Economic subjects | Finances » Bánhegyi Gábor - Liberális korporatizmus

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Liberális korporatizmus Nyíregyháza 2003. december 17 Készítette: Bánhegyi Gábor Marcell 2003/2004 tanév I. félév II. évfolyam gazdálkodási szak levelező tagozat D. csoport A jóléti állam, avagy a liberális korporatizmus megtestesítője Az elmúlt század folyamán folyamatosan nőttek az emberi szükségletek kielégítéséért viselt állami felelősségvállalás. Míg a XIX században az oktatásban, az egészségügyi gondozásban, a jövedelem fenntartó programokban és a lakásellátásban nem játszott igazi szerepet az állam. Ezek kormányzati kezelése az ún. szegénytörvényeken keresztül oldódott meg, ezek az ellátások az országok nagy részében büntető jellegűek voltak. Az egészségügyben az állam szerepe csupán a közegészségügyi viszonyok szabályozására korlátozódott. A XX századra azonban ez a tendencia gyökeresen

megváltozott. Átfogó társadalombiztosítási és jövedelem-fenntartó programokat vezettek be, kiépült az állami egészségügyi rendszer. Az általános és kötelező oktatás is elterjedt, elsősorban azáltal, hogy az állap egyre nagyobb szerepet vállalt a közoktatásban. Az 1970-es évekre számos országban a lakások akár ötven százaléka is állami kézen volt, ezek a bérlakás programok keretében épültek, s adták ki az alacsony jövedelműeknek. A szociális juttatások is növekedtek, Nagy-Britanniában a szociális munkásokat pedig az állam foglalkoztatta. Ezen programok az állami költségvetésben is jelentős nyomot hagytak, ugyanis a költségvetésben nagy összegeket kellett átcsoportosítani a szociális juttatások fedezésére. Erre egyik legjobb példa Anglia, ahol az 1800-as évek közepén még csak a költségvetés két százalékát fordították szociálpolitikára, ez az 1980-as évekre 30%-ra nőtt. Hollandiában, Németországban

pedig a közkiadások kétharmadát is meghaladták. Az állami jóléti politika növekedése elsősorban Európára volt jellemző, azonban minden iparilag fejlett országban is érvényesülni látszódott ez a tendencia. Richard Estes egy empirikus felmérést végzett ( 107 országban), s ebből kitűnt, hogy a szociális juttatások foka Dániában, Svédországban, Ausztriában, Hollandiában és Norvégiában a legmagasabb. Bár az USA nem sorolható egyértelműen a jóléti államok közé (bár véleményem szerint a liberális korporatizmus egy bizonyos szinten jellemző) a XX században ott is bővültek a szociális juttatások. Mindenképpen megállapítható, hogy a szociális juttatások mértékét illetően a volt kommunista országok jártak az élen, persze nem szabad elfelejteni, hogy ezért milyen árat kellett fizetniük. Titmuss-féle jóléti állam (bár ezt a kifejezést nem szerette) a szociális juttatásoknál sokkal többet foglal magában: kiterjedt

állami beavatkozás a szociális és gazdasági ügyekbe. Tehát a kulcsfontosságú gazdasági szervek államosítása, szabályozás a magánvállalkozásokban, átfogó gazdasági, társadalmi tervezés, a teljes foglalkoztatásra irányuló politika, jövedelmek, vagyon redisztribúciója, univerzális kritériumokon alapuló, állami finanszírozású szociális ellátó rendszerek. Bár Titmuss elutasította a marxizmust, azonban jobban megfigyelve a szociális, jóléti államhoz kapcsolódó feltételeit ez egyértelműen a tervgazdaságot idézi fel. Atherton megkülönbözteti a „programadó jóléti államot”, amelyik a vagyonegyenlőtlenségek megváltoztatása nélkül nyújt támogatást a rászorultaknak, valamint a „redisztributív jóléti államot”, amelyik a jövedelmet a gazdagoktól a szegények felé csoportosítja át. Véleményem szerint ebben fogható meg a liberális és szociális korporatizmus egyik fő különbsége, az előbbihez

kapcsolva a liberális korporatizmus, utóbbihoz a szociális jellegűt. A jóléti állam reziduális felfogása a szociális közellátásokat legitimálja, azonban az intézményesült jóléti állammal szemben nem támogatja az olyasfajta állami beavatkozást, mint amelyek a jövedelmek eloszlásának megváltoztatására törekszik. A reziduális jóléti állam mellett állók a jóléti pluralizmus hívei, vagyis szerintük az állami ellátások összekapcsolódnak a non-profit, a piaci és másfajta megoldásokkal. Ez a fajta felfogás korlátozza az állam társadalmi szerepét, azonban hangsúlyozza az állami szociálpolitikán belül a szociális szolgáltatás fontosságát. Ezen irányzaton belül a kormányzati szociális ellátások egymás mellett élnek a liberális politikával és a piacgazdasággal. Az intézményesült jóléti állam megreformálni próbálja a kapitalizmust, amellett, hogy szabályozni kívánja a gazdaságot állami beavatkozás révén,

