Legal knowledge | International law » Az emberi jogok nemzetközi védelmének normatív forradalma

Datasheet

Year, pagecount:1994, 16 page(s)

Language:Hungarian

Downloads:72

Uploaded:May 13, 2007

Size:126 KB

Institution:
-

Comments:

Attachment:-

Download in PDF:Please log in!



Comments

No comments yet. You can be the first!

Content extract

Az emberi jogok nemzetközi védelmének "normatív forradalma" 1. "Ahogy elkezdôdött" 1941 januárjában Roosevelt elnök az unió hely zetérôl tartott szenátusi beszédében a m ásodik világháborút követô világról beszélt. Az elnök olyan világról beszélt, amelynek négy alapvetô emberi szabadságon kell nyugodnia: a szólás- és véleményszabadságon, a vallásszabadságon, valam int a f élelmektôl és a nélkülözésektôl mentes emberi élethez való jogon. Roosevelt kiem elte: ezeknek a szabadságoknak a Földön mindenütt érvényesülniük kell. Talán már Roosevelt beszédébôl sejthetô volt, ha a szövetségesek gyôzelmével ér véget a második világháború, új normatív szabályozás jön majd létre az államközi kapcsolatok irányítására, amely komoly figyelmet szentel az emberi jogok kérdésének. Azt azonban senki sem álmodhatta, hogy olyan terjedelmû nemzetközi normatömeg és oly an széleskörû intézm

ényrendszer alakul majd ki az em beri jogok védelm ére, mint ami létrejött. Mindezek ellenére Roosevelt üzenete ma is aktuális, am i felfogható az eddi gi erôfeszítések kritikájaként is. Valóban, az erôszak, a jogtiprás és a ny omor mértéke legfeljebb arányaiban csökkent, így a " négy szabadság beszéd" az emberi jogok védelmére szolgáló nemzetközi erôfeszítések további folytatásának is ösztönzôje lehet. 2. Az emberi jogok nemzetközivé válása A második világháborút m egelôzôen az emberi jogok nemzetközi védelme meglehetôsen töredezett volt. Ez a töredezettség a következôkben jelent meg: A védelem csupán a személyek meghatározott kategóriáira terjedt ki (például a háború áldozatainak bizony os körére, am elyet a hum anitárius nemzetközi jog védett, a munkavállalók jogaira a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) védelm ében, a kisebbségek jogvédelm ére a Népszövetség

rendszerében, az idegenek jogaira más államok területén stb.) A védelem területileg korlátozott volt (a Népszövetség m andátumrendszerében nyújtott bizonyos fokú védelemtôl eltekintve lényegében nem terjedt ki a mai fejlôdô világra). A védelem nem terjedt ki a belsô jogfejlôdésben kialakult és szabályozott emberi jogok túlnyomó többségére. A kevésbé kif inomult belsô jogrendszerek számára nem a nem zetközi jog, hanem néhány nagy demokratikus állam (Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok) alkotmánya, illetve hagy ományai jelentették a m értéket, amelyhez képest értékelhették helyzetüket, illetve, am elyek a jogf ejlôdés inspirációjául szolgáltak. 1 Ebben az idôszakban az uralkodó f elfogás szerint az emberi jogok védelme az állam ok belsô joghatósági jogkörébe tartozott, az ilyen tárgyú nemzetközi egyezmények kivételt jelentettek ez alól a szabály alól. A töredezettség m agyarázatát

illetôen a legfôbb ok - Antonio Cassese kifejezésével élve 2 - az államok együttélése egykori logikájának továbbélésében rejlett. Ez a logika az 1914 elôtti nemzetközi jog legfôbb jellegzetességét jelent Giambattista Vico, a vesztf áliai béke (1648) után az európai territoriális államok által, viszonyaik szabályozására alkotott koordinatív norm arendszert, azaz a nemzetközi jogot, küklopszi jognak nevezte. Küklopszi jogról volt szó kettôs értelemben is, egyrészt mert ezt a jogot óriások alkották, am elyek toronyként magasodtak az egyes egyének fölé és akaratuk alá gy ûrték azokat, másrészt pedig ez a jog oly an Titánok közötti viszony okat szabályozott, akik mindegyike a saját barlangjában élt, nem sokat törôdve azzal, am it a többiek tesznek, de vadul legyilkolva a területének határait megsértôket. 3 Tehát az egyén jogainak védelm e az állam érdek érvényesítéséhez képest legalábbis másodlagos volt, míg

