Középiskola > Műelemzések > József Attila - Utolsó vershármas c. versének elemzése

Tájverseinél hatottak rá Petőfi Sándor, Vajda János és az Ady- féle vonal, vagyis a lelki állapotok tükrözése, de szimbólumokat nem használ. Érzékenysége a közösségi költészetében is megfigyelhető. Költeményeiben saját magát értékeli, amit végigkísér a magány és a bizonytalanság. Juhász Gyula ismerte fel tehetségét. Megfigyelhető az impresszionista hatás, és az igényes költői eszközök használata. Ötvöz magyar hagyományokat, de új hang is jelenik meg költészetében.

Az Utolsó vershármas témája önértékelő. Ezeknek a verseknek az előzménye a Tudod, hogy nincs bocsánat című verse, mert ebben a versben csendes beletörődéssel veszi tudomásul a sorsát. Értékeli az előző korszakában elért dolgait (segítőit és gátlóit). Emberi kapcsolatait is jellemzi, hogy ki mit tett meg a másikért (család és barátok). A verseknek nincsen címe, az első soruk a cím. A társadalmi életet és a magánéleti szférát vizsgálja meg.

Karóval jöttél… című verse önmegszólító. A lírai én kettéosztottsága figyelhető meg, mert a józanész az emberi közösséget képviseli, a hibákat elkövető fél pedig nem jut szóhoz. Múltat értékel a születéstől a jelen állapotáig. A vers gondolatisági ellentétekre épül (pl.: sietés <-> elkésés, nappali álmodozás). Kifejezi a fájdalmak újraéledését, nincs az élethez ereje, teljesen lemondás figyelhető meg.

Íme hát megleltem hazámat… című verse önértékelő vers. A haza az összetartozást szimbolizálja. A nemzet részeként értékeli magát. Megemlíti a kommunista párthoz való csatlakozását. Megjelenik a vándordiák képe, amit Ady tett toposszá. Teljes elköszönés fogalmazódik meg. Erőtlenség és lemondás jellemzi a verset.

József Attila: Talán eltűnök hírtelen…

Az erdő az élet szimbóluma. A vad a társadalom üldözöttje. Úgy érzi, hogy semmi sem tartós, ezért ő nyom nélkül el fog tűnni. Csecsemőkorától vizsgálja meg életét. Felsorolja az elkövetett hibáit (korán kezdett dohányozni, mert szeretett volna hamar felnőni). Gondolkodása nem felnőttre utal. Kifejezi, hogy sokszor volt szófogadatlan, de a körülményeknek is fontos szerepük van ebben. A lírai én magányos. Az utolsó részben összegez, és ez ellentétre épül. Gondolatmenete pesszimista.

Memoriter:

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.