Középiskola > Műelemzések > József Attila tájverseinek elemzése

A táj ábrázolása és szerepe költészetében:
Költészetében igen gyakori a külvárosi táj képe, motívuma, s ez a kapitalizmus világát kifejező forma. A józan számvetésnek, az ábrándok nélküli valóságképnek felel meg a sivár külvárosi táj és e táj lakóinak sivár élete. Nem hagyományos tájszemléletről és tájversekről van szó sem a tárgyias leírás, sem az allegorikus vagy szimbolikus jellegű megjelenítés értelmében.

Komplex képek: a szerpentinen fölfelé haladó ember a valóságnak mindig más-más síkját, szeletét látja, de egyre többet, s ezek tudatában egymásra rétegződnek. A műalkotásban a különböző valóságsíkok (szintek, rétegek) váltják egymást. A síkváltás feszültséget, vibrálást kelt a tudatban. A komplex képekben kettőnél több valóságsík van jelen, s az ezek közti feszültséget érzékeli a tudat.

Éjszaka motívum: életrajzias jelentésköre is van e napszaknak. A költő „bagoly-típusú” ember volt, az éj nagy részét nemcsak éberen töltötte, hanem igen gyakran sétált barátaival órák hosszat vitatkozva vagy magában szemlélődve.
Egymást erősíti a külváros és az éjszaka motívuma. Az éjszaka olyan napszak, amelyben tisztábban lehet felismerni a lényeget, a gondolkozás, az elemzés, a tudatosulás számára különösen alkalmas.

Egyes külváros- és éjszaka-versekban valamilyen formában jelen van a forradalmi látomás is (A város peremén; Külvárosi éj). Ady Endre mellett Bartók Béla módszereivel és magatartásával rokonítható leginkább József Attila. Bartóknak is vannak éjszaka zenéi.

Az éjszaka versek előképe a Holt Vidék (1932), a költő legkedvesebb verse. A külvárosi tájjal, az elhagyott telkekkel és a holt vidékekkel csupán önnön sivársági érzését, belső szorongását kívánja formába önteni. Látszólag hagyományos tájleíró vers, a téli Alföld, az édesanya szülőföldje adhatta az élményanyagot. Sem a költő, sem más beszélő nem jelenik meg, a táj bemutatása személytelen tárgyiassággal, ugyanakkor értékeléssel és érzelmekkel történik. „Valaki” ott áll ebben a tájban és szemlélődik. A téli alföld mozdulatlansága, üressége hagyományos ábrázolási elem (Petőfi: A puszta télen). Hagyomány az alföldi táj szimbolikus képe és annak téli változata (Ady: A magyar Ugaron, A téli Magyarország). A holt vidék tája önmagát is jelenti, ugyanakkor egy életforma, egy léthelyzet szimbólumává is formálódik. A táj fizikai és társadalmi jelentést kap. A Holt vidékben nincs buzdítás, sem a tőke többjelentésű fogalma, sem az uraság emlegetése nem indít el ilyet.

A táj egyes részletei megtelnek az ott élők érzelmeivel, hangulataival, ki nem mondott gondolataival. A holt vidék nem elsősorban a téli hideg és dermedtség miatt haldoklik. A halott, dermedt, mozdulatlan táli nyomasztó, keserű hangulatát cáfolja a versdallam jókedvű, vidám, szinte játékos könnyedsége. Hangsúlyos páros rímű sorok, tiszta ütemek, 32 sorból áll a vers, a rímtelen ötödik sorok valamiféle riadtságot, disszonanciát visznek a vers muzsikájába.