az állam belsô cselekvési lehetôségét a szuverenitás tétele 2 ôrizte. A XIX század f olyamán, majd a két világháború között persze mégiscsak kialakult az em beri jogoknak az elôbbiekben töredezettként jellemzett nemzetközi védelme, minôségi változás azonban csupán az ENSZ Alapokmányának, illetve az Em beri Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásával történt, am elyek megalapozták az em beri jogok kizárólagosan belsô joghatósági jogkörbe utalásának m eghaladását. Az ENSZ Alapokmánya ugyanis a nem zetközi jog alapnorm ájaként fogalmazta meg az em beri jogok tiszteletben tartásának elvét, míg az Egyetemes Nyilatkozat döntô lépés volt az emberi jogok védelmére szolgáló nemzetközi normaalkotás területén. Az emberi jogok nem zeti keretekben történô védelm e is term észetjogi alapú deklarációkkal kezdôdött, amelyeket a polgári forradalmak nyomán bocsájtottak ki. Az Egy etemes Nyilatkozatot életrehívó

sokkot a f asizmus és a második világháború jelentette: a világ az em beri jogok természetjogi alapú és egyetemes jellegû védelm ében vélte a jövôbe vezetô utat megtalálni. Az Egyetemes Nyilatkozat nevébôl is következôen, a F öldön élô m inden emberi lény jogait f ogalmazta meg, "tekintettel az em beriség családja m inden egyes tagja" egyenlô méltóságára. Ez az antrophocentrizm us az emberi jogok egyetemes - az ENSZ keretében történô - védelmét követelte meg, de nem állta útját az emberi jogok regionális szabályozásának sem. Az egyetemes védelmet az ENSZ Közgyûlés nyilatkozatai, az ott elf ogadott nemzetközi egyezmények, illetve az ENSZ testületek eljárásai szolgálják, m íg Európában, Amerikában és Afrikában regionális szervezetek keretében jött létre ilyen irányú együttmûködés. Ami az emberi jogok nemzetközi védelme fejlôdésének további tendenciáit illeti, még három jellemzôt emelnék

ki. Az emberi jogok oszthatatlanságának és kölcsönös összefüggôségének elismerését, amely azt jelenti, hogy az állam ok közössége - legalábbis deklaráltan - elfogadta, hogy a polgári és politikai jogok, illetve a gazdasági, szociális és kulturális jogok nem csupán nem állíthatók szembe egymással, de 3 az egyik "generációhoz" tartozó jogok valóságos élvezete másik csoport garantálása nélkül. (Az ENSZ keretében elképzelhetetlen a 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, illetve a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának preambuluma kifejezetten tartalmazza az em beri jogok oszthatatlanságának és kölcsönös összefüggôségének megállapítását.) Az emberi jogi normák és jogvédelem specializálódása, amely vagy egyének egy meghatározott körének jogait garantálja (például a gy ermek jogairól kötött egyezmény), avagy egy

konkrét, em beri jogokat sértô magatartással szemben az általános em beri jogi szerzôdésekbe foglaltaknál nyújt kiterjedtebb védelm et (például a f aji diszkrimináció minden formáját, illetve a kínzást tilalmazó egyezmény). Igen erôteljes tendencia az emberi jogi kötelezettségek végrehajtása feletti nemzetközi ellenôrzés hatékonyságának növelése, más szóval az erre szolgáló eljárások(ilyenek például az államok idôszaki jelentéstétele nemzetközi testületeknek, az egyének panaszjoga, illetve államok egymás elleni eljárása nemzetközi intézmények elôtt, helyszíni vizsgálatok, stb.) megerôsítése és kiterjesztése. P éldaként említhetô az Európa Tanács határozott fellépése, hogy a szervezet új tagjai is kivétel nélkül elfogadják az egy éni panaszos eljárást, avagy Kelet-Közép-Európa államainak csatlakozása 1988 -tól kezdôdôen a P olgári és P olitikai Jogok Nem zetközi Egyezségokmányához

