Középiskola > Kötelező olvasmányok > Satyricon, 1. rész

Előszó az íróról és a műről:

Petroniusról keveset tudunk. Teljes nevét sem (T. Petronius). Augustus uralkodása alatt született, és Kr.u. 66. évben halhatott meg, egy Nero elleni összesküvés utáni kivégzéshullámban. Petronius az első európai regényíró, utána Apuleius következik (ő száz év múlva).

Petronius Satyriconja az antik prózairodalomnak legérdekesebb és legértékesebb elemei közé tartozik. Apuleius Az aranyszamár című műve mellett az egyetlen latin nyelvű római regény. Igaz ez Az aranyszamárral szemben töredékekben maradt fenn csak (egyesek szerint az eredeti műnek csak a huszada a megmaradt). Vázlatunkhoz Petronius művének Horváth István Károly fordításában (Magyar Helikon, 1963.) közölt változatát használtuk fel.

A Satyricon frappáns, szellemes stílusban íródott, pikantéria és helyzetkomikumok sora jellemzi, valamint elképesztő szabadosság, és szexualitás. (Mindez Petroniust Aristophanésra, a komédia nagy mesterére emlékezteti.) Ez azonban megmagyarázható: Az ókori ember másképpen gondolkodott a szerelemről, s egyáltalán a test dolgairól, mint a mai ember. Szabados szókimondás, pajzánság jellemzi ezt a korszakot. A szexualitás halmozása azonban még e mellett sem kerülheti el figyelmünket. Petronius maga is úgy gondolhatta, hogy ez a téma túlságosan nagy, gyakorlatilag meghatározó szerepre tett szert a társasági életben. Ez a korszak már egy hanyatló korszak, amit a társadalmi élet elposványosodása (a mindenféle testi élvezetek keresése, állandó lakomázások, a korrupció eluralkodás), a művészetek kiüresedése és a tudományos felfedezéseknek a hiánya is jelez. Petronius Satyriconja a szexualitással túlfűtött részek állandó halmozásánál azonban mégis sokkal több: bámulatosan hű és gazdag tükre egy ellentmondásos, fojtott levegőjű kornak (korrajz).

Petronius olykorban élte életét, amikor egyre kézzel foghatóvá vált az új államforma, a köztársaságot felváltó principátus. Béke volt, viszonylagos jólét uralkodott. Az emberek szívében azonban egyre kevésbé honolt béke és elégedettség. A principátus, ez az alig leplezett diktatúra szűkké, lapossá, sekélyessé tette az életet, fojtó légkörével megnyomorította a benne élőket. A 66-os év összeesküvésen Petoniuson kívül részt vett Seneca (a filozófus), Lucanus (eposzköltő) is. Nem csoda, ha az általános elégedetlenség végül polgárháborúban robbant ki véget vetve Iuliu-Claudius dinasztia majd egy évszázados uralmának.

Mit tehettek ilyenkor az emberek? Egyesek a tűrést hirdető sztoikus filozófia védőpáncélja mögé helyezkedtek, mások a gyönyörök bódító mámorába menekültek, megint mások misztikus kultuszok tanaiban találtak vigaszt. Persze azért voltak, és nem is kevesen, akik jól érezték magukat az új viszonyok között: a békében hirtelen meggazdagodott kereskedők és iparosok, a Trimalchiok és társaik; azok, akiknek vágyai sosem terjedtek túl egy fényűző lakomán; akiknek hiúságát bőségesen kielégítette egy-egy hivatali titulus; vagy akiket mindenért kárpótoltak a gladiátorjátékok izgalmai. A többiek pedig halgattak, úsztak az árral. Mást nem tehettek, különben kíméletlenül lesújtott rájuk a hatalom keze.

