Cikkek > Tanuljunk angolul!

1. Bevezetés: az angol és a magyar nyelv

1.1. Miben hasonló és miben különbözik az angol és a magyar nyelv?

„Ahány nyelvet tudsz, annyi féle ember vagy”. A szólás igazságát akkor tapasztalhatjuk meg, ha az angol nyelvű országokban találkozunk olyan hétköznapi esettel, ami „itthon” nem úgy van. Tehát a nyelvtanulás során nem csak a nyelvet szükséges elsajátítanunk, hanem az adott ország szokásait, rendszerét, kultúráját is meg kell ismernünk. Ezek nélkül nem sajnos nem lehet jól beszélni egyetlen idegennyelvet sem. Ha az angol és magyar nyelvet hasonlítjuk össze, akkor azonnal látható és érzékelhető, hogy két teljesen különböző struktúrájú nyelvről beszélünk. A magyar nyelv inkább „ragozós”, míg az angol nyelv „igeidős”. Itt máris feladjuk a próbálkozásokat, hiszen „fából vaskarikát” nem lehet csinálni. Nem is ez a célunk, hanem a lehető legjobban megérteni és alkalmazni az angol nyelv számunkra „furcsa” másságát. Egy nagyon híres professzor előadásán elhangzott, hogy az angol nagyon egyszerű nyelv, a magyar sokkal összetettebb és nagyobb szókinccsel rendelkezik, választékosabb. Hál’ istennek, mert mi angolul szeretnénk tanulni, tehát ezt az egyszerű nyelvet így sokkal könnyebb elsajátítani. Kezdjünk neki, vagy ahogyan az angol mondja: Let’s start!

2. A készségfejlesztés irányai: Milyen nyelvi készségeket kell fejleszteni a sikeres tanulás megvalósításához?

2.1. Készségek áttekintése

A mindennapi kommunikáció során használunk verbális és non-verbális eszközöket. Az utóbbi egy különleges terület, ami a testbeszéddel és ehhez kapcsolódó jelekkel, jelzésekkel foglalkozik. Ami viszont bennünket érdekel az a verbális kommunikáció, és ráadásul angolul szeretnénk megtanulni. Mindig felmerül a kérdés: hogyan kell tanulni angolul?,Először a nyelvtan és az írás, vagy a beszéd legyen a középpontban? Esetleg csak a szavakkal kezdjük és jó sokat "magoljunk be"? Pontosan ez az, amit alaposan át kell tanulmányoznunk, mivel a fenti kérdésre igazán nem lehet jól válaszolni, hiszen a következőkben felsorolt nyelvi készségeket különállóan nem lehet jól fejleszteni. Mondhatnánk, hogy minden egyidejűleg fejleszthető, csak a súlypontozástól függ, hogy éppen melyik terület van a fókuszban. Tehát a négy alapkészség:
  • - olvasott szövegértés
  • - hallott szövegértés
  • - beszédkészség
  • - íráskészség
Nagyon egyszerű példán látható, hogy szinte mindegyiket naponta használjuk. Ha megszólít egy idegen az utcán és megkérdezi, hogy hol találja a múzeumot, akkor a hallott szövegértés a domináns. Ha válaszolok is, akkor a beszédkészség kerül előtérbe. Ehhez pedig el kellett olvasnom jó néhány mini szituációt, sőt, gyakorlásképpen írhattam is ilyeneket magamnak (nagyon fontos, hogy a „látom, írom, mondom, hallom” technikát mindig alkalmazzuk.). Tehát egyszerre használjuk a különböző készségeket, így nem lehet azokat élesen elhatárolni egymástól.

2.2 Olvasott szövegértés

A legtöbb és a legkönnyebben elérhető gyakorlatokat, szövegeket ehhez a készséghez találunk.

- Miről olvassunk?

Bármiről, ami érdekel bennünket. Lehet ez egy bulvár napilap cikke vagy egy tudományos magazin hosszabb írása is. A lényeg az, hogy az olvasással információt szerzünk és mindezt angolul, vagyis idegen nyelven. Ha visszagondolok a kezdetekre, amikor még „gyenge” volt az angoltudásom, emlékszem, hogy nagyon sok kis történetet olvastam és egyre „jobb” lett ez a készségem.

- Kell-e szótárazni?

Olyan szövegeket válasszunk, ami a szintünknek megfelel - persze itt az a következő kérdés, hogyan tudom meg, hogy milyen szinten vagyok. Mindig kezdjük egy alapfokú szöveggel, s amennyiben azt könnyedén megértettük, akkor lehet egy nehezebbel folytatni. Ilyeneket találunk például az alábbi weboldalakon:

http://www.agendaweb.org
https://www.englishclub.com
http://englishteststore.net
http://mrbrownslearningspace.com



Visszatérve a szótárazáshoz, eleinte jó, ha kiszótárazzuk az ismeretlen szavakat. Lehet egy külön füzetünk, amibe ezeket a szavakat írogatjuk, de ne önmagukban csak a szavakat jegyezzük fel, hanem teljes kifejezéseket, fél vagy egész mondatokat. Vagyis olyan szövegrészleteket, amik „megtetszettek”. A kezdetekben nagyon sok szót kell megtanulnunk, és hasznos a szinonimák és antonímák tanulása is. Emellett akár szócsaládokat is megtanulhatunk, amivel kibővítjük a szókincsünket. Sokszor előfordul, hogy olvasáskor rácsodálkozunk egy-egy hétköznapi mondatra, amit valószínűleg nem ilyen egyszerűen fordítottunk volna. Ha egy történetben vagy érdekes cikkben olvassuk, akkor sokkal könnyebben tudjuk memorizálni.

- Minden szót kell értenem?

