Középiskola > Műelemzések > Arany János, Petőfi Sándor - Bolond Istók c. műveinek öszehasonlító elemzése

Dolgozatomban két kiemelkedő költőnk - Petőfi Sándor és Arany János - két kevésbé híres művének - a Bolond Istóknak - összehasonlító elemzésére vállalkozom. Bevallom, hogy kutatva, keresgélve az irodalomtörténetünkben ilyen jellegű tanulmányt, elemzésvázlatot nem találtam. A téma kiválasztására az ösztönzött, hogy részt vettem az Arany János Irodalmi Versenyen, s mindkét mű kötelező-olvasmány volt. Nagy érdeklődéssel olvastam a két ugyanazon címre hallgató művet, s kíváncsian, kerestem a hasonlóságokat, különbségeket. A következőkben ezen észrevételeimet ismertetem, az általam igen megszeretett két műről.

Petőfi Sándor 1847-ben az esküvő utáni közérzetét tárgyiasította a műben. A teljes családi boldogságnak, a rabul ejtő "otthonhangulatnak" epikus remekműve ez a lírával átszőtt epikus vers. Mint a költő lelkéről a fellegek 1847-ben úgy oszlanak szét ebben a költeményben a komor, tragikus fenyegetések, s lép helyükbe a boldog, meghitt derű.

A Bolond Istókban Petőfi önmagát jeleníti meg. Istók kedélye mögött csak sejteti saját hányatott sorsának keserűségét, s emberiarculatán nem jelzi azokat a nyomokat, amelyeket az élet neheze vésett oda. Másrészt viszont Bolond Istók harmónikus kedélye, a lényéből áradó nyugtató derű olyan emberideált mutat, mely csak eszménye lehetett Petőfinek, amelyhez közeledhetett 1847 őszén.

Arany János 185o-ben személyesítette meg a népi eredetű nevet, s kezdett az 1. énekébe, amelynek eredeti címe: "Bolond Istók vagy az élhetetlen. Nedély költemény." amelyben komor lelkiállapotát fejezi ki a versben sötét hangulatával. Egyetlen nagyobb lélegzetű műve, amely az egyén és a társadalom összeütközésének ábrázolását tűzi ki fő célul. A jónak és a nemesnek az osztálytársadalom jellege miatt buknia kell.

Tehát Istók csak a társadalommal szembeállítva élhetetlen és bolond, mivel szinte lehetetlent próbál: a társadalom mélyéről ki akar törni a kultúrált élet fényébe és élhetetlen, mert ezt nem az osztályához való hűség feláldozásával, nem becstelenkedő élelmességgel, hanem rajongó lelke értékeinek kiművelésével, becsülettel, tudással akarja elérni.

A nemzet, a szabadság és az eszményeitől megraboltatott világ egyaránt keltett szánalmat és keserűséget benne, pedig nincs közvetlen kapcsolata sem saját múltjával, sem 1848/49-re vonatkozó ítéletével, érzelemkörével Aranynak. Istókról szóló elbeszélésében egyenes hivatkozások vannak saját hajdani élményeire, miután anyja temetése után egyedül maradt megvakult apjával.

A múlt nélküli név mindkét költőnek szabad kezet adott hősének emberi tulajdonságokkal való felruházására. Petőfi míg saját emberi jelképét ábrázolja hősében, a fiatal, jókedvű, töretlen fiúban addig Arany a "bolond" -ot a maga sorsának és érzéseinek a hordozójává teszi, ami legjobban a 2. énekben érzékelhető.

Az első ének, amelyet a néhány hónappal a világosi fegyverletétel után írt tele van keserűséggel: az ember aljas, a sors kegyetlen. A tanácstalanság, a remények szétfoszlása, a haladó törekvések elszigetelődése, a terror és megsemmisülés légköre nehezedik ekkor az országra. A forradalom vezetőrétege a plebejus értelmiség megsemmisült, szétszóródott.

A 2. énekben viszont, mely húsz évvel később jelent meg, mint az első, az egész mű terve és hangulata megváltozott. Itt már önmaga helyettesíti a költő a boldogtalan falusi költőt és az elsőnél lágyabb humorral mondja el saját ifjúságának történetét.

Petőfi hősének csupa sugár a szava és csupa derű, komoly hit és mosolygó bizakodás. A puszta táj töretlen kedvű kalandora, akit a zivatar alaposan megáztatott, dacosan és tréfálkozó jókedvvel várja ki a szivárványt.
Teljes vidámság fogadja az olvasót szemben Arany Istókjával, kinek születésével nyílik meg a mű. Apja ismeretlen, talán az a gazda, kinek a sötét viharos éjjelen a villámcsapás becsap az asztagába. Anyja pedig egy öreg csősznek, s világtalan feleségének leánya.

