Középiskola > Műelemzések > Mi az irodalom?

Kutatjuk a COVID oktatásra gyakorolt hatásait.
Kérlek töltsd ki kérdőívünket, csak 5 perc!
Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Ahhoz, hogy ezt a kérdést meg tudjuk válaszolni, sokféle szemszögből meg kell vizsgálnunk. Létezik tudományos módszer – ekkor az irodalmat, mint tudományt vizsgáljuk, s jutunk el egy általános definícióig -, létezik olyan közelítés, amely során költők a témáról megfogalmazott gondolatainak felhasználásával próbálunk megoldást találni, és létezik egy olyan módszer is, amihez nem kell más, mint egy kis logika, és egy kicsit tágabb látókör.

Ha nyelvészeti szempontból vizsgáljuk a kérdést, akkor a különböző értelmező szótárak és lexikonok oldalain más és más meghatározásokat találunk az irodalom címszó alatt.

Például a Tolnai Nagylexikonban található meghatározás: az emberi szellem törekvése önmagának a nyelv útján való kifejezésére. Van világirodalom, nemzeti irodalom, aszerint, hogy az emberiség v. egy nemzet irodalmi munkájáról beszélünk; van szakirodalom a különböző tudományok és ügyességek köréből. Idetartozik a le nem írt, csak szóhagyomány útján terjedő irodalom, vagyis a népköltészet is. Az irodalomban valósul meg leginkább egy nép v. az emberiség szellemi közössége. A szorosabban vett irodalom körébe a költészet minden ága, a történelmi, szónoki és filozófiai irodalom tartozik, mert ezekben fejeződik ki leginkább egy-egy nép szelleme, hagyománya és aspirációja.

A Révai Nagy Lexikonban azonban a következőt találjuk: az emberi szellem élő szóval előadott v. írásba foglalt műveinek bizonyos összessége (Beöthy Zsolt meghatározása). Bizonyos összessége, mert nem tartozik az irodalom fogalmába minden írott mű, csak az, mely az olvasók nagyobb köréhez maradandó hatással kíván szólani. Noha az irodalomnak nem lényeges jegye az írásba foglaltság, mert beletartozik a népek íratlan ősköltészete s a mai népköltés is, sőt virágozhatott az irodalom az írás feltalálása előtt is, de ez az írásba nem foglalt irodalom egyrészt csak a költészetre szorítkozik, másrészt az irodalom fejlődésének igazi alapja az írás, mely megadta a prózai irodalom létfeltételeit, s a könyvnyomtatás, mely azokat kifejlesztette. (…)

E két meghatározás is jól példázza, hogy az irodalom, mint fogalom, minden részletre kiterjedően nem határozható meg egyértelműen, de nagy vonalakban igen. Például mindkét lexikon szerint az irodalom kapcsolódik az emberi szellemhez. Mindkét meghatározás többféle irodalomról beszél (világ-, nemzeti, szak-, történelmi, szónoki, filozófiai, stb.). Tehát nagy vonalakban az irodalom egy olyasféle eszköz az ember számára, amellyel kifejezheti érzéseit, leírhatja és közzéteheti ismereteit, és megőrizheti hagyományait. Fontos kiemelni ebből az összegzésből a "kifejezheti" szót.

Íme egy meghatározás a művészet szóra: Több forrásból származó emberi alkotás, mely források a következőkre vihetők vissza: gyakorlati szükségletek kielégítésére alkotott művek, melyek, ha tetszők, művészeti műveknek neveztetnek; ilyenek az építészeti alkotások és az a sok kisebb méretű mű, melyeket ipar-művészet neve alatt foglalunk össze, ámbár ide nem gyakorlati szükségletek kielégítése céljából létrejött művek, pl. dísztárgyak és ilyenek is soroltatnak. Közelebbről nézve ezt az egész csoportot, kitűnik, hogy szépségük részint belső célszerűségükben, részint kifejezőképességükben rejlik, de többnyire mindkét mozzanat egyesül bennük. Templom, mint isten háza, célszerű lehet, egyszersmind a lélek áhítatát, az Istennek, melynek szentelve van, nagyságát hirdeti, kifejezi. Ebből következően az irodalom, ha lehet vele kifejezni, akkor a meghatározásból kifolyólag művészetnek is kell lennie. Tehát az előbbi összegzésünket úgy módosíthatjuk, hogy az irodalom egy olyasféle (az új meghatározás értelmében) művészet, amellyel az ember kifejezheti érzéseit, leírhatja és közzéteheti ismereteit, és megőrizheti hagyományait. Ebből kiindulva leírható minden olyan irodalmi ágazat, amely valamilyen módon kapcsolódik az ismeret, vagy a hagyomány szóhoz.