Nem kell arra törekedni, hogy minden egyes szót megértsünk az olvasott szövegből, hanem inkább azt kell elsődleges feladatnak tekinteni, hogy „globálisan” megértsük a szöveg tartalmát; miről is volt szó benne, el tudom-e mondani a barátomnak, hogy milyen jó dologról olvastam? Természetesen több információszerzési technikát ismerünk az olvasás során, amit gyakorolnunk is érdemes. Az előbb említett globális szövegértéssel csak arra törekszünk, hogy megértsük a szöveg lényegét . Ez az első lépés: mindig ellenőrizzük, hogy mit értettünk meg. A következő technika, ami a későbbiekben hasznos lehet, ha a tervünk a sikeres nyelvvizsga elérése, hogy ellenőrizzük: apró dolgokat értettünk-e. Ennek a gyakorlásához lehet találni olyan könyveket, weboldalakat (könyvek közül például a Nagy nyelvvizsga könyv alapfok, középfok; a weboldalak közül pedig az englishlearner.com), ahol különböző formában adhatunk számot a részletek megértéséről (felelet-választós feladat, kérdés-felelet, táblázat kitöltése, mondat kiegészítés, összefoglalás írása, stb.). Ha a szövegben nem találjuk meg „egy pillanat” alatt a szükséges információt, akkor vissza kell térnünk a jól bevált szótározós módszerhez: mi az a szó, mondat, kifejezés, ami elkerülte a figyelmünket? Ilyenkor érdemes kiírni azt a bizonyos kifejezést, vagy megjelölni a szövegben. Itt adódik a kérdés is: hogyan fogjuk tudni ezeket a szavakat, kifejezéseket később? Természetesen a tanulásnak az ismétlés az egyik alappillére, amit mindig kell alkalmazni. Az általunk készített „szótárunkat” néha át kell olvasni (felmondani), nehogy feledésbe merüljenek a benne lévő szavak, kifejezések.

- Milyen gyakran olvassunk?

A mai világban adott arra a lehetőség, hogy mindennap olvassunk angolul (például Facebook, nemzetközi „mainstream média” és egyéb weboldalak, játékleírások, stb.). Ne szalasszuk el az alkalmat arra, hogy hangosan is olvassunk angolul. Nem kell szégyellni a kiejtést, hiszen a gyakorlással lehet kijavítani a hibákat. Néhány javasolt oldal:

http://www.msn.com
http://edition.cnn.com
http://www.thetimes.co.uk
https://www.yahoo.com
https://www.theguardian.com/international


Persze, ha szükséges, elő lehet venni a szótárt is és megnézni az ismeretlen szavakat, amik akadályozzák a megértést. Ne feledjük, hogy az olvasás egy fontos alap a nyelvtanulásunk során. Ezt a készséget már a tanulás korai szakaszában előtérbe kell helyezni, hogy „ügyesedjen” a szövegértésünk. Ne sajnáljuk az időt a szótárazásra, hiszen megtérül a későbbiekben, ha olvasás közben megértjük a szöveget egy korábban kiírt szóra, kifejezésre emlékezve, vagyis lassan "feltöltjük" a szókincsünket.

Rengeteg féle szótár érhető el, de mi elsősorban a következőket ajánljuk:

Oxford English dictionary
Grimm kiadó Tanulószótár
Akadémiai kiadó Angol-Magyar szótár

Hallott szövegértés; Beszédkészség, Íráskészség

2.3. Hallott szövegértés

Mint már a bevezetőben említettük, ez a készség is egyike az alapelemeknek, hiszen ha beszélgetünk valakivel angolul, „nem árt”, ha értjük is, amit mond. Nézzük is meg a legfontosabb kérdéseket!

- Miért nem értem, hogy mit mondanak, amikor értem, ha elolvasom?

A lényeg, hogy az anyanyelvünk és az angol nyelv egymástól különböző hangokra épül (artikulációs bázis), így sokat kell hallgatni (és mondani is!) az angol szavakat, majd az egész beszélgetést hangosan felolvasni és így gyakorolni. Az idegen nyelvű beszédet kezdőként azért nem értjük, mert az anyanyelvűek nem úgy beszélnek, ahogyan mi (akcentussal, rosszul betanult kiejtéssel), hanem a sajátos angol kiejtéssel. Vagyis az a feladatunk, hogy minél jobban közelítsük a kiejtésünket az angol anyanyelvű kiejtéséhez, illetve figyeljük meg a leírt szöveg alapján, hogy mi az, amit mi teljesen másképpen tudunk (és az most még nem jó!). Fejleszthető a kiejtés is, hiszen nagyon sok jó weboldal van, ahol interaktív feladatokkal lehet a hallott szövegértésünket fejleszteni. Ez az alapkészség is, mint az olvasás, nagyon fontos a mindennapi életünkben, ha csak arra gondolunk, hogy a kommunikáció egyik formája a verbális kommunikáció, a beszéd. Ehhez a jó megértés alapfeltétel. Rendkívül hasznos például, ha filmeket eredeti nyelven, felirattal nézünk. Itt is előfordul a ’rácsodálkozás’: a hétköznapi beszédfordulatokban felismerhetünk olyan mondatokat, amiket biztosan nem ilyen egyszerűnek gondoltunk. A hallott szövegértéshez természetesen szorosan kapcsolódik a következő alapkészség a beszédértés, beszédkészség.

Néhány javasolt forrás:

http://www.agendaweb.org
http://www.bbc.co.uk
Talk To Me CD sorozat



2.4. Beszédkészség


- Miért nem szeretünk megszólalni angolul?

Ez egy sarkalatos kérdés, mivel mindenki retteg, ha csak egyetlen egy mondatot is el kell mondania. A félelmünk hátterében a kiejtés áll. Félünk, hogy vajon milyen a kiejtésünk, meg fogják érteni, amit mondunk?. Pedig igazán nincs mitől tartani, hiszen ha hangosan tanultunk, olvastunk, akkor hallhattuk a kiejtésünket (természetesen akcentussal beszélünk). Ezen kívül az anyanyelvi beszélő már hozzászokott ahhoz, hogy idegenek angolul beszélnek (jól, helyes kiejtéssel és rosszul is) és az udvariasság azt diktálja, hogy igyekezzen megérteni bennünket. és segíteni fog – itt biztosan számíthatunk arra, hogy lassabban és érthetőbben mondja el a szükséges információkat.

- Mi van akkor, ha nem angol anyanyelvű külföldivel kell beszélnem?

