A cselekmény 1840 őszén egy szajnai hajón kezdődik. Ezen a hajón utazik Frédéric Moreau, egy diák, aki Párizsból tér haza Nogent-sur-Seunebe, ahol két hosszú hónapot kell eltöltenie, míg megkezdheti jogi tanulmányait a fővárosban. A hajón találkozik Arnoux-néval, Jack Arnoux műkereskedő feleségével. Az asszony teljesen elbővüli, s minden vágya, hogy újra találkozhasson vele Párizsban.
Otthon barátja, Deslauriers fogadja, aki rögtön rossz anyagi helyzetéről számol be. Emiatt le kell mondaniük régi tervükről, vagyis arról, hogy a fővárosban együtt laknak majd egyetemi éveik alatt. Barátja azt javasolja, hogy amint Párizsba ér, keresse fel a Dambrouse házaspárt, hiszen egy gazdag ház barátságánál semmi sem segítheti jobban egy fiatalember jövőjét.
Két hónappal később Frédéric már Párizsban van, s a szomszédjuknak, Roque bácsinak köszönhetően rögtön alkalma lesz a Dambrouse házaspárt felkeresni és átadni nekik egy iratcsomót, amit még Roque bácsi bízott rá. Ezek után a fővárosban megkeresi Arnoux boltját, és mindent elkövet, hogy közel legyen feleségéhez, Arnoux-néhoz. Arnoux szalonjában megismerkedik a művészvilág néhány érdekes szereplőjével, akik később a barátai lesznek. Elhatározza, hogy ő is festő lesz, mivel ez a műfaj áll legközelebb a kiszemelt Arnoux-néhoz.
Sok időt tölt el a baráti társaságban, s vizsgái első körben nem is sikerülnek, így a szünidőt is Párizsban tölti, azonban Arnoux-nénak vidékre kell utaznia édesanyja betegsége miatt. Frédéric így bő egy hónapot unatkozik, de legalább eredményesen levizsgázik augusztusban, s barátai is sikeresek lesznek.
Édesanyjától megtudja, hogy minden jövőbeli terve dugába dőlhet, mivel mindösszesen kétezer-háromszáz frank évjáradéka lesz az apai öröksége után.. Frédéric nem tudja elképzelni a jövőjét pénz nélkül, s egyedül még nagybátyja örökségében reménykedik. 1845 decemberében mosolyog rá újra a szerencse. Nagybátyja által huszonhétezer frankos évjáradékra tesz szert. Mindenki gratulál a családnak.
Frédéric boldogan tér vissza Párizsba, s egyetlen célja, hogy újra láthassa az asszonyt, Arnoux-nét. Azonban Arnoux-nén, mikor találkozik vele, egy egyszerű ruha van, semmi pompa, semmi dísz, s így már nem is annyira vonzó a férfi számára. Arnoux úr magával viszi Frédéric-et egy bálba, ahol megismerkedik Rosanettevel. A hely ahova mentek, csak úgy pompázik a sok selyemtől, bársonytól, s a fedetlen női vállaktól. Rosanette a műkereskedőn kívül még két urat is kegyeiben részesít.
Frédéric elhatározza, hogy az örökségéből váltja valóra álmait. Egy takaros kis palotát vásárol, s azt elegánsan berendezi. Újra felveszi újra barátaival a kapcsolatot, s meghívja őket a lakásavatóra is.
Mindkét nő elérhetetlennek bizonyul számára. Rosanette kacérkodik vele, de amikor célba érne, a lány elutasítja. Mikor végre Rosanette meghívja magához Frédéricet, ő elkésik, s már egy másik kuncsaftot talál a lánynál. Este tanúja lesz egy veszekedésnek Arnoux úr és felesége között, s a vita oka nem más, mint Rosanette. Arnoux úr kikeveredik a hazugságok hálójából, Frédéric segítségével. Azt mondja feleségének, hogy a lány nem más, mint Frédéric szeretője. Barátja, Deslauriers tizenötezer frankot kér Frédérictől, amit meg is adna, de közben Arnoux úrt és feleségét kell kisegítenie tizennyolcezer frankkal, hogy ne menjen csődbe a műkereskedő. Rosanette-vel elmegy egy lóversenyre, ahol észreveszi, hogy Arnoux-né figyeli őket. A végén rádöbben, hogy egyik nő sem lehet az övé.
