Középiskola > Műelemzések > Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verséne elemzése

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozom senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Ady Endrének ez a verse az 1912-ben megjelent A menekülő Élet című kötetéből való. Ez is, mint minden Ady-kötet tudatos szerkesztői munka eredménye, amelynek révén az egyes lírai elemek sajátos jelentőséget kapnak. Jellemző az átgondolt kompozíció, a régies-új kifejezések használata, a jelzőkkel való érzékeltetés és a markáns igék jelenléte.

Ha e költemény a maga egészében nem is nevezhető szabadversnek, de nagyon is sok erre utaló motívum fedezhető fel benne.

A vers huszonhét rendszertelen rímelésű sorból áll. A sorok lényegesen hosszabbak, összetettebbek, mint az Ady-versek legtöbbjében, ezzel töprengő jelleget kölcsönözve a műnek. A vers elsősorban az ütembeosztás szokatlanságával különbözik Ady verseitől. Ebből is kitűnik, hogy Ady nem egy tudatos ritmikai koncepció alapján jutott el a szabadvershez. Ebben a kötetben is tovább lazítja a kötött formai elemeket; valószínűleg benne sem tudatosodott, hogy hol és milyen módon lépte át a szabadvers határait. A Köszönöm, köszönöm, köszönöm mellett jó néhány olyan verset találunk, amelyeknek egyes sorait a szabadversre emlékeztető ritmikai elemek határozzák meg. Ezekben a versekben azonban ezek a ritmikai elemek nem jutnak túlsúlyra, a vers teljes egészében kötött marad.

Ez a költemény a béke istenét idézi, ezért nem meglepő a többsoros, strófahatár nélküli versmondatok használata. Az ódák, himnuszok méltósága érezhető benne; árad belőle az ujjongás, az öröm. Ez a felfokozott érzés visszatükröződik a gyors időváltásban is. A vers kettős idősíkon játszódik: részben a tegnapban, részben a mában. „Zavart lelkem tegnap mindent bevallott” –hangzott a múlt szava, s szemben áll vele a jelen idő: „Ma köszönöm”. Ezzel mintegy fordulatot visz a versbe a költő. Érződik, hogy a tegnap és a ma között jelentős változás zajlott le: „Napsugarak zúgása” , szent mennydörgés”. Szinesztéziák sorozatával éri el, hogy minden mindennel összefüggjön: „Te voltál mindig mindenben minden”. Ugyanez a gondolat ismétlődik meg más szavakkal a vers végén: „Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm”.

A tegnap még „zavart lélek” ma felolvadt már a nyugtató egészben. S ezt a feloldódást közvetíttette a címben is kiemelt, visszatérő vezényszó: a köszönöm ige.

Egymás mellé került az élet sok-sok mozzanata: a hit, a csók, a vetett ágy, a betegség, az első sírás, a tört szívű édesanya. De ezt az összevisszaságot teszi érthetőbbé a köszönöm ige, amely számos sorban állítmányként szerepel. Egybe van kapcsolva a halmozás és az ismétlés: az egyik a változást, a nyugtalanságot, a másik az állandóságot, a rendet jelezte. S ezen keresztül fedezhető fel a valódi mondandó, ezen keresztül tükröződik az, hogy a költői tudat ezt a zűrzavart egy összefüggő egésszé állítja össze.

A köszönöm, a hála szava jelképezi, hogy a lélek végre rátalált a széteső dolgok közt a belső értelemre, a nyugtató egységre. „Könnyebb a lelkem” –írta a költő, s a halál is eltörpült erről a magaslatról nézve. „S hogy te leszel a halál, köszönöm” – hangzik a vers utolsó sora. A köszönöm a végső szó benne.

A maga egészében megköszönni való ajándékká változott az élet. Megszületett az ellentmondások fölé emelkedő belső harmónia.