fûzött fakultatív jegyzôkönyhöz, amely ugyancsak ilyen eljárást tesz lehetôvé. 3. A "normatív forradalom" Az emberi jogok " normatív forradalma" 4 jelentôs változásokat hozott a nemzetközi jogban. Az új - 1945 utáni - nemzetközi jognak elvileg m ár az emberi szabadság és szociális biztonság szolgálata lett a feladata és ilyen módon közvetlenül az egyénhez kapcsolódó értelmet kapott. 5 Ugyanakkor 4 markáns módon átalakult az állam ok nemzetközi jogi kötelezettségének szerkezete. Az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó nem zetközi jogi kötelezettség lényege ugyanis a belsô végrehajtás, illetve az ehhez társuló, az a fölötti nemzetközi ellenôrzéssel összefüggô eljárási kötelezettségek. Ez utóbbiak közül a legáltalánosabb abban áll - állapítja meg Bragyova András -, hogy egyetlen állam sem háríthatja el az em beri jogi kötelezettségeinek megsértésével kapcsolatos

bírálatokat arra hivatkozva, hogy az em beri jogok érvényesítése belsô joghatósági kérdés. 6 Éppen az em beri jogi kötelezettségek eltérô szerkezetébôl következôen az ilyen normák esetében nem érvényesülhet a nemzetközi jogi kötelezettségek többségének esetében a normakövetô magatartást elôsegítô kölcsönösség. Az emberi jogi kötelezettségek esetében ugyanis a teljesítési kötelezettség objektív jellegû és az állam saját állampolgárai, illetve a területén tartózkodó egyéb személyek irányában áll fenn. Az ezt egyértelmûvé tévô autoritatív vélemények sorából - amint ezt Bragy ova András is m egállapítja - érdemes kiemelni az Emberi Jogok Európai Bíróságának az Írország v. Egyesült Királyság ügyben született ítéletét. Az üg y tárgya a brit biztonsági erôk által Észak -Írországban letartóztatott személyekkel való bánásmód volt. Az ír kormány - többek között arra hivatkozott, hogy

az Egyesült Királyság nem csupán az állampolgárai irányába fennálló emberi jogi im plementációs kötelezettségét sértette meg, hanem egy ettôl eltérô, az európai egy ezmény részes f elei között f ennálló államközi kötelezettségét, - amely az egyezmény 1. cikkébôl ered - sem teljesítette. Az ügy fontosságát, a részes f elek emberi jogi kötelezettségének természetét illetôen az adta, hogy ez volt az elsô, am ely államközi eljárás eredményeként került a bíróság asztalára és ilyen módon elôször vált a vizsgálat tárgyává a részes államok általános attitüdje az egyezmény által létrehozott közrend fenntartását illetôen. A bíróság - noha bizonyos önálló jelentôséget nem tagadott meg az 1. cikktôl - arra a következtetésre jutott, hogy az, m ivel szövege egyébként is szubsztantív jogokat tartalmazó I. részre utal, ez utóbbiak 5 megsértéséhez semmit sem ad hozzá. Ilyen módon a bíróság

m egállapította, hogy az egyezmény a kölcsönös kétoldalú kötelezettségvállalások fölött objektív kötelezettséget hoz létre, amely hasznot húz a kollektív végrehajtásból. 7 Az államoknak tehát fel kellett adniuk a nem zetközi jogi normák többsége e setében szükségszerûen érvényesülô logikát, am ely szerint egy államnak csupán akkor és oly an mértékben kell teljesítenie kötelezettségét, amennyiben a partner állam is azt teszi, azaz az egyik fél nem teljesítése jogszerûen lehetôvé teszi a m ásik számára kötelezettségei elm ulasztását 8 állapítja meg Antonio Cassese. Ebbôl viszont logikusan következett az em beri jogi "normatív forradalom" egy újabb döntô hatása a nemzetközi jog struktúrájára, ami nem más, mint a nem zetközi kötelezettségek végrehajtása felett ôrködô eljárások, intézm ényi mechanizmusok rendkívüli kiterjedése. 9 Az emberi jogi kötelezettségek m egvalósítását

szolgáló m echanizmusok közül kitüntetett szerepe van az egy éni panaszra építô nemzetközi kvázi-bírói vagy bírói eljárásoknak. Ezek kiterjedt nemzetközi jogi létezése kétségtelenné teszi az egyéni nemzetközi eljárási jogalanyiságát, amely persze feltételes, hiszen azt az állampolgárság szerinti államnak el kell fogadnia. Ettôl különbözô kérdés az egyénnek az emberi jogokkal kapcsolatos és nemzetközi jogon alapuló minden további feltételtôl mentes fellépése a hazai bíróság elôtt. Utóbbi esetben ugyanis nem arról van szó, hogy az egyén egy nemzetközi eljárás elindítására kap lehetôséget, mert állama ezt biztosítja szám ára, hanem arról, hogy az állammal szemben, annak bírósága elôtt, hivatkozhat -e az egyén közvetlenül az államot kötelezô nem zetközi emberi jogi szabály okra akkor, amikor az az implementációs kötelezettségét megsértette. Például, elméletileg lehetséges lett volna-e az Em beri

