History | Higher education » Anglia és Kelet-Európa a XIX. században

Anglia és Kelet-Európa a XIX. században Dolgozatomban az angol külpolitika Kelet-Európához fűződő viszonyát kívánom bemutatni. Megvizsgálom milyen szerepet töltött be az ekkor már világbirodalomnak számító Nagy- Britannia diplomáciájában kontinensünk keleti fele. Mindezt a XIX század első felének időszakában tekintem át. A századot, mint hosszú XIX századot kezelem, amely az 1789-es nagy francia forradalommal kezdődik, s elnyúlik egészen a XX. század második évtizedéig, az első világháborúig. Ezen belül jól elkülöníthető időszak az 1789-es francia forradalomtól az 1848-as népek tavaszáig tartó éra. Azt a kérdést teszem fel, hogy a kontinentális egyensúly megteremtése illetve fenntartása céljából milyen szerepet szán Kelet-Európának Anglia. Angliának nem voltak a kontinensen hódítási szándékai, területi étvágyát gyarmatbirodalma kiépítésében élte ki. Amely a XVIII. században válik világméretűvé, s

bár az Amerikai Egyesült Államok születése, Észak-Amerikai gyarmatai egy részének elvesztését jelentette, ez mégsem jelentett igazi törést a világ ekkor már legerősebb gyarmatosítója számára. Ezt a hatalmat azonban Európából veszélyeztették leginkább, egy megerősödő, azaz kontinentális hegemóniával rendelkező, európai ország. Hiszen egy ilyen állam előbb-utóbb bejelenthette igényét tengerentúli területekre is. Anglia nem engedhette, hogy bármely európai ország túlhatalomra tegyen szert. Tehát egyensúly politikát folytatott Ebben a politikában természetesen a nagyhatalmak játszották a legfontosabb szerepet, közöttük játszotta a XVIII. század folyamán a mérleg nyelvét, gyakran változtatva alkalmi szövetségeseit. A nagy francia forradalom megváltoztatta ezt a politikát mintegy negyed századra a napóleoni háborúk végéig, a franciák fenyegették az erőegyensúlyt, így Anglia, folyamatosan koalíciók szervezésével,

illetve finanszírozásával küzdött a franciák ellen. Napóleon bukása után, Anglia döntő befolyást gyakorolt a kialakuló új világrendre, a bécsi kongresszuson megszületett új rendszer magán viseli a brit diplomaták keze nyomát. S természetesen Anglia érdekeit igyekezett érvényesíteni. Bár ekkor még az a fő cél, hogy Franciaország semmiképpen ne lehessen többé képes arra, hogy irányítása alá vonja a kontinenst. Felbukkan az újabb veszély is a megerősödő Orosz Birodalom képében S a következő években is megmarad ez a kettőség, hol a franciák, hol az oroszok azok, amelyek ellen fel kell lépni. A dolgozatban szeretném bemutatni, hogy Anglia hogyan vonja be ezen hatalmi játékaiba a Közép-Európai két nagyhatalmat, Poroszországot és Ausztriát. A korszakból 1 néhány olyan eseményt igyekeztem kiemelni, amely meghatározó volt az európai külkapcsolatok történetében. Először tehát a nagy francia forradalom hatásait

vizsgálom, az ellene szervezett koalíciók jelentőségét. Hiszen ezen koalíciók hadseregeinek zömét a kontinens keleti fele biztosította. Tulajdon képen ennek folytatásának tekinthető a napóleon elleni külpolitika, illetve az ellene fellépő európai hatalmak törekvési. Napóleon bukása után tüzetesen vizsgálom a bécsi kongresszust, és a létrejövő Szent Szövetségnek nevezett rendszer alapjait, céljait. Ezt követően ezen rendszer első nagy próbatételével, a görög szabadságharccal foglalkozom. Amely nem csak az európai hatalmi rendszer számára jelentett elvi problémát, de Anglia számára is kijelölte a következő évek egyik fő gondját. Ez az úgynevezett keleti kérdés, amely az Oszmán Birodalom meggyengülése miatt született. A törökök által birtokolt Konstantinápoly, illetve a Feketetenger kijáratát jelentő két tengerszoros a Boszporusz és a Dardanellák válik a brit diplomácia legfontosabb területévé. Ennek

megszerzése pedig az új ellenfél, a cári Oroszország számára a kijáratot jelenthetné a melegtengerekre, az oroszok számára egy hosszantartó álom ezen viszonylag kicsi de stratégiailag oly fontos terület elfoglalása. Az angolok számára pedig ennek megakadályozása, az oszmán álam mind nagyobb mértékben történő megóvása válik alapkérdéssé. A következő fontos esemény, amely leköti az angol diplomáciát, az 1830-as francia forradalom, amelynek a Közép-Európai fejleményét a lengyel szabadságharcot vizsgálom. Igaz, ez a térség Anglia számára messze eltörpül jelentőségében a nyugati eseményekhez képest, de a kontinentális egyensúly kérdése miatt a lengyelek ügye kell, hogy foglalkoztassa Angliát. A dolgozatom az 1848-as eseménysorral záródik, annak is elsősorban a Kelet-európai eseményeivel, illetve ezen történésekhez való angol viszonyról. A népek tavasza kapcsán kerül Magyarország is a brit külpolitika

látóterébe. Mint az európai forradalmak legtovább kitartó szereplője önmagában magára vonhatta nem csak az angliai közvélemény, de a politikusok figyelmét is. A Habsburg Birodalom szétesésének, meggyengülésének veszélye a kontinentális egyensúly felbomlását jelenthette volna. Az orosz beavatkozás pedig a cári hatalom túlzott előretörését, amely szintén kellemetlenné vállhatott Anglia számára. 2 A 18.századi előzmények A XVIII. század folyamán továbbra is az európai kontinens számított a nemzetközi élet központjának. 1 Európa nagyhatalmainak vetélkedése nyomja rá bélyegét a korra Amely küzdelem azonban szigorú szabályok szerint zajlott. Ezen feltételeket a kialakuló, úgynevezett klasszikus diplomácia, illetve a dinasztikus háborúk szabták. A nagyhatalmak vetélkedésének célja nem a másik megsemmisítése csupán saját lehetőségeik, pozícióik javítása volt. 2 A dinasztikus politika újabb és újabb

területek, illetve alattvalók megszerzésére törekedett, növelve országuk hatalmát, illetve az adott uralkodói ház tekintélyét. Anglia társadalmi és gazdasági fejlettségben valamint politikai berendezkedésében is élesen elütött a kontinens országaitól. A szigetországban már a XVII században (1640-49) lezajlott polgári forradalom óta nem feudális keretek között zajlott a fejlődés, ami példátlanul gyors gazdasági növekedés lehetőségeit teremtette meg. A XVIII századra kialakult az alkotmányos monarchia jogrendszere, a valódi törvényhozó hatalom a választott képviselőkből álló parlament kezébe került, illetve a választásban győztes párt adta az ország kormányát. A parlamentarizmus a kialakuló két pártrendszerrel, s azok felváltva történő kormányzásával, biztosította a társadalmi feszöltségek levezetését, elhárította a gazdasági fejlődés útjába kerülő akadályokat, s aktív külpolitikát tett lehetővé.

Ebben a században Nagy–Britannia néven szilárdan kézben tartotta a Brit–szigetek egészét. A világtengerek urává vált, s kiépítette világelsőnek számító gyarmatbirodalmát 3 Ezen eredményeit azonban csakis úgy érhette el, hogy folyamatosan részt vett a kontinens eseményeiben. Igaz, mindig is élvezte különállását, de Európa ügyei nem hagyhatták hidegen az angol politikát. A beavatkozásra több oka is volt Tengeri hegemóniájának és gyarmatbirodalmának biztonságát csakis egy európai hatalmi egyensúlytól remélhette. A század második felében kibontakozó ipari forradalom számára piacot biztosított a kontinens, illetve a gyorsan szaporodó lakosságának élelmiszer, főleg gabona ellátását is innét fedezte, főleg annak keleti részéből. A beavatkozást elősegítette az 1 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada. 13o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 14.o 3 A 19.századi egyetemes történelem szerk

Vadász Sándor 11o 2 3 uralkodó Hannover dinasztia kontinentális érdekei, hiszen ők német fejedelmekként nem tudták, de nem is akarták kivonni magukat a szárazföld viszályaiból. 4 Az angol külpolitika alapvető célja a hatalmi egyensúly fenntartása, amihez segítségül hívhatta világelső hadiflottáját is és az Angol Bank által biztosított csaknem korlátlan pénzügyi lehetőségeket. A század nagy részében Franciaországot tekintette fő ellenfelének, ellene többféle szövetségi rendszerben, több dinasztikus háborúban is részt vett. (pl: Spanyolörökösödési háború 1701-14, Osztrák- örökösödési háború 1740-48, Hétéves háború 175663) 5 Észak- Amerikából és a gyarmati versengésből jórészt sikerült kiszorítania a franciákat és tengeri hatalmi ambícióikról valamint kontinentális hegemón törekvéseikről is le kellett mondaniuk. Míg XIV Lajos a század elején a spanyol örökösödési háborúban még az

európai vezető szerepért harcolt, a Nagy Francia Forradalom előtti évtizedekre a Bourbonok országa már gyenge, belső problémákkal küszködő állammá vált. Az angol diplomácia nem hozott létre hosszú távú szövetségi rendszereket, pillanatnyi érdekei alapján váltogatta, kiket támogat, mely hatalmakkal működik együtt. Sem az egyensúly szempontjából, sem gazdasági érdekei miatt nem lehetett közömbös Kelet-Európa iránt. Nézzük mit, milyen viszonyokat talált az öreg kontinens ezen felében Anglia! Kelet-Európa nemcsak Angliához, de a kontinens nyugati országaihoz képest is elmaradottnak számított. A kontinentális munkamegosztás következtében iparilag elmaradott, mezőgazdasági jellegű terület. Társadalmilag a megmerevedő feudalizmus jellemzi, valamennyi országában jellemző a második vagy örökös jobbágyság kialakulása. Természetesen a vezető réteg érzékelte a lemaradást a Nyugattól, amit a felvilágosult abszolutizmus

sajátosan ebben a térségben kialakuló rendszerével kívánt ellensúlyozni. Nagyhatalmi szerepük megtartása céljából az uralkodók reformokat kényszerítettek országaikra, mindezt anélkül, hogy az alapvető társadalmi struktúrán változtattak volna. Ezen politika számos országban kétségtelen sikereket tudott felmutatni. 6 A korszak öt aktív nagyhatalmából három is itt helyezkedik el; Oroszország, Poroszország, Habsburg Birodalom, továbbá már gyenge nagyhatalomként, de a térségben található az Oszmán Birodalom. Amely bomlásnak induló hatalmas területével vonzza majd a nagyhatalmi aktivitást. A hatalmas 4 Szántó: Anglia története 168-169.o Szántó: Anglia története 172.o 6 Niederhauser: Kelet-Európa története 99.o 5 4 területű Lengyelország gyengülése még ebben a században a független állami létének megszűnéséhez vezet. A Német-Római Birodalom területén több száz fejedelemség élte a maga életét,

egymástól gyakorlatilag függetlenül, központi irányítás nélkül. Ez kiváló terepet biztosított a nagyhatalmak beavatkozásának, érdekeik folyamatos ütközése miatt állandó konfliktus forrásként szerepelt a nemzetközi politikában. A birodalom keleti végein két nagyhatalom emelkedik fel, a Habsburg Birodalom és Poroszország. Poroszország a brandenburgi választófejedelemség és az egykori német lovagrend területén létrejött porosz hercegségből alakult a Hohenzollern dinasztia uralkodása alatt. 1701-től I Frigyes használja a porosz király címet. Az új királyság a legerősebb protestáns német állammá vált, amely hamarosan kétségbe vonta a Habsburgok által irányított Ausztria, császári címmel is hangsúlyozott vezető szerepét a birodalomban. Az országot erősítette az erős, abszolút királyi hatalom, amely reformjai révén (gazdasági, közigazgatási, oktatási), tovább erősítette államát. A legtöbb gondot a hadsereg

fejlesztésére fordították, a korszak minta katonáit képezve ki. A főleg I. Frigyes Vilmosnak (1710-1713) köszönhető hadsereget II Nagy Frigyes (1740-1786) fogja felhasználni, harmadával növelve országa területét. Az ország sokáig (lengyel annektálás 1772) etnikailag és vallásilag egységesnek mondható, területi szempontból viszont nem. A porosz törekvések egyik fő célja éppen szétszabdalt birodalmuk egyesítése, ami a században jelentős sikereket könyvelhet el. További gyengeségének a viszonylag csekély népesség számított. 7 Az angol diplomácia meglehetősen biztos, potenciális szövetségesként tekintett a poroszokra. Rajna menti tartományaik, illetve a német területeken igényelt vezető szerep miatt a franciák, ez utóbbi illetve a Szilézia miatti viszály miatt, a Habsburgok ellen lehetett rájuk számítani. A lengyel területek ügye további súrlódást jelentett a Habsburgokkal, de főleg az oroszokkal, akinek a

balti-térségbeli terjeszkedő politikája valamint később a német ügyekben mutatott aktivitásuk miatt lehettek a poroszok ellenfelei. Az angol-porosz szövetségnek tehát voltak lehetőségei, amit időnként (pl.: Hétéves háború 1756-63) valóra is váltottak. A Habsburg Birodalom kevésbé volt egységes, mint Poroszország. A birodalom tartományainak sikerült különállásukat nagyobb mértékben megőrizni, ráadásul etnikai szempontból is sokkal színesebb volt. Ennek igazi veszélyei majd a XIX században megerősödő nacionalizmus hatására válnak igazán érzékelhetővé. A birodalom vezetőit is 7 Kennedy: Nagyhatalmak tündöklése és bukása 88.o 5 aggasztotta a nagymértékű területi széttagoltság, a század folyamán vissza-visszatérő terv, hogy Németalföldi tartományukat Bajorországra cseréljék. A német befolyás és leggazdagabb tartományának, Sziléziának elvesztése miatt a poroszokkal került szembe. Főleg a század

elején a francia ellenesség jellemző, a franciák németországi és itáliai érdekeltségei miatt. Ezzel az angolok szövetségesének számítottak több háborúban. (pl: Spanyol-örökösödési háború, Osztrák-örökösödési háború). A század végén a kiépülő dinasztikus kapcsolatok miatt már a franciák szövetségeseként jönnek szóba. 8 Az Oszmán Birodalom rovására történő terjeszkedés szövetségessé teszi Oroszországgal, ez azonban a későbbi vita magjait is elhinti a két hatalom között. 9 Ausztria is részt vesz Lengyelország felosztásában, főleg a porosz és még inkább az orosz területi növekedés ellensúlyozására. Az osztrák diplomatákat mindinkább Oroszország nyugati irányú terjeszkedése aggasztotta. Az angolok nagyon fontos szerepet szántak a Habsburg Birodalomnak, de a poroszoknak is, mint egyensúlyt teremtő hatalmaknak Franciaország és Oroszország között. A Habsburg Birodalom is próbálkozik egységesítő

törekvésekkel és felvilágosult reformokkal. Mária Terézia uralkodása idején ezen változtatások még viszonylag lassúak, megfontoltak. II József türelmetlen politikája azonban nehéz helyzetbe sodorja államát A hatalmas területű Oroszország a XVIII. század folyamán válik európai értelemben vett nagyhatalommá az óriási méretű és nagy népességű elmaradott országot. I Péter (1689-1725) modernizálja, kíméletlen reformjai erős hadsereget teremtettek, de a feudalizmus rendszere nem lazult fel. A cár bekapcsolja az európai politikába országát, kijelöli a külpolitikai célokat is, melyek közül a legfontosabb a melegtengeri kikötő megszerzése. Emiatt a svédekkel és a törökökkel került szembe. Az új európai irányvonal szimbóluma az új főváros, Szentpétervár. 10 II Katalin (1762-1796) idején már a felvilágosodás is megjelenik az országban. Ő teszi igazi európai nagyhatalommá az országot, kijelölve három fő terjeszkedési

irányát Európa felé (közben van ázsiai terjeszkedés is). Északon a Balti-tenger térségében, Lengyelország irányában, illetve a Török Birodalom felé. A Balti-tenger keleti medencéjének ellenőrzése a cél, illetve Finnország megszerzése. Lengyelország felosztásában az oroszok vállalnak legaktívabb szerepet, nemcsak a területszerzés a cél, hanem Európa felé is Lengyelország testén vezet az út. A Német Birodalom ügyeibe is beleszólást igényelnek, különösen igaz ez a német származású Katalin idején. A lengyelekkel szemben is ki lehet használni ürügyként a hatalmas ortodox vallású 8 Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása 109.o Niederhauser: Kelet-Európa története. 95o 10 Niederhauser: Kelet-Európa története 97.o 9 6 lengyelországi ukrán, belorusz tömegek megsegítését. Azonban az erre való hivatkozás elsősorban az Oszmán Birodalom esetén lesz erőteljes. Itt az egyik cél Konstantinápoly megszerzése. Az

ortodox egyház régi központjának elfoglalása a görögkeleti hívek patrónusának számító cárok számára régi álom. Fontosabb azonban a tengerszorosok megszerzése; Boszporusz, Dardanellák. Ez nemcsak a hadiflotta akadálytalan kijutását biztosítaná a világtengerekre, de a benépesülő Dél-orosz és ukrán sztyeppek gabonatermésének elszállítását is biztosíthatná. Lehetővé tenné az orosz behatolást a Földközi-tenger medencéjébe. S ez lesz az angol-orosz érdekellentét egyik fő mozgatója Az angolok számára a Török Birodalom egysége alapvető kérdés, kereskedelmi érdeküket a gyengülő Oszmán állammal szemben könnyebben érvényesíthetik. A brit diplomácia számára Konstantinápoly olyan kulcsváros, mint Nyugat-Európában Antwerpen; nem engedhetik át más nagyhatalomnak. A tengerszorosok Oroszország ellenőrzésének kulcsát jelenthetik A napóleoni háborúk lezárultával az angol-orosz érdekellentét válik a

nemzetközi politika mintegy évszázadon keresztül folyamatosan fennálló feszültségforrásává. A XVIII. századra az egykor oly hatalmas, s agresszíven terjeszkedő Oszmán Birodalom csak árnyéka önmagának. Területi és népesség száma révén még nagyhatalom, de az I Nagy Szulejmán idején fénykorát élő muzulmán államalakulat minden téren óriási lemaradással küszködik. Az egykori sikerek kulcsát az erős központi irányítás, a jól működő közigazgatás s az ütőképes hadsereg jelentette. I Szulejmán után azonban a totális hatalommal rendelkező szultánok majd mindegyike teljességgel alkalmatlan, nélkülük ez a központosított rendszer nem működőképes, folyamatosan hanyatlik. A XVII században lezajló Köprülü reform sem képes életet lehelni a birodalomba. A XVIII századra a szultánok tehetetlen, palotájukban a világtól elzárkózó uralkodók. A közigazgatást a korrupció béklyózza, a központi hatalom hanyatlását a

tartományok vezetői önállósulási törekvésekre használják ki. Az államkincstár kong az ürességtől, az egykor oly félelmetes janicsár hadsereg szétzüllik, már nem a katonáskodásnak, hanem kiváltságainak és gazdasági érdekeinek élő, sok gondot okozó csoport, akik ráadásul akadályozzák a hadsereg modernizálását. 11 Európa nagyhatalmai igyekeztek mind előnyösebb gazdasági, kereskedelmi pozíciókat kivívni maguknak 12. A Habsburg de főleg az Orosz Birodalom, pedig újra és újra háborúkat kezdeményez, amelyeknek révén jelentős területeket szakítanak el. A török diplomáciát, pedig még mindig vallási előírások bénítják, abban, hogy aktív szövetségi politikát folytasson. 11 12 Hegyi: Egy világbirodalom végvidékén. 43o Hegyi: Egy világbirodalom végvidékén. 47o 7 Anglia számára azonban az Oszmán állam mind fontosabbá válik, komoly gazdasági előjogokat sikerül kivívnia kereskedői számára a Portánál.