Levonható tehát az irodalom jellemzését illetően egy általános következtetés: bármi legyen is az irodalom, mindenféleképpen rendkívül árnyalt és sokrétű.

Minden éremnek két oldala van. A világban mindent alapvetően kétféle szempontból lehet megközelíteni: külső, és belső szemszögből. Persze, e két megközelítési mód még számtalan másikat rejt magában (például az irodalmat, mint szót, pusztán nyelvészeti szempontból megközelítve egy külső szemszögből vizsgáltuk a kérdést). Nézzük meg, hogyan is fest az irodalom képe belülről. A későbbiekben világosan látszódni fog, hogy az irodalom ebből a belső szemszögből nézve mindig mást jelentett, és e jelentést az adott környezeti és társadalmi körülmények határozták meg.

Mindenekelőtt példának említhetném az irodalomtanárt. Az ő számára az irodalom megélhetést jelent, valamint felelősséget. Azokért, akiket tanít. Hogy milyenné neveli őket az irodalom segítségével. Így tehát eszköz is a számára. De ugyanakkor kihívás is, hogy vajon hogyan tudja tanítani, és hogy milyennek mutatja be a diákok számára.

Vagy ott vannak azok, akik szintén az irodalomnak szentelik az életüket: az irodalmárok, az irodalomtudósok és az irodalomtörténészek. Számukra az irodalom egy tudomány, amellyel behatóan foglalkoznak. Igaz, máshogyan élik meg. Az irodalmár művészi szempontból értelmezi a szöveget. Az irodalomtudós a szövegben fellelhető eszközöket vizsgálja, míg az irodalomtörténész megpróbál összefüggést keresni a mű, a mű keletkezésekor lévő világ, és az ekkor a mű alkotójával történt események között.

Pillantsunk rá erre a nem mindennapi névsorra: Babits, Csokonai, Ady, Radnóti, Krúdy, Madách, Móricz, Vörösmarty, Pilinszky, Kölcsey, Jókai, Kaznincy, Arany, Petőfi, és még sorolhatnám. Nekik az életüket jelentette az irodalom, és hiába volt háború, üldöztetés, és egyebek, kitartottak az irodalom, és az irodalom által közvetíthető értékek mellett. Kicsit furcsának tűnik, hogy amit egy lexikon pusztán művészetnek jelöl meg, azt egy ember úgy éli meg, hogy az élete e fogalom köré épül, ez a mindene (itt jegyzem meg, hogy e mondat mellett szól az a borzalmas tény is, hogy sokan csak úgy élték túl a világháborúk szörnyűségeit, hogy az irodalomba, illetve más szellemi erőforrásba temetkeztet, és onnan merítettek maguknak lelkierőt).

Kazinczy, és nyelvújító társai az irodalom lényegét annak tekintették, hogy visszaadják egy nemzet öntudatát, és felszabadítsák az elnyomás alól. Vörösmarty és Kölcsey a Szózat és a Himnusz írói is e célból alkottak, jóllehet kimagaslóan művészi formában. Petőfi verseivel feltüzelte a népet, és forradalomra buzdította őket. Arany a Walesi bárdok című versében fejezi ki ugyanezeket az érzelmeket. Ezek az írók is életük középpontjába helyezték az irodalmat, de szolgáltak vele. Mindehhez persze szükség volt arra a társadalmi rendszerre és az elnyomásra, ami azokban az időkben volt.

Később, az első és a második világháború során az irodalom (főleg most a magyar irodalomra helyezném a hangsúlyt) volt az egyetlen eszköz, amellyel a felfordult világban is meg tudtuk őrizni a kultúrát és az erkölcsöt. Ezekben az időkben az irodalom ezt jelentette. És azt, hogy az utókor számára megörökítsék azt, amit ők átéltek, intő példaként szolgálva. Radnóti például pontosan ezt tette, amikor üldöztetései során naplót írt. Valósághűen közvetíti az olvasónak azt a környezetet, amelyben ő alkotni volt kénytelen. Egy elsőre talán meghökkentő konklúziója ennek a témának az, hogy a történelem borzalmai, ha pusztán irodalmi oldalról nézzük, sokat adtak a világnak. Lehet, hogy ezen események nélkül is olyan alkotások születnek, amelyek méltán teszik az irodalmat művészetté, de ha eljátszunk a gondolattal, hogy mennyi mindent veszthettünk volna, ha ezek a költők nem ebben a környezetben élnek (Nemzeti dal, Akasszátok fel a királyokat, A Walesi bárdok, Himnusz, Szózat, A francia fogoly). Ezeknek a műveknek már csak a léte is döntő érv e fenti állítás mellett.