Egy viharos éjszakán az öreg anyó haldoklik, leánya, aki eddig szégyenét titkolta, kenyérdagasztás közben összeesik, és megszüli gyermekét. A vak anya még megátkozza leányát és meghal. Megdöbbentő légkör a csősztanya lakóinak nyomorult tengődéséről. Végtelen sivárságú, szomorú képet kapunk: az öreg vak asszony, ki vackán a halállal küszködik, s a gyermeksírásra irtóztatóan felüvöltve, kérdésére választ nem kapva, megátkozza magát és meghal. A hivatalában hanyag, a mogorvaságig szótlan, pálinkázó csősz, ki hazakerülvén, megérti a történeteket, kifordul a házból, ráborul a kunyhóereszre, mint egy koporsó födelére, s ott sokáig és keményen zokog. A kunyhó földjén összegyűlt esővízben, haldokló nagyanyó és ájult anya közt síró gyermek fölött két szimbolikus alak jelenik meg: az Élet és a Halál, s pörölni kezdenek a gyermeken.

A művek folytatásában Petőfi főszereplőjét továbbra is a cselekvés jellemzi, miként betér esteledvén egy "félig ép, félig rom" tanyára éjjeli szállást kérni. A népmese üde hangján köszönti hőse a ház vénséges gondviselőjét, s pár pillanat múlva már a mogorva, hófehér szakállú házigazda előtt áll. A pusztuló és barátságtalan tanyaházban éjjeli szálláson kívül vacsora is jut számára. Ez az estebéd a kerete a fiatal vendég és a mogorva házigazda életbölcseleti párviadalának. Amelynek az élet értéke áll a középpontjában. A hit és a bizalom birkózik a csalódottsággal és keserűséggel. A fiatal, ifjú Istóknak, ki szemben ül a megáradt keserűségű vénnel minden igéje olyan, mint a boldogság hatalma, mintha az élet ereje maga áradna sugaras és meleg szavaiból.

Arany művét még továbbra is a mellékszereplők irányítják. Megpróbál egy kis humort vinni a temétésbe Istókon és a két éneklő diákon keresztül, valamint Pityeri Erzsók asszony halotti beszédjével. A temetést követő keresztelő után a parányi epikus hős, rögtön , tudtán kívül, botladozó kalandokba keveredik. Kapatos keresztanyja, Erzsók asszony, leánynévre keresztelteti, majd elveszíti az úton. A gyereket megtaláló cigányok eladják orgazdájuknak, egy gyermektelen, mindenáron gyerekre áhitozó paraszt házaspárnak. A halottsirató Pityeri Erzsók, kihez fogható rágalmazója teljes életében nem volt a szegény öregasszonynak, majd a temetés a rektorral és a két énekes gyerekkel, valamint az orgazda, kihez cigányok viszik el Istókot szinte fájdalmassá tennék az olvasmányt, ha maga a költő nem vetetné észre velünk a megmosolyogni valót.

Az első ének, ami 99 versszakból áll még frissiben megjelent 185o nyarán a debreceni (Csokonai Lapok) -ban, név nélkül. A művet nem vette észre senki sem, amelynek oka az írók és a közönség érdektelensége, amely az e korbeli közönségnek megváltozott ízlése és érdeklődése okozott. A közönség nem talált értéket a mű kötetlen szubjektivitásában.

Majd több mint húsz év elmúltával hiányérzet mozdulhatott meg Aranyban. Maga is érezte ennek a munkájának fontosságát. Az első ének folytatásának vázlatából semmit sem valósított meg és a másodiknak a regényes folytatásából sem lett semmi. A második ének, mintha az első a világon sem lenne, Istók ifjúságáról, kollégiumi éveiről és színészkedésének rövid kalandjáról beszél.

Van egy vallomása is, amelyben mentegetőzik a mű két évtizedes abbahagyása miatt s a folytatást azzal magyarázza, hogy nagy témához nem érez elég erőt magában.

Az elbeszélés tréfás hangon kezdődik. Rövidlátását és soványságát említi meg. Istókot nem érdekli a világ, de untatják a szürkén felsorolt természetrajzi nevek, ám olvasni nagyon szereti, bár nem minden szó értelmét érti. Kísérletezik a szobrászattal, festészettel, zenével, valamint próbálkozik idegen nyelvek tanulásával.

Tanulmányát félbeszakítja a városban játszó színtársulat, pedig már akadnak tanárai, akik megbecsülik. Nem helyeslik döntését, de jó bizonyítvánnyal, ajánlólevéllel és biztató szavakkal bocsátják el.

Istók a társadalom mélyéről magukat felküzdő emberek olthatatlan műveltségszomjával veti magát a tudományokra, de a lélekölő magolás, amelyre a Kollégium maradi, betokosodott professzorai kényszerítik, kedvét szegi, majd a műveltség ügyéért égve felcsap vándorszínésznek, amivel Arany saját magának a múltját ábrázolja. Istók a komédiások léha, züllött társaságából, s főleg Klárcsiból, szerelmeséből, a könnyűvérű kis színésznőből halálosan kiábrándul. Klárcsi szobacicából lett műveletlen és nem is igen értelmes szinésznő volt, kit Istók tanítgatott.

A színészettel való félbehagyás után Istókot becsöppenti egy bizonytalan, szegényes állásba a falu pennájának, tanítónak és jegyzőnek.