Igazán itt sem kell aggódni a beszélgetés miatt, hiszen a másik félnek sem az angol az anyanyelve. Ő is akcentussal beszéli az angol nyelvet és esetleg alacsonyabb szinten is. Amint kiderül, hogy mennyire tudjuk megérteni egymást, máris könnyedebben alakul a beszélgetés. Köztudott, hogy a nyelvvizsgák hasonló követelményekkel próbálják felmérni a vizsgázók beszédkészségét és ehhez témákat adnak, amik a mindennapi életünkről szólnak. Ha átgondoljuk, akkor látható, hogy például a vásárlás témakörében sokkal magabiztosabbak vagyunk, mint egy hivatali ügyintézés esetében. Ez természetesen azért van, mert a hétköznapokban sem intézkedünk olyan gyakran, mint amilyen gyakran vásárolunk. Nyilvánvalóan itt nagyon fontos építőelem a szókincs, amit különböző módon tudunk fejleszteni. Minél több szót tudunk, annál biztosabban boldogulunk a beszélgetés során. Minden alkalom, amikor beszélgetünk, egy-egy lehetőség új szavak, kifejezések tanulására is.

2.4. Íráskészség

Az alapkészségek közül az íráskészség maradt még, ami legalább olyan fontos, mint az előbbi három, de egy kicsit ritkábban használjuk a mindennapi életben.

- Hogyan írjak angol nyelven levelet, ha magyarul sem szoktam?

Az íráskészség nem csak a nyelvvizsga vagy érettségi követelményekben szereplő levelek megírásából áll. Gyakran előfordulhat, hogy egy partnernek, barátnak vagy ismerősnek idegen nyelven írunk levelet. Természetesen ez is tanulható, hiszen az alapleveleket megtaláljuk az interneten, illetve tippeket, ötleteket is találunk kézségeink fejlesztéséhez. Maga az angol nyelvű íráskészségünk már akkor elkezd fejlődni, amikor a szótárunkat írjuk, vagy jegyzetelünk az olvasott szövegértés feladatához. Fontos hogy az új szavakat, kifejezéseket legalább egyszer le is írjuk, hiszen az angol jellegzetessége a kiejtés. Az írott szöveg szinte teljesen más, mivel vannak olyan betűk, amiket nem ejtünk. Tehát jó, ha gyakorlunk és természetesen fontos a kézírás is (hiszen vizsgákon nincs lehetőség gépelni). A jó levélíráshoz anyanyelvünkön is kell egy kicsit fejleszteni ezt a készséget. Valljuk be, hogy manapság egyre ritkább ez a fajta kommunikáció, ahol „komponálnunk” kell egy levelet (a munkahelyi e-mailezés kivételével). A barátainkkal telefonos vagy online kapcsolatban vagyunk, ami nélkülözi a hivatalos kliséket, sémákat, néha még a helyesírást is. Az üzleti életben azonban, különösen, ha egy multinál dolgozunk, ahol külföldiekkel is kapcsolatban vagyunk, elengedhetetlen a levelezés alapszintű ismerete.

Néhány javasolt forrás:

http://www.letterwritingguide.com/
http://www.wikihow.com/Write-a-Letter
http://www.goodluckielts.com/
http://www.hkhk.edu.ee/

3. Milyen típusú segítségeket tudunk választani a tanuláshoz szükséges készségek fejlesztésére?

3.1. Tankönyvek, kurzuskönyvek

A könyvpiac egyik nagyon erős része a nyelvkönyvek piaca, ahol természetesen nagyon sok és minőségben is különböző nyelvi segédleteket lehet találni.

- Melyik a jó könyv a számunkra?

Itt kell arra visszagondolnunk, hogy a saját nyelvtudásom szintjével tisztában kell lennem ahhoz, hogy el tudjam dönteni milyen könyvre vagy segédletre van szükségem. A kiadók jóvoltából lehet találni mind a négy alapkészségre külön-külön gyakorló könyveket. Ha egyedül akarok tanulni, feltétlenül fontos, hogy a megoldásokat meg tudjuk nézni, illetve néhány kiadvány tartalmaz részletes magyarázatokat is arra, hogy miért az a megoldás, hol volt, milyen módon találhattam meg.

A nagyobb kiadók kurzus könyvekből egy teljes palettát adnak az alapfoktól a felsőfokig és valószínű, hogy a tanárok tudják, ismerik a legújabb és leghasznosabb kiadványokat. Ha nyelviskolában vagy magántanárral készülünk, akkor ott ezekkel a legújabb kiadványokkal fognak oktatni minket, és tudnak ajánlani speciális kiegészítőket is.

A tankönyvek jellege munkatankönyv, azonnal kéri a tananyagnál a visszajelzést a tanultakról, mini feladatokkal, tesztekkel, illetve munkafüzetek, segédletek használatával mélyíti el az ismereteket. Nagyon „divatos” a CD melléklet illetve a kiadványokhoz elérhető „virtuális” melléklet, ami ténylegesen is segíti a tanuló gyakorlását.

Tehát válasszunk olyan könyvet, ami megfelelő, vagyis, ha fejlődni szeretnék, akkor csak egy szinttel magasabb legyen, mert ha túl nehéz, akkor nem lesz kedvünk a tanuláshoz. Nézzük meg, hogy milyen készséget szeretnénk fejleszteni, vagy ha „mindent”, akkor a tankönyv választásánál vegyük figyelembe azt is, hogy ez egy sorozat-e, mert akár később jó lenne a következő lépés is, a következő kötet a sorozatból.

Jó, ha tájékozódunk a nagy könyvkiadók (az angol is!) weboldalain és megnézzük egy-egy kiadvány kipróbálható mintaoldalait is.

Szerintem egy jó délutáni program lehet, hogy ha könyvtárba megyünk, ahol akár alaposabban bele is olvashatunk, hazavihetjük áttekintésre a szimpatikusnak tűnő könyvet. A könyvtárak nincsenek ellátva a legújabb kiadványokkal, de néha lehet találni ’régi, jól bevált’ könyveket is, ami pont azt tartalmazza, amire kíváncsiak vagyunk.

Szánjunk megfelelő mennyiségű időt a könyv kiválasztására! Érdemes!

Megjegyzés: saját tapasztalatunk szerint az Oxford University Press kiadó Project című sorozat könyvei és az MM Publications kiadó Traveller című sorozat könyvei a legmegfelelőbbek középiskolás gyermekek és felnőttek részére egyaránt, mivel mindkét könyvcsalád esetében, a kezdőtől egészen a felsőfokig megtalálhatja mindenki a saját magának való szinthez szükséges tanulási anyagot. Ezek a könyvcsaládok néhány évente úgynevezett „frissítéseken” is átesnek, modernizálják azokat és mindig az aktuális, kornak megfelelő témák találhatók meg bennük.