Hamarosan a Török Birodalom legelszántabb védelmezőjeként jelenik meg a brit diplomácia. Kezdetben a francia behatolást igyekeznek akadályozni a Földközi-tenger keleti medencéjében, majd az oroszok feltartóztatásáért tesznek meg mindent. A kialakuló „Keleti-kérdés” sokáig a Foreign Office érdeklődésének homlokterében marad. 13 Az Oroszországot nem számítva legnagyobb területű európai állam, Lengyelország a XVIII. század folyamán megszűnik létezni A rendi köztársaság, a minden nemest megillető vétójog, kormányozhatatlanná teszi az államot. Helyzetét tovább rontja, hogy abszolút módon kormányzott, agresszív nagyhatalmak veszik körül, melyek területeire vágyakoznak. A lengyel politika a környező nagyhatalmak kiszolgáltatottjává válik, az orosz, porosz és Habsburg törekvések küzdőterévé. 14 Jellemző, hogy az úgynevezett lengyel örökösödési háború (1733-38) küzdelmeinek nagy része már nem is Lengyelország

területén zajlik. Különösen az orosz befolyás erősödik meg, akadályt gördítve minden központosításra, modernizációra törekvő reform elé. Amikor azonban mégis széles körű reformokat vezetnek be, éppen II. Katalin cárnő korábbi támogatottja Poniatowski Szaniszló Ágost uralkodása idején, a három nagyhatalom közösen lép fel és 1772-ben végrehajtják Lengyelország első felosztását. Amit még ebben a században két másik követ, felszámolva a független lengyel államiságot. Az osztozó hatalmakat, pedig különös érdekközösségben egyesítette lengyel zsákmány. 15 A lengyel állam ügye egészen 1918-ig vissza-visszatérő problémaként jelentkezik a nemzetközi politikában. Nem utolsósorban az egyik legnépesebb emigráció, a lengyel menekültek Európa számos országában kifejtett tevékenységének következtében. Az angol diplomácia figyelemmel kísérte a lengyelországi eseményeket, de azt elsősorban, mint az európai

hatalmi egyensúly fenntartásának egyik területeként kezelte. London számára nem voltak különleges stratégiai érdekek Lengyelországban. Első fejezet A klasszikus diplomácia teljesen új helyzettel találta szembe magát az 1789-es nagy francia forradalom miatt kialakuló viszonyok következtében. 16 Hogy mennyire új korszak is következik, mutatja, hogy a történészek nagy része innentől datálja a hosszú XIX. század 13 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 15.o Niederhauser: Kelet-Európa története 96.o 15 Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása 116.o 16 Kincses: Diplomáciatörténet 70.o 14 8 kezdetét, illetve egyes korbeosztások az újkor kezdetét is innen számítják. 17 Természetes, hogy sem Anglia, sem Kelet- Európa nem vonhatta ki magát a történésekből. A hétéves háborút lezáró 1763-as párizsi béke után Franciaország nem számított aktív nagyhatalomnak Európában. XVI Lajos uralkodása idején

meggyengül az abszolutizmus, így az európai diplomácia gyakorlatilag mellőzte a franciákat. Amikor a forradalom után, 1790 májusában a nemzetgyűlés kezébe került a külpolitikai irányítás, például a hadüzenet és békekötés joga, Franciaország nem számított többé partnernek az európai diplomáciának. 18 De a franciaországi eseményeket nem hagyhatták figyelmen kívül sem Angliában, sem KeletEurópában. Angliában, a közvélemény kezdetben lelkesedéssel fogadta a francia forradalmat A Basteille lerombolása, az Emberi Jogok Nyilatkozata is valóságos ujjongást váltott ki. A francia politika radikalizálódására azonban az angol közvélemény megdermedt. 19 A hivatalos politika azonban sokáig meglehetős örömmel figyelte a francia belső viszonyokat, amely a nagy vetélytárs gyengülését hozta, hiszen külpolitikai aktivitása, gyarmati terjeszkedése a britek elleni revansvételre nem gondolhattak. A hivatalos politika és a közvélemény

meglehetősen különbözőképpen fogta fel a francia forradalmat egészen addig, míg a guillotine működésbe nem lépett. Kelet- Európa nagyhatalmai is másként reagáltak a Basteille bevételére és az azt követő eseményekre. A porosz uralkodó már 1791 januárjában koalíciót ajánlott I. Lipót német-római császárnak 20 Lipótot egyébként is elárasztották testvére, Marie Antoinette könyörgő levelei. XVI Lajos felesége fivéreitől remélt segítséget Lipót azonban el volt foglalva a török háborúval, a lengyel ügyekkel, az osztrák Németalföldön kibontakozó mozgalommal és a II. József által feldühített magyar rendek lecsendesítésével. Kaunitz kancellár nem akarta, hogy osztrák fegyverekkel állítsák helyre a francia abszolút monarchiát, hiszen az túlságosan erős versenytársnak számított volna. Oroszország kelet-európai terjeszkedésre próbálta felhasználni, hogy az európai hatalmak figyelmét a francia forradalom terelte

el. 1787-től folyt a törökök elleni háború Ausztriával szövetségben. Anglia nem nézhette tétlenül ezt a háborút, a svédeket sikerült az oroszok elleni háborúba beugratni, ennek ellenére 1791. augusztusában Ausztria kötött először békét a törökökkel, majd 1792. januárjában Oroszország is békére kényszerült A Franciaországgal fennálló viszony alapvető megváltozására XVI. Lajos szökése után került sor. A király bebörtönzése nagy felzúdulást keltett Európában Az Isten kegyelméből uralkodó király elleni fellépés saját népe részéről bűntettnek számított, amely egyfajta jeladást 17 Czövek: Fejezetek a hosszú 19.század történetéből 11o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 20.o 19 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 23.o 20 A 19.századi egyetemes történelem szerk Vadász Sándor 12o 18 9 adhatott az összes európai trón ledöntésére. Ezt már nem lehetett szó nélkül hagyni,

az orosz cár letartóztattatta a pétervári francia ügyvivőt. Ez a diplomáciai kapcsolatok megszakítását jelentette a forradalmi Franciaországgal. Most már II Lipót is a francia emigránsokkal egyetértésben a fegyveres intervencióról beszélt. II Lipót Habsburg, és II Frigyes Vilmos porosz uralkodó 1791. augusztus 27-én közzétette a pillnitzi nyilatkozatot, hogy a forradalom elleni fegyveres fellépés ez alapján megfelel a nemzetközi jognak s mindketten elkötelezték magukat a fegyveres beavatkozás mellett. 21 1792 februárjában már osztrák-porosz katonai szerződést írtak alá, bár II. Lipót néhány hét múlva meghalt, de utóda, a tőle sokkal konzervatívabb II. Ferenc erőteljesebben képviselte a háborús irányvonalat Közben Franciaországban belpolitikai vita támadt az Ausztria elleni hadüzenetről, a törvényhozó gyűlés 1792. április 20-án hadat üzent Magyar- és Csehország királyának Olyan háború kezdődött, amely kisebb

megszakításokkal negyed századon át tartott, általános európai konfliktussá fejlődött, sőt más kontinensekre is átterjedt. Ennek köszönhető, hogy egyes történészek szerint egyfajta korai világháborúnak is felfogható. Franciaország üzent ugyan hadat, de hadserege nem volt olyan állapotban, hogy támadásra gondolhattak volna, a tisztikar jelentős része emigrált, zajlott az új forradalmi hadsereg megteremtése, ezért legfeljebb védekezésre gondolhattak. Ausztria és Poroszország nem léphetett föl a franciák ellen, figyelmüket ugyanis Lengyelország kötötte le. Egy hónappal a francia hadüzenet után az orosz csapatok átlépték Lengyelország határát. A törökökkel kötött béke után az oroszok másik terjeszkedési irányukba, vagyis Lengyelország felé fordultak. Az 1772-ben megcsonkított ország részéről nem számíthattak komoly ellenállásra, ráadásul oroszbarát lengyel főnemesek kérése miatt a cári beavatkozás

törvényes színezetet kapott. Ausztria és Poroszország nem kezdhette meg a Franciaország elleni fegyveres hadműveleteket, hiszen a lengyel területek hovatartozásába neki is beleszólása volt. A poroszok újabb lengyel területeket szerettek volna megszerezni Ausztria Lengyelországban nem lépett fel konkrét területi igényekkel, fő célja a belga-bajor csereterv elismertetése volt. Ehhez a cseretervhez Nagy Katalin cárnő beleegyezését adta, a poroszok területeket nyertek Lengyelországban, természetesen a legnagyobb területi nyereséggel Oroszország zárta Lengyelország második felosztását. 1793 januárjában Oroszországhoz kapcsoltak mintegy negyedmillió négyzetkilométert hárommillió lakossal, Poroszország ötvenezer négyzetkilométert kapott egymilliós népességgel. Ausztria 1772-től eltérően most nem kapott lengyel területeket, az eredetileg a Rajna mentén ígért kárpótlást a 21 Kincses: Diplomáciatörténet 75.o 10 francia

csapatok előrenyomulása miatt nem kaphatta meg. Belgium francia megszállásával pedig a belga-bajor csereterv esett kútba. 22 A poroszok még 1792. szeptember 20-án vereséget szenvedtek Valmy-nál, miután a poroszok inaktívvá váltak a franciák ellenében. 23 Belgium francia megszállása után a konvent kihirdette, hogy testvéri segítséget nyújt minden népnek, amely vissza akarja nyerni szabadságát. A tábornokokat megbízták, vigyenek segítséget a szabadságukért küzdő népeknek. Természetesen a forradalmi export, a szabadság terjesztése, a nagy szavak mögött már annexiós követelések is megjelentek. A természetes határok elérését is célul tűzték ki A poroszok visszahúzódásával Ausztria egyedül maradt a franciákkal szemben, amely most már támadó háborút viselt ellene. 1793 elején azonban a franciák ellenében az európai államok koalíciója sorakozott fel. 24 Az úgynevezett első koalíciót Franciaország régi ellenfele,

Anglia szervezte meg. Az ipari forradalom révén a világ legnagyobb gazdasági hatalmának számított, legfejlettebb, legtermelékenyebb iparral, a legnagyobb volumenű kereskedelemmel rendelkezett, tengerek feletti hatalmát a világ legerősebb flottája biztosította. Ugyanez a flotta segítette, hogy vezető gyarmattartó hatalommá váljon. Szigetország mivolta miatt viszonylag biztonságban tudhatta magát a kontinens háborúiban. Természetesen bizonyos hátrányos körülményekkel is meg kellett küzdenie. Népessége viszonylag kicsi, kilencmillió lakos nem versenyezhetett a huszonötmillió franciával. Szárazföldi hadserege is gyenge volt, különösen a már tömeghadsereget használó franciákkal szemben. Élelmezési problémákkal is küzdött a korszakban s állandó belpolitikai fenyegetést jelentett az ír kérdésre. Ifjabb William Pitt miniszterelnök számára a belga területek elfoglalása már egyértelműen olyan lépésnek számított, ami után

Anglia nem maradhatott semleges. A konvent a szabadságukért küzdő népek megsegítését ígérő határozata felfogható volt a brit belpolitikába való beavatkozásnak, azt Írországra értelmezték. Ezután az angol-francia viszony gyorsan romlott, XVI. Lajos 1793 januárjában történő kivégzése ürügyet biztosított Anglia számára, hogy megszakítsa a diplomáciai kapcsolatot a franciákkal. Bár az előző évszázadban Angliában követtek el hasonló „királygyilkosságot”, most az angol közvélemény is felháborodott a kivégzés hallatán. Franciaország február 1-jén hadat üzent Angliának. Pitt óriási energiával szervezte a franciaellenes szövetséget, nem fukarkodott pénzügyi segítség ígéretével. Ezt annál is inkább 22 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 22.o Czövek: Fejezetek a hosszú 19.század történetéből 94o 24 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 23.o 23 11 megtehette, mert az angol

költségvetést ő maga hozta egyensúlyi helyzetbe. 25 A pénz mellett katonai utánpótlást ígért és tengeri szállítást biztosított. Sikerült elérnie, hogy 1793 folyamán hat ország lépjen hadba a franciák ellenében; Hollandia, Spanyolország, Szardínia, Nápoly, Portugália és Toscana. Ezen országok az osztrákokkal, az angolokkal és a poroszokkal kiegészülve már jelentős túlerőt tudtak felsorakoztatni, amely hamarosan éreztette a hatását. A szövetségesek minden fronton előrenyomultak, ez belpolitikai válságot okozott Franciaországban. A külső támadások mellett belső lázadások robbantak ki A sikerre csak akkor volt remény, ha az ország összes erőtartalékát sikerült mozgósítani, amit az 1793 nyarán hatalomra kerülő jakobinus diktatúra meg is tett. 26 Még 1793 őszén stabilizálták a frontokat és 1794 tavaszától már kezdeményező volt és támadásba ment át. Ezt a kezdeményező szerepet hosszú ideig megtartotta.

Csaknem egymilliós hadsereget tudtak kiállítani, amely ráadásul teljesen új harcmodort alkalmazott, kereste a döntő csatákat, ahol a szuronyharc dominált. Velük szemben, Európa nagy részének még a XVIII században felállított, viszonylag kis létszámú, jelentős részben kényszersorozott, ügyükért nem lelkesedő katonákból álló hadserege volt. A tisztikar az elavult vonal harcászatot ismerte, amely teljesen hatástalannak bizonyult a forradalom hevületétől fűtött lelkesen rohamozó francia tömegekkel szemben, akiket fiatal tehetséges tábornokok vezettek. Erre az időre egyértelművé vált, Európa politikusai számára is, hogy ez nem egy hagyományos dinasztikus jellegű háború. 27 A háborúban oly sikeres jakobinusok s főleg vezetőjük Robespierre, miután leszámolt a rivális frakciókkal, hajlott a békére. 1794 nyarán az úgynevezett thermidori államcsíny elsöpörte a jakobinusok hatalmát, a végrehajtóhatalmat birtokló öttagú

direktórium, amely a nagypolgárság befolyása alatt állt, a katonai sikereket kézzelfogható előnyökre kívánta váltani, vagyis területi annexiót akart, a kitűzött cél a természetes határok elérése volt. 28 A francia csapatok elfoglalták egész Hollandiát. A poroszok is békét kértek, a lengyel felkelés azonban némileg elodázta ezt a különbékét. A Kosciuszko által vezetett felkelők teljesen elszigetelődtek a nagyhatalmak gyűrűjében. 29 Az oroszok elfoglalták Varsót II Katalin végleges megoldást akart a lengyel ügyben. A felosztásban Ausztria ígérkezett partnernek, a poroszok ellenezték Lengyelország teljes megsemmisítését. 1795 januárjában Oroszország és Ausztria szerződése megszüntette Lengyelországot. Ehhez Poroszország csak később adta beleegyezését. Kelet- Európában a cár hatalma rendkívüli mértékben megerősödött, birodalma 25 Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása 116.o Czövek: Fejezetek a hosszú

19.század történetéből 97-103o 27 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 25.o 28 Lefebvre: Napóleon. 65o 29 A litván tanács és Tadeusz Kosciuszko felhívása az orosz hadsereg katonáihoz 1794. Egyetemes történeti szöveggyűjtemény, szerk.: Diószegi István 51o 26 12 határait ötszáz kilométerrel tolta nyugatra, aminek nagyon fontos jelentősége lesz a Napóleon elleni háborúban. Oroszország és Ausztria között helyreállt az egyetértés, sőt egy porosz ellenes szerződéssel is megpecsételték a helyreálló jó viszonyt. Ezután a poroszok 1795 áprilisában aláírták a békeszerződést a franciákkal, a koalícióból kivált Hollandia majd Spanyolország is. Ausztria háborús elszántsága azonban nem csökkent. Igaz, most már nem a hódításokról, hanem az elvesztett területek visszaszerzéséről volt szó, Osztrák- Németalföld értéke is megnőtt, amióta II. Katalin belegyezett a belga-bajor cseretervbe Poroszország

kihátrálásával a háborúból, a Német Birodalom ügyeinek képviselete kizárólag Ausztriára maradt. 1795-ben Thugut kancellár 200000 katona kiállítását vállalta. Ehhez Ausztriának már nem volt meg a kellő gazdasági ereje, Anglia ígért pénzügyi fedezetet. Az angol szárazföldi csapatok gyakorlatilag kiszorultak a kontinensről, így ha le akarták kötni a hatalmasra duzzadt francia hadsereget, nem lehettek szűkmarkúak szövetségeseik támogatásában. Az osztrák katonák angol érdekekért véreztek, vagyis Ausztria támogatása elsőszámú angol érdeknek számított. 1795 szeptemberében Oroszország is csatlakozott a francia ellenes szövetséghez. 30 1796 tavaszán az osztrák csapatok komoly sikereket értek el Németországban, Itáliában azonban felbukkant egy tehetséges fiatal francia tábornok, Bonaparte Napóleon, aki villámgyors hadmozdulataival elérte, hogy a Szárd Királyság kiváljon a háborúból. 1797 elejére az itáliai osztrák

csapatok harcképtelenné váltak, februárban a franciák kezére került Mantova, megnyílt az út Bécs felé. Ausztria fegyverszünetet kért s Napóleon enyhe feltételeinek köszönhetően 1797 áprilisában Leobenben aláírták a fegyverszünetet. Nagy Katalin 1796 novemberében elhunyt, utóda I. Pál Poroszországhoz közeledett Anglia sem folyósította a megígért pénzügyi segítséget. Ausztria számára nem maradt más, mint 1797 októberében aláírja a Campoformio-i békét. Ausztria lemondott osztrák Németalföldről, Lombardiáról, elismerte a Rajna folyót Franciaország határának, cserében Ausztria megkapta Velencét, Isztriát és Dalmáciát, valamint ígéretet, hogy Németországban további kárpótlásra számíthat.31 Anglia gyakorlatilag egyedül maradt a franciák ellenében, ez azonban kizárólag a tengeri hadviselésre korlátozódott. Most már nem játszhatta el a koalíció bankárának szerepét sem, mivel az első koalíció gyakorlatilag

megszűnt. A két fél megpróbálkozott a békekötéssel, de négyhónapnyi tárgyalás után ez nem sikerült. Katonai megoldást kellett találni Franciaország újabb területeket annektált, de még ez sem volt elég Anglia megtörésére. Ekkor az itáliai 30 31 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 28.o Czövek: Fejezetek a hosszú 19.század történetéből 113o 13 hadjárat hőse előállt az egyiptomi hadjárat ötletével. Ezzel akarta Anglia gyarmati hatalmát megrendíteni, illetve Franciaország térnyerését biztosítani a Földközi-tenger keleti medencéjében. Az angol tengeri fölény ellenére sikerült eljutnia Egyiptomba, de 1798 augusztus 1-jén Nelson admirális Abukirnál megsemmisítette Napóleon flottáját, a francia hadsereget elvágta az anyaországtól. 32 Nelson sikere kiemelte elszigeteltségéből Angliát, elsőként a törökök fogtak fegyvert, majd Oroszország látta veszélyeztetve érdekeit. A cár attól félt, hogy a

bomlófélben lévő Törökország feletti befolyást Franciaország fogja megkaparintani. Létrejött az orosz-török szövetség, ez lehetővé tette, hogy az orosz hajók a Boszporuszon át a Földközi-tengerre jussanak. Az orosz szárazföldi csapatok Itáliába vonultak, orosz csapatok először jelentek meg Nyugat-Európában. A második koalícióhoz Nápoly is csatlakozott Az angol diplomácia mindent elkövetett, hogy Poroszországot és Ausztriát is bevonja a szövetségbe. A poroszokat nem sikerült meggyőzni s Ausztria is húzódozott, bár a franciák által ígért területi kárpótlást nem kapta meg Németországban, katasztrofális pénzügyi helyzete miatt óvakodott a háborútól. Anglia ugyan újabb bőkezű ígéreteket tett, de Ausztria még emlékezett, hogy Anglia már korábban sem tartotta a szavát. A Habsburg Birodalom véleménye Oroszország hadba lépésével módosult, Ausztria újra hadviselő féllé vált. 33 A második koalíció csapatai

