Középiskola > Műelemzések > Ady Endre - Álmom: az Isten című versének elemzése

Ady Endre az első magyar költő, aki minden önáltató mellébeszélés nélkül látta és láttatta a
valóságot. Különleges látásmódja, témaválasztása a mai napig fájdalmasan érvényessé teszi
költészetét. Ő az első magyar költő, akinek költészete illeszkedett az akkori európai áramlatokhoz.
Az els ő szimbolista költ ő nk . Megújította a vers tartalmát és formáját is.

Tematikája és versformája akkor is és most is vegyes indulatokat vált ki. Vele szemben csak kétféle magatartás létezik a mai napig: elfogadás és hódolat vagy elutasítás és gyűlölet. Kíméletlen őszintesége a mai napig visszatetszést kelt a társadalom zömében. Tény, hogy költészete ma épp olyan időszerű, mint száz évvel ezelőtt.

Verseit tudatosan ciklusokba rendezte, tematika és mondanivaló szerint. Költészete témák alapján több csoportba sorolható. Az egyik ilyen különleges csoport az Istenes versek csoportja. Korábban számottevő Istenes kötészet, kortól eltérő hit és istenkeresés csak Balassi Bálint költészetében volt jelen.

Hagyományosan vallásgyakorló családból származik: anyja, Pásztor Mária református prédikátorok leszármazottja. Hogy mégis újfajta vallásosság volt osztályrésze, annak tudható be, hogy nagyon fiatalon, még jurátus korában súlyos fertőzést kapott: vérbajos lett. Ma már a vérbaj nem halálos kór, de száz évvel ezelőtt nem volt gyógymód, csak tüneti kezelést ismertek. Emiatt sajátos viszonyba került a halállal, kénytelen volt elfogadni a tényt, hogy az ő életkilátásai sokkal rosszabbak, mint az átlagéi. Nyilván ezért élt önpusztító életet - nem volt mire vigyázni.

A fentiek miatt szinte szükségszerűen új "kapcsolat" alakult ki közte és Isten között. Az állandó haláltudat szükségszerűen vezette el egyfajta különleges istenkereséshez és istenszemlélethez.

Tematikus Istenes költészete főként 1908-1912 között, három kötetben van jelen. Az első ilyen kötet Az Illés szekerén cím ű 1908 - ból . Az Álmom: az Isten című verse ebben az első tematikus kötetben található.

Ady istenképe folyton változik, minden egyes istenes verse más és más lelki helyzetet tükröz. Hol gyermekien ártatlan, naiv, hol szenvedélyesen perlekedő, követelőző, hol lemondó, belenyugvó. A dalszerű kis vers a pillanatnyi lelkiállapotát tükrözi, ami az életrajz ismeretében visszatérő és állandó életérzés: tudjuk, hogy rövid időszakokat kivéve sokat és sokszor nélkülözött, így lehet
batyuja a Nincsen.

Mivel előre meghatározott az élete, útja a Semmi, vagyis nem tervezhető és nem átlagosan reményteli és boldog.
Közben persze megy az úton, vagyis éli az életet, ami neki adatott. S miközben viseli az életet, álmodik egy olyan tudatállapotról, amelyben még tisztán hihet/hisz Istenben, gyermekien, ártatlanul.

Az elindított kép folytatódik: vágyik "nagy, bolond" hitre, vágyik arra, hogy újra képes legyen imádkozni. Visszavágyódik a gyermekkor ártatlanságába és talán az egészséges testi állapotába is. Árulkodó a második versszak utolsó sora:"...újból imádkozni." Itt egy istenhitét vesztett ember fájdalmas vágya jajdul.

Harmincegy éves volt, lélekben mégis aggastyán, aki visszavágyik ifjúkora hitébe és ártatlanságába. Ez a kép bomlik tovább: belefáradt az élet harcaiba, nem akar Istennel sem harcolni tovább, úgy tűnik, nem tudja folytatni az életet "vitézül" - vágyik az "Isten - szerelemre". Vágyik a feloldozásra. Vágyik a halálra.

Az egyszerű dal súlyos, fájdalmas érzéseket mond el. Micsoda élet az, amelyik a Nincsen batyujával a Semmit járva már csak Istent szeretné megtalálni? Összefacsarodik a szívünk, ezt olvasva. És ámulunk Ady Endre bátorságán, hogy legmélyebb, legféltettebb vágyát-reményét megosztja velünk.