Frédéric édesanyja, leveleiben csak úgy áradozik Roque bácsi lányáról, Louise-ról, aki már egy jó ideje szerelmes Férdéric-be. Frédéric hazalátogatása alkalmával ott találja a régi barátokat édesanyja házánál, s Louise-zal is találkozik, aki igencsak megváltozott. Frédéric édesanyja mindenáron azt szeretné, hogy fia Louise-t vegye el feleségül. Fiának jó parti lenne, Roque bácsi is neki szánná lányát, s még örökölne is nem kis kevés vagyont.
Deslauriers irigyli barátját, hogy ennyire jól mennek a dolgai, ezért úgy dönt, hogy aljasságot követ el Frédéric ellen. Közli Arnoux-néval, hogy Frédéric házasságra készül. Az asszony ekkor döbben rá, hogy valójában szerelmes lett Frédéricbe. Később Frédéric tisztázza magát Arnoux-né előtt, elmondja, hogy nem készül megnősülni, és hogy Rosanette kisasszonnyal sincs semmiféle viszonyuk. Titokban találkozgatnak a szerelmesek, majd megbeszélik, hogy az asszony által kijelölt fogadóban bérelnek egy szobát, ahol nyugodtan együtt lehetnek. Azonban Arnoux-né fia megbetegedik, s nem tud elmenni a titkos találkozóra, Frédéric azonban ezt nem tudja.
Az utcán tüntetők sorakoznak fel, Frédéric is az utcára megy sétálni, amikor egyszer csak Rosanette házánál találja magát. A lány megörül Frédéric látogatásának, s Frédéric a lánnyal együtt abba hotelbe megy, amit anno Arnoux-nénak és magának foglaltatott le. Az éjszakát egymás társaságában töltik.
Az utolsó részben teljes káosz uralkodik. Frédéricnek gyermeke születik Rosanette-től, közben nem hanyagolja el Arnoux-nét sem, akivel sikerült mindent tisztázni, s tudja, hogy a nő még mindig szereti őt. Ám a két asszony mellett Frédéric még a bankárnénak is elkezd udvarolni, gazdag öröksége fejében, amiből álmait megvalósíthatná. Kiderül, hogy a bankárné semmit sem örököl, évi harmincezer frank a járadéka, és megtarthatja a kastélyt amiben lakik.
Rosanette-nak megszületik a kisfia, akit neveldébe adnak. Frédéric mindennap meglátogatja, miközben estéit Rosanette-vel tölti, napközben pedig a bankárnét boldogítja. Arnoux úrnak és feleségének ki kell fizetniük egy nagyobb összeget, vagy pedig el kell költözniük és mindent el kell adjanak, hogy a hiteleket törleszteni tudják. Frédéric segítene, de elkésik, s addigra már elköltözik a házaspár. Bútoraikat árverésre bocsátják, ahol a két nő, Rosanette és a bankárné licitál. Férdéric minden kapcsolatot megszakít a bankárnéval, s Rosanettel akar lenni – magányra és nyugalomra vágyódik.
Teltek-múltak a napok, hetek, majd egyszer csak Arnoux-né látogatja meg a férfit, Frédéric-et. Mindent tisztáznak, fellángol közöttük a szerelem, de tudják, hogy nem lehetnek egymáséi, mert csak bonyodalmak lennének belőle. Elmesélik egymásnak, hogy mi történt velük, amíg távol voltak egymástól.
Megtudjuk, hogy Frédéric barátainak hogyan alakult a sorsa. Frédéric nem tudja megvalósítani álmait, s csalódnia kell, mivel egész életét elhibázta.