védekezésre kényszerítették Franciaországot. Az oroszosztrák hadsereg elfoglalta a Pó-síkságot, majd egész Itália elveszett a franciák számára Németországban is sikereket értek el a koalíció csapatai. A látványosabb sikert az akadályozta meg, hogy a szövetségesek céljai nem voltak teljesen azonosak. Anglia Hollandiában próbált teret nyerni, ezzel lehetetlenné téve az osztrák hadsereggel való egyesülést. Az orosz-osztrák együttműködésbe is zavarok keletkeztek. Ausztria az egész Szárd Királyságot szerette volna megszerezni, ami az oroszok számára elfogadhatatlan volt. Pitt attól tartott, hogy az oroszokkal tartósan számolni kell a Földközi tenger térségében, ezért érdekei megegyeztek Ausztriával, miszerint az orosz hadsereget el kell távolítani Itáliából. Szuvorovot utasították, hogy tél közepén keljen át az Alpokon. A Svájc területén vívott harcokban serege megtizedelődött, I.Pál hazarendelte csapatait Ezzel a

koalíció legerősebb hadseregét veszített el. Anglia is sikertelen volt Hollandiában A frontok megmerevedtek 34 32 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 31.o Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása 121.o 34 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 33.o 33 14 A helyzetet Napóleon mozdította ki a holtpontról, 1799. november 9-én átvette a hatalmat, és konzullá nevezte ki magát. Békeajánlatot küldött Ausztriának, amit az visszautasított 35 Válaszul Napóleon 1800 tavaszán betört Itáliába és tönkreverte az osztrákokat. 1800 végén a francia lovasság már Bécs határában járt. Thugutot menesztették, Cobenzl az új kancellár 1801-ban aláírta a Lunevillei békét, amely gyakorlatilag a Campoformioi béke megismétlésének számított. Anglia ismét egyedül maradt, bár az orosz-francia hadiállapot nem szűnt meg, a cári csapatokra nem lehetett számítani. 36 I. Pál gyűlölte Ausztriát és az angol-orosz

ellentétek is kiéleződtek A brit flotta ellenőrizte a franciaországi hajóforgalmat, elkobozta a hajók rakományát, még a semleges országokét is. Ez Oroszországot nagyon érzékenyen érintette, hiszen gabonafölöslegét Nyugat-Európában értékesítette. Hajói védelmében, 1800-ban fölélesztették a fegyveres semlegesség ligáját, Oroszország, Dánia, Norvégia és Poroszország részvételével. Ez kézzel fogható közelségbe hozta az angol-francia fegyveres konfliktust. Napóleon meglátta a lehetőséget, orosz hadifoglyait teljes fegyverzetben hazaengedte. A hatás nem maradt el, a gesztus lenyűgözte a cárt, aki kész volt a tárgyalásokra. 37 Oroszország hajlandónak látszott, hogy Európában elhatárolják egymástól a francia-orosz érdekszférát. Az oroszok főleg Törökország rovására remélték a terjeszkedést. Rosztopcsin külügyminiszter tervet dolgozott ki a török birodalom felosztására. Jelentékeny balkáni területeket,

köztük Konstantinápolyt Oroszország kapta volna meg. Ausztria szintén jelentős balkáni területekkel gyarapodott volna. Franciaországnak Egyiptomot ígérték, míg a poroszokat Hannoverrel elégítették volna ki. Úgy gondolták, valamennyi nagyhatalom kellő jutalmat kapott ahhoz, hogy beleegyezését adja a rendezésbe. 38 Egyetlen számottevő ellenzőként Anglia jöhetett szóba. Anglia helyzete nagyon súlyosra fordult, nemcsak törökországi befolyása került veszélybe, de a legféltettebb gyarmata, India is. Ide ugyanis 1801 januárjában egy kozák hadsereg indult 39 Ekkortájt a francia csapatok megszállták az angol király németországi birtokát, Hannovert. A britek érzékelték a veszélyt és határozott ellenlépéseket tettek. A hadiflottájuk felgyújtotta a fegyveres semlegességhez csatlakozó Dánia fővárosát, Koppenhágát, de a döntő fordulatot I. Pál meggyilkolása jelentette. Már a kortársak számára is egyértelműnek tűnt, hogy a

cár elleni merénylet, Anglia 35 Nógrádi: Talleyrand 47.o Lefebvre: Napóleon. 113o 37 Nógrádi: Talleyrand. 49o 38 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada. 35o 39 Lefebvre: Napóleon 118.o 36 15 érdekében állt leginkább, és ahhoz, a pétervári angol nagykövet révén hozzá is járultak. Erre vonatkozó bizonyíték azonban mindmáig nem került elő. 40 Az új cár, I. Sándor, az apja elleni merényletbe az összeesküvők részben beavatták, miután már nagyanyja is neki szánta a trónt elfogadta apja leváltását, de megölésének szándékáról nem tudott. A nyugatias műveltségű uralkodótól sokat vártak, valóban nagy ívű reformokat szeretett volna végre hajtani s modernizálni az országát. A változásokból azonban kevés valósult meg, a cár inkább csak álmodozott róluk, mint sem komolyan neki látott volna végre hajtásuknak Nem folytatta elődje franciabarát politikáját, nem kívánt Franciaország szövetségese lenni,

de Anglia oldalán sem akart harcolni. 1801 őszén megkötötték a franciaorosz békeszerződést 41 1801-re a belső gondoktól is sújtott, külpolitikailag elszigetelődött Anglia is békére kényszerült. Pitt, mint a franciák elleni háború jelképe, nem maradhatott tovább a kormány élén, februárban lemondott. Addington új miniszterelnökként megkezdte a béketárgyalásokat Az elhúzódó tárgyalások után 1802 márciusában Amiens-ben aláírták a békeszerződést. Anglia sértetlenül megőrizte tengeri hatalmát, Franciaország a kontinens vezető hatalmává vált. Egyértelmű volt, hogy a két állam között sokáig nem maradhat fenn a béke 42 Napóleon úgy érezte, szüksége van a békeévekre, hiszen Franciaország óriási hatalmi teret nyert, de a hosszú háborúk megviselték, s azt is belátta, hogy Angliát egyelőre nem tudja legyőzni. Nem volt reális elképzelés, hogy a francia flotta néhány éven belül versenyképes legyen a brittel. A

francia gazdaság fejlesztésére, a belső helyzet stabilizálására törekedett, előnyös kereskedelmi szerződéseket kötött s újjászervezte a francia gyarmatokat. 43 Anglia félelmét az váltotta ki, hogy a béke a franciáknak kedvez. A brit politika előtt két lehetőség állt; fenntartja a békét, ezzel kockáztatva, hogy a franciák a legtöbb területen utolérik, vagy túlszárnyalják, vagy háborút kezdenek. A döntés ez utóbbira esett 1803-ban kiújultak a harcok. Napóleon fölkészült az Anglia elleni invázióra Angliában Addingtont lemondatták, 1804-től újra ifjabb William Pitt a miniszterelnök, aki természetesen a háború lelkes híve volt, s a régi módszerek alapján szövetségest keresett a kontinensen. 1805 elején javaslatot tett egy orosz-angol szövetség megkötésére. Célja Franciaország visszaszorítása eredeti határai mögé, erős ütközőállamokkal körbevéve, biztosítani Európa nyugalmát. 40 Diószegi: A hatalmi

politika másfél évszázada. 36o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 36. o 42 Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása 122. o 43 A 19.századi egyetemes történelem szerk Vadász Sándor 105 o 41 16 1805 tavaszán Oroszország vállalta, százezer katona hadba küldését. Anglia több mint egymillió fontot ígért a cári hadsereg költségeire. Mindkét fél fontosnak tartotta Ausztria háborúba való bevonását. A Habsburgok azonban húzódoztak, súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdött a birodalom. Cobenzl kisszerű s elavult diplomáciát folytatott, célja Napóleon lekötöttségét kihasználva, kisebb német területek megszerzése. II Ferenc felvette az Ausztria császára címet, hiszen a német-római császári cím korábban megszűnt. Az oroszok mind erősebb nyomás alá helyezték Bécset, hogy lépjen fel a franciák ellenében ezt azonban csak Napóleon azon cselekedete után sikerült elérni, hogy felvette az olasz királyi

címet, ami Ausztria pozícióit alapjaiban sértette. 44 1805 nyarán Ausztria csatlakozott az úgynevezett harmadik koalícióhoz. Amelynek öt tagja; Anglia, Oroszország, Ausztria, Nápoly és Svédország együttesen vonult Napóleon ellen. Napóleon kezdetben nem kívánta felfüggeszteni inváziós terveit, hiszen az oroszok felvonulásától még hosszú ideig nem tartott. Ausztria azonban meglepő módon egyedül kezdett katonai manőverezésbe, csapatai a francia szövetségesnek számító Bajorországba vonultak. Ekkor Napóleon átdobta csapatai nagy részét Ausztria ellen, még azelőtt akart győzni, hogy az orosz csapatok felvonultak volna. Novemberben elfoglalta Bécset, célja Ausztria leválasztása a koalícióról. Nelson admirális trafalgari győzelme véglegesen megsemmisítette az Anglia elleni inváziós terveket. 45 Napóleonnak sikerült a fiatal és tapasztalatlan I. Sándort beugratnia egy csatába, anélkül, hogy az orosz-osztrák hadsereg bevárta

volna a csatlakozni akaró poroszokat. 1805 december 2-án Austerlitznél a három császár csatájában a franciák hatalmas győzelmet arattak. 46 A győzelem jelentőségét mutatja, hogy az ekkor már halálos ágyán fekvő Pitt a hír hallatán a következőket mondta a falon függő Európa- térképre mutatva „Tekerjétek fel ezt a földabroszt. Egyhamar nem lesz rá szükség.” 47A Habsburg-birodalom 1805 decemberében aláírta a pozsonyi békét, elvesztette Velencét, Tirolt és Vorarlberget. Kárpótlásként ugyan megkapta Salzburgot, de ez nagyon csekély vigasznak számított. 48 A tengeri kudarc után Napóleon átértékelte külpolitikai koncepcióját, célja most már a kontinentális hegemónia megteremtése volt. Lemondott Anglia megszállásáról, s béketárgyalásokba bocsátkozott. Ezt elősegítette, hogy a szigetországban megerősödött a békepárt, részben a háborús kudarcok, részben a franciák elleni háború fő támogatójának 44

Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada. 40 o Lefebvre: Napóleon 209. o 46 Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása 123. o 47 Szántó: Anglia története 183. o 48 Talleyrand Európa átszervezéséről, 1805. szerk: Diószegi Egyetemes történeti szöveggyűjtemény 63o 45 17 számító Pitt 1806-os halála miatt. Bár napóleon hajlandó volt az engedményekre mégsem születtet megállapodás Lord Grenville koalíciós kormányával. Időközben újabb hatalom szállt hadba a franciák ellen. Poroszország az 1795-ben megkötött bázeli béke óta semleges politikát folytatott, de Napóleon német ügyekben tanúsított politikája egyre inkább sértette a poroszok érdekeit. A pohár akkor telt be mikor a francia császár Hannovert ajánlotta fel Angliának a béke előmozdítása érdekében. I Sándor folyamatos buzdítása most már eredményt hozott. 1806 szeptemberében a poroszok szövetségre léptek Oroszországgal, megszületett a negyedik

koalíció. 49 1806. október elején III Frigyes Vilmos ultimátumot küldött Franciaországnak Ez a kétségbe esés által diktált porosz kezdeményezés, eleve kevés reménnyel kecsegtetett, Napóleon hadai könnyedén szórták szét az egykor félelmetes porosz haderőt. Az ország nagy része francia katonai megszállás alá került, kevesebb, mint egy hónap alatt. A kontinentális hegemóniára törekvő francia császár eltávolította útjából az egyik nagyhatalmat. 50 1806. november 21-én Berlinben nagy jelentőségű dekrétum jelent meg, a brit szigetek zár alá helyezéséről. 51 A kontinentális zárlat célja Anglia gazdasági megtörése volt, vagyis Napóleon a kontinentális hegemónia mellett, továbbra is a briteket próbálta megadásra bírni. Európa kikötői nem fogadhattak angol hajókat és árukat, a hagyományos gazdasági kapcsolatok megszakadtak. 52 A zárlat nagymértékben befolyásolta a kontinens és Anglia életét. Angliában valóban

válságos helyzet alakult ki, iparcikkeit és gyarmati termékeit nem tudta hagyományos vevőinél, az európai országoknál elhelyezni, a kelet-európai gabona szállítmányok hiánya tovább rontotta az élelmiszer ellátást. Az összeomlás azonban nem következett be, az angoloknak sikerült új gazdasági kapcsolatokat kiépíteni. A legfontosabb partnernek az Amerikai Egyesült Államok számított, mint élelmiszerszállító, valamint az iparcikkek egy részének felvevő piacaként. A hatalmas gyarmatbirodalom is nagymértékben tudta enyhíteni az élelmiszer és nyersanyag hiányt. Ráadásul a brit termékek soha sem szorultak ki teljesen az öreg kontinensről, amit, az tett lehetővé, hogy a franciáknak nem sikerült lezárni teljes mértékben a partokat, illetve hatalmas méreteket öltött a csempészet. Az angol flotta válaszlépésként lezárta Európa kikötőit a már 1807 novemberében meghirdetett 49 Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása

123.o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 42. o 51 A kontinentális zárlat, 1806. szerk: Diószegi Egyetemes történeti szgy 67 o 52 Lefebvre: Napóleon 280. o 50 18 ellenblokád értelmében, és ez a blokád sokkal hatékonyabbnak bizonyult a franciák által kezdeményezett zárlatnál. 53 Igaz a szárazföld ipara kezdetben megkönnyebbülten fogadta a jelentős technikai, technológiai fölényben lévő brit vetélytárs eltűnését, amellyel addig nem számítottak egyenrangú ellenfélnek. A textilipar fellendülést élt meg, majd valamennyi országban A közel-keleti gyapot a régi szárazföldi utakon érkezett meg a feldolgozó üzemekbe, fellendítve például Pest és Bécs kereskedelmi forgalmát. A mezőgazdaság néhány ága is konjunktúrát élt meg ezekben az években. A gyarmatokról származó cukor hiánya fellendítette a cukorrépa termelését és feldolgozását. A gyapot ellátás nehézségei, a len és a kendertermelést

ösztönözték, mindkét növény nagy jelentőséget kapott Közép-Európában, akárcsak a cukorrépa. Kezdetben a gabonatermelők is úgy gondolhatták a hatalmas francia hadsereg képes lesz felszívni szinte korlátlan mennyiségű gabonát. 54 Alig egy év múlva azonban már a negatív hatások váltak meghatározóvá, amelyek az idő előre haladtával csak fokozódtak. A tengeren túli gyapotot a szárazföldön érkező nem tudta mennyiségileg pótolni ráadásul drágább is volt, a textilipari üzemek nyersanyag hiány miatt sorra bezártak. A helyzetet súlyosbította a francia ipart támogató napóleoni protekcionista gazdaságpolitika, ami tovább rontotta Európa többi iparának esélyeit. A keleti gabona kivitelétől függő területek nem tudták elviselni az angol piac elvesztését, Franciaország maga is gabona exportőrnek számított, mint felvevő piac nem helyettesíthette vetélytársát. Ez főleg a közép és kelet- európai gabonatermelő

nemességet aggasztotta, a poroszokat éppen úgy, mint az oroszokat. 55 Az igényesebb vásárlók megsínylették a gyarmati áruk hiányát is, a kakaó, kávé, tea már megszokottá vált körükben. A fűszerek ára is az egekbe szökött, részben ennek, vagyis a bors hiányának köszönhető a magyar fűszerpaprika hódító útja. A drága borsot helyettesítették, őrölt paprikával, egyes nyelvekben mindmáig magyar borsként elterjedt megnevezés is ezt bizonyítja. A nemzeti konyhánk is különös módon sokat köszönhet az angolok tengeri blokádjának. Napóleonnak tehát nem sikerült térdre kényszeríteni Angliát a zárlattal, amelynek gazdasága elég erős volt, hogy elviselje az így támasztott nehézségeket. Az ellenblokád sokkal nagyobb károkat okozott az európai és francia gazdasági életnek. A nehézségek, szerte a kontinensen, a francia ellenes hangulatot táplálták. 53 Brit kormányrendelet, 1807. november11 szerk: Diószegi Egyetemes

történeti szgy 68 o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 46.o 55 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 48. o 54 19 A háború a porosz hadsereg megtörésével még nem zárult le. Az orosz erők még nagyon is harcképesek voltak, megtörésük csak 1807-ben sikerült. Az angol támogatással elégedetlen cár a vereségek hatására hajlott a békére. A francia és az orosz uralkodó a Nyeman folyón horgonyzó tutajon találkozott egymással. 56 1807 júliusában előbb a poroszok majd az oroszok írták alá az úgynevezett tilsiti békét. A poroszoknak kellett elszenvedniük a keményebb feltételeket. Ennek a német hatalomnak jelentős területekről kellet lemondania, elvesztette a Rajna és az Elba folyók közötti valamennyi birtokát, Porosz-Lengyelországot Varsói Nagyhercegség néven a szász Királysághoz csatolták. A porosz kikötők nem fogadhattak angol hajókat Poroszország elvesztette nagyhatalmi szerepét, akárcsak

korábban Ausztria, s éppen úgy elvesztette németországi befolyását. Oroszország ígéretet tett, hogy hamarosan csatlakozik a kontinentális zárlathoz. A cár elismerte, hogy Európa a Bug folyótól nyugatra eső része francia érdekszféra, gyakorlatilag elismerve ezzel Napóleon európai vezető szerepét. 57 Napóleon seregei bevonultak Spanyolországba, s Portugáliába. Európa uralkodóinak jó része napóleonida volt, az öreg kontinens a francia császár lábai előtt hevert. Franciaország és uralkodója elérte hatalma csúcsát. Lassan azonban kibontakozott egy ellenállás, ami mind erősebb és elterjedtebb lett, s a legkülönbözőbb formákat öltötte. A földrész keleti felében reformokkal próbálkoztak Felismerték, hogy a változatlan viszonyok, a francia hegemónia tartós fennmaradását jelenthetik, így felülről bevezetett változtatásokat foganasítottak. Ez Poroszországban hozta a legnagyobb eredményeket, hiszen itt a haladó nemesség

révén a reformoknak voltak támogatói is. 58A katonai vereség a poroszokat rázta meg leginkább, hiszen ez volt a legmilitánsabb állam, Miarabeau szavaival élve: „Poroszország nem hadsereggel rendelkező állam, hanem állammal rendelkező hadsereg.”A katonai kudarc az állam teljes kudarcát jelentette. 59 Felszámolták a jobbágyságot, modernizálták a közigazgatást, s francia minták alapján átszervezték a hadsereget. 60 Oroszországban a reformpolitikát bevezető Szperanszkij mögött nem volt számottevő társadalmi bázis, így itt csak a közigazgatásban jelent meg néhány fontos újítás. 61 Ausztriában Philipp Stadion kancellár vezetett be reformokat, amihez azonban már Anglia biztosította az anyagi alapot. 1809 áprilisában az osztrák-angol egyezmény aláírása 56 Czövek: Fejezetek a hosszú 19.század történetéből 128-129 o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 43. o 58 Czövek: Fejezetek a hosszú 19.század

történetéből 163-164 o 59 Berend T: Válságos évtizedek 24.o 60 Hardenberg reformterve, 1807. szeptember 12 szerk: Diószegi Egyetemes történeti sz gy 68-70 o 61 Szperanszkij reformtervei Oroszországban 1809. szerk: Diószegi Egyetemes történeti sz gy 71-73 o 57 20 megteremtette az ötödik koalíciót. Ez maga után vonta, hogy újra hadiállapot alakuljon ki a franciákkal. Ebben a háborúban az osztrák csapatok kezdetben meglepő sikereket tudtak felmutatni, de aztán újra Napóleon győzedelmeskedett, s a Habsburg dinasztia a schönbrunni béke elfogadására kényszerült. Elvesztette Tirolt, Isztriát, Dalmáciát s Galícia egy részét 62 Tirolban azonban Andreas Hoffer vezetésével fegyveres ellenállás bontakozott ki, ami egy időre képes volt kiszorítani a francia csapatokat. Bár ezt a mozgalmat gyorsan sikerült elfojtani, s a porosz katonatisztek által végrehajtott rajtaütések sem voltak számottevőek, mégis a változás szelét hordozták

magukban. A spanyol felkelést azonban már egy 300 ezer fős sereg sem tudta leverni. A fegyveres ellenállási mozgalomban közös volt a francia ellenesség, és az éppen a francia hadsereg által is terjesztett nacionalista eszmék hatása. 63 S míg nem rég még a bonapartista propaganda a nemzetek szabadságának terjesztőjeként, felszabadítóként hirdette magát, most a napóleoni diplomácia a dinasztizmus eszközéhez fordult, hogy erősítse pozícióit. 64 Napóleon egy orosz hercegnőt szeretett volna feleségül venni, de visszautasították. 1810-ben feleségül vette a Habsburg hercegnőt, Mária Lujzát Az, hogy a kontinens legrégebbi dinasztiája hajlandó volt rokonságba keveredni a nem rég még csak „korzikai jöttmentnek” titulált Bonapartéval, nem csak a vesztes háború következménye. Bécsben új politikus befolyása nőtt meg, a rendkívül tehetséges korábbi párizsi követ, Metternich személyében. 65 A kiváló diplomata jól ismerte