3.2. „Online” és „offline” tananyagok

Az internet olyan információs csatorna, ahol rengeteg tananyagot (könyv, CD, tesztek, hanganyag) találhatunk a tanulásunk segítéséhez. Természetesen időigényes, hiszen eléggé sokáig kell keresgélni a megfelelő feladatlapot vagy szöveget. Mégis úgy gondolom, hogy nélkülözhetetlen, hiszen ha nem éppen az adott pillanatban akarok megoldani egy feladatot, akkor elmenthetem és visszatérhetek rá később. Itt is fontos, hogy olyan feladatokat keressek, amik visszajelzést adnak az eredményemről, azonnal kijavítva az esetleges hibákat. Kezdhetjük például egy felmérő teszttel, ebből akár többfélét is érdemes megoldani, hogy átfogóbb eredményt kaphassunk a jelenlegi nyelvi tudásunk szintjéről. Magyar és angol nyelvű weboldalakon egyaránt találni rengeteg tesztet. A teljesség igénye nélkül ezekből néhány:

http://www.euro-nyelviskola.hu
http://www.angoltanszek.hu
http://elo.hu/ingyenes_nyelvi_tesztek
http://www.examenglish.com/leveltest/
http://www.cambridgeenglish.org
http://learnenglish.britishcouncil.org

Amennyiben még több tesztekkel kapcsolatos oldalt szeretnénk találni, úgy valamelyik kereső oldalon (google, bing, yahoo) az „angol szintfelmérő” vagy angolul az „english level test” kulcsszavakra való kereséskor több oldalnyi találat között válogathatunk.

Természetesen nemcsak online feladatokkal lehet gyakorolni. A letölthető és nyomtatható feladatokat akár előre is elkészíthetjük az adott témakörhöz. Ha az internetet használjuk, akkor számítani kell arra, hogy egy kicsit több időt igényel a feladatok előkészítése, mert a kereséssel sok olyan oldalt is találunk, amin elidőzünk anélkül, hogy a számunkra megfelelő feladatot megtalálnánk vagy belekezdünk egy feladatsorba és csak útközben jövünk rá, hogy ez igazából nem a nekünk való feladat. Manapság rengeteg úgynevezett gyűjtemény oldal létezik, melyen több ezer, néhány helyen több tízezer feladatsor található, valamilyen tematika szerinti sorrendbe rakva. A legtöbb ilyen oldalon kulcsszavas keresésre is van lehetőség, ha például egy igeidő kigyakorlását célzó feladatsor megtalálása a cél vagy egy konkrét témakörön belül keresünk változatos feladatokat. Mondanom sem kell, hogy megéri a fáradtságot.

Néhány javasolt weboldal:
http://www.agendaweb.org/
http://www.myenglishpages.com/
Britishcouncil.org
http://a4esl.org/
http://www.englishpage.com/
http://www.learnenglishfeelgood.com
IELTS Podcasts

3.3. Szépirodalom

Ha könyv, akkor a kiadók kerülnek előtérbe ismét, hiszen a nagyobb nyelvi kiadóknak vannak olyan kiadványaik, amik segítik az idegennyelvet tanulni vágyókat. Ilyenek azok a könyvek, amik egy-egy történetet „lebutítva”, meghatározott mennyiségű alapszókincs felhasználásával teszik olvashatóvá egy adott nyelvi szinttel rendelkező lelkes olvasónak. A könyvek angol-angol magyarázattal és megértést ellenőrző feladattal is a nyelvtanulónak szeretnének segíteni a fejlődésben.

Javaslom, hogy mindig a legalsó szinten kezdjük, a könnyű olvasmányokkal, hogy fokozatosan „rákapjunk” az angol nyelvű könyvekre. Nagyon remek fejlesztő és csak angolul van, ezért szinte „rákényszerít” a megértésre. Biztosan megmarad a szótárunkban az az alapszókincs, amit az olvasmány tartalmazott. Nagyszerű kikapcsolódás is egyben a tanulás mellett!

Természetesen, ha már „haladóbbak” vagyunk, akkor bevállalhatunk komolyabb szépirodalmi kiadványokat is. Szerintem az elején nem érdemes több száz oldalas regényt olvasni, inkább a rövid sztorik, novellák azok, amik szórakoztatóbbak. Rengeteg ilyen kiadvány digitális változata elérhető „online” könyvtárakban, melyek a legtöbb esetben ingyenesen elérhetőek és a formátumuknál fogva (epub, ocr jellegű pdf) akár e-könyv olvasóra is feltölthetővé válnak, így kényelmesen tudjuk azt olvasni akár az okostelefonunkon vagy tableten is.

Az easyreaders.eu kiadónak a kiadványai között 4 „fokozat” található, ezen belül is több szint, több tucatnyi könyvvel, a readinga-z.com oldalon pedig rengeteg e-book található mely egy adott szókincsmennyiségre alapoz. Amennyiben a tanulni vágyó még nagyobb választékra vágyik, úgy valamelyik kereső oldalon (google, bing, yahoo) a „vocabulary book” kulcsszavakra keresve rengeteg találatot fog kapni.

3.4. Filmek, tv sorozatok

Azoknak, akik inkább a filmeket, sorozatokat, szeretik, természetesen szinte végtelen lehetőségük van gyakorolni az angol nyelvet ezen szórakozási formaként is felfogható módszerrel. Kezdetekben jó, ha anyanyelvi felirattal nézünk filmeket, de lehet egy anyanyelvi szinkronnal már látott filmet vagy sorozatot csak angolul nézni, hiszen emlékszünk néhány pillanatra, jelenetre. Érdekes megnézni, hogy az eredeti nyelvű jelenet mennyivel másabb, mint a szinkron, természetesen az angol nyelvű felirat még az olvasott szövegértés fejlesztésében is játszhat szerepet. Itt kell megjegyezni, hogy biztosan lesznek egy-egy filmben, sorozatban olyan részek, jelenetek, ahol nem értjük, majd mit akar mondani a szereplő, pedig minden szót ismerünk. Nem bennünk van a hiba, hanem ahogyan ezt már korábban is leírtam, minden nyelvi területnek, nemzetnek megvannak a sajátos idiómái, „beszólásai”, jellegzetes csak általuk érthető kifejezései, amiket mi teljesen másképpen használunk, vagy nincs is a mi nyelvünkben. Tehát itt a lehetőség, hogy tanuljunk néhány, az angol nyelvterületre jellemző kifejezést is! Jó, ha az alap szleng néhány kifejezését is tudjuk, hiszen szükség lehet rá, ha anyanyelvibeszélővel találkozunk.