Ezen belső megközelítés szerint tehát az irodalom egy életstílus, és ha eszerint élünk, talán könnyebb az életben helyt állni a nehéz pillanatokban.

Az egyik legmegtapasztalhatóbb megközelítési módszer a kérdés megválaszolására az olvasó szemszöge. Hiszen az olvasónak más az irodalom, mint a nyelvésznek, vagy a költőnek. Az olvasó a költő számára egy célközönség, később pedig társ, vagy barát. Az olvasó számára a költő pedig a forrás és a példakép. Az olvasónak jogában áll megválasztani azt, hogy egy verset, illetve alkotást hogyan értelmez, hogyan fogadja be. És ebből következően az, aki nyelvész, vagy művész, ő is olvasó, hiszen muszáj konkrét példákból következtetnie az irodalom egészére. Így a nyelvész számára az irodalom egy olyan eszköz, amelyet arra használhat, hogy saját feltevéseit igazolja. A művész számára viszont művészet az irodalom, gyönyörködik benne, és élvezi a gyümölcseit. Így tehát ebből a szemszögből a legmegválaszolhatatlanabb a kérdés, mivel ahány olvasó, annyi vélemény.

Végül megvizsgálom én, mint diák, akinek az a feladata, hogy ezt a kérdést megpróbálja megválaszolni. Egyszerre sok mindent jelent az irodalom: tantárgy, sok-sok tétel, érettségi, tanítási órák, stb. Ezek a dolgok ugyanúgy az irodalom köré csoportosulnak, mint azok, melyeket ezeken felülemelkedve találok: szépség, művészet, kihívás, eszköz, forrás. Hiszen miután az ember elolvas egy jó regényt, vagy egy verset, számtalan dolog kapcsolja majd hozzá. Először is eszébe villan, hogy milyen szépen írta meg, ábrázolta ezt a képet az író. Micsoda művészet. Előtörnek gondolatok, az ember elkezd álmodozni, majd végül újra visszacsöppen a valóságba. És megjelenik a kihívás, hogy vajon én, mint olvasó, tudnék –e hasonló színvonalú művet alkotni. Mert egy szép alkotás után mindenkiben felsejlik ez a vágy, hogy így tudjon írni, vagy így tudjon valamilyen hangszeren játszani, vagy így tudjon festeni, ahogy azt a művész tette, aki ezeket a gondolatokat felébresztette benne. És végül ez az olvasó diákká változik, és az irodalmat sokféle módon használja fel ahhoz, hogy tanulhasson. Hiszen ha meggondoljuk, a nyelvészeti meghatározásból kifolyólag az irodalom volt az, amely lehetőséget teremtett arra, hogy megörökítsünk dolgokat. Mint ahogy ha nem lenne matematika, nem tudnánk modellezni a világ természettudományos jelenségeit, úgy hogyha nem létezne az irodalom, nem tudnánk megérteni a történelem miértjeit, sőt, még a tudományos jelenségekre adott magyarázatainkat sem tudnánk mások számára is közzé tenni.

Mindezek alapján, ha egy hosszú definícióba akarnám belesűríteni az irodalmat, akkor az valahogy így festene: az irodalom az emberi szellem törekvése önmagának a nyelv útján való kifejezésére, a szellemi közösség kifejezésére, ugyanakkor egy olyan művészet, amely mindenki számára lehetőséget nyújt saját gondolatainak kifejezésére minden tekintet nélkül. Az olvasóknak megelégedést nyújthat, tükrözheti az adott kor szellemét, jellegzetességeit és realitását, minden körülmények között megőrizheti egy nemzet vagy egy csoport eszméit, kultúráját és öntudatát.

Végezetül egy megjegyzés: e kérdés, hogy mi az irodalom, nem válaszolható meg mindenki számára elfogadható, egyértelmű meghatározással, mivel az irodalom természetéből fakadóan olyan, hogy mindenki, aki kapcsolatba kerül (legyen az költő, tudós, művész, műkedvelő, irodalomtörténész, irodalomtudós, irodalomtanár, vagy akár diák), másnak látja.