Napóleont, s a pillanatnyi erőviszonyok alapján a franciákkal történő mind szorosabb együttműködést javasolta. Mindezt természetesen nem szeretetből, meggyőződésből tette, hanem egyszerűen tisztában volt Franciaország erejével, illetve Ausztria gyengeségével. Napóleon megtöréséhez nem volt elég Anglia szívós ellenállása, vagy a nemzeti mozgalmak fegyveres ereje, a katonai győzelem kivívásához egy katonai nagyhatalomra volt szükség. S ez nem lehetett más, mint Oroszország A tilsiti béke után ugyan az oroszok és a franciák szövetségesek voltak, de ez nem tartott túl hosszú ideig. A cár nem avatkozott be Ausztria oldalán 1809-ben de a franciákhoz fűződő viszony gyorsan romlott. Az orosz gabonát nem lehetett exportálni, mivel azt főleg angol hajókon, s részben Angliába szállították. A kontinentális zárlat elvágta a nemességet legfőbb bevételi forrásától, a gabona kiviteltől, hiszen a gabona exportőrnek számító

franciák nem tartottak igényt az 62 Lefebvre: Napóleon 369. o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 47. o 64 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 48. o 65 Lefebvre: Napóleon 372. o 63 21 orosz feleslegre. A francia ipar, pedig egyszerűen képtelen volt kielégíteni az orosz piaci igényeket. 66 Amikor Napóleon bekebelezte az Oldenburgi Hercegséget, betelt a pohár, hiszen a herceg I. Sándor sógora volt A cár 1810-ben megnyitotta kikötőit az angol hajók előtt, alapjaiban rengetve meg a kontinentális zárlat intézményét, elvégre a legnagyobb területű európai állam vált ki belőle. Ezt a nyílt provokációt Napóleon nem tűrhette el, végül is Anglia legyőzésére ez a zárlat látszott számára az egyetlen esélynek, s miután Európa urának tekintette magát csak is fegyveresen, állíthatta helyre tekintélyét a szárazföld egyetlen tőle független nagyhatalmával szemben. A franciák hadianyagot és csapatokat

halmoztak fel lengyel területeken, nyíltan készültek a hadi állapotra. Diplomáciai aktivitásuk is fokozódott, a poroszoktól és az osztrákoktól csapatokat csikartak ki az orosz ellenes hadjárathoz. Metternich azonban értesítette Szentpétervárt, hogy az osztrák erők csak kényszer hatására vonulnak fel, s nem lesznek túl lelkesek a harcok során, ezzel mintegy biztosította magát, az egyébként általa sem remélt orosz győzelem esetére is. Az orosz külpolitika is igyekezett kedvezőbb viszonyokat kialakítani a most már elkerülhetetlen háború kezdetére, gyorsan békét kötött az Oszmán Birodalommal, Besszarábia mellett a törökök semlegességét is megszerezve. 1812-ben a Napóleon által kinevezett svéd trónörökössel, sikerült francia ellenes katonai megállapodást kötni. Ugyan ennek az évnek áprilisában az oroszok ultimátuma a háború kirobbanását jelentette. A napóleoni Grand Armée júniusban betört orosz földre Az orosz

halogató taktikának, s a kemény télnek köszönhetően a Nagy Hadseregből szinte semmi sem maradt. 67 A francia katonai fölény megszűnt létezni, a kontinens országai nem hittek a szemüknek. Ez azonban nem jelentette, hogy nem is cselekedtek, a poroszok azonnal szövetségre léptek az oroszokkal, amit 1813 elején vetettek papírra. Oroszország a harc folytatása mellett döntött, főleg I. Sándor személyes becsvágyának köszönhetően, aki háttérbe szorította a konzervatív, a háború befejezését óhajtó köröket. Angliával kiegészülve létrejött a hatodik koalíció 68 A francia császár 1813 tavaszára új hadsereget állított fel, s a szövetségesek elé vonult. Átmeneti erőegyensúly jött létre. Ebben a helyzetben, lépett színre, mint közvetítő Metternich Aki tartott a franciák teljes összeomlásától, s az orosz befolyás túlzott megerősödésétől, ennek 66 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 48.o Kennedy: A

nagyhatalmak tündöklése és bukása 131. o 68 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 51. o 67 22 megfelelően enyhe feltételeket szabott Napóleonnak. 69 Bonaparte azonban ezeket nem tudta elfogadni, az általa létre hozott rendszer katonai győzelmein alapult, azok nélkül elvesztette azt a támaszt, ami nélkül nem létezhetett. Egyetlen esélye, a győzelem volt, így nem született megállapodás. Metternich csatlakozott a francia ellenes szövetséghez 1813 októberében a népek csatájában a koalíció csapatai döntő győzelmet arattak. 70 1793 óta elsőként léptek ellenséges csapatok francia földre, Metternich a természetes határokat ajánlotta fel, de Bonaparte ezt is visszautasította. Ezek után a francia ellenes nagyhatalmak, leszögezték céljaikat: Franciaországot régi határai, mögé kell kényszeríteni, s az általa meghódított országok függetlenségét vissza kell állítani. Kilátásba helyezték, hogy a négyes szövetség

a győzelem után is együtt működik. A szövetségesek elfoglalták Párizst, Napóleon lemondott 1814. április 6-án, Mária Lujzával közös fia javára I Sándor eleinte még hajlandónak mutatkozott, ezen utódlás elfogadására, mivel tartott attól, hogy a Bourbonok uralkodása ismét káoszba sodorja az országot. Némi szimpátiát még a Habsburgok részéről is remélhetett Napóleon gyermeke, a rokonság miatt, de a győzelmi mámor a bonapartizmus teljes elsöprését kívánta. Talleyrand pedig a legitizmusra hivatkozva elérte, hogy a Bourbon XVIII. Lajos kerüljön a trónra Az új király alá írta a párizsi békét, Napóleont Elba szigetére száműzték.71 A bécsi kongresszus A bécsi kongresszus a világtörténelem legnagyobb hatású diplomáciai eseményei közé tartozik, akárcsak a vesztfáliai vagy a versailles-i békerendszerek, hiszen hosszú időre meghatározta az európai kontinens sőt az egész világ sorsát. Az 1792-1814-15-ig tartó

háborúskodás után természetes volt, hogy mindenki a békét, illetve annak hosszú távú megalapozását várta el. Ez mindegyik tárgyalófél számára egyértelmű volt A napóleoni háborúkat közvetlenül lezáró első párizsi béke (1814. május 30) titkos cikkelyében döntöttek arról, hogy a kontinens, általános hossz távú rendezéséről majd Bécsben döntenek. Magát a találkozót sem ilyen hosszúnak, sem ilyen meghatározóan fontosnak nem tervezték, csupán a párizsi béke megerősítésére szánták. 69 Lefebvre: Napóleon 651. o Czövek: Fejezetek a hosszú 19.század történetéből 134 o 71 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 53. o 70 23 Összesen több mint kétszáz küldött és a kíséreteikhez tartozó több ezer személy érkezett nem csekély gondot okozva az ellátásukért, szórakoztatásukért felelős Ausztriának. Ez a szórakoztatás oly jól sikerült, hogy a tanácskozás a „Táncoló Kongresszus”

megnevezést kapta, hiszen a küldöttségek tagjainak többsége csak a szórakozással törődött, a véget nem érő bálokon mulatta az időt. A győztesek ünnepelték győzelmüket Annál is inkább, mert a kongresszuson nagy közgyűlések, minden résztvevőt felvonultató plenáris ülések nem voltak. Felállítottak tíz olyan bizottságot, amely gyakorlatilag csak részletkérdésekkel foglalkozott. A kis államok képviselői itt foglalhatták el magukat úgy érezvén, hogy aktív szereplői ennek a nagy diplomáciai eseménynek. Pedig valójában a négy nagyhatalom döntött minden fontos kérdésben. Ezt az 1814 szeptember 22-i határozatokban meg is erősítették, mely szerint a területi változtatások joga kizárólag őket illeti. Igaz Talleyrand rendkívüli diplomáciai érzékének és tapasztalatának köszönhetően az úgynevezett nyolcak bizottságában helyet kapott a francia mellett Spanyolország, Portugália, és Svédország is. 72 A porosz

küldöttség vezetője Hardenberg herceg, Angliából Castlereagh, aki 1812 óta külügyminiszter legfőbb célja az orosz kontinentális hegemónia megakadályozása vagyis a régi brit egyensúly politika érvényre juttatása. 73 Anglia nem akarta a francia ellenfelet oroszra cserélni, illetve fontos célnak számított a napóleoni korszakban megszerzett gyarmati területek megtartása. Természetesen Franciaország meggyengítése és elszigetelése szintén fontos célkitűzés volt. Ausztriát Metternich herceg képviselte, aki az egész kongresszus meghatározó személye volt. 1801-től már a Habsburg Birodalom diplomáciájának szolgálatában állt Előbb Berlinben, majd Párizsban volt nagykövet. A Napóleonnal fenntartott szinte minden napos kapcsolat során bizonyította képességeit, olyannyira hogy 1809-től már a Habsburg Birodalom külügyeinek irányítója. Sikerességét mutatja, hogy 1817-ben már főminiszterré nevezik ki. A bécsi kongresszus

alaprendszerének kidolgozója, a rendezési elvek meghatározója is ő volt. Alapvetően a XVIII század elveit alkalmazta, az akkori úgynevezett klasszikus diplomácia fogalomkörében gondolkodott, vagyis számára a dinasztiák, az Isten kegyelméből uralkodók, a legitimitás elve volt a meghatározó, nem tudott mit kezdeni a nemzet fogalommal. Természetesen mindenképpen a lehető legnagyobb mértékben megpróbálta erősíteni a Habsburg Birodalom helyzetét s tisztában volt azzal is hogy a 72 73 Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren. 25o A 19.századi egyetemes történelem szerk Vadász Sándor 27o 24 Habsburg Birodalomra, ráadásul egy erős birodalomra mindenkinek, vagyis mindegyik vele tárgyaló nagyhatalomnak szüksége volt. 74 Míg Angliát, Poroszországot, és Ausztriát hivatásos politikusok, illetve diplomaták képviselték, a tárgyalásokon valójában nekik volt meghatározó szerepük, addig orosz részről I. Sándor cár volt az,

aki vezette a tárgyalásokat Az ekkor még mindig fiatal uralkodó nagyon összetett személyiség volt. Már gyermekkorában megismerkedett a felvilágosodás eszméivel és bizonyos szintű liberalizmus is jellemezte. Megfigyelhető volt, egy erős küldetéstudat, szerette volna eljátszani a döntőbíró szerepét, de megnyerhető volt humanitárius eszméknek is. Hiúsága ellenére meggyőzhető, befolyásolható ember volt, ami majd ha nem is könnyen de Metternichnek sikerült. 75 Ő nem akarta Franciaországot különösen meggyengíteni, hiszen egy gyenge francia állam nem tudta volna kellő mértékben ellensúlyozni Angliát. Munkáját a kongresszuson Nyugat- Európából származó diplomaták segítették. Például; Nesselrode és Pozzo de Borgo. A négy nagy mellett, a vesztes Franciaországot képviselő Talleyrandnak sikerült komoly szerepet kivívnia a kongresszus után. 76 A kiindulópont az első párizsi béke volt, ahol határoztak az 1792-es francia

határok visszaállításáról, illetve Itália egy részéről, de a legtöbb kérdés mégis Bécsre várt. A győztesek kísérletet tettek, hogy a hatalmi kapcsolatokból kizárják az erőszak elvét. Ennek feltétele egyensúly létrehozása a kontinensen. Megpróbálkoztak olyan rendszer kimunkálásával, amely a jövőbeni vitás kérdéseket nemzetközi egyezményekkel, nemzetközi fórumokon rendezné. Alapelvként jelent meg, a Talleyrand által elfogadtatott legitimitás elve, amely a franciák számára konkrétan azt jelentette, hogy a szövetségesek nem Napóleonnal, és nem magával a francia nemzettel álltak hadban. S a Bourbonok visszajuttatása a hatalomba egy általános rendezési elvet adott, amelyhez többnyire igyekeztek alkalmazkodni, vagyis a Napóleon által elűzött dinasztiákat visszaültették trónjaikra. Ettől az elvtől csak konkrét nagyhatalmi érdekek esetén tértek el. Oroszország és I Sándor cár úgy gondolta, minden joga és

lehetősége is megvan ahhoz, hogy érvényre juttassa kontinentális hegemóniára irányuló törekvéseit. Ez együtt járt a nagyarányú területi növekedéssel, de közben elismerték Anglia tengerek feletti hegemóniáját. Követeléseik alátámasztásaként olyan érveket sorakoztattak fel, amelyek valóban nyomósaknak tűntek; például az orosz hadsereg volt az, amely megtörte Napóleont 74 Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren 26.o Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren 26.o 76 Czövek: Fejezetek a hosszú 19. század történetéből 142o 75 25 először, annak oroszországi hadjárata során, majd a szövetségesek legnagyobb létszámú hadseregét biztosították a Franciaország elleni hadjáratban is. Az orosz csapatok Franciaországban állomásoztak és annyira messze jutottak nyugatra, mint még soha a történelemben és a jövőben sem lesz erre példa. Talán a II világháború vége hasonlítható az oroszok számára ennyire

előnyös helyzetnek. 77 Két nagy csoportosulás jött létre: az egyik az orosz-porosz, akik a lehető legnagyobb területi nyereség elérésére törekedtek, a másik, pedig az angol-osztrák, amely csoporthoz Franciaország is csatlakozott. Céljuk az orosz előrenyomulás feltartóztatása volt Az oroszok nagy arányú területi gyarapodása csak úgy valósulhatott meg, ha megsértik a legitimitás elvét, amelynek legfőbb védnöke éppen a cárizmus volt. Az ellentmondás feloldását úgy próbálták feloldani, hogy azon dinasztiáktól megvonták legitimizmus védőpajzsát, amelyek úgymond méltatlanná váltak a dinasztikus törvényességre, amiért kitartottak Napóleon mellett. Ilyen volt például Napóleon egyik legtovább kitartó szövetségese a Szász uralkodóház. Szászországot I. Sándor Poroszországnak akarta adni Lengyelországi területi veszteségeiért kárpótlásként. Ugyanis az orosz igények a teljes történelmi Lengyelországra vonatkoztak

Ausztriának Galíciáért német területeken ígértek kárpótlást. Oroszország Európában egy körülbelül Franciaország nagyságú területtel gazdagodott volna, amely természetesen mindegyik nagyhatalomban komoly nyugtalanságot keltett. Ebben a lengyel ügyekben közvetlenül érintett Poroszország és Ausztria, valamint a kontinentális egyensúly fenntartásában érdekelt Anglia is egyetértett. 78 Franciaország kapcsán az oroszok a legitimitás talaján álltak. Nem akarták a vesztes nagyhatalmat területileg megcsonkítani. Ennek több oka is volt; részben nem volt reális esély arra, hogy francia csapatok nyomuljanak be újra az orosz birodalom területére, tehát közvetlen veszélyt a cárok számára az újra hatalomra kerülő Bourbonok országa nem jelenthetett. Az oroszok számára is egyre inkább Anglia jelentette azt a gátat, amelyet el kellett volna távolítani, vagy legalábbis vissza kellett volna szorítani, hogy európai hegemón törekvéseik,

illetve a régi álom, a tengerszorosok kérdése az oroszok számára megnyugtatóan rendeződjön. De gyarmati kérdésekben is Ázsia területén elérték egymás érdekszféráit. Például Perzsia, vagy az oroszok által csak óhajtott India esetében. Az orosz diplomácia nem akart erős ütköző államokból létrehozott övezetet létrehozni a franciák körül, hiszen ez szükségszerűen csökkentette volna, például a német területekre 77 78 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada. 55o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada. 56 o 26 történő orosz beavatkozás lehetőségét. Franciaországra szükség volt, mint Anglia lehetséges ellensúlyára. Az előadott orosz tervezetre az angol diplomácia válaszolt a legnagyobb hevességgel. Annak ellenére, hogy számára a legfontosabb kérdésekben már a kongresszus megnyitása előtt megállapodás született. Olyan, tengeri hatalmát alapvetően befolyásoló stratégiai pontok

tulajdonjogát ismerték el, mint például Málta, Helgoland, Ceylon, Fokföld. 79 Mindez azonban mit sem ért volna, ha a kontinensen nem tudják kellőképpen korlátozni Franciaországot és megakadályozni Oroszország túlzott hatalmi előrenyomulását. Az orosz előrenyomulás már Nagy-Britannia tengeri és gyarmati pozícióit fenyegethetné és a két kulcsfontosságú város Antwerpen és Konstantinápoly is veszélybe kerülhetne. Castlereagh a már Pitt által kidolgozott programot vetette fel, vagyis Franciaországot az eredeti határai közé kell szorítani, akár a kisebb területi csonkítások is elképzelhetőek, miközben olyan szomszédokat kívánt, amelyek képesek megakadályozni a franciák hódító törekvéseinek feléledését. A közép-európai határváltozások kérdésében Castlereagh azonnali és nagyon határozott vétót jelentett be, nem járul hozzá Lengyelország Oroszország általi annektálásához, bár ennek megakadályozására konkrét

tervvel még nem rendelkezett. 80 Nagy kérdés volt, hogy az orosz hegemón törekvések, vagy az angol egyensúlypolitika valósul e meg. Tulajdonképpen ez vált a bécsi kongresszus legfontosabb kérdésévé S itt Angliának nagy szerencséje volt, ugyanis Oroszország túlzott magabiztossága, I. Sándor gőgje a kezére játszott. Oroszország ahhoz, hogy érdekeit érvényesítse nem látta szükségét különösebb taktikázásnak. Anglia viszont a kontinens kérdéseiben régtől fogva diplomáciai megoldásokra volt kényszerítve. Ezt az a régi helyzet is elősegítette, hogy viszonylag gyenge szárazföldi hadsereggel rendelkezett, így mindig is szüksége volt szövetségesekre. Ezúttal is a régi hagyományokat követte, szövetségeseket keresett. A lengyel ügy miatt Castlereagh, illetve segítői számítottak Ausztria és Poroszország támogatására. Metternich már a napóleoni hadsereg oroszországi veresége óta tartott az orosz nagyhatalom

megerősödésétől. Ráadásul a lengyel kérdésben a Habsburg Birodalom területére tartottak igényt. Anglia, az angol politikusok számára Metternich és Ausztria fontos szövetségesnek számított, s ezt, akkor is kinyilvánították, amikor a Habsburgok komoly kedvezményeket kaptak Itáliában. Ráadásul a Catlereagh által felvázolt megoldás a német kérdésben, vagyis a két német állam, Ausztria és Poroszország megerősítése is előnyösnek tűnhetett Metternich számára. 79 80 Czövek: Fejezetek a hosszú 19. század történetéből 145 o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada. 56 o 27 A porosz vezetés, III. Frigyes Vilmos és Hardenberg is fogadókészséget mutatott az angol közeledésre, részben az angolok német kérdésben tanúsított véleménye miatt, másrészt a már porosz tulajdonnak tekintett lengyel területekről sem szívesen mondtak volna le. Az angoloknak tehát sikerült szövetségeseket találniuk. Castlereagh,

