Biology | Studies, essays, thesises » A rák, mint betegség

Datasheet

Year, pagecount:2001, 8 page(s)

Language:Hungarian

Downloads:365

Uploaded:May 13, 2007

Size:147 KB

Institution:
-

Comments:

Attachment:-

Download in PDF:Please log in!



Comments

No comments yet. You can be the first!

Content extract

A RÁK Bevezetés A rák korunk egyik legrettegettebb betegsége. Annak, aki megbetegszik benne, az esetek nagyobb részében meg vannak számlálva a napjai. De azok is egyre többen vannak, akik a kezelés hatására teljesen meggyógyulnak, illetve akiknek megfékezik a betegségét, s ekképp többé-kevésbé hosszú élettel ajándékozzák meg őket.A rákbetegségek többségét környezeti tényezok okozzák A legtöbb rosszindulatú daganatos betegségről nem tudjuk, hogy keletkezésében mekkora szerepet játszanak az örökletes és a környezeti hatások. Migrációs tanulmányok, földrajzi különbségek és még számtalan tényező vizsgálata alapján ma úgy vélik, hogy a rosszindulatú daganatos betegségek 80-90 százalékának kialakulását nem genetikai, hanem környezeti tényezők okozzák. A kétféle ok megkülönböztetésének klasszikus módszere az ikervizsgálat. Ebben a teljesen azonos genetikai anyagú egypetéjű ikrek, nem egypetéjű ikrek és

testvérek, valamint egymással rokonságban nem lévő személyek rákbetegségi statisztikáját vizsgálják. Természetesen még az egy családban halmozottan előforduló daganatos betegségek esetén sem biztos, hogy a kiváltó ok genetikai, hiszen vannak olyan rákos betegségfajták, melyeket vírusok, kémiai anyagok vagy ionizáló sugárzás is kiválthat. Egy skandináv kutatócsoport csaknem 45 ezer ikerpárra vonatkozó rákstatisztikákat átvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a genetikai tényezők leginkább a prosztatarák keletkezését okozzák (47 százalék). A rosszindulatú béldaganatok körében a genetikai anyag 35, az emlőrák esetében 27 százalékban kiváltó ok. Hasonlók az arányok a gyomor- és tüdőráknál is. A rosszindulatú daganatos betegségek többségében az örökletes tényező, mint kiváltó ok 15 százalék alatti. A sejtek átalakulása Azt már tisztázták a kutatások, hogy a sejt daganatossá válása sajátos

egyensúlybomlás következménye. Az egészséges sejt örökítőanyagában is föllelhető rákkeltő gének (az úgynevezett protoonkogének) és az őket elnyomó (szakmai szóval: szuppresszor) gének tudniillik alaphelyzetben egyensúlyban vannak. Ha annyira erőteljes a protoonkogén aktiválása, hogy a belőle létrejövő onkogént nem képes az elnyomórendszer féken tartani, illetve valamilyen ok miatt nem eléggé hatékony az utóbbi, azaz a szuppresszor gén, az egyensúly megbomlik, s a sejt elindul a daganatossá válás útján. Ha tehát valamiképp sikerül a kutatóknak megakadályozniuk a protoonkogén aktiválódását, vagy a szuppresszor gént serényebb működésre tudják késztetni, a köztük fennmaradó egyensúly következtében a sejt egészséges marad. Ez a rák gyógyszeres megelőzésének az alapja A rák és a gyógyszerek A rák kezelésében a műtétnek és a besugárzásnak is fontos szerepe van, ám első helyen mégis a gyógyszereket