újraosztani a vagyont és a jövedelmeket. A reziduális koncepció a szociális ellátásokkal vegyített jóléti ellátásokat helyezi át a kapitalista gazdaságba. A jóléti kapitalizmus – amelyhez kapcsolódik a jóléti pluralizmus gondolata – az utóbbi reziduális koncepciót kibontva, az intézményesítés mellet teszi le a voksát. Az államot nem elsődleges vagy kizárólagos szolgáltatónak tekinti a jóléti juttatások terén, hanem piaci, non-profit szereplőkből álló jóléti pluralizmus egyik részének. Kamerman szerint a „vegyes jóléti gazdaság” a non-profit szervezeteket a kormányzati szociális programokat és a piacot foglalja magában. A radikális jobboldal jólétiállam-ellenességének fő összetevői a felelősség, a hatékonyság, a szabadság és a prosperitás. A mozgalom azt állítja, hogy a jóléti állam egy liberális vagy szocialista elit vezette kormányzati intézmény, amely meggyöngítette a felelősség és

mértékletesség hagyományos értékét, nagy és kevéssé hatékony bürokratikus állami jóléti apparátust hozott létre, a választási lehetőségeket és az egyéni preferenciákat korlátozva betolakodott a polgárok magánéletébe, valamint ártott a gazdasági termelékenységnek és növekedésnek. A radikális jobboldal állítása az is, hogy a jóléti állam igazi célja a belőle élő érdekcsoportok támogatása. A szociális szolgálatokban dolgozó szakemberek, például szociális munkások, tanácsadók, ügyintézők állástalanokká válnának, ha megszűnne a jóléti állam. A jóléti állam terjeszkedése valójában azoknak a szakembereknek kedvez, akik kormányzati alkalmazottak, vagy akik a kormányzattal kötött szerződésektől függenek. Buchanan „közösségi választás elmélete” szerint a kormányzat képtelen ellenállni a szociális programokra költött kiadások növelése iránti követeléseknek, mert az érdek-képviseleti

csoportok mozgósításával kifejezetten a döntéshozókat célozzák meg, de a költségeket a lakosság széles rétegei fizetik az adóikból. A liberális elit elsődleges motorja a jóléti állam, amelyet velük rokonszenvező politikusok és önérdekük vezérelte szakemberek segítségével tartanak ellenőrzésük alatt. A liberális politikusok szociális programokat szavaznak meg, a liberális szakemberek pedig végrehajtják azokat. A liberális elit tevékenységének eszközei a gazdag liberálisok és szakmai szervezetek pénzelte, a jóléti állam önfenntartását szolgáló programok számára muníciót nyújtó magánintézmények és liberális agytrösztök is. A jóléti államok osztályozása: Titmuss félem koncepciókról már beszéltünk, azonban ennek továbbfejlesztett változata jelenik meg Göran Therbornnál. Therborn kiemeli a jóléti állam mindenütt jelenlévőségét, illetve kiemeli a jóléti államok közötti különbségeket. Két fő

komponense van az osztályozásának: - a munkaerőpiac és teljes foglalkoztatottság politikája - szociális jogosultságok szintje Szociális jogosultságok szintje magas alacsony . Teljes foglalkoztatottság iránti elkötelezettség szintje Magas Alacsony erősen teljes intervencionális foglalkoztatottságjóléti államok orientációjú kis jóléti államok puha, kompenzatórikus jóléti államok piacorientált kis jóléti államok Erősen intervencionalista jóléti államok: - kiterjedt szociálpolitika - erős elkötelezettség a teljes foglalkoztatottság iránt - Svédország, Norvégia, Ausztria Puha kompenzatorikus jóléti államok: - bőséges szociális jogosultságok - a teljes foglalkoztatottság iránti alacsony elkötelezettség - Belgium, Hollandia Teljes foglalkoztatottság-orientációjú kis jóléti államok: - alacsony szintű szociális jogosultságok, de a teljes foglalkoztatottság iránti intézményes elkötelezettség -

Svájc, Japán Piacorientált jóléti államok: - korlátozott szociális jogok - alacsony fokú elkötelezettség a teljes foglalkoztatottság iránt - USA, Kanada, Nagy-Britannia Azonban számunkra a liberális korporatizmus vizsgálatához ez a tipizálás nem lehet elegendő, de ezek közül a „puha kompenzatorikus jóléti államok” típusa álla legközelebb, de nézzünk egy másik példát, hogy a szociális korporatizmustól mennyiben tér el: A liberális korporatizmus jellemzői A szociális korporatizmus jellemzői A társadalmi koalícióban a tőke nemzetközi és erős nemzeti és gyenge gyengék a szakszervezetek erősek globális alkalmazkodás és a politikai stratégia nemzeti alkalmazkodás és magán kompenzáció állami kompenzáció A politikai hálózat intézményi szerkezete kevésbé centralizált, jobban centralizált, stabil és effektív stabil és effektív A korporatív alku jellege kétoldalú, implicit engedményekkel

háromoldalú, explicit engedményekkel A korporatív alku kiterjedése szélesebb, de kizárja a beruházás és szűkebb, de magába foglalja a beruházás és a foglalkoztatás kérdéseit a foglalkoztatás kérdéseit Tipikus országok Svájc, Belgium, Hollandia Ausztria, Norvégia, Dánia Forrás: www. indexhu Tehát a jóléti államokban érvényesülő demokratikus korporatizmusnak ezen két válfaját különböztetjük meg. Felhasznált irodalom: Pierson, Ch. Az átalakult jóléti államok: A szociáldemokrácia előtt álló kihívás In: Az új jobboldal és a jóléti álam Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület Budapest,1996. David Stoesz-James Midgley (1991): A radikális jobboldal és a jóléti állam In: Az új jobboldal és a jóléti álam Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület Budapest,1996