Középiskola > Kötelező olvasmányok > Heinrich von Kleist - Kohlhaas Mihály

Heinrich von Kleist (1777-1811) romantikus drámáinak és kisepikai műveinek hősei rendszerint a kiismerhetetlen világrenddel szemben próbálnak megküzdeni nemes eszményeikért, a személyiség jogaiért, az emberi méltóság érvényesítéséért. A Kohlhaas Mihály c. elbeszélés címszereplője valós történelmi személy: egy XVI. századi német polgár. Pere, majd szabályos háborúja a feudális Szászország ellen mintegy 8 éven át (1532-től 1540-ig) tartott, a sértett hős eközben kirabolta a brandenburgi fejedelemség ezüstszállítmányát, végül elfogták és kivégezték.

Kleist elbeszélése csak a kezdetekben igazodik a történelmi tényekhez. Kohlhaas a cselekmény kiindulópontján tehetős és jogtisztelő polgár a brandenburgi fejedelemségben, a Kohlhaasbrücke nevű kis település büszke és megbecsült lókereskedője.

A bonyodalmat az idézi elő, hogy egy ifjú földesúrnak, a tronkai várkastély urának önkényeskedéseit kell elszenvednie. A lócsiszár először peres úton kíván igazságának érvényt, sértett önérzetének elégtételt szerezni, de minduntalan kudarcot vall. Felesége is megpróbál közbenjárni a schwerini tartományúrnál, de a szerencsétlen asszonyt az ajtónálló őrség durván megveri, sérüléseibe belehal. Kohlhaas Mihály fájdalma mérhetetlen; le akar számolni a bűnös földesúrral, a sikertelen igazságkeresés bosszúhadjárattá fajul. Az egyre nekivadultabb férfi hű szolgáival, illetve a folyamatosan hozzájuk csatlakozókkal városokat éget fel, embereket öl meg. Eszeveszett ámokfutásának Luther Márton személyes állásfoglalása, a Kohlhaast vádoló nyílt levele vet véget. Az ő közbenjárására aztán Kohlhaas elbocsátja seregét, és perét személyesen terjeszti elő Szászország fővárosában, Drezdában. Igazságának érvényesítése azonban újfent beleütközik a tartományi, a birodalmi (sőt a lengyel-szász ellentét révén a nemzetközi) érdekekbe, a fejedelemségek és tartományok tisztségeiért folyó csatározások szövevényeibe.

Kohlhaas tragikus hős, az igazságeszme megszállottjává válik az őt ért méltánytalanságok, majd veszteségek hatására. Felesége halálával fájdalma elviselhetetlenné fokozódik. Hősies feladatot vállal, de messze túllépi személyes lehetőségei határát, és elvakultságában tragikus vétségeket követ el. A szélmalomharcban akad olykor egy-egy pártfogója, akik azonban - felmérve a tartományi urak érdekeinek összefonódását - hamarosan magára hagyják az igazság keresésében. A köznép rokonszenvét a lócsiszár ugyan már hadjárata kezdetén elnyeri, népszerűségét végül nem tudja, mert nem is akarja kihasználni. Célja csupán személyes jogainak az elismertetése s az, hogy elégtételt nyerjen. Az események azonban túlnőnek rajta, elveszti sorsa irányításának utolsó esélyét is, és végül a politikai manőverek áldozatává válik. Kohlhaas ügye eleve politikai tartalmú, noha ő maga nem ismeri fel, hogy a hozzá hasonlóan kiszolgáltatottak százai, ezrei (ha nem is az övéhez hasonló erkölcsi tisztasággal) lázadnak, vagy készek a lázadásra. Ezt csak a kamarások és tisztségviselők látják világosan, és az indulatokat ellene is fordítják.

Kohlhaas személyes ellenfele Vencel, a tronkai vár ifjú ura, valamint az úrfi közvetlen környezete (szolgái, lovagtársai, rokonai), de tágabb értelemben a tartományi és birodalmi tisztségviselők érdek-összefonódásokkal teli csoportja, azaz maga a XVI. századi feudális rendszer. A hatalom birtokosainak létérdeke, hogy a nép hősünk iránti rokonszenvét valamilyen módon leszerelje, és a lázadót elhallgattassa. Kohlhaas polgár, abban a Német-római Császárságban, ahol a nem nemesi származású személyeknek is vannak már törvényes jogaik. E jogok érvényesítése azonban a gyakorlatban szinte lehetetlen. A jogaiban sértett, megalázott lócsiszár még arra is hajlandó, hogy meghunyászkodva „tartományúri oltalomért” folyamodjék - de ezt is hiába kísérli meg. Ugyanakkor épp a feudális anarchia főbűne, az önbíráskodás vétsége terheli (azt a törvényt szegte meg, amelyet 1495-ben Miksa császár hozott a wormsi országgyűlésen).