Nemcsak anyanyelvi felirattal lehet nézni a filmeket, hanem ahogyan az előbb is említettem, angol felirattal is, vagyis hallom, látom és olvasom. Szinte ideális a tanuláshoz. Tehát a legközelebbi filmet nézzük ilyen módon és így szórakozva is tudunk tanulni és gyakorolni!

3.5. Zene

A zene olyan segítőnk a nyelvtanulásban, ami főként a hétköznapi beszédet hozza közel hozzánk. Vannak kedvenc slágereink, amiknek a szövegét „hallás” szerint tudjuk énekelni, persze nem mindig a helyes angol kiejtéssel és szavakkal. Az interneten elérhető a dalok szövege, vagy maga a zeneszám karaoke verziója, melyből az énekhang kivágásra került és mi magunk tudjuk énekelni önállóan azt, ami egy újabb lehetőség arra, hogy fejlesszük az angol kiejtésünket, talán az egyik legjobb módja is ennek. A népszerűbb videómegosztó oldalakon többszázezer professzionálisan elkészített karaoke jellegű videó található, így nagyon kényelmesen hozzáférhető szinte bármilyen kor, bármilyen stílus zenéje.

Bátran énekeljünk együtt a sztárral és minden esetben próbáljuk értelmezni a dal szövegének mondanivalóját is. Manapság egy kicsivel kevesebb figyelmet fordítanak a szabályos és nyelvtanilag helyes mondatokra, ami egy olyan alternatív tanulási lehetőséget biztosít, amivel még könnyebben megértjük az angol anyanyelvi hétköznapi kommunikáció modernebb, éppen aktuális kifejezéseit. De ha visszaidézzük a 80-as 90-es éveket, akkor láthatóan más volt az akkori szövege a daloknak. Talán mondhatjuk, hogy jobban lehet érteni. Kell találni időt arra, hogy ilyen módon is gyakoroljunk, főleg hogy látom, hallom, olvasom és mondom- majdnem az ideális berögzítés.

4. Mennyi időt kell fordítanunk a tanulásra és milyen gyakran kell tanulnunk?

4.1. Legkevesebb napi 1 óra

Bizonyára mindenkinek van olyan tanulási emléke, ami „idő hiányában” hiúsult meg vagy nem sikerült teljesíteni, vagy beszélhetünk arról, hogy az angol tanulással mindig „újrakezdők” vagyunk, mert valamilyen ok miatt nem haladtunk előre kellő mértékben és ez elvette a kedvünket a folytatástól és a folyamatos további próbálkozástól. Fontos lépés az elhatározás után a napi rutin betartása és minden más dolog háttérbe helyezése: „Legkevesebb napi 1 óra” – ahogyan írtuk az alcímben is. Ez akár utazás közben is kivitelezhető. Ha jobban belegondolunk, akkor a korábban említett technikák, feladatok, tanulási területek ettől sokkal többet igényelnek. De szinte mindenki össze tud állítani egy olyan „tanmenetet” ahol kijelöli a fontos feladatokat és hozzá kitalálja a „szórakoztató” részeket is.

Ha egy tankönyvből tanulunk, akkor adottak a leckék, egységek, a haladási tervet könnyű elkészíteni. Minden ilyen egységhez, lehet csatolni egy-egy dalt, filmet, szöveget, vagy gyakorló tesztet.

Ne feledkezzünk el az ismétlésről, a berögzítésről, a szabályok rendszerezéséről, a szavak, kifejezések alkalmazásáról. Ha nem ”mozgatom” akkor elfelejtem, legyen egy-egy ilyen „Mit tanultam eddig?” az órán, ahol megtudhatom melyek az erősségeim és gyengeségeim. Fontos, hogy a kevésbé begyakorolt részekre szánjunk még egy kis időt, keressünk gyakorló feladatokat, és ne hagyjuk „elveszni”. Ha ügyesen tervezünk, jól gazdálkodunk a tanulásra szánt idővel, tényleg kellemes lesz a tanulás folyamata, élvezni fogjuk azt és nem érezzük majd „nyűgnek”.

4.2. „Járjunk nyitott szemmel”

A mindennapi életben az úgynevezett anglicizmus a magyar nyelvben is jelen van. Gondoljunk csak a számítógépekre vagy a különböző játékokra, amiket játszani lehet! Már a hétköznapi életünkben is vannak olyan angol vagy angolos kifejezések, amiket naponta látunk, hallunk és tudjuk a jelentését, anélkül hogy megtanultuk volna.

Ha leveszek a fürdőszobában a polcról egy flakont, máris angol szavakat olvashatok el és ÉRTEM, hogy mit jelentenek. Ha az interneten barangolunk, akkor nem jelent problémát egy angol nyelvű weboldal fejlécének elolvasása és megértése, vagy egy regisztrációs felület kitöltése, pedig ezt nem kellett megtanulnom, mégis ÉRTEM.

Sokat lehet tanulni, ha olvasom a hétköznapi dolgok feliratait, címkéit, utasításait, hiszen ez is hozzátartozik a megértéshez. Csak bátran próbáljuk ki és nézzük meg a legközelebbi dolog feliratát angolul!

4.3. Segítség barátoktól, ismerősöktől, családtagoktól

Nemcsak egyedül tanulhatunk, hiszen manapság mindenkinek van olyan ismerőse, aki külföldön dolgozik vagy beszél angolul. Próbáljuk megkérni őket, hogy beszélgessenek velünk angolul, már egy ilyen kísérlet is sok hasznos tapasztalattal jár. Manapság az online játékokkal külföldi barátokat is megismerhetünk és a közös nyelv természetesen az angol. Remek gyakorlás az interneten keresztül beszélgetni velük. Szerencsésebb esetben a közvetlen családtagok között is van olyan, aki már elég ügyes és beszélgetni tud velünk. Nagyon jó, ha megegyezünk, - hogy milyen témákat hozzunk fel egy-egy ilyen gyakorló beszélgetés során, - hogy a mindennapi kifejezéseket használjuk, gyakoroljuk ezeket vagy tanuljunk meg újakat. Otthon bátran lehet próbálni a hétköznap nyelvezetét, így megtudhatjuk, hogy melyik területen kell még fejlődnünk. Nem szégyen, ha valamit nem tudunk és utána nézünk a szótárban vagy az interneten keresünk hozzá segítséget.