Metternich és Hardenberg közösen lépett fel, felszólítva I. Sándort mérsékelje lengyelországi igényeit Az orosz reakció azonban a klasszikus diplomácia szabályaihoz szokott európai politikusok számára, megdöbbentő durvasággal utasította vissza a javaslatot. I Sándor túlságosan is bízott pozícióiban és továbbra is nagy jelentőséget tulajdonított a Napóleon elleni győzelem során kivívott orosz érdemeknek. Jellemző módon a poroszok azonnal meghátráltak, faképnél hagyva a másik két államot. 81 A poroszok túlságosan élénken emlékeztek még, milyen is volt egyedül szembe nézni a franciákkal, így nem akartak szembehelyezkedni az oroszokkal. Metternichnek olyan durvaságokat, gorombaságokat kellett elviselni, mint annak idején párizsi követként Napóleontól. Akár csak akkor, most sem, gorombasággal válaszolt, csak néma tudomásul vétellel. Ez azonban egyáltalán nem jelentett beleegyezést Ennek ellenére az angol-osztrák

diplomácia lebénult és képtelen volt elmozdulni a holtpontról. Amit az is nehezített, hogy I Sándor és Metternich hónapokig nem állt szóba egymással. Nagy szükség volt közvetítőkre, olyanokra, akik nem feltétlenül a politikában vívták ki tekintélyüket. Azonban mindenki számára nagy tekintéllyel rendelkeztek, így például angol részről a portugáliai és spanyolországi harcok hőse, a hamarosan csak waterloo-i győzelméről legendává váló Wellington hercege illetve az osztrákoktól az I. Sándor által is nagyra becsült Radetzki tábornok közvetített és próbált közelíteni a megmerevedett arcvonalak között. Azonban nekik sem sikerült komoly elmozdulást elérni. Ehhez Európa talán legnevesebb diplomatájára, Talleyrandra, és az ő megoldási javaslatára volt szükség. Miközben I Sándor segítségével sikerült elismertetnie Franciaország 1792-es határait, illetve a legitimizmus elveinek felvetésével egyfajta eszmei alapot

teremtett a kongresszus számára. Most lehetőséget látott, hogy az angol-orosz szembenállásból valamilyen haszonra tegyen szert országa számára. Meg lehetett szüntetni Franciaország elszigeteltségét, bár a lengyel területek felosztásának vitájáról a kezdetektől alapos ismeretekkel rendelkezett, addig nem „ártotta” magát az ügybe, míg Anglia és Ausztria kilátástalan helyzetbe nem jutott. 81 Czövek: Fejezetek a hosszú 19. század történetéből 143o 28 Javaslata egyszerű, de egyben zseniális. Anglia és Ausztria az oroszok tervét úgy hiusítsa meg, hogy katonai szövetségre lép Franciaországgal. Castlereagh és Metternich számára nem kis örömet okozott az öreg francia felvetése. 1815 januárjában meg is kötötték a bécsi titkos szerződést, amely Oroszország ellen irányult. 82 A kialakuló patthelyzetet egy váratlan esemény mozdította ki a holtpontról. Március 7-én érkezett Bécsbe a hír, hogy Napóleon újra

Franciaországban van. A száműzött uralkodó valóságos diadalmenetben érkezett Párizsba de pontosan tudta, hogy sorsa a francia határok mentén felsorakozó hatalmak seregeitől függ. Megpróbálta őket békés szándékairól meggyőzni, megpróbálta megosztani őket. Ehhez egy véletlenül megszerzett dokumentum segítette, a menekülő XVIII. Lajos egyszerűen íróasztalán felejtette a bécsi titkos szerződés egyik példányát, amit Napóleon azonnal eljuttatott I. Sándorhoz, bizonyítván a Bourbonok és Habsburgok hálátlanságát. Egyik terve sem válhatott valóra Az újra felbukkanó Bonaparte olyan rémképet festett fel a kongresszus résztvevői számára, hogy ellentéteik egy csapásra elsimultak. 83 Az újabb háborút még aznap elhatározták, ahogy tudomást szereztek az elbai száműzött partraszállásáról. A nyolcak deklarálták, hogy Bonapartét „a világbéke feldúlójának” tekintik, gyakorlatilag törvényen kívül helyezték.

Napóleon ajánlatait I Sándor figyelmen kívül hagyta Március végén megszületett a hetedik koalíció, csaknem egymillió katonát sorakoztatva fel. A háborús viszonyok felgyorsították a tárgyalásokat, rendeződött Itália kérdése és a német ügy is rendeződni látszott. Az angolok lemondtak arról az elképzelésükről, hogy az egykori kis német államok többségét Ausztria és Poroszország kebelezze be. Szükség volt a kis német államok segítségére Napóleon ellenében, akik természetesen önállóságuk szavatolását kérték cserébe, ráadásul az angolok nagy támasza, Metternich is jobban örült a kis német államoknak, mint egy túlságosan nagy Poroszországnak. A német széttagoltság az orosz diplomácia érdekében is állt, hiszen ez megkönnyíthette a cár számára befolyása kiterjesztését. A kisebb államok eleve kiszolgáltatottabbnak tűntek fel, I. Sándor szemében, s a két német nagyhatalom túlzott megerősödéséből

származó, számára hátrányos következményekkel sem kellett számolnia. 1815.június 9-én aláírták a kongresszust lezáró jegyzőkönyvet, az Act Finale-t Hét hatalom írta alá, a négy nagy, Anglia, Ausztria, Poroszország és Oroszország, rajtuk kívül 2 szövetséges Svédország és Portugália, a Bourbonok Franciaországa. Spanyolország 82 83 Nógrádi: Talleyrand. 96o Kosáry: História 8.o 29 elégedetlenségét kifejezve csak később, két év múlva járul hozzá a megállapodáshoz. A kis országok csak később és egyenként írhatták alá a szerződést. 84 Az Act Finale 121 cikkelye Törökországot leszámítva valamennyi európai államra vonatkozott. 85 A bonyolult, nagy terjedelmű dokumentumban megfigyelhetőek a hatalmi törekvések, s azok eredményei. Engedtek az angolok is, az oroszok is, Castlereagh lemondott a hatalmas Poroszországról és Ausztriáról, I. Sándor pedig arról a tervéről, hogy Franciaország szomszédságában

jelentéktelen kis államokat hozzanak létre. Franciaországot megerősített ütközőállamokkal övezték. Hollandiát Belgiummal erősítették meg, a poroszok jelentős rajnai tartományokat kaptak, megerősítették Genovával a Szárd Királyságot. Svájc semlegességét szavatolták A lengyel kérdésben is kompromisszum született bár kezdetben az oroszok egész Lengyelországot akarták, később engedményt tettek, de még így is a lengyel földek legnagyobb részéhez ők jutottak. Igaz, hogy a poroszok és a Habsburgok korábbi lengyelországi birtokait elismerték. Anglia gyarmati szerzeményeit ismét megerősítették (Málta, Helgoland, Ceylon és Fokföld). Mind Poroszország, mind Ausztria visszakapta azokat a területeket, amelyeket az 1795-ös Franciaországgal kötött békében elveszített. Poroszország Vesztfáliát és Poznánt, Ausztria Lombardiát, Tirolt, Voralberget, Karinthiát és Krajnát. Poroszország átengedte az oroszoknak lengyel

területei egy részét, így Varsót és környékét, kárpótlásként a Szász Királyság északi felét kapta és a területébe beékelődő addig svéd birtoknak számító Pomerániát. Angol nyomásra újabb rajnai tartományokat kapott, például Köln vagy Aachen. Vesztfália területét is megnövelték A Habsburg Birodalom restaurációja területi szempontból nem volt teljes, hiszen az egykori osztrák Németalföld, Hollandiáé lett. Az új és erős Németalföldi Királyság Anglia kívánsága volt, amiért kárpótlást nyújtott a Habsburgoknak, főleg Itáliában. Ausztriához csatolták Velencét, Isztriát és Triesztet. Habsburg hercegek kerültek Toscana, Párma, Modena élére, ezzel biztosítva a Habsburg befolyást Közép-Itáliában. Ausztria bekebelezte még Dalmáciát és Salzburgot is. A kongresszuson, az egykori független Lengyelországra, mintegy emlékeztetőként megalakították a Krakkói Királyságot. Elismerték, Oroszország korábban

megszerzett területeit, Besszarábiát és Finnországot, utóbbiért cserébe a svédek Norvégiát kapták Dániától. 84 85 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada. 59o Czövek: Fejezetek a hosszú 19. század történetéből 145o 30 Az oroszok ígéretet tettek, hogy Lengyelországnak alkotmányt adnak és csak egyfajta perszonálunió lesz a két ország között. 86 Az Act Finale nemcsak a területi kérdéseket rendezte, hanem igyekezett a nemzetközi élet számos kérdésében hosszú távú megoldást találni. Ezek közül kiemelkedő a diplomáciai képviselők rangját szabályozó rendelkezés, tisztázva a diplomáciai képviselők hierarchiáját. 87 A záróokmány aláírása után néhány nappal Waterloo-nál Napóleon végső vereséget szenvedett, s hamarosan Szent Ilona szigetére száműzve, végleg kikerült a nagy politika látóteréről. Legyen bármilyen aprólékos, átgondolt vagy akár a lehető legkiválóbb egy rendezés, az

önmagában alig ér valamit, ha nem állítanak fel garanciákat, a létrehozott viszonyok biztosítására. Az Act Finale garanciáit az angolok és az oroszok is másképp képzelték Az oroszok hajlottak egy olyan megoldásra, amely aktívan beleszólt volna az országok belügyeibe. Egyfajta mindenható szervezetet megformálva, az angolok viszont kizárólag Franciaország esetleges, revans vágyait akarták megakadályozni és nem akartak Európa csendőrei lenni, miközben ez a szerep az oroszoktól nem állt távol. Szerintük minden megmozdulás veszélyezteti a Bécsben lefektetett elveket, ezért a nagyhatalmaknak csírájukban kell elfojtani azokat. Végül két megoldás is született. Az egyik a Szent Szövetség, a másik az úgynevezett „négyes” szövetség. 1815. szeptember 26-án az orosz, a porosz s az osztrák uralkodó aláírja a Szent Szövetséget, amely a keresztény erkölcs elvei alapján a „Szentírás igéi szerint” kívánta biztosítani a

békét és biztonságot Európában. A három uralkodó, I Sándor, I Ferenc és III Frigyes Vilmos az elszakíthatatlan testvériség szálaival kötődött egymáshoz. 88 Elhatározták, hogy megvédik a vallást, a békét és az igazságot, egymásnak segítséget nyújtanak, alattvalóikhoz való viszonyukat a családfő-gyermek kontextusban képzelték el, természetesen az igazság, saját igazságuk volt. A szövetséghez való csatlakozást lehetővé tették azoknak, akik elfogadták a lefektetett elveket. Rövid idő alatt Európa valamennyi uralkodója csatlakozott három kivételével Anglia alkotmányára hivatkozott, miszerint a parlament beleegyezése nélkül, az uralkodó nem köthet, ilyen nagy jelentőségű nemzetközi szerződést, ugyanakkor a Szent Szövetség az uralkodók személyes társulása volt. Valójában Anglia társadalmilag és politikai 86 Kincses: Diplomáciatörténet. 80-81o Kincses: Diplomáciatörténet. 81o 88 A Szent Szövetség

alapokmánya, 1815 szerk.: Diószegi Egyetemes történeti sz gy 83-84o 87 31 berendezkedésében is messze előtte járt Európának. Az elmaradott abszolutisztikus, feudális vonásokkal terhelt Európát tulajdonképpen lenézték. Így az ő elképzeléseikbe az országok állandó felügyeleteivel foglalkozó szövetség nem igazán fért bele, ráadásul mindig is megvolt a brit politikában egyfajta különállás, elszigetelődés a kontinenstől, egy nagy általános szövetségtől még mindig tartott a brit politika. 89 Nem lépett be a pápa sem, annak ellenére, hogy a szerződést aláíró nagyhatalmak segítették vissza a világi hatalmát jelképező egyházi fejedelemségbe, ráadásul a szövetség magára a Szent Írásra hivatkozott. A pápa azt kifogásolta, hogy a Szent Szövetség alapokmánya nem tesz különbséget a különböző keresztény felekezetek között. A három alapító ország és annak vezetői közül az oroszok ortodox vallásúak, mely

felekezetet a pápa szakadárnak tartott. A protestáns poroszokat eretnekként kezelte Egyedül a katolikus Ausztria volt számára elfogadható. Az oszmán birodalom, vallási különbözősége miatt eleve ki volt zárva a csatlakozásból. A legtöbb európai uralkodóban azonban jóleső biztonságérzetet keltett a szövetséghez való csatlakozás. Különösen igaz ez azon uralkodókra, amelyek a francia forradalom vagy Napóleon miatt elvesztett trónjukat most kapták vissza. A bécsi rendezés másik garanciája az 1815. november 20-án aláírt „négyes” szövetség, amely elsősorban az angol álláspontot képviselte, miszerint Európa békéjét leginkább Franciaország veszélyeztette. A szövetségesek közös fellépésére elsősorban a franciák ellenében lenne szükség. Megállapodtak, hogy újra találkoznak, s akkor megtárgyalják azokat az ügyeket, amelyeket közös érdekükbe vágónak tekintenek. 90 A mai magyar szakirodalom meglehetősen egyöntetű

abban, hogy felhívja a figyelmet a korábbi megítélés helytelenségére. Sokáig a Szent Szövetség kapott ugyanis eltúlzott szerepet a történelemírásban. A négyes szövetségre történészeink sokáig alig-alig fektettek hangsúlyt Ez ellen szót emel Kosáry Domokos, aki egyszerűen csak a cár „fellengzős felhívásának” minősíti azt, s helyteleníti a korábbi „Szent Szövetségi rendszer” megnevezést, a négy nagyhatalom 1815. november 20-i szerződését tartva meghatározónak a bécsi kongresszust követő évtizedekben. 91 Niederhauser Emil szerint is az Act Finale rendszerét a négyes szövetség és nem a Szent Szövetség védelmezte. Ugyanakkor elfogadja a Szent Szövetségi rendszer elnevezést az 1815-1848 közötti időszakra, mint már viszonylag széles körben 89 Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren. 30o Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren. 30o 91 Kosáry. História 8o 90 32 elterjedt megnevezést. Ennek a

rendszernek a jelképét Metternichben látja, az ő szerepét hangsúlyozza ki. 92 Diószegi István is inkább jelképesnek tekinti magát a Szent Szövetséget („lelkek fölötti uralom”), de a következő időszak meghatározó szereplőjeként a négyes szövetséget tekinti. 93 Majoros István mindkettőt a bécsi kongresszus garanciájaként említi. Különbséget leginkább abban tesz, hogy a Szent Szövetséget mint cári kezdeményezést az orosz felfogás alapján létrejött megoldási lehetőségként látja, a négyes szerződésben pedig az angol elképzeléseket látja megtestesülni. 94 A görög szabadságharc A bécsi kongresszuson kialakított európai rendszer első nagy próbatétele a görög szabadságharc. A bécsi kongresszus nagyhatalmai itt kerültek először éles helyzetben szembe egymással. A görög szabadságharc olyan kérdéseket vetett fel, ami kikezdte a „Szent Szövetséginek” nevezett rendszer alapjait és újra felidézte a rendszert

szavatoló nagyhatalmak közötti érdekellentéteket. A korábbi itáliai, spanyolországi problémák gyorsan elrendeződtek, még a latin-amerikai államok függetlenségi harcából kibontakozó nemzetközi feszültséget is viszonylag gyorsan sikerült rendezni. A hellének ügye viszont, mintegy évtizedes feszültségforrást jelentett a kontinens nagyhatalmai között, elvégre majd valamennyi meghatározó állam érintettnek érezhette magát. Tekintsük át a görög szabadságharc okozta konfliktus, gyökereit! Az Oszmán Birodalom a XVIII. század eleje óta hanyatló hatalom, amely súlyos válsággal küzdött. A központi irányítás meggyengült, a gazdaság is válságban volt, azonban a nagy birodalom egyes vidékei komoly prosperitást éltek meg. Ilyen területnek számított az Égei-tenger partvidéke. 92 Niederhauser: Kelet-Európa története. 115o Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada. 62o 94 Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren.

30-31o 93 33 Az ókori Hellász területének görög lakói elsősorban a fellendülő tengeri kereskedelem következtében váltak mind jelentősebb tényezővé a birodalmon belül. A kereskedelmi hajózás újabb kori fellendülését nagy mértékben elősegítette a Napóleon által bevezetett kontinentális zárlat idején kialakuló csempészet. A középkor óta az Oszmán dinasztia fennhatósága érvényesült ezen a vidéken. A görögök megőrizték, mint összekötő kapocs saját nyelvüket és vallásukat, az ortodox hitet. Különösen az utóbbi biztosította, hogy az iszlám vallás és vele együtt a Török Birodalomba történő beolvadás ne történjen meg. Az ortodox egyház számos kiváltságot megőrzött az idegen fennhatóság alatt is és a görög lakosságra a legnagyobb befolyással bírt. Különös helyzetet teremtett, hogy az egyház központja Konstantinápoly, ahol vezetője a pátriárka székhelye található, egybeesett az Oszmán

