A táj ábrázolása és szerepe költészetében:
Költészetében igen gyakori a külvárosi táj képe, motívuma, s ez a kapitalizmus világát kifejező forma. A józan számvetésnek, az ábrándok nélküli valóságképnek felel meg a sivár külvárosi táj és e táj lakóinak sivár élete. Nem hagyományos tájszemléletről és tájversekről van szó sem a tárgyias leírás, sem az allegorikus vagy szimbolikus jellegű megjelenítés értelmében.
Komplex képek: a szerpentinen fölfelé haladó ember a valóságnak mindig más-más síkját, szeletét látja, de egyre többet, s ezek tudatában egymásra rétegződnek. A műalkotásban a különböző valóságsíkok (szintek, rétegek) váltják egymást. A síkváltás feszültséget, vibrálást kelt a tudatban. A komplex képekben kettőnél több valóságsík van jelen, s az ezek közti feszültséget érzékeli a tudat.
Éjszaka motívum: életrajzias jelentésköre is van e napszaknak. A költő „bagoly-típusú” ember volt, az éj nagy részét nemcsak éberen töltötte, hanem igen gyakran sétált barátaival órák hosszat vitatkozva vagy magában szemlélődve.
Egymást erősíti a külváros és az éjszaka motívuma. Az éjszaka olyan napszak, amelyben tisztábban lehet felismerni a lényeget, a gondolkozás, az elemzés, a tudatosulás számára különösen alkalmas.
Egyes külváros- és éjszaka-versekban valamilyen formában jelen van a forradalmi látomás is (A város peremén; Külvárosi éj). Ady Endre mellett Bartók Béla módszereivel és magatartásával rokonítható leginkább József Attila. Bartóknak is vannak éjszaka zenéi.
Az éjszaka versek előképe a Holt Vidék (1932), a költő legkedvesebb verse. A külvárosi tájjal, az elhagyott telkekkel és a holt vidékekkel csupán önnön sivársági érzését, belső szorongását kívánja formába önteni. Látszólag hagyományos tájleíró vers, a téli Alföld, az édesanya szülőföldje adhatta az élményanyagot. Sem a költő, sem más beszélő nem jelenik meg, a táj bemutatása személytelen tárgyiassággal, ugyanakkor értékeléssel és érzelmekkel történik. „Valaki” ott áll ebben a tájban és szemlélődik. A téli alföld mozdulatlansága, üressége hagyományos ábrázolási elem (Petőfi: A puszta télen). Hagyomány az alföldi táj szimbolikus képe és annak téli változata (Ady: A magyar Ugaron, A téli Magyarország). A holt vidék tája önmagát is jelenti, ugyanakkor egy életforma, egy léthelyzet szimbólumává is formálódik. A táj fizikai és társadalmi jelentést kap. A Holt vidékben nincs buzdítás, sem a tőke többjelentésű fogalma, sem az uraság emlegetése nem indít el ilyet.
A táj egyes részletei megtelnek az ott élők érzelmeivel, hangulataival, ki nem mondott gondolataival. A holt vidék nem elsősorban a téli hideg és dermedtség miatt haldoklik. A halott, dermedt, mozdulatlan táli nyomasztó, keserű hangulatát cáfolja a versdallam jókedvű, vidám, szinte játékos könnyedsége. Hangsúlyos páros rímű sorok, tiszta ütemek, 32 sorból áll a vers, a rímtelen ötödik sorok valamiféle riadtságot, disszonanciát visznek a vers muzsikájába.
A költői szemlélet távolról közelít a tanya, a tanyán élő emberek felé. a táj csöndjét alig-alig hallható hangok éppen még észlelhető mozgások érzékeltetik. A „sűrű csönd” ropog a hóban (valaki járhat ott), a ladik is kotyog a még kásás tavon (valaki ülhet benne, vagy a szél mozgatja). A nyirkosság, a mindent átjáró nedvesség kellemetlen érzete dominál az első két strófában. A tavon túl az erdő fái közt mintha már jóval hidegebb lenne: „Jeges ágak között zörgő időt vajúdik az erdő.” A kép szürrealisztikus, a két minőségjelző helyet cserélt, nem ott áll, ahová logikailag tartozna (zörgő ágak között jeges időt vajúdik).
A 3. strófa utolsó komplex képe „csattogó fagy…ideköti csontos lovát…” a középkor végi metszetekből ismert haláltánc-jelenetek egyik részletét asszociálja tudatunkban: a csontvázként ábrázolt halál alakját. A táj fázós didergését, élettelen sivárságát sugallja.
A 4. versszak a tanya felé közeledve szelídebb, humánusabb vidékre vezet. Emberi szorgalomról, gondoskodásról, használható karókról ad hírt a versszak.