Közéjük tartozott Petronius is. Elegáns világfinak mutatja be Tacitus, finom ízlésű semmittevőnek. Nero bizalmasa, kötelességtudó, ügybuzgó hivatalnoka. Egyidőben consul is, s ebben a minőségében mégis rátermettségről, és szervezőképességről tesz bizonyságot. Petronius nem látott kiutat. Nem volt hite és ereje küzdeni, tehetetlennek érezte magát. Csak a a 66-os (Piso féle) összeesküvés volt ami ettől eltért, de ez már amúgy is öregkorában történt. Kivégzése előtt nem készült különösebben a halálra, társaival szórakozott. Annyiban felülmúlta összeesküvő társai nagy részét, hogy végrendeletéből kimerte zárni Nero császárt.

Végére még néhány szót utolsó megállapításként. Az egész Satyricon-t fájdalmas gúny és öngúny hatja át: ilyenek vagytok, ilyenek vagyunk mindannyian. Gyengék, állhatatlanok, hiúk, kéjencek és képmutatók. Főszereplőink, a szélhámos Encolpius, Giton és Eumolpus így lehettek a mű legrokonszenvesebb figurái.

A szereplők:

Encolpius: érett férfi, ő beszéli el a történetet
Giton: fiatal kamasz
Ascyltos: haragvó természetű, durva és faragatlan férfi.
Eumolpus: költő, író, bölcselkedő férfi a mű utolsó harmadában csatlakozik E. és G. kettőséhez. Eleinte ostobaságával tűnik ki, de a regény vége felé meglepő ravaszságot tanúsít.
Lichas: gazdag kereskedő, E. és G. eleinte szolgálatában vannak, idővel azonban többször meggyűlik a bajuk vele, és elmenekülnek tőle (Felesége az alig említett Hedylé).
Tryphaena: Lichas szeretője, híres kalandornő
Agamemnon: szónoklattanár, E., G., és A. vele megismerkedve, az ő közbenjárására kapnak meghívást a gazdag Trimalchio lakomájára
Trimalchio: gazdag arisztokrata, földbirtokos, újgazdag. Rabszolgasorból emelkedett fel tehetsége és szerencse révén, s vált a város legjelentősebb, legjobb gladiátorjátékát rendező, és állandóan lakomázó előkelőjévé. Szeretője Croesus
Fortunata: Trimalchio felesége, eredetileg ő is rabszolga
Habinaas és felesége Scintilla: Trimalchio barátai
Lycurgus: az ő villáját fosztják ki ruhát és aranyat szerezve E G és A.
Quartilla: Priapus isten templomának papnője (Nápoly, vagy Puteoliban), az ő szertartásai lesik ki a hármak E-G-A, akiket a papnő és csapata sajátos módon büntet meg
Paraszt-és felesége: aki ellopta tunicájukat (A-E-G-jét), s akitől ellopták köpenyét
Circe: gazdag nő, akinek csak a szolgai sorú férfiak tetszenek. Chrysis: Circe szolgálója
Oenothea: Priapus Croton városbeli papnője

A történet

A történet Dél-Itáliában játszódik. Egyszer Nápoly (vagy Puteoli, nem tudni), egyszer a tenger, s egyszer Croton városa a helyszín.

Előzmények:

Egy napon három ismeretlen csavargó jelenik meg Nápoly, vagy Puteoli városában (görög alapítású coloniák). Encolpius és Ascyltos, már meglett férfi (30-on túliak), Giton pedig csinos kamasz (16 éves). Encolpius valamikor súlyos sérelemmel illethette a kertek és mezők védőjét, a férfiúság jelképének tartott, nagy phallossal (falloszttal) ábrázolt istent, Priapust, aki ettől kezdve az isten egész életén át üldözte. Priapus haragja miatt juthatott rabszolgasorba. Encolpius azonban elárulta gazdáját, otthagyta (talán meg is ölte), elfogták és a biróság vadállatok elé vetésre ítéltette, de Encolpius megszökött. Később megismerkedett Gitonnal, a szépséges fiúval, akit testvérévé és szerelmévé fogadott. Ettől kezdve együtt csavarogtak városról-városra lopásból és csalásokból tartva fenn magukat, ill. vacsora meghívásokat eszközöltek ki (tettetett bölcselkedéssel). Ilyen körülmények között ismerkedtek meg Lichassal, a gazdag kereskedővel, aki a szolgálatába fogadta őket utazásaira. Ezeken gyakran részt vett a híres kalandornő, Tryphaena, a férfiak kielégíthetetlen szerelmese. A négyük közötti szerelmi négyszög (E., G., Try., Lichas) megbomlik a viszálykodások miatt. Encolpius szerelmével, Gitonnal (akit el akartak szeretni tőle) megszökik (előtte még bosszúból elcsábítja Lichas feleségét Hedylé, Lichas ezért tartos haragot őriz meg Encolpiussal szemben), és új várost keres szélhámosságuk színhelyének. Útközben megismerkednek Ascyltossal, egy hozzájuk hasonló sorban lévő, de durva és faragatlan fickóval, s befogadják harmadiknak testvéri együttesükbe.

Nápoly, vagy Puteoli városában:

Mielőtt a városba (talán Puteoli) érkeznének kifosztják egy Lycurgus nevű férfi villáját, tisztességes ruhákat s némi aranyat szerezve (melyet Encolpius tunicájába varrnak be). Ezután szerény poggyásszal a városba érkeznek, s itt szobát bérelnek egy középszerű fogadóban. Elvetődnek egyszer Priapus templomába is, ahol kilesik az isten papnőjének Quartillának titokzatos és meglehetősen furcsa áldozati szertartásait. A papnő és női cimborái rajtakapják őket a leselkedésen, de hőseinknek sikerül eliszkolniuk. Visszatérve észreveszik, hogy elveszítették a tunicát, amibe a lopott arany volt bevarrva. Nekik is sikerül azonban ellopniuk egy parasztember köpenyét.

Úgy döntenek ezekután (hogy kirabolták őket), hogy ebben a városban nem lopással, hanem egy gazdag ember bizalmába férkőzéssel, cliensi viszonyba lépéssel próbálnak megélni. Ezért irodalmilag művelt, finom embereknek igyekeznek ezután mutatkozni. Mindenekelőtt elmentek a város egyik ligetébe, ahol a város tanárai szónokképző iskolát tatottak fenn. Encolpius végighallgatta az egyik szónoklattanár, Agamemnon előadását, és maga is felszólalt (Téma az igazi tudományosság és művésziség eltűnése, a rossz szónoklattan tanárok, a közízlés hanyatlása). Agamemnonnak megtetszik Encolpius beszéde.

Társai ezalatt éhségük miatt elinalnak, otthagyják. Ezt észrevéve Encolpius a nyomukba szegődik. Egyikük sem talál haza azonban egyből, hanem a bordélyháznál kötnek ki (egyiküket félre tájékoztata egy kerítőnő, másikuk még ajánlatokat is kap homoszexuális férfitól, aki egy tisztes családatya egyébként). Végül mind hazaérnek, de Encolpius a legkésőbb. Giton elmondja neki, hogy Ascyltos erőszakoskodni próbált vele. Ekkor még kibékülnek egymással könnyen.

A három cimbora egy ideig békességben élt, közben azonban Ascyltos újabb kísérletet tett Giton meghódítására. Encolpius elhatározta, hogy mindkettejüket megszabadítja Ascyltostól. Ascyltos a közeli vacsora (ezt időközben Agamemnon eszközölte ki nekik a gazdag Trimalchionál) miatt arra kéri őket, hogy hatékonyságuk miatt, még tartsanak össze, és csak másnap váljanak el egymástól. Mivel Encolpius ebbe nem egyezik bele, Ascyltos kénytelen szedni sátorfáját. Encolpius miután meggyőződött arról, hogy Ascyltos elhagyta a környéket is, összebújt Gitonnal. Ascyltos azonban visszatérve rajtakapta őket, és sérelmezte hogy E-G-vel szabad, de ő neki G-vel tilos. A három csavargó kénytelen-kelletlen újra összebékült.