Birodalom fővárosával, a szultán székhelyével, Isztambullal. A görög nemzeti elkülönülést segítette a középkori önálló államiság tudata. A görög társadalom bizonyos rétegei azonban komoly hasznot húztak az Oszmán Birodalommal történő együttműködésből. Az úgynevezett fanarióták a birodalom közigazgatásában is fontos szerepet játszottak. Intézték a pénzügyeket, beszedték az adókat, diplomáciai tárgyalásokon kezdetben tolmácsként, majd magasabb szinten is dolgoztak. A fanarióták, akik kezdetben csupán nem muzulmán kereskedőként voltak meghatározva, szinte kizárólag a görögségből kerültek ki. Kihasználták, hogy az iszlám vallás korlátokat állít a pénz és hitelügyletek elé, az Oszmán Birodalom kereskedelmének, és pénzügyeinek nagy részét a kezükbe kaparintották. Bevett szokássá vált például, hogy egyes vazallus államokat kibéreltek a szultántól, s ott fejedelemként kormányoztak. A török

fennhatóságon túl is terjeszkedtek, kialakult a görög diaszpóra, Európa majd valamennyi országában telepedtek le görögök. Ők nagy segítséget jelentenek majd a fölkelőknek, mind diplomáciai, mind gazdasági szempontból, illetve a közvélemény befolyása terén is. A XIX. század elején kibontakozott egy új irányzat, amit a Nagy Eszme néven emlegetnek. Eredeti terve a Balkán felszabadítása volt A görög lakta területeken az újjászületési mozgalom kezdetben a nyelvi és kulturális emancipációt, majd a területi elkülönülést, következő lépésfokként a független állam megteremtését tűzte ki célul. Ezt a mozgalmat nemcsak a kereskedelemből meggazdagodott újburzsoázia támogatta, hanem széles néptömegek is rokonszenveztek vele, így a lakosság nagy részét alkotó parasztság tömegei is. Az új függetlenségi mozgalom támaszkodhatott egy már régebben tartó fegyveres ellenállásra, az úgynevezett kleftisz mozgalomra, amelynek

eredeti célja még nem a nemzeti 34 függetlenség kivívása volt, parasztfelkelésként lehet felfogni, amely a nagybirtokok ellen irányult, de volt egy nagyon komoly törökellenes irányvonala is. A Philiké Hetéria vezetői a fegyveres felkelés kirobbantása mellett döntöttek. Ez a mozgalom 1814-ben született Odesszában. Programja, főleg orosz segítséggel létrehozni egy görög államot, melynek fővárosa Konstantinápoly. Tulajdonképpen a fanarióta vezetésre cserélni le a törököket, de a birodalom nagy részét egyben igyekeztek volna tartani. Az orosz támogatás azonban nem teljesen egyértelmű, igaz Kapodisztriaszt az akkori orosz külügyminisztert a mozgalom egyik vezetőjeként tartották számon. Ő azonban nem egy felkeléstől, hanem egy orosz-török háborútól várt megoldást. Az orosz külpolitika, főleg a balkáni kérdésekben, mind komolyabb szerepet szánt a görög származású konzuljainak, diplomatáinak. A felkelés terveit is egy

görög nemzetiségű tábornok, Ypszilanti dolgozta ki, ami a Dunai Fejedelemségek területéről indult volna. A Duna menti harcok kudarcba fulladnak, a román felkelők a görögökben gyűlölt fanarióta uraikat látták, s innentől a Balkán déli részére helyeződik át az események súlypontja. 1821-ben, a kleftiszek fegyveres erejét igénybe véve a Peloponnészoszi félszigeten, akkori nevén Moreában kezdődött a harc, amely kezdetben jelentős sikereket tudott felmutatni. A továbbterjedő lázadás a görögök lakta területek nagy részén elsöpörte a török hatalmat mind katonai, mind közigazgatási értelemben. A felkelők sikereiken felbuzdulva 1822 januárjában kinyilvánították Görögország függetlenségét. A nagyhatalmak reagálását a görög forradalom kirobbanására több tényező is befolyásolta. A bécsi kongresszus alapján mindenféle forradalmi megmozdulás ellen fel kellett lépni. A legitimizmus alapján úgy tűnt, a törvényes

uralkodójuk ellen lázadó görögök ellenséges nagyhatalmi beavatkozással számolhatnak. A leginkább érdekelt nagyhatalom, Oroszország vezetője I. Sándor cár kezdetben egyértelműen elítélte a felkelést és jogosnak mondta a szultán fellépését. Az oroszokkal a török birodalomhoz kapcsolódó ügyekben alapvetően ellenérdekelt Anglia szintén a törökök fegyveres akcióját támogatta. Anglia reagálása azért is fontos, mert uralma alatt tartotta a Ión szigeteket, amelyek hagyományosan a görög világ részét képezték, most azonban az angolok megtiltották a felkelők és a Ión szigetek mindennemű kapcsolatát, sőt az angol flotta átkutatta a görög hajókat ezzel megakadályozva a felkelők fegyverutánpótlását. Ekkor még a közvélemény sem állt annyira a görögök ügye mellé Európában. Ausztria kancellárja, Metternich egyértelműen az Oszmán Birodalom egységes fennmaradása mellett állt ki. 35 Hamarosan azonban a nagyhatalmak

hozzáállásában lassú fordulat érlelődött. Ebben az is szerepet játszott, hogy a Török Porta a bécsi rendezésben nem vett részt, ennek értelmében a bécsi kongresszus határozatai sem vonatkozhattak rá, legalábbis nem olyan súllyal, mint Európa többi államára. A görög szabadságharc ügye az úgynevezett „keleti kérdés” körében volt csak értelmezhető a kontinens diplomatái számára. Több megoldási javaslat is fölmerült Ezek közül a Török Birodalom fönnmaradása volt az egyik, emellett állt ki Anglia is, mert a gyönge Török Birodalom fennmaradása sokkal jobbnak számított, mint valamely rivális nagyhatalom megjelenése a térségben. Itt elsősorban Oroszország jöhetett szóba Anglia legfeljebb olyan reformokat támogatott volna, amelyek a birodalom keresztény lakóinak helyzetén javítanak. A felmerülő másik lehetőség a Balkán felosztása, Oroszország behatolását jelentette volna a térségbe és még egy mérsékelt

orosz területnyerés is, túl közel juttatta volna, a cári hatalmat a tengerszorosokhoz. A harmadik elképzelés szerint az Ottomán Birodalom helyén független kis államok jöttek volna létre. Ez azonban a legtöbb nagyhatalom, így Anglia számára is túlságosan nehezen kezelhető, bizonytalan helyzetet teremtett volna. I.Sándor tekintélyes részben Metternich hatására elítélte a görög felkelést, mindezt a legitimitásra hivatkozva, azonban az orosz hatalmi érdekek érvényre juttatása miatt, a keresztények védelmében lépett föl. Közben a törökök úrrá lettek a birodalom más területein zajló felkeléseken, így mind nagyobb erőket tudtak bevetni a görögök ellen. A törökök, részben a görög függetlenség kikiáltására válaszul felakasztották a konstantinápolyi pátriárkát és Khiosz szigetén mészárlást rendeztek. Ez nagy hatást gyakorolt a nyugati közvéleményre kialakítva a filhellén mozgalmat. A tekintélyes, részben antik

műveltséggel rendelkező nyugati értelmiség mindinkább a klasszikus görög hősökhöz hasonlította a görög felkelőket, akik a barbár-pogány törökök ellenében igazságos harcban, hősiesen védelmezik szabadságukat. A mozgalom olyan hírességeket sorakoztatott fel, mint Goethe, Chateaubriand, Shelley, Delacroix vagy talán a leghíresebb jelképpé váló, 1824-ben a görög ügyért életét áldozó, Byron. A megalakuló filhellén társaságok pénzt, fegyvert küldtek, valamint önkéntesek sora jelentkezett ezzel is támogatva a görög szabadságharcot. A nagyhatalmak azonban nem voltak hajlandóak a görögök támogatására. A veronai kongresszusra a görög küldötteket be sem engedték. 36 Anglia külpolitikája lassan változni kezdett. 1823-ban hadviselő félnek ismerik el a görögöket, sőt 1824-ben már kölcsönt biztosítanak számukra. Az angol politika változását több tényező is befolyásolta. Egyrészt távolodott a Szent Szövetség

hatalmaitól, másrészt a Földközi-tengeri angol kereskedelem megsínylette a görög szigetvilágban zajló mind kíméletlenebbé váló háborút, még inkább a viharos gyorsasággal elszaporodó kalózok tevékenységét. Attól is tartott, hogy az oroszok Anglia ellenében rendezik a görögök ügyét Nesselrode, az orosz diplomácia vezetője három görög fejedelemség megalakításának lehetőségét vetette fel, ezt azonban sem a nagyhatalmak, sem a görögök nem fogadták el. Az oroszok ugyan nagyhatalmi nyomásra egyenlőre lemondtak a Törökország elleni háborúról, ennek lehetősége azonban aggasztotta Angliát. A helyzetet két fontos változás mozdította ki a diplomáciai értelemben vett holtpontról. Ezek közül az egyik Oroszország új cárja, I. Miklós, aki elődje ingadozó, viszonylag könnyen befolyásolható személyiségével ellentétben lényegesen határozottabb az orosz érdekeket erőteljesebben érvényesíteni akaró uralkodónak

bizonyult. 95 I Pál harmadik fiaként nem az uralkodásra, hanem a katonai pályára készítették fel, a katonás jellem uralkodása során is megmutatkozott. A dekabrista felkelés miatt kifejezetten gyanakvóvá vált, mindennemű forradalom, vagy lázongás ellenfelévé. A másik tényező, II. Mahmud szultán, aki a katonai megoldást úgy próbálta siettetni, hogy Egyiptom kormányzóját, az albán származású Mohamed Alit hívta segítségül. Aki jogilag alárendeltje a szultánnak, valójában erre az időre már lényegesen erősebb katonai hatalommal rendelkezik. Reformjai modernizálták Egyiptomot, s francia segítséggel ütőképes, európai szinten is hatékony szárazföldi hadsereget és hadiflottát épített ki. Albán származása révén eleve nagyobb érdeklődést tanúsított a görög ügyek iránt. Most még hatalma kiterjesztését is remélhette, a segítségért cserébe jelentős területeket kért a maga, illetve fia, Ibrahim számára. Például

Kréta és a Peloponnészosz. Az egyesült egyiptomi török haderő gyors sikereket ért el, miközben egyre nagyobb kegyetlenségeket követett el, az egymás után elfoglalt városokban. Részben emiatt, a kegyetlenség miatt a nagyhatalmak hozzáállása újból változik. A parlamentáris rendszerű Angliában a közvéleményt hosszútávon nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni. Az oroszok, mint az Oszmán Birodalom keresztény lakóinak protektorai most már egyértelmű beavatkozást szorgalmaztak. Anglia kezdetben megpróbálta leszerelni az orosz agresszivitást, Canningnek sikerült rávennie Perzsiát, hogy hadat indítson 95 Bodnár Erzsébet: I. Miklós külpolitikája Klió 2003/2 37 az oroszok ellen, Törökországot, pedig engedményekre próbálta kényszeríteni. Ez azonban nem járt kellő sikerrel, így az angol diplomácia is a beavatkozás mellett döntött, így próbálva mederben tartani az orosz törekvéseket. A beavatkozást Franciaország

is támogatta, míg Ausztria és Poroszország ezt ellenezte. Canning megbízottja Wellington herceg 1826 április 4-én aláírta az úgynevezett pétervári jegyzőkönyvet, amelyben közösen szólították fel a Portát a görögök elleni hadműveletek befejezésére. A görögöknek, pedig széles körű autonómiát ígértek, tulajdonképpen a szultán fennhatósága csak névlegesen maradt volna meg. Mindhárom nagyhatalomnak meg voltak a maga támogatói a görög szabadságharcosok között, a legerősebb azonban az orosz befolyás volt. Ezt jelezte, hogy 1826-ban Kapodisztriaszt hét évre köztársasági elnökké választották. A törökök megpróbálták megosztani az ellenük formálódó nagyhatalmi koalíciót, engedményeket tettek a Dunai Fejedelemségek ügyében az oroszoknak. A megoldás azonban nem sikerült, Canning még 1826 szeptemberében Párizsba utazott, hogy rávegye a franciákat a pétervári egyezményhez való hivatalos csatlakozásra. 1827.

július 6-án Londonban angol- francia- orosz egyezmény született a görögök védelmében. A három szövetséges flotta Navarinónál 1827 október 20-án a török-egyiptomi flottát gyakorlatilag megsemmisítette. Különös módon azonban, Anglia megrémült flottája győzelmétől és nemcsak Codrington tengernagyot de Canninget is leváltották. 1828 április 28-án az oroszok hadat üzentek a törököknek, ami Angliában és Franciaországban nagy aggodalmat keltett. Az új angol miniszterelnök, Wellington nem folytatta az oroszokkal együttműködő politikát. Célja az oroszok korlátozása volt 1829-ben az orosz csapatok már bolgár területen jártak. Haladásukat az is megkönnyítette, hogy a szultán 1826-ban felszámolta a janicsár hadtestet, hiszen az egykor oly ütőképes alakulat erre az időre már gyakorlatilag használhatatlanná vált, most azonban sem a janicsárok nem voltak és a modern török hadsereget sem sikerült még létrehozni.

Konstantinápoly gyakorlatilag védtelenné vált. Az oroszok bevették Drinápolyt, kozák előőrsök már Konstantinápolynál jártak, az oroszok régi álmuk beteljesülésének előszobájában voltak, a város megszerzésénél és a tengerszorosok ellenőrzésének kapujában. Ezt azonban az oroszok nem hajthatták végre s ezzel tisztában is voltak. Részben nem volt elég katonájuk ebben a térségben, másrészt, s ez volt a nyomósabb érv, az angol flotta a szorosokban állomásozott. Nem hagyva kétséget afelől, hogyan fogadná korábbi szövetségesét. A feszült helyzetet Polignac francia miniszterelnök próbálta új tervvel feloldani. Ez a Török Birodalom felosztásának a terve, amely egy nagy Konstantinápolyt is magába foglaló Görögországot egy hatalmas területi nyereséget a Balkánon és Kis- Ázsiában elkönyvelő 38 Oroszországot képzelt el, miközben Anglia csak gyarmati kárpótlást kapott volna. Ezt azonban még a cár sem támogatta,

egy erős Görögország neki sem állt érdekében és tisztában volt a terv kivitelezhetetlenségével az angol ellenállás miatt. 1829. szeptember 14-én a drinápolyi béke növelte az orosz befolyást a Balkánon, területeket nyert a Duna deltában és a Kaukázus vidékén. A törökök hadisarcot fizettek s annak teljesítéséig az orosz csapatok megszállva tarthatták a Dunai Fejedelemségeket. A tengerszorosokat megnyitották az orosz kereskedelmi hajók előtt, kereskedőik teljes szabadságot kaptak a birodalomban. Anglia azonban még ezt a térnyerést sem tudta elviselni, most már kézzel fogható közelségbe került egy angol-orosz fegyveres konfliktus lehetősége, amit a Görögországban állomásozó brit szárazföldi csapatok jelenléte is kihangsúlyozott. Anglia számíthatott Ausztria támogatására, aki azt sérelmezte, hogy elvágták a Duna deltától s ezzel Fekete-tengeri kijáratától. Erőteljes nyomásukra Miklós cár elfogadta a nagyhatalmak

illetékességét görög ügyekben. A görög szabadságharc lezárásáról az 1830. február 3-ai londoni értekezleten döntöttek, ahol a brit befolyás volt a domináns. Megszületett az önálló Görög állam, az angolok elképzelései alapján, vagyis egy kis területű, csekély népességű új állam született (47500 négyzetkilométer, 7-800000 lakos). Ezt az oroszok is elfogadták, mert a Duna menti fejedelemségek, Bulgária és Szerbia ügye fontosabb volt számukra, mint Görögország. 1832-ban a Porta is elfogadta az új államot A nagyhatalmak a bécsi kongresszus elveihez legalább abban igyekeztek hűek maradni, hogy az államformát alkotmányos királyság keretében határozták meg. A kérdés a király személye volt. A címet Kapodisztriasz is elfogadta volna, de ő, mint korábbi orosz külügyminiszter az angolok számára elképzelhetetlen volt. A felújuló belső viszálykodásban, ahol a különböző nagyhatalmak által támogatott csoportok

küzdöttek, Kapodisztriaszt meggyilkolták. Ez után, külföldi jelölt után nézhettek, végül a bajor Ottót fogadták el uralkodónak. Uralkodása meglehetősen zavaros viszonyokat hozott A londoni egyezmény egyébként is súlyos kérdéseket hagyott megoldatlanul, a görög nemzet háromnegyede az új ország határain kívül rekedt, zömmel a Török Birodalom területén, ahol árulóként kezelték őket. A fanarióták zömmel elvesztették kiváltságos helyzetüket, befolyásukat a birodalomban A független görög állam politikusai és közvéleménye azonban nem felejtette el a Nagy Eszme célkitűzéseit, így a nemzeti törekvések elsőszámú célját a görög lakta területek megszerzése és a fővárost még mindig Konstantinápolyban képzelték el. A görögök terjeszkedési elképzelései állandó veszélyt jelentettek a Török Birodalomra. 39 Az elsőként kiváló balkáni államként precedenst teremtettek a többi keresztény nemzet számára a

függetlenség kivívásának lehetőségét megcsillantva. A Balkán hosszú időre a nemzetközi politika figyelmének előterében maradt. Anglia különösen nagy gondot fordított az oszmán állam bomlásának elodázására, ezzel látva biztosítottnak az oroszok feltartóztatását. A lengyelek Alig csitultak el a görög ügy hullámai, mielőtt Európa uralkodói fellélegezhettek volna, hogy nagyobb változások nélkül sikerült fenntartani a bécsi kongresszus által létrehozott rendszert, egy olyan eseménysor indult el, amely az Act Finale valamennyi cikkelyének megsemmisülését jelenthette volna. Ez ugyan nem következett be, de a Szent Szövetségi rendszeren súlyos sérülés keletkezett. Bizonyos értelemben a rendszer kiszorult Nyugat – Európából. A változás szele akárcsak 1789-ben, most is Párizsból indult. A bécsi kongresszusi rendszer egyik alapját képező legitimitás rendült meg, mikor X. Károlyt a forradalmárok 1830. június 27-29-ben

elűzték a Bourbonok elvesztették hatalmukat A hatalomra került új uralkodó azzal is kifejezte, hogy szakítani kíván az előző rendszerrel, hogy nem a VII. Fülöp nevet vette fel, esetleg XIX. Lajos lett, hanem Lajos Fülöp lett a polgárkirály A Bourbonok fehér zászlója helyett a trikolor lett a nemzeti lobogó. Európa uralkodói megrémültek, hogy a nagy francia forradalomhoz hasonlóan szétsugárzik a lázadás szelleme a kontinensen. Ennek jelei látszottak is hiszen forradalom robbant ki Belgiumban, mozgolódás kezdődött Itáliában és Németországban, majd felkelés robbant ki a kongresszusi Lengyelországban is. Az 1818. november 1-i Aacheni konvenció kimondta, hogy egy francia forradalom esetén beavatkoznak, amennyiben ez veszélyezteti szomszédait. A négyes szövetség hatalmai azonban nem voltak azonos állásponton, Anglia ugyanis elutasította a beavatkozást. London csak arra az esetre kötelezte el magát, ha Napóleon térne vissza. Az ő

1821-es halála azonban már más helyzetet teremtett. Anglia 1830 szeptember 1-én elismerte az új francia rezsimet s vonakodva bár, de a többi nagyhatalom is ezt tette. I Miklós cár szívesen beavatkozott volna, de nem akadt támogatója. További bonyodalmak következtek a belgiumi események miatt. A bécsi kongresszus által kényszerrel egyesített Hollandia és Belgium nagyon különböző gazdasági és társadalmi fejlettségű különböző vallási és demográfiai jellemzőkkel rendelkező területeket kapcsolt össze egy országba. Mind népességileg mind gazdaságilag a belga területek kerültek fölénybe, 40 miközben az állam irányítása a hollandok kezében volt. A belga népesség elégedetlenségét ezenkívül a vallási különbözőség is szította. Az a furcsa helyzet alakult ki, amire senki sem számított, hogy az olyannyira különböző és egymást egyáltalán nem szívlelő flamandok és vallonok Hollandia ellenességükben egymásra

találtak. A párizsi forradalom hatására 1830. augusztus 25-én Brüsszelben is kirobbant a forradalom és novemberben már a függetlenséget proklamálták. A belga függetlenség azonban megváltoztatta a bécsi rendezést, és a francia befolyás veszélyét is magában hordozta. I Vilmos holland király a nagyhatalmaktól kérte, hogy biztosítsák a Bécsben neki adott területeket. Az oroszok és a poroszok azonnal támogatásukról biztosították, Metternich azonban már lemondott a nagy Németalföldi királyságról és az itáliai ügyek is lekötötték, s talán az angolok is nyomást gyakoroltak rá. Ugyanis Anglia, vagyis az-az ország, akitől a hollandok a legnagyobb támogatást remélték váratlanul a belga függetlenség pártjára állt. Wellington miniszterelnöknek figyelembe kellett venni a közvéleményt, amely holland ellenes volt. A hollandok komoly kereskedelmi konkurenciát is jelentettek Anglia számára, egy stratégiailag ennyire fontos területen,

amely Anglia kontinentális hídfőjét jelentette, súlyos csapás lett volna egy háború. Ezt mindenképpen el akarták kerülni, ezért Londonban konferenciát hívtak össze a helyzet megoldására. Novemberben a liberális Grey alakított kormányt, s a külügyminiszter Lord Palmerston lett, aki szerint a belga holland adminisztratív szétválás nem elegendő, Belgiumnak teljesen függetlennek kell lennie. Ezzel kompromisszumot teremtett volna a területi annexióra vágyó franciák és a Németalföldi királyság helyreállítását akaró poroszok oroszok és hollandok között. A Belgiumban betörő hollandokkal szemben bevonuló franciák gyors győzelmet arattak, de Palmerstonnak sikerült fegyverszünetet erőltetni rájuk és 1830 december 20-án a nagyhatalmakkal elismertette Belgium függetlenségét. Akadtak még bonyodalmak a határrendezés és az uralkodó kiválasztása körül, de a helyzet NyugatEurópában megoldódni látszott. A belga rendezés Palmerston