5. Mi a célunk az angol nyelvvel, szükséges e nyelvvizsgát tennünk?

5.1. Csak saját magunk szórakoztatására tanulunk

Mindenkinek más-más a célja az angol nyelv megtanulásával. Vegyük azt az esetet, amikor saját szórakoztatásunkra kezdünk el nyelvet tanulni. Szerintem ez a legideálisabb – hiszen – amennyiben hobbiként kezeljük, akkor az ezzel járó pozitív késztetéssel jobban haladhatunk. Igazság szerint meg kell próbálni a tanulás „izzadtság” érzését kizárni és olyan célokat kitalálni, aminek az elérése jobban sarkall bennünket. Számtalan lehetőség van olyan „tanmenet” összeállítására a kitűzött célok tükrében, amivel minden perce élvezhető tud lenni a tanulásnak.

- Milyen céljaim lehetnek?

Ha jobban tudok angolul, akkor gond nélkül tudok elolvasni idegen nyelvű ismertetőket, cikkeket, akár a munkával kapcsolatban is szélesebb spektrum alapján tudok fejlődni, megújulni. Ha sokat utazok külföldre, akkor nem gond a hétköznapi beszélgetés, nem érzem magam elveszettnek és feszélyezettnek, hiszen el tudom mondani, hogy mit szeretnék és megértem, amit az emberek mondanak nekem.

Természetesen mindenkinek saját magának kell megtalálni azokat a célokat, amiért érdemes angolul tanulni!

5.2. Érettségi vizsgára készülünk

A diákok életének legmeghatározóbb vizsgája az érettségi vizsga. Természetesen az iskolai tanórákon is készülnek erre a vizsgára, de a későbbiekben nemcsak a tankövetelményeknek megfelelő ismeretekre, hanem egy kicsit több és szélesebb tudásra kell szert tenni. Az iskolapadban tanultak nagyon jó alapot adnak arra, hogy tovább kamatoztassuk nyelvtudásunkat, mivel a szükséges készségek, ha csak alap szinten is, de már rendelkezésre állnak. Ideális esetben már tisztában vagyunk a számokkal, betűkkel és rendelkezünk egy olyan szókinccsel, amivel a további tanulás ehhez a meglévő rutinhoz kapcsolva sokkal egyszerűbb lesz. Ha szeretnénk jó állást kapni, akkor nemcsak a vizsga sikeressége a mérvadó, hanem a valódi, használható ismeretek is. Tehát érdemes egy kicsivel többet tanulni, illetve gondolni a jövőbeli nyelvtudás hasznosságára is. Amennyiben jól osztjuk be az időnket, akkor akár egy speciális terület szaknyelvét is el lehet sajátítani.

Miután lehetőség van emelt szintű érettségi vizsgát tenni, így érdemes már a legelején erre a típusú vizsgára tanulni. Megtérül a befektetett idő, hiszen sikeres vizsgával egyúttal megkaphatjuk a középfokú nyelvvizsgát is, mellyel a későbbiekben befektetendő energia és idő mellett még pénzt is spórolunk.

5.3. Nyelvvizsgára készülünk

Manapság egyre több helyen követelmény a középfokú nyelvvizsga és nagyon nehéz megszerezni egy kényelmes és jól fizető pozíciót nyelvvizsga és tényleges nyelvtudás nélkül, főleg, ha egy multinacionális vállalatnál vagy cégnél dolgozunk. Minden ilyen munkahelyen alapkövetelmény az angol nyelvtudás, így ezek a vállalatok, cégek is sokszor szerveznek nyelvtanfolyamokat, hogy valamilyen alap nyelvtudást szerezhessenek a dolgozók. Sokkal jobb, ha a munkahelyen megértem a cég külföldi dolgozóit vagy partnereit, illetve egy biztos nyelvismeret képessé tehet bennünket egy előléptetés megszerzésére vagy külföldi tárgyalásokon való részvételre.

Amennyiben a munkáltatónk által biztosított egy ilyen jellegű tanfolyam, mindenféleképpen érdemes élni ezzel a lehetőséggel, mivel nem kell érte súlyos összegeket fizetnünk.

A legtöbb cég, ha a dolgozói képzéséről van szó, nem spórol és a legalkalmasabb nyelvoktatásban szereplő iskolákat, tanárokat próbálja minden esetben bevonni a munkavállalók oktatásába, mivel érdeke, hogy a dolgozók tényleg megtanulják azokat az ismereteket, amelyekre szükségük van a mindennapi sikeres munkavégzéshez.

6. Hogyan tudunk gyorsan célba érni nyelvvizsgára való készüléskor?

6.1. A tanuláshoz szükséges készségek szintjének felmérése „online” a választott nyelvvizsgatípushoz igazodva


Újra visszatérve ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan tudom meg, hogy milyen szinten vagyok angol nyelvből, nézzük át, hogyan is lehet ezt konkrétan kideríteni!

Nagyon sok olyan weboldal van, ahol ajánlanak online teszteket, (agendaweb.org, learnenglishfeelgood.com) nemcsak a nyelvtant, hanem a szövegértést is tesztelhetjük így. Érdemes alaposabban körülnézni és többféle tesztet kitöltve megtudni a nyelvtudásunk szintjét. Igazán a kezdő, újrakezdő vagy középhaladó szintet könnyen mérhetjük, de kevesebb lehetőségünk van ezen szintek fölötti tesztelésre. Meg lehet próbálni anyanyelvi weboldalak felkeresését is, ahol nehezebb teszteket találhatunk.

Ha vizsgázni szeretnénk angol nyelvből, akkor sok lehetőség van, ám mindig az a kérdés, hogy melyik a legjobb nyelvvizsga a számunkra. Ilyenkor érdemes végig próbálni a kiválasztott nyelvvizsga típusok online tesztjeit, így megtudhatjuk, hogy melyik az a nyelvvizsga, amelyik közel áll azokhoz a készségekhez, melyekben erősebbek, magabiztosabbak vagyunk.