Jogok Egy etemes Nyilatkozata 17. cikk (2) bekezdésére keresetet alapítani egy államosítással szemben Magyarországon 1989. október 23-át megelôzôen, tekintettel arra, hogy e szerint a jogszabály szerint, senkit sem lehet a tulajdonától önkényesen megfosztani? 6 Az ügyre nyilvánvalóan az után kellett volna, hogy sor kerüljön, miután már elfogadottá vált a m eggyôzôdés, az ENSZ Közgy ûlés által eredetileg nem kötelezô formában elfogadott Egyetemes Nyilatkozat nemzetközi jogilag mégiscsak kötelezô. Ha abból indulunk ki, hogy az Egyetemes Nyilatkozatot az ENSZ Alapokmány emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó alapnorm ája autentikus értelmezésének tartjuk és ezért tekintjük kötelezônek, akkor ez korábbi idôpont. Ha pedig az Egy etemes Nyilatkozatot az általános szokásjog részeként értelmezzük, akkor a jogilag kötelezô jellege késôbbre datálható. A kötelezô erô ez utóbbi - egyébként kevésbé m eggyôzô

10 - megkonstruálása esetén sem juthatunk el azonban ahhoz a m egállapításhoz, hogy az Egyetemes Nyilatkozat általános szokásjogi jellegére tekintettel nincs szükség a belsô jog közremûködésére a kötelezettség érvény esítéséhez, hiszen az az általános szokásjognak a belsô jogban elf oglalt helyére vonatkozó belsô szabály tól vagy gyakorlattól függ. A belsô jogba inkorporált em beri jogi szerzôdések esetén pedig a jogérvény esítés alapja a belsô jognak a nem zetközi szerzôdések státuszára vonatkozó rendezése. 11 Az emberi jogok állam közi normákra gyakorolt hatásának számbavételekor igen fontos szempont ez utóbbi heterogenitása. A nemzetközi közjog ugyanis az inkább lazábban, mint szorosabban összef üggô témakörök hosszú sorát szabály ozza. Ezért a nem zetközi jog hatalmas corpusának áttekintése szükségszerûen odavezet, hogy bizonyos kérdések elôtérbe kerülnek és több kérdéskör

vizsgálatánál kiindulópontul szolgálnak. Így például az egész nemzetközi jog leírható az állam i szuverenitás szem pontjából. 12 Egyre inkább ilyenné válik az emberi jogok védelme is, anélkül, hogy olyan strukturálisan alapvetô helye lenne a nem zetközi jogban, mint a szuvereni tásnak. Az emberi jogok védelme más, az egyént közvetlenül érintô nemzetközi jogi területek továbbfejlôdésének normacsoport egyik dinamizálójaként a hum anitárius nemzetközi menekültjog. 14 7 tûnik jog 13 fel, például ily en vagy a nem zetközi 4. Az emberi jogok nemzetközi védelme és a kulturális relativizmus A világ nagy cilizációi ugy an meglehetôsen különbözôféleképpen értelmezik az egyén helyét a társadalomban, de a jelentôs eltérések ellenére is valamennyien kiindulópontnak tekintenek olyan értékeket, m int az emberi méltóság, a szabadság vagy az egyenlôség. Az emberi jogok eszméje azonban csupán egyetlen

civilizációhoz kötôdés. Az em beri jogok koncepciója az európai civilizáció terméke, ugyanis ez az a civilizáció, am ely az egyénnek a társadalomban elfoglalt helyzetét, az egyes embert megilletô illetve terhelô jogok és kötelezettségek útján f ogalmazta meg. Sôt, a jogok intézm ényi garanciáit is kiépítette. 15 Az emberi jogok egyetemes, minden embert megilletô koncepciójának nemzetközi joggá válása egy másnak ellentmondó tendenciákhoz vezetett. Se szeri, se száma azoknak a m unkáknak, amelyek bizonyítani igyekeznek, hogy noha nem ôk alakították ki, a világ nem nélkül szervesen kapcsolódnak az em európai civilizációi is mind, kivétel beri jogok koncepciójához. Ennek objektív alapját az egy én helyzetére vonatkozó közös kiindulópontok adják. Ugyanakkor a "nyugati" emberi jogokat súly osan és töm egesen megsértô fejlôdô államok - például Kína Tibetben, vagy India P andzsabban vagy Kasmirban,

