Juhász Gyula életidegen félszegsége és öngyilkossági kísérletei bizonyítják, hogy maga is érezte, nem való erre a világra. A szépség iránti vágyakozása és a művészet szeretete azonban úgy látszott, erőt adhat neki. Mégsem tarthatták ezek vissza. A búcsú versei közül valók a Fejfámra és a Testamentom.
A cím témamegjelölő, a végrendelkezést vetíti előre. Francois Villon középkori francia költő Nagy Testamentum című alkotására játszhat rá, ám ez a vers nem a szó hagyományos értelmében a javak szétosztását taglalja, és még kevésbé hasonlít a XV. századi bandita-művész bűntakargatására. Egy kívánságot tolmácsol.
Ez az akarat csendesen szólal meg az első strófában: "Szeretnék néha visszajönni még, / Ha innen majd a föld alá megyek". Halála után nem akar elszakadni attól a világtól, amelyet sem elviselni, sem elfelejteni nem képes már. Az első sor később háromszor található meg, egyre intenzívebben. Juhász Gyula, bár vallásos neveltetésben részesült, nem fordul Istenhez, sem túlvilági lényhez, csupán életkultuszát tárja a verset befogadók elé, egy tehetetlen ember kapaszkodását a létbe. A föld, a csillag és a felleg makroképekkel kezdi értékrendjét kibontani, és megjelenít mindent, ami kedves neki. Az örökös elvágyódás képviselője a lent és a "fönn" ellentéte, még a sírban sem tud megnyugodni.
A második versszakban a "nem könnyű" helyett már "oly nehéz" a feledés. A haza képei szülővárosának, Szegednek folyója által elevenednek meg. A költészettel és Magyarországgal, a szülőfölddel is egybefonódik a Juhász Gyula-i fájdalom, a "könnyek vizét és a Tisza vizét", a "költők dalát és esték bánatát" köti össze. A strófát csattanóként a "Szeretnék..." kezdetű sor zárja.
Indulatszó áll a harmadik versszak elején, hozzátartozik a fájdalmas kérleléshez. Érvelésbe kezd a költő, és eközben magánéletének emlékezetes helyeit és szociális érzékenységét, humanizmusát villantja fel. Szerény óhajával senkit sem háborítana: "Szelíd kísértet volnék én nagyon". Szellemként a megfigyelésbe húzódna vissza, amilyen állapotban valójában egész életén át is volt, az aktivitás vagy harcos szellem sohasem jellemezte. Költői magatartása megmaradt a sóvárgásnál. A "csak" módosítószó kétszeri szereplése a visszafogottságot jelzi és kérésének jogosságát. Az érzékelési területek közül a hallás és a látás dominál: "megnézném, hogy kék-e még az ég / És van-e magyar dal Váradon". Az ebben a városban, a szellemi központban eltöltött évek ide visszahívják. Az egyszerű természeti jelenségek, még az apró nefelejcs és a vén hárs is a létezés misztériumát magasztalják fel. A halk szavú bánat szinte zokog a negyedik strófában. A "szegény" és a "világ árvája" - ez a magányt kozmikussá tágítja - kifejezések egymás mellé helyezése a mikroelemektől a makroelemekhez való ugrálást erősíti, ami impresszionista vonás. A kegyetlenség a "veri" szó által képviseltetik, de a "könny a nefelejcs szemén" megszemélyesítés enyhíti ezt. A kérdő mondatok az érdeklődést, az élethez való ragaszkodást közvetítik. Fájdalmasan csapódik ide a harmadszorra szereplő kérés, immár felkiáltójellel.
Az és kötőszóval folytatódik a fohász a következő strófában. A "nézni fájón" szókapcsolat a szemlélődő Juhász Gyulát ábrázolja, amint képzeletben végigjárja életének állomásait: Lévát, Máramarosszigetet, Szakolcát és Makót. Ezeken a helyeken Váraddal ellentétben száműzetésben érezte magát. A nosztalgia megszépítő ereje mégsem enged negatív hangulatot az emlékek közelébe. Nem csendülnek fel az elszalasztott életlehetőségek miatt panaszok, de a hold, a szentimentalizmus kedvelt motívuma ide kapcsolódik. "A vén hárs alatt az ifjú szerelem" egy meghitt idillt idéz, amit és b-s alliteráció alátámaszt: "boldog és balgatag?". Anaforisztikus helyzetben található az "És nézni" kifejezés a befejező strófában, ahol az édesanya-motívum kerül a középpontba. Az álom, alvás, szív mind körülötte csoportosulnak. A gyengédség és a gyermeki lét derűt áraszt, biztonság és menedék. A szív szinekdoché kétszeri előfordulása azt sugallja, hogy az érzelmek, valamint a gondoskodás marasztaló erőként, a lét értelmeként jelentkeznek. A fontosság érzése és hogy valakinek kitöltjük a gondolatait, esendővé teszi az öngyilkosjelöltet is, és megingatja elhatározásában. A haláltól valósággal borzasztva kiált: "Szeretnék néha visszajönni még!" A "még" módosítószócska mintegy az idő múlását próbálja feltartóztatni, megállítani minden szépséget a szemlélődő költő számára, ezért szerepelhet olyan gyakran. Bár Juhász Gyula vonzódott ahhoz a gondolathoz, hogy véget vessen életének, a dekadenciát nem észlelhetjük e világos életszeretet láttán. Az utolsó strófa talán azt jeleníti meg, ami hiányzott a poétának: a személyes, bensőséges kapcsolat, nem utolsósorban a szerelmet. A parnasszisták ideáljának hatása végighúzódik a versen.
A szépség- és életkultusz sokat jelentett az élet kontárjának, ahogy magát a költő Egy fiatal öngyilkosnak című művében nevezte. Bármennyire is távol állt az örömöktől, a boldogságtól, a mélyen megélt élmények hitelesítik műveit. Bánata mindig őszinte és részvétet kívánó. Sokan Juhász Gyulát azzal jellemzik, hogy egyhúrú alkotó volt, mégis e szűk hangköre által lelkes barátokra és csodálókra tehetett és tehet szert - napjainkban is.
Módszertani útmutatónkból megtudod, hogyan lehet profi szakdolgozatot készíteni. Foglalkozunk a diplomamunka céljaival, a témaválasztás nehézségeivel, illetve a forrásanyagok kutatásával, szakszerű felhasználásával is. Szót ejtünk a szakdolgozat ideális nyelvezetéről és struktúrájáról és a gyakran elkövetett hibákra is kitérünk.