Ilyesféle cselekményváltozás történik Petőfi Istók-jában is, bár nem a főszereplővel. Az élet szépségének bölcseletét gyorsan pergő események követik:a menedéket kereső unoka váratlan megérkezésével, majd a zsarnok apa kiutasításával. Az unoka alakja mindössze néhány vonás, de színei egy pillanatra sem halványodnak el. A költemény legemlékezetesebb jelenetei közé tartozik Istók második marasztalása. Már ez is sejteti a boldog véget. Istóknak az alakja a vihar jelenetének első versszakaitól a pusztai virágcsokorral kedveskedő szerelmesig derűs vonások egységében áll előttünk.

Petőfi műve sem lett kiemelkedő alkotás hasonlóan Arany Jánoséhoz, de Petőfi nem érezte folytatásra érdemesnek. A független és önérzetes sehonnaiban lehetetlen nem reá ismerni a nyugtalan költő-vándor fiatal alakjára. A két hős szinte egyetlen hasonlósága, amiről nem tehetnek az a szegénység.

Arany az adott, ellentmondásokkal telített társadalmi helyzetben nem fejezhette be művét. Nem tekintjük a művet egyszerűen töredéknek, mivel hiába töredék a mű, ép és sértetlen. Mindkét éneke kerek egész önmagában is csupán csak a főhős azonossága kapcsolja össze őket.

Istók születésekor ábrázolt szegénységgel vetíti elénk félreérthetetlenül, hogy aki ilyen szegény környezetben születik, az a továbbiakban csakis szemben állhat a társadalommal. Így készíti elő a második éneket, ahol valóban össze is csap kora társadalmával és vesztesként kerül ki belőle, mert ez az igazak sorsa, valameddig a világban fennáll az osztályuralom.

Művészien rímeltetett versalakja Byront követte, míg Petőfi műve dalszerűen könnyed, nyugodt, kényelmes, regényesen tempós elbeszélésmodort idéz. A ritmusnak sokszor trocheusokba lendülő hangsúlyos szabadjátékát figyelhetjük meg. Milyen nagy változatosságot mutatnak a trochaikus lejtésű, félrímes, négysoros strófák a sorok szótagszámának alakulásában. A leíró bemutatásokat helyenként rövidre fogott sorok teszik tömören kifejezővé. A szótagszámok szabadsága néhol erősebb kötöttségű versszakoknak ad helyet, s ez a zenei egység a költemény legdallamosabb részében, a befejező négy versszakban, hangulatfestő erővel érvényesül.

Arany János Byron versalakját követte némileg a nyolcsoros strófával. Feltünő benne a jámbusi méret lazább kezelése, mivel a hosszú szótag helyén gyakran rövidnek használta.

A Bolond Istók rímelésének szellemessége egyedülálló. A komikus hatás, a gúny egyik legfontosabb eszköze. Csupa ötlet, meglepetés. A népiesség elsősorban a mondatfűzésben és a szóhasználatban jelentkezik. A sokféle nyelvi elemet a mű szatírikus célzatának megfelelő gyilkos irónia kapcsolja össze egységes stílussá. Hasonlatainak, szóképeinek forrása továbbra is nagyrészt a falusi élet, háztáj és természet marad, noha az élet fejlődésére finom érzékenységekkel reagálva itt-ott meg is jelenik bennük a gépi technika, a városi élet tükörképe is.

A két költő közti kapocs nemcsak a műveik azonos címe, hanem közös barátságuk is, amelynek a kezdeményezője Petőfi volt. Ő szabta meg érintkezésük formáit, céljait. Arany inkább csak alkalmazkodott hozzá, de fel is szabadult alatta. Petőfi szövetségest keresett Aranyban, de sokkal többet kapott annál. Az bizonyos, hogy barátságuk Arany számára volt fontosabb. Petőfi céltudata belé is hitet öntött. Arany érezte, hogy a téma modernségénél, a társadalombírálat forradalmi jellegénél fogva nagyobbat alkothatna minden művénél, s koronát tehetne Petőfi örökségére is. /Petőfi korai halála után kezdett el Arany e témával foglalkozni./

Bolond Istók első versszakának megírásakor 1850-ben keményen bírálja a szabadságharcot. A forradalom örökségét ilyen helyzetben természetesen lehetetlen lett volna politikai síkon továbbvinni. A harc a haladásért újra irodalmi térre szorult vissza. Teljes lélekkel vállalja a költői forradalom vívmányainak megőrzését, továbbvitelét, noha nem tud megszabadulni a nemzethalál nyomasztó látomásától sem, gyakran úgy érzi, a magyar költő nem tud már kinek írni, nincs többé közösségi hivatása.

Hallatlan érdeme, hogy inkább csonkán hagyta a művet, semhogy olyat írjon, ami szemben állt volna a haladással, vagy csak közömbös lett volna a fejlődés szempontjából.

Számomra kellemes hónapokig tartó időtöltésnek bizonyult e két különböző szempontból megírt Bolond Istók téma elemzése, összehasonlítása és az általam felhasznált irodalmi forrásanyagok felkutatása. Úgy érzem, hogy fáradozásom nem volt hiába való, a lehetőségeimhez mérten egy teljes összehasonlító elemzést sikerült írnom.