illetve f ôként Irán - szívesen hivatkoznak a kulturális különbségekre. Arra tudniillik, hogy az eltérô kulturális hagy ományok az emberi jogok megsértését viszonylagossá teszik, mi több azok állandó felemlegetése a Nyugat hegemonikus törekvéseit szolgálja. Aligha tagadható, hogy a kulturális különbségeknek igenis van jelentôsége az emberi jogok érvényesülése szempontjából. A kulturális különbségek elismerése nyomán ugyanis az em beri jogok elveszítik egyetemességüket és inherens jellegüket. Ez utóbbi anny it jelent, hogy e jogok már nem az ember testében illetve létében, hanem a hozzárendelt, elôzetes 8 értékválasztásokon alapuló elképzelésekben testesülnek m eg 16 - írja Sajó András. A relativizmus azonban kényelmetlen kérdéseket vet f el állapítja meg Kis János. Nézzünk két egymás mellett élô társadalm at; az egy ik kultúrája humanista, a m ásiké nem az. Mily en alapon követelhetik meg az

elôbbinek a tagjai (m agánszemélyekként vagy kormányuk útján), hogy az utóbbiban ne sértsék m eg az em beri jogokat? Ha megkövetelik nem esnek-e a kulturális im perializmus bûnébe? Nem olyan erkölcsi és politikai norm ákat próbálnak-e ráerôltetni egy idegen társadalomra, amelyek annak a társadalom nak a kultúráján belül nem igazolhatók? Ha viszont nem követelik m eg az emberi jogok tiszteletben tartását, nem ássák-e alá saját kultúrájuk humanista elveit? Nem kerülnek-e szembe tulajdon erkölcsi és politikai normáikkal, ha megengedik, hogy az em beri jogok csak azokat illetik meg, akik véletlen szerencse folytán humanista kultúrába születtek? 17 Ha tehát engedünk az egyetemességbôl, ezt azt jelenti, hogy a kulturális eltérések alapján nem minden emberi jog illet meg minden embert, illetve nem mindenkit azonos mértékben. Ilyen módon elvész az em beri jogok egyetemes védelmének jogfilozófiai alapja és indokoltsága is.

Ugyanakkor az elôbb idézett kellemetlen kérdések mellett, azzal a dilem mával is szem be kell nézni, hogy elvi kompromisszumra nincs lehetôség. Ha ugy anis közvetítô álláspontot foglalunk el és úgy okoskodunk, hogy bizonyos emberi jogok - a kultúrák kölcsönhatása, illetve átf edése miatt - egyetemesek, míg más emberi jogok éppen az ily en eltérések következtében nem , a minden embert megilletô egyenlô méltóság akkor is oda van. Kis János ebbôl a dilem mából a negatív bizonyítási elv segítségével találja m eg a kivezetô utat. Szerinte ugyanis a helyes megközelítés nem az, amely a kultúrák kölcsönhatásainak és átfedéseinek elemzése révén bebizony ítja, hogy vannak egyetemes emberi 9 jogok, illetve, hogy mely jogok tartoznak ide. A hely es kiindulópont az, hogy minden embert, egyenlô emberi méltóság alapján, elvileg m egillet az em beri jogok teljessége, és Kis János szerint a bizony ítási teher arra hárul, aki

egy konkrét emberi jogot egy személytôl elvitat. 18 Ez a megoldás, mivel megengedi annak bizonyítását, hogy egy emberi jog bizonyos személyeket nem illet meg, mert társadalmuk kultúráján belül az nem igazolható, nem tagadja a kulturális relativizmus lehetôségét. Ugyanakkor fô szabályként, egyes esetekben, megdönthetô vélelemként fenntartja az egyenlô méltóság elvét. A kulturális relativizmus (és a kellem etlen kérdésekre adandó válaszok) más dimenzióba kerülnek, ha nem zetközi jogi oldalról közelítjük m eg ôket. A nemzetközi jog szempontjából a döntô szempont az annak alapját képezô konszenzus. Ha tehát egy állam formálisan, de jogilag érvényesen elfogadja az egyetemes emberi jogi norm ákat, akkor azok kötelezik, f üggetlenül kulturális sajátosságaitól. Erre azonban az államot éppen a nem zetközi jog konszenzualitásából kötelezôen kényszeríteni nem lehet, a kényszer hatása alatt kötött nemzetközi