kell említenünk, ugyanis velük többfrontos támadás indítható a rosszindulatú sejtburjánzás ellen. Ennek hallatán a következő kérdések merülhetnek fel bennünk: Mire képesek a különféle készítmények? Milyen távlatai vannak a gyógyszeres rákkezelésnek? Ezen kérdésekre a választ dr. Eckhardt Sándortól kapjuk meg. Az elsõ gyógyszer. Az Eckhardt Sándor által is használt első gyógyszer a mustárnitrogén nevű harci gáz egyik származéka volt, amelyről 1946-ban mutatták ki, hogy gátolja a nyirokszervi daganatok fejlődését. Ez a készítmény nem gyógyította meg a beteget, de az is nagy szó volt, hogy egy időre tünetmentessé tette őket. Legalábbis ami a daganatos betegség tüneteit illeti, ugyanis ennek a vegyületnek nemkívánatos mellékhatásai is voltak. Emiatt a kutatás arra irányult, hogy lehetőleg olyan mellékhatásmentes szert állítsanak elő, amely szelektíven hat, azaz csak a ráksejteket pusztítja, ám az

egészségeseket nem. A budapesti Gyógyszerkutató Intézetet vezető dr Varga László professzor állt elő azzal az ötlettel, hogy bizonyos cukorszármazékok (klór-etil-amino-mannitol) ilyen hatásúak lehetnek. Ötletéből nem egy gyógyszer született. E készítmények elsősorban a fehérvérűség bizonyos válfajának kezelésére váltak be, s közülük a dr. Institóris László és Horváth Dezsőné által kifejlesztett dibróm-hexitek nagy nemzetközi visszhangot váltottak ki. Később ugyan más típusú vegyületek háttérbe szorították ezeket, ám az egyik származékuk dr. Kelemen Endre javaslatára ma is fontos szer, amelyet a csontvelő-átültetés előtt a páciens saját csontvelőjének kiirtására használnak. Mivel legalább százötvenféle rosszindulatú daganatot különböztetünk meg, sajnos nem elegendő egyetlen gyógyszer minden fajta kezelésére. .és a mai gondolkodás Minthogy minden daganatfajtára korlátlan sejtosztódás

jellemző, az ezt megakadályozó készítmény mégiscsak valamiféle csodagyógyszer lenne. De ma már azt vallják a kutatók, hogy csak sejtosztódásgátlással vagy csak sejtpusztítással nem parancsolhatunk megálljt mindenféle rosszindulatú daganatnak. Sokkal több fronton kell támadást indítanunk ellenük Már csak azért is, mert a baktériumokhoz hasonlóan a ráksejtek is hajlamosak arra, hogy a gyógyszerekkel szemben ellenállóvá (rezisztenssé) váljanak. Hiába van tehát egy ragyogó sejtosztódásgátló készítményünk, ha arra a daganatsejtek fittyet hánynak. Ilyenkor arra törekszenek, hogy az ellenálló ráksejteket valamiképp mégiscsak fogékonnyá tegyék a gyógyszerre. De az is fontos célkitűzésük, hogy megakadályozzák a rezisztencia kialakulását. Természetesen a rák kialakulásának megelőzése is fontos cél, annak ellenére, hogy ez nem egyszerű dolog. A rosszindulatú daganat kialakulását ugyanis jó néhány örökletes

változás előzi meg. Ezalatt azt értjük, hogy az egészséges sejt örökítőanyagában (DNS-ében) olyan módosulások következnek be, amelyeknek hatására a sejt daganatos átalakuláson (transzformáción) megy át. Ha ezt gyógyszerrel sikerül az orvosoknak megakadályozniuk, akkor nem jön létre rosszindulatú daganat. Örvendetes, hogy már vannak ilyen készítmények, sőt, olyanok is, amelyekkel a rákelőző állapot visszafordítható. Erre a szájüreg nyálkahártyáján létrejövő fehér foltokat (szakmai szóval: leukoplákiát) említhetjük meg példaként, amelyeknek a sejtjein úgynevezett retinoidreceptorok vannak, következésképp ezek a sejtek az egyik retinsavszármazékkal egészségessé tehetők. (Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy - a szakkönyvek szerint - a leukoplákiáknak kevesebb mint 5 százalékából fejlődik ki rosszindulatú daganat.) De a vastagbélnek is van olyan rákelőző állapota, amely gyógyszerrel