első nagy diplomáciai sikere nem csak az ügyes angol külpolitikának köszönhető, hanem a körülmények kedvező összejátszásának. Elmaradt az orosz-porosz beavatkozás, egy francia ellenlépés és így egy nagy európai háború s ebben a legnagyobb szerepet egy, az angol diplomáciától gyakorlatilag független esemény, a lengyel felkelés jelentette. A lengyelekre komoly hatással volt a párizsi forradalom, de a felkelésükhöz a kedvező helyzetet a belgák forradalma teremtette meg. Kérdés miért is robbant ki az úgynevezett kongresszusi Lengyelországban és miért pont ebben az időpontban a felkelés. A politikai, gazdasági, társadalmi, egyházi viszonyok erre nem adnak egyértelmű magyarázatot, hiszen 41 Lengyelországban kedvezőbbek voltak a körülmények, mint az orosz birodalom más vidékein. Az 1815-ös bécsi rendezés felfogható Lengyelország negyedik felosztásának és a bécsi kongresszuson I. Sándor által tett ígéret, miszerint

alkotmányt ad a lengyeleknek, megvalósult. Kétkamarás országgyűlés alakult, igaz ennek nem volt például törvénykezdeményezési joga, sőt a cárnak abszolút vétójoga volt. A végrehajtó hatalmat szintén a cár ellenőrizte, azonban kedvező körülményeket is fel lehet sorolni. Így például a helytartó, Konstantin nagyherceg, lengyel grófnőt vett feleségül, az iskolákban lengyel nyelven folyt az oktatás. A hivatalok és a bíróságok nyelve is a lengyel volt A fiatal férfiakat nem hurcolták el, hogy a birodalom távoli részeiben az orosz hadseregben szolgáljanak, hiszen a cár megszervezte a lengyel hadsereget, még ha orosz tábornokok irányítása alatt is, ez a lengyel hadsereg, pedig a lengyel ellenállás alapját képezte. A gazdasági helyzet is sok szempontból előnyös volt. Egy ideig vámmentesen szállíthatták a lengyel ipar termékeit Oroszországba. A lengyel kormány segítette az első lengyel bank megalakulását s a pénz

stabilizálását. Nőtt a mezőgazdasági termelés Vele párhuzamosan kibontakozott az élelmiszeripar, pamutfeldolgozó üzemek létesültek, bányák nyíltak. A lengyel katolikus egyház meglehetős szabadságot élvezett. A felkelésnek innét sem volt mozgatórugója. A kirobbantó okot inkább a nemzeti tudatban kell keresni Az egykori nemzeti nagyság, a független államiság emléke, rendkívül nagy hatással volt a lengyel vezető rétegekre. Nem beszélhetünk európai értelemben vett modern nacionalizmusról még akkor sem, ha annak bizonyos elemei fel is bukkannak. Valójában a középkori nemesi nemzet fogalom érvényesült leginkább a lengyel gondolkodásban. Ennek megfelelően a mozgalom a nemesi irányítású s mind a korábbi, mind a későbbi mozgalmaknál fő gondként jelentkezik, hogy a nemesség képtelen maga mellé állítani a paraszti tömegeket, amelynek tekintélyes része ráadásul más nemzetiségű és más vallású volt. Azonban a nemesi

mozgalom mégis jelentős tömegre támaszkodhatott, hiszen Európa legnagyobb létszámú a lakosság mintegy 10%-át kitevő kiváltságos rétegét adta a lengyel nemesség. Ráadásul a köznemesség jelentős része elszegényedőben volt, a másik ok, az I. Sándortól 1815-ben kapott alkotmány csorbítása volt. I. Sándor ekkortájt meglehetősen liberálisnak mondható beállítottsága miatt, a lengyel alkotmány meglehetősen kedvező volt, tulajdonképpen egyfajta perszonálunióként volt felfogható. A húszas évektől azonban a cár politikája mind konzervatívabbá vált, ami I Miklós 1825-ös trónra kerülésétől egyértelműen merev konzervativizmussá változott. Az országgyűlés szerepét tovább csökkentették, bevezették a cenzúrát. A cár és a lengyel vezető 42 réteg között fokozódott az ellentét, a zömmel köznemesi származású értelmiség, az európai romantika, liberalizmus befolyása alá került. A lengyel patriotizmus erős orosz

ellenességgel párosult. A hazafiság bástyái az egyetemek voltak, például a varsói vagy a vilnói. Különösen a történelemtudomány oktatása, az egykori nemzeti nagyság emlegetése volt nagy hatással az egyetemi ifjúságra. Az első titkos társaságok is az egyetemekhez kapcsolódtak 1817-ben a varsói egyetemen alakult az első titkos szervezet, de a vilnói egyetemen is létrejött ilyen társaság. Jelentős szerepet kapott a szabadkőművesség Az Oroszországhoz tartozó lengyelek kapcsolatot építettek ki a porosz és osztrák uralom alatt élő lengyelekkel, illetve még az orosz dekabristákkal is. A lengyel nagybirtokosok, főpapok megelégedtek volna az 1815-ös alkotmány tiszteletben tartásával, csak egy szűk réteg gondolt fegyveres felkelésre. Ők a varsói tisztiiskolára támaszkodtak. I. Miklós ragaszkodott a fegyveres beavatkozáshoz Belgiumban, ezért mozgósította hadseregét, így a természetes felvonulási területéhez tartozó lengyel

területeket is. A lengyel hadsereget felkészítették a fegyveres harcra. Ez kiváló alkalmat teremtett a lengyelek számára a felkelésre. A lengyel területeken hadianyagot, felszerelést, élelmiszer utánpótlást halmoztak fel, amit a felkelők könnyen hasznosíthattak. A felkelés november 29-én robbant ki Az orosz csapatok kiürítették Varsót, december 3-án ideiglenes kormány alakult, s Chlopicki tábornokot diktátorrá nevezték ki, aki követelte az orosz csapatok kivonását, büntetlenséget a felkelőknek, valamint az országgyűlés összehívását és a régi lengyel területek visszacsatolását. I Miklós válasza azonban egy feltétel nélküli megadást követelő manifesztum kiadása volt. Ebből csak az következhetett, hogy a lengyel országgyűlés 1831 januárjában megfosztotta a cárt lengyel királyi címétől. A végreható hatalom élére I Sándor külügyminisztere, Czartoryski került. Innentől kezdve már csak fegyveres megoldás

jöhetett szóba, bár igazság szerint I. Miklós az elejétől fogva így akarta rendezni a lengyelek ügyét A katonai erőviszonyok alapján a lengyeleknek nem lehettek győzelmi reményei. Két lehetőségük volt arra, hogy pozitívan kerüljenek ki a helyzetből. Az egyik, az európai forradalmi mozgalmak, a másik a nagyhatalmi támogatás. Belgiumban, Itáliában és Németországban is megmozdulásokra került sor. Az oroszok egy nagy és elhúzódó európai konfliktustól tartottak, amely igénybe veheti a nagyhatalmak hadseregeit, ezért csapataik nagy részét tartalékolták. Ennek köszönhető a lengyel felkelők ellen küldött Dibics tábornok „csupán” valamivel több, mint kétszeres túlerővel való fellépése. A lengyeleknek sikerült is néhány győzelmet aratniuk, áprilistól azonban bevetették az elit alakulatokat, a cári gárdát is. 43 Nagyhatalmi támogatásra gyakorlatilag minimális volt az esély, ugyanis Palmerston, az új angol

külügyminiszter nem akart egy önálló Lengyelországot, hiszen azt Franciaország bástyájának tekintette volna. Az angol diplomáciának amúgy sem voltak elsőszámú stratégiai érdekei Lengyelországban. Palmerstont lefoglalta Belgium ügye, s bár jól jött neki, hogy a lengyel felkelés megakadályozta, hogy újra orosz csapatok tűnjenek fel Nyugat- Európában, a lengyel támogatásról hallani sem akart. Egy függetlenedő Lengyelország megbontotta volna a hatalmi egyensúlyt, hiszen Poroszországot és Ausztriát is érintette volna. A lengyelek leginkább régi szövetségesükben, Franciaországban reménykedtek, mindhiába. Igaz, hogy a lengyelek támogatásának Oroszország ellenében régi hagyományai voltak, de a francia vezetés 1830 decemberében kijelentette, hogy fegyveres beavatkozásra csak szomszédos területeken hajlandó. Így Párizs csak diplomáciai támogatást ígérhetett, azt is csak azért, hogy a lengyelek ügyéért rendkívül lelkes,

saját közvéleményét lecsendesítse. Angliával próbáltak meg együtt közvetíteni a cár és a lengyel felkelők között, de Palmerston mereven elutasította ezt a lehetőséget. A franciák mérsékletre intették a cárt, aki viszont orosz belügynek nyilvánította a lengyelországi eseményeket. Ausztria és Poroszország hivatalosan ugyan semlegesek voltak, de valójában az oroszokat segítették. Például a poroszok átengedték az orosz utánpótlást, miközben a lengyeleket elzárták a fegyver utánpótlástól. A lengyel felkelők fő problémája az volt, hogy nem tudták megszólítani parasztságukat, nem volt olyan pozitív parasztprogramjuk, ami a lakosság nagy részét a felkelők ügye mellé tudta volna állítani. A döntő csata 1831 május 26-án Osztrolenka mellett zajlott, amelyben a lengyelek elvesztették reményeiket, bár egyes csoportjaik még kitartottak. Szeptember 7-én Varsó is megadta magát. Az egész ország a Paszkievics herceg vezette

orosz csapatok uralma alá került. A herceg hasonló szerepkört fog betölteni a magyar szabadságharc elfojtásánál A francia közvélemény nemzeti gyászként élte meg Varsó elestét, úgy érezték, hogy a lengyelek értük is harcoltak. A hivatalos nyugati politika azonban a francia külügyminiszter kijelentésével értett egyet, amely a következőképpen hangzott: „Varsóban rend van.” Palmerston még felvetette, hogy állítsák vissza az 1815-ös alkotmányt, de ezt a cár elutasította, mondván a felkeléssel eljátszották kiváltságaikat. Az alkotmányt hatályon kívül helyezték, az országgyűlést feloszlatták, akárcsak a lengyel hadsereget. Az országot kormányzóságokra osztották orosz katonai és hivatalnoki vezetéssel. Az egyetemeket bezárták. A lengyel felkelés tehát elbukott, s a valódi hatása illetve eredménye Nyugat- Európában nyilvánult meg, hiszen az itt lekötött orosz csapatok nem tudtak Belgiumba vonulni. Az orosz befolyást

nem tudták tovább erősíteni Európában. További nagyon fontos következmény volt 44 a nagy tömegű emigráció. A nyolc-kilencezer főnyi emigráns főleg Nyugat-Európába menekült. Leginkább Franciaországba, de Angliába is sokan vándoroltak ki A lengyel emigráció majd valamennyi társadalmi megmozdulásban szerepet játszott szerte a világon. A lengyel emigránsok valamennyi irányzata élesen oroszellenes volt, amit a nagyhatalmak alkalmanként fel is használhattak. A mérsékeltnek tekinthető Czartoryski herceg Párizsban rendezte be főhadiszállását, a hotelt, amelyben megszállt, valóságos külügyminisztériumként működtette. Célja, hogy a lengyel kérdést a nemzetközi politika alapkérdésévé tegye Együttműködött az angol és francia diplomáciával. Közép és Kelet- európai ügyekben azok fő informátorának számított, hiszen a lengyel ügynökök az egész térséget behálózták. Támogattak minden olyan mozgalmat, amelyről úgy

gondolták, hogy gyengítheti az oroszokat, az osztrákokat és a poroszokat. Lengyel tisztek szolgáltak a török hadseregben, remélve, hogy rész vehetnek egy orosz-török háborúban. Az emigráció legfőbb célja a független Lengyelország helyreállítása volt, ez önmagában hordozta az orosz és osztrák ellenességet. Nagyhatalmi támogatás nélkül elképzelhetetlen volt, ugyanakkor a térség nemzeti mozgalmait is igyekeztek felhasználni. Egyik fontos cél a Habsburg Birodalom felbomlasztása, a térségben egy nemzetállamokból álló struktúra létrehozása lengyel védnökség alatt. Egyfajta konföderációban egyesítve a román, szláv és magyar népet. A Habsburgok ellenében az olaszok segítségére, míg az oroszok ellen a törökök segítségére számítottak. A Czartoryski-féle elképzelés a Balti tengertől az Adriáig terjedő új államszövetséget képzelt el, amely képes lett volna a Habsburg Birodalom létezése nélkül fenntartani, az

angolok által annyira fontosnak tartott kontinentális egyensúlyt. Még a század legelején egyes lengyel gondolkodók elképzelhetőnek tartottak volna, egy orosz vezetés alatt álló nagy pánszláv birodalmat, amely akár az Elbától Alaszkáig terjeszkedhetett volna. Ez azonban a fokozódó oroszellenesség miatt idővel elképzelhetetlenné vált a lengyelek számára. Helyette született meg a Közép-Európát átfogó szövetség eszménye Anglia azonban nem mehetett bele egy olyan kockázatos tervbe, ami alapvetően rajzolta volna át az európai erő egyensúlyt. Egy ilyen terv, vagyis egy lengyel vezetésű, valamiféle államszövetség természetesen nem volt elképzelhető háború nélkül. Az, hogy a lengyel állam területét három nagyhatalom között osztották szét, mindenféle lengyel önállósági elképzelést rendkívül nehézzé tett. Egyszerre valamennyi nagyhatalmat nem lehetett kiszorítani, a lengyel ügyekben ráadásul, saját jól felfogott

érdekükben igyekeztek együtt működni. Anglia nem kívánt a lengyelek miatt szembe kerülni egyszerre mindhárom birodalommal. Ausztria és Poroszország fontos részét képezte az angolok által kialakított kontinentális egyensúlynak. Fel lehetett használni őket az oroszok és a franciák ellen is. Bár a Habsburgok állama is sok 45 gonddal küszködött tarka etnikai összetétele miatt, de a lengyel emigránsok által javasolt megoldás még bizonytalanabbnak tűnt ilyen szempontból. A csatlakozásra esetleg hajlandó népek között súlyos érdekellentétek feszültek, s valószínűleg csak úgy lettek volna hajlandóak az együttműködésre, ha nagyon széleskörű önrendelkezést kaptak volna. Ez azonban eleve kizárta az erős, külpolitikailag aktív hatalom lehetőségét. Az orosz lengyel ellentétek viszont komoly akadályt jelentettek egy szláv egységesülési törekvés útjában, ami egyáltalán nem jött rosszul az orosz hatalmi ambíciókat

féltékenyen figyelő brit diplomácia számára. Anglia tehát figyelemmel kísérte a lengyelek sorsát de azt alárendelte a kontinentális hatalmi érdekeknek. Bizonyos esetekben jól jött számára a háttérben szervezkedő emigráció, de konkrét segítségre nem volt hajlandó. Ebben nagy szerepet játszott a lengyelek szoros francia kapcsolata is. Anglia és 1848 Az 1848-as Népek Tavaszának nevezett forradalmi hullám végigsöpört egész Európán. Néhány ország kivételével forradalmi megmozdulásokra került sor szinte mindenütt. A megmozdulások célja különböző volt, akárcsak azok eredményei. Fő mozgatórugónak a Nagy Francia Forradalom idején született két nagy eszme a nacionalizmus és a liberalizmus tekinthető, amelyek az adott társadalmaktól függően különböző szinten képviseltették magukat az eseményekben. 96 Nyugat-Európában Franciaországban a polgári fejlődés kiteljesedése volt az egyik cél s itt már szocialista eszmék is

megjelennek, a német területeken és Itáliában a társadalmi fejlődés, a modernizáció mellett a nemzeti egység megteremtése játszott döntő szerepet. KözépEurópában, így a Habsburg Birodalomban is a feudalizmus kereteit kellet felszámolni, de a 96 Diószegi: A hatalmi politika másfél évszázada 90.91o 46 nemzeti önrendelkezés ügye legalább ilyen fontos volt az eseményekben résztvevők számára. 97 A nagyhatalmak számára köztük Angliának is, a legfontosabb területnek Franciaország, Németország, Itália és a Habsburg Birodalom számítottak. Bár dolgozatomnak nem célja az 1848-as forradalmak bemutatása, az angol diplomácia reakcióinak megértéséhez azonban mégis szükség van az események és viszonyok rövid ismertetésére. A fentebb említett liberális és nacionalista eszmék hosszú erjesztő folyamata előrevetítette egy nagy kontinentális méretű forradalmi hullám bekövetkeztét. A konkrét eseményekhez azonban a

kirobbantó okot az 1846/47-es rossz gabonatermés kiváltotta áremelkedések, éhínségek szolgáltatták, amelyek a halmozódó feszültségek robbanásszerű feloldódásához vezettek. A gazdasági válság biztosította a forradalmakhoz oly nélkülözhetetlen tömegtámogatottságot. 1848 tavaszának előzményeihez az 1846-os galíciai lengyel felkelést és az 1847-es svájci polgárháborút szokás sorolni. 1848 első megmozdulása azonban Szicíliában robbant ki Mégis a párizsi forradalomtól szokták számítani a népek tavaszának kezdetét. Február végén elűzték az 1830-ban hatalomra került Lajos Fülöpöt és Franciaország köztársasággá alakult. Akárcsak 1830-ban, a kontinens nagyhatalmai most is Franciaország további lépéseire vártak, de nemcsak ők, hanem a forradalmi hangulat által fűtött közvélemény is. Ugyanazt teszi-e Franciaország, mint a nagy francia forradalom után vagyis exportálja e forradalmát vagy megmarad határain belül.