szerzôdés sem mis. Ugyanakkor kivételesen, bizonyos esetekben a nemzetközi jogi kötelezô erô létrehozható egy adott állam kifejezett és egyértelmû egyetértése nélkül is. A korábbiakban erre adott példa volt az Egyetemes Nyilatkozat kötelezô ereje, akár az ENSZ Alapokmány autentikus értelmezéseként, akár m int az általános szokásjog része. Márm "kényszerítést" a vállalt kötelezettségek tiszteletben ost, ha a tartására történô rászorításként értelmezzük, a nem zetközi jog az emberi jogi egyezményekbe foglalt eljárásokat preferálja. Az ENSZ Nem zetközi Bírósága " A katonai és félkatonai tevékenység Nicaragua-ban illetve Nicaragua ellen" ügyben megállapította, ha az em beri jogokat nemzetközi egyezmények védik, akkor az emberi jogok tiszteletben tartásának ellenôrzésérôl magukban az egyezményekben gondoskodnak. 19 A "kényszerítés" eszköztára azonban jóval

szélesebb, idetartozik a preferenciális bánásmód, illetve a 10 fejlesztési segély nyújtásának összekapcsolása a támogatandó állam emberi jogi politikájával. Ezért kerültek be a III. és a IV Lomé-i egyezménybe emberi jogi klauzulák, ezért függesztette fel az EK a társulási egyezményrôl folytatott tárgyalásokat Romániával az 1990 nyarán történt bukaresti politikai pogrom miatt és ezért vizsgálja a világ államai jelentôs részének emberi jogi helyzetét az Európa Parlament, illetve az Egyesült Államok Kongresszusa. Az Egyesült Államok a Reagan korszakban már nem is az Egyetemes Nyilatkozatra, illetve a Helsinki Záróokm ányra hivatkozott, hanem belsô am erikai standardokat tekint ette mércének. 20 Mire terjedhet ki azonban a "kikényszerítés", különösen akkor, ha a kívülálló, m ás kultúrkörhöz tartozó személy számára egyértelmûen kegyetlen, elborzasztó gyakorlatról van szó ugyan, de azt a

vallás, a helyi hagyomány elôírja és megköveteli, a néplélek pedig elfogadja és helyesli? Hogyan kerülhetô el a m odernizáció kultuszának átültetése? Ezekre a kérdésekre a nem zetközi jog nem ad választ, m ivel az emberi jogokat szabályozó nemzetközi jog célja nyilvánvalóan az adott államot kötelezô összes ily en norma érvényesülését célozza. Am int Bokorné Szegô Hanna megállapítja, "egyedül az tûnhet logikusnak, hogy e szerzôdéseknek a részvételi lehetôségre vonatkozó rendelkezései ne gátolják azok hatály kiterjesztését, végsô soron az ának egyetemes hatály kialakulását." 21 Mégis, a nemzetközi jog hozzásegíthet a válaszhoz, legalábbis a polgári és a politikai jogok területén. A P olgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya amely az ilyen jellegû emberi jogok védelmének legfôbb univerzális eszköze 4 cikkében lehetôvé teszi a szerzôdésbe f oglalt jogok korlátozását

szükségállapot esetében. E rendelkezés alapján sem lehet azonban korlátozni az élethez való jogot (6. cikk), a kínzás, kegy etlen, megalázó elbánás illetve büntetés tilalmát (7. cikk), a rabszolgaság illetve a rabszolgakereskedelem és a szolgaság tilalmát (8. cikk), a szerzôdéses kötelezettségek miatt bebörtönzés tilalmát (11. cikk), az ártatlanság vélelm ét (15 cikk), a jogképességhez való jogot (16. cikk), illetve a gondolat, a lelkiism eret és a vallás szabadságát (18 cikk). Tudom, merész ötlet és indokoltan tám adható, a nemzet létét f enyegetô 11 és hivatalosan kihirdetett szükségállapot esetén sem korlátozható jogokat úgy tekinteni, mint amelyek kultúraközi értelem ben is feltétlenül alkalmazást kívánnak és az elôbbiek alapján bizony ítanom kellene a többi polgári és politikai jogról, hogy miért nem tekintem azokat is univerzálisnak. Mégis, talán kiindulópont lehet az ilyen tárgyú vitákban

