Középiskola > Műelemzések > Kemény János Önéletírásának modernségéről

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Dolgozatom során Lengyel Balázs állítását kívánom megerősíteni. A Kortárs c. folyóiratban megjelent cikk állítása szerint Kemény János, a XVII. században alkotó önéletíró műve nem csak egy egyszerű memoár, hanem „modern író kezére valló, realista társadalmi regénynek is beillő alkotás”.

Az alátámasztás első pilléreként az írói szándék kérdését kell megvizsgálni. A Keményről szóló szakirodalom többnyire elveti azt a gondolatot, hogy az önéletírás célja pusztán politikai önigazolás volna. V. Windish Éva az Önéletírás bevezetőjében kifejti, hogy – miként a mű alcíme is mutatja – az író számított az olvasóközönségre, nem csak önmaga számára írta meg az emlékeit. Fogságban született ez a mű, s a cél a halál torkában már nem lehetett a politika, hanem sokkal inkább az őszinte vallomástétel, önmagával és a múlttal való megbékélés, és az emlékhagyás, az alkotás.

Ha az írói szándék tisztázott, második pillérként azt kell megvizsgálni, hogy mi az, amiben Ke-mény János Önéletírása mégis különbözik, kiemelkedik a memoárok közül.

A Kemény-szakirodalom döntő része egybehangzóan dicséri az elfeledett alkotót és művét. Újítónak nevezik a maga korában, írói stílusa, elbeszélésmódja, környezet-és jellemábrázolása miatt. A legkiemeltebb dicséretet a páratlan közvetlenség és a már-már realisztikusan precíz ábrázolásmód kapja. A szerkezet kötetlensége lehetővé teszi azt, hogy az író mesélő kedve szabadon szárnyaljon, ez közvetlenséget eredményez. A jellemábrázolás kidolgozott, gyakran kitérőket tesz egy-egy új személy bemutatására. Pályaképet ad, anekdotázik, vagy külső-belső tulajdonságait sorolja fel. 20-30 év távla-tából is meghökkentően precíz leírást ad az emberekről, jellemekről, eseményekről, tárgyakról, s mindezt objektíven adja elő, közvetlen, s mégis érzelemmentes marad. Ebben különbözik a korabeli külföldi memoárirodalomtól, mely „jellegzetesen alanyi és reflexív, s ez a befelé forduló jellege hatá-rolja el az elbeszélés más válfajaitól.

Az alátámasztás harmadik pilléreként azt kell megvizsgálni, hogy miben rejlik a mű különleges modernsége. Egy ízben V. Windish Éva írja róla: „A leíró, mesélő részekben az író hosszadalmas körmondatokat ró egymás után, szinte nem tudva megállítani a gondolatok áramlását, olykor el is té-vedve szövevényükben.” A gondolatok szabad áramlása modernséget sejtet.

A realista regényirodalom mesterei a valóság totális ábrázolására törekedtek. Kemény olyan totális leírást ad a 17. századi Erdélyről, akárcsak Balzac a francia kapitalizmusról. Németh László fo-galmazta meg orosz fordításai kapcsán: „A társadalmi regények kiválóságának biztos jele, hogy idők multával történelmi regényekké válnak”. Kemény János memoárja kiválóságát bizonyítja, hogy ma már méltán nevezhetjük történelminek. „Egy olyan korban, amikor az európai irodalomban még meg sem született a társadalmi regény, nálunk a történelmi helyzet, az állandó veszélyeztetettség létrehozta a műfajához szükséges írói magatartást.”

Kemény memoárját összehasonlítva a korabeli külföldi regényformákkal – kiváltképp a pika-reszk regénnyel és a regénymemoárokkal – megfeleléseket találhatunk. Lengyel Balázs Lesage Gil Blasával veti egybe a művet. Gil Blas változatos kalandjai széttördelik a szerkezetet, de egy-egy ta-nulságot is rejtenek. Az Önéletírás szerkezete szintén laza, az események áradata bőséggel tárul elénk. Mindkét esetben kalandról kalandra lépő, laza történetsort olvasunk, melyet a főhős személye tart egybe. Egyik esetben a kalandot az író találja ki, a másikban pedig a történelem teremti. „A Gil Blas előadásmódja nem epikusabb, szerkezete nem zártabb, ábrázolása nem objektívebb, jellemei nem elevenebbek.”–állapítja meg Lengyel Balázs az említett cikkben.

A fenti érvekből levonható a konklúzió: Kemény János Önéletírása „modern író kezére valló, realista társadalmi regénynek is beillő alkotás”.