Ezután elindultak a fórumra (a piacra), hogy túladjanak egy paraszttól lopott köpenyükön. Itt megtalálják azt a parasztot, aki viszont Encolpius tunicáját (benne az arannyal) csente. Kiderül, hogy a két személy egy és ugyanaz. A probléma nagy nehezen, botrányok és veszekedések közepette, de megoldódik. A hármas visszakapja a tunicáját a köpenyért cserébe. Szerencséjükre a bevarrott aranyat sem veszi észre a paraszt, így ezt is visszaszerzik. Ezután haza érkeznek, s megebédelnek.

Ekkor váratlanul megjelenik Quartilla, Priapus a papnője, népes baráti kíséretben. Priapus isten megsértése miatt barátaival (férfiakkal és nőkkel egyaránt) erőszakot tétetett Encolpiuson és Ascyltoson, majd arra kényszerítette őket, hogy kimerültségük ellenére tivornyával töltsék az éjszakát, s így engeszteljék ki a megsértett Priapus isten haragját. Végül pedig Gitont is megbosszúlta (bár G. ezt inkább élvezte) azzal, hogy látványos nászéjszakát rendeztetett számára a gyermeklány Pannychissel (aki csak hétéves), így avatva be a lányt Priapus isten szolgálatába (ennek feltétele volt a szűzesség nagyon korai elvesztése). Miután így megbüntették a hármast, Quartilla csapatával elvonult.

E megrázkódtatások után érkezik másnap Agamemnon, aki kieszközölte, hogy meghívják őket a város díszpolgárának, Trimalchionak épp akkor esedékes lakomájára, amelyre ő is esedékes volt.

A lakoma Trimalchionál:

Trimalchio újgazdag arisztokrata, földbirtokos. Rabszolgasorból emelkedett fel tehetsége és szerencse révén, s vált a város legjelentősebb, legjobb gladiátorjátékát rendező, és állandóan lakomázó előkelőjévé. Rabszolgatársait is kiemelte nyomorult helyzetükből, szabad és gazdag emberekké téve őket. Trimalchio stílusa is az újgazdagokét idézi. A régi arisztokrácia szerencsétlen utánzása. Pazar, fennhéjázó stílus (díszítések), dicsekvő feliratok és domborművek. Ezek a gazda nagyságát hirdetik. Megfigyelhető a pazar lakoma (számtalan fogásos, sok mutatványos, színész is fellép) során a számtalan babonás szokás. Trimalchio időnként elhagyja a termet (ahol a lakoma folyik), ilyenkor élénkül meg a beszélgetés, amely E-A-G. esetében Trimalchioról való információ szerzésre összpontosul. A lakomám megjelentek többnyire nem túl előkelők. Jelentős részben ingyenélő, nyerészkedő népség, sok közöttük Trimalchio volt rabszolgatársai közül kerül ki. De Trimalchio idővel még saját rabszolgáit is behívatja mulatni. Trimalchio elég kövér ember, feleségén kívül tart egy szeretőt is, egy csipás szemű kamaszt, Croesus. Trimalchionak annyi vagyona van, hogy fogalma sincs róla mindenéről. Gazdaságában minden megterem, semmit sem kell vásárolnia. Egyébként egy beképzelt, kéjenc zsarnok. Feleségével durván bánik, mint egy rabszolgával (hisz rabszolgák közül emelte ki), pedig háztartását ő vezeti, s ő szervezi a lakomákat is, hogy minden Trimalchio megelégedésére folyjon le. Mindezt egy másik vendég mondja el Encolpiusnak, kettejük diskurzusából szerzünk nagyrészt ezekről tudomást. Ezenkívül bemutatja még Trimalchio volt rabszolgatársait, akik jelenleg is legjobb barátai, akiket Tr. emelt fel.