és irány mutatást adhat a segélyezô humanista kultúrájú állam ok számára, különös tekintettel arra, hogy ezek a jogok a nemzetközi jus cogens részének tekinthetôk. 22 A probléma lényege azonban másutt keresendô, abban áll tudniillik, hogy a f ejlôdô világ állam ainak túlnyomó többsége egy szerre túl erôs, illetve túl gyenge az egy etemesen védett em beri jogok realizálását illetôen, m int azt Richard Falk is m egállapítja. Túl erôs ahhoz, hogy vele szem ben az em beri jogok tömeges megsértése esetén hatékony társadalmi ellenállás bontakozzon ki és túl gy enge ahhoz, hogy az egyetemes emberi jogok nevében m eghaladja a gyakran évezredek óta fennálló tradíciókat. A hely zet paradox. Egy fundamentalista kultúrában csupán egy totalitárius állam lehetne képes arra, hogy teljes mértékben érvényesítse az emberi jogokat - persze, tehetjük hozzá, csak akkor, ha ez valam ilyen érthetetlen okból az am bíciói közé

tartozna "emberi jogi diktatúra" azonban csupán az alapvetô jogok m egsértésével jöhetne létre. 23 A kulturális relativizmus nem csupán az euro-atlanti régió, illetve a világ többi része közötti problém aként vetôdik f el. 1993-ban, amikor az Európa Tanácsnak már harminckét állam a tagja, beleértve ebbe nem csupán a történelmük során nyugatias társadalomszerkezeti elemeket is kialakító Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát vagy Magyarországot, de a pravoszláv-bizánci kultúrkörbe tartozó Bulgáriát és Romániát, ez a kérdés nagyon is európai. Képes lesz -e az Európa Tanács ugy anolyan mértékû jogvédelemre, mint amikor tagsága az azonos politikai hagyományú NyugatEurópára korlátozódott? Az új tagok viszonylag magas száma miatt az Európa Tanácsnak szembe kell néznie a " két emelet" dilemmájával 24 - egy a 12 kifinomultabb jogrendszerû tagok, a másik pedig az újonnan jöttek

számára. A múltban a nem európai Törökország zárványt képezett a szervezetben. 5. Problémák a hidegháború múltával A huszadik század végén az em beri jogok nemzetközi védelmét számos kihívás éri. Így például hosszú évtizedek norm atív fejlôdése után különös jelentôségû feladat az em beri jogi kötelezettségek f eletti ellenôrzés további javítása. 25 Nem szabad azonban m egfeledkezni a tudom ányos és technikai haladás eredményeként, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségek védelme miatt szükséges emberi jogi jogalkotásról sem. 26 A kihívások azonban m ás összefüggésekben is jelentkeznek . Az ENS Z 1993 nyarán tartott emberi jogi világkonferenciája a kelet-nyugati szembenállás elmúltával a világ észak -déli megosztottságát demonstrálta, újra éledt az érdeklôdés a globális problémák és az em beri jogok ún. harmadik generációja iránt, így elsôsorban a fejlôdéshez való jog iránt. 27 Ugyancsak a

kelet -nyugati ellentét megszûnése vezetett el az problémájához, amelynek már emberi jogok összeurópai védelmének 1990 ôszén tudományos konferenciát szenteltek. 28 Az emberi jogok szám os elméleti dilemmája pedig Kelet- és Közép-Európa átalakulásával kerül új f énybe, kérdés például, hogy miként viszonyulnak egymáshoz az átalakulás olyan kulcskategóriái, m int az em beri jogok és a politikai dem okrácia, avagy a piac és az em beri jogok és nem elhanyagolható kérdés az sem, hogy milyen problémákat vet fel a nyugati tradíciókra építô Emberi Jogok Európai Egy ezményéhez való csatlakozás. Olyan problémákról van tehát szó, am elyek felvetôdéséhez, vagy legalábbis új összefüggésbe kerüléséhez a hidegháború m egszûnése vezetett el. Az em beri jogokra vonatkozó nemzetközi jogi szabályozás fejlôdése szoros kapcsolatban van a jogi értelemben nem kötelezô nemzetközi normák, számos egyéb okból is

