylag olcsón tudták eladni azokat A lakosság – ledolgozott éveinek arányában – kuponokat kapott amelyet az emberek saját lakásuk , földjük

megvásárlására fordított. • Csúcstechnológiát alkalmazó cégek létezése (sikeres lézeripar, olajfinomítási technológiák és a hozzájuk kapcsolódó olajfinomítók). A szovjet ipar komoly befektetéseket eszközölt a 70-es években a térségben, amit az utódállamok kihasználhattak és ahogy a történelem bizonyította ki is használtak. • Magas oktatási színvonal és a felsőfokú végzettségűek magas részaránya a munkaképes lakosságban. A lehetőség adott volt arra, hogy magas színvonalú technológiák meghonosodjanak illetve kifejlődjenek Az optimizmus nem volt hiábavaló, az informatikai fejlődés fantasztikus volt főleg Észtország esetében. • A Baltikumban nem módosult az infláció, amit elsősorban az árak liberalizálása és a termelékenységi eltérések határoznak meg a s zigorú árfolyamrendszer keretein belül. 25 Irodalmi jegyzék: HVG 1997.június 14 HVG 1999.február 27 HVG 1999.március 20 HVG 1999.május 8

HVG. 1999júius 17 Gazdasági kutatóintézet adatai