A költői szemlélet távolról közelít a tanya, a tanyán élő emberek felé. a táj csöndjét alig-alig hallható hangok éppen még észlelhető mozgások érzékeltetik. A „sűrű csönd” ropog a hóban (valaki járhat ott), a ladik is kotyog a még kásás tavon (valaki ülhet benne, vagy a szél mozgatja). A nyirkosság, a mindent átjáró nedvesség kellemetlen érzete dominál az első két strófában. A tavon túl az erdő fái közt mintha már jóval hidegebb lenne: „Jeges ágak között zörgő időt vajúdik az erdő.” A kép szürrealisztikus, a két minőségjelző helyet cserélt, nem ott áll, ahová logikailag tartozna (zörgő ágak között jeges időt vajúdik).

A 3. strófa utolsó komplex képe „csattogó fagy…ideköti csontos lovát…” a középkor végi metszetekből ismert haláltánc-jelenetek egyik részletét asszociálja tudatunkban: a csontvázként ábrázolt halál alakját. A táj fázós didergését, élettelen sivárságát sugallja.
A 4. versszak a tanya felé közeledve szelídebb, humánusabb vidékre vezet. Emberi szorgalomról, gondoskodásról, használható karókról ad hírt a versszak.

Az 5. és a 6. szakasz először távolabbról, majd közelebbről láttatja a végpontot, a tanyát. A szegénység, a nyomor képzetét kelti fel a tanyasi ház omladozó, gondozatlan külseje, az ól üressége, lógó nyikorgó ajtaja. Sehol egy háziállat, amellyel törődni lehetne, az életnek semmiféle jele, hangja, nesze. E lehangoló képbe némi derű, feddő, ironikus humor szűrődik be: az ól ajtaja azért van kitárva, hátha „betéved” egy malac s vele együtt egy egész kukoricatábla.

A 7. strófa a tanyai kis szobába vezet. A holt vidéken élő emberek léthelyzetét, csodaváró, bénító tehetetlenségét, kilátástalanságát és kiszolgáltatottságát közvetíti.

A verset lezáró strófa felháborodott következtetést von le, magyarázatot ad arra, hogy miért haldoklik a táj, miért tétlenek, nemtörődők az emberek. Ha már haldoklik, pusztuljon is el minden érték, semmisüljön meg a paraszti szorgalom mindenfajta gyümölcse, hiszen úgyis minden az „uraságé”, a földesúré.

Kiemelt szerepük van az akusztikus elemeknek. Igen gyakoriak az alliterációk (káka kókkadón; lapos lapály; sorakozó sovány), hangfestő funkciója van a mély, illetve a magas magánhangzók csoportosításának („a lóg a káka kókkadón a pusztaságba”; „egy keveset repesztgeti még a meszet”) s többször találkozunk hangutánzó szavakkal (ropog, kotyog, zörgő, csattogó, nyikorog, durrog).

A külvárosi éj (1932): József Attila tájköltészetének merészen új témája a külváros, a város pereme: a gyárnegyedeknek az a világa, ahol az „új nép, másfajta raj” él és dolgozik. Valóságos költői bravúrt hajtott végre, mikor a munkáslakta bérkaszárnyák komor, nyomasztó szegénységét, omladozó elhanyagoltságát a líra szférájába emelte, az esztétikai szépség forrásává tette. Minden leíró költemény valamilyen sorrendben mutatja be a táj elemeit. Lehet ez pl. térbeli és időbeli előrehaladás, közeledés, körbetekintés, koncentrikus körökben való bővítés, a horizont tágítása és szűkítése, totálképek és közelképek váltogatása és így tovább.

József Attila költeményeiben is a táj egésze és ennek apró részletei mögött egy különös, egyéni és kollektív léthelyzet, életérzés és világkép húzódik meg. Látvány és látomás egymásba folyik: kölcsönösen kiegészíti, erősíti egyik a másikat. A költőt mindig is izgatta műveinek logikus megszerkesztettsége („A líra logika; de nem tudomány”), s 1930-as Babits-ellenes gúnyiratában (vitairatában) egy újszerű versépítési technikát dolgozott ki.