Az 5. és a 6. szakasz először távolabbról, majd közelebbről láttatja a végpontot, a tanyát. A szegénység, a nyomor képzetét kelti fel a tanyasi ház omladozó, gondozatlan külseje, az ól üressége, lógó nyikorgó ajtaja. Sehol egy háziállat, amellyel törődni lehetne, az életnek semmiféle jele, hangja, nesze. E lehangoló képbe némi derű, feddő, ironikus humor szűrődik be: az ól ajtaja azért van kitárva, hátha „betéved” egy malac s vele együtt egy egész kukoricatábla.
A 7. strófa a tanyai kis szobába vezet. A holt vidéken élő emberek léthelyzetét, csodaváró, bénító tehetetlenségét, kilátástalanságát és kiszolgáltatottságát közvetíti.
A verset lezáró strófa felháborodott következtetést von le, magyarázatot ad arra, hogy miért haldoklik a táj, miért tétlenek, nemtörődők az emberek. Ha már haldoklik, pusztuljon is el minden érték, semmisüljön meg a paraszti szorgalom mindenfajta gyümölcse, hiszen úgyis minden az „uraságé”, a földesúré.
Kiemelt szerepük van az akusztikus elemeknek. Igen gyakoriak az alliterációk (káka kókkadón; lapos lapály; sorakozó sovány), hangfestő funkciója van a mély, illetve a magas magánhangzók csoportosításának („a lóg a káka kókkadón a pusztaságba”; „egy keveset repesztgeti még a meszet”) s többször találkozunk hangutánzó szavakkal (ropog, kotyog, zörgő, csattogó, nyikorog, durrog).
A külvárosi éj (1932): József Attila tájköltészetének merészen új témája a külváros, a város pereme: a gyárnegyedeknek az a világa, ahol az „új nép, másfajta raj” él és dolgozik. Valóságos költői bravúrt hajtott végre, mikor a munkáslakta bérkaszárnyák komor, nyomasztó szegénységét, omladozó elhanyagoltságát a líra szférájába emelte, az esztétikai szépség forrásává tette. Minden leíró költemény valamilyen sorrendben mutatja be a táj elemeit. Lehet ez pl. térbeli és időbeli előrehaladás, közeledés, körbetekintés, koncentrikus körökben való bővítés, a horizont tágítása és szűkítése, totálképek és közelképek váltogatása és így tovább.
József Attila költeményeiben is a táj egésze és ennek apró részletei mögött egy különös, egyéni és kollektív léthelyzet, életérzés és világkép húzódik meg. Látvány és látomás egymásba folyik: kölcsönösen kiegészíti, erősíti egyik a másikat. A költőt mindig is izgatta műveinek logikus megszerkesztettsége („A líra logika; de nem tudomány”), s 1930-as Babits-ellenes gúnyiratában (vitairatában) egy újszerű versépítési technikát dolgozott ki.
Szűk, körülhatárolt tér áll a vers indításakor a szemlélődő figyelem középpontjában: a mellékudvarra nyíló szegényes proletárlakás konyhája. A közeledő alkonyatot a leszálló estét a „háló” –metafora sugalmazza, a lenti, földszinti homály lassú sűrűsödését pedig a hasonlat teszi ijesztően nyomasztóvá: „mint gödör a víz fenekén”. Már az első négy sorban megjelennek azok a mozzanatok, motívumok, amelyek később teljesebben kibontakozva, gazdagabb tartalommal térnek vissza. Alkonyattal kezdődik, s éjszakába tart a költemény: a mű alapellentéte a fény és a sötétség szembenállása. A víz és sötétség társítása végigvonul az egész versen, áthatja a mű szövegét.
A sötétség és a víz képzetét egy negatív hangélmény, a csönd egészíti ki. A súrolókefe „lomhán szinte lábrakap”; a fadarab azon „tűnődik”: vajon hulljon-e: éppen ezek az esetlen, tétova mocorgások keltik fel az olvasóban a dermedt mozdulatlanság benyomását is.
A „szalagúton” tovább haladva más égtáj felől magasabbról szemlélhetjük a tájat. A szűk tér világát egy távlatos panorámakép váltja fel. „A város szélinél” lassan közeledik a külvárosi éjszaka. Itt a hold sem világít úgy, mint a gazdagok belvárosában. Az éjszaka homályában a távolból csupán a gyárak körvonala látszik, ezért állnak úgy, mint az omladékok.
A lágy mássalhangzók (l, m, f) és az alliterációk finom dallama (fénye a fonal; míg a munka; szövik szövőnők), az egy szótagos rímek halmozása meg az ötszörös türelmetlen sorátlépés bravúrosan festi alá a kép sejtelmességét. Az idilli hangulatot keserű irónia zúzza szét: „a gépek mogorván szövik szövőnők omló álmait”. Küzdeni nem, csak ábrándozni tudnak valami emberibb életről.
Komorabb, tragikus vízió következik. „Odébb”, az éjszakai derengésben a hallgatag gyárak árnyai tűnnek elő. A hozzájuk társított képek „boltos temető”; „visszhangzó családi kripták”, gyászos temetői hangulatot idéznek, de megcsillan bennük a sejtető ígéret is: a „komor feltámadás” távoli reménye. Babonás-kísérteties atmoszférát teremt ez a kép. Apró, gyors fényjelen villannak fel, az éjszakában árnyak és fények néma harca zajlik.