visszafordítható. Az is figyelemre méltó eredmény, hogy ha a nőnek az egyik mellében rosszindulatú daganat fejlődik ki, gyógyszerrel számottevően csökkenthető annak az esélye, hogy a másik melle is elrákosodjon. A daganatok elterjedésének szükséges feltételei Régóta tudjuk: az áttétképződésnek az az egyik feltétele, hogy a vándorútra kelő daganatsejtek eljussanak arra a helyre, ahol megtelepedhetnek. Ehhez a szóban forgó helyen új érnek kell képződnie. Ennek megindulásában - az elfogadott modell szerint - az érbelhártya sejtjei játsszák a fő szerepet. Ha a rákos sejtekből olyan jelzések érkeznek hozzájuk, amelyeknek hatására aktívvá válnak, megindul az új ér kialakulása. Minthogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy az érdús daganatok kórjóslata mindig rosszabb, mint az érszegényeké, magától értődik, hogy az új ér képződésének gyógyszeres megakadályozása (ezt szakmai szóval antiangiogenezisnek nevezzük)

javítja a beteg életkilátásait. Az újér-képződés legalább négyféleképp gátolható. Először is gyógyszerekkel megakadályozható azoknak az enzimeknek a működése, amelyek a sejten kívüli anyag lebontásával teremtik meg az új ér kialakulásának feltételeit. Másodszor sajátos ellenanyagokkal hatástalaníthatók azok a növekedési tényezők, amelyek nélkülözhetetlenek az érbelhártya sejtjeinek aktívvá válásához. Harmadszor gátolhatók azok a jelzések (szignálok), amelyek az érbelhártya sejtjeinek aktiválásához szükségesek. Végül ezeknek a sejteknek az osztódása is megakadályozható Jó néhány természetes és mesterséges (szintetikus) anyag ismeretes, amellyel a fentiek elérhetők. Csoda természetesen ezektől sem remélhető, de ha egyéb daganatellenes gyógyszerekkel társítjuk őket, az "össztűz" hatása eredményesebb, mint amikor egy-egy készítménnyel kezeljük a betegeket. Ilyenmódon - bár nagy szónak

számít - elérhető, hogy a páciens hosszú ideig együtt éljen a rosszindulatú daganatával. Hiszen teljes gyógyulásra ma még viszonylag ritkán számíthatunk. S ez nem egyedi jelenség a medicinában, mert a cukorbajt sem tudjuk meggyógyítani, csak kordában tartani. Az áttét kialakulását azért igyekeznek az orvosok minél eredményesebben megakadályozni, mert a szilárd daganatokban szenvedők java része emiatt hal meg. Sok százezer amerikai rákos beteg statisztikai adata azt mutatja, hogy amíg a daganat egy helyben van, addig nagy esély van a megfékezésére, ám az áttétes formájával szemben többnyire tehetetlen a tudomány. Ellenálló sejtek Bizonyos rosszindulatú daganatok sejtjei azzal is kitűnnek, hogy eléggé ellenállnak a besugárzásos kezelésnek. Ezen olyan készítménnyel lehet úrrá lenni, amely fogékonnyá teszi a ráksejteket a besugárzásra. Már vannak ilyen gyógyszereink, amelyek úgy alakítják át a ráksejt

enzimrendszerét, hogy az érzékeny lesz a besugárzásra. Csakhogy ezeknek a készítményeknek nemkívánatos mellékhatásaik is vannak, s ez korlátozza az alkalmazásukat. A helyzet jelenlegi állása Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy seregnyi vegyület bizonyult többé-kevésbé hatásosnak a rosszindulatú daganatok ellen, ám átütő sikerről még mindig nem beszélhetünk. Ugyanakkor számos nyilatkozatban hangzik el, hogy a rák gyógyítható. Dr Eckhardt Sándor véleménye erről a következő: "Én azt mondanám, hogy a rák gyógyítható is meg nem is. Csaknem fél évszázados orvosi ténykedésem alatt nagy változás következett be. Míg 1951-ben a nem operált rákos betegek száz százaléka meghalt, manapság körülbelül az ötven százalékuk viszonylag hosszú ideig életben marad. Tavalyi statisztika szerint a szakszerűen kezelt rákos betegek fele a kórismézéstől számított tíz év múlva is tünetmentes, s ez gyógyulásnak