Szűk, körülhatárolt tér áll a vers indításakor a szemlélődő figyelem középpontjában: a mellékudvarra nyíló szegényes proletárlakás konyhája. A közeledő alkonyatot a leszálló estét a „háló” –metafora sugalmazza, a lenti, földszinti homály lassú sűrűsödését pedig a hasonlat teszi ijesztően nyomasztóvá: „mint gödör a víz fenekén”. Már az első négy sorban megjelennek azok a mozzanatok, motívumok, amelyek később teljesebben kibontakozva, gazdagabb tartalommal térnek vissza. Alkonyattal kezdődik, s éjszakába tart a költemény: a mű alapellentéte a fény és a sötétség szembenállása. A víz és sötétség társítása végigvonul az egész versen, áthatja a mű szövegét.

A sötétség és a víz képzetét egy negatív hangélmény, a csönd egészíti ki. A súrolókefe „lomhán szinte lábrakap”; a fadarab azon „tűnődik”: vajon hulljon-e: éppen ezek az esetlen, tétova mocorgások keltik fel az olvasóban a dermedt mozdulatlanság benyomását is.

A „szalagúton” tovább haladva más égtáj felől magasabbról szemlélhetjük a tájat. A szűk tér világát egy távlatos panorámakép váltja fel. „A város szélinél” lassan közeledik a külvárosi éjszaka. Itt a hold sem világít úgy, mint a gazdagok belvárosában. Az éjszaka homályában a távolból csupán a gyárak körvonala látszik, ezért állnak úgy, mint az omladékok.

A lágy mássalhangzók (l, m, f) és az alliterációk finom dallama (fénye a fonal; míg a munka; szövik szövőnők), az egy szótagos rímek halmozása meg az ötszörös türelmetlen sorátlépés bravúrosan festi alá a kép sejtelmességét. Az idilli hangulatot keserű irónia zúzza szét: „a gépek mogorván szövik szövőnők omló álmait”. Küzdeni nem, csak ábrándozni tudnak valami emberibb életről.

Komorabb, tragikus vízió következik. „Odébb”, az éjszakai derengésben a hallgatag gyárak árnyai tűnnek elő. A hozzájuk társított képek „boltos temető”; „visszhangzó családi kripták”, gyászos temetői hangulatot idéznek, de megcsillan bennük a sejtető ígéret is: a „komor feltámadás” távoli reménye. Babonás-kísérteties atmoszférát teremt ez a kép. Apró, gyors fényjelen villannak fel, az éjszakában árnyak és fények néma harca zajlik.

Ezt a kísérteties csöndet hirtelen éles hang, a vonatfütty metszi át, az egyetlen nem tompított akusztikai érzékelés. Megelevenedik a külvárosi éjszaka. Előbb nehézkes mocorgás, majd drámai mozgás észlelhető. Megjelennek az emberek és benépesítik a külvárost. (rendőr, motyogó munkás, osztályharcos, röpcédulákat szóró elvtárs, napszámos). Eljutunk a lakott világ határáig, a kültelki, világvégi korcsmáig. Az előző szakasz gyors mozgásaival ellentétben ezen az alvilági helyen az élet mozdulatai lelassulnak, a létezés már csak beteges végvonaglás.

magába foglaló személytelen éjszakáig. Egy szürreális, az éber tudatot kikapcsoló álomkép bontakozik ki a költeménynek ebben a részében, ahol valós és valószerűtlen elemek mosódnak egybe meghökkentő asszociációkban. („megfeneklett bárka”; „vasladik”)

A költő nagyméretű képben fogja egybe mindazt az érzést, látomást és benyomást, amit eddig a külvárosi éjből megmutatott. Itt, a város peremének nyomasztó világában minden fáradt, nedves, nehéz, rongyos, tehetetlen és erőtlen. Az éjszaka közvetlen megszólításához („óh éj!”) kapcsolódó két komplex kép tragikus reménytelenséget, csüggedtséget áraszt. Ezután váratlan hanghatás következik: a csüggedt, elégikus hangnem ódai, himnikus emelkedettségbe csap át. A költői képzelet a távoli jövő látomását idézi fel. A tudatos jövő a költő számára mégis a remény forrása, a jövő győzelmének a záloga.