Ezt a kísérteties csöndet hirtelen éles hang, a vonatfütty metszi át, az egyetlen nem tompított akusztikai érzékelés. Megelevenedik a külvárosi éjszaka. Előbb nehézkes mocorgás, majd drámai mozgás észlelhető. Megjelennek az emberek és benépesítik a külvárost. (rendőr, motyogó munkás, osztályharcos, röpcédulákat szóró elvtárs, napszámos). Eljutunk a lakott világ határáig, a kültelki, világvégi korcsmáig. Az előző szakasz gyors mozgásaival ellentétben ezen az alvilági helyen az élet mozdulatai lelassulnak, a létezés már csak beteges végvonaglás.
magába foglaló személytelen éjszakáig. Egy szürreális, az éber tudatot kikapcsoló álomkép bontakozik ki a költeménynek ebben a részében, ahol valós és valószerűtlen elemek mosódnak egybe meghökkentő asszociációkban. („megfeneklett bárka”; „vasladik”)
A költő nagyméretű képben fogja egybe mindazt az érzést, látomást és benyomást, amit eddig a külvárosi éjből megmutatott. Itt, a város peremének nyomasztó világában minden fáradt, nedves, nehéz, rongyos, tehetetlen és erőtlen. Az éjszaka közvetlen megszólításához („óh éj!”) kapcsolódó két komplex kép tragikus reménytelenséget, csüggedtséget áraszt. Ezután váratlan hanghatás következik: a csüggedt, elégikus hangnem ódai, himnikus emelkedettségbe csap át. A költői képzelet a távoli jövő látomását idézi fel. A tudatos jövő a költő számára mégis a remény forrása, a jövő győzelmének a záloga.
Magabiztosságát a képrészletek logikus kapcsolódása és az akusztikai élmények is fokozzák: rejtett, bújtatott alliterációk (szegények – szenem- szívemen – olvaszd; pengve – pengét), a hosszú mássalhangzók zenei effektusai (vennem; álló üllőt, cikkan pengve), a mondatok pontos egybeesései a sorvégekkel és a világos magánhangzók uralma a sötétek felett. (33 magas magánhangzóval szemben 14 a mélyek száma). A jövő győzelmének optimista látomása után a vers visszazuhan a jelen rideg valóságába. A záró négy sor súlyos szavai, kurta mondatai, konduló keresztrímei kijózanítanak. A többiekkel együtt a feledtető álomba menekül a lelki és a testi szenvedések elől. A költemény formája erősen zenei jellegű: laza kötésű, változó szótagszámú, szabálytalan rímelhelyezésű sorokból tevődik össze az érzelmek hullámzásához igazodva.
Kapcsolódó olvasnivalók
Az 1956-os forradalom története I.
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.
A természetjárás története
Ennek leggyakoribb módja a gyalogos túrázás, de ide tartoznak a vizitúrák, sítúrák és más, fizikai igénybevétellel járó, csoportos, nem egyszer versenyként lebonyolított túrák is. A társadalom egy fontos célja az, hogy természeti környezetünket megóvjuk, ezért a természetjárás fontos része a fiatalok, illetve a természetbe vágyók oktatása.
Államalapításunk ünnepe
Államalapításunk ünnepén I. István szentté avatásának napjára (1083. augusztus 20.) emlékezünk. A történelem során Szent István alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett és ideologizált ünneplést jelentett, amely 1991-től Államalapító Szent István napjaként ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
A pénz és a becsületérzet
I. Vagyoni vagy szellemi szegénység?
„A szegénység és gazdagság nem pénz, hanem jellem kérdése.”
„A szellemi milliomosok”
II. Goriot apó önzetlen szeretete
Rastignac és az élni tudás
Előítéletek és tanácsok
A pénz hatalma
A pénz szaga és egy mai ember gondolatai
III. Záró gondolatok
Manapság a pénz a legnagyobb gond és...
József Attila költészete a 30-as évek elején
1929-1931-ig az átmenet évei.
Szép és jelentős versei születtek de még nem jelentik a pálya csúcsára való megérkezést.
Kiemelkedő versei:
-Életképek, leíróversek (Esik, Tiszazug, Favágó)
-Dalok (Harmatocska, Nyár, Bánat)
-Idéző versei (Ady emlékezete)
A korszak közepétől a munkásmozgalomban való aktív részvétele miatt megszületnek agitatív költeményei is(Tömeg...
József Attila - Utolsó vershármas c. versének elemzése
Tájverseinél hatottak rá Petőfi Sándor, Vajda János és az Ady- féle vonal, vagyis a lelki állapotok tükrözése, de szimbólumokat nem használ. Érzékenysége a közösségi költészetében is megfigyelhető. Költeményeiben saját magát értékeli, amit végigkísér a magány és a bizonytalanság. Juhász Gyula ismerte fel tehetségét. Megfigyelhető az impresszionista hatás, és az igényes...