Vesztőhelyre kell jutnia, de a világi törvénykezés ítéleténél fontosabb számára a saját erkölcsi és lelkiismereti tisztasága. A Szászországot végigpusztító, seregeket felkoncoló, rettegett bandavezér Kohlhaas Luther első szavára megretten, rádöbben tetteinek súlyosságára, és leghőbb vágya a lelki feloldozás elnyerése. Amikor tragikus vétségét elköveti, akkor a világ „iszonyatos rendetlensége" miatt lép fel, és jogainak erőszakkal próbál érvényt szerezni. Az igazságért és az erkölcsért harcol, de igazságtalanságok és morális vétkek sorát követi el. Nem lesz tehát a számára megoldás. Magatartása a mű utolsó epizódjaiban - a sztoikus nyugalom, a misztikus dolgok iránti érdeklődés - jelzi, hogy maga is érzi elkerülhetetlen sorsát.

A valláserkölcs tanítását, vagyis az „irgalom”, a felebaráti, feltétel nélküli „megbocsátás" megoldását Kohlhaas Mihály eleinte nem fogadja el. Hiszen ő éppen szilárd erkölcsi meggyőződése miatt lázad. Nem hagyhatja annyiban a neki mindennél fontosabb igazság megcsúfolását. Épp az erkölcs védelmében ekkor még képtelen arra, hogy megbocsásson az ellenségeinek. Csak akkor jut lelki békéhez, amikor belátja, hogy a világi hatalmak cselszövései ellen hiába küzd, amikor elfelejti a rajta esett sérelmeket, és amikor csak gyermekeivel és szerettei emlékének megtisztításával törődik. Ekkor már szinte nem is kell, hogy fegyveresek őrizzék, a lócsiszár békés kiegyensúlyozottsággal várja a halált. Megbünteti ugyan egyik ellenfelét, a gyengének bizonyuló szász választófejedelmet - de csak azzal, hogy utolsó perceiben lenyeli az uralkodó sorsát jövendölő cédulát. Aztán belenyugvással lép a vérpadra.

Az erkölcsi diadalt - ha felemás módon is -, megszerezheti magának és elhunyt felesége emlékének: a politikai érdekek közrejátszása folytán kétfajta ítélet születik Kohlhaas Mihály ügyében. A birodalmi törvényszék szerint vétkes volt „a császári közbéke megszegésében”, és ezért vérpadra jut, de eközben a brandenburgi fejedelemség bírói ítélete szerint a tronkai Vencel várúrfi bűnösnek nyilváníttatik, és jogosnak ítélik Kohlhaas Mihály követeléseit az elégtételt illetően.

A lócsiszár történetének hátterében tehát a politikai és az erkölcsi értékek válsága, szembekerülése áll. Kleist a totális diktatúrát kiépítő újkori hatalom természetét is elemzi, a XVI. századi eseménysor kapcsán a XIX. század eleji zsarnokság erkölcsromboló mechanizmusára mutat be példázatot Kohlhaas Mihály történetében. Az abszolutisztikus rendszer azzal tetézi az alattvalók feletti uralmát, hogy belegázol a személyiség legbelsőbb szféráiba, sárba tiporja az emberi méltóságot, és mindezt cinikus szemforgatással, a jogállamiságra való hivatkozással teszi.

Az elbeszélés stílusa a mű során változik, és ez a módosulás két részre osztja a szöveget. Az első egységre, Kohlhaas Mihály kálváriájának és harcainak elbeszélésére rendkívüli tömörség jellemző. Külső nézőpont érvényesül, és ez azért kelt drámai hatást, mert a főszereplő belső folyamatait, izzó indulatait is csak a tetteiből érezzük meg. A hős túlfűtött érzelmi igazsága és a közönyös magatartást tanúsító „igazságszolgáltatás” ellentéte állandó feszültséget tart fenn. A tényközlő elbeszélő objektív közlésmódjából csak néha lép ki az író, kulcsfontosságú jelenetben olvashatunk párbeszédet, pl. Kohlhaas és Herse tényfeltáró beszélgetésekor, Kohlhaas és a felesége fordulatot hozó dialógusánál, illetve Kohlhaas és Luther találkozásakor. Az apácakolostorba való betörést az eső, a vihar képei kísérik; villámcsapás érkezik az égből az eszeveszett követelés kimondásakor.