tekinthető. A betegek egynegyede ugyanakkor - sajnos - jó, ha öt évig él, míg a többiekkel - a panaszok enyhítését nem számítva - gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk." Új technikák Megemlítenék még egy viszonylag új módszert, amely a következőkből áll: a méter egymilliárdod részének megfelelő, a vörös vérsejteknél ezerszer kisebb, nano nagyságú vasoxid részecskéket cukormolekulába ágyazva kisebb vízmennyiséggel együtt közvetlenül a daganatos szövetbe injekcióznak. Ebben a tumorba fecskendezett mágnesezhető folyadékban aztán egy külső elektromágnes segítségével erős rezgést gerjesztenek. A rezgés következtében a folyadék 45-50 fokra hevíti a rákos sejtek közvetlen környezetét, amelyek képtelenek ellenállni a magas hőfoknak, és egyszerűen szétrobbannak. Az ily módon szétmállasztott daganatot azután az immunrendszer takarítja el. Ezt a módszert már sikeresen alkalmazták állatkísérletekben, és a

kutatók az utolsó engedélyre várnak, hogy embereken is kipróbálhassák a módszert. A termoterápia már nem számít ismeretlen gyógymódnak, végzik ultrahanggal illetve rövid- vagy mikrohullámok segítségével is, de a vasoxidos rásegítés az eddigieknél is nagyobb hatékonysággal kecsegtet. Gyakorló rákgyógyászok szerint ezek az új megoldások inkább kiegészítő gyógymódként használhatóak. Hasonlóan működik a Szász András mérnök által kifejlesztett berendezés is, amely a vért 41-42 fokra hevíti. Miután elérték a megfelelő hőfokot - ami már önmagában is pusztítja a daganatos sejteket - vénásan beadják az egyes ráksejtölő gyógyszereket is. A feltételezések szerint ugyanis a hatóanyagok bejutása így gyorsabb, és koncentrációjuk magasabb, ami által hatékonyabbak lehetnek. A hevítés mellett a hűtést is bevonták a rákkutatásba, amit először a májdaganatoknál alkalmaztak: elektródákon keresztül a rákos

szövetet folyékony nitrogénnel -140 fokra hűtik. Ennek a módszernek a korlátját az jelenti, hogy nem csak a daganatos sejtek, hanem a közvetlen környezetükben lévő többi sejt is életképtelenné válik. Bár léteznek még alkoholos, vagy egyéni szérum előállításával történő gyógymódok, a rákkutatás jövőjének mégiscsak a génterápiát mondják. Az elv szerint megjelölik a daganatokkal kapcsolatban álló géneket, ezeket kiiktatják és helyükre jól működőeket operálnak. Egy másik lehetőség, amikor röntgenkészülék alatt feltöltik a daganathoz vivő ereket egy kontrasztanyaggal, ami által kirajzolódik, hogy melyik ér táplálj a daganatot, odaúsztatnak egy katétert, majd ennek segítségével adagolják be a kemoterápiás szereket. Ezzel eleve közvetlen csapást mérnek a daganatra, de közben olyan anyagot is odajuttatnak, amely elzárja a tumort tápláló eret. Vér nélkül pedig egy daganat sem képes megélni