A nyelvvizsgahelyek nagyon sok segítséget adnak a vizsgázóknak. Érdemes a helyi nyelviskolák weboldalait is felkeresni, mivel a legtöbb esetben vannak olyan saját online tesztjeik, amiket megoldva még jobban kigyakorolhatjuk a kiválasztott nyelvvizsga feladattípusait.

A legtöbb esetben lehetőség van személyes szintfelmérő teszt megírására és konzultációra is, mely általában díjmentes vagy egy csekély összeget kell csak fizetni érte. Akik nagyon bizonytalanok és több internetes teszt kitöltése után sem tudják eldönteni, hogy melyik nyelvvizsga típus lenne a legideálisabb számukra, mindenféleképpen érdemes ezt a lehetőséget választani.

Természetesen nem lehet elfeledkezni a nyomtatott segédletekről sem. Vannak speciális kiadványok a kedveltebb, népszerűbb nyelvvizsgákhoz, gyakorláshoz remek segítséget nyújtanak.

6.2. Szóbeli témakörök anyanyelvi háttere (olvasottság, napi hírek)

Ha szeretnénk nyelvvizsgázni, akkor a szóbeli részhez vannak úgynevezett témakör listák, minden nyelvvizsga típus használ ilyen listát. Amit egy ilyen lista átolvasáskor elsőre észreveszünk, hogy vannak olyan témák, amik messze vannak a mindennapi életünktől, - szerintünk -. Igazán minden téma előfordul az anyanyelvi környezetben, híreket hallgatunk, nézünk és újságokat olvasunk sokféle témáról, legyen az politikai, tudományos vagy bulvár hír, vagyis nem kell meglepődnünk, ha a listán „furcsa” témaköröket is találunk (bővebben ld. a fejezet végén). Nehéz dolgunk akkor van, ha az anyanyelvi háttérismeretünk is hiányos az adott témakörben. Abból a témakörből az elsődleges feladatunk, hogy az anyanyelvünkön szerezzünk néhány fontos információt és csak utána tanuljunk angolul. Ha alaposabban belegondolunk, tényleg előfordul, hogy beszélgetni szoktunk „furcsa” témákról magyarul, így a vizsga azt szeretné felmérni, hogy ez hogyan sikerülne, ha angolul kellene beszélnünk ezekről a témákról.

A fentiekben említett különleges témakörök nyelvvizsga típusonként eltérőek, például:
- Origó nyelvvizsga: otthonteremtés, lakáshelyzet; szociális problémák iskolatípusok, vizsgák, értékelés, osztályzás, civil szervezetek, közbiztonság közlekedési szabályok, közlekedési morál, a célnyelvi ország(ok) főbb jellemzői;
- ECL nyelvvizsga: Az EU tagállamai Utazás/munkavállalás/mobilitás;
- EUROEXAM nyelvvizsga: Politika, társadalom, kormányzat, állami intézmények Jog;
- BME nyelvvizsga: bevándorlás,, diákcsere programok, diák mobilitás, szépségápolás és plasztikai sebészet

6.3. „Hangos tanulás” és saját felvétel készítése, más emberek meghallgatása

Tanulásunk során szükséges alkalmazni a „hangos” tanulás módszereit, hiszen hallanunk kell, hogyan mondjuk el gondolatainkat. Ha lehetőség van rá, akkor készítsünk hangfelvételt is; érdekes visszahallgatni, hogy mit mondtunk és hogyan hangzik a kiejtésünk, milyen a „hangunk” angolul. Nagyon érdekes tapasztalat visszahallgatni, hiszen „belülről” másképpen halljuk a saját hangunkat.

Lehet „felelni” is ilyen módon: tételt húzni és utána elmondani a témakört; tesztelni, hogyan mondanánk. Ezzel a módszerrel megtudhatjuk, hogyan hangzik, vannak e hibák, akadozva tudjuk-e csak elmondani, vagy már magabiztosak vagyunk mind a beszéd folyamatosságában és a kiejtésben is.

Természetesen, ha vannak olyan barátaink vagy családtagjaink, akik szívesen beszélgetnek velünk angolul, készíthetünk felvételt erről is és így is tesztelhetjük azt, hogy mennyit haladtunk előre.

Mostanában egyre több helyen lehet ingyenesen vagy minimális költség fejében online beszélgetni angolul. Nagyobb városokban (ahol a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben „idegennyelvi” lektorok dolgoznak) az utóbbi években úgynevezett beszélgető klubok alakultak, ahol angol anyanyelvű emberekkel való kötetlen beszélgetésekre van lehetőség. Ez is nagyon jó gyakorlás, sőt nemcsak egy témakört beszélhetünk meg, hanem egy hosszabb beszélgetést is lehetővé tesz, anyanyelvi angol beszélővel, aki akár ki is javíthatja a hibáinkat.

7. Milyen területen kamatoztathatjuk és hogyan tudjuk szinten tartani a megszerzett nyelvtudásunkat?

7.1. Munkahely multinacionális környezetben

Korábban már szóba került, hogy a multinacionális cégeknél a munkavégzéshez nélkülözhetetlen a nyelvtudás. Ezek a cégek anyagilag is támogatják a nyelvtanulást, sőt tanfolyamokat szerveznek dolgozóik részére.

Szerencsés esetben a tanfolyamokon meg lehet tanulni az adott munkahely speciális és hétköznapi kommunikációs helyzeteit, szókincsét, fordulatait. Persze nem árt, ha még ezen kívül egy kicsit „bővítjük” tudásunkat, otthon is gyakorlunk, sőt ha lehetőség adódik akár elfogadunk egy-egy külföldi kiküldetést is. Minél többet próbáljuk ki az angoltudásunkat, annál biztosabbak és ügyesebbek leszünk. Az e-mailek is segíthetnek, hiszen a munkával kapcsolatos speciális kifejezések és mondatok egy idő után természetesnek tűnnek és fokozatosan megtanulunk angolul levelezni egy-egy külföldi partnerrel.

Tehát bátran használjuk a munkahelyünkön a már megszerzett tudást, legyen ez bármilyen szintű is, hiszen akivel beszélgetünk, - például egy éppen kiküldetését teljesítő cseh anyanyelvű munkatárssal - annak a nyelvtudása sem lesz tökéletes és így neki is lehetősége nyílik, hogy fejlődjön. Ilyen esetekben sokkal nyitottabban áll hozzá mind a két fél az angol nyelvű kommunikációhoz, mivel mindkettőjüknek gondolkoznia kell, hogyan is fejezze ki magát.