Amikor azonban az író Drezdába helyezi át a cselekményt, illetve a berlini és bécsi jogszolgáltatás bonyodalmait ecseteli, stílusa megváltozik: mesterkélten tekervényes, cizelláltan körmondatos, gunyoros lesz.

A stílusbeli kettősség az író valóságszemléletének összetettségét érzékelteti: Kleist egyrészt az eredeti történet krónikása, másrészt feltárja hőse lelki válságát, feloldja tragédiáját, és igazságot szolgáltat számára. A „Kohlhaas Mihály” c. elbeszélés (kisregény) egészében véve tiltakozik, másrészt a tényeket, mint megváltoztathatatlan jelenségeket tudomásul veszi, és bizonyos iróniával, romantikus színezettel ellensúlyozza, elfogadtatja a szereplőkkel. A mű befejező részében Kohlhaas részleges diadala is csak az író elégtétele. A feloldás eszközeihez tartozik a misztikus-romantikus „amulett-történet” is, továbbá Kohlhaas eredeti kivégzési módjának megváltoztatása (a hős kerékbe törése helyett „csak” lefejezésre kerül sor), és Kohlhaas rendes temetésen nyeri el a végtisztességet. Fiairól a brandenburgi választófejedelem lelkiismeretesen gondoskodik, a szász választófejedelem a lelkifurdalás büntetését kapja, Kohlhaas ivadékai pedig a következő századokban is közmegbecsülésnek örvendenek.

Hatvanhat éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása az oroszországi Don-kanyarban, amelynek során szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. A Magyar Királyi Honvédség alakulata, német nyomásra került kivezénylésre, a keleti-frontra.

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga, Észak-Afrikában helyezkedik el. Területe több, mint kilencmillió négyzetkilométer, kora mintegy 2,5 millió év. A „szahara” név az arab „sivatag” szóval egyezik meg, némileg eltérő kiejtéssel. A Szahara Algéria, Csád, Egyiptom, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Nyugat-Szahara, Szudán és Tunézia hatalmas területeit foglalja el.

Számítógépes szimulációk alapján a Baptistina kisbolygócsalád két tagja ütközhetett 160 millió évvel ezelőtt, s az egyik ütközési törmelék-aszteroida becsapódásának katasztrófális hatásai vezethettek 65 millió évvez ezelőtt a földtörténeti kréta-harmadidőszak határán a dinoszauruszok teljes kipusztulásához.

• Heinrich von Stietencron - A vallás fogalma a vallástudományban / 2013, 6 oldal
  
  

Kun Béla elrepül 1919. július 31-ét írtak. A proletárdiktatúra megbukott. A népbiztos, Kun Béla ékszerekkel és süteményekkel jól megrakott repülőgépén menekült az országból. A méltóságos úr, az elvtárs és a méltóságos asszony Krisztinavárosban, az Attila utca 238. számú házban Vizy Kornél miniszteri jogtanácsos boldogan olvasta a legfrissebb...

Radnóti Miklós (1909-1944) költő, műfordító, a magyar antifasiszta líra kiemelkedő művelője. 1909. május 5-én született Budapesten, polgári család gyermekeként. Anyját születésekor, apját pedig tizenkét évesen vesztette el. Ezt követően gazdag anyai nagybátyja nevelte. Az elemit és a középiskolát Budapesten végezte, majd a csehszlovákiai Liberecben textiltechnikai főiskolán tanult...

A Nyugat első nemzedékének meghatározó tagja Tóth Árpád. Aradon született 1886. április 15-én, de már három évesen Debrecenbe került, s ott nevelkedett. Édesapja kőfaragó-szobrász, akinek nem volt lehetősége módszeres képzéssel kibontakoztatni tehetségét, de fia művészi ambícióit támogatta. A költő a pesti egyetem magyar- német szakára járt, s legkedvesebb kurzusa Négyesy...