Érdekességek Méhfullánkkal a rák ellen? A méhcsípés fájdalmas baleset, ám a fullánkon át a szervezetbe jutó méreganyag olyan összetevőket is tartalmaz, amelyek megölik a rákos sejteket. Az ausztráliai CSIRO Molekuláris Tudományok Intézetének kutatói olyan gyógyszer kifejlesztésén dolgoznak, amely a rák számos változata ellen hatékony, és más kemoterápiás szereknél kevesebb káros mellékhatással jár. Mézelő Méh (Apis Mellifera) A méhfullánkban levő méreganyag sok aktív összetevőt tartalmaz, közülük a legfontosabb a mellitin: ez a molekula a sejtfalak szétroncsolásával pusztítja el a sejteket. A kutatók a mellitin molekulaszerkezetét úgy akarják módosítani, hogy megőrizze sejtölő tulajdonságát, de ne váltson ki allergiás reakciókat. Ennél is fontosabb azonban, hogy a mellitin csak a rákos sejteket pusztítsa el, s ne "bántsa" az egészségeseket. E célból Jerome Werkmeister és Dean Hewish egy

immunotoxin (méreganyag és antitest kombinációja) előállításán dolgozik. Ebben a módosított mellitint olyan antitestmolekulához kapcsolják, amely felismeri a rákos sejteket mellitinmolekula A mellitinmolekula a méhméreg egyik alkotóeleme, amelynek módosított változata az új rákgyógyszer egyik összetevője. A hagyományos kemoterápiás szerek többsége az egészséges sejteket is pusztítja, ezért alkalmazásuknak számos nemkívánatos mellékhatása hajhullás, hányás, fogyás - van, s ez korlátozza alkalmazásukat. Az immunotoxinoknak mint afféle "bűvös golyók"-nak a bevetése a rák ellen nem új gondolat: növényekből és baktériumokból kivont méreganyagok felhasználásával már több hasonló szert is készítettek, ám ezek többnyire annyira mérgezők, hogy mellékhatásaik miatt csak módjával alkalmazhatók a klinikai gyakorlatban. Werkmeister szerint a mellitin ezeknél jóval enyhébb méreg, ám hatása még így is

elegendő a rákos sejtek elpusztításához. "Nemsokára megkezdődhetnek a klinikai kísérletek is, amelyekhez igen nagy reményeket fűzünk" - összegezte a dolgok jelenlegi állását a kutató. Melléklet 1: dr. Eckhardt Sándor 1927-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1951-ben. Első munkahelye a Budapesti (jelenleg Semmelweis) Orvostudományi Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikája volt. A rosszindulatú daganatok iránti érdeklődéstől hajtva a belgyógyász szakorvosi képesítés megszerzése után az Országos Onkológiai Intézetben kezdett dolgozni, ahol a segédorvosi beosztástól a főigazgató főorvosságig minden lépcsőfokot megjárt. Már kezdetben a rák gyógyszeres kezelésével foglalkozott, s e kutatási szenvedélye máig megmaradt. 1971-ben lett az intézet főigazgató főorvosa, s 1992-ben betegség miatt vált meg ettől a pozíciótól. Az intézettel azonban nem szakadt

meg a kapcsolata, hiszen szaktanácsadói minőségben most is ott dolgozik. 1977-től az Orvostovábbképző Intézet (jelenleg Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem) Klinikai Onkológiai Tanszékének első igazgatója volt, s nyugdíjba menetele óta is professzora e tanszéknek. Tagja a New York-i és a Német Tudományos Akadémiának, valamint az Orosz Orvostudományi Akadémiának, díszdoktora hat európai egyetemnek, tizenkilenc tudományos lapnak szerkesztőbizottsági tagja, elnöke a Magyar-Francia Társaságnak és az Akadémia Megelőző Orvostudományi Tudományos Bizottságának, elnökségi tagja a Magyar Onkológiai Társaságnak, évekig elnöke volt a Nemzetközi Rákuniónak, végül, de nem utolsósorban tagja az Európai Onkológiai Társaságnak, az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaságnak, az Amerikai Rákkutató Társaságnak és a német Paul Ehrlich Társaságnak. 1986-ban Állami Díjjal, 1994-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki. A Magyar

Tudományos Akadémia 1985-ben levelező, míg 1990-ben rendes tagjává választotta