7.2. Külföldi utazás

Ha arra gondolunk, hogy évente legalább egyszer el tudunk utazni külföldre, máris hasznosnak találjuk, ha legalább angolul tudunk beszélni akár csak alapszinten is. Nagyban megkönnyíti az ottani tartózkodásunkat, még akkor is, ha inkább alapszókincset használunk a testbeszéddel karöltve.

Köztudott, hogy külföldön, főleg tőlünk nyugatabbra sokkal többen beszélnek társalgási szinten angolul, mint Magyarországon. Jó lenne, ha utazás előtt egy kicsit „felkészülnénk” és néhány hasznos kifejezést megtanulhatnánk. Ehhez is sok segítséget kaphatunk az internet használatával, illetve kifejezetten erre a célra vannak speciális útikönyvek, amelyek összegyűjtötték a legfontosabb és leggyakoribb kifejezéseket, melyeket fel tudunk használni utazásunk során. Ha lehetőségünk van rá, akkor minél többet beszéljünk és használjuk a kifejezéseket, mondatokat. Bátran kérdezzünk, ha nem értünk valamit.

A modern kor adta vívmányokat is tudjuk használni külföldi tartózkodásunk alatt: többek között bármelyik okostelefonon, tableten megtalálható fordító alkalmazás is használható, ami már hangfelismerő funkcióval is rendelkezik. Amennyiben mi nem értünk meg egy-egy kifejezést vagy akár egy egész mondatot, amit mondanak nekünk, a program talán sikeresen le tudja fordítani azt és írásos formában is megjeleníti a kijelzőn, mind a két nyelven.

Megjegyzés: minden platformnak megvan a maga saját gyártású fordító alkalmazása; az Android-os készülékeken a Google Fordító, Windows Phone-os készülékeken a Microsoft Translator, míg IOS-rendszerű készülékeken az ITranslate fordító alkalmazás használata ajánlott, mivel a saját gyártású app nem csak garancia a magas minőségre és a sokrétű felhasználhatóságra, hanem nagyobb eséllyel van folyamatosan frissítve és fejlesztve is. Természetesen más, külsős forrásokból származó fordító alkalmazások is megtalálhatóak ugyanúgy mindegyik platform alkalmazás boltjában.

7.3. Kapcsolattartás angol nyelven külföldi barátokkal, ismerősökkel

Az internet jóvoltából külföldi barátokat is szerezhetünk. Ez az egyik legjobb lehetőség arra, hogy olyan dolgokat tanuljunk, amit a tankönyvek nem írnak le. Ezeket csak a napi kapcsolattartással lehet megtanulni és így fejleszteni. Ilyenkor lehet megtanulni azt, hogy tényleg igaz a mondás: „Ahány nyelvet tudsz, annyi féle ember vagy”.

A szokásokról, az angol anyanyelvű emberek hétköznapjairól első kézből tudhatunk meg új információkat. Természetesen a mi nemzeti sajátosságainkat is átadjuk, megmutatjuk, ezáltal közelebb kerülhetünk más nemzetek képviselőihez. Talán a külföldi utazásunk is könnyebbé válik, ha egy kicsit jártasabbak vagyunk az adott ország szokásaiban. Maga az utazás és az élményeink is sokkal kellemesebbek lesznek, hiszen megértenek minket, illetve mi is megértjük például a recepcióst a szállodában ahol megszállunk, a taxisofőrt, aki elvisz bennünket a szállodába vagy a városba, a pincért, aki az étteremben szeretné felvenni a rendelésünk, az idegenvezetőt a múzeumban. Lehetőségünk van barátokat is szerezni, vagyis tanulásunk egy körforgássá válik.

Ha vannak angol barátaink, vagy olyan rokonaink, akik már nem beszélnek magyarul, nagyon jó, ha tudunk velük kommunikálni, hiszen kapcsolatok nélkül nem lenne olyan érdekes az életünk. Vannak olyan ismerőseink, akivel naponta tudunk beszélni és természetesen olyanok, akikkel ritkábban beszélgetünk, de közös bennünk az angol nyelv ismerete. Szerencsés esetben ezek a rokonok, barátok és ismerősök segítik az angol nyelvi szintünk nem csupán szinten tartását, de a fejlesztését is. Tanulunk szavakat, kifejezéseket, hétköznapi szófordulatokat, amiket hasznosíthatunk az angoltudásunk használatával például utazásnál, a munkahelyen és még a nyelvvizsgán is.

Amint látható, az egész tanulási folyamat egy újra és újra visszatérő kör, hiszen minden alkalommal minden készséget tudunk gyakorolni ezáltal.

7.4. Angol nyelvű filmek, sorozatok, műszaki leírások, cikkek, ismertetők

Elérkeztünk egy olyan részhez, ahol a már említett filmeket és nyomtatott segédleteket tudjuk hasznosítani. A mindennapi életben az anyanyelvünkön újságot, magazinokat olvasunk, híreket, filmeket, sorozatokat nézünk így információt szerzünk a környezetünkről, a világról, illetve kikapcsolódunk ezáltal.

Ha szeretnénk egy kicsit izgalmasabbá tenni ezeket a rutinokat, akkor angolul is kaphatunk információt és a kikapcsolódás is biztosított a mozgóképes tartalmakat angol nyelven nézve. Egy roppant egyszerű gyakorlás, hogy ha egy új műszaki eszközt vásárolunk, megpróbáljuk az angol nyelvű leírás alapján használni. Mivel a legtöbb eszköz használati utasítását a gyártók elsősorban angol nyelven készítik el, mindig ez a legpontosabb leírás. Persze ha az első alkalommal ez nem igazán sikerül, akkor magyar nyelven meg lehet nézni, hogy mit nem értelmeztünk jól.

Reméljük, hogy sok hasznos információt sikerült megosztanunk és sokan kedvet kapnak az angol nyelv tanulásához. Ne feledjük, hogy külföldön többen beszélnek angolul, mint magyarul!

Jó tanulást, jó kommunikációt!

Készítette: Gulyás Györgyi

Webre szerkesztette és kiegészítette: Fábián Zoltán