egyre szaporodó szám ával és ez utóbbi jelenség elsôsorban a nem zetközi jog 13 szociológiája szempontjából különösen érdekes kérdéseket vet f el. A továbbiakban a hidegháború elmúltával kapcsolatba hozható kérdések m ellett, röviden errôl is szó lesz. 14 Antonio Cassese: Human Rights in a Changing World. Philadelphia, Temple University 1 Press, 1990. 1 old Antonio Cassese: Terrorism, Politics and Law. The Achille Lauro Affair Cambridge, 2 Politics Press, 145. old 3 Vicot idézi Cassese uo. John Vincent szerint az emberi jogi forradalomnak két eltérô értelmezése van. A 4 radikálisabb felfogás szerint az emberi jogok nemzetközi védelme "világtársadalmat" hoz létre és végsôsoron a vesztfáliai béke nyomán kialakult államrendszer bomlásához vezet, míg a másik, az általánosabb érdelmezés szerint az egyébként megmaradó államok nemzetközi jogi felelôssége és a nemzetközi jog jogalanyisága alakult át.

Vö R J Vincent: Human Rights and International Relations. Cambridge, Cambridge University Press, 1986 91 old Herczegh Géza: Az emberi jogok szerepe a n emzetközi jogban. Jogtudományi Közlöny, 5 XLVII. évfolyam, (1992 január) 1 szám, 5 old Bragyova András: Alapozhatók-e az emberi jogok a nemzetközi jogra? Állam és 6 Jogtudomány, XXXII. évfolyam, 1-4 szám (1990) 100-105 old 7 Judgment of 18 January 1978, lásd továbbá: Hermann Mosler: Problems of Interpretation in the Case Law of the European Court of Human Rights. In: F Karlshoven, P I Kuyper and I G. Lammers (szerk): Essays on the Development of the International Legal Order in memory of Haso F. Van Panhuys Aalphen aan den Rijn, Sijthoff and Nordhoff, 1980 156-158 old 8 Antonio Cassese: Human Rights in a Changing World. i m 161 old 9 Bragyova i. m 100-105 old 10 lásd erre: Philiph Alston: The fortieth Anniversary of the Universal Declaration of Human Rights: A Time More for Reflection than for

Celebration. In: Jan Berting (szerk) Human Rights in a Pluralist World. Westport, Meckler, 1990 3-5 old 11 12 V.ö Bragyova im 109-110 old Martti Koskenniemi: From Apology to Utopia. The Stucture of International Legal Argument. Helsinki, Finnish Lawyers Publishing Company, 1989 XXV old 13 Lásd például Kardos Gábor: Human Rights and International Humanitarian Law: Hanging Together (a cikk megjelenés alatt) Bochumer Schriften zur Friedenssicherung und zum Humanitären Völkerrecht. 14 Lásd Kardos Gábor: A menekült státusz nemzetközi jogi szabályozása és el nyerése a gyakorlatban. In: Timoránszky Péter: A nemzeti kisebbségek és a menekültek jogai I kötet, Budapest, MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, 1989. 24-29 old 15 Herczegh: i.m 9 old 16 Sajó András: Az "emberi jogok" jogi haszontalanságairól és lehetetlenségeirôl. Világosság 1990/8-9. 574 old 15 17 Kis János: Vannak-e emberi jogaink? (második, átdolgozott

kiadás) Párizs, Magyar Füzetek könyvei 11, 1988. 20-21 old 18 Kis: i.m 19-49 old 19 ICJ Reports. 1986, paragraph 267 20 Alston: i.m 5-6 old 21 Bokorné Szegô Hanna: Az ENSZ helye a nemzetközi jogalkotásban. Budapest, Akadémiai, 1976. 127 old 22 Lásd erre Lauri Hannikainen: Peremtory Norms (Jus Cogens) in International Law. Helsinki, Finnish Lawyers Publishing Company, 1988. 429-430 old 23 Richard Falk: Cultural Foundations for the International Protection of Human Rights. Manuscript, 1989. 17-18 old 24 Erre a problémára lásd például David Seymour: The Extension of the European Convention on Human Rights to Central and Eastern Europe: Prospects and Risks. Connecticut Journal of International Law. 8 évf, (1993 tavasz) 2 szám, 243-261 old 25 Lásd erre például B. G Ramcharan: Strategies for the International Protection of Human Rights in the 1990s. Human Rights Quarterly 13 évf, (1991 május) 2 szám, 155-169 old 26 Uo. 167 old 27 Maxime Tardu

elôadása Budapesten, 1993. október 3-án az ILA regionális konferenciáján 28 A konferenciát 1990. ok tóber 8 és 11 között tartották a lengyelországi Poznanban A konferencia anyagát lásd az All-European Human Rights Yearbook. 1 kötet (1991) 16