A lakoma folyamán előadást tart egy csillagász. Tudománya (azonban a korabeli társaihoz hasonlóan) zavarosan keveredik a csillagjóslással, sőt inkább ez adja lényegét. Ez is a tudományos szellem hanyatlását mutatja valamennyire. Így aztán a „tudós” horoszkópot mesél (emberek jellemét, tulajdonságait határozza meg csillagjegyük alapján). Közben újabb-és újabb csodás, és gyakran tréfás mesterfogások (sült vaddisznó hasából kirepülő madarak, disznóhúsból kiformált szárnyasok, stb...) érkeznek. Egy tisztes ember (Crysanthus) haláláról beszélgetve az ember gyengesége, és az élet gyarlóságáról folyik egykedvű merengés (ezeket Seleucos mondja). Phileros pedig a megholtnak a jókedélyű, kedves de naiv, s szolgái által kiforgatott testvéréről mesél, aki még most is él. Ezután Ganymedes veszi át a szót. Ő a magas gabonaárakról (aszály miatti ínségről) beszél. Felemlegeti a régi szép időket, amikor még volt elég ember, aki a földet művelje, nem voltak parlagon földek, éhinségek sem voltak, az emberek hittek az istenekben, akik ezt honorálták is. Mindez régen volt, Ganymedes gyerekkorában, s azóta minden ellentettjére változott. Eluralkodott a tisztességtelenség. A hanyatlást, főleg az ínséget a vallástalanság (itt a római istenek elhanyagolásáról van szó) következményének tartja.

Echion beszél ezután. Két gladiátorjátékot hasonlít össze Trimalcioét, és Glyconét. Az előbbi kitűnőre sikeredett, míg a másiknak csak egy szerencsétlenül megrendezett játékokra volt pénze. Glycon pénztárosát is porondra küldte, mert az felszarvazta Glycont. Valójában mint mondja inkább az erőszakosabb természetű felesége volt a hibás. Echion birtokára invitálja fia tanítómesterét, Agamemnont. Ezután beszél még fia széleskörű tehetségéről, amelyet igyekszik pénze szerint kiművelni apja. (Ganymedes szavai megfontolandók ma is: „Nagy kincs a tudomány, és mesterség sohasem hagyja éhen veszni az embert.”) Echion végül az igazi tudást dícséri.

Trimalchio egyszer a vécéről tér vissza a lakomára. Ekkor mindenkinek (mivel jelenleg is székrekedésben szenved) engedélyt ad a szelentésre (Ez a rész Claudius császárra utal, aki ugyanezt tette). Ugyanis elmondja, hogy köztudott már az orvosoktól (ezt Claudius híreszteltette el, hogy szabadon szelenthessen), hogy milyen kárai lehetnek az embernek abból, ha vissza tartja szellentését. Komoly betegségbe eshet, sőt akár bele is halhat (hm). Trimalchio gyakran fitogtatja hatalmát, és kegyességet gyakorol szolgáival időnként, mindez csak az ő nagyszerűségének reklámozására. Trimalchio birtokairól beszél, melyek egy részét mint mondja, nem is tudja hogy az övé. Óriási egybefüggő birtokkomlexumot szándékozik létrehozni (bár már ma is nagy van neki), hogy ha Afrikába hajózik, akkor csak saját birtokai mentén haladhasson (ez azért már nagyon nagy túlzás). Mindeközben Agamemnon szót ejt a szegénységről (gazdag és szegény örök ellenségek). Kettejük közt vita alakul ki. Agamemnon azonban tudja meddig mehet el, hogy megélhetése továbbra is biztosítva legyen (Trimalchio ilyeneket mond pl.: mi az hogy szegény?).