Magabiztosságát a képrészletek logikus kapcsolódása és az akusztikai élmények is fokozzák: rejtett, bújtatott alliterációk (szegények – szenem- szívemen – olvaszd; pengve – pengét), a hosszú mássalhangzók zenei effektusai (vennem; álló üllőt, cikkan pengve), a mondatok pontos egybeesései a sorvégekkel és a világos magánhangzók uralma a sötétek felett. (33 magas magánhangzóval szemben 14 a mélyek száma). A jövő győzelmének optimista látomása után a vers visszazuhan a jelen rideg valóságába. A záró négy sor súlyos szavai, kurta mondatai, konduló keresztrímei kijózanítanak. A többiekkel együtt a feledtető álomba menekül a lelki és a testi szenvedések elől. A költemény formája erősen zenei jellegű: laza kötésű, változó szótagszámú, szabálytalan rímelhelyezésű sorokból tevődik össze az érzelmek hullámzásához igazodva.

A szarvasmarha (latinul Bos primigenius taurus) párosujjú patás állat, kérődző. Genetikai állományuk alapján két csoportba sorolhatók, az ún. "brahman" típusnak vagy zebunak vállpúpja van, míg Európában a púp nélküli változat a megszokott. A kettőt az őstulok két különböző alfajából háziasították, amelyek a legfrissebb kutatási eredmények alapján mintegy 250 000 éve váltak el egymástól.

A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-jén tartandó ünnepség, hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni. Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére.

A trikolórt, a háromszínű zászlót Európában a francia forradalom tette "divatossá". A párizsi események ihlették meg Szendrey Júliát is, amikor március 15-én megvarrta és Petőfi mellére tűzte a ma ismert kokárdák első példányát. Petőfi naplójában olvasható, hogy miközben ő a Nemzeti dalt írta, felesége nemzetiszín főkötőt készített magának. Az események hatására a magyar színhármas (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi) vált a hivatalos lobogóvá.

• Dr. Hadnagy Imre József - A biztonság korszerű értelmezése - avagy a biztonság ma már sokkal bizonytalanabb, mint korábban bármikor / 2008, 28 oldal
  
  
• Nagy József - A frankfurti iskola / 2001, 4 oldal
  
  
• József Attila, Óda című versének elemzése / 2007, 3 oldal
  
  
• Dr. Domán József - Coagulatio-anticoagulatio vesebetegségekben / 2015, 29 oldal
  
  
• Villányi József - A számítástechnikai bűnözés elleni fellépés büntetőjogi eszközei / 2004, 6 oldal
  
  

Jelentősége Költő, dráma, regény és esszéíró, műfordító. József Attila generációjához tartozik. Életművében a népi, nemzeti és egyetemes értékek ötvöződnek. Egyfajta morális igényesség jellemzi művészetét. Szerepe a ’45 utáni magyar kultúra arculatának kialakításában meghatározó. Élete 1902-ben született Rácegrespusztán. Ősei cselédek...

Kassák Lajos a magyar avantgárd irodalom legnagyobb, nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő alkotója. A magyar avantgárd hazánkban a konzervatívabb olvasói elvárások, az irodalomeszmény különbözősége és egyéb okok miatt nem tudott széleskörű réteget teremteni magának. Így Kassák viszonylag csekély olvasóközönséget tudhatott magáénak. Ennek ellenére hatalmas életművet hagyott...

Egy költői sors “józan zárómérlege” Nagy László költői pályájának kritikus időszakában, 1962 körül írta József Attilához címzett versét, mely 1965-ben a Himnusz minden időben című kötetben látott napvilágot. 1956 után a hivatalos kultúrpolitika “antiszocialistának” bélyegezte úgy Nagy Lászlót, mint lírai alkotásait, ezért versei 1965-ig nem...