1830-ban az utóbbi mellett döntött, részben ennek köszönhetően nagyhatalmi beavatkozással nem kellett számolnia. Metternich, aki már 75 életévét taposta, az itáliai felkelések hírére aktív készülődéssel válaszolt, a párizsi forradalom azonban kétségbe ejtette, így kiáltott fel: „Mindennek vége!” I. Miklós orosz cár, mozgósítást rendelt el s erre ösztökélte sógorát, a porosz királyt is. Egyeztetni kívánt Ausztriával egy Franciaország elleni intervenció módjáról. A németországi és a Habsburg Birodalmon belüli forradalmak azonban meghiusították az intervenciót. Miklós cár álma, hogy I Sándorhoz hasonlóan bevonul Párizsba nem teljesült. A szinte egész Európát megmozgató felkeléseken kívül az oroszokat visszatartotta az újabb lengyel lázadás lehetősége, amelynél egy esetleges francia, sőt akár porosz támogatást sem lehetett kizárni. Európában csak a peremterületek maradtak ki a népek tavaszából,

keleten az Orosz Birodalomban, délen az Oszmán Birodalom hatalma alatt álló Balkán félszigeten a társadalmi fejlettség messze elmaradt az európai átlagtól. Ezen birodalmak elmaradott tömegei sem a modern nacionalizmust, sem a liberalizmust nem ismerték. A kontinens nyugati határán elhelyezkedő Nagy Britannia ezzel 97 Camil Muresan: Az 1848-as forradalom Európában História 1980.33o 47 szemben éppen társadalmi fejlettségével tűnt ki. Az, hogy itt nem került sor felkelésre több tényezővel is magyarázhatjuk. Az Angliában működő parlamentáris rendszer keretet biztosított a társadalmi feszültségek békés levezetésére. Az ipari forradalom által kiváltott feszültségek bár folyamatos gondot okoztak, forradalomhoz mégsem vezettek. A gabonavámok eltörlése mérsékelte az élelmiszerárakat s ezzel ’48 tavaszának egyik fontos kiváltó oka veszített jelentőségéből. Itt nem vetődött fel a feudalizmus eltörlésének igénye, hiszen

ez már jóval korábban megoldódott. A liberális követelések teljesültek, az angol nacionalizmus, pedig egy egész birodalomban teljesedhetett ki. A nacionalista eszmék csak az írek kapcsán jelentettek problémát a szigetország politikusai számára. 98 Az angol külpolitika így teljes erővel figyelhette az öreg kontinens eseményeit. Franciaország mellett, amelyről nyárra már kiderült, hogy saját belső ügyei kötik le, a brit diplomatákat a német és az olasz egység illetve a Habsburg Birodalom válságos helyzete kötötte le. Május 1-jén Anglia memorandumot bocsátott ki, amelyben összefoglalta politikájának alapelveit, a forradalmak által megrengetett Európával kapcsolatban. Ebben a legfontosabb pontnak az számított, hogy Franciaország nem olvaszthatja be Belgiumot, amely Anglia hídfőállásának számított a kontinensen. Meg kellett akadályozni, hogy a franciák befolyása nőjön Németországban Fontos volt, Oroszország ellensúlyozása,

ez a feladat Ausztriára és Poroszországra várt. 99 Itáliában a közvélemény jelentős része egy egységes olasz nemzetállam megteremtését remélte ’48 forradalmától. A forradalmárokat a szárd királyság csapatai is támogatták Az egység fő akadálya a félszigeten komoly érdekeltségekkel rendelkező Ausztria volt, melynek területén forradalmak sora bontakozott ki, az olasz hazafiak kiváló esélyt láttak arra, hogy megszabaduljanak a Habsburg Birodalomtól. Több elmélet is felmerült, amelyekben a forradalmi úttól a monarchikus megoldásig minden előfordult. Károly Albert szárd király külső támogatás nélkül az osztrákok ellen lázadó Lombardia segítségére sietett s többször is megverte Ausztria seregeit. Elfoglalta Milánót Az oroszok katonai segítséget ígértek, ha Franciaország beavatkozik Piemont oldalán. Londonban megelégedéssel fogadták, hogy a franciák nem keveredtek bele Itália ügyeibe. Palmerston célja, hogy

tehermentesíti Ausztriát Itáliában, Lombardia és Velence beolvasztásával egy újonnan létrehozott Észak-Itáliai királyságban, amelynek azelőtt kellett volna létrejönnie, hogy a franciáknak esélyük lett volna a beavatkozásra. Diplomáciailag segítette ennek az új államnak a megszületését Szerette volna elkerülni, hogy Itáliában francia-osztrák fegyveres konfliktusra kerüljön sor, hiszen ez Ausztriát gyengítette volna, amely így nem láthatta el oroszokkal szembeni egyensúlyozó 98 99 A 19.századi egyetemes történelem szerk Vadász Sándor 175o Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren. 95o 48 szerepét. Ausztria, már tárgyalásokat folytatott Londonban Lombardia esetleges függetlenségéről. A tárgyalásokat azonban Radetzky tábornok sikerei júliusban okafogyottá tették, a piemonti csapatok kiürítették a megszerzett területeket. A győztes Ausztria már nem volt hajlandó engedményekre. Az újabb itáliai

forradalmakat is sikerült az osztrák hadseregnek elfojtania, sőt a forradalmi Franciaország csapatokat vetett be a római forradalom ellen. 1849 augusztus végén Velence is megadta magát, az itáliai forradalmak anélkül buktak el, hogy megteremtették volna az egységes Olaszországot. Az ekkor született alkotmányok közül is csak a szárd királyság alaptörvénye maradt érvényben. 100 Európa másik nemzete, amely egységes államra vágyott, a német volt. A német államok majdnem mindegyikében forradalmi megmozdulásokra került sor s alkotmányt vezettek be. A hadseregek ’48 tavaszán nem avatkoztak be. Összeült az általános választójoggal megválasztott frankfurti parlament, amely hosszas viták után 1849 tavaszára elfogadta a birodalom alkotmányát, melynek államfőjéül a porosz királyt kérték fel. IV Frigyes Vilmos azonban nem fogadta el a koronát, mondván, ő csak „Isten kegyelméből” hajlandó uralkodni, egy forradalom által

létrehozott parlamentnek kiszolgáltatva nem. A koronát csak a német fejedelmektől fogadta volna el, a nemzetközi helyzet pedig, egyáltalán nem kedvezett az egységes német állam megalakulásának. 101 1848 forradalma a német egység ügyét sem tudta megoldani. A Habsburg Birodalom sorsa volt a nagyhatalmi diplomácia számára a legfontosabb kérdés 1848 tavaszán és a magyar szabadságharc miatt ez 1849 őszéig elhúzódó problémát jelentett. A soknemzetiségű birodalom léte került veszélybe, az angol diplomácia előtt felrémlett közép-európai fő szövetségesének, legfontosabb stabilizáló tényezőjének szétesése. A birodalom valamennyi nagyvárosában forradalom robbant ki. Az Alpokon túl fekvő itáliai Milánóban, az itteni események már szóba kerültek dolgozatomban. Forradalom volt a cseh fővárosban, Prágában, Magyarországon Pest-Budán illetve a székvárosban, Bécsben magában három forradalom is kirobbant. Az első bécsi

forradalom után Metternich elmenekült, Angliában telepedett le. Az általa évtizedeken át működtetett rendszer egyik napról a másikra semmivé vált, ami a forradalmak mellett további bonyodalmat okozott a birodalom életében. Megindult a hatalmi harc, hogy ki vagy melyik hatalmi csoport vegye át az irányítást. I Ferdinánd császár szellemi képességei nem tették lehetővé, hogy saját kezébe vonja a hatalom szálait. A kormányzat a forradalmakkal szemben engedményekre kényszerült Részben a liberális követeléseknek engedve felszámolták a jobbágyságot s ezt az intézkedést az osztrák 100 101 Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren 96.o Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren 105.o 49 parasztság az uralkodó személyéhez, a bécsi udvarhoz kötötte szemben Magyarországgal, ahol az új felelős kormány illetve annak tagjai iránt érzett hálát a parasztság nagy része. A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának

köszönhető, hogy az osztrák parasztság nem állt a forradalmi Bécs oldalára, a földműves tömegek a Lajtán túl a kormányzat szilárd bázisának számítottak. Bécsben a radikális diákság összefogott a liberális polgársággal de ez az összetartás nem sokáig állt fenn. A birodalom szétesésétől tartó polgári rétegek inkább az udvarban mind befolyásosabb, konzervatív arisztokratákból, katonatisztekből és hivatalnokokból álló csoporttal fogtak össze. A bécsi diákság egyedül maradt, s már csak Magyarország segítségében reménykedhetett, de ebben csalódnia kellett. 1848 őszén a bécsi forradalmat végleg elfojtották. Prágában a liberális követelések mellett, cseh nemzeti követelések is felbukkantak, bár sokkal visszafogottabb módon, mint Magyarországon. A cseh vezető réteg nem szándékozott a Habsburg Birodalom felbomlasztásában részt venni, jövőjét azon belül képzelte el. Palaczky elképzelése is egy

föderációs alapon átszervezett birodalom lett volna. 102 Windischgrätz csapatai elfojtották a prágai felkelést, s ezután a csehek sem okoztak több gondot. A birodalom most már teljes erejével Itália de főleg Magyarország felé fordulhatott. Anglia szempontjából a magyar forradalom több okból is fontos volt. Azzal, hogy Magyarország önálló külpolitikát próbált kialakítani önmagában új kérdést vetett föl a diplomáciai életben. A magyar hadsereg sikerei szükségessé tették az orosz beavatkozást, ami Anglia számára az orosz térnyeréssel volt egyenértékű. Egy esetleges magyar függetlenség a birodalom szétesését jelentette volna, ami a közép-európai hatalmi viszonyok felbomlását idézte volna elő. Egy gyenge Ausztria nem tudta volna ellensúlyozni sem Oroszországot a Balkánon, sem Poroszországot a német ügyekben, sem Franciaországot Itáliában. Vagyis a birodalom egységének és erejének megőrzése az angol diplomácia

számára, köztük Palmerston külügyminiszternek is kulcsfontosságú volt. 103 A pesti forradalom győzelme majd a magyar kormány megalakulása után külpolitikai szempontból érdekes helyzet alakult ki. Magyar külügyminisztérium nem alakult bár a király személye körüli miniszter szerepét Magyarországon az idő előrehaladtával egyre inkább így fogták fel, de ezt sem Bécsben, sem Európa más fővárosában nem ismerték el. Magyarország csak az osztrák külügyminisztériumon keresztül képviseltethette magát. Erre azonban a mind feszültebbé váló viszony miatt egyre kisebb volt a lehetőség. A magyar kormány illetve annak 102 103 Palacky levele 1848 szerk.: Diószegi Egyetemes történeti sz gy 125-126o H. Haraszti Éva: Palmerston, „A nép kedvence” Klió 2005/1 50 lemondása után, a Kossuth által vezetett Országos Honvédelmi Bizottmány is törekedett független külpolitika folytatására. Külföldi diplomáciai elismerés

megszerzése azonban nem sikerült. Először a frankfurti parlamentben próbálkoztak, azonban a magyar küldötteket nem a magyar kormány képviselőinek csak parlamenti küldötteknek tekintették. Egyértelművé vált, hogy a frankfurti parlament a magyarok miatt nem fog ujjat húzni Ausztriával. Párizsba Teleki Lászlót küldték, nagykövetként, ahol barátságosan fogadták, de hivatalosan nem ismerték el. Teleki nem hivatalos magyar képviseletet tartott fenn Párizsban, bizonyos befolyást sikerült kialakítania a francia közvéleményre jó sajtókapcsolatai segítségével, de a hivatalos kormánykörökkel nem volt igazán szoros kapcsolata. Kifejezetten baráti viszony alakult ki a lengyel emigráció párizsi vezetőjével Czartoryski herceggel, amivel a magyar szabadságharc lengyel tisztek segítségét nyerte el, de az oroszok fokozott ellenszenvét is kivívta. A május 18-án lezajlott cseh- lengyel- magyar találkozón megpróbálták egyensúlyba hozni a

birodalom és Magyarország nemzetiségeinek szabadságvágyait, egy, a nagyhatalmak számára elfogadható közép-európai nagyhatalommal. Látva azt, hogy egy közép-európai egyensúlyozó hatalomra mindenképpen szükség van. A legsikeresebb magyarországi lengyel Bem, is próbálkozott a diplomáciával. Megpróbálta felvenni a kapcsolatot az angol kormánnyal, az Erdélybe küldött angol diplomatán Effingham Grant személyén keresztül, aki a bukaresti brit konzul titkára volt, eredményt nem sikerült felmutatnia. 104 Részben Telekinek köszönhető, hogy Szalay László Londonba utazott, hogy megpróbálja tető alá hozni Magyarország Anglia által történő elismerését. Palmerston azonban nem volt hajlandó fogadni. Titkárán keresztül közölte, hogy Magyarországot „az osztrák birodalom egyik alkatrészének” tekinti. Magyar képviselők próbálkoztak még Brüsszelben, Torinóban, Konstantinápolyban is, kevés eredménnyel. 1849 februárjában Pulszky

Ferenc érkezett Londonba, akinek sikerült egy magyar propaganda központot kiépítenie. 105 Befolyásos személyeket sikerült megnyernie a magyar ügynek, köztük Richard Cobdent. Magánemberként még Palmerston is fogadta. A magyar politikusok, köztük Teleki is reménykedett, hogy a Palmerston magyarok iránti érdeklődése és személyes jóindulata valamilyen politikai lépésben is megnyilvánul. Ezt elősegítette, hogy a külügyminiszter kedvenc újságában, a Globe-ban sorozatban jelentek meg magyarbarát cikkek. 106 Ismerve, hogy Palmerston milyen erős befolyást gyakorolt erre az újságra s milyen fontosnak tartotta a sajtó által közvetített mondanivalót, valamelyest reményt ébreszthetett Pulszkyban. De az 104 Kovács Endre:Bem József 429-432. o Csorba : Teleki László 134.o 106 Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren 99.-102 o 105 51 angol sajtó nagy része és a közvélemény a magyarok mellé állt. Palmerston a sajtó

szerepét sokkal modernebb módon fogta fel kortársainál, rajta keresztül alakította ki népszerűségét. Ugyanakkor véleménye sok esetben nem képviselte az angol kormány szándékait, sok esetben a konok külügyér gyakorlatilag kormányától független intézkedéseket is hozott. A miniszterelnök Russell nem volt képes kellően kordában tartani miniszterét, akinek sok baja volt Viktória királynővel, s főleg annak férjével, Albert herceggel. 107 Pulszky dolgát azonban a Függetlenségi Nyilatkozat és a trónfosztás megnehezítette, hiszen Palmerston segítségére maximum abban lehetett számítani, hogy közvetíteni próbál a magyarok és az osztrák kormány között. A Kossuth által javasolt és véghezvitt, Függetlenségi Nyilatkozat és trónfosztás a megegyezés lehetőségét kizárta. Az nem segítette az ország nemzetközi helyzetét. Igaz az orosz beavatkozást nem ez váltotta ki, hanem sokkal inkább a tavaszi hadjárat katonai sikerei, az

osztrák kormány már az országgyűlési szavazás előtt kérte az orosz katonai segítséget, annak késése többek között annak volt köszönhető, hogy I. Miklós cár kifejezetten igényelte, hogy Ferenc József személyesen kérje meg őt a segítségnyújtásra. Kossuth indítványa azonban mind az oroszoknak, mind az osztrákoknak jól jött, hiszen így a magyar politika az önvédelemről áttért más dimenziókba, ez már nyíltan az elszakadás kifejezése volt, ami a közép-európai államrend alapvető átrendeződésével járt volna. A Habsburg Birodalom felbomlását Anglia, illetve Palmerston nem fogadhatta el 108 A Szemere-kormány külügyminisztere Batthyány Kázmér május 15-én megbízólevelet állított ki Pulszky számára, akit angol barátai figyelmeztettek, ne mutassa meg hivatalos köröknek, mert kiutasíthatják az országból. 109 Az orosz beavatkozás bár az angol közvéleményt felháborodással töltötte el, sőt beavatkozást követelt,

Palmerston erre nem volt hajlandó. Állítólag azt mondta az orosz követnek, hogy „végezzenek gyorsan”! Anglia sajnálkozni fog, de tiltakozni nem. A törököket is intette egy orosz ellenes akciótól. Igaz, Ausztriát nyomatékosan felszólította, hogy kímélettel bánjon Magyarországgal, hiszen Angliában is látták, hogy Magyarország nélkül, Ausztria nem elég erős a Londonban olyannyira óhajtott egyensúlyozó szerep betöltésére. 110 Az angol parlament alsóházában is kiállt az erélyesebb fellépés ellen Ugyanakkor óvta Ausztriát a megtorlástól, illetve kifejtette, hogy egy csak erőszakra épülő 107 108 109 110 Palmerston és a külpolitika külpolitikája Szalisznyó Lilla. Aetas 21évf 2006 1 szám 234o Kosáry: Európa és Magyarország 1848-ban Történelmi szemle 1998. 3-4 szám Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1992. 70-71o Ormos-Majoros: Európa a nemzetközi küzdőtéren 104.o 52 rendszer nem lehet elég stabil. A

magyarok iránti szimpátiája megmaradt ugyan, amit az emigráció felé is kimutatott, például Kossuth és Teleki magánemberként történő fogadásával, de az angol nagyhatalmi érdekeket ennek soha sem rendelte alá. 111 1848 forradalmai elbuktak, céljaik jó részét nem tudták valóra váltani, mégis sok engedményt, csikartak ki, megnyitották az utat a modern kapitalista fejlődés előtt a kontinens nagy részén. A nemzeti egység és függetlenség terén nagy áttörésre nem kerülhetett sor, de a nemzetközi politikában egy teljesen új korszak kezdődött. A nagy romantikus eszmék kora lejárt átadták helyüket a reálpolitikusoknak, szerte Európában. Befejezés Dolgozatomban igyekeztem áttekinteni az angol külpolitikai törekvéseket, feladatokat, melyek Kelet-Európához kapcsolódtak, a hosszú XIX. század első felében A XVIII századi klasszikus diplomáciában alapvető változást hozott a nagy francia forradalom. A brit külpolitika

homlokterébe is ez az esemény került. A hagyományos dinasztikus szemben állást, egy fajta élet-halál küzdelem váltotta fel a két nagyhatalom, Anglia és Franciaország között. Míg forradalom elején a szigetország megelégedett azzal, hogy koalíciókat szervez és pénzel, viszonylag csekélymértékű szárazföldi sereget mozgósítva, a harci cselekményekből leginkább flottája révén részesedett, a napóleoni korszakban, már minden erőforrását mozgósítania kellett. A Napóleon elleni háborúk már a világhatalomról szóltak, s a francia kontinentális hegemónia legádázabb ellenfele, Britannia volt. Anglia egy időre kiszorult a kontinensről mind katonai, mind gazdasági értelemben, ez utóbbi a kontinentális zárlat célja lett volna. Napóleon belátta, hogy a brit hadiflotta fölénye miatt képtelen elfoglalni Angliát, így gazdaságilag próbálta térdre kényszeríteni, sikertelenül. A franciák hatalmi törekvéseit csak Kelet- európai

segítséggel lehetett megállítani, A Habsburg Birodalom, Poroszország, És a cári Oroszország voltak azok, amelyek szárazföldi seregei legyőzték Napóleont, Anglia aktív pénzügyi, diplomáciai segítségével. A napóleoni háborúk végén a győztes koalíció újra rendezte a kontinens viszonyait, a bécsi rendezés során érvényesültek a brit diplomaták, egyensúlyi törekvései. A legyőzött franciák helyett nem akartak egy másik jelen esetben orosz szuperhatalmat Európában. A cár túlzott törekvéseit sikerült kordában tartani. Az új szent szövetségi rendszer viszont sok szempontból nem volt megfelelő, a sokkal modernebb társadalmi berendezkedéssel bíró Anglia számára. Annak megalkotója Metternich azonban évtizedekig legfontosabb 111 Palmerston és a külpolitika külpolitikája Szalisznyó Lilla. Aetas 21évf 2006 1 szám 234o 53 letéteményese volt az angol érdekeknek. Az osztrák szolgálatban álló államférfi felismerte mily

fontos szerepet tulajdonítanak a londoni diplomaták országának. A Habsburg Birodalom feladata volt egyensúlyozni az oroszok, franciák, poroszok között, ezért mindig számíthatott a brit jóindulatra, s támogatásra függetlenül, attól, hogy éppen milyen politikai párt is van hatalmon, illetve ki a külügyminiszter. Általánosságban is elmondható, hogy a korszakban a britek Kelet-európai érdekei függetlenek voltak attól, hogy milyenek is voltak a pártviszonyok a londoni parlamentben. A keleti kérdés kapcsán a korszakban a görög szabadságharc okozott nagy gondot a brit külpolitikának, rendkívül összetett problémát vetve fel. A tengerszorosok közelébe nem lehetett engedni a z oroszokat, vagyis az Oszmán államnak fent kellet maradnia, de a görög szabadságigények, olyan nagy rokonszenvre találtak a nyugati világban, hogy Anglia nem zárkózhatott el teljesen azok kielégítésétől. A megszületett kis méretű görög állam, nem ingatta meg

alapjaiban a Török Birodalmat, s az oroszok térnyerése se volt túlzott a Balkánon, mégis veszedelmes precedens jött létre, a függetlenedni akaró balkáni nemzetek számára, amely majd a század második felére puskaporos hordóvá változtatta a félszigetet. Az 1830-as francia forradalom nagy aggodalmat keltett, Angliában, de egészen más okokból, mint ahogyan a kontinens keleti nagy hatalmai számára. A társadalmi változások nem zavarták a briteket, a belga kérdés rendezése volt számukra igazán fontos, a lengyel felkelés kapóra jött nekik, hiszen ezzel elkerülhették az orosz fegyveres beavatkozást Nyugateurópában. A lengyel nemzet ügye nem volt fontos a Forreign Officenek, azt nagyhatalmi szempontok szerint kezelték, a lengyelekben francia szövetségest látva. A szétosztott ország Anglia számára előnyösnek mondható, érdekközösséget hozott létre a felosztó nagyhatalmak között. Az 1848-as forradalmak érdemi változást nem hoztak a

fentálló hatalmi viszonyokban, a Habsburg Birodalom szétesésének a réme viszont felrémlett az angolok előtt, ami számukra elfogadhatatlan volt. Az itáliai ügyekben még területi engedményekre is ráakarták venni az osztrákokat, csak hogy megmaradjon maga a birodalom. A magyar szabadságharc is ennek a külpolitikai hozzáállásnak köszönhette diplomáciai kilátástalanságát. 54